Omnen dimittite
spem, o vos intrantes!
Staff, és tagok által keresett karakterek

 
• Charity Hospital •
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Hell or Heaven


Charity Hospital VQSi8OZ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
1069
☩ Rang :
Staff
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Nov. 11, 2020 2:59 pm
Következő oldal


***
Szabad a játéktér
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Online
Mammon


Charity Hospital Giphy.gif?cid=ecf05e47c2cf13674614af23fe6127fd7698690dd12eb543&rid=giphy
☩ Történetem :
☩ Reagok :
218
☩ Rang :
Lord/Lovas
☩ Play by :
Harry Lloyd
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Júl. 19, 2020 11:37 am
Következő oldal


- Elnézését kérek, amiért azt gondoltad, hogy abban a helyzetben vagy, hogy utasításokat adhatsz. Beißen(harapd).- és a kutyái így tettek, még mélyebre mártották agyaraikat, fogaik vége már a csontot karcolta, áttörve azt, szilánkokat törve ki belőlük. Jelezve az angyal számára, hogy nincs abban a helyzetben, hogy parancsoljon, vagy éppen javaslatokat adhasson Mammon számára. Hisz pont eme démon legkedvesebb kutyája feküdt előtte sérülten, és ahelyett, hogy a gyógyításával foglalkozna, próbál erős maradni, de ezzel is csak tovább pereg a homokóra homokja, egyik szem a másik után, és ha üres lesz a felső része, hát egyik végtag a másik után, majd ismétlés, újra és újra, még a földön fekvő angyalból nem marad más, csak egy torz, csonka húscafat.
- Höllenhund. Bleib ruhig und bewegungslos(Maradj nyugodt és mozdulatlan). Nem fog ártani neked, az élete a kezedben. De jobb ha tudod angyal, hogy jelenleg nem csak a társad élete van a kezedben.- nem hinné, hogy folytatnia kéne tovább, tudja jól ezt az angyal is, ha Höllenhund nem jön helyre, akkor mind a két tollcsomó azt fogja kívánni, bár sose hagyták volna el a Mennyországot, olyan kínokat fognak átélni, amitől minden démon de még Lucifer gyomra is felfordulna.
Mammon ujjai ökölbe szorultak, álla megfeszült és minden egyes mozzanatát figyelte az angyalnak, ahogy leteszi a pengét, ahogy kihúzta a tollát és a tenyerébe dörzsölte az olaját. Tudta Mammon, hogy mire is lehet azt használni, tehát eddig állja a szavát, ahogy Mammon is állni fogja, csupán az angyal gyorsaságán múlik, hogy hány darabban jutnak ki innen.
- Hier ist es(itt van).- belsőzsebéből elővette az öngyújtóját és az angyal mellé dobta. Ezt használhatja nyugodtan, arra elég lesz, hogy a tollát elégesse és a hamuját használhassa a gyógyításra. Persze ha mégse lenne, akkor mindenképpen használni fogja a saját erejét a démon, és a Pokol lángjaival teríti be azt az egy darab tollat, és talán még az angyalt is, hogy még ösztönzőbben hasson.
- Tudom jól, hogy mire jó az a hamu, apró Saraquiel. Nagyon is jól tudom.- tudta, hogy ki ez az angyal, voltak emlékei a régi időkről, nem kavart össze mindent a Láda, és arra is jól emlékszik, hogy igazán zavaró tüske volt a démon oldalában ez az ostoba angyal. Legszebb munkáit akarta tönkretenni, akadályozni a csodás járványok terjedését, a romlást és halált, és most mégis csak rá számíthat, hogy helyrehozza a kutyáját. A kutyáját, kinek hangjába már-már belefacsarodik Mammon szíve, az egyetlen olyan faj tagjához tartozott, akik iránt még érzett is valami gyengédséget, ragaszkodást a démon, és attól a tudattól pedig felfordult a gyomra, hogy egy angyal segítségére van szüksége ahhoz, hogy helyre jöjjön a pokoli ebe.
- Tik und tak, tik und tak engel, tik und tak. Die Zeit läuft bald ab. Arm oder Bein(tik és tak, tik és tak angyal, tik és tak. Hamarosan lejár az idő. Kar vagy láb)?- peregnek azok a homokszemek, olyan gyorsan peregnek, ideje lesz egy újabb végtagtól megfosztani azt az angyalt, és ha még meg is gyógyította Höllenhundott a szőkeség, Mammon döntésre jutott, vagyis pontosabban már rég eldöntötte ezt. Meg fogja ölni a megcsonkított angyalt, senki se érhet büntetés nélkül a kutyáihoz, főleg nem ártó szándékkal, és főleg nem Höllenhundhoz. Üzenet lesz ez azok számára, akik olyan ostobák, hogy a démonok városába jönnek, és próbálják az Istenük által kiosztott munkát folytatni ebben az istentelen világban.
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Júl. 13, 2020 12:27 pm
Következő oldal


