Omnen dimittite
spem, o vos intrantes!
Staff, és tagok által keresett karakterek

 
• '91 Yerevan, P & Z •
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Puriel


'91 Yerevan, P & Z 48519e3dc3601406798910f8d718a9c41b1d0088
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
30
☩ Rang :
Kerub
☩ Play by :
Katie McGrath
☩ Korom :
166
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Nov. 29, 2020 3:42 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Your pain is mine now

@Zachriel && Puriel

zene • szószám: sorry • Credit:
 
Kecses járású, porcelán bőrű, finom kellembe bújtatott teremtés ő.  Haja színénél nincs ébenfeketébb, íriszei kékjénél az ég sem kékebb, ajkai a legszebb rózsa vörösét idézik, mint egy gondosan faragott márványszobor, kibe alkotója a világ óhaját faragta bele. Természete illeszkedő, modora kifogástalan, amely alól néha napján azért kiszökken a nyíltság, ámde becsomagolni jobban szereti hozzáfűznivalóját, mi tagadás. Zachriel más. Zachriel nyers, lényegre törő, s lényegében épp most jegyzi a nőnek, lehet ő is olyan. Hangjában nincs viszont utasítás, egyszerű megjegyzés ez tőle. - Tehát simán megmondhattam volna, hogy jobban kellene törődnöd magaddal? - még a szárnyak takarásában olajjal dolgozó ujjai megállnak, fejét oldalvást dönti mire felteszi kérdését, hiába csupán a szeráf tarkóját fixírozhatja. - És nem perlekedtél volna miatta? - szemöldökének bal íve megugrik kérdése közben. Ismeretlen terep ez neki, csupán azt tudja, amihez ért, amihez hozzászokott és mondhatni kényelmi zónát ad neki, közben célt is elérve. Igazság szerint, bár úgy mutatkozik, a harcos nem ellenzi személyét, s hallgat is rá, Puriel mégsem tudja, meddig mehetne el konfliktus nélkül. Ha megmosta volna a fejét ahelyett, hogy így elérje, amit el akart érni...

A világ, az értékrend megborult. Más esetben a nő, amennyire kedveli és óvja az emberiséget, bizonyára nem fogadta volna jól a tényt, hogy egy társa életet ontott ahelyett, hogy megpróbálta volna korrekcióval megváltoztatni a halandó döntését; történjen az emlékek módosításával avagy törlésével. De úgy érzi, nincs joguk megfosztani szabad akaratuktól az embereket, hiszen élet lenne az, üresen, hazug módosítás által? Fizikálisan a létezés tovább folytatódna, a halandó megmenekülne, ez igaz, de a lélek... A lélek haldokolna, hisz elárulták...
Épp ezért az angyalnő az előzőekben meg is jegyezte, mely fejében jár a túlélővel kapcsolatban. Akit rábíztak, azt választotta, hogy megbirkózik a rá váró élettel, s habozás nélkül igent mondott, mikor Puriel felajánlotta, hogy elveszi tőle a tragédia emlékeit. A másik, kivel a nő nem találkozhatott, nem kérte a csonka folytatást. És ő nem tudja elítélni érte.
Hatalmas dilemma ez, hisz mindegyikük, ki Mihály oldalára állt, azért harcol, hogy az emberiség túlélje, de mi van akkor, ha nem akarják túlélni?

- Bizakodó kilátásaink lennének, ha pár nagyvárost sikerülne megtartani. - jegyzi nem csak gondolatban, hanem hangos szóval s egy apró biccentéssel is egyben, nyugtázva az összefoglalót. Félelmetes, hogy szerte a világban Yerevan-féle összecsapásokban hullnak el sorra, s a mérleg egy-egy súlya, mely egykor démon és angyal között billegett ily módon, ezúttal két ark vezette csoportra cserélődött. Fel nem fogható, hogy tökéletesnek vélt társadalmuk egyszer semmivé lesz... Érdeklik hát a fejlemények, az emberek és angyaltestvérei sorsa. Azt tudja, hogy a kommunikáció olykor nehézkes, máskor napok hosszú lecsengései után cserélődnek ki az információk. Zachrieltől megtudja többek között azt, hogy San Francisco, ahonnan ő felkerekedett, szilárdan áll, s ez már önmagában jó hír, noha sajnos van ott kevésbé jó is...

- Csöppet sem tökéletesek.   - ahogy kiejti e mondatot, hangja nem vádló, nem korholó, nem lenéző, hiába beszél pont a tökéletlenségükről.  - Atyánk eme esendőség miatt teremtett minket másnak, habár... - áll meg kicsit, hezitál, hogy kimondja-e. - Bevallom, jómagamban is olyan érzelmeket vélek felfedezni, melyeket nehéz háttérbe szorítani. - suttogja, szégyellve magát a harcos előtt, ezért is halkít hangján.

- Adexaelre.   - ejti a kérdésre, immáron a másik szemébe nézve a személyt illetően. Az, hogy az említettet ne ismerné Zachriel, nem igazán fordul meg a fejében; részben az egyenrangúság miatt, részben, mert annak idején nagy port kavart az eset. - A bukottra.   - teszi hozzá. Ő ott volt, mikor fogva tartották, ám feladata miatt sajnálatos módon, csupán hallomás-szintjén értesült, mi lett végül az angyal sorsa. Hogy hitt-e az ártatlanságában, vagy sem, nem firtatja. Hogy mennyire voltak kegyesek vele az őrök, szintén nem. Az előzően ejtett múlt idő pedig azért volt indokolt, mert az ex-szeráf elveszett, kikerült látóköréből, s azóta sem hallott felőle. Csaknem feledésbe merült.

Puriel ha nem figyel, szinte már emberien viselkedik, legalábbis, rengeteg emberi jellemzővel bír előélete jóvoltából. Társasága miatt állapota nyugodttá vált, feszültsége elillant. A mosoly, mely fürtjeivel keretezett orcáján jelen van, ennek köszönhető.
Aprót biccent a köszönetre, s türelemmel várja, míg felfedik előtte a következő foltoznivalót. A törzsön húzódó már kisebb, mint az előzők, ámbár ugyanúgy hátráltató tényezőnek számít kezelés nélkül. Puriel hozzálát hát, hogy orvosolja a problémát, s kicsit talán gondolataiban is végigvezeti eddigi beszélgetésüket. Mégis örül, hogy angyaltársa újra megszólal.
- Nos, igen, mi fejben vagyunk erősek. Gond nélkül befolyásolhatok egyszerre több érzelmet és érzéket, s nem okoz gondot sem a helyreállítás, sem más, gondolati úton történő mesterkedés. Nekem még az is megadatott, hogy megérezzem a hazugságot... viszont fizikálisan a kitartásom, s nyilván az erőnlétem meg sem közelíti a tiédet.  És valószínűleg fele ennyi sebet sem bírnék ki - pillant futólag a másikra, mialatt könnyedén ecseteli a sérülést, s gyorsabban is fog végezni vele az előzőekhez képest. - Kétség kívül egymás kiegészítései vagyunk - habár ő nem bánja, hogy vannak nála erősebbek. Volt, hogy segítségre volt szüksége, mely nem degradáló a nőnek, hisz Isten okkal teremtette angyalait különbözővé.








reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Zachriel


'91 Yerevan, P & Z 76djYXd
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
9
☩ Rang :
szeráf
☩ Play by :
Dan Stevens
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Nov. 28, 2020 1:18 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


