Omnen dimittite
spem, o vos intrantes!
Staff, és tagok által keresett karakterek

 
• 2018.szeptember 4. - New Orleans •
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Nikki Sanders


2018.szeptember 4. - New Orleans Tumblr_mb699in2Yw1r2368yo1_500
☩ Reagok :
10
☩ Play by :
Maggie Q
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Okt. 13, 2020 7:52 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Fateful Encounter

@Beelzebub & Nikki  



Hűvös őszi szél gondoskodott róla, hogy immáron ne csak a lelkem mélyén érezzek hideget és sötétséget, de a testem is osztozzon az élményben. A sikátornak óvnia kellett volna minket nem csak a figyelő tekintetek elől, de az éjszakai időjárás szeszélyétől is, azonban nem részesültünk ebben a kegyben. Bár úgy tűnt, hogy számomra megszűnt a közvetlen életveszély, és a démon már nem tartotta az életemet a kezében, de egyszerre éreztem magamat fizikailag és mentálisan is nyomorultul. A karomra libabőr kúszott, és a gerincem mentén is kellemetlen, szinte csípős érzés futott végig. Egyetlen apró légáramlat elég volt ahhoz, hogy a lelkemben tomboló vihar már a testemen is nyomot hagyjon. Azonnal eszembe jutott a pillanat, ami ide vezetett. Egy egyszerű döntés, ami bármilyen jelentéktelennek is tűnt akkor, mostanra bizonyossá vált, hogy alapvetően határozza meg a további sorsomat.  Eddig sem reménykedhettem fényes és boldog jövőben, de ezek után nem csak, hogy a sötétség útjára vagyok kénytelen rálépni, de ha összeszedném minden erőmet akkor sem tudnék lelépni róla. A démon könnyedén taszítana vissza a porba, ha egyáltalán megfordulna a fejemben, hogy másik ösvényre akarok lépni. Az ördögi kacaj, ami szinte égette a bőrömet egyértelművé tette, hogy nincs esélyem ellene. Valahol sejtettem ezt már akkor is, amikor megkötöttük a megállapodásunkat, de csak akkor tudatosult bennem igazán, amikor arra is felszólított, hogy öljem meg a nőt. Nem volt ez más, mint színtiszta kegyetlenség, hiszen semmi nem indokolta, hogy ezt a feladatot nekem kéne elvégeznem. Ő meg sem izzadt volna a mozdulat következtében, nekem viszont nem csak a testemet kellene kényszeríteni az ösztönökkel ellentétes tettre, de lelkemen is egy olyan új sebet okoz, aminek begyógyítására már végképp nem tudnék semmilyen erőtartalékot felhasználni. Éppen ezért is nem cselekedtem azonnal, hiába tudtam, hogy ez egy olyan parancs volt a démon részéről, amit a megállapodásunk miatt kénytelen leszek betartani. Pár pillanatig csak álltam egyhelyben, és hagytam, hogy az éjszakai hideg a bőröm alá is bekúszon.
– Biztos vagy benne, hogy ezt akarod? – kérdeztem tőle a tőlem telhető leginkább semleges hangon. Inkább költői kérdésnek szántam, hiszen tudtam jómagam is a választ. Halogatni akartam esetleg az elkerülhetetlent? Azt hiszem nem. Ez a nő semmi sem jelentett nekem, és nem ez lenne az első alkalom, hogy a testi épségem védelmében nekem kell elszakítanom egy másik érző lélek élet fonalát. Mégis képtelen voltam azonnal cselekedni. A démon már a hot-dog árus testéből lakmározott, és tudtam, hogy ha nem teszem azt, amit kér, akkor én leszek a következő, akivel az éhségét csillapítja. Ez pedig nem történhet meg. Ha meg kell halnom az legyen tiszta és gyors. A pokolban egyébként is lassú kín lesz a jutalmam, hát legalább a nekem megadatott élet során emésszen kevesebb fájdalom. A gyilkosság egyébként is egy döntés kérdése. Noha sokan azt hiszik, hogy ebben az esetben a felett hozunk ítéletet, hogy ki érdemes az életre és ki nem, ellenben én azon a véleményen vagyok, hogy amikor mások létezését akarjuk eltörölni akkor valójában arról döntünk, hogy képesek vagyunk-e szembe nézni a lelkünket örökre megmérgező, tüzes billoggal. Ahogy a marháknak a húsába égetik, hogy kinek a tulajdonában állnak, úgy a gyilkosnak is egy olyan jel kerül a lelkére, amit már semmivel sem tud eltüntetni, de még elfedni sem. Bármit is teszel a későbbi életed során, ezt mindig magaddal hordozod, és ha meg is tanulsz együtt élni az örökösen kínzó fájdalommal, egy belső hang akkor is emlékeztet időnként, hogy te már meg vagy jelölve, és csak idő kérdése, hogy a büntetés utolérjen. Én már megkaptam a billogom, és nem tehetek ellene semmit. Akkor mégis mi tartott vissza, hogy ismét megtegyem, ami szükséges az életben maradásomhoz? Igazából semmi. Csak a döntés. Én pedig már meghoztam a döntést, amikor saját magamat választottam.
– De igen. – válaszoltam a démonnak, majd elővettem az alkaromon lévő pengét. Egy határozott mozdulattal elhúztam a kezem a nő torka előtt, pengém pedig olyan mélyen szántotta fel a nyakát, hogy a vére azonnal az arcomba spriccelt. A fejemet egy kissé felemeltem, hogy a szemembe ne fröccsenhessen a nő sós vére, de a tekintetem végig az áldozatomon tartottam. Az eszméletlenség sötétsége olyan mélyen szippantotta magába, hogy fel sem eszmélt arra, hogy számára véget ért nem csak az éjszaka, de az élet játszmája is.  Egy lágy fuvallat ismét végig cirógatta az érzékeimet, ám ezúttal kifejezetten kapóra jött. Tudatomat arra koncentráltam, hogy a hideg megint átjárja a testemet, így kitudtam zárni azt, hogy mit is tettem néhány másodperccel ezelőtt. Egy kis lépésnyit hátráltam, és ösztönösen nyúltam volna az arcomhoz, hogy a ráfröccsent vértől megszabaduljak, de a kezeim is vörös színben pompáztak. Így inkább csak a pengém töröltem meg a nő ruházatának azon részén, ami nem viselte a kezem nyomát.
– Ha ezt így folytatjuk, nem maradhatunk itt túl sokáig. Van rá esély, hogy a nő nem egyedül vágott neki az éjszakának. – intéztem szavaim a démonhoz, és felé is fordultam, hogy a szemébe nézhessek, és lássam, hogy legalább ezzel elégedett-e már végre. Az ő akarata szerint történt minden. Bár én voltam a hóhér, de az ítéletet ő hozta meg, így semmi oka arra, hogy panasszal éljen. Nekem sem kéne rosszul éreznem magamat. Csak teljesítettem egy parancsot, mert nem volt más választásom. Néhányszor ezt még elmondtam magamnak, hogy a testemet kordában tartsam, ami enyhe remegéssel jelezte volna, hogy amit elkövettem nem volt helyes. A fogaim olyan erővel szorítottam össze, hogy az állkapcsom szinte görcsbe állt. Oh, igen, és fázom is. Még mindig.
– Ezt is megeszed, vagy eltüntessem? – a hangom kissé rekedt volt, de álltam a tekintetét. A véres kezeimmel viszont a nő testére mutattam. Ezt… ezt… hiszen ez nem egy emberi lény, most már nem. Csak hús és egyre kevesebb vér. Nem én taszítottam a kárhozatba… A démon tette. Én csak állok a sötét és hideg sikátorban, és várom, hogy mi a következő parancsa. Nem égett bele a retinámba, ahogy a torka felnyílt, és vörös zuhataggá változott. Én már láttam ezt. Koncentráljunk hát a következő feladatra, a démon megtalálására.
– A nevét mikor fogod elárulni annak, akit meg kell találnom? – sürgetném? Ugyan. Szabadulni akarnék innen? Semmiképp. Elérkeztem volna arra a pontra, hogy inkább meghalnék most már, csak múljon el végre a fájdalom, ami a tetteim következményeként ostromolja a lelkem? Nem tudom.


reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Beelzebub


2018.szeptember 4. - New Orleans Tumblr_pdg2lsQVGI1thtqud_500
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
240
☩ Rang :
A torkosság démona
☩ Play by :
Hugh Dancy
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Okt. 13, 2020 9:39 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next




nothing personal, it's just business






Nem adtam fogódzkodót, mert ha a képességei elegek, akkor tudás híján is sikerül végre hajtani a feladatot, s nincs szükség többre, mint amit adok információnként. Ráadásul szinte lényegtelen a sorsa, hogy törekvéseit siker, vagy bukás koronázza, hiszen bíztam benne, ha nem is most, az örökké valóság elég időt szolgáltat számunkra, hogy útjaink újra keresztezzék egymást a másik démonnal, azonban  ha meg lehet sürgetni  bojgatni ezt a lassú folyamatot, egy próbát megér. Kifejti számomra, hogy mire is gondolt, nem mintha szükségem lenne rá, de Athlan különleges, az ízlése nem behatárolható, mert ő is a különlegeseket, érdekeseket keresi, amiket tesztelhet  kedve szerint. Persze a hullákhoz igazán vonzódik, s nem csak azok iránt, akik ujjai között érnek kérész életük végéhez, hát ez sem nyújtana túl sok segítséget a kutatáshoz, a felleléséhez. Titokzatos, megfejthetetlen, jóval több, mint más démonok, hogy összehasonlítsak, holmi szőkéket kergetővel, hát elégedetlenül ciccegek  majd csak megingatom a fejem.
- Nem minden démon egyforma, s nem mindegyikünk preferál olyan dolgokat, melyek szembetűnők. – hiszen én is sok félét fogyasztok, nincs kedvenc típusom, lehet kövérkés, sovány, telt, vagy csontos, mindet megenném, s ha  az én nyomomba kellene erednie legalább ennyire nehéz feladata lenne. Hisz én vagyok a Torkosság maga, mindenki a prédám, az egész világot felfalnám, de ki tudja hol kezdeném, vagy tartanék, ha valaki nyomomba kívánna szegődni.
- Ennek fényében nehéz lesz a nyomára bukkanni, és hozzá szegődni...- vonom le a konklúziót egy vállrándítás kíséretében, az ő nehézségei, kálvária útja  hiszen visszakozni már nem visszakozhat, s nem bújhat ki a kapott feladat alól, hiszen az életével kellene fizetnie cserébe. Jobb  ha összeszedi magát.
Elnézem, hogy liftezik a gégéje, a hatalmas nyeléstől  mert félelem gyúrt gombócot  a torkába, amikor azt mondtam kényszeríthetem bármire, s a bármibe beletartozhat a testiség is  bár leginkább csak riogatásnak szántam szavaimat  a hatás nem maradt el  ahogy a replika sem, melyre csak elhúzom a számat, sanda vigyorral  hiszen minél inkább tiltakozik, annál inkább tűnik csábítónak, mint maga a tiltott gyümölcs. Ám szerencséjére más féle falatra várok s másfele vágyimat akarom kielégíteni  így rángatom be a sikátorba az árust, aki hamar ki is leheli az életét, hiszen felesleges a hangoskodás, nem szeretnénk mást idecsődíteni.  Feltűnik azonban a nő viselkedése, ahogy egyetlen pontra figyel hosszú ideig, s felé indulok a hullával  hogy megsürgessem a válaszát. Mert bizony valaki van itt. A válaszra, tovább indulok, hogy szemre vegyem mi is az, ami nem érdekes, de szánalmas, akkor pillantom meg a nőt, aki az alkohol védelmező, tudatot tompító buborékban ücsörög és vigyorog, vagy a korcsra, vagy maga elé, nehéz megállapítani, ahogy össze-vissza úszkál a szeme a nyirkos gödrében. Szép lenne kivájni... ám a korcs mozduló öklének tompa puffanása, mely a halandó arcába csapott. A reccsenést jól ismertem, majd a nő azonnal kiterült, puha fekhelyét néhány bűzös szemeteszsák szolgáltatott számára. Felkuncogtam, reszelős derűvel torkomon, mely hamar átváltott harsány kacagásba. Az erőszak mindig jókedvre derít, akkor is, ha a korcs a saját céljaira használja. Azt hiszi nem tűnt fel, hogy fordult el a halál látványától. Az érzések gyengeségek, a nem dolgozom olyanokkal, akik gyengék. Hiszen furcsa, hogy megütötte, s úgy közölte, hogy most már nem okoz gondot, mint aki meg akarja óvni. Tőlem. Milyen szánalmasan gyomorforgató azokon látni az emberséget  akik még csak nem is emberek. Bár a könyörület tán a tollas felmenő bűne. Undorító!
- Nem fog felébredni...- jegyzem meg  ahogy el hal a kacagás, s szemem a korcsra villan. – mert most meg fogod ölni. – teszem hozzá, s nem kérés ez, hanem egyértelmű parancs, míg én a magam tetemének húsából lakmározom és várom, hogy a korcs öljön. Pedig biztos ő is ismeri a tíz parancsolat egyikét, ne ölj, de miértelme betartani  ha nem hogy nem ember, de úgyis a pokolra jut, akkor is, ha betartja az átkozott szabályokat, melyet a tollas bagázs egy igaz ura vésetett valami kőtáblára, melyet saját teremtményei is képtelenek betartani. Ölni kell, ölni jó, hiszen semmi közös nincs bennük, nem a fajtársa, fordított helyzetben, ha tudná a halandó  milyen lény is a korcs, tán egy percet sem habozna, hogy megölje saját életért cserébe. Neked sem kellene haboznod  hiszen értelmetlen  mind gyűlöli, mind megveti, mind lenézi, nem kell hát könyörülettel védelembe venni őket, mert akkor csak ők szúrnak hátba. Elárulnak, ha tehetik.
- De igen, ám  a több étek mindig jobb,  biztosabb, hogy tán nem éhezem meg rád is. Vagy tán nem tudsz kioltani egy életet?? – pislogok rá, míg a holtestem pőre nyakán nyalok, hogy belemélyesszem hümmögve a fogaim, csak szemeim ítélkeznek és bírálnak, ha egy ennyire egyszerű parancsot képtelen teljesíteni, aligha hasznosabb élve, mint holtan. Nem igaz?



reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Nikki Sanders


2018.szeptember 4. - New Orleans Tumblr_mb699in2Yw1r2368yo1_500
☩ Reagok :
10
☩ Play by :
Maggie Q
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Aug. 26, 2020 12:51 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Fateful Encounter

@Beelzebub & Nikki  



Feltett szándékom volt minél több információt kinyerni a démonból, de vonakodott a kényesebb tudást megosztani velem. Mondhatni az igát a nyakam köré tette, de azt nem mondta meg, hogyan kéne elkezdeni szántani. Pedig az ökröt etetni is kell, és tanítani, ha azt akarjuk, hogy elvégezze a rá kiszabott munkát. Azt gondolná a nephilim, hogy a démonnak is érdeke, hogy sikerüljön az ’akció’, de ezek szerint ez inkább csak egy szeszély neki, és nem egy átfogó terv része. Sajnos nem is lepődtem meg ezen. Mélyen belül reménykedtem, hogy segíteni fog nekem, már csak azért is, hogy elérje, amit akar, és maximálisan kitudjam szolgálni az érdekeit, de csalódnom kellett. Pedig nem kérdeztem bonyolult dolgot, nekem viszont annál fontosabb lett volna. Ezen alkalommal kiderült számomra, hogy az erősebb démonokat nem tudom olyan sokáig a hatalmammal kordában tartani. Akinek a nyomába kell szegődni, szintén ereje teljében van, így minél közelebb kell hozzá kerüljek, mielőtt az idő fogságába ejtem. Most kiderült, hogy mi történik akkor, ha idő előtt felébred a delikvens. A hallottak alapján, pedig ez a másik démon sem lenne kegyesebb velem, ha elszúrnám az akciót. Pontosan tudhatta ezt a démon is, és még sem segített. Azt hiszem ostoba voltam, hogy egyáltalán számítottam rá, hogy megteszi. A tenyérbe mászó mosoly, amivel közölte, hogy nem segít persze még fel is idegesített egy picit. Ugyanakkor, nem hagytam, hogy ez kiüljön az arcvonásaimra. Nem szándékoztam neki megadni azt az örömet, hogy hatással van az érzéseimre. Még akkor sem, ha valójában számos érzelmet kiváltott belőlem ez az egész szituáció. Félelem, harag és undor, csak hogy a legjelentősebbeket említsem. Próbáltam a démon gyengepontjáról is információ morzsákat keresgélni, de ezen a ponton sem jártam sikerrel. Kicsit félre is értette a kérdésemet, de végül is én nem fogalmaztam elég precízen. Így kénytelen voltam kiegészíteni a mondandómat, hátha így sikerül valamit kicsikarni belőle.
– Nem feltétlenül így értem. Ismertem egy démont, akinek például a szőke fiatal lányok voltak a gyengéi. Csak rájuk vadászott. Ha neki is lenne valami preferenciája, akkor könnyebb lenne a nyomára bukkanni. – nem is tudom, hogy vártam-e választ, de megpróbáltam. Bármibe és bárkibe belekapaszkodtam volna, hogy tovább élhessek. Talán egy dolog volt, amit nem tettem volna meg. Sajnálatos módon a démon rátapintott, erre a bizonyos gyenge pontra. Ahogy szóba került a testiség, és az, hogy akár erőszakkal is kényszerítene rá, nem tudtam leplezni, hogy egy hatalmasat nyeltem. Próbáltam egy sóhajtással elkendőzni a zavaromat, de talán már késő volt.
– Ennek ellenére továbbra is fenntartom, hogy célszerűbb lenne alkalmasabb jelöltet találni, aki minden bizonnyal nagyobb örömet tudna okozni, mint szerény személyem. – igazából csak reménykedni tudtam, hogy nem mozgatok benne meg ősi ösztönöket, így nem éri az erényemet sérelem. Nem is tudom, hogy mit tennék, ha erre kerülne a sor. Inkább választanám a kegyes halált? Vagy harcolnék? Esetleg csak beletörődnék? Sok mindent át kellett már élnem, de a szexuális erőszak szerencsére még kimaradt, talán éppen ezért is féltem tőle annyira. A tudat, hogy már a saját testem sem az enyém igazán rémisztő gondolat.
Miután az öreg hot-dog árust a sikátorba rángatta, egy kicsit felgyorsultak az események. Próbáltam hátat fordítani a történteknek, és elnyomni az emberi érzéseket magamban. Láttam már halált, nem is keveset, de akkor legalább elmondhattam, hogy én mindent megpróbáltam, hogy megmentsem azt, akinek nem volt szerencséje az élet játékában. Most azonban eszemben sem volt tenni bármit is az ellen, hogy az öreg férfi vacsoraként végezze. Időm sem lett volna, bármilyen ironikusan hangzik is, de a szándék hiánya volt inkább aggasztó. Talán éppen emiatt akartam, hogy ez a szerencsétlen nő, ne végezze ugyanígy, vagy még rosszabbul. Görcsösen akartam kapaszkodni a maradék emberségembe. Azonban kezdett az az érzésem lenni, hogy ez olyasfajta luxus, amit nem engedhetek meg magamnak, hiszen a démon sejtett valamit. Nem tudhattam, hogy ő is észlelte-e a nőt, vagy csak azt vette észre, hogy értelmetlenül álldogálok egy szemetes konténer mellett. Azt kellett volna mondanom, hogy nem találtam semmit, de ha kiszagolná valahogy, hogy hazudok? Megérné nekem ez a nő életéért? Sajnálatos módon azt kell mondjam, hogy nem. Így inkább a valós szituációt fedtem fel.
– Érdekesnek nem mondanám, inkább szánalmasnak. – rosszul kellett volna éreznem magamat, de amikor a démon is elindult felénk igazából megkönnyebbültem egy kicsit, hogy végül az igazság mellett döntöttem. Egyetlen ötletem volt még, amivel esetleg megmenthetném a nő életét, de az is egy picit kockázatosnak ígérkezett. A kezemet ökölbe szorítottam, és tiszta erőből megütöttem a nő arcát. Mivel eleve alélt állapotban volt, így a jobb egyenesen elég volt ahhoz, hogy elveszítse az eszméletét. Talán, ha már nem áll fenn annak a veszélye, hogy a nő lármát csap és idevonzza a kíváncsiskodó tekinteteket, akkor a démon nem fogja az ő életét is elvenni. Kicsi rá az esély, de ennyit még meg kell tennem. Azonban ez volt az a határ, amit már nem léptem volna át egy idegen miatt. Igazából most már ismerős miatt sem. Ha az én életemet nem tartja senki fontosnak, legalább én magam értékeljem azt. Tehát nem fogom kockára tenni a saját létemet egy másik ember miatt. Rég elmúltak már azok az idők, amikor mások élete prioritást élvezett az enyémmel szemben.
– Szerintem most már nem fog gondot okozni. Elég szépet kapott tőlem. Jó ideig nem fog felébredni. – szerencsétlen nő valóban teljesen kiterült, és nekem ehhez igazából igen kevés közöm volt. Lehetséges, hogy az ütésem nélkül is elkábult volna. Szinte facsarta az orromat az belőle áradó alkohol gőz. Elképesztő meggondolatlanság éppen a démonok városában ennyire felhajtani a garatra ráadásul egyedül. Arról nem is beszélve, hogy nem tűnt éppen egy harcos típusnak, inkább igazi csini baba fazonja volt. Egy utolsó próbálkozásként megpróbáltam még visszaterelni a démon figyelmét a férfira, akinek már úgyis mindegy.
– Nem őt akartad épp… elfogyasztani? – az utolsó szót, rendkívül nehezemre esett kimondani, de inkább a már eleve halottat kezdje el lakmározni. Persze ha végül úgy dönt, hogy a nőnek is mennie kell, én nem fogok közbe avatkozni. Hátrébb is álltam inkább pár lépést mutatva, hogy én ezzel lezártnak tekintem ezt az ügyet. Ahogy mondani szokták, innentől kezdve én mosom a kezeim. Nem lesznek álmatlan éjszakáim a nő esetleges halála miatt. Rémálmom annál inkább, de az már régóta a mindennapjaim része. Régi ismerősként ölelem karjaimba a borzalmakat a tudatalattimban. Ha eltűnnének tudnám, hogy nagy a baj…


reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Beelzebub


2018.szeptember 4. - New Orleans Tumblr_pdg2lsQVGI1thtqud_500
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
240
☩ Rang :
A torkosság démona
☩ Play by :
Hugh Dancy
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Aug. 17, 2020 11:46 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next




