Omnen dimittite
spem, o vos intrantes!
Staff, és tagok által keresett karakterek

 
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Athan


Japán  Jack's_Eyes_1301
☩ Történetem :
☩ Reagok :
291
☩ Rang :
☠ "vadászpalánta"
☩ Play by :
Alexander Calvert
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Jan. 03, 2021 8:19 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next



Könyvadászar part 1


Amíg Nieven szinte bemutatót tart abból, hogyan is néznek ki, ő maga nem villant semmit, csak amit eddig láthatott. Nem látványosságok ők, ha Nie erre vágyik, hát tegye, de ebben nem kell követni. Tekintetét inkább Athlan felé emeli, aki ismét kendőzetlen és bájos stílusával ajándékozza meg őket. Ő pedig, nem épp kellemes tekintetével viszonozza.
- Szánalmas lenne? Nem annak tűntél akkor és ott, a parton, mint aki annak tartja. Persze, megértem, itt a kis barátnőd, nagy és erős démonnak kell most mutatnod magad – pontosan azt a hangszínt üti meg, amit az emberek a gyerekekkel és az agyalágyultakkal szoktak megütni. – Azt sem tudhatod, most milyen erősek vagyunk. Szimplán lehetünk mohók, akik mindig többre vágynak, de azt elismerem, hogy annak idején minden jobb volt – sóhajt egyet, nosztalgikus pillantással a mennyezet felé. – Nektek csak jó származik belőle, ámbár ha megunom az örökös fröcsögésed, lehet kivágom a nyelved is mellé – röhöghet, ő pedig inkább tovább halad, meg sem várva, hogy mit reagál erre vagy sem, hiszen a hely maga eléggé leköti figyelme további részét. Nem egyszerű, valóban, ahogy követi az irányt, felfelé tekintve apró szusszanás szakad ki belőle.
- Az és nem is az olcsó utánzat – pillant előre, hogy aztán ő is megszemlélje a rúnákat, amelyek előtt állva tanácskoznak. Nem ismeri, ámbár abban biztos, hogy látta már a vadászbázison, valami tekercsen vagy épp könyvben, de nem volt sok ideje ezt tanulmányozni még, a kiképzése egyelőre még nem adományozott neki teljes jogosultságot mindenhez, többnyire inkább csendben és leplezve, éjjelente nézelődik, nehogy megint egy vadászba fusson, aki rányitott az egész elején. Szerencsére azóta már nincs gyanús pillantása felé, elhitte a szerencsétlenséget és biztonságban teheti azt, amit szeretne és amit kell.
- Talán angyaliak. Isten parancsára megtehették – nem egy veszett ügy, hiszen mikor elzárták őket, előtte is bőven volt idő elrejteni a Sötétség, majd előlük bármit, az idők kezdetén. Nem tudja behatárolni, azonban sok ideje nincs gondolkodni sem azon, hogy miféle szerepe lehetett, vagy éppen, azt jelentette-e vajon, amit Nie tippelt. A halálban biztos, mert a helyszín és a helyzet arra utal, hogy inkább látná őket holtan, mint élve. Egy hajszál híja, a démon stílusosan menti a helyzetet, ő pedig úgy, ahogy tanulta; gyorsasággal. Persze könnyebb lett volna hagyni, hogy őt is sziklaágyon repítse a biztonságosabb helyre, megoldotta azonban önmaga és mágia nélkül, ámbár fizikuma azért elbírna némi pihenőt is. Szusszan hát, sok mindent érez, így nem tudja behatárolni, hogy mire is céloz, csak sejti. Nem, azt nem egyelőre, de azt igen, hogy jó helyen vannak még, valahol itt lesz. Na de merre… jó kérdés.
- Ez az, hogy én sem – sziszegi ingerülten kissé, talán ezért is indul meg akkora elánnal, aminek a nyílvessző lesz a jutalma. Csodás, hogy egy centi sincs védelem nélkül, valahol mélyen irigyli ezt a kreativitást, de már nagyon jutna előre és a célba. Kezdi türelmét veszteni.
- Nem, ezek egyszerű csapdák. Kövek, kötelek, zsinegek – emeli fel a vesszőt és megszimatolja annak hegyét – És ez mérgezett sem volt, sejtem, hogy a többi már bőven – azonban nem kell kiderítenie, biccent hát a démon felé, hogy hálás ezért a tettéért, az utolsó impet pedig piedesztálra is emelné, ha lenne haszna. Végül is, ezért idézte őket, azonban azzal senki se számolt, hogy ilyen nehéz lesz. És ez csak az első, a többi, valahogy érzi, sokkal nehezebb lesz.
- Egy őr, sosem kellemes tény. És bizonyára nem is lesz egyszerű legyűrni – követi a démont, majd azzal az elánnal áll is meg, amint megtudja, mi is az őre ennek, vagy csak a következő szakasznak. Ahogy a démonnak, úgy neki és a többieknek is egy-egy jut, egy mocskos, torz tükörkép, amely csak arra vár, hogy támadhasson. A saját képe egykori, régen használt nyelvezetén szól felé, bizonyítja meg arról, hogy innen nem fog élve kijutni.
- Azt meglátjuk – nem figyel a többiekre, csak az angyalpenge simul ujjai közé és már kezdődik is a véres tánc. Úgy néz ki, ellenfele nem olyan gyakorlott, jobban nyúl a mágiához, mint ahogy egykor ő tette volna, azonban, így sem egyszerű, sem közel jutni hozzá, se másképp. Hosszú óráknak tűnik, ahogy egymásba gabalyodnak, végül, feladva a spórolást, erejével taszítja a talajnak, hogy a pengét teljes erejével vágja hasonmása mellkasába. És ekkor, mint holmi füstfelhő, szétoszlik, vagy mint a por. Karcolások, sebek pihennek rajta, ahogy a földre huppan, egy pillanatra, hogy segítségre legyen. De ekkor, az embernő cselekszik és mire bármit mondhatna, a démonnal együtt, eltűnik.
- Átkozott némber – ők meg itt maradtak ennyivel, sajgó tagokkal. A pengét szorongatva gurul a földön, a felhúzott nyílpuskát magához véve, az embernő mására céloz, és fejlövéssel teríti le. Nincs ideje, talán ereje és nyílvesszője sem cserélni, felkászálódva, a démon mása eltűnt, talán menekült, talán őt is vitték magukkal, mit számít.
- Nieven, feküdj! – mert nem tudja, hogy mi lesz abból, amit tesz. Megpróbál segítve senki, angyalpengéjét megragadva az ellenfél felé hajítani, hogy eltalálva, legalább ennyivel előrébb legyenek. Talán. Oldalát fogva nézi, mi sül ki ebből, fekete vére mocskolja be bőrét. Ha ezt túlélik, akkor rosszabb már nem jöhet… Reménykedik.


reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Alessya Blackwood


[img][/img]
☩ Reagok :
145
☩ Korom :
24
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Nov. 08, 2020 10:25 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Nieven, Athan, Athlan & Alessya
Idézet helye
Olyan könnyen dobálóznak itt ötszáz évvel, hogy lassan csecsemőnek érzem magam hozzájuk képest, elvégre a fiatalos külső sokkal öregebb lelkes vagy lélektelen lényt takar, akinek fel sem érek az intelligenciájához, mert bizony több tapadt rájuk, mint rám a huszonhárom évem alatt. Én még tanulok és gyakran kapok fejmosást Athlantól is, viszont így már értem, hogy Nieven miért volt annyira furcsa nekem, mikor találkoztunk. Nekem tetszett a különcsége és amúgy jól kijöttünk, nem is értem, hogy miért titkolta el, hogy ő egy le...valami. Nagyon izgulok és félek, szóval elfelejtettem, mik is ők pontosan, a tenyerem gyakran törlöm a szoknyám aljába, eléggé izzad. Fogalmam sincs, hogy álljak most az úgynevezett barátnőmhöz, mert a hallottak alapján kétlem, hogy azok voltunk, én csak egy ember vagyok.
- Hű! Ez nagyon menő, halloweenkor csak egy kis vér kell és kész a vámpír jelmezed, amiért még meg sem kellene dolgoznod - elmosolyodom, tetszik, hogy megmutatta ezt az oldalát, tényleg olyan, mint egy vérszívó, misztikus. Hiányzik, hogy vele lehetett ilyenekről is beszélgetni, Athlan meg elmenekülne, ha ezekről beszélnék szerintem, mert hülyeség szerinte és ugye sok a szerelmi szál ezekben, amiről még hallani sem akar, nemhogy érezni. Megnyugtató, hogy nem akarják kiszívni a véremet, ellenben mégis azért hoztak el, mert a vérem jó lehet, elvégre halandó vagyok és ez sok dologhoz kulcs szokott lenni. Csak ne kelljen feláldozni engem, remélem azt megakadályozná a csapat démonja, mert valami még köt hozzá, aminek nem jutottunk a végére.
- A többiek is így néznek ki? - érdeklődöm, majd utána terelődik tovább a beszélgetés a többiek részéről és a vállaim felfelé megugranak, amint hátba vereget Athlan. Persze, azon vagyunk, hogy visszanyerjék az erejüket, de nem önszántunkból, úgy vélem. Én legalábbis nem abból jöttem el és ha tényleg olyan veszélyesek, hogy Isten elzárta őket, akkor lehet, hogy ezt inkább meg kéne akadályozni és nem támogatni kellene. Azonban nem szólok semmit és nem is mutatok ki érzelmeket ilyen téren, jobb ha csak a fejemben vannak ezen gondolatok.
- Nem vadász rúnák, valószínű angyali lesz - bár ez nyilvánvaló, ha nem Nievenéké, nem démoni és nem is vadász, csak az lehet, már ha nincs valami más titkos faj még a bolygónkon. Nem örülök, hogy a plafon nem látszik és valószínűleg illúzió van felettünk.
- Arra gondoltam, hogy melyik korban zártak el, ezt a helyet biztos nem pár nap alatt csinálták meg és ha itt van elrejtve a könyv előletek, akkor a ládás idővel ez kapcsolatban lehet, ha megvan a korszak, akkor megvannak annak az időnek a legfejletebb technológiái is és úgy rájöhetünk, ki építhette ezt és mire számíthatunk még. - Kicsit jobban kifejtem, mert úgy tűnik, hogy valami más irányba ment el a kérdésem, mintha még mindig róla kérdeznék, ám jobban izgat, hogy a pokolba jutunk ki innen, vissza akarok menni a partra. Természetesen nem tudom végig mondani a mondandómat, mert futnom kell, majd vetődök és biztonságban érezve magam egy pillanatig, kapkodom a levegőt, majd befejezem, amit elkezdtem. Jöhet a következő rész, ahol Athan tör előre és milyen jó is, hogy olyan megy, aki könnyebben gyógyul. A fekete vére azért azt kell mondjam undorítóan néz ki, a vér vörösen szép.
- Már akinek nem az... - morgom halkan, mert számomra veszélyes ez az egész, de persze mintha itt sem lennék, majd hirtelen kettő is lesz belőlem. Az első mozdulatom, a tükörképemmel szemben, hogy megigazítom a hajam, mert nem áll tökéletesen. Közben a hasonmásom meg támadásba lendül, ami elől elhajolok, de még így is súrolja az arcomat az ökle. A fene vigye el, nem vagyok én olyan jó közelharcban, mint ő, ráadásul ugye csak nyílpuskám van nálam, amit elejtek, mert nem fogom tudok távolságot felvenni, kifulladtam a futástól, most még regenerálódnom kéne, nem harcolni. Szóval nincs jobb ötletem, mint a két alkarom a fejem elé emelve védekezni próbálok. Kapom az öklösöket a bordáim felé és a gyomromba is, a falnál kötök ki, ahol fojtogatni kezd engem, én megpróbálom a  térdemmel egy felfelé vitt rúgással kicsit hatástalanítani, hogy lelökhessem magamról, de nem sikerül, csak igyekszem túlélni, amíg valaki végez önmagával és a segítségemre nem jön, már ha bárki is segítene rajtam. A fojtogatást szerencsére elég jól bírom, de azért nem végeláthatatlan ideig.
-Athlan menjünk innen... - nyögöm ki és a a ruhám alá nyúlok, hogy a varázsjegyem megmarkolva vissza menjek oda, ahonnan elhoztak ide minket, a házikóhoz vissza.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Nieven


