Omnen dimittite
spem, o vos intrantes!
Staff, és tagok által keresett karakterek

 
• I had a brother who was my savior ~ Adexael & Puriel, Chapter I. •
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Adexael


I had a brother who was my savior ~ Adexael & Puriel, Chapter I. GilFB0gI had a brother who was my savior ~ Adexael & Puriel, Chapter I. 8568cxi
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
I had a brother who was my savior ~ Adexael & Puriel, Chapter I. RZLfUS2
My Team
☩ Reagok :
117
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Nov. 28, 2020 9:43 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Just like leaves they fall to the ground

@Puriel & Adexael  


Ha nem lenne jobb dolguk és fontosabb feladatuk, valószínűleg részletekbe menő panaszkodásba kezdene, ha már egyszer Puriel megkérdezte a véleményét ezekről az újfajta semmirekellő harci eszközökről. De aztán az is lehet, hogy mégsem mondana semmit, a kerub kíváncsisága ugyanis épp annyira származhat puszta udvariasságból, minthogy valódi érdeklődés lenne – az angyalok ezen fajtájától áll a legmesszebb a küzdelem, ami a szeráfnak magát a létezés értelmét jelenti. Nem, Puriel abszolút nem értheti a problémáját; nem tudhatja, hogy Dex számára minden egyes harcolással töltött másodperc fontosabb a lélegzetvételnél, sőt, talán fontosabb még a megbecsülésnél is, hiába áldozott fel utóbbiért olyan nagyon sokat.
Azt hiszem, a számszeríj óta minden fegyverük egyre kevésbé méltóságos… – válaszol némi gondolkodást követően, de ennél többet nem is volna bölcs hozzáfűznie; a halandók szokásainak megítélése nem igazán tartozik a hatáskörébe és mint mindig, most is igyekszik tartani magát a szabályokhoz. Egyre nehezebb nem átlépnie bizonyos határokat, ezt ő maga is érzi.
Nem csak a modern eszközök iránt van egyre mélyebb ellenérzéssel: a ruhaként hordott, díszes és felesleges anyagaikat sem látja túlzottan értelmesnek, s erre most Puriel szavai is ráerősítenek. A fűzők létezésébe eddig jóformán bele sem gondolt, de valóban olyan, mintha másként néznének ki újabban a női egyedek; elképzelni sem tudja, miért áldoznák fel a karcsú derékért a szabad lélegzetvételt is a kényelmes mozgás mellett, és abban sem biztos, hogyan férnek el így odabent a belsőszerveik. Újból végigvezeti a tekintetét Purielen, a szemei elidőznek a kényelmetlennek látszó szerelésen, majd ismét furcsa grimaszba rándul az arca. Immár sokadszorra ad hálát az Úrnak, hogy őt nem kerubnak vagy őrangyalnak teremtette, s amint hazatér, nem kell többé fűzőkben, többrétegű szoknyákban és dolmányokban gondolkodnia.
Minden érthetetlen részlet ellenére élvezi a kettőjük párbeszédét, a nem teljesen szokványos helyzetet, amiben ugyan akaratán kívül landolt nem is olyan régen, de most képtelen lenne tőle elszakadni, és még csak nem is teljesen azért, mert nincs kedve az odafenti semmittevéshez. Kihívást lát a tettetésben és ez bőven elég ahhoz, hogy az elvártnál magasabb fokon működjön a lelkesedése.
Nos, nem sikerül egyből megfelelő fedőnevet választania, de Puriel szerencsére nem ítélkezik. Épp úgy, ahogy a helyében Adexael pillanatok alatt és segítség nélkül kikerült volna az angyalcsapdából, társa is a saját szakterületén jeleskedik, s most kétségkívül rajta a sor, hogy kijavítsa a harcos által vétett apró hibát.
Draskovich – ismétli utána az első javaslatot figyelmesen és szinte suttogva; memorizál, máskülönben pedig azon van, hogy ne veszítse el a fonalat a rengeteg új információ között. Nagy szerencsének tartja, hogy az ennél fontosabb küldetéseknél mindig ott van mellette Asaliah, aki nála sokkal könnyedebben tart lépést a korokkal. Gyakrabban zavarodna bele a történetekbe, amelyekhez idelent kell tartania magát, ha neki kellene figyelnie az ehhez hasonló részletekre.
Gróf Károlyi – mondja ki aztán a második variációt is egy határozott bólintás kíséretében. Ha a kerub megítélése alapján ez jobban hangzik az előzőnél, hát legyen. Gróf Károlyi György lesz a neve, magyar nemesként állít majd az udvarba a karjai közt tartott halott lánnyal. És elhagyta a dolmányát. – Gróf vagyok – húzza ki magát szinte észrevétlenül és ösztönösen, s mialatt ezen elmélkedik, a távolba pillant. Már épp megörülne annak, hogy készen áll, mikor a kerub újabb pontosítanivalóra hívja fel a figyelmét.
Bécsbe jött, de mégis miért?
Kézenfekvő lehetőségnek látszik, hogy Puriel – vagyis Magdaléna, ahogy őt a halandók közt hívják – legyen a látogatása oka, ezzel ugyanis az is könnyedén megmagyarázható, hogyan került az erdőbe. Talán látták őt arrafelé sétálni, mielőtt ő grófként megérkezett volna, talán megkérdezett valakit, merre találja a rokonát és talán akihez a kérdést intézte, az egyből a fák sűrűje felé irányította Károlyi Györgyöt.
Az angyalnő mosolya szélesebbre húzódik, mire a Dex arcán ülő tükörképként igazodik hozzá. Elfogadta az ajánlatát, ami azt jelenti, ezúttal nem lőtt mellé annyira, mint a nevekkel az előbb – hozzátett valami használhatót, ez pedig eltölti némi büszkeséggel. Ennek hála fel sem tűnik neki, amint társa végigsimít a holttesten, de talán jobb is így; csak újból összezavarodna az értelmezhetetlen mozdulat láttán, azt ugyanis nagyon jól tudja, hogy az élettelenül lógó lány semmit sem érez belőle.
Pontosan – teszi hozzá egyetértőleg, hiszen nem véletlen döntött a családi látogatás mellett az udvarlással szemben; nagyjából fogalma van róla, mit kellene mondania, ha rákérdeznek rokonához utazásának okaira. Híreket hozott neki a távoliakról; olyan dolgokról, amiket a saját szemeivel nem láthat, míg tart a kihelyezése. Ugyan a grófnak is rengeteg feladata akad, ő bizonyos értelemben szabadabb, egyes napokon teljesen a maga ura, de többé-kevésbé belátása szerint utazgathat a maradékon is, ha ahhoz tartja kedve.
Puriel utolsó megjegyzése kellemesen bizsergő érzést hagy maga után. Ezek szerint nem Dex az egyedüli, aki semmi mást nem csinálna szívesebben e pillanatban.
Ó, az én küldetésem már véget ért – jelenti ki tárgyilagosan, hiszen semmiféle mögöttes jelentése nincs a szavaknak, csupán ez az igazság és nem látja különösebb okát annak, hogy magában tartsa az információt.
Lép egyet arra, amerre eredetileg is tartottak, és ha a kerub követi, már tovább is indul a palota irányába.
Arra gondoltam, megvárom, míg te befejezed a sajátodnak ezt a részét – folytatja menet közben – De csak ha nem zavarlak meg benne. – Megteheti, amíg nem hiányolják Magyarországról, gondolja Gróf Károlyi, és ezúttal éppen csak a szája sarka rándul felfelé.


reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Puriel


I had a brother who was my savior ~ Adexael & Puriel, Chapter I. 48519e3dc3601406798910f8d718a9c41b1d0088
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
22
☩ Rang :
Kerub
☩ Play by :
Katie McGrath
☩ Korom :
166
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Nov. 25, 2020 8:22 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


The angels are nearer than you think...
────────────── ──────────────
Badarságnak tartja a pillanatot, mikor az emberiségben legelőször fogant gondolati szikra, hogy életet kiontson.  Amikor engedtek az első gonosz suttogásnak... Badarságnak véli, ugyanis egyenlők ők, mind. Isten szemében azok, bár ezt már sokan elfelejtették. Puriel számára az erőszak mélyen elítélendő dolog, hisz értelmetlen... De miért is lenne fontosabb, miért is lenne egyenrangú, esetleg több egy életnél bármi, legyen az akár kézzel fogható, vagy akár szellemi részt érintő csekélység? Hogyan érezhetik a mérleg súlyát nehezebbnek a legnagyobb kincsnél? Persze Isten így is szereti őket, s azért teremtette az angyalokat, hogy segítsék megteremteni világukban a fel-felboruló egyensúlyt.

