Omnen dimittite
spem, o vos intrantes!
Staff, és tagok által keresett karakterek

 
• Drake Wallenberg •
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Hell or Heaven


Drake Wallenberg VQSi8OZ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
1102
☩ Rang :
Staff
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Jún. 30, 2020 4:14 pm
Következő oldal


Gratulálunk, elfogadva!
Üdvözlünk a Hell Or Heaven FRPG oldalán



reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Drake Wallenberg


Drake Wallenberg Tumblr_mb699in2Yw1r2368yo1_500
☩ Történetem :
☩ Reagok :
27
☩ Rang :
New York vezetője
☩ Play by :
Jensen Ackles
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Jún. 18, 2020 2:56 pm
Következő oldal


Nieven
"Ha feladod, meghaltál!"
Kanon
32


Drake Wallenberg
Karakter információ
Család - meghaltak. Nem voltak elég erősek a túléléshez. Vagy éppen elég szerencsések? Mióta én lettem New York vezetője, azóta a város embereit tartom a családomnak.

Mi a beosztásod - New York vezetője vagyok. Megválasztásom óta büszkén viselem a címet, célom, hogy a parancsnokságom alatt állók élete minél jobb, biztonságosabb és könnyebb legyen.

Melyik oldalon állsz? - Csak és kizárólag az emberekén.

Városod - New York

Porhüvelyem neve - Szerencsére immáron a testem csak az enyém.
Jensen Ackles
Staff
NY vezetője
Vadász
Nieven
20+

Karakter képességeinek leírása
A legtöbb fegyverrel tudok bánni, elvégre a szükség nagy úr, vadászként nem engedhetem meg magamnak azt a luxust, hogy valamelyik használatát puszta úri szeszélyből ne sajátítsam el. Kedvencem azonban a kések és a hosszú tőrök, valamint a mesterlövész puskák. Azok elől még a legdörzsöltebb és tapasztaltabb démonok is csak szerencsével térhetnek ki. Ám mivel ritkán van alkalmam ilyet használni, így mindennapi fegyvereim közé a pisztoly tartozik még.
Fizikailag is igyekszem a legjobb formámat hozni, rengeteget edzek, valamint az öklöm használatatát se vetem meg. Mammon óta pedig az elmém karbantartására is egyre nagyobb hangsúlyt fektetek. Úgy érzem, szükségem van rá.
Rúnák és pecsétek terén az utóbbi időben kimondottan megugrott a tudásom, a legtöbb, vadászok által használt rúna mellett ismerek a démoniak közül többet, olyat is, amelyet emberként feltehetőleg képtelen lennék maximálisan kihasználni. Úgy látszik, nem csak Mammon távozott a titkaimmal, hanem én is profitáltam élősködéséből.





Minden történet rejthet titkokat
Az évek telnek, az emberek változnak. Velem se, mint szerintem egyetlen másik emberrel sem volt kegyes a sors. Már azt sem tudom megmondani, hogy a szüleim hittek-e Istenben, amikor, akár a Pokol, elszabadult a Menny. Apró gyermek voltam még, így semmilyen részlet nem maradt meg, de ez persze nem gátolja a rémálmokat a történtekről, képzeletem simán gyárt hozzá képeket, nehogy pihentetőek legyenek az álmaim. Meghaltak mind a ketten, de hogy angyal, vagy démon volt-e a gyilkosuk… ki tudja már azt?
Árvaházba kerültem, számtalan másik sorstársammal. Akkoriban is kitűnt, hogy remek a karizmám, bármilyen csínyt eszeltem ki, mindig akadt, aki kövessen. Ezzel szemben a bizalommal hadilábon álltam. Féltem, hogy elárulnak, otthagynak. Sok idő kellett hát, hogy összeszedjek egy “igaz” barátot, de megérte várni! Az első személy, aki beleesett ebbe a kategóriába, egy vadóc lány volt. A kezdetekben akadt köztünk némi rivalizálás, de aztán rájöttünk, hogy többre jutunk, ha egyesítjük az erőinket, s úgy próbálunk meg bármit is elérni. Onnantól kezdve elválaszthatatlanok voltunk. New York egyik árvaházának lakójaként nem meglepő, ha vadásznak tanítottak minket. Kemény és könyörtelen volt az edzés, de ezt csöppet sem bántam. Az életre készítettek fel minket, és arra, hogy visszafizethessük az angyaloknak, amit kaptunk tőlük, valamint megvédhessük magunkat a természetfelettitől.

