Omnen dimittite
spem, o vos intrantes!
Staff, és tagok által keresett karakterek

 
• A Pokol Dél-Keleti Régiójának földi kirendeltsége •
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Misran


A Pokol Dél-Keleti Régiójának földi kirendeltsége - Page 25 Giphy
☩ Történetem :
☩ Reagok :
207
☩ Rang :
választott régióherceg
☩ Play by :
Michael Fassbender
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Jún. 27, 2020 5:31 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1 ... 14 ... 24, 25, 26, 27  Next


Elkárhozás 18+
────────────── ──────────────
@Darien A. Milton - summon your demon - success
Az ő tiltakozásba csomagolt gyönyöre véres rongyokba tekert zsinóron húzott hús, és az én testem és vágyaim edzett agarakként üldözik, loholnak a nyomába. A fogaimmal kapdosok érte, hogy végre az enyém legyen, de a csípőm sajtolja ki belőle a kínzott nyüszítést. Hörögve dicsérem, sós ízekre bomlik szét a számban a hangja, mennyi erő még, a testemen kopog, szédülök benne, szakadék a fiú és kötél nélkül ugrottam bele, hogy nyeljen el a sötétsége, szorítson, kínozzon, vergődjön, gyönyörködtessen. Ő élvezett engem, én kiélvezem őt, zártan rándul rajtam, a teste összecsuk, a torka egy pillanatra elhallgat, aztán kinyílik a szája és kiált, ordít, és vonyítok én is, csak nem a harag és fájdalom nyúzott hangján hanem a kéjén. Fennakadt szeme alatt élvezek, nyitott szájában tekergő nyelvén, a rajtam rángó szoros-feszes testén ami szűzi lényének foszlott porhüvelye már csak. Beleoltom a gyönyört, leigázom, feltúrom, kemény rándulásokkal keresek benne a helyem, görcsös, erős, kemény öklelésekkel, hogy érezze, a mantráját ritmizálom, a nemei lesznek a légvételei, a fejrázása koccan az arcomon, nekipréselem magam és puhán könnyáztatta bőrébe harapok, herseg a fogam alatt a húsa, mint az első alma, amit megízlelt mind, aki elkárhozásra jogosult. Őbenne érlelődik meg az én élvezetem, a lihegése csapja az arcomba a zamatát, összeszorított foggal még hezitálok, hogy küzdjek-e a testében, vagy engedjem el, a talpa adja a löketet, simogat engem, az én extázisomat markolja a saját hajába, én csak a csípőjét tépem, az ordítása korbácsol, gyerünk Misran. Engedelmeskednem kellett, és meg is tettem, ő alattam a bűnbevivő és én bűnbe esem, miközben nyögve, zihálva teleélvezem forró, feszes seggét, ami követelve szívja ki belőlem a forró, kitelt, merev életet. Igen. Minden nemre ezer igen a válasz, és elhalkul ő is, ahogy csillapodik a sürgetés, a gyönyör hajszolása, kiteljesedik az elégedettség, ringó húsa könnyű súly, de akkor is súly a karomon, már nem repülünk, hanem elnyújtózunk.
Ó bárcsak tovább tarthatott volna. Az élvezés utáni ernyedés máris visszaűzne a gyönyör feszített hajszolásába, de a test pihenni vágyik, főleg az övé, elismerő mosollyal csókolom a nyakát, a sikolyát értem - Nekem is hiányzik a segged máris - súgom buja jóleséssel, nem félve, hogy meghív még magához a teste. Hiába avattam fel, ontottam sikolyát és könnyét, ez a fiú nem egyszer használatos, máris érzem a vágyat magam alatt fészkelni, hogy közelítsem meg újra, máshonnan, praktikusan, hiába tudom, hogy várni kell még ezzel, amíg belakja a fájdalom, és kigyógyul belőlem, ebből a vad rohamból, ebből az édes üzekedésből, amiben... - Oh? Otthon? Haza? Megérkeztél? Assssssssh...? - elkap a hangja, meglep, az ordítása merő intenzitás, incselgek vele, akarok még a rejtett erejéből, nyúzom a fülét a nevének nyújtásával, meghánykol a teste magán, ahogy küzd, de nem velem, mert én csak nyögök, elégedetten, ahogy vergődik, takaróként borítom be, szorítom magam alá, kielégült húsom korbácsolja karcsú testével. Érzem, ahogy fáj neki, benne a nyomom mélyen, kitágítva - ha vissza akarsz kapni csak egy szó... - amit már nem mondhatok ki, mert összeharapja a szám. A hüvelykem meglepetten mélyed a köldökébe, a teste körülölel, a fájdalom az ajkamon szikrázik édesen, szív a szája, elhallgattat. Kirándulni hív a puszta sivatagba és erősen az ajkára szorítva az ajkam megyek. Ráborulok, nem látom, a szemem csukva, csak a száját érzem, a haragját pattogni az ajkának belső ívén, mhm, olyan az íze, mintha megvertem volna, véres, könnyes, enyészettel és gyásszal teli forrongó íz és akarás, hát ezt érzi a fiú velem tele, dühvel töltve. Belenevetek a fülébe, félrerántott feje egy újabb jel: elég az összesimuló bújásból, a gyengédségből, édeskedésből, ideje megmoccanni így feltérdelek, lenézek rá, visszanéz és látja a csókját a számon, amit a nyelvemmel simogatok, falok fel, már az enyém.
- Hogy neked milyen nagy a szád így, hogy már nem vagy a farkamra tűzve, és nem velem vajúdsz - a karjaimon értem sütni a forróságot az arcán, könnyekkel telesírt bársonyos fülét megszorítom, miközben visszahúzom a kezem, beletúrok a hajába most én, az ujjaim elmerülnek bennük, szorítom a tincseit néma versét hallgatva még lihegve. Hogy elhallgatott az angyal is, csak mi vagyunk a zaj, a mi lélegzetünk, és a te imád. - Mmhm, de rég éreztem ezeket a szavakat - emelem fel a fejem, hagyom, hogy csendből lett fohásza a mellkasomnak csapódjon. Előrekúszom rajta, nem ülöm meg, de a bilincset kioldom a padlórésbe rejtett kulccsal. Mindkét zsibbadt kezét magamhoz vonom, tíz ujját megnyalom ez után a trakta után, ami az ártatlanság ízével lakatott jól. - És ezt ismered Ash? Hallgass engem - az ujjai közé fűzöm az enyéim, véres csuklóit az arcomra dörgölöm, elhúzom a homlokomon, hogy nyomokat hagyjon rajtam - "Nem értitek-é, hogy a mi kívülről megy az emberbe, semmi sem fertőztetheti meg őt? Mert nem a szívébe megy be, hanem a gyomrába; és az árnyékszékbe kerül, a mely minden eledelt megtisztít." - megcsókolom felsértett bőrét, kimart húsát, a karján lecsorgó vér útját nyalom tisztára felette, hogy lássa a nyelvem húzódni a könyöke felé, érezze, hogy közeledem újra rá, felé, aki még nem az enyém, nem tudja. - "Mert onnan belőlről, az emberek szívéből származnak a gonosz gondolatok, házasságtörések, paráznaságok, gyilkosságok, lopások, telhetetlenségek, gonoszságok, álnokság, szemérmetlenség, gonosz szem, káromlás, kevélység, bolondság: Mind ezek a gonoszságok belőlről jőnek ki, és megfertőztetik az embert." - elfogy a karja, a szájára hullik a szám, de csak megcibálom a fogaim között néma imájától porhanyós ajkát. - Most pedig meg fogunk gyógyítani - a késsel felhasítom az ujjam begyét, ahogy felette térdelek a farkam pont a mellkasára lóg le, kijelöli a helyet ahova rajzolni fogok. - Maradj nyugodt, és köszönd meg szépen, elvégre ha nem vagy az enyém ez nem is jár neked, hanem egy szívesség feléd, igaz?
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Darien A. Milton


A Pokol Dél-Keleti Régiójának földi kirendeltsége - Page 25 Tumblr_mreenfC1Nh1rhe069o1_1280
☩ Történetem :
☩ Reagok :
166
☩ Play by :
Froy Gutierrez
☩ Korom :
17
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Jún. 27, 2020 4:17 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1 ... 14 ... 24, 25, 26, 27  Next


