Omnen dimittite
spem, o vos intrantes!
Staff, és tagok által keresett karakterek

 
• A Pokol Dél-Keleti Régiójának földi kirendeltsége •
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Darien A. Milton


A Pokol Dél-Keleti Régiójának földi kirendeltsége - Page 3 Tumblr_mreenfC1Nh1rhe069o1_1280
☩ Történetem :
☩ Reagok :
165
☩ Play by :
Froy Gutierrez
☩ Korom :
17
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Dec. 31, 2020 12:38 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 15 ... 27  Next


I learned to love
To:  @Misran

+18Boldog vagyok. Boldog mert kaptam egy kisállatot, mert Misran velem van, mert jól lakott vagyok, mert el vagyok kényeztetve a magam módján és mert tudom, hogy meg fogok váltatni, hiszen a titkolt szerelmem, amit már tudom, hogy tisztán érzek az nem elvehető, nem kaparható belőlem és  nem lehet bűn, hogyan is lehetne? Valami, ami ennyire tiszta és ennyire őszinte az nem lehet bűn, nem tudom elfogadni, hogy az, majd ha eljön az ideje és számot kell adnom róla, akkor elmondom, hogy a szívem végtelenül nyersen és vegytisztán éli meg a szerelem és a szexualitás csodáját vele. Ha ez bűn, akkor nem az enyém, hanem azé, aki a szerelem erényét megadta nekem.
Elnevetem magam, mert boldog vagyok, mert annyira minden az enyém most, ami fontos, ő is visszajött hozzám. – és persze szerény is vagy. - Vidáman mosolygok a magam visszafogott módján, pedig még fülig ér a szám. – Azt mondod soha nem foglak tudni maradéktalanul kielégíteni? – milyen szomorú is lenne, de tudom, hogy milyen ő, mennyire egy dologra koncentrál, ha arról van szó, és az az egy én vagyok. Ma ennek minden jele megvolt a házban lakókon, akik engem élnek meg úgy, mintha még soha senki nem lett volna ennyire vele és ez meglep, mert biztos, hogy nem igaz.
Minden szó közelebb hozza a démont hozzám. Bevallom pár nappal ezelőtt elsiettem volna előle, most pedig türelmetlenül várom, hogy hozzám érjen, a testem lángokból áll a közelében a szívem pedig őrjöngő vadállat, hozzá sietne, csak mint a bennem kúszó éjsötét árnyék.
Lebiggyen a szám, rásimogatok az arcára, az ajkaira. – Gúnyolódsz velem Mesterem, a kérdőjel magam felé támasztott görbület leginkább. Miért és hogyan történnek a dolgok? Nem a te lényed kérdőjelezem meg, már nem is a helyed az életemben, nem is a létem, hanem az összegzést, ezt a halmazt, melyben csak van közös metszet te és én. - a kérdés annak szól, hogy szerethettem beléd, hát semmit sem értesz? Te, aki ravaszabb vagy, mint a róka maga, mint a sakkmesterek, aki mindent tudsz, nem látod vadállat szerelmem?
A szavaitól döbbenten elakad a lélegzetem, olyan feszülten figyelek rá, a szemöldökeim között beráncolódik a bőr, ahogy hallhatom és koncentrálok rá. – Te vagy kitüntetett velem és miattam? Miket beszél a szád gyönyörű démon? A szavaidtól összeugrál a gyomom és a szívem egyszerre, ekkora csoda lennék az életedben? Lehet ezt kéne elmondanom nekik ? – A folytatásra felprüszkölök. De tovább simogatom és ettől életre kel a testem, míg a baba elalszik a karomnak támaszkodva, de nem mondanám, hogy nem éber. – Már félre ne érts, de én azt gondolom szexel neked nagyon sok örömet szereztek már, talán hangosabbat is mint én, esetleg pont a fürdőben, vagy ebben az ágyban, de lehet abban, ahova Acose lassan visszatoloncol, mint egy bevádolót. – a hideg is kiráz tőle. – De az tény, hogy valami miatt azt hiszi, többet adok, csak ők nem tudják, amit én igen….- hogy minden démoni szíved ellentéteként elkezdtél megszeretni engem. Persze tudom, hogy vissza fog kérdezni, kész is vagyok a jóslatra hivatkozni. – Elismerést érdemelne, hogy a figyelmed rám irányult? Hiszen ezért én semmit sem tettem, annak születem, aki vagyok, vagy szerinted teszek hozzá én is? – súg a hangom, amúgy is halk vagyok, de most ez a téma nagyon kettőnké. Ahogy a csók is, az ujjai között az enyém, a nagy tenyerében az én kisebbem, a szája alatta  a mesélő ajkaim.
Azonnal engedem a combomra, közéjük bárhova... forró, selymes a simogatása, feléleszti a tüzeteket odabent, pedig most nem vagyok olyan kedvemben, de még lehetek, ezt nem kétlem.
Lopja a pulóver alól elő a testem, pedig az övé vagyok, nem titokban, nem rejtetten, hanem úgy egészen, egyszerűen pörén és valósan.  Még lihegek a csóktól kicsit, máris egyezkedünk. – Nem vagyunk máris azok? Egymáséi és fétisek is? – hát nekem ne mondja, hogy nem így van. – Nem azért mert nem jegyezted meg, hanem ahogy ismeretlenből is lecsúnyázod, pedig a lány meglehetősen szép, pont az a fajta tudod, akit én messze elkerülök, mert az olyanok, mint ő Darienként észre sem vettek volna, leköpnek és belém rúgnak. Ő is csak Misran Darienjeként vesz engem észre, nem nekem szól, hanem neked bennem, pedig belőled nem ízlel velem, téged nem kap meg velem, ha csak nem abban bízik, hogy jelen akarsz lenni, vagy esetlegesen részt is venni benne…- a kedvem azonnal tovalibben, hogy a csajjal bármi legyen, mert ez csak így lehet, most, hogy belegondolok. Na igen, ez így sokkal valósabb, felfoghatóbb és érthetőbb is. Nem én kellek neki, az kell neki, ami Misran… az pedig nem én vagyok.
Fölém kerekedik, már testileg is megint és elnevetem magam zavartan a nagy lovaglás mímelésben. Semmit sem tehetek ellene, hogy eszembe jusson mennyire élvezném, ha valóban megtenné, tényleg meglovagolna. Bár a gondolattól is elszégyellem magam, mintha a fejembe láthatna és kiolvashatná belőle ezt a reménytelenül reménybeli képet. Fülig vörösödöm, az egész testem egy merő alázatos bocsánatkérés a gondolatok miatt is. – Mh. – igen, is. Továbbra is felnevetek, kis gúny, jó is az. – Igen, te tetszel mindenhogyan – na jó, van, ahogy nem… amikor dühös, vagy sértette, amikor tudom, hogy olyanban töri a fejét, amit nem fogok élvezni. Sok arcát ismertem meg, sokféle tekintetét, sok átsuhanó lélegzetét a szemei mögött, sokat belőle, de nem eleget. Finoman vállat vonok. – Zavarba hozott az ajánlat, igazából el sem gondolkodtam rajta. – tényleg nem, nekem annyira egyértelmű volt, hogy nem lehetséges, de persze gondolhattam volna rá, hogy a csaj így megkérdezte, akkor nem titok ez.
Félve pillantok fel rá, az ujjaim a combján dobolnak. – Hát ki mástól? – nem is értem miért van így meglepve, persze, hogy tőle kérdeztem, ki mástól tenném? Ő a bíró az ügyeimben, nem hiszem, hogy hozhatok önállóan döntést. Az ajka forró az arcomon, alá simulok a mellkasommal is hozzá lököm magam. – Nekem ez nem megy így Misran… , hogy ő felajánlja én meg.. én nem vagyok ehhez szokva, én nem kellek senkinek. – megint megvonom a vállam. – Nekem senki nem tett még ilyen ajánlatot csak te…- nem tudom, ha bátor lennék igent mondtam volna, de nem vagyok. Azonnal a szemébe nézek, ahogy kéri, ezt megtanultam. Kéri, teszem legyen az akármi, ő az aki bábuzik velem, eldönti merre forduljak és én azt teszem. Szó és ellenkezés nélkül. A tenyerem végig simít rajta, ahogy felsimogat velem, meg sem lep, hogy szexelni akar, mindig azt akar. Kielégíthetetlen. Felsóhajtok a bőrén kalandozva, forró és kívánatos.
Annyira meglepnek a szavai, hogy a szám is tátva marad, hitetlenség tükröződik a szemeben és egyszeriben megértek mindent. A felismerés úgy fáj, mintha megütne vele. Sokáig hallgatok, csak nézem őt, a kezem alatt ver a szíve, belemarkolok a bőrébe az enyhe mellkasszőrébe. Minden egyes pillantásom arról mesél, hogy gőzöm nincs most mi a helyes válasz erre, mert a szavaival egyszerűen blokkolta a rendszert bennem, összetörte a szívem? Igen. De ezt nem kell tudnia.  Tanakodva figyeli az arcom, tudom, hogy olvas bennem, de nem jönnek a szavak és tudom, hogy fél óra múlva tökéletes válaszom lesz rá, most csak a néma, döbbent, fájó csend van.
Szóval mi itt mind tárgyak vagyunk, a lány is, én is, a piros alma is és a doboz is, valamit a lábakkal hadakozó apró állat is, aki helyezkedik, mert a kezem elhúzom mellőle és azt is a démon oldalára szorítom, belemarkolok. A rókácska a nyakamba telepszik. Egy egészen vad pillanatig úgy érzem a lány fölé emel engem, mert itt minden a rangsoron múlik, semmi egyében. Aztán persze rájövök, hogy ez nem lehet így. - Ez a helyes válasz.  Nyilván  emberekhez vagyok szokva, ahol az együttjárásban megcsalás mással hetyegni. - könnyedén  elmosolyodik  a szám, a szívem  törik millió  darabra. - Ezzel kapcsolatban  nem ismerem a szabályokat,  de értem  most már.  Egyértelműen - nem szeretsz engem - más itt az élet, mint amihez  én  szoktam.  - sajogva fáj belül  és  a bennem lakó  sötét  lény egy hetes alvásából  ébredve  most  örömtáncot jár, végre szíven szúrt a démon. Az egyértelmű  volt, hogy az övé vagyok,  azt tesz, amit akar és  jó  hogy ezen a téren én  is, mégis  sajog a felismerése,  hogy egy vagyok az övei  közül.  - Nem, dehogy.  Ő tudtad, hogy nem hibázott,  már én is. – olyan a mosoly a számon mint, aki megkönnyebbült, de a gondolataimat nem osztom meg vele, nem azért mert nem érdekel a véleménye, hanem mert rettegek a választól. – Megtanultam ezt is, hogy lehet, csak máshogy neveltek engem, nekem azt tanították, hogy akit – szeretsz. – fontosnak tartasz, ahhoz hűnek kell lenni, de bevallom ez a hozzáállás jobban tetszik nekem. – ha egy kicsit átgondolom majd igazi is lesz, most csak a súly van a mellkasomon, amivel próbálok nem foglalkozni. – Köszönöm, hogy ezt is tisztáztuk. – a róka forró a nyakamban, felettem a démon és odabent a csalódás is éget, mégis könnyed a mosolyom, laza és beszédes. Felkalandozik a kezem a hátára. – Elmondod nekem a szabályokat Misran? Nem ismerem őket. – tényleg nem, én ezt sem hittem volna, hogy lehet, azt hittem a szerelem kötelez, de fasz vagyok, mert csak én érzem, őt meg soha semmi egy percre sem fogja semmi sem féken tartani. Érzem a tenyeremben a szíve ütéseit. Várom, hogy megválaszolja a kérdéseimet. – Adsz egy csókot? – direkt teszem fel a kérdést extra félénken, lesütöm a szemem is, alá simul a testem, a hasamban dobol a szívem.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Misran


A Pokol Dél-Keleti Régiójának földi kirendeltsége - Page 3 Giphy
☩ Történetem :
☩ Reagok :
205
☩ Rang :
választott régióherceg
☩ Play by :
Michael Fassbender
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Dec. 29, 2020 6:27 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 15 ... 27  Next


