Welcome to hell or heaven frpg
- Staff és tagok által keresett karakterek -

 
reveal your secrets

Nieven


Japán  - Page 2 Pikkelyke2
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
208
☩ Rang :
7. leviatán
☩ Play by :
India Eisley
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Aug. 21, 2020 1:39 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Könyvvadászat 1
───────────── ────────────
Úgy tűnik, Alessya nem lelkesedik az ajánlat miatt, amely szerint mi is, vagy legalábbis én segédkeznék múltjának felkutatásába. Pedig az ajánlat tök őszinte, semmit sem akarok érte… rejtélyesek ezek az emberek! Mégis melyik ne akarná azt, amit ingyen adnak? No de, nem erőltetem a témát, talán beleszeretett Athlanba, ezért akar ennyire vele lenni. Nála sokkal elképzelhetőbb, mint fordítva, elvégre ő ember, lélekkel rendelkező lény, akinek ez a 'szerve' lehetővé teszi ezt a képtelenséget. Számomra is érdekes lehetne, még sosem kutattam ténylegesen halott felmenők után. Persze, pár nyomorulttal már elhitettem, hogy ez vagy az a dicső (vagy éppen kevésbé dicső) király, gróf, nemes vagy akárki a rokona, találkoztam is az illetővel, stb, stb, de azt mindig a saját szájízem szerint alakítottam, hogy a lehető legjobb legyen az érdekeimnek. Arról fölöslegesnek láttam figyelmeztetni Alessyát, hogy talán még Amara mellett is nagyobb biztonságban lenne, mint Athlan mellett. Minden bizonnyal csak mérges lenne azért, hogy megpróbálok beleszólni az Ő életébe. Minden ember ezt mondta! Aztán persze rendszerint igazam volt. Nem véletlenül akad pár ezer éves tapasztalatom.
- Nagyon helyes - vigyorodom el a “gyors és praktikus” angyalra. Azt kell mondjam, minél több angyallal találkozom, annál inkább megerősítenek abban a hitemben, hogy így van a legnagyobb hasznuk. Megbízhatatlan népség… sokan alig várták, hogy bűnbe esve elárulhassák azt, akihez hőségesnek kellett volna lenniük örök időkre. Miért lenne ez felénk másképp? Persze a bukottak egészen más tészta. Elvégre az ellenségem ellensége a barátom, ahogy az emberi mondás tartja. Lehetne velünk akár hús-vér angyal is, akadt volna, akit rávehetek arra, hogy velünk tartson, mégse tettem. Kit ezért, kit azért nem hívtam. És azt kell mondjam, nem bántam meg, még úgyse, hogy lett egy új, váratlan tagunk. Ha mégse sikerülne a mostani küldetés, még mindig foglyul ejthetünk egy angyalt. A lehetőségek tárháza végtelen, s igazából idő is áll a rendelkezésünkre.
- Az akkor lett volna benne, ha elengedünk útközben - tájékoztatom Athlant róla, hogy a fuldoklás hiányát veheti jószándékom, jószándékunk jelének. Alessyát mondjuk meg is tudtuk volna ölni ilyen módon, de gyanús, hogy Athlan nem lenne olyan kedves, hogy belehaljon. Oka pedig, hogy nem kapkodott levegő után a tüdejük egészen egyszerű: maga az utazás pár másodpercig tart, s szerencsére sikerült a tervezett helyre érkeznem. Velem nem is egyszer fordult már elő ugyanis, hogy rossz helyre érkeztem, időnként a tenger mélyére, az pedig kevéssé volt kellemes, de seperc alatt tovább tudtam utazni, így annyira megterhelőnek se bizonyult, csak egyszerűen bosszantónak.
- Én nem lennék benne biztos, hogy angyalok tették - húzom össze egy lehelletnyit idegesen a szemeimet, ez pedig nem Athlannak szól, hanem a helyzetnek. A testvérem is érzi. - Van itt valami, ami megőrjíti, pusztításra készteti a lényeket. Szerintem mindet, akinek nem elég erős az elméje - kivétel nélkül. Persze a múltat nem láthatom, talán nincs is igazam. - Ez a hely mágiát áraszt, ráadsul nem is keveset. De emellé kellemetlen rossz érzés is társul, legszívesebben be se lépnék oda - mutatok az épület bejáratára. - A mágia nem rossz vagy jó alapból, lényegtelen ki használja, és számunkra megállapíthatatlan. Teljesen idegen tőlünk ez a rossz érzés - magyarázom Athlannak, hogy a lehető legjobban megértse, mire is gondolok. Nem lesz álomutazás az elkövetkezendő.
Hacsak Alessya nem tiltakozik, őt is megszabadítom a víztől, akárcsak magamat. Nála fontos, hiszen az emberek könnyen lesznek betegek, ráadásul a föld alatt rendszerint hidegebb van, mint a felszínen, esetemben azonban… egyszerű megszokás. Teljesen reflexből csoportosítom át mágiámat úgy, hogy a víz elhagyja a ruháimat. Az emberek, de még a démonok között se érdemes úgy mutatkoznunk, hogy vizesek vagyunk, nagyobb az esély vele a lelepleződésre, eképpen teljes mértékben hozzá vagyok szokva, hogy megszabaduljak a víztől, pedig az rajtam maradva akár hasznos is lehetne. Szerencsére az Alessyától kapott, s a most is az oldalamon lógó kulacs teli van töltve.
- Három. Mindnél szívesen látunk - vigyorgok rá, már már merészen. Persze ahhoz túl kell élni és meg kell szerezni az elsőt, azt, amiért most indulunk. - Gondolom Amara majd megoldja - rántom meg a vállam, világossá téve, hogy nekem sincs lövésem se az egészről. Mi csak feladatot teljesítünk. Más meg még azt se. Remélem azért Amarának majd eszébe jut, kik fáradoztak azzal, hogy a kedvére tegyenek. Mégha részint önérdekből is.
Időnként érdemesebb finomabb módon próbálkozni, hogy aztán nagyot csalódhass, és mérgedben kiverhesd a szart is a megszólítotattadból, aki nem megfelelően reagál. Mint például most is. Azért az Athlan szájából elhangzó újabb szavakra megeresztek felé egy elégedett vigyort. Nem zavarnak, csak szerencsére sokat edzettem Belethtel, és igencsak formában vagyok. Alessyának meg szegénynek Athlan mellett gondolom nem volt más választása, mint még fürgébbnek lenni, különben már tuti nem állna itt.
- Egyébként a leviatánok hasonlítanak a démonokhoz, csak nem tudnak megszállni embereket - lépek Alessya mellé és maradok is, ha nincs ellenére, esetleg lenne még hozzám, vagy Athanhoz kérdése. Éppen ráérünk beszélgetni, mostmár, hogy végre a feladatunk után eredtünk. Abba a tévedésbe esek, hogy még van időnk és lehetőségünk a csacsogásra, ám Athlan gyorsan rácáfol erre. Bevallom becsületesen, azt a csabdát észlelnem kellett volna, és éreztem én, hogy van ott mágia, dehát… nem számítottam rá. Öreg hiba. Pont ezért késve kapok a telekinézissel Athlannal után, már fölöslegesen, mivel megoldja maga. Elégedetten szemlélem, ahogy kivágja magát a helyzetből. Nagyon helyes, pont ezért hoztam Őt magammal! Remélem azért az öcsém is megúszta a csapdát, mert egyébként neki is igyekeznék segíteni fent maradni, talán esetében még időben is. - Csúnya játékszerek - pillantok le a verem aljára, ahonnan undorító vasas aura árad a felnyársalódnivalóból. - Lehet, hogy beljebb angyalpengés is akad - noha az itt őrzött tárgy értékessége gondolom elég magas, mivel kb a kutya se tudhatott róla, így nem hiszem, hogy eme, még a démonokra is igazán veszélyes fémből sok fordulna meg itt, de sosem lehet tudni. - Azt hiszem jobb lesz, ha mi megyünk elől Athannal - és ezúttal tényleg minden mágikusat alaposan bevizsgálunk. - De a kövek hasznosak lehetnek például a jelzőrúnákkal összekötött csapdáknál, szerintem jó ötlet párat magunknál tartani - állok Alessya pártjára. A csapda aktiválódásakor ugyan nem nyújt segítséget, ám akár megelőzhető vele, hogy minket kapjon el. - Például - emelek fel egy kisebb követ a földről - ilyen esetekben - dobom el, egy nem messzi mágiacsomó felé. Egész jól céloztam, csupán néhány másodpercet kell várni, hogy történjék is valami… kidől a ketté hasított cseresznyefa egyik fele, pont a mágiaforrásra érkezve. - Hát ez meglepő volt - pislogok kicsit tényleg döbbenten, azon elmélkedve, ez most vajon csapda volt-e, vagy sem. Tényleg nagyon résen kell lennem!
- Amarától. És azt nem tudni, elvileg nem - persze a mégisre számtalan esély van. Bármelyikünk fejéből kinyerhették az infót, el is árulhattak minket, Amara is próbára tehet minket… azért jobban örülnék, ha senki nem tudna róla. A fertőzötteket látva inkább kivonom a pengém, hogy fel legyek rájuk készülve. - Szerintetek most végezzünk velük? Kifele lehet rázós lesz az utunk - az a baj, hogy anno magam is szerettem puszta élvezetből belebűvölni a falakba, hogy egy-egy értékes tárgy elvétele után dőljenek szépen össze. Kevéssé örülnék, ha ezúttal valaki velünk babrálna ki ily módon.
Az ellen nincs kifogásom, hogy Athlan berúgja az ajtót, sőt, kimondottan értékelem, ha nem is maradnak az ajtószárnyak a keretükben, annyival is könnyebb dolgunk lesz kifelé, elvégre nekünk nincs emberfeletti erőnk. Azért akkor elkapom Athlan vállát, ha élből lépne is be, előbb körbepásztázok, hogy minden zsír-e. Mágiának nincs nyoma, ám egy vékony madzagfélét észreveszek bokatájékon. Közelebb lépek, majd elég guggolva óvatosan meghúzom hátra. Ormótlan sziklatömb csapódik az aljzatba pont ott, ahol a felsőtestem lenne, ha elbotlottam volna a zsinórban.
reveal your secrets

