Welcome to hell or heaven frpg
- Staff és tagok által keresett karakterek -

 
• Erdős terület, Geneseo környéke •
reveal your secrets

Asto Vidatu


☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
84
☩ Rang :
Lord/Lovas, Halál
☩ Play by :
Erin Mommsen
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Okt. 29, 2020 9:56 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3


Growls & howls

beautiful creatures, delightful little monsters

[You must be registered and logged in to see this image.]A kölykök távozó rohanásával újra nőni kezd az erdő csendje körülöttem, csak én és Sagdid, ahogyan régen is. Élénk türelemmel várja már a parancsot, tudja, hogy mi fog következni, hiszen csináltunk már hasonlót, nem ez az első alkalom, hogy a tapasztalatlanabb társai után kell mennie. – Nemsokára. – Bár őt nem kellene türelemre illeni, annál tanultabb, ha valaki, ő fog várni addig amíg másra nem kérem, ő az akiben nem csalódom, aki pont azt teszi amit kérek tőle, pont úgy ahogyan azt elvárom tőle. Kellemesen kiszámítható, hízelgően jólnevelt, hiszen évek óta követ, talán már el is felejtette a vad napjait, az első alkalmat amikor találkoztunk, az első napot, amikor elkezdtem csiszolni a jellemén, betörve annyira, hogy engedelmes legyen, de vadnak hagyva annyira, hogy gondolkozás nélkül támadjon ha arra kérem. – Indulj. – Intek a fejemmel az irányba amerre a másik két kutya eltűnt, s már mozdul ő is, de korántsem olyan felelőtlenül, mint társai tették. Párnázott talpai elnyelik az ugrás hangját, ha nem is teljesen nesztelen az erdős részen, veszélyesen halkan tűnik el a fák között, mintha sosem lett volna itt, szellemként tűnt el, s valószínűleg pont így is fog megjelenni.
Nekem nem lenne muszáj azonnal követni őket, bízom abban, hogy Sagdid megoldja, az elején legalábbis biztosan, utána majd közbeavatkozom én is, ha túl szétszakadnának a kölykök. Én addig füveket és csontokat keresek, a közelben kell még lennie a száradó váznak amit hátrahagytam még hetekkel korábban. Még nem kell az egész, csak pár kisebb darabkája, ami könnyen mozdítható, amikkel még a kutyák után indulhatok, ha szükség lenne rá. És szükség is lesz, bár hosszú percek teltek el, de a távolból egy rövid vonyítás hangzik el, ami pont olyan váratlanul szakad félbe ahogyan elkezdődött, mintha erőszakkal vágták volna félbe, csakhogy tudom, nem így volt. Valóban rohanás követte a csendet, Sagdid valószínűleg sietett tovább a kölykök után, vagyis, eddigre már valószínűleg csak az egyik volt a szemei előtt, vagy talán az egyik sem. Biztosan nem az első pillanatban állt meg jelezni, várhatott addig amíg tényleg túl távoli volt a szökevény. Őt ismerve az ember után mehetett, hogy elkapva fejezze be amit a kölyköknek kellett volna. Ahogy gondoltam, még nem álltak készen, de nem is erre kellett megerősítés, inkább tapasztalatra volt szükség a fiataloknak. Valahol tudtam, hogy el fognak bukni ezen a próbán, korai volt elvárni tőlük, hogy pontosan megtegyék a dolgukat, bár már tudták mi lenne a feladatuk, az még nem rögzült bennük, hogy ezt hezitálás nélkül meg kell tenniük, bármilyen érdekes akadály is kerül eléjük, nem szabadna hanyagolniuk a feladataikat. De egyértelműen megtették, történt valami miért Sagdid jelzett, ezért indulok én is a nyomok mentén, de a másik irányba, hagyva, hogy az alfám kezelje a helyzet túloldalát.