Only the darkest ones

Zene: Vol 2 • Komment: Wink • szószám: 1015
──────────── ────────────
Fiatal kora volt talán a legfőbb indok arra, hogy kevesebbet használta mindig is angyali képességeit. Nem mert úgy hozzájuk nyúlni, mint egy ereje teljében lévő társa, és őrangyali mivolta, habár fontos volt, a Földön végigsöprő háborúban ő csakis halandókat volt hivatott védeni, olyan periférián elhelyezkedve a teremtésének köszönhetően, ahol ő nem válhatott központi alakká és nem is szándékozott. Létezésének alapköve az egyensúly megteremtése volt, mindig is törekedett arra, hogy megismerje a gonoszt, azt az ellenpólust, amivel a legádázabb ellenséget illették, de Saraquiel nem így gondolt a démonokra. Fontos részei voltak az élet fonalának, mert nélkülük ők sem léteztek volna. Ezzel az elgondolással számos problémát okozott már százhat éve során és számos alkalommal kellett megvédenie az igazát, de sosem emelte fel a hangját, nem verte a mellkasát és nem követelt soha, hogy higgyenek neki. A csendje árulkodóbb volt ezer szónál, ezer fohásznál és démoncsapdánál is. A szabad akarat híve olyan erősen élt benne, ami csak és kizárólag emberi befolyásolás eredménye volt. Még akkor is, ha eredendő célját az utóbbi időszakban nem tévesztette szem elől, de mindig hatott rá a környezet, az pedig befolyásolta... igazán minden lépését. Mert nem hagyhatta figyelmen kívül a szenvedést, bármilyen lény is élt át olyan kínokat, ami megroppantotta őt.
Ahogy most sem hagyhatta, hogy a pokolfajzat, ahogy Inga nevezte a kutyát, életének utolsó percei az ellenségei közt múljon el, anélkül, hogy ne próbálták volna megmenteni őt. Sara lassan mozdult, próbált nem fenyegető éllel mozdulni és igyekezte minden erejét összeszedni, hogy ne váljon túlságosan is ínycsiklandó falatnak annak a lénynek a szemében, aki sokkal idősebb volt nála, és ebben nem kételkedett. Az embereket kivéve aligha találkozott önnön magánál fiatalabb teremtéssel, s ez egyszerre rémisztette meg és nyűgözte is le. Valahol ezen gondolatok közepette jelent meg az újabb alak a teremben olyan sötétlő halált és robajlást hozva magával, amire a szőke angyal nem volt felkészülve. Űzött pillantását kapta oda a repedező és leomló falak sziluettjére, ültében dermedve is meg, mert ahelyett, hogy az annak előidézőjét figyelte volna és rettegett volna tőle, minden erejét össze kellett ahhoz szednie, hogy a sérült lény ne őt nézze annak az áldozatnak, akit el kellett pusztítani. Szárnyainak fekete, sűrű tollazata védelmet nyújtott a porfelhő ellen, de a mögötte feltámadó leigázás hangjaira reszketeg mozdulattal fordult úgy, hogy végignézze tehetetlenül mindazt, amit a másik angyallal tettek. Nem is az angyalt figyelte, nem is a pokolkutyákat, Saraquiel kéklő íriszei az idegen, haragos arcot figyelték, a vonások kemény élét, a fekete, gomolygó nihilbe mártott szembogarakat, s ahogy elhangzottak azok a bizonyos szavak, Sara nem bírta tovább a csendet, Inga fájdalommal átitatott kiáltása rezonált végig benne, s azon túl is megszólalt a szőke angyal.
