Omnen dimittite
spem, o vos intrantes!
Staff, és tagok által keresett karakterek

 
• Lev lakása •
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Lev Swain


Lev lakása 44y3AQF
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
98
☩ Play by :
Anton Lisin
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Dec. 04, 2020 10:43 pm
Következő oldal


I can't
close my eyes
I go to sleep with my demons
the past is always awake


Sóhajtozik, de ez nem újdonság, meglepőbb lenne ha egyetértene velem, mint ez, hogy nem érti meg a terveim. Pedig még nem is tudja, csak sejti, és talán azt is csak félve. De pont emiatt nem tud többet a szükségesnél. De talán még ez is sok, talán már az is túl kockázatos, hogy még beszélő viszonyban vagyunk… de jobb lett volna, ha elszakadok tőle? Ha Beelzebub arra játszana, hogy levadássza a szeretteimet, egy ideig még talán el tudnám rejteni őket, de örökre aligha. Előbb vagy utóbb rájönne, hogy merre szorongathat, csak kerülgetném az elhalaszthatatlant ha rejtegetni próbálnám őket előle… az igazság meg az, hogy a munkánk mellett előbb vagy utóbb úgyis ránk találva valaki veszélyes. Ha nem maga a torkosság, majd valaki más… Ezzel a gondolattal egy kicsit máris könnyebb elfogadni, hogy amúgy kockára teszem a körülöttem levők életét is a sajátommal… de amúgy is, meddig várnék még? És mire? Hol lenne az a határ, amikor valaki túl sok áldozatot hoz vagy kér? Nekem nincs más esélyem. Főleg most már nincs. De eddig sem volt, eddig is csak sodródtam a többiek mellett, úgy téve, mintha nem egyetlen biztos út lenne számomra, amit képtelen vagyok elfogadni. Mert igenis van más megoldás a gondjaimra, csak kevesebben választják. Szükségem van Beelzebubra, szükségem van a démonokra… még ha ez áldozatokkal is jár. Én is hoztam áldozatokat. Különben is, ha nem csinálnak egetverően nagy ostobaságot, akkor még viszonylag könnyen is megúszhatják.
Alig hagyok lélegzetvételnyi szüneteket és folytatom a beszédet, kihasználva, hogy már nem vagyok egyedül a gondolataimmal, de még nem Beelzebub társaságában, ezért reagálni sem állok meg Dan megjegyzéseire, a további szavak mellett csak a középső ujjam emelkedik a levegőbe, felé tartva pár pillanatig, mielőtt még visszatérnének a korábbi elfoglaltságukhoz: játszadozni a kővel, a késsel, elpakolni a papírokat, elfoglalni magam, készülni és várakozni, eltűntetni a nyomokat amik túl sokat árulnának el arról, hogy tényleg készülődök, a megszokott őrült rohanásaimon kívül is. Hibázok néha, tudom, az álmatlanság kezd célt érni, már nem vagyok elég éber, ezért is lehettek még elől a tekercsek, ezért is kaphatott ez újabb kéretlen morzsát Dan, s ez talán csak egy a hibák sorából, amiket még nem látok… de ez még mindig nem jelenti azt hogy nem nyerhetek. Csak jöjjön már, különben…
- És mégis mihez kezdenél a békével? Az idők végéig nyáladzani az álmaid közt unalmas. Pont ezért kellek melléd, kezdesz túl öreg lenni, és elfelejteni, hogy szórakozni is lehet. – Egy kicsit talán most furán hangzik tőlem, tekintve, hogy egy ideje jobban bezárkóztam, mint szoktam. És úgy általánosan, a szórakozás más formáit kedveljük, de ha őrült ötletekre kerül a sor, akkor én vagyok a nyerő. Talán ezért is aggódik annyira miattam, már rég óta tudja, hogy valamiért az egészséges félelem mennyiségnél jóval kevesebb szorult belém… ami mellesleg nem feltétlenül igaz, a valóság annyi, hogy vele ellentétben én már régóta tudom, hogy olyan sokat azért nem veszíthetek, és szinte meglepően kevés mód van arra, hogy elcsesszem. Inkább ebből ered a vakmerő őrületem, de amíg nem tudja, hogy tiltott gyerek vagyok, nem értheti. És talán még utána sem. Mert ő nem élte át amit én. Mert bár ő is a közelemben nőtt fel, nem bántak velünk ugyanúgy, mert még itt sem lehettünk teljesen egyformák. Mert Walter szemeiben én akkor is más voltam, mert Walter tudta az igazat. Sőt, talán még többet is, de a titkait, mint sokan mások, szereti megtartani magának. Csakhogy ő még jó is bennük.
- Ki beszélt itt tartós kapcsolatokról? – Forgatom a szemem vigyorogva, bár kivételesen mégsem túlviccelve a helyzetet, mert… a mostanit valóban komolynak szántam. A korábbi démoni “barátnőimről” is volt halvány sejtése, de a mostaniról tényleg azt gondolom, hogy ez az amit kerestem. Ő az akit kerestem. Ő fog kelleni és rá van szükségem, és bár még nem szereztem meg, már közel kerültem hozzá annyira, hogy legyen esélyem. Még ha a találkozásunk puszta véletlen is volt… mégis itt tartunk. Egy ígéretnél, hogy jönni fog. És remélhetőleg ragaszkodik még a démoni szavához. – A mostani más. – Azért megforgatom a szemeim, annyira nem akarom győzködni, mert tudom, hogy felesleges… inkább nekem szól ez a kiegészítés, mint neki. Igen, ez most más, mint a korábbiak.
- Kivételesen azt hiszem, Walternek is tetszene. – A vigyor ami elszabadul a mondat közben, elsőre talán túl gyanús, amint feltűnik, igyekszem szelídíteni rajta. – Ha szarban leszek sem fogok sírni utánad. – Ez egy kicsit azért túlzás, tudjuk mindketten, hogy a másikért mennénk ha gond van, még ha nem is túl boldogan, de azért mennénk ha muszáj. Mindketten túl sokat vesztettünk ahhoz, hogy csak úgy veszni hagyjuk a másikat… vagyis, eddig így volt. Sajnálom, Dan. Valahol tényleg sajnálom, de meg kell tennem. Már így is sokáig nem voltam elég önző. Ideje, hogy önző legyek.
- Aranyos, hogy aggódsz – Annyira nem, ezért is csöpög a gúny a szavak mögül – de még jól megvan minden részem, ha erről érdeklődnél. – Forgatom a szemeimet ismét, de azért folytatom. – Egy pár csaj még nem ártott nekem véglegesen. – Tény, hogy voltam már halálközeli élményekben démonokkal, nem is egyszer, de eddig is kimásztam belőlük. – Nem te mondtad, hogy túl sokat vagyok idebent a fura szokásaimmal? Kimozdultam, szóval örülhetnél! – Lényegében igaz is. És tényleg örülhetne, mert ki tudja meddig tart még ez az egész… remélem már nem sokáig. Ugyanakkor amikor mégis végeszakad… bármi történhet.  – Nem sokkal másabb, mint amikor te csinálod. – De, teljesen más, az ő önpusztító életmódja még mindig biztonságosabb, mint amit én leművelek. De számára még viszonylag édes a tudatlanság és az a vakság, amiben talán egy ideje ő is erőlteti magát.
- Ne nézz így, kapsz kaját. – Minek ez a felhajtás, ha nem dugni, hanem mondjuk enni állt volna meg, most nem nyafogna. Most akkor melyikünk a kislány? – Persze, és ha már itt tartunk, a meló rádeső részét is elvégezzem? – Forgatom a szemeim, de azért ismét vigyorgok, a ki fizet részére még visszatérünk amúgy is. Egyelőre indulnunk kellett, mert miatta már így is késésben voltunk. Mondjuk az én ömlengésem sem segített a helyzeten, de ha időben érkezett volna, akkor most kevésbé kellene sietnünk.
Mi sem voltunk ott a tervezett időben, de a vevő se, így legalább Walter haragja elmarad. Emiatt. Mert ha vérszemet kap, akkor talál hibát ami miatt neheztelhet. Olyat is észrevesz, amit más nem… vagy ami mást nem is érdekelne amúgy, de őt meg nagyon is. Neki néha a semmiség sem semmiség…
Dan megjegyzésére a vállam rándul, már szemrebbenés nélkül, hiszen nem újdonság tőle a hasonló kedves szavak. – Ha te nem tudsz bánni vele, az nem az én problémám. – Azt meg tudhatja, hogy ilyen könnyen nem fogadok szót neki, ez már ötévesen is nehezen ment, nehogy már huszonnégy évesen elsírjam magam, amiért rámszól. Még ha néha hálás is vagyok a barátságáért, azt azért nem kell megtudnia… bár talán most lenne a legfontosabb, hogy megtudja. Amíg még van rá alkalom… A felismerésre mintha összeszorulna a torkom egy pillanatra, sé tényleg mondani is akarok valamit, de… késő. Léptek és beszéd hangja közeledik felénk, Danra pillantva elteszem a kést. Megérkeztek.
Innentől remélhetőleg a megszokott munka volt, rábeszélés és eladás, semmi amit nem tettünk volna meg már korábban is. És a konfliktusok sem fajultak el túlzottan, sikerült jobb belátásra bírni a vevőt is, mielőtt még elfajultak volna a dolgok… szinte már gyanúsan szépen sikerült a végére. Olyan gyanúsan, amire történni szokott valami rossz is, de az elmúlt időszak amúgy is egy lassan növekvő pokol volt, szóval jöhet bármi. Főleg Beelzebub. Bár a mostani pillanat tényleg nem lenne kedvező az érkezésére…
Korábban mondani akartam valamit Dannek, de a pillanat eddigre már elszállt, ezért másképp folytattam, miután elpakoltunk. – Szóval kaja? – A kérdés mellett ott a kimondatlan folytatás is, hogy akkor mit enne, ha már olyan hosszasan nyafogott arról, hogy megéhezett. - Vagy a szokásos?
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Beelzebub


Lev lakása Tumblr_pdg2lsQVGI1thtqud_500
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
240
☩ Rang :
A torkosság démona
☩ Play by :
Hugh Dancy
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Nov. 30, 2020 9:56 am
Következő oldal





