Welcome to hell or heaven frpg
- Staff és tagok által keresett karakterek -

 
• NYC; 2010. 04. 12. | •
reveal your secrets

Anael


NYC; 2010. 04. 12. | 60d6ba3e60932cd2134f1a767c26063372f2ab1c
☩ Történetem :
☩ Reagok :
82
☩ Rang :
☉ i missed it
☩ Play by :
❴ emilia 'beautiful' clarke ❵
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Dec. 27, 2020 9:40 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


823
szó
become my angel

@Carleigh Bay  && Anael  



Fejemet oldalra szegve szelíden bólintottam.
– Ha meggondolnád magad, kérlek szólj! Egyáltalán nem probléma, ha meg kell állnunk. – Jelentettem ki előzékenyen remélve, hogy ezzel valamelyest megnyugtattam továbbá biztattam, ha bármilyen igénye lenne egészen egyszerűen csak jelezze felém még ha csak ilyen apróság formájában is. – Engem nem zavar. – Haladtam tovább nyugodtan, könnyedén. Tudatában voltam azzal, hogy ez számára nemcsak idegen, de talán még megterhelő is lehetett, azonban az idő nekem dolgozott és abból akadt bőven. Nem aggodalmaskodtam azon, hogy telik, mert számomra nem csak elegendő, hanem annál is több adatott meg… S a türelem jámbor erény.
Mind ezentúl a legkevésbé sem zavart, hogy lemaradt és nézelődött, hiszen ennél természetesebben aligha cselekedhetett volna pusztán abból a tényből kifolyólag, hogy ez a hely számára új volt és ezért akarva akaratlanul is, ahogy azt a legtöbben is öntudatlanul tesszük, de feltérképezzük a helyzetünket, esetleges menekülőutakat, mert az ilyesmit sohasem árt észben tartani. Mi is lehetne ennél ösztönösebb? Ez volt talán a legcsodálatraméltóbb ez emberekben, hogy ez az idők kezdete óta, de beléjük kódolódott – egészen zsigerig; biztonságra, az önmaguk és sajátjaik védelmére törekedtek. Kezdetben vadállatoktól, akik náluk erősebbek vagy veszélyesebbek voltak, most saját társaiktól.

– Egy igazán aprócska bolt, egy nem túl forgalmas helyen – vallottam be őszintén – igazság szerint sokkal inkább csak egy pincehelyiség. – Kezdtem bele a legkevésbé sem szégyenkezve; noha tellett volna egy drágább, szebb vagy tágasabb helyre Nekem kifejezetten nem volt rá igényem. – Mindenféle természetes gyógyszert és kenceficét árulok; betegségekre vagy egyéb dolgokra attól függően, hogy kinek mire van szüksége. – Olyan régóta volt már meg a kis helyiség, hogy szinte idejét sem tudtam már; talán a második nagy háború után valamivel vehettem meg…? S szépen lassan, alig észrevehetően minden más hatalmas épület, felhőkarcoló köré épült. A legtöbb időmet ott töltöttem, meghúztam magamat. Jómagam a biztonságos fedezék híve voltam, s mindent megtettem annak érdekében, hogy ne találjanak meg a kéretlen látogatók.
Tulajdonképpen Carleigh is valami ilyesmit érezhet most; egy menedékre van szüksége, ahol biztosra veheti, hogy nem fogják megtalálni – mert félt a büntetéstől, s a jövőtől. Ő maga is csak szökni próbált onnan, ahol mindaddig elvették tőle a lehetőséget, hogy élhessen. Nem keresett egyebet, mint a szabadulás lehetőségét; s a sors kegyeltje volt hiszen néminemű szerencsével hozta össze a sors, hogy megakadt rajta a tekintetem. Éreztem elveszettségét és elesettségét a világban, noha képességeim armadája már nem volt meg, ugyanakkor nagyon sokat tanultam az emberekről, s ahogy lassan énmagam is átformálódtam, megtanultam értelmezni ezeket az érzéseket, érzelmeket – láttam magamat benne, s láttam magamat visszatükröződni benne – csakhogy, Ő velem ellentétben már ilyen fiatalon sem volt, olyan naiv, mint jómagam több száz évvel később.
Sajnáltam.
Vajon mi lenne belőle, ha nem találok rá?
Megkeseredett lélekké válik, aki az utcán árulja magát? Mert bár most még dölyfös és erősen ágál minden ellen, ami ellen csak teheti, de nem törte volna meg az idő? Annyi hozzáhasonló eltökélt lányka élt az utcán, akik végül bajba keveredtek… Rosszabb esetben életüknek nehezen lett vége; drog és alkohol mámor valamelyike vetett véget lassú szenvedés és kihasználtság után vagy könnyebb, legalább is gyorsabb esetben egészen egyszerűen elrabolták volna és túladtak volna az egész szervein? Sohasem tudta volna meg senki, mert nem tartozott senkihez.
Aggodalmas gondolatok voltak ezek, amelyekkel nem szívesen éltem volna együtt.
Most már hozzám tartozott. Döntöttem el magamban.

– A gyerekek mindig lázadnak – néztem le a mellettem haladó vörös loboncú kérdezőre – később ez talán már butaságnak tűnik, sőt nevetségesnek! Talán a gyermek még meg is bánja, de… A gyermekek makacsok. – Keserű mosolyom mögött több volt puszta sajnálatnál vagy megbánásnál. – De a gyermek, akit a szülei neveltek mindig is fog egy kapcsolatot érezni irányukba; hogy ezt szeretetnek nevezném-e? Nem tudom, Carleigh. – Ráztam meg a fejemet.
Amikor elfordítottam orcámat Atyánk simító keze felől tudtam, hogy hibát követek el. Mindig is tudtam, hogy egyre távolabb és távolabb sodródom az akaratától, míg azt úgy nem éreztem, hogy már visszafordíthatatlan lett. A létezésemért és a reám szabott feladatokért hálás voltam, azonban nem éreztem úgy, hogy szerettem-e valaha is, mindössze tiszteltem.

Református.
Kissé tán meglepett, ám ezt ügyesen kendőztem.
– Fogjuk rá – bár az utóbbi időben meglehetősen hanyagoltam az imádságokat, azonban ettől függetlenül voltak esték, amikor úgy éreztem, hogy a lelkem megnyugtatására szükségem van egy kis gyónásra, azonban ezentúl… Már ez sem tűnt, olyan létfontosságúnak, mint egykoron.

Bólintottam.
Megértettem, hogy most az idegesség és a félelem kavargása végett nem volt éhes, nem is kívánhatta a gyomra az ételt ezek fényében, hiszen teste arra készült, ha úgy adódik menekülnie kell. S ahogy ennek a gondolatnak a végére is értem már be is fordultunk abba az utcába, amelybe éltem.
– Ha úgy alakul, idővel nézhetünk egy másik lakást – talán túlságosan előre terveztem, azonban mi sem bizonyította jobban, hogy Vele terveztem, mint az hogy már Vele gondolkoztam; számba vettem, hogy ott lesz abban az élettérben, amelyet jómagam is kialakítottam. – Kettőnknek ez talán kicsi lenne hosszú távon és szeretném, ha lenne magán területed, ahol egyedül is biztonságban érzed magad. – Közben rá mutattam a már nem is olyan távol lévő épületre. Egy kisebb emeletes ház volt, semmi különleges, szinte már semmitmondóan beleolvadt a másik két mellette lévő ugyanolyanba.




reveal your secrets

Carleigh Bay


NYC; 2010. 04. 12. | Original
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
10
☩ Rang :
-
☩ Play by :
Rose Leslie ~
☩ Korom :
27
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Nov. 18, 2020 1:20 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


