Omnen dimittite
spem, o vos intrantes!
Staff, és tagok által keresett karakterek

 
• 18 + A Szeánsz - London, 1900 •
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Hell or Heaven


18 + A Szeánsz - London, 1900 VQSi8OZ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
1030
☩ Rang :
Staff
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Júl. 18, 2020 1:42 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


***
Szabad a játéktér
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Misran


18 + A Szeánsz - London, 1900 Giphy
☩ Történetem :
☩ Reagok :
148
☩ Rang :
választott régióherceg
☩ Play by :
Michael Fassbender
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Júl. 18, 2020 11:20 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


- Mi a rosszabb egy démonnál? 18+
────────────── [You must be registered and logged in to see this link.] ──────────────
[You must be registered and logged in to see this link.] - Két démon!
[You must be registered and logged in to see this image.]Megtiszteltetésnek tűnhetne az éhsége, a mohósága, a vágyakozása a húsomra, ami a fogainak karistolása nélkül is elér. Anélkül habzsol belém, hogy a nyelve a bőrömön szántana, hogy a húsom rostjai közül szürcsölné ki a gyengébb szálakat, cuppogva az elharapott erek csövein és a tekergő inak kusza iszalagjain. Eszik, érzem a pillantásából, a tenyerem alatt liftező ádámcsutkájának nyeléséből. Eszik a képzeletében, és én igazán kedvelem, hogyha valaki rólam képzeleg üres óráiban.
Ám van pár körülmény, amik miatt jelenleg egyáltalán nem megtiszteltetés, amit tesz. Egyrészt az óra nem üres, hogy képzelgéssel múlassa az időt, másrészt a falánksága mögött nincs egy morzsa megbecsülés sem. A fenyegetésem semmibe nézi, mint egy halandó ember, úgy mozgatja a szőke húsát magát, amikor mozdulatlanságot követeltem tőle nem szóban, de fenyegetéssel. Tudja ő, látom a szemén, tudja ő, csak szarik rá, ahogy az egyre jellemzőbb a sötét tanoktól elfordult emberiségre is. Nem figyelnek a sötétség intelmeire, nem hallgatnak már az árnyékok mozgására, nem jelent semmit a csontok lebegő, fehér figyelmeztetése, még a fájdalom sem jelent semmit, mert nem értik, hogyan és miért következik a tettre a megtorlás. De a régi szokásokat én nehezen vetkőzöm le, ha azt mondom ne tovább, és mégis mozgást látok, akkor mozdulok én is, akkor lecsap a fegyver, fröccsen a vér, ívben hajlik meg a test, az eleven és emeli magán az élettelent.
Vajon miért nem kiált? Az akaratom mélyre tolja kettőjük húsában a csontokat és csak a szőke fiúnak van mentsége a hallgatásra, kitört nyakának elszíneződő, lilás íve mögül csak fojtott nyögést hallok, nocsak Beelzebub, hát büszke lennék? Gőgösen hiú és hallgatag, irigy a kín hangjaira, amik elhagynák a szád, ha engednéd, de a te szádból a falatnak is olyan nehéz kikeverednie, hát még a szenvedő hangnak, ami hiába született és hiába is hal meg véres fogaid között. Azért kilestem, ki én amikor visszavontam a csontokat. Megláttam a kiköpött nyelv húsfalatjában is a szenvedést, az arcomra fröccsent vér művészetében, a pöszévé torzult szavakat. Érthetetlen és mégis érthető, megcsóválom a fejem, még mindig pökhendi ez a válasz ami nem is feleli meg a kérdést, vérhabos fehér fogai úgy marcangolják a szőkén hajas bőrt, hogy azt már-már nézni is fáj, miközben vinnyog, nem rossz hang, de felszabadítottam őt, és végül is, ez volt, amit akart.
- Alábecsülsz, de megszoktam - megpaskolom a kezét, miközben én is felkelek, az én izmaim most jobban nyújtóznak, a pillantása előtt nagyot nyújtózom, jobbomban a sárból felszedett nyelvének húsos kis ajándéka, cuppanós csókot illesztek rá, aztán a ház felé indulok, magam köré intve a szeánsz népéből azokat, akik figyelmemre érdemesebbek, és hátrahagyva Beelzebubnak az összes többit, mert kegyes úr vagyok.

//köszöntem a játékot!//

reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Beelzebub


18 + A Szeánsz - London, 1900 Tumblr_pdg2lsQVGI1thtqud_500
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
236
☩ Rang :
A torkosság démona
☩ Play by :
Hugh Dancy
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Júl. 16, 2020 3:17 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next




I'm a monster, ima haunt ya
Let me demons show








Egyáltalán nem a lobogó ölük látványa az, mely hiányzik, hogy panaszkodjam, vagy szóvá tegyem, de olybá tűnik az urak már csak a meredező, izgatott ölben mérik az elvárásokat és megelégedéseket, centire pontosan. Ez valahogy mégsem csökkenti ízletesnek tűnő húsa értékét, de egy kissé az én kedvemet is elveszi a további társalgástól, hát kérdését reakciók nélkül hagyom, mint aki nem is  hallotta, dehát nem kell a megértése, vagy hogy értse az elvárásaimat a halandók felé, vagy a viszolygásomat, ahogy nem kívánom megérteni az ő furcsa érzéseit irántuk, mert nem ad most semmit a tudás, ebben a kérdésben, csak még több értetlenséget vajúdik kettőnk közé, jelentéktelen lények miatt. Hiszen a halandók nem jelentenek számomra semmit, csupán falatokat, ahogy a fiú sem jelent semmit, hát feláldozható a szabadságért, melytől ím most a démoni herceg fosztott meg. Feláldozható, mert ez a szőke, nem az a féle, akit értékesnek találok, s nem éri meg az időt sem, hogy némi csiszolás után tán ízletesebb falat legyen. Mert unom, s akad itt érdekesebb falat, akiből harapni kell, legalábbis kéne, de ez az éj úgy tűnik nem ez én éjszakán. Igazán elfullasztó egy éj, a halott virágok illatával, a vér fémes szaga  melyet én fakasztottam, a sós kéjes halandó nedvek, melyet ő parancsolt. Elfullaszt a keze is, a torkomat szorítja, a szavaim által vonaglik meg ádámcsutkám a tenyere alatt, mohón liftezik, mintha nem a levegőt próbálná letuszkolni a mélységbe, hanem a falatot, amit nem sikerült kiharapni abból a csinos, határozott állából. Milyen kár, igazán nagy kár, s csalódottan mozdul a kezem, látom a felszaladó szemöldök rosszallását, s hallom a csontok intelmét, melyek fenyegetve emelkednek, kíméletlenül várakoznak, hogy lecsaphassanak rám. Felismerem a veszélyt, de nem rémiszt. S lecsap a Herceg, a csont vállamba fúródik, utat nyitva magának a húsban, elfészkelődve belém akad, s ahogy csontot talál, szilánkjai tű szúrásokként sanyargatnak. Haragjában csap le a többi, s alig óv meg az apró fiúcska teste, ahol mégis, keresztül fúródnak rajta, hogy engem érjenek, hogy belém fúródjanak, mert odakívánkozik mind. A test vonaglik, feszül a gerinc, mintha a test a földbe, vagy egyenest a pokolba menekülhetne előle,  s a beharapott szám mögül, fojtottan szakad fel a fájdalom gyötrelmes nyögése, hiszen ismerem én a fájdalmat, de cseppet sincs ínyemre, fogaim saját húsomba marnak, hogy nyelvem rágom, marcangolom, míg az egész lifegve meg nem adja magát, s nyelni kellene, mert bár az én húsom, mely nincs ínyemre mégis csak hús, de nyelni nem hagy a torkomnak feszülő tenyér. A szám megtelik véremmel, s ajkamon túlcsordul, de így is vérem áztatja sajgó, átlyuggatott testemből a földet. Ujjaim kifehérednek a fiún, akinek élettelen teste még nem fogta fel a halált, hát ujjaim lenyomatát, karmaim vért fakasztott félholdjait őrzi. Valaki sikolt, s a szemem kipattanva odatapadna, mert a sikoly mindig vonzó, de készülnöm kell, sajgó sebeim tudják, hogy a behatoló csontocskák, az apró szilánkok fájdalma, akkor gyűrűzik majd csak végig a halandóbb testemen, amikor a hercegi elrendeltetési helyükről ki kell kerülniük, mielőtt a sebek begyógyulnak, mert nem mindent képes kilökni magából a szervezet, ami nem oda való, valamire rá gyógyul a hús. Szavai miatt, kipislogom a kínt, hogy rá figyelhessek, s szörcsögve kuncognék fel, kibuggyanó vérrel az ajkaim között, mely a hófehér fenyegető fogaimat vörösre festé. Valami a tüdömet lyuggathatta át, tán azért érzem minden légvételnél, hogy szúr, bár nehéz lenne megállapítani, hol fáj jobban. Kiköpöm a tulajdon nyelvem oldalra, bár némi vér szétfröxskölődik, s a permet nem kíméli az úri arcot sem.
- Az effiket...- ejtem artikulátlanul a szavakat. Hogy melyiket, azt a képzelő erejére bízom, s mocorognék  törleszkedem a halott fiú testéhez, de minden mozdulat fáj. A most kell felvinnyognom, ahogy a csontok, kiszakadnak bensőmből, belemélyesztem a fogaimat a fiú koponyájába, s harapom, hadd törjön a csont, ám időm sincs kiszopogatni, szürcsölni agyvelejét, mert már emel is az úr, hiába panaszkodik neki a gyomrom nyöszörögve, vagy tiltakozik a kíntól rezdülő test. Elhúzott szájjal fordulok felé. Elveszi a fiú testét, s morogva mozdul a szám sarka jelezve, egyáltalán nem értékelem, hogy elvette, ami az enyém, de kezemre fog, míg lábunkat próbálom kibogozni, hogy kényelmesebb, legyen az ülés. A szemöldököm most nekem szalad fel, ahogy elhangzik a nem is fenyegetés, de ígéret, elmosolyodom.
- Cakk teffék, szehetem, ha nagyobb a váhaszték. – somolygom, s lassan tápászkodom fel. A sebek gyógyulásnak indulnak, de sajgásuk nem múlik el, váll sebemben turkálok, hogy kihúzzam a szilánkokat, amíg a körhöz vonszolom magam. Ott megállva pillantok vissza a démon úrra, majd kilépve, a römeg felé tartok, hogy végre egyek valamit, ha már az ízletesebb falatom nem jött össze.


reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Misran


18 + A Szeánsz - London, 1900 Giphy
☩ Történetem :
☩ Reagok :
148
☩ Rang :
választott régióherceg
☩ Play by :
Michael Fassbender
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Júl. 14, 2020 11:02 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


- Mi a rosszabb egy démonnál? 18+
────────────── [You must be registered and logged in to see this link.] ──────────────
[You must be registered and logged in to see this link.] - Két démon!
[You must be registered and logged in to see this image.]- Nem elvárás? Akkor miről is panaszkodtál eddig? - mosolyogva hallgatom a hazug magyarázkodást, persze egy démontól én sem várok mást, ha tehetem magam is kibújok korábbi szavaim árnyékából, hogy az igazságot kedvem szerint csavargassam emberekkel és angyalokkal szemben. Csakhogy ember nem vagyok, angyal meg aztán végképp nem, úgy látszik ennek a démonnak éppenséggel démontársaságban is ez a szokása. Ez sem új a nap alatt, csak éppen nincs kedvemre, ahogy a fiú halála sincs kedvemre.
Egy élet, egy halál persze nem sokat számít nekem, de sötét társaságba keveredett aranyhajú ifjú, lehetett volna híres szodomita, elhinthette volna a romlás magvait olyan házakban, ahova még nem jutott be az, de ártatlan külleme és furcsa jelleme egzotikus társasággá tette volna, akit már megérintett a sötét, hiszen egy eféle szeánszon találkoztunk vele. Pazarlás az eljövendő idők démonidézőit idejekorán elszakítani az élettől, mert bár egyikünk sem szereti a démonkörök fogságát, valójában egyszerű módja a felszínre jutásnak, és a halandók ostobák, mindig lesz lehetőség arra, hogy amelyikünk elég élelmes az kitörjön a körből.
De elhalt, elhunyt már ez, hűlőfélben levő tetem borítja korgó gyomrú ölvendégem, bizonytalan "talánja" hallatán felelemelem a szemöldököm, megmozduló karja nem hallgat a felemelt csontrakat intelmére, pedig ennél szebben a szám sem kérhette mozdulatlanságra. Nem habozok, hiszen démonnal nem érdemes kivárásra játszani, ahogy véres alkarját mozdulni látom a balomban a csont a vállába fúródik és a többi szilánk dühödten követi, rázúdul nyers haragom. Bordák, csontok, percek, szilánkok hasítják a fiú és az ő húsát is, egymáshoz szegezve a kettőt mielőtt különösebben volna ideje betakargatni magát, amint a gyanús mozgolódást érzem és látom. Valaki felsikolt, mert megrémiszti a támadó látvány túl a parancsomon, a borzalom behatolt valaki szemüregének mélyére múló sebeket szakítva.
- Annyi utasítást adtam amelyikre fittyet hánytál, melyiket jutott eszedbe követni? - figyelem őt amikor az önvédelmező mozdulat elcsitul, mert csak fájdalmat okozna magának, és azt nem szeret vagy érdektelen rá, attól függően, hogy milyen kedve kerekedik. Nem áltatnám magam azzal, hogy kiismertem, de ahogyan hozzám törleszkedik tudok róla egyet s mást, dörgölőzésért viszont nem büntetek.
Sőt. A csontokat visszavonom a testéből, hogy a démonhús beforrhasson, a nyakánál még mindig fogva felültetem és magam felé fordítom, a lábaink összegabalyodnak testvériesen. Eldobom a balomba fogott fegyvert, hogy kirángassam kettőnk közül a fiú testét, és szükség esetén a kezeit megfogjam.
- De tudod Beelzebub, akkor most menj csak. Foglalkozz a saját kedvteléseiddel, én meg majd figyellek, ha úgy tartja kedvem - nézem, hogy jelentenek-e számára bármit ezek a szavak, de mert túlságosan rejtélyesek, inkább folytatom. - Blackbridgel felhozunk még néhány jóravaló démont, és gondoskodom róla, hogy valaki mindig ott legyen, és kihúzza a szádból az ízletes falatot, ha egyszer az nem felelt meg amit én kínáltam. Tekintsd átoknak vagy áldásnak, de az évtized végére talán megtanulod, hogy mi az érték, és mikor van helye az ilyen játszadozásnak, szép Beelzebub - megsimogatom az arcát, ha hagyja, hiszen pőrék vagyunk, sehol egy jó kötél. - A kör leomlott, eredj hát - elengedem a torkát, fiatal még az éj, és annyi a teendő, hogy megvirrad, mire végzek.

reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Beelzebub


18 + A Szeánsz - London, 1900 Tumblr_pdg2lsQVGI1thtqud_500
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
236
☩ Rang :
A torkosság démona
☩ Play by :
Hugh Dancy
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Júl. 09, 2020 5:28 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next




