Omnen dimittite
spem, o vos intrantes!
Staff, és tagok által keresett karakterek

 
• Sikátor közel Asterinékhez •
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cole Andrews


Sikátor közel Asterinékhez CfJmUUkSikátor közel Asterinékhez TRjmahg
☩ Történetem :
☩ Reagok :
184
☩ Korom :
29
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Jan. 14, 2021 9:07 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


And whatever you do, don’t close your eyes.
────────────── ──────────────
@Asterin - 831 szó - Hanging - 18+
Megérintem őt, újra és újra; együtt diktáljuk a ritmust, amire mozogni kezd. Éhesen és vágyakozva érek hozzá, finoman és durván egyszerre, kiélvezem azt, ahogy a testem az övének feszül, hogy néhány vékony rétegnyi anyag választ csak el tőle – legszívesebben azonnal lerántanék róla mindent, de akkor hamar véget érne a pillanat és ha vége, újra egyedül leszek ebben a vastag falú buborékban, ahová csak alkalomadtán mer bárki bemerészkedni.
Az ujjaim azért nem állnak meg itt, mert érzem, hogy az ő türelme is fogytán; kettő különválik a többitől és lassan, de határozottan mélyülnek el benne, hogy előkészítsék a terepet. Elég forró és nedves ahhoz, hogy biztos lehessek benne, nincs szükség különösebb igyekezetre a részemről, ha a meg-megakadó lélegzetéből nem lett volna eddig is egészen nyilvánvaló, de azért húzom még egy kicsit: kijjebb csúsznak és beljebb, aztán kívül simítok rajta végig és még mélyebbre nyúlok, mialatt a nyakára tapasztom az ajkaimat.
A hajamba túr és már a nadrágom szélét keresi, hogy az első rétegen túljutva már csak a második legyen akadálya a kézfejének, ami most érzékien találkozik össze az ettől még annál is keményebbé váló részeimmel. Kihúzom belőle az ujjaimat, mert a karom útban van az övének, és mert hirtelen jobb helyet találok a tenyeremnek a falon, megtámasztva magamat mellette.
Eddig szinte csak a gondolataim hajtottak előre és a látványa a felvillanó fényében, aztán a sötétben vonagló körvonalak, most azonban még annál is sürgetőbbé válik minden, mert hozzám ér, s a következő pillanatban már az alsónadrágom sem áll a kényeztető mozdulatok útjába.
Nem akartam levetkőzni ebben a hidegben, de most mégsem érzem olyan csípősnek a bőrömön a késő őszi levegőt, mintha időközben az odakint tomboló vihar és az évszakok maguk is megszűntek volna létezni. A nadrágot mindenesetre nincs időm tovább húzni onnan, ahová Grace munkájának köszönhetően letolódik, mert maga felé fordítja az arcomat, hogy újabb vad csókra invitáljon.
Végigsimítok a meztelen oldalán. A halványan pirosló tenyérnyomra vándorolnak az ajkai, és épp csak egy másodpercre jut eszembe újra, hogy nem is olyan rég egész másképp álltak kettőnk között a dolgok; az elmúlt pár perc bőségesen elégnek bizonyult arra, hogy elfeledjük az egészet – hogy hogyan kezdődött és hogyan lett vége.
Felfelé kezdi tolni a pólóm anyagát, félúton azonban megáll, hogy a mellkasomon futtassa végig finom ujjait, én pedig felsóhajtok, ahogy a mellbimbóm izgatásával folytatja tovább a kézimunkás varázslatát. Szóval abszolút nem akartam levetkőzni, de most úgy hagyom a földre esni a pólómat, mintha nyár lenne és legalább harminc fok, és mintha nem tartózkodnánk egy egyébként emberek lakta lépcsőházban. De talán a vihar eltántorítja az itt élőket a kimerészkedéstől, és ha szerencsénk van, hazaérkezni sem fog már senki.
Közelebb húzódik hozzám; a szája már megint a nyakam bőre környékén tevékenykedik. Újból a fenekére csúsztatom mindkét kezemet, s óvatosan belemarkolok a puha húsba, mintha úgy még kisebbre csökkenthetném köztünk a távolságot, mintha lenne még hová közelítenem őt magamhoz. Az igazság az, hogy soha nem létezik olyan, hogy elég közel.
Kellemesen melegnek érződik a bőre, ahogy a fedetlen felsőtestemhez nyomódnak a csupasz mellei, és ahogy immár akadály nélkül feszülök neki odalent – a legapróbb mozdulatait is érzem, s mind tovább szítja bennem az egyre hatalmasabb lángokkal égő tüzet.
Lejjebb hajtom a fejem és el tőle, hogy lássak valamennyit a talajból, és nekiállok lerúgni magamról a cipőimet, hogy előbb-utóbb a félig letolt nadrágtól is megszabadulhassak. Nem hinném, hogy túlélném a szégyent, ha meztelen seggel hasalnék el benne Grace előtt, és azt gondolom, a libidójának sem tenne jót a földön kiterült látványom, így kibújok a gatyám mindkét szárából, mielőtt megtörténhetne a szerencsétlen eset.
Talán a hűvöstől már nem reszketek, de más okból sem akarok ennél közelebb kerülni a hideg talajhoz, és van egy olyan sejtésem, hogy ő sem szívesen dőlne hátra a lépcsőkön. Két lehetőséget látok magam előtt: felkapom és megemelem, vagy kihasználjuk az ablakpárkány adta magaslatot. És mivel nagyobb esély van arra, hogy nem vagyok elég jó kondiban a hosszú perceken át tartó emelgetéséhez, minthogy közönséget kapnánk az utca felől, a párkányra szavazok.
Azt hiszem, a kelleténél nagyobb lendülettel térek vissza, miután sikerül hátrahagynom a nadrágomat: épp csak biccentek egyet az ablak irányába és már neki is állok oldalra terelgetni őt a karjaimmal. Bízom benne, hogy az alatt a pár lépés alatt Grace is összerakja a képet a remek ötletről, és annál kevesebb időt kell ezután a technikai megvalósítás kérdésével töltenünk.
A combjai alá nyúlok és egy pillanat alatt felpakolom rá a fenekét, mire ismét szemmagasságba kerülünk egymással. Elégedett vigyorra húzódik a szám.
Közelebb lépek hozzá és a derekára siklanak a kezeim, aztán megint le, le a csípőjére, és egy másodperccel később már közelebb is rántom magamhoz, feljebb kapva a lábait, hogy alájuk nyúlva támaszthassam meg őt. Jóformán azt sem várom meg, hogy megbizonyosodhassam róla, rendesen megkapaszkodott a falban kétoldalt; de arra tippelek, hogy egyáltalán nem bánja ezt a vakmerő, követelőző sietséget.
És végre összetalálkozunk – eggyé válunk, ha csak ideiglenesen is.
Jólesően remegve sóhajtom ki a bent tartott levegőt, ahogy belé hatolok; még a szemeimet is lehunyom egy pillanatra, ahogy szorosan és forrón körülölel. Nem pihenek sokáig, mielőtt mozogni kezdenék benne.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Asterin


