Welcome to hell or heaven frpg
- Staff és tagok által keresett karakterek -

 
• A Pokol Dél-Keleti Régiójának földi kirendeltsége •
Vendég
reveal your secrets

Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Okt. 20, 2020 6:20 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1 ... 9 ... 14, 15, 16 ... 22 ... 30  Next


Knock-knock-who's there? 18+
────────────── ──────────────
@Darien A. Milton - tipsy demon
Tied
azt mondja az enyém, de a szó igazsága nem hasít belém úgy, mint a magányosságé. Az enyém, ez egy megfellebbezhetetlen tény, de nem megdönthetetlen igazság, nem olyasmi, ami hasonlítható volna a vér vöröséhez és a hús rózsaszínéhez. Nem igazságot mondott, pusztán tényt. A tied a szájából kevesebbet ér, mint a magány. Mit tettél Darien? Mit tettél Ireth?
- Azt mondtam, amit sugalltál - suttogom a kezébe kásásan, majdnem a számban az ujja, ahogy kopogtat, hello Darien, a józanész nincs itthon, csak az a fogcsattogtató elmebeteg, aki a te húsodra és véredre éhezve jött, de csak simogatásra futja tétova erőmből és őszinte, botladozó szavakra- hogy pihenned kell, fáradt vagy, muszáj, hogy elrakjalak ide a szobába. De igazából nem kellett volna, nem volt muszáj, csak te akartad, hogy így legyen és én... én engedtem neked - most nem is értem, szorítva magamhoz, hogy lehettem olyan bolond, hogy elengedtem nem csak percekre, de órák viharára. Homályosan felmerül bennem Furfur és Pixeth neve, de semmi nem jelent semmit Ash mellett, mögött és nélküle. Bár ölel, nem készséges, rándulások tarkítják kedves mozdulatainak kánonát, azt hiszi nem hallom nedves, riadt légvevéseit és nem érzem a kezem alatt megveszetten robajló szívét, ami nem az örömtől kalimpál ilyen hevesen, mint az enyém, de téved. Téved, mert tudom, és téved, mert ez nem helyénvaló, mert nincs miért megriadnia, én tudom, ő miért nem tudja, hogy mennyire felháborító a félelme, és méltatlankodó felhörrenése a szavakra, amik nem is bántják őt! Hibáztatja a démont el sem követett vétkekért, az ész megáll! Erről beszélnünk kell és beszélni fogunk, ha végre szót értünk, de nem most, most belenyalok a fülbe, nevető arcához simul a szám.
- Miért kacagsz? Éppen lelepleztelek. Irigyelsz, sajnálsz a démonaimtól, rafináltan rávettél, hogy idebent legyek veled, így van. Itt vagyok. De nem itt a helyem. A te helyed volna velem ott, ahol nekem kell lenni. De nem vagyunk a helyünkön - olyan hevesem magyarázom el neki, hogy beleszédülök, két kézzel kapaszkodom az ölembe fészkelt testébe, hát mondom én, hogy manó, olyan apró, egy kezem elég, hogy a mellkasát és hasát bebarangoljam és egy a combját elfedi egészen.
- Mámort? - megüti a fülem a szó amit használ, rajtam a kacagás sora, közben forró farkára fogok, hogy nyög, gazul, vagy vágyva? Nehéz eldönteni a sötétben mit nyögött a fülembe. - Ismerem én a mámort, és nagyon messze járok attól, hogy mámorítottan ténferegjek. Ez nem mámor, hanem krónikus fájdalom, kaparnak bennem a gondolatok - súgom meg az igazat. Vágyat adok a gondolatokért cserébe, elégedetten hümmögök, az ölébe áradó vér a kezemben telik ki zsenge húsában. - Miért kérdezed meg ezeket? Te magad vagy a válasz, az igenlő. Éreztem kíváncsiságot, aztán vágyat, végül éhséget és szomjúságot, hogy értsem a teremtés dualista motorját. Minek kellett Éva Ádám mellé, Káin után Ábel, miért születnek testvérek, és miért születnek szerelmek? Isten miért teremtette az angyalokat és ölelte őket magához? - a kezei az enyém felett lágyan ringatóznak, szelíd simogató mozdulataim emelgetik őket, a csókja megül a számon, sóhajtok. Nem tudom elmélyíteni, csak hozzá fordítva a fejem ölelni fáradhatatlanul - De Isten nekem nem felelt. És még tőled sem kaptam meg a választ. Olyan megnyugtató a farkad fogni... azt hiszem, Jonas miatt - szórakozottan bukik utána a fejem ahogy meghajtja magát kissé ránehezedek. Álmodozni akarok, de a kérdései felrezzentenek, nem pihenhetek el rajta. Ó kis kedvesem, miért nem hagyod most ezt nekem?
- Darien, ezek a válaszaim nem fognak tetszeni neked - suttogom a haja aljába, belefulladnék ebbe a puha, rőtbarna szőrbe, ami a számat csiklandozza és az ölében pihekoszorúval fogadja kéjes útján járó kezem. Megcsókolom az arcát, a vállamon helye van a fejének, a tarkója alá feszülve dőlök a falnak vele lazítva a tartásunkon, kifeszítve őt mégis magamon - El akarom felejteni, mert gonosz dolog az, ahogy döngetnek a koponyámon a szavaid a magányról. Felkavaró. Boldogtalanná tesz, az ital élvezhetetlen, az étel íztelen, az ölelés sivár miatta, mert a hangod a fejemben a fejemre olvassa, hogy de ettől még mindettől egyedül vagyok én örökké csak - az ujjaim közé fogom a bőrét, hátrahúzom a makkjáról, a végével játszom, ó így megtalálom, minden megvan rajta, ami kell, de hogy benne mi van? Beleharapok a tarkójába lágyan és kíváncsian. - Rossz vágyni, ha nem kaplak meg. Adsz és elveszel, most még. Most már - magamat nyugtatom ezekkel a szavakkal, így van, de nem így lesz.
- Mindig tudtam, hogy érezni szenvedés... de Darien - megáll a kezem a farkán, a derekát öleli át a másik karom, az ölembe húzom erővel, tétlen, bódult ölembe, csak a szám ragad a nyakába megint. - nem válaszoltál az én kérdésemre. Mondd meg. Mondd meg nekem, hogy miért nem felejtem el amit mondtál. Mondd el. Mondd el. Mondd, mondd, mondd - csókokkal és simogatásokkal noszogatom nekihevülten, amíg ez a fenemód imbolygó világ neki nem rohan teljesen lehetetlen módon és fel nem borulunk oldalra az ágyon, ami keserves nyekkenéssel tudatja, nem bír ki sokkal többet. Csak a meglepetés idejére dermedek meg. A folytatás már a számon. - Mondd meg, mondd meg, moooond meg!
Vendég
reveal your secrets

Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Okt. 20, 2020 11:05 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1 ... 9 ... 14, 15, 16 ... 22 ... 30  Next


dance of shadows
To: Misran

+18Kinevet, nem baj, addig jó nekem míg a kedve tökéletes, de az, hogy részeg, az egy kicsit visszavesz belőlem, mert idegesen vágyom, hogy hozzám érjen, miközben tudom, hogy fájni fog, hogy minden ne, és nem egy újabb loccsintás olaj a tűzre, ami benne lobog. Ha szerencsém van harcképtelenre itta magát, de akkor is ott a vágy benne. Ideges vagyok, félek, alig látom, a sötéthez szokott szemem nagyjából kiveszi a körvonalait, de kurva sok a fény hiánya. – Most az vagy, behemót, de még lehetsz cuki is. – elnevetem magam, játszik velem, közben tudom, hogy odabent tombol benne a vágy csirája és fel fogja éleszteni, nekem pedig gecire fog fájni, nem lesz kegyelem és nem lesz hang, ami segíthetne. – Minden morzsa a tied. – súgom a fénytelen sötét mélyéről, pedig ez az én hangom, de minden az övé belőlem, kivéve, amit meg tudok tartani magamnak. A szája kalandozik a testemen, mintha nem találna neki helyet rajtam, mert mindent be kell falni és ahhoz nem elég egy száj, egy ekkora, ahhoz nagyobb kell, kielégíthetőbb.
Volt egy afférom egy részeg férfival még régebben, vagy három, négy éve, amikor elhittem, hogy eladni a testem nem nagy kunszt, ha fizet annyit, amit büszkén hazaviszek, akkor megéri, a durva érintések elől végül elmenekültem, de addigra az ujjainak lenyomta ott maradt a testemen mindenhol és az ital szaga…. más volt, de mind ugyanaz, nem? A gyomom remeg az emléktől, a szavaim is elakadoznak, ki kell verni a fejemből, Misran nem fog most bántani, nem… Talán nem.
Beparáztat azzal is, hogy baj van. Simogatom az arcát, mintha a szemeiből akarnék olvasni és ilyen közelről egészen sokat látok, csodás az emberi szervezet, alkalmazkodik mindenhez. – Nem akarlak, felbosszantani. – a gondolattól meglódul a szívverésem, semmi szükségem rá, hogy kicsavarjon, kitörje az ujjam megint. – De te mondtad, hogy jobb, ha most nem. Amúgy is, már itt vagy velem. – rákoppintok a szájára, ne harapdáljon, lamantin, nem kutya.
Magamhoz ölelem, vajon tényleg én hiányoztam neki? Vagy csak a zsebtulajdona? Az első ne-re máris erősebben reagál, a keze megint az arcomon, nem veszi el, nem érti, hogy rossz, akkor nem számíthatok kegyelemre tiszta sor. A szívem felretten a mélyből.
A hátamban érzem a testét, a vérének zubogó áramát, a vad lüktetést az artériákból, a hangja búgását magamon, fáradtan simítok az oldalára. Hallgatom a panaszait, elmosolyodom, megvagy démon, a hatalmamban vagy, az enyém vagy csak még nem érted. Erőszakos dög vagy, erős igen, de közben az igazsággal léket ütöttem, a hajon, már csak el kell süllyeszteni.
Simogat, felsóhajtok, beledőlök a mellkasába, fájós vállamból emelem a kezem, hogy rásimogassak az arcára. – Itt voltam. – de értem, hogy részeg, hogy megveszett úgy vágyott rám, ettől bukik majd el végül, mert ezt a hiányt eleddig nem ismerte, a szeretet most költözik a szívébe és majd rájön, hogy mekkora áldozatot lehet vállalni általa, hogy buktatnak el a kósza érzelmek.
Felhörrenek. Megátkoztál. Megüt a szó, mi van ha így van, ha valóban átok vagyok? Ha nem is én vagyok az, akitől jobb lesz neki, vagy de… de mi van akkor, ha én vagyok a bukása? Ha valóban átok vagyok? Ha miattam veszti el a poklot és nem jut majd be a mennybe sem? Mi van akkor, ha tényleg azért vagyok a közelében, hogy elbuktassam? Átgondolom  jobban máskor. Most rá kell figyelnem, csak rá. – Irigy? – felnevetek, hátradöntöm a fejem a vállára, belenevetek a fülébe. – Kire lennék irigy? Hiszen itt vagy velem. – és innen nézve igaza is lehetne, ha emiatt mondtam volna és nem azért mert ledöbbentett a felismerés. – Miket mond a szép szád? Gonosz kis manó? – megint felnevetek, a hangom így is halk, visszafogott, még a szívem majd kiugrik, a kezei a combomon, a mellkasomon, tele vannak fenyegetéssel. – eddig aludtam. – mellékes. – neked kéne aludni, kipihenni ezt a nagy felismerő mámort, nem? – semmi feddés, csak beszélgetek. Rásiklik a keze a farkamra a rémület felpumpál az ereimben, a nyögésem halk, inkább panaszosan félő, mint vággyal töltött. Ringok a kezében, a testem egy tinié, azonnal reakcióba lép a kezével, az idegtől mindjárt összeroppanok. – Sosem voltál eddig magányos? Nem akartad tudni mi az emberek között ez a nagy társkeresés? Sosem izgatott mi hajtja őket? Mitől lett minden lény társasnak teremtve? – a magány bolonddá tesz, kisemmiz, kirabol és leigáz, mert egyedül hagy a gondolataiddal, a félelmeiddel, a bajokkal. Mindkét kezem az ölembe ejtem, nem zavarom az övét, feljebb húzom, de megtámasztom, baszott fáradt vagyok az éber figyelés alatt. Felé fordítom az arcom és rácsókolok az állára. – szegény, szép démon. – nem gúnyolom, tényleg sajnálom. Mert a magány leküzdhetetlen kínlódás. Olyan, amit nem lehet félvállról venni. Az ölemben tűz lobban, idegbajt kapok menten.
Előre bukik a fejem, hogy lenézzek a kezére, forró lehelete leégeti a tarkóm. – Miért akarod elfelejteni? Fáj? Lebénít? Megijeszt? Vagy világosságot gyújt? Mondd csak Misran herceg, rossz dolog vágyni valakire, rossz dolog akarni valakit minden belső pulzálással? Inkább elveszek belőled, vagy inkább hozzád adok? – mert nem mindegy és érdekel is. Válaszolni fog, mert a hangja nyafog kicsit, mert be van rúgva, mert keserű, mert nem érti ezt a fajta boldogságot, hogyan is érthetné?
Minden gondolatom ellenére a farkam életre kel a kezében, a picsába már. Megint hátra ejtem a fejem a vállára. – Rossz érzés érezni? – én ismerem, mindig is éreztem, de mondja meg ő, akinek a múltjába vert szöget a hiány, hogy mit gondol erről.
Vendég
reveal your secrets

Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Okt. 19, 2020 5:30 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1 ... 9 ... 14, 15, 16 ... 22 ... 30  Next