Prison of bones
To: Misran

+18Az ólom nehéz pillanatban úgy tekeredik fel az orgazmus vad kígyója, hogy majd letépi a nyakamról a fejem, pedig az agyamig nem jut el csak a démon diadalittas öröme, hogy kifacsarja belőlem, hogy kikényszeríti a testemből, mely neki áldoz, neki mondja el, hogy a keze, hogy a csókjai hatásosak, hogy a testem egy igazi rút árulás eredménye. A puccs végre hajtatik és én engedelmesen feldobom magam a retke matracról, hogy hörögve nyögve, net sóhajtva a kezébe élvezzek el. A gyalázat tüze megmar bentről, végig száguld a testembe és annak a forrósága éri el az ölem, összetalálkozik a kielégülés forró magjával, felcsap belőlem a sírás szele, de már nincs többé erőm bőgni, már nincs máshoz csak küzdeni a levegőért, hogy a tüdőmbe préseljem. Összecsikorognak a fogaim, mert az orgazmus kisemmiz, a démon belém simulása veszi el a maradékot. Hiába formázza a szám a tiltás szójátékát, siklik le róla az ellenállás, ha feltör belőlem a hő, ha előbuggyan, előlövell a kéj magva, ha az élvezet mindent elront, ha azt adom neki, amire vágyik és amit én nem, hogy nem akarok de nem is kéne tudnom megadni neki.
Meggyaláz ezzel, egyszerűen kipréseli belőlem az élvezetet és én adom, hosszan vergődve még a szavaival a számon. Nem hagyhatom magára… minden szónak döfés értéke van, felolvad bennem a dög, a testembe simul bele és én elélvezek neki, tehetetlenül nyüszítve el a kínt, hogy neki kell adományoznom, elveszi belőlem kizsarolja, kizsigereli a testemből.
Vergődéssé válok, hisztérikus dobálódzássá, minden erőmmel, ami marad, azon vagyok, hogy kitúrjam őt magamból, hogy ne vágjon fel a gyomorig, míg a farkam még pumpálja a magvát, még a heréim sajogva feszülnek fel és a seggem kínzón összerándul, ő fölém görnyedve gyönyörködik az elkárhozásomba.,
Most hal meg a lelkem, most veszek oda miközben a farkára szúr, a beleimbe érzem a bordák alá siklani, egészen bejár. A fájdalom szétömlik az orgazmus tüzét meglovagolva, míg a férfi fölém görnyed, felöklel, szinte felszúr magára és a hang elakad bennem, a szemem megint felfut a szemhéjam alá és kínzottan felkiáltok, beleordítom a fájdalmam a világba, szánalmas szűkülés csapódik vissza a torkomba, ahogy a hangok elfulladnak bennem.
Úgy jár-kel bennem, mint, aki hazatalált, nekicsapódik a fejem a bilincsnek, beleprésel a matracba, kéjesen a számba nyögi a lélegzetét, nincs erőm elfordulni, csak belégezem a reszkető ordításomba, a combom remeg a megerőltetéstől, a seggem majd szétszakad, és engedi a testem magába. Árulás, igazi leigázott vesztett harc, mert mindent bejár bennem, a szívburkom bassza.
Nem kétlem, hogy igazat mond, ezt akarta. Ezt! Elvenni belőlem mindent, kétségbeesetten lövöm vissza a dacos, sértett, hiú nemek áradatát, a fejem is rázom, a könnyeim ömlenek megint, miközben azt hajtogatom, hogy nem, nem, nem, nem történhet meg. Szégyennel vegyes alázatot lop a csontjaim közé. A fölém magasodott, izmos test ritmikusan, erőteljesen dolgozik a saját kéjén, kihasznál, elhasznál engem. A nemeimre igen a válasza.
Még nyúlik a  testem, még emel magára, húz, és vontat, a gerincem majd kiszakad, szánalmasan lihegek, minden erőm oda, nincs már semmi annyi sem, hogy elrúgjam magam, hogy visszafogjam a lábam, ami kicsúszik, csak a talpam szánt végig a lábszárán, a saját hajamba markolok, és tépem, hogy arra koncentráljak, mert a démon teste belém okádja magát, megráng bennem, szánalmasan ordítok a kíntól, elcsúszik a pillantásom, elsiklik a hallásom, tényleg a szívemig hatol, a vért kifacsarja belőle, mélyebbre nem is érhetne bennem a levegőnek nem jut hely, minden tagom külön feszül meg és a teste megfelel az enyémnek, tévedhetetlenül tudom, hogy izzó belsőmbe élvez. Érzem a felhorzsolt, felsebzett húsban a forró láváját, a bűnbe zuhanás ondóját szétmázolódni bennem.
Hörögve vergődöm rajta, míg újra és újra alám lök, jönne beljebb, egészen belém, de már nincs hova, bejárt mindent, összefertőzött mindent, fekélyessé tette. Már nem ordítok, csak sürgetve, sisteregve hörgök, az izmaim megpattannak a szemem is visszagördül, a levegő bejut a tüdőmbe, beszívom. Utat nyitok a perzselő kínnak.
Ringatva von magára, csitulnak a becsapódások, feji magát bennem, belém, miközben a farkam még félkeményen verődik fel a hasamra.
HOGY LENNE JÓL? Ha lenne erőm ráordítanám, te tetves féreg, hogyan lenne jól? Megöltél mindent belőlem, elvettél mindent, HOGY LENNE JÓL?
Elolvad rajtam, feltör belőlem valami acsargó morgás megtartanám, ha jutna erő rá.  Arra sincs, hogy hisztérikus légvételeimmel kiforduljak a szája alól, hogy a hajamba maró ujjaimat eleresszem, hogy beleköpjek a szájába, pedig azt kéne, ha mernék.
A matracra ér a testem, minden sóhaj kiszáll belőlem, amivel feszesen tartottam magam a kezében, ezzel alá dolgozva, most minden kifut, kiröppen, a remegésem marad a szájából elszívott levegő, a könnyeim, a haragom, a dühöm, a felrobbant elmém, ez a konok elhatározás, hogy nem adom meg neki….de megtettem.
Attól sikkantok fel,a hogy kicsúszik belőlem, annyira megkönnyebbülök, hogy a testem szinte beleomlik a matracba, csak a szívem veri ezt a képtelen ritmust, a légzésem nem csitul és a sajgás a testemben, hiába húzta magát vissza, ott van, kitöltött, bejárt. Az izmok összezárnak, préselem magamból a bűnbehúzását, az ujjam kibomlik a hajamból és rémülten iszom be a démon által kilégezett forró levegőt, a testem remeg az övé alatt, a szívem majd leveti őt magamról, a bordáim is fájnak, alájuk kurta magát.
Nem bírom el a súlyát, ki van zárva, összeroskadok, mégis neki feszülök, alá izzik a testem, ez az engedelmes szajha, amiben csak a pislákoló tudatom áll ellen. - NEM. - ráordítom, megrázom erőszakosan a fejem. - Nem, nem. Ne mondd ez! - szánalmas vergődésemben fetrengek, hisztériázok alatta, a csuklóm rángatom, szeretném megütni, megrúgni, ha lenne erőm, de nincs csak ehhez a lényegtelen madárcsipogáshoz, ami azt hajtogatja, hogy nem.
A testem milliónyi helyen fáj, a seggem sajgás, elkínzott fertőzött seb.
Mégsem teszek semmit a szája ellen, a puszik ellen, magamra engedem, képtelen vagyok ellenállni, energia kéne hozzá, több annál, amit légzésre tudok csak fordítani.
Odaverem a talpam a lábszárához, nem, nem simogassa a farkam, ne fogjak a hasam, nem nyúljon hozzám, csak ne… kétségbeesetten kapok a szája után, a fogam rámar az alsó ajkára, belerántom a számba, bele a csókba, beleiszom a szájába, a nyáltalan, kiszáradt számra könyörgöm az övét, csak hallgasson el, csak adjon inni a szájából, csak csókoljon, csak bitoroljon el, ne beszéljen, ne szóljon hozzám. Dühösen, durván falom be a száját, azt akarom, hogy érezze az ellenállásom benne. Aztán ugyanolyan hirtelen rántom a fejem el alóla, ahogy belekaptam, mintha megbántam volna és meg is tettem.
Lemászik rólam, levegő… levegő… kapkod a mellkasom, liheg a szám, sírni szeretnék de már nincs jelenlétem hozzá. A száján ott a foglenyomatom. - Dögölj meg! - viszonzom a szép szavait, süt belőlem a harag, a szítani való tűz. - Nem vagyok a tied, soha nem is leszek. - dacosan csattannak a szavak a számról. Annyi hatalom nincs bennünk, mint egy lepkefingjában. A tekintetem az övébe szúrom. Néma szóra nyitom a szám, hang nem hagyja el a torkom, de tudom, hogy olvas a számról. Krisztus lelke, szentelj meg engem! Krisztus teste, üdvözíts engem! Krisztus vére, ihless meg engem! Krisztus oldalából kifolyó víz, moss tisztára engem!.....Ámen!
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Misran


A Pokol Dél-Keleti Régiójának földi kirendeltsége - Page 25 Giphy
☩ Történetem :
☩ Reagok :
207
☩ Rang :
választott régióherceg
☩ Play by :
Michael Fassbender
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Jún. 26, 2020 6:07 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1 ... 14 ... 24, 25, 26, 27  Next


Elkárhozás 18+
────────────── ──────────────
@Darien A. Milton - summon your demon - success
Együtt mozog a testünk, máshogy nem is tud az övé, sem az enyém, mint együtt. Minden dac, tiltakozás, könyörgés, sírás és kárálás ellenére a húsa vágyik a gyengédségre és megszelídül tőle, körém simul, engem simogat, masszíroz, fog és éltet, a farkamnak puha, forró fészek, a szorítása az agyamig hatol. Mintha a gerincvelőmet is beszippantotta volna, nem létezik más, mint a testének feszessége, ahogy nyögve újra és újra belemerülök az elcsendesült sírás mögött sodródó langyos nyögések közé, amik az én hörgő sóhajaimat visszhangozzák. Körülvesz az élvezet hangjaival és a szenvedés szagával, a bőrén csorduló könnyek illatával, a csuklóját tépett bilincsek fémes izzadtságszagával. Koszos kis teste verítékben úszik, beburkolja az utazás szaga, San Francisco távoli bűze, a matrac odőrje, és az élvezet illata, az ölem és az öle, a szőr, a bőr, a hús, a nyál, a vér szaga. Illat és hang, érintés, test, a szám belsején végigfutó ingerület, amivel az állának szorítom magam, és beleveszik a suttogásom, ez a világ. Merev farkának biztató döfködése köldököm alatt, nedvesen csillogó makkja nem bánja, hogy az enyém benne jár, elveszett Darien sötétjében, a fiú elemésztette, és szorítja, facsarja, kéjt pumpál bennem és aztán...
- Nem - döföm a testébe magam erősen - hagyhatsz - én lihegek, ő felordít, elvigyorodom a hangja hallatán - magamra - lendületet adok, amibe belekapaszkodhat felverő szíve, a farkára markolom az enyém refrénjét, ki és be, úgy előre és hátra húzom a bőrét, csavarom, markolom, édes húsom, a kezembe illik, a tenyeremhez törleszkedik merev farka - ebben - a kéjben, a gyönyörben, ahogy rándul rajtam rándulok én, teremtő ördögöm és minden szentek az égben, akik sose tapasztalták meg a test gyönyöreit, hörögve állok ellen. A hóna alatt csapom a tenyerem a matracra, feltolom magam fölé, belebámulok szétsírt arcának könnyvilágában parázsló duzzadt szemébe, ahogy az ájuláson túlra tekintő pillantása a helyét keresi a világban és belezuhanok. Eltátott szájában morzsálódó riadt kiáltás, kitágult orrcimpáin belélegez, benne vagyok, nem csak rajta, nem csak beledugtam, de benne egészen, a szemében csak magam látom visszatükröződni, ahogy fölémagasodom és a félelmévé válok, aztán a zavaros gyönyörének emberarcú tükörképe leszek én magam. - Ó de - hörgöm suttogva válaszul, akarom, hogy elélvezzen, akarom, hogy elájuljon megint, csak hogy felriaszthassam megint, és megfürödhessek eszmélésének kapaszkodó érintéseiben, de jobban akarok a kiáltását és a rándulását. Markolom a farkát, ahogy moccan, vaskosan, erősen, kifejem belőle a gyönyört, ami belepi a testét, nekem szökken, felveti magát benne a kéj, egyetlen vonássá olvad az arca, egyetlen görcsös fintorrá, ami ordít, miközben én nyögöm - ó igen, ezt akartam - Erik hangján, én taszítom, megtaszítom felívelt testét, ami nem érez mást, mint a saját gyönyörét, önmagával elfoglalt és ettől halálra rémült, nekem meg csak néhány erőteljes, zúgó lökés kell benne, hogy összedolgozza rángatózó húsa a kéjét az enyémmel, csak egy kicsi, amitől a karja megfeszül, hátravetett feje a csuklójához nyomódik, a teste ívben meghajlik, kiált a szája, de hogy gyönyörében vagy fájdalmában azt ki volna képes meghatározni, miközben felfordul a világ - IGEN - felvonítok diadalmasan, aláránt a csípőm, vonaglik benne a farkam, surran a mag, robban a gyönyör, fröccsen a húsában a húsom. Kívülről az ő ondója fest meg, belülre viszonozom a szívességet. Szédülten rándulok benne, újra és újra préselve magamon a gyönyörön túli csodaországban, de egy lépéssel sem enged beljebb, mint ahova felugrottam egy lélegzetvételben, hibába küzdök én és vergődik rajtam a teste.
Ó hogy csapong, sodor még, nyögve térek magamhoz, mozgatom a csípőjét, de már nem töltöm ki, kellemetlen, és mégis gyönyörködtet a furcsa fájdalom ami kínoz benne - jól van - még akarom, de nem bírom, a test bekorlátoz, ráernyedek, a mélybe engedem remegő testét, a magja hozzá tapaszt, a szájára teszem lihegő szám, a mellkasára a mellkasom, a derekát és hátát ölelve húzom ki belőle magam, hogy a lábai között elnyúlva kifújjam rajta a mozgás forró melegét. Magamhoz szorítom és beborítom, csillapodó szívverésemmel megajándékozom - megérkeztél hozzánk Ash - lihegem a szájába, az állát puszilom, összemart, összesírt felkarjának feje mellett húzódó oszlopait, hát elbújt közöttük. Legközelebb máshogy kössem ki a karját, tanulságot jegyzet ez magamnak, nem más. Belemarkol a keze, a kis telhetetlen a hasába, végigsimítok a farkán, feltöltött erővel ez a kis srác, nem tagadhatom, fel, felemelkedem róla, térdelek körülötte, lenézek rá, két kezem befurakszik a feje és a karja közé, ott támaszkodom, kényszerítem, hogy rámnézzen, engem nézzen. - Ugye, hogy kár volt tiltakozni, húzódzkodni? Nem is volt rossz, nem igaz angyalom?
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Darien A. Milton


A Pokol Dél-Keleti Régiójának földi kirendeltsége - Page 25 Tumblr_mreenfC1Nh1rhe069o1_1280
☩ Történetem :
☩ Reagok :
166
☩ Play by :
Froy Gutierrez
☩ Korom :
17
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Jún. 26, 2020 10:32 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1 ... 14 ... 24, 25, 26, 27  Next


