Welcome to hell or heaven frpg
- Staff és tagok által keresett karakterek -

 
• Grand Canyon, Arizona •
Vendég
reveal your secrets

Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Aug. 06, 2020 2:20 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next




We should form a new foundation
If we could find the right location

+18Kiszámítható lett volna az egész előre? Amikor a hívása nyomán felfedeztem őt a körön kívül, már akkor sejtenem kellett volna, hogy ide jutunk? Hiszen a jómúltkor sem hagyott bennem szemernyi kétséget sem afelől, hogy mit is szeretne, mentem vele a göröngyös úton, ahogy teszem most, annak ellenére, hogy Atyánk zokogna, ha látná fiát megszegni minden szabályt ,de hol van most ő, hogy józanító pofont osszon a képemre, s az övére? Nincs sehol, hogy bárki is azt mondja nem lehet, hogy a kezem nem markolhat kemény seggébe, hogy nem csókolhatom a nyakát, nem haraphatom rá a fogaim lenyomatát, melyet ajándékba kaptam, hogy minél emberibb legyek, pedig nincs szükségem rá, ahogy rágnom sem kéne, ennem sem, mégis a fülén szop a szám, éleződik a fogam miközben a hercegnek be nem áll a szája. Csak felhümmentek, nekem már nincs kedvem csacsogni, pletykálkodni és kibeszélni az eljövendő sötét méltó erejét, az Istennő akaratát, ami ellen nem mehetünk és én nem is akarok, most nem gondolok  sötéttel, mely bennem lakik, részem és töltés belőlem, ott van bent, kiterjesztve, kiterítve, ahogy a szárnyak sötétbe borultak úgy a lét is. Az isteni szikra, amit nem hívunk léleknek, mert más a funkciója, de ha meghalunk nem távozik-e belőlünk is 21 gramm? Mi legyen hát a neve a motornak, ami a szabad akaratot nekünk adta, ami döntéssel ruházott fel és ami mist segít elfogadni, hogy a démonherceg nadrágjába siklik a kezem, míg ő a kardommal babrál, na de na. - Mi bajod az angyalokkal? - belesúgok a fülébe, rögtön aztán mohón bele is nyalok, hogy a nyálam hosszan pattogjon a járatban, ahogy befolyik és kényesen cuppogóvá teszi a vérének dalolását.
Az inge lelebben a szélben, elköszönhet tőle, noha párnának még tökéletes lett volna, de mire utána kapok késő, pedig a reflexeim néha túl gyorsak is.
A csókjának íze  intenzíven robban a számba újra és újra, hagyom neki, hogy elkárhoztasson, nekem már úgyis mindegy, aki Amara lábai elé térdelt, mi lehetne ami ennél nagyobb bűn? Főleg, ha valami ilyen forr és bizsergető. A hője emészt el, érzem és tudom a köztünk lévő különbséget élem a tombolását és megjön rá a hűvös feleletem, a mohó kezeinek válaszul az enyém nyugodt ráérős simogatása. Míg ő egy mozdulatba akar beölelni mindent is egyszerre, addig én apránként fedezem fel, olyan békés ráéréssel, mintha heteket akarnék erre szánni. A habitusa más, mit az enyém. Megfontoltan tolom a nadrágot lefelé és simítok végig a csupasz combján. - Minden lény megismételhetetlen, de ezt tudnod kéne. - belenyögök a kezébe, a hajamat imádom ha babrálják, ezt eltalálta nagyon sikeresen, hátradöntöm kicsit a fejem, hogy ránézhessek. Felnevetek. - Ellenállónak tűnök? - azt nagyon máshogy csinálnám, erőszakkal és karddal a kezembe, de lehet mágikusan már kifektethettem volna olyan sok felületen érintkezünk. Az energiái itt olvadnának fel a sziklákra és ő készségesen pihegne magára várva, ha így akarom.
Minden izma nekem feszül belőlem táplálkozik, olyan finoman simul nekem, hogy szinte elirigylem ezt a tüzet, de ez a démonoké, mi hidegebb fejet kaptunk, kevesebb vehemenciát, nem is kell lelkeket elveszejtenünk.
- Hallom. - még sokáig hallom, akkor is, amikor földet ér, kifordulni hallom a tartalmát és azt is megmondanám hány nagyobb darabra tört, pedig.... - és hallom a démonjaid szívét ijedten verni, hallom őket pusmogni, az idegességük érezhető, féltenek téged herceg. - súgom a fülébe, miközben a kezem csupasz combján siet keresztbe és már a belső íven húzom végig az ujjaim hűs vonulatát.- Milyen irigylendő lojalitás.  - már a kis démonjaitól. Belecsókolok a nyakába a fogaimmal esek a torkának, megszívom a bőrt, nyomot hagyok durvát, erőszakosat, a kezei alatt ég fel a bőr rólam, miért kaptak ilyen buja forróságot és mi hűvös elégtételt. Ők a piros, a vérengző tűzvész. - Örömmel hallom, mert a kardomért mindenre képes vagyok. - és nagyok az én erőim, ha meglendítem őket, sok a mágia az öreg csontokba ivódva, ambrózián nevelkedve, a sötét erőkkel vegyítve az angyalok lényének értelmét. - Olyan háborgó vagy, mint a tenger, emlékszel mondd, amikor ezt a peremet is víz fedte? - milyen őrülten rég volt, ki emlékszik már? Ha nem valaki, aki úgy szerette, mint én.
Belenyögök megint a kezébe, mert egyszerűen elveszi az eszem, ahogy simogat. Felsietnek az ujjaim a seggére, az alkarom súrolja a heréket, a gátat végig, a tenyerem simítja végig.
Markolja a hajam, harapom, ízlelem a bőrét, nem sajnálom a fogaimtól a puhaságát, nem félek, hogy sírva fakad.
Az ingem hangosa verdes a szélben, mintha az is felkelt volna velünk együtt, hogy hűtse a bőrünket, belecsókolok a vállába, a kulcscsontján kalandozik a szám, a fogaimmal karcolom az élüket.
Felröffenek a szavaira. Kitornázom magam alól és feltérdelek, hogy ne rángassam az ölembe, pedig…. - Sok a duma démon….-  és még kedvet is érzek válaszolni, de a testem, a zihálásom, a merev izmok és a kőkemény hús a combjaim között mindent elmond, ahogy az is, amit ő birtokol és most végig simítanak rajta az ujjbegyeim. - ez valami fétised? - gonoszan elmosolyodom. - ha nem mondom el, nem érzed? - heccelem csak, tudom, hogy minden rezdülésem szemmel tartja, hogy mazsolázik belőle, hogy kiélezve figyel engem, ahogy én őt, a szíve vad dúlása olyan hangos, alig hallok tőle valamit is, ami nem én vagyok, már csak az én testem hangosabb. - az embereid abban bíznak hazaviszel és megfeszítesz, tudtad ezt? - belehajolok a nyakába, átnyúlok mögötte a két kezemmel és olyan erősen rántom a mellkasomra, hogy megroppannak a bordái.- erre vágysz démon? Hazavinni és rabszolgának tartani? - vicc az egész, de tényleg ezt hallom, mi tagadás, igaz ezek kis buzgó remények felőlük, de nem engedem el a fülem mellette, azonban olyan önelégült vagyok, hogy nem is veszem magamra. - mert én hazavinnélek és felszögelnélek az ágyam fölé, hogy gyönyörködjek benned, aztán….- végig húzom az ujjaim a hátán, hogy nyomot hagynak, nem karmolok, azt másik nemnek hagyom, inkább erővel okozok gondot a vérkirengésbe, durván markolok a seggébe és szinte magamba rántom. - minden nap felpróbálnálak. - végül is, igaza lett, kimondtam, hogy mire vágyom.
Úgy húzom az ölemnek az ölét, hogy már attól még keményebb lesz a farkam, hogy az övé nekem simul, befalom  a vállát, a nyakának ívét és rárobbanok a szájára, hogy elorozzak egy csókot tőle, a nyelvére akarok nyalni, áthatolni a szájába, birtokba venni belőle ennyit is, a többi meg jöhet azután. Jobbom lesiklik a seggén és alá nyúlva a heréin simogatok, mire vágyik a rossz démon vajon?
Vendég
reveal your secrets

Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Aug. 04, 2020 8:59 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next


Bor, Halál és imádság 18+
────────────── ──────────────
@Ramiél - Térdig érő szélben nehéz lekvárt kaszálni.
- Jó társaságban oly édes a rabság, hogy nem is kívánom utána a szabadságot - mit tudhatok erről én, a rabja vagyok tán a Pokolnak, a büntető körforgásnak? Igen és nem is. Rabja vagyok-e a szépségnek és kívánatosságnak, amikor felcsigáz és felajz az angyal puszta szókkal, néhány mozdulattal, amiknek nevet sem adtak a teremtés hajnalán, olyan jelentéktelennek tűntek? Igen és nem is. Rabul ejt vajon a sötétség leleménye, ami magához vonzza az angyalokat, a legnemesebbeket is akár? Igen és nem is. Leginkább rabja csak a saját kíváncsiságomnak lehetek, ami válaszokat megtalálni hajt, ízeket felkutatni, illatokat beszívni és látni azt, hogy Ramiél kivetkőzik magából énnekem és énáltalam.
A valósághoz közel álló túlzás lenne azt állítani, hogy más nem érdekel, de ahogy nevet és nyög aztán azt találja csak szemem és fülem figyelemre érdemesnek már, ahogy a fénnyel együtt a kacagás is végiggördül az ajkán és ahogy a nyögés mélyétől behorpad a hasfala, az a szerénytelenül magamutogató has. Isten, Isten mi járt az eszedben, amikor ezeket az izmokat a Halál angyalának vázára felsimítottad, hát kinek akartad, hogy tetsszék? Nekem formáltad, még meg sem született démoni ivadéknak, hogy arról fantáziáljak milyen lakoma áll előttem ezen a remek hason?
- Akarsz hát - sziszegem az arcába, nyakába, mellkasára ősi hatalmú meggyőződéssel, amit éppen csak egy hajszál választ el a meggyőzéstől, de elválasztja, mert nem őt változtatom meg, csak felismerem és ezzel felszínre rántom azt, ami benne lakozik. A saját csalimmal horgásszon, ó igen, pontosan azzal a csalival, tekergő kukaccal, vaskosan, nehezen a nadrágban ágaskodó farkammal amit már a kezébe is vett, és torokhangokkal hízelgek neki ezért. Bár én kényszerítettem, hogy fogja, semmi sem kötelezte arra, hogy játsszon velem és a játékától kihullanak a gondolatok a fejemből. - Hiszek neked angyal, ha a szavad adom. Látni akarom és egye fene cserébe mindent megmutatok neked magamból - grátisz az ajándék mellé, az áldozat mellé, mintha kellene a plusz juttatás a meglevők mellé úgy mondom, pedig mindketten tudjuk, hogy egyszerűen csak így akarom, így akarja, hogy a fájdalmas szorítása nyomán szisszenve préselődjenek ki belőlem az utolsó szavak, hogy fehérre mart szám hamisvörösében gyönyörködjön amíg még lát bármi is a csókjaimtól. - Ó angyalok, angyalok - morzsolom a szájba úgy, ahogy ő a nadrágommal teszi a golyóimmal és elkárhozok, már biztos, hogy pokolra jutok, de így lesz vele is, a csókrablóval, aki megkap és megszerez mindent, amit adni tudok, szusszanva, fulladva rándulok a kezében, most elkapott, a fájdalom kába köde viszonzást kíván, adós maradok, nem harapom belé az édes kínt, hadd féljenek mit sem sejtő sejtjei amikor a fénynek mutatom be őket. Lerázom az ingem felette, de fehér szárnyaknak hagyom meg az övét a vállain, hogy legyen mi alatt bujkálnia a kezemnek.
- Nincs egy olyan sem, mint amilyen én vagyok Ramiél - ígérem neki elkárhoztató hangon, míg felsimulok rá - minden ellenállás hasztalan - markolok a tarkójába, hosszú haja az ujjaimra csavarodik, egy gondolat erejét adózom simaságának és göndörödésének, a tarkójára szorítom a tenyerem, a másik simogatja, meg sem állok rajta, a köldököm, hasam, nadrágban feszengő ölem felel a nyögésre, csúszik rajta, muszáj hozzádörgölnöm magam, sziklaként áll ellen a teste pedig nem szelíden ostromlom, nem is tudnám, amikor ennyire kívánatos. Ujjai alatt ropogó csigolyáim tekerednek, a keze alá púpolok, kéjelgő macskává tesz, a fogaim a nyakán próbálom ki, a nyelvem a fülén. A simítása alatt bódultan csapongok, ugrásra kész vágyak feszengenek a bőröm alatt, felbolydul bennem minden, miközben letisztogatjuk magunk körül a területet, a vállára támaszkodva hallgatom, ahogy pendül a fém egyet, aztán végtelen zuhanás után még egyet, a távolodó hang és visszhang elveszik számomra - Hallod még? - nyalom a kérdést a fülcimpájára tudván tudva, hogy messzebb hordanak az érzékszervei, mint az enyéim, de vajon a bőre is érzékenyebb csókokkal felmarcangolt torkán?
- Ha csak nem... nem ez a kardod kell égi lovag - van belőle nekem is - másmilyen fegyveredre vágyok, de az utamban van - a láthatatlan szíjak után futnak az ujjaim, míg az ő keze módszeresen bebarangol, rándulva lihegek a keze alatt az érzéki gyönyörtől, a tenyerének feszítve a mellkasom belelököm ezt a verdeső szívet. Hagyom, hogy felfedezze hogyan nem vettem alsót a puha nadrág alá a tiszteletére, hogy a felnyílt slicc mögül rögtön a kezébe csusszan forró testem, csak az ujjaira figyelek, úgy nyúl érzem, mint aki erre az érintésre éhezett, lihegve egyenesedek ki a szája alatt. Magamhoz ölelve a fejét a hajából egy-egy tincset az ujjaimra göngyölítek, már nem próbálom meg megszabadítani a kardjától, meglökni hanyatt, a balom az ingszárnya alatt az oldalát simogatja, a mellkasát, a mellbimbóját, az izmok oldalát, a szája alá lélegzem, miközben a keze a nadrágomban, lehullik a combjaimról és csak a tenyerébe simuló pőre, démoni valóság marad...
- Jól áll neked a vágy, szép Halál - csomókba ugranak az izmok a bőröm alatt a hörgése hallatán, a kezem alatt emelkedik fel, egymáshoz támaszkodó nyurga alakunk násztáncoló állatpár alakját vetíti a kőre hosszan elnyújtóztatva nyugat felé. Az árnyjáték nem tudja megmutatni milyen részegítő az érintése, milyen súlyos a fogása, mennyire nem éteri, könnyű, hűvös pedig a mozdulataiban és a szemében ott az égi távolság, a keze ahogy rajtam jár már egy másik világba nyúl. Szorosabbra fogom a haját, a kezem nem siet a farkára, a testén simogatom, telhetetlen a tenyerem, képtelen betelni az angyalbőrbe, a szám is alig ízleli, éppen csak nyalogatom, harapdálom, simogatom az arcát, ajkát, állának bősz vonalát. Lassítok így, hogy ő lett mohó, gyönyörködöm a szárnycsapásaiban - Mondd el mire vágysz Ramiél - csábítom kecsegetető suttogással, Erik torka belesajdul az általa alig ismert lágyságba és hajlékonyságba, a bujaság majdnem férfiatlan határzöngéjébe, ahol a suttogás neszelése olyan, mint összegyűrt nászi matrac felett az utolsó nyüszítő hörgés, a kegyelemért könyörgő sóhaj az elodázott, megváratott gyönyör előtti utolsó hang. - Mondd el nekem - simítom a számmal az állkapcsa szögletét, húzom le a füle alatt, biztatva és bátorítva a merész angyalt aki eljött hozzám a szakadék szélére, de a mélyből nem a saját sötétsége tekint vissza rá, hanem az enyém.
Vendég
reveal your secrets

Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Aug. 03, 2020 2:23 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next




We should form a new foundation
If we could find the right location

+18Ha őszinte akarok lenni magamhoz és legalább annak ne hazudjak, akivel együtt kell élnem a nap minden egyes percében, amit alvás nélkül töltök, vagy pihenés mentesen, vagy csak úgy létezem és kivonom az agyam a közjóból, de akkor is vagyok, aki vagyok. Annak ellenére, hogy a harc bennem odabent dúl a legádázabbul a gondolatok hol ködösek, hol világosak, mit a nap, megint máskor olyan kimerült vagyok, hogy a nevem is csak felolvasni tudnám. Vagy állok a tükör előtt kiterjesztett szárnyakkal és próbálom meggyőzni magam, hogy nem is vagyok én olyan rossz, miközben egykorvolt hófehér szárnyaim ébenbe fordultak, hogy ezzel is a sötétet, a Fénytelen Úrnőt szolgáljam.
Most pedig sóhajtva simulok egy démonherceg kezei alá, mintha mindig is ezt a tüzet kerestem volna a komor éjben, a bús nappalban. Talán felment a bűneim alól, vagy mélyebbre sodor, de nekem nincs már mélyebb gödör, aminek az alján ülök, azt is belepte már a szar és engem nyakig ejtett fogságba, mit veszíthetek azzal, ha vétkezem egy démonnal? Nem az első lenne és nem is az utolsó, ám hercegi rangig nem jutottam még el, de nincs is a bakancslistámon. - Mmm. - nem állok ellen, minden ötletet tárjon elém, ne habozzon, nyerje meg a kedvem hozzá és az övé vagyok, eddig kifejezetten jól halad.
Tüzet éleszt bennem, az övé robbant el, mert amilyen ridegen fogadom én, olyan elseprő az ő ereje, értem már, hogy mivel szeretnek lelkeket oly serényen.
Értem, hogy sok dologra vágyik, mind így vagyunk ezzel a kis léptek visznek igazán előre.
Végig pillantok rajta a kérdésre felnevetek, éppen csak felhorgad a hangom. Megszívom a fogam, talány, minő talány. - Az ördög rejtőzik a sötétben, nem igaz? Attól tartok csak, örökre fogságba ejt a sötét téged is. - ó nem, kicsit sem tartok tőle, jöjjön csak, ízleljen a sötétbe, harapjon bele és tudja meg milyen az igazi szabadság, a túlérett gyümölcs aromája, ami mégis édesen, ragadósan ömlik le a torkon és befedi a gyomrot, a szívet. Nincs már a szavaknak jelentősége, felesleges szájjártatás, hogy halljuk egymás hangját, hogy beszéljük, mintha a józan ész még felül kerekedhetne, de a tüze felemészti a rideg valóm, még akkor is, ha olyan eleven lángolással én nem is tudok perzselni, kevesebbel kell beérnie nálam.
- Jelenleg csak a szád jár, de az elég kitartóan. - hogy mi jár neki… mi jár neki belőlem? Az a jövő füttyszója, eldönthetetlen, mégis én hozom majd meg, mert Misran menni fog, amerre a dal hívja, hiszen ő már elvadult a vágytól és nem vagyok túl szégyenlős utána loholni a lángoló vízbe, hogy mindketten belefulladjunk, apánk, ha látnál most minket….  
Megint felnevetek, mert nyert, valóban az a hír járja róla, hogy meglehetősen könnyűvérű, hogy éljek ezzel a szép szóval, hogy azt nem dugja meg, aki akarja, mindenki mást igen, de a szóbeszédek alapja minidig valami elferdített valóság, biztos vagyok benne, hogy ez is építkezik valamiből és mellékesen nem is érdekel.
Belenyögök a hajnali levegőbe, mert a keze felemészti a bőröm, mert az én kezem izgalmas lankákon kalandozik a testén és a kőkemény vágy mindig jó muníció. - Nagyszerű tulajdonságok ezek Hercegem, csak akarjak élni velük. - akarok, itt van minden jele  a testemben, a lüktető vér, a heves üteme a szívnek, a meleg leheletem a bőrén, hogy minden porcikám belejez neki és zöld utat adok.
Él a kezem alatt, mennyi mennyi vágy, ezt tanítani kéne, a teste megfelel minden érintésre, olyan buzgón, hogy a gyomromban bukfencet vet a jobbik énem és a fülembe ordít, hogy meneküljünk, nem kel nekünk a démon, nem kell, nemnem. A másik pedig, ami a sötéthez hű, az simogatja, cirógatta és a bőrömön táncol , hogy lúdbőrrel feleljen meg, mohó akarással, halk beletörődő nyögéssel, mert azt hittem tényleg nem izgatja ez a része ődémonságát.
Méregetem a kezemben, az ujjaim között gyűröm. Ciccenve rázom meg a fejem. - hidd el, bőrben jobban mutatok. - de egy percig sem kétlem, hogy kinyúzna belőle, ha a dolgok úgy alakulnak, sőt lehet lazán hobbiból is, hogy megnézze honnan ered a szárnyam és a csontok hogy forrnak össze. Megszorítom, ó igen, milyen kis lelkes reakció, a herceg nem féli a fájdalmat, sőt… Hol lehetnek a határok? Úgy jön közelebb, mintha húznám. - Meg fogom mutatni, hiszen egyezségek kötöttünk, te leróttad a sajátod, én is le fogom. Ne aggódj, légy türelemmel. - kérte és én meg fogom adni neki, kiterjesztem a szárnyaim, ráborogatom a testére őket, ha ez kell, hogy a szövetségesem legyen, de lobog bennem némi félelem, hogy tán más tervei vannak, előbb… előbb csak adja nekem magát, alázattal, készséggel szolgáljon és én neki adom, amire vágyik.
Belerántom a felmentő csókba, én veszem el tőle, noha erre készült ő is. A kezembe veszem a nadrágon keresztül a feszes heréket, rájuk markolok, meggörgetem az ujjaim között, amennyire az anyag engedi, hogy hozzáférjek. A csókja szinte belém robban, mindent érzek ebben a mohóságban, az odaadás kezdeményező szellemét, a herceg elbukóban a testek okozta kánonban nem baj, csak gyere és vessz el felém.
Véresre marom, mielőtt a kezem visszaszerzem a lábai közül, hogy szétgomboljam az inget, ha már ő tépi az enyém, átgörgetem a vállain, még a nyelve a számba, az enyém az övébe, de már a ruhát bontjuk, sok türelme egyikünknek sincs, de ő lángol felettem, míg az én hűvös akarásom langyosra olt minket, vagy oltana, ha… ha nem emészt el ő. - Talán az olyanoktól, mint te? Ki tudhatja azt? - a szája után hajolok, megérzem a tolást, meg sem rezzenek, a gerincem egyenes marad a hasizmok állnak ellen. Belenyögök a fülébe, a szájába, a tenyere forró a mellkasomon, kivégzi az idegeket, minden felé összpontosul, már csak hellyel-közzel tartom füllel a környezetünket, ha szex közben bukom el, hát kellemetlen lenne, és méltatlan, de láttunk már olyat a történelemben, nem is egyet.
Meztelen hátán járok végig a gerince vonalán, leszámolom a csigolyákat, a hátának izmait, belemarkolok a derekába és a nyakamra engedem, csókoljon, zabáljon fel, míg én lejjebb sietek a seggére, combjára. - Roppant cseles. - minek is pakolt ki? Hogy aztán elvegye az energiákból és hellyel, közzel teremtünk rendet, egy tálka hangos kondulással indul neki a kanyonnak. Remélem nem valami finom volt.
Megreszket a levegő belőlem, felhúzom kissé a lábam, hogy a mellkasomnak döntsem, átadom a nyakam, csókolja, ízlelje el, mert a bőröm már lángokba áll és akarom ezt.
- Sosem jó, ha én azzal örülök neked, ám, szerintem találsz tetszetősebbet is. Ha csak nem… - az angyalpenge miatt vagyok itt, de azt szerezhetne könnyeben is, mert én a végsőkig megyek érte. Az ujjaim végig futnak, a combján, le a lábszárára, onnan vissza a combján, a seggén, a derekán, fel a hátára, át az oldalán, a hasát simítom végig, lefedem a tenyeremmel a szívét. Szavad kezem ujjai a nadrág korca alá bújnak, kigombolom a gombokat végig, immár mindkét kezem ott tevékenykedik, befurakszom az agyag alá, hogy a bőrén tapogassak.
Tenyerembe veszem kemény seggét, előre billen a fejem és ráejtem a szám a mellkasára, végig siet a szám a szegycsonton, nyögve hörgök a bőrébe. Haladjunk, ha már idáig eljutottunk.
Nehézkesen kitornázom magam alóla, hogy feltérdeljek vele szembe.
Vendég
reveal your secrets

Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Aug. 02, 2020 12:57 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next


