Omnen dimittite
spem, o vos intrantes!
Staff, és tagok által keresett karakterek

 
• Rendőrőrs, SF, 2011 •
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Eveline Naomi White


Rendőrőrs, SF, 2011 Tumblr_oju9fcxdmd1qdo13xo6_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
11
☩ Play by :
Claire Coffee
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Jan. 17, 2021 8:22 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Megismerkedésünk Története

@Alan && Eveline  



Milyen jó lett volna, ha más körülmények között ismerem őt meg. Bár a megismerkedésünk nem volt az igazi. Most mégis egy olyan arcát mutatja, ami még ebben a nehéz helyzetben is melegséggel tölt el. Az előbbi fickót mintha kicserélték volna. Törődik velem és nem hagyott magamra. Meg akar védeni. Erre pedig már nagyon régóta nem volt példa. Belőle egy nagyon jó barát is válhatna. Válhat, ha túléljük ezt a napot.
-Mindent tőlem telhetőt meg fogok tenni, de annyira félek – nehéz az utolsó pár szót kimondani. Bár tudom, hogy erre már magától is rég rájött. Az ember nem bújik egy idegenhez, csak úgy, ha kedve szottyan. Főleg nem sikoltozik, ok nélkül, ha ráadásul még veszélyben is van. Ugyanakkor nehéz felfedni az érzéseimet, beszélni róluk.
-Nem akarok Öntől elválni – jelentem ki. Valóban nem szeretnék egyedül maradni, még ha ez a démon, ha valóban az is, rám támad. Még akkor sem, ha könnyebb lenne azonnal elfutni és segítséget hívni. De meg kell tennem. A saját és az ő érdekében is.
De mi lesz, ha a démon nem enged el? Mi lesz, ha már senkit sem fogok találni az épületben? Mi van, ha már csak mi ketten és ez a lény maradtunk hátra? Akkor ki fog rajtunk segíteni? Ez pont, hogy a rendőrök feladata lenne. Vagy nem?
Lehet, hogy vannak még a városban vadászok, de én egyet sem ismerek. Fogalmam sincs, hogy hol keressem őket. Márpedig egy ilyen esetben, rájuk lenne szükségünk. Bár nem tudom mennyire dolgozhatnak csoportban. Igazából semmit sem tudok.
Ahogy az ajtó mellé lopakodunk, a férfi azonnal elkezdi felfesteni a csapdát. Amikor látom, hogy a saját vérével teszi mindezt, nem bírom tovább és el kell fordítani a fejem. A falat méregetem. Jobb időket is megélt ez az épület. De az már nagyon régen volt. Még azelőtt, hogy a természetfelletti megjelent volna a világunkba. Bár most se lenne itt, bár most is ugyanazt a világot élhetnénk, mint előtte. Nem kellene rettegni, a világ egy szép, nyugodt hely lehetne. De ehelyett, most itt vagyunk és a túlélésünkért küzdünk. Várjuk azt, hogy a rémálom kezdetét vegye és legyőzzük a démont. Vagyis én nem éppen, mindezt a társamnak kell intéznie. De, hogy egyedül mire fog menni, azt elképzelni se tudom.
Hallom a csoszogást, azt ahogyan a lény közeledik. Nem tudom, hogy elkészült-e már a férfi, de sürgetni kezdem. Nem lenne rossz, ha legalább lenne valamink a lény ellen, mielőtt ránk támadna. Vagy azt se igazán tudom, hogy milyen kárt tehet bennünk. De nem hiszem, hogy sokat kellene vesződnie, ahhoz, hogy már csak egy hordágyon kerüljünk ki innen.
A férfi mellém sétál és egy kicsit arrébb tessékel. Majd közli, hogy a démon valószínűleg ránk fogja törni az ajtót. A következő pillanatban meg is történik. Felsikítok. Nem bírom ezt a nyomást. Fel vagyok készülve a legrosszabbra is, de egyúttal azt is érzem, hogy bármelyik percben elájulhatok.
A démon olyan könnyedén kerüli ki a bejárat elé festett csapdát, mintha az valami kis tócsa lenne.
-Most mi lesz? – fordulok a férfi felé. Felemelem a kezembe tartott fegyvert, de annyi erőm már nincs, hogy a démonra lőjek vele.

reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Alan B. Davis


Rendőrőrs, SF, 2011 Tumblr_inline_ookseazXUn1txzk9w_400
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
Rendőrőrs, SF, 2011 GsSn0VA
☩ Reagok :
12
☩ Rang :
Elit vadász
☩ Play by :
David Giuntoli
☩ Korom :
35
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Jan. 13, 2021 10:38 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Masters of Disaster

Eveline && Alan
zene • szószám: 492 • Credit:

- Ennek én is örülök… - bólintok apró, őszinte mosollyal, mert bár a megismerkedésünk legelső pillanatai olyanok voltak, amilyenek, attól még nem fogom a számat húzni és a hátam közepére sem kívánni őt, mint utolsó arc, akit ebben az életben látni fogok. Ő is egy emberi lény, akinek szüksége van egy másik jelenlétére, támaszára ahhoz, hogy túlélje. És azt hiszem, nekem is szükségem van rá, máskülönben nem tudnám ilyen összeszedetten és könnyelműen kezelni ezt az egész szituációt. Profin, igen, erre lettem kiképezve, de csak úgy zúgnának az agyamban az aggodalomtól teljes gondolataim. Így viszont kizárólag arra koncentrálok, hogy kijuttassam ezt a nőt innét, méghozzá élve, és addig is a legkevésbé érezze a ránk nehezedő súlyt.
Persze vannak olyan terhek, amelyektől nem tudom megkímélni, és ennek a legkézzelfoghatóbb megtestesülése a puha tenyerei közé csúsztatott fegyverem.
- Emiatt ne fájjon a feje. Túlélem, vadász vagyok. Az egyetlen amire koncentrálnia kell, hogy kimeneküljön és segítséget szerezzen – tekintek rá elkomolyodva, már-már szigorúan, mert nincs szükség arra, hogy értem aggódva saját magát is veszélybe sodorja, és egy helyett egyből kettő vesztesége legyen ennek a váratlan szituációnak – legalábbis idefent. Nem mintha a halálommal terveznék, azonban sosem lehet tudni, miként végződik egy-egy farkasszemezés a természetfelettivel.
- Megpróbálom, de ígérje meg, hogy nem esik kétségbe, ha mégsem jönnék egyből maga után, Eveline – tisztában vagyok vele, hogy a jelenlétemmel járó biztonságérzetet félti, és nem a személyemet, de ettől függetlenül tudni akarom, hogy minden a tervek szerint fog-e menni és nem lesz hiába bármiféle kockázat, amit vállalok. A kapitányságon lévő többi embernek valószínűleg fogalma sincs arról, hogy esetleg egy démonnal állnak szemben, és ez Eveline-t helyzeti előnybe hozza.
Ha megértette, ha nem, kénytelen vagyok munkához látni, és igazából már annak is örülök, hogy egyáltalán az fedezésemet biztosítja, amíg a padlót felkenem a saját véremmel. Hallom a szisszenését a vágásnál, még az arcát is el tudom képzelni hozzá, ahogy nőies fintorral méregeti az elmeháborodott, New York-i vadászt, aki bármilyen jobb megoldás helyett a legdrámaibb módon mázolgatja a csapdáját, de amikor az esetleges démonunk a kelleténél is nehezebben fog tudni kiszabadulni a pecsétből, mindkettőnk mellkasa könnyebben fog emelkedni. Igyekszem gyorsan dolgozni, már amennyire a körülményeket figyelembe véve lehetséges, mert az egyre közeledő csoszogás az én figyelmemet sem kerüli el.
- Sietek – motyogom vissza valamivel már feszültebben, és éppen hogy csak végzek, amikor a kilincs hirtelenjében lefelé mozdul, a zár pedig dacosan feszül neki a próbálkozásnak a benyitáshoz. Nem teketóriázok sokat, felkelek a padlóról, majd Eveline-t a felkarjánál támogatva odébb húzom az ajtótól. Fedezékben maradunk és közel, de valamivel távolabb.
- Lehet, hogy be fogja törni az ajtót – suttogom neki magyarázat és egyúttal figyelmeztetés gyanánt, amit szinte egyből követ is a „jóslatom”. A bejárat szinte kirobban a helyéről, az ajtófélfáról éles szálkák pattannak le, míg a zár valahol a szemközti már amúgy is kitört ablakon távozik. Igyekszem csendben maradni, bár kivételesen ha a nő mellettem felsikkant, azt sem fogom bánni, mert ha tényleg egy fekete szeművel van dolgunk, akkor elkél a figyelemelterelés a csapdába sétálásához.



○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



We fight through fire and pain, and always get up again. There’s nothing we can’t do, and we’re about to prove.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Eveline Naomi White


Rendőrőrs, SF, 2011 Tumblr_oju9fcxdmd1qdo13xo6_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
11
☩ Play by :
Claire Coffee
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Jan. 11, 2021 1:09 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Megismerkedésünk Története

@Alan && Eveline  



-Ugyan már, azért túlzásokba ne essünk – még, hogy virágcsokrok. Lehet, hogy valakinek bejön ez a stílus, de nekem nem. Majd, ha élve kijutunk innen, esetleg elgondolkozok azon, hogy valahogy meghálálom.
-De ha ezek az utolsó perceink, azért örülök, hogy van valaki mellettem – még ha nem is egészen egy ilyen táraságra vágyom a halálom előtt. El tudnék képzelni valaki olyat is helyette, akit valamivel jobban ismerek. De lehet, hogy majd, pont neki köszönhetem az életem. Nem tudom, hogy dolgoznak a vadászok, egyedül vagy csapatban. De az utóbbira tippelnék. Úgyhogy nem tudom egyedül mire lesz majd képes. Én hiába dolgozom a rendőrségen, bevetésen még sosem vettem részt. Az nem tartozik a feladataim közé. El sem tudom képzelni, hogy mit tehetnék ebben a helyzetben. Mi az, amivel én hozzájárulhatnék, a túlélésünkhöz.
Megérzem a tenyerét, a kezemen, amit az előbb a térdére helyeztem. Gondolom ezzel is az lenne a célja, hogy megnyugtasson. De nem ezt sikerül elérnie vele. A gondolataim egészen más irányba kezdenek megindulni. Azon kapom magam, hogy elképzelem magunkat, egy teljesen más szituációban. Egy olyanban, ahol nem csak a kezeink, hanem más testrészeink is összesimulnak. Hiába, azt hiszem túl régóta nem voltam már férfival.
Szedd össze magad Eveline! Korholom magam. Ez nem éppen a legjobb pillanat ahhoz, hogy rám törjenek az eddig elfojtott érzéseim. Még jó, hogy a sötétben nem láthatja, ahogy elpirulok.
- Értem – csak azt nem tudom, hogy fogom mindezt megvalósítani. A legnehezebb feladatnak a félelmem leküzdése bizonyul. De meg kell próbálnom, most erősnek kell lennem. Mélyet sóhajtok és elengedek minden gondolatot.
Ahogy a kezembe adja a fegyverét, egy pillanatra meglepődők. Még nem volt rá alkalom, hogy pisztolyt kellett volna használnom. Felmérve a helyzetet, úgy tűnik, hogy most ezt is bepótolhatom.
-Ha így történik, Önnel mi lesz? – azt értem, hogy ha idő előtt talál ránk az, aki odakint van, le kell lőnöm és el kell menekülnöm. De az nem tiszta, hogy ő mit fog tenni.
-Ugye, követni fog engem? – remélem, hogy a válasz igen. Egyrészt nem szeretném, ha miattam baja esne. Másrészt én se szívesen maradnék egyedül.
Ahogy elindul, óvatos léptekkel követem és a számomra kijelölt helyre állok. Majd figyelni kezdem a ténykedését. Ahogy megvágja magát, felszisszenek. Nem hiszem el, hogy nem lenne jobb módja annak, hogy az alakzatot felrajzolja. Bármi más megtenné, miért pont a saját vérét használja?
Nem félek a vértől, inkább undorodom tőle, így inkább elfordítom a fejem és a falat kezdem vizsgálni. Erre a helyre is ráférne egy festés, ahogy az egész épületre.
Gondolatmenetemet, csoszogás hangja szakítja félbe, ami egészen közelről jön. Nem maradt már több időnk, a férfi, a démon vagy akármi is legyen odakint, pillanatokon belül csatlakozni fog hozzánk.
-Siessen – szólok egészen halkan. De a fejemet még mindig nem fordítom felé. Csak remélem, hogy még pont időben vagyunk.

reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Alan B. Davis


Rendőrőrs, SF, 2011 Tumblr_inline_ookseazXUn1txzk9w_400
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
Rendőrőrs, SF, 2011 GsSn0VA
☩ Reagok :
12
☩ Rang :
Elit vadász
☩ Play by :
David Giuntoli
☩ Korom :
35
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Jan. 07, 2021 9:23 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Masters of Disaster

Eveline && Alan
zene • szószám: 443 • Credit:

Hogy őszinte legyek, nem várnám tőle, hogy éppen most, ebben a szituációban essen a torkomnak és ott folytassuk a csipkelődésünket, ahol abbahagytuk, hiszen mindkettőnk túlélése a tét, és az ilyen helyzetekben a hétköznapi bosszankodások értelmetlen semmiséggé foszlanak, de a köszönetét még ennek ellenére sem tudom hova tenni.
- Még ne köszönjön semmit. Ráér a virágcsokrokkal – mosolyodok el újfent, mert nem szeretném tovább árnyékolni a helyzetünket a burkolt figyelmeztetéssel; ne igyon előre a medve bőrére, hiszen még sokféleképpen végződhet ez az egész. Egyrészt nincs szükség arra, hogy a félelme nagyobb méreteket öltsön, másrészt egyelőre azzal számolok, hogy nem lesz semmi bajunk. Bízom magamban és a képességeimben, a helyzeti előnyünkben, szóval amíg nem vetnek egyéb fordulatot a történések, nem pánikolok az egészségesnél jobban.
Persze a tény, hogy a nő szerint a démoni megszállás a legvalószínűbb magyarázat, kétségkívül ront az esélyeinken. Szinte fel sem tűnik, hogy közben a térdemre tette a kezét, de annyira azért nem döbbentenek meg a hírek, hogy valóban el is kerülje a figyelmemet a bensőséges érintés. Látom rajta, hogy alig bírja egyben tartani magát, ezért nem magyarázok bele semmi különöset a mozdulatba, helyette a saját tenyeremet az ő kézfejére simítom.
- Ha démon szállta meg, akkor sincs veszve semmi – biztosítom, ugyanis nem ez lenne az első esetem a pokol teremtményeivel. - Viszont ha így van, erősnek kell lennie, Eveline. Nem hagyhatja, hogy hassanak rá a szavai, akármit is mondjon. És fedeznie kell engem – teszem hozzá, eltekintve az ajtó irányába, amelynek környékén egyelőre nyugalom uralkodik. Muszáj leszek megpróbálni kihasználni a lehetőséget és bebiztosítani magunkat még akkor is, ha mindösszesen egy szimpla elmebajossal állunk szemben odakint.
Biztatás gyanánt még finoman megszorítom a nő kezét, aztán a tenyerébe süllyesztem a kibiztosított fegyveremet.
- Egy csapdát fogok az ajtóhoz rajzolni. Ha belép és valóban démon, akkor benne ragad és az erejét se fogja tudni teljesen használni. Addig magának kell figyelnie, rendben? Ha berontana és még nem vagyok készen, lője le és meneküljön – adom ki az utasítást, nem vesződve szép kérleléssel vagy körültekintő fogalmazással. Egyszerűen nincsen időnk rá, szóval ha beleegyezik és úgy látom, megértette a feladata súlyosságát, óvatosan az ajtóhoz settenkedek vele, majd jelzek, hogy a bejárat mögötti falrészlethez álljon. Innét meg tudja lepni a támadót és közel is lesz ahhoz, hogy kimenekülhessen.
Addig én nem túl nagy lelkesedéssel előszedem a vadászkésemet, és jobb híján a tenyeremet vágva, vérrel kezdem el felfesteni a démoncsapdát. Hálásabb lett volna valamiféle krétával, azonban a fegyvereim mellett nem szoktam magamnál hordani ilyesmit. Igyekszem gyorsan dolgozni - főleg akkor, ha nem sikerült meggyőznöm s az ajtó mellé állítanom az ideiglenes társamat –, ám fogalmam sincs arról, hogy tudok-e végezni időben vele.



○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



We fight through fire and pain, and always get up again. There’s nothing we can’t do, and we’re about to prove.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Eveline Naomi White


Rendőrőrs, SF, 2011 Tumblr_oju9fcxdmd1qdo13xo6_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
11
☩ Play by :
Claire Coffee
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Jan. 06, 2021 3:49 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Megismerkedésünk Története