Prison of bones
To: Misran

+18Lihegve, szaggatottan lélegzem, nem kell már… arra sem vágyom, hogy levegő jusson a tüdőmbe, nem kell semmi, mert mindent leural a démon, magába olvasztja, ott van bennem jelen lévő, kiirthatatlannak érzem, őrjöngő fájdalomnak.
A csuklómon a láncok a csontot feszegetik, pedig még el sem érték, de én érzem, vélem, hogy már szaggatják le és nem lesz megállás a bestia fog lemarni a csontvelőig és oda issza be magát, hogy örökké körforgásban legyen a szervezetembe, ő lesz a vér már mindörökké. Kimoshatatlan belőlem, belém vágja magát újra és újra, hogy feszessé görbülő gerincem szinte elfolyik alatta és nem marad belőlem semmim, amit megérne megóvni, amire kéne vigyázni.
Elcsuklik a sírásom, már csak hisztérikus légvételek verik fel a szoba csendjében a dög becsapódásait. A testem körülöleli, befogadja, helyet ad neki, elárulja a legbelsőbb valómat, a legmélyebb titkom és semmit nem tehetek, mint hangtalanul a vállamba sírom a bánatom, a fájdalmam, míg feljajgatok a nem létező harapások alatt, míg izzik a bőröm tőle, minden más esetben alá törleszkednék és elkérném erősebben, hogy érezzem a húson a fogakat. De most elviselhetetlenül éget a szája, belém furakszik és semmit, de semmit nem hagy meg belőlem a magaménak, mert a számon kiszalad egy kellemkedő sóhajtás. A szégyen megrángat, a férfi pedig magán és mélyre hatol belém ő, meg ez a fura szerteágazó érzés, amitől a sírás megint felhüppen belőlem, de már nem tud kitörni, mert nincs hova, nincs tér, már nincs hang, annyi erős nincs bennem, hogy felél forduljak, hogy a szájába harapjak, hogy nyüszítésen kívül más hangot kiadjak és könyörögni is nagyon szeretnék, csak legyen vége. Hagyja abba, engedje el magából ezt a sokat és élvezzen el bennem, hogy aztán magamra maradjak a testemmel, a félsebzettségemmel és a leigázott, legyötört érdemtelen testemmel.
Kimerült minden idegszálam, az ellenállás kiüresedett vergődéssé aljasul, a fájdalom ébren tart, még figyelemmel követem, de már az sem olyan intenzív, mintha a testem rászokna erre a drogra, és most elkezdi átformálni, hiszen kő merev farkam a hasunk között préselődik, nincs nagyobb megalázás ennék.
A dög szavai eljutnak a fülembe, lesurrognak a gyomromig. Hízeleg, örömködik, duruzsol pont, ahogy dolga az ördögnek, hogy elvegye, elszeresse a lelkem, hogy felajánljam neki, pontosan ezt várom a lényétől, a fölém tekeredő testétől, ettől a hatalmassá duzzadt erőtől, ami egyszer már romlásba vitte az emberiséget és most egyedileg rám szabva teszi ezt. Elrabol belőlem mindent, kisemmiz és én…én kéjjel habosítva adom neki a könyörgésem halk szavait, a sírásomból hátramaradt felcsuklásokat.
Nekifeszül a testem, érzem őt magamba mélyen elterülni áldozva, és lihegve, hörögve dobom fel magam, hogy átadjam a fejem a búgásnak, a kimenekítésnek. Még érzem, a számba csapódni a szavait, a finom könyörgést, a sürgetést a nenenenne szólamot és kikapcsol a film, pedig még utána kapok, mert tudom, hogy ez nem lehet a vége, hogy csak elnyújtom, elódázom.
Talán víz alól rántanak így fel, ahogy felbukkan az elmém a mélyből, ahogy a tüdőmbe harapok levegőt és felkiáltok rémült megérkezésembe. Összerándul az egész testem, rekedt hangon ordítok, riadt pillantásom keresi a kapaszkodót a valóságban és aztán minden a helyére siklik, a démon felettem és bennem, a hangja, a keze a testemen a fájdalom a csuklómban, a torkomban, a seggemben, a gyomromban a seprő pánik, a kavargó tollak, a vékony fénycsík a bedeszkázott ablakon átesve, a matrac szaga, a démon izzadsága.
Ott leszek, mint egy vágtatásból megidézett telivér, kitágult orrlukakkal, eltátott szájjal, reszkető izmokkal és a némára facsart ordítással, az összepréselt fogaimmal. – Ne, kérlek! – már nem tudom mit kérek, hogy hagyja abba, hogy ne tegye, mert mindennek ellenére a farkam kemény a kezében, a vágy felível, a talpaim összeráncolódnak és feldobom magam az ölén, hogy neki simuljak. Artikulálatlan az ordításom, amiben elkönyörgöm, hogy ne tegye. Az arcom felé fordul, kirobbanó szembogarakkal esdekel a nézésem, és a szívem azonnal nulláról százra gyorsul, miközben az orgazmus lecsap rám, ellenőrizetlen, elviselhetetlen kínnal. Felrúgom magam a matracról, a lábujjaim fájón görcsölnek, a vádlimba is beragad és csak ordítok, kapkodok miközben hullámverések közepette úgy élvezek el, hogy nem érzek semmit.
Nincs eufória, nincs meg a mente, nincs semmi csak a lecsapása, a kiüresedésem tudata, hogy megtörténik, de nem folyik bennem végig, nem önti el az agyam, a merénylet készül el, az áldozat születik meg, a lüktetés a farkamban, a sajgó herékbe, az összerándulás mind az enyém, a bennem dolgozó démon farka körül a pulzáló idegtépések, és a tehetetlen sírás, és vergődés. Annak a biztos tudta, hogy megtörtént és én hiába sajgok, a tény tény marad. Megalázott, lenyilazott áldozatot mutatok be neki, önként ráillesztve, mint egy jól varrott pólót, míg a testem kiokádja magából a magvát, elkárhozom örökre. Átkokat szór a szám, a tekintetem a létezésem, nincs már semmim.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Misran


A Pokol Dél-Keleti Régiójának földi kirendeltsége - Page 25 Giphy
☩ Történetem :
☩ Reagok :
207
☩ Rang :
választott régióherceg
☩ Play by :
Michael Fassbender
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Jún. 25, 2020 5:18 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1 ... 14 ... 24, 25, 26, 27  Next


Elkárhozás 18+
────────────── ──────────────
@Darien A. Milton - summon your demon - success
Ash sikolya menekül ki előlem a száján, a hörrenésem veti magát utána, és a poros padlóra birkózza, mielőtt elérhetné a számunkra láthatatlan angyal alakját. Oda lövelli a tekintete a kétségbeesést, megfoszt tőle, mintha megfoszthatna, kis buta, csak egy butácska, mézédes ember, akinek sós kínjai gyöngyöznek végig a torkán, és én harapom, falom, majszolom, csókolom úgy, mint az állatok. Azok az állatok, amelyikek nem vért ontanak, mert én sem teszem, a torkán nem, ó ott nem.
Kivérzik a belsője. Felsúrolja a sikoly. Ez a farkamba akasztott horog, ami mélyre ránt a testébe, rekedten nyögök kegyelemért, azt akarom, hogy sokáig tartson. Én is kétségbeesetten markolom a matracot, mert olyan szorosan tapad rajtam a teste, hogy az fáj, édes, gyönyörű gyötrelemmel kínoz, nem is azért, mert felhasogattam, hanem mert a forrósága fellázad, mert a csontjaiban az elfogadást körülpárnázza önnön szűzi mivoltának bukása, az elveszejtés.
Zuhanunk. Belezuhanok. Lihegve tuszkolom benne a farkam, amíg megy, és megy még, sovány, hajlékony teste ívbe magasodik, a hangját utánozva zenél nekem, húrokat penget amíg felöklelem, a csípőm helyezkedik a torkát nyaldosom, reszketek, érzed? Te remegsz, és én veled remegek, mert a gyönyör ott bukdácsol benned, minden szenvedő porcikádban ezer és még egy mennyország rejtezik. Mindet akarom. Nyögve taszajtom meg, és újra, és még megint.
- A teremtés koronája vagy - lihegem oldalról jajgató szájában, tépkedi a hajam a hangja, a húsom, könyörög, esdekel, csúszik rajtam minden szó, nyögdécselő, izzad, gyötrődő szótagtalan szó, hallom én, mit beszélsz Ash, nyelveken szólsz, és én vagyok az ördög, aki a szádba adta ezeket az artikulálatlan szavakat, amiket senki más nem érthet, csak én, mert tőlem tanulod őket. A testem tanítja meg neked, a fogam, a nyelvem, a farkam, az ölem, a csípőm morgó taszítása. Azt mondod ne, és azt jelenti, hogy mélyebbre kívánsz. Azt mondod kérlek, és én felelem, mert kérned sem kell, jövök, itt jövök. Ritmusosan járom a testét, beleszántom magam, fojtó ölelésébe vésem a lényem, örök emlékezetébe ivódjon a testem, ringatózni rajta olyan természetes. Azt mondod könyörögsz, és a fohászod meghallgattatik, kemény csontjaid magamhoz préselem, az irtózat üvöltése dühös madárként rebben körülöttem. Felvert fekete tollak szállnak a karja körül, a sötét hóesés megbódítja az érzékeim, forróságot szívok be hűsítő hideg helyett, de jól jönne most a hideg, hogy tovább tartson, hogy ne legyen ilyen elviselhetetlenül meleg, ilyen kéjesen jóleső, ilyen elemésztő, ilyen, amilyen.
- Kedvesem - megszólítom az állán guruló könnyeit, és azok arról beszélnek, hogy hamarosan vége, utána kapok, hogy megtartsam a pillanatot, nyikorog a bilincs és megnyugtat a sikolya újra. - Köszönöm - suttogom Erik legmélyebb, leggerjedtebb hangján, nem tagadom meg tőle a bennünk vágtató gyönyörűséget, jól kell tartani a testet amitől azt várom, hogy jól szolgáljon engem. Ő is akarja a száját, az állát, összeszorított fogaim nekipréseli az állának ahogy előretúrom, rövid körmei belekapaszkodnak a derekába, együtt zihálunk a felajzott, felsértett fiúval. Az én lökésem ad ívet a zihálásának, visszatartott lélegzetén az töri fel a pecsétet, hogy zokogással csaljon megint magához. Én vagyok a testén az úr, én markolom, én veszek belé, én létezem, de kizárólag a kéjesen szétterült érzés az, ami van, ami él, ami lüktetve szövi át mindkettőnket. Hozzátörleszkedem, hogy a farkát érezzem, hogy a mélyét érezzem, hogy egy legyek tátott szájú szomjazásával.
Egy vagyok vele, amikor távolodik, egy vagyok a megremegésével. Belefújok nyitott szájába, fújtatok izzadtan, csatakosan, tiltakozva - nenenenne Ash - a hangom elrekedt károgás, a combjai közé feszített csípőm rángatózik, felette kuporgó félbeszakítottság vagyok, a mozgás megállt - ne aludj el - hűsítő forróságot fújok végig érzékeny, fennakadt szemgolyóin, a torkába lehelem az életem, az egészet. - Gyere - begörbedt csípővel lököm a testét- vissza - fulladozik az ölem rajta, mélyebbre ágyazom benne - hozzám - belekáprázom a parancsolás erejébe, lassan, csak lassan. Nem lehet sietni. Még nincs itt a menekülés ideje, egy tollal belecsiklandozok a fülébe, a dereka helyett a farkát fogom, az fogadja, ahogy a testemmel együtt járja a kezem, fölé magasodom, a háta így visszaér a matracra mélyen baszom, nincs más mód, csak az, amit még nem ismer, csak a sötét kielégülés felé szökhet el. - Gyerünk Ash - morajlom felette, suttogja a kezem a bőrén, markolom, húzom, hergelem és csavarom a farkát, egy ritmusra velem, együtt velem, csak így létezhet, jó ha már most megtanulja az én izzadt bőrű Hamvacskám.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Darien A. Milton


A Pokol Dél-Keleti Régiójának földi kirendeltsége - Page 25 Tumblr_mreenfC1Nh1rhe069o1_1280
☩ Történetem :
☩ Reagok :
166
☩ Play by :
Froy Gutierrez
☩ Korom :
17
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Jún. 25, 2020 1:17 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1 ... 14 ... 24, 25, 26, 27  Next


