Omnen dimittite
spem, o vos intrantes!
Staff, és tagok által keresett karakterek

 
• A Pokol Dél-Keleti Régiójának földi kirendeltsége •
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Misran


A Pokol Dél-Keleti Régiójának földi kirendeltsége - Page 27 Giphy
☩ Történetem :
☩ Reagok :
206
☩ Rang :
választott régióherceg
☩ Play by :
Michael Fassbender
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Jún. 08, 2020 6:58 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1 ... 15 ... 25, 26, 27


Kegyelem 18+
────────────── ──────────────
@Darien A. Milton - summon your demon - success
Angyalhoz méltó hősiességgel állja a rajta tomboló nyers, gyerektestet kapott iszonyat vergődő rohamait, pedig remegő száján látszik hol tart benne a visszaszámlálás a saját felüvöltéséig. Ki hitte volna akkor, amikor az első közös napfelkelténk oldalról rátűző sugaraitól megvakulva bámészkodtam a hangomtól békés álomba ringott arcának szeplős profiljában, hogy megvan benne ez a csitító elszántság, nyugtató kedvesség? Ez a baj peremén, saját félelmének üvöltő vérebeitől kergetetten is józan emberség, amivel valaki más kicsinyét védelmezi a teljes magára maradottság reménytelenségétől. Nem gondoltam rá. Egyáltalán nem gondoltam többet felőle, mint amennyinek a külleme mutatta, mint amennyinek megismert életének puha, jellegtelen szögletei mutatták, mint amennyire szórakoztatónak ígérkezett közös múltunk gyötrelme, de így a nagybetűs Emberség, megmutatkozva bizonyítja be, hogy az angyalok még nem ölték ki belőlük teljesen a Teremtés leglényegét.
Bele akarom döfni a farkam ebbe a jószívűségbe. Nézni, ahogy a dühtől kifényesedett szemei fennakadnak a szemhéja alatt, a szempilláin rebben végig a megbánás és néma haraggal feleselő ajkainak összepréselt vad köze felhasad egy sóhajtásra, egy könyörgésre.
- Te is rettegsz, mégsem téped héjaként a húsát - belesimulok a kezébe, a távoltartó mozdulata meghív, ha szertelenebb kedvem volna macskamódra törleszkednék összekötött kezeihez, simogass még, de lesz még erre időnk. - Tudod nem azért kell vigasztalnod, mert megijeszteném, hiszen nem tettem még semmit. Végső soron minden rettenet legmélyén az a bizonyosság ül meg, hogy Isten elhagyott benneteket, földi gyermekek. Elhagyott, nem szeret már titeket. A magára hagyottság fáj nektek, attól olyan vigasztalhatatlan az ő félelme is, és azért menekül a te fájdalmadba, mert a félelemtől ébred rá arra, hogy voltaképpen egy alantas emberi lény ő is, és Istenként marcangolja a húsod, ahogy az övét Istenként meggyötörheti bárki, ez Isten rendelkezése - suttogom, és a hangom az angyalig is elér. Suttogom, hogy eltereljem a saját csapongó figyelmem a fájdalmadról, a fintorodról, a szád sarkából visszaforduló kiáltásról, az összeszorított fogaid monoton kántálásáról. Imádkozol már belül, Ash? Imádkozol magatokért? - Édes, ahogy küzdesz - méltatom áttolva végül a határon ami elválasztja a teljes kiszolgáltatottság hanyattfekvését az oldalfekvés védettebb illúziójától. Föléjük magasodva és letekintve zsákmányt látok, még vergődő de már elejtett vadat, szőke tarkót, amit félrehúzok és egy fájdalmat tükröző fehér arcot. A súlyunk a hasán, az ölén nehéz, belepréselem a matracba, az elhallgatott fiú szikkadt teste olyan ék közöttünk, ami az én embertestemnek is kellemetlen, de mit törődöm én vele, miközben a szavaim hatását fürkészem az arcán? Semmit. Annál többet a sápadásával, a dühtől fényes a szeme, a tehetetlenség ívet rajzol az arcára, megkeményednek puha vonásai, szinte egy idegen néz rám akkor, amikor a pupillája összerándul a tágító félhomályban: ezt teszi vele a neve. Utálja. Ó nem, nem a nevet. Engem gyűlöl amiért azt búgom - Ash. Ash. Ash - ritmikus lendülettel korbácsolva végig a nevének bántalmával, ami olyan mély seb, hogy eltitkolni is képtelen, tövig vájok benne, még, szenvedj még, lakass jól, mielőtt olyat teszek veled, amiből nem állsz fel akkor sem, hogyha elmúlt már az az idő, amikor a halandóságot gátat szabhatott volna a szórakozásnak. Etess a nyögéseiddel, és talán akkor beérem kevesebb sikollyal, de jóllakom ma, a hosszú nélkülözés után ez a gyönyörök hajnala. Értesz engem Ash? Látom már rémült szemeden, hogy igen, az arcomba lihegsz egy jól nevelt kutya bájosságával, belefújok abba a ziháló szájba, vajon nyalja ez is az orrát tőle, mint hűnek megmaradt ebeim?
- Úgy látom, hogy végre megértettük egymást - felelek a nyögésének, annak, amelyikben hallani a felzaklatott megbotránkozást, azt, amelyik előhangként kíséri az új-első könnyeit, amik kibuggyannak a szemsarkából és nedves igazgyöngy-gördüléssel veszik be az arcoldalát, rohamuk a fülét éri. Gyönyörűségemben ringatózom, a szőke már némán szenvedi. - Vajon mit árul el rólad az, hogy a legördögibb alku késztet ilyen leplezetlen könnyekre? Felelj csak, felelj nekem, csak nekem - lehelem az arcába türelmetlenül, mocskos angyalfajzat, majd ellopja a pillanatot a zajongásával, de nem engedem neki, keményen markolom a fejét, enyém vagy Ash, rám kell, hogy figyelj most, mielőtt valami szörnyűséget teszek, amit bánni fogtok mindannyian. - Folytasd. Alázatos rajongója vagyok a szavaidnak - és a nyakán vergődő érverésének eksztatikus látványviharára, a pulzusa majd ledobja magáról a bőrét, és bele akarok harapni.
- Szóval nem - mire nem? Szívóznék, démon vagyok, de tudom, hogy mire mondott nemet, ó tudom én, ott úszik a válasz kis papírcsónakon a könnyeinek patakján. - Az igazság sokféle alakot ölthet, ne csúfolódj rajta - mulatok a hangján, a megvetésén, ahogy kérdéssel kötekszik, ó... vagy megvezet? Lázas gondolatok fénye ég a szemében, időt nyert, és én beszéltem, igazán megérdemli, felnevetek felette, mert az a féktelen elégedettség ami felbuzog bennem Luciferre mondom már nem fér el odabent. Az én hangom összekeveredik az ő felcsukló zokogásával, a nyüszítés a nevetéssel szerelmeskedik a fejünk felett, hagyom kiteljesedni a nászt, és az megszüli a választ. A nekem tetszőt? Nem mondanám, ugyanakkor nincs ellenemre, rábámulok.
- Alaposan meggondoltad Ash? Később már nem lesz lehetőséged betolni alám a kis bűnöst, bármennyire is szeretnéd - kecsegtetem undokul csábító hangon, remeg a kezemben, a könnyei ennek ritmusára reszketnek a lecsordulás pillanata előtt, a szőke sírása is ennek a remegésének ütemére hullámzik, együtt ringatózunk, mindannyiunkat a didergésére vesz ez a szent. - tévedtem talán, mégiscsak lakozik benned egy szent, majd gondoskodnom kell róla, hogy kikeféljem onnan. Hallod ezt? - fordítom oldalra a fejem, miközben feltérdelek felettük. - Büszke vagy rá? Még ilyet is tud egy ember, önfeláldozni, pedig mindent megtettetek azért, hogy ne maradjon bennük más, mint gyűlölet, félelem és bizonytalanság. Megöltétek az alkotási vágyat, a termelési hajlamot, a hedonista tékozlás örömét, de a kegyelmet azt nem tudtátok kiölni belőlük, látszik, hogy nekik mennyivel több közük van ehhez, mint nektek! - szónoklok a sötétnek, hogy legyen ideje amíg tudatosul benne, hogy mit tett magával. Szerencse, hogy a szőke ilyen kicsiny, különben a gerincét törném miközben a karjába markolva ülésbe húzom Asht, így csak feltérdel, kettőnk között szorongva, bele az ölébe, aucs, ez biztos fájt. Átölelem őket, egy régi jó rugós bicskával vágom el előbb a kicsi kezeit összekötő kötelet Ash háta mögött. Érzéketlen mozdulattal kihúzom közülünk és a matracról letaszítom már felesleges testét.- Takarodjál oda hozzá - mutatok a sötétbe, mire eliszkol, bár amit ott talál attól egy pillanatra felsikolt, nesz kél, de csak Asht nézem, ülök a combjain, elvész alattam, a penge fokával simítom az arcát, az állába bökve noszogatom, hogy nézzen rám. Mutassa meg, mennyire sír, a vonásai vörösek. A harag és a vágy színe a vörös, a félelemé a fehér, a könnyek mindent dühbe burkolnak, ha szabadon engedi őket.
- Könyörgésed meghallgattatott. Emeld fel a kezed - megragadom a mancsát, a remegés miatt bele ne vágjak, elhasítom középen a béklyókat, de a hurkokat rajta hagyom. - Elvárom hogy olyan méltósággal viseld a fiú büntetését, ahogyan felajánlottad magad helyette. Bátran és készséggel. A készség... az egy hangsúlyos szó most - alig állom meg vigyorgás nélkül.- Nyugodj meg, töröld az arcod a pólódba, úgysincs már rá szükséged.
- Ne tedd ezt vele - suttogja a sötétség amibe belekúrom a kést. Az ott nem a falon koppant.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Darien A. Milton


