Welcome to hell or heaven frpg
- Staff és tagok által keresett karakterek -

 
• Bodiam-kastély, Sussex, Anglia •
reveal your secrets

Galatea


Bodiam-kastély, Sussex, Anglia - Page 2 Tumblr_mb699in2Yw1r2368yo1_500
☩ Reagok :
12
☩ Rang :
szeráf
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Jún. 02, 2020 6:26 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


ValaholEurópában

@Nieven & Galatea  


Úgy tűnik, nincs gondja azzal, ha nem válaszolok minden kérdésére. A kérdés az, hogy a későbbiekben is így lesz-e, vagy sem. Senki nem tudja erre a választ jelen pillanatban, miként én sem tudom, mi foglalkoztatja igazán. Rajtam kívül persze.
Nevem említésével nem lenne bajom, na de rangommal? Nem vagyok biztos abban, hogy ez olyasmi, amit bárkivel megoszthatnék, ugyanakkor azt sem hiszem, hogy ez olyan nagy dolog lenne. Sok titkot rejtő információnak nem nyilvánítanám az erre adható választ.
- A nevem Galatea, a rangom pedig egykor szeráf volt. Jelenleg nem tudom, ahogy azt sem, mennyi ideig tartottak itt. Elfogásom évében az emberek 1348-at írtak. Annak is a második felében jártak már – válaszolom legjobb tudásom szerint – Benned kit tisztelhetek?
Azt egyelőre nem kérdezem meg, hogy mit. Úgy vélem, egyébként sem kapnék rá egyértelmű, vagy valós választ. Ez nem azt jelenti, hogy később nem fogok rákérdezni, ha lesz rá alkalmam, ezzel azonban még kivárok. Egyelőre nevével is beérem, s meglehet, már akkor eszembe jut majd valami. Egy régi találkozás, egy távolról szemlélt esemény, bármi, ami nevéről beugorhat.
Kérdései egymást követik. Kíváncsisága épp akkora lehet, mint enyém, amivel próbálom kitölteni az elmúlt évek ürességét. Zavaró a tudat, hogy vajmi keveset tudok erről az időszakról. Az emberek hangjának olykor fülsértővé váló zaja majdhogynem semmilyen tudással nem szolgált számomra. Egyszerű siránkozás, jajveszékelés, félelemmel töltött szavak. A démonok mások voltak, ugyanakkor ők nem maradtak sokáig. Igaz, tőlük sem tudtam meg sokat. Azt sem, hogy két látogatásuk között mennyi idő telt el. Tudom, talán segített volna, ha beszélgetést próbáltam volna kezdeményezni a Pokol teremtményeivel, ahhoz viszont épp annyira fűlött a fogam, mint az emberekkel való társalgáshoz. Maradtam az örök hallgatásban.
- A betegség neve pestis. Fekete halál, ha úgy ismerősebben cseng. Ami pedig a népszerűségemet illeti… – ennek gondolatára még én is elmosolyodom – Mondhatjuk, hogy nem voltam az.
Szándékomban áll jobban kifejteni szavaimat. Ki tudja, mit sejtene beléjük, ha ennyiben hagyom a dolgot. Akár még el is ijeszthetném, vagy magam ellen fordíthatnám, engedve, hogy kihasználja legyengült mivoltomat.
- Egy angyal sem volt túl népszerű a démonok körében, bár szerintem részükről ez csak egy tréfa volt. Ami testvéreimet illeti... – tartok némi szünetet, amíg átgondolom, folytassam-e, de végül nem látok benne kivetnivalót.
A kérdés már csak az, hogyan folytassam. Egyszerűen elmondhatnám, milyen feladatra teremtettek. Azzal egyértelmű lehetne népszerűtlenségem oka. Vagy talán mégsem. Tudjuk jól, hogy mindenkinek megvan a maga szerepköre. Nem okolhatunk emiatt senkit, ahogy azért sem, hogy teszi a dolgát. Kezdetben velünk sem volt baja senkinek. Ez a későbbiekben változott, amikor egyes harcosok önös céllal vetették be hatalmukat. Igen, a bűn ösvényére léptek, aminek meglett az eredménye. Nem egyet én vittem Sariel elé, hogy elnyerjék büntetésüket az arkangyal fegyvere által.
- Azok az angyalok szökevények voltak. A szárnyvesztés elől menekültek, nekem pedig az lett volna a dolgom, hogy elfogjam és felettesemhez vigyem őket. Azt hiszem, nem furcsa, hogy belementek a démonok hazugságába és asszisztáltak hozzá, ahogyan az sem, hogy én lettem a célpontjuk.
Remélhetőleg ez már elég lesz számára. Számomra sem nevezhető túl kellemes témának, mégis, az elvárhatónál kevésbé zavar, azt hiszem. Ezek egyszerű tények, már nem tudok rajtuk változtatni. Rövid történetem után viszont rajta a sor, hogy mondjon valamit.
Figyelmesen hallgatom minden egyes szavát. Gabriel és Michael egymással szemben. Ha képes lennék rá, valószínűleg megborzonganék ennek gondolatától, ezzel szemben viszont csupán egy furcsa, vészt jelző érzésre futja. Elsőre elég nehéz elhinnem szavait. Próbálnék kételkedni minden egyes elhangzott információban, mégsem tudok teljesen. Nincs oka arra, hogy hazudjon, ugyanakkor azt sem állítom, hogy teljesen hiszek neki. Ehhez látnom kell. Saját bőrömön kell tapasztalnom mindezt, vagy valamely megbízhatónak számító testvéremtől hallanom. Nem fogom azonnal elhinni egy idegen minden szavát. Mégis… Tagadni sem tudom. Nincs rá bizonyítékom, ez a tény pedig nyugtalanító. Nem tudom, mikor éreztem így utoljára. Bebörtönzésem alatt meglepően nyugodt volt minden. Emberek jöttek, majd mentek, aztán hosszú ideig semmi más, csak a vízcseppek hullása, láncaim csörgésével.
- Két éve – ismétlem meg – Milyen évet írunk most?
Ennyi minden történt a tudtom nélkül. Eddig is tudtam, hogy bőven lesz minek utána járnom, de ezek után… Annyi kérdésem lenne, amik ha nem tudnám kordában tartani magam, özönlenének ki belőlem, akár egy szavakból alkotott folyó. Mi lett azokkal, akik képtelenek megvédeni magukat? Mi lett az arkangyalokkal? Hová lett Atyánk? Mégsem teszem fel őket. Az azt jelentené, hogy teljes egészében hiszek neki, amit egyelőre tagad tudatom. Szüntelen azt mondogatja, hogy nincs rá bizonyíték. Csupán egyetlen személy meséje ez, nem több.
Aztán ismét... Nem hiszem, hogy lenne oka hazudni.