I'm a monster, ima haunt ya
Let me demons show






Összeszaladó szemöldököm jelzi, hogy nem tudom követni, a hercegi logikát, hiszen fél perce sincs, hogy azt tette szóvá, hogy csak zabálni tudok, hogy nem élvezem a hús gyönyörét, hogyan is tehetném, ha ezek nem kiélvezni való falatok, s egyszerűen nem tudom neki úgy tálalni a mondani valóm, hogy értse mi hiányzik ahhoz, hogy ne csupán zabáljam őket, faljam mertéktelenül. De kár erre szót vesztegetni, hiszen rebben a szeme, az intésemre, mely elhessegetve int búcsút. Mutassa meg, hogy mily élvezetekre gondol, én figyelni fogom, mert az én bűnömre nem fogékonyak, aligha tudnám elérni, hogy a test gyönyörét, átfordítsam mértéktelen evészetbe, nincs közöttük ragadozó, prédák csupán mind, az egyetlen, akit érdemes lenne megízlelni, meg éppen azzal vádol  hogy elveszem az étvágyát, ami soha nem is volt neki, hát megrántom a vállam. – Valóban több marad, s mint mondtam, nem szeretek osztozkodni. – még vele sem, mert kell minden falat, az is ami látszólag hagyok elprédálni, kell a mindenség, hogy lecsússzon torkomon, hogy enyhülést ígérjen hamisan, s ne adjon sosem megváltást, mert nem született még a világon, nem teremtetett senki, aki eltelítené ezt a bendőt, a jóllakottság érzésé nálam folyton múló állapot, valami, amit hajszolni kell, de el nem igazán érhető.
Nem igazán érem fel ésszel a herceget sem, hiába a válasz, talán azért lehet, mert fajtabélimből is keveseket tartok nagy becsben, ahhoz, hogy társaságukat vágyjam meg, ne pedig a szinte önként felkínálkozó falatot. Emiatt nem tartanak velem szívesen, mert nyilvánvaló, hogy mit gondolok róluk, ahogy az is nyilvánvaló ők mit gondolnak rólam. Hát ismeretlen, s értelmetlen, ami elhagyja az úriszájat, szinte ki is ül arcomra az értetlenkedés, melynek hangot is adhatnék, de kár megzavarni a riadt fiú vinnyogását egy újabb kérdéssel. Ahogy ő is figyelmen kívül hagyja a kérdésemet, melyre magamnak kell rájönnöm. Ritkán érintenek meg, ami nem csoda, simogatni pedig még kevesebbnek támad kedvük, s kétségtelenül így jobban viseli a testem a becéző cirógatásokat,, mintha benne lennék. Nem gyávaság ez, pusztán megfontolt döntés, mely roppant logikus, bár a miértje akkor is érthetetlen a számomra. Csupa talány ez a május éj. S míg én próbálom magam számára megfejteni a történéseket, addig a fiú egészen belemelegszik a szótlan könyörgésbe, a fohászba, s ez mintha tetszene a őhercegségének, ellenben a játékos harapással, melyre méltatlankodó morranás a válasz, s fenyegetően borul párosunkra a hang, mint az éjszakai sötétség. Csak hogy bennem nincs félelem a sötétség miatt, hiszen egy anyagból származunk, s félelmet egyáltalán nem adtak hozzá különleges esszenciánkhoz.  – Egyáltalán nem elvárás nálam a lobogó öl, nagyon kevesen azonban akadnak, akiket nem rémít az elmúlás, akik meglátják az elmúlás szépségét, akik értékelik a nyers hús ízét. – de az is lehet, hogy túl sokat kívánok, s a világ megváltozott, fenekestül felfordult, vagy csak a civilizált városi emberek lettek ennyire „kifinomultak” ? Ki tudja? Ám nincs jelentősége, élvezetet kivan tőlem, de saját húsomban nem lelem, hiába csomagolja húscafatokba, kívánatosabbá téve, csak azokat nyalom le, férfiasságomat megtisztogatva némileg, de meg kell adni egy úrnak, amit kíván, s akad valami, amit ki tudnék élvezni, hát ráz a nevetés, torz mosolyom rá villan, s tudja, mintha tudná, mire vetemedek.
Hát hiába reccsen kezeimtől a fiú nyaka, átélem a fájdalmat, mely sajog, amint visszatérek a saját testembe, s emelkedem, kivillanó fogakkal, ám elszámoltam magam, mert a távolság a rám nehezedő fiú immár élettelen testétől nő, ahogy vértől mocskos testem lejjebb csúszik a céltól. Hát fogam a levegőbe harap, csalódotton húzom el a számat, keze már nyakamon, míg balja emelkedik, s minden mi maradt a halandók teteméből neki engedelmeskedik, hogy a magasból türelmesen, élesre rágott fegyverekként meredjenek felém. Élvezetes látvány, de igazán fájdalmadnak ígérkező, s bár nem ismeretlen számomra a fájdalom, még sem ragaszkodom hozzá, ha nem muszáj.
- Talán...- hangzik a fojtott hangú válasz, míg a gyomor újra kordul, kezeimet azonban szabadon hagyta, s a fiú testét húzom magamhoz, mint vigasz díjat, mert pontosan  felismerem, ha a prédám nagyobb falat, s tudom mikor kell elhalasztanom az újabb támadást, most nincs értelme újra próbálkozni, azért a kóstolóért, de a szemem még mindig úgy néz rá, mint akibe jó lenne beleharapni, ízlelni, nyelvemen görgetni, hagyni, hogy torkomon haladjon lefelé, elnyelném, egyé válnék vele. S kétségtelenül fedezéknek sem rossz a fiú, bár aprócska teste alig takar, de a fájdalmasabb pontokat elfedi.
- De inkább csak követni akartam az utasításodat, a saját húsom nem a legfinomabb falat. – nekem elhiheti, alig mozdulattal törleszkedem hozzá az élettelen szőke testéhez, várva lecsap–e rám a hercegi hatalom, hogy megtorolja a sértést.


reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Misran


18 + A Szeánsz - London, 1900 Giphy
☩ Történetem :
☩ Reagok :
148
☩ Rang :
választott régióherceg
☩ Play by :
Michael Fassbender
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Júl. 08, 2020 8:48 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


- Mi a rosszabb egy démonnál? 18+
────────────── [You must be registered and logged in to see this link.] ──────────────
[You must be registered and logged in to see this link.] - Két démon!
[You must be registered and logged in to see this image.]Elgondolkodva hallgatom a démont, aki mintha egy másik társalgásban venne részt, a szavaim leperegnek róla, félrehajtom a fejem. Csak eonok tapasztalata segít abban, hogy ne kalandozzak el érdekesebb látnivalóra miközben beszél, de ezt nem engedem meg magamnak. Nem vagyok óvatlan és egyetlen alacsonyabb rendű démont sem becsülök alá, hiszen ők alkotják a seregeink, földi maghintőink, megrontják és előkészítik az emberiséget, megérdemlik a figyelmet akkor is, hogyha némileg nehézkes a gondolatmenetük a számomra, a problémáik pedig érdektelenek az élvezetek árnyékában. Hogy integet nekem, pimasz fajta, a szemem rebben, sértődékeny démon vagyok.
- Panasz, panasz, panasz, tudsz te mást is Beelzebub, mint panaszkodni? Hol a mohóság, a falánkság, a torkoskodás, ami olyan félelmetessé tesz, az energia, ami elemészti a világot? Elveszik ebben a buta szóhömpölyben, amit arra vesztegetsz, hogy figyelemre méltatlannak gyalázod az emberi fajt és e jeles társaságot, akinek és aminek a megrontására születtél. Filozófus vagy te, nem is démon, egy elkényeztetett mizantróp - nevetem ki a szavait és nem kell a véradománya. Talán a fiún megosztoznék rajta, de szebben kínálná, ám ezzel a nyavalygással - elveszed az étvágyam, persze értem én, hogy így több marad neked - nézem azt a jó bőrt, de a démoné az ujjam alatt jobban tetszik, elhagyta a hitvány lényeg, ami esetünkben nem a lélek, csak sötét füst ami hajtja a testet vér helyett. Kicsit szórakoztat, hogy vinnyog a szőke a kínzó szavak alatt, okos ötlet volt ébereden hagyni a lelket, de nem dicsérem, még korai lenne, majd, ha így folytatja, majd akkor, ha valóban rászolgált.
- Mert rád vesztegetem az időt, ha már fajtám vagy, gondoltam, különleges és becsesebb nekem, hiszen te démon vagy, én pedig herceg - nyilvánvalóvá teszi, hogy tévedtem, de mert illedelmesen kérdezett, illedelmesen válaszolok csodálkozva. Biztos a kölyök szavai, akinek a bőrét viseli, hiszen mi furcsa lenne egy remekbeszabott démontest simogatásában? Lucifer adta, és mi őrizzük a magunkét, megosztjuk azokkal, akikkel akarjuk, ha nem akarja küzdjön érte, de a kérdése furcsa, a fiú természetesebb nála, ahogy kúszik rajtam, egész a kedvemre van. Igen, a hercegi láb arra való, hogy így öleljék, mordulva méltatlankodom a harapásán, ezzel a hanggal helyezve kilátásba, hogy én is tudok komolyabb parancsot megfogalmazni. - Furcsa, pedig éppen amiatt ostoroztad csak az imént az emberiséget, hogy nem lobog az ölük a szétszakadó hús látványától. Te vagy a legperverzebb ezzel az elvárással akit csak ismerek, pedig szívesen múlatom az időt bujasággal - ahogy magát nyaldossa attól felsóhajtok, jó, ez már egészen jó, tetszik a készség, amivel mozdul a feje, és nem tetszik a megrázkódással egybekötött nevetése, amit oly groteszk vigyor követ, amilyet késsel könnyebb volna faragni. - Itt a fiú, hol a fiú - nézem őt, ahogy a mosolya kezdte meg, de a keze öli meg a pillanatot, az ő szeme ugyan nem a lélek tükre, de a szándéka nyilvánvaló. Ahogy az ölemben fekszik és korpuszának feje a combomon nyugszik ráhullajtja a fiút, nem hagyva el, hiszen azt megakadályoztam, mégis megszökik belőle olyan idejekorán, hogy csak arra van időm eltűnődni milyen felesleges idő volt, amit a bőrére fordítottam, pedig a kedvemre való volt a látvány, és már vissza is tért a korpuszába. Felfelé lendül, de az arcom nagyon messze van tőle, hiszen lehanyatlott teste a combomon pihent, felette ülök, de emelkedik, miközben a szőke a mellére bukik, az összecsattanás elkerülhetetlen, de még ha meg is tartaná, a jobbom lecsap a gigájára, mielőtt folytatná azt a merő fog felfelé harapást. Egy vízből felcsapó cápáé az arca abban a töredékmásodpercben, mielőtt megszorítanám a torkát, ott tartva meg, a hasfalamnak szorítva a fejtetőjét. - Összemérnéd velem az erőd, kis Beelzebub? - balom felmarkolja a sajnálatosan elhunyt fiú vérében ázó csontdarabot, de az akaratom nem csak azt emeli a magasba, bosszúálló, dühödt, velőjüket vesztett, kiszopogatott bordák, csontok, elhalt, tárggyá vált kezek raja emelkedik a magasba, hogy a démonra vessék magukat az akaratomnak felelő tárgyak.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Beelzebub


