Omnen dimittite
spem, o vos intrantes!
Staff, és tagok által keresett karakterek

 
• Anastasia •
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Hell or Heaven


Anastasia VQSi8OZ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
1058
☩ Rang :
Staff
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Szept. 13, 2020 12:17 am
Következő oldal


Gratulálunk, elfogadva!
Üdvözlünk @Anastasia a Hell Or Heaven FRPG oldalán!



reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anastasia


Anastasia 519cea3f940bf7e3be8e99468e1e7c4856a2b33d
☩ Történetem :
☩ Reagok :
14
☩ Play by :
Mariya Poezzhaeva
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Szept. 12, 2020 10:53 pm
Következő oldal


Anastasia  

Asterin
Bármi lehet szórakoztató csak keresni kell benne a lehetőséget.
Keresett
119


Karakter információ
Család - Valamikor még emberöltőmben volt, de mára már csak egy nyaklánc emlékeztet rájuk. Manapság a két hozzám  legközelebb álló démont tekintem családomnak.

Mi a beosztásod -  Jelenleg bujkáló. Várom, hogy a démon, akihez tartozom, rám találjon.

Melyik oldalon állsz? - Mephisto! És ahhoz vagyok hűséges, akihez ő is. Követem őt bárhová is vigye az útja.

Városod -  Folyamatos mozgásban vagyok.
Mariya Poezzhaeva
Mephisto
Démon
Rang nélküli

Karakter képességeinek leírása
Semmivel nem vagyok több egy átlag rang nélküli démonnál, talán csak annyival, hogy személyiségem és az általánosságban elterülő bájos mosoly az arcomon könnyen megtéveszti a halandókat. Ha valamit, hát azt nagyon megtanultam, hogy rejtsem egy pajkos mosoly mögé az undort, amit az emberi faj viselkedése és léte okoz, a szárnyasokéval egyetemben. Mivel egykoron még magam is az emberi faj táborát erősítettem, ebből  kifolyólag lélekkel rendelkező démon vagyok és könnyebben vegyülök el köztük, bár a száz év technikai fejlődést nehezebben tudom kezelni, mint akik ebbe születtek. Okkultizmusban nem vagyok valami nagymenő, elég kezdő szinten állok a dologgal, de azért rontásokkal rendszeresen próbálkozok, valamint a tárgyak bűbájjal való felruházásával a fejlődés reményében, mivel a démonlét ezen oldalával szimpatizálok legjobban. Valamikor régebben a megszállást is gyakoroltam, de az emberutálatom miatt csak akkor fanyalodok rá, ha nincs más választásom. Telekinetikus képességek terén nem mondanám, hogy kiemelkedő vagyok, inkább a közép kategóriát ütöm meg, de ezzel teljes egészében meg is vagyok elégedve jelenleg.