"what does the fox say?" 18+
────────────── ──────────────

- Tudnak szeretni, talán még az embereknél is tisztábban és igazabbul, legalábbis voltak olyan embertársaid akik így tartották filozofikus értelemben. Van lelkük - még az állatok is képesek arra, amire mi, démonok és az angyalok nem. Talán pont a szeretet képessége hiányzott Caelből ahhoz, hogy megvédhesse tőlem a fiát, hiszen azt mondják, a szeretet az mindent legyőz, hát ha így van, akkor ez egy hazugság. Vagy Cael nem szerette eléggé a saját gyermekét, mert csonka torzszülött, éppen mint jómagam, csak vendég a földi síkon, ahol a szeretet lételem, a Mennyben és Pokolban pedig hiánycikk, nem is létezik. Mégis lám, itt vagyunk és én szemérmetlenül adóztatom meg Darient, kívánva, hogy szeresse az érintéseim, a csókom, a hangom, az ajándékaim, az együttlétünk és a lényem, szeressen csak engem, becsüljön, tiszteljen és akarjon engem, mindenek felett és módfelett, hogy kitöltse az űrt, aminek hiányát sejtem, tudom és érzem is. Azt hiszem a lélek hozzám alkuvásához hasonló ez az ünnepi érzés a mellkasomban, ami egy hete kísért, ezt teszi a szeretete. Halál és alkuvás, lélekmetszés nélkül adja a lényét nekem, amit a pokolba se kell elvinnem ahhoz, hogy szabadon rendelkezzek vele és a legnagyobb elégedettség kerítsen hatalmába amiközben vele hempergek az ágyon akár rókafuttató tétlenségben tespedve is. Mindennek jó helye és ideje van, nem sietek sehova és nem kapkodok új ingerek után, hogy feltöltsék feneketlen étvágyam. - Mhmh - kacsintok rá, bár főleg a rókát nézi, olyan alaposan, ahogyan én a tájat... nem, ebben a pillantásban semmi pajzán romlottság sincs, csak bájos gyönyörködés és öröm. Darien aztán tudja, hogy hogyan kell fogadni egy ajándékot, még ha a bókokkal meg is gyűlik a baja, ezerszínű vonással boldog a rókára nézve, ködös erdei táj most a szeme, olyan kékeszöld párás pocsolya, amiben terveket sző és a közös jövőt képzeli el a rókával. Rám sose néz így, nem is tudja, hogy mire számíthat egy démontól az eljövőkben, egészen más a szeme, az arca, csak vicceltem a féltékenységgel, hiszen újat mutat csak magából, nem azt, amit én magam kérek tőle. Milyen érdekes, hogy csak adtam neki valamit, semmi kis életet, mégis hosszasan tudnám feljegyezni az új benyomásokat róla, pedig egy hét alatt attól féltem már meg is unom egyszerű emberi létét. Darien sose volt egyszerű. Nem is lehet. Nekem teremtetett.
- Mmmhmhm, mit mondhatnék? A kiváló dolgokat nem is kell megjavítani - még zárt combjainak fehér párosa pont az a fajta tökéletesség, amiért vésőt ragadtak az első faragók és ecsetet a festők, a számat megnyalva hunyorítok fel rá, hogy derül mosolyogva a rókagyermek álmos kotorászása felett. - Telhetetlen vagyok és mohó, éppen csak arra elég az ujjkopásig simogatás, hogy még többet akarjak belőle. Többet. És többet - minden hangsúlyszóval egyre közelebb kerülök hozzá, a róka pézsmás bundaillata megtévesztően kaptat fel a fiú szagán, mintha el akarná rejteni előlem választott hálótársának vonzó aromáját, de vesztésre áll a csatában, mert a kipiruló arc jelzi a megáradt vért, a felmelegedő test pedig felém illatozza csábító meséjét. Vér dobog benne, hormonok és szunnyadó vágyak, amik a bundásjószággal szemben felébresztésre vágynak, én tudom.
- Hatalmas vagyok, de hogy kérdőjel? Ó kiskedvesem, ne mondd ezt, hát összetörik a szívem! - egészen közel húzódva hozzá lehalkítom a hangom, alvó van az ágyban. - Nem itt van a kutya elásva. Tudod Darien, én választok. Én vadászok. Én méltatok figyelemre és én is vonom vissza azt. A házam népe, az az alattvalóim, a szolgáim nem tudják milyen az, hogyha valami engem bűvöl el, az én figyelmem ragadja meg. Vagy legalábbis teelőtted nem érték tetten azt, hogy nem csak hogy én választottam, de én vagyok az elbűvölt és kitüntetett is, akit a választottja, nevezetesen te gyönyörködtet. Egy kicsit túl hangosan élvezkedtem a fürdőben, ezért már nem titok senkinek sem, hogy milyen sok mindennel örömet okozol nekem Darien. Neked sem lehet rejtély, csak olyan szerény vagy, hogy nem tudod kezelni az elismerést - ez pedig az emberi butaság egyik legbájosabb formája, mert semmi köze az értelmi képességekhez, csak az önbizalomhoz, amit ördög segédlet nélkül is rommá pusztítanak egymásban az emberi lények, kapukat nyitva egymásban így a megrontó szónak, a kárhozott kísértésnek. Elkuncogok a történet végén, látom magam előtt, ahogy a tolongó testek közül menekül könnyű lábbal tiporva el akit csak ér lángoló orcákkal. De aztán összekapaszkodott ujjakkal sodródunk a csókunk tengerén, felemel egy hullám, a nyelve hegyének kacér simogatása amit csak én érzek végtelenül vonzónak, mert ő csak a csókot éli és nem mást, tudom már, egy hét erre elég volt, hogy kitapasztaljam. Falva a száját az elméje, az agya, a tudata és a lelke simul alám, nem pedig a teste, bárminek is látszódjon ez. Szánk között nem a vágy kovácsolódik, nem a szexéhség fogai harapdálnak és csattognak az ősi mozdulatok kalapácsai, ő a lelkével csókolózik ezer gondolatot szőve össze ügyesedő nyelvmunkával, meleg nyállal, ékes, éktelen édes mohósággal. Különös ez, mert közben a kezem a maga módján udvarol neki a combján, felsimogatva a pulóvert ki-kivillantja láthatatlan jótevőként a heges bőrt, hogy összekacsinthasson az enyémmel, mamma mia!
- Visszadobom ezt a labdát, tudat alatt a te vöröskedvelő lényednek gyűjtöttem be ezt a vörös testet, de száz szónak is egy a vége: legyünk egymás fétisei - belemosolygok a szemébe, egy kicsit bandzsítva a bennem felhorgadt kanos kívánságtól, kapkodva szedem a levegőt a szája felett, kuss kisróka, akarsz egy puszikát? - Rá-ga-lom, egy csepp gonoszság nemhogy, annyi sincs bennem, amivel elszállhatnék a pokolig, hát meg kell nekem jegyeznem az összes fehérnépet? - szuszogok költői kérdéssel, de csak amíg összeszedi a gondolatait itt alattam, nincs könnyű dolga, de nekem sincs felette. Kész csoda, hogy ez a mese érdekesebb, mint bármelyik másik, érzem magam alatt összerándulni a testét, hallom a csapongóvá lett beszédét, beleszédülök a szemét elfutó zavar magába forduló spiráljaitól. Akarom, hogy nevessen, hogy érezze, milyen nevetséges az egész helyzet, nem a szégyenteljes értelemben, hanem úgy, hogy szórakoztatóan elbájoló.
- Iiiiis? - próbálom beleélni magam abba, hogy ez egy mekkora botrány, de rajta tornázva nem bizonyulok alkalmasnak efféle színészkedésre, főleg, hogy elpirul az arca, miközben közénk néz. - Na tetszik amit látsz? Vagyis az ajánlat... az tetszett? Már én sem tudom, hogy mit beszélek, nézzenek oda! - merőn nézem, de rám sem pillant, csak ég az arca, hogy árad felém a hője, milyen mélyen mocskosul elveszik a zavarban, pedig csak elmesélte az esetet. Tehát felizgatta a gondolat, különben minek is törődne vele, nem igaz? Még egy mozdulattal buktatom felette a csípőm, aztán megállok rajta ülve de a súlyom a karomon tartom, a lábaim hozzásimulnak, a pulóver a térdem alatt.
- Tőlem kérdezed, hogy mit kellett volna? - őszintén nem számítottam erre a kérdésre, pedig számíthattam volna, leengedem hozzá a fejem, hogyha ki is tér a pillantásom elől, a számmal ugyanezt képtelen legyen megtenni, felszívom a kínos pírt az orcájáról. Szívd fel begyem ezt a rézszínű zavart. - Mit akartál neki válaszolni? Mindig az a helyes válasz. Nézz csak rám, Darien - felemelem a fejem, valahogy súlya van a kérdésnek, miközben a keze a combomon mintha éppen ezt akarná elfeledtetni velem - a szemembe nézz, nem harap - a kezéért nyúlok, megfogom és vezetem, fel félmerev farkamra, a hasamra, a mellkasomra, amiben démonszív dobog, tele nagyon gyakorlatias vággyal és érthetetlen kívánságokkal, amiket halandó nem érthet meg. És egy közülünk sem.
- Azt kérdezed helyes, mintha egy felsőbb erő jóváhagyására várnál drágám, ami meglep engem. Nekem kellene azt mondanom, hogy helyes vagy helytelen? Mit akartál kezdeni vele? Miért lenne helytelen, ha élnél a felajánlkozással, mi vagyok én, egy angyal, hogy eltiltsalak a földi örömöktől, a jó ízektől és élvezetektől? - támaszkodom felette, figyelve őt, aki elmenekült a helyzetből, de nem is tudja, hogy miért tette. Tőlem teszi függővé ezt, pedig... - ... ha kívánod a tied lehet, éppen úgy, ahogyan az a tegnapi piros alma, a rézveretes kis doboz, amibe a holmijaid pakoltad, vagy ez a róka itt ni - lehajolok, a hátára csókolok, hogy hanyatt dobva magát visongva megkarmolhassa az állam, aztán Darien mellkasára vándorol a szám, onnan lesem az arcát. Én vajon helyesen felelek? - Nincs különbség. Az enyém, úgyhogy a tied is lehet, ha akarod - minden, amit csak megkívánsz. Tudod élvezni? Vagy valami morális okból felrobbansz alattam, mint egy kis haragvó istenség? - Vagy... mi lett volna a helyes válasz erre? Hogy képzeli, hogy rádnézett babám, megyek és kitépkedem rögtön a kezét és a lábát, ez nem olyan démonház, ahol hetyegve élvezkedünk?
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Darien A. Milton


A Pokol Dél-Keleti Régiójának földi kirendeltsége - Page 3 Tumblr_mreenfC1Nh1rhe069o1_1280
☩ Történetem :
☩ Reagok :
165
☩ Play by :
Froy Gutierrez
☩ Korom :
17
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Dec. 29, 2020 11:06 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 15 ... 27  Next


