Welcome to hell or heaven frpg
- Staff és tagok által keresett karakterek -

 
• kr. u. 1694, Oszmán Birodalom •
reveal your secrets

Anael


kr. u. 1694, Oszmán Birodalom 60d6ba3e60932cd2134f1a767c26063372f2ab1c
☩ Történetem :
☩ Reagok :
82
☩ Rang :
☉ i missed it
☩ Play by :
❴ emilia 'beautiful' clarke ❵
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Ápr. 15, 2021 8:55 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Fenrir Kedvelte a hozzászólásod



551
Szó
A feledett megváltás

@Fenrir  && Anael  


Figyelmen kívül hagyva rosszmájú félvigyorát, szenvtelen bólintottam.
– Úgy gondolom, hogy minél több mesterséget tesz szert valaki az élete folyamán, annál könnyebben tudja megvetni a lábát és annál több hasznot tud húzni belőle. – Hangom olyan volt, akár a biccentésem; közönyös és kéretlenül nyugodt – jegesen eltökélt. Itt volt a kínálkozó lehetőség, hogy tanuljak. Ha nem Ő, idővel minden bizonnyal találok mást, hiszen a méregkeverés elsajátítható tudásnak tűnt, amennyiben a rendelkezésre álló forrás ideális továbbá messzemenőkig hasznosabbnak bizonyult, mint a különféle művek értése – hiszen azzal legfeljebb mulattatni tudott az ember vagy szajhává lenni, mint a színésznők. – Hamarabb véget lehet vetni a rabságnak, annyi bizonyos. – Nem akartam tehetetlenné válni egy lehetetlennek tűnő helyzetben sem, kiváltképpen, ha tudtam: voltak megoldások mégha olyasfajták, amelyekről úgy gondoltam, hogy távol álltak tőlem.
Bukhatok-e még ennél lejjebb?
Igaza volt; méreggel ölni tudatos. Tőrrel; önvédelem is.
Hiába igyekeztem mindeddig elkerülni az erőszakot, az rendszerint az utamba állt; mindeddig – bukásom ellenére – igyekeztem a helyes úton megmaradni, bár a morális erkölcseim sokkal simulékonyabb lett, mint korábban valaha is.
A káosz alatt lapultunk.
Míg mi „békésen” haladtunk a föld alatti járatokban, azonban addig oda föntről egyre hangosabb zavargások ontották szirmaikat, amelyről szinte tudomást sem vettem, hiszen a járat vége már ijesztően közel volt. A szabad világ várt. Immáron az előttem haladó nyugati szörnyeteget követve haladtam, s ha nem szorított volna az idő minden bizonnyal visszatekintettem volna a magam mögött lévő sötétségbe, azonban annak híján az előttem lévő feketeséget vizslattam, amelyet csak szakaszokba világított meg a fáklya lángjának fénye.
Egy vaskos ajtóhoz értünk, amely felfelé vezetett.
Ez volt az út vége.
Nyugtalanság lett úrrá rajtam, ahogy a szabadság érzete végigáramlott a testemen. Vártam, s egyszerre féltem is, hiszen már olyan rég' ízleltem. Olyan közel nyomultam mögé, mintha én akartam volna feltépni a feljárót, amelyet kétszer megkopogtatva nyílt ki; sötétség honolt, s pusztán a fáklya gyér fénye világította meg a marcona zsoldosokat (?), akik minden bizonnyal busás pénzt kaphattak szolgálatukért.
– Követlek – bólintottam fel, miközben a ló nyakát megpaskolva nyugtattam. Hátra hőkölt, de végül megnyugodott, ahogy a hátára ülve vártam a további útmutatást.


Köszönöm a játékot.
Mégegyszer sajnálom, hogy ennyit kellett várni rám.




reveal your secrets

Fenrir


kr. u. 1694, Oszmán Birodalom DMkmpHL
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
114
☩ Rang :
Félvér Herceg
☩ Play by :
Henry Cavill
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Feb. 26, 2021 12:46 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Anael Kedvelte a hozzászólásod



Red dead redemption
• Zene: ♫♫♫ • SZÓSZÁM: 328
Megszokott hümmentéssel veszem tudomásul az információt; túl sok időt szerencsére nem veszítettünk el, hacsak nem veszem figyelembe a tejfelszőke szépség felkutatásával majd ellátásával elpazarolt perceket. Persze rendkívül amatőr volna, ha a tervünk kieszelésekor nem számoltunk volna a legrosszabb eshetőségekkel, szóval még ha el is kezdenék használni a fejüket az őrök vagy a palota többi népe, akkor sem leszünk teljesen elveszve. Mindössze bonyolódni fog némiként a helyzetünk.
- Veled voltam a labirintusban, ezt követően a szultán elé hurcoltak téged és megkínoztak. Feltételezem a két eset szorosan összefügg, ahogyan azt is feltételezem, hogy nem pusztán a szultán és az általad leszúrt őr volt jelen a szobában. Figyelembe véve mindezt, illetve a tényt, az egyik ágyast kénytelen voltam udvariasan kikérdezni, valószínűleg pontosan annyira, mint te – magyarázom csöndesen, apró, félszeg mosollyal az ábrázatomon. Általában véve nem szoktak mulattatni a küldetéseim, de van valami egészen szórakoztató a tudatban; az ártatlan küllemű boszorka és én jelenleg mások szemében ugyanakkora fenyegetést jelentünk. S talán még igazuk is van.
- Az anyámtól – felelem könnyedén, bár megvallom őszintén, nem vártam efféle kérdést, főként nem azután, hogy az imént még a diplomáciai jelenlétemről érdeklődött, melyről megint csak nem értekeztem bővebben egy beletörődő morranásnál. Különösebben igaz, nem indít meg az érdeklődése, legalábbis addig nem tulajdonítok neki figyelmet, amíg fel nem kér az okítására.
Vele együtt torpanok meg, összevont szemöldökeim alól gyanakvóan méregetve a nekem fordított, lágy vonásokkal keretezett ábrázatát.
- Inkább tesz a kedvedre a méreg, mint mások húsába vágni a pengéd? - undok vigyorra rándítom a számat, ugyanis megkockáztatom, mindketten tisztában vagyunk a két módszer különbözőségével. Előre megfontoltan gyilkolni mindég más, mint az életünket féltve likvidálni a ránk veszélyeseket.
- Hmm… Innét ha minden igaz, már el fogok tudni igazodni – szólalok meg ismét, minek után válaszút elé kerülünk a lépcső aljában. - Egyenesen menjünk előre, körülbelül kétszáz métert követően bal oldalt lesz egy rejtett lejárat. Ha azt megtaláljuk, nem lesz gondunk – osztom meg vele az emlékeimben élénken élő tervet, remélve, jól saccolom a haladási irányunkat a fentiekhez viszonyítottan.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Nothing is black or white...
Day of judgement God is calling, on their knees the war pigs crawling, begging mercies for their sins.
reveal your secrets

Anael


kr. u. 1694, Oszmán Birodalom 60d6ba3e60932cd2134f1a767c26063372f2ab1c
☩ Történetem :
☩ Reagok :
82
☩ Rang :
☉ i missed it
☩ Play by :
❴ emilia 'beautiful' clarke ❵
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Feb. 14, 2021 7:24 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Fenrir Kedvelte a hozzászólásod