reveal your secrets

Nieven


Bodiam-kastély, Sussex, Anglia - Page 2 Pikkelyke2
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
208
☩ Rang :
7. leviatán
☩ Play by :
India Eisley
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Jún. 02, 2020 3:49 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


Valahol Európában
───────────── ────────────
Szögek és láncok, szögek és láncok... Nem végzett félmunkát az, aki itt akarta tartani, ez nyilvánvaló. Rengeteg a szög, s a lánc is szorosan fonódik rá, egyedül rengeteg időt venne igénybe számára a kiszabadulás. Nem is tudom eldönteni, hogy egy, vagy esetleg több lánc együttese öleli körbe a testét. Eme kérdésre csak akkor kapok választ, amikor végzem, s végre félredobom az egészet. Láttam ám, hogy időnként aktiválódott, illetve talán inkább éreztem. Mindenesetre ilyenkor mindig szerencsésnek érzem magam, hogy ezek rám nem hatnak, elvégre lehet, hogy engem is legyengítene, mégha mondjuk az ő vére is érne hozzá.
Biccentek a válaszára, s nekiindulok rúnátlanítani a helyiséget. Nekem nincsen akarok erőm, hogy felcipeljem innen, szóval kénytelen lesz összeszednie magát, legalább egy kicsit, ha érdemben mozdulni akar.
Türelmesen várakozom, hogy feltehessem a kérdéseimet, végülis a tatár éppen nem hajt. Feltehetőleg úgyse két perc lesz, mire összeszedi magát, szóval ráérünk. Nem ad egyértelmű ígéretet, hogy minden kérdésemre felelni fog, de ezt nem is várom tőle. Nem hiszem, hogy találna köztük olyat, amely veszélyes lenne rá. Bár azt nem tudom pontosan ki is ő. - Elárulod a neved és a rangod? - kérdezem, hogy el tudjam helyezni őt valahova. - Illetve, kb mikor zártak be? - a berendezés és minden egyéb alapján a 10-től akár a 200 évig, vagy még több ideig is fogvatarthatták. Ugyan 700 év nekem is kiesett, a javáról könyvekből információt szereztem, szóval ha nagyobb eseményt mond, azt minden bizonnyal el tudom helyezni térben és időben.
- Nahát melyiktől? - kérdezem érdeklődve. Tudom, hogy ez az infó fals, elvégre az angyalok szárnya van gyógyító hatással, a vérük maximum a rúnákhoz jó, bár az mondjuk lehetséges, hogy alkottak egy gyógyító rúnát. Vagy sokkal inkább tanultak. Kötve hiszem, hogy vérének egyéb módon gyógyító hatása lenne. Hülyeség ellen meg pláne nem gyógyír. - Akkor nem lehettél valami népszerű - legalábbis a démonok és az angyalok ritkán dolgoznak együtt, főleg mert az utóbbiaknak ez általában bukást is jelent, bár ki tudja, hogy Isten pontosan mire húzza el a száját.
- Ó, hát igen, valahogy így történt - akkor még sajnos nem voltam szabad, és lehet jobb is ez így, kötve hiszem, hogy engem ne próbáltak meg volna megölni. - Gabriel vezetésével. Michael pedig az emberek mellé állt - osztom meg vele. Hát, akkor nem 10 vagy 20 évet töltött el itt, hanem többet. - Istenről pedig azt beszélik, hogy eltűnt - aztán lehet, hogy csak meghúzta magát, hogy aztán egyszerre előtűnhessen, és a hősies megmentő szerepében tetszeleghessen. Hangsúlyomból érződik, hogy nem igazán szépek és kedvesek a gondolataim a teremtőről.
- Majd szólj, ha már úgy érzed, tudsz sétálni meg lépcsőzni egy kicsit - nem akarnék két percenként erről érdeklődni nála, ráadásul nem is biztos, hogy olyan gyorsan össze tudja magát szedni, szóval rábízom az értesítést. Én meg addig elücsörgök itt nyugisan, vagyhát nagyjából úgy. Igazából ő a legérdekesebb dolog, illetve személy, akit a kutatásaim alkalmával találtam.
- Egyébként a démonok is fent mulatnak. A Menny és a Pokol kapui bezárultak, így a lélekkel rendelkező teremtmények nem tudnak meghalni - bár azért igen csúnya dolgokat lehet velük leművelni, ígyis. Megevett szívvel például már ők se vidulnak, mondjuk azt nem tudom, hogy mi lesz velük, de többet nem kaparják magukat össze, ez biztos. - Kb két éve Amara, a Sötétség, Isten testvére kiszabadult börtönéből és még jobban káoszba taszította a világot - végülis ezek fontos információk, és az, hogy ezt megosztom vele, nem jelentheti számára azt, hogy Amara oldalán állok.
reveal your secrets

