Omnen dimittite
spem, o vos intrantes!
Staff, és tagok által keresett karakterek

 
• Jezabel •
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Hell or Heaven


Jezabel VQSi8OZ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
1069
☩ Rang :
Staff
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Jún. 28, 2020 12:53 am
Következő oldal


Gratulálunk, elfogadva!
Üdvözlünk a Hell Or Heaven FRPG oldalán



reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Jezabel


Jezabel Tumblr_pftkjjpka21xh78j2o1_500
☩ Történetem :
☩ Reagok :
10
☩ Play by :
Alaina Huffman
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Jún. 25, 2020 11:54 pm
Következő oldal


Athan
Vérvörös vihar pirkad.
Keresett
20,000+


Jezabel
Karakter információ
Család - Teremtőm maga Lucifer, felemelt egykoron Belial, eltemet egy napon talán az Üresség. Másokra nincs szükségem, csak azokra, kik kezem alá dolgoznak.

Mi a beosztásod - A 13. légió kapitánya

Melyik oldalon állsz? - Pokol. Lucifer. Belial. A átkozott hármas.

Városod - Főképp kietlen, elhagyatott városok, ritkán érintkeztem tömegekkel.

Porhüvelyem neve - Saját. Azonban elneveztem - ha kérdik, Nadia-nak hívom magam. (Vagy épp amit megkövetel a helyzet.)
Alaina Huffman
Belial
Rangtalan
Démon
Athi
User kora: igen

Karakter képességeinek leírása

::spiritusz – olajat önteni a tűzre, mely már amúgy is hatalmas lángon lobog. Minden démon talán nem születik okkal, a nagy számok törvénye nem is engedné és felesleges is. Kellenek a sakkbábuk, a futótól elkezdve a gyalogon át, feláldozhatótól a kulcsszereplőig. Már előnnyel léptem a fekete és fehér mezőkre, hiszen sosem éltem sanyarú emberi sorsot, Lucifer keze munkája vagyok, míg sokan betűk, számok, írásjelek, én maga a felkiáltás jele, a cselekményé.
Sosem nyugszom és mégis. Harcra születtem, arra, hogy a kard, a fegyver a végtagom legyen, mint a karom, az ujjaim, az akaratom. Hobbi, szenvedély, életforma, ki minek nevezi. Előbbinek, mármint szabadidős tevékenységnek idevallhatom az angyalidomítást? Talán igen, ha már a kártyajátékok nem kötnek le. Küzdőszellem, tudás, amely hosszú életem alatt alakult ki, együtt tanultam a fejlődő világgal, úgy, mint holmi gyermek, holott sosem voltam, a pillanat, amikor létezni kezdtem, már cselekvésre kényszerített. Sok időt sosem töltöttem az emberek között, mégis, amiket alkottak, azok megfordultak ujjaim között – imigyen forgattam kardot, késeket, tőröket, legyen halandó vagy később természetfeletti kovács keze munkája. Felfedeztem a puskapor szépségeit, a robbanás pillanatát, noha jobban szerettem mindig mozdulni és cselekedni, mindennek megvan a maga kényelme. Az első lőfegyver lassúsága, a modern gyorsasága és precizitása. Utóbbit bevallom, talán jobban elhanyagolva csak a vészterhes időkben fordítottam végképp magam mellé, ha szükség volt rá, de senki sem csalódhat; kreatív vagyok, aki kiskanállal is képes alkotni, úgy puszta kézzel sem riadok meg. Törékenynek, nőnek látnak, aki mégsem fél bemocskolni a kezét, elhárítani az ütést vagy kitörve támadni. Újra és újra, mintha sosem kifogyó kút lennék, amelyet a vér táplál. Teremtőmnek bizonyára szép gondolatai támadtak alkotás közben.
+1 fegyverhasználat; +1 kitartás; +1 erő; +1 küzdőszellem; +1 harci tudás

