Welcome to hell or heaven frpg
- Staff és tagok által keresett karakterek -

 
• Bønardalen •
reveal your secrets

Asto Vidatu


☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
84
☩ Rang :
Lord/Lovas, Halál
☩ Play by :
Erin Mommsen
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Aug. 10, 2020 7:51 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3




When the wolves come out to play

better run, better run


A tekintete felmér, az enyém viszont rátapad és vár. Körbenéz és keres, ismer annyira, hogy sejtse mit találhat ha közelebb jön. Én pedig ismerem annyira, hogy tudjam ha kordul a gyomra kérés nélkül vesz el bármit, csak hogy a szűnhetetlen érzést enyhíteni próbálja. De hasztalan. Közel keletkezése óta lesem őt, csendben figyelem, hiszen még köztünk is különös lény. Tudhatja már, hogy mennyire annak tartom, megfejteni való rejtélynek, de most elnyomom a felkívánkozó késztetést, amíg még fiatal és gyenge. De tudom, hogy elő fog jönni újra, mindig megteszi a közelében.
Őrölük-e, hogy látom? A közelsége bonyodalmas, lassan éleszt elő egy késztetést, oly módon, hogyan csak kevesen képesek rá. Hiszen az évek alatt sokmindent lát a démon… de mégis… van amik nehezebben elérhetőek. Ilyen vagy te is, Tawrich. Hogyan “örülhetnék”, amikor folyton megváratsz? A megjelenésed ígéret, esély, de a hangod másról mesél. Akarsz valamit. Persze, hogy akarsz, különben nem követtél volna idáig, egy helyre, ahová kevésen merészkednek. Bár neked talán kevésbé kell félni, a tekintetem mégis ragadozóként mér fel. A kezdeti fenyegetés szétoszlani látszik, de a légkör nem lesz kellemesebb. Nem az a legzavaróbb tulajdonságod, hogy kiüríted a raktárat, az a sóvárgás, ami irántad élet elviselhetetlenebb, azt nehezebb szüntetni, arra nem kapok mást. Belőled csak egy van. Meg kell szereznem téged, a lényed minden részét, darabról darabra szétszedve amíg rá nem jövök minden titkodra, hogy mi az, ami ennyire mássá, ennyivel szebbé, kívánatosabbá tesz. Egy pillanatra már semmit sem bánok, talán adnék mindent is, ha végigfeküdnél azon az asztalon. Egyetlen este. Egy lázasan átvirrasztott éjszaka és akkor talán az én sajátos éhségem is enyhülne. Vagy csak tovább nőne… De most sem ezért jöttél. Most is kérnél, de nem adnál, igaz? Hiszen te csak akkor szereted a tépődő testet, ha nem a sajátod? Pedig milyen szépen szakadnál…
