Omnen dimittite
spem, o vos intrantes!
Staff, és tagok által keresett karakterek

 
• Asaliah •
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Hell or Heaven


Asaliah VQSi8OZ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
1068
☩ Rang :
Staff
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Jún. 23, 2020 5:26 pm
Következő oldal


Gratulálunk, elfogadva!
Üdvözlünk a Hell Or Heaven FRPG oldalán



reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Asaliah


Asaliah E83335a5009dbbd39bd38feebc51f9df
Asaliah 1608b68d9c8b83cc118119493142

☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
98
☩ Rang :
Ex-katona
☩ Play by :
Kate Beckinsale
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Jún. 21, 2020 2:57 pm
Következő oldal


Belphegor
A délután tudja, amit a reggel sohasem sejtett volna.
Keresett
7500


Asaliah
Karakter információ
Család - Adexael és a Csapat, már ami maradt belőlünk. Úgy alapjában véve, volt időm elgondolkozni hogy kihez hogyan állok. Közel száz év, én és a halhatatlan lét... Bizton állíthatom, mai napig Dex az akit Főnökömnek mondhatok.

Mi a beosztásod - Ex-katona

Melyik oldalon állsz? - Még nem foglaltam álláspontot. Majd kiderül még! Dex sokat nyom a latba.

Városod - Folyamatos mozgásban vagyok, jobb ez így mindenkinek.

Porhüvelyem neve - -
Kate Beckinsale
Adexael
Ex-katona
Bukott Angyal
29

Karakter képességeinek leírása
Mivel angyali képességeimet elveszítettem, mikor bukásra ítéltek a csapatkapitányom miatt, így ezeket nem érdemes már megemlíteni, nincs igazam. Voltak, most pedig egyáltalán nincsenek, de vannak félelmeim, erősségeim és olyan dolgok is amiben full tehetségtelen vagyok. Hát vegyük őket szépen sorjába;

FÉLELMEK
~ vesztes pozíció
~ megaláznak
~ jelentéktelenné válok, nem vesznek figyelembe

AMIBEN KIEMELKEDŐ
~ kreativitás, találékonyság
~ remek színészi vénával rendelkezek így ügyesen állítom magam mellé szerencsét, jól forgatom a „lapokat”
~ karizmámnak köszönhetően könnyen befolyásolom környezetem

AMIBEN ROSSZ
~ hedonista életmódomból adódóan bizonyos helyzetekben igen elővigyázatlan vagyok
~ esetenként túlzottan elbizakodott
~ alacsony érzelmi intelligenciával rendelkezem





Minden történet rejthet titkokat
Magabiztos, erőteljes, szigorú, intenzív, színes személyiség volnék. Mindennek központjába saját jólétemet állítom. Értékrendem meglehetősen elferdült, viszonylag alacsony érzelmi intelligenciával rendelkezek, furfangos, gyors észjárású, jó a nyelvérzékem. (Ne csodálkozz ennyi évvel a hátam mögött) Szorult helyzetben is könnyedén feltalálom magam, jó színész, ravasz csábító és igen öntudatos így rosszul viselem ha megmondják mit csináljak. (Kivéve Adexael, neki egyetlen szavát sem vétóztam meg soha!) Bosszúálló típus vagyok, a megtorlást általában alaposan lépésről lépésre megtervezem.  Kedvelem az érzelmi játszmákat főként ha én kerülök ki belőlük győztesen. Igazi haszonélvező, erkölcstelen, hatalomhajhász nőszemély vagyok. (Meglepődtél mi?) Ugyanakkor rendkívül jó manipulátor, nem esik nehezemre az egész világgal elhitetni, hogy valójában egy irgalmas szamaritánus vagyok. Nem véletlen hát, hogy jó színészi képességeimet kihasználva már évtizedek óta vegyülök el az emberek között, a vadászok előtt is könnyen elérem, hogy embernek higyjenek, a démonok pedig... Nos, csak hulljon a férgese. Kapcsolati hálóm rendkívül szövevényes, mivel beutaztam a világot rengeteg közösséget és lelket, lelketlent ismertem meg – ebből adódóan bizony meglepően messzire ér el a kezem. (Még bukott mivoltomban is.) Tipikusan az a nő vagyok/voltam akinek jobb kitérni az útjából is.