nothing personal, it's just business






Alkut úgy érdemes kötni, hogy miénk legyen a nyeresség nagyja, s mégis úgy érezze az adott delikvens, hogy ezért kap valamit, vakami sokkal értékesebbet. Jelen pillanatban a tolvaj hölgy az életét hosszabbította meg vele, de ezen kívül semmi mást nem nyert. A legtöbb, aki lélek, de nincs nem örökké tartó élet birtokában a halált jelöli meg, mint a legrosszabb eshetőséget. Pedig van a halálnál sokkalta rosszabb és éppenséggel az én szolgálatomba állni az. Mert sokkalta rosszabb dolgok történhetnek vele a közelemben mint a halál, s az élete csak tőlem biztosított attól a démontól, akinek nyomára kell akadnia nem óvja meg senki. Én főleg nem, ha elbukik, ezzel a bukással egyedül pusztul, s még csak a fáradtságot sem veszem, hogy mossam a kezeimet, hiszen azok tiszták. Végtére is nem én vetettem akkor véget a nyomorult életének. Bár értem mire fel a rengeteg kérdés, hogy próbál információkat kinyerni mindenből, azonban téved, ha túl sokra számít tőlem, így csak egy halovány mosollyal hümmentek, mielőtt nyílna a szám.
- Attól tartok ebben nem segíthetek. – magára van utalva, nem fogok túl sokat adni, a kevéssel kell beérnie, ha már én is beérem harapás nélkül, akkor legyen találékony, annyit fogok elmondani, ami szerintem szükséges, ahhoz, hogy a nyomára bukkanjon a démonnak, de a biztonsága már nem az én problémám. Azt magának kell biztosítania, hogy hogyan is fogja ezeket a talányokat megfejteni az ő dolga. Így kissé megrántom a vállam jelzés értékűen, hogy tudja  számomra az már lényegtelen, hogy hogyan kerüli el a veszélyt, vagy a halált.
Kissé maró a megjegyzése, egy ideig azon gondolkodom valóban gúnyolódik-e annak ellenére, hogy a hanglejtése nem teszi, de végül elengedem megjegyzését a fülem mellett, hiszen égetőbb gondunk is akad, mint hogy szemtelenségén elmélkedjem, amiért bőven akad még mód, hogy megbüntessem  móresre tanítsam és a fejébe verjem mi az ami nekem tetsző, ám sajnos az éhség fontosabb, mielőtt ezeket a dolgokat úgy szeretném kivitelezni, hogy szép komótosan elfogyasztom. Szóval célszerűbb előbb enni, s csak utána nevelgetni a neveletlen szuka korcsot. Újabb kérdéséhez sem lenne megfelelő az idő  vagy a hely, ha a démonnak lennének ilyenjei, de így csak felvonom a szemöldököm, hiszen Athlannak nincs gyengepontja, vagyha mégis azt nagyon jól leplezi, hogy még nekem sem tűnt fel.
- Ragaszkodás, mégis szerinted egy halandóról beszélgetünk? – húzom el a számat, ahogy kiejrem a halandó szót. – Démon, nincs amihez kötődne, hiába volt ember, azt módszeresen lenyúzták már róla, sem tárgy, sem személy nem érdekli annyira, hogy ragaszkodjon hozzá. Elviselheti a jelenlétüket, van amire szükség, vagy kapzsiság hajtja, ám ezekhez nem köthető érzelem. Szóval, hogy válaszoljak a kérdésedre, neki nincs gyengepontja.- a feltételezés is undorító, mert a ragaszkodáshoz érzelmek kellenek, mélyek, s én sem fogok soha ragaszkodni hozzá, ha értékes, különleges megtartom, mint egy tárgyat, amit használni lehet, ha már nincs rá szükség úgy elhajítom, vagy megeszem.
Zavarhatna az undor, amivel közeledésem fogadja, ahogy rögtön szeretné tisztázni, hogy a gyönyörök amit teste nyújthat a szó klasszikus értelmében, arra nem kapható. Ám nem az esetem, hiába a csinos külső, így csak kivigyorgom, ám miv ennyire zavarja nem adom tudtára szándékomban áll-e testi kapcsolatot létesíteni vele. Hadd rágja a kétség. Így a szavaira csak félre billentem a fejem.
- Ezek szerint nem lennél benne önkéntesem  ám szerencsére sosem riasztott vissza az erőszak sem gondolatban, sem amikor meg kell cselekedni. – ha megnyugtató szavakra vágyott most végtelenül ellehet keseredve, hiszen végtére is arról beszélek, hogy elveszem magam tőle, amit akarok, amikor akarom. Hadd rettegjen, a félelem javítja a teljesítményét, hogy a kedvemben járjon, ahogy az elrettentés is. Ezért hívom a sikátorba, ahol neki állnék a lakomának, ám a zajt én is hallim, mielőtt feltépném az öreg úr ruházatát, aztán a mellkasát, hogy pofámat a bordák között a még meleg húsba temessem  bár a test már élettelen. Van ott valaki. Hallottam, s bár úgy tesz, mint aki nem talált semmi különösen pillantásom figyelemmel kísér. Hazudna nekem? Más védelmében? Ártatlanokért? Az árus meggyilkolása nem hagyott rajta nyomott, bár tény igyekszik kerülni, hogy rá kelljen néznie. A zajnak azonban van forrása. Ebben nem kételkedem.
- Találtál valami érdekeset? – billentem félre a fejem, de nem a takarásban lévő érdekel, az érdekel hazudna-e mások védelmében. Sok munka kiirtani az emberséget a féllényekből, mert a részük. Szerencsére értő kézzel fogom kimetszeni belőle  amire nem lesz szükségem. Felemelkedem kicsit az élettelen testtől, hogy fele induljak, ha nem válaszol, vagy válaszol, akkor is megnézem magam mit talált. S ha hazudik, ha hazudik megkapja az első leckéjét, hogy nekem nem érdemes hazudni. S ígérem legközelebb már meg sem fordul majd abban a kis butuska fejecskéjében, vagy ha mégis, le kell tépnem a szép nyakáról. Kár lenne érte...





reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Nikki Sanders


2018.szeptember 4. - New Orleans Tumblr_mb699in2Yw1r2368yo1_500
☩ Reagok :
10
☩ Play by :
Maggie Q
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Aug. 13, 2020 9:46 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Fateful Encounter

@Beelzebub & Nikki  



Egyre kínzóbban emésztett az a gondolat, hogy talán mégis csak rosszul döntöttem, amikor az életemet rabszolgaságra cseréltem. Sorsfordító döntést hoztam, mielőtt még alkalmam lett volna végig gondolni pontosan mit is jelent ez a jövőmre nézve. Ugyan tény, hogy ha nem kötök alkut a démonnal, akkor nem is lenne jövő, aminek az alakulását egyengethetném, de kérdés az, hogy megéri nekem az a pár nyomorúságos év itt a Földön? Ha keserűbb időszak vár rám itt, mint amit a pokolban töltenék el, akkor biztosan nemleges a válasz. A túlélés iránti vágyra azonban ritkán hatnak az észérvek. Ideiglenesen képesek vagyunk elnyomni az ösztöneinket, legyen az a lét- vagy éppen a fajfenntartás, de akinek a halandósággal szembe kell néznie az előbb vagy utóbb hibázni fog és enged a kísértésnek. Ahogy a velejéig romlott démon is egy ideig képes eljátszani a jó szamaritánust, ha éppen egy alkut próbál kierőszakolni az emberből, de előbb vagy utóbb a felszínre fog törni a sötétebbik énje. A probléma, hogy ezt sokan észre sem veszik. Megbűvöli őket az, amit ez a természetfeletti hatalom kínál nekik, és boldog mosollyal az arcukon sétálnak bele az örökké tartó kárhozatba. A pillanatnyi boldogságért feláldozzák tulajdonképpen mindenüket. Rossz esetben pedig ez a pillanat tényleg nagyon rövid ideig tart, hiszen az ember mindig többet akar annál, mint ami megadatott neki és sosem tud maradéktalanul boldog lenni. Még szerencse, hogy én nem ebbe a csapdába estem. Én csak a szimplán a rosszat lecseréltem egy talán még kellemetlenebb opcióra. Hiszen nyilvánvalóvá vált, hogy az lesz az első feladatom, hogy egy démon nyomába szegődjek, és ez egyáltalán nem hangzott túl szórakoztató tevékenységnek. Mondhatni az utolsó tulajdonomat, a szabadságomat veszítettem el ezzel véglegesen.
– Így egy kicsit már komplikáltabb lesz, de nem megoldhatatlan. Viszont ez esetben szükség lesz némi előzetes tervezésre. Alaposan meg kell fontolnom, hogyan tudok észrevétlen maradni. Milyen távolságból vagytok képesek megérezni egy idegen illatát, vagy hallani a lépteit? – nem voltam biztos benne, hogy a démon erre a kérdésre válaszolni fog, hiszen az egész fajtáját érintő gyengeségre kérdeztem éppen rá, de ha meg sem próbálom, akkor nem leszek bölcsebb. Már pedig ez az információ kulcs fontosságú, ha életben akarok maradni. Persze kísérletezni is lehet. Keresek egy démont, óvatosan megközelítem, és csak akkor használom a képességemet, amikor észrevesz és menekülnöm kell. Azonban, ha a démon most választ ad nekem, akkor nem kell értékes időt pazarolnom a tesztelgetésre. Attól nem féltem, hogy esetleg hamis információt adna nekem ezzel az üggyel kapcsolatban, mert akkor csak azt érné el, hogy meghalok, ráadásként nem az ő keze által. Másnak jutnának a finom falatok, amire ő már igényt nyújtott be, és nem tűnik annak a fajtának, aki ezzel megelégedne.
– Rendben. Epekedve várom akkor a megfelelő időt. – talán gúnyosnak érződhetett a hangnemem, de erről szó sem volt. Csak türelmetlen voltam. Egyáltalán nem volt ínyemre a démon társasága, így azt hiszem érthető is volt, hogy minél előbb szabadulni akartam. Sosem voltam egy túl szórakoztató személyiség, de még saját magammal is jobban kijövök, mint az ő fajtájával. Hiszen a régi berögződésektől nem lehet olyan egyszerűen megszabadulni. Azok olyan mélyen gyökereznek, hogy csak kellő alapossággal lehet azokat gyökerestül kiirtani. Elég egy apró hiba a folyamatban, és máris ott marad egy apró darab, ami idővel újra szárba szökken. Kénytelenek vagyunk ezért időről időre újra próbálkozni. Különösen azokkal a ’szokásokkal’ nehéz boldogulni, amiket gyerekkorunk óta belénk plántáltak. Már pedig én azt tanultam, hogy minden természetfeletti gonosz, és ha az emberiség maradékát meg akarjuk őrizni, akkor ki kell irtanunk mindent és mindenkit, aki a fennmaradást veszélyezteti. Rendkívül felszínes gondolkodásnak véltem ezt már akkoriban is, de legalább egyszerű, így az ostobák is megértik. Továbbá tiltakozásnak egyébként sincs helye. Az emberiség kollektív gondolkodását képtelenség megváltoztatni. Egyes egyéneket, vagy kisebb csoportokat meg lehet győzni bizonyos nézetekről, például a vallások és a szekták erre alapoznak, de a faji sajátosságokat nem lehet újraírni. Hasonlóképpen a démonoktól sem lehet elvárni, hogy egy csapásra változzanak meg és álljanak az emberiség szolgálatába. Számukra a halandók mindig csak állatok vagy éppen vagyontárgyak lesznek.
– Pazar. Ez esetben akad valami gyengepontja? Egy személy vagy egy tárgy, amihez ragaszkodik? Vagy bármi egyéb, ami a segítségemre lehet, ha esetleg nem lennék elég óvatos? – bár várnom kellett még, hogy bőségesebb tájékoztatást kapjak a démontól, de ez olyan fontos információ volt, aminek a megosztását már nem halaszthatta tovább a nyugodtabb percekre. Mindkettőnk közös érdeke volt, hogy sikerrel járjak, bármilyen szánalmasan is hangzik ez. Tény, hogy a porhüvelyre, amit elfoglalt, nem tartoznának alap esetben ezek az információk, de ez nem az én problémám, mint ahogy az sem, hogy pont egy olyan egyedet választott magának, aki népes baráti táborral rendelkezik. Azonban mégis érintett engem is, hiszen kénytelen volt valami magyarázattal szolgálni, a távolmaradására. Számomra persze igencsak kellemetlen volt, hogy erre éppen a ’romantikus’ összebújás volt a megoldás. Jó ideje senki nem került hozzám ilyen közel fizikailag, így a testem egyértelműen a tudtomra is adta, hogy ez nem túl kellemes neki. A démont persze még szórakoztatta is az én viszolygásom, így vált még kínosabbá számomra ez a helyzet.
– Igen, tisztában vagyok vele, hogy mi a teendő, de ez nem jelenti azt, hogy a szokásom lenne. Különben is akad erre a tevékenységre alkalmasabb jelölt bőségesen, így bölcsebb lenne mást választani, ha a szükség úgy hozza.   – egy kicsit még magamon is meglepődtem, hiszen annak a gondolata, hogy testi viszonyba kerüljek ezzel a démonnal, sokkal riasztóbb volt, mint hogy megöljön, vagy élve elfogyassza a húsomat. Pedig nem egy bonyolult tevékenység és az időtartama is véges. Azonban amikor még magam is engedtem a szenvedélyemnek, akkor fontos szerepet játszottak az érzelmek, már pedig jelenleg egyik fél részéről sem jöhetne ez most szóba. Végül békésen el is indultunk, hogy valami táplálékot keressünk a démonnak, olyan érzetet keltve a mellettünk elhaladókban, mintha csak egy kellemes esti sétát tennénk kettecskén. Csak én tudtam, hogy milyen veszedelem halad előre az oldalamon. Igazából számomra is csak akkor vált igazán nyilvánvalóvá, amikor az ízletesnek tűnő hot dogok helyett az árust kapta el a torkánál fogva a démon.
A lélegzetvételem egy pillanatra meg is szakadt a döbbenettől, és ösztönösen tiltakozni akartam, hogy hagyja az öreget és inkább keressünk valami mást, ha ez neki nem megfelelő, de végül annyiban hagytam. Csak álltam némán, és végig néztem, ahogy egy félreeső helyre cipeli a férfit, nem tettem semmit, hogy megmentsem az árus életét. Még aggasztóbb volt, hogy ugyan ellenemre volt ez a tevékenység, de igazi szomorúságot, vagy dühöt nem éreztem a történtek miatt. Csak a maradék emberségem akart tenni valamit, de valójában üresnek éreztem magamat. Amikor végül felszólított a démon, hogy én is tartsak vele, és feltehetőleg nézzem végig a vacsora szertartását, egy pillanatra elfogott az undor, de gyorsan rendeztem a gondolataimat. Teljesen kikapcsoltam az amúgy is szunnyadóban lévő érzelmeimet, és megindultam én is a sikátor felé. Eközben hallottam, ahogy a férfi nyaka reccsen. Megnyugvással kellett volna, eltöltsön, hogy legalább nem szenvedett sokat, de olyan mesterien palástoltam az érzéseimet, hogy tökéletesen szenvtelen maradtam még a saját gondolataim szintjén is. Mielőtt a démon belekezdett volna a lakomába én körbenéztem azért a sikátorban, hogy nincs-e esetleg egy eldugott ablak, vagy egy félre eső sarok, ahol esetleg megbújt még valaki. Nincsen szükség egy idegentől elhangzó sikolyra, amikor ez a lény elszabadul. Az egyik szemetes konténer mögött láttam is valami mozgolódást, így oda mentem ellenőrizni, hogy esetleg megint egy patkány szaladgál, vagy valami nagyobb lény tévedt rossz helyre. Meglepetésemre egy félig alélt állapotban és falatnyi ruhában tetszelgő nőt láttam üldögélni a földön. Közelebb érve egyértelművé vált, hogy bőséges mennyiségű alkoholt fogyasztott. Bugyuta vigyor terült szét az arcán, amikor meglátott. Hátranéztem a démonra, hogy vajon ő is érzékelte-e a ’betolakodót’. Én egyelőre próbáltam nem adni jelét annak, hogy valami ’érdekeset’ találtam itt. Ki tudja mire kérne engem a démon. Így visszafordultam felé, és készen álltam, hogy végig nézzem a ’műsorát’.


reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Beelzebub


2018.szeptember 4. - New Orleans Tumblr_pdg2lsQVGI1thtqud_500
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
240
☩ Rang :
A torkosság démona
☩ Play by :
Hugh Dancy
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Aug. 07, 2020 7:11 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next




nothing personal, it's just business





A kérdésre elgondolkodom, s lassan illannak el a pillanatok. Van a birtokában valami, amire igényt tartok? Akad, de láncok azok, melyeknek szemei csak az ő kezében futnak össze, nem megszerezhető. Kérhetném a halálát, de ha eljönne az ideje, én magam végeznék vele, tulajdon kezeimmel, mert nem érdemel kevesebbet, s amúgy sem hiszem, hogy egy korcs képes lenne ártani neki, még akkor sem, ha van ideje rá.
- Figyeld meg, gyűjts róla minden információt, aminek birtokába kerülsz, tűnjön az bármilyen haszontalannak, vagy érdektelennek. Tudni akarom merre jár, kivel találkozik, hogy mit csinál. A feladatod a megtalálása és megfigyelése, nem több. Legyél észrevétlen az árnyéka. Menni fog? – kérdezem, mert csak maga ismeri tulajdon korlátait, én nem, s később nem fogadom el mentségnek, hogy túl nagy falatot vállalt, mert meg kell ennie, le kell gyömöszölnie, vagy én nyomom le a torkán. De abba minden bizonnyal bele is fullad.
Szemöldököm magasabbra emelkedik, a szavai, s sóhaja hallatán, nekem az idő nem lényeges tényező, s az sem érdekel az övéből mennyit fog lemorzsolni ez a keresés, mert Athlan bárhol lehet. Nem csak a kontinensen, de ezen az egész kis nyomorult sár planétán is, eldugott helyeken, vagy épp zajos nagyvárosokban. Azt viszont tudom, hogy valószínűleg nem váltott testet, ám még korai róla elmondanom, amit tudok, s majd kiderül elég, vagy kevés-e a korcsnak, mint kiinduló pont.
- Célszerű lenne, ha eljön a megfelelő idő, akkor feltennéd kérdésekben mi is az, ami segít neked a nyomára bukkanni, ha birtokomban van az adott információ ki fogom szolgáltatni. -vajon árulás-e már ez, vajon veheti-e már Júdás csóknak a démon, s még csak a harmincezüst pénzt sem kérem el érte. Mit gondolnál Athlan? Haragra bőszítene, hogy élek a sors által felkínált lehetőséggel, legyen az bármennyire aljas és mocskos, vagy hízelgőnek találnád. Egyszer úgyis kiderül, hiszen nem minden titok maradhat örökre az. Éles elméje, ha nem férgek rágják meglepően gyorsan teszi össze az apró mozaikokat, s hátrál egy lépést, hogy ne csupán az apró darabkák színkavalkádját, de a teljes képet is lássa. Félelem sötét árnya suhan át a korcs arcán, s kivételesen ez a félelem jó, motiválja, hogy ne kövessen el túl sok balgaságot, s adhatnék számára egy jó tanácsot, miszerint, ha a másik démon felfedezi, fusson, meneküljön, használja az időt erre, mert minden más felesleges és hasztalan próbálkozás. S hogy aggódom-e érte? Egy cseppet sem, hiszen ajándéknak épp így megteszi kivéreztetett tetetteme, amiben talán kedvét is leli, ha már én nem jutok hozzá, arra amire vágyom, legalább neki legyen egy jó napja. A korcs kijelentésré azonban villan a szemem. Nem, ő nem olyan, mint a többi, ő sokkal rosszabb, páratlan a maga nemében, egyedülálló és ettől csodálni való, mint szentségtelen totemet.
- - Démonok között is van különbség, ő rosszabb mindnél, akivel eddig találkoztál. – tán még nálam is, hiszen őt nem benső ösztönök vezérlik a kegyetlenségre, csak a maga szórakozása, esetleg a felsőbb utasítás mesterétől. De rá sem hat kérés, könyörgés, ahogy a korcs hasznosnak tűnő képességé sem fogja visszatartani. Elhangzott esküjét bólintással fogadom, ahogyan a javaslatát is, hogy távozzunk intimebb környezetbe, ám már hallani is a hangzavart, amit okoznak. Ő indul, de én cselekszem, így kerülünk szemtől szembe, ahogy magamhoz rántom, s bár látom az undort, engem csak mulattat. A férfiak, rozsdás fasz szagúak, piszok mázlista disznónak neveznek, hiszen ők is szívesen megismernének egy feketét és jól beakasztanák neki, amit kell. Erről persze nem restek hangos eszmefuttatásokat tenni távozásuk közepette, s mikor már kiáltásuk beleveszik a városi zajba, ellököm a korcsot. A kérdésre megrázkódik a vállam, majd hangos hahota tör ki belőlem, a nevetésem gúnyolódik rajta.
- Nem kötötted ki, hogy nem az eskü közben, így jogot formálhatok rá, ha éppen kedvem szottyan.-riogatom szélesedő mosollyal. – Bizonyara tudod, hogy kell egy férfi kedvére tenni, nem? – húzom tovább. S elfelejtem megemlíteni neki, hogy egyáltalán nincs ínyemre olyan értelemben, de a testi szolgáltatás testi szolgáltatás, még ha húst és vért takar is inkább. Mímelt csalódottsággal forgatom a szemem, nem mintha mindenki halandó hússal látna vendégül, bár általában kiszolgálom magam, aztán csak megrántom a vállam jelezve  hogy lényegtelen, most egyelőre bármi megteszi, ami késlelteti a vérmes ösztönt.
- Valahogy sejtettem, hogy nem tartogatsz magadnál húst, de majd bekapunk valamit út közben. – mellette sétálok, s látszólag nem tartok túl nagy távolságot, mint egy andalgó párocska, akik még nincsenek abban a szakaszban, hogy megfogják egymás kezét. Az illatokra felkapom a fejem, bár a hot-dognál csak maga az árusa tűnik ízletesebbnek, hát szemeim rátapadnak, éhesen.
- Megteszi...- bár kétlem, hogy egyre gondolunk, de én magam az idős férfit ragadom meg a torkánál, s egy másik közeli sikátorba cipelem torkán fogva, ahogy nem rég még a korcsot is. Ujjaim miatt kékül, vöröslik a halandó arc , míg keze próbál magáról lefejteni hasztalan. – Addig egyél te is. – jobb, ha nem látja a korcs, hogy mit fogok a sötétben csinálni. Egyelőre jobb, ha nem lát étkezés közben, nem mintha kicsit is zavarna, vagy érdekelne mit gondol, ám nem akarom, hogy a rettegés ostobaságokra késztesse, mint egy megszegett eskü, vagy...lehet épp ezért kellene megnézni. – Gyere mégis....- szólok a sötétből, ahonnan hangos reccsenéssel vetek véget az öreg úr életének. Legalább megtudhatja miért is annyi a démon mostanában, megtapasztalhatja, láthatja a saját szemével.



reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Nikki Sanders


2018.szeptember 4. - New Orleans Tumblr_mb699in2Yw1r2368yo1_500
☩ Reagok :
10
☩ Play by :
Maggie Q
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Aug. 06, 2020 7:48 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Fateful Encounter