Minden történet rejthet titkokat
Hihetetlenül furcsa álom környékezett meg az éjjel. Félálomban próbálok visszaemlékezni, de nagyon nehezen megy, egy férfit láttam benne, nyurga volt és barna hajú, de az arcára nem emlékszem, hiába is próbálkozom. Egy furcsa érzés is párosul a férfi emlékéhez, amit nem igazán tudok felfogni. Egy a mellkasomat feszítő érzés, ami egyszerre kellemes és fájdalmas pont, mikor hiányzik valaki, aki fontos számodra. Hallom, hogy nyílik az ajtó, de valahogy mégsem jut el a tudatomig a tény, hogy lassan ébrednem kellene, csak akkor, mikor a szobalány egy suhintással kirántja a sötétítő függönyt az ablakból és a vakító fény a még csukott szemeimen keresztül is égeti a retinám.
- Tessék felébredni hercegnő, nemsokára kész a reggeli.
-  Még öt percet - rántom a fejemre dacosan a takarót, miközben hátat fordítok az ablaknak és a szemet vakító fénynek. Elkap egy gondolatfoszlány, ez a hatalmas világosság nem olyan, mint mikor a nap magasan jár, inkább olyan, mint amikor…
- Hó! - kiáltok fel és ugrok ki az ágyból. A szobalány elmosolyodva nézi, ahogy az ablakhoz rohanok, mint aki sosem látott még havat.
- Nagyhercegnő… - szólít meg, de nem mond többet, csak a ruháimat nyújtja felém, hogy segítsen felöltözni.  Elkészülődök és elindulok reggelizni. Sietősre veszem lépteim, hisz késésben vagyok, a családom többi tagja már az étkezőben vár. A főfolyosón átvágva egy érdekes alakra leszek figyelmes, egy őrre, aki háttal áll nekem, Pár pillanatra megállok, valahogy az alkata és a testtartása ismerősnek tűnik. Mintha megérezte volna, hogy figyeli valaki, megfordul és végigmér. Megilletődve rázom meg a fejem és rohanok tovább, még mielőtt a fejemet szedik a késésemért. Az étkezőbe természetesen a várt fogadtatásban részesülök, apám a karjait maga előtt összefonva méreget.
- Örülök, hogy te is tiszteletedet teszed a családi reggelinél Anastasia.
- Sajnálom a késést édesapám - hajtom le bűnbánóan a fejem, aztán mikor a szolgálók elénk teszik az ételt, az öcsém felé fordulva bekancsalítok és kinyújtom a nyelvem, ő pedig Mariaval egyetemben felnevet. Atyuska krákog egyet, mire az asztalhoz fordulok, de akárhogy próbálok uralkodni magamon, egy kaján félmosoly azért kiül az arcomra, mert már a délelőtti elfoglaltságomon jár az eszem és azon, miként fogom rábírni a nővéreimet, hogy részt vegyenek velem benne. A reggeli végeztével gondolkodás nélkül felrohanok a szobámba és meleg ruhát kerítek elő, a kertben szándékozom tölteni a nap hátra lévő részét. Kipillantok az ablakon és látom, ahogy nővéreim az udvarhölgyeik kíséretében sétafikálnak a kertben. Remek! Minden a terv szerint halad. Úgy szedem a lábam az udvar felé, ahogy csak bírom, mielőbb a hófödte táj közepén akarom találni magam. A főfolyosón végig rohanva kirobogok az udvarra, de amint kiteszem a lábam, valami furcsa érzés megállít. A hátam mögé nézek és megpillantom az őrt, akit reggel láttam. Engem figyel, pislogás nélkül, még a hideg is kiráz a tekintetétől, de valami nagyon ismerős benne. Elmélyülve figyelem őt, rendesen ijesztő, ahogy pislogás nélkül bámul. A következő pillanatban Jimmy a nyakamba ugrik és képen nyal.
