Welcome to hell or heaven frpg
- Staff és tagok által keresett karakterek -

 
• Erdős terület, Geneseo környéke •
reveal your secrets

Hell or Heaven


Erdős terület, Geneseo környéke VQSi8OZ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
1135
☩ Rang :
Staff
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Ápr. 03, 2021 2:24 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


***
Lezárt játék
Vendég
reveal your secrets

Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Ápr. 03, 2021 12:15 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Asto Vidatu Anastasia
Hát ezzel a válasszal sem vagyok előrébb. Nagyot sóhajtva rázom meg a fejemet, csak nem akarja elmondani, miért nem ijesztett még el maga mellől, pedig nagyon is kíváncsi lennék rá. Mindenesetre egyelőre hagyom, mert nem látom értelmét tovább küzdeni egy olyan válaszért, amit Őkonoksága úgysem lesz hajlandó elárulni. Baromira nehéz eset, de talán épp ez ösztönöz arra, hogy tanulni akarjak tőle. Úgy érzem Mephistonak igaza volt a lelkem a visszatartó erő, az érzéseim, amiktől félek megválni. Vajon, ha ő nincs a közelemben, könnyebben leküzdöm ezt a gátat? Ezért is akarok emellé a démon mellé szegődni, akihez semmilyen kötelék nem fűz, aki felé nincsenek érzelmeim, mert talán így könnyebben tanulok. Tudom, hogy figyel, és tudom, hogy minden pillanatban felméri, milyen szinten állok. Mindketten tudatában vagyunk, hogy ez a szint kevés, hogy gúny nélkül démonnak lehessen nevezni engem. Sok dolgot, amit mond nem is értek igazán, mint ahogy azt sem, amit válaszol a félelemmel kapcsolatos kérdésemre.
- Eszköz? – kérdezek vissza megrázva a fejemet. – Azt hiszem tényleg lenne mit tanulnom, mert nem igazán értem, ha a felelem az eszköz akkor mi lehet vele a cél – mondom értetlenül, de inkább magamnak, mint neki. Roppant mód furcsának találom ezt az egészet valahogy az én agyam nem igazán képes ezt a dolgot felfogni, feldolgozni, de talán, ha a démoni szárnyai alá vesz nekem is menni fog. Talán… és talán Mephisto is büszke lehet majd rám, ha hazatalál… egyszer.
- Már értem – bólintok egyet és ezúttal tényleg megértem, amiről beszél. – Persze, hisz az emberek, ha nem ismernek valamit mindig elnevezik, attól függetlenül, hogy annak van- e már neve vagy sem – mondom elmerengve miközben örülök magamnak, hogy végre megértettem miért van olyan sok neve ennek az alaknak. Vajon Mephistonak is ilyen sok neve lehet? A nemekre tett megjegyzésére felmorranok. Hogy lehet mindegy valakinek, hogy férfi vagy nő? Én nő vagyok soha nem is voltam és nem is leszek más csak azért, mert démonná váltam nem tudok másként tekinteni magamra, de biztos ez is valami olyan, amit csak a teremtett démonok érthetnek.
- Tehát tényleg nő volt – gondolkodok el rajta – meg sem fordult a fejemben, hogy esetleg megszálltál valakit és úgy követted el azokat a tetteket – persze, hogy nem jutott eszembe, hisz én magam ódzkodok az emberek megszállásától, hisz maguktól az emberektől is rosszul vagyok.
- Köszönöm, de ha lehetséges kihagynám őket és inkább okoznék én rémálmokat másoknak – jegyzem meg.
- Ez is egy ilyen alkalom – mondom a kezem nyújtva felé. Vajon tényleg képes leszek megbízni benne? Hisz még csak azt sem tudom ő mit kér majd a tanításomért cserébe.Muszáj lesz… nincs más választásom, hiszen megfogja a kezem és ezzel meg is egyeztünk. Meglepően erős a szorítása, de nem túlságosan igyekszem hasonlóként magabiztosan és határozottan visszaszorítani. Nem vesződöm, azzal, hogy letöröljem a könnyeimet, hisz ezek emlékeztetnek arra, hogy el kell engednem végre a múltam, azokat a démonokat, akiken eddig nem sikerült úrrá lennem azok, akiket meg kell tanuljak használni, akiken keresztül erősebbé kell váljak. A kölyök Asto kezébe megemeli a fejét és sötét szemeivel figyel ösztönösen nyúlok felé, hogy megsimogassam a fejét, rám mordul, de nem kap utánam, megszerezlek magamnak picúr meglátod. Ezután újra útnak indulunk be az erdő sűrű sötétjébe, hogy aztán elkezdődjön az, amire vállalkoztam, hogy legközelebb már egy démon sétálhasson végig ezen az úton, a kutyájával az oldalán. Legalábbis… én ebben hiszek.


Köszönöm a játékot!
k76k  halááál
credit
reveal your secrets

Asto Vidatu


☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
84
☩ Rang :
Lord/Lovas, Halál
☩ Play by :
Erin Mommsen
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Márc. 29, 2021 4:37 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Growls & howls

beautiful creatures, delightful little monsters

[You must be registered and logged in to see this image.]- Egy magamfajta démonnak megvannak a saját különös szokásai… - Talán érezheti, hogy ennél bővebb választ most nem fog kapni, még nem, még korai ahhoz, hogy válaszokat kapjon, előbb én akarok válaszokat tőle. Amiket eddig adott… néha kiábrándító, máskor különös, a jelleme… problémás. Bonyolult, de különös, a kérdés csak az, hogy elég ennyi? Talán. Talán most beérem az ígérettel, mert talán mégis rejlik mögötte valami. És talán azért is, mert ez az ígéret meggátol abban, hogy meggondolatlanul rövidítsem le azt a kegyelmen nyert életet, amit most birtokolhat.
- Biztosan. – Sejteni lehetett ezt már az első pillanattól, a reszketeg félelmében, minden bizonytalan mozdulatában vagy kiejtett szavában, a tényben, hogy kíséretre szorul… nem kellene ezer meg ezer év, hogy felülmúlja valaki, egy-egy friss démon is, akiben elég tűz ég, talán már veszélyes ellenfél lenne számára. – Észrevettem. – Ezt is, ahogyan sok más részletet is vele kapcsolatban, gondolatok ezrei, érvek ellene és mellette, a sorsa felett és mögött… De az, hogy gondolkodom rajta, már jelenthet valamit, még ha nem is tudja. Akárcsak azt sem, hogy mennyire veszélyes is az én figyelmem… Sok mindent nem tud még, és nem is ért, de számomra ez előny lehet.
- A tetteimre vagyok büszke, és a hogyanokra. A félelem a következmény, és eszköz, amit teremtésemkor kaptam, hogy használjam. – Ezért ért félre, azt hiszi az a cél, pedig a cél egészen más… bár a legtöbb szemben és szívben rettegés követi azt amit teszek. Talán ezért is pont ez az az energia, ami a legközelebb áll hozzám, amire a legérzékenyebb vagyok, s amit a legkönnyebben észlelek és érzetek.
- Egy nevem van, amit teremtésemkor kaptam. Két tagból áll, de egy név. De mivel az évezredek során a démoni feladataim gyakran a föld fölé vezettek, több néven is emlegettek már az emberek. Neveken, amiket ők ragasztottak rám, amikor nem árultam el a sajátomat. Nem mindig kellett tudniuk, hogy ki vagyok. Ilyenkor pedig elneveztek, mert úgy könnyebb volt elkerülni, vagy figyelmeztetni másokat… bár rendszerint amire hírhedté váltam, már késő volt. – Unalmas a magyarázat, de úgy tűnik rászorul.
Megsúgom ez egyik ilyen nevet, bár nem azonnal, előbb hagyom, hogy gondolkozzon rajta, s csak utána ejtem ki, évszázadok óta talán először.
– Férfi vagy nő, számomra mindegy. Démonnak teremtettek. – És bár itt is van, aki ragaszkodik a nemek fontosságához, számomra nem jelent semmit, hiszen szerintem számunkra jelentéktelen, mint egymás közt szaporodásra képtelen fajnál, akik parazitaként vesznek birtokba más testeket. Még ha a sajátom egy férfié is, amiben most állok előtte… csak részben vagyok én, nem ez az igazi formám, az csak a pokolban jön elő. Az vagyok én. Ez is csak egyfajta porhüvely, még ha a nemesebb fajtából is, csak egy álca, ami elrejti a valódi énemet. Ahhoz a testhez egyetlen emberi sem érhet fel, azt szabták hozzám, minden részletét arra tervezve, hogy alkalmazkodjon a pokolbéli szerepemhez. Bár az emberi is ilyen valahol… az ottani az, ami leutánozhatatlan. Ez csak egy angyalképű fiatal, akiből akad még… de a másikhoz foghatót már nehezebben találni. – Egy nővel kezdődött, mert rá volt szükségem, neki pedig rám… egyetlen embertől kezdődött, miután eladta a lelkét nekem, én pedig elvettem a testét. – Az emberek szerepe néha nagyobb tud lenni, mint elsőre tűnik. Néha egyetlen döntés örökre szóló következményekkel jár…
- A rémálmokhoz sosem késő. – A félelem nem szokott teljesen kihalni, csak elbújni, néha túl mélyre… de idővel kiszabadul. A rémálmok pedig ennek a következményei.
- Általánosan igaz… bár vannak kivételek. Kissebb kivételek. – Hiszen egyikünktől sem áll távol kihasználni a részleteket, amiket észreveszünk, mint kínálkozó alkalmakat… A szavai elgondolkodok egy pillanatra, majd biccentek egy aprót, azt hiszem, ennél több bizalmat nem is adhatna, és mostanra elég is lesz. Így talán nem lesz teljesen felesleges időt és energiát ölni bele… bár ha csalódást okozna, még mindig ott a B terv… a kezdethez viszont előbb össze kell szednie magát, erre kérem, és meg is teszi, talán ráébred ő is, hogy szükséges. Megragadom a felém nyújtott kezet, határozottabban, mint az ártatlan arc sejtetné, de nem fájdalmasan erősen. – Azt hiszem, megegyeztünk. - A könnyei még az arcához tapadva, nem törli le őket, talán nem is kell, talán kellenek emlékeztetőnek… lesz még rosszabb is. De még ha nem is látja, ez fogja erősebbé tenni. Egy napon talán még démonná is. És talán Chamrosht is kiérdemli magának. Talán jó helyen lesz nála, nála élhet, nálam talán gyorsabban érné a végzete. Talán nem árt, ha az egyik kutyám hozzá kerül… de előbb meg kell győznie, hogy nem pazarlás lenne rábízni a kölyköt, aki, mintha megérezné a gondolataim egy részét, újra érdeklődve pillant a nő irányába, mielőtt még szaglászni kezdene. Úgy tűnik, a démonnő nemsokára megismerheti Kamakot is… és az egyezségünk alatt mást is, az idő alatt talán azzá válhat akinek lennie kellene. Egy démonná, aki annak is nevezheti magát, s aki önerőből is képes túlélni a pokolban, akinek nem muszáj az árnyékában járni, hogy ne essen bántódása. Bár az még távoli, hogy miatta bújjanak az árnyékok közé… ha az elsőt képes elérni, még az utóbbira is lehet számára remény.
Vendég
reveal your secrets

Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Márc. 29, 2021 1:54 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Asto Vidatu Anastasia
- Az igaz, csak tudni akartam egy magadfajta idegen démon milyen hasznot láthat bennem, amitől az un-szimpátiája ellenére megtűr – mondom a vállam megvonva, mint akit nem is igazán érdekel a dolog. Megpróbáltam őt a szokásos módon megpuhítani, hogy ellásson tanácsokkal, de sajnos nagyon rossz oldalról közelítettem meg őt is és a dolgot is. Még magamon is nevetni tudnék, ha jobban belegondolok elég szánalmas. Kíváncsi vagyok mennyi idős lehet, de eleinte rejtélyeskedik mikor szóba hozom ezért konkrétan rákérdezek. De a válasz kicsit sokkol, bele sem tudok gondolni mennyire lehetett hosszú megélni ezt a kilenc  ezer évet.
-Tényleg nem, így viszont még nehezebb kitalálni azt, hogy mivel lehetne meggyőzni, hogy adj pár démoni tanácsot – válaszolom – akkor kor ide vagy oda, szerintem messze nem vagyok annyira tapasztalt, hogy tudjam mit lehet cserébe fel ajánlani egy démonnak, hogy információhoz jussak, ha már a lelkemet eladtam. Úgy vélem ezt már te is észrevetted -jegyzem meg fogalmam sincs ilyen idősen egy démonnak milyen szinten kellene tartania, de kétlem, hogy én akár csak alsó hangon megütném ezt a szintet.
- Sejtettem… - húzódik egy mosoly az arcomra, bár nem igazán őszinte. Azt úgy sem adnám neki, amit Mephistonak adok, vagyis inkább megkövetel magának. A kijelentésemre csak megrántja a vállát én meg elfintorodok. Mégis miért csinálsz valamit, amiben nem leled kedved? Sosem fogom tudni épp ésszel megérteni a démonokat, hiába is próbálom. Talán ezt már nem ésszel kellene fel fogni, hanem ösztönből kellene érezni? Ezért is kell fejlődnöm, az én ösztöneim cseppet sem démoniak a gondolkodásom meg főleg. Felvonom a szemöldökömet a következő mondatára. Nem igazán értem miről beszél most pontosan. A démonná válás egy lépcsőzetes dolog lenne és a büszkeség is közéjük tartozik?
- Szóval az tesz büszkévé, hogy tőled rettegtek nem az, hogy rettegtek? – kérdezem, de inkább csak értelmezni próbálom az állam masszírozva.
- Akkor nem is két neved van, hanem három? – húzom össze a szemöldököm – Két arcú démon az erdő mélyén – ismételem meg gondolkodva a szavait halkan. Valami mintha derengene gyerek koromból… Hát ennyire régen lett volna, hogy ne tudjam felidézni azt a történetet?
- Az nem valami nő volt? – kérdezek vissza – A neve nem ugrik be, de valami dereng – mondom félhangosan, de talán inkább csak magamnak. Baba Yaga…  elkerekednek a szemei és rosszallóan nézek rá. A nevelőnőnk sokszor riogatott vele kicsi korunkban, de ahogy nőttünk elhagyta ezt a szokását.
- Már emlékszem rá, förtelmes történeteket meséltek, gyerekként riogattak vele, de ahogy felnőttünk leszokott róla a dadánk. Mire felnőttem már elfelejtkeztem ezekről a mesékről – mondom elmosolyodva ahogy látom magam előtt a kis lányt, aki a takaró alatt sikítozik félelmében. Ki hitte volna, hogy egy nap szembe kerülök a gyerek kori rémálmaimmal. – De gyerekként sok rémálmot okoztál – mondom még mindig mosolyogva. Azért valamicskét mégis változtam, hisz megtudom mosolyogni a tényt, ugyan akkor, ha ránézek mindig elkap az feszítő érzés, amiből tudom, hogy újra csak a félelmem tör elő, ha hagyom neki.
- Sose bízz meg egy démonba – jelentem ki, de igazából ezt sosem tudtam teljesmértékben így is tenni. – De nyilván nincs más választásom, ha tanulni akarok, úgyhogy azt hiszem mindet, amit az emberi gondolkodásom fel tud fogni – válaszolom végül bár nem tudom mennyire kielégítő ez a válasz.  Hitetlenül letaglóz mikor kimondja a nevem, még magam sem gondoltam, hogy ennyire képes összetörni a múltam árnyéka. Mindezek ellenére egy rövid idő után képes vagyok összeszedni magam mikor hozzám szól. Felállok és kijelentem, hogy többet nem szólítson így, mert az a lány már nem él.
- Igyekezni fogok – nézek az elsötétedő szemeibe miközben nagyot nyelek, előbb utóbb sikerülni fog. Leküzdöm a félelmem és démonná válok. Ezek után csend ereszkedik ránk én pedig kezet nyújtok felé.
- Vedd el, ami kell és találjuk meg a kutyát, nincs több pazarolni való időnk – mondom, de nem törlöm meg az arcomat. Had marja csak az éjszaka hűvös szele.
credit
reveal your secrets

