Welcome to hell or heaven frpg
- Staff és tagok által keresett karakterek -

 
• Lev lakása •
reveal your secrets

Lev Swain


Lev lakása 44y3AQF
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
103
☩ Play by :
Anton Lisin
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Feb. 26, 2021 9:17 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


I can't
close my eyes
I go to sleep with my demons
the past is always awake


Nem tudok nem vigyorogni a morgásán, hiszen akármennyire is szidjuk a másikat, tudjuk mélyen az igazat, azért már fura lenne, ha változnának a dolgok – még ha az idő egy részében tényleg egymás agyára megyünk is, vagy a pokolba kívánnánk a másikat. Talán már valamivel több okunk van arra, hogy elviseljük a másikat, mint az egyszerű megszokás… de már nem kapaszkodhatok sokáig ezekbe, mint sok más kapcsolatomba sem.
- Tőled ez már majdnem bóknak hangzik. – A sértés lepereg, hozzászoktam már a ő szájából, meg, igazából meg voltam győződve arról, hogy nem is gondolja annyira komolyan, mint amennyire komolyan hangzik – még ha valahol igaz is, túl igaz, sokkal igazabb, mint amennyire azt ő gondolná. Mert én leszek az, aki a végén hatba szúrja őt, pont én, akire vigyázott, és akit kihúzott a bajból, ha szükség volt rá. De én tudok valamit, amit ő nem – nem minden problémám annyira egyszerű, hogy magamra haragítottam olyan embereket, akiket nem kellett volna. Azt még ő sem tudja, hogy mi vagyok, és milyen sötét mélységekbe is megy a kapcsolatom Walterrel… ehhez már rég kevés az ő ereje, bármennyire edzett, csak ember, bármi is történjen, a nap végén ő is csak egy közülük…
A pillanat viszont megtörik - vagy régen törött volt már? – amikor a kiáltása elér hozzám, de az arca mást most, csak a lelke jajdul, sikít és kapálózik, menekülni próbál, de számára nincs hová futni, ő rabja a testének, így csak tűrni tudja, bármire is talált odabent… én pedig csak hallgatok, visszafestem a mosolyom az arcomra, mintha nem érezném olyan biztosan, hogy valami történt, valami változott, és valami nincs rendben… inkább elindulok, mintha magam mögött hagyhatnám, de nem hagyhatom, jön velem, még úgy, mintha semmi sem változott volna – pedig éppen minden felborulni látszott újra. A várakozásom talán a végére ért, az időm lejárt, és most fog kiderülni, hogy eléggé felkészültem-e… vagy fel lehet-e készülni az érkezésére, ha valóban az a társaságom, akit sejtek.
Próbálok távol maradni tőle, nem hallgatni túl közelről, hogy mit él át éppen, csak néha pillantani felé, figyelni, hogy még ott van-e… mintha mehetne bárhová is, mintha lehetne más választása, mint tűrni, bármit is művelnek benne, túl azon a nyugodt maszkon, amit az arcára erőltettek. Talán máris elkezdett távolodni tőlem, talán máris sokat csalódott.. de biztosan van még amiben csalódni tudna, ha tényleg Beelzebub áll már mellettem, akkor lesz még rosszabb is, amikor az igazság már nem csak rémképekben fogja érinteni, olyam emlékekben amiket hamisnak is gondolhat… hanem előtte fog állni, amikor a szemébe mondom majd, hogy igen, úgy volt, tényleg a démont választanám, és valóban, képes volnék eldobni azt a több évnyi barátságot ami hozzá köt, valami bizonytalanabbá – de valami sokkal erősebbé. A szemeibe kell majd mondanom ezt, de egyelőre nem akartam erre gondolni, csak eltölteni vele még azt a pár lopott percet, ami majdnem olyan, mintha minden rendben lenne – pedig sosem volt köztünk még ennyire rossz a helyzet. S talán nem is lesz többé, talán ez lesz az utolsó emléke rólam… meg tudná bocsájtani? Számít már valamit a megbocsájtása…?
- Ma kivételesen megkíméllek, örülj neki. – Hallja még a szavaimat? Hallania kell, valahol még ott van ő is, érzem… - Majd holnap. – Nevetek, mintha lenne nekünk holnap… csakhogy nincs, csak a  ma van és a most, lopott percek, ennyi az időnk, ami kegyetlenül fogy minden megtett lépéssel. Csak a démon kegyelmén múlik ez is, ha akarta volna, sokkal korábban végeszakadt volna a találkozónak… de talán ki akart csalni a lakásból, én pedig hagytam magam, talán egy kicsit Dan miatt, egy kicsit magam miatt… de az úton nem támadna, az épület pedig szintén nem annyira rossz hely, ott is fogadhatom… és Dan… Dantől el sem köszöntem, de talán jobb is így.
A pillanat elérkezik végül, a sejtés bizonyossággá válik, ahogyan a démon szólít meg már nyíltan. – A kérdés nem az volt hogy, milyen érzés rajtad látni… hanem az, hogy hogyan áll. Dan erős… egy emberhez képest. – Nyelek egy aprót, elnyelem a szavak egy részét az érzelmekkel együtt. Csak remélni tudom, hogy nem remeg nagyon a hangom, miközben beszélek. Nem kellene ennyire nehéznek lenni a szemeibe nézni, de hiába sötétedik el, úgyis tudom, hogy milyen mögötte az ember, túl rég óta ismerem, hogy ne lássak át a sötét füstfelhőn ami kitöltötte a tekintetét.
Bár látni nem láthatom, hallom a kutyákat, ő pedig eltekint feléjük… mindig is érdekelt, hogyan nézhetnek ki, de ez nem az a pillanat, amikor rákérdezhetnék -  de a gondolataim mégis minden irányba száguldoztak, csak hogy kerüljék a valóságot… pedig már nem tudják sokáig megtenni. Ma el fogom árulni az egyetlen barátomat, és ezen semmi sem fog változtatni… A mai lesz a második áldozatom Beelzebub oltárán… a második, ki tudja még hány közül, ami követni fogja majd.
– Ugyan, már itt vagy egy ideje, nem igaz…? – Mosolygok, nagyon igyekszem, még ha nehéz is így a szemeibe mondani, hogy tudtam. Tudtam, hogy itt van, hogy Dan bajban vagy, hogy a démon megszállta – és mégsem segítettem, pedig a lakásomban sokkal könnyebb lett volna kiűzni a testéből… de Beelzebubot még érted sem űzhetem el, Dan. Ha választanom kell közülük, a döntés egyértelmű… nem túl egyszerű, de egyértelmű, hogy kire van szükségem, hogy ki mellett élhetem túl… mert Dan nem elég, már rég nem, én is túl kevés vagyok, másra van szükségem, egy seregnyi ember is kevés nekem… egy démon kell. Nekem ő kell – még ha megszerezni nem is tudom… szükségem van rá.
Mindig tudom mit kell mondani… hiszen készültem, tudtam, érkezni fog, most mégis… egy pillanatra nem érzem úgy, hogy tudom mit kell tenni. De már túl késő kételkedni… Könnyebb lenne, ha nem Dan testéből nézne le rám, de nem vagyok abban a helyzetben hogy válogathassak… és, hogy miért nem kellene megennie? Miért, miért ne kellene? Azért, mert nekem fontos? Ez nem elég ok neki, ez nekem is veszélyes ok, ha erősebb akarok lenni, akkor… akkor… Dan… elhinnéd ezek után is, hogy sajnálom? Egy pillanatra becsukom a szemem, de hiba volt, mire kinyitom, már nem a démon néz rám, Dan szemeit látom, s érzem őt, itt van, közel van, de… de késő. Összeszorul a mellkasom, ez súlyosabb, mint amikor legutóbb nehezedett rám a démon, Iovban sokkal könnyebb volt minden… - Dan… - A fenébe Dan, de tényleg… Könnyebbnek kellene lennie, hogy utáljalak, találnom kellene valamit, bármit… Elfordítom a tekintetem, nem akarok a szemeibe nézni… pedig oda kellene, egyenesen abba a fájó szempárba bámulni, és megmondani az igazat. De az igazság nehéz, összetett, és fájó, mindenkinek fájó, talán csak a démonnak nem, neki talán a kedvére tehet, de nekünk… mi csak veszthetünk pillanatnyilag. Elvesztünk mindent, több évnyi barátságot dobunk el éppen, vagyis… dobok el éppen, az életével együtt.
reveal your secrets

Online
Beelzebub


Lev lakása Tumblr_pdg2lsQVGI1thtqud_500
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
257
☩ Rang :
A torkosság démona
☩ Play by :
Hugh Dancy
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Feb. 23, 2021 1:46 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Lev Swain Kedvelte a hozzászólásod






Our game of hide and seek's about to end






Swain, ez a te Murray barátod ostoba, ha nem te öletnéd meg őt, csak idő kérdésé volna, hogy ő ölessen meg téged. Okosabbnak gondoltalak, olyannak aki jól megválogatja a barátait, bár a démonok, ahogyan én is inkább a szövetség fogalmát ismerjük. Olyan szövetségesre nincs szükség, aki gyenge, pontosan azért, mert elveszíted, s ha valóban számítasz rá az a veszteség lesz a te veszted is. Tudnod kellett volna, hogy én rájuk akadok, hiszen sokféle szenvedés van, s a szenvedés mindig ínycsiklandozó, jól esik utána pár falat. Ahogy most is jól esne, ahogy Murray egyre inkább kétségbeesik, mert már tudja, vagy legalábbis sejti. Nincs idebent egyedül.
- Még jó,  tényleg úgy érezném magam, mint egy bébicsősz...- horkant, de te is tudod, hogy szívesen teszi. A köteléketek a vesztetek, mert gyengék vagytok megovni azt, Murray ráadásul még nálad is gyengébb, csak egy halandó. Miért tartod magad melett, ha démonokkal cimborálsz? Tán eddig nem akadtál démonodra, aki elért volna hozzád? Azt hitted én sem leszek képes? Swain, ugye nem becsülted alá a képességeimet, a tiedet meg túl, ennyire nem lehetsz ostoba, igaz?
- Elcseszett vagy, ugye tudod? – mondja még, de közben már ott áll az ajtó előtt és ki fogja nyitni, mert tudnia kell, mi baja van, mert szembe kell néznie önmagával, hogy megvédjen, ha kell. Milyen bájos...
Ezért kerül csapdába, a mélybe, melybe húzom, s sikolt, szólongat téged, de hiába. Nem segíthetsz rajta, ő pedig nem fog tudni segíteni rajtad. A halandók tragikomédiája, senkit nem tudnak megmenteni, de csatlakozni régen legalább tudtak a másikhoz a túlvilágon.
A felszínen azonban minden rendben van, csak a lelkét tartom terrorban, rémképekkel riogatom kergetem egy olyan labirintusban mely a sajátja, s mégis eltéved benne, én pedig rátalálok, hogy megehessem. Mert ez a jövő. S mutatom neki a mi kis közös múltunkat, megdöbbentő, hogy ti mennyire tustok kötődni, de ha igazán szeretted volna megölöd Swain, akkor magad lövöd fejbe, szúrod le, mert az megváltóbb halál, mint amit én adok, ezt te is tudod. S még csak meg sem hal igazán, a lelke viszont, s az elmeje szétszakad újra és újra minden alkalommal, míg már nem a te szeretett Murray-d lesz. Csak árnyéka önmagának. Miért nem ölted meg? Fordított helyzetben én megtettem volna, bár én önzőn magamnak akarom azok halálát, akiket kicsit is nagyra értékelek. Mert akkor örökre az enyémek maradnak, sosem kapja meg őket más. Hibáztál Swain, de még tanulhatsz belőle, lesz rá időnk, ne aggódj, hogy tanítsalak, mi az, ami fontos és mi az ami értéktelen.
- Az fura, mert általában kérés nélkül megteszed.- mímelt ásítás, mintha mindig is untattad volna, de csinálta ezt már máskor is. – Walter? Kizárt! – a meggyőződés Murraytől is származhatná, ám, ha  az akire én gondolok ő képes olyanok képébe is beledörgölni a nem tetszését, akiébe nem kellene. Szívós egy fajta, Luciferre!
A bizonyosság mosolya terülne szét az arcunkon, hiszen igenis sírni fogsz utána  ahogy most ő sírat téged, aki még csak nem is a saját testében szenvedett. Nem érti miért tetted, engem vádol csapdába csalással  amikor önként jöttél hozzám, önként másztál az asztalra is más képében. Nem akarja elhinni, mert akkor bele kell törődnie, hogy elveszített, hogy nem fog tudni neked segíteni, és te sem fogsz neki. De helyette, csak a középső ujjam villan, most éppen jókor. – Cicáztál már te sok mindennel, fogalmam sincs, neked kellene megmondanod, de ha csak ő az már régen gáz. – elkapod a tekinteted, de nem veszem zokon, tán túl sok titkot szégyellsz Murray elől, de ne aggódj, a legfontosabbat elcsicsergem neki, bár nincs elragadtatva tőle
- Még szép, hogy meghívsz. – bólogatok nyomatékosítva a szavaid, hiszen erre mérget is vehetsz, hogy te hívsz meg, Swain.
Kibújik a szög abból a bizonyos zsákból, de mintha számítottál volna rá, hiszen reagáltál, meglepően gyorsan, mégis feled kerülök. – Enyje Swain nem kellene hazudnod nekem. – azt hiszed nem tudom, hogy nem akarod rajtam látni, mint egy öltönyt, ahogy ő sem akarja, hogy bántsalak, éppen ezért a hajadból kihúzok egyetlen szálat, hogy megértse onnan bentről nem tehet semmit, te pedig Swain, fogsz tenni bármit is? A morgásra hátra pillantok, pokolkutyák, sosem szerettem őket, nem igazán finomak. Egy kis  ideig mégis elbámulom őket a sötét démon szemekkel, elkanászodnak néha ezek a dögök. Az ajkaimat megnyalva nézek vissza rád.
- Csak nem hiányoztam? – Murray ujjaival bökdösőm meg a mellkasodat, pont a szíved felett. – Mindig tudod mit kell mondani, nem igaz Swain? S mit fogsz mondani, hogy ne egyem meg a kis barátodat? – valakit ma meg fogsz bántani Swain, s a túlélési esélyeid miatt tán nem engem kellene, nem igaz? Elmondod neki, hogy mi folyik itt, hiszen hagyom, hogy ő nézzen rád ezzel a kérdések a szemeiben. Áruld el, törd össze a szívet Swain, akkor sokkal finomabb.