Knock-knock-who's there? 18+
────────────── ──────────────
@Darien A. Milton - tipsy demon
- Lamantiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiin - elvékonyodó hang visongja bele a bőrébe a szót, annyira vicces, ahogy mondja, nevetek, de ettől szédülök, kapkodva kalimpálok vele összevissza, hajszál híján elvesztem az ágyat, bedugul a fülem a szavaitól, de ezek végre valós szavak, nem az emlékek útján rohannak felém csengőbongó patákon szikráztatva a vádpontokat. A Magány és a Hiány két lovasa tiporta agyon a ragaszkodás csöppnyi testét, de most sötét van kívül és belül, hú de nagyon sötét. - A lamantin csodás a vízbe! Ilyennek látsz? Egy cuki böszme behemótnak? - azt hiszem ezt zokon kéne vennem, de képtelen vagyok rá, a kuncogást is nehezemre esik abbahagyni, tele van vele a szám, az orrom, a szemem a sötéttel, ami egész este őt nyalogatta, a testén csordogált, alvó arcát csókolgatta, megölöm! - Ide nekem minden árnyakat, adjátok vissza az összes morzsát Darienből! - azt hiszem hangosan is dünnyögöm, a keze erősködik: le a bőréről, micsoda merénylet, nyögve tiltakozom ellene, az övé pedig a halálos rémület, mitől félsz Darien megint, mond mitől? Csak egy rémületes szörnyeteg jár közöttünk akit nem tudok kordában tartani és az te vagy, még ha a kezed a szemem alatt isteni ajándék is, ahogy simogatsz nem is fáj már kutatón nézni a sötétet és kimondani a nyomasztó szavakat.
- Oh bizony! Lárifári! Feldühítesz! - csattintom össze a fogaim dühösen. - Velem kellett volna légy. Velem kellett volna tarts. Herceg vagyok, az előjogom, hogy ott élvezzelek ahol vagyok, de nem voltál velem. Elhagytál - panaszkodom, ki panaszkodik, én panaszkodik, gyűlöletes gyámoltalan szavak buknak ki ezen az ember szájon, kicsit megszorítom tiltakozó képét, mit nem merészel? Ne?! De igenis de! A kezembe való az arca, az enyém az arca, ha úgy akarom addig simogatom, amíg simára nem kopik!
- El sem hiszed, hogy milyen jó leülni, miattad jó. Hogy itt vagy - húzom el a combomon a fenekét, beletámaszkodom, igen, a helyére kerül a világ, bár így hiányzik a keze a nyakamról, a szuszogása az állam alól, de enyém a háta, mozgolódó gerince, a kezembe dobogó szíve és feszes combja. A tenyerem alatt kis hurka, megdörzsölöm lassan, eltűnődtet a kérdésével. - Igen. Magamra hagytál - kötöm az ebet a karóhoz, miatta voltam magányos, csak ő tehet róla - Megátkoztál. Bebeszélted nekem. Mert irigy vagy. Azt akartad, hogy eljöjjek érted - ez a felismerés boldoggá tesz, az agyamba villan hirtelen, a semmiből, valami baj van vele, de nem érdekel, hálásan csókolgatom a füle élét, boldog nyögése az ölembe tereli a balját. - Gonosz kis manó vagy, de nem haragszom rád! Nem akarok aludni! Te aludni akarsz? Miért akarnál aludni? Csak most jöttem! - lehelem a nyakába, láthatatlan bőre vonz, kisimul előttem, csak ritkán cuppantok a levegőbe, a farkát a kezembe fogva ringatom, én gyönyörű, kedves, puha, alamuszi macskácskám. - Nincs értelme a magánynak... ha nincs szükséged társaságra csak alattvalókra és áldozatokra, de néha Darien kedvesem... néha hiányzol az elmúlt évszázadokban - kifolynak a számból a szavak, most simán, nem utálom az ízüket, de nem is szeretem, égő arcom fektetem a nyakszirtjére. - Hígítót főzünk fel szesznek, sok van az elhagyott kocsikban és erre-arra, szétmarja az ereket, így több alkoholt szívunk fel, így berúgunk és érezzük ezt a fura kábultságot, ahol valószínűtlen minden ... ezt kérdezted igaz? Hogy mitől rúgtam így be. Tőled. Tőled is. El akartam felejteni amit mondtál, de nem tudtam. Miért nem tudtam, mondd meg nekem?
Vendég
reveal your secrets

Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Okt. 19, 2020 9:41 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1 ... 9 ... 14, 15, 16 ... 22 ... 30  Next


dance of shadows
To: Misran

+18Tényleg részeg nem is kicsit ellenben meglehetősen, nem is tudtam, hogy a démonok így le tudják magukat inni a sárga földig, vagy lejjebb. Megvezetem a hangommal, hogy ne keresni kelljen, ne romboljon, meg mert nem szabadulok, ha ittas és be van indulva, akkor mindegy nekem, akkor is megtalál, ha az ágy alá bújok és jobb a békesség. – Hülye. – összegzem éberen a mennyei hangra. Még forró a bőröm az álomtól, még illatozik belőlem az alvás mély szövetszaga, még párállik rólam, de ő már bűzös testéhez ölel, oda a tisztaságom, képtelesen is nem csak valósan.
Lerúgom a takarót, azt mentem, mert meleg és puha kell nekem, körém olvad a démon, ez a nagy melák, aki nem bírta megállni, hogy idejöjjön hozzám, pedig odakint mindenki a kegyeit kutatja. Belebutul a szája a nyakamba, átölelem, belesimogatok izzadt, dzsuvás hajába. Lábaimmal is ölelem, ne ejtsen le, és leönti az ágyam, megölöm. – mondhatnám, hogy tartalak, de kérlek, te tedd velem. – mert elképzelni nem tudom, hogy fájna, ha ez a böszme melák maga alá temetve rám esne a padlón. – Mitől rúgtál így be? Kecses vagy, mint egy lamantin – sosem láttam amúgy, csak könyvekben, már lamantint. A démon úgy bűzlik, mint egy csöves a világomban van belőle elég sajnos, pedig nincs is nagyon magántulajdon érvénybe, senki nem vesz házat, simán elfoglalja, de a kaja drága, a ruha még drágább, a fürdés is annak számít, ha nem szereted a hideg zuhanyt, én speciel nem.
Harapdál, csókolgat, felzabál, elnyalja a bőröm, miért… miért nem elégítették ki odakint, de komolyan?
Ténferegve a falnak dől, egyik kezében a tálka, a másikban én. Érte nyúlok, az arcát veszem a kezeimbe, a törött ujjam elnyúlik mellette, kiemelem a fejét a nyakamból. – Mi baj? – az mondja, baj van, a szívem akkorát ver, hogy majdnem kiröppen a számon, feldübörög a vérem. Két hüvelykujjammal a szeme alatt simogatok, hogy rám figyeljen, olyan ideges lettem, szédülök. Baj van, mi baj? Anyuékkal? Erősebben szorítok a lábaimmal, hogy ne csússzak le róla, a hideg majd megzabál, de ő forró, én meg máris síkideg, ám ahhoz jól kel viselkednem, hogy informáljon. – Oh. – a döbbenet kiszusszan belőlem, ez a baj. Tudtam, hogy ez fájni fog, mert azt igazság és annak megvan az a brutális aljassága, hogy baromi mélyre döf. – Te hagytál magamra. – pontosabban. Kifújom a levegőt, mert ez a baj… jó ez is baj, de legalább nem olyan baj. Megütöttem a ténnyel.
A tenyere az arcomra siklik, összenedvez valamivel, fújtatva kapom arrébb az arcom. – Ne. – halkan kérem, pedig odakintről még tombol az élet.
Kutakodik, közben az ágynak ütközik, elkínzottan csüngök rajta, leengedhetném magam, közel a matrac, mert ő semmit sem tart, az ujjairól falatozik. Végül csak koccan valahol a tálka, ami nem a föld és nem is az ágyam.
Ahogy leül a lábaim leakasztom róla és leengedem magam a padlóra, a tenyerem lecsúszik a nyakából, mellé telepednék, mások az elképzelései, mire észbe kapok, már a hátamnak simul a széles mellkasa. Nekidőlök, a kezem leejtem magam mellé, két combom szemérmetlenül szétnyitva.
Áhá szóval innen fúj a szél, elültettem a fülébe a bogarat és most jött, hogy velem ne legyen egyedül. – Magányos voltál odakint? – súg a hangom, mert tudom, hogy az, ezek szerint nagyon befúrta magát ez az elképzelés és mivel ennyire maradóan, biztos vagyok benne, hogy túlsággal igaz is. Nagy tenyere forralja a mellkasom, a szívem vadul ver, a légzésem is hangos és gyors, mert semmi kedvem, hogy ilyen állapotban engem akarjon, amúgy sem, de így jobban nem. Felnyögök, az ujja átbucskázik a mellbimbómon, jesszusom, nem szabad így nyögni neki. -  Tudtam, hogy jönni fogsz. – semmi meglepi. De nem, nem vártam és még véletlen sem miatta vagyok meztelen. – Nem akarsz aludni egyet velem? – persze tudom, hogy simogat és a bőröm bejelezve felborzong. Beszélgetni jött, hozzám jött. – Magányos vagy? – meséljen, beszéljen, simogasson… nem, azt ne, az arcomra is valami gusztustalant kent.
Vendég
reveal your secrets

Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Okt. 16, 2020 5:20 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1 ... 9 ... 14, 15, 16 ... 22 ... 30  Next