Our game of hide and seek's about to end





Murray rezignált sóhajjal válaszol a replikára, tele van ez a sóhajt kétellyel, mert bár Swain valóban nem bébi, de gyerekesen viselkedik, sőt még talán annál is meggondoltalanabbul. Bár Murray sem tanúsított túl sok elővigyázatosságot, de mentségére szóljon, hogy aligha gondolta volna, hogy a hátát lekaparó szépség is csak egy eszköz, egy báb, ahogy maga Murray is. Számomra jelentéktelen, feláldozható, elfogyasztható, míg az utolsó szó jogába kapaszkodó Swain értékesebb, érdekesebb. Azonban az, hogy ez a kitüntetés melyet érdeklődésem kereszttüzének köszönhet vitatható, hogy áldásosabb, mint inkább átkos, hiszen Murray sorsa bizonyos, de annyival gyorsabb, míg Swain jussa a lassú bizonytalanság, s szenvedni fogja látni gyerekkori barátját. El fogja árulni, mert nem lesz más választása. Van ebben valami gyönyörű, valami, ami miatt elégedettség keneget, melyet az elfoglalt test nem tud hova tenni magában, de érzi, a lelke mélyén, elmélyének egy ajtóval eldugott zugából árad. És Murray ott áll az ajtó előtt, kezében a kilinccsel, de nem mer belesni rajta. Hagyja, hogy Swain szavai eltereljék a gondolatait, hogy ott maradjon az ajtó mögött az, amire nem mer benézni. Vajon összetör Murray, amikor ráébred, hogy a barátja elárulja, hogy ő is elárult téged Swain, mert nem vigyázott, és eladott egy gyors numeráért, egy sebtében megejtett kielégülésért?
- Látom ma az egód az egekben, szomorú, hogy nekem kellene letörni...- a hangja tényleg sajnálkozó  szinte bocsánatkérő, hogy neki maradt az a hálátlan feladat, hogy elmondja nem vagy tökéletes, de még mielőtt megtehetné, te már tovább is lovagolsz a többi megjegyzésén  amiket folyton csak kiforgatsz.
- Akar veled egy síron osztozni, akinek hét anyja van hét városban. Ha már meghalok békében akarok pihenni. – háborog, aztán csak a szemeit forgatja. – Egy lófaszt vagy foglalt. A jobb kezed kurvára nem számít tartós kapcsolatnak. – a lenéző pillantás jól ismert, ilyenkor szokott vállba bokszolni, vagy összeborzolni a hajad, mintha az a pár év óriási, behozhatatlan előnyt jelentene a számára, amit képtelenség behozni. Pedig nem csak az években mérik a tapasztalatot. Ott a nevem, amióta megismertél több évet is öregedtél, mint amennyit egészséges, nem igaz Swain? Szinte édes, ahogy áldásos tudatlanságban akarod tartani, mintha az megóvhatná, de tudod a tetteid következményei már itt vannak, hiszen ezt mind magadnak köszönheted. Engem akartál, s bár nem szabtam árat, valójában minden elvész majd, amit kicsit is kedvelsz. Hiszen sejtetted, hiszen tudtad is, hogy lesznek járulékos veszteségek. Hiszen kisajátítalak, egyedül az enyém leszel, csak az enyém, amíg rád nem unok... ne hagyd, hogy rád unjak, mert Murray már most untat. Untat az aggodalma, untat, ahogy mélyebb jelentéseket keres szavaidban, amivel kapcsolatunkat fested le, untat, hogy mégis hinni akar benned, hogy reméli valóban csak annyi, amennyit elmondasz, amennyit mutatsz neki. Bár van oka félteni, erre utal a tekercs is, a jelenlétem is. Unalmamban mozdítom a kezeit saját ajkához, de csak a körmét rágja, ami beszakadt valamikor, de nem emlékszik mikor. Éhezem idebent, de még várok, még játszok, ameddig el nem jön a tökéletes pillanat. Mert el fog jönni, ebben biztos vagyok, ahogy a sors is elvezetett hozzád, mert én vagyok a végzeted, s nem számít miért... Ízed emléke megelevenedik nyelvemen, a tested vonaglása a kíntól, hogy nyelnem kell Murrayvel egy hatalmasat, ami szólhat a megjegyzésednek is, hogy szétszednék egymást. Talán nem. Talán Walter is van annyira érdekes, mint te, hogy fejtegessem kicsit a titkait, de...az is lehet, hogy nincs.
- Nem irigykedem, jobb lenne egy olyan csaj, akit Walter elfogad, akkor nem küldene a nyakadra. Megint szarba hemperegsz és most még élvezed is, amíg el nem temet egy szar hullám, aztán meg majd várod, hogy kivakarjalak belőle. – fejcsóválva hangzik a jóslat a baráti szájból, szinte int, mintha jót akarna, de fárasztja már a rengeteg kisegítés, a falazás. Persze ott lesz, de nem szívesen nyújtja majd kezét, hiszen megmondta előre és nem lesz rest felhánytorgatni ezt is, mint a legtöbb alkalmat.
- Szerintem ne csodálkozzunk, hogy csodálkozom, rohadt szuicid hajlamú vagy. Majd kikaparja valamelyik csaj a szemed, vagy rosszabb... – arról hallgat, hogy a női nem képviselőinél lesz rosszabb, vagy a szem kikaparásnál. Elnémul  hiszen nincs étel, s bár ez nem kellen3e, hogy meglepetésként érje, mégis szemöldöke felszalad, hogy kissé bírálóan méregessen. Nem ő teszi valójában. Így vársz engem Swain? Étel nélkül? Vagy megint veled és rajtad evődjek?  Mégis kilépek, hadd zárja az ajtót  s még a késre sem fordítok nagy figyelmet, csupán a megjegyzésre, mely nem is Murrayt, hanem engem bosszant, hogy egy furcsa vigyorral forduljak el tőle az indulási irányba,  s úgy szóljak vissza. – Akkor te fizetsz...- te fizetsz, megfizetsz, hogy éheznem kell, de már nem sokáig, hiszen lassan ideje hagynom, hogy lehulljon a lepel, nem igaz? Ám még egy kicsit várnom kell, hát bevárlak  s hátba veregetlek  Murray szokásához híven, amikor meghívatja magát veled minden szemérm3sséget és szégyent mellőzve. – De farkas éhes vagyok, csak szólok... és tedd már el a fegyvered a gatyádba, ilyen kis bicskával én nem villognék. – fogja vissza a nevetését, amit saját kétértelmű poénja miatt kell magában tartania. Gyere Swain, minél előbb végzünk, annál előbb kapod meg a meglepetésed. Két előnyöm is van ebben a testben, valószínűleg nem bántanád a barátod, ha feltűnne a növekvő éhség, illetve még azt sem tudod, hogy itt vagyok, bár, hogy nem vársz, az elszomorít és sért. Azt hittem már tűkön ülsz, hogy viszont láthass...


reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Lev Swain


Lev lakása 44y3AQF
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
98
☩ Play by :
Anton Lisin
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Okt. 24, 2020 10:00 am
Következő oldal