 
Save me I'm fallen
@Anael & Carleigh
──────────────── ────────────────
« Comment; gyenge, de szeretettel íródott • Szószám; ide • Zene; lost cause »
« "Azt várják, hogy beszéljek róla; elkezdem a bőrt tépdesni a számról, de nem értik, hogy ez már az."»
- Nem, nem szükséges. Csak néha elbambulok. Errefelé még nem jártam - ami igaz is, amellett, hogy lemaradásával Margaret irányváltásának követését jelenti. Könnyedén válaszol egyébként, éppen a nő mellé érve, még vállat is ránt mellé, mielőtt fejét balfelé fordítja, hogy valóban nézelődhessen, miféle környék ez. Az eső is megadta magát, igaz még azelőtt, mielőtt kifordultak volna a sikátorból. Megadta magát, elcsendesedett, végül feladta, úgy, mint a lány tette a nagy szökés és "mindenkitőlelfutok" elhatározás ellenére. Magányos és üres, amiből elege van. A természet hűvös vonulata sem kegyes hozzá, hát még ezek egyvelege... Fogalma sincs, hová mehetne, hol tengődhetne úgy, hogy ne vernék meg megint, és ne vennék el a cuccait, melyeket ujjai között továbbra is rendületlenül szorongat. Beszari...
Jött a Margaret nevű különös nő, s furcsa mód pont ő kell neki... Carle pedig viszi magával a maréknyi holmiját, hiszen csak azok ismerősök számára a sok hirtelenség közepette. A tárgyakon minden kopott folt, minden kis szakadás biztonságot nyújt neki, bár Margaret is elérte már ekkorra, hogy ne csak belelkesüljön, de valamelyest némi bizalmat is érezzen iránta, másképp most nem volna nyomában. Carle vörös fürtjei vidáman mozgolódnak, hátát súrolják léptei közben. Csak néha kap bele a szél, olyankor összébb húzza magát ösztönösen, de kitartóan araszol a cél felé, ahol meleg lesz, és, és...
És minden jó lesz.
És közben kérdezgetik, és ő kérdez, felváltva áradnak a szavak. Egész közvetlen lett a lány, felvillanyozódott, de nem csak azért, hogy jó pontokat szerezzen, mert akkor megtartják. Nincs is nehéz dolga, még hazudnia se kell, sem magának, se a nőnek. Kicsit most, hogy megenyhült, másabb neki a világ is, könnyebben beszél mindenről, még az intézetes dolgokról is, legalábbis, egy részükről. - Felőlem ki is állíthat az ajtóba, ha nem úgy bánik velem, mint azok ott bent... Mert ők utáltak. - milyen őszinte, milyen nyers egy tizenéves lány szájából... De ez van, ő komolyan beszél a maga nemtörődöm hangján. De hogy tompítson rajta - mert észbe kap -, a szemei tükrében Margaret nem azt érezheti, mint amit hangja sugall, valami egészen morbid módon Carle elmosolyodik, s még szemei is csillognak. A lány stílusa úgy váltakozik, hogy azt öröm követni, de... az a helyzet komikus tragédiája, hogy ehhez szokott hozzá. Többnyire vadóc volt, főleg a felnőttekkel. Néha a kölykökkel is. Máskor teljesen normális, már-már szeretnivalóan viselkedett, a kisebbekkel például. Mert őket védeni kellett, kicsit pátyolgatni, hogy ne sírjanak. Pár éve még ő volt az, aki sírt, de nem volt, aki megölelte volna...
Szóval Carle ha másképp nem, de valahogy korrigálni akar a hibáján, azon, ahogy fogalmazott az előbb, de másként nem megy neki.
- Egy boltja... -  ismétli újbóli lelkesedéslöketet kapva. - Mivel foglalkozik, mit árul? - kérdi rögtön, felcsillanó szemeivel szuggerálva a másikat. Nem is gondolta volna, hogy neki ma még nagyobb meglepetést fognak okozni. Mert hát Carleigh régebben, vad álmaiban arról ábrándozott, hogy egyszer lesz egy kis boltja, aminek a pultja mögött ő fog sürögni-forogni, jönni és menni... Hát lehetséges volna, hogy odafent meghallgattak imái?

- Értem. - vált kissé komorabbra, miután lépteik és figyelme közben bólint a tékozló fiú meséjét illetően. Tehát Margaret, amint Carle megtudta az előbb, még a szüleivel sem tartja a kapcsolatot. Ez pedig azt jelenti, hogy akár árva is lehetne, mint ő... - De szereti még őket? - bukik ki belőle, maga se tudja, miért. Annyi mindent látott és tapasztalt, de ha neki lenne anyja és apja, mármint úgy, hogy tudná is, kicsodák ők, biztos nem tudna haragudni rájuk... Szegény gyermek annyira vágyott rájuk régen, mielőtt gyűlölet költözött szívébe... Ezért hát e logika részéről. Persze nem hibáztatja a nőt, amiért ő így döntött. Talán rosszul bántak vele, talán bántották, ezt nem tudhatja. Ő se jókedvéből menekült el onnan, ahol fel kellett nőnie...

- Tudom. - préseli ajkait résnyire. Tudja, hogy keresni fogják, már biztos, hogy rég észrevették, hogy nincs ott. Aztán felfedez valamit a félprofilon, amitől megijed. - Ugye nem akar visszaadni nekik? - azonnal megtorpan, hogy kérdőrevonását feltehesse. Hangjában, testtartásában, arcában minden le van írva. - Mert ha ez a terve, engem elfelejthet! Inkább... inkább kiugrok az ablakon, érti? - hogy blöfföl e, vagy sem, azt csak akkor lehetne eldönteni, ha a fejébe láthatnának. De nem túloz. Megjelenik a kép a fejében, ahogy az intézetes tanár megveri, és utána már nem tudja megvédeni magát attól, hogy ne nyúljanak hozzá úgy... Alig tudja visszarángatni magát a rémképekből.

- Reformátust. - feleli, mikor némileg megnyugszik. - Öm hívő? - kérdez vissza, hisz nem véletlenül érdekelheti a nőt a vallásgyakorlás, amit egyébként Carle többnyire a kényszerítés miatt elbagatellizált. Ismeri az imákat, mert ismernie kellett, de mivel az élet csak szivatta, nem tud hinni egyetlen istenben sem.
- N-nem, azt hiszem először inkább a lakását szeretném megnézni. Ha lehet. - dadogja, elkerekedett szemekkel pislogva a nő felé. De nem csak azért viselkedik így, mert fázik, hanem mert ideges. Nagyon éhes, most mégsem menne le egy falat sem a torkán... Ahogy viszont a nő a kezét ráhelyezi, nem akarja lerázni magáról, mert reméli, hogy úgy van, ahogy Margaret mondta. Minden rendben lesz...



 
reveal your secrets

Anael


NYC; 2010. 04. 12. | 60d6ba3e60932cd2134f1a767c26063372f2ab1c
☩ Történetem :
☩ Reagok :
82
☩ Rang :
☉ i missed it
☩ Play by :
❴ emilia 'beautiful' clarke ❵
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Nov. 16, 2020 10:32 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


