Omnen dimittite
spem, o vos intrantes!
Staff, és tagok által keresett karakterek

 
• 2018.szeptember 4. - New Orleans •
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Nikki Sanders


2018.szeptember 4. - New Orleans - Page 2 Tumblr_mb699in2Yw1r2368yo1_500
☩ Reagok :
10
☩ Play by :
Maggie Q
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Júl. 12, 2020 8:02 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


Fateful Encounter

@Beelzebub & Nikki  



A túlzott magabiztosság, könnyedén veszélyes vizekre csalhatja az embert. Illetve jelen esetben a nephilimet. Olyan sokszor használtam már a képességemet, hogy tényleg elhittem, hogyha nálam van a lépés előny, akkor csakis nyertesen jöhetek ki az adott szituációból. Ám ez az elmélet csúfosan megbukott, amikor nem számoltam azzal a lehetőséggel, hogy New Orleansban könnyen megeshet, hogy egy démon parazitaként szállja meg az emberi porhüvelyeket. A lény, aki éppen az élet utolsó morzsáját készült kiszuszakolni belőlem minden bizonnyal nagyon erős volt, mert másképp nem szabadott volna idő előtt felélednie. Dehát csak saját magamat hibáztathattam, amiért nem gondoltam erre az eshetőségre. Azt hittem, hogy az én időm végtelen, ezért értékes perceket pazaroltam a két férfi átkutatására, és még a zsákmány is jelentéktelen volt számomra. Miután a markába ejtettem az érmét, már éppen nyúltam volna a késemért az alkaromon, de végül a démon engedett a szorításon. Kétségbeesetten kapkodtam a levegőért, de még így is olyan erősen tartott, hogy csak morzsánként jutott az oxigén a tüdőmbe. Tétováztam, hogy vegyem-e elő a fegyveremet, és kanyarintsak egy utolsó lenyomatot a démon retinájára, vagy várjak-e esetleg, reménykedve abban, hogy elenged végül. Mindent vagy semmit. Sokáig nem várhattam, mert bár csökkent a torkomra kifejtett nyomás így némi időt nyertem, mielőtt végleg elszállna belőlem az élet, de ilyen kevés oxigénnel előbb vagy utóbb elveszítem az eszméletemet. Azt pedig nem akartam megtudni, hogy mit fog velem tenni a démon, ha ez tényleg megtörténik. Bár a képességem valószínűleg azért felkeltette az érdeklődését, ez pedig akár még további földön töltött pillanatokat is eredményezhet.
– Még néhány percig. – válaszoltam szinte csak suttogva, mert a hangszálaim továbbra is nyomás alatt voltak. Készenálltam rá, hogy cselekedjek, ha démon szorítása ismét halálossá válik, de ahelyett, hogy véget vetett volna az egyoldalú játszmának, végül vezetni kezdett egy közeli sikátor felé. Bizonyára úgy tekintett rám, mint egy kivert kutyára, vagy egy korcsra, mert mozdulataiba szemernyi irgalom sem szorult. Nem is vártam mást. Ha az emberek, angyalok, és minden egyéb ’jónak’ titulált lény is elutasítja a fajtám létezését is, akkor nem pont egy démon fog megkönyörülni rajtam. Tapasztalataim szerint, ha egy démon megkíméli valakinek az életét az csakis amiatt lehet, mert az érdekében áll, és egy szemernyi érzelem sincs hatással erre a döntésre. Ebben az egyben talán már én is hasonlítok rá. Régen még érdekelt, képes lettem volna feláldozni is magam másokért. Azok az idők viszont már elmúltak. Már én is csak saját magammal foglalkoztam. Ha már mást nem érdekel a sorsom, akkor ennyivel igazán tartozok magamnak.
A démon ismét megszólított, és bár kissé untatott a régmúlt időkről szóló monológja, de ezt eszemben sem volt hangosan megemlíteni. Az életem szó szerint a kezében volt, akár tisztában volt ezzel akár nem. Ha lenne egy angyal pengém, akkor minden bizonnyal kedvezőbbek lennének az erőviszonyok, de így a testem teljesen ki volt szolgáltatva a démonnak. A lelkemet azonban nem tudta megtörni. Féltem a haláltól, mint mindenki más. Ha arra gondoltam, hogy talán ez lesz az utolsó percem, akkor elfogott a jeges rémület. Ugyanakkor viszont fel is voltam már rá készülve egy ideje. Nem mondanám, hogy így sokkal könnyebb lenne, de legalább nem ér váratlanul. Ahogy egyre mélyebben elmerültünk a város rejtett zugaiban, már kezdett kirajzolódni, hogy bizony  ez a démon nem egy