- Csak nem számítottam az érkezésedre. Kétlem, hogy a legutóbbi ajánlatom vonzott volna ide… - De a tévedés kivételesen kellemes lenne. Elképzelem az asztalon fekve, rászíjazva meztelen testtel. A kés finoman siklana a bőrén, lassan tárnám fel, olyan gondossággal amit megérdemel a lénye. Bár túlzás lenne azt mondani, hogy nem érezné, minden szelés égetné a bőrét, de az alapos odafigyelés, amit számára nyújtanék, talán a legközelebbi amivel a gondoskodáshoz kerülnék. Kivételezett vagy, Tawrich, nem tűnik fel? Már a puszta léted lázba hoz. Emlékszem a teremtésed pillanatára, a gondolatod azóta is nyugtalanul hagy, amint a fejembe mászik a képed, nehéz szabadulni tőle. A jelenléted lassú méreg, de megtagadod az ellenszert. Minél tovább maradsz, a bőröm alatti kaparó érzés annál erősebbé válik… A kés a kezemben, de a testedben sokkal szebben mutatna, mégsem hozom fel, egyelőre beérem a gondolattal, bár így is sejtheted abból az ábrándos tekintetből, amivel a mozgásod figyelem, abból, ahogyan a kést tartom feléd. Az éle rád mutat, de nem fenyegetés, csak vágyakozás, ő is tudja, hol kellene lennie.
De különös vagy, a megszokottnál is furcsább, így hagylak beszélni. Körbenézel, de az éhséged mellett mintha lenne valami más is. Ezt közlöd is időben, tudod mire gondoltam az érkeztedkor, hiszen nálad az éhséged kell csitítani minden előtt. De nem akarod. A tekintetem összeszűkül, nő a gyanakvás, valami nincs rendjén, valami biztosan történt, ha félretennéd a legerősebb ösztönöd… hát hallgatlak. Tele vagy rejtélyekkel, egy újabb kérdés, amit a neved mellé véshetek. Mondd, hogyan fogok így leszokni rólad? Ha ilyen állapotban menekülsz hozzám?
Lobotómia. Az egyik gyönyör amit az emberi testtel művelni lehet. De minek neked az? Bizsereg a bőröm, erősebben szorítom a kést miközben választ adok, bár sejtheted. – Igen. – Minden csinálok, bármikor, hiszen nem felejtek olyan könnyen, mint az emberek. A kérdés sértő is lehetne, de elnézem, a viselkedésed elnyom minden mást, csak a kíváncsiság marad. De nálam az veszélyes. - …kinek kellene? – Óvatosan teszem fel a kérdést, de nem a félelem miatt, másért fogom vissza magam. Mintha tartanék attól, hogy elijesztelek. A szavaim mögött ott a remény, azt a választ várja, hogy neked kellene. Az asztalon fekvő tested képe újra megelevenedik előttem, bár ezúttal már a fejed fölé hajolok. Az sem rossz, az is jó, ott is lehet valami érdekes benned, valami magyarázat arra ami vagy és arra, hogy hogyan váltál azzá.
Áttúrod a gonddal elrendezett papírokat, a tekintem villan a mozdulatra, de egy pillanat az egész, hiszen újra megszólalsz, a szavaid pedig fontosabbak mindennél. Szívesség. És kettő is. -  Hallgatlak. – Nem próbálom leplezni mi az amire gondolok, bár tudni nem tudja, sejtheti, hogy miket akarok tőle. Az apró szívességek felgyűlnek, Tawrich... nekem pedig egyben van szükségem rájuk, hogy utána te lehess darabokban.
reveal your secrets