I learned to love
To:  @Misran

+18Kissé hervad csak le a mosoly az arcomról, mert hogy is van akkor most ez? Az egyetlen, aki tehet az ellen, hogy a jó Acose csak álmodjon gonosz és sokszínű, de leginkább bíbor terveiről, az ő maga, szóval egyszerűen rúgja seggbe, vagy én látok egy kicsi sokat ebbe? El kéne engednem a kapitány dolgot, de még bennem van a pofonja, a lökése, ami után leröppenek a lépcsőn a törött ujjam okozta kín és az, hogy aztán mennyit szenvedtem, az ígéretei a sötét szobában a küszöb alatt becsúsztatva, mint egy romantikus szerelmes levelet, csak ebben nem a lelki kötődés volt a cél, hanem a kicsinálásom és messze jól alkotta meg a forgatókönyvet, mert attól hányingerem van, ha csak eszembe jut az arcra. Csak biccentek, ne beszéljünk róla, se most se máskor. Mondd csak gyönyörű hercegem, nem akarod a jó kapitány elküldeni egy hosszabb karaván körútra, mondjuk úgy… örökre? Mert lássa isten mocskossá tett lelkem, egy pillanatig nem hiányolnám a jelenlétét.
Csodás a picike élet, ez az apró lény, ami most engem tekint megmentő hatalmasságnak, pedig a maga nemében én éppen olyan kicsi vagyok, mint ő. Csak én az emberek és más lények között, ő pedig hozzám mérten apró. A bundája nem olyan puha, mint egy macskáé, de mondjuk bébit abból sem fogtam soha, egyszer-egyszer láttam az utcában, de olyan felhőtlen kapcsolatot nem ápoltak az emberekkel, hogy meg lehessen őket érinteni, főleg, hogy a húsuk egészen finom. A múltban, ha jól tudom csak külön kultúrákban ettek kutyát és macskát, mi meg ráfeszültünk, nem maradt más, a patkány nem olyan jó, a galamb meg gyors, viszont nagyon finom.
Vajon amiatt kaptam ezt a kis lényt, hogy legyen mivel lekötni magam? Vagy egyszerűen ajándék? Már az is valami kórság, hogy azonnal a hátsó szándékot keresem benne, de kezdem kicsit kitanulni a démonokat, mert ugyan csak Misrannal voltam összezárva, de jöttek eleget, apró-cseprő ügyekkel, hogy a Mesterük tegyen azonnal rendet és igazságot, vagy a pokol ízben elszabadul a ház falain belül, azonban a szavát egyszer sem kérdőjelezték meg. - Ha meg nem is szeret, mert azt nem tudom, hogy az állatok tudnak-e szeretni, de kötődni meg tudnak tanulni. - felpillantok a démonra, mert így van ez veled is, igaz Misran? Valójában te sem tudsz szeretni, mégis úgy hozzám tartozol, ami meglep téged magad is. Ha megkérdezném mit érzel irántam, vajon mi lenne a feleleted rá? Őszintén színt vallanál, hogy a szíved is így tarthatnám a kezemben, mint ennek a picinyke ravaszdinak, vagy ámítanál valami kerítő dumával? Utóbbi, tudom. Azonban mégsem emiatt nem kérdezem meg, hanem félek attól, hogy a válasza teljesen egyértelmű lenne és elvenné  tőlem a moslék reményt és belefulladnék a görcsös magányba, ebbe a húzó sötétbe, ami pihen bennem, de jelen van. Finoman vállat vonok, azzal a félénk eleggyel, amiből jó nagy adagot nyeltem le, amitől nem tudok már szabadulni pont úgy a sajátom lett, mint a furfangos kisállat az ujjaim alatt, ahogy zsizseg, a tenyeremben fészkelődik, a világgal szembesül s benne velem és vele, akik most körül vesszük magunkba fojtjuk, hogy az ágyon és rajtunk kívül a világ most egy picit megszűnjön neki, de majd megyünk mi még ki, babám, csak ne aggódj.
Körbe zárjuk őt magunkkal, próbálkozik kilépni a körből itt és ott, az ujjaim alá  löki magát, onnan felfedező útra indul körülöttünk és a szívem megtelik csöpögő csodálattal, folyékony érzésekkel, olyan édes, hogy le sem bírom a szemem venni róla, azok a lábak, a fülei, a szemek, a kis pofája, a farka, mint egy kefe, délceg a járása… és esetlen. Megzabálom. - Igen? Akkor nagyon alaposan megszemlélted a tájat. - elmosolyodom egy zavart kis szájrándulással, mert ami azt illeti a seggemen párszor körbenézett, ahogy a testem minden részén is nincs olyan, amit ne ismerne belőlem. Én kicsit visszafogottabb vagyok, már csókoltam pár helyen, de még nem nagyon haladok fényesen és ő időt ad nekem, a kérdés, hogy mennyit és mikor fogy el a tengernyi türelme, hogy egyszer csak maga elé kényszerítsen és valósan amiatt nyissam a szám, ami nem olyan régen mind a kettőnk fejében megfordult.
Rab lehet itt a róka vagy társam lesz? Pont úgy nem mehet el semerre, ahogy én sem? Arany a kalicka, de attól még az, tele minden jóval, de rácsok vannak. Igaz egyre kevesebbet vágyom kívülre, nincs ott nekem semmim.
Ellöki a bébim, az készségesen felborul a lábai szerte hullanak, apró nyekkenéssel jön beárulni, mintha én megvédhetném, egyem is meg. Kicsikém, aki itt megvédhet az ő, jobban jársz vele, mint velem én pont úgy hiába panaszkodom, miként te nekem.
Hideg talpa a meleg lábamon simogat, elkapom a pillantását, amivel felméri meztelenségem a pulóver alatt. - Javíthatatlan vagy. - könnyed a hangom játékos, de nem csalom magamra ezer felé jár most a gondolatom, na persze akármit tesz nem fogok neki nemet mondani, már lehet azt sem tudom hogyan kell. - Nem elég? - felnevetek, a róka mellém telepszik, fel a karomhoz nekidől, de azért csigába vonja magát. - Mondd meg te Mesterem, elég -e neked akármire is, persze tudom,  hogy nem. - Esetlen a mosolyom, egyre közelebb araszol és a testem megfelel a hívásra, felzúg a vér a fülemben.
Pletykába bocsátkozom vele én máris zavarba jövök, a vörösség az arcomba kúszik fel, a vér ott tolong.  - Jó, majd szólok, ha tudom a titkokat, de egyelőre nekem is egy hatalmas kérdőjel vagy. - már az is extra szexi, ahogy azt mondja friss, meleg, puha. Zavartan vigyorgok. - Bár nem értem, azzal akarnak elhódítani, amit tőlem tudnak? - nos a tanácsom, zokogj kicsit, rettegj, állj ellen és aztán törj össze apró darabokra, legyél alázatos, engedelmes és nem hátrány, ha szól rólad egy ősi jóslat az kifejezetten tud emelni a dolgokon. Azt hiszem ezt így mégsem mondhatom el. - Igent makogtam, már menekülőben rálépve valaki lábára és rák vörösen, hogy pontosak legyük. - így zajlott az igent mondás. Nem is lett volna más választásom, mer hozzám ugyan nem mertek érni, de szemmel láthatóan direkt az utamba volt valaki, hogy testtorlaszként tartóztasson.  
Összefűzöm az ujjaim az övével, a szája már az enyémen és én engedelmesen sőt vággyal teli csókolom, a szemeim lehunyva, a tenyere forró a combomon azonnal dőlök el, hogy simogatni tudjon, noha most a szexet nem kívánom, de nem fogom elutasítani és célozni sem rá, még lehet meghozza a kedvem hozzá. Az ujjaim a haját túrják, ahogy felsimogatok a tarkójára és húzom magamra az engedelmes csókba, imádom. A legjobb abban, hogy járunk, hogy folyton csókolózunk és azt imádom. Minden hálám, odaadásom beleengedem a szájába a csókkal, eldőlök kicsit, hogy közelebb jöhessen, a róka nyifog, őt zavarjuk. - Rágalom, egyrészt első vörösnek te gyűjtöttél be engem, másodiknak is te hoztad, szóval ez a te fétised. - félénk tekintetem találkozik az övével. Nem értem magam amúgy. Mert Misran nagyon jól kezel engem és bánik velem, nem bánt, nem szid le, nem tesz helyre, nem üt meg, nem förmed rám, nem csattan fel, játszik, beszélget, de nem érzem magam érdemesnek arra, hogy a démonherceg szemébe nézzek, hogy lelásson a lelkemig, mely már feketés koszlott. Talán értéktelen is a számára. A számra rágok, de elkéri a tekintetem, nem vacillálok.
A keze hideg, az összes bőr ludasat játszik a testemen, elnevetem magam. - Gonosz vagy. - tény, tudjuk jól, pedig velem nem az de a többik már lefestették, hogy lesz, csak ne aggodalmaskodjak, nem teszem, de ha tenném se. - Szép féle. - jó ég, tényleg gőze nincs kiről beszélek, pedig a lány nem sokkal idősebb nálam, vékony is még az esete is lehetne. Másrészről ékesen láthattam, hogy a herceg az elmúlt egy hétben semmi mással nem volt elfoglalva csak velem.
Zavartan eldadogom a lányka felhozatalán, miért tettem és egy pillanatra már azt hiszem, hogy zavarni fogja őt, ahogy tette engem.
Felnyihogok, rácuppan az orromra. Felkönnyül a lelkem, mert ezek nem haragos viselkedési jegyek. - Is. - sóhajtom válaszul hatalmas vigyorral. Hanyatt fekszem, ahogy ráül a csípőmre és kifordítom a karom, hogy a rókácskát kevéssé zavarjuk, de tesszük. Felpillantok a rajtam tekergő démonra és a zavar azonnal elvakít, mint a vágy... bárcsak… A gondolattól tűzforró lesz az arcom. A mozdulatoktól és a hangjától kitör belőlem a nevetés, mégis minden testrészem elvörösödik úgy zavarba hoz, hogy fel sem merek pillantani rá, csak lefelé figyelek, de nem bírom abbahagyni a nevetést. - Olyan…. gonosz… vagy! - megőrjít ezekkel, amikor játszik, amikor társ ebben is, máskor meg tök karót nyelt. - Ilyet is. - már ajánlatnak, rárágok a számra, amint abbahagyom a vihogást és végig mérem magamon a hatalmas testét. - Az igazat megvallva igen, elmenekültem. - Jézusom lángra kapok, mellé ahogy ül rajtam, nehezen, forrón… - de előtte azért nemet mondtam neki, vagy… nem azt kellett volna? - nem is értem, hogy mert ajánlatot tenni nekem, miután kicsit kigúnyoltak, de azt már fel sem veszem a tények tények és én Misran ölebe vagyok, a kis kedveltje, a szukája, ahogy ők hívtak, de melyikük ne akarna helyembe lenni, nem igaz? Vagy csak én hiszem ezt, mert nekem kiváltságos vele lenni, hiszen szeretem őt. - Mi lett volna a helyes válasz erre? - a kezem még elnyújtva a másikkal a combján babrálok zavartam, mindenfelé nézek az arcán, csak a szemébe nem, ki vagyok én, hogy megtehessem? A rókabébi lejjebb csorog, be a hónaljamba és egyszeriben bánom, hogy felhoztam, hogy meg akartam beszélni vele, mert ha nem kell hűségesnek lennem, akkor kár volt, ha igen, akkor is, minden képen az volt. Ha nem kéri el a hűségem… akkor lehet nem szeret engem. És akkor vissza az elejére.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Misran


A Pokol Dél-Keleti Régiójának földi kirendeltsége - Page 3 Giphy
☩ Történetem :
☩ Reagok :
205
☩ Rang :
választott régióherceg
☩ Play by :
Michael Fassbender
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Dec. 28, 2020 7:43 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 15 ... 27  Next


