Omnen dimittite
spem, o vos intrantes!
Staff, és tagok által keresett karakterek

 
• A Pokol Dél-Keleti Régiójának földi kirendeltsége •
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Darien A. Milton


A Pokol Dél-Keleti Régiójának földi kirendeltsége - Page 5 Tumblr_mreenfC1Nh1rhe069o1_1280
☩ Történetem :
☩ Reagok :
166
☩ Play by :
Froy Gutierrez
☩ Korom :
17
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Dec. 16, 2020 10:28 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 16 ... 27  Next


You become responsible,
forever, for what you have tamed
To:  @Misran

+18Felszusszanok a szája alatt, a szavaira reagálva. – Ismertem olyanokat, akik rosszabbul éltek, mint én, mindig lesz másoknak rosszabb sorsa, vagy… legalábbis szeretném azt hinni, hogy nem olyan rossz nekem és most amúgy sem az. – sietve teszem hozzá, hogy meg ne bántsam őt, amikor most kifejezetten nagyon jól bánik velem, a kivert kiskutya simogatása. Ezt a címet adnám a ma estének. A kiskutya, aki azonban még mindig felkúszik a falra az ellenkező oldalon, mint ahonnan felé lépnek. Apró kis érintésekkel a száján az enyémmel iszom le a szavait. – Sejtettem, hogy nem miattam mozdult meg az a sok kocsi. – elnevetem magam, biztos vagyok benne, ha nem a karaván, akkor máshogy tett volna szert rám, mert a démon akar engem, hisz benne, hogy én fogom őt megváltani szerintem magam sem tudja, hogy mitől. – Azt olvastam, hogy voltak régebben is olyan civilizációk, amik elmaradottak voltak és egészen más volt a gazdagság, de persze most is elég nagy eltérések vannak. Láttam olyan embert, akinek tömve volt a zsebe étkezési jegyekkel, akinek mindig jutott friss kenyér és akinek minden este hús az asztalára, azonban nekem ez olyan.. elérhetetlennek tűnt. Igaz a húst most is kiették a kajámból, míg odabent voltam. – nyilván, hogy bosszantsanak, de nekem pont olyan jó a kenyér vízzel, mint a sült malac. Nem mondom, hogy nem imádok enni, mert nem lenne igaz, de valójában hozzá vagyok szokva az üres kenyérhez, ha jól lakat mindegy mit rágok el.
- Ez igaz. – valójában hallani akartam, hogy ezt mondja, hogy a lelkemről nem mondanak le odafent, még megmenthető vagyok, akkor is, ha az ereimben egy démon vére csörgedezik, nem tudom elhinni, hogy amiatt büntetnek meg amiről nem tehetek kell, hogy legyen viselkedési minta, ami alapján felmenthetnek… így kell lennie. Nem kötök bele. Amúgy sem akarok és igaz is, a lelkek végső bukása még messze van tőlem, nekem most meg kell felelnem a démonnak, muszáj.
Kifejezetten örülök, hogy nem veszi magára a poént, hanem tud egy jót nevetni rajta, megmosolygom  belebújok az ölelésbe. – Pedig szerintem neked is kijárna, hogy törődjenek veled, hiszen szerintem ki vagy éhezve rá. – emiatt is mondtam neki azt, hogy magányos, mert azt is. Már nem, ha jól értem én fogom ezt feloldani neki. – Igen? Mindenkinek ilyen szépen bókolsz, mint nekem? – szépen vagyunk, egy bóksablon amit felhúz, de nem baj, tegye, ha neki jó, nekem meg olyan hihetetlen, de ez jelzi, hogy valójában nem is igaz annyira, hanem ilyen bevett szokás ez nála. Magamra sem veszem, inkább csak örülök, hogy béke van, hogy nem fázom, pedig a vihar odakint egyre dühösebben veri az ablakot, beeresztést remélve. – Ebben biztos vagyok, csak szükségem van egy kis időre még, hogy tudjam hol vannak a határaid, kérlek ne engedd, hogy feszegessem őket nem akarok pofonba futni azzal, hogy átlépem.  - lehajtott fejem jelzi, hogy nem is fogok, megint megadom magam, ki fogom ismerni, ki akarom ismerni, de neki ehhez nagyon sokat kell segítenie, már ha akarja egyáltalán. – Féltél már valaha? Mert a félelmet nem lehet kordában tartani Misran, az … egyszerűen csak van benned, belül és kirobban, beterít, lehúzza a függönyt, vége az előadásnak és nem tudsz nem félni, hiába nyúlsz oda, hogy tudd nyitva a szemed, de a sarokban is olyan sötét van, hogy biztos vagy benne valami kúszik beléd és tudod… amikor azt hinnéd, hogy mégsem érezted jól, akkor szívod le és engeded a testedbe, hogy aztán örökké ott maradjon. – a félelem olyan, mint a kis sötét lényem bennem, sót az pont arra hajaz. Lehet ő maga az, túlzásba vitt félelem… nem tehetek ellene, mert nem irányítom. Mondta amit akar, efelett nincs hatalmam. Biccentek, örülök, hogy értékeli, az ajkamon egyszerű mosoly, ami elveszi minden szavam élét, halk vagyok, éppen csak beszélgetek, megfontoltak a szavaim, hogy ne keverjem bajba magam. – Jól van, nem fogom majd vissza a kérdéseimet. – ó dehogynem, nagyon is. Muszáj figyelnem rá, venni a jeleket, amiket a felvont szemöldök jelez, vagy egy fél szájrándulás, egy felzakatoló szív, ezekre is kell koncentrálni a mimikájára, a gondolatai kivetülésre, hogy azonnal és egyből visszavonulót tudjak fújni, ha olyan a szitu.
- Látod ezt sem tudtam, nem tudom, hogy viselkedsz másokkal az ágyban, bár legendákat hallottam felőle és némi Misha sztorit. – elmosolyodom, mert valóban így volt, szerintem Mishát ebben az ágyban kefélgeti, vagy lehet pont nem, nem tudom, semmit sem tudok róla. Tovább mosolygok, pedig a téma kezd kényes lenni, már nagyon válogatom a kimondott szavakat. – Igyekszem nagyon, szeretném tudni mi az amit értékesnek látsz bennem, figyelemre méltónak, hogy azt a részt erősítsem. – és továbbra se adjon másnak, hanem tartson meg magának, váltig hiszem, hogy nem olyan szar az élet mellette.
Úgy ülünk egymással szemben, mint a bizalmasan sugdolózó szerelmesek, valahol ezt olvastam és tudom elképzelni, az azonban, hogy a démonnak érzései lennének irántam, na az komédia, sőt egyenesen egy burleszk elképzelés, mert lehetetlenség az, hogy én mit érzek… még feldolgozás alatt. – Örülök, nagyon nem aludtam jól és sokat sem, pedig időm lett volna rá. – csak éppen a félelem nem engedett, aztán a fáradság sem és a rémálmok is rendre ébren tartottak. – Jesszusom, jó, hogy nem szálltad meg. – elnevetem magam, pedig kinézem belőle, hogy a szájával tanított volna rusnya dolgokra. – tuti végigtapiztál volna az ő kezével is mint Jonas bácsinak. – nem fedem meg, csak megmosolygom ezt az elképzelést. – Márpedig, ő… pfuj. – rusnya egy némber volt, és szőrös, mint egy disznó nő létére még bajsza is volt, és mindig rohadt alma szaga volt.
Kifekszem előtte, hiszen ezt kérte én is vele nevetek, pedig ki tudj amilyen szutykot őriz a takaró. Türelmesen , alaposan törölget a nyelvétől összeborzongok, még mindig mennyire forró, kezdek kicsit fázni. Sejtettem, hogy végig ízlel és bevallom, imádom ezt. – Mmmm. – adott alkalommal kipróbálok egy két beceszót, de semmiképpen nem az őfelségét, vagy a fenséget, nekem azok királyok. – Biztos vagyok benne, hogy sokaknak volt feléd vonzódása. – mindig így van, az emberek szeretnek szerelmesek lenni abba, amit tisztelnek, amitől félnek és elhitetni magukkal, hogy velük más lesz, nekem nincsenek ilyen tévképzeteim.
Kikérem magam pislini, már csúszom is le az ágyról. Meg sem tudom a szavait emészteni.
Szóval kötődés és ő félne ettől? Vagy attól, hogy mások rákössenek. A tagjaimat nyújtóztatva elgondolkodom. – És te nem akartad, hogy kötődjenek hozzád? És engem akarsz? Vagy te is szeretnél hozzám? Bocsáss meg, ha butaságokat kérdezek. – lesütöm a szemem, jó ég… ahogy néz, totálisan zavarba hoz. Tudnom kell, hogy mit tehetek meg, ha ijeszti, hogy rákötnek, akkor nekem sem szabad, ki ne hajítson. Sejtem, egyszeri alkalom, hogy itt alszom a vihar miatt. Mégis megtisztelve érzem magam, büszkén kihúzom magam, hogy nagyobbnak tűnjek, frissnek. A hasam húzza a vizeletnék. – Szerintem nem vagy rigolyás ez egy ésszerű döntés. – biccentek, hogy nem megyek egyedül pisilni, míg feláll az ágyról lerántom a párnáról a pulcsit és belebújok, nagyon szégyenlős vagyok, csak ne fed meg érte, de amúgy kezdek fázni is, a talpam alatt hideg a talaj, még a szőnyegeken nem is.
Kilépek az ajtón, hagyom, hogy elterelgessen, erre még nem jártam, végül könnyítek magamon, ha oda is velem jön, akkor forduljon el, amúgy nem megy. Még kezet is tudok mosni és a szám is kiöblítem a vízzel, az arcom is kicsit összepacsmagolom, ennek köszönhetően hamar átjár a hideg. – Siessünk, nagyon hideg lett. – a seggemben furcsa érzés honol, mintha még néha még mindig alám lökné magát, de nem is kellemetlen már csak érzem. Sietősen spurizok vissza, mit sem törődve a démoni tekintettekkel, Acose fennakadt lélegzetén és a döbbent kérdéssel a szemében, hogy mi a faszom?? Nem nekem szól, én már libbenek is vissza az ajtón és fejest ugrok az ágyba, hogy a takarók alá tornázzam vacogó testem. – Siess, nagyon fázom, kéne egy kályha ide mellém. – kibújok a pulcsiból, sejtem, hogy az nem maradhat, egyenesen kocognak a fogaim a cúgtól, a vihar odakint tombolásra kapcsol, izgágán mozdulnak a gyertyák, mint akik érzik, hogy valami történik.
Megvárom, hogy mellém telepedjen és szemtelenül a lábai közé dugom a hideg talpam. – Acose továbbra sem kedvel engem. – széjjel fagyok, tessék melegíteni. - Tetszik nekem ez a tested. - mindegy, hogy az övé vagy sem, csak öleljen át.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Misran


A Pokol Dél-Keleti Régiójának földi kirendeltsége - Page 5 Giphy
☩ Történetem :
☩ Reagok :
207
☩ Rang :
választott régióherceg
☩ Play by :
Michael Fassbender
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Dec. 15, 2020 6:32 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 16 ... 27  Next