A Pokol Dél-Keleti Régiójának földi kirendeltsége - Page 27 Tumblr_mreenfC1Nh1rhe069o1_1280
☩ Történetem :
☩ Reagok :
165
☩ Play by :
Froy Gutierrez
☩ Korom :
17
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Jún. 08, 2020 11:48 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1 ... 15 ... 25, 26, 27


Prison of bones
To: Misran

+18 Kinevet, de ki vethetné a szemére, én is ezt tenném magammal, azzal, ahogy elhiszem, hogy van hova bújni, merre menekülni, pedig nincs hiszen a szoba sötétjében csak ő van és mi. Mi a világ ellen, a kölyökkel, aki visít a mellkasomba, aki belém akarja rágni magát, ott lehet nagyobb biztonságba van, aki akkor is ilyen szorosan ölelne, ha apró kezei nem lennének rám kötve, hiszi még, hogy meg lehet menekülni, de mi elől? Mi jobb és vagy rosszabb van ennél?
Nem áll meg a szám remegése, mert hazudik, megteheti, meg mit jelent neki, a nem fog bántani? Mi neki a bántás? Lehet csak a lehúzott bőr a testemről, az a bántás kezdete, nekem pedig ez már abba a kategóriába tartozik, egyrészt mert korlátoz, másrészt, mert a bizalmam facsarta ki, amikor a karavánban mellé ültem és elhittem, hogy segíteni fog, mert el akartam hinni, pedig tudhattam volna, hogy nincs kegyelet ezen a mocskos földön, a rámolás végóráiban, amikor a démonok kedvükre rabolnak el és az angyalok gyilkosabbak, mint ezer sáskaraj.
Csitítom a fiút, csak hagyja abba, csak legyen csend végre, hogy tudjak gondolkodni, hogy a reszketésemre koncentrálhassak és megállíthassam, ami képtelenség, de el kel hinnem, muszáj vagyok.
Felfújtat a haragom, étvágygerjesztő, mi? Rohadék. Hogy lehet étvágygerjesztő ennek a fiúnak a rettegése, a sírása, a menekülésért való összeomlása? Ami neki étvágygerjesztő, attól nekem felfordul a gyomrom.
Sajog a csuklóm, a kötél már felsebezte, kivéreztette a vékony bőr alatt a csontra olvadt semmi húst, az izmok sorvadnak és hiába tekergetem, nem lesz lazább, de mit is kezdenék a szabadsággal? Itt és most?
A kölyök közben úgy harap, ahogy a húgom tette, játékból és erőszakos lényéből fakadt, de sosem azért, mert bennem akart lyukat harapni. Ingerülten förmedek rá, elég. Jó ég, hát baszottul fáj egyrészt, másrészt nem jut vele sehova. A hátán simogat a két kezem csomózta bog, csak hagyja abba, miközben tudom, hogy retteg, hiszen előtte én vagyok, mögötte pedig ez a förmedvény, aki belém préseli és neki ezerszer könnyebb bennem lelni menekülést. Nekifeszítem a tenyerem a férfinak, maradjon távol, noha lehetetlenség. – Retteg. – ha nem tudná, hova akarja még büntetni? Hiszen nincs is olyan érett, hogy gondolkodni tudjon. Az én hangom is elhal, felszisszenek egy újabb harapásra. Kurvaéletbe már. Összecsípi a bőröm, alig bírom ki, hogy ne ordítsak rá, hogy ne sikítsak fel, mert közben a tagjaimban életre kel a menekülés ösztöne, a vér úgy pörög alá az ereimbe, hogy szédülök tőle és a démon hangja nyugodt, lágy, mindennek ellent mondó, ebből tudom, hogy ez a vihar előtt csend beetetése. A hajtöveimbe elektromosság pattogzik, a félelem végig szánkázik a gerincemben. Helyette? Helyette! Bántai fog, mert megteheti és mert szórakoztatja. Megreszket a szám, ahogy a fiúra hajol, mintha máris bántaná, felnyüszít a mellkasomba, úgy préselődik belém, hogy levegőt alig kapok, mert hátul betonoszlopként tart a férfi terebélyes tenyere, megőrülök.
Felkapom a fejem, elindul az elemezés, mi ez a hang? Honnan jön? Van még valaki itt rajtunk kívül és ettől nem leszek erősebb, csak gyengébb, mert valaki végig is fogja nézni, ami történik és vélhetően türelmetlenül kapar a maradékainkért, néma könyörgés ez a zaj?
Összerezzenek, kinek csitteg? Lehet én is visítok?
Összecsikordulnak a fogaim, megpróbálok ellenállni, de már csak a fiúról lecsúszó lábam van, ahogy a hátamra gördülök és a mellkasomba, ölembe vonom a fiút, aki kinyúlik a lábaim között, a csontjai nyomnak, a lábai vergődnek a combjaim között. Felrántja a kölyköt rólam, felhörrenek, levegő jut belém, és a fiú karjai mögém fixálva, a gerincembe vájnak, ő sír, lassan én is fogok. Düh kevereg bennem a néma rettegéssel karöltve.
A lágyékomba nyomja a babát, leszakad minden tagom, olyan kényelmetlen, hogy vergődni támad kedvem, de mozdulni sem merek. Szigorúan összepréselt szám keskeny vonalat képez, a szemem is összeszűkül a haragtól, tűzforró a bőröm, tudom, az egész arcom lángoló vörös, a fülem is, a nyakam sem kivétel.