kedélyes csevegést tervez velem, mert abban az esetben nem lenne probléma, hogy a nyílt utcán akadhat egy két szemtanú. Ebben a mocsokban azonban már csak a patkányok jártak, azok is élelem hiányában csak elvétve. A távolban mintha még egy lábszárcsontot is látni lehetne, de persze az is lehet, hogy a képzeletem játszott velem, mert az elmémre már egy ideje sötét ködként telepedett az oxigén hiány. Amikor elég messze voltunk a többi embertől ahhoz, hogy még a sikoltásom hangja se érhessen el senkit, a démon végül a falhoz nyomott, és testével úgy odaszorított, hogy esélyem se legyen a menekülésre. Nem mintha eddig lett volna, de az is lehet, hogy ő ezt nem tudta. Elvégre ő csak azt látta, hogy a társait mozdulatlanná dermesztettem, és azt nem tudhatta, hogy a képességem ismételt használatához némi pihenésre van szükségem. No lám, ezen információ visszatartása talán még az előnyömre is válhat.
– De mégsem tetted. Mert mostanra bizonyára rájöttél, hogy élve hasznosabb lehetek. – nem kenyerem a blöffölés, de időnként kénytelen vagyok ezzel az alantas módszerrel élni. Ha ideálisak a körülmények egész jó is vagyok benne. Hiszen az érzelmek terhe már nem nyomja a lelkemet, ám ha mégis alattomos módon előbújnának, képes vagyok könnyedén elnyomni azokat. Így a démon sem olvashat ki semmit az arcomból. Talán csak a félelmet a tekintetemből, de azt már korábban is felismerhette, így nem hordozhat számára túl nagy újdonságot. Bár a démonnak továbbra sem állt szándékában könnyes búcsút vennie tőlem, kezdett úgy tűnni, hogy a túlélési ösztönöm által diktált tervem mégis csak eredményes lehet, hiszen a démon ajánlatot akart nekem tenni. Talán a lelkemre pályázik, vagy valami egyéb erkölcstelen javaslattal akar élni. Nem számít. Nekem már úgyis bérelt helyem van odalent, tehát teljesen mindegy, hogy mit csinálok ezen a szinten. A megváltást sosem érhetem el, akkor meg időpazarlás lenne még a próbálkozás is.  
– Azért a fiatalabbakkal egész jól elboldogulok. Szóval hallgatlak. – epekedve, de igazán. A koszos kis életem tényleg megér ennyit. A földi lét még tartogathat örömöket. Csak azt a fajtát, ami rövid távon okoz élvezetet, de nekem az is elég, nem vagyok telhetetlen. Legalábbis mostanában. Mert öt évvel ezelőtt felköptem volna és aláálltam volna, ha egyáltalán csak megfordult volna a buksimban, hogy alkut kötök egy démonnal. De az elmúlt időszak rámutatott, hogy nem lehetek ennyire finnyás. Az erkölcsök nem fogják megtömni a korgó gyomrodat, nem fognak felmelegíteni éjszaka és nem hozzák meg a lelki békét sem. Kevesebbet ér még annál a sörös kupaknál is, amit gond nélkül hajítottam el korábban. Pusztán képmutatás, hogy egyesek még mindig úgy őrizgetik az erkölcseiket, mintha ez lenne a legbecsesebb kincsük. Pedig ebben a világban már nem az a legértékesebb fizető eszköz.
– Nincs problémám a démonok ajánlataival. Legalább rólatok tudni lehet, hogy mire számíthatunk. – kimondva tényleg milyen egyszerűnek tűnt. Cselszövés, kín és halál. Ezzel a három fogalommal körülbelül körbe is lehet írni a démonok motivációját. Nem túl barátságos, de legalább őszinte. Az angyalok még ennyire sem képesek. Hirdetik Isten igéjét, alázatra és szelídségre buzdítják az embereket, közben meg gond nélkül mészárolják le azokat, akik a bujaságuk miatt mégis csak a világra jönnek. Az emberekről pedig ne is beszéljünk. Nem véletlen, hogy Gabriel seregei éppen a halandókra csaptak le. Igazából csak az a meglepő, hogy nem jöttek hamarabb. Mindenesetre, ha már a világ összes teremtménye kitaszította a fajtámat, akkor egy démonnal szövetséget kötni kifejezetten előnyös is lehet. Persze csak addig, amíg az én érdekeimmel is megegyezik az egyezség.
– Sok mindenre képes vagyok. Olyan helyekre is betudok jutni, ami számodra igazán… nehezen megközelíthető. – nehéz úgy fogalmazni, hogy ne sérts meg egy a saját hatalmától megrészegült démon, de kitartóan próbálkoztam vele. Biztos voltam benne, hogy a halálnál sokkal előnyösebb ajánlattal is elő tud állni.


reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Beelzebub


2018.szeptember 4. - New Orleans - Page 2 Tumblr_pdg2lsQVGI1thtqud_500
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
240
☩ Rang :
A torkosság démona
☩ Play by :
Hugh Dancy
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Júl. 05, 2020 11:26 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2




nothing personal, it's just business



Odabent a halandó értelmetlen kérdéseket tett fel, hiszen most én voltam ura a testének, egyedüli használója, mert elnyomtam míg realizáltam a helyzetet. A kép nem igazán akart összeállni, hiába szorongattam a tolvaj szuka nyakát ujjaimmal. Elhangzó szavaim a férfi szájából benne is pánikot keltenek, de nem törődőm vele, hogy immár az édes tudatlanság helyet  bizonyosságá válik előtte. Az eddigi rémálmok, a kifosztott hűtő, a fura elmélázások, a hirtelen éhség mellyel társait figyelte nekem köszönhető. De tenni nem tud ellene, ahogyan a tolvaj sem tud semmit tenni, hogy elemeljem a talajtól, s hörgő, nyöszörgő, alig vergődő fulladozásában gyönyörködjem. A többiek mögöttünk még mindig belefagytak a pillanatba, hasznos képesség ez a tolvajláshoz, bár kissé szánalmas és méltatlannak találom még egy korcshoz is, de a túlélni akarás mindig nagy úr. A nelkülözésbe beletartozik az éhség is, azt jól ismerem én is, bár nem gondoltam, hogy lesz önként jelentkező, eredetileg a kis csapatunk tagjai lettel volna a lakomám, de... ez lehet most megváltozik. Kezem mozdul, felé nyújtom, s nem is habozik az érme, mely idegen kéztől forrósodott fel a jelenlegi testem tenyerébe hullik, amit ujjaim között emelek fel, megcsodálva az aranyos villanást, míg vissza nem kerül a zsebem mélyére, ahonnan eltulajdonította a korcs. Szorításom enged.
- Meddig tart még? – kérdezem hátra sandítva a társaimra, akikhez megsincs semmi közöm, igazából lényegtelen, hiszen megindulok, s magam előtt vezetem, tolom a nőt, egyre mélyebbre a sikátorokban.
- Régen levágták a tolvajok kezét, általában a jobbat, hiszen úgy tartják az az ügyes, fürge, kapzsi kéz. Anélkül nehezebb lopni, de neked ez nem okozna gondot. – jegyzem meg elgondolkodva, mintha nem is hozzá, hanem magamhoz beszélnék. Míg  eltűnünk a következő fordulóban. Még nem akartak meglopni, de tudom, hogyan toroljam meg ezt a sértést, hiszen elég éhes vagyok és a korcs finomnak tűnik. Finomabbnak, mint azok a férfiak, kicsit talán minőségibb étek is, mint az egyszerű halandók, bár még megkerülve lehet ők is szerepelni fognak a menümön. A halandó keze megremeg a kecses nyakon, azt hiszi álmodik, hogy ez csak rémálom. De nem az, s mikor erről biztosítom fenyegetőzzni kezd, hogy a barátjai megkeresik, hogy majd ez meg az lesz, de üres locsogás nem több, s mikor erre ő is ráébred alkudozni kezd.
Alkudozni éppenséggel a tolvajnak is lehetne kedve, de előbb annyira mélyre viszem a sikátorok szövevényes rejtekében, ami  keresztül fut a városon, hogy senki je zavarhasson meg minket, hogy senki ne avatkozhasson közbe, akármi is fog történni. A falhoz taszítom, amikor már elég mélyen vagyunk, testemmel passzírozom oda.
- Megsértettél és ennek meg kell fizetned az árát, fel kellett fednem magam a halandó előtt, aki a létezésemről sem tudott, s még megannyi dolgot fel tudnék sorolni, amiért ki kellene tekernem a nyakad, hogy aztán a hulládon lakomázzak. – de eszmbe jutott valami, vagy inkább valaki. Valaki, akit a pokol szintén erre a világra hányt, s ki tudja, most merre van, valaki, akire jobban éhezem, akit oly rég nem láttam, de gondolok rá, mert miért ne gondolnék rá  hogy hol jár, hogy mit csinál. Egy pillanatra elhúzom a számat, lehet mégis inkább megölni kellene a korcs szukát, ahogy őt is, akkor nem kísértene a lehetőség, a lehetőség, amit a furcsa képességben látok meg.
- Démonokkal úgy látom nem elég hatásos a képességed. – bírálóan méregetem, de hátrébb lépek egy kissé, de el nem eresztem. – Ám van egy ajánlatom a koszos kis életedért cserébe.- vigyorom nem sok jót sejtett, hiszen ez nem olyan mintha a lelkét adná el nekem, hiszen az nem sokat ér, ezek a korcsok úgyis a pokolban végzik egy el nem követett bűn miatt, nem ez annál sokkal rosszabb.
- Persze, ha nem akarod, még mindig lehetsz egy nagyon finom fogás a számomra. – nyalom meg ajkaimat jelzés értékűen. Alkuszik, vagy nem alkuszik? Alkudni fog, mert nincs más választása. Az is lehet, hogy újra manipulálja az időt és kereket old, de kitartó vadász vagyok, és csak jobban felhúzna vele, azt jobb ha nem akarja, mert én nem ajánlom. Ezt beszeli a néma szem, ebből a cspdából csak két út vezet ki a halál, vagy az alku. Választhat.

reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Nikki Sanders


2018.szeptember 4. - New Orleans - Page 2 Tumblr_mb699in2Yw1r2368yo1_500
☩ Reagok :
10
☩ Play by :
Maggie Q
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Júl. 04, 2020 4:24 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


Fateful Encounter

@Beelzebub & Nikki  


Az ’otthonomnak’ csúfolt romhalmaz sivársága még mindig szíven tudott ütni időnként, hiába tengettem itt a napjaimat már egy ideje. Unottan rúgtam odébb az egyik beton darabot, mely alatt a megszerzett portékáimat rejtegettem. Nem volt épp a legbiztonságosabb hely, de a magamfajtának nem is létezik olyan hely, amit stabilnak érezhet. Minden lény megvetett minket, és legtöbbünk halállal lakolt azért, ha kiderült, hogy milyen nászból született. Úgy tekintettek ránk, mintha vérfertőző kapcsolat szüleményei lennénk, és lelkünk már születésünktől kezdve romlott lenne. Pedig vannak, akik a képességük megjelenéséig nem is tudják, hogy milyen sötét titkot rejt a származásuk. Az én utam is így kezdődött. Anyám halála után félve vetettem bele magam a vadászok családjának csalfa karjaiba, de végül az aggodalmat boldog gondtalanság váltotta fel. Tartoztam valahová, és akkoriba még szeretni is tudtam. Az a hajó viszont nem csak hogy elment mára, de sűrű örvény közepette süllyedt a tenger mélyére. Oda, ahol már senki sem találhatja meg. Viszont mi maradt akkor a család és a szeretet helyett? Túlélési ösztön. Megélni a következő napot bármilyen sötétnek is ígérkezik.
A beton darab hangos robajjal gurult odébb, felfedve az apró lyukat, amit a földbe ástam. Nem volt túl sok vagyonom vagy tárgyam, amit a magaménak tudhattam, így ez a jelentéktelen rejtekhely is elégségesnek bizonyult. Azonban ahogy végig néztem a kincseim apró halmán, rám tört a felismerés, hogy ha esetleg tovább kéne vándorolnom, akkor bölcs lenne további értékeket felhalmozni. Hiszen sosem tudhatom, hogy mikor kell elhagynom ezt a helyet, mikor kell újból menekülnöm, és legfőképp mikor kell megvásárolnom a saját életemet. Nem mintha sokat érne bárkinek is, de én valamiért még mindig ragaszkodtam hozzá, bármilyen ostobaság is. Sokkal könnyebb lett volna feladni, és egy utolsó sóhaj kíséretében átlépni a pokol tornácát, de azt hiszem még bizonyítani akartam előtte. Igazolni akartam, hogy ebben az eltorzult világban is túl lehet élni, még akkor is, ha a legapróbb hiba is végzetes következményekkel járhat.
Magamhoz vettem a két kést, amit még korábban szereztem, és melyeknek pengéje, már többször is megmentette az életemet. Az egyiket a csizmám szárába rejtettem, míg a másiknak az alkaromon lévő tokban találtam helyet. Nem épp a legkényelmesebb viselet, de ha zsákmányszerző körútra indulok, akkor kénytelen a biztonság a háttérbe szorítani a komfortot. Visszatereltem a kődarabot a helyére, hogy elfedjem a tulajdonomat rejtő lyukat, majd útnak indultam. Nem tudtam, hogy pontosan hová is tartok, igazából sosem terveztem meg előre a rablásokat. Azt hiszem, hogy én az a fajta vagyok, aki csak sodródik az árral, és reménykedik, hogy nem szippantja le a mélybe semmilyen örvény.