Athlan


☩ Reagok :
404
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Aug. 15, 2020 6:10 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Motherfuckers

"Are you motherfuckers ready
For the new shit?
Stand up and admit,
Tomorrow's never coming."
Nieven szavaira helyeslően bólintok. Valóban nem kell ott lennem mindenhol, nem kell meghódítanom ezt az egész kurva világot, s az, hogy egyes fajtársaim viszont itt érzik jól magukat, ahol magukba szívhatják állandóan a szenvedést, mindig akad préda a kínzásra s gyilkolásra... Hát, az már az ő bajuk. Én kényszerből vagyok itt, s ha megnyílnak a kapuk, az első dolgom lesz mindent magam mögött hagyni, s meg sem állni a Pokol kénköves bugyraiig. Lehet ez a világ a leviatánoké az összes lélekkel együtt. Nekem nincs szükségem semmire.
Mikor Nieven nyújtja a kezét Alessya felé, én bólintok, hogy menjen csak. Nem szavazok természetesen senkinek sem bizalmat, hiszen tartom magam annyira, hogy ha átvernek, akkor én nem ücsörgök egyhelyben, hanem megkeserítem a hátralevő életüket. Erre azonban remélhetőleg nem lesz szükség.
- Japán? - tetszetős hely, rég jártam ott, talán már kétszáz év is eltelhetett azóta, mióta annak a földrésznek a porát tapostam. S mennék én egyedül, megoldanék én egyedül mindent, mint mindig, de a lány szavai egy pillanatra visszazökkentenek.
- Igazad van. - lépek is közelebb hozzájuk a két kígyó közé, s Alessyának háttal. Jobb, ha az én titkom marad az arkangyaltoll, legalább nyerek némi betekintést abba, hogy közlekednek a leviatánok. Mert ez biztosan kurva izgalmas lesz... Megkapaszkodok hát Nievenben, s hagyom, hogy a mélybe rántsanak, melyből nem sokat sikerül felfognom, szinte egyetlen, apró pillantás az egész, s már máshol is vagyunk. Csalódottan lépek ki a tóból, s mielőtt még körbenéznék, végigmutatok a két csúszómászón.
- Ennyi? Azt hittem, hogy legalább egy kis fuldoklás lesz benne. - vigyorodom el immáron kissé oldottabban. Hiába, nem szeretem az ilyen váratlan meglepetéseket, s mint oly sok mindentől, az ilyentől is hamar kiakad a mércém. A mérgem azonban a tengerparton hagytam, s most csípőre tett kézzel, kíváncsian lesek körbe.
- Ennek mégis mi értelme volt? Ennyire baszta a szárnyasok csőrét az a fa például? - mutatok felröhögve, értetlenül egy kettéhasított, egykoron minden bizonnyal szépségesen tündöklő cseresznyefa irányába. Minden ellenére akadnak ennek a világnak egészen elfogadhatónak mondható, békés helyei, így teljesen feleslegesnek találom, hogy nem csupán az embereket, de a környezetet is elpusztították az angyalok. Mondjuk mit lehet várni tőlük? Egy pillanatra eszembe ötlik régről Armaita, az unalmas angyal, akivel nem is olyan messze akadtam össze, s akinek ugyan a szárnyai képesek voltak megbabonázni, mégis legszívesebben inkább agyon lőttem volna magam egy nyíllal a társaságában. Ha az olyanok tették ezt az egészet, mint ő, akkor nem is vagyok meglepődve...
Megvárom, amíg a királylányok megszárítkoznak, s közben persze Athan felé megejtek egy értetlen, szemforgatással vegyített pillantást, s megindulok utánuk épp olyan vizesen, ahogy kiléptem a tóból. Nekem ez csak kibaszott víz, nem egy gusztustalan nyáltenger.  
- Mégis hány ilyen könyvrészlet van? Gondolom, ha sikerül megszerezni, akkor azok nem úgy fognak összeállni egy egésszé, mint a mesékben. - igen, aki egy óránál több időt töltött már velem – azaz itt mindenki -, tudhatja, hogy szeretem jártatni a pofám, főleg akkor, ha valamit homály fed előttem. Egyelőre azonban nem kérdezek többet, hanem a figyelmem én is a különös alakra szegezem. Meg kell hagyni, érdekes erők cikáznak a levegőben, de ezekről fogalmam sincs, honnan eredhetnek. Nem épp evilágiak, az már biztos.
- “Héj uram”? Inkább "mi a faszt keresel itt, te nyomorult"! - vágok hirtelen közbe Nieven szavaiba, s gyorsabban darálom el őket, mielőtt egyáltalán az alak mozdulhatna. Kár finomkodni, ha erővel is meg lehet oldani a dolgokat, s jelenleg nekem kedvem sincs a szép szavakhoz. Ám úgy tűnik, hogy az illetőnek sem, hiszen megindul felénk. Jól ismerős a kiléte, volt szerencsém már pár fertőzötthöz, főleg mert a különös gömbbel, melyre nem is olyan rég tettem szert, pár pillanatra képes vagyok feléleszteni a holtakat... A gömb rejtélyét még mindig keresem, s ez egyelőre maradjon is az én titkom. Most azonban az alakra függesztem a szemeim a két lányka feje felett, hiszen mögöttük álltam meg. Ők pedig mint valami bestiák, úgy iramodnak neki azonnal, s mire egyáltalán észbe kaphatnék, ezek ketten lenyilazzák meg felgyullasztják szerencsétlen fertőzöttet. Szegény pára.  
- Zavarunk esetleg Athannal? Mert el is mehetünk, úgy látom, boldogultok a férfiak nélkül. - röhögök fel, hiszen tetszik, hogy bár mindkét nőszemély idegesítő tud lenni rohadtul, de legalább nem egy gyámoltalan senkiházik, akik az árnyékomban akarnak lépkedni. Helyes, így legalább kevesebb erőt kell elpazarolnom.
- Miféle csap... - amint ezt kimondom, hirtelen a következő lépésemben beszakad alattam a föld, s e repedés egészen Athanig húzódik el. Az, hogy ő kikerüli, elugrik, vagy bármi, az ő dolga, én azonban némi erősebb szél segítségével visszalököm magam a perem szélére. Nem lett volna kellemes alant felnyársalódni a vasdarabokra...
- Kicsit több kell ide, mint azok a kövek. - biccentek Alessya felé, s magam mögött hagyva a kisebb szakadékot indulok meg utánuk, ha minden jól megy Athannal, nem pedig a levedlett bőrével.
- Honnan tudtok erről a helyről? - jön a következő kérdés az apró, szusszanásnyi szünetben. - Van rá esély, hogy más is ezt a könyvdarabkát keresi? - fontos kérdés, elvégre nem árt némiképp felkészülni az ellenségre. Közben a pagoda felé haladva egyre több rothadó szépség bukkan fel, én viszont hagyok újra egy kis teret a hölgyeknek, nem vágok eléjük, mint valami kibaszott hős. Csupán egy sűrűbben összeverődött csoportot nézek ki magamnak, melyek felé legyintem a kezem, a föld megremeg, s úgy nyeli el őket, mintha soha nem is léteztek volna. Ez még persze nem jelenti azt, hogy nem fogják kiásni magukat... Ennyi izgalom kell, nem igaz? Ha nem jön semmi sem közbe már a fertőzötteken kívül, akkor a pagodához érve nem húzom az időt, hozzám hű módon rúgom be az ajtaját mindenki előtt, már ha más nem rohan elém, s nem választja a békésebb verziót. A kibaszott kopogást...
reveal your secrets

