Omnen dimittite
spem, o vos intrantes!
Staff, és tagok által keresett karakterek

 
• Jazzland Theme Park •
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Hell or Heaven


Jazzland Theme Park VQSi8OZ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
1070
☩ Rang :
Staff
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Nov. 11, 2020 3:00 pm
Következő oldal


***
Szabad a játéktér
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Belphegor


Jazzland Theme Park GadHg7Q
Jazzland Theme Park Zy5ntJX
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
937
☩ Rang :
Viszály Tanácsadója
☩ Play by :
Jenna Coleman
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Júl. 17, 2020 9:18 am
Következő oldal



Saraquiel & Belphegor


-B
bántunk? Inkább megölünk...-kezdek bele csendesen a válaszadásba. Jól tudom mire voltam régen képes, illetve az sem kizárt, hogy most is ugyanúgy képes lennék rá. Nem is értem az angyalt, kicsit talán össze is zavarodok.
-Na várj egy kicsit! Már nem egy szülést láttam, az lehet hogy felemelő, de előtte az anyák is szenvednek ám... Az is valahol fájdalommal jár!-ingatom a fejem, bár nem is tudom igazán, hogy miért tértem ki erre, ennél fontosabb kérdései vannak az Angyalnak. Mély levegőt veszek, hogy válaszolhassak neki.
-Hogy lehetne megszokni? Dermedt szívvel! Tudomásom szerint olyan szabályaitok vannak, hogy éreznetek sem szabad, ugyanakkor ezt nem hiszem el! Akkor nem néznél ki pont így, pont most, miután megszabadítottad a testet a "gonosztól"...-vezetem végig nyugodtan a gondolatmenetem, bár inkább magamból indulok ki, s az nem biztos, hogy célra vezető lenne. Mégis kimondom amit gondolok, úgy, mint máskor, úgy, mint mikor Viszályt oktatom ki, ha nem jól gondolja a dolgokat. Van ami sosem fog változni.
-Az ugye tudod, hogy a minden lény... Ott nincs kivétel.-utalok itt a démonokra is, pedig most ölt meg egyet közülünk. Icipicit, mintha ellentmondásban lenne a drága. Önmagával bizonyosan. Kérdéseket intézek felé, de szinte egyikre sem érkezik felelet, kissé rosszul esik, így pedig nehezebb is megérteni. De rendben, majd visszaveszek ebből a részből, vagy újra próbálkozom, hiszen a társáról egy apró szót sem tudok meg és a lányhoz képest sokkal vérmesebbnek tűnt.
-Már hogyne számítana, hogy mik vagyunk? Nem viselünk azonos értékrendet szerintem. Épp ezért, nem tudom a helyedbe képzelni magam.-vonok vállat végül, hiszen most sem értek egyet vele. Igen is számít, hogy mik vagyunk. Nem értem miért nem felel rendesen a kérdéseimre, talán azt gondolja én vagyok az ítélő bíróság? Pedig szó sincs erről, pusztán szeretném őt megérteni. Kisebb monológba kezd a nő és én csendesen hallgatom Őt, miközben szavai úsznak felém a levegőben, rájövök, hogy nem mond butaságot, hiszen van egy ikertestvérem, de mint a tűz és a víz, olyanok vagyunk. Nem hogy kinézetre, mert az még hagyján, hanem felfogásra, képességekre... Mindenben más, ami benne több, az bennem kevesebb és fordítva. Aztán kérdéseket szegez nekem, mire felkapom a fejem.
-Öhm... Ha nagyon őszinte akarok lenni veled, én először csak a testvéremmel éltem, lételemünk volt mások bosszantása, aztán egy idő után ez változott és már annak élek, hogy felborítsam a Főnököm mindennapjait.-nevetem el magam kissé kényszeredetten, bár nem mondok konkrét időt, mégis csak démon volnék, nem lenne okos döntést ezt elmakogni.
-Ami viszont a másik kérdésedet illeti... Engem a Főnököm formált óhatatlanul is.-ez a mondat olyan lehelet könnyen hagyja el a számat, hogy még magam is meglepődök rajta, kissé talán el is pirulok, főleg ahogy belegondolok, hogy most már hivatalosan is többek vagyunk, mint főnök és bizalmas. Idő közben pedig elkezdek a hintában szórakozni, ha már ide tettük be az ülőgumóinkat. Legyen már értelme is, elvégre egy játékszer, akkor is ha már nem igazán működik. Aztán egyszer csak feláll az angyal és felém sétál. Megemelkedik egy pillanatra a szemöldököm és pillantásom a kardjára siklik ahogy játszi könnyedséggel emeli mellkasom felé. Ezt vajon miért csinálja? Tesztel talán? Biztosra veszem, nem sima penge amit most rám szegez, nyelek egyet, komolyan ezek után nekem ugrana? Esélyem se lenne kihátrálni. Ha csak... Aztán ismét beszélni kezd, komolyan nem értem őt. Egy leheletnyit hátrébb dőlök míg nekem szegezi a fegyvert, majd oldalra döntöm a fejem.
-Szerintem mindenki megérdemli a törődést, olyan nincs, hogy nem. Szerinted te most nem érdemled meg azt, hogy itt legyek veled és beszélgessünk kicsit?-kérdezek is vissza azonnal az első kérdést követően, majd elmosolyodok.
-Az én törődésem miben rejlik? Nos, szeretem kielemezni a helyzetet és mindkét végletet megvizsgálni, láttam már eleget az életből, valahol pedig elismerem az emberek empátiáját is, sokat tanultam tőlük. Azt hiszem, a hozzám nem párosítható, de mégis jelenlévő kedvesség az én törődésem.-felelem meg halkan a második kérdést, aztán kicsit elgondolkozom a harmadikon, miközben a leeresztett kardot vizsgálom.
-Bármit megteszek másokért, amit akarnak.-hiszen a legtöbb alku része ez is, beteljesíteni az emberek kérését. Kezdem elfogadni, hogy a kérdéseim megválaszolatlanok maradnak. Mégis megingatom a fejem ahogy újabb rövid monológját hallva távolabb sétál tőlem. Még egyszer utoljára bepörgetem a hinta ülését, megint a kérdések... Miért kérdez ennyit? Hiszen angyal... Beletörődően felsóhajtok, majd megütögetem államat a mutató ujjammal.
-Szerény véleményem, hogy az emlékek is azért vannak, hogy formáljanak. Nem nagyon van olyan emlék, amire én ne emlékeznék. A sok tekintet mielőtt kioltottam egy életet... Mert nekem is volt ilyen.-fejezem be gyorsan, ám kötve hiszem, hogy ezt meg lehetne érteni, de én nem szeretek egy pillanatról sem lemondani, legyen az jó, vagy sem, az is hozzám tartozik. Figyelem a lányt ahogy a festéket kapargatja, majd felállok és mellé sétálok.
-Mondd csak, hogy hívnak téged?-vonom magamra a figyelmét és az emberi gesztust elővéve, felé nyújtom a jobbom.
-Én Belphegor vagyok.-mutatkozom be végül és még egy barátságos mosolyra is futja.
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Júl. 13, 2020 2:54 pm
Következő oldal