551
Szó
A feledett megváltás

@Fenrir  && Anael  


A gondtalan kacérkodást csakhamar beárnyékolta a gyötrelem, amelynek okozója ugyancsak a szóban forgó egy bizonyos jóvágású idegen volt, akinek az irhájának megvédése végett nemsokkal ezelőtt ugyanezen a helyszínen kegyetlenül megkínoztak, s noha némi elégtételt éreztem azért, hogy a Szultán most holtan fekszik valójában be kellett látnom, hogy a sors valamelyest mégis a kegyébe fogadott, mert mindössze csak nevetséges ízelítőben részesültem a „cselszövésem” végett. A pihenésre nem volt idő. Alighogy karom újra csatlakozott vállam ízületéhez már tovább is kellett állnunk; olykor rá támaszkodva voltam kénytelen tartani a gyorsan diktált tempót, ami közben szüntelenül azon nyugtalankodtam, hogy mikor bukkanhatnak ránk a palota őrei, hiszen – nem is olyan régen – az egyik őr távozásra bocsájtotta a másikat, hogy jelentse a többieknek: a Szultán halott, a gyilkosa Én magam voltam – megítélésük szerint. A tükör előtt álltunk; tekintetében láttam, hogy tán megkérdőjelezi ítélőképességemet, azonban ennek kételye hamar eltűnt, amikor néhány nyugtalan pillanatot és tapogatódzást követően a járat szájának ajtaja sötétlően, vészjóslóan kinyílt előttünk. Megkönnyebbültem. Ennek jeleképp felsóhajtottam.
– Mindenképpen! – Bólintottam, ahogy a fáklyával bevilágított sötétségbe léptem. A palota nyüzsgő forgatagához képest a folyosó kietlen volt, szinte kísértet járta és teli pókhálóval. Megvártam, amíg belép Ő maga is magunk mögött hagyva a bonyodalmak színterét. Kezemmel a falnak támaszkodtam, hogy biztosabb legyen minden léptem a meredek lépcsőkön, amiközben egyre lejjebb és lejjebb értünk.
– Pár perc, amennyiben ilyen nyugodtan tudunk haladni és nem történik semmi váratlan – feleltem néhány pillanattal később a feltett kérdésre s egész lényem hitt abban, hogy könnyedén a végére foguk érni.
– Érdekelne, hogy Te mennyire állsz jelen pillanatban gyanúban? – Feltételeztem, hogy a kibontakozó káosz közepén kivette a maga részét abban, hogy esetlegesen megfenyegesse a szolgálókat és kardja élére tűzze a vele szembejövőt; olyan férfinek tűnt, akitől nemcsak nem állt messze az erőszak, hanem kéz a kézben jártak és mostanra már a szeme se rebben, ha valakit meg kell ölnie független annak ártatlanságától vagy éppen bűnösségétől. – Gondolom a diplomáciai jelene jelen státuszában már nem létezik, ha valaha is létezett egyáltalán. – Későbbi szavai erre jócskán rá is erősítettek, így kérdésem jóformán tárgytalannak bizonyult.
– Kitől sajátította el a méregkeverést? – Tudakoltam, ahogy egyre mélyebben haladtunk. Jómagam is kísérleteztem, azonban sohasem sikerült olyan erősségűre főzni egy főzetet, hogy az hatásos legyen; a Szultán mindeddig csak hosszabb-rövidebb időkre lebetegedett, amelyet nem sokkal később javulás kísért. Távol állt tőlem ez, s bármilyen fajta erőszak, azonban olykor kiszolgáltatottnak éreztem magamat, s joggal véltem úgy, hogy kénytelen vagyok megvédeni magamat, hiszen mindeddig ezt a tudást pusztán a gyógyításra használtam és igyekeztem messze elkerülni azt, ami mások számára gyötrelmet vagy halált jelent. A Szultán rabságában töltött néhány év… megváltoztatta véleményemet. – Megtanítanál egy napon? – Vállam felett hátra tekintettem, s egy pillanatra megtorpantam.
A végeláthatatlan lépcsősor aljába értünk.
Megálltam.
– Most vagyunk a bálterem bejáratánál lévő folyosón. Honnan tudod az utat?




reveal your secrets

Fenrir


kr. u. 1694, Oszmán Birodalom DMkmpHL
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
114
☩ Rang :
Félvér Herceg
☩ Play by :
Henry Cavill
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Feb. 12, 2021 10:39 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Red dead redemption
• Zene: ♫♫♫ • SZÓSZÁM: 398
- Hmm… - nyugtázom a szavait, melyek nem engedik lelohadni az ábrázatomról azt az egészen apró mosolyt,  ami az előző kijelentésének abszurditásán fogant. - Biztosan egyetértene, ahogyan azzal is, hogy egy ilyen szép nőtől ez komoly elismerés – jegyzem meg, mielőtt még áttérnénk a szituáció jóval kellemetlenebb aspektusaira, mint az oldalának ellátása vagy a karjának visszaugrasztása a helyére.
Nem ismeretlen számomra az erőszak, sőt, ha igazán drámai óhajtanék lenni, még azt is mondhatnám, mást nem is ismerek, szóval az sem meglepő, hogy a küldetéseim során nem pusztán gaztevő férfiakat kell eltennem láb alól és átsegítenem őket a Pokolra. Végezte már a kezeim között karcsú, szemrevaló fehérnép is, afféle, kinek ábrázatáról hamis ártatlanság sugárzott, csakúgy olyanok, kikről első mustrára meg lehetett állapítani, vaj van a fülük mögött. Sohasem éreztem irántuk semmit, ostobaság is volna szimpatizálni valakivel, akinek a megölésére a felhőtrónján terpeszkedő parancsa köt, azonban a Boszorkányt egészen más indíttatásokból csalom tévútra, éppen ezért őt bántani – még ha enyhülést is hozok vele – nem tesz a kedvemre. Nem tűnik helyénvalónak a törékenynek ható voltát tovább ostromolni a fájdalommal, de amit meg kell tenni, azt meg kell tenni, és nem én leszek az, akinek el fog nehezülni a gyomra.
A karja a helyére pattan, s bár bizton veszem, szívesen pihenne, venne néhány mély lélegzetet a folytatás előtt, felkelésre és a továbbállásra noszogatom.
- Ne köszönj semmit – morgom az orrom alatt, miközben útnak eredek vele addig a tükörig, ami mellett néhány perce magam is lefordultam. Leheletnyire emelkedett szemöldökökkel figyelem, ahogyan szabaddá teszi a rejtett lejárót, de aztán bólintok és leemelek a falra erősített számtalan fáklyából egyet, amely szemünk lehet odalent a sötétben.
- Rendben, de csak óvatosan. És ha bármit szokatlannak vélsz, szólj – utasítom, ugyanis szívesebben haladnék elől én, biztosítva előttünk az utat, azonban el kell ismernem, amíg el nem érünk addig a pontig, ahonnét már én is kiismerem magamat, addig az ő tudására, helyismeretére vagyok kénytelen hagyatkozni. Hagyom tehát, hogy előre menjen, s fél kézzel visszazárva magunk mögött az utat, indulok el vele lefelé a lépcsőn. A fáklyát oldalvást, valamivel magasabbra emelve tartom, hogy beláthassa az előtte húzódó szakaszt.
- Körülbelül mennyi idő, amíg a labirintus felé vezető ág kezdetéhez érünk? - teszem fel a kérdést, amely jelenleg a leginkább foglalkoztat; mennyi idővel fog megtoldódni az eredetileg kalkulált menekülés? - A lázadást egyhamar le fogják verni odakint és utána az üldözésünkre fognak koncentrálni – mellékelem az információt, amivel vélhetően ő is tisztában van.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Nothing is black or white...
Day of judgement God is calling, on their knees the war pigs crawling, begging mercies for their sins.
reveal your secrets