Galatea


Bodiam-kastély, Sussex, Anglia - Page 2 Tumblr_mb699in2Yw1r2368yo1_500
☩ Reagok :
12
☩ Rang :
szeráf
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Jún. 01, 2020 1:51 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


ValaholEurópában

@Nieven & Galatea  


Nem tudom, melyik lenne ilyenkor a jobb megoldás. Az, ahogyan ő csinálja, óvatosságra intve önmagát szögeim kihúzásakor, vagy az, ha egyszerűen kirántják őket, a lehető legnagyobb gyorsasággal. Talán ez utóbbi egy pillanatig fájdalmasabb, ám ez a fájdalom hamarabb elillanna, mint a lassabb húzgálásokkor. Persze nem akarok benne hibát keresni. A módszer számomra nem számít, amíg a végeredmény az, hogy ledobhatom béklyómat, vagy ledobják rólam, ha a jelen esetet vesszük figyelembe.
A félre dobott eszközt figyelem, amíg az meg nem áll mozgásában, nem túl távol tőlünk, hála a cella szűkösségének. Tudatomba vésem, hogy nem szabad róla megfeledkeznem, s csak utána szánok időt az ismeretlen kérdésére.
- Angyal – felelem, majdhogynem habozás nélkül.
Annak lehetősége, hogy ne válaszoljak, ugyan megfordul fejemben, de éppúgy el is száll onnan, majdhogynem ugyanolyan sebességgel. Büszkén hordom ezt a nevet. Kár lenne letagadnom, mikor egy másik természetfelettivel van dolgom. Legyen akár démon, akár valami más, egyelőre nem úgy tűnik, hogy ártó szándékai lennének. Ha pedig mégis, hát teljesen mindegy. Ennyivel adózhatok tette felé, s úgy tűnik, válaszomnak meg is van a hatása. Helyemen maradva nézem, miként jár körbe, hogy kárt tehessen az angyalcsapdákban. Akár örülhetnék is, hogy nem hazudtam, vagy hogy egyáltalán feleltem. Nem mintha a hazugság választható lehetőség lenne szememben. Inkább hallgatom el az igazat, semmint elferdítem azt, még akkor is, ha hasznom lehetne belőle.
- Nem szükséges, nem halok bele – jelentem ki, amikor sebeim kiégetését hozza szóba.
Felesleges idő és energiapazarlás lenne, semmi több. A sebeket ugyanúgy be kellene gyógyítanom, ahogyan a fájdalmat is hasonlóan érezném, mint most. Az egyetlen különbség vérem csörgedezésében lenne, aminek viszont hamarosan el kellene állnia. Igaz, addigra jobb szeretnék kint lenni a szabad levegőn. Ismét ez a türelmetlenség. Most még jobban gyötör, mint akkor, amikor láncaim lazulni kezdtek. Valószínűleg ezért is igyekszem olyan hamar lábaimra állni, teljes sikertelenséggel. Nincs mit tenni.
A jövevény épp eleget segített nekem, nem fogom megkérni arra, hogy még segítsen ki is sétálnom. Megy az magamtól is. Ha eddig kibírtam, nem ezen a fél, talán egy órán fog múlni, amit úgy tűnik, nem kell teljes egészében egymagamban eltöltenem. Feladatkörömből adódóan sosem voltam túlzottan társasági angyal. Valahányszor úgy érezte valaki, hogy vaj van a füle mögött, vagy hogy szokták mondani, messziről elkerült, esetleg elkerülte tekintetem, hogy véletlen se akarjam megszólítani. Mintha ettől változott volna bármit is a nézőpontom. Ha arra kaptam parancsot, teljesen mindegy volt, hogy kit kellett Sariel elé vinnem. Meglehet ugyan, hogy mindez azért volt lehetséges, mert nemigen barátkoztak velem, s ha mégis közelebb kerültem valamely testvéremhez, nem kellett őket az arkangyalhoz vezetnem. Nem vagyok olyan, aki veszettül állítaná, hogy ilyesmi soha nem lenne befolyással rá, akkor sem, ha nem volt rá példa. Bármi lehetséges, ha Atyánk úgy akarja.
- A tőlem telhető módon válaszolni fogok a kérdéseidre, de kérnék előtte egy kis időt – egyezem bele.
Ez nem nagy ár szabadulásomért cserébe, ráadásul nem ígértem meg, hogy minden egyes kérdésére választ kap. Csupán azokra, amikre módomban áll válaszolni, avagy nem veszélyeztetem vele testvéreim épségét. Nem úgy, hogy arról tudomásom lenne. Elvégre fogalmam sincs, mihez van szüksége a válaszaimra.
- Valaki elhitette az emberekkel, hogy vérem fogyasztásával megmenekülhetnek egy betegségtől, a halandók pedig több fajból is segítséget kaptak elfogásomhoz. Röviden ennyi a történet.
Nem tudom mennyire várt részletes választ. Ha szeretné, úgy ki is fejthetem neki. Ez jóformán csak engem érint, így nem hiszem, hogy bármi baja származna belőle a többi angyalnak. Azt leszámítva, hogy megtudná, mi is képesek mélyebbre süllyedni a kelleténél, de ha igaz, amit utolsó látogatóim mondtak, akkor ezzel akár már szembesülhetett is.
- Igaz, hogy az angyalok alászálltak a Mennyből és emberekre támadtak?
Ez a kérdés azóta foglalkoztat, hogy először hallottam róla, az embereknek mégsem tettem fel. Őket örök hallgatással fogadtam, még akkor is, ha vadul igyekeztek belőlem információkat szerezni fajom gyengeségeivel kapcsolatban. Úgy tűnik, ezen tudás nem öröklődött teljesen a generációk múltával. Azt sem tartanám kizártnak, hogy az utolsó emberek számára csupán egy családi legenda volt létezésem mindaddig, amíg testvéreim el nem lepték a halandók birodalmát, megmutatva magukat.


reveal your secrets

Nieven


Bodiam-kastély, Sussex, Anglia - Page 2 Pikkelyke2
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
208
☩ Rang :
7. leviatán
☩ Play by :
India Eisley
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Május 31, 2020 5:09 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2