Prison of bones
To: Misran

+18Összeölik minden, elvesztek valami nagyon fontosat magamból, a démon nem a testem üli meg, de a lelkemre ömlik rá forrón, hangszerként játszik az érzékeimen, ami ellenem dolgozik. Vágyat mutat az irányába, pedig egy cseppnyi sincs bennem. A sírásom már nekem fáj, a fülembe égnek a hangok, a szívem majd kiszakad a bordákon keresztül nem létezik, hogy valami ilyen gyorsan verjen.
Odaverem a tarkóm, hogy józan ész száguldjon a véremmel az adrenalin nem enged befolyást semminek sem. A szám imákat mantráz, hogy meneküljek, bújjak el benne, nem bírom elviselni a testét fölém borulva, a csókját a számban, az ujjait a testemben, képtelenség, nem lehet, ki van zárva, ez meg sem történhet velem.
A kín belém lövi a fényes kis nyilait és ott maradok az otromba vággyal, a démonnal, aki éppen nekem nyomja magát és át csúszik a szűz testemen, fájón, lüktetőn, keményen, feszesen, nedvesen nyúlik el bennem, mintha helye lenne, neki kifeszített vászon a testem.
Az alhasamig hatol a görcs és már csak a zokogásom marad, mert belém hatol, elveszi a maradékot felzabálja, a hangja zsoltár a fülembe, azt meséli el, hogy végre megkapta, amit akart és maradok én a zugnyi kétségbeeséssel, a fájdalommal, a feszítéssel a farkával a testemben, ami nem való, nem történhet meg.
Hátra nyomom magam és bepillantok a sarokba, ha ott egy angyal van, akkor láthatja, hogy az istene rég halott, ha ez megtörténhet, akkor nincs remény többé, nincs bennem sem. Lefoszlik rólam az ellenállás, mint a szellőben a hamu és a por, megsemmisülök.
Kitölt teljesen apró levegőnyi rés nem marad bennem, nem a szívnek, a vérnek, a levegőnek, kinyomja, csavarja belőlem, ahogy kéjesen mordulva szétfeszíti a legrejtettebb testrészem és ott van… bennem. Mélyen, teljes hosszában a forró teste nekisimul az én lázadtól égő seggemnek. Felhördül belőlem a zokogás, a sikoly, a gyalázta hangja. Valami ellenállhatatlan erő kaparja a torkom.  Siratom a múltam, jelenem, a jövőm, a lényem, mert az most megszűnik létezni, valaki egészen más az, akinek a farka keményen mered a hasán, miközben a démon elmélyülten löki a ritmust belé.
Felfeszül a hátam a matrac mocskáról, hogy hosszan sikoltva még mélyebbre toluljon bennem, mintha ez lehetséges lenne, a szívemen érzem a makkját, onnan löki ki a vért, az feltolul az arcomba, kínzottan rágom a vállam, sírok, zokogok, ordítok.
A lábujjaim felakadnak a matracra, az kezeim szinte eltörnek a láncon, a hasam majd átlyukad, érzem őt a testemben, olyan rejtett helyeken, ahol még soha senkit és ez így is volt rendjén.
Jajgatva fogadom be, mintha mindig is helye lett volna bennem, és a húsom keményen, vággyal telve lüktet fel, minden fájdalmam és megalázásom ellenére.
Ráhajol az arcomra, a foga felsebzi az állam, automatikusan tartok ellent, nem fordulok bele, nem kell a csókja, nem kell semmi. Préselem össze a szemem, ha nem látom nem létezik, csak a pulzálása bennem az a kínzón erős, a szorítás én magam vagyok, a kifelé lökés készsége is én vagyok, ez aki, aki fuldoklik.
Haldoklom. Érzem. Ez már maga a halál kell, hogy legyen, nem lehet ez máshogy, ez a szégyen, ez a fájdalom, ez az érzés ez biztos, hogy a gyors elmúlás.
Még mélyebben, erősebben verődik a testembe, nyüszítek neki, ordítok, sikítozok, vergődöm, tépem a láncokat és zokogok megmásíthatatlanul, a könnyeim már savként marnak, a fülembe, hajamba folynak és nincs semmi csak a számról lemálló szaval, a suta könyörgés, hogy hagyja abba, ne tegye, de mit? Már késő, már ott van, löki ki a vért a szívemből, a testemből, fel a gyarló, hazug vágyba, a kemény étvágyba, a fullasztó hisztérikus zokogásomba.
Kicsókolja a szívem, a szájába adom, vegye azt is, mindent belőlem, mert nem maradt semmim. A matrac lenyúzza a bőröm, a bilincs a húsom tépi, de mégis csak a kezét érzem a csípőm alatt, a farkát minden alkalommal újra belém siklani.
Kilöki belőlem a sikolyt, magára emel, a talpam elválik a matractól, ahogy görcsösen tartom magam, az agyam csapkod a fejemben, a szívem már szinte csak pörög. – Ahhhaaa – sírom, vergődésemben merő hisztéria vagyok, a földhöz is vághatnám magam, legyen VÉGE már.
A testem elemésztő tüze hólyagosra marja a lelkem és ő nekinyomja magát a vérbő húsomnak és a vágy búja semmivel össze nem téveszthető sóhaja előszökken belőlem, ettől aztán még jobban sírok. Megszívom az orrom, összeszorítom a fogaim és minden erőmmel csak arra koncentrálok, hogy abbahagyjam a zokogást, egy két légvételre megy, aztán újultan feltör belőlem megint, végül már csak a sima mozgás van, a bejárt testem átengedi magát, ráfeszült izmaim szinte gyúrják a farkát. Ellazulok, a sírást visszanyelem, a taknyommal, nyálammal együtt.
Ekkor elfogyok, kimerülök, lenulláz a gépezet. Ott leszek a testemben a démonnal, a testemen a démonnal, a  szájával a torkomon, a büszkén bólogató farkammal, a sötét erőtlenséggel, az agyam pedig készen áll rá, hogy kihúzzon a sokkból, hogy megtegye az utolsót, amire képes, kimentsen, hogy elfogyasszon, muszáj neki, mert nincs több belőlem, már semmi nincs, csak a tátott számon a ziháló légzés, a testem foszlott, koszos, mocskos leigázott árulása, a hasam zihálása, a nyálam elfolyása a felakadt szemgolyóm és a sötét, ami meghúz maga felé. Éles fájdalom a mellkasban és a végtelen csend.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Misran


A Pokol Dél-Keleti Régiójának földi kirendeltsége - Page 25 Giphy
☩ Történetem :
☩ Reagok :
207
☩ Rang :
választott régióherceg
☩ Play by :
Michael Fassbender
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Jún. 22, 2020 6:19 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1 ... 14 ... 24, 25, 26, 27  Next


Elkárhozás 18+
────────────── ──────────────
@Darien A. Milton - summon your demon - success
Bűn, hogy férfi még nem csodálhatta meg a tested ajzott vergődését. Hogy még nem látta szem a gyomorszájadban vergődő szíved bőrhullámoztató verését, a sima, feszes pulzálás kánonját a torkodon vergődő erek táncával. Hogy még nem érezte a szád könyörgését, szavak még nem születtek, amikkel ecsetelni lehetne könnyáztatta csókod valódi ízét, ezt ki kell próbálni. Bűn, hogy csak én ismerem, mintha egyenesen Pandora szelencéjébe nyaltam volna bele, megigéz a gyötrelem mélysége, pedig tudom milyen a fájdalomból kimetszett testek vergődése a testem alatt. Ezer és ezer ajkat csókoltam már, de ritka ízt találok a szájában, ahol a nyelvén vágykeltővé keverednek a sós könnyek és az elharapott száj véríze, a kimondott és kimondatlan esengés, az ellenfeszülés esszenciája a belátással. Tudja, hogy nincs menekvés, kaparja a szájpadlásom tűzforró nyelvével együtt az íze ennek a tudatnak, a megadás aromája cuppan a szája sarkán, vastagon ömlik belém, zihálásunk forró párává gőzöli és az arcomba lebben. Felken vele, mint a keresztvízzel, eredendővé teszi a bűnt, hogy elveszem amit nekem ad, ő az alma, aki felkínáltatott ugyanakkor tiltás alá is helyeztetett, és én vagyok Éva, akinek tudnia kell, hogy milyen íze van a kétségbeesésnek, az átadásnak, a nyirkos, érintetlen húsnak, ami rám várt.
Bánod már, hogy nem csak nézed, ahogy a fiút teszem a magamévá a testednek döntve? Az ő ruganyos húsa se volna hitványabb feszesség a kezem alatt, őt se verné kevésbé a víz, mint téged, hogy csúszik rajtad a fogásom és a tested szaga forró illatként borít be mindkettőnket, megtölti a szobát és elveszi a levegő. De ő nem tudna ilyen csalódottan nyögni a csók végére, nem értené mi a különbség a csók és az aktus között. Visítana a hangom hallatán és nem morogna ilyen édes gyalázkodással tiltakozva a dicséret, a méltatás ellen. Igazából nem ez ellen tiltakozol, nem igaz, Ash? Ami zavar téged, az a kemény farok, amihez hasonlót se tudna az a kis éretlen hülye nyújtani, aki azt hiszi az angyal karjai között jó helyen van, pedig... ami zavar téged az a borzongás a bőröd alatt, ami csalogatva törleszkedik nekem, az inak remegése a combhajlatban, a sikolyok és sírás ütemei közé ékelődött kellemnyögések halk zaja, amiket az érintésem vált ki belőled. Nem a képmutatás, nem a gyász, nem a tudati felhördülés a közeledésem ellen, hanem csak a érintés, a sima simítás, a csók, a testem a tied felett, a vágyam, ami árad rád és megérint, érezem a hasadon. - Fantasztikus - suttogom a könnyeid új rohamának, mert nem tudod nem élvezni a testem, ami rád vágyik, és ezt tisztán érzed a bőrödön, a talpadon, a szemeden csordul be a látásom és a részed leszek, előbb, mint gondoltam, de a belsőd vágyik rám, az ismeretlenre és a bennem égő ígéretekre, és ezért nem bírsz rám sem nézni.
Nem is kell. Elég, hogy csak érez, és érzem őt. A torkából hangon ömlenek, a tiltakozás, és még több tolul odabent, a számon érzem dübörgésük, a kezem benne gyötrődő ellenállást tapint, tompa nyögése ősi kínt szül a világra, a befogadás elemi fájdalmát, ahogy a része lesz valami, ami korábban még nem volt, és tiltakozássá olvadnak a légvételei. Zenei hangszer, és én kicsikarom belőle a crescendón túli égi hangokat, amiket a születésekor zártak belé, és csak az ártatlanság felszakításával szabadulhatnak ki, és az az ártatlanság nem lüktető, sóvárgó farkában lakozik, amire bár több figyelmet fordíthatnék, anélkül élvezne csak el most, hogy megtapasztalná milyen az együttlét, mitől fél, mitől fáj. Türelem Ash, türelem.
Minden nyöszörgésével meglököm a testét, ami meghívott. Az ujjam minden millimétere után rándul a farkam sóvárogva, hogy cseréljem el, hagyjam a játékot, temetkezzem a testébe. Felszakítja kettőnk között a levegőt a hangjával, és amikor elhallgat a sebek gyorsan begyógyulnak, csak hogy felszakadhassanak megint. Lapos nyalásom vigasztalja a mellbimbóját, jelet hagyok rajta a fogammal, mielőtt belehatolnék. Reszkető várakozással fekszik alattam, rekedt torka mélyén a nyüszítő ösztön felkészül arra, ami következik, elkerülhetetlenül, a derekam köré csavarodik a hangja, rángat maga felé, és ahogy kérte megkönyörülök rajta végre.
Hörgöm, ahogy belepréselem magam. Igazán nem illik az ő édes sikolyai alá ez az állati hang, de lüktető teste erre késztet. Lassan nyílik rajtam, pont úgy, ahogyan nyomakszom benne, kínzóan lassan, érezve centiről centire a kifárasztott, kilazított izmok ölelését a bőrömön, a szívét bámulok, a szegycsontjának két oldalán behorpadt bordaközökben látom ahogy mozog, de érzem is, hogy összeöklel a verése a farkamban járó vér dúló lüktetésével. A hangja felível, a teste megugrik felém, felelek neki, a fogaim az állán koppannak, a sikolyára tapad a szám, nem rejthet ilyen tiszta hangot a vállába, kell, hogy nekem adja. Harapj Ash! Megkönnyebbülsz tőle, ha szisszenni hallasz, és elrántom a fejem. Érzed a megtorlás súlyos mozgását benned mozdulni, előrelököm a csípőm, de nem repülsz fel. Olyan sovány vagy, megemelkedsz, a karomra támaszkodom melletted, és csak nézem, hullámzó hasfalad mögött érzem magam, de az nem lehet... ahhh milyen szoros is vagy, vért csókoltál az ölemre, ezzel búcsúzol amikor visszahúzom kevéssé, hogy lássam, csak egy halvány csók, csak hogy tudjam, a testedben is érzel, nem csak a lelkedbe hatolni.
Az öntudat sikolya.
A büszkeség könnyei.
Egy férfi tartózkodása egy fiú testében, a számba löki a mellkasod a vergődő tűz, ó igen, adj még, adj magadból. Karcsú derekad a karomon, az ujjaim a tested puha szövetei közé markolnak, a levegőben tartom a csípőd, így kényelmesebb, így mélyedem el benned, a súlyom nyom le, a karom megtart, lenyomlak és megtartalak, belédveszem, megőrülök, megőrültél te, a vergődésed rajtam csavarog, lihegésem záporesőként veri a bőröd. Könnymarta létezésed rámfeszül, a combjaid nyíló virágok, a fullánk fájdalma másodlagos, kemény farkadhoz szorítom magam, összepréselődünk, hogy a részed legyek, egészen benned akarok lenni, és ezt már elfogadtad, a megadásod síkos maszat a kezemen, az ölemen, a testedben, forrón ölelsz, szorítasz magadhoz, hümmögéssé szelídül ez a tébolyító hörgő hang, ami bennem lakozik, hevülő sóhajjá válik, könnyebbé a mozgás benne. Már nem csak a vergődése táncol, már én is szabadon mozgok, és ez egyenletes, sima, gyors ütemet jelent most már én csörgetem a láncait ahogy magamhoz vont testét az ölembe préselem, összesimuló hasunk izzadt közén hergelem a farkát, a torkába bújok bele még, az arcáról iszom sós könnyeit, táplálva magam a kéjjel, az ízzel, még romlatlan ővele.
Türelem, Misran, türelem.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Darien A. Milton


