Welcome to hell or heaven frpg
- Staff és tagok által keresett karakterek -

 
• Sikátor közel Asterinékhez •
Vendég
reveal your secrets

Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Nov. 04, 2020 8:34 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3


Cole Asterin
A srác nagyon meglepettnek tűnik mikor alkut ajánlok neki. Már libabőrös vagyok a hűvös levegőtől, így nagyon remélem bele egyezik az alkuba. Csak tényleg annyiról van szó, hogy az elfagyott végtagjaimat átmelegítsem, nem áll szándékomban még azt a keveset is elvenni tőle amije van. Mert, hát... ahogy végig nézek rajta, nem úgy néz ki, mint akinek bármije is lenne az életén és azon a pár agyonhasznált ruhán kívül, ami épp melegíti. Közelebb lép, de mintha nem lenne biztos abban, hogy ezt akarja-e.
- Elhinnéd, ha azt mondanám magam termesztem? - húzódik egy büszke mosoly az arcomra. Valamiért úgy gondolom ő sem fog nekem hinni, így a büszke mosoly egy pillanat múlva le is hervad az arcomról és inkább a földre szegezem a tekintetem, ha eddig volt is esélyem arra, hogy alkuszik velem, ezzel a mondattal biztos elbaltáztam. És nem! Meglepve pillantok rá, mikor elkezdi magáról hámozni a pulcsit. Talán még a szám is nyitva marad a döbbenettől. Közelebb lépve átnyújtja a felsőt. Kissé megilletődve veszem át tőle, majd a számba kapva a cigarettát olyan gyorsan belebújok, mint aki sosem viselt meleg ruhát. Nagyon jó érzés végre nem a hideg levegőt érezni a bőrömön, az pedig, hogy még meleg a fiú test hőjétől külön kellemes.
- Jó megfigyelő vagy, igaz? Az igazság nem áll messze a látszattól. Nem szöktem, inkább csak otthagytam azt akivel élek. De ez egy baromi hosszú sztori, nem untatnálak vele - mondom miközben helyezkedek a felsőben. A ruha ujjai olyan hosszúak, hogy keresgélnem kell a kezeim kiútját az anyagból, de miután sikerrel járok felé nyújtom, ami szálból megmaradt. Mellém telepszik és óvatos mozdulatokkal veszi át a felé nyújtott cigit, viszont ahogy beleszív elég rutinos dohányzónak tűnik. Álnéven mutatkozok be neki, hisz bármi is legyen ő, egy biztos, hogy nem ember. Le sem veszem róla a szemem. Érdeklődéssel figyelem minden rezzenését, próbálok rájönni, mi is lehet ő. Ismerős érzés kering bennem a mágiáját illetően, de valahogy mégis idegen. Dimitri... villan be hirtelen a felismerés. Hozzá tudnám hasonlítani, de valahogy mégis más. Túl emberinek tűnik ahhoz, hogy ő is egy démon legyen. Halkan elismétli a nevet, amiként bemutatkoztam, majd ő is bemutatkozik. Csak simán Cole. Ez a mondat szinte tarkón vág. Ilyet is lehet, hogy csak simán valaki? Vezetéknév nélkül? Fene, ha tudom én sem bajlódom a gondolkodással...
- Cole? - kérdek vissza meglepetten, milyen érdekes név... - Tetszik - nyugtázom hangosan, amit gondolok elmosolyodva, majd kezet nyújtok felé. Az emberek tapasztalataim szerint ezt szokták csinálni ilyenkor. - És te? Te hajléktalan vagy? - érdeklődöm nem foglalkozva azzal illetlen kérdés-e ez tőlem. - Elég viharvertnek tűnsz - mondom miközben fészkelődik mellettem. Ahogy sikeresen megtalálta a helyét megpillantom a sebhelyeket a karjain. - Mi történt a kezeddel? - bukik ki belőlem a kérdés. Egész testtel fordulok felé. A pulcsija elég nagy rám, így a térdeimet is belebujtatva a falnak döntött fejjel figyelem. A kezeimet átkulcsolom a lábaimon és úgy hallgatom, mikor beszélni kezd. Mesél magáról, ami őszintén szólva nagyon meglep, elvégre egy kamuneven kívül semmit nem tud rólam, mégis őszintén önti ki a lelkét. Legalábbis őszintének tűnik. "Anyámmal" csapja meg a fülem a szó, amire megemelem a fejem és összehúzott szemöldökkel mérem végig. Mégis csak ember lenne? De akkor honnan van mágiája? De mi van, ha még sem ember? Mi sem vagyunk azok mégis van anyánk... vagyis volt, míg fel nem faltuk a szívét, de az kicsit más történet.