***

Csendesen sétáltam az utcán, beleolvadva az emberek hömpölygő tömegébe. Kissé szokatlan is volt, hogy még mindig az utcákat járta a nép, ahelyett, hogy az otthonuk melegében töltenék az idejüket, de igazából így nekem könnyebb volt. Az utcán lopakodva lehetőségem van arra, hogy prédát válasszak, megfigyeljem őket, és csak akkor csapjak le rájuk, ha látok arra lehetőséget, hogy valami értékeset hordoznak maguknál. Ha viszont valakinek az otthonába török be, akkor nincs időm felmérni a lehetséges jutalmat, azt kapom, amit ott találok. Második esély pedig nincs, mert a képességem használata után szükségem van egy kis pihenésre, mielőtt újra próbálkozom. Azért nem panaszkodom, mert az ingatlanok is sok érdekes csecse becsét rejthetnek magukban, de jobban szerettem, ha előbb van időm megfigyelni azokat, akiket megakarok fosztani a tulajdonuktól.
Éppen azon gondolkodtam, hogy a nem sokkal előttem sétáló öltönyös úriembernek, vajon mi lapolhat a zsebében, amikor vinnyogó nevetés hangja ütötte meg a fülemet. Tekintetemet a hang irányába fordítottam, és egy öt fős, minden bizonnyal alkohollal megtámogatott csapatot vettem észre az utca másik oldalán. Úgy tűnt, hogy éppen vígan mulatoznak, és egyáltalán nem zavarta őket, hogy a sivár épületek között a nevetésük szinte visszhangot kelt. Egy ideig megbűvölve figyeltem lépteiket, és közben a fogaskerekek a fejemben őrült zakatolásba kezdtek. Sokan voltak. Ritkán szoktam ekkora csapatra lecsapni, mert túl kockázatos. Azonban a merész tervek bőséges jutalommal szoktak szolgálni, ha megfelelően vannak kivitelezve. Idő kérdése az egész. Az pedig nekem ugyebár van bőséggel.
Miután tovább meneteltek, és kellő távolságban voltam tőlük, elindultam az irányukba, és követni kezdtem őket. Lépteim lassúak voltak és kimértek, így mindig nőtt a távolság köztem és a szánalmas ötösük között. Még pont hallottam, hogy miről beszélgetnek, és hát fogalmazzunk úgy, hogy nem kápráztattak el az intelligenciájukkal. Azonban kénytelen voltam még hallgatni őket, mert sokan voltak az utcán, az erőm pedig nem hat mindenkire. Így is minden erőmre szükségem van, ha öt embert akarok megfagyasztani, többre már nincsen kapacitásom. Az utca embere pedig minden bizonnyal gyanúsan méregetne, ha neki állnék kipakolni pár zsebet. Ezért vártam. Egészen addig, míg senki más nem volt a látóhatárban, és csak ez az öt szerencsétlen és én koptattuk az utca köveket. Addigra már jó pár méterre voltak tőlem, de ez nem okozott különösebb gondot. Vettem egy nagy lélegzetet, és mire kifújtam a levegőt, mindannyian megdermedtek a legutolsó mozdulatukban.
Körbe néztem még utoljára, hogy rajtunk kívül van-e még valaki, és miután megbizonyosodtam róla, már senki sem fog megzavarni oda sétáltam a csapathoz. Először afelé a férfi felé indultam meg, aki a legjólöltözöttebnek tűnt. Bebizonyosodott azonban, hogy a divat nem minden, mert miközben a zsebeit kezdtem el átkutatni, orrfacsaró bűz csapta meg az orromat.