- Elég legyen! A pusztítással nem oldasz meg semmit, hát nem látod, démon?! - nem, nem volt nyugodt egy cseppet sem. A pillantása az említettről, akit jelen helyzetben nem a nevén hívott, s nem is hozta fel az időről időre létrejött találkozásaikat, a fenyegetést követően nyelt egyet. Lehet, hogy nem így kellett volna, lehet, hogy nem ezeket a szavakat kellett volna kimondania, de kezdte a nyugalmát, az örökös pozitivitását kikezdeni New Orleans városa és az a mocsok, ami mocsárként nyelt el mindent benne és körülötte. Nem volt ide való. Nem volt igazán sehova sem való. Lassan fújta ki, felettébb zaklatottan a levegőt, hogy visszaforduljon a pokolkutya felé, aki közelebb kúszott hozzá idő közben, pofája az angyal arcától csupán pár centiméter távolságra lihegett. Lényéből a halál bűze terjengett, az a gomolygó forróság, ami a Poklot idézte és mindazt, amit annak "gazdája" hirdetett. Betegséget, fertőt, borzalmakat és végeláthatatlan szenvedést. Sara megrezzent, és automatikusan mozdult is, hátra, reakciójában pedig megtelepedett az állandó rettegés.
- Mondd meg neki, hogy ne támadjon rám.. Csak akkor tudok nekikezdeni, ha nem érzem azt, hogy bármelyik pillanatban kész lenne megölni engem, miközben azt akarom, hogy jól legyen. Mammon, kérlek! - sürgetés, talán egy cseppnyi idegesség is párosult azzal, amit szeretett volna, de anélkül, hogy Inga idejét pazarolta volna, lassan csúszott rá a pengéje markolatára apró keze, s ahogy az ujjai érintették a fegyvert, a lehető leglassabban húzta ki a tokból. A gyér fény ezüstösen csillant meg a kardon, Saraquiel pedig egyelőre maga mellé fektette azt. Tudta, hogy szüksége lesz majd még rá, de először más módot akart volna találni arra, hogy segíthessen. Ujjai kutatón simultak bele a tollazatba és lassan tépték meg a szárnyat. Nem volt kifejezetten fájdalmas, de érezte a hiányukat, azok olajos végét pedig tenyerében morzsolta el, hogy a bőrére tapadjon az. - Segítened kell... szükségem van tűzre - az életet pártoló lény volt, a pusztításra képtelen, ezért a természeti csapásoktól mentes életet élt mindig is. Ahhoz, hogy a kivont tollazat hamu formájában is a pokolkutya gyógyítására szolgáljon, szüksége volt Saranak Mammon segítségére és talán azzal el tudta volna vonni a férfi testbe rejtett démon figyelmét is Ingáról, és az ő kínzásáról. - Szükségem van a kitépett tollak hamujára - beszélt anélkül, hogy minden pillanatban a fájdalomtól átitatott lihegésre koncentrált volna. Azokra a pokolkutyákra, amik épp tortúra alá vonták a másik angyalt, vagy hogy ténylegesen Mammon lett volna az, akire figyelt volna. Baljának olajos tenyerét felemelte a sérült lény pofázata felé alázattal a tekintetében, ám mielőtt még rátámadtak volna, hirtelen mozdulva mélyesztette bele ujjait és nyomta rá tenyerét a sérült nyak vonalára, a velőtrázó fájdalomra viszont igyekezett nem reagálni. Nem tervezte, hogy sebekben fog turkálni, hogy a gyógyítás miatt kénytelen volt fájdalmat is okozni eleinte. A karja remegett az érintéstől, de egyetlen pillanatra sem vonta volna el Mammon leghűbb kutyájáról, azt pedig, hogy valószínűleg önmagát is meg kell sebesítenie ahhoz, hogy a hamu még erősebb gyógyítási folyamatot képezzen, nem akarta megosztani. Nem fogja feláldozni magát, de az a szükséges rossz része lesz. Szükségtelen lett volna szavakkal is alátámasztani az olaj hatását a kutyán, Sara mégis lassú, halk, lágy fohászba kezdett, olyan szavak gördültek szinte hang nélkül ajkain, amiket még létezésének első évtizedeiben tanult és sajátított el a gyógyításhoz, akkor, amikor a spanyolnátha idején milliók vesztették életüket benne. Tudta, hogy mivel fog járni ez a gyógyítási folyamat a legvégül, de nem akart foglalkozni azzal, hogy teljesen védtelenné és kiszolgáltatottá is fog majd válni mindezzel. Mert Mammon pokolkutyája fontosabb volt jelenleg, mint az, hogy ő ne merüljön ki.


reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Online
Mammon


Charity Hospital Giphy.gif?cid=ecf05e47c2cf13674614af23fe6127fd7698690dd12eb543&rid=giphy
☩ Történetem :
☩ Reagok :
218
☩ Rang :
Lord/Lovas
☩ Play by :
Harry Lloyd
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Júl. 04, 2020 11:40 am
Következő oldal


Mutatóujját lassan húzta végig öreg épület falán, vékony sávot hagyva az évtizedek óta rátelepedett porban. Vajon miket láthatott ez a fal? Oly sok halált, oly sok csodát, örömöt és bánatot, életek mentek tönkre vagy éppen jöttek a világra. Fontosabb volt ez, mint a templom, Isten ólja, ahova a pásztor beterelte a nyáját, hogy lehajtott fejjel imádjanak valakit, akit még csak nem is érdekelt mindaz, amit a bárányai mondtak. Nem voltak hát mások, csak ostoba állatok, akik maguktól rakták a kés pengéjéhez a nyakukat. Várva a csodát, megváltást.
Lépést követet egy újabb és újabb, talán keresett valamit, talán csak ki akarta szellőztetni a fejét, és élvezni a múlt rothadását, ami körbe lengte a kórház romos épületét. Kevés hely volt ebben a városban, ahol felütötte a fejét a pestis, egyik legszebb munkája, de mind beteget itt kezelték, még tömegsírba nem dobták őket. Érezte, ahogy testének pólusait átjárják ezek az energiák, olyan érzés volt, mintha egy drogfüggő kapott volna egy kevéskét a függőségének anyagából. Végleg nem csillapította az éhségét, de ahhoz elég volt, hogy éhen ne haljon.
Lassan ideje lenne tovább állnia, így hát elindul, hogy Höllenhundot megkeresse, korteremről haladt korteremre, de nem találta szerettet négylábúját, s elfogta egy érzés, egy nem túlságosan biztató és jó érzés. Egyre szaporábban szedte a lépéseit, fel az emeletre, hangok egyre erősebbek, dulakodás, harcok hangja és a bűz, a bűz, amit nem gondolt volna, hogy itt fog érezni, ebben a városban, valaki túl ostoba vagy csupán halálvágya van. S ahogy közeledett, úgy egyre több kutyája jelent meg és követték gazdájukat, hogy megtalálják az alfanőstényt.
Befordult a folyóson, szavak foszlányát kapta el, női hang nyugtatna valakit vagy valamit, és megérkezett, a látványtól pedig ujjai ökölbe szorultak, szemei elfeketedtek, harag öntötte el a mellkasát, minek nyomán a falon újabb repedések jelentek meg, végigfutottak a plafonon, miből kisebb darabok váltak le és hulltak alá.
Két angyal, egy szőke nő, és olyat tesz, amit a démon sose gondolt volna, mintha gyógyítani akarná Höllenhundot, és egy másik, egy férfi, kinek az állapotát tekintve, Ő lehetett az, aki elbánt a Pestis kutyájával. A démon és az angyal közzé állt, védeni akarná a nőt, de ez nem hatotta meg a démont, nem érdekelte, haragtól eltelve nyúlt a hatalmához, telekinézéssel a levegőbe emelte a férfit, és a falnak csapta, majd a másiknak, a plafonnak és végül a talajnak. Roppantak és törtek a csontok, szakadt a bőr, átütötte a húst a csont, de nem állt itt meg Mammon.
- Arme und Beine(karok és lábak).- tudták a kutyái, hogy mit a dolguk, egyként vetették magukat a férfira, karjait és lábaiba mártották fogaikat, nem foglalkozva a fájdalmas kiáltásokkal, mik elhagyták a férfi ajkait.
- Ez vár rád is, ha nem gyógyítod meg a kutyámat.- némi nyugalmat erőltetett magára.- Bal lába.- kiadta az utasítást, és a ballábat lefogó kutyái engedelmeskedtek. Szorosabban mártották fogaikat a húsba, és addig marcangolták, még le nem tépték azt.- Ez volt egy, kétpercenként egy újabb végtag fog következni, és végül a feje. Jobb ha sietsz.- és hogy kissé ösztökélve legyen az angyal, a két kutyája, kik megszabadították a férfit a lábától, a nő mellé álltak, véres pofával, fogakkal vicsorogtak, adva egy kis pluszt a számára.
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Jún. 24, 2020 9:19 pm
Következő oldal