"what does the fox say?" 18+
────────────── ──────────────

- Nincs baj, de jó kapitányom valamivel mindig letörli a csintalan mosolyt a szád széléről, nem akarom ezt látni most - rázom meg a fejem, mert máris itt a kétség benne, bujkál, mint egy kórság, mintha a démon maga tette volna be a lábát a megszentelt földre, a testbe, ami nekem őrzi a lelkét. Nincs hozzá semmi kedvem, nem akarok szorongást látni, csak elégedett borzongást rajta és a kirobbanó örömöt, amivel majd körültáncol.
Nem teszi, mert ékes, értékes terhe lett, amit a két tenyerén hordoz egyszeriben, ünnepi és bohókás a pillanat. Példamutatóan gyámolítja, még sose fogott tán így kisállatot a kezében, de ösztönösen tudja, hogyan védje azt, amit védeni akar. Nekem mutatod meg Darien, hogy hogyan kell ezt csinálni? Elém tárod, hogyan óvjalak és védjelek, akarod, hogy így bánjak veled, mint te a bébivel? Persze, hogy akarod, kérdeznem sem kell, tudom jól, hogy így van, és így van jól. Neked is vannak vágyaid és nekem is. A kettőnek találkoznia kell, alakítani egymást, hogy működjön a kis összekapcsolódásunk, legalábbis ezt tanultam az emberektől, de amíg meg nem ismertelek nem sejtettem, hogy ez ilyen bonyolult a valóságban.
- Egészen biztos vagyok benne, hogy megszeret - akinek képessége van a szeretetre az megszeret téged Darien, ha megmutatod magad, de rejtőzködésben éltél és elnyomott valami egész életedben. Én csak örülök neki, megmaradtál ilyen romlatlannak és bájosnak, szélesen vigyorgónak, aki mindent feltesz, lapot húz a 21-re, ha arról vagy szó, hogy sötét kútba ejtett lelkét örömmel kell táplálni. Az ölelésem, a csókom, a békém, a rókád. Tudom, hogy mentőkötélként hurkolódnak a tagjaidra a mélység felett, ami lefelé húz, én löktelek le a szakadék szélére, hogy végül az alján a karjaimba hullj és menthetetlenül elvessz, de nem sietünk. Tetszik a boldogságod, még ha nem is kellene, hogy érzékem legyen arra, hogy felismerjem, mert nem szolgál engemet, nem taszít téged a bűnök felé ez most, mert még az örömöd is ártatlan. Csak az tetszik neked, amiben senki sem szenved. Minek él az ilyen, nem igaz? Hát minek? Annyira nem emberi, hogy szavakba se tudom önteni miért bámulom meg kis csodaként. - Ezt akartam hallani. Örülök, hogy így van - bizonyosságként mondja és nincs kétségem afelől, hogy így is gondolja. Nekem sincs kételyem, de tudom, hogy a valódi verseny még csak most kezdődik az ő alkalmazkodókészsége és az én démoni természetem között. Fejvesztve szaladunk valami elől egy hete amit nem hagyhatunk le, mert démon vagyok, voltam, leszek és maradok, amíg Isten keze el nem mossa ezt a világot és mindannyian oda nem veszünk. De a nagy harcok helyett csak ezek a kis csaták érdekelnek, elterülök az ágyon vele szemben, kettőnk világa a névtelen rókababa köré gömbölyödik, aki éli az útkeresést kettőnk között, óvatos alaptermészetes küszködik a biztonságérzet illúziójával, amit jó koszttal, száraz bundával és meleg szobával plántáltam belé.
- Olyan alaposan körülnéztem, mintha a kis feneked kerestem volna a dűnéken - teszem a szívemre a kezem démonesküvel a kezem vigyorogva, mert olyan bájos okkal kételkedik, ahogyan az előre láttam. A róka gazdátlan és most már hozzá tartozik, holnap reggel már nem is gondol a szabadságára, ahogyan a kisállat se fog. Jó lesz neki itt, ezért nem is fog elvágyódni a korábbi impjárta pusztákra. A vádliján simít a talpam, megcsiklandozom a rókácska orrát, elesik és hozzá szalad panaszkodni, pft, jellemző, a pillantásom a fiú combja felé kalandozik amik merészen kilógnak a pulóver szegélye alól kacér pucérságukkal hívogatnak.
- És szerinted az elég, én szép kedvesem? Elég? Mire elég? - nézek fel rá a jogos méltatlankodás hallatán, közelebb húzódom hozzá, vonz a közele, persze így jobban is hallom, ha esetleg nem hallottam volna kiválóan eddig is távolabból. Van fülem a szavaira. - Noooocsak, alig várom, hogy ott legyünk és megtudjuk a nagy titkodat egy friss, meleg, puha pite felett összedugva a fejünket - csettintek a nyelvemmel, ígéretesnek tűnik így a vacsoraidő, bár tudom, hogy még fogalma sincs róla, hogy mit mondjon. Ó Darien, ez a te harcod lesz, a népszerűséget kezelni kell és nem az alkoholizmusba vagy a démonherceged ágyába menekülni előle. - Örülök, hogy igent mondtál neki - még néhány hüvelyknyit közelítek, a fürdetős nevetésénél mi sem árulkodik jobban lélektisztaságáról: csak a szép emlékeket hajlandó most elővenni gondolatban, hogy ne rontsa el a pillanatot, olyan bölcsesség ez, ami tanulhatatlan, kortalan ilyképpen, mert nem az idővel érik meg rá a lélek, valaki vagy tudja hogyan kell, vagy nem. Vágyakozva simítom meg a csókjait, megfeledkezve a nyavalygó jószágról nyújtózom el a fiú fölé. A szájára hajolok, azt se bánva, hogy a prémes hátacska ott simul a karomnak, ahol a fiú kezét fogom, a másik tenyerem a combján támaszkodik, végre a csuklómnál érzem a pulóver puha szegélyét ahogy felfelé simítom bársonyos, sima lábát. Csak egy csók, hm? Belefér a tenyerembe az egész combja, a lénye, a hüvelykujjam alatt lüktet az a szív, ami a számnak domborodó száját is olyan meleggé teszi, édessé, olvadt hálával telt ajkai elragadnak, fölötte támaszkodom már akkor, amikor suttogni kezd. Azt hiszem nem volt egyikünknek sem kétséges, hogy így lesz, a nyakában bujkálok, odahúz a keze a tarkómon, beleszuszogva nevetek a megállapításán.
- Még ilyet, erre még nem is gondoltam. Notórius vörösgyűjtögető vagy, vagy hogy mindjárt azt ne mondjam, rókagyűjtögető, kishercegem - az állát felpöccintem az orrommal, hogy a szemébe nézhessek, a balom a combhajlatában melengetem, a hüvelykujjam befúrva a résbe, az fázik a legjobban. - Olyan undorító anyajegy, vagy szépféle? - erősen ráncolom a homlokom, mintha gondolkodnék keményen, pedig csak bámészkodom örömfényes vonásain, ő is tudja, rámosolygok. - Az igazat megvallva tényleg nincs, de számít? Mit képzeljek el egy nagyon csúnya anyajegyen kívül... oh? Ohohooh? Milyen nyílt ajánlatot? Ilyet... - a számat elkerekítve az orrára cuppanva imitálok szopást a róka álmosan fürkésző, teljesen értetlen szemei előtt - vagy inkább ilyet? - a combom átlendítem felette (végre! nagyon ideje volt) és leszorítva egy pillanatra bagzok a csípőmmel rajta, nyögdécselve párat úgy, mintha éppen aktuális lenne és nekem vékonyka lányhangom lenne. - Hát még ilyet! Na és neki mit mondtál? Idáig szaladtál? Szedted a kis lábad? Őrizted az erényed? Milyen forró lettél hirtelen?! - nem tudok nem kuncogni rajta, ahogy ezt a mozzanatot előadta, pedig számíthattam rá, hogy ez lesz, hercegi kegyben részesítem és azt szívesen továbbveszik azok, akik máshogy nem érhetnek el. Ó Darien!
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Darien A. Milton


A Pokol Dél-Keleti Régiójának földi kirendeltsége - Page 3 Tumblr_mreenfC1Nh1rhe069o1_1280
☩ Történetem :
☩ Reagok :
165
☩ Play by :
Froy Gutierrez
☩ Korom :
17
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Dec. 28, 2020 1:17 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 15 ... 27  Next


I learned to love
To:  @Misran

+18Ez is jogos, halkan elnevetem magam, félénk visszavonulással, mert muszáj neki elmondanom, mindent, amit hallottam, annak egyszerű oknak az apropóján, hogy nem szeretném azt higgye titkaim vannak előtte. Most nagyon jól kijövök vele, a szívem tele forrongó energiával, ha csak rá gondolok is. A csupasz combomon minden szőrszál felajzza a bőröm, pedig csak a közelemben van. Nem tudom mikor történt meg és főleg nem, hogy miért de megtette, minden bennem hozzá vonzódik, hozzá húz. A vágyak tűként szúrnak, hogy hozzá érjek, csókoljam, neki bújtassam a testem és ez valahol mélyen rohadt nagy baj, de már nem küzdök ellene és ellenünk, elfogadom. – De én igyekszem nem adni, miattad pletykálnak rólam. – ha nem így lenne engem észre sem vennének, olyan szürke kisegér vagyok, akit meg sem látnak, nem vagyok túl megosztó személyiség, inkább egy senki és semmi bús keverések, ő adja a fényt, feszíti meg az izzókat bennem és miatta látnak meg a többiek és miatta húznak felém, tudást akarnak, ötletet, nyerő dolgokat, hogy lehet a démonherceget meghódítani. Ha tudnám… de nem tudom. – Baj van? – szégyenlősen vonom össze a szemöldököm, mert ne beszéljünk róla, összeugrik a gyomrom a félelemtől. Acose nem kedvel engem, ezt nem titkolja és azt sem milyen vad tervei lennének a testemmel, ami szerinte hibás abban, hogy a hercege megbolondul, szerintem pedig a Mester kiteljesedik. Megvitatnám vele, de félek letépné a fejem, vagy ki a nyelvem. Nem merek rákérdezni, hogy ellenem hangolta-e? Mert biztos, hogy igen.
Megborzongok, milyen lekicsinylő kis dicséret; jó fiú vagy… és nekem mégis kigyullad az örömtől az arcom, hogy a kedvér tehetek. Aztán itt ez a pillanat a rókucival és nekem felrobban az öröm az ereimben, majdnem hanyatt esek a hömpölygő energiáktól, összeroppan bennem ez a rengeteg nagy vágy. Megkaptam, enyém. Úgy simogatom, mintha kincs lenne, mert az is, óvatosan fogom a tenyerembe, hogy ne bántsam meg a lényét, vigyázva, óvva dédelgetem. – Talán megszeret, nem gondold? – fülig ér a szám, végig simítom az állatka arcát, a fülét, a rémült szemét csukom le, ahogy az ujjam átszalad rajta, eszébe sem jut ellenállni, nekem feszülni, egyszerűn lehet a sikongatással kinyírtam az agyát. Megborzongok az élvezettől, hogy a tenyeremben van ez a pici élet, ez az pró test, aminek alig is van súlya, de az pocak. Megőrülök. Zúgva kavarog bennem az élvezet. Vöröslő orcákkal pillantok fel rá az ölelésből. – Neked senkivel nem kell versenyre kelned, te vagy az első mindig és mindenben. – nem lehet máshogy így akarja, így lesz, főleg mert én is így akarom. Azt is szeretném, hogy tudja, hogy senki nem lehet ellenfele semmiben sem, nem kell harcolnia engem már megvett magának és amíg ilyen kedves addig félek egyre jobban és jobban megszeretem őt.
Az ágyba hurcolom a rókácskát, szabadon bocsátom, csak akadályként vagyok körülötte, olyan édes, hogy összetöpped a szívem tőle minduntalan megérintem, az orrát, a fülét, a feje búbját, a gerincét, a lábait. Kissé szeppenten ellenkezik, de azt kell, hogy lássam nincs benne semmi előítélet az emberekkel és per démonokkal szemben, mert nem retteg tőlünk, nem hiszi azt, hogy bántani akarjuk, talán csak jól van lakva nagyon, de nyitottan figyel minket. Hallgatom Misran szavait és közben azon agyalok, hogy a kis baba róka milyen talpraesetten illeszkedik be azonnal, a rögtönzött kedvességével és óhatatlanul összehasonlítom magammal, csak én nem vagyok árva, vagy bizonyos szempontból de. A démon magához vette, hogy megszelídítse vele a szívem, miközben már megetette magával. Talán ez az apró pici lélek máris tudja, hogyan kell okosnak lennie, hogy ne kelljen betörni, hanem besimul magától, ahogy tettem végül én is három hét rabság után. Hasonlít rám vajon ez a bébi? Ugyanúgy betörik, mint én? – Hüm. – elmosolyodom, túl jól ismer, azonnal kivédett egy támadást, amit meg sem mertem még indítani, de felvetettem volna, hogy helyezzük vissza a természetbe a családjában a fajtársai közé, hiszen itt nem biztos, hogy jól eltudjuk látni olyan apró még, ahogy hömpölyög az ágyon, mint egy apró szőrkupac. – Körbenéztél? – tényleg Misran? Kereseted a rókalyukat, amiből kicsalta vagy kimosta a víz vagy a villámlások, a durva dörgések? Vagy csak azt mondod, amiit hallani akarok? Tulajdonképpen mindegy is, mert a róka marad ez tény és én hálás vagyok, hogy ha hazugsággal is de elsimogatja az igazságérzetem, az empátiám. – Messze bizony és nem kell megfejelned semmivel sem. – hozzá érintem a lábam az övéhez, hogy bezárjuk a karámot a bébi körül, aki fel alá masírozik, mintha fontos dolga lenne előbb az ujjaim között a tenyeremnél, aztán a mellkanosom, onnan Misran combja következik, aztán az enyém és végül végig súrolja a pulóverem, hogy beleszagoljon az orromba és az arcomba.
Örömtől duzzadó szívvel figyelem a gyönyörű kisállatot. Róla a démonra pislogok. – Hééj, hát annyit simogattalak egész lekopott az ujjlenyomatom. - Belesimulok a kézbe, míg a róka elhemperedik nagy figyelmességében, de olyan laposakat pislog, mint aki egész nap bulizott, majd leragad a szeme, pedig új közegben van, teljesen más a szoba, mint az erdő. – Aham, most. – elvigyorodom, és közben azt is tudom, hogy nagyon zavarja őket, hogy nem beszélgetünk hangosan hiába hallgatóznak. – Még semmit, azt kérte mondjam el, hogy lehet elhódítani téged, mert szemmel láthatóan nekem sikerült. Bevallom úgy zavarba jöttem, hogy azonnal azt mondtam elmesélek mindent, csak elmenekülhessek. – gyáva vagyok tudom, de úgy meglepett és olyan furák voltak velem a konyhában, amit nem is tudok hova tenni, kicsit kerültek, kicsit úgy néztek rám, kicsit talán mégis alig várták, hogy szóba álljak velük, pedig pont annyi vagyok itt, mint ők, sőt. – Ó azt tudom. – elnevetem magam, hiszen halomszor fürdetett a fogságom alatt is, meg ebben az egy hétben is, imád foglalkozni velem, amitől sokszor sokkal szebbnek éreztem magam, mint valójában. Amilyen büszkén ő hordja ezt a testet, az engem mindig ámulatba ejt, míg én bujkálok a vastag pulóver puha anyagába tekeredve. – A fürdetősbe? – felnevetek és apró csókokat nyomok az ujjaira, mutass ahol fáj, hol bibis? Közben a rókababa hanyatt zuhan, nyüffenve panaszkodik, nem így készült, de olyan fáradtság süt belőle, hogy alig van ébren, pedig zajosak vagyunk neki, sokan is  és ágyban is van az erőd sokkal halkabb, mint ez a démon nyüzsögte ház, ezt szokom talán a legnehezebben, de most, hogy vége az esőnek és kivonultak süttetni a hasukat, a dolgukra, most sokkal elviselhetőbb. Meg ez a szoba a folyosó végé kicsit el van a ház többi részéről szigetelve. A rókabébi elfekszik kinyitott karom mellett, összetekeredik, mint egy csiga és a démont a számra engedem, sőt engedelmesen belehajolok a mozdulatba, mert a csókját mindig kifejezett örömmel fogadom.Belesúgom minden örömöm és hálám, hogy elhozta nekem a rókácskát, hogy gondolt rám, hogy van nekem, mert úgy szeretem, hogy elmondani neki is pánikba ejt, de azt is, ha gondolok rá. – Képzeld el, - súgom, a kezem a rókról a tarkójába siklik..- jéé most már két vörösem is van. – mellékes, mert az egyik ő és igen a démon valahol az enyém, ami fura, mert nekem kéne az övének lenni. Persze ez is igaz, sőt. – De nem is ezt akartam elmeséli, hanem van a konyhában az a szőke lány, ilyen kicsit magasabb és van a bal szeme felett egy sötétebb anyajegye, de…- elnevetem magam és helyezkedem, hogy magam fölött tartsam kicsit, de közben a bébit se lökjem fel. – lefogadom, hogy gőzöd nincs kiről beszélek. – poénnak szánom, de közben tényleg lehet, szerintem Misran vak rájuk. Ha valósan el kéne mondanom, hogy mi köti hozzám, azt mondanám egy régi jóslat, és a remény, hogy valami jó lesz neki ebből, mert személyesen senki vagyok, semmivel sem több, mint sokan. – szóval az a lány tett nekem egy nyílt ajánlatot. - most, hogy kimondom halkan súgva most is lábszárig vörösödöm el tőle, kimelegszik az arcom.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Misran