A kiképzésünkön rengeteg mindenről szót ejtettek, csak azt felejtették el a tudomásunkra hozni, hogy sima, átlagos fegyverrel nem ölhető meg sem angyal, sem démon. Vagy csak én nem figyeltem eléggé? Mindenesetre csúnyán belefutottam ebbe már az első komolyabbnak mondható küldetésemen. Három, hozzám hasonló fiatal élére neveztek ki. Egyszerű, járőrküldetés lett volna, csakhogy, akiket le kellett váltanunk, eltűntek. A helyszín felderítése közben pedig Gabriel egyik, eltévedt angyalába botlottunk. Legyőztük és megöltük - legalábbis azt hittük -, néhány kisebb karcolással. Azonban amíg az őrhelyen időztünk, feltámadt. Aztán meg ránk, újra. Ezúttal az egyik társunk súlyos sérüléseket szenvedett el. Őt egy másik helyiségbe vitettem át, s az angyal holttestének őrzésére is beosztottam magunkat. Az egyik tag úgy gondolta, levágott fejjel már nem fog vidulni az angyal. Én azonban úgy voltam vele, jobb az óvatosság. Igazam lett, az angyal újfent életre kelt. A dolgok ezúttal jól alakultak, mivel nem ért minket készületlenül, mégis… a társaim szeméből már kiolvasható volt, hogy rosszul vannak az egésztől. Egyikünk sem ölt még előtte semmit meg, most pedig harmadjára végeztünk ugyanazzal az egy lénnyel. Az én gyomrom is veszettül tiltakozott ez ellen az egész ellen, azonban én voltam a vezetőjük, számomra az ő biztonságuknak kellett az elsőnek lennie. Inkább kiküldtem mindkettejüket, amikor nekiláttam módszeresen szétszabdalni az angyal testét. Véres meló volt, hiszen nem tudtam, mennyire kell feldarabolnom, hogy a lehető leghosszabb ideig maradjon halott. Végül, teljes kétségbeesésemben felnyitottam a mellkasát, és kivágtam a szívét. Nem lett mestermű, hiszen anatómiai ismeretekkel nem rendelkeztem, mégis, elhűlve, s valahol döbbenten bámultam a szívet, amit a kezemben tartottam. Nemcsak megöltem valakit, valamit, hanem meg is becstelenítettem a holttestét. De sikerült, az angyal nem támadt fel az őrködésünk ideje alatt, dermedt kábulatomból végül a váltás szakított ki. A másik csapat tapasztalt vezére rögtön haza - és pihenni - küldött minket. Egészen addig, amíg vissza nem értünk a szállásunkra, sokkosan szorongattam a kivájt szívet. Aztán az ajtóban eszembe jutott, hogy ideje volna elengedni és bevágtam a legközelebbi bokorba. Remélem nem ereszt gyökeret...