::okkultizmus – használni az észt és végezetül azt, amelyből gyúrtak. Egy nő kreatív, feltalálja magát, ha nem megy erővel, jöhet a másik módszer. Tagadhatatlan, hogy sokszor az egyik tudás a másik kárára válik, ámbár, szerényen kijelenthetem, én mindennel meg vagyok elégedve és eddig mások is. A mágia olykor elengedhetetlen, ahogy elsajátítunk egy új fegyvert, úgy a láthatatlan pengék és ujjak irányítása sem utolsó. Maximalistának neveznének, alapgondolat a kezdetek oda. Nem hiába a mondás, miszerint a méreg a nők fegyvere, elvégre, kotyvasztani, alkotni is a mi dolgunk, mondjuk elhiszem, kellemesebb a húsleves pár csepp fojtogató eszencia nélkül, de senkit sem lehet hibáztatni, ha eltér a recepttől. Mindig van új, mindig van fejlődni, ha pedig a megszokott helyemről kipateroltak, új hobbik után kell nézni, így, maradt ez. Minden más mellett. Makacs vagyok, ha nem is bolond, szívesen figyelek új praktikákat, örök megújuló lehetőségnek tekintem ezt a vonalat. Meglássuk, mennyire lesz élesebb, mint a pengém.
+1 mágia; +1 tudás; +1 pokoli eszencia
[a szabályzat szerinti szint KEZDŐ, azonban annak igencsak felső szintje]


::ravaszság – minden démon csalfa, hazug és a vesztedbe vezet negédes mosollyal. És valóban. Helyzetfelismerés és azonnali megoldás, hiszen ha éles a helyzet, kevés az idő a reagálásra. Nincs idő hezitálni, rapid döntések és cselekmények, amelyek meghatározzák a pillanatot. Szeretem csavarni, ha van rá idő, alakítani, hogy kényelmes legyen és tökéletes, mint egy álca vagy álom. Hazugnak hazug volnék, ez tény, hol kegyes, hogy kegyetlen, hol pedig szükséges. Hiszen a lapokat nekünk kell forgatni, talán ebben a helyzetben is, amely új és szokatlan, mégis tele lehetőségekkel. Egy lépéssel mindig előrébb kell járni, szinte szaladni egyes esetekben, erre is gondoltak abban a pillanatban és nem vagyok rest kihasználni. Manipuláció, meggyőzőképesség és talán itt jön képbe a külső, amely jóval rásegít arra, hogy az ördög démonát eladhatóbbá tegye. Finom vonások, vörös tincsek, átható pillantás, noha nem hasznos mindenkinél, de használható. Abból kell dolgozni, ami van, ha pedig lehet miből, ki kell használni. Nekem semmi sem szent, ha valaki útban van, ha valaki felesleg, hátráltat, felhasználom, akármely vége van. Lelketlenként nem kötődöm olyanokhoz, akiben nincs érdek és aki jelentéktelen, viszont, nem hazudok, ha mégis, néha inkább játszadozom velük a vég helyett. Szórakozni, akár megoldásként odavetni és várni a véget. Mert a futó átlósan lép, de ebben a játszmában csal.
+1 intelligencia; +1 meggyőzőképesség; +1 karizma; +1 gyors észjárás

::amiről nem beszélünk – a sötétnek is több árnyalata van, az örökös mély fekete pedig messze áll tőlem. Legnagyobb hiányosságom a felszín. A sok évem alatt kevésszer értek lábaim talajt, szükségtelennek éreztem, hogy amíg igazi csata vagy épp mozgolódás nem folyik, köztük mutatkozzam. Tapasztalatom, amit bőrömön éreztem valójában, igencsak kevés. Mindig letekintve, lenézően figyeltem a halandókat, gyengének, elesettnek, semmisnek tartottam létezésüket, akikből alapanyag válhat csupán a pokoli kohászatban. Ennek fejében, amikor kénytelen lökődtem a felszínre, új, ismeretlen sokaság és merevség tört rám. Nem találtam a helyem, amely fontos lett volna, hiszen nekem kellett egy út. Nem voltak támpontjaim, hogyan és miképp kellene úgy viselkedjem, hogy nem süt rólam, mi is vagyok; és erre ekkor szükség volt. Így kietlen tájak és magány, más démonok társasága, tőlük vettem át alapokat, majd gondoztam a jelenlegi szintre. Hiányos, karcos, noha meg tudom őket téveszteni, el tudom hitetni velük – főleg, ha erre szükség van – van még mit pótolni, noha a fogam nem fűlik hozzá. Emocionális skálám szegényes, együttérzésem csak illúzió, szívem pedig kő, lelkem sosem volt. De gyorsan tanulok, a mosolyom már egészen elbűvölő.
Persze akadnak még hibák, mint az az egy, ami kudarc nevet visel, vagy épp a türelem hiánya, hogy sokszor elvesztve csattan az ostor, vagy épp pontosan az a pokoli lét, amely miatt talán a kegyetlenség már-már néha nem a legszebb megoldás. De tagadhatatlan hasznos.
-1 tapasztalat; -1 helyszínismeret; -1 emberség