A Pokol Dél-Keleti Régiójának földi kirendeltsége - Page 3 Giphy
☩ Történetem :
☩ Reagok :
205
☩ Rang :
választott régióherceg
☩ Play by :
Michael Fassbender
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Dec. 26, 2020 10:08 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 15 ... 27  Next


"what does the fox say?" 18+
────────────── ──────────────

- Szerintem nincs semmi illetlen a pletykában, a híreknek áramolniuk kell, aki pedig nem akar beszédtéma tárgya lenni, az ne adjon rá okot - csak évődünk, nincs veszély, puha szavakkal udvarolom körül, ez a mi üdvözlő körünk. - Shhh - csitítom szebbik nevének kétharmadával - Acoséról viszont még ne beszéljünk - nem érdemel szót, sőt, szót sem érdemelnek a tervei és vágyai, amiket velem még meg se osztott, de ott volt minden gesztusában, csak végig kellett volna gondolnom, de sajnáltam rá az időt, úgy siettem Darienhez, hogy megosszam végre vele ezt a pillanatot. Nem tudtam, hogy EZT a pillanatot készítette elő nekem, de lehunyt szemét és engedelmesen nyitott száját látva az én szívemben is felkalimpál az ünnepélyes várakozás. Hát ezt kellett megérnem vénségemre. - Jó fiú vagy - súgom a szájába morbid vicc helyett dicsérve a készségét, igazán teljes mértékben megérdemli az ajándékát, aminek úgy örül meg, mintha legalábbis évek óta erre várt volna, pedig csak napok teltek el.
Ő megérdemli ezt a végtelen szeretet, amit egy kisállat jelent egy kisembernek, de én vajon megérdemlem azt, hogy kilessem ezt a meztelenre levetkőzött pőre örömöt, ami nyers, csiszolatlan hangokkal csattan fel belőle és szétoszlik a térben körülöttünk, mint egy illat? Dohos pincébe beszökkenő falatnyi tiszta, hideg, téli levegő, fagyott reggelen kinyitott fás kályha alján még meleget lehelő parázs melege az ő öröme. Csatakiáltásokkal osztja fel újra a szobát, mert ez a fajta boldogság nem fér el egy suttogásban, a csendes köszönésben, a hálától kicsordult pillantásban és a remegő két kezében, amik tenyerére veszi a rókácska életét.
- Most már te is felelős vagy, csak rajtad múlik, hogy megszeret-e - de azt hiszem könnyű dolga lesz elnézve azt a természetes és könnyed mozdulatot, amivel az apró pofácskát felsimítja, az ujjai közé veszi és a csipás kis rókaszemek úgy néznek rá, mintha hazaérkezett volna, bár még kába a tarkófogástól és Darien tenyere nem éppen a legbiztosabb talaj. Ilyen könnyedén is el lehet hódítani egy szívet, természetes simogatással és gyengédséggel, ami nekem nem volt és nem lehetett sajátom, de most szakasztott olyképpen ölelem magamhoz a mellkasomra bújó fiút, mintha mindig is ezt csináltuk volna. - Ezt mondogasd nagyon sokszor, mielőtt úgy érzem, hogy egy rókával kell versengenem a figyelmedért - nevetek, mintha vicc lenne, de egy kicsit máris úgy érzem, olyan fényes, ragyogó szemekkel lesi az állatot, minden szusszanására kíváncsian. Szerencsés vagy te kis vörös, nekem ehhez előbb csúnya dolgokat kellett tennem ezzel az ártatlan kis lénnyel.
- Egészen apróka - de a rókát már néztem eleget, most a fiút bámulom, a mozdulatainak gondosságát - kicsit érzékeny a hátsó lába, beszorulhatott és megzúzódhatott valahol, de úgy néztem, hogy nem tört el, sebet sem láttam rajta. Teljesen árva gyerkőc, elsodorta a viharár a kotorékából, a környéken ahol összeszedtem még csak nem is láttam rókafészket - előre készültem ezzel a beszéddel, hogy ne akarja visszahelyezni a természetbe, aggálymentesen birtokolja. Ismerem én már jólelkű szívének ravasz dobbanásait. Megtartom őt a karomban, szembehelyezkedek vele aztán, hogy kettőnk teste adjon a jószágnak játszóteret. - Messze még az évforduló, ráadásul van már lovad, most már rókád is, nem tudom mivel lehetne ezt a sort megfejelni, még van időm gondolkodni rajta - egy hónap vele és nélküle három hétig, elronthatta volna a jó hangulatát ez a megjegyzés, de csak utólag jut az eszembe ahogy figyelem, hogy fókuszál újra a bundásjószágra.
- Hogy menetel, csak tudnám hova siet úgy, ha a helyében lennék ki se másznék a kezed alól, ha így simogatnál - átnyúlok a rókafuttató felett, belemarkolva a hajába végigcirógatok az arcélén, ahogy felbuggyan belőle az első hír hazaérkezés-élmény jár át, amihez hasonlót már neves írók számtalanszor megörökítette. - Süt? Mikor? Mit tettél érte? - a házban kószálásáról persze hallottam már, tüsszenteni se tud anélkül, hogy egy démon hozzám ne szaladna a hírrel, hogy tudjak róla, a halandóság kaszája visszatért és már suhogtatja éppen az ő feje felett a veretes pengét - Muszáj volt, elképesztően szutykos volt. És szeretek fürdetőset játszani - mhmh, de még mennyire, a szőnyegporoló visszavár, tudom - legközelebb téged is beveszünk a buliba. Megharapott itt és itt bár már nem látszik - az arca elé lebbentem a kezem, megmutatom neki az összes ujjam, végigsimítok a száján a jogosan járó gyógypuszikért, miközben a róka úgy bámulja hátravetett fejjel a felette elnyúló karom, hogy attól fel is hemperedik, azután ered neki dacos hősiességgel, hogy bejárja a szimpatikusabbnak tartott fiú testtájait. Így, hogy köztünk szabad a pálya vége közelebb jöhetek, fölé hajolok, a puha test mellett csókolok a nyakába, előidézve a testünk közé gurulásból felhangzó panaszáradatot, de akarok egy csókot Darientől, egy igazit, mielőtt arra biztatnám, hogy meséljen el mindent ami ma történt vele, az első napon amit az elmúltakhoz képest nem egymás karjaiban töltöttünk.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Darien A. Milton


A Pokol Dél-Keleti Régiójának földi kirendeltsége - Page 3 Tumblr_mreenfC1Nh1rhe069o1_1280
☩ Történetem :
☩ Reagok :
165
☩ Play by :
Froy Gutierrez
☩ Korom :
17
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Dec. 25, 2020 4:13 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 15 ... 27  Next