Elhallgat a kölyök, és már azt hinném, hogy rám köszön a csend, de a sarokban patkány rág, hallom, annyira élesen hallom. Emelem a hátam, hogy a gyerek kipörögjön félig alólam, hogy apró kezei félig az oldalamra csússzanak, ettől a másik karja alám szorul.
Ash. Árulás a szájából ez a név, mert csak a húgom használja, és anyám, amikor nagyon szomorú vagyok, vigasztaló név. Mesebeli, kiragadó és a miénk és most beszennyezi, elbitorolja, a magáévá teszi, hogy a csalódás a szívemig kússzon. Minden érzelem az arcomra íródik. Rá akarok kiabálni, leszarom, hogy mit kíván, kussoljon el, kussoljon már el! Legyen csend, legyen vége.
A hangja lekúszik a fülembe, dacosan villogó szemmel méregetem a démont és makacsul megrázom a fejem. Gőzöm nincs, hogy mit akar, illetve nagyjából sejtem, zabálni. Forró a nyelve a homlokomon, máris ízlel. Felnyögök, tiltakozás ez, de szavakkal nem merem.
Kettőnk fölötti is lehetetlenül nagy a férfi, a keze mellettem, mintha bármikor befedhetne és érzem az illatát, a vér szagát rajta, ezt a bizalmatlan sötétet, érzem a bőre alól elősurrogni az örömét annak, hogy félek.  Értelmezem a szavait, próbálom. A tüdőmbe szorul a levegő. Rám hajol, forrón lélegzek ki az orromon, fújtatok, mint egy ló, még mindig nem igazán értem. A lehelete forrósága megcsapja a bőröm és elönt a pánik. Annyira közel jön, hogy fókuszt veszítenek a szemeim így csak egyik szeméből a másikba lövöm a kételyemet. Értem, vagy nem?
Mi legyen a büntetése? Persze, hogy megharapott, hiszen szinte belém fojtotta, én is lerágtam volna magam akárkiről. A kezeimmel próbálok tartani, de kemény hasa majd eltöri a csuklóm.
Felizgattam… Felnyögök. Minden a helyére csusszan, a démon nem sebet akar ejteni, hanem klasszikus baszásról ábrándozik, már klasszikus…. A pánik most tör utat és az első dühpánik könnycsepp kicsordul a szemem szarából, a gravitációnak engedve lefelé folyik, gellert kap a halántékomon és nem a hajtöveimbe veszik el, hanem a fülembe. Azonnal követi a következő, kiráz a hideg, fázom ebben az emésztő hőben és moccanni sem merek. A kérdés az, hogy rajtam dugja-e a meg a fiút vagy beáldozom magam érte? Jól értem? Nem, nem fogom.
A kaparászása felé kapom a fejem, lehetne megmentés? A válasz nem marad el és a férfi tenyere a tarkómon fixál, felé fordulok, csak őt nézem, alig hallok valamit a szívemtől, a véremtől. – Nem. – lehelet a tiltakozó szó, nem bírok el ezzel. A fiút nem bánthatja rajtam, hogyan tehetném meg?
A torkomban gombóc nő, a szememből lassan ereszkednek alá a kosza könnycseppek, a düh felkorbácsolja a lelkem, de a rettegés póráza sokkal erősebb. – Igazság? – előböffentem a szót, idő kell, gondolkodom kell. Nincs ebben semmi igazság sem szolgáltatás, a kölyökből ő csalta elő, hogy végig marjon. Égnek a sebhelyek, a könnyek helye az arcomon, a perzselő kín a lágyékomban, ahogy belepréseli a kölyök csontvázát és minden csontja sajgást okoz.
Felzokogok, két oktávnyit aztán visszanyelem, megint összepréselem a szám, megpróbálom megállítani a sírást, helyezkedem, hogy a combommal valahogy távolabb tartsam a fájdalmat, nyelek a torkom feloldásához, a könnyeim a befelé csorognak le. Még szorosabban érkezik az arcomba, intenzíven érzem őt, olyan közelről, ahogy férfit még sosem, nem mondom, hogy nem volt még semmilyen dolgom velük, mert … de nem, erre most gondolni sem akarok. A csonti zokog mellettem, a testét rázza hozzám. Nem bírom kimondani hogy helyettem ő szenvedjen, nem megy, pedig azt kéne, de mi garantálja, hogy nem én leszek a következő, hogy ő nem csak előétel? – Kegyelmezze a fiúnak. – igen, kegyelmezzen, azt jelenti, ne bántsd és ne add oda másnak sem erre a célra és biztos vagyok benne, hogy ismeri a kegyelem szót, ahogy abban is, hogy nem fogja megtenni, csak rólam szedje le, csak váltson meg ettől a kínzó fájdalomtól.
Tényszerűvé teszi, mintegy elém festi, hogy mi következik és ettől megint felzubog belőlem a zokogó fuldoklás, de még tartom magam, még belül marad, csak a szemem merő könny, pislogni sem merek, de ha meg kell szólalnom, akkor bőgni fogok, mint egy utolsó béna senki és kedvére teszek ezzel a dögnek. Érzi… érzi, hogy reszketek, de a keze  tarkómon, az is elárul, a remegő ő szám is, és az is, hogy rázom a kölyköt magamon. – Könyörgöm! - zihálok, minden testrészem remeg, legyen ennek vége.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Misran