This is not just a dream
@Belphegor && Sara
• Zene: vol 3 • SZÓSZÁM: 925
- Hogy lehetne megszokni azt, hogy valakit bántunk? Hogy lehetne megszokni a szenvedést? Ahogy egy anyának is minden egyes szülés új és felemelő élmény, úgy a halál is minden egyes alkalommal fájdalmas és nehéz, de egy cseppet sem könnyed, és egyáltalán nem szórakoztató, legalábbis számomra. Minden élet, minden lény kell - akadt el a gondolatmenetbe, mielőtt még kicsúszott volna ajkain létezésének alaptézise, vagy legalábbis az, amelyre törekedett a megteremtése óta. Senkit sem hívhatott sem anyának, sem apának, nem érezhetett gyengédséget, szerelmet, törődést, és mégis igyekezett minden egyes lélekkel ugyanolyan kedves és törődő lenni, elegyengetni azok útját, akik a kezei alá tartoztak és megsegíteni mindenkit, akit úgy gondolt, rossz útra tévelyedett. S habár hallotta az újabb kérdéseket, esze ágában sem volt Micah lényét kiadni, mert így is elegendő pusztítást végzett már itt, olyan angyal volt, akinek a jelenlétét a legtöbb démon tudta és érezte, ha a helyszínen megvetette a lábát. A férfi testű angyal nem szerette, ha egy volt a sokból. Lényegében úgy érezte, hogy mindketten bűnösök voltak, s hogy részt vett egy olyan eseményben, amiben soha nem akart volna. Látott már angyaltársát elbukni. Látott már háborúkat átélő és végig gőggel harcoló angyalokat, látott reménytelen és hiábavaló próbálkozásokat. Veszített már el védencet nem egyszer és meggyűlt a baja folyton egy bizonyos démonnal, aki időről időre feltűnt az életében, hogy egy kicsit talán mindig megnehezítse a hitvallását. De nem tudta volna teljesen magára vagy teljesen Micahra fogni ezt a fajta kivégzést, még akkor sem, ha ő könyörületes volt. Ha ő nem akart ártani és örökös szenvedésre késztetni az ember porhüvelyt, aki már holtan feküdt és várt arra, hogy kitaszított legyen és maradjon.
- Hogy mi nem vagy, és hogy én mi vagyok, jelenleg nem számít, ebben a helyzetben azt gondolom, nem - mosolyodott el haloványan, mert valójában tényleg nem az volt a fontos Saraquiel életében. Nem az alapján ítélkezett, hogy ki hova "született" és mivé rendeltetett. Beszélt, mert kérdezték és beszélt azért, mert talán azzal egy részét a keserűségének kiadhatta volna, azonban az újbóli kérdések és felszólítások egy kissé felzaklatták őt. Sosem voltak még rá kíváncsiak, sosem akarták tudni, hogy ő mit akart, mert volt annyira őszinte, hogy a legtöbbször elmondta, ám most nem... pontosan azért, mert a vele szemben ülő tudta, hogy angyal volt. Mer az őzbarna szemű nő tudta, hogy mit nem akart megtenni. De talán minden ellenérv közül az volt a legrosszabb, hogy New Orleans mocska vette őket körbe. Az a hely, ahol neki nem kellett volna léteznie. Nem tehette meg, hogy Micaht célponttá varázsolja, ám egy valamit megtehetett:
- Mindannyian mások vagyunk, más végett rendeltetett el a létezésünk, amennyi különbözőség rejlik a földiekben, úgy az angyalokban is, démonokban és mindenkiben. Nem fogsz találni két ugyanolyan lelket, hiába is keresel. Hogy mivégre létezünk, alakítanak minket a mindennapok, azok, akikkel az út során találkozunk. Sem te, sem pedig én nem vagyok az, aki egykoron voltam, mert formálódunk, s mégis önmagunk maradunk. Talán, s talán nem veszítjük el magunkat még akkor sem, ha nehezebb lélegezni és létezni. Téged formált és formál valami más... valaki más? Te milyen célok által vezérelve éled a mindennapjaid? - érdeklődött, s habár tudta, hogy kitért a konkrét válaszadás alól, nem bánta. Olyan kérdéseket kapott fel, amit túl gyorsan kellett volna analizálnia, amivel jelen helyzetben nem tudott mit kezdeni, mert még mindig neheztelt (egy kissé) Micahra. Hogy haragudott-e önmagára? Nem... s pont ezért rázta meg a fejét csendesen, miközben átfordította a kérdéseket a hölgy irányában, aki önfeledten hintázott, már amennyire ebben a hátrahagyott körhintában képes volt. Saraquiel akaratlanul is elmosolyodott erre, ám nem kezdett el feleslegesen gondolkodni, hogy mi lehet a másik. Ha ártani szeretett volna neki, már rég megtette volna, a kígyó-szerű édesgetést pedig ebben a jelen világban nem gondolta, hogy érvényre juttatta volna bárki is, s mégsem tudta volna elhinni azt, hogy a barna hajú képes lett volna élvezni a veszélyt, ahhoz túlságosan is... ártatlannak tűnt. Holott Sara tudta, hogy a látszat sok esetben csalt, hogy a külső ezer és egy jéghegynyi mélységet rejtett el mindenki elől. Nem szólt közbe, akkor sem, amikor a szavak ismét őt találták meg, helyette csak figyelte és hallgatta a másik nőt, aki úgy tűnt, hogy az ő megsegítése végett volt jelen ezen az átkos helyszínen. Nem felelt sok mindenre, s csendes is maradt még akkor is, amikor érdeklődtek felőle. Hosszú másodpercek percekké dagadtak, amit a néma gondolkodással töltött, hogy aztán végül felkeljen a körhintáról, lazán tartva a penge markolatát az ujjai közt, mintha csak egyetlen tollpihét csippentett volna az ujjai közt, azzal együtt indult meg a másik nő felé, csupán egyetlen lépésnyi távolságból nézett le a hintában üldögélőre, ha még nem pattant volna fel a barnácska, lassan emelve fel az angyalkardot a nő mellkasa felé, de esze ágában sem volt bántani őt, csupán hagyta, hogy a levegő oxigénbuborékjai megüljenek a fémen. Egyszerűen csak... érdekelte, hogy erre a döntésére milyen reakciót vált ki a másikból.
- Te talán törődsz olyanokkal is, akik meg sem érdemlik azt? A te törődésed miben rejlik? Mit teszel meg másokért? - elmosolyodott lassan, leengedve a kardot a cserepesedve repedezett beton felé, végül el is lépett a nő elől. - Ahogy én is könnyedén, úgy te is eltűnhetnél. De csak biztos akartam lenni abban, hogy többé már senki sem bánthatja a testet, legalább addig, ameddig itt lehetek mellette, hogy aztán egy új nap jöjjön, mintha senki nem emlékezett volna rá. Te emlékszel? Minden egyes emberre? Minden percre, ami az életeddé vált? Vagy hátrahagysz mindent, amivel nem tudsz mit kezdeni? - érdeklődött, el is hátrálva a nőtől, elindulva körbe, a hinta tengelye körül, baljának ujjai pedig a repedező festéket túrták fel azon.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Belphegor