Asto Vidatu


☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
84
☩ Rang :
Lord/Lovas, Halál
☩ Play by :
Erin Mommsen
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Márc. 23, 2021 11:37 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Growls & howls

beautiful creatures, delightful little monsters

[You must be registered and logged in to see this image.]- A saját hasznom azt hiszem, az én problémám lenne. – Nem állt szándékomban elárulni neki, hogy mit látok a helyzetbe és mit nem, főleg amíg nem is tudtam, hogy mennyire bízhatok meg benne… végül is, máshoz tartozik; ezen a tényen pedig nem sok dolog tud változtatni.
A szavaira rosszallóan csóválom a fejem, próbálkozás, mennyire emberi, főleg az ő ajkai közül, ilyen esetlen naívsággal, amit démontól nem láttam, főleg nem az ő korában, már nyoma sem kellene lennie annak, amibe ő olyan kitartóan kapaszkodik…
- Már elmúltam kilencezer. – Ennyit elég, ha tud, számára talán már ez a szám is feldolgozhatatlanul nagy, az ő száz éve mellett semmi.
- Csak nem ismersz. – Egyszerű tény és így is közlöm, a csavar viszont abban rejlik, hogy igazán kevesen ismernek. – Nem minden a koron múlik. – Nem, még az ő korában is lehetnek tehetséges démonok, ebben vagy abban, van amire száz év is elég, s van amin a több ezer csak ront… - Biztosan nem. – Az én igényeim mindig is mások voltak, sajátosak néha, ha úgy tetszik, az irigységével pedig aligha egyeznek meg. Nem, én valami mást kérnék tőle.
Megrántom a vállam, a szavait ismét túlzónak gondolom, de nem javítom ki újra, hagyom, hogy magától sejtse ki a pillanatokra beálló csendből. Minden démont éltet egy vagy több elem… talán számomra pont a félelem az egyik, vagy maga az eszköz? A határok néha vékonyabbak és törékenyebbek, mint gondolnánk… hasonlóan, mint az emberek.
- Egy lépés a sok közül. – A büszkeség nem az én bűnöm, bár megvan bennem, mégsem konkrétan a félelem az, amire a legbüszkébb lehetek, itt már határozottan csak egy eszköz a rettegés. – Az büszkébbé tesz, amitől féltek, mint a tény, hogy féltek…
- Mert egy másik néven emlegettek arra. – Azt hittem, sejti, talán így is van, de kimondom, hogy biztosabb legyen. – Egy kétarcú démon, az erdő mélyén, akitől gyerek és felnőtt egyaránt rettegett a szláv erdők mélyén… - Kitalálja? Vagy megzavarja, hogy a mese képeiben az alak női, a test pedig ami előtte állt egy férfié? De démonoknál nem mindig számít a nem, számomra legalábbis biztosan nem. – Baba Yaga, néha jó, néha rossz, mégis, ami fennmaradt a neve mellett, az maga a félelem. Nem is név ez, csak jelző… féltek használni a nevem. Azt hitték, a kimondása már elég ahhoz, hogy megidézzenek… az évek során pedig már el is felejtették, hogy hogyan hívnak. Az alak viszont megmaradt, csak átalakult az újabb és újabb történetekkel… - Így már ismerősebb? Kíváncsi vagyok, hogy ő azok közé tartozott, akik már csak nevettek a mesén, vagy olyan, aki még megrezzent néha az erdők közelében? Most is egy erdőben vagyunk…
- Mindent nem is kell tudnod, te vagy az, aki a segítségem kéri… mennyi bizalmat vagy hajlandó adni hozzá? – Mert amit kér, ahhoz elkerülhetetlen, és amivel felel, az eldöntheti a kérése sikerességét. Valahol azt reméltem, hogy már magától is ajánlana valamit, de ha nem, hát nem, majd elveszem én, amire szükségem lehet tőle… vagy talán többet is? Attól függ, mennyire naiv, és mennyire marad az alkunk végére… bárhogyan is, tanulni fog, talán sokkal többet, mint kért volna… de szüksége van rá. Tudja ő is valahol, valahol tudnia kell, csak az igazság tud annyira fájni, ahogyan reagált, ahogyan a neve is fáj neki, kegyetlenül fáj, a földre kényszeríti a súlya, s a könnyei mögé temeti… újra sebezhetővé téve.
A szavaira biccentek, végre mintha összeszedné magát, bár gyenge látsza ez is, egyetlen pillanat, ettől még ugyanaz a gyenge démon marad, bár első lépésnek talán megteszi… - Démon. – Biccentek, az, démon, talán, lehet még belőle… - Akkor ne gyászold. Különben, ha te nem ölöd meg, én fogom. Azt mondtad, tanulnál… a tudásnak pedig ára van. Talán meg tudod fizetni. Talán hajlandó lennék rá. – A szemeim sötéten figyelik, most nem kellene hibáznia, remélem képes letörölni a könnyeit az arcáról, és összeszedni azt a gyermeteg démont aki benne van, még egy pár pillanatra, s akkor talán, talán tanulhat mellettem… s ha nem bírja, megérdemli a sorsot ami rá vár mellettem. S ha túléli…
Vendég
reveal your secrets

Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Márc. 22, 2021 11:56 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Asto Vidatu Anastasia
- És mégis miért akarnál tolerálni? Mi hasznod lenne benne? – érdeklődöm összeszűkült tekintettel. Mégis mi érdeke származhat abból, hogy megtűrjön maga mellett, ha egyszerűen csak egy szálka vagyok a szemében, egy rozsdás csavar a szerkezetben, ami már évezredek óta töretlenül működik, ami általában bedarálja a hozzám hasonló selejtes egyedeket.
- Tudom, de gondoltam… - rosszul gondoltam – mégis megpróbálom – fejezem be végül a mondatot.  A remény az emberek lelkében tanyázó kegyetlen parazita, ami mindig felüti a fejét, akkor is, ha már kilátástalan a jövő, a jelen. Tudják, hogy lehetetlen, de mégis megpróbálják, hisz ott van a kapaszkodó, ami még a végső pillanatokban is arra késztet, hogy higgy. Ha valakinek nem kellene reménykednie, akkor az pont egy démon.
- Szóval akkor hány éves is vagy pontosan? – érdeklődöm újra, ha már kitért a válaszadás alól. Hajt a kíváncsiság, de valahol mélyen sejtem, hogy a szám, amit mondani fog, ha hajlandó lesz elárulni, olyan magas lesz, hogy feldolgozni is képtelen leszek. Valahogy már azt a száz évet is nehezen dolgozza fel az elmém, amit én magam leéltem és láttam.
- Nehéz veled szót érteni – sóhajtok nagyot – nem tudom mennyire tűnt fel, de én messze nem vagyok elég tapaszt ahhoz, hogy kitaláljam egy magad fajta vén démon gondolatait – annak ellenére, hogy most volt valami hátborzongató a hangjában valahogy sikerül megőriznem a cinikus énemet – hogy mégis mi az, ami hasznodra lehet. Mephisto más… őt ismerem és tudom mikor mit akar, de kétlem, hogy neked ugyan arra lenne igényed, mint neki – és ez így is van, nem ismerem őt annyira, hogy tudjam miben lehetek hasznára jelen helyzetemben.
- Valamiért mégis csinálod. Valamiért mégis jól érzed magad attól, hogy másokra a frászt hozd – nem értem a démonok is képesek élvezetekre, ezt az egyet biztosra tudom, hisz magam is tapasztalom. Mesél a perzsáknál keltett rémületről, amit nem tudom még magam sem eldönteni, hogy valós vagy szarkasztikus dicsérettel látok el. Köszönöm a szó hallatán felhúzom a szemöldökömet.
- Igazán nincs mit. Büszkévé tesz téged? Hogy egy egész nemzet rettegi a neved? – teszem fel értetlenül a kérdést, próbálom megérteni a démonok működését, de a gondolkodásom még mindig felfoghatatlanak tartja a viselkedésüket, pedig tudom nekem is így kellene már állnom.
- Akkor miért nem hallottam rólad eddig? – húzom össze a szemöldökömet. Abszolút nem rémlik, hogy akár rém meséket hallottam volna amelyik bármelyik nevéhez fűződött volna. Pedig sok féle mese szállt fel esténként, mikor a nevelőnőnk ágyba dugott minket.
- A lelkemet már nem adhatom, talán egy kis időre szolgálatodba tudnék állni, de nem tudom te mégis miben utazol pontosan, mit és miért csinálsz, így azt sem tudom miben lehetnék hasznodra – válaszolom, bár igazából fogalmam sincs, hogy létezik-e bármi, amiben tényleg hasznára lehetek. Némán hallgatom, amit mond, de fogalmam sincs miért érné meg neki áthágnia ezeket a szabályokat. Nagyot sóhajtok… feladom képtelen vagyok bármit is kitalálni. Az én kapacitásom nem elég, hogy átlássam ezt mégis, hogy bírhatnék segítségre egy idegen démont. Igaza van, hogy is gondolhattam, hogy egy magamfajtának csak úgy átadja azt a tudást, amivel ő rendelkezik.
- Én… azt hiszem – nem túl biztató válasz, de hogyan is lehetne az, ha tudom magamról, hogy sehova sem tartozok igazán, hisz démoninak nem vagyok elég démoni, de már ember sem vagyok igazán és nem is akarok az lenni. – Legalábbis szeretném magam annak hinni még, ha a látszat más is - A származásomra terelődik a szó, az emberi mivoltomra. Kimondja a nevet, amelyet 100 éve senki nem mondott ki. Sokkol, földbe döngöl és összetör. Magam sem tudom miért tör rám ez az érzés és miért tud ennyire levenni a lábamról a múltam. Egy kérdés üti meg a fülem, mire rá emelem a tekintetem.
- Csak voltam – szólalok meg rekedten majd újra a földet bámulom. – Egy démon – vagy legalábbis valami olyasmi, mert démonnak nem igazán nevezhetem magam. – Démon akarok lenni – jelentem ki majd erőt véve magamon és felállok. - Úgyhogy ne szólíts többet így, mert az akiről beszéltél már nem él.
credit
reveal your secrets