18 + A Szeánsz - London, 1900 Tumblr_pdg2lsQVGI1thtqud_500
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
236
☩ Rang :
A torkosság démona
☩ Play by :
Hugh Dancy
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Júl. 06, 2020 9:35 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next




I'm a monster, ima haunt ya
Let me demons show






Halk kuncogásként száll fel az egyet nem értés dallama, hiszen ha a herceg nem zavarta volna el őket, hogy sokasodjanak, riadt rajként távoztak volna maguk, mert abban, amit én nyújtok nem találnak semmi vonzót, csak hideg brutalitást, mely nincs igazán ínyükre. Kevesen vannak, akik értékelik, amit képviselek, s azon kevesek figyelemre méltóak, de ez az úrinép... rémesen érzékeny. Kevesebbnek tűnők náluk, akkor mégis miért velem foglalkozik, nem pedig a sokadalommal? Számára nyitva az út, megtérhetne közéjük, mint messiásuk, aki elhozzá számukra a kivant gyönyört, istenné avatnák egyből, de itt marad, mégis marad. Miért? Nem tartoztatja senki itt én nálam, hívatlan vendég csupán, kinek sértései, már ha ez az volt süket fülekre találnak.
- Bizonyára sokkalta jobban éreznéd magad közöttük, ez amúgy is ilyen finnyás tásaság. Osztozásról beszélsz, de ők sem osztottak meg velem semmit, elvárásaik vannak, mint minden úrnak, de nehezemre esik azoknak megfelelni. – illene közéjük, s nehogy miattam lemaradjon egy élvezetes szopásról, hát intek, kifelé a körből, mintha elhessegetnem, hogy menjen csak. De, aki korpa közé keveredik, ne csodálkozzon, ha annak is nézik és felzabáljál a disznók. Incselkedik, szemem lehunyom egy pillanatra, s mély reszketeg sóhaj hagyja el tüdömet, réveteg, belereszket az orrcimpám, belesajdul az ínyem, amíg az emlékeim között felsejlenek, kiknek íze egyedi volt és különleges. Újabb gyomorkorgás, mint a távoli mennydörgés, mely vihart ígér hamarosan.
- Nincs közöttük méltóbb, vagy ízletesebb falat, akit ki kellene élvezni. Semmi különleges, jók arra  hogy megegyem őket, de hogy élvezzem is különösebben, hogy ne csak a félemüktől párolt, a rettegéstől édes húsuk nyújtson számomra érteket, ahhoz ők kevesek. – az egyetlen, akit megérné kiélvezni, az maga őhercegsége, de kétlem, hogy ínyére volna annyira az ötlet, mint nekem.
- Nem, azt hiszem nem fogunk.- válaszolom szűkszavúan, mert nagy csalódást okoz a szőke fiú, mert voltak felé reményeim, de azokat összetörte, s nincs más dolgom, mint ezt viszonozni. Úgy tűnik nem minden szőke, satnya fiú válik különlegessé, nem lesznek értékesek, hiába feszegetem fel őket gyöngy helyett csak húsukat találom. S nem baráti, ahogy odabentről lesek rá, ahogy méregetem, ahogy emlékeim csodás képeivel riogatom, mely neki borzalmas rémképnek tetszik. Tehetetlen próbálja könnyes szemmel kirázni magából a képeket, a hangom, a fájdalmat, mellyel bele harapok, hogy azt kínáljam oda a hercegnek, s elnézem a számított vörös rubin folyamot, mely a földfelé nyújtózik, a pokolig kívánkozik, elnézem a harapás formáját, a kibukkanó húst, magamhoz képest elég szelíden haraptam, de az alig falatot sem képes lent tartani. Szerencsétlen.
Megtörlöm a száját, a keserűség ott ül közössé vált nyelvünkön, de én nem találok benne semmi taszítót, hát megrágcsálom az ízlelő szervet, finoman játékosan, míg elmondom, hogy bizony ezen a fiún a világ összes szíja sem segíthetne.
- Egész jó bőr, egy nyúzás ráférne. – felvinnyog a kiejtett szavak után, akkor már mégis inkább a szíj. Ezt valahogy sejtettem, ha az emberek meglatnak két utat a látszólag  egyszerűbbet választjak akkor is, ha a másik sokkal gyorsabb a célhoz. – De azt hiszem, ha választani kell mégis inkább a szíjra szavazna. – nem mintha barkit is érdekelne, vagy hát engem, csak közlöm az állaspontját, amiért rimánkodik. Szemem azonban élettelen porhüvelyemmel történő játszadozását figyelem.
- Elég csekély lehetőségeim vannak idebent, ami az étkezést illeti. – a döghús sem rossz, de a friss meg testmeleg mindig vonzóbb. – Odakint mindenki arra vár, hogy így cirógasd, miért nem élvezed velük? – teszem fel az egyszerű, de annál logikusabb kérdést, hisz hiába simogatja a testet, az nem reagál rá, hiszen a tulajdonosa épp egy másikba van bezárva. A fiú viszont mozdít, túl sok teret hagytam neki ahhoz, hogy könyörögve, vonagolva esedezzen a kegyelemért.  Törleszkedik, mint a kivert kutya. Én pedig elvigyorosom a megjegyzésre, s a csókolgatás, nyalogatás közben harapok a lábszárra, ám egyelőre nem fájdalmasan, csupan jelezve a fiú kevés lenne, hogy ellen álljon nekem, vagy az akaratomnak. – Erről nem sokat tudok, hogy mások mitől éreznek perverz vágyat, vagy legalábbis  nem sokuknál érdekel. – rántom meg a vállam, ahogy feljebb kúszok, s nyelvünk letörli ágyékom ékszeréről a hideg húst, a herceg kezével együtt, mozdul, de elkésik mert nyelvünk elkerüli a csippentő mozdulatot. Nézem mit művel a az érdektelen férfiasságommal, s amint elhangzik az utasítás, a fiú már tenné is, meg is mozdul, de én rázkódom benne. Felnevetek, majd a mosolyra húzódó száj, oly széles lesz, hogy belesajdulnak a fiú arcizmai. –  Inkább nem, a saját húsom csak végszükség esetben fogyasztanám, étkezésre itt ez a fiú. – mozdul a kezem, nem érti a fiú mi a szándékom, hogy megsimogatom a saját testem, a herceg kezével, majd őt, kissé feljebb térdelve, a nyakát. Aztán egy mozdulat, hogy eltörjem, s még testünkre sem hullik a fiú teste már saját testemben ébredek, s ott az ölelő kar, a közelben lévő arcél célpontnak, hát immár tulajdon nyelvem nyal a herceg arcán, belenyögve a fülébe, s már le is csapok arra a markáns állkapocscsontra szorítva, hadd roppanjon  ha roppanni kell. – Biftos azt akharod, hogy élvezzem? – kérdezem teleszájamból csöpögő nyállal, mely összekeni a démon urat.


reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Misran


18 + A Szeánsz - London, 1900 Giphy
☩ Történetem :
☩ Reagok :
148
☩ Rang :
választott régióherceg
☩ Play by :
Michael Fassbender
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Júl. 05, 2020 4:25 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


- Mi a rosszabb egy démonnál? 18+
────────────── [You must be registered and logged in to see this link.] ──────────────
[You must be registered and logged in to see this link.] - Két démon!
[You must be registered and logged in to see this image.]- Most méltatlanul korholod őket. Hiszen csak azért nem téged fürdetnek a borzadásukban, mert én azt parancsoltam nekik, hogy élvezzenek, és egymásra figyeljenek helyetted. Nem ők döntöttek afelől, hogy megvonják tőled a borzalom jussa borzongást, hanem én, mert szerintem te nem érdemled meg a félelmüket, kevesebbnek tűnsz egyelőre náluk, végtére is ők megidéztek két démont egyetlen éjszaka alatt, te pedig csak zabálsz, és sértegetsz magad körül mindenkit - nincs harag a hangomban, ahogy ő a tömeget úgy figyelem én őt. Méla kíváncsisággal tele a lelkem helye, és a fejemben a gondolatok lustán keresik a választ kimondatlan kérdésekre. - Hogyan imádod, ha mást se hallok tőled, mint panaszt és méltatlankodást? Lássam, hogy élvezed Beelzebub a húst, amit mohón magadba tömsz, ha tudsz egyáltalán olyat, hogy kiélvezed, ahelyett, hogy csak falnál falnál és falnál. Mutasd meg nekem - incselgem vele, a szavaim kihívás elé állítják, de nem gondoltam parancsot neki, ez nem olyan igézet, ami beszőné gonosz lényét, és egyfélévé tenné velem.
- Még a végén összebarátkoztok odabent - mosolygom rajta, ahogy a fiút elemzi, odafigyelek a szavaira persze, de az ő bűne a falánkság, ezért engem csak módjával köt le az értekezése az árnyalatairól, noha nem vonom kétségbe, hogy így lenne. A jólét tespedtté tette az angol embert, Restség tobzódik a városokban és vidéki kúriákban, talán csak egy újabb háború űzi majd el erről a vidékről, és most kikezdi a hatalmát a Mohó, egymásra vadászgatnak a fiú lelkében, szinte látom, ott folyik ki a könnyeinek patakjaiban a másik bűnt, ott tekereg a vércsíkban, amit magán szakít. Ha abból innék szinte csókolóznánk, vajon ez valami fura felkínálkozás volt a részéről, vagy csak jól esett magába harapni, hogy látva a fiú arcán az iszonyatot és undort összekeveredve a fájdalommal tudjam, tudassa: nem zárta ki sötét és bizarr lényéből a másikat, az emberit, hadd tobzódjon a tehetetlenségtől odabent. Szép munka, néha én is így csinálom, szórakoztat a szenvedésük, és ahogy lassan megtörnek idővel kegyetlenebbek és könyörtelenebbek lesznek, mint én magam vagyok, csak hogy megmutassák nekem, mennyit is érnek valójában.
Vagy talán a fiú sóhaja zavar a démont, azért marcangolja magát, megint csak a kígyó ötlik az eszembe, amelyik a farkát fogja a szájába, de mi végre? A húsától ha meg is szabadul, az éhség mélyebben gyökeredzik benne. Elhúzom a szám és eltaszít magától, odabent a szöszi küzd vele és a falattal, de egyikünk sem lehet biztos abban, hogy a kettő nem ugyanaz. Az vagy amit megeszel. Beelzebub esetén talán ez még igazabb, mint amúgy.
- Mindig azok a "de" kezdetű mondatok - sóhajtok kifejezetten fájdalmasan, de ez nem tartja vissza attól, hogy folytassa, viszont a folytatása nem is olyan kellemetlen.- Ha a verés kevés miféle megtorlásra gondoltál? - mérem végig a testet, amit éppen visel, ez egy pillanatra eltereli a figyelmem a testről, amit elhagyott, csak fél kézzel simogatom tovább, lassan, bár nem érzi, simogatni így érdemes. Körülvesz a fiú könyörgése, felém kúszik a teste, miközben a szemében a romlott démon ül, saját magát vizsgálja, és nem tiltakozik, a kezem figyeli, ami a farkára fonódik, húscafatokkal simogatom körbe.
- Elűzöm az unalmamat, kiélvezem a május éjt, minek látszik kedves Beelzebub? Miért nem eszel? Mi terelte el így a figyelmed? - vérrel márványozott fehér bőrére öt ujjal rajzolok mintát a hasfalán, megrándul a lábam a dörgölőzés éreztén, bár a fiú lakik a mozdulatban - ha belémharapsz nem állok jót magamért - figyelmeztetem csendesen, hogy jobban küzdjön a démon vágyai ellen, bár a figyelmeztetés valójában nem is neki szólt, hanem, a sötétnek, ami a lelkére telepedett. - Ebben a korban senkinek sem igazán ismeretlen, de szinte furcsa, hogy nem perverz vágyakkal gondol rá - fél kezem az üres korpusz farkát fogja, a másik a szőke hajba túr, szusszanva markolok bele ahogy macskanyelve végigjár a testét, megérinti a keze, kicsippentek rá fürgén, hogy elkapjam, de a nyelv ennél gyorsabb játékszer. - Nem árulom el neked Beelzebub, de ne legyél szégyellős se irigy, jut a testedből neked is. Kapd be - kínálom felé saját férfiasságát amit beborít a vér, a hús, a két gyönyörűség, ami a számára létezik, lehúzkodom a körmömmel a bőrt a makkról, hogy még kívánatosabb, feszesebb, étvágygerjesztőbb látvány legyen. - Harapd vagy nyaldosd, kedved szerint, biztos vagyok benne, hogy kiváló az íze, és ezzel talán egyszer életében jóllakna ez a buta fiú is, akinek a testében lakozol.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Beelzebub


18 + A Szeánsz - London, 1900 Tumblr_pdg2lsQVGI1thtqud_500
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
236
☩ Rang :
A torkosság démona
☩ Play by :
Hugh Dancy
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Júl. 04, 2020 10:52 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next