Knock-knock-who's there? 18+
────────────── ──────────────
@Darien A. Milton - tipsy demon
- Nyó, mennyei hang vezess még! - hallom a hangom, valószínűtlen, mint az ajtó csapódása mögöttem, színtelen, testlen, a kulcs kint marad, sebaj, ebben a szurokfeketeségben zárjanak össze pajkos démonok a fiúcskámmal örökre! A kert tűzhajszolta árnyai után megvakultam idebent, ahol nincs fény, csak takaróba tekeredett álomszag, és vezérhang.
- Mmmmmmmmmmmmmmmmhmh - ráfonódom, mint kígyó az egérre, a karjaim közé vetem letölteni a büntetését, amiért meztelen testét eltakarta idebent, amiért eddig vártam, amiért elfelejtettem pár óra alatt milyen puha is a csuklyásizma a szám alatt, milyen keskeny a törzse és édes a nyakának íves hajlata, mennyire finom szúró szagú verítékcseppjeinek kóstolója a hajtöveiről legyöngyözve. Mintha megijesztette volna valami, a féleleme lepedéke terül el a számban, biztos a vad démoni hangok. - Ah, de jó, hogy fogsz - ráesik a fejem a vállára, a karom vaskos izmain tekeregnek karcsú ujjai, mégis helyrebillenti ezt a feketén forgó vad világot. A tálka. Az ujjaim között. Azt óvja, de nem számít, védem én is, ha kell.
- Neked meg alomban alvó tejes kismacska szagod van - morgom válaszul kóbor sértésére - de imádom - lehelem a nyakába a miheztartás végett, a fogaimmal falba be a bőréből egy keveset, nyámmogok rajta kettőt, megszorítom. Bele tudnék bújni most? Feloldódni és elrejtőzni odabent, felszaggatni a forrását a bennem doboló szavainak és kidobni az igaz hazugságainak javát, mert nem lehet igazság az, amit ő mond?
- Baj van hát! - kapva kapok az alkalmon, ahogy mozog a falnak dőlök vele, különben menthetetlenül elterülnénk a helyén. - Shsshhshs, semmi baj ujjad - vigyázom suttogva, hogy fel ne riasszam álmából a fájdalmat ami benne kószált, emlékszem, emlékszem én, de ó, hol is hagytam abba - nagy baj van, mert magányosnak neveztél és magamra hagytál! - vágom ki büszkén, mint valami diadalmas vádat, az esküdtek pedig hollócsapatként támadnának a fiúra, hogy kivájják a szemét, óvva takarom be véres kezemmel, bár nem látva nehéz, az arcának ismerős körvonalai megnyugtatóan illeszkednek a kezem alá.
- De. Leteszem. Akkor két kezem lesz. Hova tehetem? Hol van minden? - tapogatózva keresek neki helyet, a talpam a földön, félig fel is állok, a matracszél nedvessége a combomra kenődik, riadtan odakapok, de nem a fiú vére, csak szaft, elcuppogom az ujjamról. - Máris két szabad kezem van - az ágy szélére ülök, és őt az ölembe veszem, a combjaimra ültetem, a háta simul a mellkasomnak, kitámasztja megimbolyodó felsőtestem, a tarkójába fúrom végre az orrom, illik oda, hogy ne boruljak fel. - Jöttem. Hogy ragaszkodjam. Hozzád - derekát ölelő karjaim kószálnak, a szívére borul a tenyerem, az egyik, a markom alatt a szíve, csitítgatom suttogva, úgy nekilódult, mint akire veszély les az ágy alól, de a bokámat nem fogja más, csak a vágy. Rá. - Meztelen vagy. Vártál engem? - szívderítő gondolatot találok a takaró nélkül ágaskodó kis mellbimbóit cirógatva, megvagy! Megvagy!
Vendég
reveal your secrets

Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Okt. 16, 2020 9:24 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1 ... 9 ... 14, 15, 16 ... 22 ... 30  Next


dance of shadows
To: Misran

+18A kinti zajban nyom el az álom, amiben a föld felett járok, sok helyen fáj az álom, mert nem tudok repülni és ahogy ennek a tudatába kerülök, azonnal lezuhanok a pár lépés magasról, megütöm a térdem, ami lehetetlen. Nem is értem, hogy történik hiszen nem járok magasan, valami elemi erő visszatart. A szívem hangosan dobog, felriadok…. A takaró melege megvéd mindentől, meg sem moccanok, így nem fáj az ujjam, nem lüktet a vállam, jól vagyok. Odakintről beszűrődnek az orgia hangjai, soha ilyen zavarba nem voltam még szexhangoktól, pedig apámat és anyámat hallottam néhányszor, de nagyon kicsi volt a lakás, ők pedig baromi csendben igyekeztek lenni, így az nem történt meg. Most hallom a nyögések, sikolyok, testek zaját, a fejemre szorítom a karom, nem örül a vállam, akkor inkább… Úgy húz le az álom, hogy arra sem emlékszem mikor aludtam el újra, de megint megriadok azonnal éberre ébredek, hiszen a kulcs a zárba csusszan, már előtt is felpislákolt az elmém, mert hallottam a hangokat. Felver a szívem. Babrál a zárral, tudom mit jelent, részeg.
Bejön, részegen. A félelem lebillenti a szívem és hangosan dobol a tokromban, a részeg férfi nem jó társaság, mert beszámíthatatlan. A légzésem azonnal felgyorsul, az álom még a ködös elmém mélyén, de már helyezkedek, hogy védjem a törött ujjam, a sajgó vállam, arra fordulok, amerről érkezni fog. Az ittas ember mindig durva, apám is olyankor csapott össze anyámmal, igaz kezet nem emelt ránk, de tudom, hogy agresszív lesz tőle. A zár nyelve elfordul, belebámulok a folyosó sötétjébe és valóban ő az.
Felszisszenek, jobban örültem volna, ha józan, a szaga előbb elér mint ő maga, felfordul a gyomrom tőle, a malacsült sem nyomja el. Felém botladozik, meg sem moccanok, a takarót kissé leengedem magamról, most nem menthet meg és sajnálom, hogy a köntösből kibújva csupasz vagyok alatta. Félelem csúszik a véremből a testem, az adrenalin kilöki a szememből a fáradságot, az agyam zsongani kezd. – Héj. – halkan szólítom meg, hogy a hangom megvezesse, nem bújhatok el.
A takaró félig leomlik rólam, ahogy felkarol az ágyról és cserébe leönti finom szafttal, amihez pont jó lett volna a kenyerem, a keze után kapok és helyre billentem a tálkát, így csak a lepedőm szélén folyik végig, kibírható. –  Bűzlesz. – udvarolok egy kört, de nem merek ennél többet mondani, látnom kell milyen a kedve. Azért jött, hogy bántson? Hogy lásson? Beszéljen velem? Vagy valami más? Enni hozott, ahogy kértem? Beszívom a reszketeg levegőt, rászáradt izzadság és egyéb szagokat áraszt magából. – Baj van? – kitekergek a takaróból és a lábaimmal igyekszem az ágyra rugdalni, hogy a testem simuljon neki, annak úgyis mindegy.  – Vigyázz az ujjamra. – meg ala nature rám vigyázzon és hagyjon aludni tovább, vagy enni. - Nem teszed le a tálat? - van ott egy apró kis lenyitható asztal, tökéletes lenne, azon van a láboskám is.
Vendég
reveal your secrets

Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Okt. 15, 2020 10:07 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1 ... 9 ... 14, 15, 16 ... 22 ... 30  Next