reveal your secrets

Lev Swain


Lev lakása 44y3AQF
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
103
☩ Play by :
Anton Lisin
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Feb. 23, 2021 11:54 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Beelzebub Kedvelte a hozzászólásod



I can't
close my eyes
I go to sleep with my demons
the past is always awake


Összevonom a szemöldököm abban a hosszúnak ható pillanatban, amíg felé mutatom a középső ujjam. Érzem. Érzem a belőle áradó zavart, valami félelemszerű pánikot, és nem értem. Tudom, hogy aggódik miattam, előttem ez sosem volt titok, ő nem tudhatja, hogy a lelke árulta el, megsúgja nekem, ha figyelek, minden rezzenését utal a gondolataira, olvasok belőle, még ha nem is mindig eggyértelmű. Valamit kezdenem kell a helyzettel, nem jó, ha az ő tekintete is rámtapad, az utóbbi napokban már Walter figyelme is bajos volt. Talán az én hibám, korábban ki kellett volna tépnem az életemből… de Dan az a család egy darabja, amiről csak álmodozni tudtam, azt is régen. Nem tökéletes, kicsit sem az, ahogyan a kapcsoltunk sem volt sosem az, és egyszerű sem… de tudtam, hogy törődik velem. Pont emiatt kellett volna kitépnem őt miközben készülődök, ellöknöm jó távolra, bezárni, elzárni és titokban tartani, nem pedig engedni, hogy a kereszttűzbe sétáljon… és itt van. Bár Beelzebub még nincs, bármikor érkezhet, akár ebben a pillanatban is… magamat védeni is problémás, kettőnket már közel lehetetlen, hiszen démont várok, nem is akármilyet… sokkal veszélyesebbet, mint bármikor korábban. A korábbi üzleteim többsége nála kisebb démonokkal volt, olyanokkal, akiket könnyebb kijátszani, olyanokkal, akik egy része még rólam is elhitte volna, hogy egy vagyok közülük… de Beelzebub nem ilyen, nem fiatal, sem tapasztalatlan, és főleg nem gyenge. Nem irányítható könnyen, pont  nekem kell ügyelnem, hogy ne záruljanak túl szorosan az állkapcsán körülöttem, különben egyik börtönből csak a másikba kerülök… bár ez legalább az én választásom lesz, s utána talán egy más szabadság vár.
- Vagy csak nem látod, amikor szórakozom. Nem rángathatlak mindenhová magammal. – Forgatom a szemeim, tényleg nem szoktam, ő szokott követni magától, mert érezni, látni szokta, amikor őrültségre készülök. Talán most is azért ilyen akadékos, már megint sejti, hogy készül valami… de nem annyira figyelmes, hogy ne tudjam megtéveszteni. A gyomrára hallgat az ágyéka mellett, inkább ösztönből cselekszik, mint fejből, nem látja át a helyzet összetettségét annyira, mint én…
- Nem is szeretem a hagyományos kapcsolatokat. – Megrántom a vállam, tényleg nem, soha nem is volt, senkivel semmi túl szokványos viszonyom, mindet felülírják idővel az érdekek, valami mindig fontosabb, mindig értékesebb, mindig jobban kell… Mosolygok, úgy könnyebb minden, de a mosoly egy pillanatra megremeg az arcomon, abban a pillanatban, amikor valami a szívembe markol, ismerős hideg fut végig a hátamon. Egyetlen pillanat, és mosolygok tovább, egyeten pillanat, de kell még egy, amíg félre pillantok, a késre, a kőre, bármire… Dan… mi történt? Éreztem a sikolyt, nem olyan erősen, mintha a sajátom lett volna, félelem, történt valami, valami biztosan… de amikor rá nézek, változatlan nyugodtság, csak a lelke bojdul fel. Nem, nem lehet, nem lehet… ismerem ezt az érzést, találkoztam már vele… lenne olyan ostoba? Persze, hogy lenne… de védve volt, biztosan rajta voltak a jelek… ostoba…
Nyugalmat erőszakolok magamra, tisztán éreztem, de mégis, halogatom, más is lehet, más is, ha mondogatom, nem remeg meg a kezem, amint felé indulok, azzal a széles vigyorral az arcomon. A fenébe, Dan… -  Nem is untatnálak a részletekkel. – Forgatom a szemeim, mintha még mindig Dan állna előttem, hiszen ott van ő is, biztosan, de merre?? – Még ő is találkozhat valakivel, akinek nem dörgölheti olyan könnyedén az arcába. – Kicsit szigorúbb a tekintet, amivel rápillantok. Ki vagy te?
Felröhögök, mert ezt kell tennem, mintha minden könnyed lenne, s nem szorulna össze a gyomrom a lehetőségtől, hogy… - Álmodozz csak. – Dan… sajnálom, haver… ezt kell tennem, még ha nem is fogod tudni megbocsájtani… Megrántom a vállam, próbálom elrántani vele a gondolatokat és érzéseket is, mintha valóban ennyire egyszerű lenne… - Ők a gyengéim. Vagy csak Ő? – Elgondolkodva meredek a tekintetébe, mintha beleláthatnék, de nem eléggé… és el is kapom, mielőtt még valóban olyat látnék benne, amit nem akarok. Inkább induljunk, jobb, ha nem itt és most kezdjük… így még kaphatok egy pár percet vele. Mert ezek után… aligha fog tudni megbocsájtani.
Úgy teszek, mint aki semmit sem érzett, mint aki nem sejti, hogy a végzete valóban elérte, lopom a perceket, vagy a másodperceket is, mert tudom, hoy ő még ott van, még nem tudta annyira megtörni, valahol még ott van… és el kell engednem. Már muszáj.
Nevetve csóválom a fejem, talán már is ő az, aki intézi felém a szavakat, de talán még hall. – Oké, most még meghívlak… - Nincs kétértelmű, már gyászolom a barátomat, abban a pillanatban éreztem, ha ez most Beelzebub lesz… akkor most elveszíthetem őt is. Tudtam, hogy egyszer muszáj lesz… de abba nem mertem belegondolni, hogy milyen is lesz. Az első igazi áldozat… mert Iov nem jelentett semmit, Dan viszont, ő mást jelent is valamit, az a testvér volt, akim amúgy sosem született, még ha ezt sose mondtam volna az arcába. Szerettem… de magamat jobban szeretem.
- Talán. – Vigyorgok, már megint vagy még mindig, nem tudom, már nem érzem biztosan… el sem köszöntönk, de talán jobb is így, tudom, mit gondolna, mit gondolhat, mit mondana… talán csalódna is bennem. Tudta, hogy valahol egy rohadék vagyok, de talán azt még ő sem, hogy ennyire. Elhalkul, ahogyan én is, kellenek a percek, hogy összeszedjem magam, kell az erő, hogy tovább lépjek, hogy elfelejtsem, s más gondolatok töltsék ki az elmémet. Nyugodtnak kellene maradnom, de nem tudok, túl nagy a tét, s túl közeli a cél következő állomása…
A szokásos. Kíváncsi vagyok a válaszára, mit mondana, hogyan reagálna… és reagál is, gyorsan, ugrik, ahogyan én is, ő felém, én meg el tőle, más helyzetben a késem már a kezemben lenne, de most… most nem tehetem meggondolatlanul. Összeszorul a szívem, amikor a jól ismert tekintet valami másba vált át… bár már az sem idegen. – Remekül… - Érzem. Érzem, hogy küzd, hogy ideges, érzek mindent, talán hiba volt figyelni rá, már próbálom kizárni. Sajnálom, Dan, tényleg igen, de most… most muszáj lesz…
Elhagytuk a lakásomat, amit csak neki készítettem elő, de itt sem rossz találkozni vele, ez a hely is különleges a maga módján, most, hogy a szemei elsötétültek, puha léptek mozdultak az irányunkba, én nem látom őket, de tudom, hogy a közelben ólálkodnak… pokolkutyák. Néha morogtak rám is, de már megszokták a közelségem, nem kedvelnek, de elviselnek… Beelzebub viszont idegen számukra, betolakodó, aki rám támadna… bár Dan szaga ismerős számukra, ez meg is zavarja őket, egyelőre csak érdeklődve figyelnek a távolból, rejtőzve és várva, hogy közbe kell szólniuk, vagy visszaérhetnek a semmittevő mindennapjaikhoz.
- Jó újra látni! – Mosolyt erőltetek az arcomra, nyelek egy aprót, zavar, hogy Dan testéből néz vissza rám, így minden sokkal nehezebb… de számíthattam volna arra, hogy ez fog történni.
reveal your secrets

Online
Beelzebub


Lev lakása Tumblr_pdg2lsQVGI1thtqud_500
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
257
☩ Rang :
A torkosság démona
☩ Play by :
Hugh Dancy
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Feb. 22, 2021 12:49 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Lev Swain Kedvelte a hozzászólásod