A Pokol Dél-Keleti Régiójának földi kirendeltsége - Page 25 Tumblr_mreenfC1Nh1rhe069o1_1280
☩ Történetem :
☩ Reagok :
166
☩ Play by :
Froy Gutierrez
☩ Korom :
17
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Jún. 22, 2020 12:33 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1 ... 14 ... 24, 25, 26, 27  Next


Prison of bones
To: Misran

+18Csókolom odaadóan vadul, hogy a figyelmét a számra vonjam el magamtól és el magamból, mert a félelem fel-le száguld bennem és tombolva görgeti a hegynyi riadalmat, hogy hiába küzdök minden egyes kis ellenállásom lepörög róla, sőt ajzom vele. A láncok a ujjaimra gyógyulnak a csuklómból ordítva ömlik végig a kín, de az jó, az felszínen tart, miközben a nyelvem a nyelvén simogat idegen, erős csók, elvevő, semmi nőies lágyság nincs benne, parancs van, kemény akarás, durva lökések a nyelvével és tudom, hogy ilyen lesz az öle is. Mégis aláomlok, nyüszítve adom meg neki, elkérem, hogy legyen velem türelmes, hiszen olyan nagyon iszonyodom.
Ösztönösen dobálom le magmaról a kezét, próbálom a combjaimmal vissza tartani, miközben tudom, hogy semmi esélyem nincs elveszi amit akar, elveszi belőlem és fájni fog, megalázni fog, de meg fog történni.
Vergődöm, a nyelvemmel simogatom a szájára könyörög szavait, a semmit nem érő esdeklésem.
A zokogás már otthonos, csak fullasztóan forró minden tagom, elveszek benne, szédelegve lihegek a mocskos matracon, de már nem érzek szagokat, már nem látok tisztán, az agyam ki-kikapcsol, míg ordítva beszívom a levegőt, leáramlik a tüdőmbe és fuldokolva visszaköpöm, csak legyen vége és el sem kezdtük.
Hiba volt magam adnom, hiba volt bevállalnom és hiba húznom őt, ahogy hiba a létezésem.
Hisztérikusan rángatom magam, kapálódzva verdesem a testem, talán a tehetetlenség hajszol, az veszi el az utolsó morzsákat belőlem.
Az ujjai a hasamon forró testem szinte hűtik és sikoltozni lenne kedvem, letépni a karom, a lábam, a fejem, hogy ez az őrült tébolyult rettegés elmúljon, hogy ez ne emésszen fel elevenen, mintha a csontok kandikálnának ki a testemből, a bőr olvadna fel, a vér lenne láva. Könny és izzadság ömlik az arcomról, a hajamból, a hasamról, a mellkasomról, a lábaimról, ismerem milyen a magas láz, tavaly megtapasztaltam és öleltem már Delilah testét betegségtől elalélva, tudom milyen, ennél jobb.
Visszatartom a levegőt a homloka döccen az enyémnek, értem, hogy csodálja ezt a kínt, hogy húzom vele, de nem tehetek ellene, mert képtelen vagyok megregulázni, lelassítani, vagy megállítani, mint a szavakat a számból, amik imádkoznak egy rég halott istenhez, egy lényhez, aki a figyelmét, elvetet az olyanoktól, mint én, akit már nem érdekli a teremtményeinek sorsa, most fizetjük meg Éva és Ádám bűnét, most, hogy szükségünk lenne a megbocsátásra. Mindig is tudtam, hogy a világ kegyetlen, nem éltem burokban, de ez… ez most felülír mindent, a félelem belőlem burjánzik elő, én fonom le a szobát velem, én teszem sötétté, én szívom el a levegőt a démon elől, akinek nem is kell.
Bámulok rá, szaggatottan kifújom a párát, csókoljon, addig a számmal foglalkozik. A szavaitól felharsan a panaszos nyögésem. Biccentek. Csókolózunk még, minő kegy, de elfogadom, pedig a számat megtépázta, a nyelvem vérzik, és a csókja teljesen elvadította a farkam, BŰN, bűnben égek el, tudom, most öli meg a lelkem.
Dühös morgás a jussa, jól csinálom… JÓL?! Merném máshogy?
Küszködve nyitom szét a lábaimat, engedem magamhoz, pedig az ujjai már körbejártak és fogak jobban, még hálás is lehetnék, ha közben a körmeim nem szakadnának a láncot markolva, ha a talpamból a görcs nem a gerincemig futna.
Úgy remegek, hogy szinte zavaros a kép előttem.
Lehiggadok… elhiszem, képtelenség. A szája a hasamon… BŰN, megint egy büntetés, mert olyan jól esik, olyan kibaszott finom, hogy a harapás már feloldozás, már mentesség, a fájdalom felajzottsága megfeszíti a gerincem, a szájára lököm magam a fogai alá, tompán felahzok, és újult erővel elbőgöm magam.
Nem bírom nézni, képtelenség mégis érdekel, felé fordulok, a talpam az ölére szorul, érzem a merevedést, láttam is, tudom milyen, de most így annyira valóságos főleg mert tudom, hogy belém fog merülni vele, egy pillanatra eszembe jut, hogy megrúgom, de ehhez sosem lennék elég bátor. Annyival könnyebb lenne, tisztességesebb végig feküdni hangtalanul, mozdulatlanul, pihegve, de a testem nem képes rá az agyam nem adja ki azt az utasítást, az agyam azt ordítja; Állj ellen Darian. És nem fogok.
Ott van ő a széttárt lábaim között, az engedelmességem hártyáján, a szüzességem végperceiben. Ó tudom de nem várom, ahogy vártam nőbe hatolni, az annyira más volt most pedig… ha akarnék sem tudnék nem sírni, csakhogy fogy az erőm már arra is, lélegezni is.
A kibaszott démon szép a lábaim között, túlfűtött  bőre kipirult a vágytól sütögeti a keze a testem, a combom lemeredt átadását és gyűlölöm érte, olyan mélyen gyűlölöm, hogy el kel fordulnom ki ne olvassa a szememből és ne ajzzam vele fel jobban. Beletemetkezek a vállamba, hangosan lélegezve némán vonyítok.
Könyörgök hiszen kéri, megteszem. Anélkül is megtenném, mert az ember reménykedik abban, hogy elnyeri jutalmát a kérése, nem fogja. Feszül a testem, ahogy az ujja nekem simul a csípőm lepasszírozom a matrachoz, mintha ezzel elbujtathatnám a seggem vagy a kőkemény farkam. Hogy tud állni ilyen stresszben? Lehet beragadt.
Hörrenve fogadom a testembe az első lökést, a fájdalom szinte azonnal elpörget, tovább mantrázom, hogy ne tegye, nem akarom, nenenene. Még mélyebben nyomul belém, sikít a légvétel az összepréselt ajkaim között a vállamba sírom a megalázó megadást.
Úgy sírok a szája alatt az ujjával a testemben, hogy megint közel vagyok hozzá, hogy az oxigén hiányától egyszerűen elájuljak. Kegyetlen ajka barangol a nyakamon, kemény mégis finom ujja egyre mélyebbre jut bennem. Tompán nyögök fel és minden erőmmel tolom magamból kifelé. Mivégre? Satuba fog a combja már vergődni sem tudok, könnyedén lihegek, kikerül az ujja, de cserébe meggyaláz, hiszen a farkam le kéne vágni, hogy így elárul. Fájdalmas már ez a jól eső nyögés is, amit azzal ér el, hogy ráhúz egyet a vágy fokozatára. Újabb net morgok el.
Nincs kegyelem megint ott van benne a szűk testembe, most erősebben, tágabban, hogy köré olvadjak és mire leesik, hogy én adom a tempót már csak nyöszörgő könyörgés vagyok, de megértem, hogy én adom a ritmust az ujjazásomra. Kifújom a reszkető levegőt elhallgatok, elcsendesedek belülre és elhalkulok kívülre. Annyira fáj olyan nagyon kellemetlen, de sokkal jobban zavar, hogy ő ezt élvezi és én megadom neki.
Feltúrja a belsőm döbbenten ömlik végig bennem a forróság, megint a láncokat tépem, már szinte a húst is lemarom a csontokról, az ujjaim lehet el is törek, de egy pillanatra mintha megkönnyebbülnék, miért? Miért ez az erőszak?
Elpihen a testem tehetetlenül nyögöm a harapást a feszült bimbón, már az sem baj, ha letépi, csak legyen már végre vége szinte várom, hogy belém nyomja magát, mert azzal elkezdődik az aktus aminek egyszer vége lesz, csak el kell viselnem.
Alig hallom, hogy a nadrággal babrál csak a szívverésem van, a lihegésem, a sírásom, a levegő hiányától fájó mellkasom, a szívem… a szívem lehet megadja magát, nem bírja ezt el én pedig a démont, kizárt, nem bírom ki. Könyörgök, hajtogatom, hogy ne, ne tegye, könyörüljön meg, de minden szó a vállamba fúródik nem tudok ránézni.
Érzem őt nekem nyomul, a testem átadja magát, lüktet minden sejtem és ő nem kímél meg, leigázza az ellenállásom kérlelhetetlenül, kegyetlenül feszít szét, rést üt a testemben birtokba vesz belém nyomja magát én pedig sikoltok, sokkal jobban a megalázástól, mint a fájdalomtól, ami elhanyagolható annak ellenére, hogy jelen van. Pulzál a testem körülötte,m dolgoznak a záró izmok, a combomban feszül minden izom a talpam kapaszkodik, a lábujjaim megfeszülnek, a gerincem felemelkedik a matracról, hogy feldobáljam magam eszeveszett kínomban.
Fájhatna jobban azt jobban viselném, ha kapnék levegőt, ha nem érne fel a gyomromig, ha nem érezném a hasamban is szinte őt forrón, dúlón, keményen és erősen hatalmasan. Kitölti a mindenséget bennem a szívemből nyomja ki a vért, ami felömlik az arcomba és biztos vagyok benne, hogy kifolyik a szememen.
Sajogva ropog a vállam tolom fel magam, aztán vissza vergődöm, elsikoltom utolsó bánatom és marad a leplezetlen zokogás. Makacsul nem nézek rá belebújok a karomba, jöjjön hát, ölje meg a lelkem.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Misran


A Pokol Dél-Keleti Régiójának földi kirendeltsége - Page 25 Giphy
☩ Történetem :
☩ Reagok :
207
☩ Rang :
választott régióherceg
☩ Play by :
Michael Fassbender
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Jún. 20, 2020 5:11 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1 ... 14 ... 24, 25, 26, 27  Next


Elkárhozás 18+
────────────── ──────────────
@Darien A. Milton - summon your demon - success
Második csókunk a húsról szól. Az ima ízétől kitisztult véres-taknyos-nyálas szájbelsője a kéjes üreg, amiből kinyalogatom a korábbi sikoly felívelését, a tiltakozó rámordítás háborgását. Meglepetésszerűen ront rám a nyelve, letámad vele, a számba szívom, az ajkaimmal ölelem, az enyém birkózik vele, a fogaim karistolják a száját, bezabálom az ártatlanságát. Igen. Belemerülök forró szájába, most lehunyom a szemem és érzem, a kétségbeesés préselte húst, most már itt van a korábban hiányolt könyörgés, most a szája dolgozik azon, hogy elhallgattassa a kezem, de már késő. A húsába markoltam, és az sem veszik el, ami az ujjaim közül kiszivárog, érintésbe borítom a combjait, rámkulcsolja a lábát, makrancos csikóként hányja-veti magát, ott is megérintem így, ahol nem is akartam, mert bele kellett kapaszkodnom ahhoz, hogy a helyén tartsam.
Nem menekülhet.
De küzd végtelenül, ahogy az ima sem hallgatott még el a világban, évezredek óta szól ellenünk, ellenem személyesen, de mintha az övé értem szólna, reszkető teste körülölel. Annyira gyenge. Izzadtsága alól a kórság szaga ömlik, az elcsigázottság reszket a szájában, a homlokának döntött homlokom alatt izzik a láz, a szemében ott kaparászik a téboly. Nem érti, hogy mi szaggatja az ölét, nem érti az alhasának görcsét, amin szétterített ujjakkal simogatok végig, nem akarja megérteni, hogy a nyüszítésétől rángatózik bennem valami, nem csak a démon, de az ember is felajzott őrülettel kapva kap a húsért, egymáshoz szorított combjaiért. Nem érti, hogyha értem könyörögne egyszerű gyönyör lenne a jussa, nem érti, hogy milyen szenvedést okoz magának, nem érti, hogy mennyire gyönyörű.
- Ó ne félj Darien - azon a néven szólítom, amit úgy kedvel, hörgő torokhangon jobban is szól, mint a suttogó Ash - csókolózunk még utána, és közben - a hangja édesen nyökörögve pórázt vet a nyakamba, mit nem merészel, alig tudok ellenállni annak, hogy nyomban elmerüljek a bájában.
- Nagyon jól csinálod - masszírozom küszködő vádliját, megnyitja nekem az ölét, a csuklóm már nem panaszkodhat, és a derekam se fog, ha egyszer közéjük engedem magam. A hasfala csemegézni hívva dobálja a csókom, ordításától eltelve tátott szájjal tompán mordulva harapok belé.