Annával az angyalférfi jól bánik, hisz vigyáz rá. Puriel, habár témájuk, s ők maguk már elkanyarodtak a csúf, szomorú haláltól, de néha rápillant a testre. Megkönnyebbült, hisz fivére amilyen kegyetlenül elbánt a halandó csapattal, olyan finomsággal tartja a leányt. Neki kedves volt ő, s ezt tiszteletben tartják. Nem köszönhetné elégszer.
- Jól érzékelem, hogy nincs ínyedre e tény? - teszi fel kérdését a lőfegyverek használatából eredően, hiszen kiérződik némi kiábrándultság Adexael hanglejtéséből. S őszintén szólva, nem volna meglepve, ugyanis - mint azt láttatni engedte korábban -,  a férfi karja folytatásaként kezelte kardját, mesteri precizitással. Bizonyosan nem tarthatja nagyra az újításokat a harcok terén, amiért nem hibáztatható, ezáltal nem szemrehányó éllel kérdezi a nő, sokkal inkább a puszta érdeklődés hajtja előre. Sajnos nem találkozhat sűrűn fajtársaival, ezért egyben ki is használja, hogy e tragikus alkalom összesodorta őket. Mert hiába végzi feladatát tökéletesen, lényének jó részét cserébe titkolnia kell, viszont íme, végre nem szükséges emberként viselkednie, ami üdítően hat rá.

Talán a másik félt sem untatja, hisz úgy érzi, nincs terhére, mi több, a szekundumok teltével oldottabbnak tűnik. Már-már lelkesnek, ahogy az emberek mondanák. Puriel aprót bólint, mely lassú, biztató mosollyal lesz teljes az Adexael szájából elhangzó a szöveg visszamondása közben, ugyanis történetet kerekítenek, amely pusztán a bejutást könnyíti, noha talán szükség sem lesz rá. Azonban míg egyikük távozni fog a feladata bevégzése után, másikuk itt marad, s tovább éli "életét", ezáltal pedig a törés nélküli folytatólagosság nem lenne hátrány.  Persze memória módosítással is megoldható volna az Anyakirálynéhez való eljutás, de mindenkit végig ellenőrizni, aki látta esetleg a különös idegent... Mindemellett Anna halálát is kellően meg kell magyarázni, tehát valóban indokolt a megfelelő körítés megtervezése.
-  Valószínű, hogy orra bukás lenne a vége... - válaszol a női ruházat kapcsán.  -  Furcsa, hogy a szépségért mire nem képesek az embernők. Nehéz ruhákat viselnek, és fűzőt is hordanak, melyben alig kapnak levegőt, s ez utóbbit azért, hogy minél karcsúbbnak tűnjön a derekuk. - ingatja a fejét. Kész szerencse, hogy Puriel ellenállóbb testvázzal rendelkezik, különben talán meg is fulladt volna eme kényelmetlen hacukák miatt, vagy rosszabb, valamiféle deformáció áldozatává vált volna... Fogalma sincs, hogyan viselik el a kor asszonyai a kínt, mellyel testüket sújtják szinte életük végéig. Koránt sem egészséges, amit magukkal tesznek, de a hiúság nagy úr számukra...

Majdnem kijavítja, aztán végül jól teszi, hogy kivár, ugyanis társa kevesebbet járhat halandók között, mondhatni súrolja őket egy-egy küldetés kapcsán, ezáltal nem vétek, hogy végül mellé fog a nevek kapcsán. Nem sokkal, egyébként. - Nem, valóban nem az, de ne csüggedj, a két népcsoport nem áll messze egymástól.   - erősíti meg végül, finoman vigyázva rá, hogy Adexael kedvét ne szegje. Ajkain továbbra is szilárd biztatás húzta mosoly honol, mely nem fog változni, mikor újfent megszólal javaslatával.  - Mit szólnál a Draskovich-hoz?  Vagy... - hümmög, gondolkodik, látszik, hogy keres memóriájában. - Károlyi. Gróf Károlyi. Ez kicsivel könnyebben emészthető név. - billenti oldalvást fürtjeivel keretezett orcáját.  - György.   - teszi hozzá, hogy teljes legyen a "kódnév", amit az emberek előszeretettel vesznek ketté család és utónév formájában, azonban ezt csak akkor részletezi ki, ha társa konkrétan igényli.
Aztán a folytatás miatt Puriel elragadtatása nyilvánvalóvá válik. Két lehetőséget hozott fel, azonban a praktikusabbat, melyet végül maga Adexael is kiválaszt, ő maga is jobban preferálná. Kevesebb bonyodalommal jár, ami egyértelműen nekik is előnyt jelent.  
- Tudom, hogy sosem hoznál szégyent a családunkra - tény, nem eldönthető, Adexaelnek vagy a megszületendő alteregójának szánta e a szavakat. Mosolya azonban kiszélesedik, még szemei is nevetősebbek lesznek, keze pedig előre nyúl, az Annát tartó kar egyikére, hogy lágysággal megérintse. Ez amolyan kellemes berögződés, melyet az emberektől tanult. Meglepően sokat kifejezhet vele, azonban mivel a férfi nem biztos, hogy jártas ezekben az érzés-olvasásokban, jobb, ha szavakat is intéz felé még. - Boldogan leszek a rokonságod! - erősíti meg Adexaelt az addigra remélhetően nyilvánvalóban, vagyis abban, hogy nincs ellenvetése rokoni szálat felvenni vele. Végül is, Atyjuk által mindannyian testvérek, Puriel eképpen is tekint az angyalokra, ezért hát egyáltalán nincs nehéz dolga.
- Én invitáltalak, hogy beszámolj az otthoni dolgokról. - folytatja, mintegy simítván a még fennálló esetleges kételyeket, melyeket az emberek felől érkezhetnének. - Szerencsére nem fognak kételkedni a szavaimban, így olyan mélyre nem kell leásnunk a történet szempontjából. Bár azért, be kell vallanom, előre kezdem sajnálni, hogy hamarosan véget ér a küldetésed. - fűzi még hozzá, csupán a teljesség kedvéért, mégis bevallva, hogy kedvére való percek ezek a mostaniak.





reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Adexael


I had a brother who was my savior ~ Adexael & Puriel, Chapter I. GilFB0gI had a brother who was my savior ~ Adexael & Puriel, Chapter I. 8568cxi
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
I had a brother who was my savior ~ Adexael & Puriel, Chapter I. RZLfUS2
My Team
☩ Reagok :
117
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Nov. 23, 2020 7:12 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Just like leaves they fall to the ground