Japán  Pikkelyke2
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
190
☩ Rang :
7. leviatán
☩ Play by :
India Eisley
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Nov. 07, 2020 7:08 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Könyvvadászat 1
───────────── ────────────
- Mondjuk őket is meg tudom érteni valahol, 500 kibaszott év, az 500 kibaszott év. Van mit bepótolni! - annyi változás akad az emberi tudományok terén, hogy az hihetetlen! Nagyon termékenyek voltak elzárásunk alatt, azt meg kell hagyni. Rengeteg mindent átalakítottak, megváltoztattak, tovább fejlesztettek. A nyelvük nagyban “modernizálódott”, a környezetük is teljesen megváltozott. Amerika már egyáltalán nem úgy néz ki, ahogy emlékeimben élt. Egyébként meg, nem kell a démonnak és az embernek megtudni, mennyire részrehajlóak a testvéreink, talán sosem találkoznak velük.
- Na ide nézz! - szólítom meg Alessyát a kérdése után, hogy rám emelje a tekintetét. Fölöslegesnek érzem, hogy rejtegessem előle a kinézetem, így ha tényleg rám néz, akkor hagyom, hogy előtűnjenek a szemeim és a fogaim. - Mintha vámpír lennék - kacsintok rá és a szemhéjmozdítás mellé vigyor is társul. - Sokat gondolkoztam azon, hogy talán rólunk mintázták őket. Noha nem igazán iszunk vért. Mi ketten biztosan nem - nyugtatom meg. Azért teljes mértékben letagadni se merem a dolgot, egyik-másik testvéremből kinézek ilyesmit, de se tőlem, se Athantól nem kell tartania ilyen téren.
- Sokat bizony. Amara lehetett volna konkrétabb - fújtatok némi dühvel, hogy a drága Sötét asszony megerőltethette volna egy kicsit jobban is magát az irányunkban. Persze, gondolom ez is egy teszt, amelyik az elhivatottságunkat méri… mintha lenne ilyenünk. - Eddig csak időbeli, de mint látod nem nagyon mertem közelebb merészkedni - csóválom meg a fejem. Lövésem sincs, mit csinálunk egészen pontosan, de azt hiszem addig jó.
- Nos valahogy úgy - vigyorodom el. Valóban mind a ketten a mi céljainkat szolgálják, s ez nagy elégedettségemre van.- Nézd onnan, hogy így vagy úgy, de biztos megszereznénk a darabokat, de így nem feledjük, hogy segítséget nyújtottatok - a szavak némileg hamisan csengenek talán, elvégre nem vagyunk túlzottan hálás teremtmények. Talán Alessyának nagyobb hasznára válhat a dolog, mint Athlannak, de talán tényleg igaz, hogy segítségével hamarabb megnyílhat a Pokol. Ha igaz az a furcsaság, amely velem történt, úgy a négy Lovas ereklyéjével a Pokol megnyitható, avagy Amara bezárható. Ha visszaszereztük az erőnket, úgy az elsődleges célunkat már teljesítettük, eképpen érdeklődésünk ebben az irányban is elfordulhat. Amara túl erős, hogy a felügyeletünk nélkül önkényeskedjen és pusztítson.
- Illúzió lenne? - szűkítem össze a szemeimet, miközben igyekszem a képességemmel és megnézni a falat. Mágia sugárzik belőle, ami akár rúnákat is takarhat, de gyanús, hogy Athlannak lesz igaza. Azonban furcsa, hogy nem belevésték a mintákat a falba, ez így bizonyosan több erőt vett igénybe mint az egyszerű, “mezei” módszer.
- Fogadjunk, hogy valami ezer éves holt nyelven azt jelenti: hagyjatok fel minden reménnyel itt döglötök meg - morgok halkan, némileg epésen. Miután Athlan kifejti, hogy nem démoniak a rúnák. - Ámbár az nagyon érdekelne, hogy ki alakította ki ezt a helyet - angyal, démon, vagy talán maga Isten? Jó, ő biztosan nem vette a fáradságot ilyesmire. De erről a helyről tud vajon bárki? Vagy esetleg elfelejtődött mint mi?
- Attól függ, mit értesz fénykor alatt - felelem némileg kitérően Alessya kérdésére. - Én a fénykoromat élem, mióta rájöttem, hogy el kell szabadulnom anyám szoknyája alól - ez végülis igaz. Mióta a saját utamat járom, azóta igazándiból “szerencsésnek” mondhatom magam. A fénykor egyébként is sokféleképpen értelmezhető, én például azt mondanám fénykoromnak, amikor Artemiszként tiszteltek.
Magyarázgatás közepette persze újabb váratlan esemény történik, amelyre nem is sikerül megfelelően, s legfőképpen időben reagálni. Athlannal egyszerre reagálunk, legalábbis ő már elintézi a saját részét, mire felocsúdok, és segítene nekem, de addigra én is reagálok, így a kő és a szél elegyének hála elsőnek süvítek át a csukódó ajtón. Persze nem is én lennék, ha a helyzet ennyire egyszerű lenne, ugyanis az már csukódik, szóval kénytelen vagyok megszakítani csodás, valamint igen gyors röppályámat, melynek egy másik, határozottan kevésbé elegáns mutatvány lesz az eredménye. Semmi komoly, de azért egy-két friss lilafoltom biztos lesz, ahogy végül szinte pattogva átgurulok, majd elterülök az “ajtó” másik oldalán. Gyorsan talpra kászálódom, hátha újabb csapda várna rám, de semmi, kifújhatjuk magunkat egy csöppet.
- Nem hiszem, hogy rossz irány lenne… nem tudnám megmondani, merre lenne a jó irány - rázom meg a fejem. A kellemetlen, furcsa érzés egyre bizsergetőbb lesz, s már fogalmam sincs merről jön, mintha körül ölelne minket. Athan előre indul, majd meg is torpan, az arca megsérült. - Nem érzékeltem semmilyen változást az előbb… - ingatom a fejem. - Talán nem is mágikus csapda lövi a nyilakat - egyre furcsább ez a hely, ahol a mágia és a technika, vagy ahogy ma hívják, a technológia ötvöződik.
- Talán - hagyom rá Athlanra. Túl sokszor merül fel ez a szó, de azt hiszem valójában nem ránk tervezték, hanem emberekre. Persze az a kellemetlen gondolat is felmerül bennem, hogy talán pont azt akarta az építője, hogy bejussunk, s vagy megszerezzük, ami itt leledzik, vagy örökre itt tartson a hely. Ha megszereztük, mindenképpen meg kell mutatnom ezt a könyvdarabot a bátyámnak!
Hamarosan azonban a saját klónjainkkal nézünk szembe. Volt már, hogy ehhez hasonló hallucinációban volt részem, s ahhoz képest szinte felüdülés, hogy nem az anyámmal, hanem csak magammal nézek farkasszemet. Fémet, kegyetlen csikordulással vonom ki a kardom, s azt várnám, hogy klónom is ugyanígy tesz, de nem, tűzzel támad. Kikerülöm a két labdaméretű lángoló gomolyt, s már a helyet kutatom tekintetemmel, ahonnan a tűz jöhetett. Elvégre vagy illúzió, vagy valahol, talán az egyik ide nyíló járatban bizony lángnak kell lobognia. Nem pazarlom a mágiám támadásra, csupán a veszélyesebb lángok eltérítésére, inkább a kardommal támadok. Kíváncsi vagyok, okoz-e fizikai sérülést a hasonmásomon. Emellett a különbségeket figyelem elsősorban, hogy megtudjam, mennyire végzett jó munkát a másoló, s miből dolgozhatott. Valamiképpen hozzájutott az emlékeimhez, s az alapján támad, vagy mind a négy alak, akik szakasztott másaink, ugyanazon séma szerint harcolnak-e.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Athlan


☩ Reagok :
404
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Nov. 01, 2020 8:14 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Fuckin Chaos