Sikátor közel Asterinékhez UqNBvq1
☩ Történetem :
☩ Reagok :
23
☩ Rang :
Hatos
☩ Play by :
Jessica Rothe
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Jan. 06, 2021 2:33 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Cole Asterin
+18
Cole minden bizonnyal van olyan őrült, mint én máskülönben nem tartanánk ott, ahol, hogy egy lépcsőház kellős közepén, félóra ismeretség után lenyomunk egy vad békülős szexszet. Nem mintha ellenemre lenne, sőt örülök, hogy végre találkoztam valakivel, akivel egyszinten vagyok, pedig már kezdtem azt hinni egyedül vagyok a világon. A lépcsőfordulóhoz érve szabadulnak el igazán a kedélyek. Hezitálás nélkül lekap és a falnak passzíroz. Ez a vad szenvedély az, amire vágyom, amit nem is emlékszem, talán három éve is van már, hogy utoljára átéltem. Simogatni kezd, amitől egyre jobban izgalomba jövök, érzem, hogy oda lent már nem igazán kell dolgozni, ahhoz, hogy kellően nedvesedjek. A kezét a mellemre csúsztatom és szinte könyörgök azért, hogy harapjon meg, mire egy pillanatra megáll a csókokkal, talán hezitál, de miért? Végül megteszi, amit kérek tőle, beleremegek ahogy a fogait a bőrömbe mélyeszti és képtelen vagyok ellenállni a késztetésnek, hogy hangosan fel ne nyögjek. A lábammal végig simítok az övén majd közelebb rántva az ágyékához dörgölőzök. Egy kaján mosolyt csal az arcomra keményedő férfiassága, ezek szerint vele sem kell kínlódni, hogy kellően felizguljon mire eljön az idő. Hirtelen elkap az érzés, hogy meg kell szabaduljak a ruhámtól így eltolva magamtól lekínlódom az anyagot majd a vihar egy pillanatnyi fényárjában szemügyre veszem az arckifejezését. Elmosolyodva harapok bele az ajkaimba, ahogy látom a szemeiben benne tomboló vágyat és ahogy kapkodja hozzá a levegőt. Nem is habozunk a következő pillanatban szinte parancsolóan irányítom mindkét kezét a melleimre. Az élvezettől a halk sóhajok már nyögésbe fulladnak azokat pedig a vad csók csata fojtja magába. Az egyik kezét újra végig csúsztatja a testemen, de ezúttal lefelé veszi az irányt, belemarkol a fenekem, de épphogy csak hozzáér beleránt egyet a bugyimba majd még egyet, végül a másik kezével is felhagy a kényeztetéssel és rásegít, hogy megszabadítson az utolsó akadályozó anyagtól. Finoman simítja le rólam a bugyit és simít végig a combom belső felén. Akadozva veszek levegőt minél feljebb ér a keze, majd teljesen bennem akad a lélegzet amint a lábaim közé simít. Finoman mozgatni kezdem a csípőmet ahogy tenyere a barlang bejáratát éri és közben remélem érti a célzást, nézzen körül odabent az ujjaival, amíg el nem jutunk oda, hogy magáévá tegyen. Szívni kezdi a nyakam, mire én nyögések közben a jobb kezemet a hajába fúrom a ballal pedig megkeresem a nadrágja szélét és benyúlok alá végig simítva az alsónadrágján keresztül a merevedő férfiasságán. Egy rövid ideig így próbálom kényeztetni őt majd úgy döntök én is megszabadítom a felesleges ruhájától, hogy az ujjaim ráfonódhassanak a hímtagjára és finom mozdulatokkal kezdek el játszani vele. Behunyom a szemem és végig simítok a nyelvemmel az ajkaimon végül pedig bele harapok. Kezd teljesen úrrá lenni rajtam az élvezet és kezd elfogyni a türelmem, minél tovább tart az előjáték annál sürgetőbbnek érzem, hogy magamban tudjam. Egy gondolat fogan meg a fejemben, egy olyan, amitől még magam is meglepődők. Nem sűrűn tettem ilyet, mert mindig is megalázónak tartottam nőként egy férfi előtt térdepelni, kényeztetés közben. Erősen viaskodik bennem a vágy és a maradék önérzet, hogy csókokkal kényeztessem az ékszerét. Végül az önérzet erősebbnek bizonyul és nem kúszok a térdei elé, nem, ha ő nem kéri. Inkább elemem a fejét a nyakamtól, hogy táncra hívjam újra a nyelvét az enyémmel, hogy egy- egy lélegzet vételnyi szünetközben az ajkait harapdálhassam. Jobbommal végig simítok a tenyér foltos arcán, majd azt a felét magam felé fordítom. Apró csókokat lehelek a vörösödő lenyomatra, mint egy bocsánat kérés és engesztelés képen. Sajnálom, suttogják a finom érintések és a tekintetem is ahogy a szemeibe nézek. Itt az idő, hogy megszabadítsam a maradék ruhától, hogy aztán már semmi se akadályozhasson abban, hogy a közös cél egy élvezetes végkifejletbe torkolljon. Finoman a pólója alá nyúlva végig simítok a hasán túrva felfelé az anyagot. A mellbimbójánál el időzők egy kicsit egy kaján mosollyal játszadozom vele majd a bal kezem otthagyva a játékszerét segít a jobbnak megszabadulni az anyagtól. Az ajkaimba harapok miközben közelebb húzom őt magamhoz, és finoman a nyakába harapok várva arra, hogy végre a magáévá tegyen.
credit
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cole Andrews


Sikátor közel Asterinékhez CfJmUUkSikátor közel Asterinékhez TRjmahg
☩ Történetem :
☩ Reagok :
184
☩ Korom :
29
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Jan. 02, 2021 10:18 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


And whatever you do, don’t close your eyes.
────────────── ──────────────
@Asterin - 638 szó - Hanging - 18+
A romantikus gesztus néven emlegetett emeléssel úgy látszik, csak a szó szoros értelmében sikerült levennem őt a lábairól.
Még szép, hogy romantikázni. Elvégre már piknikeztünk is – utalok a lépcsőre terített pulóveremre meg arra a rengeteg piára, amit nem is olyan rég még meginni terveztünk, mielőtt változott volna a terv. Akár az előbbi házastársi pofozkodást is megemlíthetném neki, de jobbnak látom elfeledni a témát, főként, hogy az én arcomon virít még most is a tenyere nyoma, és mert a jelenlegi sietségben abszolút nem számítanak az ilyen jelentéktelen részletek.
Sürgős dolgom van vele a lépcsőforduló tetején, így ezután egyből el is indulunk felfelé – és bár nem sokon múlik, hogy Grace jóvoltából ne sikerüljön problémamentesen odaérni, annál nagyobb izgalommal léptetem őt hátra egészen a falig, amint megérkezünk.
Felnyög, ahogy a háta a betont éri. A ruha alá csúszik a kezem és nem áll meg felfelé menet, végigsimítok a combján és a hasán, gondolkodás nélkül gyűrve magával az anyagot. A kézfejemre vezeti a sajátját, hogy még annál is feljebb tolja, nekem pedig eszem ágában sincs tiltakozni ellene; hamarosan a mellére kúszik a tenyerem, és ott még annál is puhábbnak érződik a bőre, ahogy eloszlik az ujjaim alatt minden egyes masszírozó mozdulattal.
A másikkal a falat támasztom és most már őt is hozzáfogom, úgy térek át a forró ajkak és a nyelve üldözéséről a nyakára. Amint elhangzik a szájából a kérés, megállok egy másodpercre – az arcomon terjeszkedni kívánó félmosoly állít meg a tevékenységben, aztán természetesen a legnagyobb örömmel teljesítem.
Továbbra is a nyaka van a legközelebb, így ott harapom meg gyengéden, és még egészen hosszan tartanám rajta a fogaimat, ha időközben nem emeli meg a lábát, hogy hozzám dörgölőzzön azon a bizonyos területen. Közelebb húzta a csípőmet és most keményen feszülök neki, szinte felerősödve érzem minden apró mozdulatát a nadrágom anyagán keresztül. Halk sóhajjal hajtom odébb a fejemet, és már épp a dereka mögé nyúlnék a folyton vándorló kezemmel, hogy még ennél is kisebbre szabjam a köztünk lévő távolságot, mikor ő messzebb tol magától egy centivel.
Hátralépek. Nézem, ahogy vetkőzik, ahogy szenved a pánttal és végül mégis lehámozza magáról a ruhát, és egészen eddig a percig észre sem veszem, milyen szaporán kapkodtam eddig a levegőt.
Dörög és villámlik odakint – egy újabb levegővételnyi idő telik csak el, de most fényárban úszik a teste; az ablak felől éri a világosság, mire meztelen árnyék villan a lábai alatt, s a formás alakot eltorzítja a felfelé vezető lépcső cikkcakkja. A rajta lévő domborulatok ugyanakkor saját árnyakat kapnak a pillanatnyi fényjátékban, kihangsúlyozzák és tökéletessé teszik Grace minden egyes olyan részét, amit eddig csak a kezeimmel érezhettem és a szemeim még nem láthattak.
Úgy néz ki, mint egy gyönyörű ígéret, és pontosan ez az, amire szükségem van. Ő a legtöbb, amit remélhetek, újabb termékminta abból a fajta boldogságból, ami sosem lehet az enyém. Vágyakozva és mozdulatlanul mérem fel őt, mert csak az eszem tudja és az ösztöneim nem, hogy sosem lesz más, mint pillanatnyi öröm, mint egyetlen kis része a gyűjtemények – nem több, mint egy újabb falat kenyér, amivel ki kell húznom a következő- és talán az azutáni napig.
Magához ránt és újbóli elfoglaltságot oszt mindkét szabad tenyeremnek. Hacsak nem veszi el őket, vele együtt mozognak a mellkasán gyúró kézfejeim, a szám pedig felveszi a versenyt az övével; elválaszthatatlanul zárulnak és nyitódnak az ajkain a sajátjaim, követelőzően és éhesen, szakadozó levegővételek erejéig tartva csak szünetet.
Aztán lejjebb vándorol a jobbom, hogy ismét rátaláljon a fenekére. Nem sokáig fogom azonban a markomban, mert megtalálom az alsóneműje szélét, kapkodós rohanásomban pedig rántok rajta egyet. Aztán megint, de túl közel és túl messze vagyunk egymástól egyszerre – meg kell mozdítanom a másik karomat is, hogy immár mindkét oldalon egyszerre tolhassam lejjebb és lejjebb a lábain. A combja belső oldalára csúszik a kezem, aztán feljebb és feljebb, óvatosan végigsimítok rajta ott, ahol a legforróbbnak érzem, és bár nem parancsolja újra, vákuumként tapadok a nyakára.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Asterin