A Pokol Dél-Keleti Régiójának földi kirendeltsége - Page 27 Giphy
☩ Történetem :
☩ Reagok :
206
☩ Rang :
választott régióherceg
☩ Play by :
Michael Fassbender
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Jún. 06, 2020 9:25 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1 ... 15 ... 25, 26, 27


Jó reggelt! 18+
────────────── ──────────────
@Darien A. Milton - summon your demon - success
- Micsoda kérés! - nevetek rajta, a tiltakozások, csitítások félszavas panoptikumán túl két szóban kínál nekem fegyvert önmaga ellen, ajándékoz meg hitvány emberi vágyainak gyarló sokaságával, és avat beavatott tudójává lénye legmélyének. Őrajta pont úgy látszik a félelem, mint rajtam démoni mivoltom, ha nem is villantom szemem, nem is gomolygom feketén, nem is viselem Lucifer adta testemet engedem, hogy tudja, ez a test föléhajolva egy démont rejt magában. És tudja, anélkül, hogy ujjal mutogatna rám, tudja, ahogy felém könyörög sápadt arcának fehér tükre, a szemei tudják, hátráló testét mintha tolná a létezésem súlya, belekapaszkodik a gyerekbe, az élő áldozatba, az egyetlen pajzsba, amelyik elválasztja tőlem, és össze is köti velem. - Nem foglak bántani... téged - a hangom jóllakott macskaként telepszik rá, a homlokába süpped a gondolat. Ránehezedem, ahogyan ráeresztem a súlyom a törékeny csontú gyerekre is, amelyik úgy szeretne megfelelni a másik fiúnak, de képtelen elhallgattatni a rettegést, az elanyátlanodott magányosságot, az ősi tudást, mert a gyermekek tudják, ha valami borzalmas közelít, csak később öli ki belőlük ezt az ösztönt a nevelés. Mindkettőjüket gúzsba köti a menekülés szénszagú ösztöne és a kötél. Pöfékel bennük a vágy, hogy elrohanjanak, innen el, messze, vissza az emberek világának megmaradt szegletébe, mert tudják, hogy milyen messze vannak tőle. Nem, valójában fogalmuk sincs még róla, hogy milyen messzire kerültek hazulról.
- Étvágygerjesztőek vagytok - fürdőzöm kapkodó pillantásában, a teste vonaglik, a karomon érzem, és a gyermeken érzem, keresztülhatol ezen a nyers, zabolázatlan elemi pánikon az övé, amelyik sokkal fegyelmezettebben küzd, most a gyerek ellen. Mély szipákolással szívom magam a vérének friss szagát, megnyalom a szám, ne is törődj velem Ash, most csitítsd el a karomban a gyermeket, nyugtasd őt és magadat elnézem, ahogy vérzel, alig, mert az emberfogak nem tépnek, de gyenge bőröd horzsolják, feltép gyógyulófélben levő karcolásokat, lucskosít a nyálával, neki még van, taknya, nyála, ó rajtad. - Mit érdemel az a bűnös, aki bánt téged helyettem, hm? - kérdezem, belehajolva a szőke pihehajba, a köldökömben érzem kis ökleid, fogod majd te is az enyém, de még a tenyerem a hátadon jár, magamhoz foglak, hogy érezd, szentségtelen ölelésünk végillatú békéjét. Hazaérkeztünk akkor, amikor a búzavirág kékségük szemek könnyekké olvadtak el, hogy sós cseppekkel kínozzon még tovább. - Nagyon bölcs szavak ezek egy ilyen fiatal fiútól, mint te. Nem vagy te egy elbolondult szent - elégedetté tett, az arcom elmeséli figyelmes pillantásának, de a hangom átíveli a szobát és a túlsó felén a homályban fekete szárnyak csapkodják a fekete falat a felháborodástól, néma dühvel, emberszemnek láthatatlanul csak egy zaj a Nap-szurkálta matrac félhomályán túl az igazi szörnyeteg agóniája a sötétben. - Csitt csitt, hallgass el! - segítek neki, hogy eltereljem a figyelmét a hangról, a csípőmmel megtaszítom a fiúkat, Asht a hátára fordítva, rá a gyermeket, belemarkolva a hajába elhúzom a fejét a mellkasától, amin ott a fognyoma, helyes kis gyűrűk, félkörök, két kis gyámoltalan szemfog mélyedésében összegyűlt egy csepp vér és könny, és rajta fekszem én. Fél maroknyi feneke forrón lüktető ölem alatt kemény csapda, alatta a nephilim húsa. Feltámaszkodom, csak a csípőm fogja, így is a testem fogja, kényelmetlenül vájnak az öklei a hasamba. Oldalra húzom kettőn közül a szőkét, csak a felsőteste hajlik, az alsó beszorítva, roppan a gerince a csendbe ami közénk ült, mert a parancsom becsuszamlott sírásra tátott száján és most csak tátog, némán és elveszetten, elhallgattatva.
- Mindketten azt kívántuk, hogy hallgasson, és megtörtént. Tudod mit kívánok én, Ash? - lenézek rá, a válla mellett gyűri a matracra a tenyerem a simogatás melegét. - Egy kinyíló test test befogadó becsvágyának szorítását - lehajtom a fejem hozzá, most alattam van, kóchaja a matracon, nagy szemében a félelem tava, beleereszkedem lassan, elmosolyodva. - Egy kinyíló lélek horzsolását, kapálódzását, ölelését, könyörgő simogatását - a homlokának nyirkos mázát nyalom, a félelem verítéke összekeverik a vízzel, a vérrel, a gonosz igézettel, az átokkal, ami megfogant az élete felett. - Csúnyán megharapott téged ez a fiú, pedig megmondtam, hogy nem bántalak téged. Ha nem akarsz vele cserélni, akkor őt kell, hogy bántsam, és rá is szolgált, mi legyen a büntetése? Nincs kedvem összeharapdálni, ellenben felizgattál, alkalmasabb eszközt adva a földi igazságszolgáltatásra bárminél - az angyal veszett vergődésbe kezd oldalt, a kezem Ash tarkójára siklik, a könyökömre rogyasztom a súlyom. - Csak engem nézz, ne törődj mással. Mondd a szemembe, hogy te is akarod a szenvedését a tied helyett. Gyerünk - súgom az arcára vágyakozva, de nem megkísértve a démoni erővel, ami megadatott. A szabad akaratnál nincs nagyobb kísértés.- Tudni akarom te is olyan intenzíven érzed-e majd a farkam ott, mint én a reszketésed a testén ideát.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Darien A. Milton