- Nem szeretted? Mármint anyukádat. Azért szöktél el otthonról? - Én is szívesen elszöktem volna akkoriban, az elől a perszóna elől, gyűlöltem, tiszta szívemből... dereng elém az érzés és egyúttal az arca is, meg a tettek, amikre kényszerített minket. Milyen kielégítő is volt, mikor a kezembe kaptam a tőrt majd, miután végeztem a húgom kezébe nyomtam. Olyan élénken villan be az emlék, hogy most is érzem, ahogy a vére az arcomra fröccsen. Hirtelen feleszmélek arra, hogy a valóságban is arcom törlöm. Tényleg folyik rajta valami, de nem vér, az eső eleredt. Nem szakad még, de elég nagy cseppeben esik és sűrűbben, mint ezelőtt párperce. Felpillantok magam főlé és a sikátorra néző ablakból még halvány fény szűrődik ki, Vesta még fent van, úgyhogy haza még nem kell menjek, de kellene valami fedezéket találni, hogy ne ázzunk szarrá.
- Nem, nekem már nincs anyám - vonom meg érdektelenül a vállam. - Nem zavar, inkább csak meglep, nem igazán szoktak érdeklődni felőlem. Tudod... rám senki nem emlékszik, akit valaha fontosnak tartottam. Illetve a testvéreim emlékszenek, de sosem éreztem magam igazán közéjük valónak, talán csak egyszer... anyánk halálakor. De az már elég régen volt - vonom meg a vállam ismét egy kaján mosoly kíséretében. Mikor azt mondja a régi önmagára emlékeztetem, felhúzom a szemöldököm, ha tényleg ember, akkor egy pár ezer évet rá verek. Szórakoztatónak tartom, több mint ötezer évesen, hogy egy ember, aki kinézetre is alig harminc úgy beszél, mint valami öreg veterán a tanítványához. Persze, honnan is tudhatná, hogy idősebb vagyok nála, hisz az illúzió amit használok elég fiatalos külsőt kölcsönöz.
- Te mennyi idős vagy? - teszem fel érdeklődve a kérdést. - Már úgy értem, hogy azt mondod a régi önmagadra emlékeztetlek. Vagy inkább mennyinek gondolsz engem? - fészkelődök a helyemen, mert a fenekem kezd zsibbadni a kemény, hideg kövön.
- Tényleg nem vagy az - nevetem el magam. - Vagyis nem kinézetre, hanem inkább az állapotodra értem - pillantok a sebhelyes kezeire. - Igazából a leszakadt stílust félre téve, jópofa gyereknek tűnsz. Ha adnék neked pénzt, mit vennél belőle?  - fogan meg egy kérdés a fejemben. Igazából van nálam valamennyi, de azt eredetileg el akartam szórakozni ma este. Vesta miatt totál elment  a kedvem a férfiaktól és a szórakozástól, de talán, ha vállalná, hogy lesz ma estére az ivó cimborám... akkor nem lennék irigy megosztanám vele, amit ebből a pénzből betudok szerezni, bár azt mondta kaja is jól jönne neki... - Az igazság, hogy mielőtt balhé tört ki otthon szórakozni indultam és van nálam valamennyi, de... - pofátlanság vagy sem kimondom, nincs mit takargatnom - le akartam magam inni belőle, a maradékot meg szajhákra költeni. Szóval, ha innál velem, akkor vennék eleget mindkettőnknek. Tudom nem egy vacsora... de, ha azt választod akkor odaadom rá, csak gondoltam, ha már így alakult, akkor miért igyak egyedül - mosolyodok el kislányosan. - Az ital melegít, szóval a pulcsidat is visszaadnám - próbálom úgy előadni a dolgot, mintha valamiféle kihagyhatatlan ajánlat lenne, meg aztán akkor már behúzódhatnánk a kapualjba, ha nem is teljesen, de valamennyire meg véd attól, hogy elázzunk. Kíváncsian várom mit válaszol, ugyan a férfi szajhák kimaradnának az estémből, de hosszú idő után végre nem egyedül ücsörögnék a ház előtt és vedelnék.
reveal your secrets