Alessya Blackwood


[img][/img]
☩ Reagok :
145
☩ Korom :
24
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Aug. 11, 2020 1:48 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Nieven, Athan, Athlan & Alessya
Idézet helye
Nem szeretem, ha méregetnek és úgy néznek, hogy majd most mindent leolvasnak rólam, mintha a fehér hajam nem lenne mondjuk elég ok arra, hogy különlegességem miatt válaszokat keressek. Kétlem, hogy olyan gyakori lenne az én esetem, ami egy démonnal kapcsolódik össze, persze lehet teljesen egyszerű oka van, amire még nem is gondoltam, de majd kiderül, miért is találgatnék vaktában?
- Kedves, hogy segíteni szeretnél, de egyelőre az ő segítsége kell csak. - Nézek fel Athlanra, aki persze már megint ellök magától, kezdem megszokni, hogy állandóan hátra esek mellette. Viszont, így, hogy Nieven nem mesél nekem semmit magukról, így inkább félek tőle. Én őszinte voltam vele és tudta jól, hogy nem ártok más fajoknak, miért nem mondja el mi ő? Így csak Athlan szavaira hagyatkozhatok, nem szokása hazudni és ha azt mondja, hogy veszélyesek, akkor jobb távolságot tartani tőlük. Hallgatva, hogy Istennek az útjában álltak és hogy Amara oldalán állnak, valahogy még inkább úgy érzem, hogy ideje elosonnom a cuccaimért a szikla mögé, mert ott hagytam azokat. A hátamra csatolom a nyílpuskámat és a derekamra éppen kötöm fel az övem, amin a nyilaim vannak, amikor meghallom a nevemet és Athlan int, hogy menjek oda, na meg Nieven is nyújtja a kezét felém. Felállok és a táskám átvetem oldalasan a mellkasomon, miközben feléjük haladok. A pokol kinyitása nem gondoltam volna, hogy ilyen hirtelen segít döntést hozni ebben az ügyben, aminek a felét fel sem tudom fogni, ezek ilyen világmozgató történések lesznek, amikben én nem szoktam részt venni, még hátráltató erőként sem, szóval ez nekem annyira nem tetszik, főleg, ahogy a démon megindokolta, miért is vigyenek, a halandó vérem miatt, remek.
Mire odaérek, a víz felé indulunk, elég csak lábszárig belemenni, még szerencse, így a szoknyám nem lesz vizes, legalábbis remélem, de ki tudja. Nievennel szemben állok meg, kicsit feszélyezve érzem magam itt közte és a testvére között, csak mert Athlan egyedül utazna. A fiatal lányt, aki öregebb, mint én jó pár száz évvel amúgy, jobban érdekli a hogy utazik,  míg öccse inkább elengedné a dolgot és ő is a karját nyújtja felém, hogy belé is kapaszkodhatok. A viccelődésén csak zavartan lesütöm a szemem, ezt a részletet nem meséltem el a démonnak, mert nem értettem, hogy milyen képessége van, amivel ezt leírhatnám, még most sem tudom. Félek tőlük, nem tudom mik és miért nem ír róluk egy könyv sem? Az utazás elég gyorsan megtörténik és egy tóban érkezünk meg, Japánban, legalábbis ezt mondták, így gondolom ott vagyunk. A hideg kiráz és átkarolom magam, tisztára libabőrös lettem, a ruhám meg úgy tapad rám, mintha csak egy plusz  réteg lenne a testemen, a hajam szintúgy. Kisétálok a partra és elkezdem kicsavarni a szoknyámból a vizet, amikor megszáradok. Ez annyira bizarr, de hát erős lényekkel vagyok körülvéve, nekik ez semmiség, nekem meg életmentő is lehet, mert a betegségek olyan könnyen jönnek egy embernek, elég elázni és egy kis hideg szellő és már tüdőgyulladást is kaphat, ami halálos kimenetelű is lehet. Jó, Athlannál ott a talizmán, már ha nála van, lehet ott maradt a parton, nem tudom, kicsit reménykedem, hogy nem, mert szükségünk lehet rá, legalábbis nekem biztosan, mert a vigyázzunk a koloncra nem szokott annyira működni.
Körülnézek, miközben eligazgatom a holmijaim magamon és a kezembe veszem a fegyveremet, szép napokat is láthatott ez egykor, biztos szép lehetett, minden olyan más itt, mint amit eddig láttam. Nievenék után megindulok én is, nem akarok nézelődni sokáig, ám mikor leszólít valakit, akkor egy kisebb fertőzött csapatot szabadít ránk. A nyilammal a fejét veszem célba, az átkozottak felé repülő tűzcsóván át lövöm ki, hogy meggyulladva elégesse a koponyát, amibe beleáll. Nem szeretnék haszontalan lenni, bár minden bizonnyal az vagyok. A csapdák hallatára, amint legyőztük az ösztönlényeket, akkor kavicsokat kezdek el gyűjtögetni, ha valahol csapdát látnék, ezek jól jöhetnek, négyet elégnek vélek. Igyekszem nem lemaradni és halkan járni az úton, ha nem szólalt volna meg Nieven, lehet észre sem vesznek minket és a meglepetés ereje mindig jobb. Athlan mellé próbálok helyezkedni, ő talán, ha nem húzzák fel vagy húzom fel, akkor meg fog védeni engem.
reveal your secrets

Athan


Japán  - Page 2 Jack's_Eyes_1301
☩ Történetem :
☩ Reagok :
291
☩ Rang :
☠ "vadászpalánta"
☩ Play by :
Alexander Calvert
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Aug. 07, 2020 10:14 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next



Könyvadászar part 1


Apró mosolyt ejt meg a nő válaszára, miközben szinte úgy fürkészi, hogy már szinte ebből tudni, hogy keresi azt a megmagyarázhatatlant, amiről beszél, csak nem találja éppen. Ám legyen így, most nem fog azon vitázni, hogy mennyire véli igaznak vagy sem a választ.
- Mint mindenki életében, de remélem megtalálod a válaszaid – biccent felé, mert igazából neki nem zavaró és bántó a jelenléte, csak épp nem indokolt és amúgy is, neki mindegy. Nem is nagyon tud figyelni, mert a lány úgymond szerénysége eltörpül amellett, hogy Athlan csak úgy ontja a szavakat, a mérget, amit érez irántuk, mert megjelentek. Valahol érthető, és valahol nem, ott, ahol a nő rejtélyes jelenlétét kellene tárgyalni, csak épp kevésbé érdekli most a kígyóféléket. Vagy legalább is, egyet biztos. Sóhajt csak.
- Eddig így tudjuk. A légy voltunk a levesében, a nagy terv veszélyei. Ezt majd megoldjuk – nem ma, nem most és nem is vele talán, sőt. Bizonyára nem, ez amolyan „családi” ügy lesz majd, ha vevők lesznek. Alapvetően nem is érdekelné, olyannyira issza magába a szabadságot és az „azt teszek, amit akarok” érzést, hogy egyelőre nem fog ennek teret adni, amúgy sincs jele annak, hogy Isten egyáltalán a közelben van. Mintha a kis csetepaté meg se történt volna, úgy halad tovább az egész, úgy haladna tovább, de egyelőre még nem tört meg a jég és nem a legjobb ez, sőt, nem is akarja már tovább húzni. Igen, mindenkinek van gyengéje, csak épp akinél keresni kellene, az igen magasan ül hozzá, hogy nézegessék – már ha jelen lenne. Jó helyre szúrni, kellemes érzés lenne, mint mikor anyjukba mártotta a pengét és bármit, mint mikor a démonnő rájött, hogy mi történik. Kellemes emlék, miközben puhítanak és beszélnek, miközben most már tétet adnak annak, amit akarnak. Szép lassan, kellemesen, de csavarva, hogy mindenképp kijöjjenek belőle úgy, ahogy kell. Még mindig nem az ő ötlete, így aztán bízik abban, hogy nővére jól választott és persze, ott van az is, hogy nem egy gyenge valakit kellett felkutatni. Jól nem indult, de lehet még az. Elcsendesedik, a szavak pedig jönnek, ahogy mondja a démonnak, ahogy testvére, ahogy kellően pontosan nyomja be a hatásszünetet. Csendben van és figyel, több pedig nem is kell, a pókháló pedig készül.
- Nem osztotta meg velünk, csak, hogy akarja. Ha akarja, bizonyára erősebb, mint amit jelenleg hiszünk. És akarom – mondja ki végül nyíltan, talán olyan éllel, amit eddig még testvérei sem hallottak tőle. Szüksége van az erőre, még ha végül a nő használja, de ha látja, ha az ujjaik között lesznek, nem fogja kinyitatlan hagyni. Akarja, ahogy az erőt, ami vele jár. Az akarat pedig elszántságot eredményez és csavar egyet az ígéreten. Mert így aztán biztos elhiheti.
- Nos, valahogy, de ki lesz nyitva. Ha az a könyv erős, a Pokol kinyitása semmi lesz neki – von vállat, nem tudja, hogy mivel lehetne megnyitni, ezen eddig nem gondolkodott. Igaza van, mert sok lény van a felszínen és abból a legtöbb csak akadály. – Gyűlöld, és vágyd az utat vissza – biccent felé, mert megköttetett. Mennek, viszik a nőt is, arcára cinkos mosoly kerül. – Angyalunk van. Praktikus és csendes – kocogtatja meg ott a táskát, ahol az üveg van, utalva arra, hogy bizony csak vért hozott, meg egy marék tollat. Hátha. Immáron Nieven beszél, nincs mit hozzáfűzni, messzire mennek, a világ másik pontjára, ahol nem tudja, mi vár rájuk. Fogalma sincs, hogy mennyire értek el az angyalok és mit okoztak ott.
- Hagyd, úgy megy, ahogy akar  – legyinti le, majd elindul végül, hamar érzi lábainak csapódni a hűs, sós vizet. Karját tartja, hogy ha akar a nő abba is kapaszkodhat, ha kívánja. – Legalább látod, hogy kerültem a kádadba – nevet egy aprót, és eltűnnek, mintha sose lettek volna azon a parton.
Körbetekint, mire a többiek is megérkeznek és nem lepi meg a látvány. Lepusztult és sivár, sosem lesz már élet talán úgy, ahogy valaha ismerte. Kár. Kilépked a tóból, kellemes tempóval halad, mintha csak kirándulnának közösen.
- Te is érzed? – pillant Nieven felé. Még ha nem is a könyv, de valami mégis van itt. Valami. Előrébb lép, a démon felé pillant, majd a halandóra. Vajon megérte az egész? Jó kérdés, azonban nem szólal meg, csendesnek látszik a nővére mellett, de ilyenkor is elemez, hogy mi várhat rájuk. Nieven szavaira pillant oda, amikor megszólít valakit. Meglepi, hogy az élet ezen formája van jelen, majd csalódottan nyög fel, amikor megtudja, mégis miféle. Sosem szabadulnak ezektől.
- Üres héjak, gyilkolási vággyal. Remek – mintha unná az egészet, mégis úgy húzza elő a pengét, amelyet kényelmesen tart ujjai között. Egyelőre nincs más, azonban, ha mégis eléri őket, már gyakorlottan hárít és fordul a harc felé.
- Nem hiszem, hogy ezek az őrök. Csak el vannak tévedve – pillant vissza a pagoda felé, és elindul. Haladjanak. Aztán elválik, mit tartogat nekik még a hely, mert az biztos, hogy mindent, amit csak lehet.
- Figyeljetek arra is, merre léptek. Csapdákra számítani kell.