Knock-knock-who's there? 18+
────────────── ──────────────
@Darien A. Milton - tipsy demon
Magányos vagy
Feszült várakozástól nyirkos démonarcok, nálam a serleg.
- Újszövetséget kötünk, mint minden alkalommal, amikor találkozunk! - kiáltásom érces hangú. Megcsúfolom a Szentírás ostobábbik részét, újszövetségnek nevezem barbár, vérünket egy kupába töltő rítusunkat. Megvágom a tenyerem, az én vérem az utolsó, ami a többiekkel elkeveredik, démonok, emberek, félvérek, nephilimek, udvartartásom szennyei és ékei mind itt vannak, csak Darien hibádzik. Kortyolok egyet az elkevert vérből és továbbadom a kelyhet a rivalgó népnek.
végtelenül egyedül
A kulcsot forgatom trónusomra lehelyezkedve, láncon csüng a nyakamon, de máris féltem. Hígítóból kevertünk szeszt magunknak, mákonyárnyas paranoia uralkodik a gondolataimon, de félek, nagyon félek, hogy elveszítem és valaki más látogatja meg ágyacskájában a kis hercegem, aki engem vár. A sebembe tolom a bőröm alá sziszegve a zár nyitját, ott lesz jó helyen, érzem hidegét a melegemben, mindig érzem.
hiába vesz körül a tömeg
Az ünnepi tobzódás, tűzugrás megfesti az arcokat, húrba csapnak az egészen, bárki bármit mondjon is, az ördög szereti a jó dallamot és a jó italt, de amit pohárköszöntőre emelek mindegyikkel, amelyiket elém veti a balsors az nem jó. Íztelen, erős szesz, a lerészegedés vágya emberi testünk öröksége.
Hiába simulnak neked
Furfur hajigálja félre az ölembe bújt szerzeteket, bambán vigyorgok rá, végre egy jó falat. Fürge ujjai meztelen bőrömön csatangolnak, már nem vagyok tiszta, de őt nem zavarja.
- Nekem ígérted magad.
- Ma mindenki az ígéreteimmel nyaggat.
- Mondd el milyen.
Hiába simulnak neked
A trónusom úszott az izzadtságában. Az ondóban. Ragadt a seggem, de már nem volt ott. Egy órán keresztül dadogtam Darienről, impressziókat súgtam neki, miközben bepótoltuk az elmaradt érintéseket. A csípője laza volt, a kíváncsisága ellenben kielégíthetetlen, de végül csak elmászott pihenni egy keveset. Acose a karfámra telepedett.
te nem érzed, senkivel
- Pokolian dühös vagyok rád, takarodj a közelemből - a tenyerem alatt kócos, szertelen, hosszúra meghagyott tincseinek készséges kavalkádja simul, de mégis engedelmeskedik a hangomnak, az akaratomnak és magamra hagy a démon, aki pedig mindig a kezemnél van, ha szükségem van rá. De ma, ma egyáltalán nem segített a céljaim elérésében, többet segít a pirosan illatozó malacsült, ami készségét fennen hirdeti olyan szagorgiával, amitől összefut a számban a nyál. Csak egy kis tálkányival kell elszereznem a démonok közül, de tudom, hogy a fiúcska a felével is degeszre jóllakik, mégis tépem a sült állatot, mint egy fenevad morogva a legjobb részeit elszerezve neki. Talán senki sem vette észre, hogy őrjöngve szaggatom, mint a húst hetek róla nem látott farkasok.
hogy ragaszkodnál...
Darien szavai árnyakként követnek a folyosóra, véres kezemet harapdálva nyelem a zamatos lét, érezni benne az alkoholt, mit tettem Erikkel már megint mit és minek, nem számít, semmi sem számít, csak a ragaszkodás.
- Hol is vagy, elbújtál, miért bújtál el, te nyavalyás - a számra szorított kezembe fojtott duruzsolás alatt talál a nyelvem a sebre, szétharapdálom amíg a számba csúszik a kulcsot, hörögve köhögöm vissza. Sima ügy! Csak harmincszor kell elfordítani a zárba (idefele is ennyi volt? ) és már bent is vagyok az Ash-illatú sötétben, ahol vár az én kis kedvesem - Hol hol is - botlás, botlás, ágyfa, mennyivel könnyebb a matracos szobában, két karral felölelem a takaróba burkolt kis testét, malachússal borítva be a tiszta matracot alatta a túlzó lendületnek hála ami elragadott - huuuuuuuuuuh bocsánat.
reveal your secrets

Hell or Heaven


A Pokol Dél-Keleti Régiójának földi kirendeltsége - Page 15 VQSi8OZ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
1137
☩ Rang :
Staff
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Okt. 15, 2020 5:15 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1 ... 9 ... 14, 15, 16 ... 22 ... 30  Next


***
Szabad a játéktér
Vendég
reveal your secrets

Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Okt. 15, 2020 12:12 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1 ... 9 ... 14, 15, 16 ... 22 ... 30  Next


Soulless war
To: @Misran

+18Belesimulok a kezébe, az akaratába, mert nem vagyok hülye, értem, hogy vele kell jóban lennem és jók az esélyeim, hiszen a szíve éledezőben van, lehet a bántás nem azt takarja, ami a lelki szemeim előtt lezajlik. - De, igenis árt, hogy mondhatod, hogy nem? Akkor most két kezemmel erősebben tudnálak ölelni, nem lenne egy béna, törött ujjam és egy szétesőben lévő vállam, egyéb dolgokról nem is beszélve, arról sem, hogy összetör belülről is. - és a jellemem formázza át, de azt már megmondta, hogy másmilyennek akarja, olyannak, amilyenné ő teszi, hogy neki tetsszék. - Pedig nem bizalmat ébreszt, hanem félelmet. De erről nem fog a véleményünk meggyezni, kár is pörögni rajta. - hogy ne basszam el a kedvét, az ajkammal az övére simogatok.
Felnevetek hitetlenül. - Miket nem mond a szád, nem vagyok nyitott? - pedig már kiolvasott párszor, mi kell még belőlem? - Én senkit nem szoktam érdekleni, hogy legyen értelme magamról mesélni, a csendes, szürke egér vagyok a repedéseken, ahol senki nem lát, senki nem hall és nem kell számot adnom, nem kell beszélnem.- a titkaim az enyémek, de megosztottam vele legyen az övé, éljen vele jól, adjon nekem olyat, amire vágyom, még  igazán úgysem kaptam meg semmit, amit akartam is. - Ó nagyon felvállaltan tudok örülni. - nekisimul a testem, a nyakamon a csókja ég, csak pislogok rá a szemébe, elveszek… el fogok veszni. Tudom. Igyekszem tartani egy bizonyos távolságot köztünk, mégis magamhoz engedni, tartsd közel a ellenséged. - Dehogy. - nem akarom felbosszantani, de ő olyan, hogy van véleménye, azzal érts egyet, akkor jó neked, ha nem, akkor is érts egyet és lehet jó lesz. Nincs ellenvélemény, nincs külön látáspont. Az van, ahogy ő látja de egy herceg, ehhez van szokva, majd én…. kicsit letöröm a szarvát. A gondolattól is elvigyorodom, nyilván én fogok törni itt, be és el. Hallgatom őt, a szavakat a szájáról nézem le. Az ujjaim markolnak a lapockáján. - nem, nem rombol. - nem tudok ellenkezni és nem is akarok, ha igaza van azt el kell ismerni és ennyi. Megtettem, elismertem. - Életet adott, neked és nekem, Delinek. nekünk adta ezt a földet, nekünk adta az állatokat, a szeretet erejét, a hálát, a megbocsátás hatalmát, akárhonnan nézed Misran ő adott nekünk és most tudom, hogy nincs, de ha nem adja nem vagyok és te sem vagy. - halk a hangom, szinte búg a szájára. - A jutalom, amit neked adhat a mennyek országa, azt te nem adhatod nekem. - kell, hogy értse, ebben hiszek, ebben kell hinnem, nekem az ezüst városban van a helyem, mert minden bűnöm milliónyi imádba fordul majd és őszinte megbánásba de nem válhatok mártírrá , nem hajthatok arra, hogy mindig üssön, hogy büntetve legyek.
Komorrá válik a tekintetem és ebben a pillanatban megértem őt egy egészen hosszú percre. Milyen magányos.. mennyire egyedül van, nincs senkije, neki nincs anyja, nincs Ireth az életében, nincs Delilah, nincs semmi, nincs senki, mindenki az övé, de így én sem leszek, ha a tulajdonaként néz rám, azonban tudom, hogy kell neki valami, és valaki. Elemmel az ujjam a kád széléről, ép hüvelykujjam csúszik végig a vizes száján. - Magányos vagy, végtelenül egyedül, hiába vesz körül a tömeg. Hiába simulnak neked, te nem érzed, senkivel, hogy ragaszodnál… - megszakad a szívem érte, mindenkinek jár valaki és lehet neki én. Könnyű csókot lehelek az ajkára. - Hagyd is nyitva az ajtókat. - mindet, a szobámét is, ó igen. - Mert magatehetetlenek, rászorulnak a gondoskodásra, de aztán felnőnek ők is, a madarak kirepülnek maguknak gyűjtenek élelmet, a macskák elvadulnak, egerekkel táplálkoznak, minden bébi felnő végül és a törődést magának kell megadnia. - nem lehet, nem kérhetem el tőle, a megbocsátást sem, majd valaki mástól.
Felnevetek hangosan, visszhangzik a hangom. - köszönöm, hogy nem hibáztatsz. - barom, de legalább jól érzem magam vele. Kiengedem a kezeim alól és utána lépek, hogy kedvesen végig törölgessen, miután végig húzza magát a számon. Elmosolyodom, nem, nem bizony, ezt a malacságot akarom, a többit nem. - Uuu, köszönöm.  Már most nagyon várom összefolyik a nyál a számban.
Elválunk… csókokkal, érintésekkel, ígéretekkel. Mintha nem akarna menni, ha akarnám maradna, biztos vagyok benne, de nekem idő kell, magamra.
Hosszan, kitartóan imádkozom mielőtt lefeküdnék aludni.
Vendég
reveal your secrets

Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Okt. 14, 2020 5:43 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1 ... 9 ... 14, 15, 16 ... 22 ... 30  Next


How to train your nephilim 18+
────────────── ──────────────
@Darien A. Milton -"angyalka a világ tetején"
- Ssssz össszemosod az ártani és a kínozni szavakat, így tényleg nehéz erre a kérdésedre válaszolni. Én úgy látom, hogy bár nem kívánod a fájdalmat, igazából nem árt neked, ezért bízhatsz bennem, mert nem élnék vissza a bizalmaddal. Nem hazudok neked, és nem ámítalak hamisságokkal, hogy kelepcébe csaljalak - komoran elmosolyodom. - Rosszul indítottam, úgy véltem, hogy a nyíltságom azzal kapcsolatban mire vágyom bizalmat ébreszt benned, mert bármi is az igazság jobb tudni, mint nem tudni - hisz már annyiszor kipróbáltam, hogy nem szóltam valós szándékaimról, de talán pont Dariennek kellett volna hagyni, hogy a meglepetés erejével hasson minden fájdalom. Meghajtom a fejem puhán, már nem az a bársonyosság ölel körbe, a szavait feszesen válogatja és korholó jelentéseket hurcol magával.
- Kedvesem, a lényeddel érdemelted ki, de az elsuttogott titkaidból következtettem ki, hogy mi lehet az, aminek örülsz. Kettőnk közt marad, de nem erős oldalad a nyíltság, abból nem fogom tudni, hogy mit tegyek veled, ha csak köpködsz rám, hogy mit ne tegyek meg. A kis titkaid, emlékeid és gondolatait a lényedet mutatták meg, amit nem akarsz megmutatni nekem, csak nyögve nyelősen, és bezárkózol mindig, amikor én is megmutatom a magamét. Mint most. Az őszinteség kettőnk között még nem működik, lopni kell a tudást, de megérte, mert egy percre láttam, hogyan örülsz - és ezt sem veheti el, bár tudom, hogy akarná. Nem szomorít meg, most nem, most nem tud elfutni tőlem, még ha a szavai, szépen szabott válaszai hátrafele is lépkednek, el tőlem.
- Egyáltalán nem érted Darien. Lerombolás? Fel akarsz mérgesíteni? Ha lerombolom a hited nem kapom meg, nem nyerek semmit, csak a pusztítás gyönyörűségét. A helyébe vágyom, ahogy mondtam és megismételted. Képzeld úgy, hogy a hited fény, nem véletlenül ábrázolták így a középkorban is. A hited fény, amit most Isten kitakar előlem, ő maga fürdőzik benne. De lerombolja-e a fényt az, hogyha eltávolítva belőle a takaró tárgyat magamra vonom? Ugye hogy nem - kifújom a gondolatot, de a kérdése... a kérdése egyáltalán nem tetszik. - Mit tett isten, hogy tőle vársz jutalmat? - én kérdezek, erre neki kell felelnie, s ő kérdez, arra viszont nekem, bár a válasz, ha mégoly őszinte is, nem lesz ínyére. - Ha tudnám, nem kellett volna rád oly sokáig várnom. Senki sem a társam, mindenki szolgál engem, nem tudom, hogy mit kell tenned ahhoz, hogy felemelkedj, de az ajtók nyitva állnak előtted - furcsa félszegséggel rejtem el ezeket a szavakat kevésbé fontosak közé, egy nevetés alá, ami kibukik a számon.
- Még a kismadarak és macskák is csipognak, nyivákolnak a törődésért, nemkülönben a csecsemők ordítva követelik semmi sem természetesebb ennél. Ha nem kéred, nem kapod, a világ így van elrendezve, a törődést kérni kell, mint a megbocsátást - csak az emberek lenevelik erről a gyermekeiket, szégyenbélyeget sütnek a homlokukra, mert végtelen önőzésükben nem akarnak törődni.
- Nagyon kevés a tapasztalatod arról, hogy milyen érzés is az, ami első hallásra a rettenetes maga neked, de ezért igazán nem hibáztatlak - réveteg mosollyal engedem, zárom a fürdőt olyan lassan rövidre, amennyire csak erőmből telik, hogy húzzam-halasszam a pillanatot amikor megint le kell tennem őt, hogy mással játsszak. A felhörrenésének minden borda közé beszippantott bőrlapályát végigcsókolnám, miközben markolászhatna kedvére, de tudjuk hova vezetne az. Így is odavisz az út, az undorhangja hallatán alamuszi mosollyal takarózom, ez jutott most, beérem vele, indiánjelfestményként izzik a testemen a szájának lenyomata, én vagyok Ashcsókolta Hosszúláb Misran, aki maga alá rímelve a fiúba akadna.
- Sokféle malacságot ígérek neked azt hiszem, mást nem sietsz beváltani - somolygok beletörődve, hogy már enyhén ellenséges éllel zárjuk az estét, a combomra támasztott lábfeje mellől nézek rá kellő csodálkozó szigorral, hát ennél kevésbé alaposan nem érdemes, aztán felöltöztetem és ő elandalít. - Féltékeny vagyok a malachúsra amiért így könyörögsz érte. Megpróbálok majd elszabadulni, hogyha kész lesz, hogy felkeltselek és megkóstolja frissen. Ne edd tele magad, de azért egyél vacsorát, jó hosszan sütjük, hogy igazán puha legyen - szavak közé rejtem a féltékenységem valódi mélységét, egy-két csók, de az út túl rövid a neki avatott szobán, amibe zárva meg kell hogy váljak tőle, miért Lucifer, miért ilyen kegyetlen hozzám az élet? Miért nem boldogít készséges démonaim szolgahada, Furfur odaadása amit nem oszthatok meg Dariennel, hova rohanok? Mi ez a sürgető türelmetlenség, mohóság, a halandók sietnek így, kiélni minden érzelmet, nem rám vall, de én szenvedek most általa.