Idővel egyre jobb és jobb lettem, felfelé ívelt a karrierem, ha lehet így mondani. A feljebbvalóim elégedettek voltak a teljesítményemmel, egyre több és több ember irányítását bízták rám. Már nem ismertem kegyelmet. Minek is kellett volna? Szörnyeket öltünk. Nem érdemeltek mást, csak halált. Irtottam mindent, amire parancsot kaptam. Ha valakiről kiderült, hogy valami, úgy anélkül is, szívesen. Közben Natalievel kicsit eltávolodtunk, talált magának valami palit és teljesen beleesett. Örültem neki, hogy boldog, csak na… mondjuk nem sok időm volt a vadászosdin kívül másra.
Aztán egyszercsak a tárgyalóteremben ülök. Az első tíz alkalommal még figyeltem, de mostmár annyira rutin az egész. Csak bólogatós babáknak kellünk. Megszokott ügynek mondható, egy rejtőzködő félvért találtak, aki megölt egy vadászt. Ejej… Csendben, érzéketlenül hallgattam az ítéletet. Halál… várható volt... Félig unottan szemléltem a férfit. Olyan ismerős… - A büntetés végrehajtója Drake Wallenberg - Hogy én? Nem rémlett, hogy felcsaptam volna hóhérnak. Végigpillantottam a termen, s tekintetem megakadt Marissa Payne-en. Baljós, rosszindulatú vigyor ült a vonásain. Ez a nyomorult kígyó megérdemelné, hogy egyszer valaki kitekerje a nyakát! Közben kisebb dulakodás alakult ki a teremben. Fáradtan emeltem a tekintetem az irányába, ma még rengeteg papírmunka vár… Natalie! Arcom áthatolhatatlan maszk, ahogy azt kell. Már tudtam, honnan volt olyan ismerős a pasas. Könyörgő tekintete szíven ütött, mégis mind a ketten tudtuk, hogy azt fogom tenni, ami helyes. Megbánja az a nyomorult, hogy játszott vele!
Néhány nappal később sor is került az ítélet végrehajtására. Natalie sehol. Legalább az a féreg nem nézeti végig vele a szerelme halálát. De hogyan tudott beleszeretni egy szörnyetegbe?! Mondjuk sok nagyon ért hozzá, hogy embernek tettesse magát. Pontosan jelentem meg. Marissa Payne természetesen ott virított az elsősorban. Valahogy elfelejtettem üdvözölni. De a lába elé sem köptem, pedig lehet kellett volna. Bár az azt hiszem nem öregbítette volna a jóhíremet. Nos, végignéztem már pár kivégzést, meg ugye meg is öltem már ezt-azt, de még sosem álltam a hóhér szerepében. Jobban szeretek olyannal harcolni, aki tud védekezni. Végül odébb hesegettem a síró Natalie arcát, és éppen lesújtani készültem, amikor felnézett rám a tag. Ugye majd vigyázol rá, helyettem is? Hát majdnem félrement a penge, de végül szerencsére sikerült egyben leválasztani a nyakáról a fejét. Valamint csak odakint, hallótávolságon kívül káromkodni egy kurva nagyot. Remélem azért még hallotta a tényleg nagyon halkan elsuttogott igent.

Ha van, amit sosem fogok elfelejteni, akkor az a Félvér Háború lesz. Addig is sokan tiltakoztunk az ellen, hogy “a veszélytelennek látszó” természetfeletti békésen élhessen a városunkban. Az emberek városában. Egyébként is, most komolyan, mi az, hogy veszélytelennek látszó?! Na ne röhögtessen senki… Szóval, egyszer úgy esett, hogy egy csapat teljesen ártatlan félvérhorda - kiegészülve pár démonnal -, aképpen határozott, hogy ők veszélyes, gyilkos banda szeretnének lenni. Milyen meglepő, nem? A dolognak csúnya vége lett, hiába halt meg az összes, mocskos démonivadék, az én embereim közül is túl sokan odavesztek. Ez a katasztrófa megelőzhető lett volna. Ahhoz azonban cselekedni kellett volna a városért, dolgozni, figyelni, s azon gondolkodni, hogyan lehetne a város emberei számára minden sokkal jobb. Persze ez úgy nehezen kivitelezhető, ha a város vezetősége otthon vakarja a valagát és azon elmélkedik, hogyan is tehetne szert még több hatalomra és javakra. Szánalmas! A jóhír az volt, hogy eme véleményemmel nem voltam egyedül. Annyira nem, hogy a város lakói követelték a kinevezésem New York vezetőjévé. A tanács még próbálkozott egy gyenge “tartsunk népszavazást”-tal, ám a hatalomra kerülésemet már ígysem akadályozhatták meg. Nem volt őszinte a mosolyuk, amikor gratuláltak a kinevezésemhez. De ez az ő bajuk. Gondoltam akkor.

