Omnen dimittite
spem, o vos intrantes!
Staff, és tagok által keresett karakterek

 
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Alessya Blackwood


Japán  PcdAo6p
☩ Történetem :
☩ Reagok :
136
☩ Play by :
Dayana Crunk
☩ Korom :
23
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Szept. 19, 2020 5:41 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Nieven, Athan, Athlan & Alessya
Idézet helye
Én félek, hogy az én nem természetfelettien éveken át edzett elmémre gondot jelenthet a téboly, amiről Nieven beszél, igaz nem adok neki hangot, mert nem akarom még nagyobb tehernek feltüntetni magam. Nincs is szükségem rá, mert Athlan van olyan figyelmes, hogy felhívja erre a figyelmet. Kicsit megugrok, amikor a vállaimra teszi a kezét, mert váratlanul ér és hátrafelé fordítom a fejem felé. Komolyan ezen röhögött ennyire, hogy az a valami rám hatással lehet. A többiek nem is nagyon gondoltak bele, hogy amúgy elég sok valóságalapja van annak, amit a démon közöl vagy csak úgy vannak, hogy próbáljam csak meg fejbe lőni őket és úgyis kinyírnak. Én azért aggódom emiatt, talán ha nem tudtam volna róla, akkor nem is lennék most ilyen sebezhető, mert bizony a félelem azzá tehet, nem csak bátrabbá. Az elmém még nem küzdött más ellen, fogalmam sincs, hogy készüljek fel erre, de ha Athlan szerint gyenge kicsi elmém van, hát jó nagy bajban vagyok. Remélem volt némi túlzás abban, amit mondott. A szemeimben láthatja is, hogy kicsit kétségbe esek a kijelentése után, már ha rám figyel. Egy sóhajjal próbálok megnyugodni és nem gondolni erre inkább. Nem hiszek Nievennek, hogy semmi bajom nem lesz tőle, szerintem csak próbál pozitív maradni, hogy nem lesz semmi probléma.
- Miben különböztök más lényektől kinézetből? - Adja magát a kérdés, mert nem valami bőbeszédű a felvilágosítás terén a leviatán. Ki hitte volna, hogy léteznek ilyen lények? Soha sehol nem olvastam róluk, elég érdekes, főleg, hogy Isten és Amara neve hangzik el csak leginkább, ha róluk van szó. Közben ismét egy kis harc következik és Athan megmutatja, hogy hasonlóan jól bánik a karddal, mint a testvére és azt is látom, hogy mennyire élvezte a vérengzést. Vajon Nieven is ennyire élvezi valójában, amikor nem emberinek akar tűnni? Nem teszem fel a kérdést, inkább csendben maradok és figyelek. A démon kérdése után, hogy még mindig gyengék én is a többiek felé fordulok, nekem nem tűnnek gyengének, sem fáradtnak, de annak kellene lenniük? Kicsit hülyén érzem magam, hogy mindenki többet tud, mint én és olyan rejtélyes az egész beszélgetésük is pont ezért. A házba belépve kicsit örülök, hogy végre tudok érvényesülni és kibontakozni, itt nem segít a mágiaérzékelés,  ide emberi tudás kell, amit sok kalandregényből tanul az ember lánya. A kandalló előtt állva még a démon felé pillantok, mikor a szoba közepén elhelyezkedik, hogy technikai szünet. Nem tudom mire készül, de amint megtalálom a tovább vezető utat kiderül. Impeket idézett, még nem láttam ilyesmit és kicsit elképedek, a jó értelemben, mert amúgy tetszik a dolog. Nem voltunk olyan veszélyben még, hogy lássam mikre képes még, de ezt is hozzáírhatom a listához az már biztos.
- Köszi - rámosolygok Athanra, ha már megdicsért, nem leszek hálátlan, meg nincs okom sem hogy ellenségként kezeljem őket, legalábbis egyelőre nincs és nem is kísért ilyesmi gondolat. A házban fent, amíg Nieven öngyújtózik, én keresek inkább fáklyát, biztos kell lennie valahol, mert innen mentek le oda és vinniük kellett magukkal, bármi is ez a könyv, biztos hogy nem mágiahasználók állították össze javarészt a csapdákat segítséggel. Az öngyújtómmal meggyújtom a talált fáklyát és besorolok Athlan mögé és úgy lépcsőzök, amíg el nem érjük az alját, ahol már elágazik az út és egy helyre tömörölünk. Háromfelé mehetünk, én felemelem a fáklyát, hátha sikerül a mennyezetet megvilágítani, érdekel, hogy a fal, az a mennyezetig elér teljesen vagy esetleg fel lehet mászni oda, hogy csalhassunk, de csak a feketeséget látom, lehet megbűvölték a helyet, olyan mintha végtelenségig mennének a falak és nincs semmi a plafonon sem így. A mögöttünk lévő tábla felé fordulok, amíg tanakodnak merre is mehetnénk. Nieven tűnik a vezetőnek, mert ő egymaga eldönti merre menjünk, bár nem tudom, mennyire veszi komolyan Athlan közleményét, hogy arra menjünk, ahol leginkább depressziósak. Bármennyire is vicces számomra a megszólalása, van benne bőven igazság. Mikor indulnánk, akkor érzek valami csípést és reflexből oda is csapok és megvakarom a bőrömet. Fú, de utálom a bogarakat, hogy ezek megélnek mindenhol és csak ránk vártak, hogy megjöjjünk. Nieven a tőlem kapott filcet használja, amin jót mosolygok, én is hasonlóan jelölném meg az utat, csak hát alig van nálam valami, mert a parton maradt a legtöbb cuccom.
- Hülye labirintusok - sóhajtok fel, ez ráadásul még olyan, mintha élne is, azaz, folyton változik és még ha jó úton is indulunk el, akkor is kérdéses mikor sikerül kikecmeregni innen. Jó lenne tudni, hogy kik építhették ezt, meg hogy mikor, mert az segítségünkre lehet. Athlan kérdésén visszafogottan bazsalygok, mert elég vicces, de amúgy a nyál is víz és hát ha azon múlik a kijutás, hát én is összeköpködnék egy nagyobb tócsát az biztos.
- Nieven, mikor voltatok fénykorotokban? Melyik korban? - Akkorra tehetném, hogy megépítették ezt, elvégre a könyv egy olyan dolog lehet, ami régóta itt  van elrejtve, de csak most, hogy Amara szabad, úgy lett rá szükség. Az úton nem mágikus eredetű csapda aktiválódik az út felénél, a földön nem látható érzékelő aktiválja be és mögöttünk hátulról elkezd beomlani a talaj. Magamban elmondok egy-két átkot, miközben futásnak eredek, mert nem akarok a mélybe vagy tüskékbe zuhanni. Útközben a számba veszem a filcem tetejét és a kezemre rajzolok egy gyorsaság rúnát, hogy ne maradjak le nagyon, nem gondolnám, hogy bárki az ölében akar futni velem. Egy éles kanyar következik és egy fal záródik előttünk, azon át kell jutnunk még, én saját részemről csak úgy jutok át, hogy elhasalok és gurulok oldalasan, a ruhám szélét el is kapja a kőfal. Remek, ezt is dobhatom majd ki a fenébe, ha itt végzünk. Előveszem a kis késemet és levágom a beszorult részt, hogy fel tudjak majd állni. A fáklyámat is elejtettem futás közben, szóval a többiek adnak csak fényforrást innentől, vagy az öngyújtóm, amivel sokra nem megyek. Kicsit  szuszogok és halványodik is a rúna a kezemen, nem a legerősebbet rajzoltam fel, elvégre nem kellett kilométereket futni szerencsére. 
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Nieven