Bor, Halál és imádság 18+
────────────── ──────────────
@Ramiél - Térdig érő szélben nehéz lekvárt kaszálni.
- Csak hagyd, hogy megmutassam az ötleteim - zárom ajkára lágyan a szót, ezzel megfelelve minden vakvágányra tévedt kérdését, a bányakocsikban robogó gondolatokat, amik eltűntek a sötét alagutakban, hogy csak ketten maradjunk a vágyak és jelek izzásában, és én mutatom neki az utat, ahogy akarja, ahogy akarom - sok mindenre vágyom - szinte bizsergek minden egyes kívánságtól, a türelmetlenség topog bennem, a semmibe olvadnak az okos gondolatok, jól terelhető témák, a sötétség, a világosság, a grandiózus szövetségek képe, mert vágyni... vágyni igazán ennél kisebb, de jelentékeny dolgokra lehet. A széles vállakra, a keskeny ajkakra, az erős combokra, a láthatatlan szárnyakra, a nevető hang elakadt, érdes lihegésbe fulladására.
- Csak viszonozni tudnám ezt a kérdésed, fel vagy vajon készülve arra, hogy milyen lesz, ha a sötétség után az ördög is megérint? - reszelős kívánság a hangom, aminek akarata általában valóra válik, mintha a levegő megsűrűsödött volna körülöttünk, elült a hajnali szél és a kelő nap megállt a horizont peremén azt figyelni, hogy mikor ér véget a türelmetlen játszadozás közöttünk, és tényleg? Mikor is? - Minden jár nekem, erre a kérdésre tudod, hogy csak egyféle válasz létezhet - mosolygom mindent tudó és sejtő vonásaiba, megfelelem neki, hogy lássa kivel van dolga, nincs már miről beszélni csak a levedző, türelmetlen akarat. Hogyan fajult el a helyzet ilyen gyorsan? - Az összeset - bólintok hallatlan magabiztossággal, de kevesebbel nem is érdemes nekiállni egy arkangyal megidézésének. A tétovaság idejét vesztette, vagy inkább faját, meghagyom az emberi lényeknek a hezitálást, töltsék ki vele kérészéletük gyorsan múló perceit én inkább a határozott elrendelésekben lelem kedvem és a bizonyosságban. Ha próbára tesz, hát kiállom, így vagy úgy, de közelebb jutok hozzá, mint a nagykönyvben engedve vagyon, sőt, máris közelebb a vétkes, szutykos kezem, mint bárki képzelte volna, hogy lehetséges ez.
- Majdnem olyan jól hangzik, mintha én mondtam volna - nézek a kék szemébe, amiben már ott kavarognak a velem rokon vágyak, kistestvére a bujaságnak, romlott mosolyra fakaszt, a kezére szorítom a számat - Mintha a címeres ledért kérdeznéd arról, hogy tud-e szopni- veszek egy mélyebb levegőt másillatú bőréről ami még nem szívta magába a kanyon kövességét, a nyögése olyan zene füleimnek, aminek a dallamát jól ismerem, de variációi minden alkalommal újrafelfedezéssel kecsegtetnek- Semmi sem lehet nálam alázatosabb, ha a nekem tetsző ajándékkal kecsegtetnek, és nincs nálam engedelmesebb, ha csak az választ el attól, hogy megérinthesselek - bújok a kezéhez nyögve engedelmesen, a szemem lehunyódik, nem is látom őt, csak érzem, nyögve a fogásának érdes szigorát, a markába simult testem elviselhetetlen sajdulását, korduló éhségét, kolduló kívánságát, hogy többet kapjon ebből, buzgólkodásom nyögéssé válik, dehogy akarok én megsértődni valójában, remegve veszek levegőt a keze felett, az én számban nem az étel illatától fut össze a ragacsos nyál, a mosolygása az ujjai végén szorít, a markába temetem a vágyát, úgy akarom, hogy semmi mást ne érezzen, csak az emlegetett szívdobbanásokat.
- Még nem téptem le a bőrt rólad... - megrezzent a fájdalom, kéjes, kínos szikrái végigpattognak rajtam, a szemébe nézek, hogy lássa benne édes kínját annak, amit okozott ennek a sokat vétkezett halandó testnek, ami mégis készen áll új kínra és új fájdalomra, de mennyire készen! - hogy a húsodból kaparjam elő fekete tollaid, addig nem is nevezhető igazi fétisnek, nem? Csak kérem - a térdeimen topogok hozzá közelebb, még közelebb, a szám simogatja, a szája simogat, éktelen égi keringő, amiben elveszik a józan ész - és könyörgöm, jelenj meg egészen, szárnyas pompában - mert csak félig mutatja meg magát, így igaz, még ha az a fél több is mint elég arra, hogy felcsigázzon és elragadtasson tőle a vágy a gyönyörködésre az égben formált testre és a benne kopogó lélektelen ürességre, amit mégis megtölt valami képlékeny anyag, éter tüze ég a szemeiben, amitől elolvadnak az olyan gátlások, amik óvatosságra intenek a fegyveres angyalok simogatásával kapcsolatban. Nyögdécselve hagyom az alsómban mind az összes logikus kételyt és kétséget, mert érzem a kezem és szám alatt az ősidők előtt megfogant vágyakat, és tudom, hogy nincs mitől tartanom. A legkomolyabb baj akkor ér, amikor nekihevült csókunk mélyén a foga felszakítja a szám, és vérrel tölti meg az ajkainak rését a seb. Az én vérem az ő csókjában, pogány áldozattétellel kenem fel gyötrődve a fogásának hiányától, a simítása alatt perzselő farkam visszakívánja őt. De még van száz és ezer sejtem és porcikám, ami a csókját és simítását kívánja, és rajta is van ezer bőr és még ezer izom, ami az én csókom és simításom után ácsingózik.
- Kitől tanulnak az angyalok csókolózni? - élvezettől reszketeg hangommal hízelgem neki, hogy hallja csak mit tesz velem féllényként ringbe szállva a józan ész elveszejtésére. Belefeszülve a kezébe a combommal borítom árnyékommal be az arcát, nekirugaszkodtam, hogy ledöntsem a pokróc végére, az éjszakától hűvös sziklára, de még tartja magát alattam így feltárom rejtett de nem rejtegetni való értékeit az inge alatt. Válaszul megborzongat, behúzom a hasam, ebben a nagy kézben karcsúnak érzem jelentékeny testem, Ash érzésein osztozom, a gondolat belevigyorog a csókba, a testem enged, nekitámaszkodom, hozzásimulok, már nincsenek gombok amikor megakadályozhatnál, hogy az egyik kezem lefelé vándoroljon széles mellkasán, az ujjaim körülrajzolják a mellbimbóit, az isteni akarattal szabott izmokat, ledörzsölök a hasára, a köldökébe akasztott középsőujjam megállít, még nem merülök mélyebbre. A válláról a hajába markolva otthont talál a szám a nyakán elvándorolva a szájáról amíg kigombol magamból, lustán szabadítom ki az ajkam az övéi közül, de biztosan találok eret a torkán, ami a csókomba lüktetést költöztet, megcsodálom, megmarkolom, megfeszítem magamnak...
- Hogy? - pillantok fel a szemem kígyómód húzva össze- kiterítve szigorúan... segíts nekem, varázsolj velem - csókolom az állát, a nyakát kérlelve, felette az akaratom moccan, a nyakába bújok a homlokommal, hozzá dörgölőzve felette görnyedve amerre a pillantásomat hordom a fedett tálak engedelmesen szökkennek hátrébb, a telekinetikus erő veszi őket a tenyerére, mert nincs szabad kezem, ami elhagyhatná a bőrét, a nyakán lesimogatva a háta felé láthatatlan karjába akar a kezem, a markolatra fogok. - Nocsak angyal, ennyire örülsz, hogy látsz? - sóhajtom a szájába, meghúzkodva a fegyvert, aminek tartószíja valahol a testén feszül, azon a gyönyörű testén.
Vendég
reveal your secrets

Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Aug. 01, 2020 2:06 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next




We should form a new foundation
If we could find the right location

Talányosan mozdul fel a szemöldököm, még a szám is felfelé görbül. - Félek megkérdezni, de mik azok az ötletek? - ó sejtem én, hogy a hercegnek egészen különböző elképzelései vannak, az egyik a szexualitás, ami nem süt belőle, de egyenesen katasztrófát jósol a környező természet nézve, hiszen forrón lüktet a szája, a szavai, a jelenléte. - Mi tagadás elég öreg vagyok már, de talán még van bennem annyi, hogy felismerjek bizonyos.. jeleket. - játék, nem több ez, mint egy kis izgatott játszmázás és bevallom tetszik, hiszen a figyelme felém fordul, hízeleg a megmásíthatatlan észrevételezése, hogy kiszemelt magának és összetépte az ellenállást, most pedig megteszi, amit szeretne.
- Mily nagylelkű ajánlat, szeretném elfogadni. - már szinte dorombol a hangom, rá a bőrére, a forróságába, ebbe az emésztő tűzbe, ami a sajátjuk, a pokolból nyerik és hozzák magukkal és én áldozatul esem neki. - Mit súg a szíved herceg? Merre haladjunk? Talán hallgatok rá, de ahhoz mutasd az utat. - már nem beszélünk teremtésről, és vallásról, hitről, bukásról, mert itt most mi bukunk vagy emelkedünk fel. Randevúra hívott hát randevút kapok tőle, nem kétséges, hogy alám fekszik az akarata, feláldozza magát, nekem simul, és hagyja, hogy kiaknázzam, mert erő feszül akaratnak és a tűz, ami benne lobog, őt magát is szépen sorjában lepörköli az akarata erős faláról.
- Beszélgethetünk mindenféléről, de biztos, hogy erre vágysz? - halk a hangom, csak ránk tartozik, hogy miről beszélünk, pedig a figyelő szempárokban sem szenvedünk hiányt, de nem ilyen kereket között akarom a sötétség anyját közénk idézni, még akkor sem, ha csak szavakkal tesszük, mégis nekem több, mint egy jelenség, amit ne ismernék, mert Amara oly valóságos, mint a kéz, mely értem nyúl.
A nevetésem is halk, tiszavirág életű, éppen felcsendül és el is hallgat. - Remélem, hogy nem azt várod tőlem, hogy tiltakozzak az érintések ellen, ha így lenne, nem lennék itt, a szándékaid már a meghíváskor is egyértelműek volta, a kérdés az, hogy fel vagy-e készülve rám? - hergelem, mert így is zuhogó sivatagi szél a lélegzet, mint a forró napsugár sütötte szelő hátán surranó kívánalom, mint a madarak elesége, mint a hélium. Olyan ő, mint egy természeti csapás, elemien leigázó, már nem akarok a sötétről beszélni, meg fogjuk élni, ha okosan dolgozik az elszántsága, akkor jó oldalon fog állni, velem, mert én ott fogok, ami a legnyereségesebb, ahol a legtöbbet tehetek és a legnagyobb szükség van rám. Jutalmat fogok kapni, királyságot, amit felruházhatok önön valómmal, ehhez csupán az adott időben a legjobb oldalán kell kardot ragadnom és rázúdulni az ellenre. Ha okos és miért ne lenne az, ő is győztes akar lenni, nem elnyomott, kalickába zárt vadállat a szavannán. - Mi jár neked démon? - ó pontos tudom és az arcom azt meséli el, hogy akarom, hogy tudja a kérdés csak azért pattan vissza, hogy kifejthesse ha valami különleges csemege tenné boldoggá, hiszen ő nem hétköznapi és én sem vagyok az, így mi most válogathatunk a jóban és a jobban. - Kiállnád a próbát? - felé pillantok, a próba túl sokrétű lehet, de még az is lehet.. ó igen, tudnék neki tetsző feladatot és tudnék neki illő prédát, ha nem is rögöm magamat, de most maradjunk a kanyonban és egymás forraló hőjében, mer míg ez itt feszül, mint egy védőháló, addig egyikünk agya sem működik kellőképpen. Olyan a démon, mint egy izgatott kölyök, aki most valami nagyot sejt az ajándékok közt és kell neki, akarja, kibontani, belebújni, felismerni, hogy ellesz vele hosszú ideig és az övé. Díjazom, szeretem, ha valakiben van… temperamentum.
A tenyere forrósága egészen megborzongat, pedig csak érint vele csak tovább adja a hihetetlen vágyát, milyen buja… démonok, ezt kapják erőnek, hogy elcsábítsák a pőre halandókat, de vajon engem is annak néz-e?
- Szeretnéd, hogy ne így legyen? Minden vétek vége szakad, kialszik a fénye és magára marad a bűnös, akkor majd elém térdelsz Misran és elmeséled az összes buja bűnöd, hogy kedvem leljem a szavakban. - ó igen, most is megteheti és kölcsönös, hiszen látja, hogy az én tekintetem ugyanazt üzeni, mint az övé, annak ellenére, hogy visszafogottabb vagyok, mint ő, a légzésem üteme vesz egy másik ritmust, egy kicsit sürgetőbbet és leköveti a szívem.
Megint halkan felnevetek. - Megrontásra… csábító képek peregnek az elmémen, hogyan és miként rontanálak meg, engedelmességed hajnalán, tudsz te olyan lenni? Alázatos? Hűséges? Engedelmes? - mert kifejezetten nagyon izgatna, ha szendét játszana nekem, vagy nem? Nem is tudom.
A nyelve végi siklik a csuklómon, felnyögök halkan, nem téveszt meg a mohósága, tudom, hogy az ízemből lakmározik keresi a különleges esszenciát, hiszen ellentétes pólusok vagyunk, én a fény és ő a sötét, de nem fordult ez meg? Nem lettem én sötétebb mindennél? Most én morranok fel, miközben az ujjaim visszafelé szántanak az arcán és onnan feszes ölébe húzza. Érdeklődve zárom az ujjaim közé, rászorítok, nadrágon keresztül markolom és húzom meg. - Mmm. Milyen buzgó vagy démonom, ez már tetszik. - felduruzsol a vér ez ereimbe, atyánktól kapott vágy törleszkedik bennem, hiszen meghív magával, a szexualitás nemtelensége túl rég az enyém, nincs különbség nő és férfi között, nincs eltévelyedés, hiszen mindig is élő opció volt, atyánk sehol nem tiltotta, az egyház tetet tabuvá, öltek a nevében… pedig… mi bűn származhat belőle, hogy jól érezzük egymást? - Ha meg akarsz sértődni, ám tekintsd annak, de akár bók is lehet, a kérdés az, minek akarod látni? - felszisszenek a szorításom élénkebb lesz, kitölti a nadrágot és a tenyerem is, a vágy bennem bőszen megfelel, szorosabban fogok rá, nem is adja a kezem, de nem is kérem, úgy löki magát nekem, amitől muszáj mosolyognom. Mennyi, mennyi vágy és milyen észveszejtő akarás, ha csak… nem a figyelmem tereli éppen, de ha így is van, jól csinálja, nem fogom elrontani, maximum kicsit kellemetlen összecsapásban részesülünk. - Mondhatjuk, hogy van egy kis… - rámarkolok erősebben, hogy fájjon. - szárnyfétised? - elégedetten dörmög a hangom, legyen csak, legyen kíváncsi, mohó és emiatt esendő. Mindent lehet kérni, ha jól áll hozzá. - Félig lennék? - végig simogat a szám az állán, a kezem az ölében kényeztet, úgy duzzad a nadrágban, hogy szinte már sajnálom de magam kicsit jobban, én érzem is, hogy sajog az ölem.
Feltérdel, a kezem beszorul a lábai közé, helyezgetem, hogy továbbra is a markomban legyen, most a golyói jobban kézre esnek, cserélek hát. - Na hergelj! - felhorkantok és beleolvasztom a csókomba, úgyis elvenné, így pedig én teszem, én uralom le, én kezdem meg és én vagyok, aki megtette, felé emelkedem ezzel, pedig nem célom, ez most nem rangsor vita, egyszerű, vegytiszta és korszerű vágy. Rárabolok a szájára, elveszem a csókot és jön, adja, belelovalja magát, utána hajolok, ahogy emelkedik, a kezem kicsúszik a lábai közül, végig simítok az ölén, a kőkemény merevedésen, belenyögök a szájába.
Harap, ízlel a csókban nem maradok adósa, felzabáljuk egymást, mohón éhesen, mintha hetek óta üldöznénk ezt a pillanatot, de ki tudja mennyit álmodott róla, míg én lélekgyűjtésen borongtam? Kitaszítok a fejemből mindent, a sötét részem alá merül, hogy a vágy tisztán felajzza az angyal jellegét, a teremtőnk gyermekét, a férfit, aki már a hangjával is elringatja a kételyeket. Csókolom odaadón, míg a vállamra támaszt forró kezeivel, én a combjába markolok és fél kézzel lököm arrébb a tálat, amit körém pakolt, mint egy kirakati vásárban.
Belenyögök a szájába, reccsen az ingem, morgás szakad fel belőlem, nem mert sajnálom, mert milyen vad… milyen mohó, milyen finom a szája. Rászívok a nyelvére, a kezeim felsietnek az inge alá, a bőrén tapogatnak az ujjam, belemarkolok a derekába, magamhoz húzom, felhúzott lábam elnyújtom, halkan súrlódik a bőrnadrágom, a félre lökött bazári étkek. A nadrágba tűrt ingem végig szakad, felborzol a tudata, hogy meg fog érinteni. Lassabb vagyok, mint ő, előre szaladó kezem gyors reflexű ujjai gombolják az ingét, szétnyitom rajta, még mindig a száját zabálva, lesimítom a vállairól az anyagot, ha már lúd, legyen kövér. Kiszakadok a szájából. - Svédasztalosra tervezed? - ha már körbepakolt minden földi jóval, de már csak ő ízét és illatát érzem, a számon porladó forróságát. Egyik kezem a hasán lassúzik, a másikkal a derekába kapaszkodva húzom magamra.
Vendég
reveal your secrets

Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Júl. 31, 2020 6:23 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next


Bor, Halál és imádság 18+
────────────── ──────────────
@Ramiél - Térdig érő szélben nehéz lekvárt kaszálni.
- Van egy pár ötletem, hogy mi végre bolygatjuk fel mi egymást, vagy inkább nevezzem gombolyításnak, abajgatásnak? - simítom el a magvas gondolat élét kétértelműséggel és szójátékokkal, mert a létünk köztességének kérdéseihez most nem fűlik a fogam, bár ezért is idéztem őt magamhoz, hogy arról beszéljünk ami van a kétféle nincs között. Kapuk között állunk és sehova nem nyerünk bebocsátást éppen úgy, mint az emberi lelkek, mindannyiunkat őröl ez a Pokol, de most csillanni vélem széntengerében a valódi gyémánt tiszta zárványait, ahogy átpillantok rajta ezt a pillanatot látom. Ez a haszna ennek az egésznek, hogy ő és én egy tányérból csemegézzünk ez egyszer a lehető legközelebb ahhoz, hogy azt mondhassuk, őszintén ezt akarjuk.
- Ne is kérdezd - sóhajtom a legpuhányabb hangomon válaszul - Ha félelmet látsz az arcomon Ramiél, akkor csúnyán eljárt feletted az idő, mert amit érzek az izgatottság. Mohóság. Vágy a ... felemelkedésre - azt a szót használom amit ő választott arra, hogy a kitüntető kefélést körülírja, mert a hangsúlyából úgy veszem, az ő gondolatai sem járnak máshol, mint az enyémek. Milyen romlott angyal! Megzabálom a tésztasaláta felett, a mosolyom elkárhoztatja, amikor ráfordul a tálcán kínált témámra. - Próbáld ki velem mindazt a kínt, amit el tudsz képzelni nekem, hallgass a szívemre, hogy vezessen - emelem meg az állam egy sóhajtással, eltelve a figyelmével, de képtelenül arra, hogy egy pillanatra is ráunjak, megfűszerezi a végtelen természeti szépséget a háta mögött, árnyékot ad a hajnalnak, sötét és buja árnyékot, amivel lenyűgözi a figyelmem, szabadulni képtelen vagyok tőle és szinte látom körülöttem csapongani, keringeni, mert ő sem szabadulhat tőlem, súlyos kő vagyok amihez kikötötte magát, vagy én kaptam el őt?
- Hogyan is feledhetném? Az emberek értéke évezredek óta arra hajt, hogy űzzem, kísértsem és elveszejtsem őket, bár nem a megbocsátásukat emelném ki, mint fontos tulajdonság, te angyal vagy, én démon, ugyanazt az értéket mérjük, csak más mértékegységben. Nem feledtem el, hogy a létünk középpontját képezi az ő megmentésük vagy elkárhoztatásuk, de azon napon én komolyan nagyon aggódtam értük, hogy végül végük és nem a pokoli sereglet veszejti el mindannyiukat - mélázom az arcélét nézve egy pillanatig, még sosem diskuráltam ily nagyhatalmú angyali lénnyel arról a napról amikor meghasadtak az akkor még élő Mennyek és Gabriel haragja lezúdult az emberiségre, ami erre a csapásra nem volt felkészülve. És úgy látszik mi sem, de megtaláljuk benne a magunk örömét.
- Alig várom... - kiesek a szememen és a számon a mohóságtól - hogy valamelyik oldaladon nézzem meg, milyen a ki és vagy a belátás arra mifelénk - Amaráról beszélek még, vagy csakis róla, nem tudom, a vérem zúgva tágítja ki Erik ereit, a testem féktelenül pezseg, a kívánás és elhívás maga alá gyűri a józan észt. Nem volnék herceg, ha nem tudnám felismerni, hogy ezt a csatát elvesztettem, de a háborút még megnyerhetem, ha őt magát is belerántom az érzéki vágyak örvényébe. - Én előveszem a szép, hosszú ujjaimat angyal - hangsúly a hosszún, behajlítva meg is roppantom őket, odacsalja a figyelmem ahova ne kéne, és már nem találok vissza a biztos ösvényre - de nem mutogatni fogok vele, hanem érinteni, simítani, fogni - építeni, rombolni, trónusok, fotelek, már semmi, semmi nem számít, porba hullhat a teremtés maga, belezuhanhat a Mennyország a Grand Canyonba, még mindig nem lesz érdemes arra, hogy levegyem a pillantásom róla amíg nem végzünk egymással.
- Add meg nekem ami jár - súgom vágyakozva, mert a közelség nem tűri a hangos hangot, előttem húzza el a szárnyának mézesmadzagát és én bolond macskaként ugrom rá. Hogy nem ugrok rá az angyalra? Étellel vettem körül magunkat, hogy beszűkítsem a mozgásterem - Tégy próbára - biztatom, hogy rászolgálhassak, tekergő gondolataimnak részegítő árja közepette nincs egy józan pillanat, amikor azt mondhatnám elég, itt még vissza lehet fordulni. Talán nem is érdemes, a sors akarta így, nem hittem benne, de most egyenesen Ramiél testére vezeti a kezem, kénytelen vagyok felismerni a bölcsességét.
- A lehetetlent kéred tőlem, hogyan is érhetnénk a bűneim végére, amikor minden veled töltött percben is újra meg újra vétkezem fejben és testben egyaránt, mi lenne még, ha térdelnék? - nagy levegőt kell vennem, hogy ne nyögjek tehetetlen sóvárgással, mint egy emberi lény, akire a térdelés szó kétféleképpen hat: sérti a büszkeségét vagy felvillanyozza bujasággal, így vagy úgy, de mindenképpen megvétkeztet maga az angyal. - Megrontásra váró ministránsfiúnak érzem magam előtted, aki már alig várja, hogy vér díszítse fehér gyolcsköpenyét - pletykálkodásból sose elég, csak a fejem rázom, hogy nem, még nem elég, belőle egyáltalán nem, éppen csak belekóstoltam, mint ő a jó falatokba, amikkel megkínáltam magam mellett, mintha el akartam volna terelni a figyelmét a főfogásról, bár a terv az lett volna, hogy őt tálalom fel magamnak és nem fordítva, démon tervez, angyal végez, és milyen jót végez. Úgy nyalom a kezét, hogy tévesen alázatosnak vélhetne az egyszerű szemlélő, de mohóság van bennem, és elkívánatás, őt akarom és el is mondom mennyire, hogy feleljen, el is ragadom a kezét, hogy érezze a kemény farkam lüktetését a takarásban, mert van még ami rejtve marad közöttünk, de az nem lehet a szándék. Törődöm is én a tállal...- Nem is tudom sértésnek tekintsem-e ezt a felelősségteljes viselkedést - sóhajtom a kezébe dörgölve az ölem, erősen tartva a csuklóját nem eresztem, megtartom magamnak ügyes kezét, csak akkor szabadul, ha lemetszi tőből és hátrahagyja nekem trófeának, hogy ezután már mindig velem legyen. - Hogyan látnálak és éreznélek igazán addig, amíg a szárnyaid elrejted? Amíg meg nem mutatod nekem csak félig vagy jelen szép Halál - magam alá húzom a lábaim, az egész kezét fogságba ejtem a combjaim között, térdelek előtte, hát ezt akarta, ezt akartam- Milyen az íze az égi libatollnak, milyen az illata a szárnytöveknek, van-e mit harapni a hosszú csontokon... -szusszanva harapom konok, merev állát az ajka helyett, azt kínálja, de kevés, felhúz vele, haragra lobbant, morranva méltatlankodom, heves légvételeim perzselik, meg fogsz égni angyal ebben a tűzben mielőtt nyársra húználak.
Nyögéssé akad a gondolat, mert az angyal belém csókol, és nincs más, mint a szája a számon. Keskeny ajkainak érett csókja ahogy mondta felemelem, kinyúlnak a combjaim, fölé magasodom nem bírva azzal, hogy csak úgy élvezzem, érezzem, ahogy a nyelve követel és megízlel. Korok előtti csók ez, szusszanva, nyögve falom fel húsízű száját amíg ki nem nyalogatom belőle mind a fűszert, és hátramarad a nyálában az igazság íze: nem derogál neki megcsókolni a démont, aki én vagyok, embertestem húsába rejtve magam, de el nem rejtőzhetem előle.
Csókja megszólít és felelek, Misran herceg harapásai izzanak a szája szélén, a nyelvem belül simogatja, keringő táncra hívja az övét, szuszogó lélegzeteket szerzek ebben a csókban nem fulladhatunk el és nem válhatunk szét, nem engedem. A vállára támaszkodom, keze kicsusszan a kezemből, több kell belőle, mint ügyes kézimunka sajgása az ágyékomban, a fehér gallér haldokló nyűglődéssel szakad, a mellkasomnak koppan kilőtt gombjai, első áldozatok.
Vendég
reveal your secrets

Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Júl. 30, 2020 1:13 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next