Sikátor közel Asterinékhez UqNBvq1
☩ Történetem :
☩ Reagok :
23
☩ Rang :
Hatos
☩ Play by :
Jessica Rothe
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Dec. 30, 2020 7:01 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Cole Asterin
+18
Hirtelen jött a semmiből mégis alig pár pillanat alatt tombolásba kezd a vágy, akár csak kint a vihar. Nem értem, hogy volt képes ilyen gyorsan kitörni, mert a kint szakadó esővel ellentétben ennek semmi előjele nem volt. Rendesen beindít, de úgy érezem nem csak én vagyok vele így. Pillanatok alatt felveszi a ritmust. Már egy jó ideje nem éreztem ezt, pedig pár szajhát megfogtam már az idő alatt, mióta ebben a városban élek, valahogy mégsem tudtak igazán felizgatni. Hihetetlen, hogy ennek a kéregető kölyöknek viszont sikerült, vagy talán már annyira ki lennék éhezve, hogy mindegy ki, csak alaposan vegyen kezelésbe? Halkan belenyögök a csókunkba, mikor a fenekembe markol aztán pedig elszakadva tőlem az ölébe kap, ami ellen eszembe sem jut tiltakozni. Két szó, nem kell több ahhoz, hogy megbeszéljük, hol is folytassuk tovább. Elég vékonynak tűnik azokhoz a férfiakhoz képest, akiket választani szoktam magamnak ezért, felajánlom neki a lehetőséget, hogy a két lábamon is megtudom tenni az utat odáig. „Romantikus gesztus?” egy gúnyos félmosollyal vonom össze a szemöldököm.
- Furcsa egy kölyök vagy, fél óra ismeretség után már romantikázni akarsz? – kuncogom el magam, de nem erőltetem, hogy letegyen, kényelmes így, legalább addig is igazán nőnek érezhetem magam. Nem bízom benne eléggé ahhoz, hogy maga intézze a dolgokat ezért megtámogatom a mágiámmal kicsit, épp csak annyira, hogy ne legyen neki feltűnő. Időközben egy játékos gondolat fogan meg a fejemben és hamar meg is valósítom nem foglalkozva azzal lesz-e következménye vagy sem. Finoman érzékien beleharapok a nyakába, amibe bele is remeg, a kaján vigyor szélesebbé válik az arcomon, majd akárcsak a karjaimat a nyaka körül a lábaimat is összefonom a csípője körül, de hagyva neki annyi teret, hogy mozogni tudjon.
- Nem tudtam, hogy létfontosságú információ a tevékenységünkhöz – súgom a fülébe miközben az ujjaimat a hajába fúrom. Szívesen harapdálnám tovább is, de tudom, hogy akkor már képtelen lenne megtartani, így igyekszem ellenállni a késztetésnek akármennyire is vágyom rá. Amint felérünk letesz, de még egy levegő vételnyi időt sem hagy, gondolkodás nélkül csókol meg újra. Elképesztően vad és követelőző, talán még nálam is jobban, de nagyon tetszik, teljesen feltüzel. Belemarkolok a felsőjébe amíg hátra tol egészen a falig, egy halk fájdalmas nyögéssel nyugtázom ahogy a hideg betonnak ütközöm. A teste és a fal közé passzíroz és már nyúl is a ruhám alá, beleremegek az érintésbe, sóhajtva próbálok egy pillanatra elszakadni az ajkaitól ahogy jól esően végig fut rajtam a hideg, de nem enged. Egy pillanattal később mégis a csókjai tovább kúsznak az arcom. Vadul kapkodom a levegőt ahogy végig simít az oldalamon. Kívánom, érzem, hogy kezdek nedvesedni és a testem is feszül minél feljebb kúszik a keze. Az egyik kezemet az övére teszem és a mellemre vezetem jelezve milyen finomságú mozdulatokkal kényeztesse.
- Harapj meg – sóhajtom kéjesen miközben a kezeimmel közelebb húzom a csípőjét és az egyik lábamat végig simítva a combján a levegőbe emelem. Érezni akarom a férfiasságát a lábaim között. Hirtelen zavarni kezd a selymes anyag, ami a bőrömre tapad így elkezdek kibújni a ruhámból, kicsit eltolva magamtól. Kapkodva próbálok megszabadulni a göncömtől, de a ruha pántja összeakad a nyakláncommal, türelmetlenül igyekszem megszabadulni az anyagtól az sem érdekel, ha az új ruhám elszakad csak tűnjön el végre az útból. Mikor végre sikerrel járok a falnak vetődöm. Egy hatalmas fület szaggató csattanás hangja jön kintről, majd hirtelen olyan fényes lesz a lépcsőház, mintha fényes nappal volna. Végig nézek rajta, látni akarom az arckifejezését, ahogy egy száll bugyiban állok előtte, de nem várok tovább egy- két pillanatig - addig míg tart a fény áradat -, mindkét kezét visszavezetem a melleimre és a felsőjénél fogva magamhoz rántom egy újabb vad csókra.
credit
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cole Andrews


Sikátor közel Asterinékhez CfJmUUkSikátor közel Asterinékhez TRjmahg
☩ Történetem :
☩ Reagok :
184
☩ Korom :
29
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Dec. 24, 2020 7:21 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


And whatever you do, don’t close your eyes.
────────────── ──────────────
@Asterin - 589 szó - Hanging - 18+
A nőkkel könnyebb. Könnyebb és veszélytelenebb a kezdeményezés és egészen egyszerű átlátni, mi az, amit akarnak – sokan úgy tartják, hogy nehéz őket megfejteni, de tapasztalatból állíthatom, hogy mérföldekkel hamarabb megérti az ember a játékszabályaikat, mint azokét a férfiakét, akik más férfiak társaságát keresik szórakozásért. Ők tele vannak gátlásokkal és ellentmondással, és sohasem mondják ki konkrétan, hogy mit akarnak; nem tudhatod, mi jár a fejükben. Grace ezzel szemben egyértelműen közli a kívánságát minden egyes szorosan markoló ujjal és követelőző csókkal, az ajkait elhagyó halk nyögés és kapkodva vett levegők a naptól is világosabbá varázsolják a célját, ami történetesen egybevág az enyémmel.
Úgy kapom fel, mintha pihekönnyű lenne, és bár a gondolat túl gyorsan fogan meg a fejemben és válik cselekvéssé, egyelőre nem szenvedünk kellemetlen balesetet. És Grace sem tiltakozik túlzottan a magaslati levegő ellen.
Kiváló ötlet – helyeselek, amint a háta mögé pillantva szemrevételezem azt a bizonyos lépcsőfordulót az utcára néző ablakkal. Remélem, hogy nem válunk az odakintiek számára színházműsorrá, és arról sem szabadna elfeledkezünk, hogy a házban is élnek néhányan – például a lány lakótársa, hogy egy személyt említsek –, a komikus és annál kockázatosabb lehetőségek gondolatára azonban csak szélesedik a vigyor az arcomon.
Amint megjegyzi, hogy egyébként lerakhatom őt, összehúzom a szemöldökeimet, de egy pillanatnál tovább lehetetlen lenne komolyságot tettetnem.
Ja, hát… Ez egy romantikus gesztus, kedves Grace, ragaszkodom hozzá – jelentem ki bólintva, mielőtt elindulnék vele felfelé. Jó, ha még két percig így kéne tartanom, elképzelhető, hogy komoly problémáim lennének, de nagyon bízom benne, vagyok olyan jó kondiban, hogy kitartsak még néhány lépcsőfok erejéig.
Sosem hittem volna, hogy ilyen nagyszerű az egyensúlyérzékem, de a vártnál is könnyebbnek érződik a felfelé menet, mert még csak meg sem billenek, ahogy egyesével lépek a fokokon. Szinte gyanúsan könnyűnek, ha már itt tartunk, és mikor épp elkezdenék azon agyalni, mi tart meg ilyen jól hátulról, vagy talán a fű egy nem várt mellékhatásaként jelentkezett ez a szuperképességem, Grace-nek sikerül megakasztania a lendületben.
Lejjebb hajol és a nyakamnak tapasztja az ajkait, azok pedig puhán válnak szét a bőrömön, hogy óvatos harapásba váltsanak. Libabőr fut végig a testemen, amint az felfogja, hogy mi történik, s talán még a combjait markoló karjaim is megremegnek alatta. Nem múlik sokon, hogy egy kikívánkozó sóhajtás kíséretében hátra ne lépjek, de mintha valami megtámasztana annyira, hogy visszanyerjem az egyensúlyomat és ne adjam meg magam a hátra dőlés ingerének.
Hé! Azt eddig nem mondtad, hogy halálvágyad van – akár még nevetnék is rajta, ha nem akarnék vele annyi más dolgot csinálni még annál is jobban – ha nem sürgetne annyira az idő. Még egyet lépek felfelé, aztán megint, s a következő már a forduló kövezete, ahol ugyan teszek vele még egy pár lépést, de hamarosan leengedem őt a saját talpaira. És abban a pillanatban, hogy látszólag biztosan áll rajtuk, ismét lehajolok hozzá egy csókra. Ez most olyan csók, mint az övé, gyors és követelőző, sőt mi több, türelmetlenül préselem az ajkaihoz az enyémeket, kapkodva, mintha levegőt akarnék venni és ő volna hozzá az oxigén forrása.
Előre tolom a testemmel, egészen a falig hátráltatom, majd észrevétlenül vezetem a felsője széle alá az egyik tenyeremet, s ott az feljebb siklik a hasa puha bőrén; felfedezi az oldalát. Az alkaromon most borzasztóan szúrnak a gyógyulófélben lévő vágások, hála az előbbi mutatványnak, ez a fájdalom azonban nem elég ahhoz, hogy visszarántson abba a valóságba, amit sohasem tudok józanul elviselni; nem elég ahhoz, hogy felvegye a versenyt a Grace által tekert cigaretták- és legfőképpen Grace ellen. A szám is elindul, lejjebb halad az arca ívén, végig az álla vonalán és azalatt, s elfeledkezem róluk, ahogy magamba szívom az illatát.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Asterin