Valahol Európában
───────────── ────────────
Kirándulásom nem tervezett irányokat vesz, hála az alattomos, sötétben megbúvó lépcsőnek. Talán máskor a lábam elé is kellene néznem, nemcsak belemasíroznom a világba. Persze ilyen közeli ismeretséget kötve a földdel jutok csak eme bölcs következtetésekre, s az elővigyázatosságot néhány pillanat múlva könnyedén el is felejtem. Nem ártana felülírnom viselkedésem ezen elemeit, a hatékonyság jegyében, mégis lusta vagyok ebbe energiát, s legfőképpen időt ölni. Évezredek kellettek, mire összeállítottam eme személyiséget, amely jól illik a külsőmhöz, s a tettetéssel töltött évek alatt egészen elmém legmélyéig ivódott.
A ládában kellett volna alakítanom rajta, formálni, ám nem volt ilyesmire lehetőségem, hiszen ismereteim hiányosak voltak. Csupán Mammon szolgált számomra információkkal, de az sem volt egyenértékű a rácsodálkozással, ami akkor ért, mikor magam is rászabadultam erre a világra. Immáron nem voltam “csak ember”, hiszen az eddig rejtőző fajok szintén rivaldafénybe léptek.
Kicsit megnyugszom, mikor a sötétség nem szól nekem vissza. A halk szuszogás szerint ugyan van itt még valaki, de a mágiája nem olyan rendkívüli, hogy élből vésztervek sokaságát kezdjem el gyártani. Igazából fény nélkül is képes lennék odabotorkálni a testhez - márha persze a talaj tűrhetően egyenletes -, a vas undorító aurája ellen tiltakoznak érzékeim, s a mágiát érzékelem mind az alakban, mind a láncaiban.
Kicsit sem véletlen, hogy a fáklyát gyújtom meg inkább, s eloltom a gömböt. Hebrencs, nehezen koncentráló természetem hajlamos megfeledkezni dolgokról, lényegében bármiről. Csupán az évezredes rutinnak köszönhető, hogy nem omlik le kígyó részeimről az illúzió egy érintéstől, akár ahogy a buborék válik semmivé. Leegyszerűsítve az előbbieket, ha sokat bámészkodom, könnyen felgyújthatok valamit a tűzzel, akaratlanul. Elvégre mágiám elégséges volt a tűzlabda megtartására, nagyon hosszú ideig lebeghetett volna a fejem fölött. Később pedig ki tudja mi fölött.
Sajnálatos módon óvatosságom újfent nem terjed ki az orrom elé nézésben, ugyanis csak visszanézve döbbenek rá, hogy átgyalogoltam pár démon csapdát, amelyeket talán ildomosabb lett volna kikerülni. Mostmár mindegy.
Úgy tűnik megszületett köztünk a törékeny egyesség, eképpen hozzá is látok kiszabadításához. Minden egyes kihúzott szöggel egyre kevésbé tartok tőle, elvégre ennyi kegyetlen fém talán még Istent is cselekvőképtelenné tenné, nemhogy valamely teremtményét. Próbálok kíméletes lenni, már ami a kihúzásokat illeti, nem kívánok neki a kelleténél több fájdalmat okozni. Óvatos mozdulatokkal tekerem le oldaláról a láncot, majd odébb dobom, hogy az aurája is a lehető legkisebb hatást gyakorolja rá.
- Melyik fajba tartozol? - kérdezem, mindenféle hátsó szándék nélkül. Ha feleletet kapok rá, úgy rögtön cselekszem, de ha visszakérdez, szívesen elmagyarázom neki, hogy miért firtatom. Válasz esetén ugyanis felállok, s a fáklyával körbe járva belerondítok az összes angyalra, vagy démonra ható rúnába. Ha nem felel, nos úgy a fenekemen maradok.
- Ki tudom égetni őket - rukkolok elő egy lehetőséggel, noha a a szögek által ejtett sérülések nem feltétlen az ilyen módon ellátni szokott sebek közé esnek. Képtelen felállni, hiába is erőlködik. - Maradj egyenlőre inkább a fenekeden - utasítom, nehogy még nagyobb kárt tegyen magában.
- Hmm… miért is? - teljesen egyenes, s őszinte választ nem adhatok neki, ráadásul akaromban sem szerepel ilyesmi. Egy vadidegen lesz az utolsó, akinek hasonló kalandjaimról mesélek, mégha jelen pillanatban elesettnek is tűnik. - A kíváncsiság hajtott. Rengeteg rúna van a környéken - azt hittem valami értékeset rejtenek. Talán van is itt még valami rajta kívül. - Viszont egyetlen lelket se láttam, akitől érdeklődhettem volna. Azt reméltem, ha kiszabadítalak felelsz majd a kérdéseimre - így minden bizonnyal kellemesebb társalkodó partner, mint gúzsba kötve.
- Miért zártak be és láncoltak le ide? - elvégre szerintem akkor és ott sem volt ennyi csapda, amikor Belial tartotta fogva Raguelt. Lecsüccsenek a fenekemre, félredöntött fejjel figyelem, a válaszra várva.
reveal your secrets

Galatea


Bodiam-kastély, Sussex, Anglia - Page 2 Tumblr_mb699in2Yw1r2368yo1_500
☩ Reagok :
12
☩ Rang :
szeráf
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Május 30, 2020 10:15 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