- Jó fiú - dögönyözöm meg a kis kedvencemet, szinte el is felejtem a férfit és a bámulását, de csak szinte, hiszen mint valami kis éktelenkedő légypiszok a fehér falon,  nyomot hagy a fejemben, amit képtelen vagyok kikaparni onnan. Nem foglalkozva a gondolattal elindulok, de a szemem sarkából még figyelem őt. Az eszem megáll, hogy tud valaki így nézni? Kiskutyám kíséretében rohanok Olga nővérem felé, miközben felmarkolok egy jó adagot a hóból és elbújok egy fa mögött. Kemény gombócot formázok és kikukucskálok a búvóhelyemről. Mikor épp elhaladnak az udvarhölgyével mellettem, meglendítem a hógolyót és nyakon találom vele, mire ő a ruhája alá hulló hideg kásától felsikkant. Mérgelődve kémleli a tájat. Tudja jól kit kell keresnie.
- Gyere elő Ana, ez cseppet sem vicces! - szólal meg, de nem reagálok rá, csak a fa mögött bujkálva merítek egy újabb adag havat. Mikor semmi választ nem kap, utoljára még körbe kémlel, aztán tovább indulnak. Mikor már azt hiszik, semmi sem fog történni, a következő adagot eresztem a nyakukba, de ezúttal az udvarhölgy sem marad ki a szórásból.
- Anastasia! - sikít nővérem, mire egy pajkos mosollyal dobálom a kezemben lévő hógolyót. Utánam szalad a friss havon keresztül, de nem tud utolérni, ezért ő is felmarkol egy adaggal, majd meglendíti, de célt téveszt. Ez nem szegi a kedvét és újra próbálkozik, én pedig menekülök előle. Fel s alá rohangálunk az udvaron, mindketten bekapunk egy- egy találatot, de az enyémnek maradandóbb lesz a nyoma, érzem ahogy az arcom jobb fele zsibbad és már előre tudom, hogy egy hétig ott fog virítani a flekni rajta. Olga egy hajítása elől elhajolok, mire a velem szemben sétálgató Tatjanát találja el, aki felbőszülten mér végig. A kaján mosoly egyre szélesebb az arcomon, szépen lassan minden megvalósul, amit terveztem. Második nővérem is beszáll a játékba, de összefognak ellenem. Mi hamarabb elő kell kerítenem Mariát, hogy erősítést szerezzek, különben csúfos vereséget szenvedek és az cseppet sem lesz vicces. Jimmyvel a nyomomban keressük legfiatalabb nővéremet, miközben, amint esélyem nyílik, visszavágok. A főbejárat felé veszem az irányt, repül a fejem mellett a golyó, ösztönösen utána pillantok és a szemem előtt lebeg a kép, amint az ajtóban álló férfit képen találja, de a valóság nem igazán tükrözi a képzelgésem. Meglepő módon az őr arrébb lép egyet és a hó a kőnek csattan. Fel sem tudom fogni, hogy vette észre és kerülte ki, mielőtt arcon találta volna. Megdöbbenve megállok és figyelem őt, mire nővéreim sűrű bocsánatkérés közepette elrángatnak onnan.
- Az a férfi állandóan néz - mondom megilletődve a lányoknak.
- Mert az a dolga, ezért őr, hogy figyeljen és megvédjen minket, ha valami baj van - magyarázza Olga nagyot sóhajtva.
- De ijesztően néz.
- Nem lehet mindenkinek olyan bárgyú tekintete, mint a szakácsnak - vágja rá másik nővérem, de ez engem valahogy cseppet sem nyugtat meg.