Only the darkest ones

Zene: Vol 1 • Komment: 3.0, baby • szószám: 1211
──────────── ────────────
Lúdbőr szánkázott végig a gerince mentén és csipkézte a bőrét a hidegrázás miatt. Ugyan egy hete volt még csak New Orleans városában, ám nem is tervezte túl sokáig elnyújtani a látogatást, mert a pórusaiba a halál ezernyi lélegző, tocsogó soha nem ismert emléke beleivódott, a fájdalom és a kínok belemélyesztették fogait a gondolataiba, amik megbéklyózták, amivel nem tudott mit kezdeni. Calire Forbes halála óta egy kicsit talán elveszettnek is érezte magát és az a régi ismerős sem hatott rá olyan nyugtatóan, mint kellett volna. Nem érezte magát biztonságban Micah mellett, mert ott voltak, ahol. New Orleans az a hely volt, ami egy angyal számára a halál pecsétjét jelentette, az a hely, ahol a szárnyak elporladva hulltak alá és az a hely, amit nem nevezhetett vagy hívhatott Sara sem otthonnak. Soha. Egyáltalán... soha nem is volt igazi otthona, soha nem tudott úgy gondolni sem a Mennyekre, sem pedig a földi létére, hogy valahol haza is találna, mert mindig volt egy kicsit valahol, mindig az övé is volt egy-egy nevetés, egy temetés, az öröm és a szenvedés, de nem élhette meg és át teljesen. Úgy igazán sehol sem.
Nem vágyott Micah eluralkodó, fanatikus mániájára, és megunva a Meatballal való hadakozást döntött úgy, hogy muszáj lesz kockáztatnia, s a lába lassú ritmusban szelte az utca porladó, nedvességtől és mocsoktól átitatott kövezetét. Csak az ő légzését lehetett hallani, de csak amiatt, mert magába akarta szívni a város esszenciáját, azt a bűzt, ami megtelepedett a falakon, a fák göcsörtös kérgén, deres fényt rajzolva a töredező kerítéseket átfonó pókháló ezernyi cirádáján. Akkor húzta le a konyha egykori csodás pultjának felületéről a saját pengéjét, amikor Micah a falra rakot ezernyi ábrát vizslatta megszállottan, bejelölve azokat a helyeket az 1950-es évekbeli térképen, ahol Marox megfordult. A férfi észre sem vette azt, hogy a folyamatos kántálása idegenül hangzott, olyan nyelven megosztva a gondolatait, amellyel Sara még nem találkozott s nem is hallott. A szőke angyal pillantása lassan járta be a borostyánnal átszőtt falakat, a hiányos, töredezett ablakon átvágó szél fel-fellebbentette a régi függönyök málló anyagát, s mintegy végszóra a vaskos, súlyos ajtó megnyikordulva engedett a pántoknak. A hatalmas épület egyáltalán nem volt bizalomgerjesztő és olyan sem, ahova egyedül kellett volna Saranak bemennie, de a magány sokkal csábítóbb volt, mint a tudat, hogy idekint, az utcán nyílt terepen sokkal nagyobb célponttá válhatott volna, és habár lélektelenné vált, nem volt jelen pillanatban védence, nem hitte volna, hogy előbb kellene visszatérnie az Úrhoz, megpihennie örökre. Habár nem dolgozott benne mindig a túlélés ösztöne, a lehető legtöbb alkalommal óvatosan járt el, vigyázva a testi és szellemi épségére is, már amennyire lehetősége volt rá. Saját magára nem szerette használni a mágiáját, a gyógyítás tudományát, mert azzal még a mai napig legyengítette magát és mióta bezárultak a kapuk, nem tudott hova biztonságban visszavonulni, és csak még kiszolgáltatottabbá vált volna mindezzel.