We should form a new foundation
If we could find the right location

Végig pillantok a száján, a szemeinek befogadó fényén, pedig most kel a nap, épphogy szűkít a pupillákon, de a látásom kitűnő, a sötét az én szolgám, nekem dolgozik, engem fogad be és teremti meg a mindent is körülöttem. - Az angyal már rég nem úgy beszél a nyelvemen, ahogy ildomos lenne. Mi végre angyal és démon, halandó és halhatatlan, ha magunkra maradtunk, ha te és én egymást bolygatjuk fel? - ha mi egymásra utalva próbálunk eligazodni, amikor minden hatalom nálunk összpontosul, nálam kicsit több, mint a legtöbbeknél, lévén az egyetlen vagyok, Amarán kívül, aki képes a halált megtestesíteni. A lelkek, amikkel a fénymentes úrnőt szolgálom, egyszer talán bűnbocsánatot nyernek, talán a fekete sereg élénk vonulnak majd, lehet feláldozhatóak lesznek, ki tudná előre megmondani?
A beszélgetés előjáték tudom én és tudja ő is, lényegi dolgokról szólnak a szavak, de még sincs bennünk lohasztó él, tűz van, lángolás, elemésztő túlerő. - Pont olyannak látszol Misran Herceg, aki nem fél a fájdalomtól, talán puhánnyá tesz az idő múlása? Démonherceg, félsz, hogy összetör a különlegesség? Márpedig, aki nekem különleges, azt felemelem, fel… magamhoz.- kétértelmű. Nem, nem nézem le, sosem tenném, nem egy herceggel, egy lovassal, akik sokat nyomnak a mérlegbe, őket becsülni kell és ha nyitottak szövetkezni, miért is ne fogadjam tárt karokkal? Ha ehhez el kell kárhozni a testiség oltárán, hát Atyánk adott nemet nekünk, adott szerveket hozzá és megadta az élvezet értékét, mindennek oka kell, hogy legyen. - Nem? - simogat a kérdésem. Mindenkinek elérhető a fájdalomküszöbe és át is léphető. - Milyen kín nem büntetés neked, mi az, amitől a szíved úgy hallom verni, hogy talán a visszhangját is érezném a bőrömön, ha figyelnék rá. - olyan közel van hozzám, félre érthetetlen jelekkel bombáz, vak lennék nem érteni őket és teljesen ostoba nem kiaknázni, tekintve, hogy vonzó testet öltött magára, a bőrének illata és forrósága csak segít nekem, hogy játsszuk a kis flört társast. - A remény tört el bennünk, de soha ne feledd el, hogy az ember a legnemesebb faj, abból a tekintetből, hogy megbocsátó, ezerszer ad új esélyt és feláll, ha kiütik, mert őket élteti a hit és a remény. Elpusztítani őket csak akkor lehet, ha már a sötétben nem tudnak élelmet bányászni, túlélők, mint a csótányok. Eltörtek, de nem helyrehozhatatlanok. - ha lenne erős katonai vezetőjük nagy bajban lennénk, de szét vannak szórva, hiába mesélik, hogy angyalpengével harcolnak, hogy golyót fabrikálnak gyilkos fémből, mégis kicsi a tűzerejük, mert nagy a mi képességünk, hogy hatásoson legyen, túl sokat kaptunk, hogy ellenünk fordulhassanak.
Felfelé billen a szám sarka, én is azzal ismerem a mondást, de az ő szájába jobban illik még a mondás is.
- Amikor én a pokolba megyek, Hercegem, ti mind elém fogtok térdelni, illetve lehet te ~ előbb is~ nem, lehet te az oldalamon fogsz állni. - Amara fog a pokolban uralkodni, ahogy a mennyben és a Földön is, de neki is kell egy jó jobb kéz, akinek kénytelen lesz hatalmat adni, amire én nem vágyom, ez a csúnya valóság, de a sötétség anyja elhiteti velem, hogy akarom, hogy a felszínen kúszó énem elhiggye, neki uradalom jár, nem véletlen dolgozik oly serényen. A másik pedig visszavágyik a holt lelkekhez. Játékosan fed meg, cicázik velem,  húz és hergel és meglehetősen jól csinálja, mert a testének bomlasztó hője amúgy is felemészt. - Még az övé, de vedd elő szép hosszú ujjaidat és mutass rá arra, aki beült az égi trónusra, aki elvette a teremtő bőrfoteljét. - hiszen mindenki a helyén, csak Isten kicsit többet dolgozott az emberiségen, mert fenntartani valamit sokkal nehezebb, mint lerombolni, márpedig az ő dolguk a rombolás és nem az építés, meg kell, hogy értse, most építeni is kell, vagy nem lesz mit lerombolni többé.
Egyikünk szavai mögött sem bújik meg valódi fenyegetés, valódi sértés, éledezünk a szélben, a hajnali fényben, egymás lángolásában, és kezdem elhinni, hogy valóban randevúra hívott, ha ezt tudom utána olvasok.
- Mmmm. - belesóhajtok szinte a szájába. - talán megadhatom neked, az oltalmazó szárnyak babonásan hatnak a démonokra. - egy pillanatra lehunyom a szemem, végig simítok a számmal az övén. Évődünk, neki sem kell oltalom és nekem sem, mi vagyunk az oltalmazó kéz. Viszonozom a pillantását, felmérjük egymást, egyszersmind csodáljuk is, pedig találkoztunk már, de akkor más volt a világ, mások a rendek és trendek.
Halkan felhorkantok a vallomásra. - Lehetsz az elsők között, ha rászolgálsz. - itt a bizalmam a kérdés, mert ahogy én látom ő hű Luciferhez és ha az, akkor hozzám nem lehet, Lucifer ugyanis nem fogja a sötétet szolgálni az utolsó pillanatban el fog tántorodni, nem elég merész, nem elég bátor, atyja fia, aki mindig is vágyta a szeretetét, a figyelmét és ha megkaphatja, hát hátra fog hagyni mindenkit, én is tudom, ő is tudja mind tudjuk, vagy így tudjuk.
A szavak mellett fut a kettőnk kis jajveszékelése, a bőröm megfelel az érintésnek, a tekintetemben olvasztom el, a szemtelen mosollyal, amivel elhajolok, viszem a szám, a kilégzésem, az emésztő erőt.
Megkóstolom az ételt, a keze végig simít az arcomon, képtelen nem érinteni, muszáj neki, mert a vágyak ledöntik a lábáról, felizzik belőle, mintha valami csiholná odabentről.
Kurtán felnevetek, felé pillantok és talányosan szemlélem a lényét. - Kezdj neki Misran, mert a végórán sokan lesznek, akik gyónnának és akik a lelkük adják, jussunk el a bűneid végére, ehhez persze nem ártana… elém térdelned. - ó igen, és gyónhat szépen sorjában, ahogy nekem is neki is tetszik, nem tagadom, hogy felizgatnak a szavai, a hangja, a jelensége. - Nevezz restnek, de nem pletykáltunk máris eleget? - ó nem, koránt sem, nagyon sok dolog kiderül a szavai melyéről, olvasok bennünk és elemzem őket. Misran kész van térfelet választani, okosan azt várja honnan érkezik jobb ajánlat.
Végig simogatok a testén, alám dolgozik, elégedett a szemem rándulása, forró, nedves nyelve felízeli a csuklóm bőrét, direkt felsóhajtok, vesszen csak el. Felperzselem a démont, a puha száján futok át, fel az orrára és a nyelve… annyi helyen lenne hasonlóan jó helye. - Egyszerűsítsük hát le a talányos beszélgetésünket arra, hogy…. láss, érezz. - szisszen a szám, a kezem a combja helyett érdeklődéssel dús ölébe landol, mozdulnak az ujjam, ahogy feltérképezem, másik kezemmel nyúlok a tálért és találomra rápakolom valamire, de körbe bástyázott mindenféle földi jóval. Élesen szívom be a levegőt, az ujjam felfedezően markolnak az ölén. -meggyeztünk Misran, lelkeket kapok és szárnyat kapsz, mondd valóban arra vágysz? - megbillen a kezem, hogy az ujjaim alulról érintsék az ölét. - Nem… szagolni…. hallani és ízlelni akarsz? Miként én téged? - s lőn egy egyezség kezdete farokkal a kezemben és a nyelvével a számon. Gonosz vagyok, kifordulok a nyelve alól, pedig felzúg bennem a vágy, az állammal simulok a szája alá és lenézek az ölébe. - Igen, szinte látom is. - az ingén ami a légzésre emelkedik fel és süllyed le, ami remeg a szívveréseket leutánozva, de az enyém se rest megfelelni rá. Visszafordulok felé én vagyok, aki megcsókolom, én veszem el tőle, én furakszom a szájára, én falom fel az ajkaimmal. Én vagyok, aki engedélyt ad neki és én vagyok, aki belevonzom őt, a csók az enyém, és nem kétlem, hogy ő is az enyém lesz.
Vendég
reveal your secrets

Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Júl. 30, 2020 12:07 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next


Bor, Halál és imádság 18+
────────────── ──────────────
@Ramiél - Térdig érő szélben nehéz lekvárt kaszálni.
- Ím szólt az angyal a szádból - széles vigyorral fogadom megszívlelendő figyelmeztetését, amit mégis azonnal elvetnék, ha nem pont ezt csinálnám magam is: ellenállok a vágyaknak, amik már a kamrában kopogtatnak, és egészen másra hajtanak, mint amit elterveztem. Kínzás a türelem, ezt tudnám felelni, de nem erre kell felelnem. - Ahogy így nézel rám választani képtelenség. Különleges akarok lenni, és nem akarom soha, hogy megtapasztaljam milyen a Halál szemében különlegességnek tűnni. Fájdalmas tapasztalatnak ígérkezik - mégis a fájdalom szó illatos mézként gördül végig a számon és az ő szavai szövik tovább a gondolatot olyan csábító képpé, hogy fel kell nyögnöm. - Nekem ugyan nem büntetés - édes kínt érzek magamban szétáradni máris, de ez még csak a várakozás és vágyakozás gyötrelme, amit talán meg sem érthet az angyal, aki a sikolyok dallama szókapcsolatot úgy veti elém, mint élesre fent horgot a tekergő gilisztával, csábító mézesmadzagot. Pedig tudom, hogy minden szóra figyelnem kell, amit kiejt, de el akarok veszni ezek között, amiktől összefut a számban a nyál.
- Iszonyat és iszonyat között különbséget teszünk mi, démonok, amiről te beszélsz ember alkotta otthonos borzalom, felmérni sem érdemes, de amikor Gabriel szárnyas seregei aláereszkedtek az égből mhmhmhm - csettintek a nyelvemmel, mintha jó falat maradt volna a fogaim között- Akkor valami eltört az emberiségben... Ó! Én ezt a mondást faszerdővel ismertem! - nevetek a szóválasztásán hangosan, hogy a jókedvemtől visszhangozzon a kanyon, bírálnak az emberi szemek, hogy ki ne vegyem őket egyesével és fűzzek belőlük nyakláncot ennek az édes szájú angyalnak a nyakába.
- Pffftt, ha nem sorolom fel mi les rád, akkor eltitkolom és alamuszinak tűnök, ha felsorolom akkor meg demonstrálok. Vigyázz Ramiél az efféle szócsavarás ördögi természetre vall, de mindig szívesen látunk a pokolbéliek sorai között egy ilyen angyali arcot! - fenyegetem meg az ujjammal alig méltatlankodva.
- Neveletlen erőnek nevezném Gabrielt, Luciferről pedig mindent elárul, hogy bár démoni erők fenekednek a trónjára, még mindig az övé, nemde? - csapdába akar csalni talán a szavaival, de hanyagul felelek kikerülve azt, hiszen az otthonom áruló természete közismert tény, ha többet tud, ha kevesebbet, nem tévedhet, de ez számomra nem jelent gyengeséget, persze az angyali moralitás egészen mást diktál, mosolygom a hasonlatán, közmondások ülnek meg közöttünk, használjuk őket, pedig nem mi találtuk ki ezt sem a Földön, és szeretnék vitatkozni a szavaival, de olyan kellemdúsan figyel, hogy engedek neki. A pillantása bearanyoz és a lélegzetével felken, vonaglok, kínoz azzal, hogoy nem ad magából többet, pedig akarom most, mindjárt és rögtön hanyattdöntöm a rögös földre terített pokrócon.
Lucifer miért tettél ilyen vággyal teltté?
- Nagy kár - lehelem az egyetlen választ, ami létezik - Egy oltalmazó kézért sokat adnék - megrebben a szemem, mintha testet tévesztettem volna, felpislogok rá miközben a kelő nap megkoronázza az én kedvemért és a haja szőkévé nemesedik, mintha egy festő találta volna ki az égi fényesség allegóriájaként.
- Van itt is hely minden elkárhozott léleknek, még ha kevésbé drámai is a pokolra jutásuk - megvezetett az angyal, nehezemre esik a szavaira figyelni miközben a száját nézem ami megformálja őket. - Ki korán kel aranyat lel, ez a hajnalokra megfeleltethető analógia. Elsők között akarok lenni, akik felkelnek az új világ hajnalán - jóízű ételek felett keringő baljós, sötét szavak ezek amikkel megsimogatom nem csak képletesen, de szó szerint, és a bőre úgy felel nekem, mintha elcsábításra termett emberbőr volna. Habozás nélkül kilibabőrözik, hát Isten nem tette érzéketlenné a gonosz érintésére? Köszönöm Úr, mert mégiscsak értem már hogyan alkothattál hozzám hasonlót ezek után, amin az emberek viszont mindig csodálkoznak.
- Ami, ha, játszol a szavakkal, de száznak belőle is egy a vége - teremtő erőre vágyik a világ köré, óvó karokra amik a Teremtés művét ringatják, ha ezért egykori ura szemrehányást tesz neki, hát szembenéz vele, de megteszi amit meg kell tennie, oly nemes és oly idegen, és játékos, romlott vigyorral nézem, ahogy a falatba harap, és csak akkor felelek, amikor ő már nem tud Jézus sült szárny formájú teste körül.
- Oldozz fel angyalom, mert vétkeztem, hosszú ideje nem gyóntam már, pedig számosak az én bűneim, és amennyit csak lehetséges meg akarok osztani veled a végórán - suttogom lehajtott fejének hajába, megsimítva az arcát, az ujjaim alatt ropogtatja a falatot, amit én kínáltam neki, szinte a tenyeremből eszik, nem is szinte, szó szerint ezt teszi, amíg a szemembe nem pillant a kezét törölgetve. - Nekem akad rá időm, és az unalom csak egy szó a restségre, tespedésre és tétlenségre, én a magam részéről szívesen pletykálnék veled - az ujjai máris beszélgetnek a testemmel, gömbölyű rándulás pusmog a combomban ővele, behúzott hasfalam mögött reszketnek a szavak és félrever a szív a mellkasomban, ezt biztos Darientől tanultam el. Olyan mélyre szívom a levegőt, hogy kidagad a testem az ingből, az arcom követi az ujjainak hátát magán, résnyire csukódott szemem árnyai előtt sötét glória ragyog a feje felett, megtalálja a nyelvem a csuklójának belső oldalát amikor az ujja a homlokomon és a karja oly védtelen, aztán indul meg lefele. Felelnem kell. - Most csak annyit vágyom tőled, hogy mutasd meg a szárnyaid nekem, Halál szép angyala, hadd tapintsam, hadd kóstoljam meg a sötét eget amit keresztülszeltél vele. Más nem is kellene a meggyőződéshez, mint hogy lássalak... érezzelek... - lefelé vonuló ujjait elkapom a combomra hulltában, hogy az ölem domborulatán landoljon inkább. - szagoljalak... halljalak... - hajolok felé, a tálat az ölemben árnyékba borítom, a kezét mögötte csúsztatom el magamon - ízleljelek... - ha nem húzódott el a nyelvem hegye a csirke sült ízét találja meg az ajkán. - Érzed hogy dobog a szívem az ujjaidon?
Vendég
reveal your secrets

Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Júl. 27, 2020 12:59 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next




We should form a new foundation
If we could find the right location

Felszisszenek, mert jogos, ami jogos, elvitathatatlan. Nem a tette döbbent meg, hanem a merészsége. Ritka az, aki engem magához mer szólítani, nyilván senki nem tudja Amarától nyert hatalmam által mire vagyok képes, még magam is elcsodálkozom néha rajta. Ő is csak tapogatózik a sötétben, a fénytelen tudatlanságban, ahol próbálja összetenni, hogy mit szeretne tőle, pedig biztos vagyok benne, hogy a céljai megkérdőjelezhetetlenek és valósak, mint a szellő, ami éppen az ingem alá lopakodik és felborzolja a hajtöveimet. – Pusztító testi vágyak Misran, állj ellen neki, nehogy romlásba vigyenek és elvessz általuk. – apró, finom figyelmeztetés, olyan, amit biztosan megért, de nem hiszem, hogy eltántorítom és nem is akarom. Jó szövetséges lenne erős és céltudatos, de pont ez az erő az, ami óvatossá tesz, hiszen emiatt fordulhat elő, hogy nem jól acélozom meg magam ellene. Ha a szövetségéhez ágyba kell vele bújni, hát veszett több is már az emberiség történelmében, a hazugok könyvek méltatlan lapjain. – Erény a türelem. – elismerően biccentek, hogy birtokolja, tegye. Jól használva még előnyt is kovácsolhat belőle. – Válaszd a számodra szimpatikusabbat, nekem mindkettő megfelel, ám szeretnél különleges lenni? – talányosan végig pillantok rajta. Vívja ki, azzal nem lesz az, hogy a pokol egyik hercege, van belőlük jó pár, nagy család vagyunk mi, ha nem is hétköznapi a lénye, de nem is megy csodaszámba, ahogy én sem neki, tulajdonképpen az emelhet az értékünkön, hogy nem ismerjük jól egymást, hogy én sem tudom ő mire képes, ő sem, hogy én, ismeretlen, izgalmas terep. Ez teszi lélegzetelállítóvá, pezsgetővé, vérforralóvá. – A fájdalom múlhatatlan ereje, a vér szaga és a sikolyok dallama, az kelti a riadalmat s szolgáltatja ki a testeket nektek és persze nekem is. A félelem magam, a félelem a fájdalomtól, mint önálló entitás. Büntetés a fájdalom… pont úgy neked, mint nekem. – van az a fájdalom, ami megoldja a legerősebb nyelveket, de láttam viking harcost szó nélkül eltűrni, hogy szárnyakat kapott a bordáiból, s láttam nőket némán szülni, láttam saját kart könny nélkül lefűrészelni, és láttam testből szívet kiszaggatva sóhaj nélkül. A fájdalom egy hangjegy, mindenki másik vonalra írja és akként alakul a saját dallama. – Gabriel. Ne nevettess hercegem, az iszonyat sokkal régebben gyűrűzik, véres háborúkkal kegyetlen leszámolásokkal, önkényes kényurakkal, kínpadokkal, vallatásokkal, hittel és vallással, máglyákkal vívta ki a saját érdemét. Túl régi, hogy legye neki eredése s túl elemi, hogy összefusson valahol. Az iszonyat önmag miatt létezik, hogy elrettentsen, féken tartson, de kicsúszik a kezekből, az emberek tűrőképessége elkorcsosult, kitátott  szájjal rohangálnak a kardok erdejében. – és akkor nem voltam trágár, nem pont azt mondtam, ami a számra kívánkozott volna.
Szavaira megengedek magamnak egy pimasz mosolyt. – Az erő szavakkal való demonstrálása, annak hangoztatása, hogy fölényben vagy, hogy az esélyeimet nem látod reálisan minden nyelven fenyegetés. Akkor is, ha jótékonyan az őszinteség köntösébe csomagolod. Mennyire jogosan fenyegetsz, ez eldől majd, ha a hívásod ártatlan, ha félelmed csupán tisztelet jele, akkor egyikünknek sem esik bántódása, ha nem akkor a kocka el van vetve, csupán annyi a kérdés, ki a gyorsabb és ügyesebb. – téved, ha azt hinné, félek harcolni, rettegem a halált vagy a fogságba esést. Téved és lebecsül, azt pedig nem nézem ki belőle. A hangomban nem bújik meg semmi a tényközlésen kívül. Nem hiszem, hogy csatába bocsátkozunk, nem emiatt vagyok itt, ami neki kell belőlem, azt erővel nem szedi el, biztos vagyok benne, hogy ezt tudja jól, nem mondom hát el, tovább lépek.
- Nézz körbe Misran, képletesen persze, ha az ember a gyenge láncszem, akkor mi Gabriel, mi Lucifer, akinek minden társad a trónjára tör? – talán, blöff, de közben le sem veszem a tekintetem az arcáról, hogy lássam, mennyire viszek be találatot. Abba bele sem megyek, hogy  ki törekszik isten helyére és miért, mert felesleges tudja jól, na nem én, de az Úrnőm elviselné, egészen másfajta világot teremtene. – Az erőviszonyok átalakulnak, hogy is van a mondás? Nincs otthon a macska, cincognak az egerek. – könnyedén elmosolyodom, pedig a téma nagyon is érdekes amit feszegetünk, hiszen most mindenki nagyobb szeletet akar hasítani a tortából, jobban jól lakni, több habbal, a mindenséggel, de sok a túl erős kéz, a túl önhitt akarat. Az egyetlen mégis, aki szembe szállhat a teremtővel az Fénytompa Úrnőm, aki máris többeket veszejtett el, mint ildomos lenne, aki több fejben van, több tudatban, mint azt bárki elhinné. Az ő hatalma megkérdőjelezhetetlen, a hadserege gyarapszik, a szövetségesek száma is nő, végtelen bizalmatlansága erőssé teszi, hatalmassá. Jó helyen tettem le a voksom? Kiderül azon a bizonyos összecsapáson. Azonban nem csak várakozom, hogy más döntsön helyettem, cselekszem. – A teremtés befejeződött, már nem tud elbukni. – annak vége, most mást élünk meg. Le se veszem a tekintetem róla, figyelem, ahogy a lassan kelő nap megfesti lusta fénysugarakkal, éppen felívelő szemöldökének ívére zuhan.
Ráhajolok, hangosan beszívom az illatát, megégetem a leheletemmel, a szavaimmal az állán, a bőrén. A hatás nem marad el, ezt örömmel nyugtázom.
- Ha megtetszettél annyira – ha és lehet így van. – sem oltalmaználak meg. Elég régen létezel, hogy meghozd a saját döntéseidet. – ahogy én is megtettem, vállalom, ha nyíltan ki nem is mondom, egyértelmű, csak az nem, hogy amikor visszatér Atyánk, melyik oldalon fénylik fel az angyalok pengéje a kezemben.
Nyögése dallam a fülnek, nem mondom, hogy nem vonzó a démon és ezt tudja jól, én csupán csak élek a testi lehetőségekkel, ilyennek teremtettem, bevetem ha kell, most csak játszom és ő társ ebben.
Nem csak a szavai jönnek utánam, a teste is. Nem hívom tovább magamra, mert megteszi magával. – A pokol a földön van, ugyan hova vinnél bárkit? – hiszen ők teszi azzá és én. Én és a fajtám. – A fénytelenség tele van lehetőségekkel, egy másik világ hajnalán vagyunk. – amiben valaki elbukik, de ki? Mikor?
Előpakolászik, csak helyet adok, de én vendég vagyok, vagy fogoly még nem tisztázott. Forró ujjai végig szántanak a karomon, kilúdbőrözöm alatta, rég háltam olyan erővel, amit ő képvisel, izgató a közeledése, annak finomsága, noha tudom, hogy pont úgy legyűrne, ahogy én tenném vele és bárki mással, ilyen a lényünk. – Ami nekem kell, azt megkapom, ha az Úr haragja az, hát azt, de amire én vágyom, most van kibontakozóban…- sejtelmes kijelentés, hiszen utalhat a sötét bukásra és felemelkedésre, vagy éppen rá, ahogy hozzám ér. – Féled az Urat? A figyelmét? Mondd hát bűnös vagy? – kaján vigyorom jelzi, hogy játszom, bűnös, én is az vagyok, ő is, mindenki az, de valljon csak a szájával.
A számba roppantom a szárnyast, a térdemre támasztom magam és ő nem rest tovább simítani, végig bucskázik a tenyere az államon, érzem a rágásban. Még egyet lerágok, aztán a maradékot visszaejtem az ölében tartott tálba, megtörlöm a kezem egy rongyba, de csak tapogatok, mert őt figyelem. – Unalmas témák ezek, kinek van ideje olvasni? Oszd meg velem Misran, hogy mi okból vagyok itt, miért hívtál ide és mi forralja a véred, mely átsüt a tenyereden és leperzseli a hajam. Mit vársz tőlem? Hogy meggyőzzelek, vagy egyszerű testi vágyak vezérelnek? – felé nyúlok, az ujjhátaim végig szántanak a combján, fel az alhasára, a mellkasára, nyakára, állára, onnan a szájára, fel az orra ívén, végig a homlokán. Az ujjbegyeim nekifektetem a hajtövének és visszafordítom, hogy immár azokkal simuljanak az arcára, mind az öttel végig járok az arcán lefelé, lecsukom a szemét, lehúzom az alsó ajkát, és ráejtem a kezem a combjára.
Vendég
reveal your secrets

Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Júl. 25, 2020 9:06 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next