***


Hetek teltek el, mióta feltűnt, hogy az a férfi mindig néz, már többször említettem a nővéreimnek és anyuskámnak, de szerintük csak beképzelem az egészet. NEM KÉPZELŐDÖK!! Kötöm az ebet a karóhoz és most már rögeszmémmé vált, hogy lebuktassam őt. Valahogy… bár még fogalmam sincs hogyan. Furcsa egy fazon, hol napokra eltűnik, hol előkerül. Kezd betegessé válni, de mikor meglátom reggelente, akkor mindig bujkálok, mert iszonyúan zavar, ahogy bámul. Azt hiszem, kezdek megőrülni. Reggel úgy kelek fel, hogy megálmodom a lebuktatását, de szükségem van egy szárnysegédre. Nincs is jobb ember erre a célra Mariánál, bár ő maga is tette már a homlokomra a kezét, nem- e lázas vagyok és ezért hordok össze mindenfélét. A reggeli után felrángatom a nővéremet a szobámba és ismertetem vele a tervemet.
- Még mindig nem tettél le erről a butaságról? - vonja fel a szemöldökét. - Kezdem azt hinni, hogy te valójában beleszerettél és fel akarod magadra hívni a figyelmét.
- Mi van? - horkantok rá. - Ez egyáltalán nem igaz! Az az ember állandóan néz és ünnepélyesen megesküszöm, hogy ma le fogom buktatni őt! - dobbantok dühösen, mire Maria nagyot sóhajt.
- Legyen, segítek, de ha kezd kellemetlenné válni a helyzet, én ott sem voltam. Világos?
- Világos - bólintok majd elindulunk. Az első körben mindketten figyeljük őt. Semmi furcsát nem csinál.
- Ana - sóhajt nővérem.
- De higgy már nekem, igazat mondok! Tudod mit? Sétálj el előtte, lássuk téged megbámul-e.
- Jól van, de ha nem bámul meg, akkor elmegyünk?
- Kipróbálunk valamit és ha nem jön be akkor igen.
Maria kiegyenesedik és megigazgatja a ruháját, majd ellébecol a férfi körül, de az ügyet sem vet rá. Mikor megunja, visszajön hozzám és kérdőre von.
- Most boldog vagy?
- Ez a tervnek még csak az első fele. Most én jövök - mondom nagykomolyan, mire Maria fájón masszírozza a homlokát. - Ígérem, ha nem jön be, amit terveztem, akkor békén hagylak - felelem, majd elindulok a férfi felé. A torkomban gombóc gyűlik. Még a közelébe sem érek, de már úgy érzem, bámul, még ha háttal is áll nekem. Szinte látom a pislogás nélküli tekintetét. Elsétálok mellette és nézelődök jobbra, balra, úgy teszek, mintha keresnék valamit, de nem nézek rá, majd mikor megunom, visszaindulok nővéremhez.
- Van egy rossz hírem - fonja össze a kezeit maga előtt - még csak egy pillantásra sem méltatott.
- De hát az nem lehet!! Máskor mindig zavaróan megbámul! - horkantok fel dühösen. Megfordulok, nézem őt pár pillanatig, majd elhatározom, hogy itt és most véget vetek ennek.
- Ana, mit csinálsz?
- Kérdőre vonom. Nem hagyom ennyiben, kész, vége, ezt itt és most lezárjuk!
- Ne csinálj butaságot. Hallod? - szól utánam - Tudod mit? Én ebben az agymenésben nem veszek részt! Elmentem -közli Maria és sarkon fordul, de mit sem foglalkozok vele. Mint valami feltüzelt csataló, úgy csörtetek a férfi elé és mérgesen a szemeibe nézek.
- Megmondaná mégis miért bámul állandóan? - fonom össze magam előtt a karjaimat. - Nagyon zavaró, tudja? Örülnék, ha befejezné. Nem szeretek fenyegetőzni, de ha nem szokik le róla, szólok atyuskámnak. - a férfi elmosolyodik, amitől görcsbe ugrik a gyomrom.
- A nagyhercegnő pont olyan, mint egy festmény - jelenti ki, mire megilletődök. Hogy én olyan legyek, mint egy festmény? Mióta az eszemet tudom sokat dicsértek, de ilyen hasonlatot még nem hallottam. Igyekszem a zavarom magamban tartani és amint folytatja, már el is száll az érzés. - Nyugodtan panaszkodjon a cárnak, úgyis letagadom. - erre a mondatra szinte vérszemet kapok. Mégis mit gondol ez magáról?
- Már megbocsásson, de maga szerint kinek fog hinni? Egy jöttment ajtónállónak vagy a tulajdon lányának?
- Ami azt illeti, a nővére sem hisz magának - biccent a már jócskán távolodó Maria felé. - Sőt, ahogy fél füllel hallottam, a többi nővére sem igazán. Nem hiszem, hogy rám tudná bizonyítani az igazát.
- Szóval direkt csinálta? Rám sem hederített, nehogy le tudjam buktatni?
- Elég átlátszó volt a próbálkozása nagyhercegnő - válaszolja, mire a fejem el vörösödik a dühtől, de ő továbbra is csak mosolyog rajtam.
- Maga szemtelen vén fráter!!! - dobbantok mérgesen a lábammal és faképnél hagyom. Nem nézek hátra, mégis végig érzem magamon a tekintetét. Felrohanok a szobámba és úgy bevágom magam mögött az ajtót, hogy az egyik polcon lévő váza leszédül a helyéről és szilánkosra törik. Magam előtt összekulcsolt kezekkel a hátamat az ajtónak döntve csúszom a földre. A térdeimet a mellkasomhoz húzom és átkarolom, majd a homlokomat a térdeimen pihentetve agamban dühöngök. Képtelen vagyok felfogni ezt az egészet. A szemtelensége netovábbját és azt, ahogy gúnyolódásképp kimosolygott. Nem nevetett, csak mosolygott, de akkor is felbosszantott vele. Ráadásul kellemetlen helyzetbe hozott a nővérem előtt. Szemtelen vénember… Még éjjel is ezen mérgelődöm,nem tudok túllépni rajta. Képtelen vagyok elaludni, folyton a beszélgetésünk jár a fejemben. Atyuskám vajon tényleg nem hinne nekem, pont ahogy a többiek sem? Gondolkodom, mikor hirtelen eszembe jut az első mondata: „A nagyhercegnő pont olyan, mint egy festmény”. A gondolatra összeugrik a gyomrom és gombóc gyűlik a torkomba. A fejemre rántom a takarót.
- Nem is vagyok olyan, mint egy festmény- duzzogom a takaró alatt és szorosan magamhoz ölelem a párnámat, amíg álom nem jő a szememre.