Our game of hide and seek's about to end





A kinyújtott középső új választ vár, de Murray gondolatai kicsit megkésve születnek, mert az én gondolataim máshol időznek a látványtól. Hiába a felkínált új, szinte egyetlen harapás volna, a vér a szánkba spriccelne, míg a fogaink elválasztanák a testtől a falatot, ha máshogy nem törve a csontokat... Nem csoda hát, hogy Murray lefagy, hiszen nem tudja, hogy ezek a gondolatok nem a sajátjai, s jogosan rémül meg tőlük, de még mindig nem mer benyitni, hogy megnézze mi van az elméjének ajtaja mögött. Ha tudná, hogy te hívtál ide, ha tudná, hogy miattad vágyja most azt a falatot meg belőled, hogy miattad érez egyszerre undort is a fura gondolattól, melyet én szögeltem ki elméjének falára, kitűztem. Érzi már az éhséget, még nem azt amely rám nehezedik, csupán egy szeletét, egy, apró részét, de már ez is elég, hogy a gondolatai közé szőhessem az érdeklődést. Vajon milyen ízed lehet? Alig észrevehetően gyöngyözik az izzadság Murray homlokán, miközben a hideg rázza s nagyot nyel, az apró fejrázása még lehet reakció a középső ujjadra is, de megállítom, hiszen még nem eshet szét Murray. Még nem. Eljön annak is az ideje, mint mindennek, de még nem most, így elméjében a háta mögött settenkedve veszem el a kiszögezett gondolatot, de addigra a válasz reakciója megkésett lenne, hiába rándul ökölbe a keze, a középső ujja nem egyenesedik, hogy a maga vulgaritássával hirdesse, hogy bekaphatod te is . Bár ez a bekapás képletes, csupán átvitt, számomra sosem az.  Még egy kis ideig hagyom, hogy tied legyen Swain, de Murray elveszett, el fog veszni, mert felesleges kolonc abba a szorongatni való nyakadba, csak képtelen vagy beismerni, pedig magad is tudod. A kapcsolatok emberséged szemei, amiket le kell morzsolnod, el kel veszítened. A legtöbben nem állnak készen a veszteségekre, a fájdalomra melyet a veszteség okoz, ám én nem hagyok más választást neked, hiszen ezt akartad. Felszabadulni a magad által tekert láncok alól. De az is lehet nem teljesen ezt akartad, ám a pokoli megváltás sosem az, amit általában kérnek. Tisztában voltál vele, hogy démonokkal alkudozni ráfizetés, főleg ha a torkossággal paktálsz le. Vagy nem tudtad? Reménykedtél benne, hogy nem veszek el mindent? A remény gyenge fegyver, kétélű penge, saját magad sebzed fel vele. Murray elméje csapong, kapkodva futnak át az értelmetlen gondolatok, a lassan növekvő pániktól, mert tudja, hogy valami baj van vele, hát egymást kergeti idebent a kétely és a félelem. Kezd kényelmetlen lenni, mint egy túl szűk ruha, nem csoda, hogy legszívesebben letépném magamról. De nekem nem is ő kell. Az én helyem a te fejedben van Swain, hiszen odakaptam meghívást, s milyen kedves invitálást. Megborzong Murray magát sem érti, mi ez a jó érzés, mely mégis rémisztő, s megváltásnak érzi szavaidat, amibe kapaszkodhat, amibe fogózkodhat, hiszen minden rendben van. Minden rendben van?
- Ha jól emlékszem kettőnk közül én szórakozom többet, míg te idebent kuksolsz. Mintha te lennél valami fura hóbortos vénség és a te szórakozásod enyhén szólva is...- szuicid, ám ez nem a saját gondolata, így nehezére esik kimondani, s mintha keresné a megfelelő szót, de nem jut az eszébe legyint rá. Nyisd ki azt az ajtót Murray, ideje volna. Nyisd ki! S Murray keze mozdul a gondolati ajtónál, hogy lenyomja a kilincset, s résnyire nyissa, hogy belessen a sötétségbe. A sötétség pedig visszanéz rá, s becsapná az ajtót, de karmos kéz ragadja meg a karját, hogy berántsam magamhoz, s elméje mélyén zengő sikolyinak a felszínen nyoma sincs, ahogy lassan felzabálom. Így leszek én ő. Mert meguntam...
- Szerintem te képtelen is vagy egy tartós kapcsolatra. – élcelődők, mintha Murray tenné, de Murray odabent szenved, ahogy megmutatom neki, hogy ki is az, akit választottál. Zokogó visítása kellemes dallam, hogy még gúnyos mosolyra is futja feléd, az ő ajkaival. – Ugyan miben más? – aztán csak legyintek, mint aki válójában nem akarja tudni. – Inkább ne mondd el, még hányni támad kedvem. – fogom meg a hasam, mint aki már érzi is a rosszullétet közeledni. - Walternek senki nem tetszik, mindenkiben talál kivetni valót. – Murray emlékei összefolynak róla gondolataimban, s az általam értelmezett szöveggel minden darab a helyére kerül. Ha ő itt van, lehet itt más is... – A faszt nem fogsz sírni utánam...- fogsz sírni utána Swain, s mint a legtöbb halandó magadat fogod okolni miatta helyesen. De ez semmin nem fog változtatni már. – Kurvára örülnék, ha a tanácsaim megfogadása közben nem fekete özvegyeket csípnél fel, nem a te súlycsoportod, ha érted mire gondolok. – valóban, kissé nagy falat ez neked Swain, még a torkodon akadok.
- Ajánlom is, hogy együnk...- tán egy hajszálnyival ingerültebb ez az elvárás most, de végül csak elvigyorodom. – Csak nyugodtan, de a lovét azért eltenném, kicsit leégtem. – heherészek, mint egy barom a kedvedért. Mégis kilépek az ajtón magabiztosan, hiszen mindent tudok, amit Murray, aki elég hallgatag lett idebent. Pedig csodás esténk volt, nem igaz Swain? Alig várom az ismétlést. Késtünk, de nem késtünk el, ami engem nem igen foglalkoztat, ahogy az üzlet sem igazán. – Jajj hagyjuk már ezt, tudod te is, hogy csak kamu női picsogás a méret nem számít maszlag. Mindig számít a méret...- a beszéd miatt elhallgatok, te pedig elteszed a fegyvered. Kissé hallgatagabbá válok, míg végzünk, s el nem pakolunk, mint akit gondolatai jobban foglalkoztatnak. A kérdésed végre érdekes, hát elmosolyodom, ahogy körbe nézek. Végre kettesben, s míg látszólag leköt, hogy indulhassunk a mosoly vigyorrá szélesedik.
- A szokásos megteszi, más csomagolásban. – hirtelen mozdul Murray, gyorsan, hogy rád vesse magát, hogy a földre teríthessen és belepasszírozhasson a súlyával. Murray ordít, van mersze fenyegetődzni, hogy an járom meg, ha csak egy hajad szála is meggörbül,, de a kétségbeesése igazán édes előétel. – Sokat várattál Swain, nem biztos, hogy most meg tudom várni míg elkészülsz, de szerencsére itt van a barátod, hogy áll rajtam? – a jól ismert szemek, melyek gyerekkorod óta ismersz, most máshogy ragyognak fel, szinte izzanak, amíg a sötétség el nem nyeli őket.



reveal your secrets

Lev Swain


Lev lakása 44y3AQF
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
103
☩ Play by :
Anton Lisin
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Dec. 04, 2020 10:43 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Beelzebub Kedvelte a hozzászólásod



I can't
close my eyes
I go to sleep with my demons
the past is always awake


Sóhajtozik, de ez nem újdonság, meglepőbb lenne ha egyetértene velem, mint ez, hogy nem érti meg a terveim. Pedig még nem is tudja, csak sejti, és talán azt is csak félve. De pont emiatt nem tud többet a szükségesnél. De talán még ez is sok, talán már az is túl kockázatos, hogy még beszélő viszonyban vagyunk… de jobb lett volna, ha elszakadok tőle? Ha Beelzebub arra játszana, hogy levadássza a szeretteimet, egy ideig még talán el tudnám rejteni őket, de örökre aligha. Előbb vagy utóbb rájönne, hogy merre szorongathat, csak kerülgetném az elhalaszthatatlant ha rejtegetni próbálnám őket előle… az igazság meg az, hogy a munkánk mellett előbb vagy utóbb úgyis ránk találva valaki veszélyes. Ha nem maga a torkosság, majd valaki más… Ezzel a gondolattal egy kicsit máris könnyebb elfogadni, hogy amúgy kockára teszem a körülöttem levők életét is a sajátommal… de amúgy is, meddig várnék még? És mire? Hol lenne az a határ, amikor valaki túl sok áldozatot hoz vagy kér? Nekem nincs más esélyem. Főleg most már nincs. De eddig sem volt, eddig is csak sodródtam a többiek mellett, úgy téve, mintha nem egyetlen biztos út lenne számomra, amit képtelen vagyok elfogadni. Mert igenis van más megoldás a gondjaimra, csak kevesebben választják. Szükségem van Beelzebubra, szükségem van a démonokra… még ha ez áldozatokkal is jár. Én is hoztam áldozatokat. Különben is, ha nem csinálnak egetverően nagy ostobaságot, akkor még viszonylag könnyen is megúszhatják.
Alig hagyok lélegzetvételnyi szüneteket és folytatom a beszédet, kihasználva, hogy már nem vagyok egyedül a gondolataimmal, de még nem Beelzebub társaságában, ezért reagálni sem állok meg Dan megjegyzéseire, a további szavak mellett csak a középső ujjam emelkedik a levegőbe, felé tartva pár pillanatig, mielőtt még visszatérnének a korábbi elfoglaltságukhoz: játszadozni a kővel, a késsel, elpakolni a papírokat, elfoglalni magam, készülni és várakozni, eltűntetni a nyomokat amik túl sokat árulnának el arról, hogy tényleg készülődök, a megszokott őrült rohanásaimon kívül is. Hibázok néha, tudom, az álmatlanság kezd célt érni, már nem vagyok elég éber, ezért is lehettek még elől a tekercsek, ezért is kaphatott ez újabb kéretlen morzsát Dan, s ez talán csak egy a hibák sorából, amiket még nem látok… de ez még mindig nem jelenti azt hogy nem nyerhetek. Csak jöjjön már, különben…
- És mégis mihez kezdenél a békével? Az idők végéig nyáladzani az álmaid közt unalmas. Pont ezért kellek melléd, kezdesz túl öreg lenni, és elfelejteni, hogy szórakozni is lehet. – Egy kicsit talán most furán hangzik tőlem, tekintve, hogy egy ideje jobban bezárkóztam, mint szoktam. És úgy általánosan, a szórakozás más formáit kedveljük, de ha őrült ötletekre kerül a sor, akkor én vagyok a nyerő. Talán ezért is aggódik annyira miattam, már rég óta tudja, hogy valamiért az egészséges félelem mennyiségnél jóval kevesebb szorult belém… ami mellesleg nem feltétlenül igaz, a valóság annyi, hogy vele ellentétben én már régóta tudom, hogy olyan sokat azért nem veszíthetek, és szinte meglepően kevés mód van arra, hogy elcsesszem. Inkább ebből ered a vakmerő őrületem, de amíg nem tudja, hogy tiltott gyerek vagyok, nem értheti. És talán még utána sem. Mert ő nem élte át amit én. Mert bár ő is a közelemben nőtt fel, nem bántak velünk ugyanúgy, mert még itt sem lehettünk teljesen egyformák. Mert Walter szemeiben én akkor is más voltam, mert Walter tudta az igazat. Sőt, talán még többet is, de a titkait, mint sokan mások, szereti megtartani magának. Csakhogy ő még jó is bennük.
- Ki beszélt itt tartós kapcsolatokról? – Forgatom a szemem vigyorogva, bár kivételesen mégsem túlviccelve a helyzetet, mert… a mostanit valóban komolynak szántam. A korábbi démoni “barátnőimről” is volt halvány sejtése, de a mostaniról tényleg azt gondolom, hogy ez az amit kerestem. Ő az akit kerestem. Ő fog kelleni és rá van szükségem, és bár még nem szereztem meg, már közel kerültem hozzá annyira, hogy legyen esélyem. Még ha a találkozásunk puszta véletlen is volt… mégis itt tartunk. Egy ígéretnél, hogy jönni fog. És remélhetőleg ragaszkodik még a démoni szavához. – A mostani más. – Azért megforgatom a szemeim, annyira nem akarom győzködni, mert tudom, hogy felesleges… inkább nekem szól ez a kiegészítés, mint neki. Igen, ez most más, mint a korábbiak.
- Kivételesen azt hiszem, Walternek is tetszene. – A vigyor ami elszabadul a mondat közben, elsőre talán túl gyanús, amint feltűnik, igyekszem szelídíteni rajta. – Ha szarban leszek sem fogok sírni utánad. – Ez egy kicsit azért túlzás, tudjuk mindketten, hogy a másikért mennénk ha gond van, még ha nem is túl boldogan, de azért mennénk ha muszáj. Mindketten túl sokat vesztettünk ahhoz, hogy csak úgy veszni hagyjuk a másikat… vagyis, eddig így volt. Sajnálom, Dan. Valahol tényleg sajnálom, de meg kell tennem. Már így is sokáig nem voltam elég önző. Ideje, hogy önző legyek.
- Aranyos, hogy aggódsz – Annyira nem, ezért is csöpög a gúny a szavak mögül – de még jól megvan minden részem, ha erről érdeklődnél. – Forgatom a szemeimet ismét, de azért folytatom. – Egy pár csaj még nem ártott nekem véglegesen. – Tény, hogy voltam már halálközeli élményekben démonokkal, nem is egyszer, de eddig is kimásztam belőlük. – Nem te mondtad, hogy túl sokat vagyok idebent a fura szokásaimmal? Kimozdultam, szóval örülhetnél! – Lényegében igaz is. És tényleg örülhetne, mert ki tudja meddig tart még ez az egész… remélem már nem sokáig. Ugyanakkor amikor mégis végeszakad… bármi történhet.  – Nem sokkal másabb, mint amikor te csinálod. – De, teljesen más, az ő önpusztító életmódja még mindig biztonságosabb, mint amit én leművelek. De számára még viszonylag édes a tudatlanság és az a vakság, amiben talán egy ideje ő is erőlteti magát.
- Ne nézz így, kapsz kaját. – Minek ez a felhajtás, ha nem dugni, hanem mondjuk enni állt volna meg, most nem nyafogna. Most akkor melyikünk a kislány? – Persze, és ha már itt tartunk, a meló rádeső részét is elvégezzem? – Forgatom a szemeim, de azért ismét vigyorgok, a ki fizet részére még visszatérünk amúgy is. Egyelőre indulnunk kellett, mert miatta már így is késésben voltunk. Mondjuk az én ömlengésem sem segített a helyzeten, de ha időben érkezett volna, akkor most kevésbé kellene sietnünk.
Mi sem voltunk ott a tervezett időben, de a vevő se, így legalább Walter haragja elmarad. Emiatt. Mert ha vérszemet kap, akkor talál hibát ami miatt neheztelhet. Olyat is észrevesz, amit más nem… vagy ami mást nem is érdekelne amúgy, de őt meg nagyon is. Neki néha a semmiség sem semmiség…
Dan megjegyzésére a vállam rándul, már szemrebbenés nélkül, hiszen nem újdonság tőle a hasonló kedves szavak. – Ha te nem tudsz bánni vele, az nem az én problémám. – Azt meg tudhatja, hogy ilyen könnyen nem fogadok szót neki, ez már ötévesen is nehezen ment, nehogy már huszonnégy évesen elsírjam magam, amiért rámszól. Még ha néha hálás is vagyok a barátságáért, azt azért nem kell megtudnia… bár talán most lenne a legfontosabb, hogy megtudja. Amíg még van rá alkalom… A felismerésre mintha összeszorulna a torkom egy pillanatra, sé tényleg mondani is akarok valamit, de… késő. Léptek és beszéd hangja közeledik felénk, Danra pillantva elteszem a kést. Megérkeztek.
Innentől remélhetőleg a megszokott munka volt, rábeszélés és eladás, semmi amit nem tettünk volna meg már korábban is. És a konfliktusok sem fajultak el túlzottan, sikerült jobb belátásra bírni a vevőt is, mielőtt még elfajultak volna a dolgok… szinte már gyanúsan szépen sikerült a végére. Olyan gyanúsan, amire történni szokott valami rossz is, de az elmúlt időszak amúgy is egy lassan növekvő pokol volt, szóval jöhet bármi. Főleg Beelzebub. Bár a mostani pillanat tényleg nem lenne kedvező az érkezésére…
Korábban mondani akartam valamit Dannek, de a pillanat eddigre már elszállt, ezért másképp folytattam, miután elpakoltunk. – Szóval kaja? – A kérdés mellett ott a kimondatlan folytatás is, hogy akkor mit enne, ha már olyan hosszasan nyafogott arról, hogy megéhezett. - Vagy a szokásos?
reveal your secrets