I can't
close my eyes
I go to sleep with my demons
the past is always awake


- Én sem vagyok bébi, mégis a nyakamon lógsz. – Mintha nem örülnék a társaságának, de a dolgok sosem voltak olyan egyszerűek köztünk, hogy ezt csak úgy a szemébe mondjam. Akárcsak azt sem ismertem volna el, hogy ténylegesen megnéztem az említett sarkot, csak hogy tudjam miről is beszél. Legalább ő sem tett újabb megjegyzést rá, vagyis a mocsokra nem, és másra sem, csak feltűnően figyelt s közben ki tudja miket gondolt, mégis kezdtem úgy érezni, hogy tud valamit, holott az lehetetlen, elég óvatos voltam, ő pedig nem a legélesebb ember. Bármennyire is kedvelem, azért az ismert, hogy nem az esze a legnagyobb erénye, főleg ezzel az arrogáns hozzáállásával amivel látszólag annyira lenézni az én munkámat. Ezért is vigyorodok el és teszek megjegyzést, csitítva azt a hangocskák ami azt mondja, máris lebuktam előtte. Ha ő tudná, tudná még száz másik ember. A válasza is arra utal, hogy a pillantása még ha gyanús is volt, nem attól mitől sejtettem.
- Igazad van, a tökéletesen már nem lehet javítani. – Érett felnőtt módjára fintorgok vissza rá. Nem is értem, hogy miért kellene néha még mindig bébiszetter… de már csak idő kérdése, hogy szabaduljak Walter figyelő szemei elől, idegtépő, soha véget nem érő idő… merre lehet most Beelzebub? Meddig tart még, amíg ideér? Megtalált már, csak várat még? Minden eltelt nappal nehezebben telepednek rám a kérdések, hosszabban tartanak fent esténként s gyakrabban másznak különös suttogásként a fülembe… ezért is örültem ennyire Dan érkezésének, még ha nem is mutattam, menyire hálás vagyok a társaságáért. – Aww, osztoznál a síromon, mennyire romantikus! – Nem így értette, tudjuk ezt mindketten, de számíthatott arra, hogy kiforgatom minden szavát amint meglátom rá a lehetőséget. – De, tudod, foglalt vagyok. – Őt nem kívánnám magam mellé a halálba, sőt, igazából kevés embernek kívánnám a halálát… sokkal kevesebbnek, mint amennyinek okoztam is, de járulékos veszteségek voltak, áldozatok amiket megkövetelt magának a világ. Ha valaki, én megtapasztalhattam, hogy a szabályok mennyire nem egyenlőek, nem játszhatunk mindig úgy, ahogyan kényelmesebb vagy ahogyan szeretnénk, néha fel kell adni az elveinket ahhoz, hogy elérjük amit akarunk. Vagy éppen az emberségünket. Manapság egyik sem hoz ételt a házhoz, sőt, hajlamosabb inkább elvenni azt mint termelni.
Igyekszem elpakolni a lapokat, amik súlyos emlékeztetői a tervem részleteinek, nem akarok gyanúsnak tűnni, de össze kell szednem őket mielőtt ennél is több kérdés ébredne Danban. Az érzékeim láthatatlanul nyúlnak a lelke felé, csendben tapogatják, figyelve minden mozdulatát, amíg a megnyugvás rezzenéseit nem érzik rajta. Elhitte. Talán csak azért, mert el akarta hinni, mert ez az a válasz amitől nyugodtabban alszik esténként, de a legfontosabb az, hogy nem fog többet kérdezni a témáról, és ez egyelőre pont elég.
Gúnyosan pillantok hátra rá. – Oh, és neked mióta van az meg? – Szívhatja a vérem, de van ahol jobban zavar, mondjuk ez egy olyan pont, tudja ő is, neki az izmai vannak, nekem nagyrészt a fejem, amit már az érkezése óta csak kritizál. Bár én alapoztam meg a hangulatot azzal a hatalmas baráti üdvözlettel, kellett neki a motiváció, hogy biztosan hozza a formáját. Amíg az ő idegesítő megjegyzéseit hallgatom, mintha halkabban hallanám a saját fájdalmas rázkódásomat, miközben a démon újra és újra szed szét apró, könnyen nyelhető darabokra.
A beszélgetés lassan foly tovább, mintha nem lenne más dolgunk, de kell ez a pár pillanat mielőtt kimennék vele az utcára, az utcára ami tele van idegen arcokkal akik bármelyike mögül a démonom nézhet vissza rám. Tudja már, hogy merre vagyok? Hogy mennyire várom már az érkezét? Érzi a félelmet? A türelmetlen várakozást, a fájó perceket, az átvirrasztott estéket? Egyszerre hoz lázba és taszít az érkezése, érzem a veszélyt, de valahol elhiszem, hogy tudom kezelni, ahogyan eddig is kezeltem, ha nem is nyerhetek, nem zavar, nem is kell, elég annyi, hogy megkapjam amire szükségem van. A kéréseimnek ára lesz, tudom én is, üzleteltem már démonokkal, még ha nem is ekkora tétben, tudom, hogy mivel jár, tudom, hogy veszélyes és tudom, hogy mindig többet akarnak. Akárcsak én is. Ha teljesen túl nem is járhatok az eszén, az nem jelenti azt, hogy biztosan teljesen kudarcba fullad a tervem, csak azt, hogy váratlan módosítások kellenek majd.
A történet leköti Dant, akárcsak engem, kicsit nehezedik a súly, s látszólag nem is fog gyanút, de miért is tenné, maximum azt hiheti hazudok, arra aligha gondolna, hogy nők helyett démonok közt ugrálok, s bár tényleg a testem ajánlom fel, közel sem olyan formában ahogyan sejtené. Mert azt talán még ő sem hinné, hogy mennyire elvetemültté váltam az évek során, vagy elkeseredetté, amitől képes vagyok feladni minden ismertet az ismeretlenebbért, amiről csak hallottam, de tudom, hogy vár rám és ha már vár, önként sétálok a karjaiba, hogy még ha meg is tör majd, legalább fel tudjak állni a végén és újrakezdeni. Mert azt még egy halandó is tudja, hogy egy pokolban egy lélek egyedül semmi.
A közbeszólását inkább már figyelmen kívül hagyom, helyette folytatom a történetet, ki akarom mondani, mielőtt még újra félbeszakítana, hiszen még ha nem is a teljes igazság, még ha több rétegnyi ferdített valóság mögé is bújtattam a szavakat, valahol nagyon mélyen igazak voltak, és ez a cseppnyi igazság is több volt a semminél. A barátnő említése különös bizsergéssel tölt el, félelemmel vegyes izgalom, ilyen közel a célhoz egyre ingatagabb vagyok, ami veszélyes lesz a démonnal szemben, talán ezért is akartam beszélni róla. Mégis elszabadul egy beszédes vigyor, amit Dan mintha veszélyesnek venne, és igaza is lenne, veszélyes. De szükséges, ezért is vonom meg a vállam, de a látszólag olyan könnyű mozdulat valamiért mégis nehézkesen érkezik. – Pont ettől lesz izgalmas! – Mintha neki kellene magyarázni erről, bár tény, hogy más területek érdekelnek, az igazságót még kevésbé helyeselné. Megpróbálna megállítani, meg akarna menteni, de mindketten tudjuk, hogy engem nem lehet. – Csak irigykedsz. – Vigyorogva vonok vállat újra, ez a mozdulat már természetesebb, másodszorra mintha könnyebb lenne úgy tenni, mint aki nem élet és halál közt lebeg éppen, vagy akit a démonai éppen nem marcangolnának annyira belülről, hogy lehetséges ellenfelet láthasson egy olyan emberben is, akiben amúgy megbízna, mert akármekkora idióta is, ha segítség kell akkor ott van, még ha olyan kéretlenül seggfej módon is, de előbb vagy utóbb ott lesz egy ásóval, ha el kell tűntetni a szemetet, vagy éppen valaki mást.
Elveszem a tekercset és bele is nézek, de nem túl hasznos, legalább is nem annyira amennyire szeretném, még ha értek is részeket, a lényeget nem, ezért is olyan bosszús a mozdulat amivel újra visszacsomagolom. Feszült a mozdulat, de mégis, feszülten figyelek arra, hogy ne tegyek kárt a szövegben, amit még ha nem is értek most, egyszer talán érthetőbbé válik majd… addig is elviszem magammal egy biztosabb helyre, mielőtt még elindulnánk a raktárhoz fogadni a vevőket, ahogyan Walter olyan szépen ránk parancsolt. Abban legalább egyetértünk, hogy őrült eset.
A megjegyzésére szinte váratlanul nevetek fel. – Darabokra szedné. – De nem mondom, hogy melyikük, értheti bárhogyan, én tudom a választ, legalább is erősen hiszek benne, hogy Beelzebub elég lenne Walter ellen. Akinek bár megkérdőjelezik a halandóságát, biztosra senki sem tudja. De a torkosságnak még ellene is elegendőnek kellene lennie.
A morgására csak a szemeim forgatom, tényleg az ő hibája, ha ennyire átrendezte a prioritásait, megérdemli, hogy éhezzen amíg végzünk. Már így is eleget töltöttük az időt a mesélgetésemmel, ami mondjuk nem az ő hibája volt, de már neki kell elszenvednie a következményeit. – Te már azon is csodálkozni szoktál, hogy életben vagyok. – Olyan könnyedséggel rántom meg a vállam, mintha teljesen hétköznapi lenne a téma, nekünk talán valahol az is. – Remélem sokáig. – Ártatlan mosollyal nézek rá, miközben becsukom mögöttünk az ajtót, hogy indulhassunk innen.
A kinti levegő különösen felszabadító a korábbi napokhoz képest, bár a nehéz érzés nem tűnt el teljesen, a háttérbe szorult annyira, hogy elviselhetőbb legyen. Az épület ahová tartunk távoli, de nem annyira, hogy túl kínos legyen az út, még akkor sem ha csendben töltjük el azt. Kívülről úgy néz ki, mint bármely másik, leharcolt a körülmények miatt, de nem annyira, hogy használhatatlanná váljon. A lényeg a belsejében van, bár az első lépés után nem fedi fel az összes titkát, hiszen aki idáig érkezik annak tudnia sem kell mindről. Kihalnak tűnik de nem védtelen, talán avatatlan szemek számára az, de mi tudjuk, hogy nem jó ötlet mindenféle terv nélkül betörni ide. A ládák, amiknek a tartalmát eldanunk kellene már készen várnak, még csak a vevőnek kell érkeznie, bebíztosítani a vételt és már mehetünk is. Mehetnénk, ha nem érkezne késve... - Úgy tűnik éhezned kell még. - Szórakozottan forgatok egy kést a kezeim közt, egyet ami mindig nálam van. Tulajdonképpen nem is emlékszem, hogy mikor hagytam el a lakásomat utoljára bármiféle fegyver nélkül...
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Beelzebub


Lev lakása Tumblr_pdg2lsQVGI1thtqud_500
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
240
☩ Rang :
A torkosság démona
☩ Play by :
Hugh Dancy
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Okt. 20, 2020 2:23 pm
Következő oldal