Cole Andrews


☩ Történetem :
☩ Reagok :
193
☩ Korom :
30
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Nov. 03, 2020 4:58 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3


And whatever you do, don’t close your eyes.
────────────── ──────────────
@Asterin - 773 szó - The Blame
Hetek óta sétálok – hetek óta vagyok javarészt mindig józan. Sokat gondolkoztam rajta, hogy mi is történt velem pontosan odakint, hogy az itteni életem változott-e meg azalatt a néhány hét alatt, amíg távol voltam az otthonomtól, vagy én vagyok az, aki más emberként jött vissza, de a mai napig képtelen lennék rájönni a megoldásra. Régebben szerettem őket, szerettem a fejtörőket, mostanában viszont semmi sem érződik elég fontosnak ahhoz, hogy magára vonja a figyelmemet.
A fal tövében ülő lány nem fut el abban a pillanatban, ahogy megszólalok, ez pedig két opcióra enged következtetni: vagy csak simán az utcán nőtt fel és hozzá van szokva a gyanús alakok látványához, vagy pedig nekem kéne félnem tőle. Magamban eldöntöm, hogy ha nemet mond, egyedül fogom őt hagyni, méghozzá további kérdések nélkül – pontosan annyira nem szeretném őt beszaratni, mint amennyire a balhé sem hiányzik mára az életemből.
Az ujjai között égő cigarettára néz majd ismét rám, és legnagyobb meglepetésemre alkut ajánl. Teszek felé még egy bizonytalan lépést.
Honnan szerezted? – biccentek a cucc irányába, mialatt a lehetőségeimen gondolkozom. Nem tart túlzottan sokáig.
A következő pillanatban már le is rántom magamról a pulóvert és azzal teszem meg az utolsó néhány lépést a földön ücsörgőig, majd egyből felé is nyújtom az anyagot – és nem mellesleg büszkén tudatosul bennem, hogy hála az égnek, most nem hagytam ki az egyre inkább ritkuló szokássá váló zuhanyzást.
Úgy nézel ki, mint aki megszökött otthonról – szólalok meg csendesen, miután közelről is felmérem őt és azt a néhány ruhadarabot, amit ezek szerint nem felejtett el magára kapni. – Nem tűnsz hajléktalannak. – Túl fiatal hozzá és a haja is ápoltnak látszik. De aztán ott van az is, hogy sohasem tudni: bármennyi idős is legyen, ekkorra már én is régen az utcán éltem, még ha nem is voltam teljesen egyedül… Egy időben nagyon sokan voltunk odakint csoportokba rendeződve, elhagyatott épületekben és metróalagutakban vészeltük át a legkeményebb teleket.
Lerakom mellé a földre a hátsómat, mielőtt túlságosan mélyre süllyednék az emlékekben. Már most sokkal hűvösebbnek érződik a levegő, mint egy perccel ezelőtt és az eső sem segít sokat a helyzetemen, de a legrosszabb, ami történhet az az, hogy megfázom a régóta vágyott tompaságért cserébe. És ha fázom is, legalább ma nem fázom magányosan.
Óvatosan veszem el a kezéből a felém nyújtott cigit, de ezután annál magabiztosabban illesztem a számhoz a filtert és szívom mélyre az első slukkot. Végre. Még egyet leküldök, mialatt ő bemutatkozik, s csak ezután passzolom vissza a szálat. A falnak döntöm a fejem.