Jazzland Theme Park GadHg7Q
Jazzland Theme Park Zy5ntJX
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
937
☩ Rang :
Viszály Tanácsadója
☩ Play by :
Jenna Coleman
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Júl. 08, 2020 10:09 am
Következő oldal



Saraquiel & Belphegor


H
ogy én ítélkeznék? Nem! Pusztán amit láttam az nem tetszett. Valójában, mivel mindig be volt védve a kis hátsó felem, így nem tapasztaltam még meg az angyalok ilyen szintű utálatát irányunkba, pont ezért nem tudom elsőre eldönteni, hogy végül szeretnék-e az angyalnő közelébe menni, vagy inkább forduljak sarkon és hagyjam őt ott ahol van. De valamiért megérint a szomorúsága, képtelen vagyok lelépni a színről csak úgy, tehát megkockáztatom azt, hogy a közelébe merészkedjek, lényegében a fejemben felbukkanó kérdésekre talán még választ is kaphatok majd tőle. Előbb érzi meg, hogy jövök, semmint meghallana, így mikor felém fordul, arculcsapásként ér az a tömény fájdalom ami arcán látható. Itt döntöm el, hogy mégsem fordítok neki hátat, mindazonáltal még hozzám is szól, tehát esélyem sem lenne megfutamodni. Kérdésekkel bombázva őt ülök végül a lánchinta egyik ülésére, s őt méregetve azért ugrásra készen állok, hátha mégis én is kapok még párat, mert nem volt elég a gyilkolás. Csendesen várom válaszát, ami megkésve érkezik csak.
-Nem tudom, talán kiélvezted volna a szenvedést... Most öltél először?-döntöm oldalra a fejem ahogy hallgatom a szavait. Az angyalok sem érezhetnének, nem? Mint ahogy minket is ezzel határolnak be, de ez a lány itt... Szomorú s talán önvád is lakozik kecses vonásain. Nem néz a szemembe, a kövezetet nézi, de én határozottan arcát figyelem.
-Ki tette tönkre? Amit megöltél benne, vagy az a másik angyal aki a beleit kitépte?-teszem fel a nyilvánvaló kérdést, hiszen ebből nekem az esik le, hogy nem csak mi vagyunk rosszak. Ha ez egy megszállt valaki volt... Az embert meg kellett volna menteniük, hiszen angyalok, a p!cs@ba is! Nem jutok napirendi pontra az önvádja felett, miért tette meg, ha utána ilyen über pocsékul van tőle?! Egyáltalán milyen idős angyalka, ha így megrendíti egy helyzet?
-Nem vagyok angyal, nem tudok arra a kérdésre felelni, hogy mit tettem volna a helyedben.-rázom meg a fejem, majd mélyet sóhajtok. Elhatalmasodik rajtam egy apró érzés, hogy megértsem ezt a törékeny nőt, hogy tudjam mi jár a fejében. Csendben hallgatom a további szavait, nem szeretnék közbe szólni, de valamiért ismét bebizonyosodik az, hogy a jó és a rossz nem létezhet egymás nélkül. Egy pillanatra kezeim közé rejtem arcomat, majd mikor újra felpillantok egyesenesen a nő szemeibe nézek.
-Akkor mesélj magadról! Te milyen jellemvonásokkal rendelkezel? És a másik, aki elment? Mintha büszkeséggel töltötte volna el, hogy megteszed... Neked mi a célod, mint angyal?-bombázom újfent kérdésekkel, arra gondolok, hogy megpróbálom kizökkenteni a melankóliából egy kicsit, hátha valamit segít majd rajta.
-Haragszol magadra ezért? Hogy megtetted...-hajolok előre ültömben, még mindig fogva tartva pillantását. Nem sokkal később pedig kérdéseket kapok. Feltörő sóhajjal kapom fel lábamat a földről, mintha megégettem volna a talpam, ezzel egyidőben a láncok összecsavarodnak ahogy megperdülök.
-Nos, szeretem a veszélyt, a kalandot... Mint mondtam, nem vagyok angyal!-közlöm ahogy kipörög az ülés, aztán ismét leteszem lábaimat, hogy szemébe nézhessek.
-Az arcodon a szomorúság... Az sarkallt arra, hogy inkább itt legyek, mint fejvesztve meneküljek.-közlöm csendben, majd előhúzom a cigis dobozomat és lassan rágyújtok.
-Zavar, hogy itt vagyok?-kérdezek végül rá, miközben újfent bepörgetem az ülésemet.
-Tudod, mindennek van igazsága, de a miértek furcsák tudnak lenni. Látszott rajtad, hogy nem akarod megtenni, mégis rávetted magad. Meg akarsz felelni, de kinek?-pillantok rá kérdőn, aztán míg összeszedi magát a válaszhoz, én ismét hagyom kipörögni az ülést.
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Júl. 03, 2020 11:52 pm
Következő oldal