- Sokat? - pillantok felvont szemöldökkel Nievenre, kivételesen nem gúnyosan. - Gondolom ára volt annak, hogy rábukkantál erre a darabra. - mert hát meg kell hagyni, a világ végén vagyunk, egy olyan szinten elhagyatott helyen, ami talán még a térképeken sincs rajta. Minden bizonnyal nem volt elég szépen mosolyogni egy dühös angyalra, hogy kikotyogjon egy kis információt. Vagy én értettem félre az egészet, s könnyen szerezték meg az infót. Ám ez a része számomra mellékes, egyszerűen csak adom az erőm, hogy megszerezzük a könyv darabját, s egy lépéssel közelebb legyünk a kapuk kitárulásához. Már ha egyáltalán nem csak kamu az egész...
- Csak sejteni tudom, hogy kurva erősek lehettetek régen, de ez alap logikával is leszűrhető. Elvégre, ha jelentéktelen senkik lettetek volna, akiket könnyű eltiporni, akkor minden bizonnyal nem tömtek volna titeket egy ládába “örökre”. - bólintok határozottan, majd Alessyára hátára helyezem a kezem, s megveregetem kicsit. - Szóval lényegében mi ketten azon vagyunk, hogy ti újra visszanyerjétek az erőtöket a többi kígyóval együtt. - bökök Nieven és Athan felé. - Megpróbálok nem arra gondolni, hogy ez valójában mennyire szánalmas, csak a saját célom látni az egészben. - elröhögöm magam, hiszen a helyzet azért kissé abszurd is egyben. Talán ez az első ilyen küldetésem, melyben az én akaratom elenyésző, s a tetteim más felemelkedését segítenék elő. Ez pedig... Annyira szánalmas, hogy már vicces.
Öngyújtó akad valamelyik zsebemben, így csak bólintok a kígyólány felé, s megpaskolom a nadrágom. Jobb szeretem a föld erejét használni, vagy éppen a levegőjét, hiszen az mindenhol ott van, nem kell kikényszeríteni egy nyomorult öngyújtóból. Apránként közelebb jutunk a célunkhoz, s egy kis tétovázás után már valahol az alsóbb szinteken vagyunk. Magam is a plafon felé bámulok, ahogy Alessya, s hosszas, morgásba fúló sóhaj szakad fel belőlem.
- Fú, baszdmeg, ez nem biztos, hogy egyszerű lesz. - mutatok felfelé, hogy mindenki lássa. - Illúzió. Az sosem szerencsés. - s ez csak még inkább hátráltathat minket, ha nem vagyunk óvatosak. Közben leguggolok Nieven mellé, s ujjbegyemmel végigsimítok a rúnákon.
- Semmiképp sem démoniak. Alessya, Athan, nem ismerős semelyik sem? - kérdem őket is, majd elállok a kőfal elől, hogy ők is szemügyre vegyék, ha akarják. Közben pár pillantást megejtek a három járat felé, de egyik sem tűnik veszélyesebbnek vagy épp biztonságosabbnak, mint a másik, így értelme sincs harcolnom azért, hogy másfele menjünk. Némán indulok hát meg az impekkel Nieven után, hiszen az Alessyával való csevegésébe sem szándékozok beleszólni, csendben hallgatom őket. Így annak ellenére is váratlanul ér az omlás, hogy a figyelmem egy percre sem lankadt. S míg van, aki futásnak ered, mint például Alessya, én inkább bevetem a mágikus erőm, s levitációval felemelek pár szélesebb kődarabot, amire aztán rápattanok én s az impek, s annak segítségével repülünk úgy előre, mintha egy kibaszott csodaszőnyegen lennénk. Alessya láthatóan begyorsított eléggé rendesen, Athan is belehúzott, így ha úgy érzékelem, hogy Nieven nem tudja tartani a lépést, s közel van az omláshoz, abban az esetben az ő talpa alá is küldök egy kődarabot, mely elviszi őt a levegőben egészen addig a falig, ami hamarosan becsukódik mögöttünk.  
- Éreztek valamit? - fordulok egyből a két leviatán felé, miközben lépek párat előre, utalva arra, hogy közelebb kerültünk-e a könyvhöz, avagy épp ellenkezőleg. Athan is megindul a semmiségbe, mert hogy innen annak tűnik ez a remek kis járat... Én meg már csak arra leszek figyelmes, hogy a nyíl koppan a földön.
- Na baszdmeg! - kiáltok fel meglepődve, egy pillanatra elfelejtve, hogy olyan világot élünk épp, ahol nem lehet meghalni. Nem teljesen értem közben, mit kérdez Nieventől, de hát ideje kideríteni, milyen hosszú is ez a bizonyos járat, s mikkel van tele. Biccentek hát a három imp felé, mire mindegyik őrült tempóban elkezd futni. A külsejükkel ellentétben nem olyan ostobák, mint amilyennek tűnnek, több nyílvesszőt és ki tudja honnan lehulló törmeléket is kikerülnek. Kettő hamarosan elhullik közülük, az utolsó viszont egy hatalmas koppanás után esik a földre. Eléggé eltávolodott tőlünk, de így is láthatjuk, hogy mintha a nagy semminek ment volna neki.
- Sejtettem... Talán nem is olyan veszélyes ez az egész, mint amilyennek tűnik. Csak jó őrt választottak ahhoz, hogy őrizze a könyvdarabot. - most én indulok meg előre határozottan, de talán öt lépést haladhatok előre, mikor megtorpanok, s elkerekedett szemekkel figyelem... Önmagam.
- Na gyere, faszfej, mutasd, mit tudsz! - kiáltja felém a vigyorgó önmagam, aki valami oldalsó járatból léphetett elő, épp úgy, ahogy a többiek is. Mint valami elbaszott mesében, úgy néz mindenki farkasszemet a saját testével. Tán ez lett volna a szúrás értelme? Mi a faszt keresne elvégre idelent bármi ilyen állat? Viszont az tény, hogy minél beljebb haladunk, annál több erőt kell elpazarolnia az illetőnek az illúzióira... Márpedig egyszer elfog neki fogyni!
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Athan


Japán  Jack's_Eyes_1301
☩ Történetem :
☩ Reagok :
291
☩ Rang :
☠ "vadászpalánta"
☩ Play by :
Alexander Calvert
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Nov. 01, 2020 7:51 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next



Könyvadászar part 1


- Egy nyíltól semmi bajod nem lesz – mintha egy szúnyog csípéséről lenne szó, nem egy csontot és minden átfúró nyíl hegyéről. Nem hal meg, ez a lényeg. Azért az erős kifejezés, hogy semmi sem lesz, mert valami mindig van, gondol csak vissza a veszett angyalokra, de nem fog rendet bontani, vagy pánikot kelteni. Képesek rá? Ha már idáig eljöttek, akkor… mindegy is. Egyelőre nyoma sincs annak, hogy itt bármi az elme ellen törne, de abban igazat ad a démonnak, nem lehetnek eléggé figyelmesek. A szakadékot egész jól megúszta, kérdés, hogy a következő akadállyal is ilyen szerencséje lesz vajon.
- Majd lesz hozzá közünk – elvégre, ha már náluk lesz, akkor minden csak könnyebbé válik, egy fokkal. Más kérdés, hogy a sötét asszony mit fog kezdeni és mit fog ajánlani érte, de szerencsére, alkudni tudnak. Talán még szerencséjük is lesz. Bár, abban ő nem nagyon hisz.
- Had pontosítsak: egyelőre ez az egész csak minket érdekel. Mindenki építi a kis szemétdobját talán, vagy próbálja kitalálni, mi a francot kell is kezdeni – von vállat, hogy neki aztán mindegy, a láda után örül is, hogy nem kell törnie magát, hogy türelmét megtartva viseljen mindenkit. Bár ez túlzó, mert már telt el bőven idő és indulata is bőven leülepedtek, így igazából, neki mindegy is, mégis, könnyebb, ha csak Nie van egyelőre. Túlságosan hozzászokott a vadászok között, hogy ő a kígyó a veremben.
- Inkább nézünk ki embernek, mint szörnyetegnek. Anyánk remek ötlete – még mosolyog is, főleg ő az, aki csak apróságot örökölt, minél jobban olvadhasson közéjük. A könyvek kilétét könnyen tudják, hiszen elég szépen megkapták azt, merre vannak, hol lelik meg őket, kérdés, hogy egyáltalán itt sikeresen találat lesz-e belőle, vagy csak egy kis kirándulás. Sosem tudni. Felhorkant csak a kérdésre, amely a démon szájából hangzik el a kérdés. Csak lopva pillant testvére felé, hogy aztán somolyogva vissza a kíváncsiskodóra.
- Mindenki gyengébb, hiszen a kapuk zárva vannak. Az, hogy mi mennyit bírunk… maradjon titok. De tény, nem mindig csak egy megoldás van, szóval… egyet kell értenem vele. Sosem tudhatod – nem méregetett erőviszonyokat, felesleges. Most nem egymás ellenségei, elég ez a hely, amely úgy néz ki, bárki lépett volna be, végezni akar vele. Megmosolyogja mégis a tényt, hiszen a leleményesség, az valahol mindig csodálandó, de egyben bosszantó is, azt azonban egy percig sem hitte, hogy csak besétálnak és felkapják a dolgot.
- Nyugodtan imádkozz – mintha nem sejtené, hogy nem az lesz, csendben figyeli, mielőtt elindul, hogy mit művel. Végül, mire első lépéseire kerül a sor, egy imp megy elébe és vezeti úgymond, első védőfalként. – Ez ötletes. Köszönjük – mintha udvariasságát akarná megmutatni, úgy halad az imp mögött, egy pillanatra nézett csak hátra a kis dögök gazdájára. Nem jutnak annyira messzire és visszafelé sincs út, így csak sóhajt, ha elkezdték, akkor fejezzék is be, ez az üzenet. Vagy kijutnak a végén, vagy itt fognak elpusztulni, vagyis, ez lenne a hivatalos felfogás.
- Én nem vagyok depressziós. Maradjunk együtt, de jobban tetszik, ha más szívében forgatok meg egy kést – nem fenyegetés, egyszerűen nem veszi a szavak humorát, mert, nos, olyanja még mindig nemigen van. Tovább lépkedve, talán utolsóként érzi meg az apró, szúró érzést, amely tarkójánál éri, és amelyre csak odanyúlva vakarna rá, mintha csak egy viszketés lenne. De nem, ez bizonyára nem ennyi.
- Ti is…?– harapja el a mondatot, majd kezét leengedve pillant Athlan felé. Megint egy újabb, remek kérdés. – Nem, de egy vértócsában igen – azzal már tovább is lépked, mintha csak az időjárás lenne a téma. Kutatja az utat, jelölések vésődnek fel, majd végül ismét a föld nyílik meg. Mi baja ennek a helynek az utakkal?! Már rohan ő is, nem esik most bele, ahogy szaladva markolja a zseblámpát és végül vágódik a földre, hogy egy csúszással ő is átérjen a lezáródó ajtón. A robaj elhal, igazából, síri csend telepedik rájuk. Furcsa.
- Közel volt… - áll fel és porolja le magát, bár, mintha kissé fáradtabbnak érezné magát. Az út most egyenes, végtelennek tűnő és mintha lejjebb vinné őket. De talán csak illúzió? Mintha valamit érezne vibrálni, úgy lépked előre és előre. És mintha nem fogyatkozna a táv. Talán van valahol valami beugró?
- Ez lehetne a rossz irány? – torpan meg és fordul feléjük, de ekkor érzi meg a suhanást. Arcán egyből, egy vékony csíkban nyílik fel a bőr, fekete vére folyik világos bőrére. Egy nyílvessző, és ha tovább megy előre fejvesztve, nem a halandóé lesz, amely koponyájába fúródik. – Remélem, az egész végig tele van ezekkel… - lép egyet és Nie felé pillant. – Mire jutottál azokkal? Mennyire csesztük el?


reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Alessya Blackwood


[img][/img]
☩ Reagok :
145
☩ Korom :
24
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Szept. 19, 2020 5:41 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Nieven, Athan, Athlan & Alessya
Idézet helye
Én félek, hogy az én nem természetfelettien éveken át edzett elmémre gondot jelenthet a téboly, amiről Nieven beszél, igaz nem adok neki hangot, mert nem akarom még nagyobb tehernek feltüntetni magam. Nincs is szükségem rá, mert Athlan van olyan figyelmes, hogy felhívja erre a figyelmet. Kicsit megugrok, amikor a vállaimra teszi a kezét, mert váratlanul ér és hátrafelé fordítom a fejem felé. Komolyan ezen röhögött ennyire, hogy az a valami rám hatással lehet. A többiek nem is nagyon gondoltak bele, hogy amúgy elég sok valóságalapja van annak, amit a démon közöl vagy csak úgy vannak, hogy próbáljam csak meg fejbe lőni őket és úgyis kinyírnak. Én azért aggódom emiatt, talán ha nem tudtam volna róla, akkor nem is lennék most ilyen sebezhető, mert bizony a félelem azzá tehet, nem csak bátrabbá. Az elmém még nem küzdött más ellen, fogalmam sincs, hogy készüljek fel erre, de ha Athlan szerint gyenge kicsi elmém van, hát jó nagy bajban vagyok. Remélem volt némi túlzás abban, amit mondott. A szemeimben láthatja is, hogy kicsit kétségbe esek a kijelentése után, már ha rám figyel. Egy sóhajjal próbálok megnyugodni és nem gondolni erre inkább. Nem hiszek Nievennek, hogy semmi bajom nem lesz tőle, szerintem csak próbál pozitív maradni, hogy nem lesz semmi probléma.
- Miben különböztök más lényektől kinézetből? - Adja magát a kérdés, mert nem valami bőbeszédű a felvilágosítás terén a leviatán. Ki hitte volna, hogy léteznek ilyen lények? Soha sehol nem olvastam róluk, elég érdekes, főleg, hogy Isten és Amara neve hangzik el csak leginkább, ha róluk van szó. Közben ismét egy kis harc következik és Athan megmutatja, hogy hasonlóan jól bánik a karddal, mint a testvére és azt is látom, hogy mennyire élvezte a vérengzést. Vajon Nieven is ennyire élvezi valójában, amikor nem emberinek akar tűnni? Nem teszem fel a kérdést, inkább csendben maradok és figyelek. A démon kérdése után, hogy még mindig gyengék én is a többiek felé fordulok, nekem nem tűnnek gyengének, sem fáradtnak, de annak kellene lenniük? Kicsit hülyén érzem magam, hogy mindenki többet tud, mint én és olyan rejtélyes az egész beszélgetésük is pont ezért. A házba belépve kicsit örülök, hogy végre tudok érvényesülni és kibontakozni, itt nem segít a mágiaérzékelés,  ide emberi tudás kell, amit sok kalandregényből tanul az ember lánya. A kandalló előtt állva még a démon felé pillantok, mikor a szoba közepén elhelyezkedik, hogy technikai szünet. Nem tudom mire készül, de amint megtalálom a tovább vezető utat kiderül. Impeket idézett, még nem láttam ilyesmit és kicsit elképedek, a jó értelemben, mert amúgy tetszik a dolog. Nem voltunk olyan veszélyben még, hogy lássam mikre képes még, de ezt is hozzáírhatom a listához az már biztos.
- Köszi - rámosolygok Athanra, ha már megdicsért, nem leszek hálátlan, meg nincs okom sem hogy ellenségként kezeljem őket, legalábbis egyelőre nincs és nem is kísért ilyesmi gondolat. A házban fent, amíg Nieven öngyújtózik, én keresek inkább fáklyát, biztos kell lennie valahol, mert innen mentek le oda és vinniük kellett magukkal, bármi is ez a könyv, biztos hogy nem mágiahasználók állították össze javarészt a csapdákat segítséggel. Az öngyújtómmal meggyújtom a talált fáklyát és besorolok Athlan mögé és úgy lépcsőzök, amíg el nem érjük az alját, ahol már elágazik az út és egy helyre tömörölünk. Háromfelé mehetünk, én felemelem a fáklyát, hátha sikerül a mennyezetet megvilágítani, érdekel, hogy a fal, az a mennyezetig elér teljesen vagy esetleg fel lehet mászni oda, hogy csalhassunk, de csak a feketeséget látom, lehet megbűvölték a helyet, olyan mintha végtelenségig mennének a falak és nincs semmi a plafonon sem így. A mögöttünk lévő tábla felé fordulok, amíg tanakodnak merre is mehetnénk. Nieven tűnik a vezetőnek, mert ő egymaga eldönti merre menjünk, bár nem tudom, mennyire veszi komolyan Athlan közleményét, hogy arra menjünk, ahol leginkább depressziósak. Bármennyire is vicces számomra a megszólalása, van benne bőven igazság. Mikor indulnánk, akkor érzek valami csípést és reflexből oda is csapok és megvakarom a bőrömet. Fú, de utálom a bogarakat, hogy ezek megélnek mindenhol és csak ránk vártak, hogy megjöjjünk. Nieven a tőlem kapott filcet használja, amin jót mosolygok, én is hasonlóan jelölném meg az utat, csak hát alig van nálam valami, mert a parton maradt a legtöbb cuccom.
- Hülye labirintusok - sóhajtok fel, ez ráadásul még olyan, mintha élne is, azaz, folyton változik és még ha jó úton is indulunk el, akkor is kérdéses mikor sikerül kikecmeregni innen. Jó lenne tudni, hogy kik építhették ezt, meg hogy mikor, mert az segítségünkre lehet. Athlan kérdésén visszafogottan bazsalygok, mert elég vicces, de amúgy a nyál is víz és hát ha azon múlik a kijutás, hát én is összeköpködnék egy nagyobb tócsát az biztos.
- Nieven, mikor voltatok fénykorotokban? Melyik korban? - Akkorra tehetném, hogy megépítették ezt, elvégre a könyv egy olyan dolog lehet, ami régóta itt  van elrejtve, de csak most, hogy Amara szabad, úgy lett rá szükség. Az úton nem mágikus eredetű csapda aktiválódik az út felénél, a földön nem látható érzékelő aktiválja be és mögöttünk hátulról elkezd beomlani a talaj. Magamban elmondok egy-két átkot, miközben futásnak eredek, mert nem akarok a mélybe vagy tüskékbe zuhanni. Útközben a számba veszem a filcem tetejét és a kezemre rajzolok egy gyorsaság rúnát, hogy ne maradjak le nagyon, nem gondolnám, hogy bárki az ölében akar futni velem. Egy éles kanyar következik és egy fal záródik előttünk, azon át kell jutnunk még, én saját részemről csak úgy jutok át, hogy elhasalok és gurulok oldalasan, a ruhám szélét el is kapja a kőfal. Remek, ezt is dobhatom majd ki a fenébe, ha itt végzünk. Előveszem a kis késemet és levágom a beszorult részt, hogy fel tudjak majd állni. A fáklyámat is elejtettem futás közben, szóval a többiek adnak csak fényforrást innentől, vagy az öngyújtóm, amivel sokra nem megyek. Kicsit  szuszogok és halványodik is a rúna a kezemen, nem a legerősebbet rajzoltam fel, elvégre nem kellett kilométereket futni szerencsére. 
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Nieven