- Fürödhettél volna mielőtt emberek közé mész te faszfej. – mondtam ki hangosan, bár ezt nem hallhatta a férfi, mert ilyenkor nem csak a mozdulataik dermednek meg, hanem az érzékeik is kikapcsolnak. Számukra tényleg megállt az idő. A saját lelkem megnyugtatására azért belerúgtam egyet térdébe. Ez nem fog neki maradandó sérülést okozni, de azért piszkosul fog neki fájni, amikor magához tér. A szaga mellett a vagyona is igen kiábrándítónak bizonyult. Csak néhány dollár és egy sörös kupak volt a zsebében. A kupakot ledobtam a földre, majd tovább mentem a második férfi felé. Az ő készpénz mennyisége már bőségesebb volt, de még mindig rettentően silány volt a zsákmány. Kezdtem azt érezni, hogy nem érte meg a fáradtságot részemről.
Fogytán volt már az időm, így a harmadik személyt már igyekeztem gyorsabban kipakolni. Az ő ruházata végre valami érdekeset tartogatott. Egy régi érme került a kezembe, olyan mintázattal, amit még nem láttam azelőtt. Huncut félmosollyal az arcomon vizsgálgattam az apró fém darabot, amely, ha örökös jólétet nem is biztosíthat, de néhány héttel még meghosszabbíthatja a nyomorúságos életemet. Nekem ez pedig már bőven elegendő. Éppen lehajtottam a fejemet, hogy a csizmámba rejthessem a szerzeményt és tovább indulhassak, amikor hirtelen vasmarokkal ragadta meg a férfi a torkomat. Magához tért, annak ellenére, hogy még nem futottam ki az időből. A szívem örült tempóban kalapálni kezdett, és minden bizonnyal a lélegzetem is felgyorsult volna, ha jutott volna oxigén a tüdőmbe. A férfi meg is szólított, és bár ez nem volt egy túl jó fordulat, de legalább az kiderült, hogy miért éledt fel idő előtt. Egy démon. Szólni akartam, de levegő híján csak elfojtott nyöszörgésre futotta. Az egyik kezével egyre szorosabban markolta a torkomat és a levegőbe emelt, a másikkal viszont előre nyúlt. Először nem értettem, hogy mit akar, és a gondolkodás is egyre nehezebben ment, ahogy a fuldoklás fájdalma elborította az érzékeimet. Jobb ötlet híján, viszont vissza ejtettem az érmét a férfi markába. Ahogy felszabadult az a kezem, megpróbáltam az alkaromon elhelyezett tőr felé nyúlni. Azonban még nem vettem elő. Hagytam egy pár másodpercet, hátha valamilyen csoda folytán a démon enged a szorításon. Az egyszerű kés amúgy sem okozna neki túl nagy fájdalmat, de ha nincs más remény, használni fogom. Vagy elenged, vagy a szemébe vájom a pengémet. Legalább egy kis kellemetlenséget okozzak neki mielőtt kiszorítja belőlem az utolsó szuszt.


reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Beelzebub


2018.szeptember 4. - New Orleans - Page 2 Tumblr_pdg2lsQVGI1thtqud_500
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
240
☩ Rang :
A torkosság démona
☩ Play by :
Hugh Dancy
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Júl. 03, 2020 8:43 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2