"Ördögöd van angyalom" 18+
────────────── ──────────────

- Ne hidd, hogy erről a világvége tehet! Az ember amúgy is mindig elégedetlen volt a vagyonával, de San Franciscoban a te életed különösen szegényesnek volt mondható - milyen ártatlan kérdés a prémből okulva, amit ő félt, nekem pedig csak szép és öröm a birtoklása, de az emberi faj kiszorításával felszaporodtak a vadállatok, van bőven abból, amiből kell. Megsimítom a mosolyát ami az engedékenységének jelképe lett, már nem gúnyolódik velem a szája, belesúgom a választ a kérdésére. - De igen, én módfelett gazdag démonnak számítok. Megkaphatunk amit akarunk, én pedig meg is szerzem magamnak, amit lehet. Nem csak a te kedvedért indítottam karavánt, amúgy is gyakran vezetek expedíciókat, hogy a romokon kutatva keressek magamnak kincseket és hogy szükség szerint összeköttetésbe hozzam a megmaradt kis civilizációkat. Mindenféle értelemben gazdag vagyok, még ha sok mindent hiányolok is a régi luxusból, összességében nem panaszkodhatom - ilyen szempontból neked sem lesz okod már rá, de tudom, érzem, sejtem, hogy ezek a vagyontárgyak keveset jelentenek majd neked. Te hozzászoktál a nélkülözéshez így az értéket már belül találod, a szíved mögötti kis kamrában, a lelked alvózugában.
- A jó angyalok egyetlen ismérve, hogy nem mondanak le egyetlen elbukottnak vélt lélekről sem. Mert Darien nincs elveszett lélek addig, amíg a Lelkek tengerében el nem merül odalent, a Pokolban. Milyen erős bűntudatod van - elmélázok rajta egy gondolatnyit, hiszen tudom, hogy esélye sem volt vallásos nevelést kapni, mégis élénken ég benne száznyi térdepelés és fenyítés, akárha reggelire ezt kapta volna nap nap után, gyilkos lelkiismeretfurdalást. Félig megemésztett lelkén csavartam egyet azzal, hogy elraboltam, megfacsargattam és felborítottam, bár nem tudom mi lett volna ebből pár év múlva, hiszen aki semminek véli magát az semmivé is válik. Megborzongat, milyen közel járhatott ahhoz, hogy elenyésszen ez a szép lélek, ha még hagyom, hogy élje a maga elnyomott életét.
- Nem, nem jellemző, hogy ezt kérdeznék... - még beszél, miközben elősiet belőlem a válasz, nevetésbe fullad bele ez a megkezdett mondat- igen, valahogy pontosan ezért nem kérdezik meg - jókedvű vigyorgással ölelem magamhoz és ebben most semmi ádáz nincs, értékelem én kínzó létezésem paródiáját, megcsókolom a halántékát - Köszönöm kedves, kiválóan telik, de csak hogy tudd, áttértem az arcok pirongatására izzó vasak helyett már puha szavakkal dolgozom, amikkel a szívedig lehet hatolni - meg a kemény farkammal, a nagyon kemény farkammal, ami meghajtotta a szívét, ahogy emlegette szex közben, de azt hiszem ettől megijedne, ha mondanám. - Ki fogsz ismerni idővel, bár meglep, hogy ennyire idegen neked minden gesztusom, én úgy érzem mintha már ezer éve visszhangzott volna bennem a hangod. Jó ha tudod, hogy a túlzásba vitt félelem nem hasznos. Ahogy a túlzásba vitt semmi sem, ezt pedig nekem kell megtanulni - elosztani a bókokat és nem megbénítani velük. - Nagyra értékelem az igyekezetedet - nem hagyhatom figyelmen kívül, bár az a természetem szerint való, ha csak elfogadom, ami jár és büntetem azért, ami nem tetszik, ő nem az alattvalóm, nem csak az alattvalóm, hanem a neveltem és a társam is, anyja helyett, apja helyett, szerelmei helyett is tőlem kell eltanulnia dolgokat és egyelőre be kell látnom, hogy csak szeretőként tágítottam az ismeretein. De úgy nagyot!
- Darien... édesemmm... - zeng a vége a számban meglepetten - azt hittem mondtam már neked, de akkor elmondom megint: akármit kérdezhetsz tőlem, van rá jogod. Kérdezz bátran, biztatlak rá, ha úgy gondolom nem kell tudnod, kitérek majd a kérdésed elől vagy elutasítom a választ. Rosszat ilyen kérdésekkel nem tehetsz - csak egy "ilyen" szóval idézem meg a korábbi provokatív, direkt sértő kérdéseinek szellemét. Szükségtelennek érzem arra, hogy kitérjek rájuk és felemlegessem őket, haragtól habzó beszélgetéseket idézve fel közöttünk, amikor a kérdései nem az érdeklődését fejezték ki, hanem a dühkifejező eszközei lettek, gúnyos és pikírt szúrásokká váltak a szájában. Tudja már amit tudnia kell.
- Nem tévedsz Darien, nem csak megdugni akarlak, akkor sokkal egyszerűbben és sokkal kevesebbet beszélnék veled, hozzád, nem bókolnék - a lábam a keze alatt mozdul, odasimítom hozzá, hogy jobban elérjen az ujjaival. Milyen nehézzé teszik az emberek a gonoszságukkal az utat nekem a belsőjéhez! - Ezt nagy örömmel hallom. És nagyon szívesen - mosolygok rajta, ahogy megköszöni azt a kegyet, amit elnyerhetett volna könnyedén, de nehezebb úton jön, mégis azt hiszem valahogy valamiféleképpen így is hamar megadtam magam neki.
- Ha nem tudod elképzelni akkor csak egyet tehetsz: ahelyett, hogy elengednéd a füled mellett őket alaposan tanulmányozd át a bókjaim és kiderül, hogy mit látok benned. Persze neked viszonylag nehéz, kevés értékeset láttál életedben, magadat sem tudod mihez hasonlítani - olyan bolondokat beszél, félbolondságokat válaszolok rá együttérző pillantással simogatva meg rosszul aludt arcocskáját. Kapoccsá válik köztünk a kezünk, mintha ő nyúlt volna értem úgy kapaszkodik belém, pedig én akartam, hogy foghassam, én akarom a karomba zárni miközben a tudata lekapcsol és álmok sereglenek elő a koponyájának rejtett zugaiból, fehér csontpalotájának most félelemmel telt termeiből kisöpörni az érzést és átadni magát az ösztönöknek. A tudatalattijának érzékeny pókhálója a karomra csavarodik majd, vajon megérzem, ha egy fekete szárnyú jövőlátó lepke rezegteti a vezérszálakat a szárnycsapásaival odabent?
- Ebben az ágyban kipihened magad - te leszel az első, aki így tesz, de látom a szemedben, hogy nem hiszel, nem is törődsz ezekkel a szavakkal igazán, még a titkaim tudora címet is elhárítod, pedig ha tudnád! - Mindig senkinek sem lehet igaza, de a tanárod nem tévedett. Kár, hogy nem szálltam meg, mi mindent mondhattam volna a szájával, ha ennyire figyeltél rá, hogy megjegyezted ezt is! - egy gondolat erejéig eljátszom a képpel, a mi lehetett volna játék súlyos tételeivel, de aztán elfekszik előttem Darien és rögtön másra terelődnek a gondolataim.
- Te mondtad ki, nem én! - belenevetek a kétes állagú takaróba, miközben felhajtom körülötte, a sarkát a kezem köré tekerem, az anyagba burkolom az ujjaim, a tenyerem, azzal simítok végig rajta, megtörölgetem, ledörgölöm a bőréről az odaszáradt vért és ondót, a köldöke mellett a nyálammal segítek rá, végignyalva egy halvány izombarázdán. Hiába, ez zamat, nem mocsok, a fenekének partjai között nyúlkálva csókokkal engesztelem a combjait amiért megint ott jár a kezem, ahol a madár se. A vénájáról pillantok fel, megint egy kérdés! És milyen!
- Sokan, főleg a régebbi démonok a mesterüknek hívnak. Szeretem. Másoknak csak Misran herceg vagyok én, vagy egyszerűen a herceg. Őméltósága, vagy fenség, attól függően ki melyik kort kedveli. Bárhogy nevezel, kedvelem ezeket, de ha becézni akarsz engem ártatlan, piros arcú kisgalambom, akkor a magad útját kell járnod. Túlságosan tiszteltek és féltek ahhoz, hogy beceszókkal illessenek engem. Én se voltak túlságosan kezdeményező a témában. Persze, hogy elmehetsz - élesváltás, de már amúgy is végeztem, összecsomagolom a takarót az ölemben egy kis belül foltos batyunak, de a fél szemem rajta, hogy amikor a nevemen szólít rá tudjak nézni. Hát mégsem suhant át rajta teljesen amit mondtam, bár én magam is megbántam kissé hogy csak így kimondtam, most mégis a visszakérdezésétől lesz az egésznek jelentése és jelentősége. Így ettől különleges.
- Még én, egy démon is tudom Darien, hogy az együtt alvás kötődést alakít ki. Ez az én szobám. Az enyém - megnyomom a szót- és eszemben sem volt hagyni, hogy bárki más is a magáénak érezze azáltal, hogy benne alszik, ott pihen. Aki itt lefektettem, mert nyilván ilyen történik hiszen ez egy kiváló ágy, annak a meghívója az esetig szólt nem tovább. Rigolyásnak tűnhetek, amiért jelentőséget tulajdonítottam ennek, de vállalom - felnézek rá ahogy az ágy mellett rugózik, nyújtózik, a gyertyák barátságos lángfénye nyalogatja fehérebbnél is fehérebb hegekkel tarkított bőrét. Most már minden reggel ez a látvány fogadhat? Megunom majd? Elmúlik a varázsa? Milyen lesz, ha a társam lesz? Megnyalom a számat, annyira bámulom, szinte levetkőztetem, pedig nincs is rajta semmi, kimászok az ágyból a koszos takarót fogva. - Különleges vagy. De azért nem kéne egyedül sétálnod a folyosón, még korai volna, elkísérlek - kinyitom az ajtót neki. A sürgős pisilés árnyékában ez a legfurcsább legkomolyabb beszélgetés, amiben valaha részem volt, muszáj megpuszilnom a fejét, mikor hozzám ér azzal a furcsán óvatos, húzott seggű járásával.

reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Darien A. Milton


A Pokol Dél-Keleti Régiójának földi kirendeltsége - Page 5 Tumblr_mreenfC1Nh1rhe069o1_1280
☩ Történetem :
☩ Reagok :
166
☩ Play by :
Froy Gutierrez
☩ Korom :
17
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Dec. 15, 2020 1:27 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 16 ... 27  Next