Japán  Pikkelyke2
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
190
☩ Rang :
7. leviatán
☩ Play by :
India Eisley
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Szept. 17, 2020 5:53 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Könyvvadászat 1
───────────── ────────────
Noha Amarával nem vagyok kibékülve, látom az együttműködés lehetséges jutalmait és… talán van bennem némi dac, amiért egyenlőre hajlandó vagyok szolgálni, mégha ez idegen részint a természetemtől. Isten eldobott minket, mert nem ő teremtett meg, avagy csak ehhez volt kedve, s éltet a bosszú. S Isten legyőzésére ki is lenne alkalmasabb, mint Amara? Ki hasonló erőket birtokol. Noha leviként az igazság fogalma számomra relatív, óriási, égbekiáltó igazságtalanságnak érzem, hogy a démonok azt tehetnek, amit csak akarnak, minket meg kényszerpihenőre küldtek a ládába. Persze késő bánat, és utólag már hiába panaszkodunk, semmissé nem lehet tenni. Amara szabadított ki minket. Más biztos feltétel nélkül hálás lenne neki, de mi… fenntartásokkal kezeljük a dolgot. A pusztítás, amit véghez vitt pedig szerintem egyértelműen magyarázza, miért. Ahogy mi nem érdemeltük ki az ő bizalmát, úgy ő se a miénket. Talán majd egyszer. Márha persze addig nem öl meg minket ő, vagy más. Ebben a démonoktól és angyaloktól hemzsegő világban már semmiben sem vagyok biztos.
- Ejnye de rosszmájú vagy - pillantok helytelenítően Athlanra. - Egyikőnknek sem lesz semmi baja tőle! - jelentem ki hihetetlen határozottsággal, ám ezt inkább csak érezni szeretném. Sok lehet a buktató, gyanús az egész hely, szóval szeretnék bizakodó lenni, de a fejemben konganak a vészharangok. Alaposan nyitva kell tartanunk a szemünket, ebben biztos voltam, különben nyakig benne leszünk a slamasztikában. Magam miatt kevéssé aggódok, elég erős az elmém, elvégre kibírtam az anyámat és elvileg még nem kattantam meg.
- Nagyjából. De fogalmad sincs, mennyi időt töltöttem kutatással - bár az eddigiekhez képest szerencsém lesz a következendőkben - márha ezt túlélem -, ugyanis már tudom mit kell keresnem. - Ja, hát nem igazán törik magukat - sóhajtok egyet. - Pedig… - inkább nem folytatom, mivel azt mondanám, hogy akkor jöhetnénk csak leviatánok, démonok és emberek nélkül, de ez… igazából fogalmam sincs, milyen lenne. Úgy érzem nem baj, hogy van velünk egy erős démon, s azt se bánom, hogy végül Alessya is velünk tartott.
- Lényegében igen - bólintok rá Alessya kérdésére. - Egyébként kinézetben különbözünk valamicskét a többi lénytől, de nem számottevő és el tudjuk rejteni - nem mutatom meg neki, miről is beszélek, nem szeretném megint megijeszteni. Én sokkal jobban hasonlatos vagyok egy kígyóhoz, Athan kevésbé, de sok ember fél tőlük, ezért sem erőltetem.
Alessya és Athan könnyedén legyőzik a fertőzötteket, ezúttal rám nincs szükség. Apró mosollyal az ajkamon konstatálom, mennyit fejlődött az öcsém. Régebben nem bánt ilyen jól a pengével, sőt, sosem láttam a kezében semmi hasonlót. Alessya tehetsége azonban nem újkeletű, látszik, hogy milyen alapos kiképzést kapott, ezt már az erdőben is felmérhettem. - Van nálad öngyújtó? - pillantok Athlanra, hamár nekünk jelen pillanatban semmi dolgunk. Az enyém a zsebemben lapul, ami azt illeti, hármat is hoztam, nehogy cserbenhagyjon az egyik. Illetve, ha ez történne, akkor legyen másik. Több másik.
- A gyengeség relatív fogalom. Gyengébbek vagyunk, mint voltunk. De nem tudhatod, hogy akkor mekkora erőnk volt - ajkaimra apró, hegyke vigyor ül ki. Néha azért hasznos tud lenni, hogy senki nem emlékszik semmire velünk kapcsolatban.
Már bent Athan és Alessya keresgélésre adja a fejét, Athlan impet idéz, én pedig a mennyezetet kezdem el tanulmányozni. A gyújtóból tüzet csiholok, hogy jobban szemügyre tudjam venni. Egyetlen általam ismert nyelvre sem hasonlít, mégis, a lineáris elrendezés és a szabálytalanul ismétlődő rajzolatok nyilvánvalóvá teszik, mi is lehet az. Nekiállok a zsebeimbe turkálni. Szerencsére találok egy papírdarabot, amire egy filctollal lemásolom a plafon jeleit pontos sorrendjükben. Gondosan el is teszem, hátha még szükségünk lesz rá később. Ezúttal én maradok hátra, hogy felügyeljem a mögöttünk lévő dolgokat. Amint beérünk, minden előjel nélkül egy kőfal zárja el az utunkat visszafelé. Meglepve tanulmányozom. Fogalmam sincs, mi indíthatta be. Teljesen belemerülök a tanulmányozásába és rúnákat veszek rajta észre. Aprók, és sosem láttam még ehhez hasonlóakat. - Athlan, szerinted ezek démoniak? - mutatok rájuk, miközben közelebb lebegtetem a tűzgömböm. Tudom, hogy a legerősebb démonok képesek rúnákat létrehozni, de ki helyezné el őket pont itt? Ekkor fájdalom mar a csuklómba. Zavart értetlenséggel tapogatom meg a megfelelő részt. Egy pillanatra felmerül bennem, hogy a köveken sértettem fel, de valószínűtlennek látszik. - No menjünk tovább - indítványozom. Pár lépés után kiszélesedik a járat és hármas útelágazáshoz érünk. Újfent előkotrom a filctollam, és egy 0-ást írok a mostani út falára. - Szerintem is maradjunk együtt, van időnk - arról viszont fogalmam sincs, merre is kellene továbbindulnunk. A baloldali járathoz lépek. Csapdák után kutatok, de egyenlőre még semmit se találok.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Athlan


☩ Reagok :
404
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Szept. 16, 2020 9:01 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Motherfuckers

"Are you motherfuckers ready
For the new shit?
Stand up and admit,
Tomorrow's never coming."
A helyzet eléggé komoly, hiszen a pusztítás, ami végigment ezen a vidéken, nagyon is látványos. A nyomorult démonja meg – az az én - képes felröhögni Nieven szavain, s egyből a szürkeség vállára helyezem a kezem.
- Akkor szerintem figyeljünk oda jól Alessyára, nehogy véletlenül a gyenge kis elméjére is hatással legyen a vidék, s egy nyilat repítsen a koponyánkba. - ennyit a komolyságról. Ha a két kígyó valóban úgy gondolja, hogy van itt valami, ami az őrületbe kergeti a gyengéket, akkor viccelődés ide vagy oda, az bizony az egyetlen halandónkra is hatással lehet.
- Tehát akkor olyan dolog van itt, amihez még nem igazán volt közötök. - foglalom össze a tényeket. Én túl sok mindent nem érzékelek őszintén szólva, maximum az elpusztult részecskék azok, melyek lenyomatot hagytak a világban, de ennyi.  
- És mindhárom könyvnek tudjátok a kilétét? - nem mintha azt tervezgetném, hogy az unalmas perceimben a jövőben is a csúszómászóknak fogok dolgozni... De azért nem árt begyűjteni az információt, amíg még ezek ketten tudnak beszélni. Meg akarnak is.
Csapdák itt, mágia ott, én meg unottan fújok el egy kósza tincset a képem elől, mielőtt még berúgnám az ajtót. Nieven újabb érzékelése azonban már szöget üt a fejembe, így mielőtt még belépne előttem valaki, kénytelen vagyok értetlenül a két kígyó felé bökni.
- Nem az volt a történet, hogy ti gyengék vagytok még mindig? - már nem is emlékszek, pontosan melyikük ejtette el ezt az információt, de én Athanra tippelnék, hiszen bárhogy is viselkedjünk most egymással, anno eléggé belsőséges beszélgetést folytattunk, mikor is nagyon sokat megtudtam a fajtájáról. Ahogy ő is rólam. Ám inkább elengedem ezt a kérdést, s ha nem kapok rá kielégítő választ, úgy nem is erőltetem tovább. Egy újabb csapdát lepleznek le előttem, s mivel én nem érzékelek semmiféle mágiát, sem pedig kibaszott kurva zsinórokat, így jó eséllyel fogok belefutni valamibe hamarosan... S jobb elkerülni az ilyesmit. Így mikor mindenki elkezd bolyongani és kutatni odabent, én letérdelek a szoba közepére.
- Egy kis technikai szünet. Ne is törődjetek velem. - azzal lehunyom szemeim, tenyerem a földre tapasztom, s halkan elkezdek egy igét mormolni. Egy idézést. Talán két percig kántálhatok, mikor váratlanul megtörik a levegő, s három ponton körülöttem megjelenik három mogorva, göcsörtös imp, kik nem törődve a többiekkel besorakoznak elém. Én meg elégedetten állok fel, épp akkor, mikor Alessya hasznosnak bizonyul, s megtalálja a lejárót.
- Ezek jók lesznek csalinak. - s ahogy ezt kimondom, a legalacsonyabbik mérgesen átvágtat Athan mellett, s előtte kezd lépkedni lefelé a lépcsőn. A második közvetlenül előttem megy, a harmadik pedig mögöttünk. Így ha bármi szar lenne előttem, akkor nem én fogok belelépni, hanem az egyik nyomorult. Annyira azért nem agyatlanok, hogy össze-vissza rohangáljanak, így a “vezető” sem távolodik el nagyon Athantól, s meg is áll akkor alant, amikor ő is.
- Bár célszerűbb lenne szétválni, de mindig ott kezdődik a baj, ha a csapat megbomlik. Szóval én személy szerint azt javaslom, hogy egy irányba induljunk el. Szóval... - biccentek a kígyók felé. - Melyik úton lesztek még inkább depressziósak? - utalok vissza röhögve Nieven szavaira, s arra a bizonyos rossz érzésre. - Ahol kést döftök a szívetekbe, ott lesz a könyv. - komolyság. Az a legnagyobb erényem. S e tanácskozás közepette ha minden igaz, mindenki megáll egyhelyben s nem kóvályog mindenfele, így esély sincs arra, hogy bármire rálépjünk. Ennek ellenére is nagy csattanás szólal fel mögöttünk, mire egy kőfal hull le a kijárat elé. S ha ez nem lenne elég, akkor még a labirintusszerű járatból is hasonló hangok hallatszanak fel, s mintha megmozdulna az egész.
- Ha a földre köpök, abban is el tudtok tűnni? - az arcom annyira komoly, hogy ha nem épp egy ostoba kérdést tettem volna fel, még a levegő is megfagyna körülöttem. Sajnálom, nehéz bármit is komolyan venni manapság... De hát a kérdés komoly is lehet, hiszen ha minden leomlik körülöttünk, én ugyan az arkangyaltollal könnyedén elhúzok a búsba, de ezek hárman már nem biztos, hogy ilyen egyszerűen kijutnának. S ha nem lenne ez elég, akkor váratlanul egy csípést érzek meg a nyakamon, mely erősebb, mint egy szúnyogé, de gyengébb, mint egy darázsé. Mire azonban odakapom a kezem, nincs már ott semmi, s nem is tulajdonítok neki jelentőséget, egy másodperc múlva már el is feledem a dolgot. A többiek is hasonlót érzékelhetnek előttem, utánam, mely jelentéktelennek tűnhet, de... Minden történetben van egy “de”, ami még inkább el fogja baszni a dolgokat...
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Athan


Japán  Jack's_Eyes_1301
☩ Történetem :
☩ Reagok :
291
☩ Rang :
☠ "vadászpalánta"
☩ Play by :
Alexander Calvert
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Szept. 06, 2020 2:45 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next