Japán  Pikkelyke2
☩ Történetem :
☩ Reagok :
171
☩ Rang :
7. leviatán
☩ Play by :
India Eisley
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Szept. 17, 2020 5:53 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Könyvvadászat 1
───────────── ────────────
Noha Amarával nem vagyok kibékülve, látom az együttműködés lehetséges jutalmait és… talán van bennem némi dac, amiért egyenlőre hajlandó vagyok szolgálni, mégha ez idegen részint a természetemtől. Isten eldobott minket, mert nem ő teremtett meg, avagy csak ehhez volt kedve, s éltet a bosszú. S Isten legyőzésére ki is lenne alkalmasabb, mint Amara? Ki hasonló erőket birtokol. Noha leviként az igazság fogalma számomra relatív, óriási, égbekiáltó igazságtalanságnak érzem, hogy a démonok azt tehetnek, amit csak akarnak, minket meg kényszerpihenőre küldtek a ládába. Persze késő bánat, és utólag már hiába panaszkodunk, semmissé nem lehet tenni. Amara szabadított ki minket. Más biztos feltétel nélkül hálás lenne neki, de mi… fenntartásokkal kezeljük a dolgot. A pusztítás, amit véghez vitt pedig szerintem egyértelműen magyarázza, miért. Ahogy mi nem érdemeltük ki az ő bizalmát, úgy ő se a miénket. Talán majd egyszer. Márha persze addig nem öl meg minket ő, vagy más. Ebben a démonoktól és angyaloktól hemzsegő világban már semmiben sem vagyok biztos.
- Ejnye de rosszmájú vagy - pillantok helytelenítően Athlanra. - Egyikőnknek sem lesz semmi baja tőle! - jelentem ki hihetetlen határozottsággal, ám ezt inkább csak érezni szeretném. Sok lehet a buktató, gyanús az egész hely, szóval szeretnék bizakodó lenni, de a fejemben konganak a vészharangok. Alaposan nyitva kell tartanunk a szemünket, ebben biztos voltam, különben nyakig benne leszünk a slamasztikában. Magam miatt kevéssé aggódok, elég erős az elmém, elvégre kibírtam az anyámat és elvileg még nem kattantam meg.
- Nagyjából. De fogalmad sincs, mennyi időt töltöttem kutatással - bár az eddigiekhez képest szerencsém lesz a következendőkben - márha ezt túlélem -, ugyanis már tudom mit kell keresnem. - Ja, hát nem igazán törik magukat - sóhajtok egyet. - Pedig… - inkább nem folytatom, mivel azt mondanám, hogy akkor jöhetnénk csak leviatánok, démonok és emberek nélkül, de ez… igazából fogalmam sincs, milyen lenne. Úgy érzem nem baj, hogy van velünk egy erős démon, s azt se bánom, hogy végül Alessya is velünk tartott.
- Lényegében igen - bólintok rá Alessya kérdésére. - Egyébként kinézetben különbözünk valamicskét a többi lénytől, de nem számottevő és el tudjuk rejteni - nem mutatom meg neki, miről is beszélek, nem szeretném megint megijeszteni. Én sokkal jobban hasonlatos vagyok egy kígyóhoz, Athan kevésbé, de sok ember fél tőlük, ezért sem erőltetem.
Alessya és Athan könnyedén legyőzik a fertőzötteket, ezúttal rám nincs szükség. Apró mosollyal az ajkamon konstatálom, mennyit fejlődött az öcsém. Régebben nem bánt ilyen jól a pengével, sőt, sosem láttam a kezében semmi hasonlót. Alessya tehetsége azonban nem újkeletű, látszik, hogy milyen alapos kiképzést kapott, ezt már az erdőben is felmérhettem. - Van nálad öngyújtó? - pillantok Athlanra, hamár nekünk jelen pillanatban semmi dolgunk. Az enyém a zsebemben lapul, ami azt illeti, hármat is hoztam, nehogy cserbenhagyjon az egyik. Illetve, ha ez történne, akkor legyen másik. Több másik.
- A gyengeség relatív fogalom. Gyengébbek vagyunk, mint voltunk. De nem tudhatod, hogy akkor mekkora erőnk volt - ajkaimra apró, hegyke vigyor ül ki. Néha azért hasznos tud lenni, hogy senki nem emlékszik semmire velünk kapcsolatban.
Már bent Athan és Alessya keresgélésre adja a fejét, Athlan impet idéz, én pedig a mennyezetet kezdem el tanulmányozni. A gyújtóból tüzet csiholok, hogy jobban szemügyre tudjam venni. Egyetlen általam ismert nyelvre sem hasonlít, mégis, a lineáris elrendezés és a szabálytalanul ismétlődő rajzolatok nyilvánvalóvá teszik, mi is lehet az. Nekiállok a zsebeimbe turkálni. Szerencsére találok egy papírdarabot, amire egy filctollal lemásolom a plafon jeleit pontos sorrendjükben. Gondosan el is teszem, hátha még szükségünk lesz rá később. Ezúttal én maradok hátra, hogy felügyeljem a mögöttünk lévő dolgokat. Amint beérünk, minden előjel nélkül egy kőfal zárja el az utunkat visszafelé. Meglepve tanulmányozom. Fogalmam sincs, mi indíthatta be. Teljesen belemerülök a tanulmányozásába és rúnákat veszek rajta észre. Aprók, és sosem láttam még ehhez hasonlóakat. - Athlan, szerinted ezek démoniak? - mutatok rájuk, miközben közelebb lebegtetem a tűzgömböm. Tudom, hogy a legerősebb démonok képesek rúnákat létrehozni, de ki helyezné el őket pont itt? Ekkor fájdalom mar a csuklómba. Zavart értetlenséggel tapogatom meg a megfelelő részt. Egy pillanatra felmerül bennem, hogy a köveken sértettem fel, de valószínűtlennek látszik. - No menjünk tovább - indítványozom. Pár lépés után kiszélesedik a járat és hármas útelágazáshoz érünk. Újfent előkotrom a filctollam, és egy 0-ást írok a mostani út falára. - Szerintem is maradjunk együtt, van időnk - arról viszont fogalmam sincs, merre is kellene továbbindulnunk. A baloldali járathoz lépek. Csapdák után kutatok, de egyenlőre még semmit se találok.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Athlan


Japán  Tenor
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
393
☩ Rang :
Rang nélküli
☩ Play by :
☣ Jord Liddell ☣
☩ Korom :
688
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Szept. 16, 2020 9:01 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Motherfuckers

"Are you motherfuckers ready
For the new shit?
Stand up and admit,
Tomorrow's never coming."
A helyzet eléggé komoly, hiszen a pusztítás, ami végigment ezen a vidéken, nagyon is látványos. A nyomorult démonja meg – az az én - képes felröhögni Nieven szavain, s egyből a szürkeség vállára helyezem a kezem.
- Akkor szerintem figyeljünk oda jól Alessyára, nehogy véletlenül a gyenge kis elméjére is hatással legyen a vidék, s egy nyilat repítsen a koponyánkba. - ennyit a komolyságról. Ha a két kígyó valóban úgy gondolja, hogy van itt valami, ami az őrületbe kergeti a gyengéket, akkor viccelődés ide vagy oda, az bizony az egyetlen halandónkra is hatással lehet.
- Tehát akkor olyan dolog van itt, amihez még nem igazán volt közötök. - foglalom össze a tényeket. Én túl sok mindent nem érzékelek őszintén szólva, maximum az elpusztult részecskék azok, melyek lenyomatot hagytak a világban, de ennyi.  
- És mindhárom könyvnek tudjátok a kilétét? - nem mintha azt tervezgetném, hogy az unalmas perceimben a jövőben is a csúszómászóknak fogok dolgozni... De azért nem árt begyűjteni az információt, amíg még ezek ketten tudnak beszélni. Meg akarnak is.
Csapdák itt, mágia ott, én meg unottan fújok el egy kósza tincset a képem elől, mielőtt még berúgnám az ajtót. Nieven újabb érzékelése azonban már szöget üt a fejembe, így mielőtt még belépne előttem valaki, kénytelen vagyok értetlenül a két kígyó felé bökni.
- Nem az volt a történet, hogy ti gyengék vagytok még mindig? - már nem is emlékszek, pontosan melyikük ejtette el ezt az információt, de én Athanra tippelnék, hiszen bárhogy is viselkedjünk most egymással, anno eléggé belsőséges beszélgetést folytattunk, mikor is nagyon sokat megtudtam a fajtájáról. Ahogy ő is rólam. Ám inkább elengedem ezt a kérdést, s ha nem kapok rá kielégítő választ, úgy nem is erőltetem tovább. Egy újabb csapdát lepleznek le előttem, s mivel én nem érzékelek semmiféle mágiát, sem pedig kibaszott kurva zsinórokat, így jó eséllyel fogok belefutni valamibe hamarosan... S jobb elkerülni az ilyesmit. Így mikor mindenki elkezd bolyongani és kutatni odabent, én letérdelek a szoba közepére.
- Egy kis technikai szünet. Ne is törődjetek velem. - azzal lehunyom szemeim, tenyerem a földre tapasztom, s halkan elkezdek egy igét mormolni. Egy idézést. Talán két percig kántálhatok, mikor váratlanul megtörik a levegő, s három ponton körülöttem megjelenik három mogorva, göcsörtös imp, kik nem törődve a többiekkel besorakoznak elém. Én meg elégedetten állok fel, épp akkor, mikor Alessya hasznosnak bizonyul, s megtalálja a lejárót.
- Ezek jók lesznek csalinak. - s ahogy ezt kimondom, a legalacsonyabbik mérgesen átvágtat Athan mellett, s előtte kezd lépkedni lefelé a lépcsőn. A második közvetlenül előttem megy, a harmadik pedig mögöttünk. Így ha bármi szar lenne előttem, akkor nem én fogok belelépni, hanem az egyik nyomorult. Annyira azért nem agyatlanok, hogy össze-vissza rohangáljanak, így a “vezető” sem távolodik el nagyon Athantól, s meg is áll akkor alant, amikor ő is.
- Bár célszerűbb lenne szétválni, de mindig ott kezdődik a baj, ha a csapat megbomlik. Szóval én személy szerint azt javaslom, hogy egy irányba induljunk el. Szóval... - biccentek a kígyók felé. - Melyik úton lesztek még inkább depressziósak? - utalok vissza röhögve Nieven szavaira, s arra a bizonyos rossz érzésre. - Ahol kést döftök a szívetekbe, ott lesz a könyv. - komolyság. Az a legnagyobb erényem. S e tanácskozás közepette ha minden igaz, mindenki megáll egyhelyben s nem kóvályog mindenfele, így esély sincs arra, hogy bármire rálépjünk. Ennek ellenére is nagy csattanás szólal fel mögöttünk, mire egy kőfal hull le a kijárat elé. S ha ez nem lenne elég, akkor még a labirintusszerű járatból is hasonló hangok hallatszanak fel, s mintha megmozdulna az egész.
- Ha a földre köpök, abban is el tudtok tűnni? - az arcom annyira komoly, hogy ha nem épp egy ostoba kérdést tettem volna fel, még a levegő is megfagyna körülöttem. Sajnálom, nehéz bármit is komolyan venni manapság... De hát a kérdés komoly is lehet, hiszen ha minden leomlik körülöttünk, én ugyan az arkangyaltollal könnyedén elhúzok a búsba, de ezek hárman már nem biztos, hogy ilyen egyszerűen kijutnának. S ha nem lenne ez elég, akkor váratlanul egy csípést érzek meg a nyakamon, mely erősebb, mint egy szúnyogé, de gyengébb, mint egy darázsé. Mire azonban odakapom a kezem, nincs már ott semmi, s nem is tulajdonítok neki jelentőséget, egy másodperc múlva már el is feledem a dolgot. A többiek is hasonlót érzékelhetnek előttem, utánam, mely jelentéktelennek tűnhet, de... Minden történetben van egy “de”, ami még inkább el fogja baszni a dolgokat...
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Athan


Japán  Jack's_Eyes_1301
☩ Történetem :
☩ Reagok :
287
☩ Rang :
☠ "vadászpalánta"
☩ Play by :
Alexander Calvert
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Szept. 06, 2020 2:45 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Könyvadászar part 1