You become responsible,
forever, for what you have tamed
To:  @Misran

+18Aláfekszem a csóknak és elismerően hümment a szám. – Misran, te… gazdag démonnak számítasz? Vagy nem tudom, hogy köztetek van-e ilyen, csak még sosem hallottam, hogy bárki azt mondta volna valamiről nagyon sok van neki, ha csak nem gond. – elmosolyodom és a szája alá simítom az enyém, hogy érezze csak beszélgetek, nem éppen a zsebébe túrok, de jó tudni, hogy a [s]mentorom[/s] mennyire vastag anyagilag, ha ugyan ebben a világban ez számít bármit is. Mennyire vagyok tehetős démon kurvája? Egyszer egy könyvben olvastam róla, hogy a fiatal lányok és fiúk jómódú pasikra hajtottak, hogy ajándékokkal lássa el őket és nyaralni vigye a tengerpartra, hogy mennyire nem számított semmi más, csak a pénz, megalázkodtak érte, de nem ezt teszem most én magam is? Noha nem az anyagi javakért, csakis a túlélésért teszem meg neki. – Nem tudom… ha vannak is jó angyalok, akkor biztos vannak még nem elbukott lelkek, akiket megéri megmenteni, szerintem engem már nem, mert a mélységes sötét bennem lakik, már nem lehet onnan kiirtani. – jöhet akármilyen angyal, nekem már csak Isten maga adhat felmentést, csak ő engedhet be a birodalmába, nincs az az angyal, aki értem egy fűszálat is keresztbe tenne, most élveztem bitang nagyot egy démon farkán… ugyan, nem áltatom magam.
Megrémiszt, hogy beszélgetni akar, hogy megint szavakkal fogunk összecsapni és nekem nincs erőm sem kedvem vele vitázni, szóval egyet kell értenem, de közben a félelem belém csimpaszkodik és én rettegve várom, hogy hova fogunk kilyukadni, mi olyan eshet meg, ami elrontja ezt a szépnek ígérkező együttlétet. Én képes vagyok rá, végleg elcseszni mindent.
Könnyed kis mosolyra szalad a szám, kifújom a bent rekedt levegőt, ami megáporodott a lelkemben és a körömszakadtáig sötét lény megbillen a gyomromban, meglovagolja ezt a hullámot, egészen felélénkül, ha félni kell, akkor jön, abban ő társ, azt érti, azt akarja az kell neki, az nagyon az övé. Rettegtessük a hülyét, az nagyon finom. A nevetését jutalmazom apró mosollyal. – Téged sosem kérdeznek meg, hogy vagy? Milyen napod volt? És mondd kedves herceg…- átcsap a hangom játékosba, belebújok az ölelésébe, csak ne haragudjon rám. A félelem lassan csomósodik ki a hasamból, mint az elkevert liszt. – milyen volt ma a kerékbetörés és a karóba húzottak sikolya? Jól égtek a talpak? – csak játszom, egyértelműen ennél sokkal rosszabbat is láttam, menten a labirintus elején, azóta azon agyalok, hogy kunyeráljam le azt az embert onnan?
Finoman fejet rázok, előre billentem, a tarkómra engedem a leheltét. – Nem tudom, és nem akarom elrontani, szeretném, hogy ilyen kedves és békés maradj velem, hogy tudd szeretem ezt így és félek, hogy felbosszantalak, de igyekszem megtanulni ki vagy te. – a megfelelési kényszer miatt látom a jeleket jól vagy rosszul, így vagy úgy, mert rettentően szeretném, ha tudná, hogy akarok neki jó lenni. – Én csak… nem tudom, hogy mi tartozik rám és mi nem, hogy van-e jogom… csak egyszerűen bármit is kérdezni tőled? – ki vagyok én, hogy kérdéseket szegezek neki, aki hatalmasabb erők által lett teremtve, mint azt el tudom képzelni és nem véletlen az, aki. Legendák keringenek róla és a kegyetlenségéről a büntetéseiről, arról, hogy zúzza össze az élőket és láttam angyallal harcolni, legyőzni azt, éreztem magamat leverve általa. Az erős hitem falán keletkező repedésekbe szivárgott be, mint a sötét füst. Láttam Pixeth emlékeit magamban róla… tudom milyen ő, hogy mennyire nem hatja meg mások sírása, hogy a könyörgés a fohász nem jut el hozzá, a legőszintébb szeretetet lerázza magáról.
Félek tőle, de ezt akarta nem? Emiatt zárt be. Azt akarta, hogy ne szájaljak vele, hogy törjek össze, most mégis azt érzem elégedetlen ezzel, mit hitt, mi fog történni? – Nem értem a bókjaid. – lesütöm a szemem megint, hiszen tényleg így van. – Nekem nem szoktak és olyan tudod, mintha… szóval eddig csak sértegettek ilyenekkel, megtámadtak, belém gyalogoltak, nem volta őszinte szavak és nehéz nagyon elfogadnom, hogy te tényleg velem akarsz lenni, nem tudom.. talán nem csak megdugni, de ebben persze lehet tévedek. – tétova mozdulattal nyúlok felé és végig simítom ujjbeggyel a lábszárát, nekem ez nem megy, de szeretném viszonozni a kedvességeit, hátha az megtöri jég szívét. – Most jó volt. – őszintén felpillantok rá a lábujjairól magam mellől, a lábáról, mert az volt, nagyot nyelek, fáj a torkom, mint a picsa. Reszelősen felnevetek. Elcsábítottam… el jah. Mivel? – Köszönöm, hogy veled alhatok. – féloldalas, bátortalan a mosolyom, hálás vagyok és mellé tényleg az. Hatalmas az ágya, el fogunk férni nagyon bátran. – Oh, pedig én mindig a tömeg alja vagyok, elképzelni nem tudom mit látsz bennem amúgy, de szerencsés vagyok, hogy van rá szemed. – előbb vagy utóbb valaki kurvája lettem volna, ez egy ilyen világ. Elmosolyodom, olyan szelíden, ahogy csak tudok, még a vállam is felvonom az egyiket. – Nagyon. Keveset aludtam, azt sem pihentetően inkább csak… voltam valami fura mézgás állapotban, a ragacsos sötétben nyúltak az órák. – összefűzöm az ujjaim az övével és közben ő megköszöni, amitől a szívembe csavart fúr valaki és lassan elvérezem a réseken.
A tekintetünkkel beszélgetünk, végre elégedett, nem feszítem tovább a rossz húrokat, csak őszinte vagyok, amennyire tudok. De alázatossá tett a sötét ereje. – Akkor a tied vagyok aludni is. – csak oldalról pislantok fel rá, az ujjait simogatom az enyéimmel. A simogatás mellé a számra hajol egy ünnepi, pecsételő csókkal. – Sajnos semmilyen lényeges titkod nem ismerem.- ha tenném, könnyebb lenne nekem vele, pedig nagyon nehéz. A folytatásra felpislog a szemem. Nem is értem, mi az, hogy első és egyetlen? Miről beszél? – A volt tanárom szerint jók az ösztönös megérzéseim, félek veled nem mindig. – de démonnal nem is volt dolgom még, olyan igazival, mint ő.
Őszintén felver a szívem a szavaira, a tettire, a puszikra és kérdés nélkül fekszem el, hogy megtörölgessen, ő akarja csinálni, jó, hagyom hát, pedig jobb szeretném magamnak, de nem szólok bele,  főleg, mert tudom, hogy minden érintése egy csókba fullad majd és imádom a puszijait a testem minden pontján. – van ezen minden, nem csak izzadság. – magamat hozom orbitális zavarba, amitől a fülem is becsenget. – olyan könnyedén becézgetsz, te hogy szereted ha hívnak? Mi az, ami boldogsággal tölt el? – alaposan törölget, nem fejtem ki, mennyire vennék egy fürdőt, mert elaludnék. – elmehetek pisilni előtte? – mielőtt bármit is kenünk és teszünk? Felülök az ágyon és a számat rágva felé fordulok. – Misran…. – kérdésem van mondom is menten. – Mit jelent az, hogy első és egyetlen, aki itt alhat veled? Ez nem a te szobád? – félénk a kérdés, nem kell elmondani, ha nem akarja, de a kijelentés a kifejezés… ennek komolysága van, valami olyan, amit nem értek, de szeretnék. – Mások nem szoktak veled aludni? – meg amúgy is agyfaszt kapok a másoktól, de nyilván persze…. csak rossz arra gondolni, hogy kiket kefélt meg ebben az ágyban, azonban ehhez aztán már tényleg semmi közöm nincs. Lecsusszanok az ágyról, hogy kipróbáljam a tagjaim, esküszöm mindenem nagyon nehéz, a seggem sajogó lüktetés nem fáj, azt nem lehet mondani. De nagyon kell pisilnem.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Misran


A Pokol Dél-Keleti Régiójának földi kirendeltsége - Page 5 Giphy
☩ Történetem :
☩ Reagok :
207
☩ Rang :
választott régióherceg
☩ Play by :
Michael Fassbender
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Dec. 14, 2020 4:36 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 16 ... 27  Next


"Ördögöd van angyalom" 18+
────────────── ──────────────

- Nagyon sok prémünk van és valamennyire ki is jön belőlük. Hogy tudsz ezen aggódni, ne aggódj, semmit sem teszel tönkre magaddal - újra meg kell csókolnom, a kérdéseibe rejtett kétkedés olyan törékenynek és esendőnek mutatja, csak egy gyermek aggódhat ilyen dolgokon tiszta szívvel. Egy sokszor mellőzött gyermek, aki tudja, hogy a törékeny dolgokat nem szabad összetörni, a tisztákat összemaszatolni, de ő maga karcolható, rá bármikor rákiabálhat az anyja, az apja, a testvére, félrelökhető az útból. Sajnálatra méltó látvány minden érző szívű személy számára, remélem eloszlattam ezt az aggodalmát, ami igazán el sem ér hozzám és csak bólintok neki. Igen Darien, pótolhatatlan vagy a számomra. Pótolhatatlan és borzalmasan pirult, ez már nem a kifulladtság vöröse, hanem a zavaré, vajon mit mondhattam, ami ilyen hatással volt rá?
- Egy igazi angyal kiemelne a karjaim körül, hogy visszaadja neked a szabad utad, ahol a kísértés csak egy démoni suttogás, egy ösztökélés, ahogy az őrangyal jóra motiválása sem több halvány sugallatnál - milyen meglepő, hogy ezt kérdezi, mintha nem tudná az angyalok feladatát, annak ellenére, hogy a Mennyben töretlenül hisz, az angyalok már leírták magukat az emberiség szemében. - Ezt teszik a jó angyalok - ahogy nézem őt újra felé lépkedve kedvem támad feltenni neki a kérdést, hogy emlékszik-e még a karaván utolsó óráira, Cael szétterített fekete szárnyaira, amivel lecsapott a kocsinkra, amikor rájött, hogy mi folyik itt valójában? A megkésett, kétségbeesett kísérletre, hogy kiszabadítson a karmaim közül. Rémlik-e az a fenyegető, halálos surrogó zúgás amivel a tollai a levegőt kavarták, vagy a kettőnk összecsapó erejétől felbukfencező jármű oldalán koppanó fejed az eszméleteddel együtt ezt az emléket is elragadta tőled?
- Jól lezsibbasztottalak, nem igaz? - már mikor a hajába búgok akkor jövök csak rá, hogy a remegése egyáltalán nem a felültetésének fájdalmához és nehézségéhez kapcsolódik, mert bár kimerült, ő is mozdítja magát, könnyű a teste és nem tehetetlen. Az izmai és csontjai feszes vigyázzállásba merevedetten simulnak hozzám, ahogy lenézek a gyomorszáján keresztül lendületesen bukkannak a felszínre szapora szívverései. A félelmének sós szaga áttöri az élvezkedés átható odőrjét, kicsipkésedik benne a rettegés, összeborzong, a pórusai bezárulnak, mintha hideg szél fújná a mellbimbói ágy merednek, karcolnak, biztos vagyok benne, hogyha a fenekéhez nyúlnék, most az izmai az ujjamnak feszülnének elfelejtve mindent, amit tanítottam nekik. A kérdése nyomán a gondolataim elindultak egy olyan vágányon, ahol arra kerestem a választ, hogy mit árul el ez az ő tiszta jelleméről és a törődőképességéről akárki felé, legyen az egy ártó démon akár, de most véget vetek ennek a csodálatos utazásnak azért, hogy földi problémákkal foglalkozzak. A hangjára figyelek, amibe már beleköltözött a zaklatottság, pedig percek óta csak méltatom. Valóban? Mit nem tudok a saját szavaimról, amit ő fenyegetésnek érez, mit nem tudok, amitől méreg az ölelésem vigasz helyett, amitől már elváltozott a karjaimban, pedig semmit sem akartam jobban, mint még őrizni magunknak az élményt?
- Tolakodni? - hitetlen nevetéssel bukik ki a számon a kérdés, sóhajtva ölelem magamhoz. - Nem tolakodtál, hanem megleptél - pánikhangulat a kedvemre való karmolások körül, zaklatott szuszogása felível hiába dugom a fülébe az orrom, a hajába a szám. - Nagyon nem tudod megkülönböztetni a hangulataim egymástól, nem igaz Darien? - mintha vak lenne, vak de csak rám, egy nem emberi lényre, akitől semmi jót sem remélhet a fajtája. Nem érdekelnek a sebeim. Leszarom milyen gyorsan gyógyulnak be, nem maradnak sokáig. Szöget ütött a fejemben a bocsánatkérdése és nem enged egykönnyen. - Már egy órája egy csepp harag sem szikrázott bennem, nincs semmi, amiért bocsánatot kellett volna kérned - zavarják a szavaim, tiszta sor, a nyílt, áradó szavak, kicsit magam felé fordítom a fejét, hogy megízlelhessem almakorty ízű száját. - Többek közért ezért akarlak dédelgetni, mert kellemes veled, megérdemled, és jól esik nekem. Erre ösztökél a tested és a kis puha lelked, bár ahogy szavakkal becézgetem inkább azt hiszem olyan hatást érek el, mintha ekével szántanálak fel, de majd megszokod a bókokat - bár a félelme sértés a felé árasztott kellemmel és kedvességgel szemben nem hagyom, hogy kihozzon a sodromból, hiszen annyi mindenen ment keresztül a sötétben és magányban, hogy egyetlen ölelésünk csak feltöri a kormos jeget a lelkén, de el nem olvasztja a kátrányszínű darabokat. Tudom, hogy leginkább attól fél, hogy visszazárom, egy vacsorával még nem hoztam el számára a tavaszt. Nem javítok rá a szeretgetés szóra, ez nem az az alkalom, amikor mély fogalmakat tisztázunk majd. Nem ilyen jellegűeket. - Azt is akartam, hogy jó legyen neked - megcsókolom szégyenben fürdő bordó bőrét. - El, ha mondom! - biztatom, hogy higgye csak el, de szinte komédiába illik az, ahol előbb az egyikünk, aztán a másikunk rökönyödik merevre kérdő szavakon. Az én gyengém a rám vonatkoztatott édes, gyengéd kérdés, az övé az alvás. A szoba. A sötét lyuk lecserélésének lehetősége egy igazi otthonra, mert azt hiszem ez már így zajlik majd. - Akkor ezt meg is beszéltük Darien, itt fogsz aludni nálam - nem mondok időt, nem mondok feltételt, korábban megtettem, semmit sem segített. Egyezséget kötünk ilyen egyszerű szavakkal is, mert minden tettünknek súlya van, ezt már tudja ő is, csak még nem érzi pontosan, hogy minek mekkora jelentőséget kell tulajdonítania és nem érti a dicséreteket. A hangomban a vidámságot. Talán így, hogy szembe ülök le vele segíthetek ezen, de amit én látok ebből, az álmosan pislogó macskaszemeinek kimerült hunyorítása. Ó nem beszélgetünk mi már sokáig és nem azért, mert megmosolyogni való tilalmat állít elém. Magam mellett pihennek a kezeim és a pillantása zaklatottan kóborol rajtam. Rendesen kimerítettem a tartalékait, a lehetőségeit, lerohantam ingerekkel a sötét semmi után, megjegyzem magamnak félszeg mozdulatait.
- Tömeget, amiből kiemelkedett a veled levés. A legtöbb szex után a következőre gondolok, de most inkább csak nézlek téged és azon gondolkodom mennyire nagyon lehetsz álmos? - elnyerve a kezeit simogatva fűzöm az ujjainkat össze, forró és izzadt a bőre a belső láztól, tele van zaklatottsággal, kétellyel és ijedtséggel, pedig ebben a két szóban nincs semmi rendkívüli. Ritkán tartozom bárkinek bármiért köszönettel, de nincs semmi helytelen abban, hogy ezt mondtam neki, még ha az arckifejezése olyan is, mintha szentségtörést követtem volna el. A visszakérdezése is. Mintha nem tehetne boldoggá, bár a boldog démon mibenléte valóban felvet némi kérdést, a fején bólintom el az igent. Boldoggá tett, vagy felszabadulttá, vagy reménykedővé, hogy nem volt ez az egész évszázadokon átívelő kaland haszontalan. Nyugodttá tett és békéssé, megbékéltté, de ha nem néz rám miközben válaszol én megharapom.
Ó, már itt is vannak a szemei, csak kívánnom kellett.
Mélyre szívom be a levegőt, amiben ez a két szó megfordult, lobot vetett és kiterítve megmutatta dicsőséges szárnyalását. Nagyon szeretné. Nem akarom elrejteni az elégedettséget a szemeimből, amikben úgy kutat, mint egy kíváncsi kisgyerek a karácsonyi ajándékai után, lelkesen, bár bizonyos fokú beletörődéssel sejtve, hogy májusban nem sok esélye van arra, hogy azt találja, amire vágyik.
- Nagyon szeretném - felelem az ő szavaival, ugyanazzal a fogadalmi elrendeltséggel, amivel ő mondta őket, azzal az áhítatos kívánsággal, amit hallani véltem a hangjában, vagy csak képzeltem, de már itt van, nem vonom vissza. - Akkor ebben is megegyeztünk - megsimítom az arcát lassan, csak a szemét nézve látom remegő száját, az árnyékomat, ahogy belepi a testét amikor még közelebb hajolok, hogy elérjem az ajkait, megcsókoljam puha esküvéssel. - Milyen érdekes, hogy pont ezt mondtad, mintha öntudatlanul ismernéd minden titkomat - a gyertyalobogás ritmusára vibrál a suttogásom a száján - Az akarsz lenni, akit magam mellett tartok éjszakára, de nem úgy fogalmaztad meg, mintha az éjszakát szexszel töltenénk ezt az időt. Mintha a zsigereid megsúgták volna neked, hogy az első és egyetlen leszel, aki pihen az ágyamban, aki velem maradhat akkor is, ha már csak pihen, szunnyad és álmodik. Remélem velem álmodsz megint - az orrhegyére puszilok, hogy magamba fojtsam végre az igaz szavakat, amik úgy hömpölyögnek elő, mintha el akarnák mosni Darient. - Feküdj el kedvesem, megtöröllek ezzel a takaróval, amit amúgy is összeizzadtunk - és akkor finoman fogalmaztam - aztán bekenlek és alhatsz, mert azt hiszem nagyon rádfér és reggel... nem tudom mi lesz reggel, de jó lesz.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Darien A. Milton


