Welcome to hell or heaven frpg
- Staff és tagok által keresett karakterek -

 
reveal your secrets

Hell or Heaven


Bali szigete VQSi8OZ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
1136
☩ Rang :
Staff
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Feb. 26, 2021 9:54 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


***
Szabad a játéktér
Vendég
reveal your secrets

Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Jan. 27, 2021 11:11 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


MephistoAnastasia
Az első dolga az volt, hogy megtaláljon minket. Megnyugtat a gondolat, viszont a szavaiból ítélve nem sok pihenő jut egyikőnknek sem, Hél már kapja is a feladatot New Orleansba megy.
- És én? Én is megyek vele? – érdeklődöm kíváncsian. Erre számítok, hisz szinte mindig így van. Nem mintha zavarna, egészen megszoktam már őt, furák is lennének nélküle a mindennapok, de mikor végre újra látom a vén kukkolómat nem szívesen szakadok el tőle. Valami örömhöz hasonló érzés önti el a lelkem mikor azt mondja, hogy a tollasok megkapták a fizetséget a vendéglátásukért. Nem hagyja, hogy ez a nyugalom sokáig tartson részletezni kezdi a kínzását. Borzasztóan fáj hallgatni, de tudom, hogy direkt csinálja, tanulnom kéne belőle, hagynom, hogy a haragom kiirtson belőlem minden emberséget. Egyszer már sikerült, még ha úgy is tűnik nem is volt tartós a dolog. Hélre pillantok ahogy felülök ő sem tud róla, nem meséltem neki arról a félévről mit távol töltöttem tőle. Mephisto pedig főleg nem tudhat róla... egyelőre... kibelezné Hélt, ha kiderül és akármilyen harcias is a kapcsolatunk nem akarom, hogy baja essen, pláne a gazdánk keze által, biztos vagyok benne jobb kéz ide vagy oda nem lenne vele kegyes.
- Ne is! – jelentem ki, mire rá eszmélek, hogy ez úgy hangozhat, mintha parancsba adnám neki. Tudom, hogy nekem is erősödnöm kell nem csak neki, azt is tudom, hogy jelenleg csak egy hátráltató tényező vagyok. Ott van bennem, mélyen nagyon mélyen az a sötétség, amire szükség van ilyen helyzetben, de én nem tudom, hogyan csaljam elő. – Igyekezni fogok, nem akarok az utatokban lenni, viszont ahhoz előbb tényleg meg kell erősödjek, úgy értem félre tenni az érzelgősködést – igaza van és már régóta tudom, hogy ezt kell tennem, de félek. Félek attól, ha sikerül ezeket a hátráltató érzelmeket kiölnöm magamból, akkor azt is, amit nem akarok, hogy eltűnjenek. Már pedig nem akarom, hogy a kár csak kicsit is megváltozzanak az érzéseim feléjük, Hél felé, de legfőképp Mephisto felé. Sokat gondolkodtam mégis mi változott meg köztem és a nő között, de azt hiszem kezdem megkedvelni, a kiállhatatlan viselkedése ellenére és valahol mélyen irigy is vagyok rá. Igaz neki már pár száz vagy ezer éves előnye van, nem is tudom pontosan. Kimondom, ami már rég óta nyomja a lelkem, de nem igazán veszi magára, sőt, inkább még én kapok megrovást amiért megkérdőjelezem a döntéseit.
- Ezt úgy mondod, mintha az olyan könnyű lenne. Lehet, hogy neked nem okoz gondot az ilyen, mert sosem volt lelked, de nekem ez nem megy ilyen egyszerűen. Fogalmad sincs mi zajlik le bennem, nem is érdekel tudom jól. Nem is értem, miért próbálom még mindig magam megértetni veled, hiszen ennek az egésznek kurvára semmi értelme – a kezem a ruhámat markolva ökölbe szorul. – Azt hiszed nem fogom fel, hogy működik ez az egész, hogy nem fogom fel a súlyát a ténynek, de igen is felfogom. Megérné, de ez nem jelenti azt, hogy meg is tudnám tenni - akkor és ott úgy éreztem megtudnám, de azóta száz év eltelt. Vicces… ennek a száz évnek arra kellett volna szolgálnia, hogy még inkább elhatalmasodjon rajtam az a sötétség, de ehelyett valahogy mégis az ellentéte történt meg. Érdekes, hogy Ő abban az időben, mikor az oldalán tanultam, ki tudta hozni belőlem, de akkoriban nem aggódtam mi lesz az érzéseimmel, ami hozzájuk köt. Távol tőlük el tudtam vonatkoztatni ezektől a dolgoktól.
- Miattatok… miattatok nem akarom teljesen elveszíteni magam, nem akarok az irántad érzett szertetem helyett egy üres sötét lyukat találni magamban, akkor sem, ha ez neked nem tetszik vagy nem számít. Te maradtál az utolsó lény a világon, akit szerethetek, tudom, hogy ez nyűg egy démonnak, azt is tudom, hogy ez emberi felfogás, érzés és azt is tudom, hogy ez téged feszélyez, de nem értem miért? Mephisto erről az egy dologról nem vagyok hajlandó lemondani, akkor sem, ha megvetsz érte, ha neked nem tetszik vagy ha kényszerítesz. Nem érdekel a véleményed – nézek határozottan a szemeibe. A tűzzel játszom és felfogom, hogy megégethet. Felfogom, hogy bármikor bármelyik szavammal magamra haragíthatom, hogy engedetlenségnek veszi és megbüntet, de nem tudom tovább magamba folytatni, mert szét tép belülről és az lehet rosszabb lenne, mint az, ha kapok két nagy pofont.
- Ettől függetlenül nem akarom, hogy szégyenkezz miattam. Nem fogok tudni soha rendes démonná válni, de igyekezni fogok, nem sírni vagy érzelgősködni - zárom le a témát, nem akarom, hogy túlságosan eluralkodjon rajtam a méreg, nehogy a végén azt higgye ellene vagyok. Épp ellenkezőleg nincs másom rajta kívül és nem akarom őt is elveszíteni.
credit
Vendég
reveal your secrets

Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Jan. 16, 2021 6:27 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