Sikátor közel Asterinékhez UqNBvq1
☩ Történetem :
☩ Reagok :
23
☩ Rang :
Hatos
☩ Play by :
Jessica Rothe
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Dec. 19, 2020 11:40 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Cole Asterin
Évezredek teltek már el azóta, hogy utoljára sírva fakadtam, pontosabban két évezred. Sosem voltam egy törékeny virágszál típus és sosem volt könnyű engem megríkatni. Kristály tisztán emlékszem az utolsó alkalomra, a bátyám volt az oka.
Már a sokadik szökési kísérletem volt, mikor a démonasszony megelégelte a dolgot és ahelyett, hogy ő maga jött volna el értem a legidősebb bátyámat küldte utánam. Számítottam a verésre, hisz minden alkalommal úgy megvert, hogy azt hittem tényleg ott maradok. De ez alkalommal más volt a büntetés. Nem ő vert meg, hanem a bátyámat kényszerítette rá. Az emlék úgy bele égett az elmémbe, hogy azt még a vén Isten kujon sem tudná belőle kitörölni.
Miután az a nő rám zárta a sötét szoba ajtaját, az egész éjjelt végig bőgtem, némán, hangtalanul, egyedül. Akkor éreztem magam először elárulva. Sajnálom… ez szó ugyanúgy elhangzott azon az estén, mint most, de azt az esetet a mai napig nem tudtam megbocsájtani, sem a démon szajhának, sem Ahrimannak.
Nem igazán értem, egy vadidegen, hogy volt képes megsiratni, azt pedig főleg, hogy érzem jobban magam az ő bocsánat kérésétől, mint a tulajdon bátyámétól. Miért fáj jobban, ha valaki, akihez semmi közöm mondja azt, hogy őrült vagyok, annál, mint amikor a rokonaim, vagy egykori barátaim mondják? Vagy annak van köze hozzá, hogy azt hittem, végre tehetek én is valami jót? Fogalmam sincs valójából mi váltotta ki, de elég pocsékul érzem magam tőle.
Várom, hogy a fiú hozzám szóljon, hogy mondjon valami olyat, amitől jobban érzem magam, de nem teszi. Némán sétál fel hozzám és még arra is csak a fejét rázza, hogy van- e nála zsebkendő. Fogalmam sincs miért csinálja, de megcsókol nekem pedig egy rövid megszeppenés után beindulnak az ösztöneim. Akármit is akart a csókkal elérni, csak azt érte el vele, hogy feltüzelt és innentől fittyet hányva az önzetlenségre nem vagyok hajlandó egy csóknál megállni, de minél tovább tart a pillanat annál inkább érzem úgy, hogy Cole is épp így gondolja.
Elszakadok tőle, mikor már elfogy a levegőm és míg a légzésem sűrűsége nem csillapodik kicsit, csendben figyelem őt, az arckifejezését, a vonásait. Miután elkönyveltem magamban, hogy tényleg tetszik és nem csak a pillanat heve indított be a kezembe veszem az irányítást. Magamhoz rántom a felsőjét megmarkolva és birtokba veszem az ajkait, önzően, felhevülten. Nem tiltakozik és nem gondolkodik, ugyan annyira átadja magát a vágynak akár csak én. Még mindig nem tudom, honnan is indult ez az egész, a semmiből jött mégis képtelenség neki ellenállni, de nem is akarok. Az elmúlt idők gyenge próbálkozásai után végre úgy érzem újra életre kelek.
Annyira jól esik, ahogy a fenekembe markol, hogy halkan a csók közben fel is nyögök és a vállaiba mélyesztem az ujjaim. Egy pillanattal később elszakad tőlem én pedig epekedve kapok utána. Megilletődök és az arcomra az értetlenség ki is ül egyből, de csak addig, míg végig simítva a combjaim hátulján az ölébe nem kap én pedig azonnal a nyakába csimpaszkodok.
„Hol” hagyja el száját a rövid kérdés olyan komoly arckifejezéssel, amit rövid ismeretségünk alatt még nem láttam rajta. Nagyon bejön ez a határozottság. Nem kell magyaráznia pontosan tudom, mire gondol. Az első gondolatom az ágyam, de esélytelennek tartom, hogy feljussunk odáig. A korlátra pillantok, mire az arcizmaim összerándulnak.
- A lépcsőforduló – az talán nincs túl messze és kisebb az esélye, hogy összetörjük magunkat, mindezek mellett ott van egy apró ablak, aminek a párkányát még állva is elérem, tökéletes kapaszkodó, ha szükség lenne rá. – Nem muszáj felcipelned, ha nehéz vagyok – persze mindennek ellenére nem bánom, ha fel akar vinni. Szorosabban fűzöm a karjaim a nyaka köré és finoman alig észrevehetően a mágiámmal megtámogatom hátulról, hogy véletlenül se legyen lehetőségünk hátra borulni, amíg fel nem érünk. A segítség nyújtás ellenére egy kaján gondolat fogan meg az örült fejemben, ami talán kísértené, a sorsunkat és azt, hogy eldobjon, mégsem tudok neki ellenállni. Az arcomat a nyakához fúrom és finoman, fájdalom mentesem a nyaka ívébe harapok, ha meginog megtámogatom, de abban csak reménykedni tudok, hogy eldobni azért még nem fog.
credit
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cole Andrews


Sikátor közel Asterinékhez CfJmUUkSikátor közel Asterinékhez TRjmahg
☩ Történetem :
☩ Reagok :
184
☩ Korom :
29
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Dec. 17, 2020 5:47 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


And whatever you do, don’t close your eyes.
────────────── ──────────────
@Asterin - 595 szó - Hanging
Az egyik lépcsőfokon toporog és könnyeket törölget az arcáról. Anyámra emlékeztet, nem feltétlen a kényelmetlen toporgás miatt, hanem mert sír – ő is rengetegszer sírt miattam, jellemzően azután, megpofozott. Időnként olyasmit mondtam vagy csináltam, amivel sikerült kihoznom a tűréshatárából, néha azonban elég volt hozzá rám néznie, és már gördült is lefelé az első csepp az arcán.
Grace másvalakire is emlékeztet, történetesen Alexre a Vadászavató Ünnepségen, az első emeleten a dolgozószobában, ahol végleg eljátszottam a bizalmát. Megfordult és kisétált, de nem csak a szobából, hanem az életemből is, mert a megfelelő pillanat elmúlt: hagytam őt elmenni és utólag sehogyan sem tehettem már jóvá.
Grace semmit sem jelent nekem – a tőle kapott pofont csak a bőröm érzi és ha elfut előlem, nem hagy kitölthetetlen űrt maga után, de talán pontosan azért nem engedem, hogy újabb elszalasztott lehetőség váljon belőle, mert ha erről az idegenről van szó, semmit sem veszíthetek.
Lassan lépkedni kezdek felfelé, s kettővel előtte megállok.
Az első eszébe jutó dolog a zsebkendő, a tippje azonban elég jó, mert tényleg nincs nálam, így válaszadás helyett megcsóválom a fejem, a következő másodpercben pedig úgy döntök, nem várok tovább. Megcsókolom, mert legrosszabb esetben épp ugyanott fogok tartani, mint mikor megtorpantam előtte odakint, mikor még a sikátor falának dőlve üldögélt a földön a hidegben – ugyanúgy nem lesz semmim, ellenkező esetben viszont jó eséllyel megbocsát. És ha megbocsát, talán tovább tart valamivel ez az éjszaka. Kapok még egy kis időt, amikor nem vagyok egyedül.
Kell neki pár pillanat, talán felméri az előnyöket és hátrányokat, vagy fogalmam sincs, mi játszódhat le pontosan a másik oldalon, de a lány visszacsókol és közelebb húzódik hozzám. Átkarolja a nyakamat és a tenyere is visszasiklik az arcomra – ugyan jóval finomabban, mint az előző alkalommal –, s bár még el sem váltunk egymástól, érzem, hogy ő is többet akar ennél, hogy bármi történjen is ezután, nem fogunk megállni.
A korlát helyett csak a derekát fogom, de mégsem vagyok annyira totálon a fűtől, hogy ne tudjam megtartani az egyensúlyomat, mikor eggyel lejjebb lép; szerencse, különben talán mindketten borulnánk, és az utóbbi pár percben egész más elképzelésem támadt az esténk befejezésével kapcsolatban, mint gerincet törni…
Kifújjuk magunkat, tartunk pár másodperc szapora levegőkapkodással töltött szünetet és Grace várakozóan pillant fel rám. Halvány mosolyra húzódik a szám sarka, s épp ilyen óvatosan döntöm oldalra a fejemet, miközben azon gondolkozom, ő akarna mondani valamit, vagy nekem kellene gyors magyarázattal szolgálnom az előbbire, és épp arra vár; de aztán még azelőtt közelebb ránt magához, hogy megállapíthatnám, van-e bármi tennivalóm.
Ezúttal ő kezdeményez és a tempót is ő diktálja – az ajkai követelőzőbbek, a csókjai szenvedélyesebbek, mint korábban, én pedig gondolkodás nélkül felveszem a ritmusát. Talán mégis hasonlóak vagyunk egy kicsit abban, hogy magányosak, hogy számunkra nem maradt már más, csak a pillanatnak élni, kiélvezni mindent, amit lehet és amíg tart, és akkor talán elfeledkezhetünk minden egyébről, amin egyébként sem tudunk változtatni.
Az egyik kezem lejjebb csúszik a derekán és a fenekébe markolnak az ujjaim, amíg újra el nem enged, és ugyan a legkevésbé sem tiltakozom a vadsága ellen, a fejemben fura módon most mégiscsak forogni kezdenek a fogaskerekek.
Elhajolok tőle, de csak azért, mert időközben ráeszmélek, milyen típusú technikai problémával állunk szemben itt a hűvös lépcsőház kellős közepén. Egy hirtelen ötlettől vezérelve mindkét karommal a combjai alá nyúlok és felkapom, és körülbelül negyed talpnyi területtel kerülöm el a lépcső vészjóslóan balesettel kecsegtető legszélét. De állva maradok ahelyett, hogy hátradőlnék, és azt hiszem, hogy még Grace-t sem sikerült elejtenem.
Hol? – kérdezem halálosan komoly arckifejezéssel és közben nagyon remélem, hogy nem kell majd levetkőznöm. A terv az, hogy oda helyezem át magunkat, ahová a lány mutat.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Asterin