I'm a monster, ima haunt ya
Let me demons show




Az úr meg csak úr, szólna válaszom, de nem hangzik el, a számban rágódom a szavakon. Ráadásul a magasabb pozíciók gyorsabban váltanak gazdát, mint Bujaság aktuális ágymelegítője cserélődik, de hát csak tud valamit ez a herceg, ha még megtartotta pozícióját, ha még nem szúrták hátba, ha az eddigi ármánykodásokból győztesen került ki, de a mi fajtánk legtöbbje hatalomra éhes, felfelé nyújtóznak az értelmetlen ranglétrán, s nem elég sosem, akkor sem. A mohó kapzsiság dolgozik bennük, de nem csoda, hisz mi főbűnök édestestvérek vagyunk, az alappillérei minden démonnak, csak benne keveredik az összes. Pont ezért nem tudja, hogy az én uram, nem lecserélhető, helyébe nem léphet, hiába kíván rá... miért is? Ohh igen, hogy készséget szerezzek, hogyan is kárpótoljam. Miért hiszi minden úr, hogy mindenki a kegyükbe akar férkőzni, mintha az olyan nélkülözhetetlen lenne? Megkérdezném, alkalom adtán megkérdezem, de most jobban leköt a kérdése.
- Személyük méltatlan hozzá, az emberi agy törékeny jószág, a szem, mely lelkük tükre szelektál, s inkább oly dolgokra figyel melyek nekik tetszők. Nem törődnek most sem a borzalommal, ahogy a rettegés éles fogai sem marja tovább őket, mert az nem kívánatos a számukra, mert emlékezteti őket, hogy épp ilyen törékenyek és múlandók ők is. A kritikát pedig senki nem szereti. – ők meg főleg nem, hiszen a teremtés koronáiként tetszelegnek  bár most sem találok bennük semmi uralkodóit, míg őket figyelem, csak patkányokat, férgeket, melyek hálásak lehetnének  hogy nyomorult szánalmas kérész éltüknek célt adok, értelmet azzal, hogy megeszem őket, egyé olvasztom őket magukkal, mert ennél értelmesebb halált, aligha fognak halni. De képtelenek megérteni ezt az adományt, hisz úgy ragaszkodnak téves illúziókhoz, mintha az megóvná őket majd a vég közeledő perceitől. A modern ember nem ismer isteneket, nem ismer semmit, nem tisztel semmit, hiszen annyira felvilágosult, eltelt saját látszólagos hatalmától, hogy elhiszi ő a mindenség.
– Én imádom a borzalmukat, a rettegésüket, olyan omlóssá teszi a húsukat, megpuhítja. – harapok a levegőbe, hangosan csattanó, összekoccanó fogakkal, melybe bárki beleremegne, ha fülük nem lenne éppen süket.
- Jó evés sok féle van, a fiú egyiket sem tapasztalta még meg. De az, aki éhezik  úgy veti magát bármilyen falatra, csak korgó gyomrát feltöltse, jó evés  mikor minden ízt hagyod, hogy elmálljon a nyelved hegyén, kiélvezed,, hogy nyáladdal keveredik a mámorban. A jó evés olyan tág fogalom, de ez a fiú egyiket sem tapasztalja meg, mert természetes számára, hogy van mit enni, és emiatt nem rítus, nem ünnep, csak megszokott ösztönös táplálkozás, szükséglet, melyet annak rendje szerint elégít ki. Nem másabb számára, mint a vizelés. – tudom, hiszen hívatlan vendégként tapogatom végig, benyitogatok elméje minden zártnak hitt ajtaján, bekukkantva mit rejteget.  Nem uralom el, ott hagyom, hisz patakokban ömlő könnye mulattat, rázkódása jó érzéssel tölt el, pedig milyen szánalmas látványt nyújthat, ahogy taknya-nyála egybefolyik, míg én a megkezdett falatért nyújtózom a fiú ujjaival,  saját torkomban. Már amelyik nem hiányzik, milyen kis aprók abban a mélységben. Rágás közben ízleli a fiú vérét a herceg, annyira nem vagyok elégedett a kíméletes nyalogatással, mely bár csíp mégis, inkább nyögést szül a fiú torkában, hiszen könnyű elképzelni, hogy ez a pajkos fürge nyelv mi mindent nyalhatna még, ezzel az úri odaadással. Felszakad belőle egy réveteg lélegzet, de én nem vagyok rest kiszakítani belőle egy darabot, hadd ízlelje rendesen az úr, ha már nyelve hegyére kívánja a vért, az legyen frissebb, pikánsabb. S az ordítást a fiú hangszálaira tudom tapasztani, száját képes vagyok szorosra zárni, de a tiltakozását, melytől gyomra háborog nem tudom elcsitítani, hiszen én még sosem éreztem egyetlen falat után sem undort, ez a küszködés ismeretlen, de összezárt fogsorral vetek  gátat a balga pazarlasnak, míg ívbe feszül a gerinc melyen osztozunk. A félre söpört herceg megússza, hogy a fiú hányása testének csapódjon, hogy a sav, az epe melyet világra küszköd beszennyezze, bá a mi torkunkat felmarja kissé, de én nyelek akkor is, ellent mondást nem tűrően, míg igyekszem feltápászkodni. Panaszom elhangzik, ahogy a hercegre nézek látom, hogy az én testem szájában turkál ölelésében vonva, majd bábozik vele.
- Ne értsd felre, nagyra értekelem az ajánlatot, hogy a fiút megneveld...- sandít szemem a nemes felé, aki eddig senkit nem foglalkoztatott igazán, ahogy elmúlása sem. – de a verés néha egyszerűen csak kevés.- rántok vállat, s a fiú vinnyog már a gondolatra is, panaszos kérlelése szólna a herceg felé, térdre borulva könyörögne, kúszna a lábakhoz, csókolná, nyalná, hogy magát mentse, a ez az akarat mozdítja meg a herceg felé, négykézláb, amíg én elgondolkodva figyelem, a húscafatokat melyek ölemre kerülnek, melyek furán cuppognak.
– Hmm  az evés jól hangzik, de elárulnád, hogy mégis mibe kezdtél bele? – figyelem a kezét. Most, most, most. Lehunyom a szemem, még nem, még nem.  Inkább mégis hagyom, hogy a fiú nyöszörögve, hajoljon a lábához, hogy arcát az úr lábszárához dörgölje, néma fohásszal.  Kérlelve, ne kelljen átélnie, azt a fájdalmat is, s szemem sötéten villan. Nocsak-nocsak.
– Nem ismeretlen a számára a szíj. – jegyzem meg.
- Szeretné elkerülni, ha lehet. – mert már így is csak vonszolja magát, de jelenlétemnek hála a belső sebek, ha nem is gyorsan, de gyógyulásnak indulnak. Persze senki nem mondta, hogy ez kívánság műsor. Tovább kúszom most én, saját testeméről nyalva le némi húscafatot a herceg keze mellől, a mohó nyelv végig simogat azon a kezen, mintha véletlenséggel történne, vagy legalábbis a fiú akaratára.
– Szóval, mit is csináltál a testemmel? És mit is szeretnél? – térek vissza a lényeges kérdésre, egy húscafatot piszkálgatva a fiú körmeivel a fogai közül, mely ínyéhez szorult.



reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Misran


18 + A Szeánsz - London, 1900 Giphy
☩ Történetem :
☩ Reagok :
148
☩ Rang :
választott régióherceg
☩ Play by :
Michael Fassbender
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Júl. 03, 2020 9:52 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