 
it's my stab wound not yours
──────────────── ────────────────
« Comment; oh, oh • Szószám; 764 • Zene; wonder »
« As long as we place ourselves in battle, we must always know the difference, a fight to defend life or a fight to defend pride. »
- Kezdhetted volna ezzel is. - Nincs benne neheztelés, utalásnak sem szánja, hogy máskor térjen egyből a lényegre. Ez sokkal inkább jelzés, talán némi emlékeztető nyugodtan kimondhatja, amit ki szeretne, anélkül selyemköntösbe csomagolná, az eleganciájához méltó finomsággal manipulálná. Makacskodásával, ellenkezésével csak elnyújtotta volna a beszélgetés ezen részét, magára hozva még több közvetett fenyegetést az angyalnő szájából, így pár lépést kihagyva egyből a játszma végére ugrott, kimondva azt, amit ahogy Puriel is megjegyezte, hallani akart. A nyakasabb természetű szárnyasok közé tartozik, és ez kiütközik, amikor a rá jellemző udvariasság mellől kikacsint a saját véleményéhez, döntéseihez való ragaszkodása. Mindezek ellenére, ha számára olyannyira nem is világos felismerje, a másik számára tán észlelhető, hogy hallgat rá, engedékenyebb a közelében, és nyílt a csendben araszolós kompromisszumokra.
Különbözőségüket figyelembe véve valahol egyfajta nézeteltérésre számított a másik túlélőt érintő döntésével kapcsolatban. A lehetőségek között felmerült a teljes memóriatörlés opciója. Tiszta lap, teljes újrakezdés, ami nehézsége ellenére talán egy boldogabb véghez vezethetett volna, mint a korai halál. Ő csak annyit tud az emberek számára nagyon fontosak a kapcsolataik, gyakran leragadnak a múltban, és az érzelmeik vezérlik őket, ezért meglátása szerint a legjobb megoldás volt a férfi életének véget vetni a mostani, valamint leendő veszteségeket mérlegelve. Az angyalnő jobban megérti őket, több időt töltött a társaságukban, mint ő valaha, és az alatt az idő alatt csak érthetetlenül pislogott a számára ésszerűtlen választásaik előtt. Talán egy ilyen ellenvéleményezés kibukására várt, rávilágításra az emberibb oldalra, de elmaradását egy újabb jelnek könyveli el mennyire eltorzult a világ, mióta az arkok egymásnak estek, Atyjuk eltűnt... Legalább a másik embert biztonságba tudták helyezni, és a tényekre való rálátását használja fel a minimális megnyugtatáshoz. Ez a nagy számok törvénye, ha már a csodákra nem tudnak hivatkozni.
- A legutóbbi értesülésem szerint az amerikai területeken sikerült Mihálynak szilárdítani a helyzetén, és egyelőre több a siker azon a kontinensen, mint Európában. San Francisco továbbra is stabil. Tőlünk délre kisebb ütközetek zajlanak. - Vegyesen jó, és rossz. - Mindez napokkal ezelőtt volt, nem tudom mennyire változott a helyzet azóta. Túl sok volt az információ ahhoz jobban kivegyem a lényegét. - Túl sok volt a zaj, és nem jó irányba mozdította volna el a harci kedvét egy újabb tengernyi rossz hír, ezért lecsendesítette a csatornájukat. Az itteni csata épp elég volt, és szívesen mondaná azt csak a csendet akarta élvezni, azért nem vette fel ismét a kapcsolatot a többiekkel.
Csendes hümmentéssel fogadja Puriel kijelentését, amibe egyetértés vegyül, és csak kisvártatva szólal meg.
- Túl sokszor hagyják figyelmen kívül a józan eszüket. - Mai napig ez a fő megállapítása velük kapcsolatban. Sose rejtette véka alá érthetetlenségét az emberi fajjal kapcsolatban, ami különösen erre a területre éleződött ki, és évszázadainak iróniája, hogy az övét tördeli darabokra a mostani világ egyensúlya, a résein, pedig számára ismeretlen dolgok szivárognak be. Például a bizonytalanság.
Most, hogy szemtől szembe kerül a társával rajta pihenteti tekintetét, míg az a cincált anyag alatt húzódó sebről gondoskodik, és az a legkevesebb cserébe választ ad a kérdésére. A szavak kevésbé tartoznak az asztalához, emiatt nem kapkod közben, hogy egy jobb összegzést alkosson, mialatt próbál nem azon agyalni miért költöztetett mosolyt az arcára Puriel. Neki az egy eszköz, céllal használja, nem költözget hívatlanul az arcára, mint egy pimasz vendég. A kivételességre kicsit összébb húzódnak szemöldökei. Egyszerűen csak mások összehasonlítási alapon, de részéről például a többi angyal az.
- Kire gondolsz? - A múlt idő okán nehezebben tippel, és a körülményeiket figyelembe véve nem lepődne meg, noha reménykedik benne nem egy újabb halotti striguláról van szó a testvérek harcában. Finoman érdeklődik utána, egyenletes légzését változatlanul fenntartva a könnyebb fájdalomtűréshez, ami az angyalnő gyengéd bánásmódjának köszönhetően egyébként is elenyésző mértékű. Bólintással jelzi hallotta, a befejező mozdulatot követően, pedig újfent megismétli önmagát.
- Köszönöm. - Mellkasához közelebb hajtva, karját kissé forgatva űzi el a benne lévő zsibbadtságot, mielőtt visszaengedné a törzse mellé. Az említett testrészén több, az előzőekhez képest kisebb vágási nyomra lesz rálátása a kerúbnak, ahogy felemeli a szövetet. Az oldalánál az egyik a vékony hús-, izomréteg miatt nagyon közel jutott a csonthoz, de elhelyezkedése miatt nem hátráltatta viselőjét. A sérült karjával nem tudott olyan jól vagy elég gyorsan hárítani. Szótlanul követi figyelemmel társát, azon merengve, amit korábban mondott, és pár perc elteltével fogja megszakítani a csöndet, ha addig Puriel nem tette volna meg.
- A memória módosítása, a gyógyítás egyébként nem erősségünk. - Az övé különösen nem, az első különösen nem. - Sosem leszünk olyan jók benne, mint akár ti. A halandók érzelmeit is képtelenek vagyunk befolyásolni. - Világít rá miért korrigálta nem olyan régen, mintha a beszélgetés visszakanyarítása valójában csak annak a fonalnak a folytatása lenne, és nem telt el volna idő azóta.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Puriel


'91 Yerevan, P & Z 48519e3dc3601406798910f8d718a9c41b1d0088
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
30
☩ Rang :
Kerub
☩ Play by :
Katie McGrath
☩ Korom :
166
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Nov. 27, 2020 7:07 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Your pain is mine now

@Zachriel && Puriel

zene • szószám: sorry • Credit:
 
Talán oka van annak, hogy ő nem semmisült meg; sem a háború kitörésekor, sem később, Zachriel csapatához csatlakozása közepette. Ahogy most sem jöttek el érte, míg egyedül szárnyalt e létektől megfosztott területre.  Talán tényleg van még célja Puriellel a sorsnak, habár jelenleg abban sem biztos, hogy nem fog megbomlania az elméje... Küzd a józanságért, ami persze nem könnyű. De most csupán a pillanatoknak él, s az azokban mellé sodródó személyeknek. Zachrielt sem akarja megharagítani, sőt, nagyon rosszul érintené, ha tövisek állnának közéjük. Azokat a csendes időszakokat, melyekben a közelében ücsöröghet, sosem felejti majd el, hisz neki sokat jelentenek, s reméli, hogy a szeráfban sem hagy kényelmetlen nyomot. Egyébként, mivel  a csöndet ő maga törte meg a második ilyen alkalmuk után, Puriel kötve hiszi, hogy igazából visszás volna a férfi véleménye. E tényező hatására, vagy sem, de őszinte mosollyal végül elengedik a témát, mely érkezésére vonatkozott.

Bár nem kíván belekötni, valójában milyen céllal hagyta magát hátra a férfi, sejtése a bizonyos apró kötőszó miatti reakcióról mégiscsak helyesnek bizonyul, tehát előre meghúzott ajkai felfelé ívelő görbülete sem volt hiábavaló. Újabb apró győzelem ez, talán kicsit kezdi kiismerni őt, ebben viszont nincs kárörvendés. Kerúbi természetébe a simulékonyság is beletartozik, s mindig  oly áldás volt számára, mely az ő, illetve kicsit közvetve mások kiegyensúlyozottságát is javította.
- Ezt akartam hallani... - sompolyog hát csilingelő hangján nyugtázva, nem tovább húzva a másik idegeit, miután arról biztosítják, ezentúl nagyobb figyelmet kap a saját testi épség. Ha Zachriel ellenkezett volna, Puriel kétség kívül emlékeztette volna, milyen fontos tényezője a csapatnak, hisz nem csupán vezeti, de össze is tartja őket: sokszor elegendő a puszta megjelenése ehhez. Látja, miként néznek fel a szeráfra a katonák, s Puriel maga is tagadhatatlanul nagyra becsüli; van is miért. Sosem kíméli magát, soha nem szenved hiányt rendíthetetlenségből, ugyanakkor önnön magára nem vigyáz, pedig... Pedig kellene. Persze tudja ő, hogy nem felelőtlen, de ha később netán mégis elfelejtené mit ígért, Puriel ott lesz, hogy makacs pillantásával emlékeztesse. Az ígéret elvégre szép szó... Az angyali szó pedig főként az.

- Igaz... - bólint helyeselve, s szíve mélyén hisz abban, hogy tényleg így lesz. Hogy máshol sikerrel járnak, úgy, ahogy arra példa valóban volt már, viszont nem elfeledendő, minden olyan gyenge lábakon áll...  - Tudsz valamit, hogy állnak a fejlemények más világrészeken? - kérdezi, ha már itt járnak, e témánál. Mégiscsak könnyebb egy ilyen kérdést feltenni, mint egy előre beláthatatlant: példának okáért azt, vajon meddig tart még ez a pokol... Hisz senki ember-, vagy angyal fia azt meg nem tudná mondani.
- Összességében véve több, mint száz esztendőt töltöttem közöttük, mégis, időről időre meg tud lepni, mennyire másképp gondolkodnak. Vagy éppen éreznek.   - teszi hozzá a felmerülő, Zachriel által említett különbség okán, mikor is a két túlélő ellentétes döntéséről beszélnek, éppenséggel élni vágyás terén. Noha kicsit önmagának címezve szól ez, mintegy mellékesen, végül mégis hangos gondolatként születvén világra. Azt már elhallgatja, hogy önmagát meglepve rá kellett döbbenjen, egy angyal is meginoghat, tehát mégsem olyan különbözőek, mint azt néha gondolta... Úgy hitte, az angyalok rendíthetetlenek, hogy ő maga is az, s lásd, idefelé azért reménykedett, hogy...