Sikátor közel Asterinékhez UqNBvq1
☩ Történetem :
☩ Reagok :
23
☩ Rang :
Hatos
☩ Play by :
Jessica Rothe
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Dec. 14, 2020 11:30 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Cole Asterin
Hiába ajánlgatom lelkesen a magassarkúmat ő megelégszik az üveggel. Nem mintha bánnám, hogy nem kell tönkre tegyem sörrel a kedvenc cipőmet. Pénzem már amúgy sincs újra, mert Vestával épp a pénz és a semmittevés dolgán vesztünk össze, úgyhogy aligha kapok mostanában költeni valót, ami pedig volt, azt most mind a közös ivászatra költöttem, de nem bánom. Rég volt már, hogy találtam magamnak cimborát bármihez is. Én a megszokott módon nyomom a dolgokat, de úgy tűnik Cole- nak ez talán kicsit sok, vagy tömény, minden esetre megjegyzem, hogy ha nem akaródzik neki akkor nem erőltetem rá a saját megszokásaimat.
- Nem igazán vagyok jó megfigyelő, de nekem most sem tűnsz jobb állapotúnak, mint egy fél órával ezelőtt, csak a hangulatod oldódott. Mindegy, ha nem érzed jól magad szólj, nem áll szándékomban kicsinálni téged – mondom méregetve őt. Valahol kicsit megnyugtat, hogy nem szívta még túl magát, de nem árt azért vigyázni. Nem azért hívtam meg inni, hogy utána gödröt kelljen ássak neki, valószínűleg súlyos bélyeget nyomna a nem létező lelkemre. – Sosem tudhatod, lehet épp így van csak még nem tudsz róla – eresztek meg egy biztató mosolyt, bár érdekes humora lehet a sorsnak, ha pont én lennék az, aki megváltoztatja az életét. Már nem köti le az agyamat a gondolkodás arról mi is lehet ő, arra a következtetésre jutottam, hogy amolyan emberből vált démon lehet, akár csak Dimitri, valószínűleg épp ezért emlékeztet a benne csordogáló mágia az övére. Mondjuk, ha így van akkor azért szívósabbnak kellene lennie az ilyen dolgokra, talán friss hajtás lehet a pokoli ágon és még nem szokott át. A gondolataimat inkább a sörbe fojtom és érdeklődök, mihez is kezdett ebben a nagy világban. A meséje hallatán túl lelkesedek, megfordul a fejemben, hogy ő talán megtalálhatja nekem az egykori szeretőimet aztán megfordul a fejemben, hogy ezzel a viselkedésemmel őt is elijeszthetem magam mellől így inkább bűnbánóan bocsánatot kérek és ejtem a témát. Állítása szerint segítettem rajta, ami jobb kedvre derít, de hamar le is töri ezt, egy kérdéssel, ami túlságosan mélyen érint. Azt hittem ő más, azt hittem ő nem olyan, mint a családom, vagy az egykori barátnőm, akiktől mást sem hallok csak, hogy őrült vagyok.
Azt hittem már megbarátkoztam gondolattal és elfogadtam, hogy így van, de Cole ezzel a megnyilvánulásával újra feltépte a sebet, amiről azt hittem eltűnik végre belőlem és megszűnik a fájdalom, amit már évszázadok óta okoz. Persze ettől még tisztában vagyok azzal, hogy mindnek igaza van, de lehet egyáltalán ebben a magából kifordult világban normálisról beszélni? Hol van meghúzva a határ, mikor a „fajtánkra” természetfelettikre vadásznak az emberek és kénytelenek vagyunk meghúzódni a sötétségben? Személyesen ugyan nem volt erre tapasztalatom, de Vesta igyekezett visszafogni és tanítani emiatt.
Nem gondolkodom csak ösztönösen cselekszem, mikor megütöm majd felrohanok a lépcsőn, de nem jutok messzire, mert magyarázkodni kezd, ami miatt meggondolom magam, de ettől függetlenül még mindig rossz érzések tartanak a markukban. Durcásan, könnyekkel küszködve követelem, hogy mondjon valami kedveset, amitől jobb kedvre derülök, különben ücsöröghet egyedül a lépcsőházban. Felém fordulva megállapítja, hogy félek attól, hogy kattant vagyok. Igazából nem teljesen helyt álló ez a kijelentés, hiszen tudom magamról, hogy így van. A baj, hogy a jófejségének, a hallgatóságának és nem elutasításának köszönhetően egy röpke időre elhittem magamról, hogy talán mégsem így van, aztán egy mondattal ráébresztett az igazságra. Szívem szerint kijavítanám őt, de annyira keserű a szám íze ettől az érzéstől, hogy képtelen vagyok ezzel kapcsolatban hangot kiereszteni a számon. Egy szorító gombócként feszíti a torkomat a gondolat. Sajnálja… nem szólok csak összeszorított szájjal rázom meg a fejem, majd letörlöm az arcomon végig guruló könnyeket. Rohadtul nem akarok bőgni miatta, de nem tudom tovább elnyomni, túl sokszor nyeltem le és tettem úgy, mintha nem érdekelne. Elindul felém, de hiába várom, hogy mondjon valamit, amitől jobb kedvem lesz, nem szól. Kezdem érezni, hogy a talpam fázik a hideg kövön, hisz a cipőmet otthagytam minden mással együtt a lépcső aljában. Toporogni kezdek egyszerre a hideg beton és a türelmetlenség miatt, amiért nem szólal meg. Újra megtörlöm az arcom, majd igyekszem összeszedni magam mire elém lép. Most ugyan olyan magasak vagyunk, keserűen elmosolyodok.
- Gondolom nálad sincs zsebkendő – jegyzem meg szipogva, de ahelyett, hogy válaszolna csak magához húz és megcsókol. Még a levegő is a torkomon akad annyira meglepődők a dolgon. Mégis honnan jön ez most neki? Talán a meséim alapján azt gondolja, ez az egyetlen és megfelelő kiengesztelési forma? Próbálok magam rájönni, mégis mi járhat a fejében, de nem tart a gondolkodásom csak pár hezitáló pillanatig elvégre én, még mindig én vagyok, így lehunyva a szemeimet viszonozom a csókot. Ösztönösen simulok közelebb, miközben szinte azonnal felveszem a ritmust, amit diktál. Az egyik kezemet a nyaka köré fonom, míg a másik tenyerem az arca már élénken pirosodó felére tapaszom. Biztos vagyok benne, hogy fáj neki, és már kezdem is megbánni, hogy nyomot hagytam rajta. Abszolút nem gondoltam arra, hogy ez az este még fordulhat ilyen irányba, kivételesen sokkal jobban foglalkoztatott most az, hogy megpróbáljak jó lenni, minthogy hálául elvárjak bármit. Mindezek ellenére teljesen bele tudom élni magam a pillanatba, de mikor már érzem, hogy levegő híján vagyok egy halk sóhajjal szakadok el az ajkaitól és a lépcső széléről lecsusszanok az alatta lévő fokra. Már az sem érdekel, hogy fázik a talpam, mint ahogy a sajgó érzés is kezd jócskán enyhülni, helyét pedig átveszi a sóvárgás egy újabb csók után. A tekintetemet végig futtatom az arcán. Nem is vettem észre csak most, hogy ilyen közelről figyelem, mennyire bejönnek a vonásai. Finoman a számba harapok majd nem is tétovázva tovább, lábujjhegyre emelkedve ragadom meg a felsőjét és ezúttal én csókolom meg, magam diktálva egy kissé hevesebb iramot. Fogalmam sincs mit akart ezzel elérni, de most csakis a saját önzőségem hajt és az sem érdekel már, ha ő maga megbánja, hogy kezdeményezett, nem hagyok neki visszalépési lehetőséget akkor sem, ha kitisztult fejjel magam is megbánom.
credit
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cole Andrews


Sikátor közel Asterinékhez CfJmUUkSikátor közel Asterinékhez TRjmahg
☩ Történetem :
☩ Reagok :
184
☩ Korom :
29
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Dec. 13, 2020 9:43 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