519
szó
become my angel

@Carleigh Bay  && Anael  



– Szeretnél kicsit lassabban sétálni? – Érdeklődtem türelmesen, finoman célozva arra, hogy időközönként lemaradt, ilyenkor én is visszább vettem a szokásos tempómból. Feltételeztem, hogy nézelődik – talán még sohasem járt ezen a környéken – vagy egészen egyszerűen próbálta felmérni a helyzetét, hogy hol van és ha úgy adódik, tudja merre futhat, majd; hiszen azt mondta gyorsan fut.
Majd rá kérdeztem a nevelőintézetben töltött éveire.
Figyelmem nem hagyott alább és hiába annak, hogy nem időztem ott túlontúl sok időt volt egy elképzelésem, hogy miképpen élhettek ott ezek a sorsukra hagyott gyermekek, akiknek az élete kilátástalan volt; voltaképp valamelyest igazolást nyert sejtésem és talán nem is tévedtem, olyan nagyot – noha bizonyos voltam abban, hogy nem fejtett ki mindent, nem szándékoztam erőltetni. Csak apránként. Emlékeztettem magamat újra.
– Nálam nem lesznek, ilyen szigorú szabályok! – Nyugtattam meg, azonban jelenleg nem tudtam, hogy a vonalakat hol határozhatnám meg; mindössze abban voltam bizonyos, hogy – az ő szavaival élve – nem szeretném úgy ugráltatni, mint egy betanított majom. – Ugyan nem mondom, hogy nem kell csinálni ezt meg azt, de sok egyéb mást is csinálhatsz majd, olyan dolgokat is, amit nem kényszerből kell vagy mert az lett mondva. – Ilyenek voltak a már említett kártyázás is akár, lefekvés előtt. – Van egy kis boltom, ott is besegíthetsz, ha szeretnél.
Kérdésére kissé meginogtam – zavarba jöttem; korábban nem is gondoltam, hogy majd rá fog kérdezni arra, hogy nekem vannak-e szüleim; erre mit mondhatnék?
– Igen vannak, viszont nem fogsz velük soha találkozni. Nem tartom velük a kapcsolatot. – Válaszoltam végül. – Ismered talán a tékozló fiú meséjét? – Faggattam. – Hasonló a történet, némi változással. – Noha nem gondoltam magamra, úgy mint a történetben szereplő fiúra, hiszen vele ellentétben Én egyáltalán nem vágytam vissza, azonban mindennek nem is éreztem a realitását jelenleg még ha azt is mondják, hogy Isten útjai kifürkészhetetlenek. Volt, ami eleve elrendeltetettnek tűnt. Innen nem volt visszaút. Ha akartam volna sem.
Azonban, ahogy szóba került a jövőre vonatkozó terve, kissé összeszorult a gyomrom tudván azt, hogy egyszer egy napon még vissza kell mennie, hogy mindent el tudjak intézni az örökbefogadásával kapcsolatban – olyan gyermeket elvégre nem fogadhatok örökbe, akinek sem híre, sem hamva.
Ideges lettem.
– Fognak keresni, ebben biztos lehetsz. – A nyugtalanságom valamelyest kiült a vonásaimra is, ahogy gyomrom egészen diónyira zsugorodott; kételkedni kezdtem magamban és nem kívántam meghozni a döntést, hogy szembesítsem-e az igazsággal vagy söpörjem egy időre inkább a szőnyeg alá, míg megnyugszik. A mai napon rengeteg minden történt vele, s talán valamelyest boldogabbnak is hatott, hogy van némi remény az életében. Ha most elárulom, összetöröm. Ha később árulom el, úgy fogja érezni, hogy elárultam és hazudtam neki… Egyik lehetőség sem bizonyult túlontúl… Szép végletűnek mindössze elodázni tudtam.
Végül az utóbbi mellett határoztam. Hagyom békességben, a többit az idő eldönti.
– Vallást gyakoroltatok a nevelőotthonba? – A legtöbb helyen valamiféle vallást biztosítottak a nevelőnők; pontosabban a korábbi beszámolójából kifolyólag, inkább kényszerítették őket – elképzelhetőnek tartottam, hogy esténként az ágyuk mellett térdepelve kellett elmondaniuk néhány frázist.
Az utcákon keringve már  látszódott az épület.
– Nézd csak, oda megyünk! Már nem vagyunk olyan messze és egyre távolabb kerülsz attól a helytől… – Mosolyodtam el, miközben kezemet finoman a vállára csúsztattam. – Minden rendben lesz. – Hogy Őt vagy magamat szerettem volna inkább nyugtatni? Mindkettőnket. – Egy sütire szeretnél megállni?


reveal your secrets

Carleigh Bay


NYC; 2010. 04. 12. | Original
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
10
☩ Rang :
-
☩ Play by :
Rose Leslie ~
☩ Korom :
27
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Nov. 11, 2020 9:03 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


 
Save me I'm fallen
@Anael & Carleigh
──────────────── ────────────────
« Comment; gyenge, de szeretettel íródott • Szószám; ide • Zene; lost cause »
« "Azt várják, hogy beszéljek róla; elkezdem a bőrt tépdesni a számról, de nem értik, hogy ez már az."»
Vegyes érzelmek keringnek a lányban, hisz a szívével játszanak; olyan életet lebegtetnek előtte, amire mindig is vágyott az Intézet helyett. Azt akarja, hogy szabad legyen és szeressék, hogy fontos legyen valakinek. Hogy ne legyen többé egy a sok elhanyagolt árvából... Ez a mélységes hiány jelen van benne amióta az eszét tudja, s mára hatalmas űrré növekedett, ezáltal könnyű volna most becsapni. Fél. Persze, hogy fél. Érdekes módon fizikailag nem is annyira, mint lelkileg... Szóval nem Margarettől tart, hogy majd bezárja és bántja, hanem attól, hogy csak csalogatja, és majd pofára ejti. Majd megunja, és akkor ő ki lesz dobva, vagy szól az intézetes dirinek... És akkor majd eljönnek érte, és visszaviszik, jól megverik, bezárják...
Nem.
Majd figyeli Margaretet, na meg tesz is azért, hogy ne legyen unható! Jó gyerek lesz, jó! Annak kell lennie, és akkor nem...
Dehát mit tud ő? Semmit. Lopni. Csalni. Hazudni. Ezek mennek, gond nélkül. Fel tud mászni bárhová: fára, kerítés tetejére, még a csillárra is. Futni is tud, többnyire mások elől. Bújni, oh, igen, tényleg, kicsi helyekre elbújni, észrevétlen maradni. Csakhogy Margaret egyiknek sem venné hasznát (kivéve, ha nem egy betörésekre szakosodott bűnszövetkezet nagyfeje, mert akkor simán jó minden).
Be is nyögi, hogy még kártyázni se tud, és teljes lesz egy olyan kör, amire a meseszép nő válaszolhat neki, bár először is, Carle nem nagyon érti, miért nem ő benne, hanem magában csalódhatna az említett... De az már tiszta, hogy akkor se lenne jobb a helyzet, mert nem lenne boldog, és akkor Carleigh repülne...
- Rajtam nem fog múlni, ígérem - jegyzi meg a tanulás felhozására. Sőt, nem csak megjegyzi, de meg is ígéri. Ő szeretné ezt, pedig milyen gyors minden... Pár tíz perce még azon filózott, hova tovább. Most meg már fogadkozik. Ejjnye Carle, de gyorsan lehullott a kemény nagylány álcád... Dehát ugye eldöntötte, hogy beveti magát, hogy ne csalódjanak benne (hiába állítják, hogy nem fognak). És mintha erre ráérzett volna Margaret, nyugtatni próbálja. De nem olyan egyszerű... Bár bólintással reflektál rá egy rövidet, valójában nem most lesz, hogy ne aggódjon ilyeneken. Carleigh Baynek a sors úgy hozza, habár nem tudja előre, de még egy évig komoly megfelelési kényszere lesz.  
Aztán változik pillantása a tanulásra tett bölcselet miatt. Érezhetően más ezúttal az újbóli bólintás, mert ez már valóban megragadja. Valahogy a dallamos csengés miatt elhiszi még azt is, hogy neki sikerülhet... Bárcsak így lenne!

- Rettentő unalmasan. - hazudik is, meg nem is, immáron a sikátoron túl. Alig fél lépéssel lemarad, így meglátja, merre halad tovább Margaret. Aztán megint felzárkózik.  
- Minden nap pontosan be van osztva ott. Reggel ébresztő, tisztálkodás, reggeli, aztán indulás át a szemközti suliba. Lógás, késés, lustálkodás nincs. -  kezdi magyarázni. - A kisebbeket átkísérik, a nagyobbak már önállóbbak, szóval már nekem se kellett kísérő, jöttem és mentem. - eddig lényegében pont olyan, mint egy normális gyermekkor, egy normális családban is. -  Aztán suli után, meg hétvégén úgy ugráltunk, mint a betanított majmok.  - a nevelők kénye- kedve szerint. Ki is rázza a hideg, ha egyikükre gondol. Szájának elhúzásából, vonásainak torzulásából Margaret sejtheti, hogy nem ok nélkül szökhetett meg onnét a lány... El is fordul a nő profiljától, az utat fixírozza. - Magának vannak szülei? - dob be egy kérdést, egyrészről, hogy tereljen, másrészről, ilyen személyeseket mikor is tudna máskor kihúzni a nőből?
- Meghúzom magam. - feleli zsigerből, szinte azonnal a kapott kérdés után. - Nem engedhetem, hogy visszavigyenek. Soha. - préseli ajkait, tekintete viszont kétségbeesett, ahogy lopva vet a másikra egy pillantást.
Kicsinálnák...


 
reveal your secrets

Anael


NYC; 2010. 04. 12. | 60d6ba3e60932cd2134f1a767c26063372f2ab1c
☩ Történetem :
☩ Reagok :
82
☩ Rang :
☉ i missed it
☩ Play by :
❴ emilia 'beautiful' clarke ❵
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Nov. 08, 2020 2:47 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