- A főnök jól mulat - hördült a lépcsőkanyarban lustálkodó démoni szerzet, amikor átgördült rajta a vékony falon átszűrődő alig tompított ordítás.
- Ez már a sokadik, vajon bassza már?
- Hát biztos nem a száját.
- Nézzük meg.
- Hat rés is van a falon.
- És egy az ajtón.
- Fogadjunk a kicsi.
- Nem, ahhoz mély a hangja.
- Vagy az angyal?
- Annyira nem mély.
- Gyerünk.
- Csendesen.
- A főnök úgysem bánja.

Nézni is alig bírom, hogy verdes a fejével, a matrac puhán játszik, feszített torka kitolja a gigáját, csókért kiált és kegyelemért. A nevem a száján olyan, mint egy simogatás, ölben borzongat, az ágyékom duzzadó törleszkedés. - Ezt teszed velem - mutatom a talpának a cipzár mögötti türelmetlenséget, a felrobbanást fontolgató farkam, de tudom róla, hogy kitart, amíg elég mélyen ér a húsba. Erik már csak ilyen, nem éri be kevéssel, bármilyen jól is esik az a kis gyűrögetés, egy simogatás, egy kis forróság, egy kis bámészkodás a testén, ahogy csuklik a mellkasa, hogy próbálja visszafogni a könnyeit. - Ne tedd Darien. Ne küzdj feleslegesen. Sírj, ha sírnod kell - az ujjam simít zsenge húsán, forró, feszes, érintetlen ráncolódás a bőre, csak a nyálamtól nyirkos, és a combhajlatának izzadtságától, miközben rám bámul, beleveszek - ne pazarold az erőd - már nem lehet sok benne, látom a szemén, elesett, űzött vad tekintete van, odalett a dac, belebotlott egy gödörbe, ahol lábát szegte, már csak a könyörgés fényesíti kéktiszta szemét, vörös szemgödrében lámpásként tündököl sebzett, haldokló öntudata, nem is tudja magáról, hogy milyen gyenge, nem látja saját mellkasát szaggatottan remegni, a bordáit belső szélvihar kócolja, a hasa rángatózik, a combja a kezem alatt bénult már. Elfordított feje izzadt nyakú megadás, feltárja a torkát, elrejti az arcát, tudom, hogy meghal kicsit, minden pillanatban, és elpusztul ezután is, amikor benne leszek, de túl fogja élni. A húsán zümmögő hangja is felajz, mosolyogva húz végig a balom a combján, a jobbom rajta jár, mélyen, felkészülten arra, hogy megszólítson.
- Kérlek könyörögj még - lopom ki a szót a szájából. Egy felívelő "ne" pontján hatol belé az ujjam, ellazult csípője ellenében az izom zárt, rágörnyedve szisszenek fel, úgy szorít, mint a szülőcsatorna az elvetélt gyermek lágy testét, kivetne magából. Csak a "tedd" szavakat hallom ki fuldokló hadarásából, ami sodró vízárként csap le rám, a hátamra zubog, a lapockáimon karmolászik a kéjvágy, mélyre taszítom benne az ujjam, áthatol egy ujjperc a gyűrűn, aztán a következő, felmordulok. Halhatatlan démonherceg vagyok, avatatlan teste nem tarthat távol magától. Sikolyok fakadtak innen, most csókolom a torkát, a térdeim a csípője körül fognak, kihúzom a kezem, megmarkolom a farkát, csak húzok rajta egy gyönyörködtetőt, mintha az enyém lenne, hogy érezzem a testében a primitív kéjt fellángolni, mielőtt a számba szopnám a kezem. Az ujjam. Tisztátalanságának élet-ízét majszolom, annyi nyálat csorgatva a tenyerembe, amennyi elég ahhoz, hogy minden egyes "ne" hallatán ritmusosan dugjam erősen az ujjaimmal, elég ahhoz, hogy a nedvességben kettő is belefurakodjon feszes, de rugalmas húsába, szinte érzem, hogy hasadni akar, csak mert olyan avatatlan, hogy abba belenyúlni maga a gyönyör. Ő diktálja az ütemet, ahogy az ujjaim járnak benne, túl gyors neki, tudom, a fájdalmát érzem a szám alatt, de csak rajta múlik, meddig tart a kínzó epizód, amíg elsimul a hangja, amíg benne akad a tiltakozás, ami vadságra hergel. Mégis óvom őt. Nem tehet benne kárt ez a két ujj, a körmeim rövidek, az ujjbegyem feltérképezi a belsőjét, puha, sima alagút, egyetlen domborodás, a belső pont, ahol gyönyört fakaszthatok, körbesimogatom alaposan, hogy érezze, bár  nem érezheti külön. Az ujjperceken ropogtató izma síkosan küszködik a nyállal, a teste kivet, pedig helyem van benne, és amikor elcsitul megharapom a mellbimbóját, és visszavonom a kezem belőle.
- Most mondd, hogy ne - végre kipattintom a gombot, végre lent a cipzár, ráhasalok szinte és lerugdalom a nadrágot. A farkam végre az övén simogat, nyirkos combtöve zárul rám, a balom a lábát fogja, nem engedhetem, hogy feladja a megadását, hogy elrontson mindent, a tenyerembe csorgatva a nyálam nézek le rá. Vörös és fehér a bőre, remegő merénylet a bőre alatt a hajszoltság, a heréi lüktetve rejtik el az ánuszát, de a saját kezem vezet. - Ezt imádni fogod - magamnak is sóhajthatnám, míg magam nedvesítem, a farkam merő kemény akarás, a lemetélt bőr helyett a nyálam borítja be amíg látom, aztán már nem látom. Nem láthatom. Be kell vezetnem, el kell veszejtenem a fiút, az ujjaimmal kitapintom, puha, egyenletes mozdulattal nyomom bele, megszédülök tőle, ahogy rámborul a húsa, mintha a segge tőből akarná leharapni a farkam, a combjaiba kapaszkodom lihegve. Megérkeztem. Hallod hogy veti magát az angyal a falnál dühösen kiáltva helyetted is? Én nem hallok semmi mást, csak azt a nedves csattanást, ahogy nyálam ragaccsá válik kettőnk teste között és hozzádtapaszt.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Darien A. Milton


A Pokol Dél-Keleti Régiójának földi kirendeltsége - Page 25 Tumblr_mreenfC1Nh1rhe069o1_1280
☩ Történetem :
☩ Reagok :
166
☩ Play by :
Froy Gutierrez
☩ Korom :
17
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Jún. 20, 2020 1:19 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1 ... 14 ... 24, 25, 26, 27  Next