Bor, Halál és imádság 18+
────────────── ──────────────
@Ramiél - Térdig érő szélben nehéz lekvárt kaszálni.
- Az ördög a tanúm rá, már így is megdöbbentettelek - a tény az csak tény marad, még ha nekem hízelgő is, nem vagyok rest örülni neki, bárhogy igyekszik is ellenem csavarni és csűrni most ezt a szót nem hagyom. Kevély vagyok, kétségtelen. - Ó Ramiél, tele vagyok akarattal és elköteleződéssel a csábításod iránt, de mindkettőnk érdekében áldozatot hozok azzal, hogy későbbre napolom - éppen csak egy glória nem ficcen fel a fejem fölé, miközben átitat az öröm. - Ejjj, nem tudom eldönteni, hogy el akarod venni tőlem az érzést, hogy különleges vagyok a számodra, vagy meg akarod adni a hercegnek ami jár - kérdésként lebeg, de nincs több jelentősége, felfigyelt rám és ez a lényeg. Józan a sötétségben pedig másoknak, akiket megérintett az árnyék elment az esze. Feddőn pillant rám én pedig a vállam vonom, ahol az angyalok kérdeznek ott a démonok kerek egész állításokat tesznek, ezzel nyerjük el az emberek bizalmát is előlük talán.
- Inkább te ismered túl jól az árnyékod szép Halál. Megfelelő mennyiségű és minőségű brutalitás még mindig megérinti a lelkeket és a lelketleneket, és az angyal java éppen olyan nyámnyila népség, mint az alacsonyabb rendű démonok zöme. Sereg, amit meg lehet borzongatni azzal, hogy megmutatom nekik önnön esendőségüket, de tudtam, hogy benned riadalmat nem kelthetnék - mosolygom a szavain. - Bárcsak így lenne, bárcsak a mi büszkeségünk lenne a Földön az iszonyat, de azt hiszem, Gabriel után mi már mindig csak másodhegedűsök leszünk - olyan igazság ez, amire inni kell, kicsit kínos, de ugyanakkor roppant szórakoztató is.
- Oppardon, fenyegetőnek találtad a szóáradatom? - meglepetést mutatok- Bocsásd meg nekem, csak előzékenységnek szántam, hiszen láttam, hogy keres a szemed, ne keressen hiába. Foglalkozhatunk egymással, ahelyett, hogy azon töprengenél mi les rád, minekutána pontosan megmondtam, hogy mi les rád. A félelmem maga - elmosolyodom feszesen, ahogy a sértésének érdes éle megkaristol és felrovom neki ezt, még ha csendesen is. Csendesen. Csak csendesen, nem most van ideje az édes megtorlásnak, de nem félek, hogy egyszer valamilyen módon nem számoltatom el majd alantas égi száját ezért a komisz nyelvbotlásért.
- Félreértettél engem jó halál, nem mondtam, hogy az embereken bukott a teremtés, hanem azt, hogy kis részleteken ha ugyan elbukott egyáltalán. Az emberekről csak annyit szóltam, hogy gyenge láncszemek amik gyengévé teszik az egész sort, angyalt, ördögöt talán még magát a teremtőt is, aki a maga képére formálta őket - a hevülete forró, mint a forralt bor, még mindig, a szíve legmélyén egy angyal, akit arra teremtettek, hogy védje és vezesse az emberiséget. Pont úgy ennek a függőségnek a rabja, mint én a lelkek elveszejtésének, ezzel a témával könnyen elcsalhatom a figyelmét olyasmiről, amiről én nem szólnék szívesen, ahogyan ő is gáncsot tud vetni a józan eszemnek pusztán azzal, hogy olyan közel hajol, mint aki csókra vágyik, és én sose tagadnám meg tőle azt, ha elhinnél majdnem dörgölőzésének buja melegét. Milyen trükköket tanul az angyal a sötétben!
- Bízd rám, hogy a hitszegésem miatt aggódjam, te csak avass be, vagy annyira megtetszettem neked, hogy megoltalmaznál attól, amit képviselsz? - a hangom nem a felindultságtól remeg, a szája teszi ilyen reszketővé - Ne legyél ily szerény Ramiél, álszerénységnek hat - nyalom a szám majdnem-érintésének hűlt helyén mohón éhezve és szomjazva az elképzelhetetlen folytatást. Most még elképzelhetetlen, de nyögve vágyakozom utána.
- Mintha magamat hallanám, csak a pokolba csábítom ilyen szavakkal az arra érdemeseket - most én űzöm a mosolyommal, de ő von maga után, a húsára támaszkodva összeverődik a szívünk, alig tudom elengedni. - Szóval a szabad akarat a fénytelenségbe vezeti azokat, akik eddig nem bírtak vele, de immár nem menekülhetnek előle? Ó nem, a legjobb angyalt hívtam, rég hallottam olyan szavakat, amik elgondolkodtattak a világunkról és jelenünkről, ami nem, kifejezetten nem a jólét és kényelem kora, hogy visszasírjam a mostot bármilyen eljövendő helyett - felszínesen mosolygom, mert ennél komolyabb kérdéseket még nem teszek fel neki, bár miközben előrakom mindazt, amit hoztam felidézem neki az Írás szavait, amit emberek vetettek papírra, de valamennyire mégis tudjuk helytállóan, mert megsúgtuk nekik, amit tudni érdemes ki-ki a saját oldaláról és szájíze szerint fordítva le a múlt sötét eseménysorát, de száz szó is csak együvé visz, a fény előtt ott volt a sötétség. A teremtés előtt. Ramiél hát amellett teszi le a voksát hogy vesszen minden, ami lett a semmiből a semmi javára, vagy hiszi, hogy utána még... talán Isten hiánya olyan fájdalom a tudatán, amit meg nem érthetek én, a démon, és egy új sötét megváltót követ. Felszalad a kezem borzongó karján.
- Évezredek óta mondom Ádám fiainak és leányainak, hogy haragudjanak az Úrra, mert az kibabrált velük. Sose hittem volna, hogy egyszer egy arkangyaltól azt kérdezem majd: mondd Ramiél, kell neked az, hogy haragudhass rá? Ettől a jogtól több leszel, erősebb? Provokálnád és hívnád magadra a figyelmét, de jobb nekünk amíg nem néz ide - mint egy gyermek. Elhagyta a teremtő atyja és az egyetlen hozzá foghatóhoz fordult. Talán értem, mert értem a szenvedés mibenlétét, megértem a fájdalmat oly sok nélkülözést láttunk már korok óta. Miközben előrehajol és egészséges, fehér fogait megvillantva a húsba harap a kezem hosszú hajába tér meg, hátrasimítom az egyik oldalról ahol előrehullana belefuttatva a tincseibe - De el ne vegye ez a gondolat az étvágyad, egyél csak, egyél szép Halál - a füle a tenyeremhez simul, a tarkójára érnek az ujjaim, olyan mámorítóan közel van. - A piknik témája könnyű, hogy nem zavarhassa meg vita. Jó téma a körülvevő táj szépsége és persze a részt vevők egymás iránti érzelmei, ha azok tiszták és szeretetteljesek. Az őszinte vallomások ideje, a romantikus kis csevegéseké. Remek alkalom kibeszélni egy könyvet, filmet vagy egy közös korábbi élményt. És persze pletykálásra is jó már a puszta elvonulós, meghitt jellegénél fogva. Mire terelnéd a szót Ramiél? osszuk meg egymással a földre kényszerültségünk anekdotáit?
Vendég
reveal your secrets

Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Júl. 25, 2020 3:39 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next




We should form a new foundation
If we could find the right location

Sejtelmes mosoly a válaszom, legközelebb… legközelebb okosabb leszek és nem érkezem felkészületlenül, már tudom, hogy ezzel az erővel ő szólít és az is lehet ellent tudok állni neki, ha lesz legközelebb… valóban. Azért ciánkapszulát erre nem ropogtatnék, de ki tudja, hogy mit hoz még a hajnal, az ujjam alatt simuló arcok elég ígéretesek, de jobb félni, mint hirtelen döntéseket hozni.
Valójában hízelgő is az igyekezte, hogy ennyi mindent összehozott csak, hogy a téren és időn keresztül magához szólítson, hogy mágikus hullámzás hozzon létre. - Micsoda önbizalom, olyan nagylelkű lenne a kegyed, hogy egy magamfajta makacs teremtés is ledöbbenne? - kurta mosoly az arcomon, van hite önmagában az biztos. Mind így vagyunk ezzel, akik túl sokat léteztünk már, elhisszük, hogy csalhatatlanok vagyunk, a halhatatlanság mellé is. - Tehát nem akarsz elcsábítani. - rendben van, végig simítok egy arcon és kilépek a körből. Biccentek, legyen a kedvem szerint, nem érdekel a múltjuk, nem érdekel semmi belőlük, csak a leglényegesebb mégpedig a lelkük, az összes többi már egy elfeledett történet, máris lényegében lebomlott, nincs semmijük már rajtam kívül, minek foglalkozzak hát vele? - Túl sok történetet ismerek herceg, az információk összeérnek és kiadnak egy kerek történetet, már ha valakire érdemes odafigyelni és valóban, rád az. - hiszen megmozgat egy egész udvartartást, toboroz és él a lehetőségekkel, nem rest szembemenni az angyalokkal és azt sem szégyelli, hogy az aki, miért is ne követném a történetét figyelemmel. Arról nem is beszélve, hogy elég körülményese válogatok azon az úton, amin a lehetséges szövetségeseket begyűjtöm és noha, ha jól tudom, ő lojális Luciferhez, minden démon túl gyarló és nagyravágyó, nagyképűek, de ez a vád igaz ránk is, nem vethetek követ rá.
Lassú léptekkel követem a tekintetem cikázik a környéken, próbálom kiszűrni merre rejtőznek a démonjai, mert kétségem sincs afelől, hogy vannak.
Milyen arrogáns kijelentés, van egy kicsike komplexusa, valami, mitől túl nagyot fog bukni, hiszen nem döntheti el, hogy jó vagy sem, végig tanulmányozza a tekintetem. Démonok, kezdtem azt hinni, hogy az ö pökhendiségük miatt bukik a világ, semmi köze nincs ehhez az embereknek. Elhúzom a szám, nagyra tartó kijelentés, hiszen belőle egy az kilenc. Semmivel nem több és vagy kevesebb, mint a többi herceg, de szemmel láthatóan Lucifer nem fogja őket kellő méretű pórázon, ám a pökhendisége lehet a veszte is talán ezt a vasat kell ütni a továbbiakban.
Igazam lesz, hiszen nem jött egyedül sőt, biztos vagyok benne, hogy ő az első frontvonal, ahogy abban is, hogy rajta átverekedném magam, megsérülnék ugyan, de talán a túlélés esélyeit némileg emeli, hogy meglehetősen jól harcolok a pengémmel, mely szokatlan sérüléseket ejthetek rajtuk, azonban nem foglalkozom most ezzel, hiszen távlati a dolog, nem most kerül előtérbe, majd ha eljön az ideje, akkor… addig másra összpontosul a figyelmem. Történetesen rá. - Olyan múltszázadi vagy, a vér és iszonyat már keveseket riaszt, a jóvoltotokból sok lett a földön, hétköznapi, mint a szellő és a légvétel. - unottan sóhajtok. A kínzások divatja nem öregszik ki, csupán az unalom körbeöleli, mára természetes, hogy létezik, nincs benne semmi különleges, mi is megtesszük majd velük, amikor föléjük ülünk a trónusra, csak engem mondjuk nem izgat, s mint olyan tőle is untat. Frázisok. Üresek. - Kényelmes beszélgetés közben nem hangzik el fenyegető szóáradat és talán törekszik az egyenrangúságra, nem üvölti felém a félelmed. - mi más oka lenne annak, hogy körbebástyázta magát, mint hogy fél tőlem? Oktávnyit sem változik sem a hangom, sem a hanglejtésem, nem érzek veszélyt felől és a félelem rég elhagyta a testem és tudatom, hiszen a sötét oldalon eléggé kiverik a fajtámból rettegést. Megtanulod a helyén kezelni. Amara ebben jó mester. - Szívesen osztozom veled egy beszélgetésben, ha már ide szólítottál. - biccentek aprót, így van, ezt tesszük, erre kényszerít és még az orrom alá is dörgöli, magas a ló, nagyot lehet  zuhanni a másik oldalon.- Olyan vakon hiszi mindenki, hogy a teremtés az emberek bukott el, van erre bizonyítékod vagy csak találgatsz és beállsz a sorba a többiek mögé? Egészen odáig, míg az, aki elbuktatta nem mondja ki, addig az egész csak egy fikció Misran, te aki a részletekről beszélsz, hogyan is hihetsz abban, hogy Atyánk fő műve  pont az emberiségen múlik? Ne okozz csalódást, sajnálnám. - ennél többet várok tőle, minthogy ő is Gabriel elvakult sötétjében tapogatózzon. Noha ő kedvére gyilkol Gabriel pedig végtelen elkeseredésében tette, megunván a várakozást, pedig milyen türelmes volt a jó ark. Egy ideig.
Közelebb hajolok hozzá, az arcára ér az ajkam, felforralom a bőrét. - Légy óvatos Misran, a részletek megismerése elkötelezetté tesz, az árulás bűne pedig sosem jár jutalommal. Pecsétet hordoz, kikerülhetetlent. - tényeket sorolok fel neki, mert ha a sötét oldalon teszik le a voksát, abból nem sok kiút létezik, nem sok elhajlási engedély és talán ezt tudja, elárulni valakit, aki talán sosem kerül vissza a börtönébe felelőtlen lenne, de elárulni a teremtőjét… talán még veszélyesebb. Sóhajtva húzom végig az ajkam az arcán aztán oda is fagyok, hogy hallgatózzak. - Minden változásnak eljön az ideje Misran, túl régi tervek vannak születőben a tudás vágyad hízelgő, de talán túlértékelsz benne. - A szája sarában aldol az enyém, nem csókolok rá, csak hozzásimulok a teste azonnal megfelel nekem, ahogy az enyém is tenné, ha nem én játszanék és nem lennék tisztában vele mi történik én teszem, uralom az érzékeimet, míg az ő szíve felver az enyém halkan dobol. Most én érlelem, pedig forró, tüzelő a közelsége, az illata felkúszik az orromba, nem csak a bort érzem benne, őt magát is, a frissességét, a bőrének enyhe fűszerét.
Miközben mind a ketten tudjuk, hogy a legjobb személyt választotta, ha a sötétség érdekli.
Rákívánok ízlelni, mégis elhajolok, még él bennem a pökhendisége. Ó pedig de szép a hangja, milyen hívogató. - Földi kéjek a nyomába nem érnek annak, amit elhoz majd a sötét, de persze ez is egy módja, hogy kiélvezzük. - utánam hajol, magammal csalom, a tenyere forró a combomon, érzem a lüktetését, felélénkíti a testem, de hol van még az igazi hajnal? Addig hátrálok, míg visszavonul, arcomon a semmi tanyázik kifejezés ügyében, csak a szemem jelzi a kellemkedés útjelzőjét. - Ki úr Misran, a pokolban is úr. Ki nem leli helyét a sötétben napra való, pörkölni. Az Éden nem egy hely, nem egy kijelölt pont, hanem az egész világ maga, a szabad akarat szárnyon lendülése, a felívelés. - szemtelenül elmosolyodom. - Akkor a te helyed a mostban van, rossz angyalt hívtál magadhoz. - nem fogom győzködni, mert már elültette magában a kíváncsisággal a jövő ígéretének magját. Túl sokáig léteztünk így, a fényben, a világosságban, a kényelemben, a luxusban, aztán kicsit visszább mentünk, de még mindig nem úgy, mint ezer évvel ezelőtt, mindig lehet jobb és a legjobb azután következik, hogy ki melyik oldalon áll majd, amikor lezúdul a sötét a földekre, az eldől akkor, hinni úgysem lehet senkiben. Amikor valósággá válik megint, amikor a fertőzöttek ellepik a földeket, amikor Amara befolyik a testekbe akkor szövetségek bomlanak fel és újak alakulnak, akkor majd hadsereg áll mögöttünk, vagy már tenné is?
Kényelmesen figyelem, ahogy kipakol, milyen házias, jó jel, le akar nyűgözni, okkal teszi és kötve hiszem, hogy egy kis testi öröm érekében. Arrébb húzom a lábam, hogy elférjen minden kis kipakolandója.
Rajtam a sor, hogy végig borzongjak az érintésétől, felkészületlenül ért, de nem szégyenlem, mert ez egy játék, szól elméről és testről egyaránt vágyakról és vágyakozó álomképekről.
Elnevetem magam nagyon kurtán a szavain. - Az Úr haragja mindünkké, de mondd meg nekem, nem ő az, aki kivívta magának? Ha neked jogod van eldönteni, hogy jó vagy vagy sem, nekünk jogunk van eldönteni, hogy mit teszünk meg a régvolt szavait követve, vagy követjük a létező erőt? A haragja már lerombolt sok létet, hát jöjjön el és sújtson le. - az ölébe nyúlok, hogy a tálcából kivegyek egy szárnyat, előre támaszkodom a felhúzott térdemre, a fogam a húsba mártom.  - Politikán kívül, miről szoktak beszélgetni egy... pikniken?
Vendég
reveal your secrets

Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Júl. 24, 2020 4:28 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next


Bor, Halál és imádság 18+
────────────── ──────────────
@Ramiél - Térdig érő szélben nehéz lekvárt kaszálni.
Végül is itt van, és mosollyal felelek. Jutalom az nekem, hogy mellőzzük az angyalharagot, és jutalom neki, hogy a hercegi gőgöm elpihent, ám pusztán attól, hogy kimondta: jutalom már elkalandozik a fantáziám. - Mindig lesz legközelebb a résztvevő felek ha kívánják, ha nem, de ha rákívánnak egymás ízére, akkor annál inkább - magammal viaskodom azért, hogy ne árasszam el frivol célzásokkal, ne temessem a gondolatai lényeget saját tesi vágyaim alá. Belecsókolt a sötét Ramiél lényébe, és ettől talán mindjárt olyan, mint egy szakadék, mint ez itt mellettünk, a szakadékos nagy kanyon, a legszebb seb Amerika testén. Hívogat a mélye, de a felszínen tart az óvatosság, ő viszont...- Vigyázz mit kívánsz Ramiél, nem az első angyal lennél, akit megbabonáz, ha a kegyeimben fürdetem. Rendkívül óvatos leszek, meg ne vádolj azzal, hogy el akartalak téríteni, csábítani - emelem a szemem az égre, itt lehetne a lesújtó villám, ha volna valaki, akit érdekel, hogyan bánnak a földre vetett démonok a földre hullott angyalokkal, mert még én is csak a türelmetlen kívánságot hallom ki a saját hangomból és nem mást. - Legyen a kedved szerint - biccentek beleegyezőn, nem érvelve amellett, hogy ismerje meg a gyötrelmes életutakat, amik elé hozták ezeket a nyomorult teremtményeket, mert minden elvesztegetett puha hangú szóval csak tovább időzik közöttük és én magamnak akarom az angyalt végre egészen, az emberkoszorú, ami segített megszerezni most már zavar, szeszélyesek nem csak a földi lények lehetnek.
- A valóság sokkal kevésbé érdekes Ramiél, mint a puszta tény, hogy te odafigyeltél a rólam szóló pletykadalra, és megjegyezted ami a nevemmel kapcsolatban elhangzott már azelőtt, hogy megidézéssel felhívtam volna magamra bosszús figyelmed. Hadd adjak hangot az örömömnek és elragadtatottságomnak - vigyorgom a vállam felett vissza rá sokat sejtetően mert már sokkal többet tudok, mint annak előtte. Történetesen a lényeg az, hogy bár a Halál angyalának a tudata és döntései azt mondják nem tiszta, a sötétség nem feledtette el vele a neveket, amik a földi és pokoli szférában meghatározóak, bár más angyalok és emberek készakarva feledik el néhanap az a benyomásom. - Nem érdekel a jogszerűség, jónak tartom magam, hát jó vagyok - elúszik a tanítás témája az évődésben és nem bánom, ha ezzel ideiglenesen Ashről is elterelem az ő nagybecsű figyelmét, de azt hiszem, ilyen célt leginkább a nyers, sötét tényekbe beavatással érek el.
Nem látom rajta a megütközés jeleit, konok zárkózott szépséggel veszi tudomásul a szavaim. Harcot emlegetett korábban élvezettel, és most eléugrik egy jó indok a küzdelemre. Én vagyok hozzá a legközelebb, a meccs rajtunk dőlne el, de gondoskodtam róla, hogy okkal tarthasson attól, nem elég engem gyorsan megölnie, hanem elég jó állapotban kell maradnia ahhoz, hogy a megtorlást elkerülje. Szinte lehetetlen feladvány. Mennyire ingerli vajon a gondolata annak, hogy csak attól függ a csatározásunk léte vagy nemléte, hogy én mennyire féltem a bőröm? A szavai hallatán a konklúzió több, mint megnyugtató. Nem ingerült.
- Azt nagyon jól teszed angyal. Fenyegetésből jobb szeretem a látványosabbat, földbe vert karókon vonagló angyaltestek, felfegyverzett őrök mindenfele, akkor sem volna kevesebb választásod, mint meghallgatni, de igazán barátságtalan gesztus volna tőlem. Ez egy randevú, ahogy mondtad, bár én csak pikniknek neveztem. Ez egy kényelmes beszélgetés, ahol jól ülsz, jót eszel és a nap simogat - de még mennyire, hogy simogatja, aranyfénnyel nyalogatja végig a bőrét helyettem. Skandallum. - Üdvözöllek a részletek közötti otthonomban szép Halál, nagyon is jól teszed, hogy nem feledkezel meg arról milyen nagy dolgok bukhatnak el milyen aprócska kis részleteken. Az egész Teremtés maga is csak olyan erős, amilyen a leggyengébb láncszeme az ember, és lám, most mindannyian itt vagyunk - költészet az, ahogyan szólunk a dolgok természetéről, de kedvemre való a vers, amit együtt szedünk rímbe. Igazat adott nekem, és ez az igazság a hajnali égre is felíródik szinte érzem. Nem mulasztom el a szavainak sötét igazságát, amit viszont nekem kéne elismernem, bár akadékosságra teremtettek, a pokol démona vagyok. Voltam.
- Nem félek, hogyha eljön az ideje és megérem feltérképezem majd az ismeretlenséget, de mindennek a kulcsa az előzetes megismerés. Ezért is vagy itt. Hogy előre lássak apró részleteket a nagy egészből - utalok vissza arra, amit ő mondott, miközben szenvedélyes szavaiba tartom az arcom. Rébuszokban beszél, de van értelme a rejtélyeinek, jelentése a szavainak a számomra, még ha ettől még nem is jött meg a kedvem lecserélni régi jó világom egy újra. - A kíváncsiság bűn, azt mondják, hát az enyém gyökerestül, ágastul és levelestül, nem tudok szabadulni tőle. Pont most jutottam a dolgaim azon végére, hogy érdemes utánajárnom. Pont most értek össze a hírek körülöttem, és az apró utalásokban megláttalak téged, akivel érdemes lehet szót váltanom. Pont most, mert hallod ezt? - emelem fel a kezem és egy sas belerikolt az előadásba - Ez a vihar előtti csend hangja, bár a természet egészen erőre kapott az emberek pusztulásával, az állatok örülhetnek, de mégis mindig zsigerien természetellenes. Kötjük a békéket, angyalok a démonokkal, emberek mindkettőnkkel, pusztító szárnyasok a békésebbekkel, de mindezt miért? Hogy egy nagy égi óvó szemnek kedveset cselekedjünk? Halogatjuk a Jelenések forgatókönyvének lejátszását, mintha megijedtünk volna valamitől mindannyian. Talán te és a sötétséged vagytok ez a valami. Tudni akarom - suttogásba fullad a hangom, mert amíg én a válaszom szavalom ő az, aki orvul vadászik rám, túlvilági lehelete az arcomon siklik, a szemem hunyorgatja meg, felzavarja a szívdobbanásaimat, megédesíti a bor ízét a számban, mélyen utána nyúl az ajkaim közé. Az leheli "fenyegess" de én valami egészen mást hallok. Azt, hogy nyöszörgöm, alig bírva uralkodni magamon, hogy el ne kapjam a fogaimmal. Felkínálkozott. Mindenki látta, tanúm az ég alatt a halandók csokra, a démonok kisebb hada, a lég madarai és a mennyekben maradt rég halott lelkek is.
- A kéjt inkább te add meg nekem Ramiél, ne az Éden - nyers a hangom, vonz magához, ő hátrál, én pedig hajolok utána, hogy a közelségét megtartsam, a combjára támaszkodom, csak a serleg szára zavar el, elfordítom a fejem mielőtt arcul ütne és a sértést csókkal torolnám meg. - Úgy hallottam a Sötét nem az Éden, hanem egy olyan pokoli, ami még a démonoknak is túl ördögi. Én, aki nagyra becsülöm a kényelmet és a jólétet ennek hallatán felkaptam a fejem kissé - lágy alkohollal fertőtlenítem a szám csábító igézetétől, a kosaramért nyúlok, hogy kipakoljak bűbájjal hűtött belsejéből minden földi jót amit New Orleans vizei és földjei megteremtenek, mert bár a démon nem éppen egy szántóvető nép, még szerencsére Michael azelőtt megállította a pusztítást, hogy minden rabszolgának befogható kezet levágtak volna a fivéreik és nővéreik. Azután kénytelen lettem volna angyalokat kényszeríteni arra, hogy paradicsomot szedjenek, krumplit hámozzanak, húst süssenek, kagylókért, halakért, osztrigáért merüljenek, olajbogyót szemezgessenek nekem. Helyes kis falatkákkal töltött girbegurba fémtálakat és üvegedényeket teszek elé és mert szűkös a hely közöttünk, jut egy tál az ölembe is pikáns madárszárnyakkal töltve, nem mondom, hogy mind csirke. A hozzáillő szószt a keze ügyébe helyezem, megsimogatva a csuklójának testtámasztó belsejét. - "Legyen világosság: és lőn világosság. És látá Isten, hogy jó a világosság; és elválasztá Isten a világosságot a setétségtől." Volt aki azt mondta Ramiél. De mielőtt a fejedre citálom a haragját az Úrnak hadd lakassalak jól - intek a kis terülj-terülj pokróckámra ahol úgy vettem körül őt a kisebb tárolókkal, mintha maga lenne a kiemelt főfogás, amit magamnak kiválasztottam.
Ajánlott tartalom
reveal your secrets



Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
3 / 4 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma



●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 23 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 0 rejtett és 19 vendég :: 2 Bots

• Fajaink száma •
Arkangyal
1/1
Leviatán
7/3
Angyal
1
Démon
6
Bukott Angyal
3
Ember
4
Félvér
2
Harcos Angyal
5
Vadász
5
Nephilim
2