Grace – ízlelgetem halkan a nevét, mielőtt megosztanám vele a sajátomat – Üdv Grace, én Cole vagyok. Csak simán Cole – teszem hozzá, hátha azzal megelőzöm az ilyenkor rendre felhangzó kérdést. Csak ennyi, ez az egész.
Némi helyezkedést követően is felhúzom a lábaimat, míg nem elégedett leszek az újonnan felvett pozitúrával, aztán a térdemnek támasztom a karjaimat is. Így most kényelmes és a gyógyulófélben lévő vágások sem zavarnak túlzottan – egy nap múlva úgyis eltűnnek, bármilyen mélyen karcolom bele őket a bőrömbe.
Az első néhány alkalommal szégyelltem őket. Hosszan és horizontálisan futnak végig ezúttal mindkét csuklómtól a könyökhajlatomig; néhol egymásba vágnak a vonalak, mintha valami nem túl ügyes gyerek színezője lenne az egész, és a körülöttük éktelenkedő sárgás-lilás foltok sem javítanak sokat a látványon. Ezek a vajazókések baromi életlenek, a célnak azonban megfelelnek, mert időnként még így is sikerül velük átküldenem magam a túlvilágra. Mindig abban reménykedem, hogy valaki másként jövök majd vissza, hogy egyszer csak úgy ébredek majd, hogy nem érzek többé semmit sem, de a próbálkozásaim – bár inkább balesetnek minősíteném őket –, egyelőre maximum több órás takarítással jutalmaznak meg reggelenként.
Tényleg szégyelltem őket, főleg azt a legelsőt; borzasztóan szégyelltem az átvérzett kötéseket Alex előtt, de mostanra már azzal sem bajlódom, hogy körbe tekerjem gézzel. Végtére is majdnem gyorsabban gyógyulnak, mint amilyen sebességben az agyam képes elfelejteni az élményt, és amúgy sincs túl sok értelme rejtegetni őket. Senkit sem érdekelnek. Hamarosan barnából fehér csíkokká változnak majd ezek is, szépen elvegyülnek a többi között.
Egy időben állandóan megszöktem otthonról – kezdek bele a beszédbe csendesen, mialatt a szemközti falon fixálódik a tekintetem – Anyámmal laktam. Sokszor napokra eltűntem, mielőtt hazakeveredtem volna – elevenítem fel a történteket félig mosolyogva. Nem mintha ez lett volna életem legkellemesebb időszaka, de elég régi az emlék ahhoz, hogy ne legyen fájdalmas csak úgy poénból feleleveníteni.
Csak ezért tippeltem arra, hogy te is valami hasonlón mész keresztül éppen… Nem akarok az életedben turkálni, vagy ilyesmi – pillantok rá oldalra várakozóan, aztán ismét előre fordulok. – Egy kicsit saját magamra emlékeztetsz. Arra a magamra. A régire. – Nos, lehet, hogy ez a kijelentés úgyszintén igényelne egy kis korrektúrát. Egy másodpercre vigyorba húzódik a halovány mosoly. – Ja, ezt ne vedd sértésnek. De tényleg. Tudom, hogy nem festek valami bizalomgerjesztően – viccelem el a helyzetet aprókat bólogatva.
Vendég
reveal your secrets

Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Nov. 01, 2020 1:00 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3