- Mi a rosszabb egy démonnál? 18+
────────────── [You must be registered and logged in to see this link.] ──────────────
[You must be registered and logged in to see this link.] - Két démon!
[You must be registered and logged in to see this image.]- A szolga az csak szolga, az úr pedig mindegy - kötöm a démont a karóhoz, ahogyan ő is teszi. Miből formálta vajon Lucifer a bűnöket, a magából kitépett ősi ösztönökre ráfejelt egy nagy adag angyali makacsságot, amitől képtelenek a megalkuvásra, és csak a saját bűnük, önvétkük lebeg lelketlen szemeik előtt, azon túl nem látnak, nem értenek, és nem figyelnek.
Beelzebub nem igazán figyel rám. Mint aféle herceg, ezt zokon veszem, de mint aféle démon nem tulajdonítok neki nagyobb jelentőséget annál, amennyit megérdemel, azaz nem fordítok hátat neki, csak azért, mert neveletlen. Az olyan emberi szokás. Rossz a gyereked? Verd meg és add el. A másik gyereked is rossz? Tedd tönkre az életét, és ha beteg lesz hagyd meghalni. Kutyád van, de ugat? Ha verésre nem hagyja abba, akkor a legjobb, ha elviszed messze, hátha nem talál haza, kikötöd és otthagyod. Elvadult korcsok kergetik a lovaskocsikat London külterületein, mert az emberek lusták a neveletlen jószágot betörni. Talán én nem leszek az, ha a jószág elég érdekes, és még nem untam meg Beelzebub bájosan akaratlan, hogy azt ne mondjam mindjárt tudatlan szemtelenkedéseit.
- Mi méltatlan van a rettenetet dicsérő borzadásban? Az emberhúsevéshez úgy kötődik az iszonyat, mint a borokhoz a különböző sajtok, kiemelve az ízüket - forgatom ellene a szavait, amennyire telik szerény képességeimből.
- Mi számít jó evésnek? - talán valami, ami hizlal, a fiú ösztövér, mint a romlott, dekadens nemesség általában, akiknek nincsenek szükségük az izmaikra, azok így járnak mind olyankor, ha a szellem és magasabb rendű tudás emberének képzelik magukat. Pedig ép testben lakozhat csak ép lélek, úgyhogy igazán nem tehetek szemrehányást azért, mert megnyomorítják magukat, kényelmessé téve a leigázásukat és elhódításukat. Beelzebub testem azért könnyezik úgy hiszem, mert nem uralkodik rajta, pusztán szórakoztatja, hogy sötét lényét áttöri a fiú csenevész megbánással átitatott lelke ott vergődik a kezei között, a kezeiben, a belsőjében, miközben ő falatot szerez, én pedig a bőrén egy darabot, hogy kiéljem rajzképességeimet a megkötő rúnával. Azt hiszem egészen jól sikerült, jutalomképpen elszopogatom amit a fiú ujjából hagyott, és ő félbehagyva a küszködést a belső emberrel rám figyel. Én is figyelem, nem szeretném, ha orvul belém harapna, miközben a karcsú ujj perceit csócsálja nekivadult, tágas harapásokkal, szőke haját vér és izzadtság tapasztja a homlokára, ahol kidagadnak a vastagabb erek az erőfeszítéstől. De nem én kellek neki, bölcs döntés, hanem magába harap, mint az a bizonyos kígyó, ami a farkánál kezdi el önmaga emésztését. Elönti a mámor és megtaszít, mint nem merészel, felháborodottan ülök seggre a véres sárban, duzzogva vonom magamhoz a démon passzív, üressé lett testét. Felhúzom a vállait az ölembe, hullámos, sötét hajába túrok, milyen helyes arc egy dúvad lényhez, hátrafeszítem a nyakát, bepillantok a szájába kíváncsian, ahol korábban a fiú keze járt Beelzebub vezénylete alatt, aki most térdelve öklendezik, de összeszorított fogai között csak savó csepeg. Fél szemem oda van, de az ujjaim beletúrnak Beelzebub magányos testének szájába, széthúzom az ajkait, összegyűjtök némi nyálat, és amíg ő küszködik az ujjal magában, addig belecsorgatom a bűvös anyagot az eredeti testébe. Bűbájam hordja a nedvem, amíg ki nem ürül belőle addig követni tudom majd ezt a drága elveszett lelket, ha szükséges.
- Szeretnéd, ha jó modorra tanítanám, mondjuk Blackbridge övével? -
nézek fel rá, feltolva elhanyagolt testének állát, bábozom vele, immitálom a beszédet csüngő állkapcsával, bár a hasbeszélő képességeimen még csiszolnom kell. Eszemben sincs feltápászkodni megint, ő taszított a sárba, végigsimítom a testének arcát elkenve rajta vért és sarat. - Vagy inkább folytassam, amibe belekezdtem, miközben te megtöltheted a bendőd, amíg a fiú gyomra bírja hehhe - az eszméletlen korpusz mellkasán tapad a tenyerem, végigsodrom rajta a húscafatokat, egész sok gyűlik össze a markomban mire az öléhez ér a kezem, szabályos húscsokorral fogom össze a farkát.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Beelzebub


18 + A Szeánsz - London, 1900 Tumblr_pdg2lsQVGI1thtqud_500
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
236
☩ Rang :
A torkosság démona
☩ Play by :
Hugh Dancy
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Júl. 01, 2020 10:56 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next




I'm a monster, ima haunt ya
Let me demons show







Pokoli örökségem ez az éhség, átok, nem volt soha kezdete,  ahogy vége sincs, mert az idők végezetéig, s tovább fog marcangolni az, melyet belém rejtettek  Éhség, ez nemmoly féle, mely a halandókat mardossa, ha nem esznek, ez annál kínzóbb  érzem a testemben, gyomromban kaparászni, láthatatlan karjára  tekeri a kígyózó beleket és csavarja, amíg panaszos hangot nem ad a gyomor tudtára adva a világnak, a saját húsán kéjelgő Hercegnek, hogy éhezem.  Felfalhatnám itt mind, vagy az egész várost, a világot magát, akkor sem telne meg feneketlen gyomrom, ha magát a világegyetemet kebelezném be is úgy éreznem bendőm üres, s nem firtatom az okát, mert teremtésem pillanatától elkísér ez az állapot. Enni kell, enni jó! Ugyanakkor mint az éhségnek nekem is ezernél is több arcom van, az egyik mohó, állandóan nyeldeklő, alig ízeket érző, a másik válogatós, turkáló, mely csak a legfinomabb falatokra kíván, kiélvezve belőle mindent, s még mennyi éhség van. A laikusok, mint amilyen a démon herceg, ki sosem érez éhséget, sosem értheti, még a halandók sem, akiket sanyargat, a vad törzsek kik hódolnak a kannibalizmusnak, s istenként tisztelnének sem érthetnék, de nem is kell. Az én létezésem oka egyszerű. A kínzása azonban nincs ínyemre, de hát ez is úrimuri, melyben élvezetét leli, s emiatt igazán nem orrolhatok meg rá, hisz minden szenvedés gyönyörű, gyönyörködtető, kétségtelenül az enyém is az, csak én megjegyzem ezt a szívességet, kivárok, míg visszaadhatom jogos jussát az úrnak.
- Pontosan azért, mert az éhség az egyetlen úr, kinek szolgálatában állok.- ha ebben nem látja meg, hogy miért nem lehet uram, akkor hiába magyarázom, itt ülhetnénk az örökké hosszúra nyúlásában. Az egyetlen uram, ki minden mozdulatomat irányítja sosem lesz ő, mert az éhségnek ő is csak valami ízletes, valami harapni való, amit rágni kell, emészteni, élvezni, tépni és marcangolni. Nem több. Mert van teste, s a kéz, mely ételt kínál ugyanúgy lehet falat is, míg az éhség testtelen, lélektelen szörnyeteg, mely bennem kering, nem létezik nála nagyobb, még Lucifer sem, pedig ő a teremtőm, s ezért tisztelem, de ahogy ő is elhagyta saját teremtőjét, úgy ez az öröksége bennünk is él. A közbevetése kizökkent a figyelemből, melyet neki szentelek eddig, bár nem úgy, ahogy az egy nagyságos úrnak tetszésére válna. Elgondolkodva bólintok, hiszen igazat szól.
- Valóban, s reakcióikat látva méltatlanok bármilyen osztozkodásra. – a civilizált ember elveti a hús afféle gyönyörét melyet én kínálok, bár torkosság lenne itt, lenne helyem, de jobban izgatja őket egy másik bűn, amitól én elhatárolódom. Ahogy el kellene a démon kérésétől is, de megfoszt egy jó falattól, hát megéri azt tenni, amit kér, bár kétségtelenül szándékai vannak. Ez azonban engem nem rémiszt, nem annyira, mintha fiút a megjelenésem.
- Ennekk hiába mondod, még életében nem evett jót. – jegyzem meg a fiú száján, aki könnyeivel küszködik szipogva, furcsa elkentétet adva a kemény szavaknak. Ahogy indulok úgy esem saját testemre, s a hercegére, aki belenyög az alig súlyba mi hirtelen nehezedik rá. Bólintok, ha nagyon akarnék szemet találni akkor találnék, de azok aligha érnének fel az én lélektelen lélektükreimmel, melyek most a fiú szemének rejtekében kavarog. Kivághatnám a szemed... A fiú megrázkódik, vagy a hozzá intézett gondokat miatt, vagy ahogy lenyúlok a torkomon és ujjaival megérzi a garatomat, melybe riadalmában belekap körmével. Később azért így nem lesz kellemes így nyelni, de hát biztos nem furakodott ily mélyre senkiben a keze, s az újdonság nem mindig varázslatos, sokkal inkább rémisztő.
- Nem igazán szeretek kiöltözni, és amúgy is túl öltöztem másokhoz képest. – hogy a vérből, agyvelőből és izmokból magamra kent ruhámra, vagy a fiúra gondolok, azt nem fejtem ki, hiszen jobban érdekel a falat, ami visszakerül a fiú torkára. Szűkebb mint az enyém, hát biztonság kedvéért rágok, amitől újra rázkódik a válla. Ide ne hányjon már, mert akkor rohadt bosszús leszek, s azt nem akarja, nekem elhiheti. Alig érződik a fájdalom, mégis ott van a jel, rám pecsétel, bele pecsétel a testbe, dehát megmondta, hogy ezt tenné. Értelmetlen cselekedet valójában, talán tudja maga a herceg is. Ropog a csont a fogam alatt, míg nem nyelek, közven emelkedem, mert húz magával a ődémonsága, hogy a sebet nyalja, amit okoztam, félre billent fejjel figyelem. Vajon érezni rajta engem? Aligha, csupán a fiút kóstolgathatja. Vért... lassan húzom vissza kezem, melynek sebe nyálától csíp, sajog, de ha nem engedi akkor a felkarjába harapok a fiúnak, rendes vért fakasztva. Csinálja rendesen, vagy ne csinálja sehogy. Összepréselődik a szánk, nem miattam a fiú szeretne üvölteni, ahogy kiszakad belőle egy darab, de nem igazán hagyom. A fájdalom jó, azt jelenti, hogy még él, bár kétségtelenül én is jobb szeretem másokét, s ez nem az én fájdalmam, viszont újabb falatot nyeltem , ami a fiú gyenge gyomrában kavarog, hánykolódik. Felre taszítom a Herceget, olyan jó úriasan, hogy megóvjam attól, ami következik. Összeszoríttatom a fiú álkapcsát, de így is előre bukik, s a húst felszenvedi gyomrának egyéb tartalmával, de kiköpni nem hagyom. Pazarolni igazán kár volna. Mikor az öklendezés ritmusa alább hagy, újra lenyeletem vele.
- Kezd felhúzni. – jegyzem meg az úrnak aki miatt ebben a testben vagyok, hangot adva nem tetszésemnek, de kezem nyújtom a másik felé, hogy felhúzzam, ha nem fogadja el, úgy sebeimet kezdem nyalogatni, ha elfogadja, úgy lehet egy pár pillanatig tovább fogom ujjaim között, elgondolkodva figyelve ujjait. De még nem jött el az idő, hogy megkóstoljam őhercegségét. Hercegecske, dombocska, hova szalad a nyulacska? Írok ujjammal egy kört a kezébe, majd elhúzom.





reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Misran


18 + A Szeánsz - London, 1900 Giphy
☩ Történetem :
☩ Reagok :
148
☩ Rang :
választott régióherceg
☩ Play by :
Michael Fassbender
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Jún. 30, 2020 10:22 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


- Mi a rosszabb egy démonnál? 18+
────────────── [You must be registered and logged in to see this link.] ──────────────
[You must be registered and logged in to see this link.] - Két démon!
[You must be registered and logged in to see this image.]Mulatságos figyelni, hogy a kis játék milyen hatással van a mohóságra, miközben enyém a torkoskodás bűne, szenvedjen csak, csattanó fogsora és felkorgó gyomra szórakoztat és el is gondolkodtat. Megtömte már magát emberhússal, és mégis milyen éhes, pokoli lehet, ha semmi sem elég, vagy ha nekünk a pokol az otthon, akkor talán úgy kéne vélekednünk, hogy minden, mi rossz az mennyei? Nehéz dönteni, a teológiai dilemma azonban kitárgyalás nélkül a háttérbe szorul, mert a kuncogása magára vonja a figyelmem.
Nem sokan mernek kinevetni, és nem mondom, hogy kedvemre van az élmény, öntelt arcát figyelem, és aztán a szavait hallva puhán félrebillen a fejem, mintha csak a testem is azt kérdezné, amit én: miért nem verték meg ezt a démont elégszer teremtésének hajnalán, ezzel fizeti meg a mély a szemtelenséget és az alázatosságot is. Tán itt lehet a hiba, a büntetések otthonában elveszett a lépték, de neki, ó neki van válaszom.
- Most az éhség rabszolgája vagy, nem látom okát, miért ne lehetnél az enyém is. Hiszen a szolga csak szolga, oda lehet szoktatni akárhány kézhez, amelyik enni ad - ez szinte már úgy hangzik, mint egy terv, bár a Pokolból felidézve ritkán tervezem ilyen hirtelen, ám ha elém vetette magát a lehetőség, a Sors mondhatni, miért haboznék élni vele?
- Megosztottad velük a látványt - vetem ellene a makrancos ragaszkodásának, vajon mi az, amit ennyire nem oszt meg a halandókkal, azt hiszem nem csak az ő figyelme veszti fókuszát, de az enyém sem az igazi, amióta megláttam benne egy kis falatnyi kihívást, hogy az ő kedvelt kifejezéskészletével éljek...
Kis falat, pontosan ez neki a fiú, nem méltó kihívás, de azért eljátszadozott vele démonként, és a fiú emberként vesztett, miként az lenni szokott démonok és emberek között, ha együtt játszanak. Én volnék a hős, aki megmenti és igazságot szolgáltat, mert élt a pillanatban, és időben vetette magát a másikra? Nem, én vagyok az, aki új bérlőt kerget nem is oly régi, fiatal és hamvas testébe. A karomon súrol a démoni gomolygás, Mohóság megcsipkedi a bőröm, mintha még füstként is enne, falna, harapna, mohó kis pióca, halraj a levegőben, ami az elhalt bőr cafatjait rágcsálja le öreg, rusnya gazdagok lábáról egyes egzotikus fürdőkben, amiért a jó angol asszonyok sokat kicsengetnek. Mérgező lehet ez a sötét köd, ez a szentségtelen lég, a fiú azonban új életre kel tőle.
- Ó nem kedvesem, még tartsd magadban, mintha bezabáltál volna a legjobb falatokból, de sajnálnád kihányni - nézem a fiút, az újfajta szenvedéstől csatakos a haját, az arcán csorgó nedvességet, kivillanó fehér ölét, amit napfény talán sose ért, de most egy elfajzott merevedés az övé, felsóhajtok a láttára. Beelzebub nem értékeli ezt a testet, ha képes a szenvedések közepette örömet találni a teste ritka kincs is lehetne a fiú, csakhogy mire végzünk valószínűleg tényleg el kell ásni.
- Ne búsulj, vak démon is talál szemet - nyögöm, ahogy rám is esik könnyű súlya, a felháborodás játszik velem, de a benne őrjöngő éhség vezényli, ami nem ismer más célt, mint ami hajtja, az ujjat akarja, hihetetlen, az egyik száj megkezdte, a másik befejezi, átengedem neki üres testét, de a háta mögé térdelve egy csontszilánkkal a testben tartó rúnát vésem fel a bőrére. A keresztcsont feletti lapályt választom az olyan érzéketlen, hogy nem zavarja meg a nagy munkában a kis fájdalom amíg kikotorja a torokból a ujjat nekem elég ahhoz, hogy amikor elengedem ő már átmenetileg képtelen legyen elhagyni a testet.
- Mulatság, az alkalomhoz illően öltöztél fel - megkapaszkodom az egyik kezében és felhúzatom magam a sárból, bilincsként fogják az ujjaim a kezét. - Edd csak meg, igazán megdolgoztál érte, én pedig megkóstolom a vérét - emelem magam elé megcsonkított kezét, kissé megemelintem, mint a kupát szokás, rajta tartva a szemem végighúzom a nyelvem a csonkon, csonton, elhasadt porcon, húson és bőrön, fájdalmas, kínzó idegvégződésen.
Ajánlott tartalom
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma



●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 24 felhasználó van itt :: 5 regisztrált, 0 rejtett és 19 vendég :: 2 Bots

• Fajaink száma •
Arkangyal
2/2
Leviatán
8/7
Angyal
2
Démon
13
Bukott Angyal
3
Ember
2
Félvér
2
Harcos Angyal
5
Vadász
6
Nephilim
5