@Puriel & Adexael  


Nem gondolkodott rosszul, csak egy kicsit lassabban a kelleténél – legalábbis Puriel most pontosan azt teszi javaslatként, ami egy pillanattal előbb a saját fejében is megfordult. Egyetértően bólint, mielőtt valódi választ adna.
Hát persze, hogy egyszerűbb. Mindig az egyszerűbbet választják – teszi aztán hozzá lemondóan. Látott már pisztollyal való igazságos küzdelmet és egyáltalán nem nyerte el a tetszését. Emberi mértékkel számolva épp csak egy éve, egy másik kontinensen, s bár azóta nem volt szemtanúja hasonlónak, a jelenet olyan nevetséges volt, hogy örökké az emlékezetében fogja őrizni: a két férfi háttal állt egymásnak, s úgy tettek ellenkező irányba egy pár lépést, mielőtt megfordultak volna, hogy vezényszóra vegyék célba a másikat. Puff. Az maradt életben, aki gyorsabban felrántotta a karját és hamarabb sikerült meghúznia a ravaszt, az összscsapás pedig nem tartott tovább egyetlen másodpercnél. Elképzelni sem tudja, hogyan nevezhetik ezt harcnak, mikor a mozdulatsor még jóindulattal sem hasonlít ilyesmire, sőt, talán nem is több egyszerű szerencsejátéknál. Adexael rettenetesen szégyellné magát, ha hasonlóba keveredne.
Minél tovább gondolkozik a tökéletes álcán, annál több kérdés kavarog a fejében – szerencsére Puriel segítőkésznek tűnik. Ki gondolta volna, hogy ma jön el az a nap, mikor egy tapasztaltnak aligha nevezhető angyal támogatja majd elméleti tudással? Persze meg kell említeni azt is, hogy a szeráf feladata akár véget is érhetett volna az erdőben végzett vérontással, a palota irányába már csak kedvtelésből indult el társa oldalán, és talán mert sajnálja a kerubot, akit valamilyen különleges kötelék fűzött a karjaiban tartott élettelen testhez. Ő is visszahozhatná, de félúton lerakni gyanúsabb lenne még annál is, mintha saját maga cipeli át a birtokon.
…Elhagytam? – ismétli utána a szót értetlenül hunyorogva. Talán a tettetett ügyetlenséget is gyakorolnia kell, mielőtt odaérne. – Hmmm. Hát jó. Volt egy dolmányom, de... de elhagytam – suttogja a szövegét halkan, mintha kötelező lenne, a tekintete pedig maga előtt fixálódik valahol a földön. Most, hogy kimondta, már nem is tűnik olyan furának.
Puriel hangja az, ami kizökkenti a színészkedésre való felkészülésből, a téma pedig még mindig ugyanott tart, de legalábbis nem távolodott messzire azoktól a borzasztó ruháktól. A napszakonkénti átöltözésbe belegondolva kelletlen grimaszra húzódik az orra.
Tényleg borzasztó viseletnek lászik. Lefogadom, hogy nem lehet benne futni. – Talán ha mindnek feltépné úgy a rétegeit, ahogy a mostaninak… Az az egy biztos, hogy ha a szeráfnak kéne megterveznie a következő évtized földi viseletét, mind egyszínű szerelésben díszelegnének, az anyagok pedig tapadósak lennének és feszesek, csak hogy a teljesen ellentétes váltással kiegyensúlyozhassa a világ rendjét.
Nos, legalább a használandó nyelvvel nem lesz gondja. Az alapján, amit Puriel tanácsol, itt nincsenek csavarok – de egyébként is inkább a tartalom az, amivel elronthatja mindkettőjük előadását. És a név. Valószínűleg az a legjobb, ha ezt az egyet teljes egészében a kerubra bízza.
Öm, nos hát… Stanisław? Mit szólsz a Stanisław-hoz? – billenti oldalra a fejét kíváncsian, mert aztán mégis úgy dönt, hogy tesz egy próbát. Valami derengeni kezd odabent, de már megint nem elég gyorsan, mert most elkomolyodott arccal pislog néhányat. – Ó. – Találkozott egyszer egy férfival azon a területen, akit így hívtak, de ő mintha csak átutazóban járt volna az országban, ami pedig azt jelenti, hogy… – Lehetséges, hogy ez nem is magyar név – csóválja meg a fejét, majd segélykérőn pillant társára. Érezte, hogy rá kellene bíznia az ötletelést.
Az utolsó pont a listán már megint egy egyszerűbbnek látszik: a családlátogatás és az udvarlási szándék is olyasmi, amibe a szeráf könnyedén bele tudja képzelni magát. Na jó, talán inkább csak a látogatáshoz van viszonyítási alapja és az udvarlás teljes mértékben afféle cselekedet, amihez abszolút idegen érzések és motivációk társulnak, ráadásul minél többet gondolkozik rajta, annál kevésbé érti utóbbi pontos jelentését… Lényeg a lényeg, a rokonokhoz való leutazás sokkal biztonságosabb terepnek tűnik.
Azt hiszem, a rokonlátogatásnál maradnék. De ki lehetne a rokonom? – elmélkedik tovább az élet nagy kérdésein, és ha most megérdeklődné valaki, kénytelen lenne bevallani, hogy az utóbbi jó pár évben nem gondolkozott annyit összesen, mint ezalatt az alig öt perc alatt.
Megköszörüli a torkát.
Puriel – szólítja meg ezután az angyalnőt óvatosan, mintha csak a világ legnagyobb szívességét igyekezne éppen tálalni – Lennél a rokonom? Talán egy nagyon távoli unokatestvér. Ígérem, hogy nem hozok szégyent a családunkra – bólint komolyan és kötelességtudóan – És megmondom nekik, hogy elhagytam a dolmányomat.


reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Puriel


I had a brother who was my savior ~ Adexael & Puriel, Chapter I. 48519e3dc3601406798910f8d718a9c41b1d0088
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
22
☩ Rang :
Kerub
☩ Play by :
Katie McGrath
☩ Korom :
166
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Nov. 17, 2020 5:15 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


The angels are nearer than you think...
────────────── ──────────────
Annyi mindent elsajátított, mely rájuk, emberekre jellemző, és annyi mindent megértett. Tanult tőlük, s tanulmányozta őket, mégsem elég e megszerzett tudás... Hiszen van, amire nem tud magyarázattal szolgálni. Az érzelmek finomságuk ellenére néha bonyolultak, ámbár többségük mégis oly könnyen visszavezethető... A boldogság, a fájdalom, a harag, ezek mind az egyszerűbbek közé sorolhatók, ám ott van a vonzalom, egy kivételes, erőteljes katalizátor,  amely a testi vágyak mellett a csodás szerelemért is felel. Ezt - mivel ő maga nem tapasztalta -, csupán másokba lopózva érzékelheti, de nem tudja, honnan jön, mi az, ami eldönti, ki légyen az, aki annyival vonzóbb másoknál, hogy lángra lobbantja testet és lelket egyaránt. Nem érti hogyan történik a kiválasztódás, habár megesik, hogy a szerelem nincs jelen, helyette puszta testi vágy parázslik, néha alantas módon, az ösztönök mélyéről, gondolatot mellőzve. Erre rájött: ez a külcsín szépségéből fakad. Ami a szemnek szép, sosem tudnak ellenállni, soha nem is voltak rá képesek; Purielnek ez a rész már könnyen feltűnt. Talán azért kreálta őket is Atyjuk tökéletesnek. Hogy elvarázsolják az emberiséget...
Nos, az angyalnő nem véletlenül kérte, hogy szoknyájának hasítéka ne legyen túl hosszú, hisz combjai mutogatása, még ha az egy sajnálatos esetből ered is, de felkelti a figyelmet a férfiak köreiben. Vágyakat, ábrándokat ültet beléjük, azonban mindez felesleges volna: nem tartja szükségesnek, hogy róla álmodozzanak, netán még többen udvaroljanak neki; őbenne nincsen egyetlen szikrája sem efféle késztetésnek. Az angyalokat ellenben az emberekkel, a testiség, s a szexuális vágy nem vezeti az orránál fogva, sőt, még csak meg sem érinti őket.
Adexael beleegyezése után a konszolidált összképet tovább rondítva tehát felhasítja szoknyáját: a felső réteget kissé hosszabban, mint a délutáni ruhája részéhez tartozó abroncsot s az alatta leledző alsó szoknya anyagát. Így a támadás túlélője hitelesebbé válik, noha rendezetlen kinézete, s ijedt, meggyötört orcája bizonyára egyébiránt is meggyőző, legalábbis, a harcos tekintetét látva bátran feltételezheti, hogy így van. Csakhamar szavakkal is kifejeződik feltételezésének helyessége, mire a nő aprócskát, de elmosolyodik, s eme mimika hirtelen váltása is könnyedén kivitelezhető számára, ahogy tapasztalja. Nos, a kerubok nem hiába szemfényvesztők: immáron úgy tűnik, képességek nélkül is képesek a sikerre.
- Engedelmeddel: javasolnám, hogy inkább lőfegyver szerepeljen a riadalmuk tárgyaként. Az emberek hatékonyabbak vele, hisz egyszerűbb meghúzni a ravaszt, mint karddal harcolni, ezáltal ahogy hallom, jobban is tartanak tőle. - hát ide jutottunk, gondolja a nő. Véleménye szerint el fognak kényelmesedni, hiszen ahogy a világ folytonosan megújul, ez alól a fegyverek sem fognak kivételt képezni, ugyanakkor ha rajta múlna, nem léteznének élet kioltására szolgáló eszközök. Csakhogy nem rajta múlik.