Online
Beelzebub


Lev lakása Tumblr_pdg2lsQVGI1thtqud_500
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
257
☩ Rang :
A torkosság démona
☩ Play by :
Hugh Dancy
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Nov. 30, 2020 9:56 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next





Our game of hide and seek's about to end





Murray rezignált sóhajjal válaszol a replikára, tele van ez a sóhajt kétellyel, mert bár Swain valóban nem bébi, de gyerekesen viselkedik, sőt még talán annál is meggondoltalanabbul. Bár Murray sem tanúsított túl sok elővigyázatosságot, de mentségére szóljon, hogy aligha gondolta volna, hogy a hátát lekaparó szépség is csak egy eszköz, egy báb, ahogy maga Murray is. Számomra jelentéktelen, feláldozható, elfogyasztható, míg az utolsó szó jogába kapaszkodó Swain értékesebb, érdekesebb. Azonban az, hogy ez a kitüntetés melyet érdeklődésem kereszttüzének köszönhet vitatható, hogy áldásosabb, mint inkább átkos, hiszen Murray sorsa bizonyos, de annyival gyorsabb, míg Swain jussa a lassú bizonytalanság, s szenvedni fogja látni gyerekkori barátját. El fogja árulni, mert nem lesz más választása. Van ebben valami gyönyörű, valami, ami miatt elégedettség keneget, melyet az elfoglalt test nem tud hova tenni magában, de érzi, a lelke mélyén, elmélyének egy ajtóval eldugott zugából árad. És Murray ott áll az ajtó előtt, kezében a kilinccsel, de nem mer belesni rajta. Hagyja, hogy Swain szavai eltereljék a gondolatait, hogy ott maradjon az ajtó mögött az, amire nem mer benézni. Vajon összetör Murray, amikor ráébred, hogy a barátja elárulja, hogy ő is elárult téged Swain, mert nem vigyázott, és eladott egy gyors numeráért, egy sebtében megejtett kielégülésért?
- Látom ma az egód az egekben, szomorú, hogy nekem kellene letörni...- a hangja tényleg sajnálkozó  szinte bocsánatkérő, hogy neki maradt az a hálátlan feladat, hogy elmondja nem vagy tökéletes, de még mielőtt megtehetné, te már tovább is lovagolsz a többi megjegyzésén  amiket folyton csak kiforgatsz.
- Akar veled egy síron osztozni, akinek hét anyja van hét városban. Ha már meghalok békében akarok pihenni. – háborog, aztán csak a szemeit forgatja. – Egy lófaszt vagy foglalt. A jobb kezed kurvára nem számít tartós kapcsolatnak. – a lenéző pillantás jól ismert, ilyenkor szokott vállba bokszolni, vagy összeborzolni a hajad, mintha az a pár év óriási, behozhatatlan előnyt jelentene a számára, amit képtelenség behozni. Pedig nem csak az években mérik a tapasztalatot. Ott a nevem, amióta megismertél több évet is öregedtél, mint amennyit egészséges, nem igaz Swain? Szinte édes, ahogy áldásos tudatlanságban akarod tartani, mintha az megóvhatná, de tudod a tetteid következményei már itt vannak, hiszen ezt mind magadnak köszönheted. Engem akartál, s bár nem szabtam árat, valójában minden elvész majd, amit kicsit is kedvelsz. Hiszen sejtetted, hiszen tudtad is, hogy lesznek járulékos veszteségek. Hiszen kisajátítalak, egyedül az enyém leszel, csak az enyém, amíg rád nem unok... ne hagyd, hogy rád unjak, mert Murray már most untat. Untat az aggodalma, untat, ahogy mélyebb jelentéseket keres szavaidban, amivel kapcsolatunkat fested le, untat, hogy mégis hinni akar benned, hogy reméli valóban csak annyi, amennyit elmondasz, amennyit mutatsz neki. Bár van oka félteni, erre utal a tekercs is, a jelenlétem is. Unalmamban mozdítom a kezeit saját ajkához, de csak a körmét rágja, ami beszakadt valamikor, de nem emlékszik mikor. Éhezem idebent, de még várok, még játszok, ameddig el nem jön a tökéletes pillanat. Mert el fog jönni, ebben biztos vagyok, ahogy a sors is elvezetett hozzád, mert én vagyok a végzeted, s nem számít miért... Ízed emléke megelevenedik nyelvemen, a tested vonaglása a kíntól, hogy nyelnem kell Murrayvel egy hatalmasat, ami szólhat a megjegyzésednek is, hogy szétszednék egymást. Talán nem. Talán Walter is van annyira érdekes, mint te, hogy fejtegessem kicsit a titkait, de...az is lehet, hogy nincs.
- Nem irigykedem, jobb lenne egy olyan csaj, akit Walter elfogad, akkor nem küldene a nyakadra. Megint szarba hemperegsz és most még élvezed is, amíg el nem temet egy szar hullám, aztán meg majd várod, hogy kivakarjalak belőle. – fejcsóválva hangzik a jóslat a baráti szájból, szinte int, mintha jót akarna, de fárasztja már a rengeteg kisegítés, a falazás. Persze ott lesz, de nem szívesen nyújtja majd kezét, hiszen megmondta előre és nem lesz rest felhánytorgatni ezt is, mint a legtöbb alkalmat.
- Szerintem ne csodálkozzunk, hogy csodálkozom, rohadt szuicid hajlamú vagy. Majd kikaparja valamelyik csaj a szemed, vagy rosszabb... – arról hallgat, hogy a női nem képviselőinél lesz rosszabb, vagy a szem kikaparásnál. Elnémul  hiszen nincs étel, s bár ez nem kellen3e, hogy meglepetésként érje, mégis szemöldöke felszalad, hogy kissé bírálóan méregessen. Nem ő teszi valójában. Így vársz engem Swain? Étel nélkül? Vagy megint veled és rajtad evődjek?  Mégis kilépek, hadd zárja az ajtót  s még a késre sem fordítok nagy figyelmet, csupán a megjegyzésre, mely nem is Murrayt, hanem engem bosszant, hogy egy furcsa vigyorral forduljak el tőle az indulási irányba,  s úgy szóljak vissza. – Akkor te fizetsz...- te fizetsz, megfizetsz, hogy éheznem kell, de már nem sokáig, hiszen lassan ideje hagynom, hogy lehulljon a lepel, nem igaz? Ám még egy kicsit várnom kell, hát bevárlak  s hátba veregetlek  Murray szokásához híven, amikor meghívatja magát veled minden szemérm3sséget és szégyent mellőzve. – De farkas éhes vagyok, csak szólok... és tedd már el a fegyvered a gatyádba, ilyen kis bicskával én nem villognék. – fogja vissza a nevetését, amit saját kétértelmű poénja miatt kell magában tartania. Gyere Swain, minél előbb végzünk, annál előbb kapod meg a meglepetésed. Két előnyöm is van ebben a testben, valószínűleg nem bántanád a barátod, ha feltűnne a növekvő éhség, illetve még azt sem tudod, hogy itt vagyok, bár, hogy nem vársz, az elszomorít és sért. Azt hittem már tűkön ülsz, hogy viszont láthass...


reveal your secrets

Lev Swain


Lev lakása 44y3AQF
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
103
☩ Play by :
Anton Lisin
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Okt. 24, 2020 10:00 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