- Könnyen megoldhatjuk a fuldoklást – nem utal ő semmire és mégis, amint végre haladnak és ideérnek, megejti a mondatot és halad is tovább. Nem hitte, hogy eljön ez a nap és mégis, hátha eljön az is, amikor az utolsóért nyúlnak és végül, kiderül, mennyire lehet hinni a sötét nőszemély szavaiban. Mert azóta is vannak fenntartásai a dologgal kapcsolatban, sőt mi több, talán épp ő a hitetlen? Nem akar játékszer, bábu lenni ismét, csak megint rá lett húzva, hogy viselje el és éljen a nem épp ajándék lehetőséggel. Mindent meg lehet oldani, csak most kicsit bonyolultabb az, hogy ki is épp a probléma forrása. Elnéz ő is a fa felé, de egyértelmű, hogy nem lesz a társaság csacsogós fele. Koncentrál, vagy csak épp kutat és keres, egyszerűen néz ki, de figyel mindegyikükre. Nieven szavaira pillant felé.
- Részben az, ami védi a könyvet, részben Amara. Nem csak arra pusztított. Mindenhol – néz körbe ismét, bár ez lehet pont nem az ő műve, azt hallotta eleget a vadászoktól, hogy őrjítő erő járt körbe és jár talán mai napig is. – Amikor még frissen jártuk e világot újra, az első angyal, akivel találkoztam, a sötétség veszett kutyájaként támadt rám. Itt a világ végén, bizonyára bőven bolyonganak belőle – nem árt hát sosem árt az óvatosság, esetükben most főképp. Inkább tartja kéznél a fegyvert, mintsem félvállról véve nem figyel semmire sem. Nieven közben kiadja a másik két darab útjának társaságát is, ő maga pedig felvont szemöldökkel figyeli őket. Ám legyen, neki mindegy. Ha most elszarja, azonban nem fogja hagyni.
- Amara mindent, csak vigyük oda – sóhajt, mintha akkora teher lenne a feladat és nem az az izgalom, ami vár attól, pontosan mit is találnak majd. Mert lehet, hogy olyasmi az, amit megért, amiből ők is tudnak újat tanulni. De sejti, hogy a könyv majd csak a nő ujjai között fedi fel magát.
Nincs sok idő sem ismertetni fajuk lényegét, se semmi másra, sőt mi több, ahogy sejtette, úgy bukkan fel az első és úgy csapódik közéjük a veszély lehelete. Mégsem inognak meg, mire karját emeli fel, amelyben ott a penge, azonban érdemileg bekoszolni sem tudná, mert a két nő lecsap.
- Nyugodj meg, nekünk is jut majd ilyen – von vállat, esze ágában nincs lelépni, inkább halad tovább és figyelmeztet, de késő, ahogy a démon bármit is mondhatna, már meg is történik a baj. Felkiált, ahogy a szakadás tépi fel a föld kérgét és ugyan hátraesik, de nem bele a mély és gyilkos szakadékba, ahhoz időben kapaszkodik meg és csak egy, a nyílás miatt keletkezett peremen puffan végül, alig egy szinttel a többi alatt. A poron és a morgáson kívül más baja nincs, ahogy visszamászik és lerázza magát.
- Például, ez a csapda – mély lélegzet, ahogy a kövekkel nem törődve lépdel tovább, egy kellemes mozdulattal ropogtatva át a vállát. Türelmes, ahogy előre kerül testvérével, úgy pásztázza ismét a terepet. Nie elhajítja a követ, tesztelve, mi lesz belőle. Egy eldőlő fa. Meglepő, hogy ennyi mindent találni erre, kezdi frusztrálni a dolog.
- Egy biztos. Itt valami van és nagyon védik – optimistán szólal fel, ha nem is a könyv, de erős és biztos, más nem is kell. Lehetne egyszerű séta, valahogy azonban érzi, hogy unalmas lenne és száraz.
- A többiek talán keresik, ha épp nem vették át a démonok lusta szokását. De nem érzem, hogy mozdulnának ez ügyben – kicsit mintha lekezelő hangneme lenne, ami, tekintve, hogy az utolsó, meglepő lehet. Csalódott, mert amennyire elkezdtek bármit, úgy tűnt a lelkesedés, senki nem akar talán semmit, csak szabad lenni. Valahol megérti, valahol pedig azt, hogy akkor most, utolsókból lesznek az elsők és akkor majd megnézi, hogy melyikük pofája mibe nyúlik. A pagoda közelsége miatt nem lepi meg az újabb, a démon által gyorsan eltemetett siserehad, akiknek nem meglepő módon, eszük ágában nincs békében nyugodni. Így, erejét nem pazarolva áll be az emberlány mellé, és a vadászoktól eltanult és elsajátított módszerrel, maga is vérrel mocskolja be magát. A hosszú hónapok munkája legalább most látszik és érezhető, ahogy mozdul, lecsap és mintha mindig is ujjainak végződése lett volna egy-egy penge. Persze, nem sérthetetlen, azonban itt csalhat, aki közelebb ér és érzi, hogy belémarna, azt telekinézissel küldi messzebbre. Itt nem kell embernek lennie.
Kissé hülye ötlet volt talán, mert fáradt szusszanást hallat, mégis, közben kicsattan az energiától. Vércseppes arcán szinte boldog mosoly terül szét.
- Ez jól esett – koránt sincs azonban vége talán, ez lehetett az előőrs? Nem ússzák meg ennyivel, ahhoz túl egyszerű, de egyelőre a pagoda a lényeg, ahova nemes egyszerűen rúgják be magukat.
- Finom és kecses – lépked oda, miközben a pengéről törli le a vért, majd végül végignézi az újabb csapda ártalmatlanítását. Csak ezután, sereghajtóként lép be, hátratekintve, nem-e követik őket. Egyelőre túl csendes minden, maga a hely pedig túl üres, míg nem Alessya találja meg a következő lépést. Elismerően biccent, ahogy mellé lép.
- Ügyes – még rá is mosolyog, miközben a táskába túrva egy egyszerű elemlámpát húz elő. Vadászoktól hozta, noha mindenki képes szinte a lángokra, néha az egyszerű is megoldás. Egész vicces, amúgy is. Felkapcsolva elég fényt ad – ameddig az elem bírja – hogy lelásson, a lépcsősor hosszú – Remek. Csak erre vágytam – azzal lassan, óvatos léptekkel indul lefelé. Ügyel arra, hogy nehogy egy újabb fokkal beinduljon valami, illetve, lejjebb görnyedve pedig, a fejtájékra célzó akármik ne azonnal érjék. De semmi. Leérve döngölt földpadlón puffan talpa. Ez volt az út ajándék része, de a folyosórendszer nem bíztató. Nem nagy, de szövevényes, vélhetően egyfajta labirintus.
- Jöhettek! – kiált fel, ha már rég nem tették meg és tobzódnak háta mögött, hova tovább. Egyelőre nem indul meg, szét is lehetne válni, de talán nem épp a legjobb ötlet.

reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Alessya Blackwood


Japán  PcdAo6p
☩ Történetem :
☩ Reagok :
136
☩ Play by :
Dayana Crunk
☩ Korom :
23
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Szept. 01, 2020 3:30 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Nieven, Athan, Athlan & Alessya
Idézet helye
Athlan meggondolja magát és csatlakozik, hogy Nievenékkel utazzon ő is Japánba. Nos, nem képzeltem volna, hogy valaha fogok járni másik kontinensen, még szerintem az államokat sem jártuk be rendesen a démonnal. Csak megforgatom a szemeimet, amikor hallom, hogy csak ennyi, meg némi fuldoklást várt volna, nem is ő lenne. Nem néz ki ez a város sem másképpen, mint minden más odahaza, csak itt a háború után nem takarítottak el és minden olyan romosnak tűnik. amikor szóba kerül, hogy van itt valami, ami megőrjíti a lényeket, akkor kicsit aggódva pillantok Athlan felé, nem azért, mert őt annak tartom, hanem azért, mert magam féltem inkább. Vagyok én olyan erős, hogy ne uralkodjon el felettem az a valami, ami nem tetszik a leviatánoknak. Persze én közben megszáradok, nem állok ellen az ilyesmi ellen, nem vagyok olyan, aki élvezi a rátapadt ruhát, mint egyesek. Eszembe jut, hogy a kútnál is hasonló helyzetben voltunk és akkor még zavarba jöttem a démon porhüvelyét látva, de most már megszoktam őt és nem bámulom feltűnően. Mivel ő nem tett semmit, így Nieven felé fordulok, ő szárított meg. Bólintok neki hálásan, nem szakítanám félbe a beszélgetést, amit valami könyvről folytatnak. Nem értem őket, dolgozzanak is bárkinek, de azért ha már valamit megszereznek, ami veszélyes, akkor legyenek már tisztában mindennel, ne csak majd kiderül, hogy mi lesz, mi van, ha a saját vesztükbe rohannak? Ezen azonban nincs sok időm morfondírozni, mert egy fertőzött megindul felénk és hát mivel még van távolság, így kihasználom azt és kihasználva Nieven tűzgömbjét útjára is engedem azon keresztül a nyilam. Ezt sokszor nem fogom eljátszani, mert ugye nincs végtelen lőszerem.
- Helyette vízen át utazgattok és érzékelitek a mágiát? - sandítok oldalra, eddig ennyire jutottam, amiben másak, mint egy démon, de édes kevés számomra ez az információ róla. Bár elmondta volna, megtehette volna, tudta, hogy bennem megbízhatna és persze azt is tudta, hogy én nem bántottam volna a mássága miatt, elég elfogadó vagyok. Jó a démonokat nem szerettem, most meg itt mászkálok eggyel, amit nyilván nem érthet, de nem is kell, nem szívesen beszélek az álmaimról és arról sem, hogy miféle érzelmeket vált ki belőlem Athlan. Persze jó lett volna folytatni a beszélgetést, miközben nagyobb kavicsokat keresek és a démon alatt beszakad a talaj és zuhanni kezd, egy pillanatig megijedek, bár tisztában vagyok vele, hogy több kell ennél, hogy eltegyék őt láb alól, azért mégis féltem, még nem tudom, mi köt hozzá, miért álmodtam vele és egyáltalán miért emlékszem rá gyermekkoromból, minden más törlődött, csak az nem, ahol ő is ott volt.
- Ezzel még gyilkolni is lehet - emelem meg Athlan felé az egyik követ, ami elég éles, ha a közelembe jön valami, a fejét még szét tudom verni ezzel, ha másra nem, erre jó lesz, meg nehezéknek. Közben Nieven is a pártomra áll, hogy hasznosak ezek a kövecskék, amit demonstrál is egy csapdánál. Remélem nem hiszi azt, hogy mindenhol mágikus csapdák lesznek, elvégre, ha ez a hely úgy épült, hogy őket taszítsa innen, akkor elhiheti, hogy a mágiás gócpontok pont azért vannak, hogy eltereljék egy másik, veszélyesebb csapdáról a figyelmét. Én engedem, hogy előre menjenek, nem vagyok semmi rossz elrontója, főleg ha háttérbe húzódva maradhatok Athlannal hátul. fedezzék csak fel a csapdákat, én majd kikerülöm őket és minden rendben lesz, remélem.
- Ezek utánunk jöhetnek ha nem végzünk velük. - Kétlem, hogy bármi visszatartaná őket attól, hogy ne kövessenek, nem olyan erősek az ajtók szerintem, hogy ki lehessen őket csak úgy zárni. Nagyon remélem, hogy senki más nem keresi ezt a könyvdarabot és őszintén, valahogy úgy érzem, jobb lenne, ha énhozzám kerülne az a könyv tanulmányozásra előbb, mielőtt átadják Amarának és a világunkat a pusztulásra ítélik. Az emberek kezében, ez egy jó alku lehetne, csak hát, kétlem, hogy ennyire bele akarnék folyni ebbe az egészbe, jelentést természetesen teszek róla és a leviatánok létezéséről is. A fertőzöttek újabb kis hullámának ismét nekiesek én is, csak hogy valami hasznom is legyen már, a fejükbe repítek pár nyilat és mikor odasétálok, hogy kivegyem, akkor szétverem a fejüket az egyik kővel, mert nem akarjuk, hogy ezek ismét feltámadva itt várjanak. Athlan a földbe temeti őket, azok meg foggal körömmel - szó szerint- elkezdik kiásni magukat, amit én nem hagyok annyiban, kinyírom őket is, a vérük csak úgy fröcsög rám, ami kivételesen nem zavar, majd hazafelé a víz lemossa, csak éljem túl. A pagodához érve az ajtó berepül és indulnánk is be, amikor észreveszem én is a felszálló porban a madzagot, ami újabb csapdát aktivál. Nem lesz gyalog galopp ez az egész, de remélem nem napokig tart majd, amíg eljutunk oda, ahová tartunk. Belépve a már biztonságos házba nincs egy ajtó sem tovább, csak két ablak van, szinte biztos, hogy van egy titkos átjáró itt, de a kosz meg a por már elfedte a nyomát, így kicsit nyomozni kell, hogy mi is lehet az. Az ujjam a poros berendezésen és tárgyakon végighúzom, miközben körülnézek és felmérem a helyzetet, ez a rész legalább gyorsan megy nekem. Az egyetlen olyan hely, ami mozoghat a kandalló, így hamar odalépek és a kezemmel elkezdem leseperni, a másik kezem közben az orrom elé teszem, mert ezt nem akarom beszippantani. A minták ismétlődnek, van kettő azonban, ami nem illik bele a sorozatba, azokat nyomom meg, mire hangos kőcsikorgással a tűzhely mögül mozdul a fal és egy kő lépcsősor jelenik meg lefelé. Vak sötét van, nem megyek előre, inkább csak félreállok, hogy az, aki valami fényt tud csiholni, ő haladjon elől, én ha tehetem Athlan előtt vagy után megyek csak.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Nieven


Japán  Pikkelyke2
☩ Történetem :
☩ Reagok :
171
☩ Rang :
7. leviatán
☩ Play by :
India Eisley
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Aug. 21, 2020 1:39 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Könyvvadászat 1
───────────── ────────────
Úgy tűnik, Alessya nem lelkesedik az ajánlat miatt, amely szerint mi is, vagy legalábbis én segédkeznék múltjának felkutatásába. Pedig az ajánlat tök őszinte, semmit sem akarok érte… rejtélyesek ezek az emberek! Mégis melyik ne akarná azt, amit ingyen adnak? No de, nem erőltetem a témát, talán beleszeretett Athlanba, ezért akar ennyire vele lenni. Nála sokkal elképzelhetőbb, mint fordítva, elvégre ő ember, lélekkel rendelkező lény, akinek ez a 'szerve' lehetővé teszi ezt a képtelenséget. Számomra is érdekes lehetne, még sosem kutattam ténylegesen halott felmenők után. Persze, pár nyomorulttal már elhitettem, hogy ez vagy az a dicső (vagy éppen kevésbé dicső) király, gróf, nemes vagy akárki a rokona, találkoztam is az illetővel, stb, stb, de azt mindig a saját szájízem szerint alakítottam, hogy a lehető legjobb legyen az érdekeimnek. Arról fölöslegesnek láttam figyelmeztetni Alessyát, hogy talán még Amara mellett is nagyobb biztonságban lenne, mint Athlan mellett. Minden bizonnyal csak mérges lenne azért, hogy megpróbálok beleszólni az Ő életébe. Minden ember ezt mondta! Aztán persze rendszerint igazam volt. Nem véletlenül akad pár ezer éves tapasztalatom.
- Nagyon helyes - vigyorodom el a “gyors és praktikus” angyalra. Azt kell mondjam, minél több angyallal találkozom, annál inkább megerősítenek abban a hitemben, hogy így van a legnagyobb hasznuk. Megbízhatatlan népség… sokan alig várták, hogy bűnbe esve elárulhassák azt, akihez hőségesnek kellett volna lenniük örök időkre. Miért lenne ez felénk másképp? Persze a bukottak egészen más tészta. Elvégre az ellenségem ellensége a barátom, ahogy az emberi mondás tartja. Lehetne velünk akár hús-vér angyal is, akadt volna, akit rávehetek arra, hogy velünk tartson, mégse tettem. Kit ezért, kit azért nem hívtam. És azt kell mondjam, nem bántam meg, még úgyse, hogy lett egy új, váratlan tagunk. Ha mégse sikerülne a mostani küldetés, még mindig foglyul ejthetünk egy angyalt. A lehetőségek tárháza végtelen, s igazából idő is áll a rendelkezésünkre.
- Az akkor lett volna benne, ha elengedünk útközben - tájékoztatom Athlant róla, hogy a fuldoklás hiányát veheti jószándékom, jószándékunk jelének. Alessyát mondjuk meg is tudtuk volna ölni ilyen módon, de gyanús, hogy Athlan nem lenne olyan kedves, hogy belehaljon. Oka pedig, hogy nem kapkodott levegő után a tüdejük egészen egyszerű: maga az utazás pár másodpercig tart, s szerencsére sikerült a tervezett helyre érkeznem. Velem nem is egyszer fordult már elő ugyanis, hogy rossz helyre érkeztem, időnként a tenger mélyére, az pedig kevéssé volt kellemes, de seperc alatt tovább tudtam utazni, így annyira megterhelőnek se bizonyult, csak egyszerűen bosszantónak.
- Én nem lennék benne biztos, hogy angyalok tették - húzom össze egy lehelletnyit idegesen a szemeimet, ez pedig nem Athlannak szól, hanem a helyzetnek. A testvérem is érzi. - Van itt valami, ami megőrjíti, pusztításra készteti a lényeket. Szerintem mindet, akinek nem elég erős az elméje - kivétel nélkül. Persze a múltat nem láthatom, talán nincs is igazam. - Ez a hely mágiát áraszt, ráadsul nem is keveset. De emellé kellemetlen rossz érzés is társul, legszívesebben be se lépnék oda - mutatok az épület bejáratára. - A mágia nem rossz vagy jó alapból, lényegtelen ki használja, és számunkra megállapíthatatlan. Teljesen idegen tőlünk ez a rossz érzés - magyarázom Athlannak, hogy a lehető legjobban megértse, mire is gondolok. Nem lesz álomutazás az elkövetkezendő.
Hacsak Alessya nem tiltakozik, őt is megszabadítom a víztől, akárcsak magamat. Nála fontos, hiszen az emberek könnyen lesznek betegek, ráadásul a föld alatt rendszerint hidegebb van, mint a felszínen, esetemben azonban… egyszerű megszokás. Teljesen reflexből csoportosítom át mágiámat úgy, hogy a víz elhagyja a ruháimat. Az emberek, de még a démonok között se érdemes úgy mutatkoznunk, hogy vizesek vagyunk, nagyobb az esély vele a lelepleződésre, eképpen teljes mértékben hozzá vagyok szokva, hogy megszabaduljak a víztől, pedig az rajtam maradva akár hasznos is lehetne. Szerencsére az Alessyától kapott, s a most is az oldalamon lógó kulacs teli van töltve.
- Három. Mindnél szívesen látunk - vigyorgok rá, már már merészen. Persze ahhoz túl kell élni és meg kell szerezni az elsőt, azt, amiért most indulunk. - Gondolom Amara majd megoldja - rántom meg a vállam, világossá téve, hogy nekem sincs lövésem se az egészről. Mi csak feladatot teljesítünk. Más meg még azt se. Remélem azért Amarának majd eszébe jut, kik fáradoztak azzal, hogy a kedvére tegyenek. Mégha részint önérdekből is.
Időnként érdemesebb finomabb módon próbálkozni, hogy aztán nagyot csalódhass, és mérgedben kiverhesd a szart is a megszólítotattadból, aki nem megfelelően reagál. Mint például most is. Azért az Athlan szájából elhangzó újabb szavakra megeresztek felé egy elégedett vigyort. Nem zavarnak, csak szerencsére sokat edzettem Belethtel, és igencsak formában vagyok. Alessyának meg szegénynek Athlan mellett gondolom nem volt más választása, mint még fürgébbnek lenni, különben már tuti nem állna itt.
- Egyébként a leviatánok hasonlítanak a démonokhoz, csak nem tudnak megszállni embereket - lépek Alessya mellé és maradok is, ha nincs ellenére, esetleg lenne még hozzám, vagy Athanhoz kérdése. Éppen ráérünk beszélgetni, mostmár, hogy végre a feladatunk után eredtünk. Abba a tévedésbe esek, hogy még van időnk és lehetőségünk a csacsogásra, ám Athlan gyorsan rácáfol erre. Bevallom becsületesen, azt a csabdát észlelnem kellett volna, és éreztem én, hogy van ott mágia, dehát… nem számítottam rá. Öreg hiba. Pont ezért késve kapok a telekinézissel Athlannal után, már fölöslegesen, mivel megoldja maga. Elégedetten szemlélem, ahogy kivágja magát a helyzetből. Nagyon helyes, pont ezért hoztam Őt magammal! Remélem azért az öcsém is megúszta a csapdát, mert egyébként neki is igyekeznék segíteni fent maradni, talán esetében még időben is. - Csúnya játékszerek - pillantok le a verem aljára, ahonnan undorító vasas aura árad a felnyársalódnivalóból. - Lehet, hogy beljebb angyalpengés is akad - noha az itt őrzött tárgy értékessége gondolom elég magas, mivel kb a kutya se tudhatott róla, így nem hiszem, hogy eme, még a démonokra is igazán veszélyes fémből sok fordulna meg itt, de sosem lehet tudni. - Azt hiszem jobb lesz, ha mi megyünk elől Athannal - és ezúttal tényleg minden mágikusat alaposan bevizsgálunk. - De a kövek hasznosak lehetnek például a jelzőrúnákkal összekötött csapdáknál, szerintem jó ötlet párat magunknál tartani - állok Alessya pártjára. A csapda aktiválódásakor ugyan nem nyújt segítséget, ám akár megelőzhető vele, hogy minket kapjon el. - Például - emelek fel egy kisebb követ a földről - ilyen esetekben - dobom el, egy nem messzi mágiacsomó felé. Egész jól céloztam, csupán néhány másodpercet kell várni, hogy történjék is valami… kidől a ketté hasított cseresznyefa egyik fele, pont a mágiaforrásra érkezve. - Hát ez meglepő volt - pislogok kicsit tényleg döbbenten, azon elmélkedve, ez most vajon csapda volt-e, vagy sem. Tényleg nagyon résen kell lennem!
- Amarától. És azt nem tudni, elvileg nem - persze a mégisre számtalan esély van. Bármelyikünk fejéből kinyerhették az infót, el is árulhattak minket, Amara is próbára tehet minket… azért jobban örülnék, ha senki nem tudna róla. A fertőzötteket látva inkább kivonom a pengém, hogy fel legyek rájuk készülve. - Szerintetek most végezzünk velük? Kifele lehet rázós lesz az utunk - az a baj, hogy anno magam is szerettem puszta élvezetből belebűvölni a falakba, hogy egy-egy értékes tárgy elvétele után dőljenek szépen össze. Kevéssé örülnék, ha ezúttal valaki velünk babrálna ki ily módon.
Az ellen nincs kifogásom, hogy Athlan berúgja az ajtót, sőt, kimondottan értékelem, ha nem is maradnak az ajtószárnyak a keretükben, annyival is könnyebb dolgunk lesz kifelé, elvégre nekünk nincs emberfeletti erőnk. Azért akkor elkapom Athlan vállát, ha élből lépne is be, előbb körbepásztázok, hogy minden zsír-e. Mágiának nincs nyoma, ám egy vékony madzagfélét észreveszek bokatájékon. Közelebb lépek, majd elég guggolva óvatosan meghúzom hátra. Ormótlan sziklatömb csapódik az aljzatba pont ott, ahol a felsőtestem lenne, ha elbotlottam volna a zsinórban.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Athlan