***


Hihetetlen, hogy már évek teltek el azóta, hogy feltűnt, Klestzeyev kapitány mindig figyel. Olyan, mintha csak tegnap történt volna, amikor dühösen leszólítottam, hogy hagyjon fel a bámulásommal. Na nem mintha érdekelte volna a dolog, továbbra is ugyanúgy méricskélt, cseppet sem zavartatva magát. Végül sosem mondtam el atyuskámnak a dolgot és felhagytam a nővéreim ezzel való zaklatásával is. Azt a napot követően majdnem egy hétig nem láttam őt. Aztán, mikor előkerült, olyan érzést váltott ki belőlem, mintha pofon vágtak volna. Nem tudtam mit kezdeni a helyzettel, valamint ott volt egy aprócska hang a fejemben, ami folyton emlékeztetett arra, hogy egy festményhez hasonlított. Végül úgy döntöttem, jobb lesz nem hadban állni vele, hisz ő maga úgysem fog leállni velem veszekedni. Így alakult, hogy békejobbot nyújtottam egy olyan embernek, akivel soha nem is voltam ténylegesen haragban. Vicces, de nekem segített. Időközben kiderült, hogy Ivan Klestzeyevnek hívják, de én továbbra is vénembernek szólítottam őt. Ezt követően, ha láttam őt a főbejáratnál, mindig odamentem hozzá kicsit beszélgetni. Kíváncsi voltam ki ő és honnan származik, de hihetetlenül rejtélyeskedő egy alak. Szinte semmit nem volt hajlandó elárulni magáról és ez valahol tetszett benne. Kezdtem őt megkedvelni és megnyugvással töltött el, ha láttam őt. Azóta sok minden történt, a világunk fenekestől felfordult, jelenleg Jekatyerinburgban bujkálunk a családdal a lázadók elől, de kezdem egyre biztosabban érezni, hogy az igazi ellenség nem is az állítólagos lázadók. Nap, mint nap megaláznak itt minket és bántanak. A teljes kétségbeesés egyetlen dolog miatt nem lett még úrrá rajtam, az pedig nem más, minthogy Klestzeyev kapitány is itt van velünk. A jelenléte képes megnyugtatni, még ha kevesebb alkalmunk is nyílik beszélgetni, mint azelőtt, de már az is biztonságérzettel tölt el, ha elsétálhatok mellette. Hihetetlen, mennyire az életem részévé vált, pedig igazából csak annyi történt, hogy szóba állt velem.