reveal your secrets

Nieven


Japán  - Page 2 Pikkelyke2
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
208
☩ Rang :
7. leviatán
☩ Play by :
India Eisley
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Júl. 11, 2020 12:49 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Könyvvadászat 1
───────────── ────────────
- Az - bólintok rá Athan barátos kijelentésére. Igazából minden amellett szól, hogy Alessyát annak szólítsam. Akadnak vele bőven terveim, s eddig roppant hasznos is volt a számomra, ráadásul még kedvelem is.
Igazából sosem fáradtam azzal, hogy bűnbakokat keressek mások közt a bezárásunk miatt. Hétszáz év rengeteget idő, főleg az emberek közt. Esélytelen lett volna felgöngyölíteni, ki, mikor, hol volt, s mit csinált. Talán azok a drága angyalkák árulkodtak - talán nem -, mindenesetre a takarítás oroszlán részét az emberek végezték. Az új világrend, s csökkent erőnk pedig nem tette lehetővé, hogy élből angyalokat hajkurásszunk. Ez azonban nem jelenti azt, hogy később ne térhetnénk vissza a bosszú kérdésére.
- Ez érdekes… mi is segíthetünk? - kérdezem. A “megmagyarázhatatlan dolog a létezésében” szókapcsolat vonz, mint a mágnes. Különleges mágiákkal meg lehet venni kilóra. Persze Athlan védelmező vicsorgását figyelembe véve gondolom lelkes ajánlkozásom el lesz utasítva. Pedig két levit kapnának egy áráért! Amikor Athlan ellöki Alessyát, reflexből nyúlnék utána, hogy elkapjam, de sajnos túlságosan messze van, így nem érhetem el. Közelebb lépek, hogy a kezemet nyújtva felsegíthessem, de ő inkább négykézláb Athlan mögé kúszik. Döbbenten vonom fel a szemöldököm erre, és csak a lányt bámulom, pedig talán tanácsosabb lenne a démont figyelni, elvégre ő a nagyobb veszélyforrás. Egyáltalán nem értem Alessya viselkedését, hiszen eddig egyáltalán nem léptem fel támadólag ellene, ráadásul Athant is könnyedén üdvözölte, szóval feltehetőleg ő se tett ilyet. Mi hát ez a félelem?
- Hát azt éppen tudom, de… - hogy jön ez ide? Lenne a kérdés vége, ám ezt már elharapom inkább. Úgy vélem jobb teljes egészen elfelejteni a témát, mielőtt jobban belebonyolódom, mint szeretnék. Nem nekem való ez a szex dolog, pedig már lassan boldog-boldogtalantól ezt hallom.
- Vagy valami egészen más - felelem Athlan kérdésére. - Igazából nem tudjuk, mivel ősibb, mint mi magunk - nincs értelme hazudni, legalábbis úgy látom. - Eddig Isten őrizte, ugyanis még a létezését se neszeltük meg soha - világosítom még fel, remélem eléggé meghoztam a kedvét. - Igen, nem áldásos a számunkra, hogy ennyi démon és angyal van a FÖldön - valahol igaz, valahol nem. Mammon rávilágított, miért hasznos az, ha zárva vannak ezek a helyek, mégis, ezek a lények nagyban gátolják egyeduralmunkat a Földön. Ha Amara segítségével erőnk végre újra a régi lehet, újra nekiállhatunk a régi terveinknek, amikbe Isten olyan csúnyán beleköpött. Ehhez pedig nincs itt fent szükség a démonokra, akik elrabolják előlünk az alapanyagot.
Hevessége, amivel végül elfogadja az ajánlatot meglep, de az eszembe vésem, hogy a közeljövőben óvatosabban kell bánnom a Pokol kinyitásának ígéretével. - Rendben van - biccentek Alessyára. Amíg együtt vagyunk, talán lesz időm kideríteni, honnan ez a hirtelen, drasztikus változás. Apropó a kisasszony kezdett bevándorolni egy szikla mögé. - Akkor csatlakozz hozzánk! - nyújtom Alessya felé a kezem, ellent mondást nem tűrő hangon. Athlan végre beleegyezett, szóval nagyon morcos lennék, ha most őt kéne üldöznöm. Ám ha tiltakozna, úgy ahogy látom Athlan se hagyja szökni, szóval nem én leszek a “rosszfiú”.
- Japánba megyünk - hagyok egy hosszú pillanatot nekik feldolgozni a hallottakat, aztán folytatom. - Athannal vizen keresztül odaviszünk titeket - megindulok, majd mégis megtorpanok, amikor a démon azt mondja, neki igazából nem probléma. - Hogyan utazol? - teszem fel neki a kérdést. - Szerintem tanácsosabb lenne velünk jönnöd, úgy biztosan nem veszítjük el egymást - úgy tűnik hallgat ránk, s minket kísér. - Elég csak lábszárig gázolni a vízbe - indulok meg elől, hogy kövessenek. Amikor már a vízben állok, szembe helyezkedek a testvéremmel, hogy “ki legyünk biztosítva”. - Kapaszkodjatok belénk! - utasítom őket, majd pedig könnyedén magammal rántom mind a négyünket az elmémben élénken élő helyszínre.
Hátborzongató terepre érkezünk. A tavacska, amelyből kilépünk, nyilvánvalóan látott már jobb napokat is. Egykor varázslatos lehetett ez a földdarab, feltehetőleg az angyalok leszállta előtt, gondosan rendbe tartották. Az évek előrehaladtával a természet visszahódította mindazt, ami az övé volt. A kerítés, ami egykor a kertet óvhatta félig már elrohadt, s több helyen ki is dőlt. A cseresznyefák nagyrésze teljesen elszáradt, most pedig groteszk, élettelen szobrokként meredeznek az ágaik az ég felé, persze csak azoké, amelyekének törzsét még nem sikerült egy hevesebb széllökésnek kifordítania évtizedes helyükről. Kisétálok a vízből, megszárítom magam, majd pedig Alessyát is a mágiámmal, márha persze Athlan meg nem előz, vagy Alessya el nem húzódik. Nagyon furcsán viselkedik a lány, szóval az utóbbin se csodálkoznék. Vajon mivel tömte a fejét eddig Athlan?
Már a tótól is látszik a fekete, fából készített pagoda, egyértelműen felé veszem lépteim irányát. Hideg, baljós előérzetem van, valami taszít innen. Elmém tiltakozik, egyáltalán nem értem, hogy hathat rám bármi így. A mágia se nem jó, se nem rossz, ahogy az angyalok és a démon se, akik hordozzák. Mégis hogyan lehetséges ez az érzet? A biztonság kedvéért szemügyre veszem az építmény alapját, látott már szebb napokat is az épület. Kőből van, s ahogy látom, már többször is lerombolták, majd újjá építhették. Valószínűleg a faszerkezetet is felgyújtották már párszor, megfeketedtek az alap kövei. Megfigyelésemet váratlan, a szemem sarkából érzékelt mozgás zavarja meg. Felkapom a fejem, s élből a forrására pillantok. Mi a franc?! Mágiája alapján félvér, vagy valami bukott féle lehet, esetleg nephilim. - Héj uram, maga meg mégis mit kere…? - nem jutok el a kérdés végére, amihez eléggé megemeltem a hangom, hogy az átszelhesse a köztünk lévő távolságot. Hirtelen kapja fel a fejét, majd embertől teljesen szokatlan mozgással, villámgyorsan indul meg az irányomba. - Bassza meg! - káromkodom el magam, ahogy rádöbbenek, mi is ez. Egy nyomorult fertőzött! Kirántom hüvelyéből a kardom, de még mielőtt hozzám érne, már több tűzgolyót is repítek felé. - Vigyázzatok, több is lehet itt! - morgom nekik. Minden bizonnyal a hely átkozott aurája vonzotta őket ide. Még ilyen elkorcsosult állapotukban is Amara akaratát szolgálhatják. Nem fűzök több mindent, a többiek biztosan elég nagyfiúk hozzá, hogy tudják, hogyan lehet velük örökre végezni, ha meg mégsem, akkor Alessya csak felvilágosítja őket. Gondolom, mindenesetre úgy látszik, nekem most nagyobb bajom is van ennél.
reveal your secrets

Athlan


☩ Reagok :
404
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Júl. 07, 2020 11:38 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Motherfuckers

"Are you motherfuckers ready
For the new shit?
Stand up and admit,
Tomorrow's never coming."
- És úgy gondoljátok, hogy Isten csak úgy gondolt egyet, s bezárt titeket? - nem fogom most alapozgatni a bosszújukat, de véleményem szerint ez a kurva hatalmas Isten földi viszonylatokra lekicsinyítve olyan, mint egy főnök. Aki alatt számtalan alattvaló dolgozik. Ezek az alattvalók pedig köpnek. Vajon mikor megpróbálták magukat szaporítani pár évszázada akár rejtett, rituális keretek közt, de volt akár egy angyali besúgó, aki rohant Istenhez az információval, s még mindig él... Neki joga lenne az élethez egy ilyen tett után? Ám ez már az ő dolguk, bosszúra szomjaznak-e, vagy csak ilyen egyszerűen elengedik a történteket.  
- Mindenkinek van gyenge pontja. Csak jó helyre kell szúrni. - ennyit jegyzek meg csupán arra, hogy szerintük semmi esély sem lenne fellépni Isten ellen. Szerintem van. Függetlenül attól, hogy semmi ötletem sincs erre. Ez azonban most teljesen felesleges téma. Az idegrendszerem nem csak miattuk, de Alessya miatt is, a világ miatt, a helyzet miatt is épp bomladozik, így azok az átkozott indulatok nagyon hamar kijönnek belőlem. Az pedig teljesen elszáll a fülem mellett, hogy megkérdőjelezik az erőm, ami érthető, hiszen homokszemnyit sem mutattam belőle nekik, s mivel nem mások hitéből táplálkozok, így nem különösebben érdekel, hogy akár a leggyengébb démonnak tartanak, sem az, hogy visszafordítják rám az oly szeretett jelzőmet, vagy viccelődnek, bármi más. Ezekre már nem reagálok, mert akkor napestig itt ácsoroghatnánk a sziklákon. Valóban jobb lett volna helyettem valaki más. Mégis itt vannak ezen a rohadt parton...
Végre megered rendesen az ő nyelvük is, s kifejtik szándékukat, még ha annak csak töredékét. Hatásos szavak. Hamarosan látványosan csendben maradok, és sem aljas szitkozódás, de még egy halk morgás sem hagyja el ajkaimat. Való igaz, rengeteg démon kurva jól érzi magát ezen a világon. Nos, én nem tartozok ebbe a kategóriába. Minden pillanatát gyűlölöm az itteni létezésnek, s ha egy kis lehetőség is van arra, hogy esetleg... Hazamehessek... Akkor kibaszottul ideje lesz kamatoztatnom azt az erőt, amit felhalmoztam a több évszázad alatt.
- És pontosan mi is van abban a mágikus könyvben? Titkos tanok? Ősi rúnák? Vagy valami egészen más? - kérdezem immáron nyugodtabban, most már érdeklődőbben, mint nemrég. - Ti akarjátok kinyitni a Poklot? - méregben ázott zöld szemeim látványosan csillannak fel a hallottakra. Athan ajánlata is rátesz egy lapáttal, hiszen az ilyen kis “ígéretek” még a jövőben érhetnek valamit. Első mosolyom hát neki adom, még ha az alig látható is, jelezve, hogy be fogom hajtani az ígéretét. Akkor pedig esélye sem lesz menekülni...
- Legyen. - vágom rá hangosan, hirtelen, váratlanul, s lépek feléjük egyet határozottan. - Minden mozzanatát gyűlölöm ennek a világnak, és ha tényleg van egy kis esély arra, hogy közelebb kerüljek az otthonomhoz, akkor kézbe kell vennem a dolgokat. - nem hazudok, nem vagyok ironikus, ökölbe szorított kezem céltudatosságra utalhat. - Alessyát is visszük. Ezen a világon több erős mágiához halandó vére szükséges. Kár lenne, ha ilyen miatt buknánk el. S még terveim vannak vele, nem fogom itt hagyni, hiába hátráltat. - jelentem ki határozottan, majd hátrasandítok felé, s intek neki, hogy jöjjön közelebb. Ha kell neki egy kis noszogatás, akkor egész egyszerűen magunk mellé röptetem.  
- Hova kell menni? Itt van a közelben? - pillantok körbe, bár erősen kétlem, hogy itt lenne, amit keresnének. - Az én odajutásom nem gond. Csak mondjátok meg a pontos helyet. Őt nektek kell megoldani. - biccentek a lány felé. Ha sikerül egyezségre jutnunk, s megmondják, hova kell mennem, akkor miután ők is eltűnnek, én magam az arkangyal toll segítségével áttöröm a teret, s megjelenek a “kaland" helyszínén nem sokkal azután, miután a többiek is megérkeznek.
reveal your secrets