I learned to love
To:  @Misran

+18Elnevetem magam halkan, mert nem bizony nem az a répa, amire ő gondol mindig, olyan rettenően szexközpontú, de azt nagyon díjaztam, hogy egyáltalán nem volt erőszakos, nem vette el, amit nem akartam neki adni és nem kínzott meg a csakazértissel, hanem szépen elcsendesedett, ha azon kapott, hogy éppen nem szeretném, emiatt a hála ezer színnel töltött fel irányába és milliónyi mesét szőttem neki a képekről, én miket tudok, vagy képzelek köréjük, néha harsányan kinevetett, mert közel sem jártam az igazsághoz, és neki mindennek van egy kis szexuális töltete. Imádom érte, hogy nem volt telhetetlen, amit a testem elbírt neki adtam, de azért vannak határaim, annak ellenére, hogy a nyelvére, a szájára rá tudnék szokni, ahogy fel tud izgatni az valami fenomenális. Mesélt festőkről és költőkről, akiket személyesen ismert és néha azt is miket tett velük, de azt gondolom erősen cenzúrázott változatot, mert ha rettegést látott a szemembe azonnal váltott.
A kis sötét lényem halkan duruzsol a mélyben.
Zavartan mosolygok, mert elég sokat gondolok a farkára, ami azt illeti, meg a sajátomra is. Hihetetlen jókat élveztem, legutóbb szinte elájultam a mellkasán, olyan hevesen lovagoltam az ölén, hogy aztán csak annyi van meg, elélvezek és lehúz a sötét.  - Tényleg? Mert nem akarok pletykálkodni, ha szerinted illetlen. - megint lefelé figyelek, ha megfed, akkor tegye meg most, mert meg is érdemlem, noha még nem mondtam el neki semmit sem, de tudom, hogy mindent IS tudni akar azonnal.
A szívem elárul neki, mert a viszontlátás örömére hangosan kalapál. - Tudod, hogy meglelem a magam örömét mindenben. - a dobozok ékes bizonyítékai ennek, olyanoknak örültem, ami szemét és kacat, halom dologról lebeszélt, hogy nincs rá szükségem neki sem, dobjuk ki. Csakhogy nekem sajog érte a szívem, egykor valakinek érték volt. Találtunk pár képregényt is. - Sietett, hogy távol tudjon tőled. - szomorkás a hangom, de azonnal el is múlik, mert most itt van és valamit hozott nekem, a vágy burjánzik bennem, hogy megtudjam mi lehet az.
Izgatott vagyok, de nem csak az ajándéka miatt, azért is mert itt van velem, beszélgetünk menten egy jót, összebújunk kicsit, azt nagyon szeretek. Egy idő után rájött, hogy nekem az összebújás is tök új dolog, hogy suták a kezeim, a lábaim pakolászott elosztott.
Lehunyom a szemem, ezt kéri és a szám is azonnal nyitom, nem késlekedek és nem teketóriázok, ha kér valamit, ezt megtanultam, egyből és azonnal cselekszem, ha nem is megy... megpróbálom. De nem mondok nekem, nem ellenkezek és nem mondom, hogy képtelen vagyok rá párszor bebizonyította, hogy képes vagyok mindenre is. Feldobol a szívem, hallgatok, hogy mozdul-e a nadrágja, lehúzza a sliccét, ha előkerül a farka azt hallani fogom, helyette a szája siklik a számra és én elvörösödve rácsókolok. Tényleg elhittem, pánikot dobol a vérem.
Aztán a meglepetésem az államhoz ér és én azonnal tudom, hogy ez valami nagyon csodálatos dolog lesz, valami különleges, a panaszos makkanás leplezi le a kis lényt. A boldogság forró hullámban tör rám, a kezem megmoccan, de nem emelem fel és a szemem is ki akar pattanni, találgatok és persze nem telibe. Sosem láttam rókát ennyire közelről, mint ezt a csodálatos apró jószágot. Úgy örülök, hogy nem bírom kordában tartani, tudom, hogy sok, hogy hangos vagyok, tiszteletlen is lehet, de egy rókabébi, megszakadok. A szívem ütemet tévesztve csapong, apró csókkal köszönöm meg mielőtt a démon az ujjam közé helyezi a pici rókát, aki azonnal elveszti a vélt egyensúlyát, arcán a megilletődés jelei ugranak meg a fülében, a szemében is ugyanazt látom. - Igen, emlékszem, olyan nagyon köszönöm Misran.
Behúzom a nyakam, összeborzongok, ahogy megérzem a súlyát, a nyüzsgő lényét az életet az ujjaim között, a hüvelykujjaimmal simogatom a rövidke pofáját, a kis kerek szemét, a radarozó füleit és ő is meg van illetődve csak pislog rám. - Borzalmasan. - majd bepisilek az örömtől, még egyszer a démonra pislantok, a rókával a tenyerembe előre lépek, a homlokom a mellkasához koccintom, most csak így tudom megölelni. Szétvet a boldogság, alig férek el a bőrömben, melegem lesz hirtelen és közben meg fázom a tűztől, ami engem emészt.
Rávigyorgok, lehalkítom magam. Bók, jaj bók, még mindig nem tudom fogadni. - Miattad vagyok boldog.- minden értelemben, hiszen a róka az enyém, engem tett boldoggá vele és ő hozta, valamit miatta is az vagyok, mert én már tudom, hogy menthetetlenül beleszerettem. Csak még nem mondtam neki ki, még nem is akarom, nyilván kinevetne. - Jó. - ágy, oda akartam én is. Óvatosan fogom az ujjaim között pislogó állatkát, a kis róka baba azt sem tudja merre van arccal. Csodálatosan szép.
Leülök, a térdemig húzom a pulcsit és óvatosan belehelyezem a bébit. Úristen, csodálatos. - nézd milyen pici a lába. - végig simítok a lábán, a róka elhúzza tőlem és riadtan rámmakkan egyet. Beledőlök a démon kezébe és merészen oldalra fordulok, hogy a róka baba lehulljon a felsőmről és az ágyra huppanjon, látni akarom mozogni. De a szemét le sem veszi rólam nagy riadtában. Rámfúj, roppant rémisztő. Kinevetem. Az ujjam siklik végig a koponyáján, a füleinek a tövét vakarászom meg, szemmel láthatóan borzalmasan álmos, kicsit húzza a lábát. - Évfordulós ajándék? - fenn sem akadok rajta, hogy egy hónapja rabolt el, mert mára nincs jelentősége, annak van, hogy vele vagyok, hogy életem legszebb hetét töltöttem el idebent és odakint vele. Hogy menthetetlenül beleszerettem.
A bébi estelen léptekkel halad a prémeken, mert beágyaztam, a karom a keret neki, neki koccol, leül mellé és felsír bánatában, hogy nincs tovább. Végig simogatok a sérült lábán, nem rendez jelenetet, nem húzza el, akkor nem fáj neki nagyon, a fülét fogom az ujjam közé, megszakadok olyan szép. - Köszönöm, azt is, hogy gondoltál a hónap fordulónkra, de magad miatt sem felejtelek el.-  felhúzom a combom, hogy ott is keretet állítsak a babának, aki most arra trappol apróka lábain. - Képzeld el, a szakácsnő süt nekem almás pitét. - kezdek bele a pletykálkodásba, míg a rókát simogatom, abajgatom, aki délcegen jár kell a karom és a combjaim közötti rövid szakaszon, végül sóhajtva seggre tottyan és tanácstalanul vár. Még nedves a bundája, tudom, hogy fürdött. - Megmosdattad? - elmondhatatlanul boldog vagyok, tényleg szétreped a fejem úgy mosolygok, a vigyorgást nem bírom abbahagyni, mennyire csodálatos a kisállat. Felsiet a karomra  hajtott fejemig, beleszimatol az orromba és embere allergiásan rátüsszent egyet. Most alakul a színe, még szürke, de itt-ott átüt a vörössége. A szeme borostyán szemeiben elfogadás van, lehet a démon megvuduzta, nem bánom, azt hiszik én vele tettem ugyanazt.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Misran


A Pokol Dél-Keleti Régiójának földi kirendeltsége - Page 3 Giphy
☩ Történetem :
☩ Reagok :
205
☩ Rang :
választott régióherceg
☩ Play by :
Michael Fassbender
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Dec. 25, 2020 2:56 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 15 ... 27  Next


"what does the fox say?" 18+
────────────── ──────────────

- Nem-e? - mulattat a visszakozása, az arcába nevetek csendes jókedvvel. Egy ideje már csendesen és nem harsányan kacagok amikor rajtakapom ilyen kedvesen esetlen elszóláson, hozzáidomult a jókedvem hangja, hogy tudja, nem kinevetem csak mulatságosat mondott. Ellazult már, nem tiltakozik minden pillanatban az ellen, hogy szóba kerüljön a nemisége, így nem is érzek kényszert arra, hogy minden pillanatban ezzel vicceljek, de hatottak rá a rosszabbnál rosszabb poénok. - Én pedig alig várom, hogy mindent el is mesélj - és nem hazudok, a fiúval kaland bebarangolni a saját raktáramat, tiszta szellemének rácsodálkozása azt az időt idézi fel, amikor még fiatal volt az emberiség lelke és könnyen le lehetett nyűgözni akár egy rejtett völgy szépségével is. Démon vagyok, persze, nekem mindez csak eszköz arra, hogy magamhoz kössem a lelkeket, de ha lehunyom a szemem és csak hallgatom, akkor elsodornak a szavai és nem kortalanként és lelketlenként élem meg a lelkesedését, hanem zeneként, ami megteremti bennem az érzések illúzióját.
- Az alma még nem érik, a gyümölcsöket csúnyán elverte a vihar, micsoda tippek! Fel kell írnom egy listára a kívánságaidat - nem mintha bármelyiket is elfelejteném, ahogyan nem feledkeztem meg a rókáról sem. Lehetetlennek tűnik elfelejteni a fiú kívánságait, pedig nem mondja őket gyakran, de akkor olyan mély, jelentőségteljes szóval csendül fel belőle, hogy arra oda kell figyelni és nekem nem okoz nehézséget. Jó kapitányomnak viszont miért? - Nahát, figyelemre méltó munkamorál - nem mintha parancsot adtam volna rá, hogy Darien szobája rendben legyen, ahol a büntetését töltötte, de nem is óhajtok most vele foglalkozni. A tarkón ragadott kis élet a kezemben éppen úgy figyelmet követel, mint emez itt velem szemben, akit majd szétfeszítenek a friss közös emlékek és élmények, az ismerős jajongás hallatán leplezetlen vigyorommal kénytelen szembesülni, mielőtt elfüggönyözné a pillantását. Olyan jó móka volt!
- Ash, kicsikém, kedvesem, ötleteket adsz, aztán csodálkozol, ha valóra váltom őket? Nyisd ki a szád - de csak az enyémmel érintem meg futólag, hogy érezzem a várakozással teli remegésének ízét, mielőtt elhódítom a figyelmét a kis játékkal. Szinte félek, hogy a nagy levegővételek közepette leleplezi a jószágot, bár megfürdettem, mégis az érintés az első inger, ami éri. A rókácskának is ez az első kontaktusa a fiúval, tanácstalan nyüsszenéssel panaszkodik arról, hogy kellemetlen ahogy fogom a mancsát, az élet kemény démonföldén. - Úgy, milyen ügyes vagy - csodálkozom el a kiáltásán összerezzen, olyan éles, idegen hang. Egyáltalán nem hasonlít a fájdalomüvöltésre sem pedig a felzokogásra, de még a harag felcsattanására sem, ezeken kívül eddig pedig Darien hangtompítóval üzemelt. A boldogsága suttogás volt, a nevem gyengéd nyöszörgés a száján, a kéj elakadt lélegzetek között ziháló pára. Most a hangja felcsap, mint egy koncertdarab fortissimója, szinte nekem ugrik vele, a fülembe kap, az arcomba mászik, majdnem látom a két kezét is meglendülni, hogy erőszakkal vegye el a neki ajánlott kis jószágot, de Darien nem ilyen. Bár olyan sem volt eleddig, amilyen most, örömtől forrongó hangja találgatásokat bugyborékol - közel, egészen közel - lehelem én most halkan, megigézetten attól, amilyennek látom. Sápadt arcát elönti a pír, a szemhéjai belerándulnak abba, hogy erőszakkal kell leszorítva tartania őket, pedig már kapná is fel, hogy lássa, meglássa, a lábfejeink rugaszkodik egyhelyben mozog fel és le, ritmusra kalimpál benne az élet. - Nézd csak meg - hívom meg végre a pillantását közénk és a boldog sikolyától megrettent állatot büszkén elétartom. Nem feledkeztem meg róla. Az én dicsőségem ez, de őszintén szólva szemmel láthatóan ez senkit sem érdekel, mert a fiúcskám arcára kiül a szíve, hatalmas, élettel teli kitárt szíve, amit megperzselt a családjának elvesztése és belakott a sötét, hogy aztán nekem ajánlja beteg lelkével együtt, de lám igazam volt. A leégett erdő, hamuval fedett mező, az elpusztult táj is csak arra vár, hogy újra betaláljon az élet rá, nincs ez máshogy most sem, a kisrókával újra kivirul egy boldog sikollyal. Sikoly az öröm eszközeként, hátborzongató!
- A kertben azért láttuk azt a rókát, mert nemrég fialtak, ilyenkor több eleségre van szükségük, ezért megkockáztatják az utat a pokolkutyás démonkertekbe is. Tudtam, hogyha most nem, akkor lehet egy éves is várnod kéne egy elég fiatal rókára, amelyik kötődhet hozzád - olyan csillogó szemekkel figyeli, hogy szinte irigy leszek, miközben a tenyerébe engedem az állatkát és elengedem a bőrét. Az rögvest belelapul a kézbe, szétveti a négy lábát, bizonytalanul keresi a fiú ujjain az egyensúlyát, a kis kezeket kitölti egészen, a felette hadaró mantra irányába csapja két kajla, még tartástalan háromszögfülét. - Nagyon szívesen. Örülsz neki? - állítás is lehetne, hiszen majdhogynem önálló életre kel a boldogsága, ahogy felém hajol elfogom a száját a hálacsókra, megsimogatom a haját, majd engedem, hogy a figyelmét az állatra fordíthassa.
- Ha engem kérdezel te vagy a cuki, szétreped a fejed a mosolygástól - ellépve mellette a hajába csókolok, mulatságosan tipródik, a derekát ölelve vonom magam után. - Ülj le az ágyra, akkor le tudod rakni az öledbe és nem fog egyikőtök sem ennyire félni, hogy leejted - finoman megtolom, miközben hullámzó hangja hárfaszóval örvend az életnek, a létnek, a rókának, a világmindenségnek. Boldog eszelősnek látom, mellé ereszkedem féloldalasan, mahagónivörös haját simítom. Milyen szép, milyen puha és nézem a kis orrát, amin gurulnak a szeplők, apró kezei között apró kis élet. - Már egy hónapja velem vagy, illett megünnepelni valami különleges ajándékkal, ami becses neked és mindig emlékeztet rám. Hacsak nem kap most stroke-ot ennyi sok babusgatástól - még csak meg se próbálja megharapni a fiút, mintha a boldogságának buborékja még a vadállati szív parányi zugaiba is beleültetné a parancsolatot, hogy ne bántsa. Ezt teszed velünk, hegyes fogú szörnyekkel.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Darien A. Milton


A Pokol Dél-Keleti Régiójának földi kirendeltsége - Page 3 Tumblr_mreenfC1Nh1rhe069o1_1280
☩ Történetem :
☩ Reagok :
165
☩ Play by :
Froy Gutierrez
☩ Korom :
17
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Dec. 25, 2020 12:31 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 15 ... 27  Next