Sokmindenre készültem, számtalan lehetséges kimenetelt lejátszottam magam előtt, ezekben az sem rázott meg amikor közeledni hallottam valakit, nem gyanakodtam miatta nagyon, legalább is nem abban az értelemben amiben kellett volna, hiszen a látványra, ami lassan kiteljesedett előttem nem voltam felkészülve. A karjai közt ismerős szőrgombolyag kuporgott, egyfajta beletörődött makacssággal tűrve látszólagosan, ahogyan a nő rabjává tette, összeszorította a száját, így harapni nem tudott, bár a morgásban nem akadályozta meg, főleg mikor meglátott engem, újra rákezdett, s ficánkolt is hozzá. Feleslegesen, hiszen a helyzetén nem segített, sem pedig a megítélésén. Aminek egy része tényleg neki szólt, amiért hagyta magát csapdába csalni, a többi viszont az idegené volt, aki rátette a kezeit a kutyámra. Az én kutyámra. Aki volt olyan ostoba és felelőtlen, hogy hagyta magát elfogatni. Kihasználhatta volna a méreteit, könnyedén eltűnhetett volna a fák sűrűjében, biztosan leszaladta volna rövidtávon a nőt, vagy akár harcolhatott volna is. Mert ez volt a következő amit figyeltem, jeleket kerestem a nőn, bármit, ami arra utalt, hogy Chamrosh nem adta könnyen magát. De úgy tűnt ez meglehetősen egyoldalú dolog volt. – Nem sérültél meg. – A nő szemeibe bámulok, a hangszín semleges, elrejti a nemtetszésem, az egyetlen árulkodó az a szigorú pillantás amit a kölyök kap. Hát ezt tanulta? Tudtam, hogy fiatal, hogy fejlődnie kell még, de ennél azért még tőle is többet vártam volna.
Mintha csak most értek volna el hozzám a nő szavai, úgy szólalok meg ismét. – Kutyus? – A tekintetem összeszűkül, mintha magyarázatra várnék, mert valahol így is van. Látja a kölyköt ez biztos, szóval démon vagy félvér. Nem tudná, hogy mit tart a kezében? A természet egyik kiváló ragadozóját, a pokol egyik szépen fejlett szörnyét, ölésre termett fogakkal, elég intelligenciával, hogy képezhető legyen, elég vad ahhoz, hogy hasznos legyen… és, a mostani kép alapján elég ostoba ahhoz, hogy belesétáljon a csapdába és harc nélkül megadja magát. – Úgy nézek ki, mint aki ölebeket tart? – A szidó hangnem nem a nőnek szól, a kutya miatt hangsúlyozok ennyire, bár az apróbb rezzenésekből is értene, így, hogy rájátszok arra a látszólagos örökös nyugalomra amit mutatni szoktam, érzi ő is, hogy haragszom rá, bár szerintem eddig is tudta, hogy rosszat tesz. De a kíváncsisága győzött. A legzavaróbb mégsem ez, hanem a tény, hogy szinte nem is küzdött a szabadulásáért… talán ráérez ő is, hogy mire gondolok, miközben a vérfoltos bundáját nézem. Nem nagy sebek, nem hittem, hogy a nőtől származnak, sokkal valószínűbbnek láttam, hogy Chamrosh magának okozta őket. Az említett búnös mellesleg úgy tűnt javítani próbált a hibáin, miközben újra vadabb rángatózásba kezdett a fogvatartója kezei közt, ezúttal próbálva használni a karmait is, ha már a fogacskáit elzárták előle. Morgása újra előtört, s bár látszólag lekötötte a szabadulása, néha mégis időt szakított pár lopott pillantásra felém, mintha elismerést várna, vagy csak bizonyosságot, hogy látom a harcát. Látom is, csakhogy ez aligha nevezhető harcnak, és aligha fogja jóvátenni azt a számtalan hibát amit elkövetett… Hosszú út áll még előtte. Előttünk.
Lassan lélegzek be, s tartom egy kicsit magamban mielőtt kifújnám, bár ideges nem vagyok, inkább csak enyhén irritált, amiért nem úgy és olyan tempóban fejlődnek ahogyan azt elvárnám tőlük. Nem egy mintakutyák, de egyrészt a jelenlegi helyzetemben nem igen válogathatok, másrészt pedig, nincs képezhetetlen kutya, főleg a saját kezeim közül nem engedik ki félkész példányokat. Vagy véglegesen elbuknak, vagy a legjobb verziójukként válunk el egymástól vagy fonódik össze a sorsunk véglegesen, de a kettő közt nincsenek más árnyalatok. – Egy harapásnyom sincs rajtad. – Szigorú tekintettel nézek a nő szemeibe is végre, mint aki őt okolja amiért ilyen épen megúszta, pedig  hibás a karjaiban vergődik éppen, szabadságra vágyva. Vagy menekülésre, innen még nehéz eldönteni mi van abban a meggondolatlan fejecskéjében. Azt viszont tudjuk, hogy mi nincs benne.
Vendég
reveal your secrets

Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Okt. 25, 2020 11:56 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3


Asto Vidatu Anastasia
Friss levegőre volt szükségem. Amióta Mephisto eltűnt egyre többet balhéztunk Héllel. Nem mintha nem bíztam volna a képességeiben, de féltettem őt és minél több idő telt el az eltűnése óta, annál inkább erősödött bennem a kétségbe esés. Mint mindig ilyenkor, kijöttem a természetbe lehiggadni. Lassan a sötétedik így visszaindulok a hosszúra nyúlt sétámból. Az agyam folyamatosan jár egy percig sem hagy nyugodni a gondolat, hogy valami történ Mephistoval. Idegesen rázom meg a fejem megpróbálva kiverni a gondolatot a fejemből és a hátam egy fának vetve leülök, annak kiálló gyökerére. Lábaimat mellkasomig húzva a térdeimre hajtom a fejem. Mélyeket lélegzek és próbálom bennem előtörő rossz érzést elcsitítani. Teljes mértékben igaza van Hélnek, túl emberi vagyok még, de nem tudom, hogy kell ezen változtatni. Az pedig, hogy felkényszerültünk az emberek közé nem a démon énemet erősíti. Ettől függetlenül mondjuk cseppet sem kedveltem meg az embereket, sőt távolról figyelve őket egyre csak undorodok tőlük. Motoszkálást hallok, az avar susog még egész távol tőlem, de a hangból ítélve közeledik és meglepően gyorsan. A léptek zaja valami állatra utal. Körülnézek és felkapok egy, a fa tövében lévő botot. Nem mintha az bármi féle vad ellen védelmet nyújtana, de igazából bántani sem igazán lenne szívem, ha megtámadna. Ahogy közeledik hallom a fújtatását. Nem lehet túl nagy testű, ahhoz nem elég hangos a robaj, de a fa mögé lépve a hang felé tartva a botot várom, hogy megérkezzen. Igazából magam sem tudom, mire számítok, de cseppet sem arra, ami a szemem elé tárul. Egy pici fekete kutya, de nem földi, hanem pokol béli. Ledermedve nézem a jószágot, megdöbbenve állok a termete előtt. Nekünk... Vagyis inkább Mephistonak van 2 hozzá hasonló, de semmit nem változtak, mióta ismerem őket. Eszembe sem jutott volna soha, hogy ők is pont, mint a földi társaik, valamikor kölykök voltak. A kölyök rám mordul. A kezemben lévő botra pillanatok. Nem igazán tudom, hogyan is kell őket kezelni, hisz nem próbáltam Fausthoz vagy Judáshoz „közel kerülni”. Feszülten figyelem őt és az ujjaimat szorosabbra fonom a fán, de nem megyek hozzá közelebb. Még mindig morog. Mi a fenét kéne most csinálnom? A számat harapdálva belülről, gondolkodok. Végül úgy döntök, megpróbálkozok az emberként megtanult barátságos módszerrel közeledni hozzá. Ha megharap akkor pont így jártam... Majd kapom otthon a fejmosást és amennyire azt az aljas némbert ismerem még árulkodni is fog, hogy Mephisto is megdorgáljon. A botot meglendítem és messzire dobom, aminek láttán hirtelen még jobban felmordul. Lélegzet visszafojtva lassan letérdelek a földre és igyekszem nem a szemébe nézni. Közelebb lép, miközben bele szimatol a levegőbe. A morgást ugyan abba hagyja, de továbbra is rám vicsorog. Finom mozdulatokkal felé nyújtom a kezem, ami közben remegni kezd. A nyelvemre harapva próbálom leküzdeni a feltörő félelmet és közben figyelek arra, hogy higgadtan vegyem a levegőt. Hogy bejön- e? Fogalmam sincs, de emberként erre tanítottak. Igaz nem démoni ebekkel szemben, de még mindig jobb, mint magamra uszítani azzal, ha rettegve, sikítva rohanni kezdek. Még egy lépést tesz felém a pofáját nyalva, majd a kezemet szaglássza. Luciferre... ha ezt harapás nélkül megúszom, biztos, hogy veszek leckéket, miként is bánjak a pokoli jószágokkal. Miután szagmintát vesz visszább lép. Felnézek, nyugodtabbnak tűnik egy kicsit, így közelebb hajolva a fejére teszem a kezem. Ekkor kezdek csak gondolkodni azon mégis, hogyan és miért került ide ez a kis vérengző kutya. Felállok és a kezembe veszem. A kezem után kapva jelzi a nem tetszését felém, de a pofájára fogok mielőtt sebet ejtene. Ekkor tűnik fel, hogy megsérült szegény, meg is sajnálom őt, miközben a fejét rázva próbál szabadulni, de nem engedem el.
- Nyughass már - horkantok rá, majd körbe kémlelek, nincs-e a közelben valaki, vagy egy nagyobb jószág, akihez tartozhat a picike. - Csak nem hagynak téged így egyedül az erdőben kóborolni igaz? Főleg nem sérülten - kérdezem meg tőle, de választ nem várok. Nagyot sóhajtva indulok el arra, amerről a törpe véreb érkezett előbb- utóbb csak meg találom azt akihez tartozik. Egy jó ideig kóválygok az erdőben, időközben be is sötétedik és a kutya is látszólag megnyugszik, de nem engedem el a száját, nem bízom benne. Mikor nyüszülni és elégedetlenül sóhajtozni kezd meg sajnálom őt, de nem igazán tudom mit tesznek ilyenkor a egy pokolkutyával, így azt látom a legjobb megoldásnak, ha mielőbb megtalálom a gazdáját, ő majd gondoskodik róla. Nem is kell már sokáig kóvályognom a fák között egy sötét alakot vélek felfedezni. Csak remélni tudom, hogy a kölyök hozzátartozik.
- Heló! - szólítom meg egy fa mellett megállva. Régen megijedtem volna, ha csak úgy meglátok egy sötét alakot az erdőben, de már kezdek túllépni ezen. - Ne haragudj, nem a tiéd ez a kutyus? - kérdezem meg remélve, hogy igenlő választ kapok..
credit
reveal your secrets