Az ujjai az ódon ajtóra simultak, hagyva, hogy a léptei visszhangot verjenek a nihil csendjébe, s minden tiltakozó gondolat ellenére a járása lassan követte a falak és folyosók kanyargós rendszerét, bepillantva a kísérteties, hátrahagyott berendezéseken, az emberi nedvektől már megszáradt ágyak huzatain, a lemálló tapéták ezernyi résein, a porral fedett mosdókagylók porcelánján. A sóhaj, ami ajkain gördült le, talán port is kavart fel, a beszűrődő napfény pedig prizmát rajzolt a lábfeje elé a padlóra, s annak nyomait követve guggolt le, hogy az ujjai egy régi, hátrahagyott játékbaba rongyfonású hajába kapaszkodjanak bele, amit aztán magához ölelve tisztított meg. A szürke gombszemek kékké váltak, a pirospozsgás arc pedig a hellyel ellentétben túlságosan is boldoggá. Sara nem vált sem boldoggá, sem pedig nyugodttá, s ahogy a babát leültette a koszosszürke ágyra, a falakon visszaverődő és azok által felerősödő sikoly dermesztő hangjára megrezzent az angyal, s mielőtt meggondolhatta volna, már hátrahagyta azt a kórtermet, hátrahagyta a babát, s amilyen gyorsan csak tudott, a hangokat követte.. a lépcsősort követve, a sötétséget elnyelve igyekezett, a léptei visszhangjai pedig ott rezonáltak a tüdejében, a testében, ám arra a látványra nem volt felkészülve, ami fogadta őt.
A fekete hatalmas tollazat söpörte fel a padló porát, a sérülések pedig nem csak Inga testét borították el, hanem azt a másik valamit is, ami már szinte csak úgy vonszolta a testét, ám a sérülések súlyossága ellenére is félelmet keltő volt, a koncentrált figyelme pedig rémisztő.
- Sara! Mit állsz ott?! Segíts már megölnöm ezt a pokolfajzatot! - rivallt rá Inga a szőkeségre, akinek az ujjai lassan csúsztak le a markolatról és hagyta magára a kardját is, hogy még csak véletlenül se kövesse el azt a hibát, amelyet Inga viszont igen.
- Nem tehetem - törte meg a hangja a maga csendjét, a kéklő íriszei pedig a vörös angyalt figyelték, ahogy amaz alig állva a lábán, lihegve emelte fel a pengét, hogy újabb sebet ejthessen azon a lényen, akit a lehető legtávolabb el kellett volna kerülnie. A fenébe is. - Hagyd békén! Sérültek vagytok! - tanácstalanul suttogott a fiatalabb angyal Inga felé, aki megrázta a fejét.
- Most már befejezem, a Teremtőre mondom! - Sara közelebb lépett a másik angyalhoz, sőt, az angyal és a pokolkutya közé lépve fedetlen, védtelen hátát mutatva a lénynek meredt bele a zöld szemekbe.