Anael


kr. u. 1694, Oszmán Birodalom 60d6ba3e60932cd2134f1a767c26063372f2ab1c
☩ Történetem :
☩ Reagok :
82
☩ Rang :
☉ i missed it
☩ Play by :
❴ emilia 'beautiful' clarke ❵
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Feb. 07, 2021 10:08 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


551
Szó
A feledett megváltás

@Fenrir  && Anael  


– Nos, ez felettébb sajnálatos – a legnagyobb nyugalommal rándítottam meg a vállamat azt követően, hogy végzett a seb ellátásával, ami most jóformán életet menthet, hiszen így szabaddá válhat a nem sérült kezem, amely így nem tétlen próbálja elnyomni a lüktető fájdalmat – pedig egyebek mellett azt is elárultam volna neki, hogy egész jóvágású.
Elléptem mellőle, s az ablakhoz sétálva vetettem tekintetemet a távolba.
Terve egyszerűnek tűnt, azonban az épületek takarásában a messzeségben alig lehetett látni a falat, amely körül vette a tekintélyes méretű palotát, szinte alig látszott a szabadság lehetősége – némi aggodalommal ugyan, de bólintottam. Ha valóban akad odakint egy hátas, úgy még lehet esélyünk elmenekülni, azonban ha birtokon belül kellett volna lovat szerezni, úgy a lehetőségeink egyre inkább csökkentek volna. Mindenre felkészült.
Tudtam, hogy az idő, amely rendelkezésünkre állt csak egyre fogyott, azonban tétlen lengő karom szüntelen sajgott és emlékeztetett hasztalanságára; s ha lovagolni akart, s nem kíván maga elébe ültetni, úgy kénytelen lesz visszaugrasztani máskülönben képtelen lettem volna biztonsággal megkapaszkodni. Mivel nem állt szándékomban pazarolni a drága időnket, így amint tudatta velem többek között azt, hogy mire számítsak és tudta, hogy mit kell csinálni utasításának megfelelően, kérdés nélkül heveredtem le a kanapéra. Pontosan tisztában voltam azzal, hogy nem lesz kellemes érzés, azonban az elmúlt óra kínjai között abban is bizonyos voltam, hogy korántsem lesz olyan kellemetlen, mint amikor a Szultán átszúrta az oldalamat a vasvillával, azonban nem állítanám, hogy repestem volna az örömtől, amikor fölém lépett. Tekintetemet a plafonnak szegeztem, s erőteljesen magam elé révedve koncentráltam, miközben szinte nem is figyeltem szavaira készültem fel a következő fájdalomra, amelyért egyetlen porcikám sem esedezett. Érdes tenyere kinyújtotta a karomat; hirtelen meglóduló szívverésem és arcomon megjelenő pirosság jelezte, hogy bármennyire is nem akartam a fájdalomra figyelni testem minden ízében felkészült rá. Csak gyorsan…! Könyörögtem magamban, miközben a következő gondolatomig már nem jutottam el; újabb nyilallás az amúgy is sajgó vállamba szakította szét a hűst és tépett bele a csontba, miközben mellkasom megemelkedett, s akaratlan is el akartam rántani sajgón hasogató végtagomat. Szám kiszáradt, ahogy átható tekintetemet rá vetetettem.
– Köszönöm… – Fájdalomtól eltorzult arcom némiképp mégis megkönnyebbült, azonban alighogy visszaejtettem fejemet a heverőre már kéretlen segítséggel ültet fel és húz talpra, hogy induljunk is. A fájdalom egy részétől megszabadított, ugyan sajgott, de sokkal elviselhetőbb volt, míg a másikat lehetőségeihez mérten orvosolta.
– Csak egyenesen – mondtam halkan, szinte súgva mégis a kiüresedett szárnyban úgy hatott, mintha egyenesen ordítottam volna; lépteink szaporák voltak, azonban a sietség ellenére is igyekeztem a lehető legkevésbé rá támaszkodni, azonban csakhamar elértük a vágyott célt. – Egy fáklyára mindenképpen szükségünk lesz! – Mutattam rá tapintatosan, miközben közelebb léptem az előttünk lévő tükörhöz; a legtöbben gyanútlanul megcsodálták a díszes arany keretet és áldották tulajdon szépségüket, azonban a tárgy ennél többet rejtett. Nem kellett sokáig tapogatnom, számtalanszor láttam, ahogy a cselédek itt el tűnnek, így sejtettem merre kell keresnem, hogy az út szabaddá váljon előttünk, egyetlen alkalommal mentem végig rajta, azonban akkor tudatlan kóboroltam azóta jómagam is szert tettem számtalan terv rajzra, így nagyjából sejtettem merre kell haladunk. – A járatok szája rettenetesen szűk, ketten nem férünk el és egy jó ideig rettenetes lejt. – Tekintettem fel rá. – Megyek előre. – Azzal jóformán elnyelt a sötét járat lépcsője, ami egészen addig beláthatatlan volt, míg a nyomomba nem szegődött.