Könyvadászar part 1


- Könnyen megoldhatjuk a fuldoklást – nem utal ő semmire és mégis, amint végre haladnak és ideérnek, megejti a mondatot és halad is tovább. Nem hitte, hogy eljön ez a nap és mégis, hátha eljön az is, amikor az utolsóért nyúlnak és végül, kiderül, mennyire lehet hinni a sötét nőszemély szavaiban. Mert azóta is vannak fenntartásai a dologgal kapcsolatban, sőt mi több, talán épp ő a hitetlen? Nem akar játékszer, bábu lenni ismét, csak megint rá lett húzva, hogy viselje el és éljen a nem épp ajándék lehetőséggel. Mindent meg lehet oldani, csak most kicsit bonyolultabb az, hogy ki is épp a probléma forrása. Elnéz ő is a fa felé, de egyértelmű, hogy nem lesz a társaság csacsogós fele. Koncentrál, vagy csak épp kutat és keres, egyszerűen néz ki, de figyel mindegyikükre. Nieven szavaira pillant felé.
- Részben az, ami védi a könyvet, részben Amara. Nem csak arra pusztított. Mindenhol – néz körbe ismét, bár ez lehet pont nem az ő műve, azt hallotta eleget a vadászoktól, hogy őrjítő erő járt körbe és jár talán mai napig is. – Amikor még frissen jártuk e világot újra, az első angyal, akivel találkoztam, a sötétség veszett kutyájaként támadt rám. Itt a világ végén, bizonyára bőven bolyonganak belőle – nem árt hát sosem árt az óvatosság, esetükben most főképp. Inkább tartja kéznél a fegyvert, mintsem félvállról véve nem figyel semmire sem. Nieven közben kiadja a másik két darab útjának társaságát is, ő maga pedig felvont szemöldökkel figyeli őket. Ám legyen, neki mindegy. Ha most elszarja, azonban nem fogja hagyni.
- Amara mindent, csak vigyük oda – sóhajt, mintha akkora teher lenne a feladat és nem az az izgalom, ami vár attól, pontosan mit is találnak majd. Mert lehet, hogy olyasmi az, amit megért, amiből ők is tudnak újat tanulni. De sejti, hogy a könyv majd csak a nő ujjai között fedi fel magát.
Nincs sok idő sem ismertetni fajuk lényegét, se semmi másra, sőt mi több, ahogy sejtette, úgy bukkan fel az első és úgy csapódik közéjük a veszély lehelete. Mégsem inognak meg, mire karját emeli fel, amelyben ott a penge, azonban érdemileg bekoszolni sem tudná, mert a két nő lecsap.
- Nyugodj meg, nekünk is jut majd ilyen – von vállat, esze ágában nincs lelépni, inkább halad tovább és figyelmeztet, de késő, ahogy a démon bármit is mondhatna, már meg is történik a baj. Felkiált, ahogy a szakadás tépi fel a föld kérgét és ugyan hátraesik, de nem bele a mély és gyilkos szakadékba, ahhoz időben kapaszkodik meg és csak egy, a nyílás miatt keletkezett peremen puffan végül, alig egy szinttel a többi alatt. A poron és a morgáson kívül más baja nincs, ahogy visszamászik és lerázza magát.
- Például, ez a csapda – mély lélegzet, ahogy a kövekkel nem törődve lépdel tovább, egy kellemes mozdulattal ropogtatva át a vállát. Türelmes, ahogy előre kerül testvérével, úgy pásztázza ismét a terepet. Nie elhajítja a követ, tesztelve, mi lesz belőle. Egy eldőlő fa. Meglepő, hogy ennyi mindent találni erre, kezdi frusztrálni a dolog.
- Egy biztos. Itt valami van és nagyon védik – optimistán szólal fel, ha nem is a könyv, de erős és biztos, más nem is kell. Lehetne egyszerű séta, valahogy azonban érzi, hogy unalmas lenne és száraz.
- A többiek talán keresik, ha épp nem vették át a démonok lusta szokását. De nem érzem, hogy mozdulnának ez ügyben – kicsit mintha lekezelő hangneme lenne, ami, tekintve, hogy az utolsó, meglepő lehet. Csalódott, mert amennyire elkezdtek bármit, úgy tűnt a lelkesedés, senki nem akar talán semmit, csak szabad lenni. Valahol megérti, valahol pedig azt, hogy akkor most, utolsókból lesznek az elsők és akkor majd megnézi, hogy melyikük pofája mibe nyúlik. A pagoda közelsége miatt nem lepi meg az újabb, a démon által gyorsan eltemetett siserehad, akiknek nem meglepő módon, eszük ágában nincs békében nyugodni. Így, erejét nem pazarolva áll be az emberlány mellé, és a vadászoktól eltanult és elsajátított módszerrel, maga is vérrel mocskolja be magát. A hosszú hónapok munkája legalább most látszik és érezhető, ahogy mozdul, lecsap és mintha mindig is ujjainak végződése lett volna egy-egy penge. Persze, nem sérthetetlen, azonban itt csalhat, aki közelebb ér és érzi, hogy belémarna, azt telekinézissel küldi messzebbre. Itt nem kell embernek lennie.
Kissé hülye ötlet volt talán, mert fáradt szusszanást hallat, mégis, közben kicsattan az energiától. Vércseppes arcán szinte boldog mosoly terül szét.
- Ez jól esett – koránt sincs azonban vége talán, ez lehetett az előőrs? Nem ússzák meg ennyivel, ahhoz túl egyszerű, de egyelőre a pagoda a lényeg, ahova nemes egyszerűen rúgják be magukat.
- Finom és kecses – lépked oda, miközben a pengéről törli le a vért, majd végül végignézi az újabb csapda ártalmatlanítását. Csak ezután, sereghajtóként lép be, hátratekintve, nem-e követik őket. Egyelőre túl csendes minden, maga a hely pedig túl üres, míg nem Alessya találja meg a következő lépést. Elismerően biccent, ahogy mellé lép.
- Ügyes – még rá is mosolyog, miközben a táskába túrva egy egyszerű elemlámpát húz elő. Vadászoktól hozta, noha mindenki képes szinte a lángokra, néha az egyszerű is megoldás. Egész vicces, amúgy is. Felkapcsolva elég fényt ad – ameddig az elem bírja – hogy lelásson, a lépcsősor hosszú – Remek. Csak erre vágytam – azzal lassan, óvatos léptekkel indul lefelé. Ügyel arra, hogy nehogy egy újabb fokkal beinduljon valami, illetve, lejjebb görnyedve pedig, a fejtájékra célzó akármik ne azonnal érjék. De semmi. Leérve döngölt földpadlón puffan talpa. Ez volt az út ajándék része, de a folyosórendszer nem bíztató. Nem nagy, de szövevényes, vélhetően egyfajta labirintus.
- Jöhettek! – kiált fel, ha már rég nem tették meg és tobzódnak háta mögött, hova tovább. Egyelőre nem indul meg, szét is lehetne válni, de talán nem épp a legjobb ötlet.

reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Alessya Blackwood


[img][/img]
☩ Reagok :
145
☩ Korom :
24
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Szept. 01, 2020 3:30 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Nieven, Athan, Athlan & Alessya
Idézet helye
Athlan meggondolja magát és csatlakozik, hogy Nievenékkel utazzon ő is Japánba. Nos, nem képzeltem volna, hogy valaha fogok járni másik kontinensen, még szerintem az államokat sem jártuk be rendesen a démonnal. Csak megforgatom a szemeimet, amikor hallom, hogy csak ennyi, meg némi fuldoklást várt volna, nem is ő lenne. Nem néz ki ez a város sem másképpen, mint minden más odahaza, csak itt a háború után nem takarítottak el és minden olyan romosnak tűnik. amikor szóba kerül, hogy van itt valami, ami megőrjíti a lényeket, akkor kicsit aggódva pillantok Athlan felé, nem azért, mert őt annak tartom, hanem azért, mert magam féltem inkább. Vagyok én olyan erős, hogy ne uralkodjon el felettem az a valami, ami nem tetszik a leviatánoknak. Persze én közben megszáradok, nem állok ellen az ilyesmi ellen, nem vagyok olyan, aki élvezi a rátapadt ruhát, mint egyesek. Eszembe jut, hogy a kútnál is hasonló helyzetben voltunk és akkor még zavarba jöttem a démon porhüvelyét látva, de most már megszoktam őt és nem bámulom feltűnően. Mivel ő nem tett semmit, így Nieven felé fordulok, ő szárított meg. Bólintok neki hálásan, nem szakítanám félbe a beszélgetést, amit valami könyvről folytatnak. Nem értem őket, dolgozzanak is bárkinek, de azért ha már valamit megszereznek, ami veszélyes, akkor legyenek már tisztában mindennel, ne csak majd kiderül, hogy mi lesz, mi van, ha a saját vesztükbe rohannak? Ezen azonban nincs sok időm morfondírozni, mert egy fertőzött megindul felénk és hát mivel még van távolság, így kihasználom azt és kihasználva Nieven tűzgömbjét útjára is engedem azon keresztül a nyilam. Ezt sokszor nem fogom eljátszani, mert ugye nincs végtelen lőszerem.
- Helyette vízen át utazgattok és érzékelitek a mágiát? - sandítok oldalra, eddig ennyire jutottam, amiben másak, mint egy démon, de édes kevés számomra ez az információ róla. Bár elmondta volna, megtehette volna, tudta, hogy bennem megbízhatna és persze azt is tudta, hogy én nem bántottam volna a mássága miatt, elég elfogadó vagyok. Jó a démonokat nem szerettem, most meg itt mászkálok eggyel, amit nyilván nem érthet, de nem is kell, nem szívesen beszélek az álmaimról és arról sem, hogy miféle érzelmeket vált ki belőlem Athlan. Persze jó lett volna folytatni a beszélgetést, miközben nagyobb kavicsokat keresek és a démon alatt beszakad a talaj és zuhanni kezd, egy pillanatig megijedek, bár tisztában vagyok vele, hogy több kell ennél, hogy eltegyék őt láb alól, azért mégis féltem, még nem tudom, mi köt hozzá, miért álmodtam vele és egyáltalán miért emlékszem rá gyermekkoromból, minden más törlődött, csak az nem, ahol ő is ott volt.
- Ezzel még gyilkolni is lehet - emelem meg Athlan felé az egyik követ, ami elég éles, ha a közelembe jön valami, a fejét még szét tudom verni ezzel, ha másra nem, erre jó lesz, meg nehezéknek. Közben Nieven is a pártomra áll, hogy hasznosak ezek a kövecskék, amit demonstrál is egy csapdánál. Remélem nem hiszi azt, hogy mindenhol mágikus csapdák lesznek, elvégre, ha ez a hely úgy épült, hogy őket taszítsa innen, akkor elhiheti, hogy a mágiás gócpontok pont azért vannak, hogy eltereljék egy másik, veszélyesebb csapdáról a figyelmét. Én engedem, hogy előre menjenek, nem vagyok semmi rossz elrontója, főleg ha háttérbe húzódva maradhatok Athlannal hátul. fedezzék csak fel a csapdákat, én majd kikerülöm őket és minden rendben lesz, remélem.
- Ezek utánunk jöhetnek ha nem végzünk velük. - Kétlem, hogy bármi visszatartaná őket attól, hogy ne kövessenek, nem olyan erősek az ajtók szerintem, hogy ki lehessen őket csak úgy zárni. Nagyon remélem, hogy senki más nem keresi ezt a könyvdarabot és őszintén, valahogy úgy érzem, jobb lenne, ha énhozzám kerülne az a könyv tanulmányozásra előbb, mielőtt átadják Amarának és a világunkat a pusztulásra ítélik. Az emberek kezében, ez egy jó alku lehetne, csak hát, kétlem, hogy ennyire bele akarnék folyni ebbe az egészbe, jelentést természetesen teszek róla és a leviatánok létezéséről is. A fertőzöttek újabb kis hullámának ismét nekiesek én is, csak hogy valami hasznom is legyen már, a fejükbe repítek pár nyilat és mikor odasétálok, hogy kivegyem, akkor szétverem a fejüket az egyik kővel, mert nem akarjuk, hogy ezek ismét feltámadva itt várjanak. Athlan a földbe temeti őket, azok meg foggal körömmel - szó szerint- elkezdik kiásni magukat, amit én nem hagyok annyiban, kinyírom őket is, a vérük csak úgy fröcsög rám, ami kivételesen nem zavar, majd hazafelé a víz lemossa, csak éljem túl. A pagodához érve az ajtó berepül és indulnánk is be, amikor észreveszem én is a felszálló porban a madzagot, ami újabb csapdát aktivál. Nem lesz gyalog galopp ez az egész, de remélem nem napokig tart majd, amíg eljutunk oda, ahová tartunk. Belépve a már biztonságos házba nincs egy ajtó sem tovább, csak két ablak van, szinte biztos, hogy van egy titkos átjáró itt, de a kosz meg a por már elfedte a nyomát, így kicsit nyomozni kell, hogy mi is lehet az. Az ujjam a poros berendezésen és tárgyakon végighúzom, miközben körülnézek és felmérem a helyzetet, ez a rész legalább gyorsan megy nekem. Az egyetlen olyan hely, ami mozoghat a kandalló, így hamar odalépek és a kezemmel elkezdem leseperni, a másik kezem közben az orrom elé teszem, mert ezt nem akarom beszippantani. A minták ismétlődnek, van kettő azonban, ami nem illik bele a sorozatba, azokat nyomom meg, mire hangos kőcsikorgással a tűzhely mögül mozdul a fal és egy kő lépcsősor jelenik meg lefelé. Vak sötét van, nem megyek előre, inkább csak félreállok, hogy az, aki valami fényt tud csiholni, ő haladjon elől, én ha tehetem Athlan előtt vagy után megyek csak.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Nieven