Cole Asterin
Csendben ülök a sikátor egy szegletében, felhúzott lábakkal kezemben a füstölgő cigivel. A remegésem épp alább hagy, már rám tör egy újabb, de ezúttal a közelgő rossz idő, hűvös szele miatt. Eszemben sincs visszamenni egy felsőért. Legalábbis egy jó ideig nem. Nagyon mérges vagyok Vestára, de a teremtőjére még inkább. Arra a semmire kellő vén kujonra, aki mindent el vett tőlem, amit egész életemben szépen csendben, apránként építgettem. Fogalmam sincs, hogy, hogy fogom megtalálni az egykori életem darabkáit, pedig nagyon szükségem lenne rájuk. Próbálom pótolni a hiányt és enyhíteni a kínzó szükségleteket, de érzem, hogy kevés ahhoz, magamat újra építhessem. Hirtelen valami hideget érzek a meztelen vállamnak érni felnézek az égre és pont a homlokom közepére cseppen egy a hideg vízből, ami lassan végig gurul az arcomon, pont mintha sírnék. Egy keserű mosollyal hajtom vissza egy újabb slukk után a fejem az ölembe. Csend vesz körül, a hidegtől jobban összehúzom magam. Azt hiszem így várom meg a reggelt, mert sem kedvem, sem erőm nincs fel kelni innen. Ez az állapot addig tart, míg meg nem hallom valaki lassú, halk és ütemes csoszogását. Nem emelem fel a fejem, csak az arcomba hullott tincseim között nézek ki, egy magas alak közeledik kapucnival a fején, furán élettelennek tűnik, megtörtnek... valami hasonlónak, mint jó magam is, csak ő talán nem egy őrülten tomboló tengeri szörny ivadék. Mondjuk az biztos nem, akkor hamarabb vettem volna észre a közeledését. De nem is ember, érzem benne a mágiát. Nem mozdulok egyenlőre, lehet csak épp át akar sétálni a sikátoron, jobb, ha nem zavarom meg a tevékenységében. Behunyom a szemem és hallgatom az ütemet, amit minden egyes lépésével létrehoz. Ugyan ezzel ritmussal kezdek el a cigit tartó kezem egy ujjával kopogtatni a térdemen. Egyszer csak azt veszem észre nem kopogtatok tovább. Feleszmélek és csend van, a léptek zaja elnémul. Épp felnéznék, hogy el tűnt-e az alak, mikor meg szólít..."Hé!" Mindig meglepődök az új kor faragatlanságán. Az én koromban még "Elnézést kisasszony!" vagy valami ilyesmi volt, egy hölgy megszólítása. Felnézek végül, faragatlanság ide vagy oda. Először egy agyon kopott, szakadt cipőt pillantok meg. Érdeklődve húzom fel az egyik szemöldökömet és úgy nézek végig rajta. Innen közelről, ülve, jó magasnak tűnik. A kapucni árnyéka takarja az arcát, de még így is látom, hogy a földet bámulja. Toporog. Talán ideges? Vagy siet? Akkor miért állt meg? Egy perc sem kell és meg is tudom. Nyögve- nyelve kezd bele a mondandójába, eleinte nem igazán értem, mit is szeretne, de a képét félénken dörgöli a kezével. A hangja olyan, mint egy haldoklóé. Összehúzott szemöldökkel figyelem a mozdulatait és próbálok rájönni, mit is akar. Aztán végre összeszedi magát és kinyögi a lényeget. Nagyon meglep, ugyan akkor cseppet sem. A kinézetéből ítélve egy hontalan lehet, akad pár belőlük a környéken, Vesta figyelmeztetett is rájuk... cigit, pénzt, vagy kaját kérnek általában... Aztán lehúzza a kapucniját és a gyér fény megvilágítja az arcát. A szemeit továbbra is lesüti, tekintete pedig hasonlóan élettelen, akár csak a hangja. Nincs lelkem, valahogy mégis elkap egy szánalomhoz hasonló érzés, ahogy figyelem. A kezemben tartott cigire vetem a tekintetem, majd újra rá.
- A pulcsid... - nyögöm oda neki - jó melegnek tűnik, ha megkaphatom, amíg át nem melegszem kicsit, akkor megosztom veled a cigimet - szólalok meg magam mellé biccentve. - Ha megfelel az alku, huppanj le - mondom, miközben a cigi szívni való felét felé fordítom. - Aste... - mutatkoznék be hirtelen, majd rájövök nem lenne jó ötlet a valódi nevemen bemutatkozni, ezért megköszörülöm a torkomat. Vesta is furán nézett rám... bár ő miért nem néz rám furán?
- Grace vagyok, Grace Redmond - mondom ki végül azt a két szót, ami emlékeim szerint, valami féle új kori könyv szereplőinek nevei voltak. - Benned kit tisztelhetek? - érdeklődöm bájos mosollyal és várom a reakcióját, remélem elfogadja a felajánlásomat. Jól jönne az a pulcsi, még ha csak egy kis időre is, aztán meg felírhatom magamnak valahova... segítettem valakin, még ha nem is teljesen önzetlenül.
credit
reveal your secrets