Karakteres, nem mindennapi arcom van. Hangsúlyos áll és arconcstjaimhoz érzékien dús ajkak és távolságtartásra intő égkék tekintet párosul. Alakom követi a 20. század nő ideálját, - legalábbis amit az apokaliptikus állapotok megengednek-, alapvetően karcsú ám a szükséges helyeken kellőképpen kerekded. Öltözködésemet tekintve általában elegáns ruhadarabokat viselek ezzel is megdobva cseppet sem hétköznapi kisugárzásomat. Vagy amit Sariel hagyott belőle, miután lemetszette gyönyörű szárnyaimat.


Nos, ha volna szabad megjegyeznem, megtennéd, hogy amíg mesélek addig a szemeimre koncentrálsz? Igen! Sokkalta feljebb vannak, mint ahonnan indul a pillantásod! Ó remek, a füled még a helyén, az eszedet elvettem, oké, oké, semmi probléma! Elnézem, de csak itt, csak most és csak neked... Életem hajnalán egyszerű angyal voltam, nem sorolhatsz a nagy öregek közé, hiszen hétezerötszáz éve létezem csupán. Majdnem csak tinédzsernek számítok, tudod, olyan kiskamasznak, aki hamar érik, főleg kinézetre. Engem nem kötött le az hogy bárkire is óvó szemmel tekintsek, nem akartam bármit is magaménak tudni, hogy azt birtokolhassam, én szerettem azt ha minden pontosan és gyorsan az én elképzelésem szerint zajlik. Mikor megkaptam szeretett angyalpengémet az első dolgom volt, hogy kipróbálhassam. Fekete markolatú, tűhegyes végű csodafegyfer, a markolat és a penge találkozásánál pedig cirádás betűk hirdették, hogy az bizony Asaliah-é. Talán itt kezdődött, hogy elkezdtem gyakorolni, képeztem magam arra, hogy démonokat öljek ha kell, számíthassanak rám az angyalok hadai... Talán itt történt meg az a hiba, ami miatt óriásit fordult az életem... Élet? Ahh kérlek, nevetséges, hiszen csak létezek, én nem élek... De pazarul el tudom játszani! Rengetegszer figyeltem azért az embereket, ellestem ezt azt és egy idő után már szinte tökéletesen utánoztam mozdulatokat, kifejezéseket, szavakat, gesztusokat. Mint egy színjáték. Mégis az volt a fontos, hogy valami több legyek, jobb és merészebb.

Hamar váltam katonává, győztem le démont is ha úgy hozta a sors. Nem éreztem kegyelmet, megbánást... Semmi olyat ami eltántoríthatott volna a dolgomtól. Azt viszont mégsem mondhatom el magamról, hogy gyilkológép lennék. Ahol lehetett, ott én kiskaput kerestem, nem szerettem a szabályokat a beskatulyázást, mégsem láttál rajtam semmit. Sosem szóltam vissza. Aztán egy napon fordult a kocka. Egy olyan angyal keresett fel, akinek már hírből is ismerős volt a neve; Adexael... Határozott, jó kiállása magáért beszélt. Valamiért bennem olyan tiszteletet ébresztett, mint addig semmi és senki más. Kicsit mégis furcsállottam a dolgot, vajon mivel váltottam ki belőle azt, hogy végül a csapatába válogasson? Mégsem haboztam igent mondani, szinte azonnal követtem Őt, a parancsait kötelességtudatosan hajtottam végre és mindenben egyet értettem vele. Még akkor is, mikor 1916-ban elhangzott; "Elég ebből. Senki ne segítsen nekik! Ez parancs." Ekkor pedig még mit sem tudtunk arról, hogy iszonyat nagyot fogunk szívni, vagyis sejtés volt róla, talán ha akkor Dex nem tér vissza a Mennybe... Mit álltatom magam, Sariel előbb utóbb levadászott volna minket. De ott az emberek annyira bárgyúk voltak... Mai napig foglalkoztat, hogy mi volt az oka annak a háborúnak, annak a csatának, ahol nekünk kellett volna segíteni... Vajon mindig is a démonok ugrasztották össze az embereket? Ebbe buktunk így bele? Ez az akadály volt nagy a csapatnak? Ha nem lenne az a bizonyos rossz, akkor is így alakult volna a helyzet? Mennyi, mennyi kérdés és a mai napig nem kapok rá választ. De hogy végül miért hagytam fel a korábbi paranccsal? Miért nem próbáltam jobb belátásra bírni a feleket? Mert az emberek túl gyorsan esnek bűnbe, túl könnyű megvezetni őket... Felesleger rájuk időt és energiát pazarolni, vagy ahogyan a Főnök mondta sokszor, "nem érdemelnek segítséget, nem éri meg"!