@Beelzebub & Nikki  



Vadász tanoncként volt alkalmam némi elméleti és gyakorlati tudást szerezni a démonokról. Éppen ezért is tudtam azt, hogy súlyos tévedés, hogy mindegyik egy esztelen vadállat, amelyik vérre szomjazik. Tény, hogy ezek vannak többségben, de gyakran azok, akik a lelkük eladása miatt jutottak erre a sorsra, csak tébolyultak, és emiatt követnek el gaztetteket. Nem mintha ez mentség lenne, sőt. Az ilyenek még veszélyesebbek, mert kiszámíthatatlanok. Egyik pillanatban még békésen alkudozik a halandóval, hogy megszerezze a lelkét, aztán a lelki nyomora felszínre tör valamiért és inkább mégis átvágja az ember torkát. Éppen ezért sem akartam sosem alkudozni a fajtájukkal, mert sohasem tudhatod, hogy csak az ösztönei által vezetett, vagy éppen valami őrülettől hajtott példánnyal van dolgod. Azonban mégis eljött ennek a napja. Én sem vagyok hát különb azoknál, akik valami ostoba indok miatt eladják a lelküket. Amióta fény derült arra, hogy ki is vagyok valójában azóta vágytam arra, hogy ismét ember lehessek, és visszailleszkedhessek közéjük. Azonban arra nem számítottam, hogy éppen ebben a dologban fogok hasonulni hozzájuk. Önkéntesen vonultam rabszolgasorsba, és még a legkisebb ellenállást sem tanúsítottam.
– Ez esetben lenne még egy kérdésem. Hogyha megtaláltam, akkor pontosan mit kezdjek vele? Esetleg olyasmi van a birtokában, amire igényt tartasz? – bár kétség sem fért hozzá, hogy a démon keresésére fogok indulni, de mindenképp előnyösebb lenne, ha valamilyen előzetes stratégiám már lenne, amikor sikerrel járok a felkutatásával. Démonról van szó, aki akkor is erősebb lenne nálam fizikailag, ha mindent elkövetnék, hogy a saját testemet izomerővel dúsítsam meg. Marad hát a taktikai előny, ami elengedhetetlen, ha túl akarom élni a találkozót. Pontosan kell végrehajtanom minden előre kigondolt lépést, mert ugyan nekem több időm van, mint másoknak, de ez az eset is bebizonyította, hogy még sem végtelen. Elég egy rosszul végrehajtott mozdulat vagy egy pillanatnyi hezitálás, és máris értékes másodpereket veszíthetek. Második lehetőségben pedig balgaság is lenne reménykedni.
– Rendben, nekem így is jó. Azt viszont tudnod kell, hogy minél több információt adsz, annál hamarabb fogom megtalálni. Ha titkolózol az csak késleltetni fogja az egyébként is hosszadalmas eljárást. – apró sóhaj hagyta el az ajkaimat, amikor eszembe jutott, hogy minden bizonnyal az egész kontinensre kiható keresésről is szó lehet. Tény, hogy az utazás számomra biztonságosabb, mint a többi földi halandónak, de rendkívül időigényes. Még ha a szárnyaim segítségével is próbálok némi előnyhöz jutni, nekem is meg kell időnként állni pihenni. A repülés is fárasztó a testnek akárcsak a futás. Éppen csak picit nagyobb távolságot lehet leküzdeni általa. Egy démonnak sokkal egyszerűbb eljutnia a vágyott helyre. Éppen ezért is furcsa egy kicsit számomra, hogy miért nem saját maga indul ennek a démonnak a keresésére. Talán fél tőle, mert még nála is nagyobb erőknek parancsol?  A gondolatra a félelem, amit eddig viszonylag jól kordában tartottam feljebb kúszott. Szinte éreztem, ahogy végig siklik a gerincem mentén, amíg be nem fészkeli magát az elmémbe, hogy ott véglegesen tanyát verjen. Nem baj. Legalább óvatosabb leszek és nem fogok belemenni esztelenül annak a démonnak a csapdájába.
– Hmm. Szóval akkor olyan, mint a legtöbb démon. Ezt észben tartom. – miután talpra álltam és szentesítettük az eskünket már tényleg nem volt többé visszaút. Hiába nem kötött hozzá mágia legalábbis az elmondása alapján, a sorsom végleg megpecsételődött. Olyan ez, mint az emberek által olyan nagyra tartott házasság. Csak a halál választhat el minket. Valamikor én is hittem abban az eszmében, még emberként. Aztán lemondtam róla, mert tudtam, hogy nekem ez sosem fog megadatni. Azonban a sors fintora, hogy mégis megkaptam az eskümet. Csak éppen nem az álomherceggel kötöttem azt meg, és a halálig tartó boldogság is hibádzik az egyenletben. Éppen ezért is akartam megszabadulni legalább a helyszíntől. Nem mintha nem kísértene még éjszakákon át ennek a sikátornak a mocska, de legalább az ébrenlét idejére megszerettem volna szabadulni ettől a látképtől. Bár hibát-hibára halmoztam az este folyamán, de legalább ez a javaslatom észszerűnek bizonyult, mert hamarosan meg is hallottam a halandó kis csapatának a hívó szavait. Már éppen el akartam indulni a másik irányba, hogy hátat fordítsunk a közelgő embereknek, amikor a démon közel rántott magához. A mozdulat váratlanul ért, így tiltakozni sem volt időm. Ajkainak közelsége az enyémhez undorral töltött el, bár a szorongás talán észszerűbb lett volna. A szemeimet lesütöttem, hogy legalább ne kelljen a saját tükörképemet bámulnom az íriszeiben. A másodpercek kínzó lassúsággal teltek, de végül amint a halandó barátainak zaja távolodni kezdett eltaszított magától. Nagyot nyeltem, hogy a feltörekedni készülő epét visszatereljem a helyére.
– Ugye ez csak a megtévesztés része volt, és nem kell letisztáznunk azt a részt, hogy testemet OLYAN értelemben nem állítom a szolgálatodba? – az olyan szót különösen kihangsúlyoztam a mihez tartás végett. Volt már részem testi örömökben, így pontosan tudtam, hogy ezzel a démonnal erről szó sem lehetne. Nem mintha másikkal akárcsak fontolóra is venném. A vágyak már jó ideje nem emésztettek engem. Az érintés azért néha hiányzott. Egy ölelés, vagy egy egyszerű kézfogás képzete azért még megnyugtatóan hatott rám. Azonban ennek a démonnak már a közelsége is csak émelygést váltott ki belőlem. Az ösztöneim azt hiszem így adták a tudtomra, hogy ennek a lénynek az öröm szerzés nem szerepel a repertoárjában. Végül nem kellett már sokáig elviselnem ezt a helyet és a közelségét, mert felszólított, hogy vezessem el őt egy másik helyre. Nem is haboztam sokáig, fürge léptekkel megindultam a sikátor egyik vége felé.
– Rendben, de ha azt várod tőlem, hogy emberi hússal fogok most neked szolgálni, csalódást fogok okozni. Ilyesmit nem szoktam raktározni. – nem féltem hátat fordítani neki bármennyire is ellene megy ez az alapvető védekező ösztönöknek. Ha holtan akarna látni, már végzett volna velem. Persze ez nem jelenti azt, hogy idővel nem fog megváltozni a véleménye, de éreztem, hogy ez még nem az a pillanat. Ezt bizonyította az is, hogy egy idő után felzárkózott mellém, és együtt meneteltünk tovább. Nem volt ötletem, hogy az emberi húson kívül milyen étek elégíthetné ki az éhségét, így egy olyan hely felé indultunk, amit magam is meglátogattam már párszor. Egy idős férfi árult hot-dog-ot vagy legalábbis ő annak nevezte. A virsli azonban minden alkalommal más ízű volt, így feltételezhetően olyan húsból készült, ami éppen elérhető volt. Én inkább nem is gondoltam az eredetére, csak ha szükséges volt elfogyasztottam, hogy a saját éhségemet csillapítsam. Talán bölcs lett volna nekem is fogyasztanom valamit, mielőtt a részletekbe menő megbeszélésbe belekezdünk a démonnal, de az epe, melyet gondosan visszatereltem, még eltelítette a gyomromat.
– Ez megfelel? – hangomban szemernyi érzelmet sem fedezhetett fel. Tárgyilagos voltam, de persze készen álltam valami másik opcióval is előállni, ha ez nem válik be. Elvégre a szolgája voltam, és mint olyan, a szeszélyeinek az áldozata. Egy kicsit máris megbántam a döntésemet.


reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Beelzebub


2018.szeptember 4. - New Orleans Tumblr_pdg2lsQVGI1thtqud_500
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
240
☩ Rang :
A torkosság démona
☩ Play by :
Hugh Dancy
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Aug. 03, 2020 8:10 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next