Ezúttal rajta a sor, hogy végigmérje a másikat. A divat, mint mindenhová, ide is elért, ezérthát fontos részét képezi a hitelességnek. Adexael ruházata ugyan nem épp a kornak megfelelő magamutogatást sugallja, de nem is a legrosszabb. Kész szerencse, hogy a női öltözékek mindig nagyobb hangsúlyt kapnak a férfiakéhoz képest. Nekik csupán egy nadrág, s egy díszes felsőruházat jut, míg a nők fullasztó fűzőkkel, s rengeteg rétegből összetett nehéz anyagú ruhákkal sújtják magukat. Puriel ugyan csodálatos tükörképet mutat, ám az öltözködés hosszas procedúráját igazán elcserélné...
-  Láttam már rosszabbat... Majd megmondjuk, hogy az egyébként magyarokra jellemző, s előszeretettel preferált jellegzetességet, a dolmányt, melyet különben egy kellemes férfi felső ruházatnak kell elképzelni, sajnos elhagytad, hisz alkarodon pihentetted sétád közben, az események kedvezőtlensége pedig fontosabb volt, mint holmi ruhadarab. - szavalja méregetése után végül tekintetével megállva a harcos mellkasi részénél, az ingen gondolkodik még kicsit, de csakhamar, egy fej ingatás után jónak találja azt is. - A férfiaknak könnyű. Látod nekem mit kell nap mint nap magamra erőltetnem?   - ingatja fejét, majd visszatér az arcra. Jónak találja az összképet.  - És ez csupán a délutáni ruhám. - némi grimasz is átsuhan az arcán. Felesleges kellékek...
- Csak egy leheletnyivel.  Sok gróf már csaknem anyanyelvi szinten boldogul errefelé. - ad választ az időközben belelkesült férfinek. Amilyen kíméletlennek látta Puriel, nem hitte volna, hogy bármi is fellelkesítheti, ám ez egyáltalán nem bűn. Jobban érzi magát, s ezért el is mosolyodik.
- Hmm, bizony nem ártana.   - bólogat a "kódnév" (ohh, hát igen, harcos, ezt még szójárásban sem tagadhatná). - Mennyire vagy jártas a nevek terén? -  Puriel még véletlenül sem akar előre szaladni, hogy esély nélkül árassza el az angyalférfit.  - Illetve, miért látogattál az udvarba? - habár nem sok időt fognak eltölteni magyarázkodással, kénytelenek ezt is megbeszélni, hisz nem tudhatják előre, mit hoz a sors, míg eljutnak az Anyakirálynéhoz. - Nem javaslom a politikai indíttatást, nehogy később a magyarokon kérjenek számon. Rokoni látogatást ajánlanék helyette, vagy esetleg udvarlási szándékot. - fürkészi válaszra várva az ezidáig kedélyesebbnek tűnő személyt, kiről reméli, az érdeklődése továbbra sem kopik.





reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Adexael


I had a brother who was my savior ~ Adexael & Puriel, Chapter I. GilFB0gI had a brother who was my savior ~ Adexael & Puriel, Chapter I. 8568cxi
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
I had a brother who was my savior ~ Adexael & Puriel, Chapter I. RZLfUS2
My Team
☩ Reagok :
117
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Nov. 16, 2020 11:31 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Just like leaves they fall to the ground

@Puriel & Adexael  


Megerősítő bólogatásba kezd, amint egyértelművé válik, hogy Puriel nem vette rossznéven a javaslatát. Könnyedén megsértődhetett volna rajta – gondolkozik tovább a szoknya igencsak magasan való feltépésén és a további igazítanivalókon, Adexael azonban egészen más hibát vesz észre a saját tervében, mint ami egy halandónak szúrna szemet legelőször. Ha a küldetés kedvéért Purielnek meztelenül kellene végigsétálnia a palota legforgalmasabb folyosóján, nem volna mit hozzáfűznie, a megrongálódott ruhák és a csapzott kinézet azonban egész más kategóriába esik, ha szeráfi meglátással értékeljük a helyzetet: társának egész egyszerűen azt kell tettetnie, hogy harcolt és elesett. Hogy gyengébb volt a halandóknál, hogy valódi segítségre szorult ott a fák között a sötétben, ez pedig olyasmi, amit Dex soha nem vállalna önként. Képtelen lenne védtelennek mutatkozni.
Ó… – nyögi, mialatt a ruhadarabon ejtendő szakadás mértékéhez kapcsolódó kérdést igyekszik értelmezni, s mielőtt válaszolna, ismét alaposan végigpillant Purielen. – Nos, feltételezem, hogy az is elég lesz – egyezik bele aztán egy egészen halovány vállvonás kíséretében. A halott lány még mindig ott pihen a karjaiban.
Kíváncsian figyeli, ahogy a kerub tovább intézkedik, ahogy alaposan beletúr a hajába és gyűrötté varázsolja a ruhája elejét. Aztán mintha az arckifejezése is megváltozna, s ezzel az utolsó simítással sikerül teljes ámulatba ejtenie az előtte szobrozó szeráfot. Önkéntelenül is előrébb nyújtja a nyakát, hunyorog, és mintha az ajkai is kettéválnának egy hosszú másodpercre, pedig Dex nemigen szokott anélkül mozdulni, hogy arra előtte engedélyt adna a testének. Puriel trükkje megfogta, mert most mintha halandó nőt látna a helyén állni… Sohasem gondolta volna, hogy efféle potenciál rejtőzik a kerubokban.
Pislog néhányat, hogy kitisztítsa a fejét, s ezáltal rövid hatásszünetet garantál az előbb elhangzott kérdésnek.
Egészen meggyőző – helyesel őszintén. Vajon az angyalnő sírni is tud? Nem meri megkérdezni, de már egyébként is fontosabb dolgokra terelődött a téma, minthogy mire képes a másik valójában: Dexnek is szerepet kell kapnia a történetben, mielőtt visszaérnek.
Ő lesz tehát a megmentő, s talán gróffá is avatják itt az erdőben.
Talán az is elég, ha azt mondom, hogy menekülőre fogták, mikor megjelentem. Megriadtak a kardomtól. – Vagy inkább a pisztoly a fenyegetőbb? Jól tudja, mennyivel könnyebb dolguk van a halandóknak, mióta feltalálták a lőfegyvereket, de ő maga képtelen lenne a levegőben süvítő golyókat preferálni a valódi közelharccal szemben. Ha csak egyetlen ujjat kell hozzá megmozdítania, oda a kihívás, s vele együtt a küzdelem élvezete is eltűnik.
Rendben – a tekintete körbejár, mielőtt folytatná a válaszadást – Leszek gróf. Gondolod, hogy jó ez a felszerelés? – néz most végig saját magán – Vagy talán másikat kellene választanom? – Valljuk be, nem igazán ismeri az udvart és az idelenti rangbéli különbségek megjelenését… de talán a gond ott kezdődik, hogy maga az évszázad sem túlzottan a kedvence, az emberek és szokásaik pedig évről évre egyre kevésbé kötik le a figyelmét.
Ellenben Puriel valódi halandó-szakértőnek tűnik, így nem fogja vissza a kíváncsiságát.
Szóval szerinted akcentussal kellene beszélnem? – Az összes nyelvet ismerik, így a váltás nem jelentene számára nehézséget. És még valami... – Ha téged… Magdalénának szólítanak… – szűkülnek össze a szemei ismét, s még a fejét is jobbra húzza egy kicsit – Akkor nekem is kellene találni egy kódnevet? – Talán izgatottabb a kelleténél, izgatottabb, mint amennyi erőfeszítést ez a hihetetlenül könnyű feladat megérdemel, de észre sem veszi; helyette várakozóan nézi az alaposan kidekorált kerubot.


reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Puriel


I had a brother who was my savior ~ Adexael & Puriel, Chapter I. 48519e3dc3601406798910f8d718a9c41b1d0088
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
22
☩ Rang :
Kerub
☩ Play by :
Katie McGrath
☩ Korom :
166
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Nov. 12, 2020 12:28 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


The angels are nearer than you think...
────────────── ──────────────
Atyja oly sok empátiával hintette meg teremtése közben, hogy még most is,  vétkük ellenére is szánja a lelkeket.  Nemhiába, pillantásával ezért kerülte szándékosan az Adexael által kivégzettek látványát, míg hátra nem hagyták őket. A csendre pedig szüksége volt, hogy rendezze gondolatait, ám ahogy az ösvény közelébe érnek, vissza kell térnie a valóságba. Habár elképzelései akadnak, mégiscsak ő a fiatalabb, s tapasztalatlanabb, hát felteszi kérdését: a harcos vele ellentétben bizonyára hasonló tapasztalatokkal jócskán bírhat, illetve semmiképp nem akarja megtörni akaratát, amely részeként bejut majd a palotába. Angyaltársát illedelem és kíváncsiság öleli körbe a nő részéről. Puriel létezésének időintervalluma bizonyára eltörpül őmellette, ahogy még sok más angyalhoz képest is, s a kor, ahogy az emberek körében szokás, úgy nála is tiszteletet hív elő, amely nem a hierarchiának megfelelő kötelezettségből adódik.  