612
szó
become my angel

@Carleigh Bay  && Anael  



Egy gyermeknek örömet okozni egyszerre tűnt nevetségesen könnyű, ugyanakkor kivételesen nehéz feladatnak – s bár akadt kiindulási alapom, ugyanakkor valós viszonyítási alapom kevés; hiszen nekem nem áldatott meg az Úr a gyermek lehetőségével, így a halandók által regélt anyai ösztönökkel sem. Ellenben megnyugtatott, hogy Carle már nem csecsemő – így lényegesen könnyebbé váltak teendőim és valamivel több elképzelésem akadt, hogy miképpen lenne életszerű a helyzet kezelése. Aggódtam, mert embert szándékoztam belőle nevelni, miközben mégis hagyni akartam, hogy a maga szabad útját járja és nem rákényszeríteni semmire; mindenek előtt azonban meg kellett ismerjem, hogy tudjam formálni és ne változtassam meg – általam helyesnek vélt és követendő eszméket vágytam neki át adni, bár ezek még jóformán csak körvonalazódtak.
– Csalódni? – Tekintettem le rá kutakvó tekintettel. – Előfordulhat, ugyanakkor akkor sem benned fogok csalódni, hanem Önmagamban. Mindig magunkban csalódunk, nem másban. – A csalódás az Önmagunkba támasztott teljesítetlen elvárások; átgondolatlan ötletek és irreális tervek sorozata, ami végül az Önmagunkból való kiábrándulásokhoz vezet. – Én megtanítalak, türelmes vagyok. – Vetettem közbe szelíden. – Neked pedig rengeteg időd van, hogy tanulj. Van, amit megfogsz tanulni. Van, amit nem. – A halandók könnyebben tanulnak meg olyan dolgokat, amelyek érdeklik őket; ezeket kell számára is megtalálnunk, s ha megvannak nem kell mást tenni, mint fenttartani az érdeklődést – s ez utóbbi jelenti a valódi kihívást, hiszen előbb vagy utóbb mindenki belefárad vagy megreked abban, amit szeret csinálni. Válaszút. – Nem aggódom miattad, abban semmiképpen, hogy csalódást fogsz okozni. Neked sem kell. – S minden, amit egykoron megtanultam Mária Magdolnától, úgy most azt vágytam képviselni; a szeretet és odaadás, gondoskodás minden áron… Noha jól tudtam, hogy olyanná nem válhatok mint Ő, hiszen eme csodálatos képesség nem adatott meg minden anya számára – láttam az évszázadok során; kétségeim pusztán ezért voltak. Olykor összeszorult a szívem, ha Rá gondoltam és arra a rengeteg fájdalomra, amelyet semmilyen módon nem voltam képes enyhíteni – fájt a lelke, szinte belehasadt és idővel megtört, azonban a gyermekét mindig is maga elé helyezte, s sokan nem képesek maguk elé helyezni még a saját vérük érdekeit sem. – A tanulás pedig nem szégyen, mindenki tanul, egészen az élete végéig. – S ahogy a mondás is tartja, jó pap holtáig tanul. Az élet erről szól, hiszen folyamatosan változik a világ és minden napra jut új felfedezés, új tudás – és még mennyi mindent nem sajátítottunk el.

A sikátorból kiérve valamivel kellemesebb levegő fogadott minket.
Valamelyest ez volt az a pont, ahol kissé jómagam is megkönnyebbültem, mert úgy éreztem innentől kezdve már nincs visszaút – s úgy véltem, hogy ez valami egészen újnak a kezdete mindkettőnk életében. Hittem abban, hogy jó lesz és roppant módon bizakodó voltam, hogy megleszünk majd együtt várjon ránk bármi is.
– Hogyan zajlott egy napod az árvaházban? – Nem láttam bele az ottani gyermekek életébe, ha esetlegesen mégis arra jártam esetlegesen ételt vagy adományt vinni, a nevelőnők mindig igyekeztek a legjobb arcukat mutatni annak reményében, hogy további segítséget kapnak még, azonban a valóság mindig könnyedén a felszínre bukott; lehangolt, kedvtelen gyermekek vagy gyanúsan jó magaviselet – egy gyermeket nem lehetett eképpen szabályozni. – És mit szeretnél most csinálni, hogy szabad vagy? – Ez azonban korántsem volt ilyen egyszerű, hiszen egyetlen alkalommal még legalább vissza kell mennie talán pár hétre, mert hivatalosan még mindig oda tartozott; most csak szökevény volt és előbb vagy utóbb keresni kezdik. Az ilyen helyek nem engednek.



reveal your secrets

Carleigh Bay


NYC; 2010. 04. 12. | Original
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
10
☩ Rang :
-
☩ Play by :
Rose Leslie ~
☩ Korom :
27
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Okt. 23, 2020 2:03 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


 
Save me I'm fallen
@Anael & Carleigh
──────────────── ────────────────
« Comment; gyenge, de szeretettel íródott • Szószám; ide • Zene; lost cause »
« "Azt várják, hogy beszéljek róla; elkezdem a bőrt tépdesni a számról, de nem értik, hogy ez már az."»
A név, amelyet kapott, sosem volt az övé, hisz nem szívből adták, talán csak találomra felcsaptak egy - már megszokottá vált protokoll részeként - könyvet, amiből kiválasztották, hogyan hívják a csecsemőt. Azt se tudja, hogy megy ez igazából... Mindenesetre Carle-nek nagyon fáj, hogy így történt, bár kétségtelenül nem annyira, mint a tény, hogy esélyt sem adva neki egyszerűen eldobták maguktól azok a személyek, akiknek nagyon kellett volna szeretniük. Még az sem vigasztalja, hogy nem egy kukában végezte, ahogy olyan sok halott csecsemő, és néha egyébként azt kívánja, bárcsak úgy lett volna...
- Legyen így. - szólal meg a nevére tett mondat után, látszólag nemtörődőn. Egyelőre nem úgy látja a dolgot, mint ami valaha változni fog, de a Margaret nevű nő sokkal tapasztaltabb nála, ezáltal nem biztos, hogy Carleighnak le kellene hurrognia azt, amit mond. Nem is feltétlenül szeretné, és nincs is sok ereje hozzá. Tizenéves kora ellenére ha csak erre gondol, teljes keserűség rázza meg, mégse szeretné, ha bárki meglátná, hogy mit érez legbelül.  

Igazából csak rongyokból és értéktelen vackokból áll minden tulajdona, de az övé, ezért nem szívesen engedné el, hiszen megküzdött értük, és pont ez adja meg a szellemi értéket a kezében szorongatott tárgyaknak. Tudja, hogy másnak értéktelenek, így Margaretnek sem kellenének, de akkor se megy neki (gondolati síkon sem), hogy megváljon tőlük. Mindeközben meg ezek a kétes érzések össze is zavarják, ezért az, ahogy a nő végül reagál, szinte megváltás neki. Nem kell tovább hergelnie magát, így a pici mosoly a csenevész arcán talán elég lesz válaszul, néma köszönetnyilvánításként.  

Hát igen, egy gyereket, egy nincstelen kis senkit nagyon meg lehet fogni azzal, ha hirtelen szinte a mennyországot lebegtetik meg előtte. Carle valahol egy pillanatig ezen morfondírozik, de... Nem nagyon tud mit kezdeni a lelkesedésével, amit előcsaltak belőle. Késő, mert nagyon beleélte magát. Nem nagyon emlékszik, mikor volt vele utoljára ilyen. Az arca már nem csak az áthűléssel eltöltött órák miatti láz fenyegetése miatt lesz pirospozsgás, mert azt már észre sem veszi. Persze ha átverik, akkor tuti lelép, ezt továbbra is fenntartja!
Ágy, meg meleg víz, akkor kád is van! Az intézetben nagyon sietnie kellett, és nagyon feszengett mindig, ha tisztálkodásra került a sor, főleg az utóbbi időben... Emiatt most is görcsbe rándul a gyomra, de szerencsére a jókedve nem száll el, és nem is látszik rajta semmi. A biztonság kedvéért azért majd bezárja az ajtót, meg eltorlaszolja, ha oda kerül a sor, ahogy ott is tette...
Túl szép ez, hogy igaz legyen, gondolja álmodozva, ahogy tovább sétál (a föld felett lebeg igazából, persze képletesen értve) a nő mellett. Nagyon várja, hogy megérkezzenek és saját szemével lásson mindent!
- És ha végül csalódni fog bennem? - töri meg mégis a boldogságot, bár a lány hangja és szemei továbbra is attól fűtöttek. Szimplán csak megfordul a fejében ez az árnyék, ugyanis sose volt szerencséje, miért pont most lenne ennyire? - Még kártyázni se tudok... arra is meg kell tanítania. Meg úgy mindent... - Margaretnek lesz mit tanítania... Talán annyi mindent kellene, amibe időnap alatt belefárad és megbánja, amiért Carlet szemelte ki. És majd akkor mihez kezd a lány?



 
reveal your secrets

Anael


NYC; 2010. 04. 12. | 60d6ba3e60932cd2134f1a767c26063372f2ab1c
☩ Történetem :
☩ Reagok :
82
☩ Rang :
☉ i missed it
☩ Play by :
❴ emilia 'beautiful' clarke ❵
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Okt. 17, 2020 9:22 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