nothing personal, it's just business







A kérdése tudatlanságról árulkodik, ami nem olyan meglepő, hiszen egyelőre csak a hontalanná vájt lények tudják, hogy a Pokol bezárta kapuit, s a földre okádta minden teremtményét,  nah meg persze azok, akiknek nem ütött a vég órája, akiknek hajszálvékony életfonalát elszakították,  vágták, vagy már eleve oly vékony volt, hogy szakadnia kellene, de nem szakadt el. Ha el is vesztették életüket, feltámadtak, mert lelküknek most nincs hely, ahova megtérhetnének. Így visszakerülnek ide. Lehet erre így gondolni, mint áldásra, de valójában átok, egy kegyetlen tréfa. Tragikomikus előadás, melyben valaki kedvét leli. Hányan lehetnek még, akiknek nem tűnt fel a változás? De hát a változás lassú vízű folyó, mely medrét mossa, s elsőre alig észre vehető, pedig jelek vannak, ám a halandó szem képtelen egyből megfejteni ezeket a jeleket, mert érthetetlen hieroglifák a számukra. Egyelőre azonban nem fedem fel a tényt, a helyzetet a korcs előtt, hiszen az nem az üzletünk része egyelőre, talán később beavatom.
- Igen, az a démon is jelenleg ezen a síkon van, ezt a világot járja. – jegyzem meg. Ám így sem könnyebb ez a feladat, hiszen a halandók számára a föld is óriási, s a keresett démon bár nem bujkál, mégis valahogy érzéke van hozzá, hogy elkerülje a figyelő szemeket. Tán ő előbb megunja azt itt létet, mint én magam, hogy mesterével a pokol kinyitásán munkálkodjon máris, bár nála soha nem lehet semmi biztosat tudni, szeszélyes és veszélyes, pont olyan, mint én.
- Az idő nem lényeges tényező, legalábbis nekem, ráadásul biztos vagyok benne, hogy nehéz lesz megtalálnod. A kellő információkat megkapod, ha megalkudtunk. – mert addig nem áll módomban szolgálatába állítani semmilyen tudást, s biztosan nem itt az utcán fogom rendelkezésére bocsátani. Aztán meglátjuk ezek az információk elég mankót adnak-e a feladathoz, hogy ne az egész életét ezzel a kutatással  hajszolással kelljen töltenie. Az elvárásaim viszont eredményeket akarnak, lehetőleg minél előbb, mert az időm végtelen, a türelem nem személyiség alapja. Az éhség annál inkább.
Büszkeségének hiánya megmosolyogtat, még mi démonok is szeretjük annyira méltóságunk  hogy ostobaságba hajszoljon minket, ennek hiánya tetszetős a lényben, ugyanakkor szánalomra méltó, de a felismerés, hogy kár az önérzetért a halált választani briliáns és becsülendő.
- Furcsa, azt hittem a legtöbben kötődnek a nevükhöz, még ebben a világban is, pedig itt egyetlen név sem egyedi, vagy páratlan. – igazából lényegtelen, hát megrántom a vállam,  ha neki mindegy, hogyan szólítom, akkor elég a korcs is, mert megteszi megszólításnak az is.
Kérdésére elgondolkodva figyelem, amíg kutatok emlékeim között, hogy Athlan miben is leli élvezetet, hogy jobbam vágyna-e a húsra azt kétlem, mert az én éhségemet senki, még ő sem múlhatja felül, ellenben akad más, számtalan más, ami örömet nyújt neki.
- Tán szereti a porhanyós húst, de azt hiszem jobban szeretne holtan, kivéreztetve, hogy lassan oszlásnak induló testeddel szórakozzon. – bár rég volt, túl rég, hogy szót váltottam vele, hogy egyáltalán hírt adott magáról, vagy én üzentem volna neki  hiszen elfelejtett, Atyja akarata szerint, minden hozzám kötődő gondolatot elvágott, kitépett belőle, tán egészen. Dühítő ez a lehetőség, láncaimtól fájdalmas, melyeket tőle kaptak, a bár én magam is próbáltam kiirtani, úgy elburjánzott bensőmben, táptalan környezetben is szárba szöktek elhintett kárhozat magvai, hogy nem jártam sikerrel.
Figyelem, ahogy a korcs feláll, bólintok, bár bízni nem bízok az adott szavában, de nem használok mágiát, hiszen megtalálom, ha kell, üldözőm, ha megszegi a most kötött alkut, míg vérző kezemmel ragadom el az övét. A kis kiegészítés megmosolyogtat, ám a tényen nem változtat, hogy itt egész életében használhatom rabszolgának. Mert ki mondja meg, mennyi az ára egy életnek? Szerinte sok, hiszen az övéről van szó, az én szememben csekély, hiszen csak egy hajszállal hasznosabb, mint a többi, de mégis nagy árat fog fizetni az életéért.
- Legyen így! – húzom el a kezeimet, míg ő aggályainak ad hangot a hellyel és a halandókkal kapcsolatban. S már épp bólintanék, hogy akkor vezessen, oly helyre, ahol nem zavarnak meg, ahol nem lesz párosunk túl feltűnő, amikor a halandó nevét kiáltják, hangosan kurjantva. Tán az alkohol mámornak tudták be, hogy hirtelen nem találtak  fel sem tűnt talán az igazi történés, de nem habozva rántom magamhoz a korcsot, oly közel, hogy az érkező férfiak ne tudhassák, hogy valójában ajkaink egyáltalán nem érintik egymást, csak nagyon közel vannak. Röhögcsélnek, disznó megjegyzéseket tesznek, míg az egyik tovább nem tereli őket, hogy hadd szórakozzunk együtt. Amikor eltűnnek a fordulóban eltaszítom magamtól a korcsot, mert a közelsége, a szívverése, az illata csak az éhségemet hívta kacéran.
- Vezess hát, de előtte javaslom álljunk meg valamit enni. – mert ő is éhesnek tűnt, s bár kétlem, hogy egyezne az ízlésünk, kivételesen beérem emberibb táplálékkal is, csak ehessek valamit, aztán...aztán talán megkóstoljuk őt is, csak a mihez tartás végett. Ha indul, akkor követem, bár egy kis idő után inkább mellette haladok, az kevésbé gyanús mások számára.



reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Nikki Sanders


2018.szeptember 4. - New Orleans Tumblr_mb699in2Yw1r2368yo1_500
☩ Reagok :
10
☩ Play by :
Maggie Q
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Júl. 31, 2020 4:24 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Fateful Encounter

@Beelzebub & Nikki  



A Sors gyakran űz kegyetlen játékokat. A halandók csak az egyszerű parasztok a sakktáblán, amiket gond nélkül be lehet áldozni, ha azzal sarokba lehet szorítani az ellenfél királyát. Az sem számított neki, hogy kik között zajlott, ez a halálos mérkőzés. A lényeg, hogy a játék folyamatosan tartson, ezzel nyújtva örök szórakozást az unatkozó felsőbb hatalomnak. Még kegyetlenebb játszma volt az, amikor az örökéletű természetfeletti rémségek kaptak kedvet a mókához, mert ezek a lények nem csak akkor taposták el a halandókat, amikor szükséges volt áldozatot hozni a győzelemhez, hanem akkor is, amikor csak az unalmukat akarták elűzni. Ha a sakk már nem nyújtott nekik elég élvezetet, akkor az is megesett, hogy a bábjátékkal kacérkodtak, és úgy húzták fel a kapzsi markukra a halandó testeket, mintha az csak egy élettelen porhüvely lenne. Nem számított, hogy az illető lelkén milyen sebeket ejtenek, vagy hogy várja-e valaki otthon azokat, akik már sohasem fognak megérkezni. Ha elhasználódott a játékuk, akkor eldobják azt a sarokba, és keresnek másikat. Mert mindig akad egy, ami vonzóbb, érdekesebb vagy éppen mulattatóbb.
Biztos voltam benne, hogy ez a démon is így tekintett rám. Egy élettelen bábra, amit akkor fog felhúzni a markára, amikor csak kedvet kap hozzá. Ostobaság lenne részemről azt hinni, hogy egy kicsit is foglalkoztatni fogja majd őt, hogyha nekem esetleg nem lesz már kedvem a játékhoz. Ha nem fogok eléggé szórakoztatni, akkor azonnal a sarokban végzem. Rosszabb esetben pedig a gyomrában. Nem sok kegyetlenebb halálnemet tudtam elképzelni annál, hogy a húsomat lemarják a csontomról, miközben még kegyelemért rimánkodok. Akkor már inkább szakadjon ki a tüdőmből az utolsó halál sikoly, és legyen vége a játszmának. Erre azonban még biztosan várni kell. Úgy tűnt, hogy a démon, már el is képzelte magában, hogy milyen szerepet szán az én porhüvelyemnek. Elbájolta őt az a cukormáz, amit a képességem kínálhat, és biztosan akart pár édes falatot mielőtt még a kesernyésen sós vér ízével árasztja el az érzékeit. Már azzal sem kellett bajlódnia, hogy az amúgy is útban lévő lelkemet darabokra törje, mert azt már megtették mások, csak éppen lassabban, és módszeresebben. Hiszen nekem nem ez volt az első alkalmam, hogy egy groteszk bábjáték főszereplőjévé váltam. Játszottak velem, amíg bele illett a karakterem a darabba, aztán eldobtak és vissza se néztek többé felém. Én voltam az örökös szamár, akire csak addig volt szükség, amíg a tökéletes paripa nem volt kéznél. Mondanám, hogy minden egyes ilyen alkalom után erősebb lettem, de súlyos tévedés lenne ebbe a hitbe ringatni magamat. Inkább megtanultam, hogy az én füleim hosszúak, és nem is próbálkoztam már a nyerítéssel.
– Egy démont? Ezek szerint ő is a Földön tartózkodik? Mert a szolgálatomat csak ezen a síkon kaphatod meg. – kissé váratlan volt számomra a kérés, és ez talán az arcomon is tükröződött. Tény, hogy egyre több pokolfajzat rója az utcákat, különösen azóta, amióta természeti katasztrófák sora csapott le a városra. Mintha az utcákat elárasztó sűrű, fekete füstgomolyag a pokol szolgáit hozta volna el magával. Mi tagadás, akkor azt hittem, hogy vége a dalnak, és én is áldozatául esem a természet szeszélyének, de jókor voltam és jó helyen, így egy karcolás nélkül megúsztam a történteket. Éppen ezért is ironikus, hogy egy egyszerű démon milyen könnyedén kifogott rajtam.
– Igen, menni fog. De arra vonatkozóan nem tudok neked ígéretet tenni, hogy mennyi időbe telik. És szükségem lesz további információra is, mert pusztán a tény, hogy ő is a pokol szolgálatában áll, még kevés. – rendelkezem némi tapasztalattal a nyomkövetés terén, de az eredményességhez szükséges az, hogy ismerjem azt, akit le kell vadásznom. Persze a külső csak egy dolog. Tudnom kell azt, hogy az a lény mivel üti el a végtelen idejét, és mi hajtja előre, amikor utat választ magának. Ha ezek meg vannak, akkor előbb vagy utóbb a nyomára fogok bukkanni, a kérdés csak az, hogy ez még a halandó életéveim keretén belül esik-e. Hiszen akár évekbe is telhet. Ezt persze eszemben sem volt azonnal közölni a démonnal. Elvégre akár szerencsém is lehet, és gyorsabban is szagot foghatok, ha jól jön ki a lépés.
– Hívj, aminek csak akarsz. Számomra ez lényegtelen. – a térdem már kezdett egy picit sajogni, de akkor is ott maradtam a helyemen. Csak a büszkeségem akarta volna, hogy ne a porból intézzem a szavaimat a démonhoz, de eme haszontalan érzést könnyedén eltudtam nyomni magamban. Sőt. Ha azon múlik a földön is hajlandó vagyok kúszni. Számtalan embert láttam már, akiket a büszkeségük vagy az önhittségük vitt a sírba. Eszemben sem volt hát, egy ilyen fölösleges érzelem miatt csatlakozni hozzájuk.
– Ha nem ismerném a fajtádat, azt hinném, hogy az életemet félted. Talán ez a titokzatos démon még nálad is jobban vágyik a porhanyós húsra? – kissé ijesztő volt ez a gondolat és a belső vívódásom talán a maszkként funkcionáló arcomon is hagyott némi nyomot. De tartottam magamat, és nem azért, mert nem akartam, hogy a démon lássa rajtam a félelmet. Saját magamat akartam meggyőzni arról, hogy minden rendben van, és így is fog maradni.
– Nincs szükség arra, hogy mágiával láncolj magadhoz. Nem vagyok ostoba. Tisztában vagyok vele, hogy amilyen könnyedén most visszaadtad az életemet, olyan gyorsan el is veheted, ha ahhoz támad kedved. Tehát az én érdekem is azt szolgálja, hogy teljesítsem azt, amivel megbízol. – immáron talpon voltam én is, és előre hulló tincseimet hátra tereltem a vértől maszatos tenyeremmel. A démon azonban hamarosan megragadta azt, és így kényszerített arra, hogy esküt tegyek neki. Egy kissé színpadias volt a jelenet, de nem is vártam mást a hozzá hasonlóktól. Ha neki ez jelenti a boldogságot, és azt, hogy nem fogyaszt el élve, akkor örömmel játszom el a nekem kiosztott szerepet.
– Esküszöm, hogy a szolgálatodba állok ezen a földön, amíg le nem rovom a tartozásomat. – némi kiegészítéssel éltem a biztonság kedvéért, mert annyit nem ért az életem, hogy a pokolban is szolgálattal tartozzak érte. Sokan bele sem gondolnak, hogy a haláluk után sincs vége a játszmának, csak éppen a szereplők és a konfliktus lesz más. Én viszont tudtam, hogy mi vár rám a földi pályafutás után, így kénytelen voltam előre is gondolkodni egy kicsit. Valahol ez egyszerre volt nyomasztó és felszabadító is. A tudat, hogy egy sötét lyukban végzem a saját félelmeim által sarokba szorítva nem volt túl szívderítő gondolat, de az, hogy ezen akkor sem változtathatok, ha a Földön gyalázatos életet élek valamilyen szinten megnyugtatott. Engem nem bilincseltek láncra az erkölcsök, és az emberi élet tisztelete sem vetett árnyékot a mindennapjaimra.
– Minden részletet itt akarsz megtárgyalni? Előbb vagy utóbb ezt a hímet keresni fogják a barátai. – hirtelen csapott le rám a felismerés, hogy a porhüvelye élete ugyan olyan keveset jelentett nekem, mint a démonnak az enyém. Csak amiatt aggódtam, hogy félbeszakítják a találkozónkat, mielőtt megtárgyalhatnánk azokat az apró részleteket, amik majd nyomra vezetnek engem. Minden elejtett információ morzsa fontos lehet, mert sohasem tudhatom, hogy éppen melyik is járul hozzá a túlélésemhez. Hiszen az alapján, amit eddig megtudtam, az életem továbbra sincs biztonságban.


reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Beelzebub


2018.szeptember 4. - New Orleans Tumblr_pdg2lsQVGI1thtqud_500
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
240
☩ Rang :
A torkosság démona
☩ Play by :
Hugh Dancy
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Júl. 31, 2020 1:59 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next




nothing personal, it's just business





Láttam már érzelmek ezernyi skáláját, színeset mint megjegyezhető, kategorizálható palettát, de valójában sosem értettem meg őket, betudtam határolni, ahogy most is látni a korcs szemeiben a félelmet, ott van, s tudom, bár csekély, de így is tetszetős, s kedvemre való. Nem féltem még, de pontosan tusom, hogy ennél jóval több járna személyemnek, erről bőven szereztem tapasztalatot, ahogy arról is, hogy érezni valójában nem kiváltság a halandók, vagy féllények számára, hanem átok. Nem igazán orrolhattam meg rá, hát valamit, mely nem válik hasznára, le kíván vetkőzni, elfeledni, hátra hagyni. Azonban sokan belebuktak már ebbe a próbálkozásba, eleve kudarcra van ítélve, mert bármikor előtudnék belőle csalni nekem tetsző félelmet, ha úgy akarom. Magától nem képes mindet kiirtani, minden érzést, mert túl mélyen gyökeredzik ahhoz, hogy fájdalom és szenvedés nélkül kitépjék az egészet. Talán később segítek neki kitépni, vagy éppen, hogy emlékeztetem rá, hogy hiába zár el mindent gondosan, mert attól azok még ott vannak. Most azonban csupán az alku érdekelt, s hiába nem tetszett a türelmetlenség, melynek villanása szemeiben szavaimat siettette volna, még nem döntöttem igazán, hogy valóban hasznos-e nekem. Ohh nem a képességére gondolok itt, hanem a megáhított tudásra, mert magamnak fel kellene tennem a kérdést, hogy mihez is fogok kezdeni? Mihez fogok kezdeni, ha figyeltetem minden mozdulatát, ha tudom merre jár, ha hírt kapok róla?
- Most leginkább ennék. – jegyzem meg, s riogatva villan a pillantásom, a vigyor, mely látni engedi a fogak fehér villanását, ahogy nyelvem végig siklik rajtuk, mert finom falatt lenne, az lehetne, de végül eltűnik a mosoly, s unottan merednek rá fekete szurok szemeim, melyek alakját falják csak . Sajnálatosan. – Azt akarom, hogy megkeress nekem egy démont. – egyelőre elég ennyit tudnia, majd később kifejtem neki, hogy milyen démon nyomába is küldöm, ha a szükség úgy hozza, Egyelőre azonban azt puhatolom, hogy eléggé a feladathoz, vagy túlságosan nagy falat neki, próbálom felidézni hát barátom hajdani szavait, melyeket megosztott velem, de nem bizalmas titkok ezek, rádásul még nem is biztos, hogy árulást követek el ellene.
Hallgatom a magyarázatot, nem úgy tűnik, mintha biztos lenne bármiben is, ami a testi épségére nézve elég nagy baj, mert eredményeket akarok, s ha kudarccal jár garantálom, hogy bánja, nem csak ebben az életében, de akkor is mikor eleve kárhozásra ítélt lelke a pokolba kerül, legyen az bármikor, nem fogom elfelejteni. Erről inti a szemem, jól gondolja meg, mert lehet jobban jár, ha most szaggatom apró ízekre, s nem később.
- A démon, aki a célpont halandóként született, s eladta a lelkét, ám ez már elég régen történt, tehát nem fiatal. Most tedd félre a magabiztosságot, s az önbizalmat, melyet túlszabtak bennetek is, menni fog? – ajánlom, hogy igen legyen a válasza, mert ha csak az időmet vesztegeti megmutatom mekkorára nőtt bennem az éhség ily csekély idő alatt is, hogy hogyan csavargatja bensőm, feszegeti a bordáimat.
Habozok egy kissé, ami kérdést vet fel benne, hogy igy próbalom- e meg kiszedni belőle a nevét, nos, ennél furfangosabb csellel próbálkoznék, ha valóban érdekelne, a különben is elneveztem már magam, hát kikacagom az ostoba feltételezést.
- Csak annak kell tudnia a neved, aki eltemet, hogy tudja mit véssen a fejfádra, ám én nem temetek el egyetlen tetemet sem. Ravennek foglak nevezni, majd, ha kiérdemled , addig nekem megteszi a korcs is. – rántok vállat, mert amíg nem mutat eredményeket, addig pontosan olyan haszontalan, mint a többi fajtája béli, akikkel gyomrom szoktam tölteni. Valóban nem partnerség, ám ha beválik, akkor rabszolga lesz, végeláthatatlan körbe kényszerül, hogy az életét mentse tőlem ha figyelne már tudná, hogy ha a lelkét nem is, de minden mást eladott nekem. A tulajdonom, amíg úgy nem döntök, hogy használhatatlan, és nagyobb gond, teher, mint amennyi hasznot hozhatna.
- A többi rossz akaród hozzá képest semmi, higgy nekem, ha intelek nem ok nélkül teszem. – elhiheti, hogy nem a testi épségét féltem, csak ha a markába kerül, Athlan nem bánik vele kesztyűs kézzel, s akkor már nem igen tudhatom meg, amit akarok. Athlan szeszélyes, sosem tudni mi jár a fejében, hogy mit tesz, éppen ezért nehéz követni is, s még nehezebb a nyomára bukkanni.
Felvonja szemöldökét, mire az enyém is magasba szökik. Régi vágású démon vagyok, szeretem a véresküt, még akkor is, ha az adott szón kívül nem vágyom nagyobb biztosítékre, hiszen nem kell több tőle, mert ha megteszi, levadászom, megtalálom, s akkor felmentem az eskü alól, verében mártózva .
- Nincs ebben most semmi mágia, csupán formalitás, elég a szavad, s a keveredő vérünk. Ha csak nem ragaszkodsz hozzá, hogy mágiával is kényszerítselek az alkunk betartásához, mert akaratod gyenge, s a szavaid semmit sem érnek. – vágom meg én is a tenyerem, majd megragadom a kezét. – Esküdj meg, hogy az életedért, melyet nem vettem el, a testi épségedért, melyben kárt nem tettem a szolgálatomba állsz, míg tartozásodat le nem róttad nekem ezért cserébe. Esküszöl? - kérdem, de ellentmondást nem tűrnének meg szavai, ott rezeg ujjaim végén. Jobb, ha esküszik, a maga érdekében.



reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Nikki Sanders


2018.szeptember 4. - New Orleans Tumblr_mb699in2Yw1r2368yo1_500
☩ Reagok :
10
☩ Play by :
Maggie Q
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Júl. 22, 2020 8:30 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Fateful Encounter

@Beelzebub & Nikki  



Nem tudnám pontosan felidézni, hogy mikor volt az, amikor az érzelmeimet bezártam egy dobozba, és mélyen eltemettem azt, hogy soha se tudjanak többé megnyomorítani. Azt hiszem ez inkább egy folyamat volt, mert először csak a felszínt kapargatva rejtettem el, hogy ha még valaha szükségem lenne rá, akkor könnyedén hozzáférhessek, de ahogy múlt az idő, és a sorsom egyre baljósabb fordulatot vett, úgy ástam végül egyre mélyebbre a gödröt. Meg fordult persze az is már a fejemben, hogy a lényem valója mellé a testemet is eltemetem, de egy ösztön, ami a halandókban rendkívül erős végül vissza tartott ettől. Persze az sem kizárt, hogy csak gyáva voltam megtenni azt, ami megszüntette volna az állandó szenvedést, és gyógyírt nyújthatott volna minden fájdalmamra. Mert bármennyire is mélyre temettem a dobozt, a sebeim már meg voltak és dühödt burjánzásba kezdtek, bárhogy is próbáltam őket kezelni. Nem volt hát más választásom, mint elnyomni a fájdalmat, elvonni a figyelmemet a szúró lüktetésről mely a mélyben tombolt, emlékeztetvén arra, hogy saját magamon kívül ne törődjek többé senkivel, mert az még több elfekélyesedő sebhelyhez vezet. Egy adott ponton túl a test már nem képest többet kezelni. Így a túlélésem kulcsa egyben a magány erődjét is nyitotta, én pedig nem voltam rest, és magamra zártam az ajtót miután beléptem.
Azért néha még eszembe jutott, hogy ki voltam egykoron. Ha ugyanúgy térdre estem volna egy démon keze által, mint most, akkor a hajdani Nikki már nyúlt is volna a pengéjéért, hogy egy határozott mozdulattal elnyesse a démon térdszalagját, hagy tekintsen gyűlölettel megtelt szempárral a pokoli lényre, mielőtt egy másik mozdulattal a szeme világától is megfosztja őt. Azonban ez már fel sem merült bennem. Feltekintettem rá, de csak szikrányi félelmet, vagy hangyányi türelmetlenséget olvashatott ki a tekintetemből.
– Mondd meg, hogy mit akarsz és akkor ki fog derülni. – szerette hallatni a hangját, az már egyszer biztos. Nem kászálódtam talpra, ott maradtam a térdemen, és úgy tekintettem fel rá. Ostobaság is lett volna mocorogni. Minek álljak fel? Hogy aztán újra a torkomat megragadva próbálja meg kiszuszakolni belőlem a maradék életet? Hajoljon le hozzám, ha ez a szíve vágya, nem fogok neki segédkezet nyújtani az elpusztításomban. Az bőven elég, hogy nem fogok balga módon belemenni egy olyan harcba, amit úgy sem nyerhetek meg. Pusztítottam már el démont, nem is egyet. De a lépés előny mindig nálam volt. Stratégiával és fegyverekkel felszerelkezve mentem oda, figyeltem minden mozdulatomra, és legfőképpen motiválva voltam. Célom volt, ami akkor is hajtott előre, amikor a testem már megálljt parancsolt volna. Mert ahogy egy anya a gyermekéért, képes olyan erőket is mozgósítani, amiknek létezéséról sem tudott, ugyanúgy egy nemes eszme által vezérelt ember képes áthágni a fizikuma határait. Nekem ez már a képességem fejlesztését jelentette, mert engem is hajtott még előre eszme: a túlélés. Csak éppen ez nem túl magasztos. Bár ki tudja. Olyan sötét időket élünk, hogy lehetséges, hogy hamarosan mindenkit ez fog előre hajtani. Akkor már én sem fogok kilógni a sorból. Bár, ha őszinte akarok lenni magamhoz, akkor be kell ismernem, hogy én mindig kívülálló leszek, és nem azért, mert nem akarnék beállni a sorba, hanem amiatt, mert mindenki, aki ott van nagyon egyöntetűen arra törekszik, hogy engem kilökjön onnan. Csak azért, mert más vagyok. Mert nekem olyan hatalmam van, amit ők el sem tudnak képzelni, vagy ha mégsem ez a probléma, akkor a származásom idegenít el mindenkit. Ezt a részét különösen nehéz elfogadni, amikor én magam még azt sem tudom, hogy ki hozott a világra. Még rámutatni sem tudok azokra a személyekre, akik tönkre tették az életemet. Ha ez a démon tőrbe csal, akkor legalább tudni fogom, hogy kinek kell ’megköszönni’ odalent. Éppen ez a bökkenő, mert ha el is tudnám kerülni itt, a pokolban, majd ismét keresztezni fogják az útjaink egymást. Akkor már jobb ezen a szinten lerendezni a dolgot. El fogott, és ezt csak saját magamnak köszönhetem. Eszembe se jutott, hogy egy erősebb démonba botolhatok, éppen itt egy felhőtlenül szórakozó csapatban. Azt hiszem, amikor az utamat választottam, és elfordultam volna a könnyebbik felé, akkor galád módon valaki mégis a nehezebb felé fordított.
– Többnyire azok, akik a lelkük eladása következtében váltak végül démonná. – nehéz volt, egy általános következtetést levonni, mert még csak pár alkalommal használtam a képességem démonon, de többnyire tényleg a ’frissek’ voltak tovább megzabolázva a hatalmam által. Ő viszont kifogott rajtam. Talán bölcs lett volna megkérdezni, hogy ő mégis hol áll azon a bizonyos démon ranglétrán, amiről már olyan sokat hallottam, de igazából nem izgatott. Elkapott és pont. A markában voltam, korábban még szó szerint is. Elrejtőzhetnék, és tovább állhatnék, egyik elhagyatott háztól mehetnék a másikhoz, de mégis meddig? Ha tényleg a ranglétra magasabb fokaira sikerült ennek a lénynek felkapaszkodnia, akkor biztosan vannak kedves segítői, akik segítenének neki a felkutatásomban. Amúgy is mindig a hátam mögé kell néznem, nincsen szükségem további rajongókra.
– Most a nevemre vagy kíváncsi? Szükséges ez? Nem elég, hogy teljesítem az életemért cserébe, amire megkérsz? Gondolom nem partnert keresel magadnak, így fölösleges lenne ezzel az információval terhelni magadat. – nem tudom pontosan, hogy miért nem akartam neki elárulni a nevemet, elvégre még nekem sem jelentett túl sokat, neki pedig akkor még kevesebbet. Mégis valamiért rossz érzéssel töltött el, hogy meg kéne osztani vele ezt az információt, bármilyen ostobaságnak is hangzik. Bőven elég, ha azt tudja, hogy mire vagyok képes, az lényegtelen, hogy én ki vagyok.
– És még megannyi más dolog is lehet a vesztem. De hozzá írom majd ezt is a listához. – közvetlenül azon személyek neve után, akik a halálomat akarják. Tartalmas lista egyébként. Tele olyan nevekkel, akikért egykoron bármire képes lettem volna. Milyen ostoba is voltam egykoron. Voltak figyelmeztető jelek, de elvakított a bizonyosság abban, hogyha én ’jó’ vagyok, akkor mások is azok lesznek majd. Súlyos tévedés. Továbbá nagyon úgy tűnt, hogy most készültem elkövetni a másodikat, amikor hajlottam a megegyezésre a démonnal. Persze hogy ez mekkora baklövés is az majd később fog kiderülni.
– Így akarod megpecsételni? Mit kell tudnom erről? – felvontam a szemöldökömet egy kissé, mert nem erre számítottam, de végül elővettem a csuklómon lévő tokból a késemet, és apró vágást ejtettem a tenyeremen. Éppen csak egy picit szisszentem fel, amikor a fájdalom érzete tudatosult bennem, de utána felálltam, rendeztem az arcvonásaimat, és a démonra tekintettem.  Azonban nem nyújtottam oda a kezemet, egészen addig míg választ nem ad nekem.


reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Beelzebub


2018.szeptember 4. - New Orleans Tumblr_pdg2lsQVGI1thtqud_500
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
240
☩ Rang :
A torkosság démona
☩ Play by :
Hugh Dancy
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Júl. 21, 2020 7:51 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next




nothing personal, it's just business



Oly könnyű lenne elroppantani a nyakát, hogy a nyakcsigolyák sikoltva mozduljanak el a helyükről, hogy a gerince törjön, s aztán élettelen testéből lakmározzam, ujjaim szorulnak is még, aztán engednek, hogy megvárjam a válaszát. Lehetőségeket látok benne, olyasmit, ami talán valójában nincs is ott. S zavar ez a felfedezés, mert valójában benne se kellene mást látnom, csak egy gyors falatot, egy kis csillapítást, ami folyton mardosó éhségemet csitítgatja, de hiába, elmém fertőzött, oly személy fertőzte meg, akit nem tudok magamból kiirtani egyszerűen, kitisztogatni a megmételyezett agytekervényeket, pedig megpróbáltam. Most mégis ez az elvághatatlan kötelék az, mely kezemet irányítja, s kezem megremeg ugyan undorodva, elátkozva magam és a másik démont, de a végeredmény, hogy hagyom levegőhöz jutni a hölgyet és a nyaka is ép marad. Egyelőre. Hiszen tudni akarom, hogy hol jár, hogy mit csinál most, hogy a pokol erre a világra vajúdta magából.
A suttogott válaszára érdeklődve hümmögök, s szemem sarka a halandok szoborcsoporttá fagyott, dermedt társaságát fürkészik, akik azt sem tudják mi zajlik körülöttük. Még néhány percig, kevés idő, hogy itt maradjunk, de elég idő lehet más körülmények között, azonban démonokat úgy tűnik nem fog a képessége túl sokáig az időbilincsébe, s akire gondolok rendelkezik oly okkult hatalommal, hogy talán az veszélyes a korcsra,  de persze az életének kockáztatása egy kicsit sem  zavar, ahogy a halála sem viselne meg, bár a kudarca nem vinne előrébb. Ha egyáltalán képes megtalálni, s ha túl is éli  akkor enyém lesz a megáhított tudás, ami nem vezet hatalomhoz, oka inkább  valami furcsa megszállottság. Azonban, ha túl éli a későbbiekben is jó szolgálatot tehet, de az a jövő zenéje még, majd elválik, a hasznos képességhez, hasznos személyiség is társul, vagy haszontalan, mint a legtöbb fajtája béli, egy oly adománnyal, melyet képtelen használni. Használhatnám én. Ám ahhoz előbb bizonyítani kell, s választhattam volna kevésbé veszélyes feladatot számára, de miért tenném? Jobb, ha a férges, rohadt, beteg alma, mely nem jó semmire előbb lehullik a fáról, minthogy magja szárba szökne. Természetes szelekció, a gyenge meghal, az erős életben marad, s jobb kevés időt arra pazarolni, ki érdemtelen rá.
Elhúzom a szavaira a számat, nem túl bölcs dolog egy démont arra emlékeztetni, hogy szüksége lehet ránk, még a büszkeségén ejtünk csorbát, ami arra sarkalja, hogy inkább mégis fojtsa meg a nagy szájú korcsot, aki jó helyen tapogatózik, de a tapogatódzó kezeket néha lerágják  a túl éles szemeket kinyomják, a pallérozott elmét megtörik, ám engedem, csak a eltaszítom, nem finomkodva, hadd tantorodjon meg, essen térdre előttem.
- Hogy valóban hasznosabb vagy élve, mint a gyomromban, az majd elválik. – húzom el a számat, feleslegesen iszik előre, mert saját bőrét fogja kockára tenni. Kifejezéstelen arcát fürkészem, van-e ott ínycsiklandozó félelem, megrögzött élni akarás, mely a malmomra hajtja a vizet  am úgy tűnik ura, illetve úrnője minden rezdülésének. Nem hiába, az okosok tudják, hogy faarccal, kiismerhetetlenül megnövekszik a túlélés esélye, bár nálam ez nem szokott beválni általában, de ez most egy kivételes alkalom, egy kivételes találkozás. Mert vágyom valamire, amit megszerezhetne nekem, amit megtudhatna nekem, bár ha hallgatnék az ösztöneimre, amik azt suttogják, hogy ha valamit jól akarsz csinálni elsőre, csináld magad, s ennél fényében már csökken az értéke. Csak hogy, akit én keresek bárhol lehet, mesterien szövevényesen szövi a maga kis halóját, mint egy pók, s oly helyekre is mehet  ahova én nem tehetem be a lábam. Ráadásul ott van ő, ő aki a magáénak tulajdonította, s mesterének nevezi magát, a teremtőjének, ki sokkal kegyetlenebb, s nem nézi közeledésemét jó szemmel, ahhoz, ami az övé, mert fél elpuhítja majd.
- Mi számít fiatalnak? – teszem fel a kérdést, de végül is a siker értelmében muszáj lesz többet felfednem róla, s mesteréről, mint amennyit valójában akarok. – A keresett démon nem mai darab, éles eszű és szemű, kegyetlen lény, aki ha hibázol nem ad másik lehetőséget a számodra. – mert könyörtelen a maga szépséges módján. A mesteréről hallgatok, hiszen talán úgy realizálódik, hogy szinte lehetetlen küldetésre küldöm, hogy az életét kockáztatom, s akkor már inkább meghal itt azonnal, de én tudni akarom, tudni mindent.
Szemöldököm felszalad a kis  közbeszólására, nem szeretem, ha megszakítják a beszédemet, ha már veszem rá a fáradtságot, s pupillája a birtokolt testnek gombostűhegynyire szűkül.
- Valóban, s áruld el, mire lehet számítani, kedves....- elakadok, hisz nevét nem ismerem, de nincs túlságosan jelentősége. Fekete hajkorona, mint az éj, egy elátkozott tollas, aki az éhség szolgálatába ál. Ravennek fogom hívni, hiszen a hangja is épp olyan idegesítően károgó megszorongatott hangszálaitól, mint a károgás.
Bár szavai saját képességeit méltatják, mintha az enyémet becsmérelnék, hát megrándul a szám sarka. Sokat  kell még tanulnia, hogy megválogassa a szavait a pimasz kis fattyú, de egyelőre nem taníthatom túlságosan móresre, hogy borítékoljam a kudarcát.
- Az elbizakodottság a veszted is lehet, ahogy a kérkedésed is. – unottan ropogtatom az ujjaimat. Közelebb lépek hozzá, fenyegetően közel hajolok az arcába, hogy lássam a szemének fehérjéjében hívogató rózsás ereket. – Előbb bizonyítanod kell. Mondjuk, hogy az első megbízásod egy teszt, nem szabom meg, hogyan és mit csinálsz, de kutasd fel nekem azt a démont, figyeld meg, légy az ányéka, s ossz meg velem minden információt, ami a birtokodba kerül, legyen az bármilyen jelentéktelen. Ha hasznosnak bizonyulsz, a következő alkalommal sem ragom le a csinos kis pofikádat a helyéről. – ez az alku  van annyira rossz, mintha lelkét kívánnám, sőt sokkal rosszabb, hiszen ő eleve csak elkárhozhat, de életében még azt tehetett volna, amit akar  ám így az enyém. Megveszem, mint egy rabszolgát, az életéért cserébe, ami a pokol kénköves bugyraiba vezetne, ha nem lenne zárva, de nem kell mindenről tudnia. Kezembe harapok, vérem kiserken a halandó tenyerén, s vinnyog, majd a korcs felé nyújtom. Nem kötöm magamhoz  hagyom, maga döntött így, s ha meggondolja magát, úgy levadászom a megszegett esküért.


Ajánlott tartalom
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma



●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 36 felhasználó van itt :: 5 regisztrált, 0 rejtett és 31 vendég :: 2 Bots

• Fajaink száma •
Arkangyal
2/2
Leviatán
7/6
Angyal
1
Démon
14
Bukott Angyal
4
Ember
4
Félvér
4
Harcos Angyal
4
Vadász
5
Nephilim
7