This is not just a dream
@Belphegor && Sara
• Zene: vol 2 • SZÓSZÁM: 968
Minden egyes nap egy új remény, egy új esély, egy újabb lélegzet volt, amelyet Saraquiel igyekezett megragadni azon az úton, amelyet járnia kellett. Emlékezetébe véste a fájdalom sóhajait, az öröm csiklandó rezgéseit, a születés csodáját és a halál gyászát is. Csupán százhat éve létezett, mégis rengeteg élethez volt már köze, mert úgy tűnt, hogy azok mindig illékonyan kicsusszantak a karjaiból, az ujjai közül, hogy víg haláltánccal vesszenek a ködbe és szűnjenek meg létezni abban a világban, melynek ő is részese volt. A fájdalom éppúgy része volt a létezésének, ahogy a megbocsájtás, a sugallás, a védelem, ám minden egyes napot, amit Micah mellett töltött, egyre inkább összezavarodott. Már nem érezte olyan szentnek azt a küldetést, amelyet követnie kellett. Már nem élt merev meggyőződéssel akkor, amikor a harcos angyal közelében létezett és emelkedett meg önkéntelenül is a mellkasa, hogy a poros, borgőzös, mámoros földi levegőt szívja be éltető erőként. Nem lett volna szüksége sem ételre, sem pihenésre, ám hajtotta a kíváncsiság. Hajtotta az ismeretlen felé, a tudásvágya pedig oly hatalmas volt, hogy olykor még ő maga is meglepődött azon, hogy csak azért is képes volt kisajtolni másokból a tudást, a történelmet, a lehetőségeket, és akkor is képes volt kérdezni, amikor a csendet kellett volna osztályrészéül választani.
S mindezeken túl a fiatal szőke angyal nem érzett mást, mint ürességet, ezen a helyen, ami egykor a boldogságot, a nevetést, a felhőtlen életet vonszolta magával. Most a halál illékony mezsgyéjén álltak ők ketten, hogy a démont pedig kiűzzék abból a testből.. ám Micah kegyetlenkedése Sara lelketlen létét is megtépázta, s talán pont emiatt döntött úgy, hogy a szenvedésnek kitett testtől is megfosztja az életet, mert nem lett volna képes maradandóan visszaállítani a testének erejét a vérfürdő után. Ebben a világban, ahol mindenki kitaszítottá vált pedig, nem is lett volna esélye a megnyomorított testű nőnek. Az első alkalommal olyanok alázták és gyalázták volna meg őt, akiknek nem kellett volna. Akik arra sem voltak érdemesek, hogy egyáltalán a pillantásukat a megszállt testre emeljék. Sara sosem volt hangos, most mégis sikítani akart, arcán végiggördülő könnyeket, engedni a fájdalomnak, a kétségbeesésnek és a kitörölhetetlen, lelket mardosó dühnek, melynek középpontjában egyetlen lény állt csak: Micah. S mégis, tehetetlenül, bocsánatért fohászkodva hagyta, hogy a feltörő, sosem érzett és tanult érzelmek elüljenek. Hagyta, hogy a pengéjén végigcsorgó, majd eltűnő karmazsinszín cseppek úgy legyenek az enyészeté, mint a bomló testek az út szélén.... rothadó magányban tespedve, senki által sem életre keltve.. a hangja épp emiatt csúszott be kettejük közé halkan, az élőt keresve szavaival, s érzékszerveivel csakis arra az egyetlenre koncentrálva, aki jelen volt rajta kívül a helyszínen. Nem akart társaságot, de gyenge volt megvívni a magányáért is, pillantásával felmérve a másik hölgyet, ahogy megfordult felé, a láncok pedig panaszosan nyikordultak és sikítva tiltakoztak a helyzetváltoztatás végett. Sara, azzal.. azzal az eggyel nem foglalkozott, mert szemeinek kékje még mindig a nő arcvonásain nyugodott, próbálta megfejteni, milyen érzések rabjaként vált a társaságává. A kérdésre a pillantása idegenül siklott aztán a karjai közt tartott pengére, olyan gyengéd mosollyal méltatva annak könnyed, kecses formáit, ám szavakkal nem reagálta le a mozdulatait. Egyszerűen csak keresztbe fordította a combjain azt, ujjaival lágyan fogva rá a hűs anyagra, hogy még csak véletlenül se váljék önveszélyessé (sem). Az újabb és újabb kérdésekre egy időre szerette volna csak a csendet választani, mégsem élt vele.