A Pokol Dél-Keleti Régiójának földi kirendeltsége - Page 27 Tumblr_mreenfC1Nh1rhe069o1_1280
☩ Történetem :
☩ Reagok :
165
☩ Play by :
Froy Gutierrez
☩ Korom :
17
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Jún. 06, 2020 5:54 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1 ... 15 ... 25, 26, 27


Prison of bones
To: Misran

Hallom a szavait, elérik a fülem, a hallásom megvan rá, csak az értelmem nincs. Talán víz alatt vagyok? Lehet fuldoklom és ez a halál? Lehet, minden is lehet. Alma, milyen alma? Miről beszél? Eszembe ötlik a teremtés meséje az almáról, meg Ádámról és Éváról és a kígyóról… igen, ő lehet a kígyó. A szavai ugyanis besündörögnek az agyamba,hogy értelmet nyerjenek. Békés, nyugodt ez a hang, szinte elringat, de tette a kocsiban is, hittem neki és bíztam benne, igen… ez a kígyó maga, a dögvész.
Kapaszkodót keres a pillantásom a koszlott matracon, talán ha lefelé figyelek, ha nem őt nézem, nem rá bámulok és nem ő az, akibe keresem a fókuszom pontját, akkor eltűnik, ki kell mondani a nevét és semmivé foszlik… csakhogy a mesék kihaltak már ebből a rút világból.
Anyám…. nem ő az anyám, de anyám van és visszafogad. - Ne…- csak ne vegye a szájára az anyámat, egy mocskos, ócska pillanatra sem, mert Ő elárult engem, azt ígérte eljuttat a célba, hogy mesél útközben és most itt vagyok, itt… Megpillantom a kampót, blokk az agyra. Mi? Mély levegő, semmi baj, jól leszek. Magamhoz húzom a kisfiút, belekarolok, de amúgy is a karjaimban van, nem tudom, hogy elbújok mögé, vagy védve ölelem át, miközben halkan nyöszörög a mellkasomba?
Felrebbenek a békés tudatlanságból, hiszen az adrenalin bőséggel elönti a szervezetem, magába fogad a tudás és a félelem, eleggyé válnak, ösztönből fakadó létezéssé és remegni kezd a szám, amin végigszalad a nyelvem. Fájón szomjazom.
Magammal húzom a kölyök, nem is tehetek mást, a gondolat azonban bennem zihál, feláldoznám? Nem vagyok szent, neki adnám, a dögnek, ennek a rémnek, aki kibújt az ágyam alól és a takaró nem fedi a bokám. A fiúcska remeg a kezeim között, lábbal is átkarolom, elbújok, igen, már érzem, de nincs hova. Mert a férfi tekintete nekem szól, nem érdekli agyerek, eszköz csupán, még nem tudom miben, mire fel és minek? De nem is akarom, nem érdekel. Araszolok, akár a partra vetett hal, melynek nem kell az oxigén, de kéne a víz, az most nekem is jól tudna esni. - De…. - nem is oda  készültem. Messze vagyok otthonról, nagyon messze. Azon agyalok mit tudok a városról, csakhogy nem könnyű gondolkodni, miközben üldözőbe vesz ezen a pár centin.
Heves szívpattogás a válasz, már érzem a fülemben is, ahogy csavar a vér és tudom, hogy félek, hogy látszik rajtam, nem baj, nem vagyok hős, az én kezembe nem való kard. - Ssssss. - ha a fiú elhallgat, ha megnyugszik, akkor lehet a remegése nem hergeli a testem, nem kezd el sajogni a vesém és nem érzem azt, hogy leoldom magam az eszméletről. Higgadjon kicsit, persze nem fog.
Kérek, mit kérek, könyörgök. A hangja is játszik velem, a pánik a szememre hajol, kitüremkedik rajta és áttolom a csupa csont kölyökbe, aki ettől még jobban megrémül, úgy kapaszkodik belém, mintha megmenthetném. Válaszolnom kell. - Ne bánts! - helyes. Nem ne bántsd, már a fiút, engem ne bánts. Piros pont a hősiesség mappájába.
Még mindig vergődöm hátrafelé, csak tőle messze, ettől a magabiztos mozdulatsortól, a vonaglásommal, mint a hernyó, csak araszolok, sehova nem tartok. Fázom és ömlik rólam a verejték, még semmi se történt, de én már félek, mert ezeknek a rémsztoriknak soha nem jó a vége és még zúgok, de a remény persze itt ólálkodik, hogy megúszhatom, könnyedén és ravaszul, még azt nem tudom hogyan.
Liheg a légzésem, a fiú hajába sóhajtok, pedig a férfi karjának ütközöm, olyan rettenet közel van. A csuklóimat feszegetem, ha el tudnám oldozni, ha kibujtatnám belőle a kezem… ahhoz nem is kell sok, csak letörni az ujjaimat, milyen egyszerű és logikus lépés.
Sajnos észre kell vennem azt is, hogy milyen nagy ez az ember, ahogy ránk hajol mindkettőnket kitakar és még ott a kampó mögötte. Miért? Miért van egy kampó ott? Itt marad. Az ilyen valami, csak itt lett felejtve, biztosan.
Megállok, nincs hova menekülni, szembe fekszik velem erőseben húzom a fiút, de nem is kell, mert jön magától, motyog a fülembe, elsírja magát, védelmet lát bennem, ó szegény.
Magához ölel, mindkettőnket. A fiún elszabadul a pokol, a mellkasom, vállam, nyakam harapja, éltelen, erőtlen harapás, kín vezérli, de fáj, a fogai a húsomba kapnak, felnyikorog a hangom. - Ne, ne. - halkan csitítom, csak hagyja abba, mert a remegés útra kél bennem és ha elindul nincs megállás.
Forró a fiú teste és forró a férfi karja mögöttem, kemény a hasfala a kézfejemnek préselődve, közben a fiúból feltör a sírás, kedvem lenne csatlakozni. Vergődni kezd, megfejel, megroppan az állkapcsom, rákulcsolom a lábam és a mellkasomba préselem jobban, hogy mozdulni se tudjon, de hiszen éppen belém olvasztják, préselődik minden tagom, a bordáim sajognak, a levegő fogy belőlem. - Kérem. - ma többet kértem, mit ildomos lenne. A tekintetem le sem veszem az arcáról, hogy lássam, ha célt ér a könyörgésem.
Egyetlen pillanatra csihad el a kölyök, kevés. Aztán folytatódik a vergődése, hangoskodik, fel, felsikolt.- Mi? Nem, de, nem. - mi? Nem akarok cserélni, nem, semmit sem akarok, csak elkerülni ezt az eszeveszett félést, amitől a fiút karoló lábam is fázni kezd és ő csak egyre vergődik. A harapásai elérik, hogy felsziszegek, elkapom a fejem. Elég!
Felnyögök, a fiút préseli, de engem simogat, a tenyere lefedi a fél hátam, tüzet okád belőle, leégeti a bőrt rólam, fázni kezdek, mintha lázas lennék, a lúdbőr szerte oszlik, súgom a fülét a kölyöknek, hagyja abba, a harapásai fájnak a sikolya éget, a kéz…. ez a kéz nem sok jót ígér. Úgy simogat, mint aki…. nem. Az nem lehet. Ha a fiú nem nyüszítene, megtenném én magam, de így, hogy ezt elorozza marad a szám remegése, a susogás neki és magamnak egyaránt.  Mellé itt ez az ölelés, amiből nincs kiút. Úgy forgatom a kezem, hogy távol tarthassam magunktól, a tekintetem ugrál róla a kölyökre, a falakra, mintha menedéket keresnék. - Ne, én nem értem. - tényleg nem, mit szeretne? Miről szól ez? A simogatása is idegen, nem igazán érintett meg még férfi, nem így, nem úgy, hogy a vágya közénk furakszik, mint a kölyök, pedig csak felfedezni vélem a szemébe, míg az enyémbe a rettegés űzi meg a pislogást. - Hallgass már! - csak hallgasson el, csak legyen csend, hogy halljak mást a dobhártyámon doboló szívemnél és a fiú fülcsengető sikoltozásánál, hát nem nyúzzák a bőrét, de félek, még nem.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Misran