reveal your secrets

Fenrir


kr. u. 1694, Oszmán Birodalom DMkmpHL
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
114
☩ Rang :
Félvér Herceg
☩ Play by :
Henry Cavill
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Feb. 07, 2021 4:16 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Red dead redemption
• Zene: ♫♫♫ • SZÓSZÁM: 422
Ízesen felhorkantok a feleletére, mialatt gyakorlott mozdulatokkal és igazi barbárhoz méltón szaggatom szét a finom kelméből szőtt függönyt. Pusztán egy elégedett pillantás, nem több amivel a szultán élettelen, ágyon elterpeszkedő testének adózok, majd fordulok is vissza a Fehérhajú Boszorkányhoz, akit alaposan megtépáztak a tollaiban. Kíváncsi volnék, vajon az átlagos jussa várt idebent rá, vagy van köze az állapotának a velem folytatott sétájához? Őszintén szólva az előbbi sem sarkallna meglepődésre, jól ismert, miként viszonyulnak errefelé az idegenekhez s főként a nőkhöz, azonban teljesen naiv sem vagyok, hogy azt higgyem, ártatlan lennék a vele történtekben. A lelkiismeret ennek dacára cseppet sem furdal.
- Elképzelésem sincs, kiről beszélhetsz – mosolyra rándulnak a szám sarkai, mialatt a legsúlyosabbnak értékelt sérülését bekötözöm a rögtönzött fáslival. Gyorsan és elnagyoltan dolgozok, gondolatban már messze járva, valahol a palotán kívül eső találkozási ponton, ahol a lovaink felnyergelve várnak minket, hogy a kikötőben ringatózó hajóhoz vágtázhassanak velünk.
- A palotán kívülre kell eljutnunk, onnantól lóval megyünk tovább – osztom meg vele, ugyanis egy határozott cél kitűzése mindig nagyobb küzdelemre sarkallja bárki fiaborját, mint a kilátástalan menetelés. Közben bosszúsan mérem végig a karját, amely kétségkívül ki lett ugrasztva a helyéről. Az ösztöneim azt sugallják, hogy ezt a problémát halasszuk el egy alkalmasabb időpontra, viszont az sem lenne előnyös, ha nem tudna rendesen megkapaszkodni vágta közben. Az egekre is…
- Feküdj a heverőre a hátadra. Nem lesz kíméletes és gyorsan kell csinálnom – tudatom vele, mire készüljön, s amíg elhelyezkedik, végigmérem a folyosó helyzetét. Itt-ott még elfut egy-egy szolgáló, ám kezd kiürülni a palota ezen szárnya. Most kellene mennünk.
- Tudok a föld alatti rendszerről, egy másik lejáratot használtunk volna. Ezt nem ismertem – bököm ki az információ megosztásával kapcsolatos köszönetemet és hálámat a magam nyers módján, s amennyiben lefeküdt, mellé lépek. Az ígéreteim ellenére puha óvatossággal veszem a kezeim közé a karját, melyet gyengéden kinyújtok oldalsó irányban. Jobb lenne, ha tartana az ujjai között súlyt is, de arra végkép nincsen időm, hogy valami kellően nehéz zsákot előkotorjak. - A föld alatti járatnak több oldalsó ága is van, van, amelyik vakon végződik, van, amelyik a palota más-más pontjain köt ki. És van egy – a mondatot félbeszakítva határozottan rándítok egyet a karján, a vállát a szabad tenyeremmel ellensúlyozva. Kellemetlen roppanással kerül a helyére az ízület. - amelyik a palotán kívülre visz. Azon keresztül fogunk menni, méghozzá most – tudatom vele, bármennyire is azt kívánja a teste, hogy vízszintesben maradjon, ezzel még meg kell váratnia. Persze segítek neki felülni illetőleg felkelni a heverőről, majd támaszt kínálok a számára a tempós sétánkhoz.
- Mutasd, merre van az a titkos ajtó – biccentek felé.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Nothing is black or white...
Day of judgement God is calling, on their knees the war pigs crawling, begging mercies for their sins.
reveal your secrets

Anael


kr. u. 1694, Oszmán Birodalom 60d6ba3e60932cd2134f1a767c26063372f2ab1c
☩ Történetem :
☩ Reagok :
82
☩ Rang :
☉ i missed it
☩ Play by :
❴ emilia 'beautiful' clarke ❵
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Jan. 24, 2021 4:11 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


551
Szó
A feledett megváltás

@Fenrir  && Anael  


Vállaimat az ajtónak feszítettem, amely mentén engedve a gyengeségtől és fájdalomtól lüktető testem nyilallásainak alázattal adtam meg magamat és, mint élettelen húsdarab hevertem a fel mentén, amelynek a homlokomat támasztottam – annak hűvössége jólesően vigasztalta egyre inkább lázba boruló orcámat. Csak néhány pillanat… Nem több! Győzködtem magamat, azonban tudtam, hogy elmém ezen állítása pusztán a hamisság kelepcéjébe kívánt csalni: az idő szorított, s a katonákat lassan összefogják toborozni – vagy legalábbis néhányukat –, hogy erőnek erejével kutassák át a palota minden egyet rejtett szegmensét, hogy a nyomomra bukkanjanak; Rám, akiről azt hitték, hogy megölte a nagyhatalmú Szultánukat! A magyarázkodás ez esetben oly' ritka kincsnek számított, amely nemcsak nem fordult meg a fejemben, mint esetleges lehetőség, hanem már az arról való álmodozás is kacagtatni kívánt, mert – amennyiben megtalálnak – szerencsésnek nevezhetem magamat azért, ha rögvest máglyán égetnek el és előtte nem kínoznak vagy erőszakolnak meg esetlegesen állítanak pellengérre a köztéren kezdve árulásommal és a Szultán kiiktatása végett folytatva azzal, hogy Én magam béreltem fel zsoldosokat káosz szítás céljával.
Ha megölöd a Szultánt, engem sodorsz bajba. Mondottam nem is olyan rég a külhoninak.
Felsóhajtottam.
Az előttem heverő testből kihúztam a tőrt, tán ez még később hasznomra lehet; a szoknyám rejtekébe helyeztem.
Ugyan a fájdalom tompult, de nem múlt. Mégis kényszeredetten vettem erőt magamon, hiszen szabadulni akartam – még ha jelenleg kevés esélyem is volt, nem hagyhattam elfolyni ujjaim között. Egyik kezem a kőfalba kapaszkodott, hogy talpra állhassak, míg a másik továbbra is fájdalomtól égve lógott magatehetetlenül. Ahogy felpillantottam, a Szultán élettelen teste hevert az ágyon, amely ennek ellenére is roppantmód csábítónak hatott.
Újfent felsóhajtottam.
Ahogy szélesre tártam magam előtt az ajtó egyik nehéz szárnyát – legnagyobb megilletődöttségemre – ismerős káprázat tűnt fel annak túloldalán, olyan közel, hogyha sietősebbre szedtem volna lépteimet minden bizonnyal belé rohantam volna; Ő érkezett, azonban Én távozni szándékoztam. Bizonytalanul és annak a tudatában tekintettem fel rá, hogy lehet nem több, mint egy képzelet és tán, amikor tekintetem megtalálja az Övét egy őr mogyoróbarna tekintete réved majd vissza rám, azonban az ismerős – és szinte megnyugtató zord tekintet és – már-már – rosszalló ábrázatával találtam szembe magamat.
– Segíteni szándékoztam egy idegennek… Nem találkoztál esetleg vele, szívesen a szemére vetném…? – Hangzottak szavaim, miközben figyeltem; a függönyből szakított anyagot gyakorlott mozdulattal kötözte oldalamra.
Az igazat megvallva, amíg az őrök nem állítottak a Szultán színe elé egészen addig bizonyos voltam abban, hogy tartom magamat a megbeszéltekhez, amely szerint leleplezem pontosabban minden információt, amelynek birtokába jutottam azt a pasa elé tárom – csakhogy két dolog megakadályozott ebben: az első, hogy Ő mindenképpen véget vetett volna uralkodónk életének és bár számításba vettem, hogy esetben az Én helyzetem valamivel jobban is alakulhatott volna, mint a jelenlegi – azonban a második indokom mindent felülíró volt: az általa kecsegtetett szabadság lehetőség és az arravaló vágyódás egészen megrészegített, így – ha útjaink úgyis keresztezték volna egymást – restellettem volna a szemébe nézni.
– Egy darabig még biztosan. – Nem állítanám teljes meggyőződéssel ugyan, de ennek ellenére – szavaimat megerősítve – bólintottam. – Azonban lenne itt még valami… – Tekintetem a másik, ernyedten lógó karomra tévelyedett. – Muszáj visszaugrasztani… Tudod, hogy kell? – Tudakoltam; a halandók körében korábban már láttam és pontosan tisztában voltam azzal, hogy nem kevéssé lesz fájdalmas, mint amikor kiugrasztotta az Őr.  – Közben elárulom, hogy a folyosó végén van egy rejtek ajtó… ami a földalatti járatokhoz vezet… Nem a pajtáig, de a labirintus mellett fogunk tudni kijutni. – Onnan a szabadság már nem tűnik többnek, mint egy lehetetlen célkitűzésnek.