Hallgatja őt, hisz kérdésének engedve beszélni kezd a szeráf. Hallgatja, osztatlan figyelemmel, még azután is, hogy olajos fiolája lassan megbillen, ő pedig lassan pillantását a sebre csúsztatja; azzal foglalatoskodik.
Mialatt körbejárja a fel-, és alkart,- néha lopva fel-felpillant, hogy érzékeltesse, valóban figyel rá, emellett olyan önkéntelen ok miatt, hogy az információhoz arcot is, mimikát is társítson. Arra gondol közben, talán ennyit soha nem szavalt egybefüggően Zachriel, ezt valamiért bánja is, hisz kellemes mélységű hangszín ecseteli a fájdalom elviselését, amely egyébként szintén kiemeli őket az angyali hierarchiából. - Milyen kivételesek vagytok...   - mivel a seb szélénél jár az eldolgozás szempontjából, ezúttal hosszabban pillant fel megcsillanó íriszeivel, melyben őszinteség honol. Apró mosolya észrevétlen számára, ugyanis egy ideje már jelen van orcáján. - Ismertem egy szeráfot, akit rettentő hosszú ideig kínoztak, a legszörnyűbb módokon. Azt rebesgették, soha, egyetlen pillanatra sem tört meg... Tudod, még ha voltak is kételyeim eddig, most már elhiszem, hogy így volt. - a mondák szinte minden angyaltípusról keringenek belső köreikben, ez tény. Az is tény, hogy Puriel nem sokat volt Odafent, hisz javarészt teremtésétől az emberek között járt, ahol szintén nem volt sok angyali kontaktja. Eképpen hallomásból néha fülébe jutott ugyan ilyen-olyan részlet, de nyilvánvalóan, amíg nem tapasztalta saját szemeivel, a mondák pusztán mondák maradtak. Viszont az elmúlt hetekben látottakat, és a most hallottakat egybevéve ezentúl átlépheti a mítoszok homályát...
- Mindjárt kész.  - susogja most is a tényközlést, egy utolsót húzva ujjbegyével a lekezelt felületen még. A lábakat, majd törzset, végül a mellkasi részt fixírozza, olajért kiáltó további sérüléseket pásztázván a kék szempárral, végül fejét oldalra dönti a szemben helyezkedő testváz utóbb felsoroltjánál. - Szeretném a mellkasoddal folytatni.  - habár a kezdeti idegesség alábbhagyott, Puriel megtartja szokását, miszerint jelzi, hol akarja megérinteni a másikat.






reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Zachriel


'91 Yerevan, P & Z 76djYXd
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
9
☩ Rang :
szeráf
☩ Play by :
Dan Stevens
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Nov. 24, 2020 9:24 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


 
it's my stab wound not yours
──────────────── ────────────────
« Comment; oh, oh • Szószám; 807 • Zene; wonder »
« As long as we place ourselves in battle, we must always know the difference, a fight to defend life or a fight to defend pride. »
- Tudom. - Tekintetének irányán nem változtat a válasz közel azonnali adásakor. Csendesebben szól, mint előző megszólalásakor, és a szavát követő apró bólintások sorozatából sejthetővé válik az angyalnő számára, sokkal jobban szól ez önmagának, mintsem neki. A kavargó gondolatai közül ez az egy, mintha csak az ajtó alatt kúszott volna ki. - Tudom. - Normál hangon, ekkorra már Puriel-re emelve szempárját ismétli el a megerősítést. Érezhető a különbség, a második alkalommal megereszt egy félmosoly kezdeményt, ezzel is biztosítva a másikat afelől, hogy nem csak üresen ismételget vagy automatikusan tátog egy konfliktust kerülő frázist. Tényleg tudja, ami a megnyugtatása ellenére sem sokat változtat a mélyre temetni próbált feszültségén, és titkon egy témazáró szándékkal egészíti ki a mondanivalóját.

Mennyire hangzik hihetően az igazság, és mennyire tudta volna ennél jobban kifejteni, ha a háta mögött ténykedő számára mégsem lett volna elég? Másodpercre átfut az agyán, és hálásan hunyja le a szemeit, amikor nem kényszeríti rá Puriel egy elfogadhatóbb feleletet megalkotására, mert őszintén bajban lenne. Egy faék egyszerűségével bír, amit mondott, ez éppen elég kényelmetlenséget szülne, ha tovább kellene boncolni azt miért nem nyitotta szóra a száját a gyógyításának ügyében.
Az üstöke némán előre bukik, egészen a kötőszó elhangzásáig, amikor visszapattan eredeti tartásába. Nem lát a háta mögé, nem is fordul akként a válla felett rálásson a társára, aki enélkül is bizonyára tisztában van mekkora éberséget idézett elő az imént. Ha ez nem lenne önmagában elég beszédes, az enyhén felfelé ívelő tollai nyitott könyvvé varázsolják a szekundum töredéke alatt. Hogyan lehetséges az, egyetlen szó ekkora fenyegetésnek hasson, ráadásul pont, hogy a teljes kontextus nélkül?!
- Köszönöm, de... odafigyelek majd, szólni fogok. Ígérem. - Csak ezután fogja szélre irányítani őket, ha a helyzet megkívánja, és mindaddig türelemmel ki fogja bírni a szükséges ellátást. (Prioritás.) Most, az eszével tudja ekként kellett volna cselekednie már a legelején, de a hosszan tartó viaskodás után először levegőhöz jutva könnyen a háttérbe szorult. Szorul még valahol mindig, és az elől maradottat arra használja az akaratlanul kiváltott fájdalmon keresztül visszataláljon az 'itt, és most'-ba. Egy csevegőnek elmondható kérdésre is telik, igaz, a figyelmének eltereléseként. A csendet normál esetben nem érezte kínosnak kettejük között annak dacára legtöbbje tiszavirág életű volt Puriel kezdeményezéseinek köszönhetően, és ez egyedül a terhelt időszak eljövetelével változott meg, meglepődésére. Élesen emlékszik az első alkalomra, mikor hallgatást ígért a társaságért cserébe, és arra is, amikor a másodiknál, ha kisebb sikerrel az angyalnőhöz képest, de megkísérelt egy kevés szóváltást. Tényleg csak keveset. Tudatalatt talán ez is egyike volt a hasonló próbálkozásnak.
Boldoggá? Hallani hallja mit mond Puriel, de ki nem hallja a szavaiból. Őt egyedül a fásultság járja át, a száraz elfogadás, ha a túlélő szerencséjére gondol, és míg esetében ez mondhatni nem újdonság, társáéban kellemetlen ízt hagy maga után. Nem bolygatja meg a dolgot, kezdi el piszkálni, mint a még be nem gyógyult sebet vagy a hegesedést a tetején.
- Máshol reméljük több sikerrel járunk. Volt már rá példa. - Sorolásba, konkrétumokkal zsonglőrködésbe nem kezd, egyedül az emlékeztetőt hagyja ott egy sajnos talán hamis reményre, de mi mást is tehetne? Vajmi kevés áll a hatalmában egy egész mozgalom ellen tenni. Egy életért is.
Előre senki nem tudja mik lesznek bizonyos tetteinek a következményei. Ha ez másként lenne minden helyzetben a legjobb döntést hozhatnák meg, és mivel nincs így, elfogadja azt, amit az adott pillanatban a legjobbnak vél. Több, mint elég nyomja a vállát.
- Nehéz megmondani. Az egyetlen különbségnek az élni akarás egyértelmű hiánya tűnik. - Ismerendő az emberajkakat járó szólás. Segíts magadon, a Isten is megsegít. A két túlélő ember közül az egyik, még az új életét is jobban vágyta, mint a halált. Vagy gyáva volt a másik megoldásra gondolni... Elhallgatja gondolatmenetét, az arcizmait megfeszítő fájdalom csitítására fókuszál, míg a szárnytő olajozásának végére nem ér Puriel, hogy a következő sérülésére térjen át. Mindössze szusszanásra elegendő szünetet enged meg magának a hála kifejezésének idejére, mígnem újfent felkészül, mindvégig az angyalnőt figyelve.
- Mi lenne az? - Nyelvének végéről máskor az pattant volna le előbb, attól függ mit szeretne a másik, de kimondatlanul, viszontkérdésének árnyékában, és a szembogaraiban meglapul a kiegészítés. - Hm. - Az elgondolkodó szólamnál a kézfejére cikázik, majd vissza a kék párja. - A fájdalom tűrését a kiképzések során, valamint idővel sajátítjuk el. Nem mondanám kizárólag fejben dől el, de rengeteget számít mentálisan mennyire felkészült valaki, és mennyire tudja kitolni a saját határait. A fizikai erőnlétünk ehhez hozzásegít, és egy specifikus momentumban az adrenalin is feledteti a fájdalom egy bizonyos részét ugye. - Lazán ökölbe zárja ujjait. - A hátamnál lévő sérülést, a szerzésének pillanatában nem bírtam ki például felkiáltás nélkül, de megtanultam együttélni a fájdalommal, és a kezelés alatt ez sokkal kisebb volt, jobban elviselhető. - Magyarázatát nem kapkodja el, tőle kitelő érthetőségre törekszik. - Jobban bírjuk, mint a többi angyal, ugyanakkor egyénenként változik. - Van, akinek könnyebb kiereszteni, és van, akinek könnyebb elnyomni a zsigereit szaggató kínt. Ő egyértelműen az utóbbiakhoz tartozik.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Puriel