nothing personal, it's just business


A társaság vidám volt, mocskos vicceket meséltek, az egyik jó kedvűen köpött a mocskos utcára. Nem sejtettek semmit, mintha semmi gond nem lenne a világban, mert ami volt elmúlt, amikor elindultak. A sör olcsó volt, meleg,  az ize pedig rettenetes, mintha húgy lenne, mégis ennyi maradt, hogy elérjék a kellemes bódultságot, melyre áhítoztak, mert ők is tudták. Valami nincs rendben. Valami megváltozott. Benne volt a levegőben, ott sistergett, mint egy készülő vihar, én éreztem, végig borzolta a karom, s megállítottam a megszállt testet, hogy felpillantsak az égre. Olyannak tűnik, mint máskor, de én tudom, hogy semmi sem olyan.
- Gyere már Simon, mi a faszért állsz meg mindig? Máris berúgtál, vagy mi a bajod?– az igazság az, hogy nem tudta, ahogy senki nem tudta, hogy parazitát hordoz a testében, de érezte valami nincs rendben. Tegnap mintha magányosan kisétált volna egy rozoga erkélyre és mintha egy hang arra biztatta volna, hogy vesse le magát a mélybe, mintha szokatlanul éhesebb lenne, mintha éjjelente a régi, rozoga hűtő tartalmát zabálná be, azt a keveset, ami ott van, hogy reggel üresen és nyitottan álljon  teljesen kiolvadva, alatta hatalmas tócsával. De nem szóltam hozzá, ahhoz méltatlan volt, egy átmeneti test, mig nem találok jobbat.
- Megyek! – és indult is, inkább hallgatva a különös dolgokról, melyek vele történnek, hiszen a barátai úgysem hinnének neki, vagy bolondnak tartanák, ugratnák. Az is lehet, csak nem emlékszik, hiszen mostanában nem aludt jól, folyton korgott a gyomra.
- Remélem lesz kaja...- jegyezte meg, mert az én éhségem átka nyújtózott benne.
- Én meg remélem lesznek csajok, de meg tudnék tölteni egy jó vöröset..- röfögve nevetett, mint valami disznó. Mintha lassult volna a lépteik, a hangok, mintha minden t lassított felvételen keresztül néztem volna a halandó szemein keresztül, majd az érzés egyszerűen csak eltűnt.
Valaki a zsebünk tartalmát kotorta át, s megtalálta az egyetlen értékes régi érmét, amit ennek a halandónak „adtam”. Tudta hol kell keresni, mintha isteni sugallatra kotorta volna ki a földből, s ezzel megcsinálta a szerencséjét. Hiszen látszólag drága és értékes, ezt a szerencsét akarta összecsődített haverjaival megünnepelni. Az érmét most egy nő nézegette, megbűvölten, hiszen az aranyos csillogás vonzó a szemnek, elbájolta, annyira, hogy észre sem vette, pislogásom, mellyel a többi halandót néztem. Mindenki belefagyott a mozdulatba, mindenki dermedten állt, aközben, amit éppen csinált. Az egyik szája tátva nyitva, mert tan mondani készült valamit, az újabb köpés pedig még nem érte el a földet, hiába vonzotta magához a gravitáció is. Egy korcs. Elkaptam a torkát, ujjaim körül fonták a kecses női nyakat, melyet oly könnyű lenne elroppantani. Talán el is kellene, de a többiek még mindig dermedve álltak mögöttem. Igazán különös.
- Nem szép dolog lopni, s egyenesen balgaság egy démont meglopni, kedves idegen. – lépek vele egyet, lábai elemelkedtek a talajtól, ahogy felemeltem, így aligha tud beszélni, de kezem nyújtottam az érméért, mely az enyém. Türelmesen vártam, hogy visszaejtse tenyerembe, hiszen nekem rengeteg időm van, ellenben neki egyre kevesebb. Mert három másodpercet kap, hogy önként visszaadja, amit eltulajdonított, aztán a halott ujjai közül feszegetem ki, bár úgy tapasztaltam, az életét visszakapja, de a halál ettől még nem kellemes élmény.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Beelzebub


2018.szeptember 4. - New Orleans - Page 2 Tumblr_pdg2lsQVGI1thtqud_500
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
240
☩ Rang :
A torkosság démona
☩ Play by :
Hugh Dancy
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Júl. 03, 2020 8:36 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


***
Ajánlott tartalom
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma



●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 10 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 8 vendég :: 1 Bot

• Fajaink száma •
Arkangyal
2/2
Leviatán
7/6
Angyal
1
Démon
14
Bukott Angyal
4
Ember
4
Félvér
4
Harcos Angyal
4
Vadász
5
Nephilim
7