Asto Vidatu


☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
84
☩ Rang :
Lord/Lovas, Halál
☩ Play by :
Erin Mommsen
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Okt. 18, 2020 11:32 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3


Growls & howls

beautiful creatures, delightful little monsters

[You must be registered and logged in to see this image.]Az erdő suttog, él is lélegzik, most mégis veszélyesebb a szürkületben, mint korábban volt. Vicsorgás és csaholás követ, csendre intem, de túl fiatal ahhoz, hogy azonnal hallgasson, ebből a nyelvből még nem ért tisztán, ellenben abból a nevelő ölelésből amit Sagdid fogai okoznak. Nem veszélyes, csak figyelmeztető, szinte kérni sem kellett rá csak megtette, hiszen tudta mi várna a kölyökre ha nem tanul elég gyorsan, akárcsak azt is, hogy utánam ő irányít a falkánkban. Dicséret helyett viszont csak egy pillantást kap az éjfekete bundás pokolkutya, a nemtetszésem hiányában ez már majdnem egy elismerés.
Még egy pár perc séta a töretlen talajon, hogy eljussunk egy ösvényhez, amit korábban hagytam ott, innen már csak követni kellett a súlyos lábnyomokat amik szintén tőlem származtal órákkal korábbról, amik mélyebbre vágtak a mostaniakhoz képest, hiszen a súlyom duplájával érkeztem akkor, a testet egy fa tövében hagyva, csak annyira lazítva fel a kötelet, hogy rajta maradjon és küszködések árán, de még ő is el tudjon szabadulni miután magához tért. És valóban, amire megérkezünk már csak a letaposott fű és a hátrahagyott csomagolás utal arra, hogy korábban volt valaki ott. Sagdid azonnal szaglászni kezdene, hogy körbe pillantva feszülten figyelő tartással jelezze, hogy merre rohant el a szökevény. A kölykök viszont kevésbé élénkek, ahelyett, hogy a feladatra figyelnének a köteleket vizsgálják, túl hosszan ahhoz hogy azt hihessem, még mindig csak a szagot próbálják megjegyezni. Talán még tapasztalatlanok az éles gyakorlathoz… de nem szabadna annak lenniük. A föld mintha elpuhította volna őket, hiszen ők sosem látták, hogy honnan származnak, hogy hogyan is kellene igazán túlélniük. Az ösztöneik hasonlóan élesek, ugyanúgy esnének a torokra és tépnének ha már jó a fogás, de mégis mintha mások lennének? Vagy csak az én érzékeim lettek az elmúlt három év során lassan kiélezve a legapróbb hibákra is. Bárhogyan is, meggondolni nem fogom magam, ha az erdő egy veszélyes részére tévednének és nem tudnák megvédeni magukat, legalább kapnának egy ízelítőt abból, hogy milyen lehetett volna minden egyes napjuk odalent, ahol felnőniük kellett volna. Szükségük van erre. Vigyáznom kellene rájuk, de nevelnem is. Nem ezen a friss levegőn és simogató napsütésen kellett volna felnőniük, talán ezért is bánnék velük szigorúbban, ha már a környeztük kényeztetné őket, nekem kell megmutatnom, hogy mire kell készen állniuk.