A Pokol Dél-Keleti Régiójának földi kirendeltsége - Page 27 Giphy
☩ Történetem :
☩ Reagok :
206
☩ Rang :
választott régióherceg
☩ Play by :
Michael Fassbender
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Jún. 06, 2020 4:59 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1 ... 15 ... 25, 26, 27


Jó reggelt! 18+
────────────── ──────────────
@Darien A. Milton - *** - summon your demon - success
- Tudom az ébredés... az olyan, mint egy rothadó almába harapni - felelek a fiú nyöszörére, aki Darienként mutatkozott be, így szólította az anyja, de valójában mindketten tudjuk, hogy a neve Ash - rágod, rágod, de bármennyire is szeretnéd, nem találod benne azt az édes ízt amiért belekezdtél az egészbe, csak émelyítő, porhanyós utálat üli meg a nyelvedet. Nem vagyok az anyád - mosolygom szembe vele, ahogy rámnyitja halhatatlanná lett halandó lélektükreit a fiú. - Anyád a templom, ami már nem fogad vissza, a méhe Isten háza, ahol megesett veled a teremtés, de már nem látnak szívesen az úr asztalánál. Velem kell beérned - gyönyörködöm benne, hatalmas, nedvesen ragyogó szemeiben látom a tükörképemet, mint két óriási, kékre penészedett rézérme, a fehérje vöröslik a megpattant erektől, befelé csorgott könnyek sója marja puha zselégolyóját, de a tekintete a legelragadóbb, a hús jól szabottsága fel sem érhet ahhoz a pillantáshoz, amivel magához ugyan nem tér, de elfoglalja helyét az ébrenlétben. Látom előseregleni a pupillájának fekete tavából az emlékeket és hallom a légvételeit, ahogy a helyükre ülteti őket kapkodva, mielőtt a rémület tömegei elsodorják, de a belső küzdelemben alul marad. Egy csepp nyál a száján nem gyógyítja a kiszáradást, egy rebbenő mozdulat nem szabadítja meg kínzó helyzetéből. Szép lett volna nem igaz, ha kisiklasz a vizes rongy alól, a kezem alól, és felébredve valami kellemes helyen találod magad... nem, ennyire még nem omlott össze a Pokol, Föld és Menny tértelen szentháromsága.
- Ah! - nyög fel a kisfiú, de nincs más választása, húzódik utánad, belenyilall a kín, a testedhez tapad, nyüszítő, édes kis hangja furakodik közétek, de nem választhat el titeket, szemet, fület gyönyörködtető látvány.
- New Orleans. Ez az otthonom - felelek a kérdésre, ami magányosan lebeg a száj felett, ami elrebbenni alig merte, hát még megfogalmazni igazából, utánahajolok az én kis húskettősömnek, letámaszkodom, de egyre csak hátrál, nem baj, szívesen üldözöm őket a puhán. - Mmm mire kérsz engem? Nem tudok ellenállni egy jó kérésnek - a vonaglása étvágygerjesztő, pedig bomló vértől síkos bőrének bűze aligha csigázza fel az emberben a férfivágyat, de Erik testi vonakodását már rég leküzdöttem. A kampó árnyát félretaszítja róluk a kezem, hogy gátat vessek a matrac túlvégéig tartó hajszának a fiú háta mögött támaszkodom le, hogy annak hátráljon neki, az éretlen nyolcéves hátába simulva ölelem magamhoz kettőjüket, a hasamban érzem az összekötött kezek küzdelmét, a pólóm nedves hártyaként borítja be az ökleit, langyos a vértől de nem az enyémtől.- Olyan szépen együtt vagyunk, nem igaz? - suttogom a homlokára, a közénk préselt test felett, fehér bőrén a víztől felhígult vér hűvös patakjai csordulnak végig. Belemarkolok a derekába, úgy húzom magamhoz, préselem össze kettőnk közt a kicsit, hogy a ketrecbe szorított állat vergődésére provokáljam, csontos kis húsa hányja-veti magát kettőn között, vonaglása sírós, küszködő hangú harapdálássá fajul, vajon bele tudnám-e préselni annyira a fejét Ash mellkasába, hogy belefulladjon? - Olyan ez a fiú mint egy patkány, amelyik belekaparja magát az élő testbe, ha úgy érzi a háta mögött melegítik már a fémvödör alját, amibe beleesett, nem igaz? Akarsz cserélni vele? - szinte mindegy, hogy mit mondasz, a kettőnk közti mini-világ szenvedő agóniáján túl a kezem az ígéret földjén jár, a szakadt felsőt tapasztom a hát árkába, a gerinccsigolyák zegzugait érintem végig, annyi időt töltöttem már az emberi testtel mégis, mégsem teltem be vele. Isten alkotásai közül ez a legkedvesebb a szememnek, lett légyen akár egységes és osztatlan, mint most még, vagy hasadjon darabokra, mint egy üveggömb, épségében és pusztulásában is újabb és újabb szépséget tár fel magából.
- Neee, neee, neeeesegítség, kérlek kérlek kérlek - hörgi a hang köztünk, pedig fogalma sincs arról, hogy az ott a seggénél egy merevedés. Legalábbis, gondolom.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Darien A. Milton