Our game of hide and seek's about to end





- Nem a bejárónőd vagyok, hanem a bébiszittered. – hangzik a replika, de Murray elégtétellel figyeli, ahogy barátja megnézi magának azt a sarkot, amit beszőtt a pók, bár nem érti mi zavarja ebben a rendetlenségben. Valójában semmi, de ürügy kell a hosszas szemlélődésre, s szerencsémre az elméje könnyen befolyásolható, ráadásul nem szokatlan a szájjártatása, hiszen nincs ebben semmi eltérő a szokásosnál  hiszen arról kell beszélni, ami szemmel látható és kritizálni. Jellemző a kapcsolatukra. Ahogy a hosszas szemrevételezés mögötti aggodalom sem áll olyan távol tőlük, főleg Swain okoz fejfájást Murraynek, mert a kis taknyos, ahogy Murray magában nevezi a fiút, szeret belemászni olyasmivel is, amibe nem mindig egészséges és egyedül nem mindig tud kimászni. A kérdés viszont engem int, túl régóta figyelem a vonásokat, dehát muszáj alaposan megnéznem kiért is fáradtam ide, muszáj megcsodálnom az arcot, mely lehet, hogy az eredeti, ami eddig  ismeretlen volt, s helyette a jó Iov arcát láttam magam előtt, mert még nekem is kell, hogy annak, akire vadászom arca legyen. S most van, most talán meg van az igazi, hát oly nehéz róla levenni Murray szemét, de megteszem, míg ő elfintorodva röhögcsél.
- Inkább kímélj meg tőle, profilból sem vagy szebb, de nem ám... – de azért futó pillantást vetünk az állkapocscsont ívére, a nyakra, mielőtt belépnénk, hogy ne legyen túl feltűnő, mennyire óvakodunk attól, amit nem látunk, vagyis a szőnyeg alattitól. – Annyira szeretnélek hat láb mélyen a föld alatt is. – komolytalan kijelentés, hiszen dehogy áll szándékában Murraynek, hogy holtan lássa, vagy elássa Swaint  ahogy nekem is más terveim lesznek vele, de még kell a bizonyosság, több kell mint az egyszerű megérzés, vagy hamis remény. Nekem tudnom kell, hogy ő az, akit vártam, akire vágytam, hogy a fogócska-bújócska véget érjen és helyette új játékot kezdjünk. S megkapom, amire áhítom  hiszen ott a nevem a papíron, árulkodó jel, ahogy a pillanatnyi hallgatás is, de én adok neki Murray szájával mankót, hogy megnyugtassa barátját, hogy ne kattogjon sebesen az agya, cikázzanak a gondolatai  s hogy az aggodalom semmivé váljon. Elfogadja a kínált felvetést, s válaszára Murray alig halhatóan, de sokkal megkönnyebbülten vesz egy lélegzetet, melyről nem is tudta, hogy visszatartja ezt az elemi ösztönös késztetést. Felröhög, kicsit tétován  kicsit még érezni a benne csengő feszültséget, mely megüli a szobát, s szinte tapintani lehet.
- Elírtad, bár a helyesíráshoz megfelelő intelligencia szint szükségeltetik. – nem hívatja meg magát a bárba, valami visszatartja belülről a halandót, talán az, hogy érzi a hazugságot, s bár aggódik, esze ágában sincs megismerni az igazságot, mert akkor talán még inkább féltenie kellene a barátját.
A hazugságoknak azonban mindig akad némi valóság alapja, s feltűnik az elferdített, eltorzított történet és a valóság közötti párhuzam, ám a halandó mit sem sejtve hallgatja a rövid, de annál érdekesebb beszámolót, ami felkelti a kíváncsiságát, pikáns részleteket követelve, de ezt a késztetést elcsitítom benne. Nem kellenek a kereszt kérdések, hiszen én pontosan ismerem a valóságot, s ez a kis affér rám és Swainre tartozik. Bár nem kétlem, hogy a fiú képes tovább szőni a hazugságok hálóját, s annál nagyobb lenne a csalódása Murraynek. Mert csalódni fog, mert ki fog derülni az igazság, hiszen ott vagyok az arca mögött, elméjében, testében gomolygok és várok. Várok a megfelelő alkalomra, hiszen Swain tele van meglepetéssel, kár lenne a türelmetlenségem miatt elszalasztani, a várt prédát. Murray nem veszi fel a sertést, helyette azonnal visszavág. – Azért, mert ostoba vagy. – s mint aki jól végezte dolgát, elmélkedik tovább magában, emésztgeti a halottakat. Csakhogy engem a szavak nem lakatnak jól.
- De mi lett a barátnővel? – teszem fel a kérdést, mely kettőnket foglalkoztat, de más okból. Seymourért jött, valóban miatta érkezett, csakhogy ő az enyém volt, s megtalált benne. Onnantól változtak meg a dolgok, lettek érdekesebbek. Hát most én vagyok, aki elejt egy kis emlékeztetőt, hogy a hatást várjam, nem kirívó megjegyzés, de látom a változást, hogy lesz egyetlen igenben benne minden, ami hízeleg? Valójában az arca adja meg a választ, a megszállott mosoly, mely nem tetszik a halandónak, de nekem ínyemre van, s tovább bókol vele.
- Nem kellene túl nagy fába vágnod a fejszéd, nem vagy vele egy súlycsoportban. – állapítja meg Murray és nagyon helyesen, hiszen nincs velem egy súlycsoportban Swain, hiszen most is megölhetném... tán védekezne, de a végeredmény a halála lenne, csakhogy nem azért jöttem, hogy én itt megöljem.  Hanem azért, hogy megfejtsem, lekaparjam  morzsoljam róla az összes titkot, ami érdekessé teszi s aztán.... aztán meghalhat jelentéktelenül.
- Aggódik érted a halál  de aztán ne picsogj a vállamon, ha megégeted magad. – a Murray megérzései most is helyesek  de talán már nem lesz meg az a váll, amin Lev Swain megbánhatná ezt a kis játékot. Swain mellénk lép, s alig észrevehetően lélegezzük be zsenge illatát, de mi is mozdulunk, hogy széthajtva a tekercset futólag belelessünk. Murraynek kínai, az én futó, érdeklődő tekintetem viszont talál érdekes dolgokat, melyek megmosolyogtatnak a halandó elmében, s emiatt mosolyog velünk Murray is, amit nem törlök el róla azonnal, hiszen nincs jelentősége, hiszen mosolyoghat Swain megjegyzésén is. Úgy hajtjuk vissza a tekercset és nyomjuk a kezébe, mintha nekünk valóban semmit nem mondott volna.
- Akkor tessék, tiéd a pálya öcskös. – az elégedettlen horkantása árulkodó, a kérdésre azonban csak megrántom Murray vállát, amit amúgy is meg akart tenni. – Honnan tudjam? Flúgos az öreg. – jegyzi még meg, majd részéről le is zártnak tekinti a tekercs kérdését. Vajon mennyit értesz belőle Swain? Mit adnál ezért a tudásért? A szúrós pillantástól csak a halandó érzi magát kissé kínosan, én nem. – Mégis csak jó lenne, hátha annyira tökös csaj, hogy Walterrel is elbír. – ossza meg a veleményét némi bizonyossággal, hiszen az én bizonyosságom. Az idősebb Swain nem ijesztene el, hiszen a tekercs különös titkokat tár fel értő kezekben, de aligha létezik halandó, aki képes lenne teljesen elolvasni  erről gondoskodtak, bár hogy mégis akad olyan kívülálló fél, aki tud a részleges tartalmáról nem fogja elégedetté tenni. De ő sosem elégedett.
- Dehogy hiányoztál, csak kajás vagyok. – morogja Murray, mert ez az éhség más. Szinte belekordul a gyomra a válaszba, s én is elhúzom a szám, nincs itthon elég kaja. Akkor ki kell szolgálnom magam? Így vártál engem, Swain? A csalódottság dühös szusszanássá válik, de az ajtóhoz fordulok, hogy akkor induljunk. – Csodálkozom, hogy nem halsz éhen, ha üres a hűtőd. – bár én tudom, hogy bekapni tényleg szinte bárhol be lehet pár falatot, de a gyors étkezés, a sebtiben elköltött vacsorát nem erre az alkalomra tartogattam, hiszen ez egy ünnep, méltó lakoma illene hozzá. – Menjünk, csak ne éheztess sokáig. Meddig tart vajon ez a szar? – mert vissza kellene érnünk, hogy nyugodt körülmények között lehess újra az enyém Swain.

reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Lev Swain


Lev lakása 44y3AQF
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
98
☩ Play by :
Anton Lisin
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Okt. 07, 2020 5:43 pm
Következő oldal