- Nem... nem akarod, hogy ő meghaljon. Fogalmad sincs, hogy kihez tartozik.. Kérlek! Keresd meg Micaht, segíteni fog neked, itt van a városban ő is.. Hagyd békén őt! - ujjai, keze a háta mögé lendülve jelezte, kire is gondolt, és anélkül, hogy megvárta volna, hogy mit felel Inga, már pördült is meg a tengelye körül, hogy a pokolkutyával nézzen szembe. A vonásain nem tükröződött az az ádáz pillantás, amely a harcos angyalok jussa volt. Nem akart Sara bántani senkit sem. A karjait maga elé engedve jelezte, hogy nem volt ártó szándéka, de nem hallotta, hogy Inga engedett volna a kérésének.. - Inga! Kérlek... - suttogása alig volt hangosabb egy lágy fuvallatnál, reszketeg sóhajtása pedig a mellkasában rezgett finoman, s talán őrült volt, talán meggondolatlan, ahogy a sérült lény előtt letérdelt, s talán ezzel fel is ajánlotta volna magát neki, de a pillantása nem árulta el őt. Rettegett.. és tudta, hogy ezt a pokolkutya is meg fogja érezni rajta, de nem számított mindez jelen pillanatban, mert akihez tartozott, ő még veszélyesebb volt.
Nyelve végigszaladt kicserepesedett ajkain, s a padlón még közelebb óvatoskodott a lényhez a boncasztal mellett, a fájdalma pedig szinte kitapintható volt, Sara óvatosan ért volna hozzá, ám centikre a lénytől a levegőben megmerevedett a mozdulatban és inkább hagyta, hogy amaz őt mérje fel, a szándékait. A szívének dobbanásai erőteljesen dübörögtek végig a mellkasán, de hagyta, hogy a szárnyai lassan bontakozzanak ki és öleljék körbe a kuporgó testét is. A mozdulat könnyed volt, lágy és óvatos, olyan, amivel nem vált ő maga is célponttá, vagyis csak remélni tudta, hogy nem mások miatt fogja befejezni a létezését. - Nincs semmi baj - suttogott a pokolkutya felé, mintha azzal bármit is megoldott volna. Mintha elhitte volna a lény, hogy tényleg nem esik baja. Az angyal reszkető ujjakkal simított végig a fekete tollazatán, hogy hamarosan segíthessen a sérült testen.
Ahogy megérezte a negyedik lényt is a teremben, az ujjai a saját fekete tollazatába martak, de nem mert hátrafordulni, sem pedig az idegességtől lehányni itt bárkit is. Hallotta, hogy az emberek képesek voltak hányni.. Vajon angyal is?
- Mammon... - mondta ki azt az egyetlen nevet szinte csak magának, aki a hóhérjává válhatott ezen a rothadó napon. Soha nem akart még pokolkutyát meggyógyítani.
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Jún. 16, 2020 7:57 pm
Következő oldal




the autopsy amphitheater in the basement
Charity Hospital 12041668-6902321-image-a-28_1554802143515
Photographer: Leland Kent

... But I won't scream, won't give them that satisfaction
No I won't confess my false interaction
As I breathe deep and prepare for my passing
I hear them chant, burn the witch...
Ajánlott tartalom
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma



●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 21 felhasználó van itt :: 7 regisztrált, 0 rejtett és 14 vendég :: 1 Bot

• Fajaink száma •
Arkangyal
2/2
Leviatán
7/6
Angyal
1
Démon
14
Bukott Angyal
4
Ember
4
Félvér
4
Harcos Angyal
4
Vadász
5
Nephilim
7