Alessya Blackwood


[img][/img]
☩ Reagok :
145
☩ Korom :
24
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Júl. 05, 2020 2:40 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Nieven, Athan, Athlan & Alessya
Idézet helye
Ez az egész helyzet annyira furcsa, találkoztam mind a kettejükkel, külön időben, külön helyzetben és most így együtt érkeztek ide, nem hozzám, Athlanhoz. Valahogy ez sem lehet véletlen úgy érzem, de mégis milyen magasabb erő munkálkodik, hogy ismét találkozunk? elgondolkodnék rajta, de egyelőre még nem ocsúdtam fel és mivel nem voltak velem ellenségesek legutóbb sem, így most sem tartok tőlük, válaszolok a kérdésre.
- Mert van valami megmagyarázhatatlan a létezésemben és ki akarom deríteni, mi az. - Kissé rejtélyesebben válaszolok, nem kell tudniuk a részleteket, mindezt azért is, mert megérkezik a démon, akivel annyira találkozni akartak. A mágiájával mindenkit lefogna, de Nieven kivédi, Athan meg én meg csapdába esünk, de amíg ő kiszabadítja magát, én csak várom, hogy majd Athlan elengedjen engem is, ha úgy érzi, elég volt. Csak figyelem a beszélgetést és mikor Nieven védelmére kelek, akkor a torkomnál megragadva nézek farkasszemet az én démonommal, akinek sötétedő szeme nem túl sok jót ígér. Most már kicsit azt hiszem kezdek félni, főleg mikor nem kapok választ, hogy mik is ők pontosan, mik azok a leviatánok. Ahogy ellök magától és elenged a föld is, úgy egyensúlyozok kicsit, de hiába, fenékre érkezek a földre. Négykézlábra fordulok gyorsan és Athlan mögé kúszok, mert az eddig elhangzottak alapján, nem tűnik jó dolognak a leviatán, ha maga Isten zárta el őket és még Amarát is ismerik. A pikkelyt, amit elővesz a málhából és a földre dob, a démon, csak pislogok, kezdem érteni, mi ez a kígyós hasonlat Nievenék felé, de nem értem, hogyan rejtik el, ha alapból ilyen pikkelyes lények vagy valami másnak az értékes pikkelye lenne az, ami most a földön lapul? Ha nem lenne nyomkövető, akkor lehet megpróbálkoznék felvenni, de így jobb is, legalább bebizonyosodott, hogy nem én tehetek róla, hogy itt vannak, így Athlan talán nem fog ezért is lehordani. Kis jelentéktelennek érzem magam, miközben a 'nagyok' beszélgetnek, elvégre mindannyian sokkalta idősebbek tőlem és a felét nem is értem, amiről társalognak. Eleinte még tolmácsolok Nievennek, bár azért tartom a távolságot tőle, mert nem világosított fel, hogy mégis mi a francok és még mindig nem derült ki, hogy mit akarnak pontosan, nem is válaszolnak a kérdésemre, csak amikor Athlan teszi fel azt, akkor érkezik némi magyarázat, de előtte is azért okosabb leszek pár dologgal kapcsolatban. Kezdem úgy érezni, hogy az lenne a legjobb, ha valahol meghúznám magam, amíg ők lerendezik ezt a dolgot egymás közt, így lassan a málha felé és egy szikla mögé kezdek el hátrálni, de persze csak rám terelődik a szó, a démon csak úgy lepasszolna nekik, de én ilyen nagy dolgokba nem akarok belekeveredni, mert mégis mi hasznom belőle? Fogalmam sincs, milyen mágikus könyvről hadoválnak és annak mi köze van a pokolhoz, de ha ilyen nagy jelentősége van, akkor biztos nem lesz könnyű megszerezni, nem véletlen kell nekik Athlan, aki tényleg nagyon erős démon, már amit láttam eddig, az alapján csoda, hogy még élek mellette. Az megnyugtat, hogy nem visznek magukkal, mert csak lassítanám őket, de hogy mind a hárman megvédenének-e, ha nagy veszély közeledik, abban valahogy kezdek kételkedni, elvégre én csak egy ember vagyok, egy egyszerű kis halandó.
reveal your secrets

Athan


Japán  - Page 2 Jack's_Eyes_1301
☩ Történetem :
☩ Reagok :
291
☩ Rang :
☠ "vadászpalánta"
☩ Play by :
Alexander Calvert
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Júl. 05, 2020 12:45 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next



Könyvadászar part 1


Vagy úgy. A hazugságok és rejtélyek mezején lépked a nő, kideríteni a múlt dolgait, amelyek talán feleslegesek, talán nem és ebben segíti őt Athlan, meglepő módon. De talán lelket kap érte, vagy sem, valóban nem az ő dolga, biccent egyet, haladna is tovább, nem érdekli a felesleges szótépés. El van e téren fáradva, a vadászok egy része imád beszélni és mivel szerintük barátságos arca és mosolya van – még mindig köszöni ezt a jó anyjának – akaratlanul állnak le vele beszélni, és mivel William álcája megköveteli, beszél ő is, amikor csak kell. Most meg jó lenne már a cél felé indulni, nem toporogni és csevegni, Nie azonban láthatóan nagyon belemegy ebbe, sőt, tódítja és még barátok is.
- A barátod – pislog pár laposat, oké, nőből van, kell a többi nő is mellé, de most aztán nem barátnős program készül, reméli ezzel tisztában vannak. Nem segít Athlan tombolása sem, annyiban nem, hogy ő is kezdi elveszteni a türelmét, csak épp nem csattan ki belőle. Türelmetlen szusszantás, vagy az oly nagyon eltanult szemforgatás az, amellyel kíséri az egészet, amelyet művelnek. Róluk kérdez és már pillant is nővére felé, hogy akkor ezt intézze tovább ő, hosszas lenne és a türelmetlen pokolbeli mellett nemigen lenne rá alkalom sem. Végül mégis felnevet, már a kijelentése abszurditásán is. Testvére válaszol, ő mulat, majd mégsem marad csendben.
- Mit old meg a bosszú? Visszakapjuk a hétszáz évet? Igen, jó dolog, ha úgy alakul, sikerül, de ahogy Nie is mondja, Isten ellen egyelőre igencsak meztelenek lennénk – mert való igaz, még talán erejük teljében is, hiszen azzal kell szembeszállni, aki mindent is teremtett. Ez azért nem egy egyszerű fáklyásmenet, mégis ahogy felé mutat, úgy villan tekintete a démon felé.
- Minek nyugtassalak meg? Nem érdekel a nyugalmad – veti oda. - Logikusan, kedves barátom, árnyakat kergetek minden percben, vagy kihasználom az időt és olyan naggyá növök, hogy az árnyaknak helye nem lesz a földön elbújni? Nem fecsérelem az időm egyelőre olyanra, ami  csak a te teóriád. De ha tudsz valamit, hallgatlak, olyan jól megy a beszéd, szóval – szinte várakozó tekintettel figyeli, hogy mondja, fűzze tovább, ehelyett a nőt kapja el és szorongatja meg. Remek. Ismét szemeit forgatva legyint felé, akkor hallgasson és tegye amit akar. Ő sem kívánja most elmagyarázni a teremtéstörténetet, nővére amúgy is már kap is a téma után, meglesznek. Lehet nem kellett volna idejönni, kényelmesebb lett volna, ha ugyan olyan módon cipelne magával démont, mint az angyalt, de nem lehet mindent üvegbe zárni, még ha most meg is tenné. Az ég felé emeli tekintetét, hagyja leülepedni a picsa definícióját, amely érdekel, homlokár ráncolja rá, lehet inkább visszaül és hagyja, hogy kidumálják, veszekedjék magukat.
- Kikérem magamnak, én normálisan viselkedem – ameddig a cérna bírja. - Szex. Az csak tudod mi. A basszam meg szavaira, ha már ilyen kedves. Mindegy. Nem esett le – legyint ismét, elengedi, béna viccei vannak, mert sose volt az és nem is érti őket, felesleges dolog, mint ez az egész lassan. Kész kabaré, azokat szerették a halandók és ez most lassan az. Mindenki mondja a magáét, úgy ahogy, szerencsétlen halandó érdeklődik, minek és miért kell nekik a démon, de el van nyomva, mert azok ketten hangosak, ő pedig az apátia teljes nyugalmával nézi őket, némi indulattal fűszerezve. Mit tanult a ládában? Türelmet és csendet. Néha hasznos.
- A terveid a tieid maradnak, ha eddig nem ezt hitted. Szard le, itt vagyunk, ideges vagy, majd lenyugszol. Komolyan. Te vagy a hisztis picsa – ha már a nap kifejezését megtanulta, használja. De most komolyan illik rá, ahogy a táskához indul és odavágja a pikkely a másik lába elé. Itt adja fel. Visszalépked a sziklához, ahol volt az előbb, ráül, előredőlve pedig, könyökét támasztja combjára, tenyerébe ejti az állait és látványosan „unatkozik”. Szó szót követ, elmondta, amit akart, nem használ, tovább nyújtja.
- Nieven, felesleges. Fafejű, tök mindegy mit mondasz neki, földhöz veri, hogy mert zavarjuk. Jobb lett volna valaki más – mert egót sérteni így is lehet, ha nem is szándékos, mert való igaz, egy simulékonyabb jellem... Nem érdekli mit alkuldtak, ő nem tett ilyet, nem köti semmi sehova, csak az, hogy menne, de amíg Nie el van foglalva a démonnal meg a nővel, ő addig várakozik.
- Könyörögjön a halál – tör elő belőle a valódi arca, mert még mindig ott van a régi gőg, amelyet nem tudott teljesen eltiporni a láda. Ajánlat. És itt mutatkozik meg igazán, hogy hiába egy faj, testvérek, teljesen mások. Nieven mondja és mondja, csavarja, nem tagadja, ügyes amit mond, neki már nem maradt ezekre, a hízelgésre türelme. Fújtat egyet, mintha idő kötné az útra, pedig semmi.
- A démonok nagy része tesz arra, mikor nyit ki a Pokol. Nem lehet nem hallani egyszer sem, hogy a legtöbb hasztalan – mert a földi lét kényelmes, élvezettel teli és busás. Odalent meg ki tudja mi vár rá. - De ha valaki elsőként szerzi meg a fontos részeit vagy magát a kulcsot hozzá, előrébb léphet – kicsit térnek vissza a szebb és fülnek jobb szavai. - Lehet, hogy nem vágysz rá, de valamire biztos. Talán az a... titkotok. Én is ajánlok neked valamit. Ha most segítesz, egyszer megteszem én is. Bárhol és bármikor. Bármit – emelkedik fel, lépked közelebb a démonhoz. - És még magadra sem hagylak az egész közepén – vigyort ejt meg, de nem ez volt a lényeg. Kettőt is kapott, lépést a Pokol felé és egy alkut arra, hogy valamit valamiért.
- De most már haladjunk, mert ebből elég volt. Kaland, alku, mindegy hogyan nevezzük. Jössz vagy sem? - komorodik el az arca és választ vár. Elege volt a hisztiből, ne kelljen nyelvkivágással fenyegetőzni, mint a régi szép időkben.