- Miért választottam volna a végeláthatatlan szenvedést, megvárni, amíg az enyészeté lesz? Ha én nem vagyok könyörületes, ha én nem vetek véget ennek a néma segélykiáltásnak, ki tette volna? Nem vágyom a halált, nem vágyhatom a halált, és mégis megtettem - már nem a nőt nézte, hanem a kettejük közt feszülő teret... a nedves kövezetet, a pocsolyákban megülő és visszatükröződő semmit. Mert a szürke fellegek még mindig baljósat, halált ígérőn kacagtak vissza rájuk. - Képtelen lettem volna őt meggyógyítani. Helyrehozni azt, amit tönkretettek. Te mit tettél volna a helyemben? Te hogy reagáltál volna, mondd!? - hangja keserűséget és megbánást tükrözött. Olyan emberinek mutatva őt, amilyen soha nem volt, de az éveinek száma, ez a korai életszakasz mégis csak formálta őt. Akkor sem nézett a nőre, mikor amaz helyet foglalt. Akkor sem, amikor a kíméletlen kérdések újfent ketté repesztették a tudatát, a gondolatait, hogy egyszer majd minden rendben lesz. Mert Sara tudta, hogy New Orleansben nem lenne helye, mert tudta, hogy Micaht el kellett volna engednie és mégsem volt képes rá. - Nem ismerek minden angyalt, hogy tudjam, ki milyen jellemvonásokkal, büszkeséggel létezik, így erre nem fogok tudni neked pontos választ adni, ne haragudj - sóhajtott fel halkan, kézfejével pedig óvatosan, alig megrezzenő ujjakkal simított végig nyúzottan az arcán. - Mindenkit más célok vezérelnek, más meggyőződések, más.. világ és kor szülötte, és csak remélni tudom, hogy az angyalokat nem vértezték fel a gyűlölet ezernyi bűnös szikrájával sem, mert azzal elárulnák önmagukat, azt, amiért teremtettek e világra. És mégis... - elmosolyodott, habár ez az aprócska érzelemváltozás nem rejtett boldogságot. Sem pedig békét benne, a háborgó lelkében, abban az űrben, mely lassan kebelezte be őt. - Konok meggyőződésük az a cél, melyre hivatottak - mandulaívű körmei karcoltak amorf mintákat a combjaira fektetett pengének ívén, a tekintete pedig a már ülő, láblógázó alakot figyelték hosszasan merengve.
- Láttad, hogy mit tettem, s ahelyett, hogy a távolságot választottad volna tőlem, idejöttél, közel, hogy láss, hogy tudj rólam és kérdezz. Miért teszed mindezt? Miért nem menekülsz ebből a fertőből? Miért nem a lehetőségeket akarod felkutatni ahelyett, hogy velem töltöd az időd?! - tudni szerette volna, mert a kérdéseire a válaszokat csakis az őzbarna szemű nő adhatta meg. Olyan tudást, amelyre tán szomjazott. És olyan lehetőséget akart kínálni, ahol ő is elveszik, akárcsak egy rémálom, egy olyan részlet az életben, melyre senki sem figyel talán. - Miért keresed az én igazságom a te világodban? - kíváncsi és érdeklődő volt. Leginkább amiatt, mert valószínűleg ő is ugyanezeket a kérdéseket tette volna fel, ha ő látja mindazt, amit épp az imént ő követett el.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Belphegor