I can't
close my eyes
I go to sleep with my demons
the past is always awake


- Én sem vagyok bébi, mégis a nyakamon lógsz. – Mintha nem örülnék a társaságának, de a dolgok sosem voltak olyan egyszerűek köztünk, hogy ezt csak úgy a szemébe mondjam. Akárcsak azt sem ismertem volna el, hogy ténylegesen megnéztem az említett sarkot, csak hogy tudjam miről is beszél. Legalább ő sem tett újabb megjegyzést rá, vagyis a mocsokra nem, és másra sem, csak feltűnően figyelt s közben ki tudja miket gondolt, mégis kezdtem úgy érezni, hogy tud valamit, holott az lehetetlen, elég óvatos voltam, ő pedig nem a legélesebb ember. Bármennyire is kedvelem, azért az ismert, hogy nem az esze a legnagyobb erénye, főleg ezzel az arrogáns hozzáállásával amivel látszólag annyira lenézni az én munkámat. Ezért is vigyorodok el és teszek megjegyzést, csitítva azt a hangocskák ami azt mondja, máris lebuktam előtte. Ha ő tudná, tudná még száz másik ember. A válasza is arra utal, hogy a pillantása még ha gyanús is volt, nem attól mitől sejtettem.
- Igazad van, a tökéletesen már nem lehet javítani. – Érett felnőtt módjára fintorgok vissza rá. Nem is értem, hogy miért kellene néha még mindig bébiszetter… de már csak idő kérdése, hogy szabaduljak Walter figyelő szemei elől, idegtépő, soha véget nem érő idő… merre lehet most Beelzebub? Meddig tart még, amíg ideér? Megtalált már, csak várat még? Minden eltelt nappal nehezebben telepednek rám a kérdések, hosszabban tartanak fent esténként s gyakrabban másznak különös suttogásként a fülembe… ezért is örültem ennyire Dan érkezésének, még ha nem is mutattam, menyire hálás vagyok a társaságáért. – Aww, osztoznál a síromon, mennyire romantikus! – Nem így értette, tudjuk ezt mindketten, de számíthatott arra, hogy kiforgatom minden szavát amint meglátom rá a lehetőséget. – De, tudod, foglalt vagyok. – Őt nem kívánnám magam mellé a halálba, sőt, igazából kevés embernek kívánnám a halálát… sokkal kevesebbnek, mint amennyinek okoztam is, de járulékos veszteségek voltak, áldozatok amiket megkövetelt magának a világ. Ha valaki, én megtapasztalhattam, hogy a szabályok mennyire nem egyenlőek, nem játszhatunk mindig úgy, ahogyan kényelmesebb vagy ahogyan szeretnénk, néha fel kell adni az elveinket ahhoz, hogy elérjük amit akarunk. Vagy éppen az emberségünket. Manapság egyik sem hoz ételt a házhoz, sőt, hajlamosabb inkább elvenni azt mint termelni.
Igyekszem elpakolni a lapokat, amik súlyos emlékeztetői a tervem részleteinek, nem akarok gyanúsnak tűnni, de össze kell szednem őket mielőtt ennél is több kérdés ébredne Danban. Az érzékeim láthatatlanul nyúlnak a lelke felé, csendben tapogatják, figyelve minden mozdulatát, amíg a megnyugvás rezzenéseit nem érzik rajta. Elhitte. Talán csak azért, mert el akarta hinni, mert ez az a válasz amitől nyugodtabban alszik esténként, de a legfontosabb az, hogy nem fog többet kérdezni a témáról, és ez egyelőre pont elég.
Gúnyosan pillantok hátra rá. – Oh, és neked mióta van az meg? – Szívhatja a vérem, de van ahol jobban zavar, mondjuk ez egy olyan pont, tudja ő is, neki az izmai vannak, nekem nagyrészt a fejem, amit már az érkezése óta csak kritizál. Bár én alapoztam meg a hangulatot azzal a hatalmas baráti üdvözlettel, kellett neki a motiváció, hogy biztosan hozza a formáját. Amíg az ő idegesítő megjegyzéseit hallgatom, mintha halkabban hallanám a saját fájdalmas rázkódásomat, miközben a démon újra és újra szed szét apró, könnyen nyelhető darabokra.
A beszélgetés lassan foly tovább, mintha nem lenne más dolgunk, de kell ez a pár pillanat mielőtt kimennék vele az utcára, az utcára ami tele van idegen arcokkal akik bármelyike mögül a démonom nézhet vissza rám. Tudja már, hogy merre vagyok? Hogy mennyire várom már az érkezét? Érzi a félelmet? A türelmetlen várakozást, a fájó perceket, az átvirrasztott estéket? Egyszerre hoz lázba és taszít az érkezése, érzem a veszélyt, de valahol elhiszem, hogy tudom kezelni, ahogyan eddig is kezeltem, ha nem is nyerhetek, nem zavar, nem is kell, elég annyi, hogy megkapjam amire szükségem van. A kéréseimnek ára lesz, tudom én is, üzleteltem már démonokkal, még ha nem is ekkora tétben, tudom, hogy mivel jár, tudom, hogy veszélyes és tudom, hogy mindig többet akarnak. Akárcsak én is. Ha teljesen túl nem is járhatok az eszén, az nem jelenti azt, hogy biztosan teljesen kudarcba fullad a tervem, csak azt, hogy váratlan módosítások kellenek majd.
A történet leköti Dant, akárcsak engem, kicsit nehezedik a súly, s látszólag nem is fog gyanút, de miért is tenné, maximum azt hiheti hazudok, arra aligha gondolna, hogy nők helyett démonok közt ugrálok, s bár tényleg a testem ajánlom fel, közel sem olyan formában ahogyan sejtené. Mert azt talán még ő sem hinné, hogy mennyire elvetemültté váltam az évek során, vagy elkeseredetté, amitől képes vagyok feladni minden ismertet az ismeretlenebbért, amiről csak hallottam, de tudom, hogy vár rám és ha már vár, önként sétálok a karjaiba, hogy még ha meg is tör majd, legalább fel tudjak állni a végén és újrakezdeni. Mert azt még egy halandó is tudja, hogy egy pokolban egy lélek egyedül semmi.
A közbeszólását inkább már figyelmen kívül hagyom, helyette folytatom a történetet, ki akarom mondani, mielőtt még újra félbeszakítana, hiszen még ha nem is a teljes igazság, még ha több rétegnyi ferdített valóság mögé is bújtattam a szavakat, valahol nagyon mélyen igazak voltak, és ez a cseppnyi igazság is több volt a semminél. A barátnő említése különös bizsergéssel tölt el, félelemmel vegyes izgalom, ilyen közel a célhoz egyre ingatagabb vagyok, ami veszélyes lesz a démonnal szemben, talán ezért is akartam beszélni róla. Mégis elszabadul egy beszédes vigyor, amit Dan mintha veszélyesnek venne, és igaza is lenne, veszélyes. De szükséges, ezért is vonom meg a vállam, de a látszólag olyan könnyű mozdulat valamiért mégis nehézkesen érkezik. – Pont ettől lesz izgalmas! – Mintha neki kellene magyarázni erről, bár tény, hogy más területek érdekelnek, az igazságót még kevésbé helyeselné. Megpróbálna megállítani, meg akarna menteni, de mindketten tudjuk, hogy engem nem lehet. – Csak irigykedsz. – Vigyorogva vonok vállat újra, ez a mozdulat már természetesebb, másodszorra mintha könnyebb lenne úgy tenni, mint aki nem élet és halál közt lebeg éppen, vagy akit a démonai éppen nem marcangolnának annyira belülről, hogy lehetséges ellenfelet láthasson egy olyan emberben is, akiben amúgy megbízna, mert akármekkora idióta is, ha segítség kell akkor ott van, még ha olyan kéretlenül seggfej módon is, de előbb vagy utóbb ott lesz egy ásóval, ha el kell tűntetni a szemetet, vagy éppen valaki mást.
Elveszem a tekercset és bele is nézek, de nem túl hasznos, legalább is nem annyira amennyire szeretném, még ha értek is részeket, a lényeget nem, ezért is olyan bosszús a mozdulat amivel újra visszacsomagolom. Feszült a mozdulat, de mégis, feszülten figyelek arra, hogy ne tegyek kárt a szövegben, amit még ha nem is értek most, egyszer talán érthetőbbé válik majd… addig is elviszem magammal egy biztosabb helyre, mielőtt még elindulnánk a raktárhoz fogadni a vevőket, ahogyan Walter olyan szépen ránk parancsolt. Abban legalább egyetértünk, hogy őrült eset.
A megjegyzésére szinte váratlanul nevetek fel. – Darabokra szedné. – De nem mondom, hogy melyikük, értheti bárhogyan, én tudom a választ, legalább is erősen hiszek benne, hogy Beelzebub elég lenne Walter ellen. Akinek bár megkérdőjelezik a halandóságát, biztosra senki sem tudja. De a torkosságnak még ellene is elegendőnek kellene lennie.
A morgására csak a szemeim forgatom, tényleg az ő hibája, ha ennyire átrendezte a prioritásait, megérdemli, hogy éhezzen amíg végzünk. Már így is eleget töltöttük az időt a mesélgetésemmel, ami mondjuk nem az ő hibája volt, de már neki kell elszenvednie a következményeit. – Te már azon is csodálkozni szoktál, hogy életben vagyok. – Olyan könnyedséggel rántom meg a vállam, mintha teljesen hétköznapi lenne a téma, nekünk talán valahol az is. – Remélem sokáig. – Ártatlan mosollyal nézek rá, miközben becsukom mögöttünk az ajtót, hogy indulhassunk innen.
A kinti levegő különösen felszabadító a korábbi napokhoz képest, bár a nehéz érzés nem tűnt el teljesen, a háttérbe szorult annyira, hogy elviselhetőbb legyen. Az épület ahová tartunk távoli, de nem annyira, hogy túl kínos legyen az út, még akkor sem ha csendben töltjük el azt. Kívülről úgy néz ki, mint bármely másik, leharcolt a körülmények miatt, de nem annyira, hogy használhatatlanná váljon. A lényeg a belsejében van, bár az első lépés után nem fedi fel az összes titkát, hiszen aki idáig érkezik annak tudnia sem kell mindről. Kihalnak tűnik de nem védtelen, talán avatatlan szemek számára az, de mi tudjuk, hogy nem jó ötlet mindenféle terv nélkül betörni ide. A ládák, amiknek a tartalmát eldanunk kellene már készen várnak, még csak a vevőnek kell érkeznie, bebíztosítani a vételt és már mehetünk is. Mehetnénk, ha nem érkezne késve... - Úgy tűnik éhezned kell még. - Szórakozottan forgatok egy kést a kezeim közt, egyet ami mindig nálam van. Tulajdonképpen nem is emlékszem, hogy mikor hagytam el a lakásomat utoljára bármiféle fegyver nélkül...
reveal your secrets

Online
Beelzebub


Lev lakása Tumblr_pdg2lsQVGI1thtqud_500
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
257
☩ Rang :
A torkosság démona
☩ Play by :
Hugh Dancy
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Okt. 20, 2020 2:23 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next