reveal your secrets

Fenrir


kr. u. 1694, Oszmán Birodalom DMkmpHL
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
114
☩ Rang :
Félvér Herceg
☩ Play by :
Henry Cavill
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Jan. 20, 2021 10:06 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Red dead redemption
• Zene: ♫♫♫ • SZÓSZÁM: 433
A káosz teljes, bájos pompájában uralkodik el a palotán, és amennyiben nem a mellékküldetésem miatt kellene szívnom a fogaimat, sűrű szitkozódások közepette kerülgetve a felém rohanó ágyasokat, egyszerű szolgákat, még elégedett is volnék. Elvégre a legfontosabb utasítás bevégeztetett, a szultán minden bizonnyal meghalt – több, mellettem elsuhanó is erről kiabál –, a falakat lángok nyaldossák, odakint pedig elkötelezett szerencsétlenek szítják a tüzet, amely az uralkodójuk meggondolatlan politikájából és háborúzásaiból táplálkozik. Pofátlanul egyszerű lenne kereket oldani, olyan nevetségesen könnyű volna a megbeszélt útvonalon távozni, lóra pattanni és vágtára fogni az éj leple alatt, mégis itt keringek a folyosókon, hogy Mastemah kényének is eleget tehessek. Az érzetet, mely efféle kényszerek nélkül is a Fehérhajú Boszorkány után kutatni ösztökélne, mélyre száműzöm a mellkasomban.
Hosszú momentumokat fecsérelek a keresésére, ám a türelmem ezúttal nem sarkall nyugalomra és összeszedettségre; ezen a ponton már egyébként is teljesen lényegtelen volna a külhoni, ártalmatlan vendég maszkját hordani. Elkapom hát az egyik csinos ruhás, menekvő nőt, kinek ékszerei bősége magas pozícióról árulkodik. A vállánál ragadom meg, kérlelhetetlenül a kőfalnak taszítom a hátát, míg a tőrömet a kecses ívű nyakának szegezem.
- Hol van a Boszorkány?! - morranok rá fenyegetően, még a fogaimat is kivicsorítva a meggyőzése érdekében. Rémült, őzike tekintetében túlcsordul a félelem, ami könnyedén a torkán akasztja a szavait. - Cadı nerede?! - a hűvös penge szigorú érintésével ösztökélem felocsúdásra a kérdés elismétlése mellett, és bár hang ezúttal sem hagyja el elnyílt ajkait, de legalább a reszkető kezével elmutat a folyosó végén nyugvó ajtó irányába. Bólintok, majd újabbat mordulva eltaszítom magamtól, és gondolkodás nélkül lódulok meg a néhány méterre helyezkedő szobához.
Éppen, hogy csak odaérek, az ajtó egyik cirádás, túlcicomázott szárnya kitárul, s a tejfelszőke szépség meggyötört alakja bontakozik ki mögötte. Elégedetlenül és bosszúsan húzom el a számat, látván az állapotát, azonban túl sok időnk nem adatik a sérüléseinek körültekintő ellátására.
- Mégis mit műveltek veled? - teszem fel a kérdést, nem leplezve egy momentumra sem az ellenérzéseimet a vele történtekkel kapcsolatban, mialatt beosonok mellette az ajtón, és letépek a finom szövésű függönyök közül egyet. Nem várok a részéről sem beleegyezésre, sem felocsúdásra, a legsúlyosabbnak tetsző, deréktáji sérülését kötözöm be elnagyolt, noha határozott mozdulatokkal. Csupán remélem, hogy a karján fénylő vér nem hozzá tartozik.
- Képes vagy járni? Nincsen egyetlen elpazarolni való percünk sem, azonnal mennünk kell. Feltéve, ha kívánod még a szabadságodat – várakozón, igaz, türelmetlenséggel és feszengéssel telten szegezem rá az íriszeimet, miközben a karomat nyújtom felé támaszkodó gyanánt. Vajon elfogadod, szárnyadat feszíted a kalitkából való kitörésért, vagy meghagyod magadat az enyészetnek?
Remélem az előbbi mellett dönt, hiszen rendkívül kellemetlen volna, ha ilyen nyúzottan még tarkón is kellene vágnom az együttműködéséhez...


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Nothing is black or white...
Day of judgement God is calling, on their knees the war pigs crawling, begging mercies for their sins.
reveal your secrets

Anael


kr. u. 1694, Oszmán Birodalom 60d6ba3e60932cd2134f1a767c26063372f2ab1c
☩ Történetem :
☩ Reagok :
82
☩ Rang :
☉ i missed it
☩ Play by :
❴ emilia 'beautiful' clarke ❵
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Jan. 16, 2021 8:18 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