680
szó
become my angel

@Carleigh Bay  && Anael  



Olykor érzéketlen tekintetem tükrébe meredve révedtem el a múlt letűnt poros emlékeiben, egészen régre; még élénken élt bennem az első alkalom, amikor megjelentem az emberek között a fizikai valómban is – könnyedén derengett fel bennem azaz időszak pedig mintha az elmúlt zűrzavaros napokban történt volna, hogy a nap gyöngéden perzselte bőrömet a sivatag lomha lankáin, s talpam alatt forró örvényként izzott az aranyló homok. Még most is éreztem. Hiányzott ez az érzés, amely akkoriban megmételyezett. Úgy éreztem, naiv angyalként, hogy valami változik bennem. Szinte újszülött angyalként érkeztem a halandók közé még egykoron Mária Magdolnához; – tőle tanultam – hiába figyeltem már előtte is az embereket és lestem éberen tetteiket, vágyaikat mindaddig korántsem éreztem Őket közel magamhoz. Kezdetben, nem értettem. A tudás, amelyet nem kívántam idővel a birtokába vont és nagyobb hatással volt rám, mint azelőtt bármi is, amíg azon nem kaptam észre magamat, hogy jobban vágyom ide, mint a Mennyek országába és eme szeretetem csaknem gúny tárgyává vált – az emberek tudója mondta számtalan angyal a hátam mögött. Bántott. Kezdetben.
– Tudod, Carleigh – kezdtem bele nyugodtan – meglehet, hogy most nem szereted, sőt gyűlölöd! Az idő ezt megváltoztathatja és egy napon talán majd… Táplálhat. – A gyűlölet miatt ölsz. A szeretet miatt halsz meg.
Mindaz, amely egykoron számomra is úgy tűnt, hogy nem szeretem idővel mégis megváltozott. Jelenteni kezdett valamit. Túl a bánaton, túl a sértődésen és az igazságtalanságérzeten, átformálódott. A gúnynév, amelyet rám aggattak – ahogy megbarátkoztam a gondolattal – úgy már nem bírt számomra negatív jelentéssel hiába volt értelmetlen a tudás akkor is és most is, nagyra becsültem – noha Raiden volt az, aki erre rávilágított. Az első. Noha, akkoriban már rutin szerűen tartózkodtam az emberek között, könnyedén kiigazodtam a tetteik és cselekedeteiken, mégsem vettem észre, hogy milyen mértékben asszimilálódtam és milyen értékes tudásra tettem szert.
– Rendben. – Fűztem össze ujjaimat magam előtt egy aprócska bólintás közepette, ahogy az utca irányába fordultam. – Nem kell szégyellned, ha félted a holmijaidat. Érthető. – Nyugtattam meg a leányt. – Én sem cselekednék másképpen a helyedben. – S bár nekem nem volt okom arra, hogy igényt tartsak a mindenfelől összeszedegetett holmijára pontosan megértettem, hogy mi végre cselekedett ekképpen, azonban mégis úgy véltem, hogy hangot kell adnom ennek remélve, hogy kissé nyugodtabbá válik majd. S nem pusztán szavaimmal szándékoztam hitet adni, hanem testtartásommal is jeleztem, hogy nem jelentek rá veszélyt.
Csöndben hallgattam gyermekded meséjét, s elmosolyodtam rajta.
Aprócska csíny volt csupán, amelynek meglehetett később a jussa, azonban különös, hogy a büntetés ellenére mégis milyen örömet tudott okozni néhány sütemény. Hiába tudjuk, hogyha rosszat teszünk, ha mégis… olyan mértéktelen boldogságot tud okozni, hogy még a bűn sem tűnik, olyan bűnös érzésnek – sokkal inkább felemelőnek és kielégítőnek. Ám mindezt felül múlta az arcára kiülő euforikus érzés; a felhőtlen boldogsága mindez egy olyan gyermeknek, akinek mindeddig nem volt semmilyen a ráaggatott néven és néhány a táskájában rejtett kacatján túl.
– Mindenre megtanítalak, amit szeretnél megtanulni – mosolyodtam el szelíden; a hosszú életemnek is betudható, hogy olyan tudásra tettem szert, amelyre keveseknek adatott meg a lehetősége vagy keveseket értdekelt. Nyelvek. Történelem. Matematika. Akár a sütés; ez jelen pillanatban valamivel mégis érdekesebbnek hathat. – Kicsi konyha, de minden szükséges megvan benne, ami ehhez szükséges. – A gyermekded hév, amely fűtötte egészen szívet melengető volt. Hirtelenjében, úgy éreztem megértettem azt, amit egy anya adhat a gyermekének – amelyre tulajdonképpen jómagam is vágytam mindig. Adni akartam, egy gyermeknek. Jólétet, biztonságot, szeretetet. Úgy, ahogyan Mária adott a gyermekének. Féltve szerette, figyelemmel őrizte. Sohasem tudtam pontosan, hogy mi hiányzott mindeddig, azonban mostanra biztosra véltem, ahogy le tekintettem rá. Tudatában voltam annak, hogy sohasem lesz olyan, azonban hasonlóképpen szerethetném én is ezt a gyermeket. Megráztam a fejemet. Nem kívántam beleélni magam valamibe, ami még nagyon távolinak tűnt. A bizalma volt most a legfontosabb. Törékeny, jéglábakon állt. – Igen, minden van. Ágy, puha takaróval. Meleg vizű fürdő. – S bár nem tekintettem a lakásra úgy, mint álomotthon, azonban annak tökéletesen megfelelt, hogy élni lehessen benne.
A legfontosabb feladatomnak éreztem most azt, hogy Carleigh bízzon bennem.
– Esténként tudunk kártyázni is mielőtt lefeküdnénk aludni vagy bármit, amihez lenne kedved.
Nem csak szavaim voltak óvatosak, hanem tetteim is. Nem szerettem volna Rá nyomást gyakorolni; térre volt szüksége és arra, hogy érezze: nálam nem csapdába esik, hanem szabad lehet.



reveal your secrets

Carleigh Bay


NYC; 2010. 04. 12. | Original
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
10
☩ Rang :
-
☩ Play by :
Rose Leslie ~
☩ Korom :
27
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Okt. 12, 2020 8:40 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


 
Save me I'm fallen
Anael & Carleigh
──────────────── ────────────────
« Comment; gyenge, de szeretettel íródott • Szószám; ide • Zene; lost cause »
« "Azt várják, hogy beszéljek róla; elkezdem a bőrt tépdesni a számról, de nem értik, hogy ez már az."»
Most még nem tudja, de később rá fog jönni, milyen sokkal tartozik a másiknak azért, hogy pont ő volt a kivétel. A szürke lelenc lány a nyomortanya közepén, akire véletlenül, mégis, mintegy csodaként talált rá egy olyan őrangyal, akit élete végéig maga mellett akar tudni...   S ha most belelátna a jövőbe, bizony nem ellenkezne szemernyit sem. Mi több: az ő Margarete elé szaladna, bele a karjaiba, és sosem engedné el.

Újra csak megfigyel. És a figyelme a csenevész, sápatag orcáján élénken kiül, pupillái is nagyobbra nőnek, olyannyira dolgozik benne az információ, tekintete közepében pedig Margaret kristálytisztán láthatja viszont csodaszép tükörképét. Carleigh csöndben van, de nem azért, mert ne tudná felfogni az ismét nehéz súllyal rendelkező szavakat, élettapasztalata miatt azok pontosan eljutnak oda, ahol jóformán mind egy betűig értelmezésre is kerülnek. Hosszasan hallgat, mert közben emészti minden egyes szótagját, mert azok olyan reménytelenek, hogy ifjonti szívére komoly hatással vannak, akkor is, ha a nő megfontoltan tárta elé őket. Az élet Carle számára eddig is nehéz volt, de hirtelen úgy érzi, mindezen elhangzott szavak miatt mindegy, hogyan cselekszik... Ugyanakkor késztetést érez, hogy belekapaszkodjon az ismeretlenbe. Meg kell mutatnia, hogy ő bizony nem marad egyedül, csak azért sem! És ha már a Margaret nevű különös nő őt választotta, hát majd bebizonyítja neki, mert... ha hozzá csapódik, ő sem lesz többé magányos. Még nem tudja, mi sül majd ki ebből. Talán megszökik majd tőle, talán megszokja, s ha így lesz, jobban meg is fogja ismerni, és akkor több értelmet nyer a mondanivaló, amelyet jól elzár az emlékei közé. Attól, hogy nem reagálja le a lány, nem lesz elfeledve semmi. Hát egyelőre nem szól, csak egy egészen aprót bólint, de mégse kelthet olyan érzést a másikban, mintha hiába beszélt volna.