Minden történet rejthet titkokat
Talpa alatt csikordulnak a szilánkok, érzi, ahogy puha bőrébe fúródik az egyik, a mocskos talajon azonnal ott csillan friss, szinte forrongó vére. Meztelen bőrét a betóduló, kora hajnali hűvösség simogatja, nyúzottnak érzi mégis, eleven húsnak, amelyről nemrég fejtették le a bársonyos fedőréteget. Hirtelen és gyorsan zárultak be a kapuk, neki esze ágában nem volt a fenti viadal egy percét sem élvezni, egészen addig, míg a szégyen nem mocskolta be, amely miatt, a nyúzott érzet csak egy áldás. Ha lenne ideje, egy szilánkkal húzná le karjáról a bőrt, amelyet akkor leengedett. Az öröklét átka az emlékezés és a felejtés hiánya, akármennyi idő is telik el, háborgó bensője nem nyugszik.
De ma nem ez az egyetlen problémája. Nincs új a nap alatt, azonban, mégis, nem tervezett kiútja visszafordíthatatlan, valami nincs rendben. Valami történt. Valami bosszantó. Valami mindig történik. Hiszen a nyugalom sosem volt opció, ajkaira mosoly kerül, a lehetőségek várománya. De jelenleg akkor sem.
Átlép egy eldőlt bábut, egykoron erre aggatták eladásra kínált rongyaikat. Eddigi öltözéke a sarokban pihen, a földön, túl árulkodó, túl hivalkodó, el is felejtette, hogy miképp is illene magát feldíszítenie. Ajkain simít végig, el is felejti, ha nem használja, ha nem mutatkozik. Fürdőzött a vereségben, várt a pillanatra, a cselekedetre, a parancs mégis tiszta, még ha tudja, ez az övezet háborús és forrongó, pont neki való, mégis, most tele még több veszéllyel. Szinte belebizsereg, játékosan könnyed nevetés hagyja el ajkait, egyszerre menne és egyszerre süllyedne a sötétbe, ameddig nem tisztul a terep.
Embernek kell tűnnie, ezért jár egy régen elhagyott, magára hagyott, elfeledett üzletükben. Kihagyva egy jókora időt, tapasztalatlanul nyúl a számukra hivalkodó öltözékhez, neki azonban igencsak tetszetős az anyag puha és selymes tapintása. Az egykori fehér színe már fakó, szürke, porral átitatott, ahogy leemeli a kupacról, ahova ki tudja ki halmozta. Egyszerű esése kényelmesnek tűnik, emberi, embernek fog kinézni benne, fehér bőrét, vörös tincseit emeli majd ki, ahogy eddig a fekete, sötét, amelyet elrejtett. Már most hiányolja, már most gyűlöli, már most szégyenletes látvány. De az embereknek talán csodálatos, ameddig nem talál megfelelőbbet. Lerázza, a porfelleg száll fel, érzi az időt az anyag illatába mászva, beleitta magát. Egynek jó lesz.
Hiába az idő, a kissé már merevség, lágyan siklik bőrén fel, az utolsó mozdulat a cipzár, amelyet kényelmes mozdulattal húz a helyére. Lepillant magára, valaha valaki ebben indult volna hűséget esküdni Istennek, hát ő már esküdött, minden szentségtelennek, abszurd és szürreális ezt látni magán. Lenyúlva, egy határozott rántással szabadul meg egy dísznek szánt tüll rétegtől, a földre dobja, ahogy a vállrésznél pihenő darabokkal is ezt teszi. Kényelmesebb, fellélegzik a bőre. Egyelőre, egy gyors kötéssel erősíti fedett combjaihoz fegyverét, nem sok, hiszen nem készült fel. De indulni kell. Kilépkedve a napfénybe, talán valaki épp angyalt lát, a talaj pedig jobb lenne, ha csak pusztulna utána.
A parancs az parancs.