715
Szó
A feledett megváltás

@Fenrir  && Anael  


A Szultán dacosan emelte magasba állat válaszomat hallva.
– Úgy hiszed, boszorkány, ez volt a legbölcsebb válaszod? – Sajnálatos módon időről időre emlékeztetni kívánt Ő maga is az általa feltételezett mivoltomról – pedig, ha lenne sejtése, hogy a valóságtól mily' elrettentő messzeségekben tévelyeg (!) – és felhívni kegyelmességére a figyelmemet.
Maga mellé helyezte kupa borát, hogy egymásba fűzhesse ujjait.
Pöffeszkedő mellvértezete elárulta és maga elé révedő tekintete elárulta, hogy tanakodik; megfelelő büntetést szándékozott kieszelni, minek miután nem tettem tanúbizonyságot segítőkészségemnek irányába: – Szeretetben és figyelemben részesítettünk, s nem szenvedtél hiányt sem ételben, sem puha ágyban, sem más kegyekben. – Formálta negédes ékesszóló szavait, miközben a katonák felé biccentett, akik közül az egyik megragadta fehér szín hajzuhatagomat és rántotta hátra fejemet, ami könnyedén megadta magát az erőszaknak addig a másik a karomat hátra csavarva kényszerített térdre. Felszisszentem. Vállam ízülete sajogni kezdett. – S most mégis… Ármányra kárhoztatsz egy messziről jött gyüttmentért? – Öblös hangja tompán csengett a fülemben, miközben nagyot nyelve próbáltam a katona kesztyűjébe mélyeszteni szabad kezem ujjait, amely cselekedet mit sem ért, hiszen vastag kesztyű védte.
Tekintetem végig kísérte a Szultán ráérős lépteit, aki egyenesen a kandalló elé sétálva húzta ki a vidáman pattogó tűzben a forrongó piszkafát, amelyet nyugodt vizslatást követően felnézett: – Utoljára megkérdem, mit akar? – Eddigi bájolgó hangja mintha csak elolvadt volna a tűzben. A választ akarta.
Felém közeledett.
Ahogy egyre közelebb érkezett, úgy próbáltam volna megszabadulni a szorosan tartó katonák kezei közül, azonban szinte mozdulni sem tudtam, s ha mégis pokoli fájdalommal járt pedig még csak bele sem kezdett az általa rutinosan alkalmazott kínzások bármelyikébe.
Némán figyeltem.
Megragadta arcomat, kényszerített, hogy a szemébe nézzek.
– Válaszolj! – Ordította; nyálcseppek gyűltek homlokomon és éreztem bűzölgő, avas leheletét.
A következő pillanatban pedig, mintha megszűnt volna a világ.
Először fel sem fogtam.
Láttam, hogy mi történik, azonban fizikai reakciót vagy hangot adni kérelmemnek már nem volt lehetőségem. A forró vas úgy hasította át az oldalamat, mintha csak mézet kentem volna el egy szelet kenyéren. Az égett hús szaga izzott fel a fülledt, fűszeres illatú füstölővel átitatott helyiségben. A fájdalom csak ezt követően jutott el tudatomig, majd robbanás szerűen pusztítva áradt szét bensőmben igába hajtva testem minden egyes pontján. Megremegtem, hogy aztán ösztönös reakcióként megpróbáljak elhúzódni a fájdalomtól, azonban ahogy mozdulni akartam vállam megrándult és hangos pattanással kiugrott a helyéről.
Kínoktól elgyötört arccal sikoltottam fel.
– Ha nem válaszolsz, boszorkány, a másik karod következik és a másik oldalad!
Hallottam szavait, mégsem tudtam válaszolni.
A szenvedés hullámai folyamatosan ringatták, s elnyelték testemet – mintha a legháborgóbb folyó vizén sodródtam volna, amely háborgó vize ide meg oda taszajtott volna táncoltatott bábjaként. A víz levert. Ajkaim kiszáradtak, ahogy levegő után zihálva kapkodtam és próbáltam úrrá lenni az egyre lüktető nyilallásokon, amelyek egyre sűrűbben és intenzívebben követték egymást.
Kirántotta piszkafát az oldalamból.
Szabad kezemmel odakapva próbáltam szorítani, nyomni – mindez azonban mit sem ért, hiszen a fájdalom nőttön nőtt most, hogy a sebet friss levegő érte, szinte perzselt és a legapróbb fuvallat vagy érintés is, olyan volt, mintha újra és újra megfordult volna bennem a vas. Perzselt, lángokba borult – mintha kevély tűz mart volna.
A hangosan mulatozó nép hangja is elcsöndesedett, némaságba burkolózott és a zeneszó is pillanatok alatt abba maradt; s ahogy elcsitult, olyan hévvel és félelemmel átitatott pánikszerű üvöltős lett úrrá a palotán, mintha megbolygattak volna egy darázsfészket.
Laposat pislantva világosodtam fel: ez volt az elszalasztott pillanat, hogy a madár szabaduljon.
– Ne… – Nyögtem lemondóan. – Bugün öleceksin! – Sziszegtem fátyolos tekintetem homályán át, amire a Szultán hangosan felnevetett; öblös kacaja csakhamar fájdalmas üvöltéssé torzult, ahogy gyomrához kapva összegörnyedt.
Az egyik katona tétovázás nélkül lépett mellé, felsegítette és az ágy felé terelte: – Eredj az igazi Gyógyítóért! – Utasította a másikat, aki azon nyomban el is tűnt az ajtó mögött. A fájdalom újra belenyilallt, immáron két ponton hasította szét a testemet. Ahogy a nyomás abba maradt a vállamban, vidám útjára indult a kín.
A katona egyenesen felém indult.
A hideg kövön kúszva-csúszva próbáltam egyre hátrálni, azonban az ajtó állta utamat. Vállaim neki simultak. Ő azonban nem tágított. Újra megragadva a hajamat rántott ezúttal talpra; lábaim zsibbadtsága révén nehezemre esett hirtelen megtartani a súlyomat, azonban mielőtt szóra nyithatta volna a száját kirántottam az övéből a tőrt, s az alhasába mélyesztettem. Tompa puffanással esett térdre: – Lanet cadı!
Tudtam, hogy nem volt sok időm.
Abban is biztos voltam, hogy az idegennek mostanra bottal üthettem a nyomát.
Egyetlen lehetséges menekülési útvonal létezett, amelynek útját állta a tekintélyes méretű udvar.


reveal your secrets

Fenrir


kr. u. 1694, Oszmán Birodalom DMkmpHL
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
114
☩ Rang :
Félvér Herceg
☩ Play by :
Henry Cavill
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Jan. 07, 2021 11:28 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Red dead redemption
• Zene: ♫♫♫ • SZÓSZÁM: 581
Egyetértő hümmentéssel kísérem a felajánlását, bár az én szemszögemből az volna a legáldásosabb, ha el is felejtenénk a kényszeredett tanakodást. Semmi kedvtelés nem rejtezik abban, hogy erőszakkal kívánunk afféle dolgokat körülírni és meghatározni, melyeket átélni sokkalta izgalmasabb, főként, hogy válaszokra talán soha nem is fogunk lelni. Mindettől független biztató jelként veszem a jövőbelátást, halovány biztosítéknak arra, Mastemah keze végső soron nem fog üresen maradni.
- Békésebb körülményeinket, már megbocsájtsd a kijelentésemet, szívesebben tölteném érdekfeszítőbb elfoglaltsággal, mint holmi igazakat feszegetni a filozófia beláthatatlan pókhálójában. Mint mondtam, ahhoz kevés az értésem – jegyzem meg, hagyván az arcomra telepedni egy kisebb mosolyt, mielőtt még beavatnám a legszükségesebb információkba a ma este alakulását illetőn.
Képtelen elkerülni a figyelmemet a ragyogó kékjeinek áhitattal teljes vizslatása, mely alatt ha nem volnék hozzászokva a bőröm lazaságához, és a megtévesztés nem jelentené a túlélésemet, bizonyosan megtörnék. Angyali hozzáértés lehet, mely képes afféle lelkiismeretet böködni nem első ízben, melynek létezése számomra is talánnyal ér fel. De nem engedek holmi elgyengülésnek a szebbik nem iránt, meg van az ideje és a helye a fehérnép preferálásának, melyet pusztán a halandóak képesek temérdek alkalommal csalfán megítélni és evégett holtan végezni.
- Nem hasonlítanám magamat hozzá. Sokkal jóképűbb vagyok – osztom meg vele szigorú meggyőződéssel, s talán a sületlen humorom nem biztosíték aziránt, az ígéreteim megbízhatóak, de legalább nem is kapkodó magyarázkodás és bizonygatás a szavahihetőségemről, ami éppen annyira volna átlátszó és gyanakodást keltő, mint az iménti megjegyzésem.
Tovább azonban nem szőhetjük a gondolataink fonalát, az őrök megérkeznek és elvezetik előlem a Fehérhajú boszorkányt, kinek távolodó alakja akár egy tüneményes, mégis túlvilági látomás. Egy törékeny momentumra visszakívánom az együtt töltött bensőséges perceket, a bőre puha érintését vagy a részegítő illatát, ám hamarost megregulázom a kötelességtudatomat, s kis idő múltán visszatérek a vigadalom sűrűjébe.
A füstös, változatlan fűszeresen bűzlő teremben ismét a bástyámként szolgáló oszlopnál állapodok meg, amelynek stratégiai okai is vannak mindamellett, így kevéssé kerülget a veszély, vajmi lerészegedett, pöffeszkedő alakkal csevegésbe kelljen bocsátkoznom. Elemelek egy poharat a megszokás jogán, majd végigfuttatom kutakodó tekintetemet a helyen, viszont a szultánnak vagy a leánynak egyelőre nem találom nyomát. Helyette kitartó hastáncosok pimasz csípőmozdulatai keverednek a látóterembe, s amennyiben nem rontana be az egyik ajtón egy zilált, kétségbeesett katona, vélhetően ezúttal nem állnék ellen a hívogatásnak, hagynám fürdőzni a szemeimet.
- A palota előtt! Lázadás! Az egyik falat már meg is mászták! - kiabálja egy eszét vesztett fúriát megszégyenítendő, mire a zene hirtelen félbeszakad, és a pillanatnyi döbbenetet a nők visítozása töri meg, illetőleg a bent ácsorgó katonák sietős összeverődése. Biccentek az események másodszámú beindítójának, ki aggodalommal teljes menekülést mímelve felborítja az egyik míves fáklyatartót, a lángok pedig afféle sietséggel kapnak rá a drága szőnyegekre és drapériákra, mint kiéhezett vad az elé kínált, friss vérben úszó zsákmányára. Amennyiben minden a terv szerint haladt, mindeközben a szultánt már megkínálta a szolgálója a kiváló minőségű itallal, melyet elő is kóstol a látszat kedvéért – egy démonnak mit árthat hosszú távon holmi méreg –, tehát bárhol is legyen, a szolgálói vagy ágyasai bizton iparkodtak segítségért iramodni, netalántán halálának hírét adni.
Elrugaszkodok az oszloptól, csizmámból tőrt húzok elő, miután elejtettem a poharamat, és a felfordulás közepette igyekszem a Boszorkányom után nézni. Egyszerűbb lett volna, ha a teremben marad, mert bár a palota labirintusaiban az eltelt napokban igyekeztem kiművelni magamat, a kergetéséhez azért elég nagy és az időben nem bővelkedünk. Az a maréknyi felbérelt, úgynevezett lázadó egyhamar le lesz verve a szultán serege által, s abban a momentumban minden erőforrásukat abba fogják ölni, hogy a vezetőjük merénylőit elfogják. Nem fűlik a fogam ennek a megvárásához...