reveal your secrets

Nieven


Japán  - Page 2 Pikkelyke2
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
208
☩ Rang :
7. leviatán
☩ Play by :
India Eisley
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Júl. 01, 2020 4:34 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Könyvvadászat 1
───────────── ────────────
- Ó értem! - érdekes, hogy az emberek olyanokat is képesek a gyermekükként szeretni, akivel valójából semmi közük sincs egymáshoz. Ez minden létező magyarázatomnak ellentmond. Mondjuk pont ezért is olyan érdekes. Talán ez az “emberség”? - Miért vagy kíváncsi a múltadra? És az igazi szüleidre, ha vannak olyanok, akiknek… fontos vagy? - érdekel, hiszen ezzel is közelebb juthatok az emberi elme rejtelmeihez. Én maximum azért keresném fel az őseimet, hogy egyesítsem velük az erőmet, vagy mint ahogy az az anyánk esetében történt, elemésszük azt.
- Nem vittem azért túlzásba - nevetem el magam Athan múltas kérdésére. Azért remélem Athan nem hiszi azt, hogy minden kis titkát megosztottam egy vadászlánykával. A személyiségéről és a viselkedéséről adtam csak leírást, meg a hozzá való viszonyomhoz, elvégre a testvérem és “szeretem”. Legalábbis emberként ezt kellett mondanom, de még leviatánként is van benne valami.
Nem is értem, Athlan miért hiszi azt, hogy bármelyikünk is ártani akarna Alessyának. Ha lett volna ilyen szándékunk, bármit megtehettünk volna vele, amíg ő nem volt itt. Kicsit elkésett ezzel. - Majd később elmagyarázom. Lesz időnk rá elég, ha velünk tartotok - hárítom el egyenlőre Alessya kérdését. Így, hogy már tudja, hogy azok vagyunk, nincs értelme titkolózni. Persze ha nem jönnek velünk, úgy Athlant nyúzhatja majd a kérdéseivel. Nincs már kedvem tovább várni, végre nyomon vagyunk!
- Athlan, Isten zárt be minket abba a ládába - pislogok rá. - Vagy ezt neked nem is mondtam? - esek gondolkodóba egy pillanatra. - No mindegy, rajta elég nehéz lenne bosszút állni. Van köztünk némi erőkülönbség, sajnálatosan nem a mi javunkra. - Amara ereje is lenyűgöző volt, sőt, bámulatos, pedig elvileg nem is az összessel rendelkezett. Tetszik, vagy sem, mi labdába se rúghatunk Isten mellett. - Ráadásul azért van ez a hatalmas káosz, mert eltűnt - mutatok körbe és egyben rá, a nyilvánvaló tényre. Nem állna ekkora kupacban a szar, ha itt lenne. Gondolom. Itt hagyta a drága kis teremtményeit… az angyalokat, az embereket és a démonokat is. Mert a démonok is az ő teremtményei igazából. Ha más nem, hát megtűri, mint minket. De ahogy Lucifer kifejtette nekem, őt is csak száműzték a Pokolba. Szóval isten létre akarta hozatni a démonokat.
- Ereszd el - sziszegem Athlannak, ahogy Alessya nyakát kaparintja a kezébe. Teszek is egy fél lépést feléjük, mégse mozdulok többet, nem akarnám, hogy pont miattam találja elroppantani a nyakát. Ezt a mozdulatot nehezen lehetne a nagy oltalmazás számlájára írni.
- Milyen szex?! - meredek hitetlenkedve Athanra. Hát még szép, hogy nem azért jöttünk! Nem kötöm össze a puszidobással ezt a kijelentést. Igazából ameddig nem vagyok benne a tervek közt, tőlem azt csinálnak egymással, amit akarnak. - Ez rám egyáltalán nem jellemző - állapítom meg minden indulattól mentesen, miután Alessya informál a “hülye picsa” jelentéséről. - Hmm… - nem, még mindig nem értem, hogy miért és hogyan sértés ez, talán jobb is ez így. - Egyébként hidd el, te, a hisztis démon se vagy jobb nálunk. Csak Alessya viselkedik normálisan - osztom meg Athlannal a nézeteimet. Szerintem sem engem, sem Athant nem érdekli, mivel akar minket sértegetni.
Lusta, álmos érdektelenséggel figyelem pikkelyem röptét. Meg se kísérelem elkapni. Minek tenném? Az már nem tartozik hozzám, helyére régen másik nőtt. Az se hat meg, hogy régebben pengét használtam fel, hogy kivághassam a húsomból. Megelőzve a nekiadását. Az csak egy pikkely. S bár szeretem a pikkelyeimet, amíg életben vagyok, úgyis bőséggel lesz rajtam belőle.
- Minek akarnánk kagylót gyűjteni? - meredek Athlanra értetlenül. Semmi értelmét nem látom eme cselekvésnek, főleg ebben a pillanatban. Ha miatta jöttünk, miért kezdenénk el a tenger elpusztult állatainak mészvázát összeszedegetni? Kaland… szeretem ezt a szót, tetszik nekem. Belsőségességet és izgalmat ígér.
- Ugyanmár… ha meg megidézünk, ahogy előzőleg mondtad, akkor most biztosan azért toporzékolnál - kezdem elunni a hisztit. Talán Athlant felkeresni mégiscsak botorság volt. Egy éve, amikor találkoztunk, még láttam benne potenciált, de amit itt most eddig felmutatott, az vajmi kevés volt. Ahogy látom, az emberi világ tényleg gyengíti a démonokat. - Nem tartod az adott szavad! Miért is nem vagyok meglepve? - a kérdés költői, elvégre egy démonról beszélünk. - És nagyon ironikus, hogy pont te magyarázol nekem az aljas féregségről - az, aki ellopja más hullájának a fejét! - Egyébként azért, mert egy nagyon erős, független démon vagy - jegyzem meg. - Illetve eddig azt hittem, hogy jó társaság is, de már erősen kételkedem benne - húzom el a számat, még mindig nem igazán tudom hova tenni a kirohanását.
- Nos… emlékeim szerint nekem a Pokol bezárása miatt sírtál, illetve, hogy unatkozol - eszem ágában sincs megvásárolni az együttműködését. A múltkor tettem rá egy próbát és lám, hogyan lett vége annak is! Röhejes, hogy azt hiszi, hajlandó lennék neki másodjára bármit is ígérni, bár… végülis én is átbaszhatom valamivel, amit aztán úgyse teszek meg. Ha ez minden vágya, lehet az a következő lépcsőfok...
- Nevezd, aminek akarod, de egy mágikus könyv darabjáért megyünk. Úgy gondoltam, te is kíváncsi lennél rá, és anno is csak ezért álltam le veled alkudozni, mert érdeklődőnek találtalak. Nem tudom mi dolgotok van itt - annyira nem is érdekel -, de szemmel láthatólag minden kihalt, ergo megvár. Mi viszont haladni szeretnénk. Ha megleljük, amit keresünk, akkor talán a Pokol újranyitásához is közelebb leszünk egy lépéssel - lengetem be neki a végső stromfot. - Alessyát önmagában nyilván nincs értelme elvinni. Hárman - ha nagyon hozni szeretnéd -, nyilvánvalóan meg fogjuk tudni védeni, de kettőnket csak lelassítana - azt hittem ez nyilvánvaló. Nem feltétlen emberbarát helyre megyünk, és alaphelyzetben nem fárasztanám magunkat még pluszban egy ember védelmezésével is. Mondjuk lehet, hogy velünk nagyobb biztonságban lenne, mint Athlannal, sőt, biztos is, elvégre mi nem akarjuk megölni. Azonban Alessya valamiért Athlannal lóg, szóval gondolom én elvannak. Valahogy. Van, amit jobb nem firtatni. Végülis Alessya nem azzal ugrott a nyakamba, hogy azonnal mentsem meg és vigyem el innen.
reveal your secrets