Japán  Pikkelyke2
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
190
☩ Rang :
7. leviatán
☩ Play by :
India Eisley
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Aug. 21, 2020 1:39 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Könyvvadászat 1
───────────── ────────────
Úgy tűnik, Alessya nem lelkesedik az ajánlat miatt, amely szerint mi is, vagy legalábbis én segédkeznék múltjának felkutatásába. Pedig az ajánlat tök őszinte, semmit sem akarok érte… rejtélyesek ezek az emberek! Mégis melyik ne akarná azt, amit ingyen adnak? No de, nem erőltetem a témát, talán beleszeretett Athlanba, ezért akar ennyire vele lenni. Nála sokkal elképzelhetőbb, mint fordítva, elvégre ő ember, lélekkel rendelkező lény, akinek ez a 'szerve' lehetővé teszi ezt a képtelenséget. Számomra is érdekes lehetne, még sosem kutattam ténylegesen halott felmenők után. Persze, pár nyomorulttal már elhitettem, hogy ez vagy az a dicső (vagy éppen kevésbé dicső) király, gróf, nemes vagy akárki a rokona, találkoztam is az illetővel, stb, stb, de azt mindig a saját szájízem szerint alakítottam, hogy a lehető legjobb legyen az érdekeimnek. Arról fölöslegesnek láttam figyelmeztetni Alessyát, hogy talán még Amara mellett is nagyobb biztonságban lenne, mint Athlan mellett. Minden bizonnyal csak mérges lenne azért, hogy megpróbálok beleszólni az Ő életébe. Minden ember ezt mondta! Aztán persze rendszerint igazam volt. Nem véletlenül akad pár ezer éves tapasztalatom.
- Nagyon helyes - vigyorodom el a “gyors és praktikus” angyalra. Azt kell mondjam, minél több angyallal találkozom, annál inkább megerősítenek abban a hitemben, hogy így van a legnagyobb hasznuk. Megbízhatatlan népség… sokan alig várták, hogy bűnbe esve elárulhassák azt, akihez hőségesnek kellett volna lenniük örök időkre. Miért lenne ez felénk másképp? Persze a bukottak egészen más tészta. Elvégre az ellenségem ellensége a barátom, ahogy az emberi mondás tartja. Lehetne velünk akár hús-vér angyal is, akadt volna, akit rávehetek arra, hogy velünk tartson, mégse tettem. Kit ezért, kit azért nem hívtam. És azt kell mondjam, nem bántam meg, még úgyse, hogy lett egy új, váratlan tagunk. Ha mégse sikerülne a mostani küldetés, még mindig foglyul ejthetünk egy angyalt. A lehetőségek tárháza végtelen, s igazából idő is áll a rendelkezésünkre.
- Az akkor lett volna benne, ha elengedünk útközben - tájékoztatom Athlant róla, hogy a fuldoklás hiányát veheti jószándékom, jószándékunk jelének. Alessyát mondjuk meg is tudtuk volna ölni ilyen módon, de gyanús, hogy Athlan nem lenne olyan kedves, hogy belehaljon. Oka pedig, hogy nem kapkodott levegő után a tüdejük egészen egyszerű: maga az utazás pár másodpercig tart, s szerencsére sikerült a tervezett helyre érkeznem. Velem nem is egyszer fordult már elő ugyanis, hogy rossz helyre érkeztem, időnként a tenger mélyére, az pedig kevéssé volt kellemes, de seperc alatt tovább tudtam utazni, így annyira megterhelőnek se bizonyult, csak egyszerűen bosszantónak.
- Én nem lennék benne biztos, hogy angyalok tették - húzom össze egy lehelletnyit idegesen a szemeimet, ez pedig nem Athlannak szól, hanem a helyzetnek. A testvérem is érzi. - Van itt valami, ami megőrjíti, pusztításra készteti a lényeket. Szerintem mindet, akinek nem elég erős az elméje - kivétel nélkül. Persze a múltat nem láthatom, talán nincs is igazam. - Ez a hely mágiát áraszt, ráadsul nem is keveset. De emellé kellemetlen rossz érzés is társul, legszívesebben be se lépnék oda - mutatok az épület bejáratára. - A mágia nem rossz vagy jó alapból, lényegtelen ki használja, és számunkra megállapíthatatlan. Teljesen idegen tőlünk ez a rossz érzés - magyarázom Athlannak, hogy a lehető legjobban megértse, mire is gondolok. Nem lesz álomutazás az elkövetkezendő.
Hacsak Alessya nem tiltakozik, őt is megszabadítom a víztől, akárcsak magamat. Nála fontos, hiszen az emberek könnyen lesznek betegek, ráadásul a föld alatt rendszerint hidegebb van, mint a felszínen, esetemben azonban… egyszerű megszokás. Teljesen reflexből csoportosítom át mágiámat úgy, hogy a víz elhagyja a ruháimat. Az emberek, de még a démonok között se érdemes úgy mutatkoznunk, hogy vizesek vagyunk, nagyobb az esély vele a lelepleződésre, eképpen teljes mértékben hozzá vagyok szokva, hogy megszabaduljak a víztől, pedig az rajtam maradva akár hasznos is lehetne. Szerencsére az Alessyától kapott, s a most is az oldalamon lógó kulacs teli van töltve.
- Három. Mindnél szívesen látunk - vigyorgok rá, már már merészen. Persze ahhoz túl kell élni és meg kell szerezni az elsőt, azt, amiért most indulunk. - Gondolom Amara majd megoldja - rántom meg a vállam, világossá téve, hogy nekem sincs lövésem se az egészről. Mi csak feladatot teljesítünk. Más meg még azt se. Remélem azért Amarának majd eszébe jut, kik fáradoztak azzal, hogy a kedvére tegyenek. Mégha részint önérdekből is.
Időnként érdemesebb finomabb módon próbálkozni, hogy aztán nagyot csalódhass, és mérgedben kiverhesd a szart is a megszólítotattadból, aki nem megfelelően reagál. Mint például most is. Azért az Athlan szájából elhangzó újabb szavakra megeresztek felé egy elégedett vigyort. Nem zavarnak, csak szerencsére sokat edzettem Belethtel, és igencsak formában vagyok. Alessyának meg szegénynek Athlan mellett gondolom nem volt más választása, mint még fürgébbnek lenni, különben már tuti nem állna itt.
- Egyébként a leviatánok hasonlítanak a démonokhoz, csak nem tudnak megszállni embereket - lépek Alessya mellé és maradok is, ha nincs ellenére, esetleg lenne még hozzám, vagy Athanhoz kérdése. Éppen ráérünk beszélgetni, mostmár, hogy végre a feladatunk után eredtünk. Abba a tévedésbe esek, hogy még van időnk és lehetőségünk a csacsogásra, ám Athlan gyorsan rácáfol erre. Bevallom becsületesen, azt a csabdát észlelnem kellett volna, és éreztem én, hogy van ott mágia, dehát… nem számítottam rá. Öreg hiba. Pont ezért késve kapok a telekinézissel Athlannal után, már fölöslegesen, mivel megoldja maga. Elégedetten szemlélem, ahogy kivágja magát a helyzetből. Nagyon helyes, pont ezért hoztam Őt magammal! Remélem azért az öcsém is megúszta a csapdát, mert egyébként neki is igyekeznék segíteni fent maradni, talán esetében még időben is. - Csúnya játékszerek - pillantok le a verem aljára, ahonnan undorító vasas aura árad a felnyársalódnivalóból. - Lehet, hogy beljebb angyalpengés is akad - noha az itt őrzött tárgy értékessége gondolom elég magas, mivel kb a kutya se tudhatott róla, így nem hiszem, hogy eme, még a démonokra is igazán veszélyes fémből sok fordulna meg itt, de sosem lehet tudni. - Azt hiszem jobb lesz, ha mi megyünk elől Athannal - és ezúttal tényleg minden mágikusat alaposan bevizsgálunk. - De a kövek hasznosak lehetnek például a jelzőrúnákkal összekötött csapdáknál, szerintem jó ötlet párat magunknál tartani - állok Alessya pártjára. A csapda aktiválódásakor ugyan nem nyújt segítséget, ám akár megelőzhető vele, hogy minket kapjon el. - Például - emelek fel egy kisebb követ a földről - ilyen esetekben - dobom el, egy nem messzi mágiacsomó felé. Egész jól céloztam, csupán néhány másodpercet kell várni, hogy történjék is valami… kidől a ketté hasított cseresznyefa egyik fele, pont a mágiaforrásra érkezve. - Hát ez meglepő volt - pislogok kicsit tényleg döbbenten, azon elmélkedve, ez most vajon csapda volt-e, vagy sem. Tényleg nagyon résen kell lennem!
- Amarától. És azt nem tudni, elvileg nem - persze a mégisre számtalan esély van. Bármelyikünk fejéből kinyerhették az infót, el is árulhattak minket, Amara is próbára tehet minket… azért jobban örülnék, ha senki nem tudna róla. A fertőzötteket látva inkább kivonom a pengém, hogy fel legyek rájuk készülve. - Szerintetek most végezzünk velük? Kifele lehet rázós lesz az utunk - az a baj, hogy anno magam is szerettem puszta élvezetből belebűvölni a falakba, hogy egy-egy értékes tárgy elvétele után dőljenek szépen össze. Kevéssé örülnék, ha ezúttal valaki velünk babrálna ki ily módon.
Az ellen nincs kifogásom, hogy Athlan berúgja az ajtót, sőt, kimondottan értékelem, ha nem is maradnak az ajtószárnyak a keretükben, annyival is könnyebb dolgunk lesz kifelé, elvégre nekünk nincs emberfeletti erőnk. Azért akkor elkapom Athlan vállát, ha élből lépne is be, előbb körbepásztázok, hogy minden zsír-e. Mágiának nincs nyoma, ám egy vékony madzagfélét észreveszek bokatájékon. Közelebb lépek, majd elég guggolva óvatosan meghúzom hátra. Ormótlan sziklatömb csapódik az aljzatba pont ott, ahol a felsőtestem lenne, ha elbotlottam volna a zsinórban.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Athlan