Rangtalan, nő, ebben a maszkulin világban elég a lefitymáló pillantáshoz. Elég volt. Magának kellett bizonyítania, ahogy frissen, a romlott káoszba érkezve eltüntetni azokat a szemeket, amelyek így tekintettek rá. Kikaparni az íriszeket, elvakítani a gőgösséget felé. Hamar eltiport, felülkerekedett, felhívta magára a figyelmet, A Figyelmét, mindenki azt hihette éhes, olyan magasságokra vágyik, ahonnét ha leesik, könnyen összetörik. Holott tévednek, szívósabb nem is lehetne.
Szinte csontjaiban érzi a hevesség pillanatát, a várakozást, amely a kertek alatt ólálkodva kúszik egyre közelebb. Nem volt sem egyszerű, sem gyors, sem kegyes, mégsem hátrált meg, egy pillanatra se, a halandók gyengesége a fáradékony test és a bizonytalanság, amikor meg-megremeg a kéz. Vérben fürödni, újra és újra, ahogy átvágni magát azokon, akik útjában voltak, akik csak egy pillanatig is kételkedtek abban, mire képes.
Világi pillanat a felemelkedés, ahogy álla előbb le, majd felfelé esik, mozdul, tekintete megkeresi azt a pontot, amely tudatába ég, amely pillanat talán már akkor eldöntetett, mikor megteremtették, csak a körülmények voltak alakíthatóak.
Jezebel felemelkedve kapitányként állt a hadsor élére, elébe, hogy forrongó személyét, örök készültségét tettlegességbe ültesse át. Közel volt az ezerhez, ahogy pedig elhagyta, úgy tekintettek fel rá azon sorokból, amikért ő felelt, figyelte az, akitől a kegyet megkapva életét örökre a viszályokkal teli földhöz kötötte.
Mintha csak tegnap lett volna, mintha csak tegnap hangzott volna fel az árulás harsonája, mint kűrt, amely csatába édesgetve, pusztulásba lökve mindenkit, akin akár egy cseppnyi érezhető volt a gyűlöletes kórságból. Nem kellett noszogatni, a kegyesség csak játék, amely mögött ugyanúgy gyilkos szándék lapul, alattomosan és csendesen, mert mintha csak jól állna neki, úgy húzza és csavarja, aztán eljön, eljött a pillanat, nyoma nem marad semmi szórakozásnak. Harcra termett, harcot ad és sosem nyugszik, nem szereti a nyugalmat, de erről senki nem kérdezi és senkit nem érdekel. A Viszály lovasa keze alatt, légióját vezetve azonban pontosan azt kapta, amit csak kívánhatott, panasza sosem volt, csak még és még, hosszú, végtelennek tűnő időkön át. Sosem véget érő filmszalag, amelynek párja nincs, talán kissé csőlátással bír, azonban, meglehetősen precízen alakította a szerepét a felhozatalban.