@Alan && Eveline  



Kijelentésemre csak helyeselt, de semmit sem tett azért, hogy változzon a helyzet. Csodás! Szóval kénytelen leszek legyűrni a félelmemet, hogy legalább logikusan tudjak gondolkozni. A férfi közelsége viszont megnyugtat. Lehet, hogy csak azért, mert kiderült róla, hogy ő egy vadász. Sok mindent átélhetett már, ennél azért jóval veszélyesebb helyzeteket is.
Hirtelen megborzongok ahogy egy fuvallat végig szánt a termen. Így, hogy az ablakok betörtek elég hűvös lett idebent. A kabátom pedig az irodámban van. Nem szívesen mennék át érte. Egyrészt a sötét miatt, másrészt viszont fogalmam sincs, hogy mi zajlik körülöttem. A férfival ellentétben nekem még nem igazán volt részem hasonlóban.
Az újabb kijelentésére, felhorkanok. De a haragom hamar elillan. Ahogy a keze a vállamról a hátamra siklik, ismét megnyugszok. Be kell vallanom, hogy örülök annak, hogy itt van velem. Egyedül nem lenne annyi lélekjelenlétem, hogy túléljem azt, ami itt történik. Valószínűleg még az irodáig sem jutottam volna el. A folyosón hamar rám talált volna az, ami vagy aki itt ólálkodik. Lehet, hogy ha ő nincs, már nem is élnék.
A kérdésére csak némán bólintok. Tudom, hogy vigyázni fog rám, még akkor is, ha a megismerkedésünk nem indult valami fényesen. Ahhoz képest, hogy az előbb még egészen ellenségesen álltunk egymáshoz, most szinte bensőséges lett a kapcsolatunk. Vagy csak annak tűnik, tekintve, hogy mind ketten veszélyben vagyunk és csak túlélésünk a tét. Ki ne lenne a másikkal emberségesebb egy ilyen helyzetben?
Kintről a nevemet hallom, el is indulnék felé, de inkább maradok. Az ex vőlegényem hangja, de képtelen vagyok elhinni, hogy valóban itt van. Az nem lehet.
-Nos..köszönöm, Alan – mondom alig halhatóan. Nem is tudom miért is mondok köszönetet. Nem tudom még mit hoznak a következő percek. Ráérnék hálálkodni miután élve kijutunk az épületből.
Hallgatom a variációkat, de egyik sem tűnik valószínűnek. El sem tudom képzelni, hogy ki az, aki ennyire nem kedvelhet, hogy üzenetet küldjön neki. Azt sem tartom elképzelhetőnek, hogy megbolondult volna. Persze amióta nem találkoztunk, történhetett vele valami, aminek hatására elvesztette az eszét. De annyira hihetetlennek tűnik. Mi az, ami ennyire megváltoztatta volna?
A démonos kijelentésére ismét megborzongok most viszont a rettegéstől. Ha valóban egy démon szállta meg, annak semmi jó vége nem lenne. A kezemet Alan térdére teszem. Most már nem csak a sötéttől, de attól is tartok, hogy vajon mi lehet odakint.
-Remélem, hogy nem egy démon – felelem suttogva.
-De az tűnik a leginkább elképzelhetőnek és a legrémesebbnek is – ahogy ránézek a szemeimből rettegést lehet kiolvasni.
-Talán… megbolondult – egy fokkal jobb lenne, ha erről lenne szó. A férfi könnyedén leállíthatná. A démoni megszálással szemben viszont nem tudom mennyi esélyünk lenne. Csak remélem, hogy van olyan jó vadász, hogy akár azt a lényt is legyőzze.

reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Alan B. Davis


Rendőrőrs, SF, 2011 Tumblr_inline_ookseazXUn1txzk9w_400
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
Rendőrőrs, SF, 2011 GsSn0VA
☩ Reagok :
12
☩ Rang :
Elit vadász
☩ Play by :
David Giuntoli
☩ Korom :
35
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Jan. 02, 2021 2:20 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Masters of Disaster

Eveline && Alan
zene • szószám: 468 • Credit:

Csupán egy momentumra akadok meg a ripakodó megjegyzésére, mielőtt odaosonnék hozzá, hogy szemügyre vehessem az esetleges sérüléseit.
- Igen, az csodálatos lenne – értek egyet vele dacára annak, hogy innét sokat nem tehetünk az ügy érdekében. Nálam nincsen zseblámpa, arra pedig nincsen időnk, hogy felforgassuk az irodát, aminek a fiókjai nagy eséllyel zártak. Szóval azt teszem, ami a kialakult szituációban szükséges és megoldható, vagyis ellenőrzöm a társam épségét.
A kitört ablakokon túlról hűvös, dermesztő hideg tódul be a helyiségbe, és a szőke tincsekbe kapó fuvallat szárnyán apró hópihék lapulnak meg. Ha nem egy átkozott túlélőhelyzet kellős közepén lennénk, még hagynék is időt a gyönyörködésre, de sem a kint trappoló elkövető, sem a nő morgolódása nem segít hozzá a hangulat fokozásához. Ezúttal viszont nem kapom fel a vizet a szúrós kijelentései oltárán.
- Láttam már rosszabbat is… - jegyzem meg egy egészen apró mosoly kíséretében, miközben a vállán pihentetett tenyeremet a hátára simítom mintegy megnyugtatás gyanánt. Nem haragszom rá, nyilvánvalóan a stressz beszél belőle, illetőleg a félelem, mégis meglep, amikor elnézést kér és a szavai mögé kivételesen valódi érzelmeket is társít. - Semmi gond. Túl fogjuk ezt élni, rendben? - suttogom neki biztatásul, további megerősítésre vagy kapcsolatépítő momentumra azonban nem marad időnk, ugyanis a férfi odakint felcsattan és valamiféle Eveline után kezd érdeklődni.
Nem hallom, mit motyog az orra alatt a nő, az viszont nem kerüli el a figyelmemet, hogy az ajtónak iramodna. Éppen, hogy nem kapom el a felkarját, amikor úgy dönt, mégsem rohan a vesztébe. Valószínűleg ismeri a kinti alakot. Talán egy volt munkatárs? Egy barát? Egy szerető?
Vagy egy vőlegény…
Nem mondom, kissé meglepnek a fejlemények, főleg, hogy Eveline kijelentéseiből bizonytalanság sugárzik, de nem ítélkezek. Az ijedelem torzít az érzékelésen, ráadásul ki akarná elhinni, hogy a szíve egykori választottja épp vérfürdőt tart a munkahelyén?
- Alan… Alan Davis vagyok – mutatkozok be visszafojtott hangon, bár kivételesen nem a lebukás veszélye, mintsem az enyhe zavarom végett. Irgalmatlanul közel van hozzám az arca, az agyam pedig könnyedén keveri össze a veszélyhelyzetet valami egészen más, felfokozott érzelmekkel járó állapottal. De nem egy tragikomédiában vagyunk, ahol következmények nélkül egymásnak eshetnénk, szóval rendezem a vonásaimat és Eveline elbeszélésére koncentrálok.
- Talán valaki, aki nem kedveli magát, a nevében üzenetet küldött a volt vőlegényének – tippelek, mert ez a legemberibb magyarázat, amivel elő tudok rukkolni. - Vagy szimplán megbolondult – teszem hozzá, noha a vadász énemnek egészen más meggyőződése van a férfi különösnek vélt viselkedéséről. - Vagy démoni megszállás áldozata lett – sóhajtok fel nem túl lelkesen, mivel ez esetben komolyabb előkészületekre lenne szükségünk a lefegyverzéséhez. Bár tartom magamat ahhoz, jó eséllyel egy szurokszemű más eszközökhöz folyamodna annak érdekében, hogy megrettentse a környezetét.
- Melyik eshetőségre lát nagyobb esélyt? - kíváncsiskodok csöndesen, az ajtót szuggerálva a tekintetemmel, amin valamilyen különös oknál fogva még nem rontott be a támadó. Vajon nem tudta behatárolni a sikítás irányát? Vagy másra vár?