Cole Andrews


☩ Történetem :
☩ Reagok :
193
☩ Korom :
30
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Okt. 31, 2020 8:30 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3


And whatever you do, don’t close your eyes.
────────────── ──────────────
@Asterin - 700 szó - The Blame
Sétálok, órák óta és fáradhatatlanul, mintha lenne valamilyen úticélom, mintha várna valami valahol; valami, amit ha sietek, van még esélyem utolérni. Lassan mindennapossá válnak a céltalan kóborlások a sötétben és a hidegben, olyankor pedig a falakon kívülre képzelem magam és a fejemben élem újra az odakint eltöltött hónapokat. Ez a két dolog maradt csak hátra – egyre gyakrabban érzem úgy, hogy ott ragadok, bent a fejemben és ha már a gondolataim között kell élnem, szívesebben emlékszem vissza arra az 1300 legyalogolt mérföldre, minthogy bármi más helyet kapjon azon a bizonyos kivetítőn.
Életem legrosszabb döntése volt, ha úgy vesszük – többször sodródtam közel a halálhoz, mint azelőtt egész életemben összesen –, de legalább amíg sétáltam, amíg véresre törtek a lábaim az elhasznált cipőkben, előre néztem.
Most nem a remény tart mozgásban és nem is az a naivan elképzelt boldog jövő, ami miatt kockára tettem volna mindent; inkább csak úgy csinálok, mintha még mindig ott lebegne előttem – mintha nem ismerném pontosan a végkifejletet.
Kapucni a fejemen, a kezeim pedig mélyen a zsebekbe süllyesztve, de így is reszketni kezdek, valahányszor lelassítok, így igyekszem tartani a saját tempómat, mialatt a betonutat követem. Régen a lámpák fénye kísért, de már az sem riaszt vissza, ha a város legsötétebb helyein kell végig haladnom: szeméttel teli, gazos utcákon és kivilágítatlan sikátorokon kelek át és azt hiszem, hogy sosem féltem még ennél kevésbé az ismeretlentől.
Ha megölnek, hát megölnek, előbb-utóbb úgyis mind visszajövünk. Kirabolni meg úgysem tudnak, mert semmi sincs nálam – ha lenne pénzem, most egészen biztosan részegen tántorognék a cél nélküli gyaloglás helyett, de nincs semmim, a fájdalom pedig nem érdekel. Alex eltűnt, ha nem is a városból, de eltűnt előlem, ez az élet pedig egyetlen perce sem érződött azóta elégnek. Semmi sem számít és semmi sem valódi, de menni kell előre, folyton haladni előre a sötétben, amíg hirtelen vége nem lesz az útnak, és a legtöbb, amit tehetek az az, hogy addig is elképzelem, ott majd békére találok.
A pokolba fogok kerülni. A józan eszemmel tudom, hogy így lesz, de ha sétálok és fájni kezdenek a lábaim, egy-egy másodpercre képes vagyok elhitetni magammal, hogy nem csak azért létezem, mert híján vagyok minden más lehetőségnek.