A Pokol Dél-Keleti Régiójának földi kirendeltsége - Page 27 Tumblr_mreenfC1Nh1rhe069o1_1280
☩ Történetem :
☩ Reagok :
165
☩ Play by :
Froy Gutierrez
☩ Korom :
17
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Jún. 06, 2020 3:10 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1 ... 15 ... 25, 26, 27


Prison of bones
To: Misran

Nincsenek emlékek ott, ahol jelenleg járok, valaminek a mezsgyéjén gyalogolok, mintha vízben tenném, lassulva és visszafogva. Ködösen rémlik fel, hogy valamit értenem kéne, tudnom, megfogni az érzést, pedig elsiklik, nincs teste, jelenléte. Visszaaludnék, lezuhannék, oda ahol eddig voltam, a vigasztaló semmibe, de már ébren kéne lennem, mert érzem a hívást, a tudatom felpislákol, akár egy lámpa halovány fénye, mint egy lobbanó gyertya, de még nem ér el a fény, a sötét húzza körém békéltető palotáját.
Vér íze a számban, akkor álmodom, nem lehet ez máshogy.
Lassan lopakodik az elmém, mélyből bukkan a felszínre és a kép sehogy sem tiszta, mert még nem is akarom, ebben a félig elfeledett állapotban akarok lenni, ahol a csata zaja még elül, akár a por a mocskos arcon, még nem látom merre tartok és valahol belül tudom, hogy addig jó nekem.
Halkan szuszog valaki a mellkasomba, Delilah. Otthon vagyok az ágyamban és a kislány mellém bújt, ez lehet a nyitja, kelnem kell, mert a karaván nem fog rám várni és nekem mennem kell, muszáj, hogy elérjem. Felnyöszörgök, beleszagolok az ismert hajzuhatagba és azonnal tudom, hogy valami nincs rendjén. Megrohannak az emlékek, lerogynak a lábaikról és maguk alá temetnek, hogy minden porcikámban érezzem a félelem elhatalmasodó erejét.
A hideg… a hideg hív magához, az kéri, hogy nyissam ki a szemem, csak rebbenjen a szemhéjam, bár ne lenne olyan nehéz, mintha ragasztó húzná le, ragacs, amitől a szempillám összeragadt és ez az illat… ez nem a húgom, már biztos vagyok benne. Talán elnyögöm, hogy anya, de lehet csak akarom, mert közben eljut hozzám a mondóka, engedelmesen felpattan a szemem.
Fókuszt vesztett pislogással térdepel az agyamon a józanság, talán aludni kéne még, talán nem igaz semmi sem, sem a karavánt lerohanó rombolás, sem, hogy hittem a férfinak, aki maga mellé ültetett és akinek a hangja mesélt nekem, elandalított a hossznak ígérkező úton, akiben megbíztam annyira, hogy el tudtam szundítani mellette, hogy aztán sikolyokra keljek és rozsdás menekülés kergesse meg a tagjaimat. Még a kocsiból kiugrottam, még átestem valamin.
Így volt, vagy nem? Rányalok a cserepesre száradt ajkaimra,  keresem a testemen a jeleket, a fájdalmat, a számba érzem egyedül az elharapott arcom vérének ízét, lassan tér vissza  a látásom, ha megmozdulok a fejem fog annyira fájni, hogy belehányok ebbe a koszos hajtömegbe?
Én magam is tudom, hogy semmi összeszedéség nincs a gondolataim között, mintha olvasnék egy könyvet és a fejezeteket csak úgy összedobálták volna. Otthon íze terjeng bennem, de nem összeköthető a vérével. Mozdulok. A félelem szárba szökik, a kezemet tartó kötelek között. A szívverésem azonnal felkapcsol, magamba rántom a kölyköt, ugyanezen mozdulattal rebbenek el a rongy alól. Csak kérek két percet, hogy összeszedjem magam, hogy elhiggyem… de mit is? Zavartan pislogok, vadul kalapáló idegesség fokozza a felerősödött érzékeket. - Hol? - meg minek és ki? Lenne még milliónyi kérdésem, ha a hangom is visszatalált volna hozzám, ha a fülemben nem ropogna valami beszáradt folyadék és a hajam nem tapadna az arcomba, nem lenne kolonc hozzám rögzítve. Ha csak egy fikarcnyit is érteném mi történik. Vagy lehet nem is akarom tudni, nem kell, nem szükséges. Aludni akarok, álmodni, hogy ez meg sem történik, hogy lekéstem a kurva karavánt.
Ficergek, el el innen, el ettől a ragaszkodó tömegtől, a hangtól, a szagoktól, a világból, el innen, messzire, csak a lábam ne zsibbadna, a karomba ne mászna milliónyi hangya és ne én lennék az, aki idegesen felnyög. - Kérem…- hogy húzzon a halál faszára és oldja le rólam ezt a kölyköt, csak magamhoz akarok térni és magyarázatokat akarok, mert még van bátorságom, mégis a hangom könyörgő, esdeklő és alig van, mert a rekedtség ráragadt. Olyan lassan lesz a látásom éles, hogy már elhiszem soha be sem következik, a félelem pengeti a húrokat, még azt sem tudom mitől, de már teszem, éljen a bátor, a hős, aki nekivágott a világnak és az első 35 percben elbukott. Csak a szívverésem éber, én még félig sem, körbe sem merek pillantani, az ágyon ülő férfitől kéne távolodni, minél messzebb. Araszolok hátrább, a kölyök meg rám van függve, minden értelemben, csavargatom a csuklóm, zsizsegek elkínzottan. A menekülés ösztöne felforgatja a gyomrom.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Misran