Japán  Tenor
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
393
☩ Rang :
Rang nélküli
☩ Play by :
☣ Jord Liddell ☣
☩ Korom :
688
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Aug. 15, 2020 6:10 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Motherfuckers

"Are you motherfuckers ready
For the new shit?
Stand up and admit,
Tomorrow's never coming."
Nieven szavaira helyeslően bólintok. Valóban nem kell ott lennem mindenhol, nem kell meghódítanom ezt az egész kurva világot, s az, hogy egyes fajtársaim viszont itt érzik jól magukat, ahol magukba szívhatják állandóan a szenvedést, mindig akad préda a kínzásra s gyilkolásra... Hát, az már az ő bajuk. Én kényszerből vagyok itt, s ha megnyílnak a kapuk, az első dolgom lesz mindent magam mögött hagyni, s meg sem állni a Pokol kénköves bugyraiig. Lehet ez a világ a leviatánoké az összes lélekkel együtt. Nekem nincs szükségem semmire.
Mikor Nieven nyújtja a kezét Alessya felé, én bólintok, hogy menjen csak. Nem szavazok természetesen senkinek sem bizalmat, hiszen tartom magam annyira, hogy ha átvernek, akkor én nem ücsörgök egyhelyben, hanem megkeserítem a hátralevő életüket. Erre azonban remélhetőleg nem lesz szükség.
- Japán? - tetszetős hely, rég jártam ott, talán már kétszáz év is eltelhetett azóta, mióta annak a földrésznek a porát tapostam. S mennék én egyedül, megoldanék én egyedül mindent, mint mindig, de a lány szavai egy pillanatra visszazökkentenek.
- Igazad van. - lépek is közelebb hozzájuk a két kígyó közé, s Alessyának háttal. Jobb, ha az én titkom marad az arkangyaltoll, legalább nyerek némi betekintést abba, hogy közlekednek a leviatánok. Mert ez biztosan kurva izgalmas lesz... Megkapaszkodok hát Nievenben, s hagyom, hogy a mélybe rántsanak, melyből nem sokat sikerül felfognom, szinte egyetlen, apró pillantás az egész, s már máshol is vagyunk. Csalódottan lépek ki a tóból, s mielőtt még körbenéznék, végigmutatok a két csúszómászón.
- Ennyi? Azt hittem, hogy legalább egy kis fuldoklás lesz benne. - vigyorodom el immáron kissé oldottabban. Hiába, nem szeretem az ilyen váratlan meglepetéseket, s mint oly sok mindentől, az ilyentől is hamar kiakad a mércém. A mérgem azonban a tengerparton hagytam, s most csípőre tett kézzel, kíváncsian lesek körbe.
- Ennek mégis mi értelme volt? Ennyire baszta a szárnyasok csőrét az a fa például? - mutatok felröhögve, értetlenül egy kettéhasított, egykoron minden bizonnyal szépségesen tündöklő cseresznyefa irányába. Minden ellenére akadnak ennek a világnak egészen elfogadhatónak mondható, békés helyei, így teljesen feleslegesnek találom, hogy nem csupán az embereket, de a környezetet is elpusztították az angyalok. Mondjuk mit lehet várni tőlük? Egy pillanatra eszembe ötlik régről Armaita, az unalmas angyal, akivel nem is olyan messze akadtam össze, s akinek ugyan a szárnyai képesek voltak megbabonázni, mégis legszívesebben inkább agyon lőttem volna magam egy nyíllal a társaságában. Ha az olyanok tették ezt az egészet, mint ő, akkor nem is vagyok meglepődve...
Megvárom, amíg a királylányok megszárítkoznak, s közben persze Athan felé megejtek egy értetlen, szemforgatással vegyített pillantást, s megindulok utánuk épp olyan vizesen, ahogy kiléptem a tóból. Nekem ez csak kibaszott víz, nem egy gusztustalan nyáltenger.  
- Mégis hány ilyen könyvrészlet van? Gondolom, ha sikerül megszerezni, akkor azok nem úgy fognak összeállni egy egésszé, mint a mesékben. - igen, aki egy óránál több időt töltött már velem – azaz itt mindenki -, tudhatja, hogy szeretem jártatni a pofám, főleg akkor, ha valamit homály fed előttem. Egyelőre azonban nem kérdezek többet, hanem a figyelmem én is a különös alakra szegezem. Meg kell hagyni, érdekes erők cikáznak a levegőben, de ezekről fogalmam sincs, honnan eredhetnek. Nem épp evilágiak, az már biztos.
- “Héj uram”? Inkább "mi a faszt keresel itt, te nyomorult"! - vágok hirtelen közbe Nieven szavaiba, s gyorsabban darálom el őket, mielőtt egyáltalán az alak mozdulhatna. Kár finomkodni, ha erővel is meg lehet oldani a dolgokat, s jelenleg nekem kedvem sincs a szép szavakhoz. Ám úgy tűnik, hogy az illetőnek sem, hiszen megindul felénk. Jól ismerős a kiléte, volt szerencsém már pár fertőzötthöz, főleg mert a különös gömbbel, melyre nem is olyan rég tettem szert, pár pillanatra képes vagyok feléleszteni a holtakat... A gömb rejtélyét még mindig keresem, s ez egyelőre maradjon is az én titkom. Most azonban az alakra függesztem a szemeim a két lányka feje felett, hiszen mögöttük álltam meg. Ők pedig mint valami bestiák, úgy iramodnak neki azonnal, s mire egyáltalán észbe kaphatnék, ezek ketten lenyilazzák meg felgyullasztják szerencsétlen fertőzöttet. Szegény pára.  
- Zavarunk esetleg Athannal? Mert el is mehetünk, úgy látom, boldogultok a férfiak nélkül. - röhögök fel, hiszen tetszik, hogy bár mindkét nőszemély idegesítő tud lenni rohadtul, de legalább nem egy gyámoltalan senkiházik, akik az árnyékomban akarnak lépkedni. Helyes, így legalább kevesebb erőt kell elpazarolnom.
- Miféle csap... - amint ezt kimondom, hirtelen a következő lépésemben beszakad alattam a föld, s e repedés egészen Athanig húzódik el. Az, hogy ő kikerüli, elugrik, vagy bármi, az ő dolga, én azonban némi erősebb szél segítségével visszalököm magam a perem szélére. Nem lett volna kellemes alant felnyársalódni a vasdarabokra...
- Kicsit több kell ide, mint azok a kövek. - biccentek Alessya felé, s magam mögött hagyva a kisebb szakadékot indulok meg utánuk, ha minden jól megy Athannal, nem pedig a levedlett bőrével.
- Honnan tudtok erről a helyről? - jön a következő kérdés az apró, szusszanásnyi szünetben. - Van rá esély, hogy más is ezt a könyvdarabkát keresi? - fontos kérdés, elvégre nem árt némiképp felkészülni az ellenségre. Közben a pagoda felé haladva egyre több rothadó szépség bukkan fel, én viszont hagyok újra egy kis teret a hölgyeknek, nem vágok eléjük, mint valami kibaszott hős. Csupán egy sűrűbben összeverődött csoportot nézek ki magamnak, melyek felé legyintem a kezem, a föld megremeg, s úgy nyeli el őket, mintha soha nem is léteztek volna. Ez még persze nem jelenti azt, hogy nem fogják kiásni magukat... Ennyi izgalom kell, nem igaz? Ha nem jön semmi sem közbe már a fertőzötteken kívül, akkor a pagodához érve nem húzom az időt, hozzám hű módon rúgom be az ajtaját mindenki előtt, már ha más nem rohan elém, s nem választja a békésebb verziót. A kibaszott kopogást...
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Alessya Blackwood