Én mindent megtettem a városért. Olyan ember akartam lenni, akire mindenki felnéz. Akire örömmel, elismeréssel és tisztelettel gondolnak vissza, akár évszázadok múlva. Megeshet, hogy egy kicsit túl toltam a dolgot. A mélyrepülés első lépcsőfoka Mammon maga volt. A városomat fenyegette, és volt pofája velem is tervezni. Persze azóta már valamennyire átértékeltem magamban a dolgot, de akkor még csupán hatalmas arcátlanságnak látszott az egész. Egy nyavalyás démonnak volt mersze megszállni engem! Drake Wallenberget! Arra persze nem számított, hogy talán tiltakozni fogok, illetve erre lehet számított, csak arra nem, hogy magamba zárom. Utólag azért mélyebben átgondolnám ezt, noha kétség sem fér hozzá, hogy újra megtenném. Egy darabig nem is volt probléma, egészen hatékonyan kordában tudtam tartani a társbérlőmet. Akadtak vitáink, nézeteltéréseink, és kb két percre nem bírta befogni a csőrét, de egészen jól elvoltunk.
Majd jött egy angyal. Cassael, ahogy nevezte magát. Komolyan meggondoltam, hogy a képébe röhögök, amikor cirka fel akart csapni az őrangyalommá. A kemény, makacs, vadászi gondolatoktól - és Pestis Lovasátóll - túlfűtött elmémbe egyszerűen kabaréba illőként jelent meg a kép, amiben elfogadom a segítségét. Ám el nem üldöztem, mivel tudott a Mammonról . Bölcs döntés volt.
Végül a Halál jött. Na nem értem, bár az eredményt tekintve jobban jártam volna azzal, ha szépen csendben elszállít a Pokolba. A vörös, bögyös maca valójából férfi volt. Ugye mekkora csalódás? Egyébként pedig démon. Nem tudom eldönteni, melyik a libidógyilkosabb. Mammontól sikerült megtudni, hogy a Lovastestvérkéjét Gressilnek hívják. Sajnos azonban a családi összeborulásba belevették az én testemet is, amely így legnagyobb bánatomra gazdagodott egy pecséttel. Eképpen Mammon erősebb lett, én pedig gyengébb.
Kínos, de kénytelen voltam kapcsolatba lépni az angyalommal. Vannak dolgok, amikhez egy ember nem érhet fel egyedül, még vadászként sem. A Pestis Lovasának kiiktatása pont ilyen. Legalábbis azt hittem, hogy én kérek segítséget Cassaeltől, de mint a megérkezésekor kiderült, a pecsét, amit a nyomorult Halál volt kedves rám rajzolni, túlzottan is jól működött, és már inkább Mammon volt az úr, helyettem.Végül még önszántamból sikerült elhagynom New Yorkot, és a fejemben folyton az irányításért harcoló démont figyelembe véve még egészen könnyen ment a dolog.