And whatever you do, don’t close your eyes.
────────────── ──────────────
@Asterin - 923 szó - Hanging
Korán jelenteném be, hogy az összes megérzésem beigazolódott Grace-szel kapcsolatban, mert befelé menet sokatmondó néven illeti azt a bizonyos lakótársát. Tehát nem párkapcsolati vita áll a világgá menetele hátterében – bár ezt akár abból is kikövetkeztethettem volna, hogy tulajdonképpen kurvázni indult el az éjszakába –, hanem valami más kötelék fűzi a vele élő illetőhöz. Magamban megjegyzem, hogy később mindenképp járjak utána a dolognak, ha elég lesz rá az együtt töltött időnk.
Ugyan a cipőből ivást extra zamata ellenére is elutasítom, jobban esik a kezembe nyomott sör, mint gondolná; nem csak az alkoholtartalma miatt, hanem mert a nemrég elszívott cigije mellékhatásaként iszonyatosan szomjas vagyok. Amíg azzal voltam elfoglalva, hogy meg ne fagyjak odakint az esőben és a pulóverem nélkül, észre sem vettem, most azonban a körülményekhez képest kényelmes és szélvédett helyen ülünk, így bőven jut a figyelmemből törődni az ehhez hasonló részletekkel.
Amíg nem nézek ki szarabbul, mint amikor összefutottunk, nem vagyok rosszul – nyugtatom meg, amint feltűnik neki a második joint elfogadására irányuló hezitálásom. Még egy pár korty hosszát azért nála hagyom a cuccot, de őszintén reménykedem benne, hogy nem a mai este lesz az, ami taccsra vág; voltam már ennél sokkal-sokkal rosszabb állapotban is. Beszedtem és megittam már több mindent, és még élek. – És egyébként is, ha kötelező lenne, az azt jelentené, hogy baromira megfordult a szerencsém – vigyorgok rá oldalról, olyat ugyanis még sosem hallottam, hogy valaki kötelező jelleggel és ingyen adta volna át a saját tudatmódosítóit, amiért máshol élet-halál harcot vívnak az utcán.
Lassan, de biztosan terelődik a téma a munka felé, még ha esetemben ez olyasmi is, ami papíron sohasem létezett. Régen bántam, hogy így alakult; el sem tudnám mondani, mennyit gondolkoztam azon, mi lehetett volna belőlem, ha megpróbálom, de most már tudom, hogy valószínűleg pontosan ugyanitt tartanék akkor is, ha befejezem az iskolát. Ha soha nem megyek el otthonról, ha lenne még vezetéknevem, ha lennének még papírjaim… Jó eséllyel bármit is csinálnék máshogy, nem jutott volna több, nem lett volna szebb az életem. Ha körülnézek a sivár semmiben, a sötétben magam körül, legbelül tudom, érzem, hogy ez az egész, hogy ez minden.
Grace furán lelkes lesz, amint körülírom neki azt, amivel nem is olyan rég még megpróbáltam pénzt keresni – persze még ez is dicsőségesebben hangzik, mint a kukázás és kéregetés, amit jelenleg művelek.
Hát… – kezdenék magyarázkodásba halkan, de úgy látszik, tényleg van valami, amit szeretne, mert jóformán még be sem fejeztem a mondandómat és ő már előttem térdel, kezével a vállamon. Ki akarna jutni a városból? Remélem, ha így van, a falakon túlra már azért felöltözne… Vagy az emberekre vonatkozó információgyűjtés ragadta meg a figyelmét? Talán a szétszéledt szektatársait keresi… Túl sok kérdésem lenne, de nem vagyok biztos benne, hogy tudnék neki segíteni, hiszen már az én kapcsolataim sem a régiek, anélkül pedig nem lenne jó ötlet felkavarnom az érzéseit. Legalábbis úgy tűnik, hogy nagyon reménykedik valamiben.
Semmi gond – vonom össze a szemöldökeimet, mert olyan gyorsan visszaül mellém, ahogy az előbb előttem termett. Ha összeszedném magam, megpróbálhatnék utána járni, bármi is legyen az, amit ennyire tudni szeretne, de még azelőtt lelkizésbe kezd, hogy eldönthetném, megérné-e kockára tennem érte az ismerőseim maradékának bizalmát. Nincs már túl sok szívesség, amit behajthatnék, de jobb dolgom sem igazán, és azt hiszem, hogy átvészeltem már a nehezét. Nem vagyok teljesen önmagam, de képes lennék újra koncentrálni.
Akarva vagy akaratlanul, de segített rajtam, ezutóbbit hamarosan szavakkal is összefoglalom – és ennek hála azt hiszem, egy fokkal közelebb kerülök a saját dilemmám megoldásához. Már épp rákérdeznék, mi az, amit ennyire tudni szeretne, mikor igencsak mellétalálok a kérdésemmel. Nem gondoltam komolyan. Na jó, talán mégis komolyan gondoltam, de ahelyett, hogy hagyná, hogy megmagyarázzam, miért nem érdekel, valóban bolond-e, nemes egyszerűséggel megpofoz.
Hatalmas erő van a lányban, az az egy bebizonyosodott, mert hosszú pillanatokig hallom még a csattanó hangot és arról is meg vagyok győződve, hogy a tenyere nyoma reggelig sem fog eltűnni az arcom oldaláról. Nagyobbat üt, mint amekkorát valaha kaptam anyámtól. Persze azok a pofonok máshol fájtak; kiszakítottak a bensőmből egy darabot, csak nem azt, amit olyan nagyon szerettem volna magamból eltüntetni.
Nem azt a darabot, amiért kaptam őket.
Lassan felállok és megfordulok – ő néhány fokkal felettem ácsorog a lépcső közepén. Azt hittem, hogy jobban megérint majd ez az egész, de minél jobban zsibbad a keze nyoma, annál üresebbnek érzem magam – cserben hagytam és megbántottam valakit; ismét csalódtak bennem, talán el is ítélnek, de nem érdekel. Hát mégis megérte annyiszor meghalni, olyan sokáig lebegni minden egyes alkalommal az éterben, ahová egyféleképpen lehet csak eljutni.
Grace lassan mégis visszafordul felém. A fokokra vezetem a pillantásomat, míg azon gondolkozom, mit kéne mondanom.
Te tényleg félsz attól, hogy nem vagy normális – állapítom meg csendesen és megcsóválom a fejemet. Ennél nyilvánvalóbban nem is hozhatta volna a tudtomra, érzékeny a téma, bár magamtól is észrevehettem volna, tekintve, milyen sokáig rettegtem tőle, hogy én sem vagyok olyan, mint mindenki más. – Sajnálom, hogy nem vettem komolyan. – Tényleg sajnálom, mert nem akartam őt megbántani.
Halk sóhaj szökik ki a számon. Mit mondhatnék neki, amivel helyrehozhatom? Az ő szemei könnyesek, én meg egy teljes tenyérnyommal lettem gazdagabb. Hacsak nem történik csoda, egész biztos nem úgy fog végződni ez az este, ahogy azt nemrég elképzeltük.
A bennem dolgozó fű és sör elegye persze egyből nagyszerű ötletet ültet a fejembe. Feljebb megyek egy fokkal, aztán kettővel, és a végén épp csak ennyit hagyok ki kettőnk között, mikor megállok. Legalább szemmagasságba kerülünk végre, hála Grace a lépcső adta előnyének.
Egyetlen további szó nélkül felé hajolok – és hacsak nem osztja ki az előbbi pofon párját azonnal –, közelebb húzva és a peremen egyensúlyozva megcsókolom. Már csak ürességet érzek, és nincs mit veszítenem.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Asterin