I can't
close my eyes
I go to sleep with my demons
the past is always awake


A megjegyzésére csak a szemeim forgatva válaszolok. – Ha annyira zavar, szedd le. Amúgy meg nincs is akkora mocsok, nem kell kényeskedni… - Attól még az említett sarokba pillantok, meg pár másik pontra is. Tény, hogy mostanában jobb dolgom is akadt, mint az olyan apróságokkal foglalkozni, mint mondjuk a takarítás, de azért lehetett volna rosszabb is a helyzet, még nem voltak annyira látványos nyomai a hanyagságomnak, hogy tényleg aggódni kelljen. Bár aggódni azért lehet nem ártana, de pont ezért vigyorodok el Danra pillantva, mintha nem az életemet kellene féltenem mostanában. – Kíváncsi vagy a profilomra is? – Elfordítom a fejem, bámuljon meg csak oldalról is, hiszen egy ideje már rajtam pihenteti a tekintetét. – Minden oké? Pont neked kellene mondani, hogy érezd otthon magad? Mondjuk, inkább ne tedd, még elkezdenél rendet rakni… - Dehogy kezdene, de azért kéretlen volt a megjegyzése. Láttam már őt ennél nagyobb szemétben is, mondjuk ő is engem. Ha az összes kis mocskunkat egymásnak kellene dobálnunk, akkor sosem végeznénk el a mai dolgunkat. Bár lehet, hogy ő azért többet mesélhetne, pont annyival idősebb nálam, hogy elkapta a legidiótább kölyök pillanataimat, de azért igyekeztem bepótolni ezt az elmaradást és szerezni neki is maradandó emlékeket amikre amúgy nem szeretne mások előtt visszagondolni.
A sóhajára csak kiszélesedik a mosolyom, ami még mindig nehéz érzéseket takar, de mintha már engedni kezdene a nyomás a vállaimon. – Én is szeretlek, nem kell szégyellned. – A gúnymennyiség ellenére valahol még igaz is, Dan olyasmi volt nekem, mint egy testvér, a maga módján. Nem igazán mondjuk egymás képbe, de azért összeszoktunk annyira időközben, hogy érdekeljen mi van a másikkal. Például, ha fárasztást akar, akkor én készségesen leszállítom neki.
Próbálom összesimítani a lapokat, de késő, Dan kiszúrja a nevet amit takarni akartam előle. A gondolataim gyorsan váltják egymást, felelni kellene valami hihetőt, nem a teljes igazságot, mert azt nem árulhatom el. Biztosan nem értene egyet a döntésemmel, talán még aggódna is... és még nagyobb bajba kerülne, mint amiben most is lehet a közelemben. De ugyan miért célozná őt a démon? Annyira közel azért nem vagyunk, igaz? Nem, igazából jó célpont lenne Dan is, amin változtatni kellene, de őt is elveszteni… valahol szükségem van rá, nem is tudja, de segít átesni ezen azzal, hogy lefoglal. Úgy tűnik közben nála is kattogtak a fogaskerek, és valami értelmes is kisült belőle, gyorsabban, mint nekem, ami… ami azért elég megalázó, mégis az ő ötletével megyek. – Ja, a Beelzeboobs. – Mintha ő is azt akarta volna, hogy ez legyen a kutakodásom oka… én pedig megadtam neki. Minél kevesebbet tud, annál jobb, és talán így könnyebb is lesz. Biztosan kioktatna ha rájönne, és most a bizonytalanságra van a legkevésbé szükségem.
A hazugságot pedig hazugság követ, valahol szinte zavar is, de tudom, hogy jobb ez így, semmi szükség arra, hogy ennél is jobban bevonjak másokat az ügyeimbe. S talán neki is jobban tetszik így, hiszen hiába sántít a magyarázat, vagy vet fel még több kérdést, úgy tesz, mintha elhinné. Vagy tényleg annyira ostoba, hogy elhiggye. Hiszen ismer, tudja milyen gyakran vannak nőügyeim, a titkos viszonyaimon kívül ritkán lát bárkivel is, főleg az elmúlt fél évben. Három éve valami rohamosan megváltozott, ez pedig most látszik kiteljesedni, amikor a terveim összeérnek a valósággal és rájövök, hogy még mindig nem állok készen. De szembenézek azzal ami jönni fog, mert ma vagy holnap, de a szenvedés amúgy is elkerülhetetlen lenne. Túl gyorsan változnak a felállások ahhoz, hogy tovább várjak, rájöttem erre már Oma halálakor, amikor igazán meginogtam, amikor készen álltam visszalépni és valamilyen módon jobbnak lenni, de… ő már nincs itt. -  Rohadt mázlista vagyok amiért itt vagy nekem, nem tudom, miért is nem gondoltam még erre. – Mert mondjuk amúgy ő is egy barom, csak az a fajta, akit mégis megtűrsz magad mellett.
Belekezdek a mesébe, aminek a szálait most alakítom át egy olyan formába, amiben Dan is meghallhatja. Talán gyanakodni fog, de az igazságot aligha szedi ki a felcserélt szereplők mögül… arra viszont tökéletes, hogy kimondjam egy részét annak, ami éppen történni készül körülöttem, ami ébren tart, ami lassan megőrjít, ha nem érkezik a démon… mi lesz, ha nem érkezik? Mi történik, ha elfelejtett? Ha mégsem lett volna elég amit kapott, amit látott? Ha nem tartja a szavát? Nem, érkezni fog. A játéka része, várat, de meg fog találni. Ha valami hiba történne… még mindig tudom, merre kell keresni. – Ja, azzal. – Megállít, de folytatom, kevés időt hagyva további kérdésekre, túl akarok esni rajta, elmondani, még ha nem is lesz egyértelmű számára a felvázolt helyzet, legalább már kevésbé rossz az érzés, hogy a szemébe hazudok már hetek óta. De ismét félbeszakít, a mostani megjegyzése viszont… valami más. Valami, ami lefagyaszt egy pillanatra, amitől a szívem monoton dobbanása elront egy ütemet, amitől megfagy a mosoly… de a meglepettség ennyi, megtöröm a csendet mielőtt túl hosszúra nyúlna, nevetek, mintha vicces lenne, és közben észre sem veszem, hogy a kezem a vállamra kerül, oda, ahová az első harapások egyikét kaptam. Nem éreztem mindet, de mégis emlékszem mindre. – Igen. – Egyenesen a szemeibe bámulok, beletalált a lényegbe, a mosolyom szinte mániákus, egy pillanatra egészen őrült ragaszkodás az amivel figyelem. Ezt akartam. Erre volt szükségem. Arra, amit Beelzebub nyújthat. Még ha meg is gondolta volna magát, nem fogom hagyni kihátrálni, ha kell majd keresem én, ha nem érkezne, akkor megyek én. Bárhogyan is végződjön, be fogjuk fejezni. Döntöttem és végig is viszem, legyen bármekkora őrültség is, megcsinálom, és meg fogom kapni amit akarok. Még ha drága árat is fizetek érte, egyszer jelentőségtelen lesz ez is. Meg fog térülni miden amiért dolgoztam. De észreveszem mit teszek, azért nevetek újra, mint aki csak színészkedett, mint akiben semmi megrögzött vágyakozás nincs az áhított személye irányába… hiszen akármekkora fafej, azért Dan sem teljesen ostoba. Csak eléggé jól meg tudja közelíteni azt a mélypontot. – Ne aggódj anyu, nagyfiú vagyok. Egy kis szórakozás még nem ártott meg senkinek. Nem most aggódtál, hogy túl sokat vagyok egyedül?
Viszont a munkára is rá kell térnünk, s ha már Dan nem tart elég érdemlegesnek arra, hogy mellém vonszolja magát, így én lépek közelebb… viszont nem felejtem el teljesen azt a leheletnyi kis gyanút, amit a mozdulatlansága keltett. Talán paranoiás vagyok, talán nem… de azért biztosabbra mennék. Igaz, van rajta rúna, s remélhetőleg nem akkora idióta, hogy hagyja leszedetni magáról. Ugyan, Danről van szó… Értetlenül vonom össze a szemöldököm amikor Dan kinyitja a tekercset és belenéz. – Ne erőltesd meg magad, még maradandó károsodást kapsz… - Hiszen sosem volt türelme az ilyenekhez, engem is bogarasnak tartott amiért még érdekelt is. Bár tény, hogy nekem kényszer is volt benne, Walternek nem igazán mondhattam nemet amikor azt mondta tanuljam meg, de mindig örültem, amikor valamilyen új szöveget adott. Azért belelesek én is a tekercsbe miután megkapom, a tekintetem gyorsan siklik végig az első sorokon, de már itt is idegen jelek vegyülnek az értelmes szövegbe. Nemtetszően horkantok fel, miközben visszatekerem. – Honnan szerzi Walter ezeket?? – Mintha nem teljesen emberi lenne, bár jól álcázott, nem lepne meg ha démoni lenne. A kérdésre nem vártam választ, hiszen ő sem tudhatja, senki nem tudja… maximum sejtünk mindenféle őrültebbnél őrültebb dolgot, ami a férfire pillantva már nem is tűnik annyira vad ötletnek.
Dan közben elegánsak visszakanyarodott a barátnőmre, amire már szúrósabban néztem rá… talán részben azért is, mert még a tekercs tartalma miatt is dühös voltam. Nem tudtam minden szavát elolvasni… - Walterről van szó, egy paranoiás, maximalista fasz, még… elijesztené. – A gondolatra végül mégis elvigyorodok, végül is, aligha futna el előle Beelzebub. – Azt hittem, hogy gyorsan akarsz végezni. Még azt gondolom, hogy hiányoztam… - Azért azt nem volt nehéz elhinni, hogy a hasát előrébb tette, mint a munkánkat… - Nem ér rá munka után? Ha már dugni volt időd. – Ő rendezte így a prioritásait, szóval szenvedhet kicsit miatta. A tekerccsel a kezemben elindultam vissza a szobába ahol az érkezése előtt is voltam, hogy egy valamivel biztosabb helyen tudjam Walter érkezéséig, majd visszamenten Danhez. – Szóval, indulhatunk? – Kérdés volt, de igazából olyan határozottsággal közelítettem meg őt és az ajtót, mintha már rég eldöntöttük volna. – Majd utána megállunk kajálni. – Mert amúgy a hűtőt sem töltöttem fel egy ideje, ha már szóba került… a hétköznapi rutinjaim egy ideje felülíródtak. Ami mondjuk, így belegondolva abba, hogy kit is várok éppen vendégül, talán nem a legjobb döntés volt… - Nincs itthon elég kaja. – Ezt nem feltétlenül kellett volna hangosan kimondani, de legalább ez motiválhatja őt is az indulásra. Bár a vendégemnek aligha van elég étel ezen a földön, de azért előny lehet, ha magamnál több ehető dolog is van a környezetünkben.
Előtte megállva viszont egyetlen pillanatra mégis hezitáltam, mintha valami, egyetlen apró részlet mégsem passzolna valahol… de végül mellé léptem, hogy ajtót nyitva indulhassunk, ha nem volt egyéb kifogása… talán csak a paranoiám, az álmatlan éjszakák rémképei amik lassan nappal is megjelennek, talán csak azok suttogják a fülembe, hogy valami mégsincs rendben… de végül is, Dan tud vigyázni magára. Ostoba, de nem annyira, hogy könnyedén démoni hatás alá engedje magát… évek óta ismerem…
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Beelzebub


Lev lakása Tumblr_pdg2lsQVGI1thtqud_500
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
240
☩ Rang :
A torkosság démona
☩ Play by :
Hugh Dancy
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Okt. 05, 2020 7:05 am
Következő oldal





Our game of hide and seek's about to end



Murray szemforgatása a válaszra éppen kapóra jön, hogy általuk felmérjem a terepet. A padló üres, csak néhány óriás porcica díszeleg rajta, legalább is ott, ahol a szőnyeg nem takarja. Ha az akinek gondolom, jobb lesz elkerülni azt, amit nem néztem meg tüzetesen, nehogy váratlan meglepetés érjen, hiszen most rajta a sor, hogy meglepjem és én magam legyek a meglepetés.
- Ha úgysem alszol legalább takaríthatnál néha, nem mondom nálam sincs patyolat rend, de az a pókháló a sarokban szerintem még Krisztus előtti. A csajok nem igazán csípik az ilyesmit, csak a horror kastélyokban. – hagyom hadd okítsa a csajozásról, mintha itt sem lennék, de ő is érzi, hosszabban vizsgálgatja barátját, mint általában, ám ezt könnyű a halandók érzelmeivel megmagyarázni, mert akármennyire is tagadja az a seggarc ott sokat jelent neki, és aggódik érte. Hát nem aranyos ez, a bajtársiasság, ami gyermekkoruk óta jellemző a kapcsolatukra, mert bár Murray panaszkodik, de nem szeretné, ha más vigyázna a kis rohadékra, mert sosem bocsátaná meg magának, ha vaja esne, bár hisz venne, hogy a másik tud vigyázni magára. Vajon re is így érzel iránta Lev Swain? Ha az vagy, akit remélek, akit várok, akire vágyom már rég el kellett volna hagynod az efféle kötelékeidet, mert tudod... mindenki meghal. Ám örülnék, ha sokat jelentene, ha szenvednél, amikor meghal, mert a fájdalom igazán erőssé tesz, s ha minden köteléket elvágunk, akkor csak én maradok neked, mint biztos pont, hiszen ezt akartad.
- Csak egy kicsit késtem, muszáj kiengednem a gőzt, hogy eltudjak viselni veled egy fél napot. Mert, csak hogy tudd, rohadt fárasztó vagy a szarságaiddal. – hatalmas sóhaj szakad fel a halandó tüdőből a megjegyzésre, mintha nem viszonozta volna ő is a szívességet.
- Erről beszélek, igazi kis nyomorék vagy. – mégis leteszi a követ, aminek minden mozdulatát figyelemmel kísérem  keresve a jeleket, hogy jó nyomra akadtam. A papírokat szedegeti, s ha nem figyelném éles, kiéhezett szemmel a mozdulatait elsiklanék felette, de a nevemet könnyű felismerni, s Murray gondolatai, amik aggódva cikáznak, hogy megint a démonológiát bújod, megerősítenek abban, hogy itt a helyem.
- Megint ilyen szarságokat olvasol, azt csodálkozol, ha Walter tiszta stressz? Ki a faszom az a Beelanyámfasza? – lépek be, kissé elgondolkodva, hiszen feltűnt a habozás, s a halandó test tulajdonosa egyből reagál is, hogy mozduljon, de pár lépés után újra megállítom, mintha csak a megvilágosodás tapasztaná a lábait a padlóhoz, s gátolná, hogy a puha szőnyegre lépjen.. – Az nem egy bár? Beelzeboobs? Mondd, hogy pia körutat tervezel. – kis könyörgés van a hangjában. Mert Lev Swain néha nagyon titokzatos, s a szemében néha még Murray is látja az őrült fényeket, melyek néha megrémisztik, de az okát sosem tudja, hogy miért áll fel néha a tarkóján a szőr a haverjától, hogy mi az, ami miatt jobban aggódik, hogy mi az, amiért szemmel láthatóan nem alszik. A kérdés, bár foglalkoztatja, de sosem teszi fel, mert nem akar igazán választ kapni, hiszen ez a tudatlanság áldásod. Én azonban már tudom. Már dzintr biztos vagyok benne. Swain. Swain. Lev Swain, téged kerestelek, s a bújócskánknak ma a végére érünk, mert megvagy, megvagy, megvagy.
Murray megkönnyebbül, hiszen ha barátnő miatt nem tud alufbi, ha miatta az álmatlan éjszakák, az normális, azt el tudja fogadni, s bár sántít a magyarázat, ezt dúfolja elméjében egy hang, mégis hisz ebben, mert ebben akar hinni, mert Lev Swainnek akar hinni, akit ismer. Ez megnyugtató válasz, hogy még fel is tud röhögni rajta, kinevetni az álmatlanságot.
- Nah mondjad, nő ügyekben kérjen tanácsot Dan Murraytől  akkora mázlista vagy, hogy én adok neked tanácsot, mások ölnének is, vagy fizetnének a csajozós tippjeimért. – legszívesebben unottan ásítanék odabent  hát a test is ásít, bár a fáradtságra kenhető, hiszrn az ágytorna eléggé lemerítette Murrayt, mind testileg, mind lelkileg.
- Hallgatjuk, amit Swain mesél, hirtelen emeli Murray karját a magasba.
- Várj  várj, várj...a barátnőjével? – gyanakodva szűkül össze a szeme, hiszen ismeri az ilyen sztorikat, maga is mesélt párat, de ritkán van valóság alapjuk. Az én tudásommal ez a sztori azonban egészen máshogy áll össze egy teljes képnek, s legszívesebben felkuncognék.
- Lev, téged az ilyen nők elevenen felzabálnak, szerintem ne kockáztass. – jön a baráti tanács, bár nem pont így akarta kifejezni a véleményét Murray, de a lényegen valóban nem változtattam, így fel sem tűnik, hogy az én szavaim buktak ki végül a szájából, s nem véletlen. Látni akarom mit vált ki Swainből a hasonlat, az én Swainemből. Megnézem magamnak újra  lopva az alakját, bár nem voltak elképzeléseim, de idősebbnek gondoltam  hiszen az előttem lévő fiú szinte még alig élt. Azonban a tapasztalatok néha felülírják a kort. Érdekes.
A megjegyzésre magasba emeli Murray a kezét, hivalkodón mutatja a középső ujját, de előveszi a kabátja mélyéről  amit Walter küldött, hogy kihajtogatva a papírt újra megnézze, az én szememmel, bár Murraynek ez szinte kínai, hát mozdul, hogy visszatekerje, mielőtt átnyújtaná, de miattam habozik a mozdulat
- Elhiheted nekem is lenne jobb programom, amúgy meg mutasd be Walternak, rögtön lenyugszik és nem gyárt összeesküvés elméleteket. Amúgy van kajád? Éhes vagyok és még nem ettem, szal adhatnál valamit, vagy beugorhatnánk közben valahova. – bár igaz minden szava, az éhségének java, az enyém  s időhúzás minden szava. Bár előbb mégis végezni kellene a munkával, hogy ne tűnjön fel senkinek a kimaradásunk, hiszen kettesben szeretnék veled lenni Swain  ez volt mindkettőnk vágya.

reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Lev Swain


Lev lakása 44y3AQF
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
98
☩ Play by :
Anton Lisin
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Szept. 14, 2020 10:24 am
Következő oldal


I can't
close my eyes
I go to sleep with my demons
the past is always awake


A késése önmagában még nem különös, biztosan neki is csak annyira van kedve ehhez az egészhez, mint nekem, vagy talán csak még kevésbé. Bár a megszokottnál most jobban örülök neki, talán segít elterelni a gondolataimat, ha a szokásos kiszámítható énét hozta magával. – Nem mindenki fekheti végig a reggelt az ágyban nyögve. – És tudjuk, mitől nyögne Dan éjjeleken át. Ő megteheti, számára távolabbinak tűnhet a halál, vagy legalább is kevésbé fenyegeti minden eltelt, eseménytelen nappal, amikor azzal a kérdéssel ébredne, hogy megtalálták már? Neki nem kell lesnie, hogy a megszokott ütemben ver-e még a szíve, vagy egyáltalán, a dallam még folytatódik-e. Nem rágódik azon, hogy a gondolatai a sajátjai-e, elkezdte-e már befészkelni magát egy démon az elméjébe… az enyémbe már elkezdte. Még ha nem is közvetlenül, de magamban érzem a jelenlétét, a figyelő szemeit, mint aznap este… Az álmodom, hogy Iov helyett én fetrengek a véremben. De én nem ő vagyok.
Dan biztosan nem érti, hogy Walternek mi baja velem, én is csak sejtem… de ő szokás szerint, nem nagy segítség. Nem is tudom miért reméltem, hogy hasznos lesz, az eszét, már ami maradt belőle, máshol hordozza. Kényelmesebb megoldás, de az utóbbi időben nem sok kedvem volt hasonló élvezetekhez, vagy szinte bármilyen szórakoztató dologhoz úgy általában. Még be sem fejezi a visszaszólását, amikor fáradtan sóhajtok fel, feladva, hogy ma befejezem a követ. – Megtehetném, ha nem mondjuk nem rád kellene várnom folyton. – Mint mindig, könnyedén átsiklok a nemlétező barátnő gondolatán, amíg ebben hisz, legalább kevesebbet kérdez. A hangom az álmatlanság edzette érdesre, némán töltött órák, csak én és a gondolataim, kezdett sok lenni. Mennyi ideje már? Ostoba kérdés, szinte percre pontosan tudom, hogy mennyi idő telt el, amióta magamhoz tértem a verejtékben úszó testemben, a szívem robbanásra készen dübörgött a mellkasomban, az ájulás szélén, élet és halál közt lebegve, pedig hozzám sem ért a démon. – És ha rémlik, ez a totál idióta mentetette már a segged. – Az részletkérdés, hogy ő hányszor húzott ki a szarból. Lassan tapad rám a modora, újabb szerep amit játszani kellene, rá aligha hatnának a szép szavak. – Pont a különc rúnáival, szóval szívesen. – Mégis az asztalra teszem a követ, az asztalra amit papírlapok fednek le… Elfelejtettem, hogy nem pakoltam el őket. Nem újdonság, máskor is olvastam démonokról, ez viszont konkrétan egyikükről szólt: Beelzebub. Egy kupacba rendezem és lefordítom, ha az ajtóban áll, talán nem is láthatta tisztán a nevet, hacsak nem figyelt. Tényleg, még az ajtóban van, miért is? A vállam fölött pillantok vissza rá. – Esetleg meg is fogsz mozdulni, vagy…? – Vagy mi? Olyan kelletlenül pillantok rá, mintha nem lennék hálás a jelenlétének és a modorának, ami rövid pillanatokra bár, de visszaráz a dolgok régi sodrásába. Sokkal könnyebb elmerülni a gyerekes vitáinkban, mint szembenézni azzal amit a valóság tartogat, ma vagy holnap.
Már megint a csajom, a gondolat gyenge mosolyt csal a megfáradt arcomra. – Nem. – Nem dobott, hogyan dobott volna, hiszen még csak az első igazi randinkon voltunk túl, a romantikus vacsoránk vérrel festett képei azóta is kísértenek. – De ha annyira érdekel, ő tart fent éjszakánként. – A mosoly valami másra vált, valami megmagyarázhatatlan érzés lesz úrrá rajtam. Hiszen mindig is vártam egy hasonló lehetőségre… és most, amikor a közelébe kerülök. Mi ez? Félelem? Indokolt lenne, hiszen mégiscsak egyedül akarok szembenézni egy démonnal, és a mostani üzletet nem olyan felületesre tervezem, mint a korábbiakat… Vagy izgalom? Hiszen beteljesülni látszik minden eddigi várakozásom. Bár még nincs eldöntve, hogy nyerek-e rajta, vagy csak mélyebbre bukok, talán egy olyan verembe, ahonnan nem kelek már fel többet. -  De tényleg volt egy kisebb nézeteltérésünk. – Természetesen nem a kitalált nőről van szó már rég, hanem a démonomról, aki ha minden igaz, a találkozásunk óta a nyomomban van. Még nem beszéltem róla senkinek, és valószínűleg most sem fogok, csak átvitt értelemben. Dan lenne az utolsó, aki ilyenekre gyanakodna. – Úgy kezdődött, hogy volt valami a barátnőjével. – Seymour. Érte mentem, de sokkal többet találtam, mint reméltem volna. – A barátnő pedig pár hete rám szállt. Ki akarja deríteni, hogy hol lakok… De tudod mit mondanak az őrült nőkről… - Jobbak az ágyban. - …és igaz. – A vigyorom elnyomja az együttlétünk kellemetlen emlékeit, bár nem éreztem mindent, tudtam, hogy a démon széttépte a testet. – De azóta nem láttam. De biztos vagyok benne, hogy előbb vagy utóbb itt fog kopogni az ajtóban, annak ellenére is, hogy én voltam az aki lelépett. – A vigyorom változatlan, de egy pillanatra, mintha alaposabban méregetni kezdeném a barátomat, főleg, ha azóta is egy helyben áll. Az ajtóban.
Mégis úgy tűnik, mintha a barátnő említése feldobna, így nem nyaggatom tovább Dant amiért nem jön mellém, helyette azzal az idegesítően széles, sajátos vigyorommal indulok felé, hogy elvegyem a tekercset. -  De igazad van, szívesebben tölteném az időt vele vagy benne, mint mondjuk veled, szóval mutasd mit küldött Walter. – Előtte állok meg, pont egy szőnyegen, a démoncsapda felett, amit úgy egy hete helyeztem el és azóta is érintetlenül várja a vendégünket. A korábbi megjegyzése igaz volt, tényleg másképp néz ki a lakás, átrendeztem, hogy több meglepetést el tudjak rejteni. Mivel Beelzebub olyan kitartóan fenntartott éjszakánként, volt időm ilyenekkel foglalkozni.
Lassan nyújtom a kezem Dan felé, várva, hogy megmutassa az árut mielőtt még egyáltalán elindulnánk… de az mozdulat mintha egy kicsivel óvatosabb lenne, mint amennyit a több éves ismertségünk igényelne. Sajnálom Dan, de egy ideje senkiben sem bízhatok. Látnom kell a tekercset, vagy legalább magamnál tudnom, ha történne valami...
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Beelzebub


Lev lakása Tumblr_pdg2lsQVGI1thtqud_500
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
240
☩ Rang :
A torkosság démona
☩ Play by :
Hugh Dancy
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Szept. 10, 2020 11:54 am
Következő oldal