Igenlően bólint Adexael szavaira, melyek a fedősztori megemlítését takarják. Elvégre sajnálatos módon ittléte kapcsán is ki kellett találnia egy elferdítést az igazság kapcsán... Puriel jó érdeket képviselő füllentései (a hazugság szócskát indokkal, nagyobb indok kapcsán használja...) lényegi gyakorlatot biztosítanak neki, hogy most ne essen kétségbe.
Anna élet nélküli végtagjainak himbálózása összhangot mutat Adexael hirtelen torpanásával és felé fordulásával. Puriel egy pillanatra emiatt ösztönösen a testre néz, mielőtt társára kúszna érdeklődő tekintete. Mint az kiderül, ő már ki is találta a kellő magyarázatot, habár a reflektálás megakad a nőnél, amint észleli a méregetést. Az ebből fakadó további jegyzés az angyalnő szemöldökének ívét felfelé emeli, habár ebben nincs semmi különleges, csupán az emberek között megtanulta, mi az, ami kiváltja belőlük a szégyenlősséget, s miért pironkodnak. - Ohh - ohh, értem már! - túlzás, hogy felkiált, hiszen hangja alig emelkedik megszokottól, ámbár láthatóan a felvázolás összképe megjelent előtte.
- De nem lehetne csak térdig azt a szoknyát?   - azért egy grimasz mindjárt meg is jelenik arcán az alkudozás felvetése közben. - Elég kellemetlen volna a későbbiek folytán, ha túlságosan imponálnék egyik-másik őrnek.   - magyarázza meg egy kifejező pillantással keretezve, hisz így is számtalan hódolója van és velük sem tud mit kezdeni, ugyanis hiába minden, nem érti, min alapulhat a vonzalom. De a férfiakat már ellenben kiismerte, így nem hiába veti fel a kérést, akkor is, ha elutasítás lesz a vége.
Ébenfekete, csaknem derékig érő haját ellenben azonnal összekócolja, sőt, még ruhájának elejét is meggyűri, végül eddig nyugalmas orcájára zaklatottságot intéz. - Ez így megfelel?   - tárja szét karjait, mintegy készen állva a mustrára.  - És te? Te leszel a hős, ki megmentett az utolsó pillanatban?   - billenti oldalvást fejét, hisz nyilvánvalóan indokoltan szükséges a férfi ittlétét is megmagyarázni... - Lehetnél egy magyar gróf, ki családja nyomására érkezett, s jókor volt jó helyen, hogy Magdaléna erényét megvédje.   - mikor nevét ejti, magára mutat bájosan.  





reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Adexael


I had a brother who was my savior ~ Adexael & Puriel, Chapter I. GilFB0gI had a brother who was my savior ~ Adexael & Puriel, Chapter I. 8568cxi
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
I had a brother who was my savior ~ Adexael & Puriel, Chapter I. RZLfUS2
My Team
☩ Reagok :
117
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Nov. 10, 2020 8:49 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Just like leaves they fall to the ground

@Puriel & Adexael  


A halott lány csaknem súlytalannak érződik a karjaiban, mikor elindul vele a fák között. Súlytalannak és jelentéktelennek, mert egy volt azon dolgok közül, amelyeknek semmi nyoma nem marad majd ezen a világon, ha eltelik egy kis idő. Adexael most igazán szerencsésnek gondolja magát, amiért harcosnak teremtetett és nem bármi másnak – talán soha egyetlenegyet sem kell megismernie a halandók közül, helyette fontosabb és izgalmasabb dolgokra fordíthatja minden energiáját.
Puriel csendben van; valószínűleg a történteken töpreng, de az is lehet, hogy megszokott a szótlansága, a szeráf képtelen lenne megítélni, hiszen most találkozott vele legelőször. Ő a legfiatalabb angyal, akit az utóbbi időben megismert – a küldetés felvázolásakor a kerub korára is felhívták a figyelmét. Mind tudják a saját feladatukat, de kellő tapasztalat hiányában egészen könnyen előfordulhat, hogy több mindenben kell majd felajánlania a segítségét a szokásosnál… Időnként lassú reakcióidővel nehezítik a dolgát, máskor túlzott lelkesedéssel: Dex össze sem tudná számolni, hány katonát képzett ki létezése során, és bár az eddig látottak alapján az ifjú harcosok nem sok mindenben hasonlítanak Purielre, jól jöhet még ez a szakértelem.
Még néhány méter és elhangzik végre az első kérdés.
Nos, azt hiszem, célszerű lenne kitalálnunk egy fedőtörténetet… – fordítja a fejét társa irányába, majd vissza az erdei csapásra maga elé. – Nem kell túl részletesnek lennie. Ha valamelyik halandó ilyesmire lenne kíváncsi, azzal egész egyszerűen elfeledteted a kérdését. De talán te jobban értesz ehhez a részhez, mint én. Talán anélkül is ki tudod magad beszélni. – Ha a kerubnak nem volt eddig hasonló tapasztalata, hát most lesz. Egy pár év, esetleg évtized és az ő repertoárjában is kipótlódik minden hiányosság, az örökkévalóság maradéka pedig bőven elég arra, hogy tökéletesítse képességeit; ők angyalok, és az angyaloknál nem peregnek megállíthatatlanul a homokóra apró szemcséi.
A karjai közt tartott lány végtagjai minden egyes megtett lépésnél élettelenül himbálóznak a levegőben, Adexael hiába igyekszik őt óvatosan fogni. Csak egy test és semmi több, de Puriel ismerte őt – tudta a nevét és ez elég hozzá, hogy továbbra is a harcosok hangtalanságával mozogjon. Ha nem lennének a levelek, most anélkül sétálhatna el bárki mellett a sötétben, hogy az egyáltalán megsejtené a jelenlétét.
Szóval a fedőtörténet… Egyszer csak lelassít és megtorpan, majd teljes testével az angyalnő felé fordul, hogy felvezethesse lassan ötletté érő gondolatait.
Sétálni indultatok, te és ő. Te és Anna – toldja meg a mondatot azzal, ahogy a halottat egykoron szólították – Sétáltatok és meghallottátok a hangokat: segélykérést, kiabálást, így abba az irányba haladtatok tovább, be a fák közé… – Itt szünetet tart ugyan, de a gondolatai vadul cikáznak odabent; felidézi, hogyan végezte ki őket a maga változatos módjain, ez a visszaemlékezést pedig minden porcikájának jólesik. – Mire odaértetek, a férfiak már mind halottak voltak. Ismeretlenek végeztek velük, a helyszínt azonban nem hagyták el időben. Érkezésetekkor megtámadtak titeket is. – A többit már egyedül is kitalálhatja, nem kell hozzá sokkal több, mint egy kis fantázia és meggyőzőség, és vész esetén még mindig ott az emléktörlés lehetősége.
A szeráf végigpillant Purielen. De inkább tüzetesen méregeti, mielőtt ismét beszédbe kezdene.
Tépd fel az alsószoknyádat. Egészen a csípődig – szűkülnek össze a szemei, az arca azonban összességében kifejezéstelen. Ismét eszébe jut az évszázad ruháinak egyre csak növekvő bonyolultsága és az a rengeteg felesleges réteg és díszítés, ami a lehető legkevésbé praktikus, buggyos ujjakhoz társul. – Talán jó volna a hajadat is egy kicsit… Ööm, másképp rendezni. Nem látszol túlzottan csapzottnak. – A lehető leghihetőbb végeredmény érdekében nem ártana egyszer-kétszer a földre ülnie, ezt azonban még nem meri javasolni – jó lesz azt külön-külön is, egymás után közölni.


reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Puriel


I had a brother who was my savior ~ Adexael & Puriel, Chapter I. 48519e3dc3601406798910f8d718a9c41b1d0088
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
22
☩ Rang :
Kerub
☩ Play by :
Katie McGrath
☩ Korom :
166
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Nov. 07, 2020 9:10 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


The angels are nearer than you think...
────────────── ──────────────
Az emberközpontúsága ezúttal ellene fordul, hisz most megsínyli, hogy kedveli őket.  Egyrészről a tény miatt, hogy ellene fordultak, s vesztét akarták, másrészről (s ez a fő ok), hogy elveszített egy kedves, ártatlan lelkű lányt, akinek egyetlen bűne az volt, hogy a társaságában időzött. Habár egy, a ruhájából tépett anyagcsík nem hozza vissza Annát, az angyalnő eltakarja a halál okát, a mély metszést: szemeit zavarja, s nem bírja a elviselni a megalázó becstelenséget. Ennek nem lett volna szabad megtörténnie... Önhibáztatásba kezdene, ha nem volna jelen a védelmére küldött harcos, ezért hát elnyomja a további vádaskodást, mely egyébként sem vezetne sehová. - Én is... - sóhajtja, önnönmagát beletörődésbe kényszerítve, figyelmét csakhamar visszatérítve Adexaelre.
Bizonyára az angyalférfi kevesebb érdeklődést táplál mindehhez, mivelhogy csekély mértékben sem érintett azon kívül, hogy iderendelték. Puriel pontosan tudja, milyen különbségek vannak az angyalrétegek között. A kerubok különösen érzékenyek, való igaz, teremtésük célja olybá másabb a harcosok teremtésének okától... És ez így van rendjén, Atyjuk konkretizált, véletlen közelében sem járó indítékát a legkevésbé sem szeretné megvétózni.  Mindebből kifolyólag azonban igazán nagyra értékeli, hogy Adexael tiszteletben tartja az érzéseit, és nem sürgeti, mi több, időt is hagy neki, hogy elbúcsúzzon tőle.