Sikátor közel Asterinékhez UqNBvq1
☩ Történetem :
☩ Reagok :
23
☩ Rang :
Hatos
☩ Play by :
Jessica Rothe
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Dec. 09, 2020 9:22 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Cole Asterin
Felhúzott szemöldökkel bámulok rá, mikor Mary Jane - nek hív. Biztos vagyok benne, hogy utalni akar ezzel valamire, de nem tartózkodok olyan régóta az új világban, hogy értsem, mire próbál utalni. Mindezek ellenére egy féloldalas mosollyal reagálom le. Nem akarom, magam lebuktatni egy démon előtt, úgyhogy jó lesz vesztegnek maradnom, bár félek nem fog az olyan könnyen menni, főleg, ha iszom is a fűre, de mindegy remélhetőleg, ha meg is történik lesz olyan részeg addigra, hogy bemesélhessem, neki csak képzelte. Meglepődik azon, hogy ilyen közel maradtam az „otthonomhoz”. Igazából nem volt célom, hogy messze menjek a lakásunktól, de az sem, hogy itt maradjak a szomszédban.
- Igazából nem érdekelt mennyire messze jutok csak ne kelljen otthon maradjak – vonom meg a vállam érdektelenül. – Úgy havonta egyszer kirak a lakásból az a szipirtyó – forgatom a szemeimet Vestára gondolva. Eszemben sincs a balkezemről lemondani, de néha nagyobb tehernek érzem ezt az egész komédiát, mint bármit. Nem tudom, hogy valaha vissza tudom- e állítani a régi rendet, ki nem állhatom, hogy ő mondja meg mit csináljak és mit nem. Beérve a lépcsőházba megpróbálom kényelmesebbé varázsolni kis házi kocsmánkat és jó vendéglátó módjára már bontom is az első kört. Poharam ugyan nincs, de viccből felajánlom neki a cipőmet, mire ő majdnem kiköpi a röhögéstől a szájában lévő kortyot.
- Ki ne köpd! – fújtatok rá vigyorogva, de végül ügyesen megbirkózik a dologgal és finoman elutasítja a pohár helyettest. – Te tudod – vonom meg a vállam – de ad neki egy extra zamatot – mondom nevetve.
Előszedem a következő szálat, eszembe sem jut, hogy neki esetleg sok lehet, nekem már annyira hozzászokott a szervezetem, nem, hogy túl szívni nem tudom magam, de ha nem pótolom akkor már jelentkeznek a feszültség jelei.
- Ha rosszul vagy tőle nem kötelező elfogadnod – beszélek a lehető legegyüttérzőbben, bár igazából nem tudom átérezni ezt a dolgot. Nem akarom kicsinálni, találtam valakit végre, akin segíthetek, vagy legalábbis megpróbálhatom. Kíváncsiskodva felteszek neki pár kérdést, amire készségesen válaszol is. „Kilences” a szó hallatán bólintok mintha érteném, de igazából fogalmam sincs, hogy miről beszél én állandóan eltévedek ebben a tetves városban. Még a saját utcánknak a nevét sem tudom, de mondjuk, ha valahol már jártam azt megjegyzem, ilyen például idősebbik fivérem lakhelye is gyalog sosem találnék oda, de mivel már jártam arra a házak és a környék alapján tócsajárássál bármikor oda tudnék menni és bármilyen körülmények között felismerném a helyet. Kikéri magának, hogy nem kéregető, amire egy gúnyos vigyort és egy „most komolyan?” féle szemöldök felvonást eresztek meg, de ő maga is hamar belátja, hogy téved. Kiváncsian hallgatom mikor megüti a fülem a meséjének egy része. „Megtaláltam embereket” szájtátva a szorongatom a sörös üvegszáját. Abban a pillanatban megtörik bennem valami, hisz én magam is épp megtalálni szeretnék valakit, valakiket. Talán ő tud segíteni nekem?
- És… és foglalkozol még ezzel? – teszem le a sörömet és térdelek fel vele szembe megragadva a vállát. A kezem remegni kezd annak a gondolatától, hogy talán tud nekem segíteni. Aztán feleszmélek kicsit és rájövök, hogy ez a kitörés tényleg emlékeztet valami őrült személyre. – Ne haragudj – hajtom le a fejem leülve a térdeimre majd a söröm fogva visszaülök, mintha mi sem történt volna. Ezután mesélek neki arról, hogy szerettem volna jobb emberré válni, vagyis valójából inkább emberré válni, és jobbá annál, mint amilyen anyám halála előtt voltam. Ezután, hozok magunknak egy kukát az esetleges rosszulléthez, de ő félre húzza.
- Magamnak is hoztam – reagálom le egy megszidó hangnemmel. Az ezt követő szavai jó érzéssel töltenek el szinte már- már örömmel – Örülök, ha tényleg így van – mosolyodom el, mint egy szégyenlős kislány, ha megpaskolják a fejét. Máris szimpatikusabb lett, mint eddig volt. Végre valaki, akin mondhatjuk, hogy segítettem, bár az, hogy meghívtam inni elég furcsa formája a segítségnek, de, ha neki ettől jobb akkor nekem is. Tényleg megérte lemondanom a terveimről… úgy sem kaptam volna meg azt, amit akarok, így legalább jól érzem magam és megiszom az üveg tartalmát. Rápillantok az övére, így úgy döntök egyelőre nem kezdek meg mást, amíg be nem ér. Ki is mondom, ami megfogan bennem, de meglehetősen furcsán reagálja le. „Honnan veszed, hogy nem nézlek hülyének?” Az eddigi jó érzés egy pillanat alatt szilánkosra törik. Mintha egy kést vágnának a hátamba. Nagyon megbánt ezzel a kérdéssel. Felpattanok mellőle és hirtelen dühömben lekeverek neki egy lendületes pofont. A másik kezem ökölbe szorul az ajkaim pedig sírásba görbülnek, majd elrobogni készülök mellőle, mikor magyarázatba kezd. Meg állok pár lépcsővel felette. Meghallgatom, amit mond, de nem reagálok rá. Nem is mozdulok csak szipogok hangosan, hogy vegye a lapot most a lelkembe lépett, vagyis csak annak helyébe. Részben megnyugtató az, amit mond, de ugyan akkor nagyon fájt és valahol még mindig sajog.
- Tessék valami kedveset mondani most nekem – fújtatok könnyes szemmel visszafordulva. - Csak akkor vagyok hajlandó tovább inni veled – fonom össze magam előtt a kezem ajak biggyesztve durcásan. Úgy látom, mintha a kezem nyoma kezdene kirajzolódni a képén, de egyelőre elég halvány, nem tudom nem- e képzelem.
credit
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cole Andrews


Sikátor közel Asterinékhez CfJmUUkSikátor közel Asterinékhez TRjmahg
☩ Történetem :
☩ Reagok :
184
☩ Korom :
29
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Dec. 02, 2020 6:34 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


And whatever you do, don’t close your eyes.
────────────── ──────────────
@Asterin - 960 szó - Hanging
Nem láttam még mindent New Yorkból, pedig azt hittem, ismerem az összes arcát. Egyáltalán nem az ingyen ital gondolata az egyetlen, ami Grace mellett tart majd az este hátralévő részében, már most tudom: a vadsága és szókimondó természete van olyan érdekes, hogy akár az előbbi híján is az ő társaságát válasszam bárki másé helyett. Csak azt nem értem, miért épp velem akarja tölteni az idejét egy ekkora városban, tele olyan emberekkel, akik többet tudnának nyújtani cserébe, mint egy félig elhasznált pulóver.
Kiérve megint jóval hidegebb van ugyan és az időjárás sem látszik csillapodni, de sokkal jobban érzem magam, mint odabent, mikor a hátamra tapadtak a balhét kereső szemek. Az is lehet, hogy az előbb elszívott energia az, ami miatt most sokkal könnyebb lélegeznem – a tüdőm mindenesetre jólesően hűvös levegővel és oxigénnel töltődik meg, amint átlépem a küszöböt.
Elnézést, hogy nem vagyok úgy hozzászokva, mint te, kedves Mary Jane! – illetem a cucc egykori becenevén vigyorogva, bár nem tartom teljesen valószínűtlennek, hogy a végén mégsem fog átjönni neki az utalás. Én még a régi világban születtem, de így sem tudok róla annyit, amennyit szeretnék, pedig egy darabig gyűjtöttem a kazettákat és a homályos képeket, nem is beszélve a szórólapokról meg a megmaradt magazinokról; a múlt valahogy túl érdekesnek látszik ahhoz, hogy feledésbe merüljön róla minden.
Grace válasza hallatán meglepetten pislogok magam elé, mielőtt menet közben ismét felé fordítanám a fejemet.
Ezek szerint nem kóboroltál olyan nagyon messze otthonról – állapítom meg lazán. Gyanúsan alul volt öltözve, szóval akár magamtól is kitalálhattam volna, hogy valószínűleg csak egy emelettel vagy kettővel függőlegesen lakik arrébb, de ehelyett saját magamat akartam meglátni benne. Saját magamat azon a napon, amikor úgy döntöttem, lemondok arról az életről – amikor lemondtam mindenről, de az az igazság, hogy neki van még visszaút, és ezért mégsem vagyunk ugyanolyanok.
A többi mellé állítom az addig magamhoz szorított üvegeket. Tiszta minibárunk van, mire helyet foglalok mellette a hideg lépcsőre terített pulcsin, és bár utóbbi is elég nyirkos, még mindig jobb arra letenni a seggemet, mint az alatta húzódó kemény felületre.
Egészség – koccintok az addigra felbontott sörrel, és már épp lenyelném belőle az első kortyot, mikor felajánlja a saját cipőjét pohár gyanánt. Majdnem szétköpöm a kikívánkozó nevetéstől, de aztán sikerül vele megküzdenem. – Szerintem megelégszem az üveggel, de köszönöm – biccentek egy széles vigyor kíséretében.
Újabb cigi kerül elő a varázstáskából, nekem pedig megfordul a fejemben, hogy talán tényleg végeláthatatlan és el nem apadó mennyiségben raktározza benne őket… Ezek alapján az előző körben beszívott anyag sem ment még ki belőlem, de ő már gyújtja a következőt; jobban bírja, mint gondoltam, ha az előbb beszerzett italmennyiség mellé még azt is magához akarja venni, és csak remélni tudom, hogy bírni fogom a tempóját.
A tekintetem elidőzik a végén vöröslő parázson, mielőtt válaszra nyitnám a számat.
Kilences – mondom ki a szektor nevét. Nem a legtisztább környék, de a hajléktalanok és a bűnbandák előszeretettel táboroznak arrafelé, így mondanom sem kell, hogy tőlem sem kértek még gyakran személyazonosító iratokat. Ott kapórajön a névtelenség. – Először is, nem vagyok kéregető! – emelem a mutatóujjam a magasba tiltakozásképp, de aztán alaposabban is átgondolom magamban az előbbi kijelentést.
Jó, talán kéregető vagyok. – Nyugodtan elismerhetem, innen úgysincs már nagyon lejjebb. És nem is olyan nagyon fontos, hogy mit gondol rólam Grace, illetve, ha már itt tartunk, senki véleménye nem érdekel többé túlságosan. – Egyedül. Mondjuk úgy, hogy szívességeket teljesítettem… Megtaláltam embereket, vagy információt írtam össze azoknak, akiknek kellett, egy párszor kijáratok tervét adtam el a városból, meg ilyesmi – vonok aztán vállat. Az elejétől a végéig illegális az egész, de kétlem, hogy egy marihuánát termesztő csaj fog feladni, így egészen nyugodtan folytatom tovább. – Nem egy életbiztosítás. De manapság úgysincs rá szüksége senkinek. – Nem halhatunk meg, ehhez a fajta túléléshez meg épp elég a kéregetés és a kukázás. Megelégszem vele a maradék időmre.
Először nem akarom átvenni tőle a jointot, tekintve, hogy még az előző adagot is érzem odabent motoszkálni, fura gondolatokat kergetni előre az elmém legsötétebb részeiből, de aztán mégis mellette döntök. Ártani nem árthat, a többi meg nem számít.
Az ezt követő monológja jobban meglep, mint gondolná, pedig megjegyezte már korábban, hogy az ő élete sem tökéletes. Léteznek még szekrények ajtónyitáskor kieső csontvázak nélkül? A mai világban azt hiszem, mindenki tele van titkokkal és bűnökkel, a különbség csak annyi, hogy néhányunknak több jut belőle; több jut a szégyenből, mint másoknak.
Elém hozza a kukát, mire aprót bólintok köszönet gyanánt. Arrébb igazítom az útból a szabad kezemmel.
Nagyon rendes tőled, de még nem kell hánynom – csóválom meg a fejemet, s megerősítésképp mély slukkot szívok a kezemben füstölgő cigarettából, mielőtt azt visszaadnám. Azt azért megvárom, amíg némi helyezkedést követően kényelmesen leheveredik mellettem a lépcsőn elfoglalt helyén.
Könnyedén viszonzom a rám szegeződő pillantását.
Azt nem tudom, hogy jobb ember vagy-e, mint voltál, de szerintem most elég jól állsz. Rajtam egész biztos, hogy segítettél. Már amennyire rajtam segíteni lehet – teszem hozzá, és komolyan gondolom a szavaimat. Az indítékait nem ismerem, de tudnia kell, hogy kellemesebbé tette a napomat, az pedig tökmindegy, hogy önzetlenségből ilyen nagylelkű, vagy pontosan olyan önző, mint amilyen én vagyok, az ugyanis előfordulhat, hogy csak kihasználjuk egymást. De nem baj, ha így van.
Úgy látszik, az ivászatban is gyorsabb, Grace ugyanis már az üvege alján tart. Kortyolok én is néhányat, bár képtelenség lenne beérnem, és annyira nagyon talán nincs is okom sietni.
Honnan veszed, hogy nem nézlek hülyének? – nevetek fel halkan, persze remélem, hogy nem vág nyakon még azelőtt, hogy tisztázhatnám az előbbi megjegyzésemet – Könnyen elképzelhető, hogy bolond vagy. De aztán az is könnyen elképzelhető, hogy hallucinálom most ezt az egészet. Néha nehéz megkülönböztetnem a valódit a nem valóditól… A lényeg, hogy pontosan annyi esély van arra, hogy nem vagy normális, mint hogy én nem vagyok az – filozofálgatok tovább csendesen, majd ismét beleiszom a sörömbe. – Mindenesetre bárhogy is legyen, most nem zavar, hogy az vagyok, aki. Hogy azok vagyunk, akik, tudod.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Asterin