A Pokol Dél-Keleti Régiójának földi kirendeltsége - Page 5 Tumblr_mreenfC1Nh1rhe069o1_1280
☩ Történetem :
☩ Reagok :
166
☩ Play by :
Froy Gutierrez
☩ Korom :
17
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Dec. 14, 2020 10:44 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 16 ... 27  Next


You become responsible,
forever, for what you have tamed
To:  @Misran

+18Első blikkre azt gondolom, hogy viccel velem, biztos vagyok benne. Aztán persze nem, nem teszi. Szerinte nekem valóban könyörögném kéne azért, hogy tegye be, de megtettem már neki ezerszer abban a három hétben sírva is kértem, dühösen is, csak ne hagyjon magamra, mert a sötét felzabált engem, minden kis porcikámat, most pedig már örökre bennem lakik, kitörölhetetlen intenzitással. Csak pislogok kettőt rá. - Oh. Valóban, azt is kérhettem volna. - de azért, hogy elélvezzek, elélvezhessek esengett a testem. Azt hittem, hogy megértette a rejtett utalásokat, de ezek szerint ő szereti hangok formájában is tudni. - Megjegyeztem. - halk súgott vallomás, mert tényleg megjegyeztem, ha ezt akarja, ezt kapja majd tőlem. Tiszta sor, nem lehet ebből vitát kerekíteni és nem is akarok, csak alá simulni és ébren maradni, mert azt érzem kötelező, de közben majd leragad a szemem. Puha kis érintések a szájával, beleborzongok a légvételek sűrű szenvedése közepette. Olyan kedvesen simogat, kényeztet, ami nekem nem fér össze azzal, aki ő maga. A durvaságával, a kegyetlen démonnal, aki hosszú hetekre a sötét rabjává tett és a lelkem összezúzta, kimozdította belőlem az utolsó ellenállás morzsákat, hogy most alá simuljak engedékenyen, összetörten. Már soha nem leszek a régi, de annak nem is volt értéke. - Csak olyan puhák ezek a prémek… és én nem tudom tisztíthatóak -e? - aggódom, mert talán az én dolgom lesz a saját, illetve az ő mocskát kisikálni belőle és én nem értek ehhez. - Pótolhatatlan lennék? - elgondolkodom ezen egy pillanatra, míg magamhoz ölelem a démont és biztos vagyok benne, hogy ez pillanatnyi állapot, pár nap, hét, hónap és talál valakit helyettem és a sötétben összeomlasztott fiú valaki másnak a farkán fog csúszkálni, ki tudja kin, mikor és hol. A tragédia nem tör most közel hozzám, mert pár napom addig biztosan van, de itt a dolgok percről perre változnak, nem bízhatok senkiben és semmiben. Az apró kis puszikat úgy viszonozom, ha van hova közben majd elalszom a puha melegben, a kielégült sóvárgásban, a testemre lassan hűlő verejtékben.
Elönt a zavar pírje, hiszen a démon udvarol nekem a szavaival, a szájával és nem csak a kimondott dolgok erejével, de a csókokkal, a lihegéssel mindennel, talán meg sem érdemlem, hiszen nem vagyok én senki, aki bármit is tett volna ezekért, csak szenvedve vergődtem és kínlódtam alatta, csak vadul burjánzott a vágy belőlem, de azért meg ő dolgozott meg és nem más.
Magamra hagy a prémeken, nehezen mozdulnak a tagjaim, mintha minden testrészem betonból lenne, az ereimben pedig tapadós viasz folyna. - egy igazi angyal? - elnevetem magam és felé fordul a fejem, a szemeim égnek az álmosságtól, a kisírt könnyektől a torkomban dobog a szívem, majd kiszakad az is, pedig nem szorított olyan erősen, de tudom, hogy hófehér bőrömön kékelila lenyomatokat hagyott el. - Mit kezdene velem egy angyal? - elgondolkodom rajta egy pillanatra, csak nézzen rám, itt fekszem a pokol bugyrában, az ágyán, a testemen a nyomaival, a testemben az élvezetével, a sajátommal a hasamon, az izzadságával a bőrömön, a harapása a számon, a csókjával szerte szórva, mégis… mit kezdene velem egy angyal? Leköpne, maximum. Torkot köszörülök, hogy legyen hangom, azért az cudar. - Ettől szerintem nem kell félned. - előbb attól, hogy megkattanok és én magam is démonná serdülők. Nehezemre esik ébren maradni, gondolkodni értelmesen, akkor is, ha utána fordulok, ha küzdök érte, hogy ne szunnyadjak el. Ólom nehéz tagokkal csak fekszem az ágyba olvadva, még lüktet bennem a farkának lenyomta, a szívemben a lökései, de lassan csillapszik a pörgés körülöttem.
Beszélgetni?? Felvillan a félelem az agyamban, a rettegés újult erővel verdesi a bordákat a szívem mélyéről? Még soha nem jöttem ki jól belőle, ha beszélgettünk. Az agyamban kipattogzik az elektromosság, a hajtövekbe úszik fel és a rémület belőlem terjed szét. Beszélgetni? Csőbe fog csalni, meg fog büntetni, visszadug a sötétbe megint hosszú hetekre, hibázni fogok, mindig megteszem. Minimálisra kell szorítkozni a szavak mezején, keveset és okosat, a rémület markolássza a gyomrom. Éberre riadok. Halkká szelídülök még jobban, nem hibázhatok, tilos és tudom, hogy ezt keresi bennem. A félelmem felbűzlik.
Hiába lesz a téma a seggem és pirulok agyig, ez már itt ragad, ez az óvatoskodás. - Nem, szerintem sincsenek, köszönöm, hogy bekened. - a remegés megmarad bennem, de jó lenne valami, ami lehűtené a lüktetést. Hálás vagyok, hogy segít felülni, de nagyon igyekszem egyedül, hogy ne mondja azt rólam puhány vagyok, hogy nem tud velem mit kezdeni és nem is kellek. Feltolom magam amennyire tudom, mégis a keze tart. Beszélgetni… vissza fog zárni. Butát kérdezek, ledermed. A szívem felüti a taktust, felvetődik a torkomba, ami amúgy is fáj. Rosszat kérdeztem? De csak… A félelem megint itt áll lábujjhegyen. Kitágul a pupillám a gyér fényben, de olyan szinten félek tőle, hogy már nem is vagyok szomjas. - Igen. - lehelet vagyok, félő súgás, remegő száj és izzó test. Pedig csak azt kérdezem, hogy van.
Jobban kiszárad a szám. Kérjek vajon bocsánatot? - Ne haragudj, nem akartam tolakodni. - ha ez az, nem baj ha nem, én bocsánatot kértem. Közben feltűnnek  karomlások is, a pánik újult erővel rúg bennem. Hiába csitít, én már félek. - Igen? - nagyot nyelek. - Olyan gyorsan? - nekem hosszú napok, míg a markolása megszűnik, a harapása a számon még több. Hiába mondja, hogy fantasztikusan érzi magát, én hangosan szuszogok a félelemtől. Összekarmoltam...Nyugtat a csók a hajamban a segítsége, az, hogy mögém ereszkedik, de erős akarok lenni, hogy ne mondja azt, nem vagyok elég neki. Kínzottan tartom meg magam, kivégeztem már az energiáimat. Mélyeket kortyolok a kupából, amit romantikusan ketten tartunk, de én már félek. A nyeléseim hangjára is figyelek, hogy ne legyek mohó és hangos, ne bosszantsam fel. - Dédelgetni? De hát… miért? - nem értem, de a zavar szerte siklik bennem, mint egy halom gyík, amikor felemeled a nagy követ, ami alatt szunyálnak és aztán szerte spriccelnek. - A tied vagyok Misran. - mik a jó válaszok? Mik? Valaki mondja meg. Mit kell erre mondani, hogy elégedett legyen. - Jól esik, hogy szeretgetsz. - ha ez a dédelgetés egy szinonimája, ha nem, talán elnézi nekem, most jó a kedve. - Nekem is nagyon jó volt most veled. - tény és való, csak ettől ne öntene el a szégyen mélyről és túl intenzíven, hogy ne üssön ki a bőrömön, míg a démon forrón mögöttem ül, a testére akarok felolvadni, de nem merek, pedig lehet, hogy jó pont lenne.
Halkan felnevetek, pedig nem is mond vicceset, olyan törékeny a démon kedve. - Elcsábítottalak? - ha eddig zavarban voltam ez most felülír mindent, összecsuklik a hangom. Én nem is tudok csábítani, nemhogy őt, azt sem tudom, hogyan kell.
Most én merevedek meg döbbenten, hátra fordul a fejem, majd kitörik a nyakam. - Igen, nagyon jó lenne itt aludni veled. - végre nem kéne félnem és ha megbasz még kétszer, nos megéri, ha ez ilyen marad, ha nem szaggat szét, nem csinálja úgy, hogy belepusztuljak a fájdalomba, de fedezi a hátam, míg elalszom, amiatt megéri. Az ajánlata mégis teljesen meglep. Kimászik mögülem, a kupa az éjjeliszekrényen koppan és ő szembe helyezkedik vissza velem, míg én próbálom a tagjaim úgy csavarni, hogy ne üljek pont a seggemen. Az álmosság súlya minden pillanatban lehúzza a szemem. Elhelyezkedek és helyet adok a démonnak is magam körül. Most jön a beszélgetés? Rémülten ver a szívem. Forró puszi a térdemre, neki ezek olyan zsigeri mozdulatok, ezek lennének a dédelgetések? - Meg ne köszönd. - teljesen össze zavar. Elönti a testem még jobban a pír, már azt sem tudom, hogy hova legyek zavaromba, megmajszolom a fülcimpámat az ujjaimmal. Bámulok a hasára, az ölére, rá, és majd felrobbanok olyan mélységesen összenyom ezekkel a szavakkal. Ki vagyok én, hogy ilyen kedves velem? - Mit jelent a sokféle kielégülés? - nyikorognak a szavak belőlem, fú de melegem van. Mégsem akarok rosszat kérdezni, beszélgetni sem nagyon, eldőlni akarok és aludni egy hatalmasat, de ezt osztotta a démon ma lapjárásnak. A kezébe adom az enyémet. Az ujjaim is forrók, olyan gyorsan teker a szívem. A teste felém magasodva, minden tekintetben befed, az energiáival is. Lihegek megint. Köszönöm Darien… felkapom a fejem és azonnal hajtom is vissza, jó ég. Leég a bőröm. - Boldoggá? - felnyekken az ismétlés belőlem, rosszul hallottam? Lehet egy démont boldoggá tenni?
Folytatja… pedig zúg a fülem és a kérdése egyenesen gyomrom üt, nincs időm gondolkodni, de kedvem lenne visszakérdezni, hogy arra gondolsz, felejtsük el, hogy elraboltál, megerőszakoltál többször is és aztán bezártál? Komolyan erre kérsz? Erre kér. Felpillantok rá és azon kapom magam, hogy - Nagyon szeretném. - és tényleg. Borzalmasan. Elfelejtek neki mindent, ha nem bánt többé, ha a szex jó lesz, mint most, ha tudna kicsit szeretni engem, ha “babusgatna”. De hiszen megadja. Kérhetnék. Ne zárjon többé be, de lehet ez egy csel. - Ezt szeretnéd? - felcsuklom idegességemben, a tekintetem az övébe fúrom, mint egy félős kutya a sarokból, akinek azt kéri a megalázott tartás,a hogy ne bántsam, mint előttem bárki, én meg képtelen lennék rá. - Nagyon jó lenne, így folytatni, szívesen lennék, aki boldoggá tesz, akit…. magad mellett tartasz éjszakára. - sok..sok Darien, lassan, csitulj le! Remeg a szám. Nem akarok rosszat mondani, de akarom a démont, kell nekem, akarom így, ilyen forrón és gyengéden, akarom, hogy megsimogasson, hogy csókokkal lepjen el. A lehetőségtől felizzik a bőrömben a zavart szégyen, mert erre vágyom és ez nem tisztességes, emiatt leszek tele reménnyel. Lehet ez jó? Vajon tényleg erre vágyik? Jutna rám néha egy kis ideje? Ha nem cseszem el és nem baszom fel, akkor lehet nem fog bántani? Lehet egy a sorban a sokból, akihez gyengéd?
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Misran