Asto Vidatu


☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
84
☩ Rang :
Lord/Lovas, Halál
☩ Play by :
Erin Mommsen
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Márc. 08, 2021 9:28 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Growls & howls

beautiful creatures, delightful little monsters

[You must be registered and logged in to see this image.]- Ez nem jelenti azt, hogy nem tudlak tolerálni, ha akarlak. – Hangsúly az utolsó két szón, ha akarom, ha okom van rá, ha megéri, akkor eltűrhetem. Hiszen ez az én döntésem, ha akarnám, nem hinném, hogy túl sok energiába telne elűzni – vagy rosszabb. Mindig van rosszabb… - A démonok nem osztogatnak csak úgy… tanácsokat. – A szemem sarkából rápillantok, nem is értem miért próbálkozik, biztosan nem tűntem barátságosnak egy pillanatra sem, miből gondolta, hogy ilyen könnyedén választ kaphat a kérdéseire? A kérdéseire, amiknek már létezniük sem kellett volna, mert már rég bele kellett volna nevelni a szükséges tudást… de úgy tűnik, a pokol nélkül valóban nem a régi a világ… Elhúzom a számat a gondolatra, de nem fűzök hozzá több szavat, hagyom, hogy találgasson, miért is vagyok elégedetlen vele. Vele, akihez semmi közöm nem lenne, de mégis… különös.
Biccentek, biztos voltam benne, nekem volt időm bejárni a pokol olyan részeit is, amikről kevesen tudnak – olyan részeket, amiket egy hozzá hasonló üvegfalak közé zárt kirakati démon el sem képzelhet. Bár biztosan nem sok hozzá hasonlóan őrzött törékeny démon van… - Nem mondtam. – Valószínűleg egy pontosabb számot várt volna, de nem az volt a kérdés, így nem is azt a választ kapta, folytatás helyett a távolba meredt a tekintetem, abba az irányba, amerre Sagdid eltűnt a fák között, s csak a következő kérésére pillantok vissza rá. – Valahogyan biztosan. Valahogyan mindig. Mindig van egy megfelelő ajánlat… - Kivételesen volt valami vészjósló a hangomban, vagy talán pont az tette különössé, amiért olyan természetellenes nyugalommal hangzott el az éjszakában, mintha jelentéktelen lenne, pedig nagyon is jelentőségteljes. A lelkét már nem adhatja, mi mása van? Ez a kérdés, milye van, miért ilyen, miért tartották meg ilyennek?
- Meglepődnél, hogy mennyire távol áll tőlem az élvezet. – Ismét a fák közé pillantok, mintha csak keresnék valakit, de a figyelmem egy része még mindig az övé, bármennyire is veszélytelen, nem hagyom teljesen magára… hiszen nem csak a veszélyre kell figyelni. Ahogyan tovább beszél viszont… újra magára követeli a tekintetem, valami értetlen figyelemmel nézek a szemeibe. Ezek a szófordulatok… - Köszönöm. – Késve jön a válasz, mintha többet akartam volna mondani – hiszen többet is akartam… de már így is sokat mondtam, sokkal többet, mint szükséges lett volna. A kérdés csak az, hogy meg is hallgatott, és el is értek hozzá a szavak, vagy leperegnek róla, mintha sosem hangzottak volna el? Magával viszi majd holnapra, vagy itt hagyja őket az erdőben? Lehet, hogy felejteni akarja, mint azt a félelmet, ami körbeöleli, s amit nem hagyok, hogy legyőzzön – amint enyhülni látszik, én felkarolom, visszatekerem a remegő izmaira. Meddig próbálja takargatni? Átadná magát neki, vagy túl büszke bevallani? Sejteni fogja valaha, hogy nem csak belőle árad?
Lassan biccentek, igen, jártam… fogalmazhatunk így is. - Több emberéletnyi időt töltöttem arra… - Volt rá alkalmam, meghúzni magam a különös árnyakban, néha észrevétlen, néha pedig nagyon is észrevehetően, mikor indokolt volt, suttogtak a szörnyről, beszéltek a különös alakról, sok mindent mondanak az emberek… de a legsötétebb történetek egy része mindig igaz. A nevem elveszett a rólam szőtt mesék közt, nem is mindig én voltam, de én is voltam, ott voltam, sok helyen voltam… nem minden szörnynek van neve, vagy nem mindnek marad fent – vannak olyan rémek, amiknek már nem merik elsuttogni sem a nevüket, mert attól félnek, hogy az is elég ahhoz, hogy megidézzék… ostoba gondolat, bár azt jól tették, hogy féltek tőlem. Minden okuk megvolt rá.
- És mégis mit tudnál ajánlani? – Úgy hangzik, mintha azt gondolnám a válasz egyértelmű: semmit sem. Csakhogy nem minden fekete vagy fehér, még ő sem, benne is több van, én pedig mindig meglátom a többet… de ez nem szokott jót jelenteni. Gondolkozott már azon, hogy miért hagyom ilyen könnyedén, hogy velem tartson? Talán ideje lenne…
- Démonok közt is vannak kimondott és kimondatlan szabályok. – Nem egyszerű akadékoskodás ez, bármilyen naiv is, azt tudnia kell, milyen egy démon haragja… nem félek Mephistotól, nem félek szinte semmitől, nem szoktam félni, nincs miért félnem, mit vesztenék? Túl sokszor láttam már a halált ahhoz, hogy elrémisszen a gondolata. Az viszont bosszantó tud lenni, ha a démon fejére vadásznak, jobban szeretek én vadászni másokéra, vagy bármely más részükre… - Meg tudnál győzni, hogy miattad megéri áthágni őket? – Hát elhangzott a kérdés… mire becsüli magát? Vagy csak Mephisto látja az értékét, és neki fogalma sincs róla? Az… kiábrándító lenne. Csalódást akar okozni? Nem akarhat csalódást okozni.
- A tudás ismerete még nem kötelez a megosztására… - És nemsokára már el is hangzik a kulcsszó: ingyen sem szokták osztani, főleg nem idegeneknek. Pedig máris sokat kapott tőlem, szinte túl sokat… bár nem abból, amit kért, talán pont emiatt nem vette észre? - Démonok közt főleg nem. És démonnak tartod magad, nem? - Még ha nem is teljesen az... csak egy lehetőség, formálatlan, alig tanított, de elkényeztetett... talán még rosszabb is egy friss démonnál. Ha nem adta volna el a lelkét is pokolra jutott volna?
Én is kérdezek végre, miközben őt lesem, minden rezdülését, amiből összerakhatom a történet hiányzó részeit. El is hangzanak a szavak, csendesen, szinte jelentéktelenül, de számára igenis jelentőségteljesek. Erősebben hat rá, mint reméltem volna, lebilincseli, majd a földbe húzza a súlyos érzés. Nem kell kimondania, minden rezzenésében ott a válasz: eltaláltam. Ő az a bizonyos hercegnő, akinek a nevét különös történetek tették megjegyzendővé. Meg sem rezzenek a könnyeire, változatlan érdektelenséggel figyelem, ahogyan az ujjai a fűbe marnak, s a keze a mellkasához szorul. Az arca eltorzul a fájdalomtól, átadja magát az érzésnek, hagyja, hogy feltörjenek a könnyei… elönti a fájdalom, elveszi az eszét, eltompítja az érzékeit… eddig is gyenge volt, de most még inkább annak tűnik, egy pillanatra még kisebbnek és jelentéktelenebbnek, mint korábban. – Biztosan te vagy az? – Hidegen hangzanak el a szavak, hiszen nézzen csak magára… semmi fenséges nem fekszik a lábaim előtt. Úgy tűnik, azt a részét engedte el az énének amit nem kellett volna, s olyanba kapaszkodik, amit már engednie kellett volna - vagy legalább felhasználni. – Mi vagy te? – Ami előttem térdel, nem ember, de nem is démon. – Semmi. Senki? – Oldalra döntöm a fejem és elhallgatok, miközben tovább figyelek. És most? Miatta álltunk meg. Feltud állni? Vagy túl szorosan kapaszkodik az önsajnálatba? Mit sirat? A régi életét? Biztosan siratnia kellene?
Vendég
reveal your secrets

Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Márc. 03, 2021 9:06 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Asto Vidatu Anastasia
Válasz gyanánt csak megrázom a fejem. Felesleges szavakkal is rákontráznom, hisz egyértelműen mindkettőnk érti. Roppant furcsának tartom, hogy két neve van. Az új információként kapott másik nevet fejben többször lejátszom és magamban többször megpróbálom kimondani, mire végül arra jutok jó lesz nekem az Asto Vidatu is, azt tényleg könnyebb kimondani. Tovább kíváncsiskodok tudni akarom mégis milyen lehetőségeim vannak az igazán démonná válásomra, próbálok rá hatni, de nem sok esélyt látok a sikerre főleg, hogy a szavaim még mindig emberien hatnak. Felebaráti szeretet… komolyan egy démonnak mondok ilyeneket? Jobb nem jutott volna eszembe?
- Magam is tudom, de nem a szó szoros értelmében gondoltam. Inkább csak amolyan tanácsként egy fiatalabb fajtársnak. Talán kevésbé lennék irritáló is a számodra. Ne is próbáld tagadni, látom rajtad, hogy az vagyok még, ha nyíltan nem is mondod ki – tudom, hogy így van, érzem különben nem nézne rám ilyen szemekkel. Azt is tudom, hogy a háta közepére sem kíván, de nem értem, miért nem küld el? Na nem, mintha elmernék menni. Félek, félek tőle is, de valahogy mégis nagyobb biztonságérzetet ad, mint egyedül kószálni, míg Hél meg nem talál, persze, ha keres egyáltalán. Miket beszélek… biztos, hogy keres, ha nem így lenne ő maga is látná a kárát.
- Részben azt hiszem tudom, de nyilván ez nem olyan mértékű tudás, mint a tiéd – válaszolom. Teljes mértékben így gondolom, már csak a korunkból fakadóan is – Mit is mondtál menni idős vagy?  - teszem fel a kérdést hangosan gondolkodva. Az ezret már biztos meghaladja, sőt annál többet is. Ijesztő ebbe bele gondolni. Igazából nem találok benne semmit, ami ne lenne ijesztő, de hát ettől démon a démon nem?
- És nem tudnálak valahogy meggyőzni, hogy a válasz mégis igen legyen? – jó lenne, ha megosztaná velem ezt a szakmai titkot, bár úgy hiszem nem lesz belőle egyszerű kihúzni az információt ez pedig, valahol elkeserít.
- Szerintem, pedig nagyon is – horkantok rá. – Te élvezed, hogy ijesztgethetsz másokat – küzdök, keményen küzdök a csírázó félelmem ellen, mert vele ellentétben engem cseppet sem szórakoztat a dolog. A származására terelődik a szó, vagyis, mint kiderül mégsem egészen. Ő jóval előbb létezett. Szóval… ezek szerint, már 2000 évnél is öregebb.
- Szóval az ő rémisztgetésükben is örömödet lelted. Gratulálok! – jegyzem meg. Hihetetlen egy egész birodalmat képes volt rettegésben tartani. Teljességgel lenyűgöző teljesítmény, de nem is csoda, ha tényleg több, mint 2000 éves akkor kell, hogy tapasztalata legyen benne, főleg teremtett démonként érzelmek és lélek nélkül. Ezt a tényt valahogy sosem sikerült elfogadnom Mephistoban sem. Egyszerűen képtelen vagyok felfogni, hogy képes bárki érzelmek, lelki ismeret, bűntudat és sok hasonló dolog nélkül létezni. Az én származásomra terelődik a szó. Megismétli, amit mondok neki bólogatva.
- Jártál arra? – érdeklődök, ha járt is biztos nem kavart akkora port, hisz cseppet sem rémlik a neve. Próbálom lerázni magamról a rám törő sajgást, ami már magának az egykori otthonomnak a gondolatától rám telepszik. Azt mondják az idő mindent megold, de nekem valahogy cseppet sem úgy tűnik, valamennyit, mintha halványodott volna az elmúlt száz évben, de sajnos ez a valamennyi elég csekély, alig észre vehető.
- Talán? – válaszolom enyhén kérdő hangsúllyal. Magam sem tudom igazán a legjobb az lenne, ha csak úgy elmondaná amire kíváncsi vagyok, de ez csak egy hiú ábránd, azt viszont nem tudom, hogyha alkut akarnék kötni mégis mit kérne cserébe. Örök hűséget nem vállalok, a lelkemet pedig többször már nem adhatom el.
- Neked miért jó akadékoskodni? – vonom fel a szemöldökömet. – Nyilván meg vannak az okaim, amiért nem tőle kíváncsiskodok amiket veled nem óhajtok megosztani. Teszem hozzá gondolatban. Nem látom helyesnek kiteregetni a kártyáimat egy idegen előtt.
- Nos látod pont ezért kíváncsiskodom tőled. Te tudod, hogyan kell ilyen korban engedelmességre nevelni őket – válaszolom a lehető legtermészetesebben.
- Igen ezt tudom - hajtom le a fejem fogalmam sincs mit adhatnék neki azért cserébe, hogy megossza a munkája kisebb titkait. Újra én kerülök a porondra, a nevem felől érdeklődik. A válaszom kissé zavaros, hisz eleinte magam sem igazán tudom mit is kellene a kérdésre válaszolnom. Magam elé suttogom a keresztnevem. Aztán eszembe jutnak Mephisto szavai és elhatározva magam kimondom, de a határozottságom egy pillanat alatt szerte foszlik, amint kinyitja a száját, mert ami kijön azon azt képtelen vagyok feldolgozni. Anastasia Nikolaevna Romanova… a szavak éket vernek a fejemben és folyvást visszhangzanak. Újra és újra… hirtelen egy sötét, visszhangzó veremben találom magam, ahol sem lépcső, sem létra, de még csak egy kötél sem található. Itt ragadtam és képtelen vagyok kijutni.
A pupilláim kitágulnak, a szemeimbe könny gyűlik, remegni kezdek, ahogy hallom újra és újra csengeni a fejemben a saját nevet. Megállok, majd hirtelen az avarba rogyok. Képtelen vagyok összeszedni magam, képtelen vagyok gondolkozni, vagy épp felfogni milyen helyzetben vagyok, hogy kivel vagyok vagy, hogy mi folyik körülöttem. A mellkasom szorít és úgy érzem alig kapok levegőt. Az egyik kezemet a mellkasomhoz kapom, míg a másikkal a füvet markolászom. Sosem gondoltam volna, hogy egy nap ilyen érzést vált ki belőlem a saját nevem. Képtelen vagyok talpra állni, de még csak a démonra nézni is. Teljesen letaglóz száz év után újra hallani a saját nevem.
credit
reveal your secrets