☩ Reagok :
404
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Aug. 15, 2020 6:10 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Motherfuckers

"Are you motherfuckers ready
For the new shit?
Stand up and admit,
Tomorrow's never coming."
Nieven szavaira helyeslően bólintok. Valóban nem kell ott lennem mindenhol, nem kell meghódítanom ezt az egész kurva világot, s az, hogy egyes fajtársaim viszont itt érzik jól magukat, ahol magukba szívhatják állandóan a szenvedést, mindig akad préda a kínzásra s gyilkolásra... Hát, az már az ő bajuk. Én kényszerből vagyok itt, s ha megnyílnak a kapuk, az első dolgom lesz mindent magam mögött hagyni, s meg sem állni a Pokol kénköves bugyraiig. Lehet ez a világ a leviatánoké az összes lélekkel együtt. Nekem nincs szükségem semmire.
Mikor Nieven nyújtja a kezét Alessya felé, én bólintok, hogy menjen csak. Nem szavazok természetesen senkinek sem bizalmat, hiszen tartom magam annyira, hogy ha átvernek, akkor én nem ücsörgök egyhelyben, hanem megkeserítem a hátralevő életüket. Erre azonban remélhetőleg nem lesz szükség.
- Japán? - tetszetős hely, rég jártam ott, talán már kétszáz év is eltelhetett azóta, mióta annak a földrésznek a porát tapostam. S mennék én egyedül, megoldanék én egyedül mindent, mint mindig, de a lány szavai egy pillanatra visszazökkentenek.
- Igazad van. - lépek is közelebb hozzájuk a két kígyó közé, s Alessyának háttal. Jobb, ha az én titkom marad az arkangyaltoll, legalább nyerek némi betekintést abba, hogy közlekednek a leviatánok. Mert ez biztosan kurva izgalmas lesz... Megkapaszkodok hát Nievenben, s hagyom, hogy a mélybe rántsanak, melyből nem sokat sikerül felfognom, szinte egyetlen, apró pillantás az egész, s már máshol is vagyunk. Csalódottan lépek ki a tóból, s mielőtt még körbenéznék, végigmutatok a két csúszómászón.
- Ennyi? Azt hittem, hogy legalább egy kis fuldoklás lesz benne. - vigyorodom el immáron kissé oldottabban. Hiába, nem szeretem az ilyen váratlan meglepetéseket, s mint oly sok mindentől, az ilyentől is hamar kiakad a mércém. A mérgem azonban a tengerparton hagytam, s most csípőre tett kézzel, kíváncsian lesek körbe.
- Ennek mégis mi értelme volt? Ennyire baszta a szárnyasok csőrét az a fa például? - mutatok felröhögve, értetlenül egy kettéhasított, egykoron minden bizonnyal szépségesen tündöklő cseresznyefa irányába. Minden ellenére akadnak ennek a világnak egészen elfogadhatónak mondható, békés helyei, így teljesen feleslegesnek találom, hogy nem csupán az embereket, de a környezetet is elpusztították az angyalok. Mondjuk mit lehet várni tőlük? Egy pillanatra eszembe ötlik régről Armaita, az unalmas angyal, akivel nem is olyan messze akadtam össze, s akinek ugyan a szárnyai képesek voltak megbabonázni, mégis legszívesebben inkább agyon lőttem volna magam egy nyíllal a társaságában. Ha az olyanok tették ezt az egészet, mint ő, akkor nem is vagyok meglepődve...
Megvárom, amíg a királylányok megszárítkoznak, s közben persze Athan felé megejtek egy értetlen, szemforgatással vegyített pillantást, s megindulok utánuk épp olyan vizesen, ahogy kiléptem a tóból. Nekem ez csak kibaszott víz, nem egy gusztustalan nyáltenger.  
- Mégis hány ilyen könyvrészlet van? Gondolom, ha sikerül megszerezni, akkor azok nem úgy fognak összeállni egy egésszé, mint a mesékben. - igen, aki egy óránál több időt töltött már velem – azaz itt mindenki -, tudhatja, hogy szeretem jártatni a pofám, főleg akkor, ha valamit homály fed előttem. Egyelőre azonban nem kérdezek többet, hanem a figyelmem én is a különös alakra szegezem. Meg kell hagyni, érdekes erők cikáznak a levegőben, de ezekről fogalmam sincs, honnan eredhetnek. Nem épp evilágiak, az már biztos.
- “Héj uram”? Inkább "mi a faszt keresel itt, te nyomorult"! - vágok hirtelen közbe Nieven szavaiba, s gyorsabban darálom el őket, mielőtt egyáltalán az alak mozdulhatna. Kár finomkodni, ha erővel is meg lehet oldani a dolgokat, s jelenleg nekem kedvem sincs a szép szavakhoz. Ám úgy tűnik, hogy az illetőnek sem, hiszen megindul felénk. Jól ismerős a kiléte, volt szerencsém már pár fertőzötthöz, főleg mert a különös gömbbel, melyre nem is olyan rég tettem szert, pár pillanatra képes vagyok feléleszteni a holtakat... A gömb rejtélyét még mindig keresem, s ez egyelőre maradjon is az én titkom. Most azonban az alakra függesztem a szemeim a két lányka feje felett, hiszen mögöttük álltam meg. Ők pedig mint valami bestiák, úgy iramodnak neki azonnal, s mire egyáltalán észbe kaphatnék, ezek ketten lenyilazzák meg felgyullasztják szerencsétlen fertőzöttet. Szegény pára.  
- Zavarunk esetleg Athannal? Mert el is mehetünk, úgy látom, boldogultok a férfiak nélkül. - röhögök fel, hiszen tetszik, hogy bár mindkét nőszemély idegesítő tud lenni rohadtul, de legalább nem egy gyámoltalan senkiházik, akik az árnyékomban akarnak lépkedni. Helyes, így legalább kevesebb erőt kell elpazarolnom.
- Miféle csap... - amint ezt kimondom, hirtelen a következő lépésemben beszakad alattam a föld, s e repedés egészen Athanig húzódik el. Az, hogy ő kikerüli, elugrik, vagy bármi, az ő dolga, én azonban némi erősebb szél segítségével visszalököm magam a perem szélére. Nem lett volna kellemes alant felnyársalódni a vasdarabokra...
- Kicsit több kell ide, mint azok a kövek. - biccentek Alessya felé, s magam mögött hagyva a kisebb szakadékot indulok meg utánuk, ha minden jól megy Athannal, nem pedig a levedlett bőrével.
- Honnan tudtok erről a helyről? - jön a következő kérdés az apró, szusszanásnyi szünetben. - Van rá esély, hogy más is ezt a könyvdarabkát keresi? - fontos kérdés, elvégre nem árt némiképp felkészülni az ellenségre. Közben a pagoda felé haladva egyre több rothadó szépség bukkan fel, én viszont hagyok újra egy kis teret a hölgyeknek, nem vágok eléjük, mint valami kibaszott hős. Csupán egy sűrűbben összeverődött csoportot nézek ki magamnak, melyek felé legyintem a kezem, a föld megremeg, s úgy nyeli el őket, mintha soha nem is léteztek volna. Ez még persze nem jelenti azt, hogy nem fogják kiásni magukat... Ennyi izgalom kell, nem igaz? Ha nem jön semmi sem közbe már a fertőzötteken kívül, akkor a pagodához érve nem húzom az időt, hozzám hű módon rúgom be az ajtaját mindenki előtt, már ha más nem rohan elém, s nem választja a békésebb verziót. A kibaszott kopogást...
Ajánlott tartalom
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma



●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 23 felhasználó van itt :: 9 regisztrált, 0 rejtett és 14 vendég :: 2 Bots

• Fajaink száma •
Arkangyal
2/2
Leviatán
7/6
Angyal
1
Démon
14
Bukott Angyal
4
Ember
4
Félvér
4
Harcos Angyal
4
Vadász
5
Nephilim
7