A Pokol Dél-Keleti Régiójának földi kirendeltsége - Page 5 Giphy
☩ Történetem :
☩ Reagok :
207
☩ Rang :
választott régióherceg
☩ Play by :
Michael Fassbender
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Dec. 11, 2020 6:27 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 16 ... 27  Next


"Ördögöd van angyalom" 18+
────────────── ──────────────

- Például azért, hogy berakjam is könyöröghettél volna. Vagy az elélvezésért. Ó igen, ha nem lennék ilyen mohó és nem bolondítottál volna el ennyire, azért könyörögtél volna, nem holmi kihúzásért! - ábrándozom el felette, végigsimítva a szemöldökén. Még az is nedves! Így őrzi magában az elmúlt idő emlékét ami még nem is fakult bele a memória színes folyamába, hanem szó szerint eleven lüktetés mindkettőnkben. A farkam hiányolja a testmelegét, az ondóból és nyálból rakott ragacsos fészkét, amiben megágyazott magának odabent vértelenül. Büszke vagyok magamra. - Ne törődj vele, minden, ami a matracot borítja összekenhető, azért van ott. Pótolható. Kivéve persze téged - puszikkal barangolom be lihegő ajkait, ahogy kapkodja a levegőt és szedem el előle én is örökmozgóvá tesszük a fuldoklásunkat, muszáj elmozdulni róla, de a mosolya alig enged le kacajtól hullámzó mellkasára.
- Egy kis csoda vagy - laposan nyalom meg a szegycsontját, a vér maszatkáit takarítom róla, amikkel én pecsételtem végig, szusszanva hagyom jóvá a sohanapjára tett ígéretét, mert én aztán el nem küldöm, el nem küldhetem, kölyökíze fogságban tart, addiktív mint a kávé, a dohány és a szex, de még ezeknél is mélyebb szinten hat, a jó hedonista mögül rántja elő belőlem a gyönyörködő szemlélődő rest démont. Milyen jó most így! - Félek, hogy amíg nem figyelek rád leszáll egy angyal az égből és elragad. Szörnyű lenne. Rettenetes - felelem neki könnyű szóval, talán a reménytelenségét és kiúttalanságát palástolta ezzel a kérdéssel, de nem az a lényeg, hogy ő hova menne. Az a lényeg, hogyha nem volna itt hiányozna a baldachin sötét öleléséből, az ágyon hagyott forró helyem mellől kiterülve karcsún. Mint egy kis béka. Egy szexi, vonzó, sovány, kis húst növesztett nyurga béka. Megcsókolom és herceg lesz benne. Én magam.
Érzem, hogy engem néz, nagy kék szemei követik minden egyes mozdulatomat, amivel kiszolgálom őt, de nem tudja, hogy ezt jelentik ezek a tettek. Olyan romlatlan bájjal hever ott a takarókon, prémeken és a feje alá szorult párnán, mint egy régi festmény álmodozó pillantású főhőse, akinek gondolatait még évszázadokkal később is találgatták a tudósok, de én tudom, mert ott voltam és megkérdeztem. Megteszem most is, akarom, hogy szóljon, halljam gyenge hangjában a szorítás okozta torzulás mögött az elégedettséget, ami magfényes hasán is ragyog.
- Hamarosan alhatsz kedvesem, csak még egy kicsit szeretnék beszélgetni veled - szinte tapintható a küzdelme a kimerültséggel, ráfér, hogy megerősödjön, gondosan figyelem, felsóhajtva a pír láttán, ami elfutja édes tanúvallomást téve amellett, hogy bár kívül-belül bejárta a kéj és kellem, attól még az ártatlanság hímporát nem vertük le róla egészen. Még van belőle rajta, nem is kevés. - Ha sajog, akkor be fogom kenni, amikor egy kicsit már megnyugodtál egy krémmel, ami hűsíti és zárja a sebeid, ha vannak. Remélem, hogy nincsenek - felé lépkedek, mellé ereszkedem, mögé nyúlok és beledermedek a kérdésének mikrovalóságába. Hogy én hogy érzem magam? - Nem is tudom mikor kérdezte ezt valaki tőlem Darien. Tudni szeretnéd hogy érzem magam? - hiszen ezt tette, de a hitetlenkedésem körbeöleli, mint én magam azokkal a véres kezekkel, amiktől megdöbben és rögtön eliszkol. Az erőszak látványa, az öntudatlan tetteiben forrongó indulat félreértelmezése történik, sissegő hangon csitítgatom, mint egy kapálózó macskakölyköt ami drótcsapdába lépve úgy küzd az életéért, hogy közben egyre jobban veszélyezteti azt. - Nincs ezzel semmi baj. Szerető kis karmolások voltak, téged is összevéreztelek, de mire kettőt pislogsz ezek a sebek elmúlnak kedvesem. És fantasztikusan érzem magam. Élvezem a lüktetésüket is a bőrömön, mert rád emlékeztetnek és az ölelésedre - belecsókolok a hajába, miközben nehézkesen próbál felülni fél kézzel feljebb segítem, közben tartom a kupát, nehéz, nem bízom rá, még úgy szuszog. Mögé ülök, a lábaim kinyújtom mellette, a testemmel támasztom a testét, még akarok belőle, még, még, még nem volt elég ennyi érintés. - Csodás volt veled, engedd meg, hogy még egy kicsit dédelgesselek, ha csak ennyi segítséggel is, hogy fogom ezt a kupát - súgom a fülébe áruló hangon, ő tesz szívességet nekem azzal, ha enged a gyengeségnek, nem én neki, nah, Darien, így már jobban tetszik? Az ujjaim az övéi fölé simítom, a tenyeremben érzem a porcokat amíg kortyolgatja az édes levet, mint egy madárfióka. Az alma illata édesen csalogat, olyan, mintha izzadt hajának volna ilyen aromája, amibe belecsókolok.
- Vehemens, mohó démon vagyok és te szörnyen elcsábítottál. De kipihenteted magad itt nálam, az alsó szint szobái ilyen ítéletidőben amúgy sem biztonságosak, de még a konyha és a tróntermem sem. Aludnál itt? Velem? Nálam? - duruzsolom megkérdezve most, mielőtt felkészülne lélekben a távozásra, bár megindult amúgy is, hagyom, hogy próbálgassa az erejét, a fenekét. Addig is látom hogyan mozog, óvatosan és kimérten, csalogatva magához, hogy vessem rá magam újra, a számat beharapva küzdök a késztetés ellen, hogy ne tegyem. Az éjjeliszekrényre helyezem az ital maradékát, szemből kúszom fel az ágyra. Nem is tudom, hogy üljek le anélkül, hogy nyomasztóan fölé magasodnék, látni akarom az arcát és érezni is a bőrét a bőröm alatt, hezitálva támaszkodom szembe vele. Bizonytalan, halk kis hangjára egy mosollyal felelek, felhúzott térdét csókolom meg elé támaszkodva, köré vetem a lábaim, nyújtott lába felett sátrazik az egyik térdem, a másik felhúzott lábszárának támasztom hasonlóképpen felhúzva, hogy megtámasszam ezt a sajátos tartását. Körbevesz minket az együttlét szaga, telelihegtük a szobát, elég meleg van, az ablakra szegezett deszkákat ostromló szél és eső még nem hűtötte le a falakat, csak ő van, én és a rendeződő légvételek között lobogó gyertyák. Hogyan lehet minden ilyen idilli egy démonherceg szobájában?
- Igazság szerint a Mennyben voltam Darien, pedig nagyon sokféle kielégülést ismerek. Igazán illene megköszönnöm ezt neked - a kezéért nyúlok, lehajtott feje alá hajolva megcsókolom az arcát, a járomcsontjára húzom a szám, aztán a szeme sarkára, felfelé emelem édes alázatba tolt fejét, ehhez az együttléthez nem kapcsolhatja elrabolt, szolgasorú életének szomorú passzusait. - Köszönöm Darien, hogy ilyen jó voltál hozzám. Nagyon-nagyon boldoggá tettél, nagyon ügyesen és készségesen viselkedtél. Gondolod, hogy tudnánk erről az alapról indítani a társas kapcsolatunkat és az egymáshoz való viszonyunkat? - felemelt kezünkkel az arcoldalán simítok, kissé feltolom az állát, szeretném, ha a szemembe nézve igent mondana. Ha a közeledésem örömet okozna neki.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Darien A. Milton


A Pokol Dél-Keleti Régiójának földi kirendeltsége - Page 5 Tumblr_mreenfC1Nh1rhe069o1_1280
☩ Történetem :
☩ Reagok :
166
☩ Play by :
Froy Gutierrez
☩ Korom :
17
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Dec. 11, 2020 10:56 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 16 ... 27  Next