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Nothing is black or white...
Day of judgement God is calling, on their knees the war pigs crawling, begging mercies for their sins.
reveal your secrets

Anael


kr. u. 1694, Oszmán Birodalom 60d6ba3e60932cd2134f1a767c26063372f2ab1c
☩ Történetem :
☩ Reagok :
82
☩ Rang :
☉ i missed it
☩ Play by :
❴ emilia 'beautiful' clarke ❵
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Dec. 27, 2020 9:46 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


487
Szó
A feledett megváltás

@Fenrir  && Anael  


– Sajnos, mivel idő híján vagyunk kénytelen vagyok azt a javaslatot tenni, hogy napoljuk el a kérdést, amely szerint ki járatja kivel a bolondját! – Vetettem fel az ötletet úgy, mintha valójában már be is adtam volna a derekamat pedig csak befolyásolni kívántam Őt jövőbe tekintő szavaimmal, s bizakvó hangsúllyal.
A veszély közeledett, s láthatatlan bőrként tapadt a sajátomra a baljós félelem, miközben érezni véltem, ahogy a kötél, amelyet jöttömkor a nyakamba akasztottak, mint egy ékszer, úgy sértette fel érzékeny irhámat, ahogy kígyóként fonódott körém, míg már kiáltani sem tudtam.
– Valójában könnyed meggyőzhetsz az igazadról – vontam vállat nyugodtan – nem zárkózom el ígérem, amennyiben egy napon békésebb körülmények között is lehetőség nyílik rá. – Az igazság azonban az  volt, hogy könnyebben hoztam volna meg döntéseimet, ha már el tudtam volna dönteni miféle ember is Ő , azonban ezúttal ez szükségtelenül nehéz feladatnak bizonyult.
Őszinte áhítottal tekintettem fel rá, tán úgy mint azelőtt senkire.
… S akkor keress meg a tömegben, kiviszlek magammal.
Olyan volt, mintha lassan és békésen a víz alá merültem volna, míg annak fojtó ölelésében meg nem fulladok; ehhez hasonlított a szavaiban rejlő ígéret, amely lágy melegséggel vonta be lelkemet és csillapította kétségbeesett elmémet, amely mindig a szabadulás lehetőségébe kapaszkodott, úgy akár a gomba a talajba – mélyre hatolt, szinte kipusztíthatatlan volt. Mégis felperzselt. A valóság hűtlen léte a felszínre rántott. Olyan elemi erővel taszított ki a lágyság, mintha csak a legmélyebb és legédesebb álomból riadtam volna meg. Fulladoztam, s levegőért kapkodtam. Tüdőm összeszűkült, kiszorult belőle az éltető energia.
– Miért érzem hát úgy, hogy szavaid hiába részegítőbbek a legédesebb bornál, azonban mégis hamisabbak, mint iskarioti Júdásé? – Hangomban beletörődő, azonban a kedélyemet mégsem elvevő lemondás cseng. Tapasztalat. Azonban mégis sokkal szívesebben neveztem ezt megérzésnek, amely olyan volt mint egy láthatatlan kísértet; egészen a bőrömre tapadt és pusztán időről-időre jelent meg, hogy óvva intsen a bajtól – hiába annak, hogy makacs fejjel ezt nem engedtem, mert tudni vágytam, hogy mi az amitől védelmezne. Sohasem tanultam a hibáimból. Újra elkövettem őket, mert – a lepel alatt – szerettem ezt az utat járni. Volt valami egészen izgalmas a sötétségben és veszélyben, amelytől egykori társaim féltettek volna, hiszen ez tán nem volt más, mint a bűn útja… Ám esendő lélek voltam, akit olykor megkísértett az édes vétkezés – a lustaság, harag és nem utolsó sorban a luxuria; s ezúttal sem volt ez másként.
– Csalódnék, ha nem ekképpen lenne…
Elérkezett hát a félve várt vég, noha minduntalan körbe lengetett és egy pillanatra sem engedte, hogy elfelejtsük, hogy a bizalmas beszédet könnyen fülön csíphetik a tapasztalt hallgatózók.
A lassan egyre bizalmasabbá váló beszédet az őrök mulatozó hangjai, s azok egyre közeledő lépteinek zaja törte meg a csöndet, akik kisvártatva meg is jelentek mögöttem és nem is várattak túlontúl sokáig, hiszen ahogy a kapidzsi basi meglátott már maga mellé is utasított. Néma, erőszakos parancsának engedelmeskedve meghúztam magamat, ahogyan szoktam. Nem kérdezett. Nem szólt hozzám. Rám sem hederített. Mindössze a kényszernek és a kötelességének tett eleget.
Rezignált kifejezéssel a vonásaimon haladtam, amerre irányítottak.
Különös mód ezúttal nem bántam, hogy olyan személy társaságában kellett töltenem az estémet, akire ilyen vagy olyan ok végett – amely általában nem volt más, mint politikai vagy pénzügyi gond – kénytelen voltam áldozni a Szultán óhajára. Magának való társasága már csaknem mulattatott. S míg a teremben pusztán távolról vehettem szemügyre szigorú vonásait, közelebbről alaposan csentem magamnak morzsákat fizimiskájából és vonzásából.
Ahogy az őrök kíséretében kiértem a labirintusból, szinte arcon csapott a hűs szellő és valamivel vadabban tépett bele fehér hajzatomba, amely a derekamat simogatva, minden léptemnél finoman megemelkedett. Kezdetben zavart, hiszen a szolgák és nemesek egyaránt lopva megbámultak maguknak; tekintetükben gyűlölet és félelem elegyedett – idegen voltam ezen a vidéken, nem ismertek. Nem hibáztattam őket, megértettem. Mostanra megszoktak már nem váltottam ki azt a fajta érdeklődést, amit kezdetben és még ennek ellenére is a kíséret, olyan szorosan fogott közre, mint az akasztottat a rozsdás bilincs; szinte levegőhöz nem jutottam és még ennél is rosszabb volt, hogy minél távolabb sodródtam a nyugati szörnyetegtől, úgy váltam egyre bizonytalanabbá és a bizalmas beszéd csakhamar egy naiv ábránddá változott. Kétely ült mellkasomon.
Olykor hátra tekintettem a vállam felett, ám nem láttam sehol…
Az Őrök, nem meglepő módon, egészen a Hász odáig kísértek és jómagam is pontosan tisztában voltam azért, hogy mi végre vált vonásain dölyfös elégedettséggel, hiszen a feladatom az estén nem volt más, mint kiszedni az idegenből érkezésének célját.
– Ne biliyorsun? – Hangzott a kérdés kisvártatva, ahogy megálltam a helyiségben, amelyet pompa és vibráló színek jellemeztek. A füstölő füstje vastagon telepedett meg, megtámadva minden érzéket. – Yani…!? – Türelmetlen volt, ehhez kétség sem fért.
– Bir şey bilmiyorum…
Nem volt elégedett a válasszal.