Jazzland Theme Park GadHg7Q
Jazzland Theme Park Zy5ntJX
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
937
☩ Rang :
Viszály Tanácsadója
☩ Play by :
Jenna Coleman
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Jún. 14, 2020 6:10 pm
Következő oldal



Saraquiel & Belphegor


S
zerény véleményem szerint, épp annyi az esélye annak, hogy bárkibe is belebotlok itt, mint annak, hogy egyszer csak megnyílik alattam a föld ebben a pillanatban. A nyaralás után egy kis magányra vágyom, nem sokra, pár óra amit tervezek New Orleansban sétálgatni. Lábaimon bakancs, bokám mellé beszúrva kedvenc tőröm, egy farmernadrág és egy fekete póló ami rajtam látható, az eső elől egy kávézóba menekültem, ott vészeltem át a zuhogással telt hosszú perceket. Mikor csendesedni látszik az idő, ismét az utcára lépek és csendesen halladok a park felé. Meglepődve lépek be egy vaskosabb fa takarásába, mikor három alakot pillantok meg. Ebből egy a földön fekszik, egy távolabb áll, a harmadik pedig a földön elterült mellett térdel. Összeráncolom szemöldököm ahogy felfogom mi játszódik előttem. Már lépnék, hogy közbe avatkozzak, de valami megakaszt... Sosem láttam még hogy bárki is démont űzne, nyilván erről van szó, ha már két angyal is a színen van. A nő merev tartása arra enged következtetni, hogy ezt az egészet nem akarja, itt sem akar lenni... Kicsit sajnálom szegényt... A férfi nemes egyszerűséggel szúrja kardját a fekvőbe, még a szemem is behunyom egy pillanatra, ahogy felmetszi, kezét a vágásba dugja és beleit húzza kifelé. Szeretnék elrohanni, ki tudja, hogy nem-e neszelnek meg véletlenül és járok én is ugyanígy. De mégsem megyek... Hátat fordítok a jelenetnek, hallgatom a felém szálló mondat foszlányokat és megborzongok. Mire vissza fordulok, az angyalnő már egyedül van. Az utolsó pillanatban, mintha kicsit habozna, de aztán a kard ismét a női testbe kerül. Régen áhítattal néztem volna, ahogy a vér szétárad a talajon, ahogy elhagyja a lélek a testet... De most... Megbotránkozva figyelem ami szemem előtt játszódik le, az angyal letörli kardját, majd magára hagyja a testet. A körhinta egyik ülésében helyezkedik el, a testet figyeli, megkerülöm a fákat, a bokrokat és háta mögül érkezem végül. Bakancsom hangja kissé locsog a vizenyős aszfalton, de nem halkítom lépteimet, nem is lassítok, akkor sem mikor kérdés reppen felém és az angyal megfordul az üléssel együtt, hogy rám pillantson.
-Igen, mondhatjuk úgy is... Magányra.-felelek csendesen, majd jó öt méterrel tőle megállok. A fegyvert figyelem a kezében, nem tudom, hogy ellenem használni fogja-e. Kérdőn pillantok rá ez ügyben.
-Elteszed? Vagy szeretnél még egy áldozatot esetleg?-biccentek végül a kard felé és kezem készenlétben tartom, ha kell én se legyek fegyvertelen ellene.
-Nem akartad, mégis megtetted. Miért?-kérdezek rá, nem titkolva, hogy az eseményeket én is láttam. Pillantásom csupán rövid időre vetül a háta mögötti halottra, aztán ismét rá emelem őzbarna pillantásom.
-Minden angyal ilyen?-indulok felé ismét lassan és egy távolabbi ülésen foglalok helyet. Jobb lábam átvetem a balon, majd lóbálni kezdem.
-Mit utáltok ennyire?-könyökölök combomra és átható pillantásokkal méregetem a nőt. Vajon van értelme ennek az egésznek?
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Jún. 11, 2020 8:23 am
Következő oldal