ValaholEurópában

@Nieven & Galatea  


Szemeim pihentetőn csukom le arra az időre, amíg várom, hogy az erőmet elnyomó rúnák hatása alábbhagyjon. Abból, amit eddig tapasztaltam, arra tudok következtetni, hogy szükségem lesz még pár napra, mire teljesen megszabadulok láncaimtól. Az, hogy meddig tart átküzdenem magam a csapdák sokaságán, már egy másik kérdés. Ha figyelmes vagyok, nem kell hozzá sok idő, viszont ha belekerülök egybe is megcsappant erőmmel, már jóval bajosabb lesz.
Tervezgetésem abban a pillanatban félbe szakad, amint meghallom a szokatlan neszeket. A vízcseppek monoton üteméhez ezúttal nem én, hanem valaki más csatlakozik. Sűrű puffanások és egy női hang. Szemeim kinyitva szemlélem a cellám előtt földet érő idegent. Még sosem láttam itt. Nem ember, ebben biztos vagyok. Mi sem nyilvánvalóbb, látva a kezében felgyúló lángot. Elsőre démonnak mondanám, ám ebben is elbizonytalanodom, amint könnyedén áthalad a rácsok elé lekarcolt démoncsapdán. Tudom, a hosszú évek alatt belepte a por a kopott kövekbe karcolt vésetet, szinte teljesen elfedve azt, hatása azonban mit sem változott. Attól még ott van. Igaz, az is lehet, hogy a jövevény becsapódása kárt tett benne. Az is megcáfolja azon hitemet, miszerint az illető démon, hogy fényforrást használ. Nem emlékszem, hogy a Pokol teremtményeinek szüksége lett volna hasonlóra, hacsak nem elterelés gyanánt. A tény, hogy mindezt egy általa idézett tűzlabdával gyújtotta meg, már magában feleslegessé teszi a terelést.
Egyáltalán nem értem tetteit. Kardja látványára meg sem rezzenek. Nem ez az első fegyver, amivel közelítenek felém, miközben a láncok fogságában vagyok. Mostanra egyáltalán nem ér meglepetésként, sem a penge, sem az, hogy esetleg felvágják vele bőröm. Ő mégis óvatosabbnak tűnik. Mintha nem akarna ártani, de miért?
Apró biccentéssel egyezek bele abba, hogy mozdulatlan maradok. Ez egy olyan esély, amivel élnem kell, ha pedig hazugság az egész, akkor sem tehetek semmit. Nem mintha szüksége lenne hazugságokra ahhoz, hogy árthasson nekem. Nyugodtan szemlélem, hogyan közeledik. Csupán kék tekintetem az, mi követi mozdulatait. Szó nélkül tűröm, ahogy kitépi karjaimból a szögeket, újabb vérfoltokat engedve a földre. A démonok által megpiszkált láncomon felizzanak a rúnák. Érzem, miként erősödik rajtam hatásuk, mire egy pillanatra megfeszülnek izmaim. Szemeim becsukom, úgy próbálom jelezni, hogy nincs mitől tartania. Folytassa nyugodtan. A fájdalom viszont minden egyes kitépett vasdarabbal erősebb lesz. Állkapcsom összeszorul, mire oldalamhoz ér.
Ha kijutok innen, kezdenem kell a rúnákkal valamit. Meg kell őket semmisítenem egytől egyig, különben zavaró lenne magamnál tartanom a láncot. Régen mindig derekam köré volt tekerve. Egyrészt védett az oda érkező csapásoktól, másrészt könnyű volt vele úgy mozogni. Nem kellett különösebb figyelmet szentelnem neki, telekinézissel pedig bármikor letekerhettem onnan, hogy aztán elkapjam vele a szökni vágyókat. Könnyed súlya és az apró szemek, mik megengedték, hogy úgy tekerjem, akár egy kötelet, mindezt lehetővé tették. Akkor viszont nem kellett attól tartanom, hogy esetleg rá kerül vérem. Most amint így lenne, saját erőmtől fosztana meg. Túl nagy kockázat.
Mire pedig végiggondolom mindezt, az utolsó szög is lekerül. Az utolsó láncszem is lefordul bőrömről, maga helyén hagyva nyomát testem mentén. Késekkel megtépázott, véráztatta ruhám a javát takarja, ám a sebek körül látszik, miként mart az angyalfémből készült eszköz testembe.
Megmaradt erőm kezeimbe összpontosítom, hogy ülő helyzetbe tornázhassam magamat. Ha nem lett volna béklyóm, akkor is megviselt volna ennyi évnyi rabság ezen a sötét helyen. Ki kell innen jutnom. Tenyeremre nézek, amit még az idegen érkezése előtt téptem le a szögről. A lyuk még mindig ott tátong, bár addig eljutott a gyógyulás útján, hogy a vérzés elállt. Túl lassú ahhoz képest, milyen ütemben kellene regenerálódnom normális esetben.
- Lassabban, mint kellene – jelentem ki kérdésére.
Térdeimre nehezedve próbálok lábra állni, mindhiába. Egyszerűen visszaesem hátsó felemre, ami más esetben meglepően zavarba ejtő lenne, most azonban nem. Tisztában vagyok saját helyzetemmel.
- Miért szabadítottál ki? – teszem fel az első kérdést, ami eszembe jut.
Egy kis időre még szükségem van, addig pedig akár meg is tudhatnék néhány dolgot.


reveal your secrets

Nieven


Bodiam-kastély, Sussex, Anglia - Page 2 Pikkelyke2
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
208
☩ Rang :
7. leviatán
☩ Play by :
India Eisley
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Május 29, 2020 11:14 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