Prison of bones
To: Misran

+18Beleborulok ebbe a csókba, ami könnyebb, mint beszélgetni, hazugabb, mint minden szó és őszintébb, mint bármilyen tett, mert a testem meséli el, hogy meg van vezetve, hogy az le van igázva, míg a szám a szavakkal csak kételyeket sorol és félelmekből húz gátat, addig a testem teszi a dolgát, megy szembe a széllel és hagyja, hogy az ösztönök vegyék, vessék el magvukat rajta. A csók egyszerű, könnyű, mégis olyan idegen, hogy a hideg ráz tőle és a könnyeim elapadhatatlanul potyognak, minden egyes nyeléssel újabb buggyan végig az arcomon.
Azt akarom, hogy a testem is álljon ellen, hogy az öklendezés megint itt legyen, hogy a lehetetlen puha szája ne simuljon nekem, hogy a nyelve ne találjon utat belém és a sírás ne a keserűségem legyen, hanem haragos dühös, fenyegető morgás. De csak a kezem van, az ujjaim láncra épülve, a csuklómból ömlő fájdalom és a szája, ami elvesz belőlem minden emberit, hogy a pokolra hívjon meg, hogy oda ragyogtasson, tudom, elkározom, most ezekben a percekben, örökre, mert megadom magam, mert hiába sírok, már alig, alig vergődöm, sőt elkérem a száját, ezt a lehetetlen, gyalázatos csókot, aminek nem is lenne szabad megtörténnie. Meglop vele, kirabol, kisemmiz és elveszi a maradék méltóságom, ami talán soha nem volt. Üres leszek a nyelvével feltöltve, minden jelet rám ró, most tesz tönkre, tudom, ég a testem forrongó lázadásban, amikor már a mellkasomon csókol és a sírás marad a torkomban, a tehetetlen nyüszítés, a vergődésem felerősödése, a kemény farkam, és én… ezzel a megvádolt semmirevalósággal, az ambivalencia összetöpörödött marásával, a miazmával, a gennyel a szívem körül és a sóhajjal, ami a száját köszönti. A torkom leégeti a légzésem, tudom, hogy meg fogok betegedni, érzem magamon, máris sebláz kínoz, haldoklom, bár így lenne. Mert elpusztulok a szégyentől, hogy ezt még egy angyal végig is nézi, az teszi ki a pontot az i-re, nem… nincs is pont, az egész egy teljesen átformálás. A lelkem összeszöttyed. Fáradt vagyok sírni, kimerült ellenállni, alig vagyok ébren, pedig a szívem a mellkasomban úgy ver, hogy majd felrángat a matracról, minden idegszálam megfeszülve törleszkedik, hüppögő csennéd szelídülök, hogy a korcs belőlem vonyítva szoruljon az agyamba.
A szája, a keze a testemen… rabló, zsivány, gyilkos, valóságos démon, aki leégeti az ellenállásom és ténylegesen megerőszakolja az akaratom, nem csak a testem, de közben, az ócska áruló farkam felbólint a kérdésre, elkínzottan megrángatom a láncokat, olyan dühösen tépem, hogy előszakad belőlem egy sikoly.
Préselem össze a combjaimat, felhúzom a hasamra, ahogy közéjük nyúl, mintha ezzel visszatarthatnám, nyomja a csontom, tehetetlenül visít a hangom.
Remeg a lábam az erőlködéstől, hogy odasatuzzam a kezét, addig sem simogat máshol, a fejem hátraverem, többször nekicsapom a matracnak, hogy legyen benne valami, hogy a hangom átcsapjon ebből a zúgásból, hogy ordítani tudjak, hogy könyörögni lehessen.
Feltartóztatni is alig tudom, nemhogy megállítani és ekkor elmenekülök az agyamba, elhagyja a számat a ima első szava, aztán jön a többi, megint sírok, csak szófoszlányok reppenek le az ajkamról, míg a nyakam hátra csavarva és a fejbőröm majd letépi a matrac, amúgy is megharapott a démon. Hívom az urat, mentsen meg, csapjon le, most védjen meg, ha valóban léteik. De az ima nekem kell, engem tölt fel, nekem szavak, nekem mantrák, nekem olyan kifejezések, amik segítenek élesen tartani az elmém, hogy emlékezzek mindenre és alkalomadtán a démon megfizethessen minden gaztettéért.
A csípője simul nekem, erre billen vissza a fejem, a tekintetem tüzet okád felé, az arcomból egy ádáz kölyök pillant vissza rá, összepréselt fogaim között szűrve az imádságot, hátha van ereje a szavaknak és a démon kitágult, csodáló szemé kiveri valami éles szerszám.
Végig engem néz, míg dühösen sírom el a fohászt, szavak szórészletek csúsznak felszínre, míg az ujjait nyálazza és aztán összecsepegtet, szinte elsistereg a bőrömről és én megint sírok, mert nem lesz soha vége. Még erősebben szorítom össze a combjaimat.
Könnyedén jut át a lábaim között, és hangosan visítva vergődöm az érintése szentségtelensége alatt. Hogy meri? Erősen összezárom az izmot, levegőt sem veszek, hogy érezze ellenáll a testem, hiába simogat olyan finoman. - Neeem! - ráordítok, míg ő megmosolyog. Vergődöm, rángatom magam, próbálok a keze alól kitekeredni.
És elveszejt, újra elveszejt, mert a szája ráomlik az enyémre és be sem fejezem a tiltó szót, már a csókja után kapok. Belezuhanok, belesírok a szájába, csak hagyja abba, csókoljon, zabálja be a szám, igya le a vért a karomról, a csuklómról, bárhonnan, olyan rettentően melegem van, hogy alig kapok levegőt. Csókolom fulladva, haldokolva.
Az ujjait semmi nem tántoríthatja el, érzem nekem feszülni a kőkemény vágyát, az ujját ostromolni a bőröm és a nyelvét a számba, most én is bevetem a sajátom, csak figyeljen a számra, semmi egyébre, míg már végül úgy lihegek, hogy megszédülök az oxigén hiányától.
Kivergődnék alóla, de olyan hatalmas felettem, olyan erős, olyan nagy, hogy semmi esélyem nincs, folytatom a fohászt, beleszőve néha az átkozását.
A ajka az enyémen forró lavina, bennem indul meg valami, összerándul az alhasam, pattogzik a heréimben a vágy, miért nem simogatja inkább azt, vagy csavarja, tépje, csak… ne piszkálja összepréselt záróizmom. Hangos nyüszítés a válaszom, nem akarom, ne kelljen szétnyitni a combom, képtelen vagyok rá, sikít a légvételem, a pánik rám töri az ajtót és megint megrángatom a láncokat, feltör belőlem újult erővel a zokogás. - Köhönyörgöhm. - zihálom, ne kérje ezt, nem teheti meg, kérem, ne. - Deh, deh. - csókolózhatunk, igaz levegőt már nem kapok, fekete pöttyök ugrálnak a szemeim előtt, olyan iszonyatosan fáradt vagyok.
Megéget a lehelete, olyan nagyon jól esik, nem lehetséges, kizárt, legyen vége. A szemem lehunyom a szája alatt és megint könyörögni kezdek, de engedek a kérésnek, mert tudom, hogy muszáj. Hosszan küzdök meg vele, hogy a lábaim ellazuljanak, hogy egyáltalán meg tudjam mozdítani őket és a talpaim leérnek a matracra, szétcsúsznak széltükbe, segít a kezével, lejjebb csúszik, végre lemászik rólam, megfagyok.
Kapkodom a levegőt, a hasam beleolvad a matracban, beesik a maradék tüdőm, azt érzem, hogy nem férek el a bőrömben, hogy a zihálás nem tud kitölteni, csak a sírás van, a kapkodó levegő hiánya. A mellkasomon a szája és megint ordítok, kín vagyok, feszítő energia, kihullott lét, megint odacsapom a fejem, nem bírom el. Hisztis vergődés minden mozdulatom. Megszabadít a farmertől, még jobban megaláz, ha ez lehetséges.
Egy pillanatra eszembe jut, hogy megrúgom, ha már a lábfejem fogja magához, de félek kitépi a lában és azzal ver agyon. - Misran, kérlek. - Ne tegye ezt, ne csinálja, ne húzza a lábam a farkára, hogy tudjam milyen veszettül nagy és kemény. Sietve megrázom a fejem, nem, nem húzom el, de nem bírom ezt nézni, hátradöntöm a fejem, bámulom a plafont és igyekszem higgadni, érezni, érteni és felhagyni a zokogással, a  fuldoklással.
És nem hiszem el, megint ott az ujja, rémülten odakapom a fejem, annyira nagyon félek, kérlek, könyörgöm, ezt üzeni a tekintetem, miközben megmondta ezerszer, hogy ezt fogja tenni.
Meg fog történni, semmit sem tehetek ellene, megteszi, ennyi. Elcsitítom a testem, megint fohászba kezdek, most lehet valami másba, lehet csak a szám jár, oldalra fordítom a fejem, belefúrom a vállamba, hogy csak magamat érezzem, magamat lássam, ha kinyitom egyszer a szemem, ami nem fog megtörténni és közben érzem őt, intenzíven, jelenlévőnek, hogy éppen elkéri, hogy engedjem jónak lenni magamhoz. Miért? Miért én? Leeresztem eddig feszült csípőm az ágyra, kifújom a levegőm, a sírás nem tudom abbahagyni, a légzését sem pedig azt kéne. - Kérlek ne tedd, kérlek ne tedd, kérlekne tedd, kérlek netedd, kérlekneted, kérlekneteddkérlekneteddkérleknetedkérleknetedkérrelned… - Összefolynak a szavak, összemosdik, minden aztán csak a kérlek és a ne, és végül csak a ne hangzik el a számból, miközben hangosan lélegezve még beszélek is, könyörgöm hozzá, de hiába minden, meg fogja tenni, belém fog hatolni, elveszi az ártatlanságom, a mennyekbe jutásom lehetőségét, megbélyegez, kisemmiz, eladósít maga felé és örökre nyomorékká tesz.
Miközben a testem felégeti a keze, a jelenléte, az, hogy van és a vágy elsöpri a bőgésem.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Misran


A Pokol Dél-Keleti Régiójának földi kirendeltsége - Page 25 Giphy
☩ Történetem :
☩ Reagok :
207
☩ Rang :
választott régióherceg
☩ Play by :
Michael Fassbender
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Jún. 19, 2020 5:04 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1 ... 14 ... 24, 25, 26, 27  Next


Bűnbeesés 18+
────────────── ──────────────
@Darien A. Milton - summon your demon - success
Ash bólintó jóváhagyása maga az édes bűnbeesés. Belebólint a csókba, mintha vágyná, vágyna engem, muzsikál a teste annyira akarja, a szájának ezeríze, a háttérbe húzódott nyelvének dacos hallgatása. Nem akar, de kíván. Kíván, mert a csók kiút a szenvedésből, és megkíván, mert a teste merő érzékenység. Lemarta a könnyeivel a védekező mázat magáról, önmaga ellensége, lesírta a dacot, a tartást, az érzéketlenséget, az út porát, a saját vérét és az enyémet, már a gyógyító rúnák hatását is kisírta a testéből, túlhajszolta magát, így a szája érez, és én nem engedem, hogy bármi mást érezzen rajtam kívül. Azt kérte védjem, hát óvom a levegőtől, a tespedéstől, a falakból szivárgó nyirkos félelemtől, a nyögéseitől hergelt dühödt szárnyverdeséstől, ami a sarokban sután kel életre, éppen csak annyira zajosan, hogy tudjam, az angyal közben karjával öleli a gyermeket, szemét és fülét is alighanem mind befogta. Csak a szárnyaival veri a harag dobjait, amíg ne nem tépem neki, amiért megzavarná ezt a pillanatot, amiben részeg nyálunk csordul egyszülött fia puha állán.
- Kérd, hogy igen - azt tudom teljesíteni, annak van értelme, mert elválni a szájától csak úgy, ha a bőrét falom fel, a tenyeremtől kivirágzott mellkasa szédülten jár, a szíve az ajkam veri, beleharapok puhán, ahogy sír még, mindig sír. Magát siratja, a könnyei menekülnek, a könnyei megvallják víztiszta cseppjeikkel, hogy olyan kimeríthetetlen jó a lelke, aminek ki kell csordulnia mielőtt belemártom a farkam, különben szétfeszítené a testét saját mindensége.
Emlékszel a láncot csörgetve a fémkaristolás hangjára, amivel belerohant a mi kocsinkban mögöttünk a másik? A pokolkutyák felzengő ugatása közepette ahogy utánam kaptál, miközben a fejem előrebukott a kormányra a hirtelen lökéstől, és te segítettél kimászni az összeroncsolódó műszerfal alól? Én emlékszem, mi történt nemrég az úton, amit magunk mögött hagytunk, ahol legyűrte a félelem és fájdalom a tested, most ott gyűröm le én, fehér bőrödön az emlékeket, a jótettet, a jószándékot, ami nem maradhat megtorolatlanul és jutalom nélkül. Nem ezt akartad, amikor értem kaptál, de nem sokkal jobb a szám alatt vonaglani, mint a kín alatt, ami minden földi jussa? Éppen oly elkínzottan nyög, a hátamon borzong a kölcsönvett bőr.
- Ó, mi ez itt? - lehelem a farka felett, a tenyerem a combjai között, szorít, mintha lovagolni készülne a kezemen, az érintésemen, az ujjaim fúrják sovány húsát, szemem helyett látja hegeit a bőröm, sóhajtva osztozom a felfedezés gyönyörűségén, belemarkolok titkokkal teli húsába. Az emberi lélek oly esendő, minél roncsoltabb testet visel magán annál tisztább, legtisztábbak persze a nyomorékok, mert őket soha senki be nem szennyezi, de Ash ajándék, aki magát nyomorítja, hogy tiszta lelkét rút, heges húsba csomagolja. A rücskös bőr könyörög a simogatásomért tiltakozó izomfeszengésébe fúrom az ujjam, centiről centire lesz az enyém, és ez még csak a combja, a testbelsőjének feszes extázisa még felfedezésre vár, oda én varrom majd a magam mintáit és hegeit, de nem most, nem, most nem, még nem lehet, már ettől vonyít, rándul a csípőm, hozzádörgölöm magam és fölétámaszkodom. Tágra nyílt szemekkel hallgatom imádságát, hozzám szól, de még nem engem szólít, az én nyálam csordul végig az államon, visszavonva az ujjaim elbűvölten nyálazom vastagon a kezem, a maradékot csak hagyom rácseppenni ziháló mellkasára ahogy lélegzetet vesz a fohász folytatásához, meg kell őrülni érte. Azokért a szavakért, amik a mocskos matrac fölé katedrálist építenek, összeszorított térdei mintha kövön térdepelnének, erőszakkal fúrom át a combjai közt a kezem, a fenekének zárt rése hívogat, belemarkolok, az ujjam lecsúszik a gátján. Csak csodálkozom, hogy ilyen vonzó, reszkető, nyűglődő és vonyító testtel képes a fejét rázni, az ima hatalma lehet, de a szava mosolyt csal a számra, és megfelelek rá.
Felnyalom az állára gördült könnycseppeket és csókolom megint, értem hörgött, megkapja amit kért, és még annál is többet. Jobbom a lábai között időz, hüvelykem a gátján simít, az ujjaim befurakodnak félelemtől izzadt résén, a kezem remeg, úgy szorítja a combjaival a csuklóm, de még hagyom neki. A balom a haján simít, aztán a vállára markolok ahogy elfele húzza magát, magamhoz visszavonom, eddig és ne tovább. A számnak a száján a helye, a nyögések mélyén, a nyüszítések tetején. Mindennek van helye, átérem a lényét, a mellkasom hozzá se simul, magamhoz foghatom. A méretem a fiú. Sajnálnom kellene ezért, mint a verdeső angyalnak, aki megpróbál minden örömöt ellopni a Földön, de nem törődöm vele, mert nem törődöm semmi mással, mint Ash. Az imái mögött akarok lenni.
- Szét kell nyitnod a combod - súgom a szájába - Sajnos nem csókolózhatunk az örökkévalóságig - az arcára siklik a nyelvem, onnan a szemeire lehelek, lenyalom friss könnyeit. - Nyisd szét - parancs ez, az energiám puhán belepi, de benne kevés a hajlandóság a rosszra, csak a hangsúlyom éri el talán és nem több, nem a rabom, nem jobban, mint amennyire megláncolhatom. Tekerek a csuklómon a combjai között, föltámaszkodom. Ő imádkozott, de én vagyok az, aki a lábai mögé térdel, a kezem lesiklik róla, a szám a mellkasára kapitulál, lerángatom végre róla azt az átkozott farmert és a két bokáját fogom meg. Emberfeletti erőm van, de mégis csúszkál a kezemben a lába, túlságosan izgatott vagyok, ahhoz, hogy koncentráljak, a talpával simítom végig a nadrágot magamon, a hasamhoz szorítom a lábfejét, összefogva cirógatom végig domborodó ölemen. Már a köztünk gyűrődő anyag távolsága is közelebb hozzá, felmordulok. - Ne merd elhúzni - engedem el az egyik lábát, a másikat még fogom, a kezemre van szükségem. Szentségtörés a combbelsőjének hegein egy gyors érintéssel végigsietni, mint a létra fokain, ami a mennybe vezet, de nincs más választásom, nyálas középső ujjam az izomgyűrűt éri, hogy a testünk egyesüljön végre, ahogy lennie kell. Oktalan sietségem megmosolyogtat, saját magamon mulatok, hiszen a beavatás rítusa addig tart, amíg én jóváhagyom, hogy tartson, ám a vágy engem is leigáz, felcsigáz és elbolondít, és hiába változtatták a könnyei a két szemét ezerkarátos drágakövekké, hogy holtom napjáig gyönyörködjek bennük, akkor sem engedhetek abból, hogy a magamévá tegyem romlatlan húsát. Itt és most. Legfeljebb néhány percen belül.
- Légy jó hozzám, Darien, hogy én is az lehessek veled.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Darien A. Milton