Athlan


☩ Reagok :
404
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Jún. 28, 2020 2:52 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Motherfuckers

"Are you motherfuckers ready
For the new shit?
Stand up and admit,
Tomorrow's never coming."
Minden egyes pillanatát és rezdülését gyűlölöm ennek a világnak. Gyűlölöm a népfényt, a fákat, a szelet és a vizet, s gyűlölöm, hogy hiába próbálom kivonni magam a világ dolgaiból, az nem hogy nem sikerül, de mintha minden egyes perccel egyre beljebb csúsznék a bölcsőjébe. Alessya jelenléte még hagyján, hiszen mikor huszonhárom évvel ezelőtt érzékeltem a köztünk levő kapocs felszínre bukott töredékét, s meghazudtolva elveimet megmentettem őt a biztos haláltól, akkor már tudtam, hogy a felszínnel valami nincs rendben, s az eddig majdnem biztos alapok kezdenek megbomlani. Most pedig újra elém sodródott, s én hagytam magam tovább csúszni afelé a bizonyos bölcső felé. A leviatánok pedig... Egy rég elfeledett faj, kiknek létezniük sem kellene, kiknek az emlékezetekben s könyvekben sem kellene lenniük, most itt vannak. Újra. Nem tudom, hányan, nem tudom, merre, de ketten már a múltam egy részét gyarapítják, s ahogy Alessyát sem engedte elnyelni a világ előlem, úgy ők ketten is újra itt vannak. A heves, aljas tiltakozásom nem is teljes mértékben nekik szól, hiszen egy része leginkább annak a ténynek, hogy újra készülődik valami, a világ hevesen rezeg, én érzem, s ott terjeng a levegőben a változás szele, amit most ők hoztak el ide, s akik a szürke hajúhoz hasonlóan nem vesztek el. Ez pedig aggasztó. Számomra rettentően aggasztó, hiszen amilyen görcsösen próbáltam magam kivonni minden létező dologból, annál inkább kerültem közelebb mindenhez.  
Lebilincselő, földből gyökerező mágiám alig emészt fel erőt, de nem is célom felhasználni mindent, hiszen jobb szeretek spórolni, no meg nem az első pillanatokban megmutatni, hogy mi lapul bennem. Így hát mikor Nieven felreppen, mint egy esetlen fióka, akkor a föld utána kúszik, hullámzik még párat a levegőben, de végül elcsitul, s visszamászik a sziklák repedései közé. Athant is gúzsba köti, ám ő is könnyedén, már-már túl könnyedén lehet képes kiszakítani belőle a lábát, Alessyát viszont egyelőre köti a mágiám, azonban ő is ki tudna szabadulni némi méreggel vegyített hisztériával. Az már maradjon az én kicsiny titkom, hogy akár egy szakadékot is képes lennék létrehozni ebben a pillanatban, mely elnyelhetné mindhármójukat...  
- Ezt a kérdést komolynak szántad? - értetlenül pislogok a kislány csúszómászó felé. - Bosszút állni mondjuk azon és azokon, akik segédkeztek abban, hogy hétszáz évig egy kibaszott ládában raboskodtatok? Őszintén szólva, ahogy így végignézek rajtatok... - még ujjammal is végigmutatok mindkettőn. - Annyira puhának tűntök, hogy el tudnám képzelni, hogy magasról leszarjátok a tényt, hogy minden bizonnyal nem egy személy áll az egész dolog mögött, s inkább elengeditek az egészet a bosszú helyett. - kiábrándultan sóhajtok magam elé. - Nyugtassatok meg, hogy tévedek. - legalább ennyi örömöm legyen ebben a pillanatban, ha már mindkét némber ennyire “kígyóellenes”. Nieven még rendben, hogy leplezni próbálja magát, szerintem teljesen feleslegesen, de hogy Alessya megint ilyen... Idegesítően naiv... Az már némi cselekvést is kíván. Ingerülten nyúlok hát oldalra, s nyakánál fogva húzom magamhoz közelebb, majd sötétlő szemekkel szólok felé.
- Örülnék, ha legalább egyetlen percre megpróbálnál nem szánalmas halandóként viselkedni, hogy legalább egy kicsit elhiggyem, hogy nem egy kurva nagy faszság az egész, amit csinálunk. - ekkor ellököm magamtól távolabb, s tőle is visszakúszik a föld a kövek mélyére. - Kérdezd meg a “barátnődet”, mi az a leviatán. - ennyit vetek oda csupán, hiszen én pont nem leszek az, aki felvilágosító órát tart. Ha volt annyira naiv, hogy bedőljön a kígyólánynak, akkor vállalja a következményeit. S mindeközben mindenkit meglep, hogy dühös vagyok? Azt hittem, hogy egyértelmű, hogy...
- Miattatok vagyok ilyen kibaszott ideges, hiszen minden bizonnyal nem csak épp sütkérezni jöttetek pont erre a rohadt partra. A terveim pedig csak és kizárólag rám tartoznak, egyikőtöknek sincs semmi köze ahhoz, hogy mik a céljaim Alessyával. Leszarom, hogy kinek mi a szokatlan, leszarom, hogy ki mit képzel bele ebbe az egész helyzetbe, egy a lényeg, hogy jelenleg zavartok. - ridegen fejezem ki magam, s mint aki csak arra várna, hogy ettől lelépnek, úgy fonom össze karjaim magam előtt türelmetlenül. Természetesen semmi sem megy olyan egyszerűen, mint ahogy az a fejemben megfogant. Tehát az az átkozott pikkely az oka mindennek, gondolhattam volna... Heves léptekkel indulok hát meg a málha felé, ahonnan előkotrom a pikkelyt, amit ugyan eddig nagy becsben tartottam, ezért hordoztam magamnál, ám tudván a mögötte levő bűbájról, már elvesztette így a hatását. Ezért hát egy erős mozdulattal Nieven felé hajítom a pikkelyt, innentől nem tartok rá igényt.
- Dugd fel magadnak. - csóválom meg hitetlen ingerlékenységgel a fejem, majd végül Athanhoz lépek közelebb, kinek nyugalma most sokkal jobban imponál, mint fajtársának az idegesítően vékony hangja.
- Akkor mégis mi a faszért vagytok itt? Ti is talán kagylókat akartok gyűjtögetni? S azt majd én eldöntöm, hogy mikor kapok agyvérzést, és mikor nem. - szemeimet összébb húzva figyelem már ismert alakját, mely utolsó találkozásunk óta kissé élettel telibb lett. A kérdésemre pedig két oldalról is érkezik válasz, de én csak kiábrándultan pislogok feléjük. Alessyát nem kötöm le újra, hiszen ha ilyen ostoba és vak, hogy Nievent a barátnőjének tartja, akkor vállalja csak a következményeit, ha esetleg fellép ellene valamilyen módon.
- Kaland... - temetem egy pillanatra arcom a tenyerembe. - Nem hiszem el, hogy ezt a szót használtátok... - mintha egy ócska regényből szedték volna. - Mégis minek kéne pont az én segítségem nektek? Veled pedig emlékeztetnélek, hogy nem kötöttem alkut. Sőt, így, hogy ilyen aljas kis féreg voltál, és megbűvölted a pikkelyt, így tárgytalan az egész. - bökök Nieven felé. - Szóval... - tárom szét kezeimet. - Ha csak nem álltok elő egy számomra tökéletesen visszautasíthatatlan és kecsegtető ajánlattal, akkor akár vissza is takarodhattok oda, ahonnan jöttetek. - bökök a hullámok felé. - És vihetitek a kis barátnőtöket is. - ejtem ki gúnyosan a “barátnő” szócskát, felidézve magamban a “nekem nincs senkim” című történetet. Igen, érezhetően bármit és bárkit bármikor képes vagyok elengedni, s Alessyának sem szabad elfelejteni, hogy csak azért jöhetett eddig velem, mert ilyen kibaszott kedves vagyok, s ha már ő az egyik fél a történetben, akkor ott kellene lennie. De valójában nélküle is meglelném a titok nyitját, ezt nem szabad elfelejteni...
reveal your secrets