Kissé össze kell szednie gondolatait, ám Adexael rámutatása a tényre lassú, ámbár erős biccentésre készteti, ugyanis hamar feleszmél, és tekintete újra összeszedetté válik, amint megérti, mire céloz társa. - Igazad van.   - jelenti ki, és legszívesebben újra megköszönné neki ezúttal az óvatos mozdulatokat, melyekkel felnyalábolja a lány testét. Való igaz, a legkevésbé sem mutatna jól, hiába emelné fel ő is könnyedén Annát, s vinné méltó helyre, ahol nem bánthatják vadak, lakomát csapva belőle... Nem ezt érdemli. Ahogy a családja sem.
Bizalmas, hálás tekintete belekapaszkodik Adexael tekintetébe, majd felegyenesedik, s immáron a kör megtörésének hála, nem tartja benn átok. Kilép belőle, bár megvárja, míg a harcos csatlakozik mellé, s csak ezután indul el a palota felé vezető ösvény irányába. Természetesen látásuknak hála az este sötétje szinte semmit nem jelent...
- Mit mondunk az őröknek? - pillant oldalvást. Kizártnak tartja, hogy elkerüljék az egyébként is szigorúan megerősített szolgálatot. Ő az efféle dolgokban tapasztalat híján nem jártas, azonban memóriatörlést minden útjukba akadó embernél nem végezhetnek, hisz a test, és az erdőben fekvő további hullák ettől függetlenül kézzel fogható bizonyítékként szolgálnak a ma kora este történtekről.


reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Adexael


I had a brother who was my savior ~ Adexael & Puriel, Chapter I. GilFB0gI had a brother who was my savior ~ Adexael & Puriel, Chapter I. 8568cxi
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
I had a brother who was my savior ~ Adexael & Puriel, Chapter I. RZLfUS2
My Team
☩ Reagok :
117
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Nov. 07, 2020 12:48 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Just like leaves they fall to the ground

@Puriel & Adexael  


Ezekben az időkben sokszor eszébe jutott már, hogy bűnnek számít-e az az élvezet, amellyel a feladatát végzi, valahányszor problémát okozó halandók eltüntetésére küldik, és úgyszintén bűnnek számít-e az a kedvtelenség, amit akkor érez, ha helyettük kell elvégeznie a piszkos munkát. A legapróbb hiba nélkül teljesít minden egyes küldetést, ahogy az elmúlt jó néhány évezredben is tette, de már koránt sem nevezhetné magát párttalannak, vagy legalábbis olyan semlegesnek, mint amilyen semlegesnek egy angyalnak kéne lennie, még ha a számokban nem is látni ezt a változást. Ha egyedül dolgozik, a siker aránya továbbra sem esik lejjebb kilencvenkilenc százaléknál, és ez megnyugtatja a változásokra érzékeny énjét.
Leguggol a csapda széléhez, hiszen semmi más dolga nem akad a helyszínen, minthogy kiszabadítsa Purielt, az pedig hamarosan csatlakozik hozzá a mozdulatban. Dex megbontja ugyan a vonalat, de hosszú másodpercekig nem áll fel ezután; helyette a szeme sarkából figyeli, ahogy társa végigsimít a földön fekvő nő sápadt arcán. Még a sebet is elfedi, mintha bármit is számítana, pedig mindketten tudják, mert tudniuk kell, hogy az ilyen régóta halott testeken sehogyan sem lehet segíteni.
Nem ítéli el Purielt a holttest felé tanúsított gyengédségért, de ő maga bármilyen hosszan is nézi a jelenetet, képtelen lenne megérteni utóbbi látszólagos szomorúságát. A tényeken kívül még csak futólagosan sem jut eszébe semmi, amit vigasztalásként mondhatna – már ha a kerubnak egyáltalán ilyesmire volna szüksége –, így sokáig gondolkozik, mielőtt újból szóra nyitná a száját.
Sajnálom, hogy véget ért az útja. – Többé nem találkozhat már a fiatal nővel idelent, de a halandók élete egyébként sem tart sokkal tovább egy szemrebbenésnél; talán a szeráf ezért tartja úgy, hogy mind borzasztóan egyformák. Teljes élettartamuk ötödét használják fel arra, hogy megtanulják az alapokat, a maradékot pedig úgyszintén csupa kiszámítható dologgal töltik: utódokat hoznak létre, dolgoznak, költöznek, apró harcokat vívnak, nevetnek, sírnak és szenvednek… És amint belekóstoltak mindbe, már el is fogyott az idejük. Egyszerűen nincs hely a fejlődésre, egyikük sem viheti többre, mint amennyit az idő fonalával körbekerített emberi sablon kínál.
Elégedett bólintással veszi tudomásul, hogy nem csaltak az érzékei, már ami a büntetések mértékét és kiosztási sorrendjét illeti; nem csak, hogy színesítette vele a saját küldetését, de Purielnek is megnyugvást okozott azzal, hogy hatalmas kínok között küldte le azt a legutolsót a túlvilágra. Valóban megérdemelte, és ez elég is.
Dex feláll és hátat fordít – hagy még néhány pillanatot az angyalnőnek a búcsúzkodásra. Teljes mozdulatlansággal szemléli ugyan a látképet, az ilyen-olyan módon tönkretett holttesteket és a vértől csillogó leveleket körülöttük, legbelül azonban mintha szórakoztatná a látvány és az igazságtétel tudata… Létezése első percétől fogva tisztában volt a szerepével, megelégedett a feladataival, de újabban zavarni kezdték a földi világ hibái. Mi van, ha ebben a hibás rendszerben az ő munkája – egyikük munkája – sem több felesleges erőfeszítésnél?
Minél tovább tartja rajtuk a tekintetét, annál biztosabb benne, hogy ismét ugyanígy cselekedne: a legönzetlenebb halandó is egyszerű ösztönlény a szemeiben, többségüket bűnös vágyak és önző érdekek vezénylik. Úgy gyilkolják saját társaikat, mintha kötelező lenne, ez pedig olyasmi, amit a szeráf még csak elképzelni is képtelen. Angyal és angyal soha nem állt még egymással háborúban és olyat sem látott ezelőtt, hogy valamelyikük bosszút akart volna állni a neki küldött segítségen – még ha ebben az esetben a segítség közvetett is volt, de akkor is, Puriel az emberek oldalán végezte feladatait, s ők cserébe szövetkeztek egymással, hogy elpusztítsák.
Halovány szikrával ugyan, de ott ég benne a düh, ahogy a maradványokat nézi, de még azelőtt elfojtja az egyre magasabbra csapó lángokat, hogy az maradandó károkat okozna a kötelességtudatában. Visszafordul a hatástalanított csapda és a benne álló felé.
Viszem őt, ha az veled is rendben van – kér engedélyt a kerubtól halkan, mialatt a földön fekvő felé biccent. A halott semmit sem jelent neki, az övéi viszont annál többet, és most már tudja, hogy Puriel nem hagyná hátra szívesen a fiatal lányt. – Nem érdemes most magunkra vonnunk a figyelmet – teszi hozzá, mielőtt lehajolna, hogy különösebb erőlködés nélkül, de a tőle telhető legnagyobb tisztelettel emelje fel Annát. Az angyalnő is megtehetné mindezt, de egészen biztos, hogy úgy az összes halandó szem rájuk tapadna a palotáig vezető rövid úton.


reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Puriel


I had a brother who was my savior ~ Adexael & Puriel, Chapter I. 48519e3dc3601406798910f8d718a9c41b1d0088
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
22
☩ Rang :
Kerub
☩ Play by :
Katie McGrath
☩ Korom :
166
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Nov. 01, 2020 7:17 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


The angels are nearer than you think...
────────────── ──────────────
Noha nem harcosnak teremtették ezt a nőt, gyámoltalanság sem leledzik benne.  Atyjuk szelídnek alkotta Purielt, ezáltal erőszaknak nyomát sem fedezni fel benne, de a nyelvét élesebbre vágta a teremtés közepette: ezen tulajdonsága már Odafenn is megmutatkozott, még azelőtt, hogy leszállt volna az emberek közé. Angyali hidegvére mellé mindez mégis csupán egy csipetnyi apróság...