Japán  PcdAo6p
☩ Történetem :
☩ Reagok :
136
☩ Play by :
Dayana Crunk
☩ Korom :
23
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Aug. 11, 2020 1:48 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Nieven, Athan, Athlan & Alessya
Idézet helye
Nem szeretem, ha méregetnek és úgy néznek, hogy majd most mindent leolvasnak rólam, mintha a fehér hajam nem lenne mondjuk elég ok arra, hogy különlegességem miatt válaszokat keressek. Kétlem, hogy olyan gyakori lenne az én esetem, ami egy démonnal kapcsolódik össze, persze lehet teljesen egyszerű oka van, amire még nem is gondoltam, de majd kiderül, miért is találgatnék vaktában?
- Kedves, hogy segíteni szeretnél, de egyelőre az ő segítsége kell csak. - Nézek fel Athlanra, aki persze már megint ellök magától, kezdem megszokni, hogy állandóan hátra esek mellette. Viszont, így, hogy Nieven nem mesél nekem semmit magukról, így inkább félek tőle. Én őszinte voltam vele és tudta jól, hogy nem ártok más fajoknak, miért nem mondja el mi ő? Így csak Athlan szavaira hagyatkozhatok, nem szokása hazudni és ha azt mondja, hogy veszélyesek, akkor jobb távolságot tartani tőlük. Hallgatva, hogy Istennek az útjában álltak és hogy Amara oldalán állnak, valahogy még inkább úgy érzem, hogy ideje elosonnom a cuccaimért a szikla mögé, mert ott hagytam azokat. A hátamra csatolom a nyílpuskámat és a derekamra éppen kötöm fel az övem, amin a nyilaim vannak, amikor meghallom a nevemet és Athlan int, hogy menjek oda, na meg Nieven is nyújtja a kezét felém. Felállok és a táskám átvetem oldalasan a mellkasomon, miközben feléjük haladok. A pokol kinyitása nem gondoltam volna, hogy ilyen hirtelen segít döntést hozni ebben az ügyben, aminek a felét fel sem tudom fogni, ezek ilyen világmozgató történések lesznek, amikben én nem szoktam részt venni, még hátráltató erőként sem, szóval ez nekem annyira nem tetszik, főleg, ahogy a démon megindokolta, miért is vigyenek, a halandó vérem miatt, remek.
Mire odaérek, a víz felé indulunk, elég csak lábszárig belemenni, még szerencse, így a szoknyám nem lesz vizes, legalábbis remélem, de ki tudja. Nievennel szemben állok meg, kicsit feszélyezve érzem magam itt közte és a testvére között, csak mert Athlan egyedül utazna. A fiatal lányt, aki öregebb, mint én jó pár száz évvel amúgy, jobban érdekli a hogy utazik,  míg öccse inkább elengedné a dolgot és ő is a karját nyújtja felém, hogy belé is kapaszkodhatok. A viccelődésén csak zavartan lesütöm a szemem, ezt a részletet nem meséltem el a démonnak, mert nem értettem, hogy milyen képessége van, amivel ezt leírhatnám, még most sem tudom. Félek tőlük, nem tudom mik és miért nem ír róluk egy könyv sem? Az utazás elég gyorsan megtörténik és egy tóban érkezünk meg, Japánban, legalábbis ezt mondták, így gondolom ott vagyunk. A hideg kiráz és átkarolom magam, tisztára libabőrös lettem, a ruhám meg úgy tapad rám, mintha csak egy plusz  réteg lenne a testemen, a hajam szintúgy. Kisétálok a partra és elkezdem kicsavarni a szoknyámból a vizet, amikor megszáradok. Ez annyira bizarr, de hát erős lényekkel vagyok körülvéve, nekik ez semmiség, nekem meg életmentő is lehet, mert a betegségek olyan könnyen jönnek egy embernek, elég elázni és egy kis hideg szellő és már tüdőgyulladást is kaphat, ami halálos kimenetelű is lehet. Jó, Athlannál ott a talizmán, már ha nála van, lehet ott maradt a parton, nem tudom, kicsit reménykedem, hogy nem, mert szükségünk lehet rá, legalábbis nekem biztosan, mert a vigyázzunk a koloncra nem szokott annyira működni.
Körülnézek, miközben eligazgatom a holmijaim magamon és a kezembe veszem a fegyveremet, szép napokat is láthatott ez egykor, biztos szép lehetett, minden olyan más itt, mint amit eddig láttam. Nievenék után megindulok én is, nem akarok nézelődni sokáig, ám mikor leszólít valakit, akkor egy kisebb fertőzött csapatot szabadít ránk. A nyilammal a fejét veszem célba, az átkozottak felé repülő tűzcsóván át lövöm ki, hogy meggyulladva elégesse a koponyát, amibe beleáll. Nem szeretnék haszontalan lenni, bár minden bizonnyal az vagyok. A csapdák hallatára, amint legyőztük az ösztönlényeket, akkor kavicsokat kezdek el gyűjtögetni, ha valahol csapdát látnék, ezek jól jöhetnek, négyet elégnek vélek. Igyekszem nem lemaradni és halkan járni az úton, ha nem szólalt volna meg Nieven, lehet észre sem vesznek minket és a meglepetés ereje mindig jobb. Athlan mellé próbálok helyezkedni, ő talán, ha nem húzzák fel vagy húzom fel, akkor meg fog védeni engem.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Athan


Japán  Jack's_Eyes_1301
☩ Történetem :
☩ Reagok :
287
☩ Rang :
☠ "vadászpalánta"
☩ Play by :
Alexander Calvert
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Aug. 07, 2020 10:14 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Könyvadászar part 1


Apró mosolyt ejt meg a nő válaszára, miközben szinte úgy fürkészi, hogy már szinte ebből tudni, hogy keresi azt a megmagyarázhatatlant, amiről beszél, csak nem találja éppen. Ám legyen így, most nem fog azon vitázni, hogy mennyire véli igaznak vagy sem a választ.
- Mint mindenki életében, de remélem megtalálod a válaszaid – biccent felé, mert igazából neki nem zavaró és bántó a jelenléte, csak épp nem indokolt és amúgy is, neki mindegy. Nem is nagyon tud figyelni, mert a lány úgymond szerénysége eltörpül amellett, hogy Athlan csak úgy ontja a szavakat, a mérget, amit érez irántuk, mert megjelentek. Valahol érthető, és valahol nem, ott, ahol a nő rejtélyes jelenlétét kellene tárgyalni, csak épp kevésbé érdekli most a kígyóféléket. Vagy legalább is, egyet biztos. Sóhajt csak.
- Eddig így tudjuk. A légy voltunk a levesében, a nagy terv veszélyei. Ezt majd megoldjuk – nem ma, nem most és nem is vele talán, sőt. Bizonyára nem, ez amolyan „családi” ügy lesz majd, ha vevők lesznek. Alapvetően nem is érdekelné, olyannyira issza magába a szabadságot és az „azt teszek, amit akarok” érzést, hogy egyelőre nem fog ennek teret adni, amúgy sincs jele annak, hogy Isten egyáltalán a közelben van. Mintha a kis csetepaté meg se történt volna, úgy halad tovább az egész, úgy haladna tovább, de egyelőre még nem tört meg a jég és nem a legjobb ez, sőt, nem is akarja már tovább húzni. Igen, mindenkinek van gyengéje, csak épp akinél keresni kellene, az igen magasan ül hozzá, hogy nézegessék – már ha jelen lenne. Jó helyre szúrni, kellemes érzés lenne, mint mikor anyjukba mártotta a pengét és bármit, mint mikor a démonnő rájött, hogy mi történik. Kellemes emlék, miközben puhítanak és beszélnek, miközben most már tétet adnak annak, amit akarnak. Szép lassan, kellemesen, de csavarva, hogy mindenképp kijöjjenek belőle úgy, ahogy kell. Még mindig nem az ő ötlete, így aztán bízik abban, hogy nővére jól választott és persze, ott van az is, hogy nem egy gyenge valakit kellett felkutatni. Jól nem indult, de lehet még az. Elcsendesedik, a szavak pedig jönnek, ahogy mondja a démonnak, ahogy testvére, ahogy kellően pontosan nyomja be a hatásszünetet. Csendben van és figyel, több pedig nem is kell, a pókháló pedig készül.
- Nem osztotta meg velünk, csak, hogy akarja. Ha akarja, bizonyára erősebb, mint amit jelenleg hiszünk. És akarom – mondja ki végül nyíltan, talán olyan éllel, amit eddig még testvérei sem hallottak tőle. Szüksége van az erőre, még ha végül a nő használja, de ha látja, ha az ujjaik között lesznek, nem fogja kinyitatlan hagyni. Akarja, ahogy az erőt, ami vele jár. Az akarat pedig elszántságot eredményez és csavar egyet az ígéreten. Mert így aztán biztos elhiheti.
- Nos, valahogy, de ki lesz nyitva. Ha az a könyv erős, a Pokol kinyitása semmi lesz neki – von vállat, nem tudja, hogy mivel lehetne megnyitni, ezen eddig nem gondolkodott. Igaza van, mert sok lény van a felszínen és abból a legtöbb csak akadály. – Gyűlöld, és vágyd az utat vissza – biccent felé, mert megköttetett. Mennek, viszik a nőt is, arcára cinkos mosoly kerül. – Angyalunk van. Praktikus és csendes – kocogtatja meg ott a táskát, ahol az üveg van, utalva arra, hogy bizony csak vért hozott, meg egy marék tollat. Hátha. Immáron Nieven beszél, nincs mit hozzáfűzni, messzire mennek, a világ másik pontjára, ahol nem tudja, mi vár rájuk. Fogalma sincs, hogy mennyire értek el az angyalok és mit okoztak ott.
- Hagyd, úgy megy, ahogy akar  – legyinti le, majd elindul végül, hamar érzi lábainak csapódni a hűs, sós vizet. Karját tartja, hogy ha akar a nő abba is kapaszkodhat, ha kívánja. – Legalább látod, hogy kerültem a kádadba – nevet egy aprót, és eltűnnek, mintha sose lettek volna azon a parton.
Körbetekint, mire a többiek is megérkeznek és nem lepi meg a látvány. Lepusztult és sivár, sosem lesz már élet talán úgy, ahogy valaha ismerte. Kár. Kilépked a tóból, kellemes tempóval halad, mintha csak kirándulnának közösen.
- Te is érzed? – pillant Nieven felé. Még ha nem is a könyv, de valami mégis van itt. Valami. Előrébb lép, a démon felé pillant, majd a halandóra. Vajon megérte az egész? Jó kérdés, azonban nem szólal meg, csendesnek látszik a nővére mellett, de ilyenkor is elemez, hogy mi várhat rájuk. Nieven szavaira pillant oda, amikor megszólít valakit. Meglepi, hogy az élet ezen formája van jelen, majd csalódottan nyög fel, amikor megtudja, mégis miféle. Sosem szabadulnak ezektől.
- Üres héjak, gyilkolási vággyal. Remek – mintha unná az egészet, mégis úgy húzza elő a pengét, amelyet kényelmesen tart ujjai között. Egyelőre nincs más, azonban, ha mégis eléri őket, már gyakorlottan hárít és fordul a harc felé.
- Nem hiszem, hogy ezek az őrök. Csak el vannak tévedve – pillant vissza a pagoda felé, és elindul. Haladjanak. Aztán elválik, mit tartogat nekik még a hely, mert az biztos, hogy mindent, amit csak lehet.
- Figyeljetek arra is, merre léptek. Csapdákra számítani kell.


reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Nieven


Japán  Pikkelyke2
☩ Történetem :
☩ Reagok :
171
☩ Rang :
7. leviatán
☩ Play by :
India Eisley
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Júl. 11, 2020 12:49 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Könyvvadászat 1
───────────── ────────────
- Az - bólintok rá Athan barátos kijelentésére. Igazából minden amellett szól, hogy Alessyát annak szólítsam. Akadnak vele bőven terveim, s eddig roppant hasznos is volt a számomra, ráadásul még kedvelem is.
Igazából sosem fáradtam azzal, hogy bűnbakokat keressek mások közt a bezárásunk miatt. Hétszáz év rengeteget idő, főleg az emberek közt. Esélytelen lett volna felgöngyölíteni, ki, mikor, hol volt, s mit csinált. Talán azok a drága angyalkák árulkodtak - talán nem -, mindenesetre a takarítás oroszlán részét az emberek végezték. Az új világrend, s csökkent erőnk pedig nem tette lehetővé, hogy élből angyalokat hajkurásszunk. Ez azonban nem jelenti azt, hogy később ne térhetnénk vissza a bosszú kérdésére.
- Ez érdekes… mi is segíthetünk? - kérdezem. A “megmagyarázhatatlan dolog a létezésében” szókapcsolat vonz, mint a mágnes. Különleges mágiákkal meg lehet venni kilóra. Persze Athlan védelmező vicsorgását figyelembe véve gondolom lelkes ajánlkozásom el lesz utasítva. Pedig két levit kapnának egy áráért! Amikor Athlan ellöki Alessyát, reflexből nyúlnék utána, hogy elkapjam, de sajnos túlságosan messze van, így nem érhetem el. Közelebb lépek, hogy a kezemet nyújtva felsegíthessem, de ő inkább négykézláb Athlan mögé kúszik. Döbbenten vonom fel a szemöldököm erre, és csak a lányt bámulom, pedig talán tanácsosabb lenne a démont figyelni, elvégre ő a nagyobb veszélyforrás. Egyáltalán nem értem Alessya viselkedését, hiszen eddig egyáltalán nem léptem fel támadólag ellene, ráadásul Athant is könnyedén üdvözölte, szóval feltehetőleg ő se tett ilyet. Mi hát ez a félelem?
- Hát azt éppen tudom, de… - hogy jön ez ide? Lenne a kérdés vége, ám ezt már elharapom inkább. Úgy vélem jobb teljes egészen elfelejteni a témát, mielőtt jobban belebonyolódom, mint szeretnék. Nem nekem való ez a szex dolog, pedig már lassan boldog-boldogtalantól ezt hallom.
- Vagy valami egészen más - felelem Athlan kérdésére. - Igazából nem tudjuk, mivel ősibb, mint mi magunk - nincs értelme hazudni, legalábbis úgy látom. - Eddig Isten őrizte, ugyanis még a létezését se neszeltük meg soha - világosítom még fel, remélem eléggé meghoztam a kedvét. - Igen, nem áldásos a számunkra, hogy ennyi démon és angyal van a FÖldön - valahol igaz, valahol nem. Mammon rávilágított, miért hasznos az, ha zárva vannak ezek a helyek, mégis, ezek a lények nagyban gátolják egyeduralmunkat a Földön. Ha Amara segítségével erőnk végre újra a régi lehet, újra nekiállhatunk a régi terveinknek, amikbe Isten olyan csúnyán beleköpött. Ehhez pedig nincs itt fent szükség a démonokra, akik elrabolják előlünk az alapanyagot.
Hevessége, amivel végül elfogadja az ajánlatot meglep, de az eszembe vésem, hogy a közeljövőben óvatosabban kell bánnom a Pokol kinyitásának ígéretével. - Rendben van - biccentek Alessyára. Amíg együtt vagyunk, talán lesz időm kideríteni, honnan ez a hirtelen, drasztikus változás. Apropó a kisasszony kezdett bevándorolni egy szikla mögé. - Akkor csatlakozz hozzánk! - nyújtom Alessya felé a kezem, ellent mondást nem tűrő hangon. Athlan végre beleegyezett, szóval nagyon morcos lennék, ha most őt kéne üldöznöm. Ám ha tiltakozna, úgy ahogy látom Athlan se hagyja szökni, szóval nem én leszek a “rosszfiú”.
- Japánba megyünk - hagyok egy hosszú pillanatot nekik feldolgozni a hallottakat, aztán folytatom. - Athannal vizen keresztül odaviszünk titeket - megindulok, majd mégis megtorpanok, amikor a démon azt mondja, neki igazából nem probléma. - Hogyan utazol? - teszem fel neki a kérdést. - Szerintem tanácsosabb lenne velünk jönnöd, úgy biztosan nem veszítjük el egymást - úgy tűnik hallgat ránk, s minket kísér. - Elég csak lábszárig gázolni a vízbe - indulok meg elől, hogy kövessenek. Amikor már a vízben állok, szembe helyezkedek a testvéremmel, hogy “ki legyünk biztosítva”. - Kapaszkodjatok belénk! - utasítom őket, majd pedig könnyedén magammal rántom mind a négyünket az elmémben élénken élő helyszínre.
Hátborzongató terepre érkezünk. A tavacska, amelyből kilépünk, nyilvánvalóan látott már jobb napokat is. Egykor varázslatos lehetett ez a földdarab, feltehetőleg az angyalok leszállta előtt, gondosan rendbe tartották. Az évek előrehaladtával a természet visszahódította mindazt, ami az övé volt. A kerítés, ami egykor a kertet óvhatta félig már elrohadt, s több helyen ki is dőlt. A cseresznyefák nagyrésze teljesen elszáradt, most pedig groteszk, élettelen szobrokként meredeznek az ágaik az ég felé, persze csak azoké, amelyekének törzsét még nem sikerült egy hevesebb széllökésnek kifordítania évtizedes helyükről. Kisétálok a vízből, megszárítom magam, majd pedig Alessyát is a mágiámmal, márha persze Athlan meg nem előz, vagy Alessya el nem húzódik. Nagyon furcsán viselkedik a lány, szóval az utóbbin se csodálkoznék. Vajon mivel tömte a fejét eddig Athlan?
Már a tótól is látszik a fekete, fából készített pagoda, egyértelműen felé veszem lépteim irányát. Hideg, baljós előérzetem van, valami taszít innen. Elmém tiltakozik, egyáltalán nem értem, hogy hathat rám bármi így. A mágia se nem jó, se nem rossz, ahogy az angyalok és a démon se, akik hordozzák. Mégis hogyan lehetséges ez az érzet? A biztonság kedvéért szemügyre veszem az építmény alapját, látott már szebb napokat is az épület. Kőből van, s ahogy látom, már többször is lerombolták, majd újjá építhették. Valószínűleg a faszerkezetet is felgyújtották már párszor, megfeketedtek az alap kövei. Megfigyelésemet váratlan, a szemem sarkából érzékelt mozgás zavarja meg. Felkapom a fejem, s élből a forrására pillantok. Mi a franc?! Mágiája alapján félvér, vagy valami bukott féle lehet, esetleg nephilim. - Héj uram, maga meg mégis mit kere…? - nem jutok el a kérdés végére, amihez eléggé megemeltem a hangom, hogy az átszelhesse a köztünk lévő távolságot. Hirtelen kapja fel a fejét, majd embertől teljesen szokatlan mozgással, villámgyorsan indul meg az irányomba. - Bassza meg! - káromkodom el magam, ahogy rádöbbenek, mi is ez. Egy nyomorult fertőzött! Kirántom hüvelyéből a kardom, de még mielőtt hozzám érne, már több tűzgolyót is repítek felé. - Vigyázzatok, több is lehet itt! - morgom nekik. Minden bizonnyal a hely átkozott aurája vonzotta őket ide. Még ilyen elkorcsosult állapotukban is Amara akaratát szolgálhatják. Nem fűzök több mindent, a többiek biztosan elég nagyfiúk hozzá, hogy tudják, hogyan lehet velük örökre végezni, ha meg mégsem, akkor Alessya csak felvilágosítja őket. Gondolom, mindenesetre úgy látszik, nekem most nagyobb bajom is van ennél.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Athlan