Alessya Blackwood


[img][/img]
☩ Reagok :
145
☩ Korom :
24
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Jún. 24, 2020 6:05 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Nieven, Athan, Athlan & Alessya
Idézet helye
Tudom, hogy Nieven csak a testvéreivel találkozott és elég zárkózott, de mégis úgy éreztem, hogy meg kell ölelnem, örülök neki, ó mennyi mindent mesélhetnék neki, amin eddig átmentem, meg ő is biztos tudna mesélni, hogy mi ez a váratlan találkozás, na meg mit akar Athlantól, mert nem hozzám jöttek Athannal, ez elég hamar kiderül.
- Nem vette el senki remélem, csak nem tudok róla semmit, nem a vér szerinti szüleimmel találkoztál, ők csak örökbe fogadtak engem. - Nem szívesen mondanék el mindent, mit is keresek egy démon mellett, úgy sem hinnék el, hogy megmentette az életemet és valami láthatatlan és megmagyarázhatatlan dolog összeköt minket. Elég csak gondolni rá és már ott is terem a közelben, Nieven felugrik, én meg a szoknyám szélét felemelem, ahogy a homokos sár felkúszik a lábamon, mintegy béklyó és hátrafelé el is szállít a démon saját közelébe. Kicsit egyensúlyozok, hogy ne boruljak el azért, mert nem szeretném lefejelni a földet, a helyzetváltozás miatt, amibe nincs sok beleszólásom, így nem is tudok, meg merek válaszolni a kérdésekre már, mert Athlan veszélyes és nem szeretném kihúzni nála a gyufát.
- Ő nem kígyó, a barátom. - válaszolok a kérdésre, miért ölelgetem Nievent, kicsit mérgesen össze is ugrik a szemöldököm és a válaszom után durcás fejet vágok. Nem szeretem, hogy ennyire kiszolgáltatott helyzetben vagyok és nem tudom, hogy most ő tőlük akar megvédeni? Ennyire veszélyesek lennének? Mi az a leviatán egyáltalán? Elég ideges így csak halkan szólalok meg.
- Mi az a leviatán? - A démonra, majd a barátnőmre pillantok érdeklődve, nem értem mi ez és mikor felém fordul Athlan, hogy mit keresnek ők itt és hogyan találtak meg minket csak megvonom a vállam ártatlanul, én biztos nem tehetek róla, rajtam nincs nyomkövető és nem is tudták, hogy velem lesz ő, meglepődtek, hogy engem is itt találtak, meg azon is, hogy védelmez a jelek szerint. Tudom, hogy sokat kérdezősködik Nieven, mert sok az új dolog neki, meg minden érdekli, de vannak dolgok, amiket jobba ha más nem tud, csak mi az én álombeli alakommal. Csak kapkodom a fejem, nem szólok bele, ez a nagyok játéka, én csak egy kis semmi vagyok úgy érzem hozzájuk képest, mint ember. Valahogy vonzom az erős lényeket úgy érzem, mert a barátnőmet sem sikerült lefogni és Athan is hamar kiszabadul a lefogásból és jön hozzátenni a maga részét mindenhez. Nem tudom, milyen megbűvölt pikkelytől beszél és miért is kellett egy ilyen Athlannak, azt meg pláne nem tudom, nem is fogom megtudni lehet, nem az a típus, aki mindenbe beleavat, ami nem tartozik rám. miközben a fiúk kezdenek el társalogni, mellém araszol Nieven és hát nem tudom, hogy most féljek-e tőle vagy sem, de nem bántott, csak nem is fog, olyan jól összebarátkoztunk mielőtt New Yorkba mentem.
- Bántó kijelentés, mindenért sírsz és semmi sem elég jó neked, a picsa meg arra utal, hogy fiatal vagy és nő, aki másra sem jó, minthogy a férfiak magukévá tegyenek. - Remélem elég jól sikerült elmagyaráznom, hogy mennyire nem pozitív dolog, amit kapott megjegyzés, sose kellett még ezt megmagyaráznom, rosszat jelent és ennyi volt, nem boncolgattam.
- De, azt jelenti, de ezt is rossz értelemben mondta most Athlan rá, a kígyó méreteihez nézve kell érteni. - súgom oldalra, már ha nem akadályoz meg a démon benne, hogy magyarázzam a sértéseit, hogy magukra tudják venni és célba jusson az üzenete a leviatánok számára.
- Milyen kalandra akartok menni és hova és miért kell Athlan hozzá? - kérdezek vissza, mert nekem is kell az ő segítsége, egyedül nehezen haladnék bármerre is és miféle szívességgel lóg Nievennek, hogy be akarják azt hajtani, pont most. Miért nem ér rá máskor? Nem értek semmit, de az, hogy velük tartsak, hát nem tudom, vannak dolgok, amik érdekelnek, de nem minden éri meg a fáradságot és a kockázatot, hogy meghalljak újfent
reveal your secrets

Athan


Japán  - Page 2 Jack's_Eyes_1301
☩ Történetem :
☩ Reagok :
291
☩ Rang :
☠ "vadászpalánta"
☩ Play by :
Alexander Calvert
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Jún. 23, 2020 7:38 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next



Könyvadászar part 1


Nem aggódik, hogy együtt jöttek ide, mintha meg kellene erről nyugtatnia és mégsem. Ketten jöttek, a többieknek jele sincs, hogy jöttek volna és nem is számít, szétszakadtak, ki ment a maga útjára és annyi idő után, senki sem kérdi a miérteket. Majd amikor eljön az idő, ismét egy helyen lesznek, ennek ez a menete. Csendben állva figyeli, ahogy a nő Nie nyakába veti magát, az ő szemöldöke meg magasabbra emelkedik, mert nem az érintkezés az, ami megzavarta, hanem inkább az, hogy nem ismeretlenek egymásnak. Ez meglepő, úgy néz ki, nővére nem vesztegette az időt, mindenfelé ment és mindenkivel kialakított valamit. Nem irigykedik, neki is lett volna lehetősége, csak épp nem fűlt hozzá a foga, a láda őt egy kicsit bizonytalanabbá tette és olyanná, aki első sorban egyedül dolgozik, kivéve most. Nem hülye, ebben elkél minden.
- Vagy úgy, a múlt. Érdekes állomása van, mindenesetre. Elvette valaki? - érdeklődő hangja ér el a nő felé, nem ellenséges, az teljesen felesleges. A démon említésére jön zavarba, amely jobb és tartalmasabb válasz, mint a szavai. Ennyi elég is szinte, ám legyen, nem is azért jött, jöttek, hogy ebbe bármit is beleszóljanak.
- Többet, mint az, hogy micsoda, kicsoda. Gondoltuk, hogy itt. Másképp mi sem lennénk itt – mert nem a nő jelenléte, hanem a démoné hozta őket erre. A plusz fő csak a bónusz, úgymond, nem számolt ugyan vele, de nem érzi fenyegetésnek. Habár hazudna, hogy talán hátráltató lesz, ezt azonban hangosan egyelőre nem jegyzi meg, ennyi esze bőven van.
- Sokat, rólam? Mégis miféléket? - kíváncsian figyeli őt, majd Nie felé is tekint, hogy mégis mi a francot beszéltek róla, kettesben, mint valami női kibeszélős buli, hajfonással és minden mással. Lehet jobb, ha nem is tudja? Inkább lépked párat, adózik a helyszínnek, hogy kellemes érzés, hagyja Nie-t beszélni arról, hogy mi az inkognitójuk a városban és mihez tartsa magát. Vagy mi a válasz arra, hogy mit keresnek itt. Itt semmit, ez csak egy helyszín, ahol össze kellett futniuk.
Épphogy leült és dőlne hátra, amikor megérzi a lába alatt kavargó mágiát. Hagyja, nem tesz semmit, nem pazarol erőt rá, csak figyeli, ahogy felkúszva köti le lábait, ujjait kinyújtja simít végig bilincsein. Csak a felcsattanó, ismerős hangra fordul a démon irányába.
- Most komolyan? Megint lekötsz? - szinte csalódott a sóhaja, mégis, most nem küzd a szabadságért, egyelőre. Csak mondja, mondja és dől belőle minden, szikrázik a levegő, mintha olyan titkos dologba léptek volna bele, amihez az Ördögnek se lehetne köze és nem is láthatná. Fejét dönti hátra és felnevet, míg Nie értetlen, ő marha jól szórakozik ezen. Kioldja lábait, noha a földdel sosem szeret dolgozni, ennyi neki is megy, majd felállva lépdel közelebb. Arcán még mindig a szórakozottság jele.
- Nocsak! Valaki nagyon morcosan kelt fel a délutáni alvásból – dünnyögi, mintha tényleg gyerek lenne, aki aludt és az a baja, hogy a hangokra fel kellett kelni. Szusszan egyet, leporolja nadrágját, így állnak ők, egy kupacban, saját maga pedig távolabb.
- Védelmez egy halandót, aki bizonyára oda van érte. Nieven, megzavartuk őket, ez a baj – mert tudja és fel tudja fogni, hogy mi az a privát szféra, csak épp soha életében nem érdekelte senkié, mert mindig mások felett állt. Igen, most ereje csorbább, kevesebb, de a régi szokások nehezen kopnak. A démon válaszokat vár, mielőtt felrobban, mielőtt kitör belőle minden, ő meg némán nézi, ez a válasza, mit magyarázzon? Itt vannak és itt is lesznek, Nie mégis gyorsabban válaszolgat, szinte dőlnek belőle a szavak. Hű. A kedves üzenetre, amelyet ismételten kap meg, nemes egyszerűen csókot dob és kacsint.
- Nem a szex miatt jöttünk – ó nagyon is tudja, mi böki a csőrét, bökje csak, neki akkor kellett az út, lám, ahova utána került, annak hozadéka. Mindenki tette a dolgát, nem várta, hogy utána jön majd, hogy ismételnek, vagy bármi történik. Lelketlen, az érzések nagy része számára csak illúzió.
- Ahelyett, hogy mindjárt agyvérzést kapsz, mert azt hiszed, hogy mi itt minden tönkre akarunk tenni, végy egy mély levegőt már – lehetőleg a tenger mélyén, ott csendesebb. Nővérének tartozik, valamivel, valamiért, nem számít, ez az ő dolguk jelenleg és amúgy is. Az igaz, ideállítani elegánsabb volt, bele se merne gondolni, – de mer – hogy mi lett volna, ha megidézik valahol. Azt az indulatot.
- Tombold ki magad, démon, aztán készülj fel. Kalandra hívunk, ha a bájos kísérőd bírja, ám jöjjön ő is. De ha szavad van felé, akkor nincs miről beszélni – lépked közelebb, majd áll meg végül előttük. - Segíts nekünk és meg fogjuk hálálni – nem fejti ki a dolgot, egyelőre, hiszen a tagadás, a minden benne van a pakliban, feleslegesen nem tárja fel a dolgot.

Ajánlott tartalom
reveal your secrets



Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma



●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 24 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 0 rejtett és 20 vendég :: 2 Bots

• Fajaink száma •
Arkangyal
1/1
Leviatán
7/3
Angyal
1
Démon
6
Bukott Angyal
3
Ember
4
Félvér
2
Harcos Angyal
5
Vadász
5
Nephilim
2