You become responsible,
forever, for what you have tamed
To:  @Misran

+18Lihegve, kielégülten, kimerülten terülök ki, sajogva fáj a seggem és a bordáim között a szívem, rajtam a démon, a nyakamba lihegi a forróságot. Gyűlölöm ezt az érzést, ezt a teljességet, ezt a kitöltött, buborékmentes, lázas folyást, amitől a boldogság hullámai felpúpoznak a fejtetőmig és onnan nyalnak végig a testemen. A hála ezer színnel indigózza le a valóságomat, a sajgó gerincemben még ott dorbézol a jó fogalmának egy másik szintje és még mindig azon agyalok, hogy jól eset? Jól.
A drágám jelzőre  felszusszanok, mert a démon nem rejti véka alá, hogy szépnek lát, sőt mi több kívánatosnak, a rajongása ki van téve az ajtó elé, és én bele ütközöm, de nem hiszem el, pedig a lábujjam beverem belé olyan fix. – Másért kéne könyörögnöm? – megtanulom a kedvéért, ha cserébe nem tesz vissza a sötétbe ezzel a fura lénnyel, ami most kéjelegve ragadozza ki a szervezetemből az élvezet burjánzó ereit.
Hálásan nyikkanok fel, ahogy kicsusszan belőlem és végre az izom pulzálva zárni tud, nem feszengek már rajta. Préselem magamból a váladékát és szégyenkezve lesütöm a szemem. – Összekenem az ágyad. – súgom rekedt hangon, mert a torkom fáj, bár nem elviselhetetlen, de érzem, hogy megszorongatta. Másrészről mi minden lehet ebbe az ágyba kenve?
Beleliheg a számba én az övébe, a lábam elnyúlik, ténylegesen kimerülten eldobom minden tagom és a mosoly marad a számon, a harapások fájásában, a csókjai tüzétől ajzottan, vér ízével a számban. Szavaira felpillantok rá, a lehunyt szemhéjaim mögül.. el tudnék aludni, ha a szívem nem zavarogna hangosan és gyorsan. – Csoda lennék? – megvadulok, miket nem mond a szép szájával? Elnevetem magam, kellemesen simulok fel a prémekre és rá, míg a szája a mellkasomon barangol. – Ígérem, nem megyek, ha csak el nem küldesz. – akkor megyek, ha kitesz, sejtem ki fog, hogy átvegye valaki a helyem a farkán, csak ne… de abba a szobába, csak ne csukja rám az ajtót, mert ha választanom kell, hogy a sötét és a bogarak, vagy csak a sötét… nem hezitálok. Azonban a fénytelenség nem barátom most. – Hova is mehetnék Misran? - utána fordul a fejem lustán, de másom meg sem moccan, csak a mellkasom emelkedik vadul levegőért küzdve. Figyelem és irigylem a ruganyos mozgását. Milyen szép… vagyis nem kéne erre gondolnom. Odakint zord szelek járnak, idebent ellenőrzésmentes gondolatok, de már érzem, hogy kerülget a meghátrálás, amit most nem engedhetek magamba, nincs helye, meg akarom ezt élni, úgy, ahogy van. Jól, jónak. Muszáj a démonnal jóban lennem és ő nyit felém, szépnek hív, drágámnak… mintha valósan számítanék. – Igyekszem. – de a szemem majd leragad, mozdulni is képtelen vagyok, a beszéd is fáj, a  légzés is, a nyelés is, de nem elviselhetetlen, nem kell vele úgy küzdenem, mint egy torokgyulladással. – Mmmm. – rányalok a vértől nedves számra. – Kifejezetten jól, majd felrobbanok  belül, de a seggem sajog. – ahogy kimondom elönt a szégyen pírja, nem múlik el soha már? Oldalra pillantok róla, a serleg után nyúlok. – Te hogy érzed magad? – érdekel, hogy van, milyen volt neki velem így, hogy nem rúgtam le magamról. – Véres vagy. – döbbent a hangom, én voltam, jesszusom így összekarmoltam. – Nem… nem akartam. – lehet észre sem vette most hívom fel a figyelmét rá, a testem védekezően összébb zár, a combjaim is becsukódnak, a farkamban idegesség dobol a szívem, megint fellüktetek, a szemem is fáj, ahogy szégyenkezve végig pillantok a szétmart karján. – Fogom. – ó hogyne, sosem volt még serleg ilyen nehéz, sőt a kezem felemelése sem, mégis megpróbálok felülni, végül a kezem nyújtom neki, hogy húzzon fel. Vicsorog a szám, nem fájok, de még mindig olyan, mintha keményen verné magát belém, még érzem magamban őt. Végül hagyom és hálás vagyok, hogy megitat a keserűd-édes lével. Alma… úgy szeretem. Fájósan, de nagyokat nyelek, félig ülő helyzetben és olyan jólesik. Elhúzom a szám, elég volt, már ettől is lihegek. – Szörnyen kifárasztottál. – halk a hangom mosoly van benne, de nem vagyok olyan bátor már, mert, ha rosszat mondok, ha rám morog, ha csak úgy dönt, akkor visszaküld a sötétbe és én nem akarok oda visszamenni. A kis sötét lényem elnyugszik a mélybe, ő bezzeg alhat.
Kínzottan felülök az ágyon, felhúzom a remegő lábam a másikat elnyújtva hagyom helyezkedek, hogy ne üljek pont a seggemre teljesen, hanem kissé oldalra. Erősen agyalok, milyen beszélgetést kezdeményezzek a démonnal, hogy lássa ébren vagyok, közben majd leragad a szemem, hogy van energiám, ami nincs. – Te jól érezted magad? – egyértelműen igen, de nem tudok gondolkodni, nem tudom mi nem kényes téma, amiről beszélhetnénk, a gyertya lassú fényében a szoba magára vonná a tekintetem, de most képtelen vagyok tárlatot nézni. Kissé lehajtott fejem tele alázattal, igazából rá sem merek nagyon nézni, összekarmoltam és azt akarom, hogy tudja behódoltam, az övé vagyok.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Misran


A Pokol Dél-Keleti Régiójának földi kirendeltsége - Page 5 Giphy
☩ Történetem :
☩ Reagok :
207
☩ Rang :
választott régióherceg
☩ Play by :
Michael Fassbender
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Dec. 10, 2020 3:19 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 16 ... 27  Next


"Ördögöd van angyalom" 18+
────────────── ──────────────

- Olyan szép vagy - vallom tele rekedten elnyújtott kiáltással teli nyálhabos száját, az arcán a fulladásból felköhögött sűrűbb, mélyebb slejm csordogál, a haja tapad, hiába fújtatom tele a füle mellett kéjelgésemben már képtelen arra, hogy ellebbenjen. Bor, testbelső, savak és vérszaga van csókízű bőrének, az izzadtság mindkettőnkön újrarajzolja a körvonalakat, fürdünk egymásban, mint ondó borítaná az egész testünket.
Belülről talán így is van, főleg ő, aki érzéki önmegtartóztatásban töltötte az elmúlt heteket, megfosztva magát minden vigasztól kiéhezetté lett és most én, csakis én adhatom meg neki az örömöt, a gyönyört, a kedveskedést, az érintések örömét. Most és mindörökké.
Ziháló, nyögdécselő hajótöröttként kapaszkodik a vállaimba, vergődő teste alattam, rajtam, körülöttem a háborgó hullámzás, csúszkáló ujjai közé érkezem, az izmaim felfalják a fogását, nem akarom lerázni, bele akarok bújni, de lehetetlen összehangolni kétféle csapongásunk kétségbeesett ritmusát. Csak ütközünk és ütközünk és ütközünk és minden hozzám törleszkedő összecsapódásunk után csillagrobbanások sziporkája szakítja át a szobameleg belső félhomályát, megtöltve a bensőséges bizalmas, lihegéstől zajos légkört szikrákkal, fehérséggel, belső zajjal, a felcsavarodott idegek sistergő kiégésének füstjével. Kontrollt vesztett hangokkal, az övével és az enyémmel, belefojtott kiáltással, megsemmisüléssel, hörgéssel, szorítással a farkán, amit a mozgatása újra a tenyerembe ugraszt, újra és újra, annyira megmarad bennem ez a ritmustalan, kínlódó vergődése, hogy tudom, már soha nem szabadulok meg tőle, ez megmarad nekem a gyönyöréből, minden mást elsöpör az enyém. Morzsákat hagy maga után, a remegésem emlékét ami benne fullad el, az utolsó csípőmozdulatok nyűgösségét amivel belepréselem az összes magom, a várakozás összes feszültségét, amit nem enyhített ezeregy érintés, aktus, simogatás, Acose, Cael, Misha és tucatnyi név, amik elhalványulnak a suttogás mellett, ami csak annyit lehel a nyakába, hogy Ash, de ezzel el is mondtam minden örömöm. És Erik örömét.
Emlékszem még a kis fröccsenésekre is a hasfalamon, de alig Darien vergődésére, a szorítása a vállamon még az ocsúdás álomszerű pillanataiban is fájóan ég. A sikolya csak távoli visszhang, mintha lett volna, de a saját hallásom sértette fel fékezhetetlen zihálásom, széttördelte a nagyívű hangot, amit csak halványan őriz az emlékezet, így volt, vagy csak az éles légvételei tűnnek olyan sikolyszerűnek a kinti széllel együtt? Élvezett már a karomban, de most olyan egyszerre készültünk el, hogy nehéz szétválogatni ezeket az emlékeket éppen úgy, mint a szerveinket, főleg, hogy rest vagyok rá és elpilledek rajta a feje mellé ejtett fejjel, a karom ölelésében. Szinte bűn ekkorát élvezni. Komolyan. Bűn. Mindketten a Pokolra jutunk és így is való, morranva nevetek a gondolaton és meglepetten a könyörgésén.
- Egy kicsit megkésett az esdeklés drágám... - szuszogok a szavak között, nehezemre esik megmozdulni - de elkésni sose tud - ez a gyalázatos igazság, olyan mélyen dalol, a ritmusos szavak még engem is köteleznek, nem kell bírnia a képességemmel ahhoz, hogy úgy kérjen amit teljesítenem kell, csak olyan nehéz a farkáról a csípőjére futtatni a kezem. A combtövébe fogok, leoldott lába utat enged, végigsimítok a csonton, lassan mozdulok meg most, hogy kivonjam belőle ellankadt tagom. Méltatlankodva morranok, pedig a csókja megvigasztal, a szája a számat hívja, de a nyelvünk alig találkozik a peremeken levegő után kapkodva, éppen csak átnyalunk egymáshoz látogatóba, körbenevet, magához ölel, szorosan, mintha most ő akarná a lelket kiszorítani belőlem, drága gyermek! Játékszer vagyok a kezében úgy érzem, hozzá simulok, mintha ő lenne a menedék a gyönyör utána magány ellen, a védfal ami elválaszt a kiüresedéstől. A hangja betölti a teret, ami bennem üresen zeng, Erik lelkét már elkoptattam és ami utána maradt sose lakom be egészen, de itt a fiú és a hangjától tele vagyok elégedett gondolatokkal. Hogy nevet! Szétvetett karjainak és lábainak szentségtelen démonidéző csillaga felett támaszkodom és a szíve fölé csókolom a nevem.
- Félek hogyha elfordulok, hogy inni adjak neked semmivé foszlasz, beleolvadsz az ágyba, vagy eltűnsz, mint a csodákkal lenni szokott. Ígérd meg, hogy nem mész sehova Darien - húzom az időt, mielőtt feltápászkodnék róla. Friss vízzel nem kínálhatok meg, de némi almalé maradt itt a kancsóban, noha meleg, édes és savanykás egyszerre, tiszta íz, amivel nem csak a szomjúságát csillapíthatja, de talán némi energiát is nyer, bár aki így tud szorítani!
- El ne aludj - az asztal sarkához lépek, az egyik múzeumi ivóserlegbe töltök neki, ami a halál angyalának jelét viseli. Baljós, de kecses alkalmatosság, illik a bolond nevetésű fiúhoz, aki az ágyon vár rám, a legmegilletődöttebb démonra, aki valaha is erre járt.- Hogy érzed magad a szomjúságon kívül? - a gyönyöre nyilvánvaló volt, de ahogy csökken benne az ajzottság kiderül, hogy mit tettem vele, lappang e karcsú, használt testében alamuszi fájdalom, ami arra vár, hogy leleplezzük és szétrombolja az örömünk. - Tessék, almalé - feltámasztom őt, a szájához érintem a peremet, ha nem veszi a saját kezébe, mert most még ezt is lehet neki. Most mindent lehet. Mindent ami szép.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Darien A. Milton


A Pokol Dél-Keleti Régiójának földi kirendeltsége - Page 5 Tumblr_mreenfC1Nh1rhe069o1_1280
☩ Történetem :
☩ Reagok :
166
☩ Play by :
Froy Gutierrez
☩ Korom :
17
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Dec. 10, 2020 12:50 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 16 ... 27  Next