Our game of hide and seek's about to end


Hamis nevet véstél a koponyába, értő kézzel, hogy keresselek, kajtassak utánad, gondolataim magadra tekerted, mint egy bársonyos köpenyt, s remélem éjjelente azzal takaródzol, hogy minden emlék rád borzl. Vársz már igaz? Én is vártam, s minden találkozásunk egyre többet adott, bár hiába tudtam meg a neves az oly gyakori, hogy nem adott támpontokat. Nem szórtál elém hozzád vezető morzsákat, nem jelölted ki az utat, így nem volt a kezemben semmi, csak a késztetés, hogy meg kell találjalak, hiszen vársz rám, én pedig éhezem rád. Hát gyakrabban hagytam el Seymourt, testtelent ködként kúsztam az éj leple alatt, idegenekben szálltam meg nappal. Vártam és figyeltem, de oly nagy ez a város, s még nagyobb a világ, mely játszóterünk a bújócska-fogócskához, de én nem adom fel, hiszen nem is akarod, hogy feladjam. Ezt hirdette minden találkozásunk, melyek hol terveidnek megfelelőek voltak, hol puszta véletlenek. Most rajtam a sor a tervekkel, s nekem van szükségem a megfelelő véletlenre. Nyitottabb szemmel járom a világot, mint valaha, hogy jeleket találjak, hozzád vezető nyomokat.
Hangos volt, s a vadászok, az igazi ragadozókat nem rémiszti a harsogás, mely arról ordít, hogy erős, hogy nem áldozat. Panasz áradatát pár kör után zúdította boldog, boldogtalanra, hogy mennyi gondot is okoz neki barátja, társa, hogy vigyáznia kell rá, szemmel tartani, mert ez a feladata. Szüntelen, a te neved ejtette ki. A nevet: Lev. Nem különleges név, nem egyedi, hogy biztosan hozzád vezessenek, de lehetőség, tálcán kínált csali, melyre rá kell harapni, hiszen vehetem jelnek, ómennek, mellyel élni kell, s a tévedés megengedett még, bár az idő lassan eltelt felettünk, a bár nekem úgy illannak el évek is, mintha csak egy pillanat volna, a türelmetlenségem kezdett felszínre törni. Jól bújtál, de ideje volna újra találkozni, nem igaz? Furcsa érzés, hogy látni akarlak, hogy téged akarlak látni, ízlelni. Vajon milyen arcot vágsz majd, mikor végre megérkezem?  Fogsz még mosolyogni?
Hát leszólította egy igencsak szép és rámenős hölgy a panaszkodót, s hála az ital által levetkőzött gátlásoknak, hamarosan megfeledkezett rólad. Általában nem kedvelem a női testeket eluralni, de a szükség néha törvényt bont. Észrevettem a jelet rajta, az ismerős rúnákat, mely talán a te elővigyázatosságod gondos mintája, démonok ellen. Valaki nagyon kedveli ezt a fiút, annyira, hogy ne akarja, hogy démon fészkeljen bele, bár ő maga tán nem is tud a jelről. A szenvedély közben kapartam le róla, tíz körömmel, annyi fájdalommal, mely még elég érzéki, hogy aztán, amikor kielégülten fúrja magát a matracba, s elszenderedjen, míg a nő kiosont, a hazafelé vette az utat, én kiszökkentem, hogy az elégedettség lélegzeteivel elfoglaljam magamnak. Bekúsztam az orrán, a gyönyörtől nyitott, nyálcsorgató száján, a pórusain, hogy ott legyek, észrevétlen, mert csendben vártam, csak felriadt álmából miattam, de a női meleg test után már hiába tapogatózott. Halk suttogás volt a hangom, finoman játszottam, rezegtettem gondolatainak húrjait, míg emlékeit válogattam, mintha csak egy fiók lenne, melyből kipakolhatok kedvemre, hogy megtaláljam a kincset. A gondolat pedig egyszerű volt, hiszen elfelejtette ugyan feladatát a szép idomok  a kacér szempár, a ledér gyönyörűség miatt, de most ott volt. Nincs valami dolga? De van, de van. Jövünk Swain, akárki is légyél, de legyél az, akit várok., akit vágyok, a te érdekedben.
Az ajtóban áll már, s bár nem tudja miért habozik, nagy levegőt vesz, mintha semmi kedve nem lenne az egész gardedám szerephez, hiszen elég idős már Lev Swain, bár néha megmagyarázhatatlan dolgokat művel, különc és titkolódzó, de... Walter igazán békén hagyhatná már, vagy kereshetne másik felvigyázót. Újabb név, ami után kutatok, de az ajtó hirtelen tépődik fel. Az arc melyre kitekintek észrevétlen a testből dühös, a szemei alatti karikák kialvatlanságról árulkodnak, de ennyiből aligha leszürhető, hogy ő az, akit keresek, vagy csak egy felesleges kitérő, aki a vacsorám lesz. A kezében lévő késre pillantok, majd a kőre. Újabb rúnák, ami igazán jó előjelnek ígérkezik, de legalábbis érdekes, ám Murray elhúzza a száját, s megforgatja a szemét, de ezt már aligha láthatja a másik, hiszen ott hagy az ajtóban, hogy vissza üljön a kanapéra. Lev Swain, ki vagy te? Belépek, ám elővigyázatosan, hiszen, ha az, akit remélek, s a rúnák miatt megéri figyelni, így becsukom az ajtót, s Murray elhiszi, hogy jó neki itt a hátát neki támasztva az ajtónak. Úgyis lesz dolguk még kettöjüknek, hiszen Walter, szereti, ha a dolgok sínen vannak. Bár, hogy minek kell rád vigyázni?
- Te meg jó szarul nézel ki, mivan nem járt nálad az álommanó?- hagyom visszavágni, hiszen én mos még csak figyelek, szemlélek, míg ő még mindig elhúzott szájjal megjegyzést akar tenni a farigcsálásodra, de én végig vezetem tekintetem a nappalin, nem mint, aki most ját itt előszőr. – Ez a hely még mindig egy lyuk, amúgy meg csajoztam, nekem is kijár a szórakozás, te is inkább a csajodba mártogathatnád a bréd, ahelyett, hogy késsel baszakszol, meg hülyeségeket firkálsz, akkor nem küldenének mindig ide, hogy vigyázzak rád. – rángatja a vállát. – És jah idősek vagyunk hozzá, de ha nem viselkedsz normálisan ne csodálkozz, hogy folyton a nyakadra küld, szal tedd le azt a szart és csinálj már úgy mint egy nem totál idióta. – zúdítja vissza a haragot, amivel fogadtad.
- Walter? Fogalmam sincs mire készül, ő Walter, de jah van feladatunk is. Kellemest a hasznossal gondolom, szal el is intézhetnénk, hogy aztán bedobhassak pár sört. Az elmesélhetnéd, hogy miért nézel ki úgy  mint egy trágyadomb, dobott a csajod?

reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Lev Swain


Lev lakása 44y3AQF
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
98
☩ Play by :
Anton Lisin
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Szept. 07, 2020 2:16 pm
Következő oldal