reveal your secrets

Fenrir


kr. u. 1694, Oszmán Birodalom DMkmpHL
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
114
☩ Rang :
Félvér Herceg
☩ Play by :
Henry Cavill
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Nov. 22, 2020 10:09 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Red dead redemption
• Zene: ♫♫♫ • SZÓSZÁM: 520
Kérdése, de inkább nevezzük merész kijelentésnek, jobban mulattat, mint az iménti feltételezése, noha újszerű szórakozásomnak ezúttal már nem adok semminemű terepet a megmutatkozásra. Elkomolyodott ábrázattal, egyik szemöldökömet megvonva felelek a kérdésére.
- Bennem is hasonló kérdés merült fel, engedelmeddel. Hogy a bolondját járatja-e épp velem...? - szegezem vissza neki a fegyverét, amely a tapasztalatlan vitázókat könnyedén képes a térdükre kényszeríteni. Elülteti bennük a kétkedést, összezavarodnak, s tán már arra sem emlékeznek egy idő után, hogy mi végett éreztek felháborodást és mi végett kerültek ki az út rosszabbik oldalára. - Úgy az enyém nem teljes. Vagy már éppen eléggé az – hajtok fejet a véleménye előtt, noha az élet értelmének és teljességének körültekintő vizsgálata olyan elfoglaltság, amelyet akkor sem űznék jó képpel, ha fizetnének érte. Értelmetlen és céltalan ilyesféle igazságokat megfogalmazni, főként ha belátjuk, az irányítás közel sem a mi kezünkben van. Hasonlóan vélekedek az igazságosság fogalmáról is. Úgy fest, a tejfelszőke szépség boldogan űzi a filozófia tudományát, még akkor is, ha mindaz éppen ellene szól.
- Nehéz afféle igazságot találnom a helyzetben az én szemszögemből, amely kegyed pozícióját alátámasztaná. Persze fejet hajtok bölcsessége előtt, valóban, csupán a saját igazságomról értekezhetek, és abban is cselekedhetek. Ha nem értene egyet, joga van hozzá – szívem szerint megvonnám a vállaimat. Őszintén, teljes lényemmel kijelenteném Mastemahnak, hogy filozofáljon ő, győzködjön ő, ha ennyire kell neki ez a leány. Részemről az ágyamban szívesebben tölteném az időt vele, s értekeznék érdemesebb témákról, mint az alávaló meggyőzéséről; legyen oly szíves a vesztébe rohanni, bár legalább bársonyszőnyeggel van leterítve az út… Ám az én utam a Pokolba nincsen jó szándékkal kikövezve a mennyei teremtés szerencsétlenségére, így lenyelvén elégedetlenségemet, folytatom a hazug észérvekkel való elcsábítását. Persze némi elégedettséggel tölt el, a többi nőhöz képest számára nem volt elég holmi bók és közeledés. Kár, hogy mindez nem menti meg.
- Szívesen veszem az aggodalmadat, azonban minden eshetőségre fel vagyunk készülve. Fontosabb üggyel lesznek lefoglalva azok a katonák. Tudni fogod, mikor kell cselekedni. S akkor keress meg a tömegben, kiviszlek magammal – biztosítom, éppen, mielőtt utol érnének minket az őrök. Előbb-utóbb várható volt a felbukkanásuk, komoly előnnyel láttuk el őket, mihelyst a megállás mellett döntöttünk, s nem haladtunk tovább. Feléjük rebbenő tekintetem hamarost visszatalál a bájos vonásokra, melyen gyakorlott megtévesztéssel ül ki a béke. Kíváncsi volnék, mióta gyakorolja a halandók kifejezéseit.
- Csakugyan hölgyem, örömteli volt. Az épségemért pedig cseppet se aggódj, nehéz azt sarokba szorítani – villantok felé egy apró, cinkos vigyort, mely a következő momentumban el is párolgott az ábrázatomról. A katonák előkeverednek, és barátságtalanul fogják meg maguknak a Fehérhajú boszorkányt. Tetszik a megnevezés, ám kedvtelésemmel ellenkezőleg megilletődés ül ki az arcomra, akárha fogalmam sem volna, miféle galibába keveredtem.
- Jó urak, köszönöm a figyelmeztetést! Teşekkürler – biccentem fejemet hálám jeléül, majd egy helyben ácsorogva figyeltem, ahogy elvonszolják mellőlem és előlem a boszorkányt, akinek még a nevét sem tudom. Ragyogó szempárja még rám szegeződik, mielőtt látótéren kívülre fordultak volna, tekintetét pedig sziklaszilárd bizalmaskodással fogadom.
Fertályóra is meglehet, mire hajlandó vagyok követni őket vissza, a meleg, bűzlő, zsibongó mulatozásba, ahol egyelőre hagyom magamat a vigadalom sűrűjébe keveredni. Még várom a jelet, azonban bizton veszem, nem kell sok idő ahhoz, hogy bekövetkezzen, aminek be kell következnie.



○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Nothing is black or white...
Day of judgement God is calling, on their knees the war pigs crawling, begging mercies for their sins.
Ajánlott tartalom
reveal your secrets



Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma



●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 16 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 15 vendég :: 3 Bots

• Fajaink száma •
Arkangyal
1/1
Leviatán
7/3
Angyal
2
Démon
6
Bukott Angyal
3
Ember
4
Félvér
1
Harcos Angyal
5
Vadász
5
Nephilim
2