A Pokol Dél-Keleti Régiójának földi kirendeltsége - Page 27 Giphy
☩ Történetem :
☩ Reagok :
206
☩ Rang :
választott régióherceg
☩ Play by :
Michael Fassbender
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Jún. 06, 2020 2:57 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1 ... 15 ... 25, 26, 27


Jó reggelt! 18+
────────────── ──────────────
@Darien A. Milton - *** - summon your demon - success
- Nézd a fiúkat, milyen kurvára édesen alszanak.
- A fiatalabbik haldoklik - sziszegte a kapitányom mellettem állva az ajtóban, az új testének foghíjai között kígyósan áramlott a hang. Ezért szerette ezt a fiúarcot, hiába volt annyira de annyira összezavaró. Majdnem annyi idősnek tűnt, mint a padlóra vetett matracon fekvő szeplős arcú kölyök. - A korosabbat is a rúna tartotta fenn.
- Korosabb? 17 éves. Ínyencfalat.
- Neked. Mit akarsz vele kezdeni?
- Mit kezd egy démon egy fiúcskával, egy képzetlen lélekkel, egy tiszta életű puha öntudattal, amit még nem adott senkinek, és egy testtel, amelyik emberléptékkel máris eleget szenvedett, de még közel sem járt a lehetőségeinek határain?
- Nem tudom... mit kezd?
- Hát ezt érdemlem, jó kapitányom, ezt? - rántottam magamhoz a fejét, hogy beleharapjak abban az ennivalóan gúnyos képébe, de a számba köpött, és eliszkolt a sötét, korhadozó folyosón, ami visszhangos volt hűnek megmaradt szolgáim mulatozásától. Hazatértem, természetesen orgiát csaptak a tisztelemre, nem is értem volna be kevesebbel, éjjel velük mulattam, hajnalra azonban már más terveim voltak.
Becsuktam az ajtót. A tágas szoba egykor egy viktoriánus hölgynek készült, hatalmas ablakai most bedeszkázva engedték már csak át a Nap hajnali lándzsa-fényeit. Bútor nem maradt meg idebent, csak néhány korhadék amikor két évvel ezelőtt birtokba vettük, azóta durván ácsolt asztalt készíttettem bele, kéz és lábbilincseket hegesztettek rá és a falak megfelelő pontjain. A mennyezeten egykor hatalmas csillárd függött, most egy kampó csüngött alá a láncról az ölem magasságáig leengedve. Éppen elállta a fény útját, az árnyéka a lebegő porszemekkel táncolva vetült az eszméletlen mélyen alvó fiúk arcára.
- Üdv itthon gyerekek - a megvetemedett padló keserves nyögdécseléssel kísért hozzájuk a kétszemélyes franciágyba való öreg, nedves matrachoz. Darien fejét vastagon beborította a vér ahogy az enyémet is. Jókora ütést kapott amikor az az angyal rámtámadott a rajtaütés során, és amikor a fejünkre zuhan a mennyei áldás akkor bizony bibis lesz a homlokunk. Az én felhasítottságom már múlóban volt, az övét a sebtiben felrakott rúna gyógyította. A fejfájásom már valaki másnak fájt, az övé neki nem, mert lehunyt szemhéja alatt a szeme nem mozgott. Az oldalán pihent, lazán összekötött kezeinek ölelésében egy nyolcéves forma angyalszőke kisfiú feküdt, az ő mancsai Darien dereka mögött kötöződtek. Ő ébren volt. Nem tudta, hogy gondosan levarrt hassebei mögött a belső vérzések már előirányozták a pusztulását, a sokk miatt semmit sem érzett. Persze a megszállás megmenti majd. Valószínűleg. De most még bámul rám, rémült, szenvedő szemekkel, Darien mellkasába rejtve az arcát, kegyesen úgy tettem, mintha elhinném, hogy alszik. Melléjük ültem, azon véresen, ahogy még a karavánt hagytuk hátra ahol a fiú elvesztette a fonalat, és a matrac mellé készített tálból felmarkoltam a vizes rongyot.
- Áj, báj, kecskeháj - a kisebbik belerezzent a szavalásba, pedig nem az ő rongyos fejét simogattam a hideg kendővel - jól megkenjünk maj' nem fáj

#misrankezdő #misrankezdő1
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Misran


A Pokol Dél-Keleti Régiójának földi kirendeltsége - Page 27 Giphy
☩ Történetem :
☩ Reagok :
206
☩ Rang :
választott régióherceg
☩ Play by :
Michael Fassbender
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Jún. 06, 2020 2:19 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1 ... 15 ... 25, 26, 27


***
A Pokol Dél-Keleti Régiójának földi kirendeltsége - Page 27 2020-06-26
***
Ajánlott tartalom
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1 ... 15 ... 25, 26, 27


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
27 / 27 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1 ... 15 ... 25, 26, 27

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma



●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 14 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 12 vendég :: 2 Bots

• Fajaink száma •
Arkangyal
2/2
Leviatán
7/6
Angyal
1
Démon
14
Bukott Angyal
4
Ember
4
Félvér
4
Harcos Angyal
4
Vadász
5
Nephilim
7