A Pokol Dél-Keleti Régiójának földi kirendeltsége - Page 25 Tumblr_mreenfC1Nh1rhe069o1_1280
☩ Történetem :
☩ Reagok :
166
☩ Play by :
Froy Gutierrez
☩ Korom :
17
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Jún. 19, 2020 1:00 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1 ... 14 ... 24, 25, 26, 27  Next


Prison of bones
To: Misran

+18A pánik nekem ütközik, mint hosszú, himbálódzó szálról a hatalmas pók, ami lefelé igyekszik, hogy élelemet gyűjtsön, de összeütközünk, ő a testemnek verődik és a lúdbőr szerte oszlik, hogy az undor hangjait elfojtva elhessentsem de az élmény megmarad. A hajban, a bőrön, a tudat alatt sokáig, oda, odanyúlsz, hogy elhessentsd, hogy tudd nincs ott, nem mászik végig rajtad, és közben… közben a félelem lassan elhomályosul és semmibe apad, de most nem teszi. Mert a pokolbéli herceg erős láncon lógat, túl feszesen, nem is akarja, hogy elnyugodjak, hiszen élvezi a kínom, a szenvedésem, a sírásom, a hangoskodásom, hogy megaláz és legyalul, kiforgat magamból, vágyba öltöztet, undorba a vágy iránt. Hallgatom a szavait, mik el nem érnek, mintha nem is lennék jelen, pedig itt pulzálok, mint egy vízből kivetett polip, ami pumpálja még létet, de minek?
Az erőszakkal megöli a lényem, de nem mondom már ki, mert a végén azt hiszi, hogy kötekedni akarok, meg mert a szám remegése nem tréfa dolog, többször is nyelven haraptam már magam és nem utolsó sorban a szavaimnak nincs foganatja. – Tévedsz, nem akartam meghalni. – most akarnék, ezt a szememben láthatja, mert most megtenném, ha a föld megnyílna és a pokol újra fogadna vendégeket, akkor megtenném, de ő utánam loholhatna és nem lenne nyugtom, ugyanis ha nem viccel és nem hazudik, márpedig biztos de, akkor én egy korcs vagyok, egy félvér, ha ismeri az apám és utalt is rá, hogy nem ember, akkor a pokolra jutok, de … de hinnem kell benne, hogy Isten kegyes, hogy amikor visszatér, mert visszafog, akkor elszámol a cselekedetekkel is, a jó szándékkal, a tiszta szívvel, talán éppen ezt készíti elő és nekem muszáj ebben bíznom, különben nincs értelme semminek sem. – A lényem része nem lehetsz erőszakkal démon, és ezt kéne, hogy tudd. – szenvedek ettől, nincs igazam, igenis lehet, de muszáj ellenállnom, bőgős hangomon dacolni, a tekintetemmel, a félelmem, a vadságommal, ami annak köszönhető, hogy egészen eddig abban kapaszkodtam, amiben miden csóró kölyök, hogy apám majd egy szép napom kiemel a  nyomoromból és magammal vihetem Delilaht, hogy anyám és a nevelőapám nem miattunk szégyenkeznek, nem miattunk tépik a körmüket a földeken, de nem… nekem itt kell kikötnöm, a kezei között, a hatalmas tenyere alatt és neki izzik a bőröm, a testem. A megalázás belőlem nő ki, akár egy ködfoltból induló inda, nem látod honnan indult de még meg sem érkezett.
Úgy rágom a karom, mintha az kimenthetne a szorult helyzetből, az majd megoldja, így kell, hogy legyen… nem lehet máshogy, mert megint itt a sírás, megint feltör belőlem, már sosem hagyom abba. Szokom a látványát, már szinte a retinámra ég, olyan közel van és ömlik belőle a vágy, de miért én? Mivel „érdemlem” ki ezt? Mit tettem én azért, hogy egy herceg a kilenc közül, pont egy senkit tüntet ki? Rettegek rákérdezni, nem ma. Vagy… holnap már szabad leszek, igaz? Lócsöcs.
- Akkor ne bánts, had bízzak benned. – még őszinte is vagyok, de ha azt ajánlja, ha jól értem, hogy vigyáz rám, hogy az egyetlen, aki megóvhat és meg is tenné, mert ezt mondja a konok szája, lehet meg is tenné, de akkor miért vesz el mindent belőlem? Pillantásomon ingatom az arcát, a szeme színe meghatározhatatlan, az előbb kéknek láttam, most zöldnek, de sötét is van. A szája felső vékony ívét, már látom gúnyosan mozdulni, míg teltebb alsó inkább lekezelően bucskázik, ha olyan a hangulata, kirajzolódik az arcára, a szeme körüli ráncokba, a napsugarak vékony peremére állítják őket és én próbálok rájönni, hogy szórakozik-e velem? Az egyetlen, ami biztos az a bőrégető vágya, a tenyeréből rohan át a gerincembe, a rúnákkal, amiket rám ró, tudom, ismerem  a siklásukat, csak azt nem éppen mit köt meg belőlem és ettől a finom pánikrohamtól még el sem válok, amikor bedobja a csók leheletnyi lehetőségét. Tessék, itt a rémület, a határozatlan szám az övén és a rettegés, hogy nem csókol meg, attól meg még jobban, hogy megteszi.
Védekező pózba húzom a lábaimat már a hátamon fekve, úgy pillant végig rajtam, hogy felzihál a gyomrom, a hasam, a mellkasom, megint itt a vágyának engesztelhetetlen, lobogó tüze, de könyörgöm, miért én? Annyira senki vagyok, nálam sokkal kívánatosabbak rohangálnak, de mondjuk ha erre bukik, hiszen egy kölyköt akart a hátamon meghágni. Lehet egyszerűen erre hajlik, aztán engem is félre dob, mint a fiúkát és ki tudja mi lesz a sorsom. – Nem hazudok. – erősködöm, pedig a tüdőm zihál, a hasam beszakadni érződik, ő pedig végig svenkel, ezt el sem bírom viselni, inkább oda sem nézek. Védekezően húzom a combjaim még feljebb, mintha ez kitakarhatná ágaskodó árulásom.
Hörrenés a válaszom, a vállam fájdalma semmi a csuklómhoz képest. Milyen áldás, hogy megkaphatom, van választásom? Az ujja bakád a számba, rátámasztom a fogaimat, halkan nyüszítek fel a torkom mélyéről és már ott is van a számon, ízlel, falatozik belőlem, elragad a sírás vak dühe, mert olyan finom az íze, hogy beledöglök és ezt TILOS, nem lehet, nem érezhetem és nem tetszhet, nem élvezhetem, és mégis olyan gyorsan bólintok rá, hogy vegye ki az ujját a számból, hogy megrántom a vállaimat.
Beleolvadok a csókjába, elveszek belőle, a nyelvem konokul hallgat, de az övé mesél, átfurakszik belém, máris megerőszakol, belém hatol, és én elfogadom, sőt mi több rámozdul a szám, az ajkát dörzsölöm a sajátommal, belelihegek, belesírom minden fájdalmam és nem marja szívét szánalom, nem kegyelmez nekem, pedig most könyörög az ajkam, most elkéri a lehetetlent, hogy ne tegyen nagyobb kárt bennem, ne vegyen el mindent, hagyjon valamit akkora, amikor kapok levegőt, amikor a csókja lehetetlen puhasága nem öli belém az összes gondolatot, amikor a nyála nem keveredik az enyémmel. Csókolom, ahogy arra képes vagyok, ahogy azt én szeretném, de a nyelve fürgén jár körbe, birtokba veszi a szájpadlásom, a nyelvem felületét, a fogaimat, mindent belőlem és nyüszítve sírom el, hogy túl jó, túl jól esik, a farkam megrándul, az alhasam kínzottan felpöcköli a lámpákat a testemben és kigyullad az akarás. Nem, az agyammal kell dönteni, de már az sincs sehol, csak a szája van az enyémen, a nyelve bennem. Hörögve csókolom és ő elveszi a valóságom, a lényem, a fejemben ott a tudtad, a hang a sarokból, a méltatlan kavargás a levegőben, a talpam marcangolja a mocskos matracot, a kezeim ökölbe zárnak, a lánc megint csörren, megfeszül a gerincem, a keze besiet a hajamba, a tarkóm alá, megtart magának, úgy csókolja, eszi fel a lényem, szívja el a lélegzetem, lázassá válik minden porcikám, nem lehetséges. Annyira megtiltom, mindjárt meg is mondom neki, csak…- Ah. – bassza meg. – Kérlek ne... – nem harapok a nyelvére, így alig is érti a szavaim, de a keze a hetyke húsomon, nem tudom eldönteni, hogy fáj vagy jól esik, mert mindkettő megállná a helyét, alá reszket a mellkasom, fáj, igen, belül. Remegés szánt végig, már mozdul is keze tovább és én elfelejtem csókolni. A tenyere felégeti a bőröm, lefedi majd az egész alhasam, már nem tudok a szájára figyelni, a zokogás feltör a lelkemből. Ne!
Áldás, hogy lecuppan a számról, csak nem ahova, mert végképe elvesztem a fonalat, a fejem belebicsaklik a tenyerébe és hosszan, elkínzottan felnyögök, mintha tépné nem becézné a húsom, mintha nem érezném nyelve lapos nyalását rajta és ettől a testem… megint bemószerol, mert megrándul minden egyes kibaszott izmom és a hangom könyörgőre sír. Feljebb húzom a lábam, szinte rázárok a kezére, hogy ne, csak ne, deh. Istenem, ne hagyd, hogy megölje a lelkem egy démon. Csak ne lenne olyan forró, olyan hívogató, lenne durva, ne ilyen finom. – nnnmmm. – ó de , jó ég a szája olyan forró, hogy bánom, hogy csak apró csókot nyom a farkamra, közben ne érjen hozzá semmivel se, a kezével, se a szájával, főleg ne azzal, de igen. Már nem sírok, hanem ordítva lélegzek.
A keze… megint olyanra lel majd, amivel kigúnyolhat, a combjaim belső felén is talál fehérré érett hegeket, azt senki nem látja, ott több van, mint a karomon. Vonyítok, zihálok és érthetetlen szavalat súgok az is lehet, hogy imádkozom.
A kérdésere hevese megrázom a fejem, a könnycseppek végig pörögnek az arcomon és minden fejrázásom ellenére valaki igent zokog a számmal. Elveszetten markolom a láncokat, rángatom, húzom, tépem magam ki alóla, de nincs menekvés, mohón vágyom vissza a számra az övét és ez… ettől omlik le az elmém és veszek el, tudom már mindennek vége, bűnös vágyakat csihol bennem, igaza van, ö maga az ördög és elvette a lelkem, a kígyó… elsiklik a tiltással.
Ajánlott tartalom
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1 ... 14 ... 24, 25, 26, 27  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
25 / 27 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1 ... 14 ... 24, 25, 26, 27  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma



●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 18 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 17 vendég :: 2 Bots

• Fajaink száma •
Arkangyal
2/2
Leviatán
7/6
Angyal
1
Démon
14
Bukott Angyal
4
Ember
4
Félvér
4
Harcos Angyal
4
Vadász
5
Nephilim
7