- Pedig nem jelent nekem semmit. - felel a nőnek a nevére vonatkozó dorgálása után. Még meg is rántja a vállát, bár ezt észre sem veszi. - És ha nem jelent semmit, nem is tudok örülni neki. Még erőltetni sem tudom, mert úgyis minden kiül az arcomra - magyaráz tovább, s közben Margaretnek leeshet, Carleigh mennyire nem veszi fel, ha akár nevelési szándékkal, akár nem, de megpróbálják kioktatni.


- Elbírom - próbál ezúttal normális lenni, főleg mert Margaret nevet, és ez azt jelenti, hogy most örül, és amúgy jól áll neki, Carle még el is csodálkozik rajta. De ujjai közben még jobban magához szorítják kopott holmiját, s mikor ezt észreveszi, zavartan próbál egy félmosolyt elengedni a nő felé. Berögződés. Vigyáz a dolgaira, mert sose bővelkedett tulajdonban, soha, mióta az eszét tudja. Az itteni incidens pedig rá is tett nála egy lapáttal, hiába tudja, hogy ezúttal csak jót akarnak neki. - Köszönöm - teszi hozzá sután, majd bűnbánón szélesít a mosolyán, ami lehet, hogy idétlenül is hat, de legalább próbálkozik, hogy ne higgyék róla, hogy semminek nem tud örülni! Csak új a helyzet. Épp az ismeretlenbe sétál egy ismeretlen oldalán. Jó lenne oldani a feszültséget, jóhogy nem akarja elrontani...
Talán ezért ered meg a nyelve a sütemény témánál. - Sokkal finomabbnak is éreztem - na, itt már felkuncog. Végre. Tény, hogy a lopott süti nem volt nagy szám, de tudván, hogy a nevelők nem esznek belőle, édesebbé tették a győzelmet. Aztán sarokban állás lett a vége, de legalább akkor tele volt a hasa.

- Ko-komolyan? Megtanít? - rácsodálkozik, aztán valamiféle olyan érzés ülhet ki az arcára, mint egy kisgyereknek, amikor megkapja a hőn vágyott játékát. Olyan őszinte reakció, amit nem lehet koordinálni annál, akinek semmije sincs, és az ölébe hullik a boldogság... Nagyot nyel, könnyes is lesz kicsit a szeme, amit persze nem akar mutatni, így másfelé néz, de közben úgy vigyorog, majd lerepül a feje... - Az nagyon jó lenne! Nagyon szertném! Mindkettőt!   - bólogat kettő másodperc alatt összekapva magát, újra Margaretre nézve. - Szóval akkor van igazi konyhája? Meg sütője?   - lelkesül tovább, ó micsoda palota lehet! Az ingerszegény eddigi környezet miatt Carle tényleg mindennek örül.
 - És rendes konyhaasztala is? Meg... úú, olyan... normális ágya is? Olyan, ami nem emeletes?  -  butuska kérdések, de olyannyira belejön, és beleéli magát Margaret lakásába, hogy a világért se vallaná be, meg le is tagadná, de szinte körbetáncolja, körbedongja a nőt.
A törődés megrepesztette a jeget...


 
reveal your secrets

Anael


NYC; 2010. 04. 12. | 60d6ba3e60932cd2134f1a767c26063372f2ab1c
☩ Történetem :
☩ Reagok :
82
☩ Rang :
☉ i missed it
☩ Play by :
❴ emilia 'beautiful' clarke ❵
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Okt. 11, 2020 12:56 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


612
szó
become my angel

@Carleigh Bay  && Anael  



Szelíden elmosolyodtam, bólintottam.
– Igen, tekinthetünk kivételnek. – Válaszoltam halkan.
Miközben mérlegeltem válaszom, szüntelenül mértem végig újra meg újra a mocsokban előttem ücsörgő gyermeket; magamban is szüntelen kerestem a választ, hogy mi végre álltam meg mellette. Többek mellett sétáltam el nap nap után. Soha nem álltam meg – legalábbis olyan mellett nem, akire ha letekintettem egészséges volt. A betegeket segítettem. A szépremények földjére. Az Ő életüket meg akartam kímélni; olyan sok szenvedést láttam már és Ők nem tehettek róla. A vég a legreményteljesebb jövő, számukra. Nem volt jogom eldönteni ezeknek a fiataloknak az életet, mindössze csak a kezükbe helyeztem egy megoldást. Könnyű őket befolyásolni. Nem befolyásoltam őket soha; mindössze lehetőséget kaptak. Voltak, akik éltek vele. Voltak, akik nem.
Elidőztem kérdése felett, mielőtt választ adtam volna. Megfontoltam.
– Egyedül maradsz bármiképpen is álljon a világ. – Finoman oldalra döntöttem a fejemet. – A magány öli meg a lelket. – Nem a keserű tapasztalat vagy a fájdalom beszélt belőlem; egészen egyszerűen ekképpen gondoltam. A két fogalom egészen másképpen jelent meg számomra. Az egyedüllét puszta átmeneti állapot. A magány, amely a társamul szegődött – és még több fájdalmat és enyészetet nyújtott a nehéz időszakban. Szükségem volt valakire. Nem egy olyanra, akibe szerelmes lehetek vagy pusztán a szeretőm lehet. Nem egy, olyanra aki ellenségként tekint rám. Nem egy felebarátomra. Új érzést akartam megtapasztalni, s ez talán a szülői gondviselés lehetett. Irigykedve figyeltem az édesanyákat, akik gyermekük megszületésekor egészen megváltoztak; kibimbóztak, akár a fák a tavasz érkezésével. Fennkölt és bizalmas pillanat volt. Néztem, s vágytam rá. Tudtam, hogy sohasem lehet az enyém ez az érzés. Nem volt rá lehetőség. Nekem nem adatott meg az, hogy gyermekem lehessen. – Ha nem akarsz sok fájdalmat, így könnyebb. Látszólag elviselhetetlenebb, de megszokható. – Valóban könnyebb volt vagy nem emlékszem, hogy milyen másképpen? Hűvössé, távolság tartóvá lettem az idő folyamán; az egykori melegség, amelyet magammal hordoztam, mostanra kihűlt és megfagyott.
Figyeltem Carle minden mozdulatát; szüntelen figyelt, s tekintetéből éreztem, hogy mindenféle következtetéseket von le, olyasfajtákat, amelyeknek egyszer majd talán hasznát veheti. Értelmes volt és korához képest kifejezetten intelligensnek hatott. Hirtelenjében egy róka képe elevenedett meg előttem. Hasonlított az állatra, hiszen az is körültekintő, de mindennek előtt óvatos volt. Ravasz, ahogy mondani szokták. Lapít, s kivár. Kémlel, s figyel. Nem bízott semmit sem a véletlenre, legalább is a lehetőségeihez mérten. Számba vette a lehetőségeket.
– Ne utáld azt, amid van vagy kaptál! – Nem nevelési célzatúan hangzanak szavaim; mindössze figyelmeztetően, erélyesen. – Akkor sem, ha rád lett kényszerítve.
Újfent elmosolyodtam, hogy végül rá bólintott a távozásra.
A lelkem egy része megnyugodott, hogy nem kellett tovább győzködni és hajlandó volt jobb belátásra térni, míg egy felem nagyon óvatosan, szinte félve állt az újonnan kialakult helyzethez. Számtalan kérdés vetődött fel bennem, amelyek többségében Őt és az én egykori angyal mivoltomat illették.
– Nem kell sokat sétálni. Pár utca. – Mutattam egyenesen. – Ne segítsek vinni valamit, ígérem, Én nem szaladok el vele! – Nevettem el magamat kissé korábbi beszélgetésünk egy szegmensét felidézve.
Vártam ezt az új jövőt. Vártam, hogy valami jót tehessek, hogy segíthessek – még ha ezen tettek mögött állt némi hátsó szándék is. Nem vártam tőle semmit mégis reménykedtem, hogy egy napon érzelmeim értelmet nyernek, s viszonzásra lel hálám. Nem én mentem meg Őt, hanem fordítva.
Hallgatom történetét, próbáltam elképzelni, hogy miképpen zajlik az élet egy árvaházban.
Az emberi erő ismét utat tört magának. Fizikailag. Hatalmilag.
– Bizony, nem igazság, hogy nekik járt a sütemény! Meg is érdemelték, hogy elvetted! – Értettem vele egyet.
Haragossá tett, hogy a gyerekek ezt a bánásmódot kapták. Semmi sem volt az övék és ezt éreztették is velük. Miféle szörny képes az ilyesmire? – Én nagyon szívesen sütök neked ilyen süteményt. Nem is eszem meg. De akár, meg is taníthatlak! – Vetettem fel. Úgy véltem, hogy szüksége lehet most arra, hogy pozitív benyomások érjék; nem csak elveszik a holmiját.