Valahol Európában
───────────── ────────────
Ezzel a nyomorult könyvvel csak a baj van. Pedig elvileg sejtem hol, na meg merre lehet, de semmi használhatót nem találtam még, ez pedig borzasztóan ciki. Komolyan, ennél már az is egyszerűbb lenne, ha Lucifertől, Mammontól vagy mondjuk Belethtől kérdezgetném, merre lehet. Amiből kettő rögtöni lebukást eredményezne. Mammon meg szerintem megtartja magának a titkait, főleg az ilyen nagyon hasznos típusúakat. Nehéz a levik élete. Főleg ha Amara nem ad rendes útmutatást. Végre sikerült rendbe tennem a vízjárást, ám most megint csak ugráltam össze-vissza, mint előtte - amikor még nem tudtam normálisan használni -, hátha szerencsém lesz. Na igen, szerintem ez jelezte, mennyire kétségbe vagyok esve.
Össze-vissza utazgattam hát, élveztem, hogy nincs vas a közelemben, ráadásul mágiával is elég jól bírtam, így jó pár ugrást megengedtem magamnak. Minden egyes helyszínen sétálgattam egy picit, hátha ez lesz majd a megfelelő. Nem volt szerencsém. Azért így nem valami nagy buli a dolog, nem is tudom hányadiknál tartottam, amikor kitaláltam magamnak egy játékot: csukott szemmel bukkantam fel, és meg kellett tippelnem, mit fogok látni. Egészen jól szórakoztam vele, mert sosem az fogadott, amit kigondoltam, s ez hozott némi színt az egyébként szürke ugrálásba.
Felbukkanva egy újabb helyen hatalmas dzsungelfákat képzeltem magam elé, rajtuk liánokon lengedező majmokkal, meg egy éppen a tóból kortyoló jaguárral. Érdekelt-e, hogy az éghajlat hűvössége miatt ez lehetetlen? Nem hát, ennek a játéknak nem ez volt a lényege! Tovább képzelegtem, háborítatlan, buja zöld környezet, egy kis vassal… hát az meg mi a búbánatot keres itt?! Nyitom ki morcosan a szemem, elvégre utálom a vasat, és bele is rondít az esőerdőmbe… na jó, a látványra elröhögöm magam. Nagyon nem esőerdő. Hanem egy lerombolódott vár. Kíváncsiságom persze azonnal éled, ezer éve - technikailag csak hétszáz - nem láttam ilyesmit. Ezt nekem azonnal fel kell fedeznem! Nem is törődöm a környékkel, céltudatosan mászom ki a partra. A víztől megszabadulok és elkezdem keresni a bejáratot. Valami megvillan a földön. Mi a franc?! Hajolok le, megnézni a fény okát. Valami jelző rúna lehet. Nahát, nahát! Tovább nézelődök, egyenlőre csak kint, és több angyalt távoltartó rúnát, na meg démoncsapdát is találok. Ajkaim egyre szélesebb mosolyra húzódnak. Jó lesz ez, jó lesz ez, itt bizony valami érdekesnek kell lennie! Egyre nagyobb lelkesedéssel nézelődök. Van itt valami kis mágia, érzem. De fogalmam sincs mi lehet. Esetleg ki.
Megkeresem a vár bejáratát. Újabb csapdák. Érdekes. Körbejárom az udvart, a mágia forrását kutatva. Azt hiszem alólam jön. De jó, pincetúra... Nem a kedvenceim az ilyen szűkös, dohos helyek, de sokkal rosszabbak is bőven vannak. Amerről a legerősebb a mágia, arra indulok. Belökök valami korhadt faajtót, belépek rajta, az meg becsukódik mögöttem. Magától. Nem kísérteties, á dehogy. Ráadásul retek sötét is van. Na igen, van ilyen, az emberek elei nem ismerték a lámpát. A tenyerembe tűzgolyót idézek, hogy legalább