I learned to love
To:  @Misran

+18Gyalázatosan boldog vagyok, hogy itt van velem, de tudom, amit tudnom kell, hogy nekem ő nem vétkezés, hanem a sorosom és nem bűn szeretnem őt, megmondta az angyal a múltamban, hogy megbocsátatik, a szeretet nem lehet bűn. Elönt a forróság, hogy itt van, hogy  visszajött, el akarom neki mesélni, hogy miket pletykálnak odalent, hogy én megmágiáztam, sőt többen azt is látták, hogy bájitalokat kotyvasztok, mi több azt is hallották, ahogy ráolvasom az igézetet, hogy Acose szerint kész a szobám, iparkodtak vele. A szakácsnők krémje pedig pitét süt nekem, ha cserébe elmondom mivel varázsoltam el a herceget, én meg olyan zavarban voltam, hogy igent mondtam azonnal, elmesélek mindent, csak szorult helyzetemből had meneküljek ki. A szívem majd kiszakad, hogy leültessem és elmeséljem, kinevethessen. Hogy az egyik félvér lány, vagy annak tűnik, lehet nephilim, vagy sima ember, de rám hajtott, hogy megint megtapizott az a nagydarab szakállas démon és díjazza, hogy csak elhúztam magam, nem estem össze remegve. Meg, hogy a könyvében találtam egy jegyzetet, ami neki szól, tuti nem látta még, de a könyv előző tulajdonosa Nora, neki írt bele szerelmes sorokat, és azokból ítélve ez már ennek a testnek szól és amúgy is, ki az a Nora?
Mégis a szájával foglalkozom az enyémen, neki simulok a csókba húzom egy pillanatra. - Tényleg? Lőttetek fácánt? Nagyon szeretem a jó levesek, sok répával, nem... nem olyan répával. - félénken a számra rágok. - Amúgy igen, nagyon örülök neked, annyi mesélni valóm van. - és találtam fura szerkezetet, aminek lenyílik az eleje, ha megnyomsz egy gombot, azt hiszem magnó, egyszer láttam már, de a szekrénye alján volt, már az egyik oldalt totál áttúrtam, még majd egyszer a másikat is kéne, de Acose szerint vacsorára kiköltözöm ne örüljek magamnak, így nem is teszem. - Halvány lila dunsztom sincsen. Almát? Valami ritkaságot, de gyümölcsöt? Akkor öööm, egy könyvet vagy egy szép kést, talán egy pár zoknit, vagy egy talizmánt, valami karkötőt? Sálat? Távcsövet. - mert az nagyon tetszik nekem, de még nem tudtam az övét kipróbálni, mondjuk erdőben volt. - nyúlhúst? - hát nem tudom na, de lelkesen találgatok, csak mutassa már meg.  
Feldobban a szívem, ahogy átpillant a vállam felett, tudom mit néz. - Acose mondta, hogy csomagoljak, kész a szobám. - a tőlem telhető legkönnyedebb a hangom, ne érezze, hogy belepusztulok, hogy elküld maga mellől, vele akarok aludni, A seggem is egész beedződött, már nem fáj után, csak feszít. Hosszan várta, hogy a lazítás fogalma átmenjen a testemre is és megértsem, hogyan könnyíthetem meg a helyzetem.  
Rámosolygok, nem akarom, hogy gond legyek neki, azt szeretném, hogy az legyek, akire minden alkalommal kitörő örömmel vágyik. - Jaaaaj. - persze a hunyd be a szemed játék, aztán meging a farkát teszi a kezembe, igazán a döbbenetem után jót nevettem rajta és az irányításával már istenien tudom a kezemmel kényeztetni, illetve már anélkül is megy, hogy mondaná. Valahogy. Teketória nélkül csukom be a szemem a szavait követve. Előbb kitartom, hogy beletehesse, amit akar, de engedem is le ahogy kéri, izgatottan citerázik a nyelvem és az agyamig szól, egyik lábamról a másikra állok, egészen kicsit remegek csak az izgalomtól. Ez sem múlik el soha? - Ha azt kéred nyissam ki a szám, gyanús lesz. - bár tudja, hogy megtenném,de még nem kérte el és nem vette el ezt tőlem, mert tudja, hogy irtózom tőle, egyelőre szokom magamban, a kezemben, a testemen őt.  
Hangosan szívom be a levegőt, ahogy hozzám érinti a valamit, az agyamban milliónyi gondolat kergeti egymást, karcol... Karcol.  Bebillen a fejem, ahogy figyelek, hallgatózóm is, hallom a puha nyöszörgést. - ez egy kisállat. - felkiáltok örömömben. Aztán az orra a nyakamhoz ér a recés nyelve simít rám. - Kismacska! Kiskutya! - felrobban a világ körülöttem, kaptam egy kisállatot. A szemem nem merem kinyitni, míg erre utasítást nem ad, de az izgalomtól szédelgek, vacog a szám, a kezem is remeg, annyira akarom látni. Ahogy engedélyt ad rá, azonnal felpattan a szemem, csillog az örömtől és igazán férfiasan felszökkenek a levegőbe és ezzel egy időben felsikkantok. - Egy róka, ez egy róka bébi. De buta vagyok mondtad is, hogy hozol egyet, csak nem hittem, hogy ilyen korán. - felemelem és kitartom izgalomtól reszkető két tenyerem, hogy ejtse bele az állatkát. - Rókarókarókaróka. - hadarom földöntúli örömömmel. Lüktet belőlem a boldogság, még soha semminek nem örültem ennyire... persze van sok kivételes eset, de sosem kaptam ilyen szép ajándékot. Alig bírom kivárni, hogy a leheletlen puha és apró jószágot a kezembe ejtse, az ő tenyerébe olyan kicsinek tűnik, de nekem sokkal kisebb a kezem. - Köszönöm! - próbálom az örömöm visszafogni, de lesír rólam, hömpölyög a falak között és csókkal is megköszönöm, ha végre átadta akkor kézbe veszem a nyösszenő kisállatot és úgy vigyorgok, mint egy bolond. - Hát megőrülök, hogy lehet valaki ilyen cuki? Milyen szép, milyen puha és nézd a kis orrát, aprók a lábai, uuristen. - végem van, tanácstalanul körbe pillantok, hova tegyem el, hogy jobban megnézhessem? A róka úgy bámul rám, mint egy eszelősre és tuti, hogy Misran is.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Misran


A Pokol Dél-Keleti Régiójának földi kirendeltsége - Page 3 Giphy
☩ Történetem :
☩ Reagok :
205
☩ Rang :
választott régióherceg
☩ Play by :
Michael Fassbender
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Dec. 25, 2020 11:39 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 15 ... 27  Next


"what does the fox say?" 18+
────────────── ──────────────

Szép napjaink nem foszlottak szét az első próbatételtől amit egynapos távollétem jelentett a számukra, ez rögtön bizonyossággá válik, ahogy halk köszöntése felcsilingel a szobában engem fogadva. Tudja, hogy nem kell a hangos szó ahhoz, hogy figyeljek rá. Annyi mindent megtanult a fiú olyan rövid idő alatt, ami mégsem volt jelentéktelen, hiszen tétlen órák és napok máskor éppenséggel lerombolják egy kapcsolat meghittségét, mert az emberek közé ül az unalom. Minket elkerült ez a rém, hiszen a fiú elméje felszántott, de bevetetlen földként várt rám a sötétség hetei után és nekem ültetnem kellett benne és elboronálni a földet. Azt hihetném, hogy teljesen a magam képére formáltam ezzel, de súlyos tévedés lenne. Tudom, hogy nem így van. Tudom, mert óvatosan válogattam a palánták közül, megkerestem hogy mit fogad szívesen és félretettem azt, amire még nem áll készen. Apránként szoktattam hozzá a gondolathoz, hogy bár elég traumatikus a világváltozása így is, nem csak ő és én létezünk, elszólítanak a démoni dolgok, de nem mellőle. Nem, megosztom vele a tennivalóim, elvárom, hogy jelen legyen, hogy elviselje a társaságunk, hogy ne szaladjon világgá az érintésektől, amik őt csodálják, nem értve meg primitív mélyjáró elmével, hogy mitől is ilyen fontos nekem Darien.
Na nem mintha én megérteném. Az én elmém is csak egy korlátolt, mélyjáró elme, ami azonban megtanult már egyet s mást az emberiségről és most évszázadok tudását és türelmét latba vetve tanultam meg Ashről mindent, amit egy hét alatt meg lehetett, és tanítottam meg neki mindazt, amit egy hét alatt megtaníthattam. Fontos volt, hogy mindent befogadjon és még fontosabb, hogy érezze és otthon érezze magát a világban, ami körülveszi, mert ezután már mindig így lesz és itt lesz, akármit is csinál magával ez a megbolondult világ, de a helye mellettem van.
- Hát szia - szabad balom az oldalára simul a bőre helyett a pulóverébe simítok, megfogom a derekát, ahogy vizslat olyan kíváncsi, éber, mindent tud ez a fiú, de tényleg mindent, csókra hajlok hozzá büszkén, mert hívja a szám a szája, a szeme, ő kéri és én örömmel adom meg magam neki. Természetes ez, még ha mi ketten természetellenesen távol is esünk egymástól, a kapcsolat az kapcsolat, még mindig tart az a varázslat, aminek varázsigéjét ő ejtette ki a száján. Járunk. - A világ minden kincsét, fácánhúst egy jó levesnek, fűszervirágot a mi legszorgalmasabb konyhaasszonyunk és magamat neked, mert annak örülsz a legjobban, tudom én - felpöccintem az állát nevetve rajta, ahogy magyarázkodik, pedig nem szükségszerű, a kíváncsisága természetes. Olyan fiú ő, aki ritkán és szerény ajándékokat kapott, így megbecsül mindent, amit kap, tiszta lélekkel örül és már elébe sietne, látva a rejtett kezem. Megtréfálhatnám gonosz módon azzal, hogy mégsincs nálam semmi, de annyira felesleges volna a kedély csillogását zavart csalódottsággá változtatni, ráadásul eszembe se jutott időben. A kezem húzza a róka, én pedig az időt.
- Mit gondolsz, mit hoztam? - az arcát simogatom, a nyakán barangolnak az ujjaim, lehajolva hozzá megcsókolom az arcát, rálehelve a szemére elpillantok a válla felett. Könyvet látok és a testének könnyű nyomát a takarón, a reggel még szétszórt holmik takarosan összerendezve egymásra halmozva, de szó sincs itt általános rendrakásról az én káoszom ugyanolyan, mint amilyen volt, csak a fiú lelkében gomolygó szorongás állított magának szobrot, nyomasztó műemléket egy dobozból, pár bakancsból, pólókból és pulóverekből. Felsóhajtok és ez is beteríti az arcát, az ujjaim közé csippentem az állát mert itt volna ideje egy nagy ledorgálásnak amiért ilyen emberi, hiszen ember a lelke, mindig a rosszra készül, de a róka baba rúg egyet a kezemben jelezve, hogy persze ő mozdulatlanul lóg, ahogy a természet megparancsolta neki, de már kezdenek zsibbadni a lábacskái.
- Hunyd be a szemed kedvesem, ez olyan ajándék, amit ki kell találnod, hogy micsoda - megvárom, amíg engedelmeskedik. - A kezeidet engedd le, ne félj, nem fogom kihasználni a helyzetet, bár én magam is alig hiszem el, hogy így teszek - ó igen, szerdán játszottunk valami hasonlót, de akkor a farkam került a kis kacsójába és nem volt önfeledt az öröme. - Jól van - magam elé emelem a kis csomagot, először az egyik mancsát emelem, a karma hegyét húzom végig az állán. Puha kis karom az, szinte nem is érezni. Aztán csoffadt kis farkának végét húzom végig csókra termett vékony nyakán, végül az állat orrát nyomom oda a hajlatba nedvesen, a kisbestia pedig nem átall oda nyalni, ahova én is szoktam.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Darien A. Milton


A Pokol Dél-Keleti Régiójának földi kirendeltsége - Page 3 Tumblr_mreenfC1Nh1rhe069o1_1280
☩ Történetem :
☩ Reagok :
165
☩ Play by :
Froy Gutierrez
☩ Korom :
17
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Dec. 25, 2020 9:58 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 15 ... 27  Next