Befordulok a következő sarkon, ekkorra azonban már szabályosan remegnek a térdeim a hűvös levegőtől, és időnként mintha rám-rám cseppenne valami fentről is – csak idő kérdése, hogy szemerkélni kezdjen az eső.
Füstszag száll a szellővel, s amint elér hozzám, megtorpanok. Édesnek és fűszeresnek hat és emlékeztet valamire sok-sok évvel ezelőttről, de képtelen lennék megállapítani, hogy valódi-e, vagy csak a képzeletem szórakozik velem, ahogy odakint is sokszor tette, ha túlságosan kimerültem az állandó gyaloglástól. Teszek még néhány lépést abba az irányba, és ahogy fogynak a méterek, úgy haladok el a sikátor elején hagyott kukák mellett is – innentől kezdve semmi sem takarja már előlem a másik végében gubbasztó alakot.
Valaki a fal tövében ül, és bár tényleg ott parázslik az ujjai között egy vastagra tekert cigaretta vége, a lány innen szürreálisan aprónak tűnik, ahogy összehúzza magát a lámpák halovány fényében. Azokra a madarakra emlékeztet, amik ha fáznak, felborzolják a tollaikat és gombócot csinálnak magukból ahelyett, hogy messze repülnének.
Most még csak láthatatlan cseppek esnek; túlságosan kicsik ahhoz, hogy az ember rendesen érezze őket a bőrén, de itt, a narancsosan és erőtlenül égő izzó alatt meg lehetne számolni a szőke hajkoronára telepedett ezernyi áttetsző pontot. Ez a lány nem tűnik túl vidámnak, de legalábbis nem vidámabbnak a fagyoskodó madaraktól. Már csak egy pár méter húzódik közöttünk, mikor elérem az árnyékok szélét, de ott ténylegesen lelassítok, majd teljesen meg is állok, mielőtt halálra rémiszteném az idegent.
Megköszörülöm a torkomat.
– szólok oda halkan, bár onnantól kezdve, hogy észrevesz, már nehezebb elválasztanom a földtől a tekintetemet – Ööm… Nincs véletlenül… ööm… – Kéregetek és már ezt sem szégyellem igazán. Azért megdörzsölöm az arcom az egyik öklömmel, zavartan és félve, mielőtt tovább folytatnám.
Nincs véletlenül bármid? Ami nem kell… – Kényelmetlenül toporgok egyhelyben, mintha sietnék valahová, de aztán összeszedem magam és megállítom a lábaimat. Ha van pénze arra, amit sejtésem szerint szív, talán megszán valamivel, csak hogy lekoptasson. – Apró, vagy kaja… vagy cigi… – sorolom tovább tisztes távolságból és továbbra is a talajt szuggerálva.
Vagy igazából bármi. – Letolom a fejemről a kapucnit és a hajamba túrok. Talán ez segít. Talán így nem tűnök olyan veszélyesnek.
Vendég
reveal your secrets

Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Okt. 29, 2020 8:08 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3