This is not just a dream
@Belphegor && Sara
• Zene: vol 1 • SZÓSZÁM: 1222
A szürke fellegek már nem ontották magukból az esőcseppeket, a száraz föld pedig sóhajtozva fogadta magába a nedvességet és nyelte is azt el pillanatok alatt. A percekkel korábban még zuhogó eső maradványaként már csak itt-ott cseppent súlyosan, szétrobbanva a kövezeten, de Sara igazán nem is hallotta. A tüdeje majd' szétrepedt attól a hatalmas légvételtől, amellyel a kitörni vágyó rettegés hangjait nyelte el és tartotta bent olyan mélyen, amennyire csak tudta. Habár tudott Micah rettegett hidegségétől, attól az ocsmány ridegségről, amellyel rendelkezett a harcos angyal, testközelből még mindig meglepte és elborzasztotta az, ahogy megbánást sem mutatott. A lelketlensége újabb szintre emelkedett, ahogy a pengét belemártotta a vergődő testbe, a szegycsont roppanása mennydörgés hangjával vetekedve kúszott el Sara füléig. A penge kíméletlenül simított végig és választotta szét a bőr felszínét, a hámsejteket, hogy a lágyabb szöveteket is szétszaggassa, a szegycsonttól egészen hasfalig, hogy aztán azon is átbukva az alhasáig tépje szét a bőrt a penge. Saraquiel azt kívánta, hogy bárcsak hallotta volna a fájdalom szívszaggató hangjait, át akarta volna adni magát a kínnak, meg akarta volna tudni, hogy a démonnak valóban és ténylegesen fájt az, ahogy Micah elbánt vele, de a csend túl méllyé vált, a hallgatásba burkolózott őrült vigyor, amely a démon arcán jelent meg, adózva a fájdalomnak, meghajolva a rettegés nélküli perceknek, kiborította Sarat.
- Meg kell tanulnod, hogy nem bánhatsz velük úgy, mintha emberek lennének! - dörrent a angyal hangja, metszően kék íriszei pedig a fiatal szőke angyalt figyelték, ahogy fordított a kardon és függőlegesen a férfi beleibe tolta a pengét, hogy a következő mozdulattal kirántsa a fegyvert abból, mire a vérpermet a démon körül bíborszínűre festette a repedezett aszfaltot, a régen nevetéssel megtöltött helyszín már inkább egy kísértet lakta holt színtérré vált, most pedig az enyészeté. - Túl emberi vagy, Saraquiel, ez lesz a veszted. És tenni sem szándékozol ellene, ami a legnagyobb probléma - letérdelt a felvágott test mellé, az ujjai a szétnyitották a vájatot, hogy aztán csuklóig merüljön el a keze a meleg testben, a szervek közt csúsztatva a tenyerét a megszállt testben, Sara pedig látta, ahogy a vér felbugyogott a vágat mentén, karmazsinszínnel megfestve Micah fehér ingének ujját is, mely a kézfejénél szűken volt begombolva.
- Valakinek annak is kell lennie. Nem látod, mit teszel? - a szőke angyal hangja alig megremegve csúszott még hallhatóan csendesen a levegő szárnyán egészen a térdelő társáig, akinek a mosolya tőrdöfésként rajzolódott ki a vonásain.
- Mit? Mi a rossz abban, ha démonoktól fosztom meg ezt a fertőt, mondd?! - Micah hangja nem volt kétségekkel eltelve, a kérdése inkább szórakozottságról árulkodott, ám ahogy felemelkedett, a kezében, ujjai közt szétroppanó beleket húzott ki a hasüregből és dobta vissza a vérben úszó, megtépázott testre, ahogy meglátta Sara elborzadt tekintetét, ám a pillantása nem őt figyelte, hanem a távolba elmerengve hallgatott aztán, minden távoli neszezést, minden olyat, amelyet emberi fül vagy szem nem tudott volna felfedezni. Talán még Saraquiel sem, mert Micah tudta, hogy a fiatal angyal nem tudott az itt történteken túllépve mással is foglalkozni, másra reagálni.
- Nem vagy jobb náluk már... Megölsz egy testet, csak azért, hogy bizonyíts - a válaszul kapott újabb mosoly kíméletlenül jelezte a jelenüket. A Mennyekből való kitaszítottság keveredett a pokoli lényekkel, az őrület pedig megtépázta a józanságot, talán mindenkiét.
- Megölöm, mert megtehetem. Megölném, ha megtehetném - döntötte oldalra évődőn a fejét Micah, és mielőtt még bármit is reagálhatott volna a tettekre Sara, Micah egyetlen mozdulattal vágta bele a kardot a kínlódó testbe a kulcscsontok közt, elroppantva a gerincet is vele. - De ezt neked kell megtenned, kicsim - lágyult el a hangja. - Felkészítettem őt. Már kész arra, hogy végleg itt hagyja e világot. Hogy ne létezzen többé. Hát nem csodálatos, Saraquiel, mondd?! - Sara végigfuttatta a nyelvét a kiszáradó ajkain, a torkát pedig kaparta a vér illata, a szenvedés zöngéje, az eső illata pedig halotti torrá változtatta az elhagyatott és nevetésbe zárult világot, amely körülöttük jelezte az egykori vidámságot. Sara a percek óta merev tartásán változtatva