I can't
close my eyes
I go to sleep with my demons
the past is always awake


Ismétlődő képekben álmodom, ugyanaz a szempár más-más arcokból néz vissza rám, néha pont a tükörbe pillantva köszön vissza. De ezt akartam, nem? A nyomomban van, érzem mindig, talán túlzottan is. A napok telnek, de még nem érkezett. Volt amikor minden neszre összerezzentem, Walter szerint is feszültebb vagyok egy ideje. A szokásos nevelési módszerei nem használnak – már hogy a fenébe tudnának, egy ideje felnőtt vagyok, szóval felhagyhatna a szokásaival. Csakhogy ha nem én, akkor valaki más… valaki akit még mindig féltek. Akiért folyton tartom a hátam, akiért ebbe a lakásba költöztem, hogy Waltert távol tudjam mellőle. Már nem is tudom miért. Miért vállaltam magamra a kitöréseit? Szükségem volt rá. És még mindig szükségem is van, amíg meg nem érkezik Beelzebub. És utána… utána senki sem tudja mi fog történni. A szürkés foltok a szemeim alatt arról árulkodnak, hogy már átgondoltam egy pár lehetséges kimenetelt, ha nem az összeset. Azért olyan sok eshetőség nincs. Vagy túlélem, vagy nem. De eddig is folyton túléltem, bármit is dobtak elém. Bár Beelzebub talán még Walter után is eléggé nagy lépés… kíváncsi leszek az arcára, amikor rájön, kivel és hogyan készülök szövetségre lépni. Valahol látni akarom… a félelmét? Mert az elismerését biztosan nem akarhatom, pedig igazán szűkkezűen osztogatta ez a huszonnégy év alatt.
Már több éve, hogy rávettem Waltert, hogy jobb lesz szétköltözni anyától. Újabb döntés, ami mindenkinek jobb volt… csak nekem nem. Az egyetlen előny, hogy nem látom ahogyan őt is darabokra töri. De tudom, hogy még így is ellátogat hozzá amikor nem figyelek. A lehető legrosszabb az ízlése a férfiak terén, előbb az apám, majd Walter… bár az alapján, ahogyan és a démonok után futok, talán családi vonás, hogy rossz döntéseket hozunk. Vagy csak kockázatosokat… Nem utálhatok mindenkit, de tény, hogy néha könnyebb lenne nélkülük. Akárcsak az is, hogy belefáradtam abba, hogy próbálom kijavítani mindenki más elcseszett döntéseit. Mostanra elég, ha a sajátjaimmal küzdök meg...
A szállítmány csak szürkületkor indul, de Walter már hajnalban kiment a falakhoz. Józanabb pillanataiban sok időt tölt az autó mellett. Mondjuk nem csoda, az a jármű jelenti a fél életét amióta ismerem. Nagyobb rejtély, hogy hogyan szerezte meg… Születésem óta ismerem, mégis túl sok kérdés van az alakja körül. Sosem volt annyira bensőséges a viszonyunk, hogy a múltjáról beszéljünk, ami még évekkel előttem és anya előtt történt vele. Idegesítően nehéz bármit is megtudni róla, még az apám nevét is egyszerűbb volt kiderítenem, mint azt, hogy mi az ő igazi neve. Mert nem Walter. Walter az a férfi ahogyan mindenki ismeri már egy ideje, aki rejtélyesen belefolyt a New Yorki illegális üzletbe, aki valamiért sosem akart csatlakozni a helyi vadászokhoz, aki elsőre annyira közvetlen és megnyerő, hogy észre se veszed azt a mélyen rejlő brutalitást amire képes. Walter nem egy ember. Beelzebub előtt ő kísértett esténként… a találkozásunk óta ketten vannak, bár a démon lassan kiszorítja a férfit. Az előbbi a jövő, az utóbbi lassan csak a múlt lesz. De előbb a jelennel kell foglalkozni.
A jelen pedig az, hogy Dannek már fél órája itt kellene lennie. Mondjuk nem újdonság, a pontosság nem tartozik az erényei közé. Nagyrészt az ereje miatt van itt, szerencséjére még fiatal is, alig pár évvel idősebb nálam, szóval nem tartozik a feláldozhatóbbak közé, inkább lehetőség. Akárcsak én is az voltam, ezért is fogadott be Walter a maga végtelen kegyelmével. Ami az irónia ellenére még igaz is valahol. Szükségem van rá. Szükségem… volt rá? Ha Beelzebub ideérne végre, tovább léphetnék. Walter már nem tud tovább tanítani. Talán már nem is feltétlenül tanításra van szükségem, sem pedig azokra a nevelő ütésekre, amiért még valahol hálás is vagyok neki. Eddig az ő katonás fegyelmére volt szükségem… ezért is nem gyűlölöm még teljes szívemből, még minden torz hibája ellenére sem. Nélküle még itt sem tartanék, mindketten tudjuk sajnos. Csak azt nem, hogy lassan túlnőnék rajta. Többet akarok, mint az árnyékában meghúzódni. Az ütései már nem elég erősek, már nem tud újat mutatni, a több éves tapasztalat ellenére sem ami mögötte van. Nem tud vagy nem is akar. Talán érzi, hogy készülök valamire. Azt biztosan tudja, hogy valami megváltozott az utóbbi hónapokban, sőt talán már években is. Egyre gyakrabban tűntem el, a saját ügyeimet is intézni akartam, valamiért folyton úgy szerveztem, hogy ha a falakon kívülre szállítunk, nekem is menni kelljen. A szabad akaratom növekedni látszott, mintha önállósodni próbálnék, ami nem feltétlenül tett a kedvére. Ugyanakkor minden kérésének eleget tettem, ez pedig időnként elég volt, hogy elcsendesítse a kétségét. De az utóbbi hetekben közelebbről figyelt. Érzi, hogy valami változóban van. Ha nem lenne fontos a mostani szállítmány, itt maradt volna. Szerencsére személyesen kell intéznie, bár nem lesz elég ideig távol. Biztosan mindent meg fog tenni, hogy gyorsabban visszajöhessen, úgy, hogy vesztesége sem legyen. Egyre kevésbé bízik bennem. Talán pont ezért küldte át Dant is, hogy figyeljen rám. Nem tudhatja, hogy amitől tartanom kell, az könnyedén túlnőhet rajtunk. Mindig is tudta, hogy őrült vagyok, ez az amiben a legjobban hasonlítunk egymásra. Talán ezért is tartott meg. Mert hasonlítunk. De ahol különbözünk, ott mégis nagyon eltérőek vagyunk.
A lakás első ránézésre átlagos, azt pedig kevesen tehetik meg, hogy közelebbről is megfigyeljék, felfedve a titkait amik az utóbbi hetekben jelentősen meggyűltek. Eddig is védve volt a természetfeletti lények ellen, de mióta tudom, hogy milyen vendég várható, ráerősítettem egy kicsit a rúnákra és pecsétekre. Egy démonnak elég egy rossz mozdulat, és csapdában találja magát. A gyengítő rúnák is gondosan elrejtve. Elsőre nem gyanús, de az érkezése után érezni fogja. Talán neheztelni is fog érte, de hibáztatni aligha hibáztathat. Nem akarom, hogy velem is ugyanaz történjen, mint Iovval. Ezzel a testtel még terveim vannak. Ez jobban is védett, a vadászmunkák és falakon kívüli tevékenységek, meg a tény miatt, hogy a megszálláshoz magára kell hagynom, mindig is tele volt védelmekkel. Bár Beelzebub tiszteletére ez is kapott pár új mintát. Paranoia? Nem, az pár napja volt, amikor az egyik munkás hozzáért a vállamhoz, én meg majdnem átszúrtam az oldalát cserébe. Nem vagyok a legerősebb a csapatban - bár a leggyengébb sem -, de gyors vagyok. Az én dolgom sosem az volt, hogy csak az izom legyek… de legalább az ütéseket jól állom.
Az ajtó szokás szerint zárva, Dan majd kopog ha be akar jönni, én addig is egy másik szobában hajolok egy asztal fölé, körbevéve régi és új, rozsdás és fényes fémdarabokkal, sóval, szenteltvízzel és egyéb gyanús vagy kevésbé gyanús eszközökkel. A fegyvereink egy részét magunk készítettük, bár nem itt, amikor tehettem szerettem egyedül kísérletezni. Ráadásul az egész sarlatános üzlethez is jól jött, hogy valamennyire tudok bánni a fémekkel és késekkel. Oma büszke lenne rám… ha életben maradt volna. De ha életben maradt volna, egy gyenge pillanatban valóban örökre hozzá menekültem volna, magam mögött hagyva az összes vadászos, erőszakos tettet és egy valamivel békésebb életformát választva. Vagy a cirkuszban is elbújhattam volna, a többi torzszülött közt… oda is a segítségével jutottam el. Mintha mindig is sejtette volna, hogy milyen életet élek. Nem tudta, de sejtette. Ez elég volt, hogy ki akarjon húzni ebből. De nem menthetsz meg valakit, aki nem akarja, hogy megmentsék… Menedéket nyújtott amikor túl sok volt minden más, de a béke amit a kunyhója hozott csak ideiglenes volt. Illúziókra épült, akárcsak a vállalkozása is. Amit pont rám hagyott. Hiszen senki más nem volt neki a kuncsaftjain és rajtam kívül. A három éve kitört káoszt viszont nem élte túl. Pedig már majdnem sikerült meggyőznie… de talán sosem léptem volna meg. Hiszen… ezért dolgoztam egész életemben. Hiszen ezt akarom. Nincs más lehetőségem. Nekem nem adtak esélyeket. Csak egy utat. Csak arról dönthetek, hogy milyen gyorsan megyek végig rajta. A kerülőt, amit választottam talán nem sok hozzám hasonló meri. Talán pont ezért ragaszkodom hozzá ennyire. Ez az az út amiről kevesebbet tudok. Aminek a végén valóban olyan fényt látok, amibe szívesen belépnék.
Elvesz az idő fogalma, miközben gondosan vésem a vonalakat a kőbe, bár a kezem néha beleremeg, ezért közel sem olyan a végeredmény, mint amilyennek terveztem. De szerencsére nem számít, ez nem igazi rúna, az erejét csak az emberek hite fogja adni. Ami bár néha erős tud lenni, túl kiszámíthatatlan ahhoz, hogy önmagában elég fegyver legyen. Befejezni viszont már nem marad időm, az utolsó görbék meghúzása előtt összerezzenek a kopogásra… újabb téves karcolást ejtve a késsel. Ezt már nehezebb lesz kijavítani úgy, hogy hihető is legyen, hiszen már majdnem kész volt. Okkal dühös így a lendület, amivel felállok, hogy ajtót nyissak, anélkül, hogy a követ vagy a kést letenném. – Már egy órája itt kellene lenned. – Ennyi fogadja köszönés gyanánt, miközben már távolodok is, hogy a kanapé hátára ülve megfigyeljem a hibát amit neki köszönhetek. A panaszom némán árulja el a metsző pillantás, amivel jutalmazom mielőtt a figyelmem újra a kő töltené ki. Kívülről halványszürke, fehéres vonalakkal. Ahol viszont véstem bele, ott a kék különféle árnyalataiban játszik. Oldalt látszik egy részlet metszetéből, kivillantva a belseje pompájából egy kicsit. Sokkal látványosabb lenne csiszolás után, de ezt szándékosan hagytam így. Ráadásul hibás is volt, de a tudatlan vásárlónak, akinek szánom majd, fel sem fog tűnni. Főleg így, hogy a belsejéből csak egy részlet látszik. Vártam a szokásos gúnyolódó megjegyzéseit amiért valami hasznosabb, mondjuk kések helyett ilyen hülyeségeket faragok. Gyerekkorom óta szívjuk egymás vérét, egy a szokásos konfliktusaink közül talán pont segítene elterelni a figyelmem a várakozásról. Talán pont ezért is folytatom a minták karcolgatását. Tudom, hogy nem értékeli az ilyen dolgokat, talán még nem fáradt bele, hogy megjegyzéseket tegyen rá. Akármi, csak ne álljunk ilyen csendben. – Szóval, Walter már megint bébicsősznek küldött ide? Nem vagyunk egy kicsit már túl idősek hozzá? – Idősebb nálam annyival, hogy a múltban tényleg rá tudtak bízni amikor nem mertek egyedül hagyni. Én tehetek róla, néha túl feltűnően szöktem el… vagy éppen olyan helyeken mászkáltam, ahol könnyebben rájöhettek, hogy nephilim vagyok. Walternek hála azóta már tudom, milyen érzés az angyalűzés, de akkoriban még nem aggódtam ilyenek miatt. Akárcsak a romos épületek közt meghúzódó pokolkutyák vagy impek miatt sem. Mondjuk a pokolban égés miatt már igen. – Persze, tudom, hoztál is valamit, meg feladatunk is van. – A hangomban levő gúnymennyiség arról árulkodott, hogy még ez sem győzött meg arról, hogy az öreg nem egyszerűen csak felügyelni akart. Remélhetőleg Dannek is nem tűnt fel, hogy valamire készülök. Az szánalmasan amatőr lenne tőlem. Mondjuk a karikás szemek nem egy kiegyensúlyozott időszakról árulkodnak, de az furább lenne, ha teljes zennel fogadnám. – De remélem nem csak nekem gyanús ez az egész. Tudod, hogy mire készül? – Persze, sejtem, hogy miattam is titkolózósabb lett Walter egy ideje, de érdekelt végre egy másik vélemény is. Lehet, hogy csak paranoia, és nem is gyanakszik semmire…
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Lev Swain


Lev lakása 44y3AQF
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
98
☩ Play by :
Anton Lisin
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Szept. 07, 2020 12:12 pm
Következő oldal





***
Ajánlott tartalom
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma

Nincs


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 14 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 14 vendég :: 2 Bots

• Fajaink száma •
Arkangyal
2/2
Leviatán
7/6
Angyal
1
Démon
14
Bukott Angyal
4
Ember
4
Félvér
4
Harcos Angyal
4
Vadász
5
Nephilim
7