Kelletlenül szusszanva tápászkodik fel, azonnal a távolabbi alak felé villan tekintete. Kicsavart tartás, mozdulatlanság, elégedett sóhaj. Végképp felegyenesedve lépked közelebb felé, nem mondja, hogy minden lépte kellemes, viszont határozott. Már nem angyalnak látszó ábránd, gyűrött, már néhol szakad öltözete vértől és sártól mocskos, mindkettejüké ott van, adok és kapok, ahogy annak lennie kellett, szinte már felélénkült és lelkesült a harctól, amelyre régóta várt és mégis, taktikai lépésként kerülte ki őket. Az égi barmokat könnyű vágóhídra csalni, csak úgy rajzanak, külön örömet lel benne, hogy nekik is ezen a kietlen, halott világon kell sínylődniük és nincs jobb dolguk, mint az Ördög leányába kötni. Fintor kúszik ajkaira, leereszkedve fonódnak ujjai az angyalpenge foglalatára, egy határozott rántással szabadítja ki azt a húsból. Felpillant, az épület kitört ablaki sokaságában is látni, melyből zuhantak ki, nem is olyan régen. Nem volt nagy magasság, mégis kellemetlen reccsenés, de ennek a nyomorultnak legalább az utolsó. Egyelőre ebbe a házba rendezte be a rezidenciát, épp egy renitens után kutatott, akinek idefent úgy néz ki vérszemet kapott és nem kívánja kötelességét folytatva színe elé járulni. Ám legyen. Nem ő lesz az első és nem is az utolsó, sokakat fertőzött meg-e föld, e világ, csak ő nem tört belé, aligha folyt bele jobban, mint az első pillanatokban. Merev tartása, ahogy feláll, fenyegető lehet, pont a képpel, a testtel, amely lába előtt hever. Hangokat hall háta mögül, kényelmesen fordul hátra, pillant a felé igyekvő négyes felé. Aggodalmas, puhatolózó szavak, szemeit forgatja rá csak, feleslegesek. Egybeforr. Lustán vezeti végig pillantását rajtuk, gondolatai cikáznak. Vannak sejtések, tények, ismertek, amelyeket elsőre talán ő sem vesz észre, talán rá is hat az az egész, ami a világot jellemzi. De még nem jött el az idő, a játékot játszani kell. Bokája még eléggé természetellenes szögben mozdul, majd később foglalkozik vele. Lassú, kimért léptek, fenyegető aura, amelyet ismernek, hiszen kivívta réges-régen azt, hogy ne kételkedjenek abban, ott-e a helye. Semmit sem szól, semmi előjele annak, ahogy végül az egyikükbe meríti a még mindig vértől vöröslő pengét. Vagy áruló, vagy figyelmetlen, nem érdekes, ő így köszöni meg. Egy apró halálhörgés, ketten fekszenek a földön, ő pedig tovább sétál. Kiadja a parancsot a továbbállásra, ideje közelebb merészkedni. Három év hosszú és kegyetlen lassú várakozás és háttérben maradás már bőven engedi azt, hogy tudja, merre és hova lépjen. Színre kell, a színe elé. Egyszerű a képlet.

Ideje visszaölteni a feketét. Noha a halandók mindent a testükre akarnak passzírozni, megtalálja a maga kedvencét. Vörös tincsei lágyan libbennek a szélben, kutató tekintete elkalandozik. Ez nem a Pokol, nem az Észak, nem az, amelyet bárki gondolt volna. Ahogy a birodalom pusztul, úgy alakulnak az esélyek. Régóta, és szoros szövetségben él a Lovassal, vér köti össze őket és az ő lojalitása kikezdhetetlen. Bizalmasa felé egy kényelmetlen, kényes alakulás után békélt meg, az előző bukása után sokáig fenntartásai voltak vele szemben, azonban, megkérdőjelezni a démon szavait, lehetetlen, gondolatai vannak csupán. Mély lélegzet, egy nem létező pecsét, noha aligha lehet rá azt használni, hogy barátkozik. Inkább szövetségek, érdekek, alkuk kötik bárkihez, mivel azonban keveset járt emberek között, keveset is tapasztalt. A Légió megmaradt tagjai váltig állítják, hogy vannak emberek, akad pár lélek, akik szívesen tartanának velük, ő viszont biztos nem fog velük lépést tartva pihenőket kiosztani és ételt kutatni. Mivel azonban nem képesek arra, amelyre teremtésük óta kárhoztak, a pusztulásra, roppant bosszantó tényezők. Majd a sorfalnak talán elmennek egyszer, ha nem tartózkodik tőlük annyira. A vereség óta még mindig figyelve a mennyei jelenlétet, óvatosságot tanult, rejtőzködött abban a három évben, amelyet idefent töltött. Kerülve a nagyobb városokat, az ő vidéke a pusztulás és halál szintere, a csontok kavalkádja. Nem érzi a félelmet, nem érzi azt, hogy gyáva lenne, noha nehezen fogta és fogadta el, a múlt egy lezárt szelence.
Felemeli az állát, a vérvörös naplementébe bámul.
Hamarosan indul a műsor. Csak ő türelmetlen már hozzá.




Hell Or Heaven FRPG
- CAELO VEL IN INFERNO -
 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma



●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 22 felhasználó van itt :: 7 regisztrált, 0 rejtett és 15 vendég :: 1 Bot

• Fajaink száma •
Arkangyal
2/2
Leviatán
7/6
Angyal
1
Démon
14
Bukott Angyal
4
Ember
4
Félvér
4
Harcos Angyal
4
Vadász
5
Nephilim
7