lelépte a köztük feszülő több, mint tíz méternyi távolságot. Leginkább a világ másik oldalán akart volna létezni, távol ettől a mocsoktól, ettől a lelketlen igazságszolgáltatástól. A bukás előszelétől, mert képtelen volt elképzelni, hogy Micah tetteit a végletekig jó irányította volna, a megbocsájtás és a tisztaság. Hogy lehet egy gyilkosságot a jó érdekében megtenni? Az utolsó két lépésénél a cipője talpa a vérrel keveredő eső nyomaiba mélyedt, felpillantott Micah szemeibe, a jobbja pedig a saját angyalpengéjének markolatára csúszott, amelyet a biztonság kedvéért Micah bitorolt az idő nagy részében, hogy óvja és vigyázzon ezekben a vészterhes időkben a fegyverre. Sara nem bánta, mert az erőszak sosem volt az ő osztályrésze.
- Menj el, kérlek - a kérése ugyanolyan csendes volt, mint ő maga az idő nagy részében, ám határozott volt és nem akart meghátrálni attól, amibe belekényszerítették őt. Micah arcán az őrülettel vegyes áhítat jelent meg, hogy végre képes volt elérni azt Saraquielnél, amit akart. A hatalmas, fekete szárnyak söpörték végig a vérpettyes kövezetet, hogy a következő percben Micah eltűnjön magára hagyva a végítéletre váró démont az angyallal. Sara reszketegen sóhajtott fel, ahogy leguggolt a démonnő mellé, remegő ujjakkal végigsimítva az emberi arcvonásokon, ám enyhítést nem tudott vele előidézni. Nem beszélt és nem kért bocsánatot mások helyett, a bal tenyere viszont rásimult a nő ajkaira, kézfejének éle az orrát érve érezte, hogy az erőlködéssel teli légvételek gyengébbek voltak, mint kellett volna lennie. Ahogy kivonta a kardot a csigolyák közül, Sara visszafojtott lélegzettel hagyta, hogy megránduljon a test, és mielőtt még meggondolhatta volna, mielőtt helyre akarta volna hozni az elkerülhetetlent, felemelkedve a test mellől - mert inkább gondolt rá így, mint egy megszállt egykori földire - a penge könnyedén siklott át ismét a bőrön, hogy a bordák ketrecébe zárt szívbe mélyedjen a kardja. Nem volt minderre szükség, de Sara meg szerette volna neki adni azt, hogy ne szenvedjen feleslegesen. Ő nem akart olyanná válni, mint Micah, s bele sem gondolt abba, hogy mit tesz, az elsuttogott szavak bocsánatért, bűnbocsájtásért fohászkodtak, a kívánsága pedig, hogy könnyed útja legyen.. hogy hazataláljon, hiába való volt, mégis megtette, mert meg kellett tennie. Mert őrangyal volt, mert hiába kellett az új körülményekhez igazodnia, attól még nem vetkőzhetett ki önmagából. Nem, ha voltak olyanok, mint Micah, addig neki önmagának kellett maradnia: védelmezőnek, könyörületesnek.
Percekkel később a saját kabátját kanyarítva le a vállairól a puha anyaggal simította le a vért, a nedveket a kardjának pengéjéről, a vizes, csillanón cseppenő láncokkal körbeölelt  körhinta egyik ülésében ülve, ahonnan még rálátott a hátrahagyott testre. Fáradt volt, elkínzott és egy kicsit talán üres is, ahogy a sóhaja messze szállt, a pillantásából pedig most hiányzott az a fény, a jóság és a létének alapköve is. A bizonytalanság szörnye lassan kúszott fel a gerince mentén és ékelődött a lomhán cikázó gondolatai közé. Nem tudta, mihez kezdjen Micahval. Csak abban volt biztos, hogy nem volt itt jó helyen. A fejét oldalra fordította, de nem nézett hátra a megjelenő alakra, kinek illatát már a szél lágy tánca percekkel korábban felé sodorta, de csak most, hogy hallótávolságon belül kerültek, kezdett foglalkozni mindezzel Sara.
- Te is magányra vágytál? Itt, ezen a holt és lelketlen helyen? - intézte felé a kérdést, s ahogy megfordult, a feje felett méterekkel a lánc egymásba gabalyodott, Sara kék pillantását végigvezetve a nő alakján, sűrű, barna haján, arcának lágy és kerekded vonásain. Igen, a pengéje nála volt. Igen, bűnös volt... de kegyelemből vette el valaki életét, amitől nem volt jobb ő sem Micahnál.
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Jún. 10, 2020 3:44 pm
Következő oldal


Jazzland Theme Park 39E6CD5100000578-0-image-a-26_1477914756274

Magamba zárom, véremmé iszom,
És csöndben és tűnődve figyelem,
Mily ős bút zokog a vérnek a fény,
Földnek az ég, elemnek az elem?
Ajánlott tartalom
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma



●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 11 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 9 vendég :: 2 Bots

• Fajaink száma •
Arkangyal
2/2
Leviatán
7/6
Angyal
1
Démon
14
Bukott Angyal
4
Ember
4
Félvér
4
Harcos Angyal
4
Vadász
5
Nephilim
7