Cole Asterin
Egy újabb balhé. Már kezdem nagyon unni. Legfőképp azt, hogy ő diktál és azt, hogy csinálhatok bármit ő mégsem emlékszik se rám, se a gyülekezetünkre, sem az együtt eltöltött évszázadokra. Kezd egyre inkább teherré válni, az örökös magyarázkodás, hogy nem hiszi el, hogy leviatán vagyok, pedig a szeme előtt használtam a képességeimet. Vajon, ha megtalálnám a többieket ők is így reagálnának? Mit csinálok, ha Theo és Dim sem ismer majd fel, ha nem tudom visszahozni az emlékeiket? Vagy, ha… úgy folytatták az életüket, hogy én már nem férek bele? Nem! Ez nem történhet meg. Amit én el akarok érni el is érem! Ez mindig is így volt és így is lesz! Velem nem cseszik ki az a vén fráter. Elvehette a követőimet, elvehette a barátaim emlékeit, de több évszázados kötelék, meg marad… igaz? Ha nem is emlékeznek biztos vagyok benne, hogy újra együtt építhetjük fel a saját kis birodalmunkat. Valahogy, de először meg kéne találom őket, de azt sem tudom, kihez fordulhatnék, honnan informálódhatnék… Miközben ezen gondolkodok sétálgatok az utcán már eléggé besötétedett. Ezúttal nem Vesta dobott ki, hanem én jöttem el mérgemben. Nem is tudom, hogy vissza akarok-e menni, dühömben felgyújtottam a konyha asztalon lévő abroszt. Vajon el tudta oltani? Fene egye meg… nem is érdekel. Azt csinál azzal rohadt lyukkal, amit akar, majd kerítek magamnak lakást, valahogy... valahol... valamiből... Érzem, hogy kezd elkapni egy újabb roham, megilletődve nézek körül, mert úgy érzem valaki követ a sötétben, de igazából nem látok senkit magam körül. A lakásunk melletti sikátorba lépek. Elsétálok a feléig, mikor már a remegés is elkezd előtörni a falba kapaszkodva megállok. Próbálok mély levegő vételekkel úrrá lenni a dolgon, de képtelen vagyok. Egy halk kotoncolás üti meg a fülem és azon nyomban megperdülök. Csak egy macska játszik valami féle fém gurigával, de amint észre veszi, hogy őt nézem abbahagyja, majd elrohan. A mellkasomra tapasztom a jobb kezem, míg a másikkal magam alágyűrve a szoknyámat, háttal a falnak a földre rogyok. Az sem érdekel, ha az új ruhám, amit barátnőmtől kaptam retkes lesz a sikátor mocskától. Remegő kézzel az oldalamon lógó kis táskába nyúlok és előveszek egy előre megtekert, szál cigit... ahogy az újkor hívja. Nagyon meglepődtem, mikor egy árusnál láttam ezt a fajta dohánypapírt, de gondoltam kipróbálom. Vestától "kölcsön vettem" pénzt és megvettem a fazontól. Mit ne mondjak borsos ára volt az általános dolgokhoz képest, de megérte. Kisebb helyet foglal egy pipánál és könnyebb meggyújtani, de szívni is. Kapkodva szívom az első, majd a második slukkot is, mire lassan kezdek megnyugodni. A szám szélébe harapva figyelem ahogy az általam termesztett nővény füstjét meg táncoltatja a levegő mozgása. Borzalmas mennyi minden változott. Vajon a testvéreim is ilyen nehezen találják a helyüket ebben az új világban? Néha megfordul a fejemben, hogy felkeressem a legidősebb bátyámat, ő szokott ilyen beszélgetéseket tartani az embereknek, de aztán mindig rájövök, hogy eszem ágában sincs az orrára kötnöm a problémáimat, még a végén azokból is regényt írna... sejtéseim szerint. Nagyot sóhajtva húzom a mellkasomhoz a lábaimat és a térdemen pihentetve a kezem, bele szívok a nyugtató csodaszerembe. Ahogy megcsap egy újabb kósza hűvös szellő, kiver a libabőr. Eszembe juthatott volna egy kabát. Na meg egy esernyő. Felnézek az égre és látom, hogy sűrű felhők gyülekeznek. Remek egy este lesz ez úgy érzem. Ennyit az esti szórakozásomról... Kössz, Vesta... igazán.
credit
Vendég
reveal your secrets

Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Okt. 29, 2020 6:47 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3


Sikátor közel Asterinékhez - Page 3 Iras_63330
Ajánlott tartalom
reveal your secrets



Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
3 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma

Nincs


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 12 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 12 vendég :: 2 Bots

• Fajaink száma •
Arkangyal
1/1
Leviatán
7/3
Angyal
1
Démon
6
Bukott Angyal
3
Ember
4
Félvér
2
Harcos Angyal
5
Vadász
5
Nephilim
2