A viszontlátás örömére...
Eljött az ideje, hogy mindent töviről hegyire átrágjak velük. Hosszú utat tettem meg, hogy rájuk találjak. Innentől kezdve nincs visszaút. Némileg változott az életszemléletem a tollas rabság alatt, de erre hamarosan úgy is rá fognak jönni. És lesz is feladatunk rendesen, főleg, hogy Viszály már pedzegette a terveit. De először meg kell találnunk életben maradt démonjainkat és legfőképp a többi kapitányt. Hél már túl régóta van velem, hogy a hevessége irányítsa, Ana viszont az érzelmei alapján cselekszik. Egészen felzaklatják a szavaim háborgó lelkét. De még így is kiragadja a lényeget. Kíváncsi a részletekre.
- Belial új légiót akar toborozni a megmaradt légiói démonaiból, illetve ha újak is csatlakozni akarnak, akkor megtehetik. Egyik feladatom az, hogy felkeressem az összes életben maradt démonom, szövetségesem. De még nem kezdtem bele a kutatásba, elvégre elsődleges célom a regenerálódás volt és az, hogy megtaláljalak benneteket. Innentől kezdve jöhetnek a többiek is. - felelem, miközben a rajtam csimpaszkodó Ana fejét paskolgatom. Örülnék neki, ha az ilyen megnyilvánulásait végre maga mögött hagyná, de eddig nem sikerült kiírtani belőle. Na majd talán most ráfekhetünk újra erre az ügyre. Aggódik értem, ez még imponáló is, de a sírás. Csak gyengének mutatja. De úgy döntök, ma elengedem ezt, hisz csak most találkoztunk újra annyi év után.
- Tehát az lesz a feladatom, hogy felderítsem, kik maradhattak még életben? - érdeklődi meg Hél, mire én helyeslően bólintok.
- New Orleans-ba fogsz menni, ott kezded a kutatást. De mindezek előtt jó lenne, ha találnál ott nekünk valami pöpec kis kérót, mivel a régi viskómat az égi szárnyasok porig égették. - adom ki az ukázt a jobb kezemnek, aki ördögi vigyorral az arcán bólint és összecsapja a két kezét. Látszik rajta, hogy csak arra várt már, hogy valami feladatot kapjon. Nem szereti a tétlenkedést.
- Ne aggódj, Viszállyal és tanácsosával elintéztük őket. - pokoli vigyor jelenik meg a képemen az emlékeket visszaidézve. Szándékosan rátérek kínzásom legfájdalmasabb pontjaira, hogy Ana elevenébe találjak. Az élet már csak ilyen. Tudnia kell, hogy mire számíthat a jövőben. Szavaim a kegyetlen valóságot tárják fel, ám ő mégse akarja tudomásul venni.
- Nem szándékozlak még itt hagyni benneteket, hisz több, mint tízezer éve taposom már a Pokol tüzes földjét, de soha sem tudhatjuk, mit is hoz a jövő. Látjátok, mi lett a világgal, miután a szenteskedő vén főfasz lelépett. Hidd el Ana, vannak nálam jóval erősebb démonok is. Van még hova fejlődnöm, erre az elmúlt 3 cseszett év kitűnő példával szolgált. Hiába a testi erő, ha egy erős démoncsapda ellen szart sem ér. Szóval rá fogok gyúrni a pokoli mágiára és szeretném, ha ti is fejlesztenétek a tiéteket. Természetesen a Viszály által kiadott feladataimat maradéktalanul elvégzem, de mellette rá kell feküdni erre is, mert még egy ilyen hibát nem követhetek el, hogy semmibe veszem lényem okkult részét. Rá fogok feküdni az alkímiára és a rúnákra. - vázolom fel röviden az elkövetkezendőket, majd hagyom, hogy Ana felüljön mellettem. Kérdése nyomán egyik szemöldököm a magasba lendül. Még szép, hogy akkor nem engedtem vissza, hamar le is buktam volna.
- Veszélyes lett volna. A tollasok talán téged is elkaptak volna, nem lett volna nehéz dolguk. De ha nem kérdőjeleznéd meg folyton-folyvást a cselekedeteim, már akkor is előrébb lennénk, nemde? Haragudhatsz rám, amennyire jól esik, de ezt a haragot arra is tudnád használni, hogy fejlődhess. A dühödet, a bosszúvágyat, amit akkor éreztél, újra elő tudod csalogatni. Másokon is. Csak hidd azt, hogy ők voltak azok, akik megölték anyádat, apádat, a nővéreidet és az öcsédet. Meg azt a vernyogó bolhazsákot is. Testáld rájuk a haragod és menni fog. Saját magad elé állítasz falakat azzal, hogy nem akarsz ártani másoknak, pedig hidd el, ha fordított helyzetben lennétek, nem biztos, hogy az a másik gondolna rád akár csak egy pillanatig is. Ilyen az élet Ana. Ha te nem taposol rá másokra, akkor ők taposnak el téged. Szerinted itt lennék, ha engem érdekelt volna annak a mennyei csibének az érzelmi világa, akit felhasználtam a szabadulásom érdekében? Megsúgom a választ, rohadtul nem. De én szabad vagyok, ő meg kibaszottul halott. Nekem megérte, hogy itt lehessek veletek. Itt az a kérdés, hogy vajon neked megérné? - hozakodom elő a kérdéssel. Van benne harag, nem is kevés, de nem egyedül az én hibám, hogy ő nem képes elengedni még ennyi idő után sem azt a cseszett lelkiismeretét, amivel az égiek nyomorult feje áldotta meg.
Vendég
reveal your secrets

Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Jan. 06, 2021 2:16 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


MephistoAnastasia
Jobban örülök annak, hogy itt van, minthogy haragudjak rá, de nem fogok ilyen könnyen megbocsájtani, legalábbis hadd higgye csak ezt, engeszteljen csak ki. A lehető legtávolabb foglalok tőle helyet. Hél kíváncsiskodik Benről, mire felhorkantok, bezzeg most, hogy itt van Mephisto érdekli mit csináltam szabadidőmben. Szerencsémre Mephisto is azon a véleményen van, mint én, nekem nincs kedvem róla beszélni, neki meg nincs kedve végig hallgatni. A vén kukkoló bele is kezd az elmúlt három év történéseibe, de előtte még megdicséri Hélt a jelek és a helyben maradás miatt. Vérszemet kapok, és ugyan nincs kedvem hozzájuk szólni, azért szavak nélkül igyekszem Mephisto tudtára adni, hogy a helyben maradás igenis az én ötletem volt. Ő ugyan nem érti mi bajom van, ami azért valahol rosszul esik, de Hél levágja mire gondolok és a tudtára adja. Meglepő, annak ellenére, hogy sosem voltunk világi cimborák Héllel az utóbbi időkben valahogy megtanultunk szavak nélkül is kommunikálni, apró jelekből vagy épp tettekből. Az ahogy Mephisto a dicséretként végig simít az oldalamon egy kellemes hidegrázásban fut rajtam végig. Attól, hogy nem adom jelét és attól, hogy kíváncsi vagyok mégis mi a fenét művelt amíg távol volt, még továbbra is türelmetlen vagyok. Három évig nélkülöztem őt, az érintését a csókjait és most már nagyon vágyom rá, hogy hozzám érjen. Röviden és tömören összefoglalja a történéseket. Feldühödők, nem rá, hanem az egész helyzetre. Magam is meglepődőm, de trágár módon illetem az egész tollas bagázst. Már elég régen elhagyott a hitem az angyalokban, ha nem így lenne most nem a vén kukkolóm oldalán lennék. Ha nem így lenne már akárcsak a családom tagjai én sem élnék. Mephisto részeletezi a bukásuk lényegét. Túl erő… egyszerűen hihetetlennek tartom, hogy a tollas korcsok még mindig többen legyenek, mint mi, hiszen az Istenük eltűnt, nincs, aki újabb és újabb adag tollcsomót gyártana, mégis, hogy létezik, hogy nem apadnak? Hogy még mindig képesek túl erőben lenni? Nem hibáztatom Mephistot, hisz ők sem voltak erre felkészülve.
- Van már ötleted, hogyan? – kérdezem az összeszorított öklömmel törölgetve az arcom a könnyektől. – Vagy hallottál már bárki felől valamit? – érdeklődöm szipogva. Bosszant, hogy képtelen vagyok olyan türelemmel és erővel végig hallgatni Mephistot, mint Hél. Ott ül csendben, türelmesen összeszorított kézzel. Nem sír, nem csuklik el a hangja velem ellentétben. Oroszország hallatán görcsbe ugrik a gyomrom ahogy mesél a börtönről képtelen vagyok türelmesen sírás nélkül a helyemen végig hallgatni rávetem magam és a mellkasába dörgölőzve sírok, képtelen vagyok másra. A gondolat, hogy mit tettek vele, hogy három éven keresztül nap, mint nap kínozták… képtelen vagyok felfogni, feldolgozni. Erősebb akarok lenni, a hasznára lenni, de fogalmam sincs hogyan is fogjak hozzá, merre induljak el?
- Remélem visszafizetted nekik a kedvességüket és megtépáztad a nagy becsben tartott szárnyaikat – mondom, a hangom durcásnak hat ugyan, de cseppet sem vagyok az, mérges és elkeseredett… az vagyok. A vénség az államnál fogva elemeli a fejem a mellkasától, a ruha anyagán már egy jókora átázott folt látszik, szégyellem, szívem szerint nem néznék a szemébe, de a tekintete megköveteli. A szavai a lelkemig hatolnak. Egyszerre töltenek el örömmel és keserűséggel, szégyennel amiért én egy selejtes példánya vagyok a fajtámnak. Ezt már évekkel ezelőtt megkaptam a kutyás démontól, aki szerint még arra sem vagyok méltó, hogy magamhoz vegyek egy olyan jószágot. És milyen igaza van. A könnyeim nem, hogy elapadnának csak egyre jobban és sűrűbben törnek elő, ahogy a kínzásáról mesél. Megcsonkították, kivájták a szemét… és ki tudja még ezeken kívül milyen szörnyűségeket tettek vele. Fáj, szorongatja a mellkasom a szavait biztatónak szánja mégis fájdalmasabb, mint bármi, amit eddigi életemben átéltem. Hevesen rázom a fejem. Nem, nem fogadom el, hogy ő meghaljon, ha ő elmegy nekem sincs értelme maradnom.
- Ne mondj ilyet. Nem ismerek nálad erősebb és kitartóbb démon, úgyhogy nem mondhatsz ilyet. Nem merészelhetsz itt hagyni, mert esküszöm akkor meg is rugdoslak, ha megmersz halni. Ha még egyszer ezt csinálod velem, amit most megkereslek és olyat teszek, amiről még én sem hinném el, hogy képes vagyok rá. Inkább azt mond meg hogyan csináljam – veszem el a kezét az államról és ülök fel mellette a sarkaimra. – Hogyan legyek olyan, mint ti? Mert nem tudom, fogalmam sincs, hogyan csináljam. Ha akkor elengedtél volna, hogy visszamenjek… talán… talán akkor előrébb lennék – haragszom magamra és valahol őt is hibáztatom. Tudta jól mégis mi zajlik bennem, megígérte, hogy bosszút állhatok a családomért, de mikor oda került a sor nem engedett vissza. – Mond miért? Miért nem engedtél el? Lehet, hogy sokkal előrébb lennék, mint most. Sőt, én biztos vagyok benne! – mondom megdörgölve az arcom haragosan ránézve. – Haragszom rád, részben a te hibád is, hogy itt tartok! - Száz év után először kimondtam. Kimondtam végre, ami nyomasztott, amióta a Romanovok elbuktak. Eddig nem igazán, mertem kimondani, amit gondolok, mert féltem tőle, hogy fogja kezelni, nem kapok érte egy pofont, bármit. De most nem érdekel. Üssön meg, ha akar, ha azt akarja, hogy sírás nélkül tűrjem a fájdalmat állok elébe. Gőgösen kihúzva magam meredek rá és a szemeibe nézek, ha azt akarja, hogy tanuljak akkor tanítson!
credit
Vendég
reveal your secrets

Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Dec. 21, 2020 10:57 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


A viszontlátás örömére...
Mielőtt még regélésbe fognék, elkényelmesedem Anushka ágyán, mivel szöszi kis démonom pukkadva elvonult a fürdőbe. Úgy vagyok vele, hogy egyszer elő kell bújjon onnan, majd megnyugszik ő, nem haragudhat örökké. Főleg azután nem fog, ha végre meghallgat. A hosszú hajóút után jól esik a kényelem vízszintben. Miután leszálltam a hajóról, még egy jó darabig úgy éreztem, hogy hullámzásban van a testem. De amint megláttam Anát azzal a kölyökképű bájgúnárral, azonnal kiszálltak belőlem a hullámok. Az említett nőszemély kisvártatva ki is lép a mosakodó helyiségből és haragszomot játszva a lábaim mellé telepszik. Magamban jót vigyorgok, mert pontosan tudom, hogy nem fog már sokáig tartani ez a pukkadása. Mielőtt belefognék, Hél kíváncsiskodni kezd a Ben kölyökről, de gyorsan közbeszólok és megosztom velük a gondolataimat, mielőtt ismét a kis szarházira terelődne a szó. Nincs kedvem a cicaharcot se hallgatni, ha bajuk van egymással, intézzék el akkor, amikor nem vagyok jelen. Először felvázolom, mit gondolok erről a bújócskáról. Ana hirtelen megköszörüli a torkát, majd vigyorogva biccent Hélnek, aztán nekem. Felvont szemöldökkel nézek rá. Most meg mi lelte?
- Mi az Ana? - érdeklődöm meg tőle, ő erre válaszul két lábfejét a lábaim alá gyűri. Nocsak? Kezd múlni a sértődés? És még elő sem hozakodtam az okokkal...
- Szerintem csak tudatni akarta, hogy ő javasolta, hogy maradjunk itt és ne menjünk tovább. - közli be szemforgatva Hél. A képemre széles vigyor kúszik. Ez a pokoli büszkeség...ez tetszik.
- Csak így tovább Anushka, jó úton haladsz. - egyik kezemre feltámaszkodom, majd végigsimítok az oldalán megtoldva a dicséretem, aztán visszahanyatlok a párnák közé. Hél megemlíti, hogy már kezdte feladni a reményt, hogy ismét összefussunk. Néha én is így éreztem az utolsó napjaimon, mielőtt Viszály és Belphegor meg nem mentettek. Tömören felvázolom az okokat.
- Sejtettem, annyira sejtettem...- reagálja le Hél és ökölbe szorulnak a markai. Az ő reakciója nem lep meg, de Anushkáé annál inkább, mivel eddig ilyen szitokszavak még nem hagyták el az ajkát előttem. A vigyorom kiszélesedik.
- A túlerő volt a titok nyitja. Gondolom azt azért ti is hallottátok, hogy a mennyei tollas sereg feldarálta Jezabel légióját, pedig az volt a legerősebb légió. Mire odaértünk, már nem maradt ott semmi menthető, így próbáltam legalább a saját légiómat megmenteni, több-kevesebb sikerrel. Vannak, akik túlélték, de akik velem fogságba estek, nos...közülük csak én pusztultam oda. És csak ötvenpáran voltunk. A többiekről semmit sem tudok, de akik élnek, azokat fel fogjuk keresni. - feleltem ruszki kis démonom kérdéseinek első felére. A sértettségét elsöpörte a kíváncsisága. Hélt szóhoz sem hagyja jutni, de látom rajta, ő is ugyan olyan kíváncsi a történtekre.
- Az oroszországi Orenburg nevű település Fekete Delfin nevű börtönének pincéjében senyvedtem egy rohadt erős ördögcsapda fogságában, míg Viszály és bizalmasa el nem jöttek megmenteni. Sikerült tőrbe csalnom egy szárnyast, elültetni a fejében az irigység magvait és kihasználni azt. Alkut kötöttem vele, rávettem, hogy használja a mennyei képességét és üzenjen a nevemben Belialnak. Pont jókor jöttek, máskülönben lehet már csak hullazsákban vittek volna ki onnan. Eléggé türelmetlenné vált a szarházi börtöngóré az utolsó két napban. Mondjuk úgy, beletelt egy időbe, míg teljesen helyre jöttem, de látjátok, itt vagyok, rossz pénz nem vész el. - vigyorgom a démonaimra. Anushkának könnybe lábadnak a szemei és bocsánatot kér. Pedig még csak nem is a cenzúrázatlan verziót hallotta. Hélre nézek értetlenül, aki sóhajtva megrázza a fejét. Ezt az érzelgősséget egyikőnk sem tudja átérezni. Ő túl régóta démon, kihaltak belőle az érzelmek, nekem meg soha nem is voltak, nem tudok mihez viszonyítani. Megcsóválom a fejem, mikor könnyeivel küszködve rám veti magát. Egyszerre tölt el büszkeséggel és csalódással ez a nő. Büszkévé tesz, hogy képes ennyire odáig lenni értem, viszont csalódott is vagyok, hogy nem edződött a démona azalatt az idő alatt, míg nem voltam mellette. Az álla alá nyúlok, két ujjam közé veszem és magam felé fordítom az arcát, hogy könnytől maszatos szemeibe nézhessek és ha akarja, se tudja elfordítani.
- Ana, ha lenne lelkem, én lennék a legboldogabb férfi, hogy értem hullatod a könnyeid, de nincs és már te sem vagy halandó. Ne kérj bocsánatot, nem hargaszom rád. Ha haragudnék, azt már rég tudnád. Ha ennyitől is sírsz, akkor mire számítsak a közeljövőben? Pedig a feléről se tudsz annak, miket műveltek velem a szárnyasok. Minden egyes nap kínoztak az angyalpengével, levágták az ujjaimat, egyiket a másik után, hagyták, hogy visszanőjenek, aztán újra és újra megismételték a módszert. Elvették a két szemem világát, kivájták a gödréből mind a két szememet, érted? Minden egyes nap úgy éreztem, hogy az az utolsó, hogy nem lesz több. Kicsit minden nappal újjá születtem. De látod, mégis itt vagyok és nem itatom az egereket. Soha sem sírtam, bármilyen fájdalom is ért. És nem is fogok. Erős maradtam, pedig napról napra kevesebb volt az esélyem és a remény is, hogy valaha megszűnik az a kibebaszott körforgás. De megérte összeszorított fogakkal tűrni, elviselni a tollas bagázst, az allergiát, mindent, és nem adni fel vagy meg önmagam és a fajtám. Neked is meg kell tanulnod erősnek lenni, mert nem állhatok mindig mögötted! Meg kell tanulnod megvédeni magadat és egyedül is boldogulni, ha én esetleg véletlenül otthagynám valahol a fogam. Mert sosem tudhatod, mit hoz a jövő... - a hüvelykujjammal letölrlöm az arca egyik feléről a könnyeit. Az arcom közben végig komoly marad. Szívesen megcsókolnám, sőt a magamévá is tenném ott helyben és vigaszt nyújtó, hamis szavakat suttognék a fülébe, de ha mindig engedek neki, mindig vigaszt nyújtok a számára, sose tanulja meg, milyen is igazi démonnak lenni.
Vendég
reveal your secrets

Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Okt. 31, 2020 4:20 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


MephistoAnastasia
Mindig ezt csinálja. Állandóan felbosszant valamivel. Vagyis inkább csak magamat bosszantom fel. Mindig is itt volt köztünk ez az égbe kiáltó ellentét, hogy amíg nekem van, addig neki nincs lelke. A legviccesebb az egészben az, hogy mind ketten arra vágyunk, hogy a másik olyan legyen, mint mi. Amíg Mephisto azzal nyaggat, hogy adjam fel végre a lelkem azon részét, ami teher egy démonnak, addig én titkon, minden egyes új nappal abban reménykedem, hogy egy nap talán érzelgősebb lesz. Nem vágyom arra, hogy egy nyálgép váljon belőle, inkább csak arra, hogy akár kicsit is viszonzást nyerjenek az iránta való érzéseim. Ez egy pillanatra megtörni látszott, mikor megölelt a szokásos fejsimi helyett, hirtelen nem is tudtam hova tenni a dolgot, hisz azelőtt nem csinált ilyet. Már akkor tudtam és felfogtam, hogy sosem kapok viszonzást, mikor meg tudtam, hogy ő egy démon. Nem is értem, miért reménykedek és vágyakozok ezután még mindig. De valahogy nem tudok róla letenni. Nagyon mérges vagyok rá szívem szerint nem is szolnék hozzá egy hétig. Talán még élvezné is  a csendet. Mikor megérkezünk otthagyom őt Héllel. Most azt sem érdekel, ha ráakaszkodik, bár ismerem már Hélt, amikor látja, hogy mérges vagyok, akkor nem játszik rá még jobban a haragomra. Párszor már megtéptem a viselkedéséért mégis, normál helyzetben ennek ellenére csinálja a hülyeségeit. Talán ez valamiféle fétis nála és élvezetét leli abban, ha a haját tépem. Bevonulok a fürdőbe és rendbe szedem magam. Milyen fura, napokkal ezelőtt azért jöttem be ilyen viharverten ide, mert már rosszul voltam a hiányától, most meg azért, mert hazatért és kiakasztott, de inkább legyen itt és haragítson magára, mintsem valahol a világ másik végén kószáljon és kitudja mit csináljon. Erre a gondolatra kimegyek hozzájuk. Annak a látványa, hogy terpeszkedve heverészik az ágyamon a szám sarkába egy nagyon halvány mosolyt csal, de gyorsan el is tüntetem egy grimaszolással, elvégre haragszom most rá. A lábai mellé ülök a lehető legtávolabb tőle és nagyon remélem olyan magyarázattal áll elő az elmúlt három évet illetően, ami kellően kielégítő. Mielőtt azonban bele kezdene Hél a helyet foglalása után szemre hányóan Benről kérdez. Grimaszolva vonom fel a szemöldökömet, mikor válaszolok neki.
- Mit érdekel? Eddig sem foglalkoztál vele kivel és hogyan töltöm az időmet, amíg te a kanjaiddal enyelegtél. Egyszer sem tartottad fontosnak megkérdezni mit csináltam, csak most, hogy Mephisto itthon van - fújtatok dühösen, majd azért folytatnám egy kisebb magyarázattal, de Mephisto közbe szól, hogy az elmúlt három évről fontosabb lenne beszélni.
- Szerintem is... - nyögöm be félhangosan lezárva Ben témáját, de tudom amint Mephisto végez a mesével Hél újra előveszi a dolgot. Nem is foglalkozok vele tovább kíváncsian várom, mit mond ez a vén kukkoló. Először megdicséri Hélt a jelek magunk után hagyása miatt majd azt is hozzá teszi, hogy a helyben maradás még jobb ötlet volt. HÉ! Az az én ötletem volt! Nehogy azért is ő arassa le a babérokat! Jelentőségteljesen megköszörülöm a torkom majd a felhúzott lábaimat magam mellé csúsztatom. A zokni nélküli lábfejeim kezdenek kicsit meghűlni, ezért Mephisto lábai alá fúrom őket, hogy melegítse. Eközben büszkén egy tőlem szokatlan arrogáns mosollyal biccentek a felvigyázóm felé, majd ugyan ezzel az arckifejezéssel fordulok vissza a gazdám felé. A dicséret mellé meg is dorgálja kissé a démonnőt, amiért egy eféle elszigetelt helyen leltünk menedéket és vártuk meg.
- Nekem tetszik ez a hely... - jegyzem meg. Persze, hogy tetszik cseppet sem hasonlít az egykori otthonomra, sőt szinte teljesen az ellentéte Oroszországnak. Vajon, milyen állapotok uralkodhatnak most ott arra felé? Fogan meg egy kósza gondolat, de ki is verem a fejemből gyorsan. Szó szó váltást követ köztük, mint mindig, Hél is szóvá teszi, a vén démonnak, hogy merre járt ilyen sokáig, a válasz viszont elég kielégítő, de mégsem olyan formában, mint vártam. A hideg végig fut a hátamon és sokkol az információ.
- Elkaptak a tollpárnák, de hogy picsába? - csúszik ki a számon, de ezzel nem szándékoztam őt minősíteni, még, ha most úgy is tűnik. Ösztönösen a számra is csapok, nem szoktam ilyen csúnyán beszélni, de ez most akaratom ellenére kitört. - Csapdát állítottak, vagy mi történt? És, hogy sikerült megszöknöd? Mit csináltak veled? Bántottak azok az álszent tetvek, igaz? Fene bőrüket, meg a tollaikat... - szorítom dühömbe ökölbe a kezeimet. Majdnem bele is halt... Könnybe lábadnak a szemeim, ahogy belegondolok mit kellett Mephistonak kiállnia a rabságukban és hogy majdnem vissza sem tért. Egyszerre mérgesen és a majdnem gondolatától szomorúan biggyesztem le az ajkaimat. A könnyeim már potyogni is kezdenek. És én még neki álltam vele veszekedni, amiért a húgának titulálva talált meg. Ana, te hülye! A könnyeim elfojtják a további kérdéseket. De nem is baj úgy is a döbbenettől pofátlanul a szavába vágtam, amit nem igazán szeret.
- Ne haragudj - nyögöm ki szipogva, de a kezem továbbra is görcsösen szorul ökölbe képtelen vagyok elengedni, ahogy az érzést sem. Inkább csak halkan szipogva hallgatom tovább a történteket és próbálok megnyugodni, elvégre már vége. Itt van, egyben van, nem hiányoznak testrészei és látszólag egészséges és ereje teljében van. Nem bírom tovább, rá vetem és olyan szorosan megölelem, amennyi az erőmből kitelik, az arcomat a mellkasába fúrom és ha le is akar magáról hámozni magáról nem fogom hagyni. Így hallgatom végig, amit mond..
credit
Vendég
reveal your secrets

Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Okt. 15, 2020 2:40 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