Our game of hide and seek's about to end





- Nem a bejárónőd vagyok, hanem a bébiszittered. – hangzik a replika, de Murray elégtétellel figyeli, ahogy barátja megnézi magának azt a sarkot, amit beszőtt a pók, bár nem érti mi zavarja ebben a rendetlenségben. Valójában semmi, de ürügy kell a hosszas szemlélődésre, s szerencsémre az elméje könnyen befolyásolható, ráadásul nem szokatlan a szájjártatása, hiszen nincs ebben semmi eltérő a szokásosnál  hiszen arról kell beszélni, ami szemmel látható és kritizálni. Jellemző a kapcsolatukra. Ahogy a hosszas szemrevételezés mögötti aggodalom sem áll olyan távol tőlük, főleg Swain okoz fejfájást Murraynek, mert a kis taknyos, ahogy Murray magában nevezi a fiút, szeret belemászni olyasmivel is, amibe nem mindig egészséges és egyedül nem mindig tud kimászni. A kérdés viszont engem int, túl régóta figyelem a vonásokat, dehát muszáj alaposan megnéznem kiért is fáradtam ide, muszáj megcsodálnom az arcot, mely lehet, hogy az eredeti, ami eddig  ismeretlen volt, s helyette a jó Iov arcát láttam magam előtt, mert még nekem is kell, hogy annak, akire vadászom arca legyen. S most van, most talán meg van az igazi, hát oly nehéz róla levenni Murray szemét, de megteszem, míg ő elfintorodva röhögcsél.
- Inkább kímélj meg tőle, profilból sem vagy szebb, de nem ám... – de azért futó pillantást vetünk az állkapocscsont ívére, a nyakra, mielőtt belépnénk, hogy ne legyen túl feltűnő, mennyire óvakodunk attól, amit nem látunk, vagyis a szőnyeg alattitól. – Annyira szeretnélek hat láb mélyen a föld alatt is. – komolytalan kijelentés, hiszen dehogy áll szándékában Murraynek, hogy holtan lássa, vagy elássa Swaint  ahogy nekem is más terveim lesznek vele, de még kell a bizonyosság, több kell mint az egyszerű megérzés, vagy hamis remény. Nekem tudnom kell, hogy ő az, akit vártam, akire vágytam, hogy a fogócska-bújócska véget érjen és helyette új játékot kezdjünk. S megkapom, amire áhítom  hiszen ott a nevem a papíron, árulkodó jel, ahogy a pillanatnyi hallgatás is, de én adok neki Murray szájával mankót, hogy megnyugtassa barátját, hogy ne kattogjon sebesen az agya, cikázzanak a gondolatai  s hogy az aggodalom semmivé váljon. Elfogadja a kínált felvetést, s válaszára Murray alig halhatóan, de sokkal megkönnyebbülten vesz egy lélegzetet, melyről nem is tudta, hogy visszatartja ezt az elemi ösztönös késztetést. Felröhög, kicsit tétován  kicsit még érezni a benne csengő feszültséget, mely megüli a szobát, s szinte tapintani lehet.
- Elírtad, bár a helyesíráshoz megfelelő intelligencia szint szükségeltetik. – nem hívatja meg magát a bárba, valami visszatartja belülről a halandót, talán az, hogy érzi a hazugságot, s bár aggódik, esze ágában sincs megismerni az igazságot, mert akkor talán még inkább féltenie kellene a barátját.
A hazugságoknak azonban mindig akad némi valóság alapja, s feltűnik az elferdített, eltorzított történet és a valóság közötti párhuzam, ám a halandó mit sem sejtve hallgatja a rövid, de annál érdekesebb beszámolót, ami felkelti a kíváncsiságát, pikáns részleteket követelve, de ezt a késztetést elcsitítom benne. Nem kellenek a kereszt kérdések, hiszen én pontosan ismerem a valóságot, s ez a kis affér rám és Swainre tartozik. Bár nem kétlem, hogy a fiú képes tovább szőni a hazugságok hálóját, s annál nagyobb lenne a csalódása Murraynek. Mert csalódni fog, mert ki fog derülni az igazság, hiszen ott vagyok az arca mögött, elméjében, testében gomolygok és várok. Várok a megfelelő alkalomra, hiszen Swain tele van meglepetéssel, kár lenne a türelmetlenségem miatt elszalasztani, a várt prédát. Murray nem veszi fel a sertést, helyette azonnal visszavág. – Azért, mert ostoba vagy. – s mint aki jól végezte dolgát, elmélkedik tovább magában, emésztgeti a halottakat. Csakhogy engem a szavak nem lakatnak jól.
- De mi lett a barátnővel? – teszem fel a kérdést, mely kettőnket foglalkoztat, de más okból. Seymourért jött, valóban miatta érkezett, csakhogy ő az enyém volt, s megtalált benne. Onnantól változtak meg a dolgok, lettek érdekesebbek. Hát most én vagyok, aki elejt egy kis emlékeztetőt, hogy a hatást várjam, nem kirívó megjegyzés, de látom a változást, hogy lesz egyetlen igenben benne minden, ami hízeleg? Valójában az arca adja meg a választ, a megszállott mosoly, mely nem tetszik a halandónak, de nekem ínyemre van, s tovább bókol vele.
- Nem kellene túl nagy fába vágnod a fejszéd, nem vagy vele egy súlycsoportban. – állapítja meg Murray és nagyon helyesen, hiszen nincs velem egy súlycsoportban Swain, hiszen most is megölhetném... tán védekezne, de a végeredmény a halála lenne, csakhogy nem azért jöttem, hogy én itt megöljem.  Hanem azért, hogy megfejtsem, lekaparjam  morzsoljam róla az összes titkot, ami érdekessé teszi s aztán.... aztán meghalhat jelentéktelenül.
- Aggódik érted a halál  de aztán ne picsogj a vállamon, ha megégeted magad. – a Murray megérzései most is helyesek  de talán már nem lesz meg az a váll, amin Lev Swain megbánhatná ezt a kis játékot. Swain mellénk lép, s alig észrevehetően lélegezzük be zsenge illatát, de mi is mozdulunk, hogy széthajtva a tekercset futólag belelessünk. Murraynek kínai, az én futó, érdeklődő tekintetem viszont talál érdekes dolgokat, melyek megmosolyogtatnak a halandó elmében, s emiatt mosolyog velünk Murray is, amit nem törlök el róla azonnal, hiszen nincs jelentősége, hiszen mosolyoghat Swain megjegyzésén is. Úgy hajtjuk vissza a tekercset és nyomjuk a kezébe, mintha nekünk valóban semmit nem mondott volna.
- Akkor tessék, tiéd a pálya öcskös. – az elégedettlen horkantása árulkodó, a kérdésre azonban csak megrántom Murray vállát, amit amúgy is meg akart tenni. – Honnan tudjam? Flúgos az öreg. – jegyzi még meg, majd részéről le is zártnak tekinti a tekercs kérdését. Vajon mennyit értesz belőle Swain? Mit adnál ezért a tudásért? A szúrós pillantástól csak a halandó érzi magát kissé kínosan, én nem. – Mégis csak jó lenne, hátha annyira tökös csaj, hogy Walterrel is elbír. – ossza meg a veleményét némi bizonyossággal, hiszen az én bizonyosságom. Az idősebb Swain nem ijesztene el, hiszen a tekercs különös titkokat tár fel értő kezekben, de aligha létezik halandó, aki képes lenne teljesen elolvasni  erről gondoskodtak, bár hogy mégis akad olyan kívülálló fél, aki tud a részleges tartalmáról nem fogja elégedetté tenni. De ő sosem elégedett.
- Dehogy hiányoztál, csak kajás vagyok. – morogja Murray, mert ez az éhség más. Szinte belekordul a gyomra a válaszba, s én is elhúzom a szám, nincs itthon elég kaja. Akkor ki kell szolgálnom magam? Így vártál engem, Swain? A csalódottság dühös szusszanássá válik, de az ajtóhoz fordulok, hogy akkor induljunk. – Csodálkozom, hogy nem halsz éhen, ha üres a hűtőd. – bár én tudom, hogy bekapni tényleg szinte bárhol be lehet pár falatot, de a gyors étkezés, a sebtiben elköltött vacsorát nem erre az alkalomra tartogattam, hiszen ez egy ünnep, méltó lakoma illene hozzá. – Menjünk, csak ne éheztess sokáig. Meddig tart vajon ez a szar? – mert vissza kellene érnünk, hogy nyugodt körülmények között lehess újra az enyém Swain.

reveal your secrets

Lev Swain


Lev lakása 44y3AQF
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
103
☩ Play by :
Anton Lisin
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Okt. 07, 2020 5:43 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


I can't
close my eyes
I go to sleep with my demons
the past is always awake


A megjegyzésére csak a szemeim forgatva válaszolok. – Ha annyira zavar, szedd le. Amúgy meg nincs is akkora mocsok, nem kell kényeskedni… - Attól még az említett sarokba pillantok, meg pár másik pontra is. Tény, hogy mostanában jobb dolgom is akadt, mint az olyan apróságokkal foglalkozni, mint mondjuk a takarítás, de azért lehetett volna rosszabb is a helyzet, még nem voltak annyira látványos nyomai a hanyagságomnak, hogy tényleg aggódni kelljen. Bár aggódni azért lehet nem ártana, de pont ezért vigyorodok el Danra pillantva, mintha nem az életemet kellene féltenem mostanában. – Kíváncsi vagy a profilomra is? – Elfordítom a fejem, bámuljon meg csak oldalról is, hiszen egy ideje már rajtam pihenteti a tekintetét. – Minden oké? Pont neked kellene mondani, hogy érezd otthon magad? Mondjuk, inkább ne tedd, még elkezdenél rendet rakni… - Dehogy kezdene, de azért kéretlen volt a megjegyzése. Láttam már őt ennél nagyobb szemétben is, mondjuk ő is engem. Ha az összes kis mocskunkat egymásnak kellene dobálnunk, akkor sosem végeznénk el a mai dolgunkat. Bár lehet, hogy ő azért többet mesélhetne, pont annyival idősebb nálam, hogy elkapta a legidiótább kölyök pillanataimat, de azért igyekeztem bepótolni ezt az elmaradást és szerezni neki is maradandó emlékeket amikre amúgy nem szeretne mások előtt visszagondolni.
A sóhajára csak kiszélesedik a mosolyom, ami még mindig nehéz érzéseket takar, de mintha már engedni kezdene a nyomás a vállaimon. – Én is szeretlek, nem kell szégyellned. – A gúnymennyiség ellenére valahol még igaz is, Dan olyasmi volt nekem, mint egy testvér, a maga módján. Nem igazán mondjuk egymás képbe, de azért összeszoktunk annyira időközben, hogy érdekeljen mi van a másikkal. Például, ha fárasztást akar, akkor én készségesen leszállítom neki.
Próbálom összesimítani a lapokat, de késő, Dan kiszúrja a nevet amit takarni akartam előle. A gondolataim gyorsan váltják egymást, felelni kellene valami hihetőt, nem a teljes igazságot, mert azt nem árulhatom el. Biztosan nem értene egyet a döntésemmel, talán még aggódna is... és még nagyobb bajba kerülne, mint amiben most is lehet a közelemben. De ugyan miért célozná őt a démon? Annyira közel azért nem vagyunk, igaz? Nem, igazából jó célpont lenne Dan is, amin változtatni kellene, de őt is elveszteni… valahol szükségem van rá, nem is tudja, de segít átesni ezen azzal, hogy lefoglal. Úgy tűnik közben nála is kattogtak a fogaskerek, és valami értelmes is kisült belőle, gyorsabban, mint nekem, ami… ami azért elég megalázó, mégis az ő ötletével megyek. – Ja, a Beelzeboobs. – Mintha ő is azt akarta volna, hogy ez legyen a kutakodásom oka… én pedig megadtam neki. Minél kevesebbet tud, annál jobb, és talán így könnyebb is lesz. Biztosan kioktatna ha rájönne, és most a bizonytalanságra van a legkevésbé szükségem.
A hazugságot pedig hazugság követ, valahol szinte zavar is, de tudom, hogy jobb ez így, semmi szükség arra, hogy ennél is jobban bevonjak másokat az ügyeimbe. S talán neki is jobban tetszik így, hiszen hiába sántít a magyarázat, vagy vet fel még több kérdést, úgy tesz, mintha elhinné. Vagy tényleg annyira ostoba, hogy elhiggye. Hiszen ismer, tudja milyen gyakran vannak nőügyeim, a titkos viszonyaimon kívül ritkán lát bárkivel is, főleg az elmúlt fél évben. Három éve valami rohamosan megváltozott, ez pedig most látszik kiteljesedni, amikor a terveim összeérnek a valósággal és rájövök, hogy még mindig nem állok készen. De szembenézek azzal ami jönni fog, mert ma vagy holnap, de a szenvedés amúgy is elkerülhetetlen lenne. Túl gyorsan változnak a felállások ahhoz, hogy tovább várjak, rájöttem erre már Oma halálakor, amikor igazán meginogtam, amikor készen álltam visszalépni és valamilyen módon jobbnak lenni, de… ő már nincs itt. -  Rohadt mázlista vagyok amiért itt vagy nekem, nem tudom, miért is nem gondoltam még erre. – Mert mondjuk amúgy ő is egy barom, csak az a fajta, akit mégis megtűrsz magad mellett.
Belekezdek a mesébe, aminek a szálait most alakítom át egy olyan formába, amiben Dan is meghallhatja. Talán gyanakodni fog, de az igazságot aligha szedi ki a felcserélt szereplők mögül… arra viszont tökéletes, hogy kimondjam egy részét annak, ami éppen történni készül körülöttem, ami ébren tart, ami lassan megőrjít, ha nem érkezik a démon… mi lesz, ha nem érkezik? Mi történik, ha elfelejtett? Ha mégsem lett volna elég amit kapott, amit látott? Ha nem tartja a szavát? Nem, érkezni fog. A játéka része, várat, de meg fog találni. Ha valami hiba történne… még mindig tudom, merre kell keresni. – Ja, azzal. – Megállít, de folytatom, kevés időt hagyva további kérdésekre, túl akarok esni rajta, elmondani, még ha nem is lesz egyértelmű számára a felvázolt helyzet, legalább már kevésbé rossz az érzés, hogy a szemébe hazudok már hetek óta. De ismét félbeszakít, a mostani megjegyzése viszont… valami más. Valami, ami lefagyaszt egy pillanatra, amitől a szívem monoton dobbanása elront egy ütemet, amitől megfagy a mosoly… de a meglepettség ennyi, megtöröm a csendet mielőtt túl hosszúra nyúlna, nevetek, mintha vicces lenne, és közben észre sem veszem, hogy a kezem a vállamra kerül, oda, ahová az első harapások egyikét kaptam. Nem éreztem mindet, de mégis emlékszem mindre. – Igen. – Egyenesen a szemeibe bámulok, beletalált a lényegbe, a mosolyom szinte mániákus, egy pillanatra egészen őrült ragaszkodás az amivel figyelem. Ezt akartam. Erre volt szükségem. Arra, amit Beelzebub nyújthat. Még ha meg is gondolta volna magát, nem fogom hagyni kihátrálni, ha kell majd keresem én, ha nem érkezne, akkor megyek én. Bárhogyan is végződjön, be fogjuk fejezni. Döntöttem és végig is viszem, legyen bármekkora őrültség is, megcsinálom, és meg fogom kapni amit akarok. Még ha drága árat is fizetek érte, egyszer jelentőségtelen lesz ez is. Meg fog térülni miden amiért dolgoztam. De észreveszem mit teszek, azért nevetek újra, mint aki csak színészkedett, mint akiben semmi megrögzött vágyakozás nincs az áhított személye irányába… hiszen akármekkora fafej, azért Dan sem teljesen ostoba. Csak eléggé jól meg tudja közelíteni azt a mélypontot. – Ne aggódj anyu, nagyfiú vagyok. Egy kis szórakozás még nem ártott meg senkinek. Nem most aggódtál, hogy túl sokat vagyok egyedül?
Viszont a munkára is rá kell térnünk, s ha már Dan nem tart elég érdemlegesnek arra, hogy mellém vonszolja magát, így én lépek közelebb… viszont nem felejtem el teljesen azt a leheletnyi kis gyanút, amit a mozdulatlansága keltett. Talán paranoiás vagyok, talán nem… de azért biztosabbra mennék. Igaz, van rajta rúna, s remélhetőleg nem akkora idióta, hogy hagyja leszedetni magáról. Ugyan, Danről van szó… Értetlenül vonom össze a szemöldököm amikor Dan kinyitja a tekercset és belenéz. – Ne erőltesd meg magad, még maradandó károsodást kapsz… - Hiszen sosem volt türelme az ilyenekhez, engem is bogarasnak tartott amiért még érdekelt is. Bár tény, hogy nekem kényszer is volt benne, Walternek nem igazán mondhattam nemet amikor azt mondta tanuljam meg, de mindig örültem, amikor valamilyen új szöveget adott. Azért belelesek én is a tekercsbe miután megkapom, a tekintetem gyorsan siklik végig az első sorokon, de már itt is idegen jelek vegyülnek az értelmes szövegbe. Nemtetszően horkantok fel, miközben visszatekerem. – Honnan szerzi Walter ezeket?? – Mintha nem teljesen emberi lenne, bár jól álcázott, nem lepne meg ha démoni lenne. A kérdésre nem vártam választ, hiszen ő sem tudhatja, senki nem tudja… maximum sejtünk mindenféle őrültebbnél őrültebb dolgot, ami a férfire pillantva már nem is tűnik annyira vad ötletnek.
Dan közben elegánsak visszakanyarodott a barátnőmre, amire már szúrósabban néztem rá… talán részben azért is, mert még a tekercs tartalma miatt is dühös voltam. Nem tudtam minden szavát elolvasni… - Walterről van szó, egy paranoiás, maximalista fasz, még… elijesztené. – A gondolatra végül mégis elvigyorodok, végül is, aligha futna el előle Beelzebub. – Azt hittem, hogy gyorsan akarsz végezni. Még azt gondolom, hogy hiányoztam… - Azért azt nem volt nehéz elhinni, hogy a hasát előrébb tette, mint a munkánkat… - Nem ér rá munka után? Ha már dugni volt időd. – Ő rendezte így a prioritásait, szóval szenvedhet kicsit miatta. A tekerccsel a kezemben elindultam vissza a szobába ahol az érkezése előtt is voltam, hogy egy valamivel biztosabb helyen tudjam Walter érkezéséig, majd visszamenten Danhez. – Szóval, indulhatunk? – Kérdés volt, de igazából olyan határozottsággal közelítettem meg őt és az ajtót, mintha már rég eldöntöttük volna. – Majd utána megállunk kajálni. – Mert amúgy a hűtőt sem töltöttem fel egy ideje, ha már szóba került… a hétköznapi rutinjaim egy ideje felülíródtak. Ami mondjuk, így belegondolva abba, hogy kit is várok éppen vendégül, talán nem a legjobb döntés volt… - Nincs itthon elég kaja. – Ezt nem feltétlenül kellett volna hangosan kimondani, de legalább ez motiválhatja őt is az indulásra. Bár a vendégemnek aligha van elég étel ezen a földön, de azért előny lehet, ha magamnál több ehető dolog is van a környezetünkben.
Előtte megállva viszont egyetlen pillanatra mégis hezitáltam, mintha valami, egyetlen apró részlet mégsem passzolna valahol… de végül mellé léptem, hogy ajtót nyitva indulhassunk, ha nem volt egyéb kifogása… talán csak a paranoiám, az álmatlan éjszakák rémképei amik lassan nappal is megjelennek, talán csak azok suttogják a fülembe, hogy valami mégsincs rendben… de végül is, Dan tud vigyázni magára. Ostoba, de nem annyira, hogy könnyedén démoni hatás alá engedje magát… évek óta ismerem…
reveal your secrets