Haloványan elmosolyodik ajánlatának elfogadása után. Micsoda szürreális képet festhet így, ebben a tragikus helyzetben... Ezt belátja. Ám a harcos nem vette zokon a felajánlott segítségét, így az Anyakirálynéhoz való eljutás is könnyebb lehet, legalábbis az emberek számára. Sosem kételkedne testvérei egyikében sem, nem, nem erről van szó, hiszen tudja jól, hogy nincs előttük lehetetlen; ajánlatát nem is sértésképp tette meg. Azonban szem előtt tartja, hogy a harcosok olyan rétegét képezik angyaltársadalmuknak, amelyben a könyörületesség egy nem ismert fogalom, ezáltal ha el kívánnak jutni céljukig, azt bármely módon megvalósítják. Ha az őrök feltartóztatnának egy idegent, ő nem sokáig maradna rab, ebben Puriel egészen bizonyos...
De természetesen az angyalnő tévedhet. Nem ismerheti Adexael jövőbéli lépéseit egy pusztán lehetséges útvonalon. Nem tudhatja, miként reagálna, engedné e magát halandók börtönébe vetni, hiszen nem volna nehéz kijutnia onnan. De mégis, Puriel inkább az óvatosságot választja, s mérsékli a lehetséges történés-ösvények számát.  Elegendő vér folyt eddig is. A szíve így is nehéz már...
Nehéz, nagyon, nagyon nehéz. Tudja jól, hogy a földön küszködő ember élete hamarosan véget ér. Megérdemelten? Nem létező lelke mélyén tudja a választ, hiszen a gonoszság kirívó, még most is, amikor az már a halál miatti félelemmel vegyül. Az angyalnő saját érzékeit most egyenesen sorscsapásként éli meg, hiszen az aggastyán összes felvonuló érzése megjelenik nála, még a fájdalomét is érzi, ami testvére miatt a földönfekvőbe mar. A nő ajkai fájdalmasan megrándulnak, s elveszi róluk tekintetét, elvezeti inkább az este puhaságával betakart fák közé. Nem akarja megőrizni emlékeiben ezt a pillanatot, hiszen azokat még ezer év múlva is tökéletes tisztasággal elő tudná idézni. Egyetlen emberi lényre sem akar így emlékezni.

Csupán megszólítása után néz ismét Adexaelre. Aprót biccent szavaira, megértette a harcos kérését, ugyanakkor hálás neki, amiért Annát elviheti. Azonban talán akkor sem hagyná itt, ha nem engednék neki... Túl fontos volt neki.
- Annának hívták. Tizennyolc esztendős sem volt... - guggol le a leányhoz, míg csapdáját megtörni igyekszik a másik. - Sokat volt mellettem. - beszél tovább angyalunk, ujjai gyengéden simítják hátra a szőke fürtöket a hideggé vált arcról, mialatt nemrégiben kibontott szárnyai újra eltűnnek. Megkezdi földet súroló ruhájának alját, hogy egy csíkot leszakítva belőle eltakarhassa az Anna nyakán éktelenkedő végzetes vágást.  Milyen szomorú, hogy a megfakult orca a mai reggelen még pirospozsgás színben pompázott... - Az végzett vele, akit utoljára hagytál. - pillant fel a leány mellől, hogy megtalálja testvére tekintetét, s ha összekapcsolódhat vele, Puriel őszinte tekintete megcsillan. - Köszönöm. - ejti, bár tudja, hogy a másik csupán a feladatát teljesítette, s számára nem jelent semmit. Azonban a nő mindezek ellenére szeretné nem kimondatlanul hagyni azt, ami számára jelentőséggel bír.



reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Adexael


I had a brother who was my savior ~ Adexael & Puriel, Chapter I. GilFB0gI had a brother who was my savior ~ Adexael & Puriel, Chapter I. 8568cxi
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
I had a brother who was my savior ~ Adexael & Puriel, Chapter I. RZLfUS2
My Team
☩ Reagok :
117
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Nov. 01, 2020 5:25 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Just like leaves they fall to the ground

@Puriel & Adexael  


Egyikük sem siet. Puriel látszólag épp olyan kényelmesen van a saját csapdájában, mint ahogyan Dex álldogál néhány méterrel vele szemben; az idő telik ugyan, de mindketten angyalok és a szeráf jól tudja, hogy a most múló másodpercek jelentéktelennek érződnek majd, ha száz év múltán visszatekint erre a találkozásra. A köztük remegő halandó addigra sehol sem lesz már – persze külső segítség nélkül is hamar véget érne az élete –, egy-két évtizednél biztosan nem kellhet több ahhoz, hogy az idő folyama mindössze távoli emlékké változtassa az arcát, azt pedig véglegesen és visszafordíthatatlanul eltörölje. Mindig ez történik velük; a pillanatok cseppekként gyűlnek össze egy hatalmas mederben, s a belőlük alakuló megállíthatatlan víztömeg úgy mossa el a létezésük legapróbb bizonyítékait is, mintha soha nem is jártak volna a Föld színén. Persze akadnak kivételek, egy párat belőlük megőriznek a legendák és a feljegyzések, na meg a szobraik és festményeik… Adexael szerencsésnek érzi magát és többnek, hogy őt sohasem fenyegeti majd a nyomtalanul elmúlás veszélye: az angyalok memóriája akkor is megőrzi őt teljes egészében és pontosan olyannak, amilyen, ha már tízezer éve nem szolgál többé testvérei között. Egyszer az ő életének is vége lesz, a folyton száguldó patak azonban kikerüli – az ő fajtáján szerencsére nem fog úgy az idő forgataga.
Megköszönném az idegenvezetést – fogadja el az ajánlatot játékosan biccentve, amint az terítékre kerül. Nem okozna túlságosan nagy gondot előkerítenie a célszemélyt, és ugyanilyen könnyedén háríthatná Purielre a feladatot, az ugyanis nem volt meghatározva, kinek kell elvégeznie a memóriatörlést… A rangját egyelőre megtartja magának, és egyébként sincs fontosabb dolga a mostaninál – nem szorul rá tehát, hogy az utolsó feladat egyedül való véghezvitelére utasítsa az angyalnőt.
A következő felajánlást ő maga teszi és nem gondolkozik rajta túlságosan sokat. Kivételes alkalmak egyike a mostani, hiszen nincsen különösebbképpen megkötve az igazságszolgáltatás menete – azt kezd a hat darab emberi egybegyűlttel, amit csak szeretne, ameddig betartja mellette a szabályokat. Kínhalált érdemelnének, de Adexael ehhez képest eddig kegyesen, még ha válogatott módszerekkel is végzett velük, így hát bőven beleférne, hogy Puriel is kivegye a részét a bosszúállásból. Végtére is ő az, akit meg akartak ölni.
Meglepetésére társa azonnal visszautasítja az ajánlatot. De miért nem él vele, miért nem használja ki a lehetőséget, mikor ő ellenkező esetben egyetlen szempillantás alatt megragadná? Összehúzódnak ugyan a szemöldökei, mint aki nem érti az épp elhangzott vicc legutolsó mondatában rejlő csattanót, de aztán bólint egyet.
Igazad van. Legyen így – válaszolja gondolatban, mielőtt szárnyakat bontana. Puriel döntött, így otthagyja őt, míg elmegy azért a másikért; otthagyja őt a csapdában. Persze ha valódi veszélyben lenne, kiszabadítása válna prioritássá, de mindketten látták az emberi kézben szorongatott haszonlatan fegyvert. Társa kibírja a körben még egy kis ideig.
Felszáll és elindul; figyelmesen pásztázza a fák tetejét a félhomályban, míg elő nem bukkan köztük a botladozva menekülő, aki onnan fentről nem tűnik többnek egy lassan haladó, jelentéktelen pontnál. Az angyal kiszámítja a távot és lejjebb ereszkedik, és már néhány méterre jár a talajtól, mikor összehúzza hatalmas szárnyait. A következő pillanatban érkezik meg a kitartóan rohanó férfi elé – szinte becsapódva terem az útjában a semmiből, s mégis tökéletesen tompítva landol előtte guggolva a talpain –, mire az ismét rettegve markol a keresztre. Persze semmi sincs a világon, ami segíthetne rajta; a sorsa régen eldőlt.
Adexael magához ragadja és utolsó útjára kíséri őt, magasabbra viszi, mint amilyen messzire a saját szemeivel ellát, s ott engedi csak szabadon. A harcos jól tudja, hogy a szerencsétlen épp a várakozók előtt fog landolni, magában pedig hozzáteszi, hogy ennél tovább tart majd egy kicsivel a zuhanása: a testét ugyan felfogja a nedves és kemény föld, a lelke azonban tovább is utazik lefelé. Oda kerül a végén, ahová természetéből fakadóan való.
A második földet érés szinte hangtalan az előzőhöz képest – Dex nem sokkal a széttrancsírozott test mellett lép újra a saját lábaira. Még csak rá sem kell pillantania ahhoz, hogy tudja, áldozatának egyetlen csontja sem maradt épen, de az az utolsó amúgy is sokkal inkább leköti most a figyelmét; úgy csúszik előtte négykézláb, mint a legegyszerűbb csótányok. Hogy Puriel mégis csinált-e vele valamit, vagy önerőből jutott ebbe a szánalmas állapotba, azt már képtelen lenne megállapítani.
A legnagyobb csendben és őszintén érdeklődve figyeli, amint az öreg a levelek között kutat valami után – mint azt később ő is meglátja, előbbi a fegyverét hagyta el az avarban. Felé nyúl és már majdnem sikerül a markolatra fonnia az ujjait, mikor a szeráf egyik cipőtalpa a földhöz szegezi a csuklóját.
Dex szóra sem méltatja a próbálkozást; helyette ismét elrejti a hófehér tollakat. Puriel nem kér a szórakozásából, így ez az utolsó is rá marad, neki kell kitalálnia hát a büntetését… Ő volt mind közül a legkegyetlenebb és a legelszántabb, egyértelműen neki jár a leghosszabb szenvedés.
Laza mozdulattal rúgja arcon az aggastyánt, és bár alig ad bele valamennyi lendületet, az készségesen fordul tőle a hátára. A nyakára lép, s ahogy telnek a másodpercek, úgy nehezedik rá egyre inkább a súlyával, eközben pedig kíváncsian figyeli a rettegést sugárzó arcot és az egyre vadabbul kapálózó kezeket. A férfi bevérzett szemei hatalmasra tágulnak. Hörög és csapkod, és a halál közelsége szinte megfagyasztja körülötte a levegőt; hirtelen hangosabbnak tűnik minden egyes apró hang, ami elhagyja a fuldokló lassan összeroppanó torkát. Aztán reccsen egyet és vége.
Adexael néhány perc leforgása alatt végzett mind a hattal, a ruháira azonban egyetlen csepp vér sem került, ettől pedig elönti valami, ami hasonlít az elégedettséghez. Leszáll a halottról és ismét Puriel felé fordítja a fejét, mint aki jól végezte dolgát – de ez az igazság, jól végezte, hiszen szürke területen maradt.
A testeket itt kell hagynunk, de ha szeretnéd, azt az egyet elviheted – siklik a tekintete a csapdában heverő nőre, akihez, ha jól emlékszik, nem kapcsolódik semmilyen utasítás. A kör legszéléhez sétál és leguggol, ott pedig megbontja a földre rajzolt vonalat.


reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Puriel


I had a brother who was my savior ~ Adexael & Puriel, Chapter I. 48519e3dc3601406798910f8d718a9c41b1d0088
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
22
☩ Rang :
Kerub
☩ Play by :
Katie McGrath
☩ Korom :
166
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Okt. 30, 2020 9:50 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


The angels are nearer than you think...
────────────── ──────────────
Isten eme női alakba bújtatott, tökéletes teremtménye bizonyos szempontból közel sem kifogástalan, bár ezzel Puriel nem Atyját kívánná hibáztatni, sokkal inkább önnön magában fogja keresni a vétket, miután figyelme visszatérhet az események előtti nyugalmi állapotba. Felkavarta az eset, melynek szerves részét képezi a puszta létezése, ám meglehet, hogy mindez okító jelleggel történik... Talán Isten figyelmezteti így, ám kétségtelen, hogy a harcos azért jelent meg, hogy védelmet nyújtson számára, s eszerint Purielre továbbra is szükség van itt.

Az angyalnő közelében tartózkodó erőszakos hajlamot képviselő ember egyre idegesebb, s ezt kimondottan fokozza Puriel viselkedésének háborítatlansága, amely alól lassú, lomha hullámokban csap fel a pimasz kérkedés halhatatlanságának nyomán. A nőt csapdába ejtették, ám el nem pusztíthatják, nem, ezen a napon s órán bizonyosan nem: az Adexael képében megérkező büntetés fékezhetetlen.
Puriel a felbujtó kilétében szinte biztos volt, csupán megerősítésre várt... Ő az egyedüli személy Erzsébet életében, akinek bizalmatlansága az angyalt körbelengi, s még adottságai ellenére sem tudja végleg elnyomni a belőle fakadó indulatokat. Már-már olyan, mintha segítséget kapna, hogy újra és újra erőre kapjon az érzések egyik legkegyetlenebbike... Puriel kezdetektől figyeli őt. Feldereng emlékei között egy beszélgetés, melynek során Bajorországi Zsófia megosztotta vele csavaros észjárását; kiváló megfigyeléseit az apróságokról, melyeket más nem vett észre. Mindez a Puriel érkezése utáni hangulat és érzésvilág változás miatt történhetett: az Anyakirályné kérges szívének enyhülése nem volt megszokott, önmagának semmiképp, bármilyen lassú, s aprólékos gondossággal kezelték is... Így idő kérdése volt, hogy az asszony lépjen, ám mivel senki nem foglalkozott siralmaival, s a kézzel-foghatatlan történésekkel, az alábbiak szerint kénytelen volt egy újabb intrikát vételezni tarsolyából.
- Értem. - feleli Adexael szavaira, a szóban forgó személyt illetően. Nem kívánna nagyobb szívfájdalmat Erzsébetnek, hiszen tudja, mennyire megviselné egy újabb haláleset. Sokat megélt szíve összetörne, hiszen a lelke mélyén minden rajta ejtett szégyenfolt ellenére még mindig arra vágyik, hogy férjének édesanyja végre elfogadja, s anyja helyett anyjaként viseltessen. Drága, drága naiv Sissy... - Kérlek fogadd el szolgálataimat a felkutatásában. Ismerem a napi teendőit, elvezetlek hozzá. - apró fejhajtással ajánlja fel segítségét a harcosnak feladata elvégzésében. Puriel szerint az őrségnek hamar feltűnne az idegen, s ha jelenléte a harcos mellett nem tompítana elaltatván a gyanút - bár nem kételkedik a másik képességeiben -, adottságainak egyikével elkerülhető volna a konfrontálódás. Hisz épp elég a most lezajló pillanatsor, és az abból adódó mentális kérés...
A nőt őszinte meglepettség járja át, mielőtt válaszolna.
~ Bocsásd meg pimaszságom, de kettőnk közül még mindig nekem van szükségem segítségre, nem neked. ~
Miként fejét oldalra billenti, ébenfekete selyemkoronája puhán igazodik a mozdulathoz. Nem. Nem kíván részese lenni e játéknak, hiszen Isten eme magasan képzett katonája a szekundum tört része alatt képes a legkiválóbb, legfürgébb, legerősebb embert is legyőzni, tehát a kérés célzottan mögöttes tartalommal bírt, Puriel viszont más céloknak hivatottja. Nincs meg benne a késztetés, amely bármilyen módon veszélyeztethetné az emberiség tagjait, akkor sem, ha történetesen az egyénből áradó rosszindulat, s annak mocskos, megsüllyedt társai szinte perzselik érzékeit. Ám ezzel a levegőbe emelkedő angyal tökéletesen tisztában lehet...

A halandó eközben újabb lépést hátrál a harcos szárnybontásának köszönhetően. Úgy tűnik, a pillanattal elveszíti maradék józanságát, noha sejti, hogy nincs sok ideje, mielőtt a gyilkos angyal visszatér. Hirtelen feljebb gyúló haragjában, mivel esélyeit felmérve a futással nem jutna messze, Puriel ellen fordul, s ezúttal nem kegyelmez.
A nő viszont ezt már nem hagyja. A felé induló kar hosszabbításaként funkcionáló penge sebzését elkerülendőn egy félkört leírva kibontja hófehér szárnyait, s a keletkező lendülettől az aggastyán kezéből nemcsak elsodródik fegyvere, de el is veszíti egyensúlyát. Így eshet, hogy a földet érő test pillanatában az egyetlen megmaradt halandó is a talajon kerestetik. Mégsem adja fel. Kétségbeesve kutat az avarban elhagyott fegyvere után, amely Adexael lábai előtt csillan fel a lemenő nap utolsó, legtompább fényeiben.







Ajánlott tartalom
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma



●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 35 felhasználó van itt :: 6 regisztrált, 0 rejtett és 29 vendég :: 1 Bot

• Fajaink száma •
Arkangyal
2/2
Leviatán
8/6
Angyal
1
Démon
13
Bukott Angyal
3
Ember
3
Félvér
3
Harcos Angyal
5
Vadász
6
Nephilim
6