Azon a kora nyári napon hiába kérleltük közösen, Dex visszatért "jelentést tenni". A többiek valamiért elérték, hogy a másik oldalt is meglássam, nem lesz ez így jó... Bár a hangos szóváltásból kimaradtam és konkrétan nem foglaltam álláspontot sem, a csapattal maradtam, hogy elrejtőzzünk. Hogy miért? Magam sem tudom, talán azért, hogy segítsek nekik minél jobban beépülni az emberek közé? Ki tudja. Sokszor foglalkoztatott, hogy mi lehet Adexael-el, vajon miért nem keres fel minket, hiszen mindent tudott rólunk, ismert mint a két tenyerét... Hosszú idő óta voltunk már egy csapat. Biztosra vettem, hogy valami baj történt. Azt is biztosra merném állítani, hogy végül az én hülyeségem miatt találtak ránk... Fél évig bujkáltunk, aztán meguntam, tudni akartam mi van odafent és óvatlan voltam. Így ránk találtak, mind a négyünket a Mennyekbe hurcoltak, ahol már az angyali hóhér várt minket, hogy megfosszon szárnyainktól. Egymás után, pokoli kínokat megélve hagytuk hátra szárnyainkat, hogy aztán a földre száműzessünk. Oda, ahol elbuktunk... Nem klisé egy kicsit? Szerinted? Gondolj csak bele, kapsz egy feladatot, de rájössz, hogy teljesen értelmetlen, vagy ráeszmélsz, hogy ehhez kevés vagy, pedig nem egyedül kell megtenned... Ott motoszkál a fejedben a kínok között, hogy ezt meg sem érdemelnéd! A vak is látja, hogy az ember könnyen megvezethető, s a démonok mindenhol ott vannak, így vagy úgy de csalfa útra viszik a lelkeket... Mindenkiben megtalálják, hogy hol gyenge... Ha pedig elgyengülnek, Isten sem segíthet!

Már több, mint száz éve, hogy szárnyaim nélkül kell járjak ezen a büdös sárgolyón, az emberek között... Nézem ahogy egyre másra buknak el, veszítik el a reményt... Kimondhatatlanul kriminális ez az egész... Elhagytuk Dexet, hátat fordítottunk neki, és hagytuk szenvedni, pedig mi is megsínylettük... Valahol mélyen úgy gondoltam, jobb lenne a teljes összetartás, de engem is elvitt a közösség húzóereje. Nem tudom meddig maradtam a csapattal miután idáig fajolt a dolog, de azt tudom, hogy hamar kiváltam tőlük. Bukottként már annyira sem éreztem jól magam. Az út alatt sokszor ér baleset, fájdalom... A képességeimet elveszítettem és már nem úgy gyógyultam, mint egykor. Közelebb kerültem az emberekhez, talán még közelebb, mint addig bármikor. Még többet másoltam rólunk, próbáltam beilleszkedni és elvegyülni. Hamar kiderült, hogy a sebeim sem gyógyulnak azonnal ha sikeresen bekapok egyet... Régi dicső fényem kihúnyt, mint a csillagok, ha meghalnak, pedig cseppet sem voltam halott, maximum bizonyos szempontból, vagy csak az angyaloknak. Mindenesetre szar érzés volt fegyver nélkül, szárnyak nélkül lébecolni. Főleg mikor kiderült az is, hogy éhségemet halandó ételekkel kell hogy csillapítsam. Ennem kell, hogy ne enyésszek el... Ez annyira pocsék dolog.