Így hangzik el a parancs, amit bár megtanultak már, a felismerés ott az értelmes tekintetükben, Chamroshnak, a fiatalabb kölyöknek mégis kell egy utolsó motiváció Sagdidtól mielőtt az idősebb kölyök, Kamak után rohanna. Nagyobb termetű de még fiatal ő is, viszont ránézésre fegyelmezettebb. De csak látszat ez is, ha közelebbről nézzük ott van még az a makacs vadság a tekintetében, amiből túl sok maradt még benne. Belefeszültek az izmai ahogyan ellökte magát a talajtól, hiszen már szinte habzó szájjal várta, hogy lendületbe kerülhessen. Türelmetlen és vad, valami ami szükséges, de ekkora mennyiségben a pokolban már rég a vesztét okozhatta volna.
Sagdidot visszatartom még, neki csak távolról kell követnie a két sötét bundás kölyköt, akárcsak nekem is. Most magukra kell hagynunk őket, ahogyan a szerencsétlen ember szabadsággal vegyes szagától megrészegülve gázolnak keresztül a gallyak és növények tengerén. Már a hangjuk is távoli, amire a fához lépek megnézni a nyomokat. Elég időt kaphatott az ember ahhoz, hogy hajsza is legyen és ne azonnal érjék be a kutyák. Akiknek ajánlom, hogy az úton is maradjanak, és ne szórakozzanak el, mint legutóbb tették azt. Akkor is Sagdidnak kellett összeszednie őket. Ő mindig is nyugodtabb volt a fajtájához képest, valaki akire rábízhatom a többi kutyát amíg nem vagyok ott. Ez a szerepe pedig most sem változott, ezért küldöm őt végül a kölykök után, hogy távolabból figyelje a vadászatukat.
Én viszont nem követem a kutyákat, hagyom, hogy tegyék a dolgukat még, szétszórtam elég jelet a környéken hogy rájöjjek, ha valami történne és közbe kellene avatkoznom. De ennek nem szabadna megtörténnie, bíztam Sagdidban, két kölyökkel még el kellene bírnia… bár Kamak és Chamrosh… különös esetek.
Amiről akkor még nem tudtam, hogy Chamrosh volt az első aki letért az útról, Kamak nyomon maradt, Sagdid pedig választásra kényszerült: hagyja veszni a kisebb kölyköt, vagy megkockáztassa  a préda és a középső elvesztését. Az első mellett döntött, így a kicsi felügyelet nélkül indult felfedezni az erdő rejtélyeit. És veszélyeit, amire nem volt felkészülve. Nem is egyedül kellett volna nekivágnia az útnak, de letért róla, így magára utalva pedig kicsit sem figyelt arra, hogy feltépi a bőrét, kiserken a vére és nyomot hagy, de elveszett a szabadon futás okozta lázban, azt hitte attól égnek az izmai, nem fájdalom az, hanem eufórikus öröm… de csak egy ideig tart ez, előbb vagy utóbb, de nyafogni fog a növekvő számú sebei miatt. Nem súlyosak, túl fogja tenni magát rajtuk, de egy ideig emlékeztetőül fognak szolgálni a mai napra, így talán eszébe jut, hogy nem csak a bársonyos fű simogatása létezik, van amitől tartania kellene.
reveal your secrets

Asto Vidatu


☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
84
☩ Rang :
Lord/Lovas, Halál
☩ Play by :
Erin Mommsen
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Okt. 18, 2020 10:19 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3





***
Ajánlott tartalom
reveal your secrets



Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
3 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma



●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 18 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 17 vendég :: 2 Bots

• Fajaink száma •
Arkangyal
1/1
Leviatán
7/3
Angyal
1
Démon
6
Bukott Angyal
3
Ember
4
Félvér
2
Harcos Angyal
5
Vadász
5
Nephilim
2