You become responsible,
forever, for what you have tamed
To:  @Misran

+18Kifulladt elvadult tekergőzésem marad csak alatta, ahogy felolvadok a testére és elveszek belőle mindent, amit nekem adhat. A behatolása, felívelése a testemben, a lökések sokasága és intenzitása már nem jár semmilyen kellemtelen nyomással, már csak van, kitölti a testem, mindenem. A démon lesz a levegő, a forrón sugárzó vonaglás felettem, nem tudok másra figyelni, nem tudok befogadni semmit, a szoba megszűnik körülöttem, az ágy rököny nyikkanásai, a párna a fejem alatta, a prémek simogató puhasága és felettem a kemény, izmos test, a lihegő szája.
A démon kéje belém olvad, szégyentelenül karolom magamra, a levegő vendég a szakszervezetembe, könnyen jön és nehezen megy, szinte belém tapad, megragad a tüdőmbe és csak ő képes kipréselni, ahogy intenzív döféseivel kilöki belőlem, a vért a szívemből felfacsarja az agyamig, mintha kifolyna belőlem minden centije. Nincs már más csak ez a primitív szex, ez a nem valóságalapú, de élvezetre bomlasztó egyesülés, aminek talán én érzem túl nagy jelentőségét, neki nyilván egy baszás a napi sokból. Én veszek el benne és lényegülök át valami egészen mássá valakivé, aki élvezi, hogy a seggét dugják, noha nem lenne szabad, sőt ez kifejezetten tilos, noha maga a biblia szó szerint nem is említi, sőt talán, csak a szeretetre koncentrál.
Lihegve dobom a fejem hátra, kikanalazom a levegőt a térből és a lábaim görcsbe rándulnak, a két talpam a plafon felé fordul, a lábujjaim begörbülnek, beszorult hasizmaim lángokban fájnak már, de a legrosszabb, hogy nem kapok levegőt.
Jól esik? Jól esik vajon? Jól esik egy forró fürdő, egy finom falat, egy kedves gesztus, de ez vajon jól esik. – Aaaaa. – felelek meg rá, mert nem jut eszembe szó, amit kimondhatnék és nem elkorcsosult nyikkanások lennének. Nyüszítve ömlik belőlem, hogy jól esik. Bassza meg, jól.
A tudat esik jól, hogy nem vagyok egyedül a szobába zárva, hogy a sötét most bennem honol de szétkergeti a lökéseivel, a gördülékeny becsapódásokkal és a ténnyel, hogy felszúr a farkára és nekem jól esik. Jól. Bassza meg. Jól.
Úgy remegek, hogy alig bírom magam tartani, a testem feszesen csavarodik köré, csak akkor engedek, amikor a karom lecsúszik a nyakából, csak az ujjaim marnak a vállaiba, a fejem hátra billen, hörögve dobálom magam, mintha rohamom lenne, és valójában bennem törik össze valami.
Már majdnem könyörgök, hogy engedjen elélvezni, muszáj, mert felrobbanok, mert a farkam felcsapódik a hasamra, közénk préseli, mert a heréimben a fájdalom kezd elviselhetetlen lenni, az agyam nem tisztul ki már soha, a szemeimből könnyek folynak a fülembe és az izzadságtól szinte csúszom a bőrén, amikor a keze közénk siet és felgyorsult lökései alatt a tenyerébe simul a remegő, reszkető farkam kőkemény vibrálása. Nyomom fel magam a testére, de valójában csak vergődöm, miközben a hangja elfullad, a hátam felugrik a prémről, a nyakam hátra feszül, a légvétel lesiklik belém és fennakadó szemhéjaim alól, a szám eltátott hangoskodásnak támogatásába kitör belőlem az orgazmus. Fellök a csúcsra, végig vágtat a szervezetemben, elbújik minden sötét odabent, míg a hófehér fény végig söpör bennem és hosszan, kitartóan élvezek, olyan intenzíven, hogy csak a görcsös markolásomban van valami és az is a démon.
Csapkodom magam az ágyhoz a testéhez, mag a fejtetőmről nyomom fel a testem és elsöprő erővel rángat meg az orgazmus tüze. Sikolt a szám kínjában, de olyan jó, olyan szép, olyan gyönyörű ez az érzés, olyan grandiózus az élmény, hogy elcsuklik a szívem, elbotlik a gerincem, összezuhan a testem a megfeszítésből és túl hangosan zihálok, míg odaát járok egy másik világban, ahol a fájdalom kéjesen nyújtózik a torkomban.  
Teletölt magával, minden értelemben, összerándul bennem minden, még érzem őt magamban, a testem préseli ki magából, érzékennyé válik a még kemény farkam a kezében, vonyítva könyörgök, hogy vonuljon ki belőlem és engedje el a farkam. – Kérlekkérlekkérlekkérlek. – mantrázom egy idegen hangján, tudnia kell, hogy mire kérem, de a kezem képtelen leomlani róla, a lábaim hullanak az ágyra, a gerincem cseppfolyóssá válik, minden izmom elernyed és én haldokló, kifullad csókra rántom a démont, hogy a szájába toljam minden hőm, az orgazmus transz állapotát. Önkívületben csak csókolom a száját, nem szalajtom el a nyelvem, nem robbanok a szákára, csak magamra húzom, hogy ne nézze az arcom, ne lássa a révületem, hogy belenevessek a szájába. Kimozdulok alóla, hogy a farka kicsusszanjon a lucskos testemből. Reszketve ölelem magamhoz, teljesen kivagyok, a levegő alig áramlik, ömlik rólam az izzadság, de boldog vagyok, hogy rohadjon meg a démon, hogy dögöljön meg végleg, hogy boldog vagyok… hogy mert boldoggá tenni? Ezzel!…ezzel…
A szempillám remeg, leválok a szájáról és leomlik a karom róla, elvetem a tagjaimat, elengedem magam és őrülten, boldogan felnevetek. Nem hiszem el, ilyen nincs. A szemem ki sem nyitom, még vibrálok. – nagyon szomjas vagyok. – szomjan halok, megdöglök. Meg sem tudok mozdulni.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Misran


A Pokol Dél-Keleti Régiójának földi kirendeltsége - Page 5 Giphy
☩ Történetem :
☩ Reagok :
207
☩ Rang :
választott régióherceg
☩ Play by :
Michael Fassbender
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Dec. 09, 2020 11:15 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 16 ... 27  Next


"Ördögöd van angyalom" 18+
────────────── ──────────────

Izzadtságszagú, gyöngyöző kacajjal válaszolja meg a fiú a fel sem tett kérdéseket és guruló fényes könnycseppekkel, amik a szeméből szöknek és felém peregnek az arcán. Csücsörítve szürcsölöm fel őket a nyállal, aminek szenvedés és gyönyöríze van, a nevetése közben csapongva csapódik a felszabadult öröm és a görcs felé hajló nedves fájdalmasság között, mintha ő se tudna választani, nem értené meg az elméje, hogy mit érez a teste és főleg melyik részével mit érez. Kéj és kín tekergeti belülről, csókolom puhán, préselem az ölét erőszakkal fojtva el benne a kilobbanó orgazmust, az ujjaimon vér és előnedv csordogál belőle és belőlem kevert tinktúraként, szerelmi bájital gyanánt. Ahogy a szájában lihegésé fulladnak a nevetés tátogó hangjai úgy csókolom meg, emlékeztetve a légszomjra és a kapcsolódásunkra, a csókokra, amiket úgy szeret és szeretem én, lüktető ajkai között egészen más az íze most. Tele van élettel és kitelt a halállal zamatával, a fuldoklás vasas szájízt hagyott maga után, elharapta a nyelvét ügyetlenül, most az enyém ez az íz is, enyém minden.
- De bizony, hogy ki fogsz tartani. Tudom, hogy megteszed - bátorítom reszkető, kifulladt szavakkal, én belefulladtam szépítés nélkül nincs már erőm másra, mint rá.
Magam alá fektetve végignézek rajta, elnyúlt teste most már nem az a sápadt és bíbor pírba öltöztetett ékszer, amivel az estét kezdte még zártan és szüzen, egymáshoz simított lábakkal tartózkodva és félve az érintéstől, engedelmesen, de gyáván. Most a farkam nyikorogva hiányolja a testéből, ványadt kismacskahangokkal eseng, hogy adjam vissza neki a járandóságát, lucskos ölének térhódítása nedves foltokat hagyott a hasán és combjain, amiket már nem szorít egymáshoz, mint egy ministránsfiú az elsőáldozáson. A kezemben a lábaival és fenekével egy pillanatig tényleg csak bámulom ezt a temérdek szemrevaló változást, a hívogatva nyílt combok lazaságát, a súlyát a latolgatom a tenyeremen. Küzdeni képtelenül szuszog, liheg, keskeny mellkasa dobálja magát, a bordái nekifeszülnek a bőrnek, bár már nem sovány, egyszerűen csak vékony testében a nekibőszült tüdővel alig bír a teste, ami újra megtelik élettel. Csak én hiányzok belőle, a helyem visszavár, hallom, ahogy sóhajt, miközben simán beletalál a farkam, megrándulok és megállok benne, könyörögve a Pokol alatti sötét mélyek minden szentségtelen gonoszához, hogy még ne, de nehéz ellenállni az örömteli sóhajának.
- Jól esik? Hm? - a farkam a testében, ó az nekem nagyon is jó hely, ráborulok, eltemetem magam alatt, de már nem törődöm ezzel. Alámozdulok csípőből, nem tarthat sokáig, magamhoz húzom, a hasát a hasamhoz karolom, harmadik szívként dobol a köldököm alatt az ő férfiassága, csak feltartóztattam a gyönyörét, de már sokáig nem bírhatja egyikünk se. Milyen kár, elringatnám még a nyakamba font karjainak koszorújában magunk, a száján most az én fogaim ejtenek sebet, ahogy a csókunkat szétdöngöli szó szerint az a csípőmozdulat, amivel alászedem magam. Mélyebbre és mélyebbre hív a teste, a kiáltása vérszemeket virágoztat bennem, sebektől égő karjaim véres glóriába fogják az én kis angyalom fejét ahogy lefordítja tőlem hagyom. A nyakába, vállába zihálom ugyanazt a mély elégedettséget amit ő kiáltozik nekem, könyörög a maga módján, ha nem is szép cicomás szavakkal, de a legőszintébb, legelemibb és legnyersebb módon esdekel a gyönyörért, amit megadhatok neki.
Meg akarok adni neki.
Meg kell adnom neki.
Rámfonódott teste, egész lénye, minden reszkető porcikája alám helyezte magát, a részem, a társam, akit kerestem és sose találtam, de most itt van velem, és már nem csak elélvezni és megkönnyebbülni akarok, már nem csak a szex hedonista sötét bája gomolyog bennem, de akarom, hogy szétesett világa atomjaira hulljon és megsemmisüljön, hogy kicsit belepusztuljon a gyönyörbe és aztán elmondja nekem, hogy milyen volt ez a kis halál akár szóval akár szégyenpírtól égő arcával és lesütött szemével, amik képtelenek lesznek már azután úgy nézni rám, hogy ne jusson eszébe ez az utolsó néhány mozdulat. A megváltozott szögű lökések. Az eldeformálódott ritmus. A farkához becsúsztatott jobbom, ami most nem azért szorult rá, hogy meggátolja a gyönyört. A tenyeremben lüktető makkja. A beleránduló csípőm. A beléfröccsenő magom. A nevét hörgő fojtott hangom, ami versenyre kel az ő korábbi agóniájának muzikálisságával. Az ő élvezetének tenyerembe csorduló ragacsa. Felívelő háta, felkiáltó szája. A világmindenség zsibbasztó meghasonlása, az első dörgéssel ránk üvöltő irigy vihar házat ostromló felzúgása.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Darien A. Milton


A Pokol Dél-Keleti Régiójának földi kirendeltsége - Page 5 Tumblr_mreenfC1Nh1rhe069o1_1280
☩ Történetem :
☩ Reagok :
166
☩ Play by :
Froy Gutierrez
☩ Korom :
17
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Dec. 09, 2020 10:00 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 16 ... 27  Next