Nyolcat üt az óra, épp csak egy pillantást vetek rá, majd visszafordulok a hímzésemhez. Lassan itt a lefekvés ideje, de képtelen lennék aludni. Már egy jó ideje nem alszok nyugodtan. Az őreink folyton megbámulnak minket a nővéreimmel, de az ő tekintetük valahogy más, mint Klestzeyev kapitányé, időnként a szájukba harapva markolásszák magukat és fütyülgetnek utánunk. Ebből kifolyólag igyekszem a lehető legkevesebbet a szemük előtt lenni, hogy a gúny és a kéjenc megnyilvánulásaik minél kevésbé érjenek. Hiányoznak azok az idők, mikor még nem voltunk kénytelenek eltűrni az ilyen illetlenséget. Az ajtó zárja mintha kattanna, de annyira halk, nem tudom képzelődőm- e. Félve kilesek a karosszék támlája mögül. Két széles vigyorra húzódott arcú őr lép be a szobába. Az egyikük egy bajszos, magas férfi, a másik pedig alacsonyabb, köpcösebb.
- Jó estét kishercegnő - csukják be maguk mögött az ajtót.
- Mit képzelnek, hogy csak így bejönnek a szobámba? - ugrok fel hirtelen, kiejtve a kezemből az anyagot benne a tűvel. Pár lépésre a kis asztalon van egy olló, azzal talán megtudnám védeni magam… Rápillantok az eszközre, majd lassan hátrálni kezdek.
- Eszedbe se jusson… - szólal meg az egyikük, mikor észreveszi a tekintetem az eszközön. Próbálok elég gyorsan mozdulni, de ők gyorsabbak, mint én. A magas elkap, hátulról lefog, míg a másik elém lépve az ollóval a kezében hadonászik. Torkom szakadtából felvisítok, mire az előttem álló a számra tapasztja a kezét.
- Hallgass vagy betömöm a szádat! - suttogja a fülembe a mögöttem álló.
- Nem azt mondtad, hogy így is, úgy is megteszed? - nevet gúnyosan a köpcös, miközben az ollóval felkaristolja az arcom bal oldalát. Kapálózni kezdek és próbálok kiszabadulni a szorításból, de esélyem sincs a túlerővel szemben. Erőből taposom a lábát, de a csizmában meg sem érzi. Remegni kezdek és pánikolni a tehetetlenségtől. Továbbra is ordítani próbálok, de nem megy, a torkom már kapar és könnyek gyűlnek a szemeimbe.
- Ami azt illeti, de, de ez még meglepetés akart lenni - válaszol a bajszos és finoman fülcimpán harap, miközben a bajsza és a lehelete a nyakamat éri. A hideg is kiráz az érzéstől. Keserves zokogásba kezdek, annyira félek, képtelen vagyok bármire a síráson kívül.
- Nekem viszont rövid hajjal jobban tetszene - mosolyodik el az alacsonyabb, miközben az ollót végig karistolva a nyakam jobb oldalán a hajamhoz emeli és belenyisszant egyet, majd még egyet. A következő pillanatban egy hatalmas csattanással az ajtó kivágódik. A köpcös hátra ugrik ijedtében, Klestzeyev kapitány áll ott fegyverrel a kezében és rájuk szegezi. Mondania sem kell semmit, a másik is elenged, mire a kapitány mögé rohanok és a ruhájába markolok remegő kézzel, kétségbeesetten.
- Ha nem akarják, hogy szétlyuggassam a koponyájukat, messzire elkerülik Anastasia nagyhercegnőt. Most pedig tűnés a szobából! - jelenti ki a továbbra is rájuk szegezve a fegyvert. A másik két férfi megilletődve egy helyben toporognak, majd egymásra néznek és elindulnak az ajtó felé. Elengedem Klestzeyev kapitány ruháját és félénken kilépek mögüle. Leengedi a fegyverét majd összehúzott szemöldökkel mér végig. Amint elhalad előtte a másik két férfi, meglendíti a fegyver nyelét  és tarkón vágja vele mindkettőt. Ijedtembe a kezeimet a szám elé kapom.
- Nyomás kifelé! - mordul rájuk, mire gyorsan kirongyolnak az ajtón majdnem összetaposva egymást. Amint kilépnek, szorosan megölelem a férfit és a mellkasába temetem az arcom. Valahol remélem, hogy megölel, de csak a fejemet simogatja meg. A szívem így is majd kiugrik a helyéről. Elengedem őt, mire felveszi az ollót a földről.
- Forduljon meg hercegnő, kiigazítom a haját - jelenti ki ellentmndást nem tűrő hangon. Megfordulok és hagyom, hogy tegye, amit jónak lát. Ahogy hátra húzza a hajam, egy pillanatra összerezzenek és kiráz a hideg, de ezúttal nem az elviselhetetlen undor miatt. Az ujjaimat tördelni kezdem, még mindig reszketek, a gondolatok kavarognak bennem.
- Kezdem úgy érezni, hogy a mi Urunk nem is szeret minket embereket. - ejtem ki hangosan a gondolatot és valahol mélyen félek, hogy ezzel a kijelentéssel ellenszenvet váltok ki belőle. De ehelyett meglepődők a válaszán.
- Igaza van nagyhercegnő. Mégis miféle Isten hagyja, hogy gyermekei halomra öljék és kínozzák egymást?
- Egész életemben igyekeztem úgy élni, ahogy a parancsolatok szólnak. Nem csak én, a családom is, mégis ez lenne a jutalmunk? Én nem akarok így élni. Gyűlölöm az embereket tiszta szívemből! - emelem fel a hangomat majd megszeppenve megfordulok. - Én...nem úgy értettem. Magát szeretem, azt hiszem jobban is, mint kellene - teszem a szívemre a kezem. Az arcomat két kezével közre fogja, majd fölém hajol és finoman megcsókol. A hidegrázás újra végig fut a testemen, miközben hirtelen forróság önti el minden porcikámat. Eleinte nem merem visszacsókolni, de végül erőt veszek magamon. Mikor épp belelendülnék ajkaink táncába, elhajol tőlem, én pedig csak epekedve kapok utána. Egyi hüvelyk ujjával megcirógatja az arcom.
- Ideje lesz aludnia hercegnő - jelenti ki határozottan, amivel vissza is ránt a valóságba.
- Kapitány… nem maradna itt velem? Kétlem, hogy ezek után nyugodtan tudnék egyedül aludni.
- Rendben,  itt maradok és vigyázok magára. De ez maradjon a kettőnk titka - feleli egy sóhajjal nyugtázva, miközben az asztalra teszi az elejtett hímzést és leül a karosszékbe.
- Köszönöm - bújok be az ágyba és csak bámulom őt, ahogy engem figyel, míg nem jön álom a szememre.