'91 Yerevan, P & Z 48519e3dc3601406798910f8d718a9c41b1d0088
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
30
☩ Rang :
Kerub
☩ Play by :
Katie McGrath
☩ Korom :
166
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Nov. 18, 2020 7:19 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Your pain is mine now

@Zachriel && Puriel

zene • szószám: sorry • Credit:
 
Ha őt megviselték az események, bele sem akar gondolni, mit érezhetnek a harcosok. Ő maga elképzelhetetlennek tartja, hogy egy másik angyal ellen forduljon, persze Atyja nem is harcra szánta... De ettől még látja, mivé lettek angyaltársai. Testvér a testvér ellen, kiket egy és ugyanazon cél vezérelt, mióta világ a világ. Nem élheti át, mégis érzi a következményeket, ám nem csupán a halottak számából, s nem is sebesülésekre gondol itt... Hanem arra, milyen érzés keríti hatalmába, amikor belenéz társai szemébe, még akkor is, ha a végsőkig tartják magukat. Zachriel tekintete is elszánt, összeszedett, ámbár van, amikor nem tud mindent elrejteni. Lopott pillanatok, mikor azt hiszi, senki nem figyel. Mikor a megacélozott kitartás ellenére lélek híján is kiül pillantására valami... valami méltóságteljes megindíttatás a nő számára. Néha, mikor az összecsapások során a harcok időszakosan megültek, s a harcosok visszatértek a bázisukként szolgáló épületbe, és elcsendesedett minden, ellopta azt a pillantást, mégis úgy csinál, mintha sosem látta volna. Hiszen joga van zavartnak lennie, joga van a bánatra, a dühre, minden szaggató érzésre, mely talán eddig ismeretlen volt neki. Néha, ha Puriel maga is gyötrődött, csendben odaaraszolt mellé. Megígérte, hogy csendben marad, meg sem fog moccanni, csak had maradhasson... Hát ennyire utál egyedül maradni.

Habár a nő nem veszi komolyan érkezésének módját, érzékeli azt a rövid hezitálást a másik részéről. Tudta is, hogy a szerencse fogalma nem lesz elég Zachrielnek, mégsem inti meg jobban. És ezt értékeli. Bánhatna vele csúnyán, s voltaképpen attól, hogy nem egy rétegbe tartoznak, jelen állás szerint csak még inkább megkaphatná a magáét. - Nem akarok rendszert csinálni belőle. - a kikívánkozó mondat alatt hangja selyemmé válik. Úgy gondolta, ennyivel még tartozik a férfinak, ugyanis oly kevesen maradtak ahhoz, hogy apró tövisek nőjenek közöttük...

- Abszolút hihetőnek hangzik. - ejti válaszként a kapott, már-már költőinek is beillendő kérdésre, bár, azért amikor meglátta Purielt, csaknem az ő kezébe adva a halandót, egyetlen percre mégiscsak megállhatott volna, hogy a leghátráltatóbb sebre vetessen egy pillantást. Mivel nem így lett, ha most Puriel nem jött volna el, Zachriel még egy ideig itt lett volna kénytelen rostokolni. Erős harcos, ezt nem vitatás tárgya, ugyanakkor egy sereg ellen, sérülten... tehát a nő az adott válasz után még hozzáteszi, hogy:  - De - érkezik tőle az a bizonyos szó, amitől lehetséges módon az angyalférfi összes ráteremtett szőrszála égnek mered; ahogy egy ilyen piciny kötőszócska hatalmassága általában kiválthat hasonlót, és ez a feltevés egyébként máris mosoly vonalat húz a nő ajkaira a bizonyos szárnyak mögött. - legközelebb kiemelt figyelmet fogsz kapni tőlem.   - fejezi be az elkezdett mondatot, visszatérvén pillantással munkájának tárgyára.
Szeretné, ha nem lenne legközelebb, de egyiküket sem kell áltatni, hisz még azt sem tudni, mit hoz eléjük a következő perc...
Selyem lesz most is, hisz kijelenti, hogy fájdalmat fog okozni, s annyira nem szereti ezt... Puriel mindig is tele volt empátiával, az emberekkel szemben is, nemhogy egy angyaltársával. Így aztán elnézést kér, bocsánatot mindezért, mire a másik megszólja, ami igazából nem is megszólás... Nagy szerencse, hogy nem látszódnak vonásai, ugyanis lesütné tekintetét, ha Zachriel közben őt nézné. Zavarja, hiába gyógyulnak utána sebesebben. Zavarja, hisz elemeiben nem gyógyítónak teremtetett.
Aztán szóba kerül az emberférfi, akit végül sikerült eljuttatni egy effektíve biztonságos városba. Vagy, egyelőre biztonságosba. A nő keze egy nagyon rövid minutumra megáll, s hiába nem látják, ő attól még parányit bólint Zachriel szavaira. Ő maga is szerencsés esetnek találja, tény és való. - Boldoggá tett, hogy sikerült neki némi segítséget nyújtani... - nyökögi, azonban túl keserű ez az egész ahhoz, hogy az egykor rá jellemző ragyogás megjelenjen. Az emberférfi ugyan legalább arra nem fog emlékezni, szeretteinek milyen szörnyű módon kellett meghalnia, de Puriel igen. Puriel míg létezni fog, hordozza majd magában. Persze nem nagy ár ez, neki nem, mégis, túl friss az eset ahhoz, hogy csak úgy félre tudja söpörni.
A másik emberre vonatkozóan, bár konkrétan felhozza szóba, kérdést nem intéz Zachriel felé. Úgy látta, nem lesz rá szükség, hisz azon kívül, hogy gyors észjárású, egyébiránt sem titok a felvezetés alapján, az angyalnő mire lehet kíváncsi.
Megkapja a választ, ami végül is valahol magától értetődő volt. Talán csak az angyal szájából akarta hallani kimondani.
Hosszabban hallgat utána, ám nem feltétlenül azért, hogy jobban tudjon koncentrálni a sérülés ellátására, mivelhogy fókusza rendíthetetlenül tökéletes. Nem is azért, mert gondolatai között megrendült volna bizalma.
- Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer ezt kell mondanom, de bármilyen szörnyű is belegondolni, talán szerencsétlen jobban járt, mint a másik, akit magunkkal vittünk. Hisz talán a rokonai közül is alig van élő... Ha van egyáltalán. - csóválja a fejét, légvételét is visszatartván. Aztán kiegyenesedik, hisz a szárnytőnél való ténykedése közben befejezéshez ért. Bizony az életben maradt emberiségnek komoly próbát kell kiállnia. De miért, miért, Atyám?

Zachriel vére, amelyet az olaj feloldott, ujjbegyeit színezik. Kell még idő, mire a szárnyak megfelelően regenerálódnak, de kétségtelenül gyorsabb lesz a gyógyulás, ami már önmagában segítségnek számít.
- Ugyan... - ráz egyet fején, immáron szemben a férfival. Nincs mit megköszönnie. Puriel örül, ha kicsit segíthet, neki most ez a dolga, nem más. A sérült kéz előre is nyúlik kérésének megfelelően, ő pedig szinkronban a mozdulattal hajol közelebb. Mielőtt azonban az olajat újfent segítségül hívná, kékjeivel még felnéz az angyalférfi vonásaira. Puriel szerencsére visszatalált a nyugalmára, így aztán orcája is eképpen közvetít apró mosollyal biztatást.  Ő egyébként egy hasonló sérüléstől már bizonyosan ordítana, ahogy a szárnyaknál sem tudta volna elviselni azt a fájdalmas kínt. Zachriel viszont... Nos, igen.  - Kérdezhetek valamit?   - valamiről márpediglen kénytelen lesz csevegni, mert nem akar most csöndet maga körül. S mivel Zachriel nem egy faggatózós típus, majd ő az lesz. Ha azonban elutasítanák, azt tiszteletben tartaná. - Képeznek benneteket a fájdalom elviselésére , vagy már így születtek? - természetesen csupán akkor formálja e szavakat, ha előtte igenlést kap.




reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Zachriel


'91 Yerevan, P & Z 76djYXd
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
9
☩ Rang :
szeráf
☩ Play by :
Dan Stevens
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Nov. 17, 2020 8:29 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


 
it's my stab wound not yours
──────────────── ────────────────
« Comment; oh, oh • Szószám; 807 • Zene; wonder »
« As long as we place ourselves in battle, we must always know the difference, a fight to defend life or a fight to defend pride. »
Évszázadokon át zokszó nélkül fogadott el minden világi történését, mondván azok az Ő tervének részesei a legjelentéktelenebbnek tűnő virág nyílásától a nagyobb horderejű csodákig, katasztrófákig. Jónak, rossznak, mindkettőnek volt értelme számára. A démonokra is szükséges ellenpólusként tekintett ősidők óta. Vakon bízott Atyjukban, kérdések nélkül, amik a mostani történések hatására mégis megsokszorozódtak, és társai előtt foggal körömmel igyekszik őket mélyre temetni a szüntelenül nyüzsgő gondolatainak fenekére. Hogyan néznének rá, ha kiderülne kételyek gyötrik? Még tudatosan fojtja el az általa felismert, emberekre jellemző késztetéseket. Még, miközben észrevétlenül, csendben emészti bennsőjét, és úgy kapja ki szárnyai alól a levegőt, mint az emberek talpa alól a talajt ez a ki tudja mikor megindult lavina. Jó pár másodpercnyi hallgatással a nyakában mered az angyalnőre a beismeréskor, érzékelhetően rágódik a válaszon.
- Lényeg egyben vagy. - Halkan szusszantja a szikladarabot szuggerálva a tekintetével, hogy a rövid idő alatt rátörő zavartságát, ha minimálisan is, de leplezze. Zavara csak még jobban összezavarja a pillanatban, aggodalmával együtt utálatos egyveleget alkotnak, hiába igaz az őszintén elmondott megállapítás, mi szerint nem lett baja Puriel-nek. A felszín alatt egyre többször inog meg a túlterheltségtől. Hozzátette volna határozottabban, a maga zsörtölődő módján, hogy ne legyen a jövőben második alkalom vagy rávilágított volna arra a soraik csak fogynak, nem nőnek, és ezt a felelőtlenséget nem engedheti meg magának. Tudja a másik tisztában van vele hibázott, bevallotta, azt is tudja nem ostoba, nagyon is jól tudja ezt, de miközben helyet foglal a sérüléseinek átnézéséhez nehezen dolgozza fel miért is volt, tulajdonképpen maradt igény benne ezek egyikét elmondani. Tiszteli az angyalnőt, miért sértené meg az intellektualitását azzal, hogy egy számára fontos dolognak hangot ad, tudatában annak pontosan tudja az okokat is?
Az izmai veszítenek feszültségükből, jelentős megkönnyebbüléshez juttatva a harcost, aki ennek, és a nő következő lépésének köszönhetően szabadul ki a saját koponyájának börtönéből, hálájának kifejezéséhez érkezve. Türelmesen fonja össze az ujjait, és támasztja kezét a térdére, amíg várakozik. A meglévő fájdalom elnyomása az egyetlen, amihez hozzáértéssel rendelkezik, és nem jelent problémát vagy gondolja túl. Talán kicsavart módon még segítő tényezőként is tekint rá, ami egyenesben tudja tartani egy ideig. Tehát elviseli, a felajánlást udvariasan utasítja vissza, függetlenül annak hatékonyságától vagy annak hiányától, ha megpróbálta volna Puriel. A belévágó sajgást nem élvezi, és áldásosan nem fut át az agyán, hogy az azt kiváltó reakció talán mulattatná a mögötte álló társát.
- Mennyire hangzik hihetően az, hogy másra koncentráltam, és nem tartottam számon, mikor a többieket gyógyítottad? - Az igazságnak ezen változatában hisz, méghozzá szent meggyőződéssel, ami tükröződik a hangjában. Elküldte őket, mert egyedül akart maradni, de nem azért, hogy hátrányos helyzetéből esetleg nagyobb baj legyen, netalán a halála, ha az ellenfél szimpatizánsai visszatértek volna a csata színterére. Egyfajta megkönnyebbülésnek minősülne az is, feloldozásnak, de közvetlenül azért nem ilyenre vágyott - ahogy a levegőt szelve a visszatévelygő sem. A válla felett kamillázik a nőre, a figyelmeztetésre csak hosszabban hunyja le a szemeit.
- Ne kérj bocsánatot érte. - Majd levegővétel múltán folytatja a kérdésével, ami már a kimenekített ember hollétét firtatja. Az olaj eldolgozását jól tűri, mentálisan felkészült rá, ami a korábbi szárnyrándítás eseténél nem volt elmondható. Kis bólintásokkal követi a beszámolót.
- Nagy szerencséje volt, hogy nem egy tőle idegen helyre került és jól tetted a feledtetést. - Az embereknek szükségük van arra megváljanak egy, egy emléküktől, könnyebben élnek tovább nélkülük, és ha ő személy szerint másra szokta hagyni a feladat elvégzését, egyetért a megoldással, nem arról van szó értelmetlennek tartja. Más jobban intézi a kozmetikázást, gyengédebben kezeli az emberi elmét, mint ő, és a számos előzetes esetének okán ebbe rég beletörődött.
Tisztában van vele a kérdőjel hiánya nem jelenti a kérdését is, egy darabig mégis kivár, hátha úgy dönt Puriel kiegészíti vele a mondanivalóját, és konkretizál. Ami nem történik meg.
- Érdekel őt miért nem vittétek magatokkal. - Hozzá hasonlóan nem kérdez, mert nincs rá szükség, máskülönben fel sem hozta volna a dolgot. - Nem tudtátok volna, mert nem akart volna a családjának elvesztése után. Teljesítettem a kérését, és véget vetettem az életének. - Nem költözteti selyemköntösbe a történetet, mert hiábavalónak tartja ezt a megközelítést, és nem fejti bővebbre, mert nem érzi szükség van rá vagy többet akarna hallani az angyal a pontos miértekkel. Ha mégis, hangot kell adjon neki. Magától nem osztja meg mi végre jutott a döntésre vagy hogyan gondoskodott a halandóról.
Az üstökét oldalra fordítja a jelzésnél, finoman nyújt kicsit a fájó szárnyon. Az olaj nem azonnal fejti ki a hatását, csak kíváncsian próbálgatja előbb zsibbadni kezd-e tőle.
- Köszönöm. - Mondja szemtől szembe, és katonásan, azonnal odanyújtja a nőnek a karját. Kifejezetten engedelmes most, kérhetnének tőle bármit. Talán még örülne is neki nem kell azon gondolkodnia mit kellene tennie, mi legyen a következő lépés. A penge teljesen áthatolt a felkarjánál, a tartása szemmel láthatóan mégsem jelent gondot, és egyedül az enyhén feszülő állkapocs adja jelét az élmény nem a kedvesek közé tartozik, de panaszt mégcsak pisszenni sem pisszen.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Puriel


'91 Yerevan, P & Z 48519e3dc3601406798910f8d718a9c41b1d0088
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
30
☩ Rang :
Kerub
☩ Play by :
Katie McGrath
☩ Korom :
166
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Nov. 09, 2020 10:04 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Your pain is mine now

@Zachriel && Puriel

zene • szószám: sorry • Credit:
 
Eddig sosem érték el a kétkedés lángjai. Oly magabiztos volt, miért is lett volna másmilyen... De a világ változik, Puriel pedig, ahogy a többség, elveszítette egyensúlyát. Érzelmi kötődése miatt nem kezeli jól a helyzetet, de ő nem katona; sem fizikálisan, sem lelkileg nem olyan edzett, mint a harcosok, akik mellett a háttérbe húzódva csupán azzal segíthet, ha sebeiket foltozza. Jelentéktelen porszem egy olyan harcban, ahol naponta ezrek vesznek el, angyalok és emberek egyaránt. És mi marad utánuk? Semmi. Valaha volt nyomukat a szél egyszerűen elsöpri, a maradékot pedig pokolkutyák rúgják félre vad nyargalásuk közepette. Kapaszkodóit hát megmaradt társaiban keresi, ám van, amikor hiába ténykedik megállás nélkül, nyomasztó gondolatai így is elérik. Voltaképpen bázisukról is azért akart "kiszabadulni", mert nem tudott mit kezdeni elméjének állandó csapongásával, s bevallja, Zachriel hátramaradása eggyel több okot szolgáltatott a nőnek az indulásra. Ám fontos tényező ebben az egészben, ha nem volna zavaró számára saját dekoncentráltsága, természetesen akkor is megtette volna az utat a szeráf miatt.
Be kell vallja magának, hogy szüksége van a sokkoló Yerevani képre ahhoz, hogy haszontalanságának villódzását megállítsa, ha eltörölni nem is tudja. Hogy a lángoló temető úgy sokkolja tudatát, hogy minden más háttérbe kerüljön. És szüksége van a szeráfra eközben, hogy legyen kit óvnia, s legyen kit segítenie.
Mégis azt veszi észre, hogy tart az ellökéstől, hisz Atyja is azt tette vele...

Amikor aztán enyhül a feszültség, testtartása is nyugodtabbá válik. A feddésnél kiérzi (nyilván a mód miatt), hogy nem dühösek rá, holott tudja miféle kockázatok eshettek volna meg. El is mondja, ezúttal felszabadultabban, a miérteket. A másodiknál vette ám azt a szájrándulást, s ez kicsit neki most győzelem.
Utolsó, legszemélyesebb apróságnál fogalmazásából adódóan nem csoda, ha a férfi tekintete odafordul felé, ezt utólag belátja. Ám nem kell mindent tudnia, vagy értenie, zavaros fejében a káosz miatt nem úgy működnek a dolgok, ahogy azelőtt működtek. Mindenesetre sután mégiscsak lesüti tekintetét.
Inkább én, mint bármelyik katonából még egy...
- Rendben, szóval hibáztam. - pillant rá ismételten, hiszen egyértelműsíthetően igaza van a másiknak, és ezt nem is vitatná, s ehhez mérten történik a besimerés.  - De itt vagyok. - tárja szét karjait. Ennyi talán nem lesz elegendő, de máshogy csinálni már nem tudja. És nem támadták meg, észre sem vették... Nos, igen. Mentségére legyen egyébként mondva, hogy ez először fordult elő. Puriel eddig szigorúan kísérettel közlekedett, ha szükség volt rá (például korábban ma), a harcosoknak ezt még csak mondaniuk sem kellett: nem volt vágya, hogy megkockáztassa a Gabriel párti angyalok társaságát.