Vendég
reveal your secrets

Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Okt. 14, 2020 12:44 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1 ... 9 ... 14, 15, 16 ... 22 ... 30  Next


Soulless war
To: @Misran

+18Finoman megvonom a fájós vállam, majd leszakad, pihentetni kéne. Nekem érdekes, hogy ő egy szadista, még eggyel sem találkoztam nem tudok egyet érteni az értékrendjükkel, olyan idegen a számomra. A bántás büntetés, akkor jár, ha valaki rosszat tesz, merő élvezetből nem tudom elképzelni, hogy valakit bántok, vagy elismerem, hogy megengedett, ez van. – Pedig van benned romantika. – és ki tudja? Lehet, én leszek az, ki iránt még többet előszed magából, ha addig nem lépek le és ez esélytelen, mert dobbanok innen a francba. – Hogy bízhatnék valakiben, aki ártani akar nekem? Nem értem. Hogyan bízhatnék abban, aki fájdalmat akar okozni, ami nekem nem jó? – rohadjak meg, ha értem, hogyan működik ez? Az ujjaim fáradtan mozdulnak a kád peremén, a törött még mindig rettentően fáj és nem.. én ezt kicsit sem élvezem. – Az nem bizalom hogy hiszek benne, nem ölsz meg, nehogy a végén ne jussak vissza, hogy tovább szadizhass, lásd be Misran, hogy ezt egy normális elme nem képes így befogadni. – felfortyan a haragom, mert nem értem miért kell ezt mondani nekem, miért helyezi kilátásba, hogy nekem szar lesz, amikor ez a pár perc olyan jó, azok után, hogy összetörtek, megszálltak, megbaszott, a nyakam szegtem, egyszerűen nem értem miért hiszi, hogy elbírom ezt, mert nem teszem. A pánik nőttön nő bennem, anyámnak igaza volt, otthon kellett volna maradnom.
Berágok rá, nagyon kell vigyázni a számra, így csak biccentek, igen, hinni akartam, és el is hitem, mert erős vár. – Nem akarom elvenni, ettől függetlenül nem neked számtan. – olyan jó volt nemrég még vele, most meg fortyogok belül, de ezt most mindképpen le kell nyelnem, eltennem magamban. – Reméltem a puszta lényemmel érdemeltem ki és nem emlékkönyvbe való kis titkokkal. – kinek mi, nem igaz? Neki ez jött be, nekem más tenné.
Az ajka forrón simogat az enyémre, felsóhajtok alatta. – Értem, de a helyébe vágysz, tehát a hitem lerombolása egy cél neked, hogy a helyébe férkőzz a szeretetnek, amit Isten iránt érzek. – összegzem, pedig már erről sem akarok beszélgetni, kicsúfolja, ez az érzésem, pedig nem teszi, sőt áhítattal elfogadja. – Tudjuk, hogy isten létezi, te és ti vagytok ennek a bizonyítékai, az bizonytalanít el, hogy nem tudjuk még létezik-e vagy magunkra hagyott ezzel… az egésszel, hogy birkózzunk meg vele. Nem a léte a kérdés, az a kérdéses és kétséges, hogy valaha elnyerhetjük-e a jutalmunk általa, visszatér-e hozzánk? – ennyi, mert az, hogy van azt tudjuk, megkérdőjelezhetetlen, akkor ő maga is az lenne, márpedig itt van, hozzá érek, megfogom, belekapaszkodom és azt mondja bántani fog, ez a valóság. – Mit kell a társadnak tudnia? Mitől lesz valaki az? – mi az, amit ki kell még állnom hozzá? Amit el kell viselnem, sőt szerinte még szeretnem is kell?
Vízzel tisztogat, szivaccsal, szappannal, az íze a számba fut, eszembe jut a reggeli mosás…. brrr. – Sosem kértem tőrödét, azt vagy kapom vagy nem.. – dacos a hangom, magabiztos, nem fogom elkérni sem tőle sem mástól, ha kapom jó, ha nem akkor is jó.
Felsóhajtok, a tekintetem ráfüggesztem, csak pislogok, gondolkodom. Végig futok rajta az elmém mélyén, hogy milyen vele. – Ha tetszik majd nekem elfogadom, mert ha tagadom is bennem van, önmagamnak hazudni a legnagyobb bűn, mert attól még tudom, csak hazudom, de én tudom, hogy nem igaz. De ettől nem félek, ugyanis, ami téged vágyba bugyolál, az nekem a rettenet maga. – nem, nem félek, hogy tetszeni fog, hogy bántalmaz. – Igen, van ami tetszik, a csókod teszem azt, de félek, mert a tied vagyok, mert azt teszel velem, amit akarsz és ezt nagyon ijesztő, rossz érzés valaki tárgyának lenni, valaki tulajdonának, ettől mindig félni fogok, de küzdök majd ellene.  – ellened. – Jójó, nem csinálom, - felhörrenek, mert kapaszkodni belé jó dolog, erős és magabiztos, forrón lüktető, de megértem, hogy ne tegyem, mert nem akarom, hogy rám másszon. Maga felé húz, engedelmesen siklok a kád alján két keze a seggem veszi tenyerébe és felcsúszok kicsit a combján. – Biztos annak is van, de a víznek sokkal több. – belecsókolok a szájába, elvigyorodom, és ő cserébe magamra hagy Szép. Felemelkedik és szemtelenül végig súrol a teste, az ajkam felakad a mellbimbóján, a mellizmain, a hasán és … blöá. Felöklendek, pedig víz cseppen csak az ajkamra róla. Lehunyom a szemem, ezt a látványt ilyen közelről… el kéne felejteni, szörnyű, borzalmas, éppen nem siklott a számra  a farka.
Sután pislogok utána, az arcom vörös a zavartól, ég a bőr a képemen. – Pfff. Akkor ne is nézzelek? – értem én. Utána lépek, törölget, simogat, állok bénán. Sajgó vállal, törött ujjal, bevert bordával, még nem vagyok a toppon. – Az előbb azt ígéred, kapok malacsültet is. -  háborog a lelkem és a szám. Törölget, minden centimen végig szalad, felnyögök, sóhajtok, berrenek, alig bírok álli a lábamon, kivett belőlem minden erőt és akarást, de a keze is hozzám, hozzám ér, és ettől… jó ég.  A lábujjaim közé nyúl. – Milyen alapos vagy. – elvigyorodik a szám, ez olyan jól esik, hogy felkönnyebbül a szívem tőle. – Köszönöm. – belebújok a köntösbe, csak a talpam lesz megint retkes, összekötöm a derekamon és átveszem a lábost is. – Kérlek szépen, még soha nem ettem frissen, mindig csak soknaposan és nagyon-nagyon szeretnék, kérlek. – elkönyörgöm, kajáért mindent. Aztán bevetem magam a szobámba, az ágyra, a tiszta ágyneműre, még egy kispárnám is van, berácsozott mini ablak, gyertya, egy apró szekrény és könyv, hálás vagyok. Útjára engedem a démont, tegye a dolgát, míg sajtot, almát majszolva nekifogok a könyvnek. Odakint erősödik a zaj, de tudom, hogy kulcsra zárta az ajtót, hogy őrt hagyott előtte, hogy biztonságba vagyok, hogy bebújhatok a vastag takaró alá, jól lakottan itt-ott sajogva végül a kispárnát a fejem alá pofozva álomba merülök, olyan igaziba, amiben álmodok… azt álmodom, hogy otthon vagyok és a démon a saját szobámban látogat meg.
Vendég
reveal your secrets

Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Okt. 13, 2020 3:03 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1 ... 9 ... 14, 15, 16 ... 22 ... 30  Next