Asto Vidatu


☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
84
☩ Rang :
Lord/Lovas, Halál
☩ Play by :
Erin Mommsen
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Feb. 25, 2021 11:47 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Growls & howls

beautiful creatures, delightful little monsters

[You must be registered and logged in to see this image.]- Tehát semmit. – Kimondom helyette is, amire csak utalgattunk. – Igen. – Rápillantok, mit nem ért? Annyira nem nehéz koncepció, hogy külön kettő tegyen ki egy egészet, számtalan helyen előfordul a szimbolikája, az én példám csak egy a sok közül. Meglep, hogy valamiben ilyen könnyedén egyetért, annak ellenére is, hogy ennek semmi jele nem látszik rajtam. Nem fáradok azzal, hogy kifejezzem magam, hiszen felesleges. Csak emberek közt van értelme, bár a szememben ő sem sokkal több egy embernél, sőt, valahol még rosszabb is…
A következő felé küldött pillantásom már jelentőségteljesebb, sőt, egészen kihívó… biztosan tudni akarna? A tekintetem sötétje még emberi, de mégis, arról árulkodik a hideg kéksége, hogy a válasz nem tenne a kedvére, kicsit sem. Nem egyszerű, ha az lenne, mindenkiből démon lenne. A helyzeten a következő szavai sem segítenek, még ha annak is szánta, nagyon mellé célzott velük. – A felebaráti szeretet a másik oldal koncepciója. – Azé, ahová könnyebben beolvadna ő is, első ránézésre mindeképpen… de valami mégis lehet még benne is. – Nem tudod, hogy működik a pokol. – Tényként kezelem ezt is, túl magas szintű ignoranciát mutat, nem talál ez a tapasztalatával, sem a korával, egyedül tényleg halálra ítélt lény.
- Nem. – Őszintén jönnek a szavak, még ha kegyetlennek is hangzanak, nem érdekel, rólam mindig is lepergett a nyers stílus, engem a pokol edzett, az első naptól kezdve, amikor is Lucifer gyúrt a kedvére, hát sosem zavart, ha hiányoznak az érzelmek a beszédből, sőt, az volt furcsább, amikor az emberek közt utánozni kellett őket. De annak már ezer meg ezer éve, most már jobban értem őket, beolvadok közéjük, eljátszom a halandót, legyen az bármilyen… de csak ha szükséges.
A csend kellemes, kellemesebb, mint őt hallgatni, mégis megtöröm, hiszen szinte kéri tőlem, már szavak nélkül is. A kívánt hatást pedig elérem, rándul a gyomra, szinte rándulna vele az enyém is ösztönből… fél. – Nem. – Rövid, de igaz, nem én csinálom, ő csinálja, az ő félelme csalogat, azzal kéri, hogy rémisszek még rá, hogy fejtegessem egy kicsit, nézzem meg, milyen más lehetőségeket találnék, ha közelebbről nézhetném…
- Már előttük léteztem, de az alakom egybeforrt a kialakuló kultúra egy részével… - Mert ott voltam. Pontosítok, mielőtt félre értené – én voltam előbb, ők jöttek utánam, nem az ő képzelt alakjukról mintáztak, hanem én voltam az alapja az ő mitológiájuk egy részének. – Nem csak az fontos, hogy merre jársz, hanem az is, hogy hogyan. – Én sem hagytam mindenhol annyira jelentős nyomot magam után, mint akkor és ott. Bár nyomokat hagytam, azon kívül más neveken emlegettek, leggyakrabban egyszerűen egy szörny voltam a szemükben – talán ez állt a legközelebb a valósághoz is, az igazi alakom után.
- Oroszország, Romanovok… - Biccentek egy aprót, mint aki járt már arra, bár nem pont akkor, az orosz erdőségek is tartogatnak számomra pár igazán kellemes emléket, sőt, valószínűleg pár személyes tárgyam is rejtőzik még az egyik mélyén, valahol, ahová a halandók nehezebben jutnának el – élve főleg. De nem merülök bele az emlékekbe, helyette őt nézem, a csendes harcát, s a gyors reakcióját, a szavakat, amivel tovább lépne – de valóban tovább lépett? Vagy csak hitegetni próbál, engem és magát is egyaránt? Lépnie kellene, sok irányba és sürgősen, mert különben felfalják, széttépik, főleg itt egyedül. Érzi még, hogy veszélyes?
Csak egy-két dolgot… - Alkudozni próbálsz? – Tehetjük azt is, persze, hogy tehetjük, alkukból élek. De folytatja, kibúvót keres, kiérzem a válaszából. – És a folytonos védelmedre van ideje? – Sántít, valahol nagyon is, valami nincs rendben, hogyan hihetném el neki? Látszólag fontos Mephisto számára, a létezése erre ad okot… de akkor miért nem vigyáz rá? Miért nem teszi olyanná, hogy ne csak egy kolonc legyen? Hogy ne más démonok után rohangáljon, ismeretlen terepen, védtelen? Mert védtelen, az elrejtett jelzőrúnáim hallgatása erről árulkodik – ha valaki még az erdőben járna, tudnék róla, ahogyan az angyalról is tudomást szereztem korábban. – Megvannak az előnyei. -  Az első kérdés, amire választ is kap, bár hiányosat. – A tudást ritkán osztják ingyen. – Ezt tudhatná ő is.
Újra kérdek, valamit, ami már egy ideje zavar kissé, mert különösnek találom a nevét – s igazam is volt, valóban nem démoni. Miért nem az? – Miért? – Egyre több a kérdésem, ez pedig nem szokott jót jelenti, mások számára, számomra semleges, csak megtörténik, majd elmúlik… ahogyan elmúlnak ők is. – Anastasia Nikolaevna Romanova? – Nemrég említette a családot, s most a nevét is, ami két tagból áll – bár ez arra szokás - talán nem rossz tipp összerakni a kettőt egymással. Némiképp megmagyarázná, hogy miért remegett bele, amikor arról faggattam, hogy honnan származik, s most is miért beszél ilyen különösen. Bár minden részletet nem tudok, azért a hírek egy része hozzám is eljutott, el szoktak jutni az ilyenek. Ilyenkor mindig van valaki, aki mesélhet.
Pár pillanatig hallgatok, mielőtt még választ adnék a kérdésére. - A jó ereje. Röviden. – Ennél kicsit összetettebb, de a rövid válasz ennyi lenne, talán ennyi is kielégíti… vagy csak több kérdése lenne, hogy a korábbi szavaim után, mégis miért pont azt a nevet adtam a kutyának.
- Meglep? – Talán az is lehetne, ha nem tudnám, mi és ki vonzotta ide, de tudom, így nem csodálkozok. Csak idő kérdése volt, hogy megjelenjen egy – és pont most történt, amikor ezzel a különös teremtménnyel is összehozott a sors. Ismét a reakcióját figyelem, érdekes, úgy tűnik, nyomot hagytak benne… és ezt meg is erősíti. -  Mit tettek? – Ha már annyit kérdez, kérdezek én is, még ha neki kényelmetlen is – én is elviselem a társaságát, szóval aligha panaszkodhat. A panaszkodás lehet, hogy most neki ártana többet, a jöv meg távoli és bizonytalan.
– Még így is ránk találhat. – Talán érzi ő is, talán ezért is feszült még. Mert igaza van, egyelőre nincs okom megvédeni, de még lehet ideje meggyőzni az ellenkezőjéről. – Igen. Gondolom te nem. – Ha mégis, az csak a szerencsén múlhatott, eddig minden arra mutatott, hogy nem tudja megvédeni magát. Van olyan félelem, amit nem lehet könnyedén megjátszani…
Vendég
reveal your secrets

Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Feb. 22, 2021 7:39 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Asto Vidatu Anastasia
- Hát kb annyit, mint az Asto Vidatu - bólogatok helyeslően. – Most akkor mindkettő a te neved? – húzom össze a szemöldökömet. – Ez mondjuk igaz – válaszolom elismerően, igazából erre már magam is rájöttem, de most valahogy nincs kedvem flegmán felhánytorgatni, jobban érdekel, hogy sikerüljön teljesen elnyomni azt az apró burjánzó érzést, ami folyamatosan remegésre készteti a kezeimet.
- És mi az? – érdeklődök gondolkodás nélkül. – Igazán megoszthatnád… amolyan felebaráti szeretetből. Tudod, mint démon a démonnak, egy fajta szakmai tanácsként – mosolygok rá kiskutya szemekkel. Rám néz és beüt pár perc néma csend… oké azt hiszem ebből semmilyen szakmai tanács nem lesz. Nem lesz egyszerű kihúzni ebből az alakból, amire kíváncsi a démon.
- Épp ezért megoszthatnád velem a titkot nem gondolod? – egyszer Maria nővérem azt mondta küzdeni kell azért, hogy elérd, amit szeretnél, ezért én így is teszek. Persze, azért nem árt óvatosnak lenni pont, ahogy az ösztöneim is súgják, mert nincs kedvem a haragja célszemélyévé válni. Nagyot nyelek, ahogy látom, miként a szemei feketévé vállnak. Azt hiszem mindketten tisztában vagyunk azzal a ténnyel, mi történne, ha harcba szállnánk egymással. Gyorsan véget érne… az én káromra. A kezem a gondolatra még jobban remegni kezd. Jaj, ne már Ana a fene essen beléd mégis csak démon vagy, szedd már össze magad. Csend áll be köztünk. Vajon mi járhat a fejébe? Remélem semmi a kínzásommal vagy a megölésemmel kapcsolatos. Az is lehet, hogy csak én fújom fel a dolgot és valójából semmi csak élvezi a csendet. Kezd lassacskán nyugodni bennem a feszültség, mire megszólal. Össze ugrik a gyomrom.
-  Direkt csinálod igaz? – egy igazi kis genyláda démon ez az Asto Vidatu, vagy lehet az összes ilyen? Csak Mephistoval az oldalamon nem volt alkalmam megtapasztalni?
- Te perzsa démon lennél? – pislogok rá nagyokat – eszembe nem jutott volna – jegyzem meg majd Mephistora terelődik a szó. – Az könnyen meg lehet igazából sosem kérdeztem rá, ha itt fent járt akkor azt merre tette. Valahogy mindig is úgy képzeltem őt, hogy körbe járta a világot – elmélkedek hangosan. Egy személyes kérdést tesz fel mivel kissé megkapargatja annak a sebnek a szélét, aminek már régen be kellett volna hegednie. – Szentpéterváron, a havas Oroszországban, már ha a földi életemre gondolsz, de a Romanovok bukása óta a közelébe sem jártam – fordítom el a fejem. Lehunyom a szemem és visszanyelem a feltörő keserű ízt és az épp csak meginduló könnyeket. Hihetetlen, hogy még száz év után is ennyire élénken él bennem az emlék, elég csak beszélnem róla és látom a havas téli utcákat, a Téli palotát. Terelem is a témát, amilyen gyorsan csak tudom arra, amiért itt vagyok.
- Akkor csak egy- két dolgot „Mephistot kellene zaklatnod ilyen kérdésekkel…” Ha tudnám merre jár talán meg is tenném. Egyébként is csak most kezdett el érdekelni a téma. – Mephisto nem ér rá ilyen kérdésekkel foglalkozni – hazudom – neked pedig látszólag a mindennapjaidat teszi ki a dolog. Különben is nem tudom Judás és Faust mekkorák voltak, mikor Mephisto kezei alá kerültek, valószínűleg már felnőttek. Te pedig minden bizonnyal születésük óta idomítod őket. Úgy van értelme a nevelésüknek, ha ilyen korban kezded nem? – biccentek Chamrosh felé. A semmiből egy újabb sebtépő kérdést szegez nekem, amire nem is igazán tudom, hogyan vagy mit is lehetne válaszolni.
- Hát… - kezdek bele elmélyülten gondolkodva – ez bonyolult, én nem kaptam rendes démon nevet a gazdámtól. A teljes nevem nem ez és kimondott démon nevem sincs, de mióta azzá váltam így hív Mephisto és ezért így is mutatkozok be. Anastasia… - mondom ki halkan a szemem lesütve, miközben elém dereng az emlék, mikor megtudom ki is a gazdám valójában. – Vagyis… a teljes nevem Csak Ana – pillantok rá határozottan, amint az akkori szavai újra elérnek a tudatomig. – Két tagból áll akár csak a tiéd  - A névadásról beszél. Szóval tényleg jelentése van a kutyusok neveinek.
- És az övé… a Chamrosh mit jelent? – érdeklődök, mire észreveszem, hogy annyira elvoltam foglalva a névadás rejtelmeivel és a saját nevem történetével, hogy épp csak érzem a kezem remegését. Ahogy beszél elgondolkodok a saját nevem súlyán, jelentésén. Csak Ana… Nem Anastasia, vagy nagyhercegnő, csak Ana. Vicces belegondolni, hogy hiába voltam egy nagy és erős ország egyik legmagasabb rangú személye a démonná válás után egy senki vagyok. Egy rangtalan kis senki, akinek a jólléte csak mások engedékenységén múlik. Mivel fortélyokat ellesni tarok vele ezért, amit mond már leckeként fogom fel, ami úgy tűnik nem igazán tetszik neki ijesztően néz rám, de azért válaszol, mire körbe tekintek. Nem látok vagy hallok semmit és senkit. Folytatja én pedig figyelmesen hallgatom.
- Egy angyal? Itt és ilyenkor? – egy pillanatra nagyot dobban a torkomba a szívem és súlyosan nehezednek rám a szavai. Ki nem állhatom a fajtájukat. Hevesen rázom a fejem.
- Utálom őket, benned pedig nem bízom annyira, hogy számoljak a védelmedre, ránk találna – jelenleg pedig biztos vagyok benne, hogy nem bírnék el vele. – Te öltél már meg angyal? – érdeklődök kiváncsian.
credit
reveal your secrets

Asto Vidatu


☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
84
☩ Rang :
Lord/Lovas, Halál
☩ Play by :
Erin Mommsen
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Feb. 19, 2021 9:39 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Growls & howls

beautiful creatures, delightful little monsters

[You must be registered and logged in to see this image.]Velem tart, én pedig hagyom neki, talán valahol érdekel, hogy mit tenne… és ha hibázna… - Nem. – Kereszt meg vezetéknév? Ugyan… - Csak két tagú. Gondolom a Zoroasztrizmus semmit sem jelent számodra. – Ha jelentene, nem kérdezne ilyeneket, s kevésbé furcsállná, hogy két szó ír le egy démont. – A vezetéknévnek nem lenne értelme…
- Mód van. – Ismét ránézek, pár pillanatnyi jelentőségteljes csend kísértében. Mód az tényleg van, az évezredek alatt számtalan módszert kifejlesztettek a démonok… de azokat alkalmazni is kell. – Nem, valóban nincs. – Elpillantok, de valami vészjóslót mégis hátrahagyok a hangommal. Máris halálra ítélném? Talán. Hiszen most is egyedül van mellettem, most is csak pár pillanat lenne végezni vele…
Érdekesnek gondolom, hogy ennyire ragaszkodik a kutyához, akit alig ismer, de ráfogom arra a jóhiszeműségére, ami még az emberi életéből maradhatott hátra. Ez a hozzá hasonló démonokkal… emberek voltak. Ezen pedig néha különösen nehéz átlépniük… vagy ha meg is teszik, visszaeshetnek. Hiányozhat nekik az, ami egyszer már az övék volt – viszont ha nem tudod, hogy az mi is pontosan, nem hiányolhatod.
El próbálja nyomni a félelmét, érzem a mozdulatában is, ahogyan elrejti a kezeit. Várok még egy pár pillanatot, addig aligha változik jelentősen, és megtöröm a csendet mielőtt esélye lenne valóban legyőzni a félelmét. – Borzalmasan tetteted. – Az elrejtett kezére pillantok, és nem mondok többet, ha elgondolkozik, könnyen rájöhet mire célzok, vagy akár azonnal is. Érzem. Nem belülről, olyan, mint a látás vagy a hallás, csak úgy itt lebeg köztünk, és bármilyét is takargatja, észlelni fogom, amíg van benne.
- Mint az Asto Vidatu. Vagy Chamrosh. Vagy Sagdid. – Sokat kérdez. – Perzsa. – Arra már rájöttem, hogy ő nem arról a környékről származik. De ha még úgy is lenne, ezeknek a meséknek egy részét már kiszorították az egyéb vallások… - Őt másra és máskor teremtették, ahogyan máskor és máshol járt a földön, mint én, más nyomokat hagyva maga után... – Nagy annyira a földjük is, hogy ne ismerjék minden szegletét – és valami hasonló a helyzet a Pokollal is. – Merre éltél? – A kérdései alapján azt sejtem, hogy merre nem.
Valahol irritáló a jelenléte, vagy maga a létezésének a ténye a jelenlegi formájában, van benne valami érthetetlenül különös. Miért akarná így egy démon? Csak teher, esetleg játékszer, de ennyi idő után már csak az előbbi. Mégis megtűröm, talán pont emiatt, mert túl sok a kérdés körülötte. Bár ő is túl sokat kérdez…
A magyarázatára ismét rápillantok, már hosszabban méregetve a vonásait. Úgy tűnik őszinte… - Az nem egy estére való történet. – Ahhoz sokkal több éjszaka, és akár nappalok is kellenének, hogy megosszam vele… ha meg akarnám. De meg akarnám? Szavak helyett a felemelkedő szemöldököm kérdi. – Mephistot kellene zaklatnod az ilyen részletekkel, hozzá tartozol. – De azt már tudjuk, hogy az emlegetett démon, sem pedig Ana felvigyázója nincs a környéken. És ha már itt tartunk… - Ana a teljes neved? – Rövid, és egészen emberinek hat, vagy csak én töltöttem túl sok időt idefent. De a visszaút jelenleg nem megoldható… De könnyen elhinném róla, hogy valamilyen becenéven mutatkozik be, amilyen emberi gondolatai vannak.
- Minden névnek jelentése és jelentősége van. Hordoznak egy súlyt, ami minden alkalommal a tulajdonosára nehezedik, amikor kiejtik. Bár rajta múlik, hogy mit kezd vele… néha ezek megpecsételik a sorsukat. -  Tehát igen, meggondoltam a nevüket, nem véletlen, hogy így szólítom őket – ahogyan az sem teljesen véletlen, hogy engem úgy neveznek, ahogyan. Apró, de jelentőségteljes részletek. Akárcsak az ő neve is, amivel bemutatkozott. Már ha az igazi vagy a teljes…
- Első lecke? – Mikor egyeztem bele, hogy tanítani fogom? – De ha lenne ilyen, az az lenne, hogy figyelj a környezetedre. – Van valami vészjósló abban, ahogyan rápillantok. Ha ezt betartotta volna, nem talált volna rám. Bár eddig nem bántottam, ennél rosszabb végkimenetele is lehetett volna – vagy még lehetne is akár. De csak pár pillanatnyi időt adok neki, amíg magán érezheti a tekintetem súlyát, majd folytatom. – Korábban éreztem egy angyalt a környéken. Megérzik a démoni energiákat, feleslegesen pedig nem akarok összetűzésbe kerülni vele. Szóval most előnyösebb Sagdidra hagyni a keresést. Hacsak nincs kedved megnézni, mire képes egy angyal. – Nem az a probléma, hogy nem tudnám kezelni a helyzetet – sokkal inkább az idő és energia ami vele jár. Egyszerűbb, ha sétálunk a kutya után, Kamak különben sem rohanna világgá, annyi falkaszellem bőségesen van benne, hogy legalább az erdőn belül tartsa.
Vendég
reveal your secrets

Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Feb. 17, 2021 6:37 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Asto Vidatu Anastasia
A dühöm amilyen gyorsan jött olyan gyorsan is ment, valahogy ez mindig is így volt, démonná válás ide vagy oda sok minden nem változott, túl sok minden. Mindig sikerül szembesülnöm a ténnyel akár mennyire is próbálok nem emberként viselkedni, a gondolkodásom még túlzottan halandó szintű. Zavar… persze, hogy zavar főleg, mikor látom a gazdám arcán a csalódottságot.
Elindul… talán jobb is, de az emberi önérzetem valamiért nem engedi, hogy a kölyköt a saját gazdájával hagyjam, nem értem mégis mi zavar, hisz látszólag teljes békében meg van a démon kezeiben.
Van valami, ami nem hagy nyugodni… minden bizonnyal ez is az emberi mivoltomnak köszönhető, de bosszant, hogy nem tudom a nevét és úgy tűnik nem is akarja elárulni. Nem hagyom annyiban, előbújik belőlem a csipkelődő énem el is határozom, hogy saját névvel illetem őt pont, mint a Vén kukkolót. Megtörik a jég. Hogy azért-e, mert szemtelenkedni próbáltam vagy azért- e, mert megunta a rejtélyeskedést azt nem tudom. Felvont szemöldökkel pislogok rá, valahogy nem megszokott számomra, hogy egy démonnak két neve legyen.
- Neked két neved van? Ez olyan, mint a kereszt és a vezetéknév? az emberi gondolkodás… valahogy nem tudom értelmezni másként. Azt sejtem, hogy nem úgy kell elképzelni, mint a halandóknál, hisz a démonoknak nincs családjuk, akiket közösen összekössön a család neve, de valami jelentősége biztos van. Az is lehet, hogy nincs csak én nem tudom felfogni ezt ésszel. Megfogan bennem egy gondolat, egy kérdés vajon, ha nem olyan lennék, mint most akkor nekem adná a kis pokol jószágot? Fel is teszem a kérdést, de javítok is rajta, mert ő szó szoros értelmében gondolja mikor válaszol.
- Biztos van mód arra, hogy gyorsítsak ezen, csak én még nem jöttem rá, hogyan lennék képes erre – fejlődnék, de nem csak a kutya miatt, magam miatt is. – Nincs újabb száz évem arra, hogy fejlődjek – nyilván ez nem egy olyan dolog, amit az „ember” egy- két hónap alatt teljesen el tud sajátítani, de száz év alatt rengeteg minden megváltozik és igaza van, bármi… Szerinte csak kárt okoznánk jelenlegi formánkban egymásban a picúrral. Én másképp látom ezt a helyzetet, de persze ez is csak nézőpont kérdése. Az könnyen meglehet, ha kinyílnak a pokol kapui abban a formában nem lenne biztonságos neki egyedül kószálni, és nagy valószínűséggel az én kezem alatt inkább válna ölebbé, mint vérebbé. Nem kifejezetten zavarna, de ahogy ő is mondta a pokol nem védteleneknek való játszó tér. Megfordul a fejemben a gondolat, ha vele tartanék elleshetnék pár trükköt, ami a kutyák idomításához kell így felajánlom a segítségemet a másik elveszett jószág keresésében. Ennek a találkozónak már véget kellene vetnünk, sőt meg sem kellett volna ejtenünk, mégis megtörtént. Hosszasan elgondolkodok az erdő sötétjét kémlelve, mit tegyek, Hél nagyon dühös lesz, ha vele tartok Mephisto még inkább, de ha bejön, amit remélek, talán később fordíthatnám a hasznomra is a vele eltöltött időt, ami végül mindenkit büszkévé tehet. Az utóbbi időkben, mintha rájöttem volna mi gátol abban, hogy a lelkemet elhagyjam, de úgy gondolom, ha az a tényező távol van tőlem talán van esélyem nem aggódni az érzéseim, a lelkem miatt. Elhatározom magam, de azaz apró kis bogár beindul, mégis csak egy vadidegen ráadásul egy démon. Nem féli Mephistot, legalábbis látszólag, ráadásul ellenfél sem vagyok számára. El kell nyomnom a félelmem, még csírájában kell elfojtani mielőtt elhatalmasodna rajtam. Ökölbe szorítom a kezem és zsebre dugom, hogy ne lássa, bár kár a gőzért, a démonok nagy részét ez élteti, messziről kiszagolják már akkor, mikor te magad még észre sem veszed.
- Kamak? Ez milyen név? – érdeklődöm, nem hallottam még, de tetszik a hangzása. Teljesen eltér az általam ismert elnevezési formáktól. – Mephistonak is van két kutyája, de őket Faustnak és Júdásnak hívják – gondolkodok hangosan, valamiért ezek a nevek emészthetőbbek számomra, mint az ő kutyáinak nevei. Talán azért, mert földhöz ragadtabbnak tűnik? Lehet elvégre az én egykori kiskutyám is egy emberi nevet viselt. Elindulunk a felnőtt kutyája nyomán miközben füttyögni kezdek az elveszett állatnak. Látszólag visszább vesz a fenyegetőnek tűnő formájából, a szemei kitisztulnak, de ettől még nem bízom meg benne jobban.
- Nem, tényleg érdekel – mondom teljesen őszintén.  – tényleg kíváncsi vagyok rá miként viseled gondjukat és miként tartasz kordámban hozzájuk hasonlókat és miképp éred el, hogy az ilyen különleges egyedek is teljes engedelmességgel viselkedjenek feléd – mondom a kezében pihenő jószágra biccentve. Megdorgál amiért felvonom magunkra a figyelmet. Mégis kiét? Ostoba kérdés, elvégre én magam is ide tévelyegtem.
- Rendben, akkor… - dugom vissza a kezem a zsebembe – csendben követjük. – Chamrosh, Sagdid, Kamak elégedetten és halkan hümmögök ahogy újra és újra végig sorolom fejben a kutyák neveit. – Mond te mégis mi alapján nevezed el őket? Van talán jelentésük a neveiknek? Nem igazán hallottam még hasonlókat – bár bele gondolva az ő neve is különleges, két tagú, valahogy magától értetődő, hogy ő maga is hasonlóan egzotikus neveket használ a sajátjainak.
- Az első lecke akkor, hogy mindig bízzuk a kutyákra egymás megtalálását? – siklik rá a tekintetem a kölyökről.
credit
Ajánlott tartalom
reveal your secrets



Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma



●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 14 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 13 vendég :: 2 Bots

• Fajaink száma •
Arkangyal
1/1
Leviatán
7/3
Angyal
1
Démon
6
Bukott Angyal
3
Ember
4
Félvér
2
Harcos Angyal
5
Vadász
5
Nephilim
2