○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



We fight through fire and pain, and always get up again. There’s nothing we can’t do, and we’re about to prove.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Eveline Naomi White


Rendőrőrs, SF, 2011 Tumblr_oju9fcxdmd1qdo13xo6_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
11
☩ Play by :
Claire Coffee
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Dec. 20, 2020 3:21 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Megismerkedésünk Története

@Alan && Eveline  



Nagy nehezen sikerül magam moderálni és befejezem a sikítást. Bár bizonyára már késő. Ha valaki minket keresne, nem hiszem, hogy a hangom után már, annyira keresnie kellene. Nem tudom ugyan kinek jutna eszébe pont minket keresni. De nem hiszem, hogy normális, ebben a veszélyes helyzetben jobban tenné, ha menekülőre fogná, ahogy a többiek is. Legalábbis az előbbi ajtó csapódásokból és a rohanó léptekből arra következtetek, hogy aki tehette elhagyta az épületet.
Gondolataimból végül a férfi káromkodása térit magamhoz.
- Nagyon jó lenne, ha végre lenne világitásunk – ripakodok rá. Nem mintha ő tehetne róla, hogy sötétség vesz minket körül. De biztosan többre mennénk, ha végre visszanyerhetném önmagam és ne remegne a lábam a félelemtől. Ugyan nekem jobban kellene tudnom, hogy az irodában hol találok gyertyát, de jelenleg megmozdulni is alig merek, nem, hogy neki állni megkeresni.
- Egyáltalán nem vagyok jól – fakadok ki ismét. Szeretnék innét eltűnni, szeretnék egy biztonságos helye kerülni.
- Maga szerint igy néz ki egy nő, aki jól van? – kérdezem gorombán. De, amikor mellém ér és a vállamra teszi a kezét, rögtön megbánom.
- Elnézést kérek a viselkedésemért! – kezdek magyarázkodni és a hangsúlyom most valóban a megbánást is tükrözi. Lehet, hogy megint túlságosan is hamar kezdtem ítélkezni. Hajlamos vagyok rá, ahogy arra is, hogy falat húzzak magam köre, amit csak nagyon kevesen léphetnek át. Egy része a vőlegényemnek köszönhető. Az, hogy elhagyott, összetört, de egyben meg is keményitett. Képtelen lennék újra, csak úgy valakinek odaadni a szívem. Szerencsére már ez is sok férfit elriaszt a közelemből. A mai férfiak már nem akarnak megküzdeni egy hölgyért. Az én kegyeimért meg különösen sok erőfeszítést kell tennie, annak, aki el akar majd csábitani.
A következő percben hallom ahogy egy férfi kintről a nevemen hiv. A hangja ismerősen cseng, nagyon is ismerősen. Hogyan is felejthetném el, hiszen ő az, aki megsebzett. De, amit mond, annak semmi értelme. Hónapok teltek el azóta, hogy utoljára találkoztunk. Nem tudom mit is akarhat, most, itt és ilyen hirtelen.
- Itt vagyok – suttogom és bár nem tudom, hogy hallotta-e, de szinte ugyanabban a pillanatban fel is ugrok és már mennék is az ajtó felé. De talán elhamarkodott lenne, meggondolatlanság. Visszaroskadok a férfi mellé. Ha mégsem ő az, talán az ismeretlen megvédhet tőle.
- Én vagyok Eveline – suttogom vissza.
- De ha már a bemutatkozásnál tartunk én sem tudom, hogy ön kicsoda – hogy jól hallja, amit mondok egészen közel hajolok hozzá. Az arcom szinte már súrolja az övét.
- Ez a férfi a vőlegényem. Vagy nem – biztosan érdekesnek tartja, hogy még azt sem tudom eldönteni, hogy a kinti férfihez akartam hozzámenni, vagy sem.
- Úgy értem, ez az ő hangja, viszont semmi értelme annak, amit mond – folytatom ugyanolyan halkan.
- Már hónapok óta nem láttam őt és fogalmam sincs, hogy miről beszél. Nem tudom, hogy honnan veszi azt, hogy meg volt beszélve egy találkozó. Mert nem volt - fejezem be és kérdőn nézek a férfira. Hátha tud valami kézzel fogható magyarázatot erre az egészre.
- De az is lehet, hogy tévedek. Viszont ezt a hangot nem tudnám senkiével összetéveszteni és nincs is más ötletem, hogy ki lehetne az – teszem végül még hozzá.

reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Alan B. Davis


Rendőrőrs, SF, 2011 Tumblr_inline_ookseazXUn1txzk9w_400
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
Rendőrőrs, SF, 2011 GsSn0VA
☩ Reagok :
12
☩ Rang :
Elit vadász
☩ Play by :
David Giuntoli
☩ Korom :
35
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Dec. 18, 2020 6:19 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Masters of Disaster

Eveline && Alan
zene • szószám: 385 • Credit:

Ahogy a sötét, kihalt irodába húzódva az egyik asztal mögé küldöm a nőt, egy egészen röpke pillanatra végigcikázik a gondolataim között a kérdés; vajon ezután a kéretlen és rögtönzött bevetés után mennyi hibát fognak a nyakamba varrni utólag? De aztán hamar elhessegetem a keserédes humort, ugyanis éles helyzetben nincs helye ilyesminek, és mert rádöbbenek, még ha tudnám is betéve az összes szabályt, szükséghelyzetben akkor is úgy cselekednék, ahogyan azt az ösztöneim sugallják. És most arról piszmognak, hogy maradjunk nyugton, ne keltsünk zajt, éljünk túl a hősködés helyett. Újabb momentumra fut át az agyamon, hogy a lappangó-társamnak még csak a nevét sem tudom.
Hol az ajtót figyelve, hol pedig a szőke nőt tartva szemmel próbálom nyugalomra bírni az egyre hevesebben kalapáló szívemet, ám az egyetlen biztos pontja a békémnek a kezeim között szorított fegyverem és a gondolat, hogy az angyalok és a démonok nem fognak fegyverekkel vesződni, ha ki akarnak iktatni egy csoportnyi embert. Vagyis a lépcsőn közelítő alak is meg fogja érezni a belé eresztett golyót.
Mielőtt azonban még túlzott mélységekben megtervezhetném a berontását követő esetleges lépéseimet, a lövésem irányát és magasságát, egy közepes erősségű robbanás rázza meg a kapitányság épületét, melyet az ablaküvegek éles csattanásai és a védencem hangzatos sikolya követ. Feszült ábrázattal kapom rá a szemeimet, de nem hibáztathatom, kis híján én is elsütöttem a pisztolyomat a padlót megrengető detonáció hatására. Mégis mi folyik itt?!
- A francba is… - suttogom magam elé, és bár a józan eszem azt súgja, maradjak az ajtó mellett, hogy lepuffanthassam az illetőt a belépésekor, az ösztöneim ezúttal úgy határoznak, hogy a nőhöz kell settenkednem. Nem ellenkezek a zsigeri késztetéssel. - Jól van? - kérdezem halkan, egyik kezemet a vállára simítva. Szeretném finoman magam felé fordítani, hogy végignézhessek rajta esetleges sérülések után kutatva, csakhogy immár a folyosón kimérten – de hangosan – lépkedő alak ismét megakaszt.
- Eveliiine! Hol vagy? Érted jöttem, ahogy megbeszéltük. Nyugodj meg drágám, a munka most már nem köthet le, van jobb dolguk a rendőröknek itt! - nem beszél hangosan az illető, ám a síri csendben kitűnően hallatszik minden szava. Tehát valami nő ügyről van szó, meg egy zakkant, kikosarazott pasasról. Az ilyen esetek sosem szoktak jó véget érni.
- Ki az az Eveline? - kérdezem csöndesen a nőt, szinte már a füléhez hajolva, noha nincsenek tévképzeteim, az előbbi sikítás minden igyekezetünk ellenére idecsalogatta a férfit.



○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



We fight through fire and pain, and always get up again. There’s nothing we can’t do, and we’re about to prove.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Eveline Naomi White


Rendőrőrs, SF, 2011 Tumblr_oju9fcxdmd1qdo13xo6_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
11
☩ Play by :
Claire Coffee
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Dec. 12, 2020 10:52 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Megismerkedésünk Története

@Alan && Eveline  



Az előbb hallottakat csak magamban nyugtázom. Ezek szerint, nem is olyan régen érkezett a városunkba. Én még sosem jártam New Yorkban. El sem tudom képzelni, hogy ott milyen lehet az élet. Vajon ott is ilyen szörnyűséges körülmények uralkodnak? Bár feltehetőleg igen, hiszen mint ahogy az is elhangzott, vadász és nem kedvtelésből válik valaki azzá. Az ő városában valószínűleg még nehezebb a boldogulás. Még rosszabb dolgok történhetnek. Itt, San Franciscoban a legtöbb esetben elég, ha a rendőrök teremtenek rendet. Ott viszont jóval több, veszélyes lény élhet.
- Oh, már elnézést a merő feltételezésem miatt- ahogy elnézem, már bőven benne van abban a bizonyos korban amikor az  emberek megházasodnak. Ha az élet nem avatkozik  közbe már én is feleség lennék. Sőt, akár  már az  első gyermekünket is  várhatnánk. Viszont az ő helyzete lehet más, előfordulhat, hogy a munkája miatt nem akar családot. Ez több, mint rendben van. Az  ő  helyében lehet én se vágynék arra, hogy valaki otthon tűkön ülve azt várja, vajon látjuk-e még egymást valaha.
A következő kifejtésére ismét csak csendben maradok. Inkább sarkon fordulok és visszasietek az irodámba. Vagyis csak sietnék, ha nem sötétedne el körülöttem, hirtelen minden. Jeges rémület lesz urrá rajtam. Bár tudom, hogy többen is vannak akik a sötétségtől félnek, mégsem értem miért tartozok közéjük. Retteghetnék valami sokkal veszélyesebbtől is. Nem mintha ez nem lenne az. Sosem tudni, mi rejtőzik a sötétben. Lehet, hogy egy távolabbi sarokban, itt is ólálkodik valamilyen szörny. Erre a gondolatra még szorosabban az ismeretlen férfihoz húzódom. Nem tudom most mit gondolhat rólam, de nem is nagyon érdekel. A lényeg, hogy bármi is folyik körülöttünk, védjen meg tőle.
Ahogy haladunk az irodám felé, egyszer csak hallom ahogy valaki a lépcsőn közeledik felénk. A férfi a legközelebbi irodába siet velem és bezárja az ajtót. Majd elhangzik az utasítása. Vonakodva teszek neki eleget. Nem akarom elengedni a karját, de ha továbbra is velem kell foglalkoznia még a végén mind a ketten odaveszünk. Túl fiatal vagyok még a halálhoz, úgyhogy végül mégis elindulok az utolsó, ablak melletti asztal felé. De még mielőtt elbújnék egy hangos robbanás hallatszik és az ablaküvegek betörnek. Újra sikoltok, ám ez, az előbbivel szemben, igencsak hangosra sikeredik.


reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Alan B. Davis


Rendőrőrs, SF, 2011 Tumblr_inline_ookseazXUn1txzk9w_400
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
Rendőrőrs, SF, 2011 GsSn0VA
☩ Reagok :
12
☩ Rang :
Elit vadász
☩ Play by :
David Giuntoli
☩ Korom :
35
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Dec. 10, 2020 7:53 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Masters of Disaster

Eveline && Alan
zene • szószám: 517 • Credit:

A felcsattanására képtelen vagyok nem elmosolyodni, bár sejtve, hogy ez csak olaj lesz a tűzre, hamar rendezem a vonásaimat. Már-már elbűvölő, ahogy igyekszik felülkerekedni a taplóságomon, és esküszöm, egy momentumra még rosszul is érzem magamat, hogy ilyen aljas módon használom ki a helyzetünkből adódó feszültséget. A piszkálódások oda-vissza dobálásának azonban véget vet az aduászom, vagyis a vallomásom a vadász mivoltomról. Sokakat szokott szó nélkül hagyni a kijelentés – nem is hiába vetettem közbe -, ezért nem lep meg az ő döbbenete sem. A látványos eltűnődése viszont újszerű tapasztalás nekem is, amint végigmér azokkal a hatalmas, kék szemeivel, mintha csak most látna először. Kedvem volna lecsókolni az ajkairól a megilletődöttséget, de hogy a gondolat miből fogant, azt ne kérdezze senki… Talán a kétértelmű mustrálása küld vitatható jeleket a tudatom, a csinos nők iránt meglehetősen érdeklődő szegletébe.
- Igen, az. New Yorkból jöttem úgy két és fél éve – teszem hozzá a mellékes információt, ám lássuk be, a baklövésem elkendőzéséhez még az sem elég indok, hogy nyilvánvalóan más szabályokhoz és eljárásokhoz vagyok szokva. Lehet, hogy meggondolatlan voltam, lehet, hogy nem, a lényeg, hogy a társammal élünk és egy görénnyel kevesebb veszi el az értékes levegőt az utcán az emberektől.
- Nincs feleségem – horkantok fel, mintha valamiféle meglehetősen röhejes feltételezéssel állt volna elő. New Yorkban az is volna… A vadászok és a család fogalma ritkán egyesül boldog végkifejletben, ezért sokan inkább már nem is próbálkozunk ilyesmit tető alá hozni. Amiatt persze nem hibáztathatom, hogy számára mindez természetes, ahogyan az is, hogy a családunkért aggódjunk. Aggódok értük, ők is értem, de mindannyian tudjuk, mit vállaltunk ezzel a szakmával. - Odahaza mindenki tisztában van vele, hogy benne van a pakliban egy balul elsült bevetés. A vadászok általában nem a nyugdíj unalmába halnak bele – vonom meg a szemöldökeimet, azonban a csevegésünk sajnos pillanatokon belül félbeszakad, és faképnél hagy egy újabb szemtelen, erőltetett mosollyal.
Ezúttal meg sem próbálom elnyomni magamban a vigyoromat, miközben viszont jókat derülök a fejemet csóválva a nőn, hirtelenjében elmegy az áram, és az események igen csak váratlan, na meg érdekes fordulatot vesznek. Még az elején kedvem lenne nevetni egyet a sikkantásán, ami valahogy az ő szájából megint csak bájosnak hat, de a jó kedvemet egykettőre lelohasztják a földszinti zajok.
- Azt mindjárt gondoltam – motyogom magam elé nem túl derűsen, ezúttal ellenben rajtam a meglepődés, mihelyst hevesen belém karol. Emelkedett szemöldökökkel pillantok rá, de csak mert kizökkent a váratlan közelsége és az illata, ami ilyen távolságban szinte megszédíti a fejemet.
- Remek… - találom meg a hangomat nagy sokára, visszafordítva a figyelmemet a lépcsőfeljáróhoz. Nincs kijárat, vagyis marad az irodája. Finoman noszogatva őt el is indulok vele az ajtó irányába, csakhogy alig tesszük meg a fele távolságot, a lépcsőfokokon súlyos cipőtalpak dobbanásai csendülnek fel. Kezd felszökni a pulzusom, ám igyekszem megőrizni a hidegvéremet, és körbenézni lehetséges alternatívák után. A balomon akad egy ajtó, ami fogalmam sincs, merre vezet, de nincsen jobb ötletem, ezért imádkozva, hogy nyitva legyen, oda terelgetem a nőt. Szerencsénkre a zár nem ellenkezik, meg tudjuk húzni magunkat az üres irodahelyiségben, melynek reteszét belülről a legnagyobb csendben elfordítom.
- Bújjon az egyik asztal mögé… - suttogom neki, óvatosan hátrálva vele a szoba hátsó részébe.



○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



We fight through fire and pain, and always get up again. There’s nothing we can’t do, and we’re about to prove.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Eveline Naomi White


Rendőrőrs, SF, 2011 Tumblr_oju9fcxdmd1qdo13xo6_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
11
☩ Play by :
Claire Coffee
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Dec. 10, 2020 12:32 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Megismerkedésünk Története

@Alan && Eveline  


Ha a főnököm látna így dühöngeni ezzel az ideggennel, valószínűleg holnap már egy levél fogadna az asztalomon, melyben azonnali hatállyal elbocsátana. Úgyhogy muszáj magam visszafogni és kénytelen leszek lehiggadni, ha még holnap is szükségem lesz a munkára. Márpedig a jelen körülmények között nem nagyon válogathatok más állások között.
- Csak ne tanácsolgasson itt nekem semmit!- csattanok fel ismételten. Ezzel az úrral nem igazán van szerencsém. Mintha direkt feszegetné a határaimat.
- Maga- tartok egy kisebb szünetet.
- Vadász? - húzóm fel a szemöldököm. Még sosem találkoztam eggyel sem, vagy ha mégis, akkor nincs tudomásom róla, hogy az lett volna.
Most rajtam a sor, hogy felmérjem az előttem álló férfit. Azon túl, hogy meglehetősen sármos, valószínűleg izmos is lehet, bár a ruházata miatt ezt nem láthatom. A szemei olyan igézőek, vajon ez is a vadász léttel jár, vagy csak rám hatnak így? Ahogy végzek a mustrálásával, megállapítom, hogy valóban bomolhatnak utána a nők, jó parti lehet. Ha nem lenne ilyen goromba, én pedig nem zárkóznék el a férfiaktól még akár ki is alakulhatna kettőnk között is valami.
- Természetesen nem úgy értettem. Mindenki kapja meg amit megérdemel, de attól még nem kellene ilyen  meggondolatlanul viselkednie- oktatom ki, bár még mindig semmi közöm ahhoz, hogy mit csinál. Nem tudom miért csinálok ebből ekkora, nagy ügyet.
- Mondja csak, nem gondolt a családjára? A feleségére?- vajon ők mit szóltak volna, ha mondjuk lelövik. Sosem tudni, hogy a bűnözök mire képesek és a legtöbbjüknél mindig van fegyver is.
Következő kijelentésére még egyszer visszafordulok és ismét egy álmosollyal reagálok. Ha már annyira tetszik neki, kaphat belőle, csak kérnie kell.
Sebes léptekkel indulok el, de alig teszek pár lépést kialszanak a lámpák. Lemerevedek és egy kisebb sikoly is kicsúszik ajkaimon. Nem tehetek róla, nem szeretem a sötétet, sőt mi több egyenesen rettegek tőle. Biztos vagyok benne, hogy mindenki fél valamitől, még a legkeményebbeknek is van gyenge pontjuk. Nekem ez a mumusom.
- Hogy, mi?- fogalmam sincs, hogy mit kérdezett. A szavak nem jutottak el hozzám, csak a hangok, de azzal nem sokra megyek. A rémület lett urrá agyamon.
- Nem, valóban nem- válaszolom ahogy közelebb ér hozzám. Nem tudok gondolkodni és hirtelen ötlettől vezérelve a karjaiba vetem magam. Normális körülmények között sosem tennék ilyet, de ami most történik az kicsit sem normális. Csupán azért kapaszkodok belé, mert jobb ötletem nincs, mivel védhetném magam. Más személy pedig nem tartozik jelenleg ezen az emeleten.
- Ha tudnám, már rég nem lennék itt- de ez nem teljesen igaz. Ugyanis a félelemtől még mindig nem bírok mozdulni.
- Arra- mutatok az irodám felé. Ha velem akar eljutni oda, akkor támogatnia kell, magamtól biztos nem fogok elindulni. Ráadásul az előbb osztotta meg velem, hogy vadász, biztos nem ez az első olyan alkalom amikor ilyet lát.


reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Alan B. Davis


Rendőrőrs, SF, 2011 Tumblr_inline_ookseazXUn1txzk9w_400
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
Rendőrőrs, SF, 2011 GsSn0VA
☩ Reagok :
12
☩ Rang :
Elit vadász
☩ Play by :
David Giuntoli
☩ Korom :
35
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Dec. 09, 2020 6:03 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Masters of Disaster

Eveline && Alan
zene • szószám: 483 • Credit:

Sületlenséget… Volna egy-két keresetlen szavam ahhoz, az én olvasatomban mi minden számít sületlenségnek ebben a szituációban, azonban látva, hogy tényleg kezdi elérni a tűréshatárát, megkímélem a további elmés megjegyzéseimtől. Legalábbis egy részüktől. Legalábbis addig, amíg nem folytatja ugyanolyan bűnrészesként a csipkelődést. Ez a nő is megéri a pénzét.
- Ha már a javaslatoknál tartunk, én egy irónia továbbképzést tanácsolnék – jegyzem meg egy horkantás kíséretében, egy pillanatra biztosan elejtve a szigorú és épp felrobbanni készülő ügyfél fizimiskáját. Igaz, nem kell sokat várnom, hogy visszaköltözzön belém a türelmetlenség, és az egyik szemöldököm ismét a magasba szökkenjen.
- Igaza van, vadászként sokkal több tapasztalatom van, mivelhogy az volnék elsősorban – vonom meg a vállaimat, mert tény, az évek számában rendőrként biztosan nem érhetek fel hozzá. - De attól még vak nem vagyok – emelem ki a korábbi tanácsom lényegi pontját, bár attól tartok, süket fülekre fog találni. Mindenesetre én is úgy vagyok vele, ahogyan bizonyára ő velem; essünk túl rajta és ne kínozzuk egymást feleslegesen amennyiben lehetséges – még akkor sem, ha az unalomnál még a pöffeszkedését is jobban elhallgatom. Csakhogy minden reményem tovaszáll a meghökkenésével és a szerény meglátásom szerint kissé elrugaszkodott véleményével arról, mennyire ép az elmém és mennyire volt kéretlen a terepen ejtett hibám.
- Maga szerint egy papírfecnin múlik az én és a társam épsége? Talán, de az a fazon elmenekült volna, amíg mi itt tökölünk. Persze lehet, hogy mások itt hidegvérrel szokták kezelni a kislányokat megrontó elmebetegeket – vonom meg újra a vállamat, rádöbbenve, hogy bármit mondjak, csak falakba fogok ütközni és minden egyes alkalom egyre jobban fog fájni. Végtére is a lényeg ezek szerint mindebből, hogy maradjak a hátsómon, akkor majd megmenekülnek a bajba jutottak és rács mögé kerülnek a bűnelkövetők. Néha iszonyatos erőfeszítést igényel megértenem San Francisco szabályait…
- Hogyne, a mosolyát azért hozza majd magával! - szólok a hátának, ugyanis hamar elfordul tőlem, hogy visszamenjen a papírjait rendezgetni. Viszont néhány másodperc sem telik el az ideiglenes „búcsúnkat” követően - valószínűleg még a folyosó végéig sem jutott el -, hirtelen az egész kapitányság vak sötétbe burkolózik. Nem ez lenne az első alkalom, hogy valamiért ingadozik az áramellátás, és világítás nélkül marad a város vagy egy-egy épület, de most végkép rosszul tolerálom a komfortszintem újabb mélyrepülését.
- Mondja, hogy van gyertyája és nem kell sötétben kuksolnom – lépek felé, noha a sötétben kizárólag az ablakokon beszűrődő, szürkületi fényre tudok támaszkodni tájékozódás gyanánt. De megint csak nem telik el egy-két szívdobbanásnyi pillanat, és az alattunk húzódó földszintről elég erőteljes visszhangot keltő ajtó csapkodások robbannak az eddigi viszonylagos csendbe, majd pedig egy összetéveszthetetlen dörrenés, amit rémült sikolyok követnek.
- Gondolom ilyen se szokott előfordulni – nyögöm ki csöndesen a nőnek, ösztönösen lépdelve még közelebb hozzá, és miközben kézügybe helyezem a fegyveremet, közte és a lépcsőfeljáró között cikáztatom a tekintetemet. - Akad az emeletről menekülő útvonal kintre? Ha nem, akkor szép csendben visszahátrálunk az irodájába – magyarázom neki halkan, mert bár fogalmam sincs, mi folyik odalent, de a sikítozásokat, kiabálásokat elhallgatva semmi biztató.



○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



We fight through fire and pain, and always get up again. There’s nothing we can’t do, and we’re about to prove.
Ajánlott tartalom
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma



●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 32 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 0 rejtett és 28 vendég :: 2 Bots

• Fajaink száma •
Arkangyal
2/2
Leviatán
7/6
Angyal
1
Démon
14
Bukott Angyal
4
Ember
4
Félvér
4
Harcos Angyal
4
Vadász
5
Nephilim
7