A viszontlátás örömére...
Annushka reakciója igazából hízelgő a démon egójának, töretlenül vágyakozik utánam. Szívesen élnék a lehetőséggel azon nyomban, de sajnos későbbre kell halasztanunk az örömszerzést. Ezt meg is osztom vele. Nem repes az örömtől, magyarázatot kíván, amit majd meg is kap a megfelelő időben. Már előre látom, hogy hosszú lesz az éjszaka. Főleg úgy, hogy egyik magyarázatom sem nyeri el a tetszését, azon is besérül, hogy testvéremként hivatkoztam rá.
- Ugyan már Ana, ez csak az álca része, te is nagyon jól tudod. Nem kell ennek nagy feneket keríteni. Egyébként meg, ha nem tartottam volna magam a megbeszéltekhez, akkor talán meg sem találtalak volna benneteket. - zárom le ezt a témát ennyivel. Most, hogy végre újra láthatom őt, most, hogy végre ismét mellettem van, nem a szemrehányásaira vagyok kíváncsi. Egyébként is mindent más színben fog látni, amint elmesélem neki, mi volt ebben a három tetves évben. Nem mintha ő nem okozna meglepetést és bosszúságot a bolhazsákkal, akit az utcán szedett össze, mert megszánta. És még meg is tartaná. Nagyon nincs ínyemre a dolog, főleg, hogy el is felejtette, én nem rendelkezem olyannal, hogy lélek. Nem tudom, mit vár, mikor kérlelő pudliszemeket villant. De hamar letöröm a lelkesedését. Meg az álomvilágát is a szimpla tényekkel, melyek igazából csak félig igazak.
Még csak most találkoztunk ismét, de máris kezdem kihúzni nála a gyufát, egyre dühösebb rám, pedig én is csak az ő érdekében beszélek. Túl nagy teher ez a lélek dolog, bár vannak azért előnyei egyes részeinek. Például az, hogy szeret engem és ragaszkodik hozzám azok után is, hogy én a biztonságon, gyönyörön és élvezeteken kívül mást nem tudok neki nyújtani.
- Sajnos hiába akartatok, nem tudtatok volna rám találni. - reagálom le a hallottakat egy mondattal, majd felsóhajtok. Nem volt egyszerű kiszabadulni abból az átkozott tollas fogságból. Szavaiból ítélve bele van csapódva a négy lábon járó szőrzsákba, de nekem most nincs ingerenciám ezzel a témával foglalatoskodni. Van fontosabb dolgunk is a dögnél meg a vele járó hisztinél, ezt tudatosítom is benne. Jobb, ha ismét hozzászokik a szabályokhoz, mert én nem Hél vagyok. Úgy érezm, mellette kissé elkanászodott ebben a három évben.
- Majd visszatérünk rá később. A fontossági sorrendben az a bolhás csak a sokadik helyen áll jelenleg. - zárom le a témát ennyivel. Valahol azért meg kell húzni a határokat, nehogy a fejemre nőjjön. Mert én diktálok, ő pedig szót fogad, ez volt a képlet mindig is. És ez továbbra is így marad. Hisztizhet, ahogy akar, nyűglődhet, de láthatja rajtam, hogy ehhez a viselkedéshez most rohadtul nincs hangulatom. Mindketten feszültek vagyunk, így az utolsó öt percben kussban ballagunk egymás mellett szótlanul, úgy érkezünk meg a viskójukhoz, amiből még épp időben távozott a benszülött kölyök. Legalább megúszta, hogy páros lábbal hajítsam ki az ajtón keresztül. Ana, elengedve a kezem, duzzogva elvonul. Hél a szemeit forgatva néz rám, miközben felkap magára egy selyemköntöst.
- Mit mondtál neki? - kérdi karbatett kezekkel. - Csak a száraz tényeket, semmi mást. - felelem vállat vonva. Közben észreveszi, hogy valami hiányzik. Eszébe jut a szőrcsomó.
- Hol hagytátok a blökit? - mögém sasolva kérdezi. - Elvitte az imposztor kölyök. Hogy is hívják? Ben. - felelem. - Ben? Ki az a Ben? - néz rám értetlenül a démonnő. - Anát kérdezd. - hangzik a feleletem, miközben a fürdő felé bökök a fejemmel, ahová bevonult a hisztis hercegnő. A bevetett ágyhoz sétálok, majd elfekszem és elkényelmesedek rajta. Nemsokára Ana is lecsihad kicsit és tiszteletét teszi a szobában. Mellém telepedve, fehúzott térdekkel pislog rám. Ó, most jön az esti mese ideje.
- Na jó Ana, ki a franc az a Ben? - kérdi tőle Hél, miközben lehuppan a saját ágyára és az egyik lábát kecsesen átveti a másikon.
- Ez most nem lényeg. Beszéljünk inkább az elmúlt három évről. - szólok közbe, mielőtt még Ana elkezdené kimagyarázni a kölyök kilétét.
- Jó ötlet volt jeleket hagyni magatok után, ám az még jobb ötlet, hogy egy helyen maradtatok végül a cseszett térképen. Még így is nehéz volt megtalálni titeket, mivel nem tudtalak megidézni benneteket. Ennek valószínűleg köze van ahhoz, hogy a Pokol kapui bezáródtak. Amúgy meg komolyan...Bali? Jó, hogy nem már egy lakatlan sziget, ami a térképen sincs rajta. - könyökölök fel és összevont szemöldökkel nézek rá Hélre, aki megvonja a vállait.
- Ez legalább biztonságos és semleges terület, itt nem uralkodnak se a tollasok, se a démonok. De mi tartott ilyen sokáig Mephisto? Azt hittem, hamarabb megleszel. Már kezdtem feladni a reményt. - válaszolja meg a kérdésem és teszi fel ő is a magáét.
- Nem tudtam hamarabb jönni. Nemrég szabadultam a szárnyas fogságból. Majdnem otthagytam a fogam is...
Vendég
reveal your secrets

Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Okt. 11, 2020 8:25 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


MephistoAnastasia
 Valahogy abszolút nem így képzeltem el a viszont látás estéjét. Nyomban padlót fogok Mephisto reakcióján. Durcásan szem forgatva húzom el a számat, mikor azt mondja "mindennek meg van a maga ideje". Azelőtt sosem utasított el egy felkínálkozó ajánlatot azzal a dumával, hogy majd később. Akármi is történt vele az elmúlt években meglepő módon változtatott rajta.
- Jó is lesz, ha megmagyarázod, miért is rázol le - vágom oda kissé duzzogva, miközben elindulunk. Mikor az ujjaimat az övé közé furom finoman megszorítja a kezem. Akár mennyire is duzzogni van kedvem boldogsággal tölt el, hogy újra itt van mellettem. A kérdésemre a válasz újfent meglep. Testvérekként?
- Persze, hogy nem testvéremként emlegettelek... - horkantok fel - nekem a testvér szó jelent is valamit, én nem tudom csak úgy random kabátként ráhúzni valakire, főleg nem rád. És még jó is, hogy nem tettem. Különben elég kellemetlen helyzetbe kerültünk volna. Vagyis csak én... mert téged amúgy is hidegen hagy az ilyesmi - fújtatok, rá sem nézve. Ezután Mephire kérdez rá, elég érdekes képet vág mikor megtudja, hogy róla neveztem el a kiskutyámat. Mivel pár dologban meglepő fordulatot vetett a viselkedése, egy halvány remény által vezérelve, az ártatlan kiskutya szemeket bevetem, hátha szerencsém lesz. Persze ebben a helyzetben semmi változás. Sejthettem volna, lelket a három évben azért nem növesztett. Mire is jó az... Nem,  hogy szerencsém nincs a dologgal még meg is kapom, hogy jó lenne, ha én is felhagynék ezzel az érzelgősséggel.
- Mintha én tehetnék róla, hogy ilyen vagyok... Ha tudnám, hogy kell azt csinálni akkor már valószínűleg megtettem volna. És képzeld nem nyitottam semmit... mert azzal voltam elfoglalva, hogy téged megtaláljunk. A fél világot körbe jártuk miattad. Az, hogy Mephire rátaláltam egy puszta véletlen volt - teszem magam előtt dühösen karba a kezem, miközben a szemeibe nézek. Megsértettél vedd tudomásul...
- Igen ma estére, de az nem jelenti, hogy ott is maradhat nála. Van egy felesége akinek van beleszólása a dolgokba. Ha nem tetszik neki Mephi, akkor csak most éjszakára tűri meg. Igen visszakaptalak, de szükségem van rá is. Téged nem vehetlek az ölembe és simogathatlak, nincs selymes bundád és ő nem vágja a fejemhez, hogy túl érzelgős vagyok...- Hiába ígérem meg neki, hogy megtanítom mindenre, amire kell közli, hogy megtalálta a két pokolkutyáját és köztük nem igen lenne maradása az én kis szeretet bombámnak. Ha Júdás és Faust meg vannak akkor tényleg esélyes, hogy nem maradna életben szegény. Egy pont Mephisto javára. Az ajkaim lefelé görbülnek és meredten a földet bámulva hallgatom amit mond, de nem akarok lemondani róla. Már kötődöm hozzá. Nem is válaszolok neki csak elindulok, miközben jár az agyam, mivel is tudnám meggyőzni. Séta közben beugrik, hogy Hél nincs is egyedül otthon. Meg is állítom magunkat annak reményében, hogy lemond arról, hogy most meglátogassuk őt. Ha én sem lennék végre ennyire feszült könnyebben menne a gondolkodás is és talán kevésbé lennék ilyen hisztis, mint most. Mindkettőnknek előnyt jelentene. Akárhogy is három év cölibátus megviseli a démont. Bezzeg Hélnek ilyen gondjai nincsenek. Mióta ismerem irigy vagyok rá, amiért olyan amilyen. Nem mintha nekem valaha is eszembe jutott volna, hogy odaadjam magam másnak, akár az elmúlt három évben. Persze nem csak ez okozza az irigységem iránta, hanem az is, neki milyen könnyű rendes démonnak lennie. Persze az én szemszögemből. Sosem kérdeztem rá neki, hogy ment az áttérés. Szemtelenségnek tartottam. Persze Mephisto számító, mint mindig közelebb lép és a fülembe suttog, amitől kellemes bizsergés fut rajtam végig, ahogy érzem magamon a leheletét, de sajnos nem olyan szavakat suttog, amilyenekre vágyok. Újra kézen fog és tovább indulunk. Lehajtott fejjel baktatok mellette, nincs kedvem hozzászólni. A rövid séta után beérünk a viskók közé, messziről látom, ahogy Héltől távozik a kanja. Mikor az ajtóhoz lépek a széles mosolya lehervad a képéről, ahogy végig mér. Szó nélkül megkerülöm elengedve Mephisto kezét. A szobába érve felkapok az asztalról egy poharat és bevonulok a fürdőbe. Jó hideg vízzel megmosom az arcom, majd iszok két nagy pohár vizet végül visszasomfordálok hozzá és leülök az ágyamra a melleimhez húzva a térdem átkarolva azt várom, hogy Mephisto meséljen, hova is tűnt el három évre. Igazából a viselkedésem ellenére nagyon is érdekel mi történt vele, amíg távol volt, de ennek ellenére jobbnak látom nem megszólalni, míg meg nem nyugszom kicsit.
credit
Vendég
reveal your secrets

Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Okt. 07, 2020 8:46 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


A viszontlátás örömére...
Rohadtul örülök, hogy a szájharcos kölyök távozóra fogta magától is és nem kellett rásegítenem. Még vállba is veregettem volna, hogy a dögöt is magával vitte. Nem azért kutattam át a fél világot a démonjaim után, hogy aztán ne tudjam velük letisztázni az elmúlt három cseszett évet, mert az egyik éppen betöri a vadlovat, a másik meg egy nyikhaj poénjaiba szakad bele. Merem remélni, hogy nem üzekedésre tanította Annushkát az a pokoli nőszemély, mert akkor legközelebb olyan feladatot bízok rá, ahol örül, ha magát meg tudja simogatni, mert nem lesz körülötte egy betörni való csődör sem. Nemhogy csődör, de egy cseszett lélek, annyi se. Mérges gondolataimról Ana próbálja elterelni a figyelmem. Meg a Ben névre hallgató kölyökről is azzal, hogy apró kis tenyerét a mellkasomra tapasztja és finoman arra utalgat, örülne neki, ha vele és a karbantartásával foglalkoznék, nem pedig a mérgemmel. Jobb esetben örömmel kapnék kapva az alkalmon és itt a parton emlékeztetném őt arra, miből maradt ki az elmúlt három évben. Úgy hiszem, mindkettőnknek szüksége van már egy kis törődésre, mert amit a szárnyas csibe nyújtott, az alsó hangon sem ütötte meg a mércémet. Mintha egy darab deszkát húztam volna magamra. Széles mosolyra húzódik az arcom, miközben a tenyerembe fogom mellkasomra tapasztott kezét és egy csókot nyomok rá. Nem merem ismét szájon csókolni, mert sose jutnánk el a hotelig. Ma éjjel legalábbis biztosan nem. Nem gondoltam volna, hogy valaha is ilyen mondat hagyja el a számat előtte, de három évnyi tollas rabság allatt volt időm min gondolkodni. Első a biztonság, utána jöhet a szórakozás.
- Csábító az ajánlat, de mindennek megvan a maga ideje Annushka. Három kínkeserves év sok mindenre megtanított, sok mindent átértékeltem magamban. Főleg a prioritásokat. De mindent elmesélek. Majd a hotelban. - elindulok az említetett épület felé kézen fogva őt, ujjait átfűzi az enyéim között. Finoman rászorítok, hogy érezze, itt vagyok, hozzám tartozik, többé nem lehet távol tőlem.
- Mert úgy beszéltük meg Héllel, hogy ha valaha is távol kerülnénk egymástól és nem találjuk egymást, testvérekként hivatkozunk a másikra. De nyilván te nem a fivéredként emlegettél, én pedig nem is úgy viselkedtem. Viszont úgy kerestettelek benneteket. Szóval a kamufőnököm azt hiszi, hogy a húgaim vagytok...hosszú történet, a többit majd a hotelban, ha ott lesz Hél is. - felelem és inkább terelek a bolhás témája felé. A Pokolban nem volt szüksége szőrös ölebekre, nem is lett volna lehetősége rájuk, de mindjárt gondoltam, hogy kihasználja az első adandó alkalmat, hogy beszerezzen magának valami négy lábon járó nyálgépet. Természetesen kikéri magának a becézgetésem. Mikor megemlíti a bolhazsák nevét, a szemöldököm kilő az egekbe. Talán még a Mennyek kapujára is rákacsint. Mi a fasz? Összevont szemöldökkel nézek le rá, de ő ösztönösen érzi, hogy a névválasztás némi magyarázatra szorul, mert megered a nyelve. Hiába ismer már egy ideje és tudja, hogy engem hidegen hagynak az ilyen hányattatott sorsú sztorik, nyomorult életek és sorsok, mert magamon és a hozzám tartozókon kívül rohadtul nem érdekel mások élete, ennek ellenére mégis levág egy ilyen magyarázatot. Luciferre...Anastasia, te még mindig túl emberi vagy, ezen lassan változtatnunk kell, ha nem akarsz majd állandóan bajba kerülni! Bár, miattad is sikerült jól eljátszanom a halandó szerepét New Yorkban. Mégiscsak van valami haszna ennek a léleknek. Lehet mire hatni. Viszont nálam nem hatnak a nedves kiskutya szemek.
- Azt ugye tudod, hogy továbbra sincs lelkem? Ezzel a tekintettel nálam semmire sem mész. Neked is el kéne hagynod a felét lassan. Túl empatikus vagy. Még mindig az érzelmeid vezérelnek, túlságosan is...Remélem azért menhelyet vagy árvaházat nem nyitottál, míg nem voltam melletted. - kezdek bele, de elkap egy fura gondolat, hogy talán ezt mégsem kellene így, ebben a formában folytatnom, mert ebből sértődés lesz. Nekem pedig nincs energiám foglalkozni a duzzogással. Legalább ő próbálkozott. Nem mintha olyan nagy dicsőség lenne, hogy egy Mephi nevezetű lógó nyelvű bolhazsákkal próbálta a hiányomat pótolni, de legalább nem egy Mephi becenévre hallgató lógó farkú szeretőt szedett össze magának. Még egy öleb is jobb az ilyen Ben féléknél. Apropó a vigyori...
- A kölyök elvitte a dö...kutyát, nem? Ezek szerint van hely a számára nála. Elég, ha neki átpasszolod, nem kell az utcára se dobni, meg is volt a napi jó cselekedet. Minek neked már az a kis bolhás, ha visszakaptál engem? - érdeklődöm meg kérdőn végigmérve őt. A bőre még mindig hamvas, bársonyos, olyan, mint egy festmény. Néha még a főtollas is tud szépet teremteni a démonnak.
- Nem lesz rá szükség. New Orleansba fogunk költözni, míg a Pokol kapuja ismét ki nem nyílik. A démonok városában nem sokáig élne meg szerintem, főleg, hogy hemzseg a pokolkutyáktól, ahogy hallottam. És tévedés. Júdást és Faustot is megtaláltam, ott maradtak New Yorkban, szerinted nem tépnék szét, amint nyálcsíkot húzva maga után becsörtetne közéjük? - teszem fel a teljesen logikus kérdést. Én mondjuk tudom rá a választ. Természetesen nem, ha én nem adok rá nekik engedélyt. Sőt, ha azt mondom, hogy falkatag a kis bolhás, akkor közülük valónak fogják tekinteni. De démonok vagyunk. Ő is az. Meg kell tanulnia végre aszerint is gondolkodni, főleg ebben a kiszámíthatatlan helyzetben, világban. Én megértem, hogy a halandó szokásokat nehéz levedleni, főleg most, hogy végre újra megízlelhette az ízét. De ki tudja, mikor nyílnak ki a kapuk. Akkor pedig ismét búcsút kell mondjon ennek a világnak. És oda már nem viheti magával a szőrcsomót. A Hélre tett megjegyzésre szélesebb vigyor jelenik meg a képemen. Főleg, amikor megáll és nem moccan. Egy percig sem gondolom, hogy a random kan miatt nem akarna visszamenni a hotelbe. De még nem lehet Ana, még nem...Amint megvitattuk a fontos dolgokat, az éjszakám többi része az övé. Örülhet, ha holnap fel tud állni. Egész közel húzódom hozzá, forró lehelletem a bőréhez ér.
- Ne aggódj, már nem lesz ott az a bikagyerek, mire visszaérünk, efelől biztos lehetsz. - búgom a fülébe, majd elhajolok és most én fonom keresztül az ujjaimat az övéin és tovább baktatok a hotel felé. A kanócok fényei egyre erőteljesebben világítanak, ahogy közeledünk az épületsorokhoz. De hagyom, hogy ő vezessen, nem emlékszem már melyik az ő viskójuk a sok közül.
Vendég
reveal your secrets

Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Okt. 05, 2020 11:33 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


MephistoAnastasia
Mivel forr benne a düh nem merem rendesen megcsókolni, így is arra számítok, hogy az egyszerű puszi elől is elhúzódik. Nagyon meglep, mikor elkap és magához rántva megcsókol. Akkor ezek szerint jobban örül, hogy lát, mint amennyire Ben miatt haragszik? Annyira hirtelen a pillanat, hogy levegőt is elfelejtek venni. Épp elkezdem beleélni magam a csókba, amikor Ben megszólal. Mephisto azonnal el is húzódik. Amennyire csak tudom próbálom menteni a srác bőrét, de cseppet sem segít, hogy abszolút nincs veszély érzete, pedig még azt is hazudtam neki, hogy Mephisto egy maffiózó, de úgy látszik ez a tény sem rémíti meg eléggé. Inkább hagyom is a srácot és Mephistonak magyarázom el a helyzetet. Úgy látom még mindig dühös, de a tény, hogy az öcsémre emlékeztet valahol mélyen megnyugtatja. Ben hamar és bölcsen úgy dönt, hogy távozik magunkra hagyva minket. Persze az én kicsi Mephimet is magával viszi. Mephisto arcára meglepődöttség ül ki, mikor a srác gerlepárnak hív minket. Nem igazán értem a min is lepődik meg tulajdonképen, hisz épp most csókolt meg előtte. Furcsa egy helyzet ez az egész, de a lényeg, hogy a balhé most elmarad. Mephisto vigyorogva integet a távozóknak. Mire Ben is bárgyú mosollyal visszaint. Én csak a homlokomat masszírozva próbálom a tekintetemmel üzenni, hogy menj már, amíg nem gondolja meg magát.
- Szerintem így is túlságosan hasonlít. De most nem vele akarok foglalkozni, egyébként is tudok egy sokkal jobb módszert a feszültség levezetésre – húzódik egy kaján mosoly az arcomra miközben a tenyeremet a mellkasára tapasztom. Száz éve tart ez az egész köztünk, de nagyon sok mindent még mindig nem tudok megérteni hiába is próbálom. Az egyik az, hogy mindig feszeng, mikor a tudtára adom az érzéseimet. Tudom, hogy ő más és sosem fogom ugyanezt hallani tőle, ami valahol mélyen azért bánt, fáj, de ez miért feszélyezi őt? Sosem mertem feltenni ezt a kérdést egy -két másik kérdéssel egyetemben. Megölel amitől én feszülök meg kicsit, azelőtt nem igazán volt példa arra, hogy ölelgessen, mindezek ellenére nagyon jól esik. Szorosabban bújok hozzá és töltekezek az érzéssel. Újra megcsókol és ezúttal rendesen át is tudom élni a helyzetet. Várom a dolog folytatását, ahogy mindig lenni szokott, de ehelyett elhúzódik.
- Ha ez így van, akkor miért lepődtél meg, mikor gerlepárnak hívott minket? – húzom fel a szemöldökömet érdeklődve még az előző beszélgetésünk témáját felhozva. Kézen fog és elindulunk vissza a szállásra. Az ujjaimat az ő ujjai közé fűzöm jobban szeretem így a kezét fogni, mint csak úgy simán.
- Ne hívd őt dögnek! – horkantok rá mérgesen. – Mephi a neve – mosolyodok el szégyenlősen. – Rólad neveztem el, mert szinte teljesen szimmetrikusak a foltjai és így kicsit könnyebben is viseltem a várakozást. Az utcán találtam őt két hónapja a szakadó esőben egy szét mállott karton dobozban. Ott sírt szegény, éhes volt és bőrig ázott, ezért elhoztam magammal. Persze Hél azóta is fújtat rá… - dunnyogok panaszkodva, bár tudom, hogy ez Mephistot sem igazán fogja meghatni. – Ugye nem kell őt újra az utcára dobnom? – lépek elé és kiskutya szemekkel meredek rá, hátha sikerül megérintenem a nem létező lelkét. Egyelőre nem áll szándékomban elmondani neki, hogy megegyeztünk Bennel, hogy magához veszi, ha nem tarthatom meg, mert akkor tuti rávágja, hogy a kölyök vigye csak magával. – Megtanítom őt mindenre. Jó házőrző lesz belőle. A cipőket pedig nem rágja meg. Csak belefekszik, de majd arról is leszokik, ha lesz neki külön helye. Faust és Júdás most úgy sem lehet velünk – mondom majd újra elindulok a szálló irányába.
- Várj – csattanok fel. – Nem hiszem, hogy kéne most Hélhez mennünk. Felhozott valami csődört… - forgatom a szemeimet. – Ezért is jöttem le addig Mephivel a partra – állok meg újra és reménykedem benne, hogy azt mondja, akkor majd holnap visszamegyünk. A magam módján én is önző vagyok és titkon mindig azon reménykedem, hogy sikerül őt kisajátítanom.
credit
Vendég
reveal your secrets

Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Okt. 02, 2020 8:34 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Annushka, merre kószálsz?
Rohadtul nem így képzeltem el a viszontlátást. Oké, nem gondoltam, hogy majd minden egyes nap utánam itatja az egereket, de azt se hittem volna, hogy ilyen vidámra veszi a figurát. Mintha el se tűntem volna. Míg én tollasrabságban senyvedtem három kibaszott éven keresztül és kerestem a szabadulásom kulcsát, addig ő egy ilyen csirigli kölyökkel nézegette a csillagos eget éjnek évadján. Az ész megáll! És még azt mondja, hogy épp itt volt az ideje, hogy megtaláljam. Éppen azon voltam baszódjak meg! Jelenleg az sem hat meg, hogy rám csimpaszkodik, hogy érzem a bőre melegét, az illatát, a közelségét. Meg akartam ölelni. A karjaimba akartam zárni, még most is akarom, de ezek után csak egy horkantást kap helyette, mert még mindig pipa vagyok rá és a vigyorgó világtalanra, akit még láthatóan az a bolhás szőrcsomó is kedvel. Úgy döntök, adok neki egy esélyt a magyarázatra, de remélem rövid és tömör lesz, mert nem kívánok sokáig itt tökölni. Már épp szóra nyitnám a számat, hogy öt percet kap kimagyarázni, mielőtt a világtalan haverja képébe lépek letaposva a bájvigyort a pofájáról, de megelőz. Magától is észrevette, hogy mi a szitu. Viszont kissé tévesek az információi.
- Felszívódtam? Nem éppen. De majd négyszemközt kifejtem, mert most pont egyel többen vagyunk, mint ami az ideális lenne. - jegyzem meg és direkt nem veszem le a volument, nem rejtem véka alá, amit gondolok az idegen kölyökkel kapcsolatban. Ökölbe szorult kezeim még mindig nem ernyednek, csak akkor, amikor Ana felpipiskedik és csókkal üdvözöl. Túl gyorsan elhúzódik...Három tetves évet vártam, rendes csókot akarok. Egyik karommal átfogom karcsú derekát, majd visszahúzom magamhoz, elég közel. A másik tenyeremet az arcára simítom, majd hozzá hajolok és mohón, követelőzve veszem birtokba ajkait. Egy pillanatra szinte el is felejtem a jelentéktelen halandó életét, aki a számomra csak mint gyertyatartó funkcionál körülöttünk téblábolva. De sajnos megszólal és ezzel oda is a pillanat. Elhúzódom Annushkától, majd megsimogatom a haját, ahogy mindig is szoktam, aztán a tekintetemmel ismét megszánom azt a halandó kis pondrót. Ana válaszol helyettem is, amit nem szeretek, mert a magam nevében senki ne szólaljon fel. Mintha menteni akarná a helyzetet. Miért olyan fontos neki ez a kölyök? Teszem fel a kérdést magamban, de elég hamar választ is kapok rá, amint bemutatja. Szóval az öccsére emlékezteti. Én valahogy nem látom benne a beteges cárevicset, de mindegy. Viszont ez a tény lecsillapítja a kedélyeimet, bár azért szívesen megcsókoltatnám a csiriglivel a betont, nem mondom. Sajnos nem tudok szóhoz jutni tőlük, pedig lenne mit mondanom, de be nem áll a szája egyikőjüknek se. Főleg a nagypofájú cárevics imposztornak. A szavai hallatán megemelkedik a szemöldököm. Milyen gerlepár? Jobb lesz ezt tisztázni, ki kinek mit mondott, mert nem kéne belebonyolódni a hazugságaink hálójába. A kölyök aztán fogja a bolhást és odébb áll, magától is rájött, hogy ebben a képletben ő meg a dög a fölösleges tényező. Végre vigyorra húzódik a szám és integetni kezdek utánuk.
A soha viszont nem látásra! Felsóhajtva fordulok ismét Ana felé, amint végre csend van, majd visszaölelem, amint ismét hozzám bújik. Legszívesebben felkapnám és ott helyben a magamévá tenném, de mindennek megvan a maga ideje.  
- És még enyhén fogalmaztál vele kapcsolatban. De még időben lelépett, pedig szívesen igazítottam volna még egy kicsit a képén, hogy jobban hasonlítson az öcsédre...- jegyzem meg csak úgy mellékesen. A következő mondatára azonban kicsit befeszülök. Mindig befeszülök, mikor kimondja ezt a szót. Szeretlek. Mivel nekem nincs mivel érezzek, nem ismerem az érzést magát. Tisztában vagyok a fogalom jelentésével, de soha sem voltam képes átérezni, ezért tudja, hogy a válaszom sosem lesz az, amire vágyik.
- Tudom. És ez maradjon csak így. Nem szerethetsz mást, megértetted? Az enyém vagy Annushka. Csak az enyém. - válaszolom, majd a karjaimat ismét összezárom a hátán és a derekán és hosszú, forró csókban részesítem. Mielőtt még túlságosan felizgatna a gondolat, hogy miket csinálnék most vele, elhúzódom. Előtte még van némi elszámolni valónk.
- Gyerünk vissza Hélhez. Van mit megbeszélnünk, úgy gondolom. - kézen fogom és elindulok a hotel irányába.
- Egyébként hol szedted össze azt a dögöt? Mármint a kutyát, nem a kölyköt. - kérdem tőle összevont szemöldökkel.
Vendég
reveal your secrets

Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Szept. 25, 2020 2:39 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


MephistoAnastasia
A hangja mindig is olyan erővel bírt számomra, amitől elfelejtek létezni is. Ez most sincs másképp épp, hogy abbahagyjuk Bennel a nevetést és fülig érő vigyorral képes vagyok egy újabb röhögő görcsöt leküzdve levegőt venni, a semmiből felcsendül az ő hangja. Abban a pillanatban megszűnik a világ. Fel sem fogom mit mond, azt sem tudom tényleg hallottam- e vagy csak képzelődök. Magam mögé nézek, ott áll életnagyságban és az arckifejezéséből ítélve mindjárt fel robban. Ben kikapja a kis Mephit a kezemből, ahogy látja, hogy felállok és gondolkodás nélkül rávetem magam és a ruháját szorongatva megölelem. Az sem érdekel, hogy haragszik rám vagy, hogy akármiért is néz rám így, azért büntetést kapok.
- Itt volt már az ideje, hogy meg találj, Te vén kukkoló! - jelentem ki hangosan, amitől egyszerre kap el egy újabb nevetés és a sírás. Nem várom, hogy visszaöleljen, mert megtanultam már, hogy az nem az ő stílusa, de a szokásos fejsiminek örülnék, viszont biztosra veszem, hogy nem kapok. Az előbb Anastasianak hívott. Nem Ana, nem Annushka... Anastasia! Próbálok visszaemlékezni a történtekre és végre eljut a tudatomig mit is kérdezett ez előbb. Ben miatt durrant el az agya, de még nem belezte ki, talán még menthető a helyzet, kár lenne az egyetlen halandóért akitől nem tőr rám a hányhatnék, ha meglátom.
- Ugye nem gondolod, hogy pont egy halandónál keresném a vigaszomat, amiért te felszívódtál?  - kérdem olyan halkan, hogy csak ő hallja, de sírás ellenére határozott a hangom. Szinte leírhatlan az érzés, hogy láthatom és megölelhetem, akkor is, ha ő fejében most csak a beszélgető partnerem kínzásának és kivégzésének részletei járnak.- Nagyon hiányoztál - nézek fel rá és nyomok a szájára egy puszit.
- Ezt tanúsíthatom! - jelenti ki vidáman Ben. Ennek az embernek abszolút nincs veszély érzete? Nézek rá fintorogva és megrázom a fejem. A saját sírod ásod, te őrült. - Legalábbis, gondolom te vagy Ivan.
- Igen - engedem el Mephistot - ő Ivan, akiről meséltem neked - nézem őt mosolyogva, annyira hihetetlen, hogy itt van.- Ez a kölyök itt Alexei... - mondom ki valamiért ösztönösen az öcsém nevét - vagyis Ben. Tudom, hogy számodra az öcsém nem volt egy emlékezetes személy, de ő pont olyan, mintha őt látnám viszont - hajtom le bűnbánóan a fejem.
- Már megbocsáss, de szerintem én idősebb vagyok nálad! - jelenti ki duzzogva. Komolyan, ha nem fogod be én váglak falhoz... Felé fordulok és a gondolat menetemet egyetlen pillantásomba sűrítem, ami láttán megszeppen. Oké talán felfogta, hogy nem kéne Mephisto előtt így viselkednie. - Ha tudom, hogy a nevetése ide vonzz hozzá, akkor előbb megnevettetem. Viszont én akkor, hagynám is a gerlepárt élvezzétek csak ki az újra együttlétet, engem is biztos vár már az asszony - mondja és sarkon fordulva elindul.  
-Hé! - ordítok rá - a kutyámat hova viszed? - vicsorgok rá, mire megfordul.
- Gondolom zavarna, ha Mephi közétek mászna és körbe nyalogatna, vagy épp egész éjjel vonyítana, mert nem vele foglalkoztok. Azt mondtad a nővéred meg ki nem állhatja szegényt, jobb helye lenne nálam most estére, aztán majd üzend meg, hogy mi lesz a sorsa - válaszol majd tovább áll.
- Idegesítő egy alak, az öcsémre emlékeztet ez az egyetlen oka, hogy szóba álltam vele - fordulok Mephistohoz - Tudom, hogy dühös vagy miatta, de kérlek ne bántsd őt. Biztatott, hogy hamarosan ránk találsz és igaza lett, annyira boldog vagyok, hogy itt vagy, - ölelem meg újra, töltekezek a teste melegével és a mellkasába fúrom az arcom. Megnyugtat a jelenléte. Olyan volt ez a keserves három év nélküle, mintha évszázadok teltek volna el, de lényeg, hogy most már itt van, velem. Még a büntetésemet is boldogan fogadom, csak soha többé ne tűnjön el. - Szeretlek, te aljas vén kukkoló - mondom ki, mintha még sosem mondtam volna neki ezt.
credit
Ajánlott tartalom
reveal your secrets



Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma



●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 8 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 7 vendég :: 2 Bots

• Fajaink száma •
Arkangyal
1/1
Leviatán
7/3
Angyal
2
Démon
6
Bukott Angyal
3
Ember
4
Félvér
1
Harcos Angyal
5
Vadász
5
Nephilim
2