I learned to love
To:  @Misran

+18Kimondhatatlanul hosszú volt ez a pár nap, hosszú és olyan nagyon szép, amit be sem mernék magamnak vallani, ha nem lennék egészen más ember, mint hónapokkal ezelőtt, vagy csak hetekkel. Nem egészen egy hetet lógtunk bent ebben a szobában, ahol a herceg megmutatta milyen az az éne, ami szeretni képes, ami tagadhatja bárhogy de rabul ejtődött a szívemnek és vele az enyém is az övének. Mert noha ő tagadhat én nem akarok már nincs mit, nincs minek.  
Összedőlt a világ odabent a lelkemben, amikor a démon közeledése természetessé vált, amikor az érintése a testemen nemhogy elviselhető lett, de egyenesen hiányzott, ha magamra hagyott, jól lehet ezt ritkán tette meg, míg odakint zajlott az égiháború.  
Ezerféle dolgot tanított a testéről, az enyémről, határokon léptünk át, megfeszegettük őket, de vannak dolgok, amiket nem teszteltünk le, nem félek, hogy lesz időnk.  
A démonok teljes ledöbbentette a jelenlétem, a hercegük mellett álló fiú, a vastag pulcsiban és cipőben, a kezét szorongatva, lehajtott fejjel fél lépéssel mögötte kissé hozzá súrlódva, de elbújva és behódolva. Az érdeklődésük középpontjába kerültem, lévén tudni vágyták mitől viseli el ő, sőt kéri, hogy a közelében legyek, hogy a keze miért nem hagy magamra fél pillanata sem, jóleső mosollyal figyelte őket a Mesterem, eltűrte, hogy megérintsenek, sőt büszkén feszített, kiárulva egy-egy lopott simítást a combomra, csupasz seggemre a pulóver alatt, ám ennél többet nem engedélyezett, apró morranásokkal téve helyere a rossz kezű kis démonjait.  
Míg odakint vihar zajlott, mi idebent megtanultunk halom dolgot egymásról és ő végtelenül türelmesnek bizonyul, sőt mi több olyan figyelmesnek, amit ki sem néztem belőle. Csókokra okított, érintésekre, a testének bősz elfogadására és szeretetére és én lassan de biztosan rabságba estem, olyanba, ami ellen semmit sem tehettem és végre nem is akartam.
A vonzódásom hozzá kézzel fogható lett, csak mint a jelenléte, ami szilárddá vált, bőkezű türelemmel, halk szavakkal és hangos nevetéssel  jutalmazott.  
A dolgai között kutatva milliónyi kincsre leltem, jón hányról azt sem tudván mire használjak. Az egyik dobozt kiürítettem és saját gyűjteményt nyitottam felesleg dolgokból.
Régi leveleket olvastam fel, ami őt cseppet sem érdekelt, de engem elvarázsolt.
Egy alkalommal az egyik félvér nő takarította a szobát, miközben  a hasamon feküdtem, lámpások világítottak a szobában, szerelmes levelet olvastam fel a derekamon a fejével pihenő démonnak. Zavaromban jobbra és balra bujdokoltam, mert a nő nem mutatkozott érdektelennek a kapcsolatunkat illetően, a testemen még száradt a démon váladéka, de ő már büszkén feszített, én meg zavartan szenvedtem.  
Máskor bőszen az ölében lovagoltam, amikor a démonjai majdnem ránk törték az ajtót, míg a gondolatai nyomán elfordult a kulcs a zárban a mellkasára húzott, takarót rántott a hátamra és határozottan megtiltotta, hogy lebillenjek a vágyáról, minél jobban zavarba hozott, annál jobban élvezte. A démonjai nagy csatáját egy sakkjáték okozta, amiben sürgős igazságtétel kellett, főleg mert az egyikőjük szeméből kiállt egy paraszt. A fekete méghozzá. Misran büszkén markolt magán, míg a nyakába fuldokoltam, hogy csendesen legyek, ő kurta kis mozdulattokkal kínzott, a lassú igazságtételben, ami két szóval is letudható lett volna, de élvezte a kínom, ilyen ő.  
Kártyázni tanított,  a festménykéről mesélt, fürdőket vettünk. Forró levesért a konyhába hajóztunk, ha tudná milyen erős köteléket kötött közénk még a démon szíve is megrémülne és messze futna, mert belőlem mindent magára csomózott, a szívem, a lelkem, a lényem. Kiolvastuk a kedvenc könyvét és választottunk egyet nekem is...  Kialakultak a napok, elvárta, hogy nappal ébren legyünk, éjszaka aludjunk, de nem zavarta, ha elszunyókáltam. A keze mindig rajtam forrósodott, meg kellett érintenie, akkor érezte, hogy biztonságban vagyok. Találtam egy ollót, azt ígérte, ha kimehetünk innen levágja a hajam, lovaglást is ígért, bár abból kaptam idebent is eleget.  
Megszerettem... ez az igazság.
A vihar elvonultával az első szoba volt az övé, amit megszabadítottak a deszkáktól, a bezártság után, noha kétszer is kikönyörögtem magam a szakadó esőbe, most jól esik a fény, a levegő, ha résnyire nyitom az ablakot. Reggel kilovagolt én meg a konyhába is voltam a kíséretemmel, a félvérek alig várták, hogy nélküle találjanak, kérdések ezreivel bombáztak, hiszen neki ez az egész túl furcsa. Kínos zavaromban visszamenekültem a szobába.  
A vastag pulcsiban fekszem az ágyon a kezemben könyv a fejem fölé tartva, a lábam a falon, tudom, hogy hamar elzsibbad a karom, de amúgy sem nagyon olvasok, mert a boldogságtól kidurran a szemem is. Végül a könyv a mellkasomon kötött ki, a fejem lelógva az ágyról, elszundítok, amikor a kulcs zörren a zárba és belép Ő. Még kettőt pislogok, máris vigyorogva pördülök le az ágyról a könyvet az éjjeliszekrényen hagyom és lelkesen elé sietek. - Szia.  - halk vagyok, mindig halk vagyok, a fejem puhán lehajtva, a számon örömteli mosoly. Lentről vizslatom végig, tudom, hogy hozott valamit, látom a tartásán, csókra kérem a száját, üdvözlőre, apróra, hiszen együtt járunk vagy mi. - Mit hoztál? - a kíváncsiság izzik bennem, mert tudom, hogy van nála valami, de mi az? Imádom, ha hoz valamit, zúg a vérem a várakozástól. - Ajándék? Persze neked is nagyon örülök, ne értsd félre. - míg távol volt összepakoltam a kis dobozom a pólókat, amiket lenyúltam, a két pulcsit és a bakancsot, amit előszedtem a szekrény mélyéről és ő nekem adta, halom mást is, tudom, hogy le kell költöznöm... vissza... oda.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Misran


A Pokol Dél-Keleti Régiójának földi kirendeltsége - Page 3 Giphy
☩ Történetem :
☩ Reagok :
205
☩ Rang :
választott régióherceg
☩ Play by :
Michael Fassbender
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Dec. 22, 2020 7:15 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 15 ... 27  Next


"what does the fox say?" 18+
────────────── ──────────────

Régen az emberek elnevezték a trópusi viharokat. Asszonynevet adtak neki, mint korábban a hajóknak is gyakran, hogy emléket állítsanak szeszélyes és pusztító természetüknek, ugyanakkor megmutassák, hogy félik, tisztelik de uralják is azt a maguk módján. Pedig tragédiák sora bizonyította, hogy nem így volt, nem is lehetett így.
Ez a szép hagyomány meteorológiai előrejelző rendszerek hiányában kiment a divatból, de az elmúlt viharnak én nevet adtam, méghozzá fiúnevet. Ashnek kereszteltem, veríték, ondó és nyál szolgált keresztvízül azok alatt a napok alatt, amíg a külvilágról elfeledkezve egymást ízlelgettük odabent. Nagy bánatomra kevesebb veríték, ondó és nyál fogyott, mint almalé, víz, tej, ami segített visszanyerni a fiúnak az erejét. Bár nem állt ellen a közeledésemnek, tisztán éreztem mikor nem kívánja az együttlétet, ami a kezdeti nászutas elképzeléseimet elég gyorsan visszarángatta a realitás talajára.
Neki és nekem nem csak a szexben kellett megtalálnunk a közös hangot, főleg, hogy ő nem kívánt egész életében annyit, mint amennyire én őt, kielégíthetetlenül és kimeríthetetlenül. De a tudásszomja neki is hasonlóan feneketlennek bizonyult, ahogy másnap reggel felneszelt a karomban álmosan hamarosan azon kaptam rajta, hogy nem is engem néz, hanem mögöttem a szekrényről lelógó távcső ragadta meg a figyelmét, bár ahogy megmozdultam már rám is lebbent a fókusza. A vihartól való félelme tapintható lett a hullámokban visszatérő dörgések és villámlások hallatán, a kádból kiugrott egy alkalommal amikor a közelben lecsapott a villám és valamit oltári recsegések közepette széthasított. Napokig nem lehetett kimozdulni, de gondoskodtam róla, hogy ne hasonlítson ez a bezártsága a kisszobáéhoz, noha a démonoknak kezdetben teljesen érthetetlen volt, hogy miért kóborol mindig az oldalamon amikor a házban mozgok. Acose sajnos kénytelen volt a második nap átköltözni az istállóba, hogy vigyázza a lovak épségét, mert nem volt türelmem háborgó belsőjéhez, így az ő beszoktatása egyelőre több kérdőjelet vetett fel, mint pontot a többiek az elvártakhoz képest jól reagáltak arra, hogy a kezem mindig Darienen. Ag'thog egy alkalommal még meg is simogatta, hogy megdicsérhesse kiváló, bársonyos bőrét, aminek tapintása éreztén megérti, hogy miért töltök vele annyi időt. Úgyhogy a készségéért majd egy héttel később őt vittem magammal vadászni. Darientől elköszöntem, hogy vigyázzon magára, este jövünk, ne nagyon hagyja el a szobát, egy félvért állítottam a folyosóra, hogyha mégis megtenné és igényli kísérje, ha kívánja szegődjön hozzá társaságnak aztán kilovagoltam. Húsért és hogy a vihar hete után megvadult vadakat megritkítsuk mielőtt a saját jószágaink ellen mennek. Dariennek azt mondtam ezek főleg kóbor kutyák, de már a rókákra gondoltam. Mindig nagyon elszemtelenednek, mégis főleg egy bizonyos rókára fájt a fogam...
Mire visszaérkezek a házhoz, ez a rettegő kis jószág az ölemben pihen. Előbb jövök, mint a többiek még csak délutánra jár, muszáj megfürdetnem a félholt bolhazsákot, némi húslével és húsfalatokkal visszacsalogatni bele az életet egy alapos fürdés után, hogy ne egy sáros ki zombigombócot vigyek annak a fiúnak, mert halálra rémült volna az árvíz-viselt fizimiskája láttán. A modern ember híján a rókafiak legnagyobb pusztítója a természeti csapások lettek, de ennek a kis árvának ezúttal szerencséje volt, hogy éppen egy hozzá hasonlót kerestem az ismerős, rókajárta hangásokban, ahol egy vízmosásban bukkantam rá. Elesett tartása árulkodott arról, hogy messziről hozhatta a víz mielőtt megakadt volna egy ágkupacban ahol tengődött, de ami ketrecbe is zárta amikor a lábát húzva eliszkolni próbált előlem. - Nem menekülsz - mondtam neki azt, amit Dariennek ezer más szóval elmondtam már és mindkettőjükre igaz állítás.
De mi legyen most? A tenyeremben a nyüzsögő, de jóllakott rókabébivel állok meg a szobám ajtaja előtt miután elküldtem a félvért. A démonok a bezártság után kint serénykednek, szedik szét a viharkárt enyhítendő barikádokat, csak azok tekeregnek még mindig a padlón akiknek továbbra sincs halvány fogalma se arról, hogy mégis hogyan működik az emberi test azon kívül, hogy a seggüket magasba tolva a feji vagy a lábi részük kilendítésével helyváltoztatásra képesek. Magam vagyok mondhatni a találgatással, hogy vajon mi történik odabent? Darien a farkát veri és közben rám gondol? A könyvespolcot bújja, mint rendesen? Az asztalon hagyott tollakkal játszik amikor azt hiszi nem látom megsimogatja őket, vagy a számtalan doboz egyikében kutat amiket csak úgy elhoztam magammal, mert valakinek fontosak voltak, ezért megkívántam a birtoklásukat, de aztán elvesztettem az érdeklődésemet irántuk? Ha benyitok rátörök? Kopognom kéne a saját szobám ajtaján? Maholnap kitakarítják az itt-ott beázott földszintet és akkor vissza is térhetne a szobájába, hacsak nem...
- Megjöttem! - tárom be az ajtót, remélem nem zárta be, a rókakölykös kezem a hátam mögé rejtem a tarkójánál fogva lógatva az állatot, mint az anyja tenné.
Mondjuk nem mintha akarnék egy még nem szobatiszta rókát a szobámban, de annyira élt bennem a vágy, hogy kielégítsem a kíváncsiságát, hogy nem gondoltam ezt át... Misran, az évezredes vén démon amint nem gondolkodik! Szépen vagyunk.
Ajánlott tartalom
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 15 ... 27  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
3 / 27 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 15 ... 27  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma



●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 36 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 0 rejtett és 32 vendég :: 2 Bots

• Fajaink száma •
Arkangyal
2/2
Leviatán
7/6
Angyal
1
Démon
14
Bukott Angyal
4
Ember
4
Félvér
4
Harcos Angyal
4
Vadász
5
Nephilim
7