You become responsible,
forever, for what you have tamed
To:  @Misran

+18A valóság kicsúszik a kezeim közül, a tudatom aljáról, elvesztem a fonalat a léttel. A levegő kiszorul belőlem, a körmeim marnak démon karjába, hogy enyhítsen, de valójában nem akarom, hogy elengedje a torkom. Meg akarok halni ebben a szégyenletes őrült vágtában, amiben a farkán vonaglok és élvezem, ez a legszörnyűbb, hogy felhág bennem a vágy tetőt harapó ereje és én elveszek benne, neki adom magam. A bűn forrósága elönti a vérem, felégeti a csontokat és mozdulok rá, pedig már olyan erősen veri alám magát, hogy a szívem kiugrik a torkomon, csak azért nem bukik ki, mert olyan erővel szorítja, hogy a levegőnek sincs helye, nemhogy a szívemnek.
Hörögve, nyögve küzd bennem az élni vágyás, az amitől lököm magam rá, mert a mozgás már nem az agyamból születik meg, hanem a testem felel meg az övére, a rángatózásom, az élethalál harcom adja neki. Minden lökéssel kinyomja belőlem a maradék levegőt, kaparom a kezét és a könnyek ömlenek a szememből, a nyál a számból ahogy tátott szájjal küzdök. Valójában nem akarok életben maradni, be akarom fejezni mindörökre, azt akarom, hogy ennek a gyalázatnak vége legyen, hogy a forró testére ne gondoljak úgy, mint a vágy középpontjára
Utolsó préselések bennem minden szempontból, mert már nincs kontroll semmi felett, az agyam elsötétedik lekapcsolnak a lámpák, a szívem őrjöngve tekeri a tempót. Ordít a kétségbeesésem és a vágy arra, hogy megtörténjen. A testemben már nincs ellenállás a számára, én kértem ezt… én kértem el, hogy öljön meg. Elenged minden izmom, a karjaim lehullanak a kezéről, vergődve kapálódzom és ő löki magát alám, felcsap belém, nekiverődik a seggemnek, a lábaim kifordulva kicsúsznak, az ujjaimból kifut az erő. Hallom a hangját valahol odabent, a sötét lény szédeleg odabent a tébolyban, hahotázva karcol a csontokra és tépi a gerincem, lekúszik a hasamba és a haldoklásomban csak azért nem élvezek el, mert a démon keze elcsúszik a torkomról és a levegő elviselhetetlen fájdalommal a tüdőmbe áramlik, a szívem szúrva sajdul fel, kivillannak a fények és úja indul a rendszer.
Ordítva nevetek ebben a szétestet pillanatban, amiben a testem életre kel, a zsibbadás elsiet végig a vér fellázítja a haldokló sejteket és minden kivirágzik bennem. Nyelek egyet a fájdalom kitágítja a szembogaram.
Úgy remegek, hogy nem találom a kezeimet, merre lehetnek? Csak a démon tűzforró húsának feszülése valós a testemben, ebben az engedelmes börtönben, amit nem uralok.
Csúszik a combom az övén az izzadságtól, hallom a szavait a fülemben, értem az agyamba, de fel nem foghatom. Imád, azt mondja. És én nevetek, nem, nem rajta, azon, hogy a haláltusámban majdnem elélveztem.
Lecsillapodik a testem, ahogy leállítja a mozgást, már eszembe sem jut, hogy bárhova nyúljak és összeroppan az ellenállásom maradék szelete. Átengedem a számba a nyelvét, szédülök a levegő hiányától, pattog a fülem, a látásom sem igazi, alig hallok bármit is a szívemtől.
A keze a farkamon emlékeztet rá, hogy ebben a felszabadult fájdalmas belégzésben sem élvezhetek el, mert ő nem engedte meg. A nevetésem reszelős kacajjá olvad és ott leszek én ebben a bedrogozottnak ható állapotban, amiben a démon újra mozdul odakint és odabent egyszerre, a vérem biztos, hogy feketévé válik  és elkárhozom.
Az arcába fröccsen a nyálam, ahogy teli torokkal lélegezni próbálok, a fájdalom otthonosan vezeti az akaratom. – nehm. – de fáj beszélni, nem tudok kitartani. El akarok és el is fogok élvezni, ha már nem szorít a farkamon, akkor megtörténik, mert már így is az tartja fogva csak.
Kimozdul belőlem és felnyikkanok, olyan végtelenül kiüresedek nélküle, mintha vinné a testemből egy nagyobb darabot, mindent is egyszerre.
Rongybabaként olvadok fel a karjára, a hátam elsimul a prémen, a fejem a párnán, az agyam verdeső lény a koponyámban, a lábaim se tudom mozdítani az eszement remegéstől és ő olyan simán talál vissza a testembe, hogy felsóhajtok a  megkönnyebbüléstől. Ömlenek a könnyeim, most a fülembe folynak, be a hajam alá, pedig nem sírok, még mindig a nevetésre áll a szám.
Jobbom a hasamra hullik, hogy érezzem a vadul emelkedő levegőbevitelt, a szívem úgy ver, mint a kolibri szárnya, miközben a démon újra a farkára szúr, mint egy pillangót.
A csókja a nyakamon fáj, a számon gyilkos érintés mert a levegő nem jár még bennem, de csókolom engedelmesen, mohón, beleiszok a szájába és visszafoghatatlanul, ellenőrizetlenül nyögök, sóhajtok, felkiáltok a mély, durva döfésekre, amik zavartalanul siklanak bennem, a teste felcsapódik az enyémre, beledöngöl az ágyba. Két karral a nyakba kapaszkodik a remegésem, felsimul izzadt testére az enyém és én elfogadom és befogadom őt, miközben a csókban újrakezdődik a haldoklásom, muszáj kifordulnom alóla, lehúzom magam mellé és a fülébe ordítom a zihálom, a nyögéseim a nyüszítésem.
Elfelejtem ki vagyok, mi vagyok, nem vagyok már senki egy test vagyok egy másik alatt, az orgazmus határán egyensúlyozva, a démon teste köré tágulva, zihálva, már nem látom a szobát, nem látom az árnyékokat húzom magamra, a tudatom nem tér vissza teljesen. A homlokom a vállára szorítom, közülünk lélegzem be a szagunkat, az egyesülés miazmáját.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Misran


A Pokol Dél-Keleti Régiójának földi kirendeltsége - Page 5 Giphy
☩ Történetem :
☩ Reagok :
207
☩ Rang :
választott régióherceg
☩ Play by :
Michael Fassbender
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Dec. 08, 2020 2:30 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 16 ... 27  Next


"Ördögöd van angyalom" 18+
────────────── ──────────────

- Csiklandós kedvesem ne félj, nem fog felrobbanni - nyugtatom, csak hogy beszélhessek hozzá, a nyakába akasszam a szavaim is, ahogy a testem a testébe is belepréselem, pedig honnan is tudhatnám? Nagyon úgy fest, hogy felrobbanunk mindketten, elolvadunk, semmivé válunk, elveszejti magában több évezred korát, tapasztalatát, tudását, technikáját amikor azt kéri, hogy szorítsam. Ez az édes, ártatlan fiú, akit megrontottam, aztán végigment rajta a sötét azt kéri tőlem, hogy szorítsam.
Olyan erővel ölelem, hogy már szinte fuldoklik és benne én is. A nyeldeséseinek kattanásaihoz igazodott légvételeim elégtelen mennyiségű levegővel látnak csak el, feldorombol bennem a fenevad vágy, hogy megmutassam mennyire nagyon tudom szorítani törékeny kis torkát, ami roppanékony üvegkehelynek tűnik a kezembe simulva. Szétfeszülnek rajta az ujjaim, felver a szívem mögötte és alatta, mintha a markomban tartanék egy kisnyulat. Hölgyeim és uraim bűvészmutatvány következik, előhúzom a kezem a kalapból és a nyuszika vagy él, vagy belepusztult a jóba. Isten után sóhajtani botrányos lenne, de lábujjhegyre állt idegekkel simulok a fiúhoz, a csípőjén az enyémet ringatva titkolatlan, fújtató izgalommal teszem a magamévá, miközben a kezembe kerül szó szerint az élete feletti kontroll. Az ujjaim alatt sodrom a létezésének porcos fonalát, a sorsát tartom a kezembe, ami nem ritka, hogy ezt teszem, gyarló földi lényekkel így szokott ez lenni démonkézben, ám a fiú önként és dalolva hajtotta az ujjaim igájába a fejét. Csodálatosan mély, telt hangokkal telik meg a torka, ahogy fogyatkozik a levegője, úgy hatolok benne egyre mélyebbre és mélyebbre, érzem összeesni a belsőjét, megrészegít a szaga, a reszketése, kapaszkodó kezének szorítása. Beleremegek abba az elcsukló hangba, amit kiprésel magából, a válaszom belépréselem, kemény, vad mozdulattal. Vigyázlak. Belülről feszítve, kívülről szorítva. Óvlak téged, a számat a könnyeid útjára szorítva a halántékodon, beleharapva a puha bőrbe, amit ott nedvesedik nekem. Helyeslést mordulok artikulálatlan hangon, őt szorítom, de én nem tudok beszélni, nem akarom szóra nyitni a számat, ami amúgy is tátva van, tele vele. Beszívom őt, miközben neki egyre kevesebb jut, de valahogy megsűrűsödik rajtam, körülöttem, kiszívja magából a levegőt. Mély, megiramlott lökésekkel kipréselem belőle a maradékot, a kezdeti óvatoskodás után már nem vagyok lassú, de vigyázok rá, vigyázok én, bódult élvezkedéssel az ő felgyorsult szívveréséhez igazítom a mozgásomat. Ó igen, ahogy a kevés vért egyre gyorsabban és gyorsabban keringeti az őrült szerv, hogy jusson mindenhova, a túlélési vágy görcsét fecskendezik az ereibe a szervei, de ő még mindig nem küzd, nem igazán. Felékszerez a véremmel, a kisszobában szilánkosra hasogatott csúf kis körmei felszántják Erik húsát, a vállán átbuktatott fejjel nézem, ahogy lefelé csordul a karomon. A szorítása körül bíborba, fehérbe öltözik a bőr, beveti minden erejét, de szava nincs, bár talán nem is lehetne, gyötrődő, gyönyörködtető haláltáncát járja a csípője az ölemen, ez nem a szabadulás virtusa, hanem a fulladt gyönyörködésé. A farka mereven ágaskodva leng, csapódik fel, ahogy bámulom a karomon végigszaladó vércseppek hullanak rá és bíborba öltözött gyöngyöző makkja mohón összerándul a csepplő ingerre, amit a tudata fel sem fog, de a bőre nagyon is érez. Csodálatos látvány ami belemarkol a belsőmbe, mint az ujjai a karomba szorít, ő vonít, én nyögve tudatom vele, hogy mennyire élvezem kettőnk összes összefonódó elvetemült mozdulatát, aminek következtében lassan, de biztosan megfullad.
Csak fuldoklik még, az élet és halál peremén, a szex és kielégülés határmezsgyéjén egyensúlyozik, az öröm és kín pengeélén billeg és én nem sajnálok tőle egyetlen lökést sem, amivel átboríthatom a túloldalra és egy szorítást sem, amivel visszaszedhetem magamnak. Mert ezt tesszük, a léte és öröme a karomban, az élete és gyönyöre összefonódik és ízes szép pusztulás tekeredik az élvhajhászat felett, ami bűn, jaj de mennyire nagyon bűn az önfeledt önátadásra képtelen emberek szerint, akik még az orgazmus mikrovillanását is túl sok kontrollvesztésnek tartották. Darien bátrabb mindannyiuknál, beleveti magát a megnyílt szakadékba, az álmába nyílt fekete szárnyak majd megtartják, de most még, most én hajolok utána, hogy szárnya helyett támasza legyek és ne zuhanjon bele a fulladás lüktető szülőcsatornáján keresztül a pokoltalan, végtelen halálba. Magamnak akarom őt, ahogy hanyatlik ritmust váltok, ernyedt karjai a testén sodródva összevérezik magukat és engedek a szorításom, ami ide hajszolta. Hát itt van még valóban, belemosolygok izzadt nyakhajlatába, hörögve süvölt fel a lélegzete, nincs az a hurrikán odakint, ami megfoszthatna ettől a mély, jajongó hangtól, öklendő zajtól, ami fölé úgy lebben a nevetése, mint vértócsa fölé az éhes kis fehér káposztalepke, ami mit sem tud tabukról és szentségtörésről, csak az éltető folyadékba mártja meg nektárszívogató pödört nyelvét. Kacaja egy ember rémálma volna a sötétben, a lobogó gyertyafényben, mintha sötétebb volna a szobában nyögdécselő, torz nevetésétől, amiben fiús kölyökhangjai elvesztek. A farkamat cibálja a hangja és Erik szívét hajszolja a mellkasomban amint új erőre kapva préseli, pumpálja magát az ölemben és egy szédült pillanatig megiramlok az élvezet felé, alig tudom visszafogni, őt markolom erősen, el ne élvezzen nekem, mert azt a rándulást már nem bírnám ki.
- Maradj még velem, ne érjen véget ez - sóhajtom a füle alá sóvárogva, a nyüszítésére válaszolok ezzel, a nevetésének nem tudom mást mondani, mint hogy - édesem, gyönyörű kedvesem - úgy húzva őt magamhoz, hogy összetapadjunk, a testembe olvadjon a remegése, rajtam zengve erőlködjön levegőért erős, káprázatos tüdeje, ami sokkal tovább bírta, mint azt megjósolhattam volna, ez az igazság - hogy én mennyire imádlak - elragadtatottan töltekezem vele. Igazhit és csatakos veríték, a véres csókjába bukik a szám, egy pillanatra megállítom összesimult testünket, mert ez egy veszélyes kapcsolókat rángat meg. Csók és vergődés, előbb az egyik, aztán a másik, kinyalogatom a szájából a nevetést. - Ígérem hogy nem hagyom neki - súgom bele a mosolyába, amitől félni kellene, egy halandó talán félne is. Megsimogatom felém fordul arcát, hunyt szemekkel csókolom, mert bennem van minden, amit látnom kell magam előtt, az érzés, ahogy a teste kétségbeesett várakozással lüktet rajtam, és az enyém, ahogy morajlik benne a vágy, az ujjaim között a farka töve követelve, hogy engedjem, engedjem el. Fellefetyelek a könnyei útján úgysem tudom belefojtani a lélegzetet, ziháló, nyálas szája telelihegi az arcom, ott is tele leszek vele, mindenhol is, csak vele, csak most vele.
- Tarts ki egy egészen kicsit - nem telne sokba, hogy elélvezzen, hogy beleélvezzek, de azt akarom, hogy lásson magam előtt és én mindennél jobban vágyom látni őt magam alatt. Egy kegyetlen mozdulattal kihúzom belőle magam, a farkam fájdalmasan mereven csapódik elő. A combja alá nyúlok és a karomba fektetve megfordítom őt, hogy a párnára érjen a feje, a háta a takarón simuljon el. Le se engedem a csípőjét, a térdét felhúzom a derekamra magasan és visszatolom magam a benne hagyott űrbe. Tudom, hogy vár, nincs kétségem, ahogy a nyakán hagyott gyorsan liluló nyomok gyöngysora is hívja most a pillantásom, előbb oda csókolok, aztán a szájára. Fél kézzel tartom a testét, ráhajolva mélyen lökve magam benne hajtom ezt a csepp gyermeket a csúcs felé magammal a száján.
Ajánlott tartalom
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 16 ... 27  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
5 / 27 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 16 ... 27  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma



●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 30 felhasználó van itt :: 6 regisztrált, 0 rejtett és 24 vendég :: 1 Bot

• Fajaink száma •
Arkangyal
2/2
Leviatán
7/6
Angyal
1
Démon
14
Bukott Angyal
4
Ember
4
Félvér
4
Harcos Angyal
4
Vadász
5
Nephilim
7