Nem sokkal később, már a sziklánál apró, ámde őszinte mosollyal reagál a Zachrieltől jövő köszönetnyilvánításra. Neki is könnyebb, ha a másik nyugodtabb; eme apróságok, Puriel odafigyelése igazán csekély áldozatnak számít a cél érdekében. Részben ez már a hetek alatt összeszedett tapasztalataiból adódik, hisz tudja például, hogy a harcosok nem szeretik, ha csak úgy a hátuk mögé kerülnek (vagy egyáltalán, fókuszukon kívül esik), ami egyébiránt érthető. Láthatta, mennyit kibírnak, viszont attól még a sebek ugyanúgy fájnak...
- Rendben. - veszi tudomásul, s bólint adottságának visszautasítására. Talán a korukból és erejükből fakadó különbségek miatt különben sem működött volna, hisz hiába egy közegből valók, más szinten mozognak; egy szeráfnál alacsonyabb rangú, mentálisan gyengébb angyal esetén már más volna a helyzet. De segítőkészsége miatt akkor is megpróbálta volna az angyalférfinél, ha kéri.
Immáron a szárnyaknál állva Puriel átvizsgálja épségüket, ámde az érintésére adott reakció kiváltódása miatt kiszélesedik a mosolya. Milyen szerencse, hogy a másik fél nem látja...
Szóval csiklandós.
- Korábbi ittjártamkor is szólhattál volna, hogy lássalak el... - szavai közben megemelkedik íves szemöldöke, emellett egy pillantás erejéig, mintegy automatikusan felnéz a férfi tarkójára. Habár való igaz, korábbi ittléte során látta azt a tekintetet, ami miatt végül engedett Zachriel egyértelmű parancsának, de mégiscsak, legalább a szárnyairól szólhatott volna...  - Bocsánat, de ez most fájni fog... - ő maga is összeszorítja a fogait, mikor az olajat közvetlenül a sebre és aköré kezdi eljuttatni. Rálocsolni a rossz elhelyezkedés miatt felesleges lenne, ebből adódóan muszáj hozzáérnie, és ujjai segítségével eloszlatni a folyékony gyógyítást a vágás egész hosszában, ez pedig a kellemetlenebb megoldás.
- Ühüm - hümmög igenlőn a kérdésre, fel sem nézve ezúttal. - A sokkos állapoton átjutva kiderült, hogy északabbról származik. Azt kérte, hogy oda vigyük, habár az emberállomány arrafelé sem volt jelentős... - beszél tovább, kényszerítve magát a sebre való koncentrációra, így aztán szépen, módszeresen halad.  - Az emlékei legborzalmasabb részeit elvettem tőle.   - többek között azt, ahogy látta meghalni a családját.
Kicsit aztán hezitál, mert nem biztos, hogy tudni akarja a felötlő gondolatra a választ, még ráncok is kiülnek homlokára, de végül, kis hatásszünet után úgy dönt, előhozakodik. - Egy másik embert emlegetett. Egy másik túlélőt. - noshát, ez volna az, amit Puriel felhoz, és akár egy miértet is odatehetne a végére, de úgy hiszi, szükségtelen mozzanat lenne. Ugyan pozíciója jóvoltából arckifejezése nem árulkodhat, íriszei és szeme feletti része ettől függetlenül kíváncsi összképet alkotnak most.
- Kész. - jelzi, minek után érintését a szárnytőn lassan megszünteti, s miután kiegyenesedik, visszatér a férfi oldalához, onnan pedig elébe lépdel: lát még elég sebesülést, hogy ne tegye messze fioláját.
- És most kérem a kezed. - somolyog ismételten, kékjeivel immáron az angyal arcán pihenve. A boldogító igen helyett / mellett megvárja, ha a férfi szusszanni akar a háta miatt, vagy ezt mellőzve csupán előrébb nyújtja a karját.  





reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Zachriel


'91 Yerevan, P & Z 76djYXd
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
9
☩ Rang :
szeráf
☩ Play by :
Dan Stevens
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Nov. 08, 2020 6:42 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


 
it's my stab wound not yours
──────────────── ────────────────
« Comment; oh, oh • Szószám; 619 • Zene; wonder »
« As long as we place ourselves in battle, we must always know the difference, a fight to defend life or a fight to defend pride. »
A megfagyott mozdulatot változatlan arcmimikával figyeli. Nem tudja mit szeretett volna vele társa azon kívül meggondolta magát menet közben. Értetlenséget nem vált ki, csak türelmesen vár, némi kíváncsisággal befejezi-e, fény derül-e arra mi lett volna eredetileg a célja, míg a gondolatainak végére érve beadja a derekát. A büszkeség bizonyára fejen ütötte volna a következő megnyilvánulásában, ha a megelőző meggyőzés nem jár sikerrel, és nem futott volna át az agyán, hogy talán Puriel-nek erre nagyobb szüksége van, mint neki fizikailag. A sebeket kezelni több, mint a semmi, az emésztő várakozás, a zabolázatlanul kattogó gondolatok, a tehetetlenség, aminek előszele közvetlenül a csata véget érésével elérte. A feladataik közé tartozott egy része az itt elvégzetteknek, a bázison is vitathatatlanul akad még tennivaló, és akárcsak máshol, mégis ezt érezte egy szükséges valaminek, hogy ne higgye irracionálisan haszontalannak magát. A helyzet iróniája, mi szerint az emberek elföldelésével semmit nem nyernek, értelmezésében tehát haszontalan.
A rá jellemző bólintással felel a köszönetre, ami egyenlő egy nem tesz semmit-tel. Udvariasabb formája annak nincs mit köszönnie vagy nem is kellene. A végén úgyis ő az, akinek a sérüléseit lekezelik, és újult erővel térhet vissza az angyalnő társaságában a többiekhez tanakodni. A lángokba révedéstől elszakad, bevárva Puriel-t indul meg, és ahogy hallgatja a válaszait a kisebb dorgálásra, ami egy megkerült formája az aggodalomnak, a szeme sarkából pislog rá az elsőnél. A másodiknál sokat mondó, beismerő fejbillentéssel fejezi ki egyetértését. A szája széle megrezzent, de mosollyá nem növi ki magát, a mellkasa viszont könnyebbülten süpped meg a levegő kiprüszkölésével. Tekinthető egy nevetésnek is. A harmadiknál fordul oda jobban lássa a másik arcát. Ketten egyedül?
- Alapesetben valóban nagyobb figyelmet keltene két angyal, de a kísérettel kisebb valószínűséggel kapnak el, ha az harci ismeretekkel is rendelkezik, nem gondolod? - Sandítva néz rá. Nem állhatta meg ne fejtse ki, fontos elvégre a tudatosítása az elővigyázatosságnak, és bizonyos téren angyal, és angyal között van különbség. - A többivel egyetértek. - Az egyenes bevallással megértés jár, de mint már kifejtette az előbb tulajdonképpen két alkalommal is, az ideútja nem tetszik neki. Éppen elegen estek el ahhoz csökkentsék a kockázatokat egy újabb angyal levadászásának. Megérti, de nem örül neki vagy az ő megfogalmazásával, nem elégedett a döntéssel.
Az irányadó mozdulatra automatikusan helyet foglal, ép lábát jobban maga alá húzva, hogy a féloldalas ültében könnyebben körbe lehessen járni, de a kődarabon ne essen át a nő. Leülve, pedig rádöbben mennyire elzsibbadtak már a tagjai. A vállra simuló érintés ennek felismeréséből zökkenti ki, mire felkapja tekintetét a kivételesen, nála most magasabb Puriel-re.
- Köszönöm. - Biccentést is ejt mellé. Önmagában nem csak az ellenőrzésért hálás, a jelzésért is. Nincs a legjobb formájában, ami nem tölti el megnyugvással, és sokat segít, ha előre tudja mi következik. Főként a háta mögött. Félrehúzza a szárnyait jobban rálássanak a mély vágásnyomra.
- Nem szükséges, tényleg kibírom. - Vérszegényen ívelődik a biztosításáról gondoskodó mosoly, majd visszafordul előre, naivan nem számítva a végigfutó ujjak tapogatására a szárnyívén. A mozdulat kifejezetten csiklandozza, mire ösztönösen tárja kijjebb, éppen csak bőrön érezhető légfuvallatot keltve, de lassan, ellazultan ereszti vissza a hirtelenséget követően. Bosszantó, ahogy késztetést érez egy torokköszörülésre, és a kellemetlenül a tőbe maró fájdalom grimaszt gyűr a képére.
- Aham, kelleni fog a repüléshez. - Mert arra így hosszútávon képtelen. A máglyára könnyebben helyezte volna a testeket, gyorsabban végzett volna, ha nem akadályozta volna folyamatosan a kíméletlenül belényilalló érzés. Próbálkozott, de botladozásnak jobban elment volna a kísérlete, mint normális repülésnek, és csak még jobban megerőltette. Az, hogy közben kezelhette volna esetleg magát... nem fér hozzá az érintett területhez könnyen, a nála lévő olajat, pedig már régebben elhasználta. A többiek távoztával, pedig másra koncentrált, mint a gyalázó begyűjtésre.
- Az embert hová vittétek? Távolabbi településre? - A szóval a gondolatait tereli, mert hát hova máshova vinnék.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Puriel