reveal your secrets

Carleigh Bay


NYC; 2010. 04. 12. | Original
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
10
☩ Rang :
-
☩ Play by :
Rose Leslie ~
☩ Korom :
27
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Okt. 06, 2020 8:00 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


 
Save me I'm fallen
Anael & Carleigh
──────────────── ────────────────
« Comment; gyenge, de szeretettel íródott • Szószám; ide • Zene; lost cause »
« "Azt várják, hogy beszéljek róla; elkezdem a bőrt tépdesni a számról, de nem értik, hogy ez már az."»
Fiatal és tudatlan, de nem buta a lány. Éles a szeme és talán a logikai összefüggések kicsi részét már fel tudja ismerni. Azon agonizál, mit akar tőle az ismeretlen, és miért akarja pont őt. Mit tehetne vele? Minek tartaná? Szexuális aberráltság (amiről Carle csak azt tudja, hogy létezik, és összeforr az erőszakkal) nem csillog Margaret szemeiben. Sokkal inkább fáradt, vagy... nem is tudja megmondani. Carle azt érzi, hogy felemelő, ha hozzászól a nő. Biztos ilyen érzés lehet felnézni egy anyára. Egy jó anyára.

- Akkor engem most kivételnek szán? - kérdezi a különös mondatok elhangzása után, amit azután kapott, hogy rákérdezett, van e valakije. Kérdőn, de inkább őszinte, gyermeki kíváncsisággal fürkészi a márványszép bőrhöz tartozó vonásokat. Talán sosem fogja megérteni, mi vezérelte ide Őt, a Margaret nevű különös nőt. Mégis lehetséges, hogy ugyanúgy fáj ennek a lánynak is a szíve, mint neki. Olyan üresen kong, hogy minden mást elnyom, még az éhséget, vagy áthűlt reszketését is...
- És mi van, ha egyedül maradok miatta? - válaszol - és megint - kérdez a kapott tanácsra, noha újfent nem tudja mire vélni. Olyan, mintha keserű tapasztalat égne Margaretben, s ezért figyelmeztetné. De Carle egyelőre csak próbálja értelmezni, összerakni ezt az egészet... Na persze nem nagyon tervezte mostanság, hogy megnyílna, ugyan kinek is? Kinek? - Na nem mintha most nem lennék... De... szóval... Érti. Ki akarna élete végéig így élni? - hadovál saját kis beszűkült filozófiáján merengve. Majd jól kinevetik érte... Dehát néha titokban szokott ilyen butaságokon morfondírozni. Mi lenne ha ez, mi lenne, ha az...

"Akkor sohase bízz senkiben… Olykor magadban sem; nem mindig a legjobb útmutató."
Csak bólint egy határozottat, halványan meglibbentve ezzel nyirkos vörös fürtjeit. Ó, mintha az intézetes gondolatait hallotta volna vissza... Lehetséges, hogy Margaret se gondolná, hogy mosolyt és egyfajta lehengerlést ér el e szavakkal, s Carleigh sem veszi észre saját magán, mennyire tetszik neki ez a tanács, de mivel ismerős neki a hozzáállás, így a nőnek könnyű dolga lett.
Aztán vállat von. Fiatal, igen. De nem akar beszélni róla, milyen mértékben érezhette már a becsapás égető érzését. Nem ő az egyetlen, hisz mennyi hozzá hasonlót hagyott ott... Gombóc folytja a torkát, így nyel egy óvatosat. Majd elmúlik.


- Mindig is utáltam. - annyira groteszk, hogy a nevét illető bókra így, mint egy öregasszony zsörtölődésének erejével válaszol, hogy az már szinte őt magát is nevetésre sarkallja. De Carleigh ilyen. Mindig tompít, főleg ha nem tudja kezelni a helyzetet. Mert egyszerűen nem tudja kimondani, hogy köszönöm... Pedig mondaná, hisz sosem dícsérték a nevét, mi több, lekezeléssel csendült, valahányszor valaki vette a fáradtságot, és megszólította...
De eljön az idő, és neki választania kell, nem holmi neveken agonizálni. És Carle összébb húzza magán a felsőjét, és... És végül azt mondja:  - Vágjunk bele!
Kicsit izgul, kicsit fél is. De még véletlenül sem mutatja, meg azt se, hogy lelkes lett, hogy itt hagyhatja ezt a pokoli helyet. Próbál laza lenni, vagyis nem úgy viselkedni, mint egy hormonzavaros csitri, szóval gyorsan összemarkolja a kis holmiját (ami egy kopott kis táska, meg egy rongydarab), és felkel a földről. Mennyire remeg a térde...
 - Messze megyünk? - úgy szorítja maga előtt a holmiját, mint amikor el akarták venni tőle. Ha Margaret elindul, hát mellette battyog, ügyelve rá, hogy se nem közel, se nem távol ne kerüljön tőle. Inkább felveszi a tempóját.

- Mindent! - vágja rá az ételes kérdésre szinte azonnal. Aztán jól elszégyelli magát, főleg mert megkordul a gyomra is. - Vagyis... nem nagyon válogatok. Tudja az intézetben nem is nagyon volt más lehetőségünk. Aki nem evett, az éhen maradt. Ja, meg ha nem volt elég gyors, akkor is. - tudniillik elvették a nagyobbak.  - Meg néha nem is tudtuk, mit eszünk.  -  hogy az leves volt, vagy valami sűrű pépszerű valami... De most még azt is megenné, újra.  - Oh, képzelje, egyszer beosontam a konyhába és lenyúltam a nevelők süteményét, mert nekik JÁRT olyan! Mókás volt. Nagyon mókás.   - hát, az is, ami utána történt. De Carleigh most valóban mosolyog, még büszke is, mert az egy hőscselekedet volt!






 
reveal your secrets

Anael


NYC; 2010. 04. 12. | 60d6ba3e60932cd2134f1a767c26063372f2ab1c
☩ Történetem :
☩ Reagok :
82
☩ Rang :
☉ i missed it
☩ Play by :
❴ emilia 'beautiful' clarke ❵
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Okt. 03, 2020 9:04 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