valamit lássak. Szemmagasságba emelem, elvégre ott lesznek a fontos dolgok. Nem túl messze meg is látok egy fáklyát. Odasétálok hozzá. Kivenném a tartójából, de szinte belekötött. Sóhajtok egyet, hátrébb lépek egy fél lépést, nekifeszülök és… valami roppan alattam. - Mi a fra....? - nem jutok a mondandóm végére, ugyanis a gravitáció győzedelmeskedik a testem felett, s leránt a mélybe. A fáklya a súlyomnak engedelmeskedve szintén kitörik a helyéről, jó pár szálkát küldve a kezembe.
- Baaaaaaaaaaaaaaaaszki!!!! - zongorázom lefelé a lépcsőfokokon, mindegyikre jut egy a. A tiltákozásomon kívül ütemes puffanásokkal is jár eme jelenség, ahogy gondosan odaverem mindenem lefelé menet. Végül arccal előre terülök el a porban, jobbomban még mindig a fáklyát szorongatom, amit eddig esélyem sem volt meggyújtani. - Áúúúúúú - panaszkodom a csendnek. Meg a vízcseppeknek. - Utálom a sötét helyeket, olyan alattomosak - mutatok rá fő problémáimra a falaknak. Szépen kitapogatom, hogy biztos elértem-e a lépcső alját, és valahol nem vár rám véletlen még egy forduló. Szerencsére a talaj egyenletesnek tűnik. Óvatosan állok fel, nehogy a fejemet is bevágjam a mennyezetbe. Elég alacsony vagyok, de sosem árt az elővigyázatosság, nincs szükségem több sérülésre. Ujjaim közül megint tűzgolyó emelkedik ki, a fáklyát pedig magam mellé ejtem, hogy eltávolíthassam a szálkákat. Nem figyelem a környezetemet, teljesen lefoglal a küldetésem. Időnként halkan sziszegek ténykedésem közepette, s elég hamar végzek is. Meggyújtom a lánggal a fáklyát, majd elaltatom az eddigi fényforrásom.  - Na hol is vagyok? - nézek körbe tanácstalanul. Amikor feltűnik egy test. Hatalmas szemeket meresztek rá, egy hosszú percig nem tudom eldönteni, hogy vajon képzelődöm, avagy szellemeket látok-e. - Öhm izé… szarul festesz - próbálok barátkozni a kinyúlt taggal. Kivonom a kardom és lecsapom a lakatot a cellájának ajtajáról, majd a penge visszakerül a hüvelyébe, nehogy megijesszem vele. Lassan lépek hozzá közelebb, minden mozdulatára ügyelek. Láttam már pár megkínzott lelket, hogy tudjam, nem biztos, hogy elsőre a megmentőjét fogja bennem látni.
- Figyelj csak, elengedhetlek, de ahhoz mozdulatlannak kell maradnod - alkudozom vele. Nem szeretnék birkózó meccset lefolytatni itt, ma már jóval többet hemperegtem a porban, mint akartam. Tekintetemmel felderítem, mi is tartja fogva. Az égő fáklyát egy erre alkalmas tartóba teszem. Mozdulataim lassúak, akárha egy bizalmatlan állat lenne. Nem vagyok benne biztos, hogy sokkal jobb jelen pillanatban annál.
Óvatosan, gondosan szemmel tartva őt hajolok a kezeihez. Lassan húzogatom a szögeket, és csavarom le a kezeiről a láncot. Amikor végzek hátrébb hajolok, és várok egy kicsit, hogyan reagál. Ha továbbra is nyugton marad, akkor a lábai következnek. Miután azokat is láncmentesítettem, ha van máshol is rajta lánc, akkor azt is eltávolítom. Majd messzebb lépek tőle, hogy legyen ideje összeszedni magát.
- Mennyire gyógyulsz gyorsan? - kérdezem, noha nem sok mindent tudnék tenni a folyamat felgyorsításáért.
reveal your secrets