'91 Yerevan, P & Z 48519e3dc3601406798910f8d718a9c41b1d0088
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
30
☩ Rang :
Kerub
☩ Play by :
Katie McGrath
☩ Korom :
166
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Nov. 07, 2020 6:40 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Your pain is mine now

@Zachriel && Puriel

zene • szószám: sorry • Credit:
 
E szükséghelyzetből lett összekovácsolódás egyfajta természetességet von köréjük, mégis nehezen vesz erőt magán ahhoz, hogy elindítsa a folyamatot. Most még a szavak is nehezebben indulnak szabadjukra, hiszen a környezet miatt a létezés minden pillanatát nyomasztónak érzékeli.  Azonban valahogy mégiscsak elindul, ellenben a kézzel, mely tétován vár az engedélyre, mintha nem volna joga, hogy megérintse társát, hiába a jó szándék, amely ide vezérelte. Habár látszólag alkalmazkodtak az új helyzethez, senkinek nem könnyű,  hisz kényszerből teszik azt, amit tesznek. Ahogy Puriel szíve minduntalan megszakad, úgy Zachrielnek sincs könnyű dolga, hogy az ellene forduló, ellentétes oldalt választó testvérei vérét ontsa. Az angyalnő teljes tudatában van annak, hogy mindössze a közelében járhat elképzelés terén, amit a másik megél, s talán ezért is bánik vele oly odafigyeléssel. Kivel mással törődhetne, amikor lassan mindenki meghal a közelében?  
Ámbár csupán reméli, hogy nem zavarják el, hisz titkon, egyedül töltött idejében elkeseredése szabad utat tör magának, s ilyenkor még inkább hasztalannak érzi magát. S mivel Zachriel arckifejezése egy pillanatra megváltozik, a nő nem tudhatja bizton, a belélegzéssel összegyűjtött forróság miatti kellemetlenséget, vagy bosszankodását nyelte-e vissza. De kivár. 

- Köszönöm. - apró, ám különösen hálás mosoly telepedhet szája szélére, mikor is végül nem utasítják el kérését. Puriel illedelmes, mindig helyzethez alkalmazkodó természete kiváltképp előnyös, hiszen többnyire eléri vele, amit szeretne. Megkönnyebbülésére az emberek most azt mondanák: nagy kő esett le a szívéről... Valóban, csaknem találó is volna a kifejezés, ugyanis az angyal hajlandó eltávolodni a máglyától, s ez megnyugvást jelent.
Lépteivel felzárkózik mellé, s máris könnyebb szívének. Még akkor is, ha Zachriel burkoltan felelőtlenségét feszegeti közben (nos, erre számított is a nő). Habár a férfi nem néz rá eközben, Puriel igen, a fejét a félprofil felé fordítja.
- Több szárnyas több figyelmet is kap. - válaszol, ám nem magyarázkodás ez, hanem egy egyszerű gondolat. - Ezen kívül, ha kísérettel jövök, talán hamarabb le is rázol. - bár ártatlanul csendül hangja, orcáján somolygás vonul át. Egyrészről, tudja, hogy megy ez. Ha megérkezik pár katonával, Zachriel könnyebben legyint, hogy semmi baja. A férfiak akkor is férfiak, ha angyalokként teremtették őket. - És tudom, hogy egyedül akartál maradni. Kicsit én is. - válla alig láthatóan vonódik meg, tekintete azonban lecsúszik az angyalról. Ezen szavaival azt kívánja sugallni, hogy nem akart többedmagával betörni a csekély magánszférába, amely ma járt, és kellett Zachrielnek. Az, hogy mi lett volna, ha Gabriel katonái lecsapnak rá, valahogy nem érinti meg. Nem fél, mert nem pótolhatatlan...

A szikladarab arra a körülményeknek éppen megfelelő célt szolgál, hogy Puriel nagyjából körüljárhassa, így létéből fakadó, finom kellem jellemezte mozdulattal jelzi a férfinak a helyetfoglalást. Ha ez megtörténik, közelebb lép, s ezúttal már hozzáér az angyalhoz, de először csupán a vállához, egyfajta olyan gesztust ejtve ezzel, amivel szeretné kifejezni közvetlenségét. - A szárnyaiddal kezdem. - jelzi (hogy a férfi tudja, mire számítson), s szavaival egyszerre egyúttal el is mozdul: a háta mögé lép. Nemrégiben megfigyelte, hogy az a seb okoz a legtöbb gondot viselőjének, ezért akarja a leghamarabb megszüntetni a fájdalmat. Bár Zachriel nem mutatja, és becsületére legyen mondva, zokszó nélkül elviseli, a szárnytőn látott vágás mélysége alapján a megfelelő használatot is jócskán megnehezítené, ha így hagynák. - Nem tudom, hogy nálad működne e valamelyik képességem, de ha szeretnéd esetleg, hogy valamit tompítsak... - ajánlja fel félszegen, mielőtt magát a szárnyakat szemügyre véve, ujjaival végig is követi ívüket. Azokon sebesülést konkrétan nem talál, a tollak sem tépázódtak meg, szerencsére. A tőnél szerzett hasíték azonban más. - Egy kis olaj, és olyan lesz, mintha most növesztetted volna... - húz elő zsebéből egy kis fiolát, mely az említett anyagot tartalmazza. Sajnos a szükséghelyzet óta az angyalszárnyak olaját nem árt összegyűjteni...  






reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Zachriel


'91 Yerevan, P & Z 76djYXd
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
9
☩ Rang :
szeráf
☩ Play by :
Dan Stevens
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Nov. 07, 2020 12:12 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


 
it's my stab wound not yours
──────────────── ────────────────
« Comment; oh, oh • Szószám; 462 • Zene; wonder »
« As long as we place ourselves in battle, we must always know the difference, a fight to defend life or a fight to defend pride. »
A táncoló mozgású lángok akár hipnotikusan is hathatnának olyan régóta réved az irányukba, vagyis... nem tudná megmondani mióta áll ott. A kérdését lassan követi a fejfordítás, és végtelenül puritán ok húzódik mögötte: némi bambulás. Konkrét pontot nem szuggerált maga-se-tudja milyen válaszok után kutakodva, ellenben az angyalnő tekintetével, ahol óhatatlanul is előzetesen keresgél, és látja bennük mennyire megviselték a történtek. Fizikailag, mentálisan egyaránt. Máskor sokkal élettel telibb, frissítő jelenség a kisugárzásánál fogva, és most leharcoltan áll mellette.
Sóhajtana, ha az azt megelőzően tüdejébe jutó forró levegő nem lenne oly' mértékben kellemetlen, ami kisebb köhögésre kényszeríti kis híján. Összeszorított fogakkal nyeli vissza az ingert, lehunyt szemekkel röviden rázza meg az üstökét. Ha az elnyomott krahálás, és a beszélgetés fonalát nem venné vissza Puriel, lehet rosszallásával folytatta volna, feketén fehéren megosztotta volna a döntéssel kapcsolatos nemtetszését, kifejezve mekkora veszélye van annak egyedül tette meg a visszautat. Sok.
A hangja nem agresszív, követelező, hanem szelíd határozottsággal átitatott, tán egy árnyalatnyi kérleléssel a szavai mellé. Ha őt kérdeznék, megeshet szóba kerülne a bosszantó jelző mennyire jól tudja kezelni a maga módján, nem, mintha ezt valaha is beismerésné teljes kontextusban. Makacsabbul kezelné alapjáraton, egy ilyen helyzetben ezt feltételezné bárki, az ennek elébe menő tisztázás is ezért történt, most hezitál etekintetben. Ő a harchoz ért... Puriel ehhez, és nem kerül el figyelmét a félbehagyott mozdulat. A nő kezére bukik alá a tekintete, onnan vissza a kékekhez. Mindenkinek másfajta kontrollra van szüksége a nyugalmának újbóli felépítéséhez, nem igaz?
- Rendben. - Bólint is mellé, és utoljára néz a tűz mélyére. Ezúttal röviden, hogy az ellenkező irányba tegyen meg egy lépést, eltávolodjanak a hő mellől mindketten. Bevárja az angyalt a reakciójával, a második léptet csak utána teszi meg egy látó határon belül helyezkedő sziklaromhoz, ami az egyik épület kőhalmához tartozkodik.
- Azt azért megjegyezném, kérned kellett volna kíséretet az útra. - Jönni akart, az okot nem vitatja el tőle, fordított esetben valószínűleg ugyanígy tett volna. A maga sündisznó módján törődik vele, a kéretlen megjegyzést ezért sem tartotta magában. Közben nem nézett Puriel-re, ami nagyobb eséllyel volt szándékos, mint sem. A hátuk felől támadó hőmérséklet fájdalmasabban égeti a szárnyközeli sérülését, észre sem veszi az önkénytelen, apró vállmozdulatot, amivel elfedni akarja az érzést. Az arcára nem ül ki, akkora mértéket nem üt meg a dolog, de ösztönösen el akarja múlasztani, anélkül túl nagy fenék lenne kerítve neki.
- A levegőben több oldalról is védtelennek vagy nevezhető. - Továbbfűzi az előzményt, újabb módon árnyalva kellemetlenségét, és ekkora távolságban már bátrabban merít ő is a levegőből. A máglya közelségét elviselte. Hogy mennyire jól, az nézőpont kérdése, egy oldalról jól, másikról ártalmasan, jobban belemerült a mételyes pusztításba, egy harmadikról a képességeihez mérten tűrte.
A kődarabhoz érve egy másodpercre megáll, mert alapvetően a leülési lehetőség végett választotta az útirányt, de fogalma sincs az angyalnőnek hogyan lenne jobb.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Puriel