Online
Beelzebub


Lev lakása Tumblr_pdg2lsQVGI1thtqud_500
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
257
☩ Rang :
A torkosság démona
☩ Play by :
Hugh Dancy
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Okt. 05, 2020 7:05 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next





Our game of hide and seek's about to end



Murray szemforgatása a válaszra éppen kapóra jön, hogy általuk felmérjem a terepet. A padló üres, csak néhány óriás porcica díszeleg rajta, legalább is ott, ahol a szőnyeg nem takarja. Ha az akinek gondolom, jobb lesz elkerülni azt, amit nem néztem meg tüzetesen, nehogy váratlan meglepetés érjen, hiszen most rajta a sor, hogy meglepjem és én magam legyek a meglepetés.
- Ha úgysem alszol legalább takaríthatnál néha, nem mondom nálam sincs patyolat rend, de az a pókháló a sarokban szerintem még Krisztus előtti. A csajok nem igazán csípik az ilyesmit, csak a horror kastélyokban. – hagyom hadd okítsa a csajozásról, mintha itt sem lennék, de ő is érzi, hosszabban vizsgálgatja barátját, mint általában, ám ezt könnyű a halandók érzelmeivel megmagyarázni, mert akármennyire is tagadja az a seggarc ott sokat jelent neki, és aggódik érte. Hát nem aranyos ez, a bajtársiasság, ami gyermekkoruk óta jellemző a kapcsolatukra, mert bár Murray panaszkodik, de nem szeretné, ha más vigyázna a kis rohadékra, mert sosem bocsátaná meg magának, ha vaja esne, bár hisz venne, hogy a másik tud vigyázni magára. Vajon re is így érzel iránta Lev Swain? Ha az vagy, akit remélek, akit várok, akire vágyom már rég el kellett volna hagynod az efféle kötelékeidet, mert tudod... mindenki meghal. Ám örülnék, ha sokat jelentene, ha szenvednél, amikor meghal, mert a fájdalom igazán erőssé tesz, s ha minden köteléket elvágunk, akkor csak én maradok neked, mint biztos pont, hiszen ezt akartad.
- Csak egy kicsit késtem, muszáj kiengednem a gőzt, hogy eltudjak viselni veled egy fél napot. Mert, csak hogy tudd, rohadt fárasztó vagy a szarságaiddal. – hatalmas sóhaj szakad fel a halandó tüdőből a megjegyzésre, mintha nem viszonozta volna ő is a szívességet.
- Erről beszélek, igazi kis nyomorék vagy. – mégis leteszi a követ, aminek minden mozdulatát figyelemmel kísérem  keresve a jeleket, hogy jó nyomra akadtam. A papírokat szedegeti, s ha nem figyelném éles, kiéhezett szemmel a mozdulatait elsiklanék felette, de a nevemet könnyű felismerni, s Murray gondolatai, amik aggódva cikáznak, hogy megint a démonológiát bújod, megerősítenek abban, hogy itt a helyem.
- Megint ilyen szarságokat olvasol, azt csodálkozol, ha Walter tiszta stressz? Ki a faszom az a Beelanyámfasza? – lépek be, kissé elgondolkodva, hiszen feltűnt a habozás, s a halandó test tulajdonosa egyből reagál is, hogy mozduljon, de pár lépés után újra megállítom, mintha csak a megvilágosodás tapasztaná a lábait a padlóhoz, s gátolná, hogy a puha szőnyegre lépjen.. – Az nem egy bár? Beelzeboobs? Mondd, hogy pia körutat tervezel. – kis könyörgés van a hangjában. Mert Lev Swain néha nagyon titokzatos, s a szemében néha még Murray is látja az őrült fényeket, melyek néha megrémisztik, de az okát sosem tudja, hogy miért áll fel néha a tarkóján a szőr a haverjától, hogy mi az, ami miatt jobban aggódik, hogy mi az, amiért szemmel láthatóan nem alszik. A kérdés, bár foglalkoztatja, de sosem teszi fel, mert nem akar igazán választ kapni, hiszen ez a tudatlanság áldásod. Én azonban már tudom. Már dzintr biztos vagyok benne. Swain. Swain. Lev Swain, téged kerestelek, s a bújócskánknak ma a végére érünk, mert megvagy, megvagy, megvagy.
Murray megkönnyebbül, hiszen ha barátnő miatt nem tud alufbi, ha miatta az álmatlan éjszakák, az normális, azt el tudja fogadni, s bár sántít a magyarázat, ezt dúfolja elméjében egy hang, mégis hisz ebben, mert ebben akar hinni, mert Lev Swainnek akar hinni, akit ismer. Ez megnyugtató válasz, hogy még fel is tud röhögni rajta, kinevetni az álmatlanságot.
- Nah mondjad, nő ügyekben kérjen tanácsot Dan Murraytől  akkora mázlista vagy, hogy én adok neked tanácsot, mások ölnének is, vagy fizetnének a csajozós tippjeimért. – legszívesebben unottan ásítanék odabent  hát a test is ásít, bár a fáradtságra kenhető, hiszrn az ágytorna eléggé lemerítette Murrayt, mind testileg, mind lelkileg.
- Hallgatjuk, amit Swain mesél, hirtelen emeli Murray karját a magasba.
- Várj  várj, várj...a barátnőjével? – gyanakodva szűkül össze a szeme, hiszen ismeri az ilyen sztorikat, maga is mesélt párat, de ritkán van valóság alapjuk. Az én tudásommal ez a sztori azonban egészen máshogy áll össze egy teljes képnek, s legszívesebben felkuncognék.
- Lev, téged az ilyen nők elevenen felzabálnak, szerintem ne kockáztass. – jön a baráti tanács, bár nem pont így akarta kifejezni a véleményét Murray, de a lényegen valóban nem változtattam, így fel sem tűnik, hogy az én szavaim buktak ki végül a szájából, s nem véletlen. Látni akarom mit vált ki Swainből a hasonlat, az én Swainemből. Megnézem magamnak újra  lopva az alakját, bár nem voltak elképzeléseim, de idősebbnek gondoltam  hiszen az előttem lévő fiú szinte még alig élt. Azonban a tapasztalatok néha felülírják a kort. Érdekes.
A megjegyzésre magasba emeli Murray a kezét, hivalkodón mutatja a középső ujját, de előveszi a kabátja mélyéről  amit Walter küldött, hogy kihajtogatva a papírt újra megnézze, az én szememmel, bár Murraynek ez szinte kínai, hát mozdul, hogy visszatekerje, mielőtt átnyújtaná, de miattam habozik a mozdulat
- Elhiheted nekem is lenne jobb programom, amúgy meg mutasd be Walternak, rögtön lenyugszik és nem gyárt összeesküvés elméleteket. Amúgy van kajád? Éhes vagyok és még nem ettem, szal adhatnál valamit, vagy beugorhatnánk közben valahova. – bár igaz minden szava, az éhségének java, az enyém  s időhúzás minden szava. Bár előbb mégis végezni kellene a munkával, hogy ne tűnjön fel senkinek a kimaradásunk, hiszen kettesben szeretnék veled lenni Swain  ez volt mindkettőnk vágya.

reveal your secrets

Lev Swain


Lev lakása 44y3AQF
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
103
☩ Play by :
Anton Lisin
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Szept. 14, 2020 10:24 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