***


- Hol vagyunk és hogy kerültünk ide? - masszírozom a homlokom az ágyon felülve.
- Szahalinszk szigetén vagyunk, ide hoztalak, mert csak így tudtalak megvédeni - válaszolja Klestzeyev kapitány. Meglepő módon letegez, de nem tulajdonítok neki nagy jelentőséget, a mondata vége valahogy jobban foglalkoztat.
- Mégis mitől kellett megvédeni? Hol van a családom?- pislogok körbe kétségbe esve.
- Már nem élnek, kivégezték őket, csak téged tudtalak kimenekíteni onnan. A bolsevikok műve az egész, ők pedig a szárnyas angyalok szolgálatában állnak, akik nem tűrték tovább apád kormányzását, mert úgy gondolták, nem saját népét, csak a cári család érdekeit szolgálta.
- Szárnyas mi???  És Alexei meg a nővéreim? Ők is… - ahogy megpróbálom kimondani az ajkaim megremegnek, de nem is kell, a kapitány pontosan tudja, így csak bólint. - De hát ők nem tettek semmi rosszat!!! És Jimmy! Vele mi lett? - markolok bele a felsőjébe, miközben a könnyeim gyűlnek a szemeimbe. Nem válaszol, a tekintete üres. Elengedem a ruháját és csak bámulok magam elé meredten.
- Ne szólíts többé kapitánynak... - töri meg a csendet hirtelen, mire értetlenül a szemeibe nézek. - A nevem Mephisto, az Irigység főbűne vagyok. Egy démon. Te pedig mától hozzám tartozol.
- Hogy micsoda??? Ennek az egésznek semmi értelme! - rázom hevesen a fejem, a gondolatok úgy kavarognak benne, ahogy a gyomrom tartalma.  
- Pedig ez az igazság. Csak figyelni kell a híreket. Nemsokára az egész világ értesülni fog arról, mi történt a Romanovokkal. Mostantól hozzám tartozol és nem vagy más, csak egyszerűen Ana. Hátra kell hagynod a rangod és a múltad, veszélyes lenne ezekkel élned - kemény szavait nem igazán vagyok képes felfogni, annyira hihetetlennek tűnik ez az egész, hisz tegnap még minden rendben volt. Gyilkolászó angyalok és egy megmentő démon… Az egésznek semmi értelme nincs. Kell egy kis idő, mire ezt fel tudom dolgozni.
Ahogy rápillantok, hirtelen fekete köd vesz minket körül, Mephisto alakja pedig lassan elhalványodik, végül eltűnik, semmi más nem marad utána csak a sötét, üres tér.
- Mephisto! - kiáltom el magam körbe nézve a sötétségben. - Mephisto! - üvöltök egyre hangosabban és kétségbeesetten, de semmi válasz, csak a saját visszhangom hallom.

Hirtelen riadok fel, feltolom magam az ágyon, folyik rólam a víz. Körbe pislogok, de ő sehol. Már három éve sehol. Megdörzsölöm fáradt szemem, majd felkapva egy törölközőt bevágtatok a fürdőbe. Belenézek a tükörbe és elkap a felismerés, ő volt az a férfi, akiről aznap éjjel álmodtam, akinek nem emlékeztem az arcára. Az ő hiányát éreztem pont úgy, hogyan most is. Időnként elkap a kétségbe esés, de a lelkem mélyén hiszek benne, hogy még életben van. És talán minket keres.
- Életben kell lenned! - jelentem ki hangosan magamat nyugtatva, ugyanakkor neki is szegezve a mondatot- Ha meg mersz halni, azt soha sem bocsájtom meg! - odalépek kádhoz,  leteszem a szélére a törölközőt és megeresztem a vizet. - Itt leszek és megvárlak, de jó lesz, ha igyekszel, mert már nem bírom tovább nélküled...





Hell Or Heaven FRPG
- CAELO VEL IN INFERNO -
 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma



●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 20 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 18 vendég :: 2 Bots

• Fajaink száma •
Arkangyal
2/2
Leviatán
8/6
Angyal
1
Démon
13
Bukott Angyal
3
Ember
2
Félvér
3
Harcos Angyal
5
Vadász
6
Nephilim
6