Sikátor közel Asterinékhez UqNBvq1
☩ Történetem :
☩ Reagok :
23
☩ Rang :
Hatos
☩ Play by :
Jessica Rothe
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Nov. 29, 2020 7:45 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Cole Asterin
Ő az első élőlény, aki nem titulál őrültnek azok után, hogy mesélek neki a gyülekezetemről, pedig még az is kétkedve néz rám, aki velem együtt vezette azt.
- Te vagy az első, aki ezt mondja, legtöbben azt mondják nem vagyok normális – mosolyodok el keserűen. Mindazon által jól esik, hogy ezt mondja akkor is, ha nem gondolja komolyan, valahogy most kinézem belőle, hogy csak jófejségből mondja.
- Az igazság az, hogy nem is szoktam érte – vonom meg a vállam – csak olyan dolgokért fizetek, amivel meg vagyok elégedve, az utóbbi idők felhozatala viszont elég sivárnak bizonyul. Persze, ha megtalálnám a szeretőimet nem kellene ilyenekkel küszködjek, de elnyelte őket a föld – sóhajtok keserűen. Igazából mégse csak nem tudom merre keressem őket. Elfelejtettek ők is akár csak Vesta. Azt sem tudom mostanában mivel foglalhatják le magukat, hogy legalább azon a nyomon elindulhassak. Sikerül végre felkaparnom magam a földről, majd az újdonsült ivó cimborámat is. Újabb történetet akar hallani, ezúttal a kocsmából való kitiltásomét. Kezd egyre szimpatikusabb lenni ez a gyerek, talán az én szerencsém is megfordul és végre nem csak elutasítást, vádaskodást és lenézést kapok az élettől.
- Csak akkor, ha meg kell védenem magam, vagy valakit, akit kedvelek, nem vagyok nagy balhés, a néma és aljasan láthatatlan bosszú híve vagyok. Jó, jó lehet kicsit a szadizmusé is, de csak, ha az illető kiérdemli, az árulást, a hátba támadást keményen szoktam büntetni – magyarázom neki az elveimet. Felnevetek, ahogy teszi magát az úriemberes kijelentésemre, majd hozzáteszi, azért bekísér a biztonság kedvéért. Cseppet sem lep meg, hogy a hangulat fagyossá válik, mikor belépek. Gyorsan, balhé mentesen szándékozom rendezni a dolgokat és úgy tűnik sikerül is. Cole visszakérdezésére csak mosolyogva biccentek nem vagyok fukar, van nálam annyi, hogy egy drágább ital is beleférjen.
- Jó választás – vigyorodok el, majd biccentek az üveg felé és Bob már ugrik is érte. Fizetés után mindketten teli kézzel távoznunk azonban, ahogy az ajtóhoz érünk megérzem, hogy a mágiája erősödik. Rá pillantok, de kívülről semmi nem látszik rajta ebből. Egész jól csinálja és most már kezdem egyre csekélyebb esélyét érezni annak, hogy ember legyen. Mindegy… amíg nem tör az életemre, vagy nem tesz nekem keresztbe addig nem kell félnie attól, hogy megmerítem benne a méregfogaim. Időközben esernyőt csinálok a kapott pulóverből reménykedve, hogy valamennyire szárazon megússzuk az utat a lépcsőházig.
- Ezt nekem kéne kérdezni. Úgy be vagy lassulva, mint egy hetvenéves járókeretes mami – mondom gúnyosan, majd el is indulunk. Nem rohanunk, de a gyors séta tempóját azért felvesszük, míg a lépcsőház ajtajához érünk.
- Igen, ebben a házban, a második emeleten egy kis lyukban– csak akkor válaszolok neki, mikor már a lépcsőházba bejutottunk sosem tudtam egyszerre beszélni koncentrálni. Márpedig arra most nagyon kellett, nehogy véletlen egy- egy tócsa szélét érve elnyeljen az minket. Az italokat leteszem a lépcső aljára, majd a pulcsit magunk alá terítem. Felkapok két sört majd a lépcső széléhez illesztve azok kupakját lecsapom róluk. Az elsőt a vendégemnek nyújtom, majd helyet foglalok a korláttól távolabb, meghagyva a helyet Colenek. Vasból van, erre már párszor részegen rájöttem. Jobb nem a közelében lennem.
- Egészségedre – nyújtom koccintásra az üveget.  – Bocsi, pohár az most nincs – mondom, majd lekapom a magassarkúimat. – Max, ha nagyon ragaszkodsz hozzá ezt tudom fel ajánlani – nyújtom felé a cipőt poénból, de nem gondolom, hogy tényleg abból akarna inni. Előhalászok a táskám aljából egy újabb szál cigit és elfordulva meggyújtom. Bele szívok, majd hátra dőlök és kinyújtom a lábaimat.
- És te merre laksz? – érdeklődök, ne csak én meséljek a csodasztikus életemről. – Egyedül élsz? Mivel foglalkoztál, mielőtt kéregető lettél? – kérdem és egy újabb slukk után át nyújtom a jointot. Bele iszok a sörömbe. Az egyetlen egy dologért nem szeretem a sört, úgy csúszik, mintha vizet innék.
– Én anyám halála után jobb emberré akartam válni, de valahogy az élet mindig úgy hozta, hogy nem jött össze, bár az is lehet, hogy csak hülye vagyok a dologhoz
– nevetek magamon. – Fogalmam sincs, hogy kell segíteni másokon, úgyhogy mindig csak rontok a helyzeten az önzőségemmel. Amúgy… - ugrok fel a lépcsőről és lépek el az ajtó mellett pihenő kukáért. – Ha rosszul vagy – teszem elénk majd visszahuppanok a fiú mellé és veszek fel egy félig fekvő pozíciót, bár a pulcsi ellenére sem túl kényelmes a beton. Figyelem őt, a kocsmából kilépve eldöntöttem, hogy démon, legalábbis az őt körül vevő mágia arra enged következtetni. Eleinte kételkedtem, hisz beszélt az anyjáról, de időközben rádöbbentem, hogy annak ellenére lehetett neki, ha valamikor ő maga is ember volt.
- Tudod, örülök, hogy megálltál kéregetni, rég nem beszélgettem már úgy senkivel, hogy ne nézzen hülyének – mosolyodok el, meghúzva a sörös üveget ki is iszom a tartalmát. Lehet valami mást kellett volna sör helyett kérnem.
credit
Ajánlott tartalom
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma



●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 32 felhasználó van itt :: 8 regisztrált, 0 rejtett és 24 vendég :: 1 Bot

• Fajaink száma •
Arkangyal
2/2
Leviatán
7/6
Angyal
1
Démon
14
Bukott Angyal
4
Ember
4
Félvér
4
Harcos Angyal
4
Vadász
5
Nephilim
7