I can't
close my eyes
I go to sleep with my demons
the past is always awake


A késése önmagában még nem különös, biztosan neki is csak annyira van kedve ehhez az egészhez, mint nekem, vagy talán csak még kevésbé. Bár a megszokottnál most jobban örülök neki, talán segít elterelni a gondolataimat, ha a szokásos kiszámítható énét hozta magával. – Nem mindenki fekheti végig a reggelt az ágyban nyögve. – És tudjuk, mitől nyögne Dan éjjeleken át. Ő megteheti, számára távolabbinak tűnhet a halál, vagy legalább is kevésbé fenyegeti minden eltelt, eseménytelen nappal, amikor azzal a kérdéssel ébredne, hogy megtalálták már? Neki nem kell lesnie, hogy a megszokott ütemben ver-e még a szíve, vagy egyáltalán, a dallam még folytatódik-e. Nem rágódik azon, hogy a gondolatai a sajátjai-e, elkezdte-e már befészkelni magát egy démon az elméjébe… az enyémbe már elkezdte. Még ha nem is közvetlenül, de magamban érzem a jelenlétét, a figyelő szemeit, mint aznap este… Az álmodom, hogy Iov helyett én fetrengek a véremben. De én nem ő vagyok.
Dan biztosan nem érti, hogy Walternek mi baja velem, én is csak sejtem… de ő szokás szerint, nem nagy segítség. Nem is tudom miért reméltem, hogy hasznos lesz, az eszét, már ami maradt belőle, máshol hordozza. Kényelmesebb megoldás, de az utóbbi időben nem sok kedvem volt hasonló élvezetekhez, vagy szinte bármilyen szórakoztató dologhoz úgy általában. Még be sem fejezi a visszaszólását, amikor fáradtan sóhajtok fel, feladva, hogy ma befejezem a követ. – Megtehetném, ha nem mondjuk nem rád kellene várnom folyton. – Mint mindig, könnyedén átsiklok a nemlétező barátnő gondolatán, amíg ebben hisz, legalább kevesebbet kérdez. A hangom az álmatlanság edzette érdesre, némán töltött órák, csak én és a gondolataim, kezdett sok lenni. Mennyi ideje már? Ostoba kérdés, szinte percre pontosan tudom, hogy mennyi idő telt el, amióta magamhoz tértem a verejtékben úszó testemben, a szívem robbanásra készen dübörgött a mellkasomban, az ájulás szélén, élet és halál közt lebegve, pedig hozzám sem ért a démon. – És ha rémlik, ez a totál idióta mentetette már a segged. – Az részletkérdés, hogy ő hányszor húzott ki a szarból. Lassan tapad rám a modora, újabb szerep amit játszani kellene, rá aligha hatnának a szép szavak. – Pont a különc rúnáival, szóval szívesen. – Mégis az asztalra teszem a követ, az asztalra amit papírlapok fednek le… Elfelejtettem, hogy nem pakoltam el őket. Nem újdonság, máskor is olvastam démonokról, ez viszont konkrétan egyikükről szólt: Beelzebub. Egy kupacba rendezem és lefordítom, ha az ajtóban áll, talán nem is láthatta tisztán a nevet, hacsak nem figyelt. Tényleg, még az ajtóban van, miért is? A vállam fölött pillantok vissza rá. – Esetleg meg is fogsz mozdulni, vagy…? – Vagy mi? Olyan kelletlenül pillantok rá, mintha nem lennék hálás a jelenlétének és a modorának, ami rövid pillanatokra bár, de visszaráz a dolgok régi sodrásába. Sokkal könnyebb elmerülni a gyerekes vitáinkban, mint szembenézni azzal amit a valóság tartogat, ma vagy holnap.
Már megint a csajom, a gondolat gyenge mosolyt csal a megfáradt arcomra. – Nem. – Nem dobott, hogyan dobott volna, hiszen még csak az első igazi randinkon voltunk túl, a romantikus vacsoránk vérrel festett képei azóta is kísértenek. – De ha annyira érdekel, ő tart fent éjszakánként. – A mosoly valami másra vált, valami megmagyarázhatatlan érzés lesz úrrá rajtam. Hiszen mindig is vártam egy hasonló lehetőségre… és most, amikor a közelébe kerülök. Mi ez? Félelem? Indokolt lenne, hiszen mégiscsak egyedül akarok szembenézni egy démonnal, és a mostani üzletet nem olyan felületesre tervezem, mint a korábbiakat… Vagy izgalom? Hiszen beteljesülni látszik minden eddigi várakozásom. Bár még nincs eldöntve, hogy nyerek-e rajta, vagy csak mélyebbre bukok, talán egy olyan verembe, ahonnan nem kelek már fel többet. -  De tényleg volt egy kisebb nézeteltérésünk. – Természetesen nem a kitalált nőről van szó már rég, hanem a démonomról, aki ha minden igaz, a találkozásunk óta a nyomomban van. Még nem beszéltem róla senkinek, és valószínűleg most sem fogok, csak átvitt értelemben. Dan lenne az utolsó, aki ilyenekre gyanakodna. – Úgy kezdődött, hogy volt valami a barátnőjével. – Seymour. Érte mentem, de sokkal többet találtam, mint reméltem volna. – A barátnő pedig pár hete rám szállt. Ki akarja deríteni, hogy hol lakok… De tudod mit mondanak az őrült nőkről… - Jobbak az ágyban. - …és igaz. – A vigyorom elnyomja az együttlétünk kellemetlen emlékeit, bár nem éreztem mindent, tudtam, hogy a démon széttépte a testet. – De azóta nem láttam. De biztos vagyok benne, hogy előbb vagy utóbb itt fog kopogni az ajtóban, annak ellenére is, hogy én voltam az aki lelépett. – A vigyorom változatlan, de egy pillanatra, mintha alaposabban méregetni kezdeném a barátomat, főleg, ha azóta is egy helyben áll. Az ajtóban.
Mégis úgy tűnik, mintha a barátnő említése feldobna, így nem nyaggatom tovább Dant amiért nem jön mellém, helyette azzal az idegesítően széles, sajátos vigyorommal indulok felé, hogy elvegyem a tekercset. -  De igazad van, szívesebben tölteném az időt vele vagy benne, mint mondjuk veled, szóval mutasd mit küldött Walter. – Előtte állok meg, pont egy szőnyegen, a démoncsapda felett, amit úgy egy hete helyeztem el és azóta is érintetlenül várja a vendégünket. A korábbi megjegyzése igaz volt, tényleg másképp néz ki a lakás, átrendeztem, hogy több meglepetést el tudjak rejteni. Mivel Beelzebub olyan kitartóan fenntartott éjszakánként, volt időm ilyenekkel foglalkozni.
Lassan nyújtom a kezem Dan felé, várva, hogy megmutassa az árut mielőtt még egyáltalán elindulnánk… de az mozdulat mintha egy kicsivel óvatosabb lenne, mint amennyit a több éves ismertségünk igényelne. Sajnálom Dan, de egy ideje senkiben sem bízhatok. Látnom kell a tekercset, vagy legalább magamnál tudnom, ha történne valami...
reveal your secrets

Online
Beelzebub


Lev lakása Tumblr_pdg2lsQVGI1thtqud_500
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
257
☩ Rang :
A torkosság démona
☩ Play by :
Hugh Dancy
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Szept. 10, 2020 11:54 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next





Our game of hide and seek's about to end


Hamis nevet véstél a koponyába, értő kézzel, hogy keresselek, kajtassak utánad, gondolataim magadra tekerted, mint egy bársonyos köpenyt, s remélem éjjelente azzal takaródzol, hogy minden emlék rád borzl. Vársz már igaz? Én is vártam, s minden találkozásunk egyre többet adott, bár hiába tudtam meg a neves az oly gyakori, hogy nem adott támpontokat. Nem szórtál elém hozzád vezető morzsákat, nem jelölted ki az utat, így nem volt a kezemben semmi, csak a késztetés, hogy meg kell találjalak, hiszen vársz rám, én pedig éhezem rád. Hát gyakrabban hagytam el Seymourt, testtelent ködként kúsztam az éj leple alatt, idegenekben szálltam meg nappal. Vártam és figyeltem, de oly nagy ez a város, s még nagyobb a világ, mely játszóterünk a bújócska-fogócskához, de én nem adom fel, hiszen nem is akarod, hogy feladjam. Ezt hirdette minden találkozásunk, melyek hol terveidnek megfelelőek voltak, hol puszta véletlenek. Most rajtam a sor a tervekkel, s nekem van szükségem a megfelelő véletlenre. Nyitottabb szemmel járom a világot, mint valaha, hogy jeleket találjak, hozzád vezető nyomokat.
Hangos volt, s a vadászok, az igazi ragadozókat nem rémiszti a harsogás, mely arról ordít, hogy erős, hogy nem áldozat. Panasz áradatát pár kör után zúdította boldog, boldogtalanra, hogy mennyi gondot is okoz neki barátja, társa, hogy vigyáznia kell rá, szemmel tartani, mert ez a feladata. Szüntelen, a te neved ejtette ki. A nevet: Lev. Nem különleges név, nem egyedi, hogy biztosan hozzád vezessenek, de lehetőség, tálcán kínált csali, melyre rá kell harapni, hiszen vehetem jelnek, ómennek, mellyel élni kell, s a tévedés megengedett még, bár az idő lassan eltelt felettünk, a bár nekem úgy illannak el évek is, mintha csak egy pillanat volna, a türelmetlenségem kezdett felszínre törni. Jól bújtál, de ideje volna újra találkozni, nem igaz? Furcsa érzés, hogy látni akarlak, hogy téged akarlak látni, ízlelni. Vajon milyen arcot vágsz majd, mikor végre megérkezem?  Fogsz még mosolyogni?
Hát leszólította egy igencsak szép és rámenős hölgy a panaszkodót, s hála az ital által levetkőzött gátlásoknak, hamarosan megfeledkezett rólad. Általában nem kedvelem a női testeket eluralni, de a szükség néha törvényt bont. Észrevettem a jelet rajta, az ismerős rúnákat, mely talán a te elővigyázatosságod gondos mintája, démonok ellen. Valaki nagyon kedveli ezt a fiút, annyira, hogy ne akarja, hogy démon fészkeljen bele, bár ő maga tán nem is tud a jelről. A szenvedély közben kapartam le róla, tíz körömmel, annyi fájdalommal, mely még elég érzéki, hogy aztán, amikor kielégülten fúrja magát a matracba, s elszenderedjen, míg a nő kiosont, a hazafelé vette az utat, én kiszökkentem, hogy az elégedettség lélegzeteivel elfoglaljam magamnak. Bekúsztam az orrán, a gyönyörtől nyitott, nyálcsorgató száján, a pórusain, hogy ott legyek, észrevétlen, mert csendben vártam, csak felriadt álmából miattam, de a női meleg test után már hiába tapogatózott. Halk suttogás volt a hangom, finoman játszottam, rezegtettem gondolatainak húrjait, míg emlékeit válogattam, mintha csak egy fiók lenne, melyből kipakolhatok kedvemre, hogy megtaláljam a kincset. A gondolat pedig egyszerű volt, hiszen elfelejtette ugyan feladatát a szép idomok  a kacér szempár, a ledér gyönyörűség miatt, de most ott volt. Nincs valami dolga? De van, de van. Jövünk Swain, akárki is légyél, de legyél az, akit várok., akit vágyok, a te érdekedben.
Az ajtóban áll már, s bár nem tudja miért habozik, nagy levegőt vesz, mintha semmi kedve nem lenne az egész gardedám szerephez, hiszen elég idős már Lev Swain, bár néha megmagyarázhatatlan dolgokat művel, különc és titkolódzó, de... Walter igazán békén hagyhatná már, vagy kereshetne másik felvigyázót. Újabb név, ami után kutatok, de az ajtó hirtelen tépődik fel. Az arc melyre kitekintek észrevétlen a testből dühös, a szemei alatti karikák kialvatlanságról árulkodnak, de ennyiből aligha leszürhető, hogy ő az, akit keresek, vagy csak egy felesleges kitérő, aki a vacsorám lesz. A kezében lévő késre pillantok, majd a kőre. Újabb rúnák, ami igazán jó előjelnek ígérkezik, de legalábbis érdekes, ám Murray elhúzza a száját, s megforgatja a szemét, de ezt már aligha láthatja a másik, hiszen ott hagy az ajtóban, hogy vissza üljön a kanapéra. Lev Swain, ki vagy te? Belépek, ám elővigyázatosan, hiszen, ha az, akit remélek, s a rúnák miatt megéri figyelni, így becsukom az ajtót, s Murray elhiszi, hogy jó neki itt a hátát neki támasztva az ajtónak. Úgyis lesz dolguk még kettöjüknek, hiszen Walter, szereti, ha a dolgok sínen vannak. Bár, hogy minek kell rád vigyázni?
- Te meg jó szarul nézel ki, mivan nem járt nálad az álommanó?- hagyom visszavágni, hiszen én mos még csak figyelek, szemlélek, míg ő még mindig elhúzott szájjal megjegyzést akar tenni a farigcsálásodra, de én végig vezetem tekintetem a nappalin, nem mint, aki most ját itt előszőr. – Ez a hely még mindig egy lyuk, amúgy meg csajoztam, nekem is kijár a szórakozás, te is inkább a csajodba mártogathatnád a bréd, ahelyett, hogy késsel baszakszol, meg hülyeségeket firkálsz, akkor nem küldenének mindig ide, hogy vigyázzak rád. – rángatja a vállát. – És jah idősek vagyunk hozzá, de ha nem viselkedsz normálisan ne csodálkozz, hogy folyton a nyakadra küld, szal tedd le azt a szart és csinálj már úgy mint egy nem totál idióta. – zúdítja vissza a haragot, amivel fogadtad.
- Walter? Fogalmam sincs mire készül, ő Walter, de jah van feladatunk is. Kellemest a hasznossal gondolom, szal el is intézhetnénk, hogy aztán bedobhassak pár sört. Az elmesélhetnéd, hogy miért nézel ki úgy  mint egy trágyadomb, dobott a csajod?

Ajánlott tartalom
reveal your secrets



Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma



●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 26 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 0 rejtett és 22 vendég :: 1 Bot

• Fajaink száma •
Arkangyal
1/1
Leviatán
7/3
Angyal
1
Démon
6
Bukott Angyal
3
Ember
4
Félvér
2
Harcos Angyal
5
Vadász
5
Nephilim
2