599
szó
become my angel

@Carleigh Bay  && Anael  



– Alaposan megválogatom, hogy kik vesznek körbe. Kevesen jutnak át a rostán. – Válaszoltam. – A jövőre nézve ez számodra is egy jó tanács; sohasem baj, ha nem tárod ki a szívedet mások előtt. – Az utóbbi évtizedekben – nagyságrendileg a második világháború környékén – a sorozatos sokadik veszteséget követően úgy éreztem, hogy nem akarom még több szeretett személy életének elhervadását végig kísérni, mialatt az enyém élete virágán volt. Annyi halottat láttam. Belefáradtam. Úgy határoztam hát, hogy nem kívánok a halandókkal közelebbi kapcsolatot létesíteni, mert rövid idő volt az, ami megadatott nekik – és ebben a formában már nem voltam képes tenni semmit sem. A tehetetlenség lassan őrölte fel a lelkemet. Vegyülhettem volna… Angyali társaimat, azonban nem láttam szívesen és nem is kerestem előszeretettel a táraságukat, amilyen nagy ívben lehetett, úgy kerültem őket – mintha pokoli tűz égetett volna a közelükben, míg a démonokkal kapcsolataim vegyes és szélsőséges érzéseim alakultak ki ezért könnyebbnek hatott bezárkózni a magam, elszeparált világába: életem legjavát nem töltöttem mással, mint kereséssel és kutatással – felfedeztem, többnyire egyedül. Olykor mellém szegődtek ilyen meg olyan népek. Jöttek és mentek az életemben, sohasem láttam többé őket. Megfelelő volt. A legkevésbé sem fájdalmas. Rideg. Noha, a lelkem mélyén mindig is éreztem valami többnek a hiányát, azonban az idő gyógyírt jelentett. Felejtettem. Eltemettem magamban önmagamat.
– Akkor sohase bízz senkiben… Olykor magadban sem; nem mindig a legjobb útmutató. – Közöltem úgy, mintha a legtermészetesebb lett volna; a bizalom illékony, mint a finom illet a tömegben – egyik pillanatban még érzed és elárasztja az érzékeidet, megdobbantja a lelkedet, azonban a másik pillanatban már sehol sincs. Nem érzed többé. Nem marad más, mint az érzés amit kiváltott és a hiány, amit maga után hagyott. Minden érzés, minden érzelem talán legkegyetlenebbike; mindenki bízni akar és valójában mindenki oda akarja adni valakinek, akit arra érdemesnek talál. Csalódás. Az élet legtanulságosabb leckéje. A bizalom összetörése. Ha szilánkjaira törik a tükör, megpróbálhatod összerakni. Sohasem lesz olyan, mint volt. Az apró darabok összevágják a kezedet. Behegesedik. Mindig látni fogod, hogy mit okozott. – Te már csak sejtheted, pedig olyan fiatal vagy még… – Tekintetem rá révedt. Az ártatlan gyermekek voltak mindig az áldozatok; akiknek az élete nem számított – bedobták őket az orphanotrophiumba és az emberek úgy gondolták, hogy legalább tisztességgel felnőnek… Korántsem így volt, de mindenki szerette magát ebbe a hitbe ringatni, mert könnyebb volt elfogadni.
– Szóval, Carleigh – a név idegenül csengett az amerikai viszonylatba; kifejezetten különlegesnek hangzott és tetszett a hangzása. – Tetszik a neved. Nagyon szépen cseng. – Mosolyodtam el. – Nos, Carleigh Bay, miként határozol? Velem tartasz vagy maradsz? – Tettem hátrafelé egyetlen lépést jelezvén felé indulási szándékomat, amelyet mostanra egyre inkább szerettem volna megsürgetni.
Emlékeztetnem kellett magamat többedszerre is, hogy türelmesebbnek kellene lennem, ugyanis ijedt lehetett és fáradt; egy ilyen lehetőség, mint amelyet felkínáltam, a legtöbb esetben pedig nem végződött kellemesen – az utcákon a pletykák szüntelen felütötték a fejüket, amely szerint egyre több hozzá hasonló gyermek tűnik el és nem kerül elő soha többé.
Ahogy tettem hátrébb egy újabb lépést hirtelenjében egy erőteljes, impulzív érzés lett úrrá rajtam, amely nyughatatlanul vett birtokba. Úgy éreztem, hogy találtam valakit, aki számít valamit is számomra – bármit. Tekintetem újra végigsiklott rajta. Törékeny, sápadt kislány volt. Első ránézésre jelentéktelen. A nevét is csak úgy rá aggatták, akár a gönceit. Mégis, úgy éreztem egy napon fontossá válik az életemben. Hogy miképpen? Fogalmam sem volt. Hogy hittem ennek az érzésnek? Úgy véltem, hogyha valamiben mindig is bízhatok és bízhattam, azok a megérzéseim. Az idő majd eldönti. Most azonban, nem kívántam azon tanakodni, hogy miképpen válhat majd fontossá, szükségtelen lett volna, hiszen a jövő kifürkészhetetlen és rejtélyekkel teli talány volt.
– Milyen ételeket szeretsz, Carleigh? – Bár volt egy olyasfajta megérzésem, hogy nem különösebben voltak ételigényei, amíg teli a hasa.



reveal your secrets

Carleigh Bay


NYC; 2010. 04. 12. | Original
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
10
☩ Rang :
-
☩ Play by :
Rose Leslie ~
☩ Korom :
27
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Szept. 23, 2020 10:20 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


 
Save me I'm fallen
Anael & Carleigh
──────────────── ────────────────
« Comment; gyenge, de szeretettel íródott • Szószám; ide • Zene; lost cause »
« "Azt várják, hogy beszéljek róla; elkezdem a bőrt tépdesni a számról, de nem értik, hogy ez már az."»
Szükségből. Egyetlen igencsak nyomasztó kijelentés, amelyet Carle után a különös nő is kiejt a száján, és a kis vörös maga is újfent elismétli némán, a maga gondolatai között. Hát... ez van.  Túl sok dolgot tett vele az élet, és neki szükségből kellett cselekednie, így ez már a sokadik olyan pofon, amin edződött lelke újabb törést szenvedett. Elfogadta, hogy neki ez jár, alkalmazkodott, hiszen nem volt választása, mert ezúttal is a túlélés a cél.

- Klassz megfigyelés. - szemöldöke egyik fele felrugaszkodik, s némi elismerés-féleség csendül fel tőle, hiszen erre (a kölykökre) ő eddig nem is gondolt. Persze ő nem is túlzottan agyalt hasonlókon, meg hát kölyköket se látott eddig. De rögtön meg is fordul a fejében, mi lenne, ha hozzájuk csapódna. Ha nem jönnek, neki kéne elébük menni, és akkor... Akkor kicsit megint "otthon lenne", mert nem érezné egyedül magát a sok hozzá hasonló között.
Ugyanakkor az nagyon fájna is neki, szinte belesajog gyermeki mellkasa, úgy tiltakozik.

Aligha érhet fel Margaret szavaihoz, mégis hatással vannak rá, pedig lehet nem is érti mindet, de ez nem azt jelenti, hogy nem figyel a mondatok mögött nagyon mélyről jövő érzésre. És ezt Carleigh már annál inkább érti.  Figyel közben az arcra, a szemekre is, de nem is tudna nem odanézni, annyira magával ragadó jelenség beszél hozzá. Sok emberrel találkozott már kicsiny élete során, de ők mind felszínesek voltak, s nem szántak rá igaziságot, nem szántak rá lekicsínylő, semmit érő perceknél többet. Sosem érzett náluk olyan őszinte érzést, mint itt, most.
- Dehát... nincs senkije? - csúszik ki kicsit még mindig a hatás alatt, s utána kapcsol, hogy illetlenséget kérdezett talán. De a Margaret nevű nő olyan szép, s olyan magányosnak tűnik, s olyan lemondóan beszélt... Aki mellett van család, annak van vígasza is, és nem sorvad a lelke. Legalábbis, Carle így gondolja. Mert ha neki lenne bárkije, akkor nem érezné magát feleslegesnek. Így már egy nagyon kicsit érthető lenne, minek mászkál errefelé a nő, amikor annyira nem ide való...

Majdnem megmosolyogja a kapott választ. Pedig milyen hosszú lába van a nőnek, biztos úgy futna, hogy Carleigh a tüdejét is kiköpné, ha futni kellene előle. Persze megoldaná. Meg aztán verekedni is megtanult ám az intézetben a nagyobb lányok miatt (is).  - Akkor jó. - feleli végül, a miheztartás miatt. Mégiscsak jó, hogy letisztázták a dolgot!
Bármikor. Ezt mondja a nő. Olyan nagy sebzést takar magában, amit talán nem is gondolt a kiejtése közben, hiszen akarva-akaratlanul is elültetette a bizonytalan remény egy apró magját ebben a fiatal lányban, s talán nem is hiszi, milyen könnyen összetörhet mindent. Egy szívet, sok-sok álmot, s megannyi mást...

- Csak akkor, ha becsapva érezném magam. - mondja ki őszintén, amit épp ekkor gondol.  Nem valószínű, hogy képes lenne bántani bárkit is, jámbor jellem ő, s eddig is csupán önvédelemből kényszerült erőszakos cselekedetre. De ha elveszik léggömbből álmodott reményét, talán már nem lesz, ami vissza tartsa. S ezt jó, ha a másik fél is tudja. Hisz nem árul zsákbamacskát. Persze most még szándékosan rá is vetít, ahogy eddig is tette. Jó is ez. így nem tudják, mikor beszél őszintén, s mikor túloz. És ha ez elég volna a visszalépéshez, legalább időben megtörnénik. Carle ilyen egyszerűen gondolkozik.
- Carle... - kezdi, majd torkot köszörül; - Carleigh vagyok. - javítja ki magát, hogy ne ráragasztott becenevét hallja Margaret.
- Carleigh Bay. De a Bay csak egy hozzám dobott vezetéknév. Tudja, csak hogy legyen valamim, ha már igazi családnevet nem kaptam. - mert a szüleim nem tekintettek családtagnak, mint azt az életábrám jól mutatja... gondolja. Aztán vállat ránt.





 
Ajánlott tartalom
reveal your secrets



Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma

Nincs


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 14 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 14 vendég :: 3 Bots

• Fajaink száma •
Arkangyal
1/1
Leviatán
7/3
Angyal
2
Démon
6
Bukott Angyal
3
Ember
4
Félvér
1
Harcos Angyal
5
Vadász
5
Nephilim
2