'91 Yerevan, P & Z 48519e3dc3601406798910f8d718a9c41b1d0088
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
30
☩ Rang :
Kerub
☩ Play by :
Katie McGrath
☩ Korom :
166
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Nov. 06, 2020 7:02 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Your pain is mine now

@Zachriel && Puriel

zene • szószám: sorry • Credit:
 
Azt mondják, az angyalok nem éreznek félelmet. Ő mégsem néz a tűzbe. Egyetlen rövid pillantást sem vet rá, egyik máglyarakásra sem, hiszen attól tart, memóriája a létezése végezetéig visszavetítené a szörnyű képeket, ő pedig nem tudja, képes lenne e megbirkózni ennél is többel. Ezen a pokoli helyen most az egyetlen kapaszkodója Zachriel. Őt fürkészi, őt szólítja, őérte tért vissza. Mégis óvatosan közelít, fizikálisan úgy, mint ahogy szavaival sem rohanja le a másikat. Hiszen nem csupán ő fáradt, mi több, úgy érzi, a harcoshoz képest az ő erejének csappanása elenyésző... Voltaképpen semmiség azokhoz a megpróbáltatásokhoz képest, amelyeket a másik az elmúlt hetek során társaival éjjelek és nappalok összemosódásában a halálmezőn megélt. Az angyalférfi már-már megszállott koncentrálása Purielre olyan hatással van, hogy egy pillanat erejéig megfontolja, van-e joga megzavarnia...

Aztán mégis megteszi.
Azonban amíg az addig tűzrakást figyelő szempár rá nem fókuszál, nem lehet benne biztos, hogy ténylegesen érzékelték e a jelenlétét, ezért is nem felel a hümmentésre. Igaz, hogy a sebesülések nyomait hozzávetőlegesen ugyan, de legalább a hosszú szekundumokban így fel tudja mérni, közvetlenül azelőtt, hogy tekintete végre találkozhat a másikkal. Kék íriszei egyébként mintha hangulatát tükröznék: kopottasak lettek, fakók... Ezáltal aligha tükrözhetik azt a tiszteletet, amelyet a szeráf iránt érez, ám talán hangjának lágy lejtése valamit mégis kárpótol mindebből. Persze, ha egyáltalán foglalkoznak vele.
- Miattad. - válaszol, s Puriel szerint ebben az egyetlen szóban minden olyan lényegi információ benne van, amely már-már abszolút olyan természetesnek is hat a szájából, mintha ezer éve ismernék egymást, és ez most csupán egy könnyed, tét nélküli  "elugrottam hogy meglátogassalak" típusú találkozás volna. Nyilvánvalóan az, hogy mi fordult meg a fejében amíg az eget szelte, most mellékes tényező, olyannyira, hogy már el is felejtette. Jelen helyzetben Zachriel személye élvez prioritást, hiszen attól, hogy nem önti a nyakába, a nő még aggódott érte, hiába szükségtelen. A harcosoknál sosem jó jel, ha egyikük hosszabb ideig hátramarad, mert...  
- Tudom, hogy túl fogod élni, de ideje volna kitisztítani a te sebeidet is. Regenerálódnod kell. - harap inkább a folytatásban saját gondolataiba, s fűzi még hozzá az okot, kicsit rögtön előre is menve, ha esetleg el akarnák odázni a dolgot.
- Kérlek engedd, hogy megnézzem őket. - ejti végül, s bár vékony bőrbe bújtatott ujjai a férfi irányába mozdulnak, félúton mégis megállnak, hiába esik nehezére nem megérinteni a sebes kart, vagy a mély vágással csúfított szárnyat. Egyelőre kitartóan állja az angyal pillantását (hacsak eközben másként nem történik, s nem talál akadályt tekintete).
Puriel nem mutatja, de frusztrálja a közeli tűz szurkos narancsfénye, mely óhatatlanul is megszínezi látóterének sarkát. Frusztrálja a kellemetlen forróság is, az égett hús szaga... Hogyan képes mindezt a férfi ilyen rezzenéstelenül elviselni? Puriel szinte már oly kicsiket lélegzik, hogy mellkasa alig jár.  






reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Zachriel


'91 Yerevan, P & Z 76djYXd
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
9
☩ Rang :
szeráf
☩ Play by :
Dan Stevens
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Nov. 05, 2020 4:47 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


 
it's my stab wound not yours
──────────────── ────────────────
« Comment; oh, oh • Szószám; 372 • Zene; wonder »
« As long as we place ourselves in battle, we must always know the difference, a fight to defend life or a fight to defend pride. »
Zavarja a csend. A tekintete erőszakosan kapaszkodik a tűz látványába, a kipattanó szikrákba, az égő szövetre, a feketévé változó húsra, és még ezeknél is jobban koncentrál az apró zajokra, amik a ropogásból, a megrogyó fa összeomlásából tevődnek össze. A füle mellett elmegy a szárnyak suhogása, az angyalnő földet érése, az egyre közeledő léptei, amikre ezáltal nem reagál. Ostoba dolog ilyen védtelenül ácsorognia, és kizárnia a külvilágot az elmúlt időszakban tapasztaltak után, mert a saját bőrén tapasztalták meg valamennyien mennyire könnyen vesznek fordulatot a dolgok. A nyílt, kezeletlen sérüléseit erősebben süti a hő, kifejezetten csípi, ami cseppet sem kellemes az ő mércéjével sem, de az elviselhetetlentől is távol áll az érzés.
A neve elvész a levegőben, ahogy nem kelti fel a figyelmét, első meg sem karcolja azt. Másodjára Puriel érzékelt alakja juttatja el a dobhártyájáig, de nem néz az irányába. Egyenesen előre mered, vár. Rengeteg mindenre, ami azt illeti, és ezeknek közel felét sem tudná tudatosan megnevezni, de első sorban arra magától elmondja mit szeretne tőle. Látszólag az igazságtól nem túl távol állóan feszültség jellemzi a mozdulatlanságában, amin a következő hümmentésével sem segít.
- Hm? - Egyetlen gesztusba tömöríti a kérdéseit, így szabadon választhat a másik melyikre válaszol, melyikre válaszolna szívesebben, ha elegendőnek ítéli. A szempárja még mindig a tűz felszínéhez tapad, mintha valamit akaratosan keresne az előttük lévő látványban. Pár másodpercnyi időt hagy a reagálásra, mielőtt érdemi szavakra nyitná a száját.
- Miért jöttél vissza? - Gondolatai között ez egy hosszabb, komplexebb kérdésnek hangzik, mint valójában. Lassan mozdítja a fejét, az utolsó pillanatban szakad el a máglyától, és figyeli a figyelőjét, majd megdobja a szemöldökét, mintha egy második kérdőjelet húzna az érdeklődése mögé. Nem tartja bölcsnek a döntését, csakúgy ahogy a korábbi, meredten egy irányba fókuszálását sem egyébiránt. Idővel fel fognak bukkanni Gabriel csatlósai vagy egy tucat démon az itt hagyottakkal dézsmáltatni a pokolkutyáikat, ő pedig elég kevés harci tapasztalattal rendelkezik az önvédelemhez, ráadásul jelentősen kihasználták az erejét, ami fáradtságot jelent a feltételezése szerint. Az őszinte ártatlansággal nem jut eszébe azért, mert ő egyedül hátramaradt. Lehet a bal alkarján vajként hatolt át az angyalpenge, a törzsén is vannak nem tökéletesen kivédett támadások, és a szárnya tövénél kifejezetten mély a vágás, de nem egy ma született bárány, akit félteni kell. Ismeri a képességeit.
Ajánlott tartalom
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma



●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 9 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 7 vendég :: 1 Bot

• Fajaink száma •
Arkangyal
2/2
Leviatán
7/6
Angyal
1
Démon
14
Bukott Angyal
4
Ember
4
Félvér
4
Harcos Angyal
4
Vadász
5
Nephilim
7