Ittam már annyit eddigi életem folyamán (párszor), hogy tudjam milyen az, amikor nem emlékszel az éjszakádra, és fogalmad sincsen, hol is vagy egészen pontosan, de még ígyis sokkoló élmény volt, amikor rádöbbentem, hogy Egyiptomban tértem magamhoz. Ráadásul eddigre az idegesítő lakótársam is eltűnt, az egyetlen, aki információval tudhatott volna szolgálni a történésekről. Ó, de aggódni nem kellett, újabb természetfeletti érkezett. Hihetetlen, hogy ezek állandóan körülöttem rajzanak az utóbbi időben... Phanuel, az újabb “csodás” tollas hazaszállított engem és a ládát is. Eképpen szerencsésen megszabadultam ama fantasztikus, homokban bővelkedő országtól. Az élet hazaérkezéskor sem volt egyszerűbb. Mammon miattam mindent tudott New Yorkról és annak védelméről, szóval gyökeres változtatásokat kellett eszközölnöm, minél hamarabb. Előtte azonban várt még rám egy szörnyű hír.
A démonok komolyan szabadon bejárhatnak a városunkba?! - meredtem hitetlenkedve elit csapatomra. Hangom egy árnyalatnyival magasabb volt a megszokottnál, ami tisztán jelezte ingerültségem mértékét. Le kellett ülnöm, meg kellett nyugodnom. Komoran masszíroztam az ujjbegyeimmel az orrnyergemet, s igyekszem igyekeztem nem úgy nézni rájuk, mint néhány dilettánsra. Nem, nem ők tehetnek a kialakult helyzetről, én tűntem el szó nélkül… Mire az egyikük habogott valamit, feltartottam a kezem, hogy inkább hanyagoljuk a témát, már majdnem megemésztettem. - Nos, azt hiszem az elkövetkezendőkben azon kell dolgoznunk, hogy kiszorítsuk a démonokat. Csak és kizárólag Lucifer követei léphetnek majd be - vázoltam a tervet, amin én is éreztem, hogy bizony, több sebből vérzik. - Legalábbis ennek kell lennie a célnak. Nem kószálhatnak szabadon köztünk - helyeslő hümmögések töltötték meg a társalgásunk helyszínét. Milyen jó újra itthon… szokás szerint nyakig merülhetek a problémákba! Mégis, kellemes érzés áradt szét a testemben, de szerencsére az ajkaimra kívánkozó egészen apró mosolyt is sikerült elnyomnom.

- Az angyal barátaink majd segítenek! igyekeztem csak mérsékelt mennyiségű szánalommal pillantani a jelenleg az irodámban lelkendező San Francisco-i lakosra. A nevét már elfelejtettem. Kellemetlen. - De én a város elektromos hálózata iránt érdeklődtem - magyarázom neki jelen pillanatban még nyugodtan, hátha az előbb csak véletlenül értette félre. - Ugyan, ugyan, az angyalok nélkül sehol sem lennénk! - Kezdett tele lenni a póttartályom ezzel a jóemberrel. - Na ide figyeljen! - hajoltam hozzá közelebb, immáron nyilvánvalóan indulatosan. - Nem kimondottan érdekelnek San Francisco angyalai, sőt, azt is mondthatnám, hogy hidegen hagynak - meglepett, zavart pislogás volt a válasz, nem számított rá, hogy ennyire őszinte véleményt tárok elé. - Na de az egyezség… - rebegte. - Tartjuk hozzá magunkat, az igazoltan itt tartózkodó San Francisco-i angyaloknak nem esik bántódása. Azonban én elsősorban San Francisco embereivel kívánok összedolgozni! - húztam ki magam ültömben, hogy jelezzem felé, komolyan gondoltam minden kiejtett szavam. Ugyan megtűröm az angyalokat a városomban - jobban mint a démonokat -, de akkor sem állok le velük pajtizni.
És a végére: Mammonnál talán hoztam egy rossz döntést, ami túlzottan sokáig kivont a város életéből, ám nem ajánlom senkinek se, hogy alábecsüljön vagy lenézzen. Még mindig én vagyok Drake Wallenberg, New York vezetője! Aki pedig a hatalmam, vagy a személyem ellen áskálódik, könnyen megbánhatja… talán Mammonnak igaza volt bizonyos dolgokban.





Hell Or Heaven FRPG
- CAELO VEL IN INFERNO -
 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma



●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 20 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 19 vendég :: 1 Bot

• Fajaink száma •
Arkangyal
2/2
Leviatán
7/6
Angyal
1
Démon
11
Bukott Angyal
4
Ember
5
Félvér
3
Harcos Angyal
4
Vadász
5
Nephilim
5