Beelzebub


Bønardalen - Page 3 Tumblr_pdg2lsQVGI1thtqud_500
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
257
☩ Rang :
A torkosság démona
☩ Play by :
Hugh Dancy
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Aug. 10, 2020 7:22 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3





Értő a kéz, mely lenyúz tudatáról, mesterien irt ki mindent belőle, ehhez kétség sem férhet. Kigyomlál belőle gondosan, hogy ír magom se maradjon, mely kicsírázhat a közelében, s a homály feledésébe merülök majd. Nem fogok létezni a számára, s valamiért ez bosszant, különösen feszít. Feledésre feledés a gyógyír, s értő kézre lenne nekem is szükségem, hogy hagyjam veszni, mert más nincs, mit tehetnék.
A faluban egy szörnyről suttognak, mely elragad, s akit magával visz sosem tér vissza. Jó nyomon járok, jó nyomon, s követem ezeket a morzsákat. Az éhség hiába kordul panaszosan, hiába marja csavarja bendőm, korgatja, mint vészharangot, hisz akad itt fogunkra való halandó, de most nem törődőm velük, mert valami más hajtja hozzád lépteimet. Szükségem van a precíz kíméletlen kezeidre, melyek mesterien hánthatják le rólam őt. Fájdalmas lesz, de nem fájdalmasabb, mint látni az arcát, mely érdektelenül nézne rám, mely nem ismerne fel. Tán az éhségtől kár nyomomban az árnyalak, emlékeztetve rá, fantom alakját veszi fel, s nem neszez mögöttem, mert nem valóság mégis füstszerű alakja tele van kérdéssel. Mit csinálsz? A néma kérdésre nincs igazán tőlem válasz, míg a falut magam mögött hagyva belevetem magam a cserjék sokasága köze. Idegen csapáskon járok, s riadt madarak veszett szárnycsapkodással menekülnek, emlősök bújnak, s térnek ki előlem, de érzem szemmel tartanak. Mert most nem tudják eldönteni ragadozó vagyok, avagy préda. A fák sűrűségében zizzennek meg a levelek, egymáshoz suttognak rólam, talán hírül viszik érkezésem neked, bár bizonyos, hogy te magad is helyeztél el rúnákat, nehogy bárki megzavarjon. Mit csinálsz itt a világ háta mögött? És én mit csinálok?
Nem volt könnyű a nyomodra akadni, több időbe telt, mint azt gondoltam, hiszen fura hóbortjaid vannak, vágsz, de nem eszel, felnyitsz, de nem eszel, bensőségeket teszel különös üvegcsékbe, de nem eszel. A kunyhó rozoga, moha nőtte be, gondozatlan, omladozó, de én tudom, hogy itt vagy. Elég távol van a falutól mégis közel, ha elmédbe beleférkőzne a kíváncsiság, vagy az érdeklődés legyen ki ezt kiszolgálja, s csak a karod kell kinyújtani érte. Tenyerem az ajtó deszkájának nyomom, szálkák hasítanak bőrömbe, s egy pillanatig habozok csupán, mert a követő szellem alak arra kér, jól fontoljam meg a döntésem, de már megfontoltam. Ha sorsunk egyenesei merőlegesen pusztán ennyi időt adtak nekünk, ha csak egyetlen pontban érintkeznek, mely már el is múlt, s nem párhuzamosak, hogy a végtelenben újra összeérjenek, akkor meg kell ragadnom a lehetőséget, amit egy másik démon nyújt.
Belépve hideg a fogadtatás, a kiejtett név hangszínében ezernyi a kifejezés, a jelentés, s sok féle benne az „érzelem”. Nem dalol a viszont látás öröméről, de tele van aggodalommal, s joggal, hiszen tekintetem pásztázza a helyet, felméri mit harácsoltál össze annyi idő alatt, míg elhagytad a pokol forró tornácát, s lecserélted földi javakra. Biccentek üdvözlésként, s megnézem jelenlegi testedet, akit viselsz.
- Üdvözlégy Astwihad! Csak nem, nem örülsz, hogy látsz? Megzavartam tán valamit? – de nem úgy tűnik, mintha bármit is megzavartam volna, s bár az én hangomban sincs kifejezetten boldogság a találkozásunk miatt, de nézd el nekem, hiszen a céljaim elérése nem igazán ígérkezik kellemesnek, hiszen kiszolgáltatom magam. Neked. Még ha csak kis időre is, de pontosan ismerlek annyira, hogy ne vágyjam szerető gondoskodásod asztalára, kíváncsiságod metsző szikéi és mindent tudni akaró, felszabdaló késeid alá.
- Nem azért jöttem. – veszem elejét a félre értéseknek, hiszen jobb tisztázni nem kell aggódnod sem a saját, sem a kis üvegcséid tartalma miatt. Legalábbis amig akarok tőled valamit, addig nem. Körbejárom a dohos helyiséget, s látszólag higgadtan meredek rád újra, hogy feltegyem a kérdést, ami foglalkoztat. – Csinálsz még lobotómiát? – érdeklődőm, s bár szinte érdektelen a kérdés válaszodra igenis várok, mintha jelentősebb lenne , mint amennyire mutatom előtted. Szemem sarka azonban a sarokban kuporgó alak felé pillant, aki azonnal szertefoszlik, s a másikban áll össze, s alakja azé a démoné, aki most karjaidba űz. Mert nincs más megoldás a feledésre, nem ismerek mást, aki képes lenne megtenni, s sikerrel is járhat. A rendezett dolgaid közül papírt veszek, s tollat, hogy írjak rá, macskakaparással vessem rá az utolsó üzenetemet, melyet neki küldök. – Kérnék két szívességet is tőled. – nem pillantok fel, amíg átfutják szemeim az üzenetet, majd összetekerik és nevet firkantanak rá. Nevet, mely túlságosan is nagy fontossággal, jelentőséggel bír a számomra, s testemen cipelem ezt, mint súlyos láncokat, melyek bele marnak húsomba, de őt már feloldozták ez alól a teher alól, hát én is kérem a magam megváltását.

reveal your secrets

Asto Vidatu


☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
84
☩ Rang :
Lord/Lovas, Halál
☩ Play by :
Erin Mommsen
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Aug. 09, 2020 11:05 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3