A következő nagy kanyar pedig az az eset... Amara drága kiszabadult, a Sötétség a világra borult, a Mennyek és a Pokol lakói pedig a világra szabadultak a mit sem sejtő emberek közé. Azért a kedves tollas ismerőseimet jól kiröhögtem, így már nem is olyan buli bukottnak lenni, ha a szárnyas fivéreim és nővéreim is köztünk járnak. Így már nem is számítunk egyedinek. Olykor összefutok a többiekkel, de csupán felesleges tiszteletköröket futok, majd megyek a saját dolgomra, hiszen a száz év alatt azért sikerült olyan helyeken is járnom, olyan emberekkel megismerkednem, akik viszont ellentétei annak, amit én eddig láttam. Elkezdtem hinni abban, hogy mégis menthető lenne a faj, megérné küzdeni értük újra! Az emberi élvezetek kicsit elfajultak ebben az időben, megismerkedtem a testiséggel és a nők minden báját képes voltam felhasználni. Szörnyű vagyok mi? Na! A szemed maradjon csak az enyémen, ha kellően tudsz figyelni, akkor azon keresztül láthatod, amit én láttam! Elmesélhetem azt is, hogy... Tehát figyelj! Volt régen egy kedves kis nővérem, vagy húgom, lényegtelen, fiatalabb volt, mint én, bár nem sokkal. Mielőtt Dex annak idején felkeresett volna, sokat lógtam a kishölggyel, kinek neve Yvonne, bírtam nagyon, a maga módján eléggé bohókás volt, még angyalnak is. Miután történt velünk az a kis baki, minden kapcsolatunk megszakadt. Bevallom sajnáltam nagyon. Pár éve futottunk össze a krimikben hasonló sötét sikátorban, mintha csak rám várt volna, megvető szemekkel méregetett és fenyegetett, hogy ő bizony most megöl engem. Tudom, hogy megtenné, hiszen attól, hogy bohókás, nem sokban különbözött tőlem, amit eltervezett, annak úgy kellett lennie. Elhúzott ajkakkal pislogtam rá, ennyit a testvériségről. Sosem tudtam meg, hogy mi fordította ki így önmagából, hogy miért gondolta, hogym ajd ő ettől jobb lesz. Angyali erőm nem lévén több sebet kaptam akkor, mint akartam. Mai napig rajtam vannak a vágások hegei. Karjaimat tarkítják és majdnem hogy pokoli kínokat életem újra, míg a lány szapult. De már csak angyali fegyverével, mert a szavak mit sem értek. Egy szerencsés véletlennek köszönhettem, hogy akkor ott félre lépett s bicsaklott ki a bokája, kezét elkapva fordítottam önmagába angyalpengéjét. Szégyenszemre, de ott akkor megsirattam. Soha nem mentem a saját "vérem" ellen... Most pedig egynek a gyilkosa vagyok... Pengéjét a vérétől saját ruhájában tisztítottam meg, hogy aztán ott magára hagyjam és a fegyverét magamhoz véve új célomnak hódoljak, s ha kellett mindent bevetettem azért, hogy sikerrel járjak, akár egy démon ellen is, nem kevésbé tartva attól, hogy ebben az állapotomban elég veszélyes bármi olyanba belemenni ami nagyobb volumenű lenne.

Napjainkban is sokat kóborolok, lesem kinek lehetne szüksége egy kis "angyali" sugallatra. De ni-ni, kit látnak szemeim, Adexael poraiból újra éledt talán? Egy hete, hogy láttam elsétálni, nem is olyan messze attól a kávézótól, ahol bent szürcsölgettem azt a jó pörkölésű feketét. Felvillant bennem a remény! Tőle válaszokat kaphatok... Mégsem rohantam egyből utána, holott a lehetőség adott volt. Talán a megfelelő alkalomra várok, arra az alkalomra, mikor ő is rájön, hogy kellek neki! Vajon hogyan boldogult Ő a száz év alatt? Ha elé állok haragudni fogok még? Utálni fogom amiért nem voltunk mi sokkalta fontosabbak, mint az a rohadt jelentés amivel lyukra futott? De vajon Dex... hogy fog majd nézni rám ezek után? Megismer még? Vagy tán elfelejtett? Újra össze tudjuk hozni a csapatot? Miután a kávémat megittam és kiléptem az épületből, csendesen haladtam utána, mint egy árnyék, de sosem merészkedtem túl közel, talán még magam sem tudom, hogy mennyire lesz jó ötlet a viszont látás... De azt tudom, csupán egy szavába kerül és ismét oldalán harcolok, főleg, hogy már egy ideje van is újra mivel küzdjek. Vegyük fejét a démonoknak, hogy az emberek olyan szabadok maradhassanak, amit én annyira irigyeltem tőlük a mi hülye szabályaink miatt. Napokkal később, tervezgetések hada után egy csöndes délutánon léptem ki az urcára, pontosan Adexael elé.
-Szervusz Főnök! Emlékszel még rám?...





Hell Or Heaven FRPG
- CAELO VEL IN INFERNO -
 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma



●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 32 felhasználó van itt :: 8 regisztrált, 0 rejtett és 24 vendég :: 1 Bot

• Fajaink száma •
Arkangyal
2/2
Leviatán
7/6
Angyal
1
Démon
14
Bukott Angyal
4
Ember
4
Félvér
4
Harcos Angyal
4
Vadász
5
Nephilim
7