Japán  Tenor
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
393
☩ Rang :
Rang nélküli
☩ Play by :
☣ Jord Liddell ☣
☩ Korom :
688
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Júl. 07, 2020 11:38 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Motherfuckers

"Are you motherfuckers ready
For the new shit?
Stand up and admit,
Tomorrow's never coming."
- És úgy gondoljátok, hogy Isten csak úgy gondolt egyet, s bezárt titeket? - nem fogom most alapozgatni a bosszújukat, de véleményem szerint ez a kurva hatalmas Isten földi viszonylatokra lekicsinyítve olyan, mint egy főnök. Aki alatt számtalan alattvaló dolgozik. Ezek az alattvalók pedig köpnek. Vajon mikor megpróbálták magukat szaporítani pár évszázada akár rejtett, rituális keretek közt, de volt akár egy angyali besúgó, aki rohant Istenhez az információval, s még mindig él... Neki joga lenne az élethez egy ilyen tett után? Ám ez már az ő dolguk, bosszúra szomjaznak-e, vagy csak ilyen egyszerűen elengedik a történteket.  
- Mindenkinek van gyenge pontja. Csak jó helyre kell szúrni. - ennyit jegyzek meg csupán arra, hogy szerintük semmi esély sem lenne fellépni Isten ellen. Szerintem van. Függetlenül attól, hogy semmi ötletem sincs erre. Ez azonban most teljesen felesleges téma. Az idegrendszerem nem csak miattuk, de Alessya miatt is, a világ miatt, a helyzet miatt is épp bomladozik, így azok az átkozott indulatok nagyon hamar kijönnek belőlem. Az pedig teljesen elszáll a fülem mellett, hogy megkérdőjelezik az erőm, ami érthető, hiszen homokszemnyit sem mutattam belőle nekik, s mivel nem mások hitéből táplálkozok, így nem különösebben érdekel, hogy akár a leggyengébb démonnak tartanak, sem az, hogy visszafordítják rám az oly szeretett jelzőmet, vagy viccelődnek, bármi más. Ezekre már nem reagálok, mert akkor napestig itt ácsoroghatnánk a sziklákon. Valóban jobb lett volna helyettem valaki más. Mégis itt vannak ezen a rohadt parton...
Végre megered rendesen az ő nyelvük is, s kifejtik szándékukat, még ha annak csak töredékét. Hatásos szavak. Hamarosan látványosan csendben maradok, és sem aljas szitkozódás, de még egy halk morgás sem hagyja el ajkaimat. Való igaz, rengeteg démon kurva jól érzi magát ezen a világon. Nos, én nem tartozok ebbe a kategóriába. Minden pillanatát gyűlölöm az itteni létezésnek, s ha egy kis lehetőség is van arra, hogy esetleg... Hazamehessek... Akkor kibaszottul ideje lesz kamatoztatnom azt az erőt, amit felhalmoztam a több évszázad alatt.
- És pontosan mi is van abban a mágikus könyvben? Titkos tanok? Ősi rúnák? Vagy valami egészen más? - kérdezem immáron nyugodtabban, most már érdeklődőbben, mint nemrég. - Ti akarjátok kinyitni a Poklot? - méregben ázott zöld szemeim látványosan csillannak fel a hallottakra. Athan ajánlata is rátesz egy lapáttal, hiszen az ilyen kis “ígéretek” még a jövőben érhetnek valamit. Első mosolyom hát neki adom, még ha az alig látható is, jelezve, hogy be fogom hajtani az ígéretét. Akkor pedig esélye sem lesz menekülni...
- Legyen. - vágom rá hangosan, hirtelen, váratlanul, s lépek feléjük egyet határozottan. - Minden mozzanatát gyűlölöm ennek a világnak, és ha tényleg van egy kis esély arra, hogy közelebb kerüljek az otthonomhoz, akkor kézbe kell vennem a dolgokat. - nem hazudok, nem vagyok ironikus, ökölbe szorított kezem céltudatosságra utalhat. - Alessyát is visszük. Ezen a világon több erős mágiához halandó vére szükséges. Kár lenne, ha ilyen miatt buknánk el. S még terveim vannak vele, nem fogom itt hagyni, hiába hátráltat. - jelentem ki határozottan, majd hátrasandítok felé, s intek neki, hogy jöjjön közelebb. Ha kell neki egy kis noszogatás, akkor egész egyszerűen magunk mellé röptetem.  
- Hova kell menni? Itt van a közelben? - pillantok körbe, bár erősen kétlem, hogy itt lenne, amit keresnének. - Az én odajutásom nem gond. Csak mondjátok meg a pontos helyet. Őt nektek kell megoldani. - biccentek a lány felé. Ha sikerül egyezségre jutnunk, s megmondják, hova kell mennem, akkor miután ők is eltűnnek, én magam az arkangyal toll segítségével áttöröm a teret, s megjelenek a “kaland" helyszínén nem sokkal azután, miután a többiek is megérkeznek.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Alessya Blackwood


Japán  PcdAo6p
☩ Történetem :
☩ Reagok :
136
☩ Play by :
Dayana Crunk
☩ Korom :
23
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Júl. 05, 2020 2:40 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Nieven, Athan, Athlan & Alessya
Idézet helye
Ez az egész helyzet annyira furcsa, találkoztam mind a kettejükkel, külön időben, külön helyzetben és most így együtt érkeztek ide, nem hozzám, Athlanhoz. Valahogy ez sem lehet véletlen úgy érzem, de mégis milyen magasabb erő munkálkodik, hogy ismét találkozunk? elgondolkodnék rajta, de egyelőre még nem ocsúdtam fel és mivel nem voltak velem ellenségesek legutóbb sem, így most sem tartok tőlük, válaszolok a kérdésre.
- Mert van valami megmagyarázhatatlan a létezésemben és ki akarom deríteni, mi az. - Kissé rejtélyesebben válaszolok, nem kell tudniuk a részleteket, mindezt azért is, mert megérkezik a démon, akivel annyira találkozni akartak. A mágiájával mindenkit lefogna, de Nieven kivédi, Athan meg én meg csapdába esünk, de amíg ő kiszabadítja magát, én csak várom, hogy majd Athlan elengedjen engem is, ha úgy érzi, elég volt. Csak figyelem a beszélgetést és mikor Nieven védelmére kelek, akkor a torkomnál megragadva nézek farkasszemet az én démonommal, akinek sötétedő szeme nem túl sok jót ígér. Most már kicsit azt hiszem kezdek félni, főleg mikor nem kapok választ, hogy mik is ők pontosan, mik azok a leviatánok. Ahogy ellök magától és elenged a föld is, úgy egyensúlyozok kicsit, de hiába, fenékre érkezek a földre. Négykézlábra fordulok gyorsan és Athlan mögé kúszok, mert az eddig elhangzottak alapján, nem tűnik jó dolognak a leviatán, ha maga Isten zárta el őket és még Amarát is ismerik. A pikkelyt, amit elővesz a málhából és a földre dob, a démon, csak pislogok, kezdem érteni, mi ez a kígyós hasonlat Nievenék felé, de nem értem, hogyan rejtik el, ha alapból ilyen pikkelyes lények vagy valami másnak az értékes pikkelye lenne az, ami most a földön lapul? Ha nem lenne nyomkövető, akkor lehet megpróbálkoznék felvenni, de így jobb is, legalább bebizonyosodott, hogy nem én tehetek róla, hogy itt vannak, így Athlan talán nem fog ezért is lehordani. Kis jelentéktelennek érzem magam, miközben a 'nagyok' beszélgetnek, elvégre mindannyian sokkalta idősebbek tőlem és a felét nem is értem, amiről társalognak. Eleinte még tolmácsolok Nievennek, bár azért tartom a távolságot tőle, mert nem világosított fel, hogy mégis mi a francok és még mindig nem derült ki, hogy mit akarnak pontosan, nem is válaszolnak a kérdésemre, csak amikor Athlan teszi fel azt, akkor érkezik némi magyarázat, de előtte is azért okosabb leszek pár dologgal kapcsolatban. Kezdem úgy érezni, hogy az lenne a legjobb, ha valahol meghúznám magam, amíg ők lerendezik ezt a dolgot egymás közt, így lassan a málha felé és egy szikla mögé kezdek el hátrálni, de persze csak rám terelődik a szó, a démon csak úgy lepasszolna nekik, de én ilyen nagy dolgokba nem akarok belekeveredni, mert mégis mi hasznom belőle? Fogalmam sincs, milyen mágikus könyvről hadoválnak és annak mi köze van a pokolhoz, de ha ilyen nagy jelentősége van, akkor biztos nem lesz könnyű megszerezni, nem véletlen kell nekik Athlan, aki tényleg nagyon erős démon, már amit láttam eddig, az alapján csoda, hogy még élek mellette. Az megnyugtat, hogy nem visznek magukkal, mert csak lassítanám őket, de hogy mind a hárman megvédenének-e, ha nagy veszély közeledik, abban valahogy kezdek kételkedni, elvégre én csak egy ember vagyok, egy egyszerű kis halandó.
Ajánlott tartalom
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma



●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 28 felhasználó van itt :: 6 regisztrált, 0 rejtett és 22 vendég :: 2 Bots

• Fajaink száma •
Arkangyal
2/2
Leviatán
8/7
Angyal
2
Démon
13
Bukott Angyal
3
Ember
2
Félvér
2
Harcos Angyal
5
Vadász
6
Nephilim
5