When the wolves come out to play

better run, better run


A fák túlnőnek a kunyhó korhadt deszkáin, ami bentről sem sokkal tágasabb, mint amit a külső ígér, a célnak viszont megfelelt. Otthont adott egy embernek, sőt, még egy rejtettebb szobára is jutott belőle. Elég távol a falutól, hogy zavartalanul dolgozhasson, viszont nem túl távol ahhoz, hogy elláthassa magát. Bár egy ideje már kevesebb szüksége volt a támogatásukra… hiszen itt voltam neki én. A lelkét ajánlotta, de figyelmetlen volt, így idővel a testét is elvettem. Bár idősebb a preferáltnál, a kezei még nem remegnek annyira, hogy zavaró legyen. Legalább is munka közben sosem teszik, az emberek közt is erről volt híres, vagy hírhedt a megfelelő körökben. Talán ezért is menekült ilyen messzire, talán azért is fordult hozzám… bár elég sok időbe telt neki. És bár valahol feléledt benne a bűntudat a tettei iránt, a sokak számára érthetetlen szenvedélyét képtelen volt maga után hagyni, követte ide is, távol az intézménytől ahonnan elűzték. Az alkunk már évek óta tart, már az elfoglaltabb napjain is környékeztem, nem véletlen, hogy mindig hibátlan munkát végzett, ha kényesebb esett volt, azt nem egyedül oldotta meg. De még így, látszólag elbújva minden és mindenki elől sem hagytunk mindent hátra, erről beszél a már rozsdásodó boncasztal a körülötte elrendezett eszközökkel együtt. Fénykorában szíjazott kórházi ágy volt, de a hely szűke miatt dupla szerepet kell betöltenie. Az egyetlen pontja a szobának, ami mindenki számára egyértelmű rendet követ, s az egyetlen pont, aminek a tisztasága is feltűnő. Nem mintha zavarna ha bárki bármit is elkapna – hiszen aki az asztalra kerül, annak mindegy lesz már – csupán nem szeretem keverni az emberek testnedveit.
Az alakunk görnyedt árnyékot vet a közeli falra, miközben a polcok közt kutakodunk, hiszen holnap vendég jön, az asztal ezért is állt annyira készen… bár azért is, ha váratlan látogató érkezne. A remegő kezek végre rátaláltak a régi, jegyzetekkel teletömködött, szamárfülekkel bejelölt könyvre. Elmerülten lapozgattuk, ugyanaz a gondolat volt a fejünkben, vagyis lett volna, ha a férfi eléggé magánál lett volna. A kellemetlen igazság, hogy a gyenge test nehezen viselte a közelségem, és az utóbbi időben egyre kevesebbet halottam felőle. A lénye lassan enyésződött el mellettem, mára szinte semmivé vált. Bár valószínűleg nem csak ez az időszak dolgozta meg, mióta testnek használom, talán már azt is nehezen viselte, amikor más testben környékeztem, segítve a munkáját a megállapodásunk szerint. Csakhogy annak a korszaknak is vége szakadt, most pedig már a teste is kellett, amiért a tudatát áldozta. De nem vesztett sokat, csak pár éve maradt, utána visszatértem volna a lelkéért. Bosszantó, de talán jobban járt, így nem kellett tovább szenvednie a saját betegségeivel.
A jegyzetekből egy villanás ráz fel, jelezve, hogy történik valami odakint, valaki érkezik. Ilyen korán? Összevont szemöldökkel csukom össze a könyvet és a asztal mögé sétálok vele, azzal a meggyőződéssel, hogy csak az egyik falubeli tévedt a környékre. Talán ideje lenne példát állítani, elvégre, az erdőben élő vadállat egy ideje már senkit sem ragadott magával. A kés éle otthonosan simul a kezembe, hiszen sehol máshol nincs ekkora biztonságban. Pontosan tudom, hogy miket lehet kihozni ebből az egyszerű eszközből...
A rúna egyértelműen jelezte a közeledést, csak idő kérdése, még egy kicsi… viszont a látványra, ami elém tárult, nem voltam felkészülve. Ismerős arcra számítottam, de nem ilyen régről, és nem így, felkészületlenül… A gondolataim azonnal a felgyűjtött szervek felszámolásával lettek lefoglalva, hiszen a telhetetlen érkező jelenléte aggasztóan lecsökkentheti a készletet… de holnap vendég jön, nem vehet el mindent vagy akármit. A hangom talán ezért is hangzik hidegebbnek, még a szokásoshoz képest is. – Tawrich. – Egyetlen szó, ami egyben köszöntés és felszólítás, érezhetően megbújik mögötte valami, kikívánkozna még pár szó, de előtte várok, csak a hideg kék szemek nézik pislogás nélkül. Mi az ami erre a vidékre sodorta? Miért pont most? Miért pont ide? Vajon már rátalált a falura? A közeledése semmi jót nem ígér az embereknek, de számomra sem. Szükségem lett volna még a halandókra, akárcsak a készletre is.
reveal your secrets

Asto Vidatu


☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
84
☩ Rang :
Lord/Lovas, Halál
☩ Play by :
Erin Mommsen
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Aug. 09, 2020 10:12 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3


***
Ajánlott tartalom
reveal your secrets



Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
3 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma



●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 13 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 12 vendég :: 2 Bots

• Fajaink száma •
Arkangyal
1/1
Leviatán
7/3
Angyal
1
Démon
6
Bukott Angyal
3
Ember
4
Félvér
2
Harcos Angyal
5
Vadász
5
Nephilim
2