How to train your nephilim 18+
────────────── ──────────────
@Darien A. Milton -"angyalka a világ tetején"
- Tőlem - visszhangzom utána megengedve, elnyelve az "is"-t ami még odakívánkozik, fürkésző tekintetem előtt így is úgy üt át a rémület sápadt arcvonásain, mint festett üvegablakon a fény. A frusztráció kékje ég a szemében, a harag pöttyei vöröslenek a szeplőin, a riadalom sárgászöldje pedig szitál fénytelen arcán - Érdekesnek mondod, pedig azt hittem, ez egyértelmű, miután megállapítottad az értékrendünk különbözőségét Darien - ilyenkor csak Dariennek hívom, amikor nem olyan okos ő, mint lehetne, megpuszilom lángra szökött arcát, közel húzva alkukötő kezünk összefogódzkodása révén - Bocsáss meg, ha megijesztelek az igazsággal, de a romantikus hazugságok után nagyon csalódott lennél - hüvelykujjal csippentem meg az arcát, a hangjában ott van minden, a nevetésében az árnyalatnyi kétségbeesés és a pánikkal határos hisztéria. - Amit felvázolok erőszak neked, ahogy mondtad, de romantikus a maga nemében az én számomra. Különbözőképpen éljük meg, ahogy megállapítottad, ezért lehet nekem fontos a bizalmad, miközben olyan dolgokra vágyom, amik rosszak neked - a saját szavainak bölcsességét elkoptatja a félelem, megölelném, de a vigyora tartja csak most egyben a lényét, óvatosnak kell lennem a szavakkal.
- Hinni akartad, hogy ő az, miközben tudtad, hogy nem lehet. Így a hit útján engem ajándékoztál meg a figyelmeddel és tetszéseddel, és ezt már nem tudod elvenni tőlem -megint úgy nézem, azt hiszem, mint akit megbabonáztak, a szemem falja fel, mint akkor, amikor kérte, hogy ne tegyem és én lehunytam csak, a mellkasának döntve a fejem, de nem beszéltem, mert a szavak hatalma felett én sem győzedelmeskedhetem. - Mindenre emlékszem. És a titkaid válnak most kedvességgé, talán ez a fürdő, és ez a csók is a titkaidnak köszönhető - hajolok közelebb, puha szájjal megsimogatva. Hallottam a sóvárgását az otthon melege után, és bár a húgát (még) nem hozhatom ide, megadhatom neki azt a társaságot, amit tudok, a magamét emészthető formában, ha úgy akarja, és megbecsüli. Csak becsülje meg.
- Butaságokat beszélsz, de nagyon édesen teszed - elnevetem magam pedig ő csak mosolyog, egyáltalán nem is viccel, az a legszórakoztatóbb az egészben - Nem Darien, egyáltalán nem szeretem az akadályokat és nehézségeket jellemzően. Már eluntam őket. Az igaz hit szépsége abban rejlik, hogy egy múlhatatlan érték, egy gyönyörű, ritka kincs, ajándék. Ahogy a lélek is az - no meg az angyalok szárnya, ami körül megkavarodik a képzelet. - Féltem, hogy ezt mondod majd, de ezzel tudod a legjobban megvédeni magad, így elfogadom. Azonban gondolkozz el Darien: aki igazán hisz, az tudja, hogy Isten létezik, nem csak feltételezi. Ugyanakkor Isten bűnei és komiszságai nem kevésbé rettentőek, mint az én legsötétebb vétkeim, ezért továbbra is a helyére pályázom a szívedben - tudatom vele lágyan megsimogatva újra.
- Dehogy díjaztad volna - megint ki kell, hogy nevessem, tudom, hogy ő is csak ember, aki készpénznek veszi az enyhítést és a jótéteményt, sőt, el is várja némelykor, a megbecsülés majd talán egyszer az erénye lesz, megtanítom neki és nem kapatom el. Remélem, hogy nem teszem meg.
- Benned nem, de bennem tény, hogy kedvesem vagy, a szépségem, a társam vagy, vagy leszel - és közben sikoltani fogsz, szenvedni, vérezni, testtel, szívvel és lélekkel tiltakozni, mert ez a te harcod egy tévesen vélelmezett önmagadért, azért a fiúért aki nem hozzám tartozik. De elhallgatom ezt, mert már látom, honnan fúj a félelmeinek rezes szele, ami rozsdával hinti meg forró vizes jókedvünket, és amúgy is Irethről beszél. Oly rég nem láttam, és most már nem is kívánom, kíváncsiságomra oltóvízként borulnak a fiú szavai. Csak azt kérdezném tőle, hogyha igazán jót akart neki miért nem avatta be igazán, miért ültette csak tele a lelkének mezejét az aggodalom és kétség virágaival, mire volt jó befűteni vele az elméjét, ha nem szolgált igazsággal? Gonosz asszony tesz csak ilyet, de engedek a kívánságának és nem erről beszélek a bőrével ízes, szép, puha nyelvvel, csókokkal és puszikkal. Felkenem vízzel, megmosom a fejét, megtisztogatom most rituálisan, mert reggel a slaggal a múlt porát vertem le róla, most viszont merő élvezetbe fürösztöm őt, és fürdök meg a pillantásában.
- Ezt csak a szerénység mondatja veled, mert kínosnak éreznéd, ha törődést koldulnál - és kínos is, de nem ránézve, nem hagyom, hogy elviccelje ezt, a szánk között most csak az igazságnak van helye, és az igazság az, hogy belém kapaszkodik, magához fog, a teste kitárta a karjait felém. - Mhmhm, azért a szemed ne ugorjon ki, annyira nem kell igyekezned. Nagy szavak ezek, mindkettőnk részéről, de mitől félsz Darien? Félsz, hogy túlságosan tetszik majd neked? - a szám simogatja a szavaim helyett, felhördülök a slagos mosdatás felidézésére, éppen csak az imént gondoltam rá én is! - Szeretném, hogy megismerj. Azt a részem is, amitől félsz, hogy tudd, nem kell tőle rettegni. És azt a részem is, amiben örömed leled, mert tudom, hogy van ilyen, és az talán még félelmetesebb. És ha ezt megint megcsinálod rádmászom, mert jól esik - nyögök a markolása alatt, kivesz az észből, nehezemre esik feltápászkodni róla, annyira magára vonz a test, a lelke, a csillogó szemei, a szavai, amikben összekeveredik a félelem a merészséggel, mert bátor szavak ezek, ahogy a rettegésről beszél. Kapaszkodik magába és belém, egyensúlyban marad, pedig súlyos emlékekkel nyomasztottam már meg az elméjét, nem tudom nem csodálni, miközben felkúszik rajtam, a feneke alá nyúlva segítek neki. Tenyerembe simuló félgömbjei pajzánul hívogatnak, csak tapogatom a szavait, mint a vakoknak való régi írást.
- Biztos a meleg víz, ami már nem is olyan meleg, biztos vagy ebben Darien? Semmi köze az érzelmi felfokozottságnak és a kimondott szavaknak, gyengédségeinknek? - vizes hajtincseit elsöpröm az arcából, aztán a derekát fogva odébb segítem, onnan csak egy markolás a kád peremén, a szinte arcán súrolódó ölem futó búcsúja a testi közelségtől, mielőtt elfoghatná az undor már ki is léptem a kádból, a kis tréfa csak nekem mulatságos. Kinyújtózom a szeme előtt, már nem tudom nem észrevenni, hogy néz a fogyatkozó fényben. - Akkor én meg sem törölközöm, a pillantásod leforralja rólam a vizet. Köszönöm kedvesem - a kezéért nyúlok alamuszi mosollyal, kisegítve a dobogóra úgy, hogy meg ne húzza a vállát, törzsét, megpuszilom az ujjait, egy száraz, tiszta ronggyal alaposan beletúrok az ő hajába, mert azért szükség van ennyi támogatásra, hogy ne járjak úgy, mint ő, ne a nyakába csorduló vizek látványától bukjam el a fogalmaim.
- Bundáskenyeret ígértem reggelire, rá akarsz szedni, babám? - magamhoz fogom, törölgetés közben ez szükségszerű, se a hónalja, se a farka mente, combjainak töve, farpofáinak köze nem maradhat vizes, nem is beszélve a lábujjairól. Kéretlen érintések, igen, azt hiszem tudom, hogy miről beszélt. - Itt egy köntös, nem az enyém, nem hordja most senki - szedem elő a szekrényből - itt pedig az elemózsia, malacsült ügyben pedig megnézem, hogy mit tehetek, ha szépen kéred - állítom meg egy szóra, mielőtt elkísérném az új helyére.

Ajánlott tartalom
reveal your secrets



Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1 ... 9 ... 14, 15, 16 ... 22 ... 30  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
15 / 30 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1 ... 9 ... 14, 15, 16 ... 22 ... 30  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma



●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 13 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 12 vendég :: 2 Bots

• Fajaink száma •
Arkangyal
1/1
Leviatán
7/3
Angyal
2
Démon
6
Bukott Angyal
3
Ember
4
Félvér
1
Harcos Angyal
5
Vadász
5
Nephilim
2