Galatea


Bodiam-kastély, Sussex, Anglia - Page 2 Tumblr_mb699in2Yw1r2368yo1_500
☩ Reagok :
12
☩ Rang :
szeráf
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Május 29, 2020 9:33 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


ValaholEurópában

@Nieven & Galatea  


Csepp… Csepp… Csepp…
A vízcseppek szüntelen hullanak tovább, mit sem törődve az én helyzetemmel. Azóta, hogy pengémet elengedte tömlöcöm plafonja, én pedig erőtlen dőltem el a földön, nem jutottam messzire. Valahányszor úgy érzem, visszanyertem valamit hatalmamból, s megpróbálok mozdítani láncaimon, újra elenyészik. Valószínűleg vérem az, mi sűrű ismétlődésben aktiválja az engem elnyomó pecséteket, csakhogy anélkül, hogy megsebezném magam, nem tudok megszabadulni tőlük. Bárki is találta ki, hogy így kötözzenek meg, tudta, mi a dolga.
Összekulcsolt tenyereim egy határozott mozdulattal húzom szét, elszakítva egyiket a másiktól, újra összevérezve keskeny, apró szemekből álló láncomat. Az abba vésett démoni alkotás azonnal aktiválódik, amint véremhez ér. Márpedig ér, hisz mindkét tenyerem át volt szúrva egy jókora, most már erősen rozsdás szöggel. Nincs mit tenni, egyesével kell haladnom tovább. Ki tudja, mennyi időt bírtam ki itt kint, kibírom a maradékot is, ám úgy tűnik, a szabadulás vége felé közeledve türelmem hirtelen kezd apadni.
Ki hinné, hogy egy vékony eszköz, ami még ha angyalfémből is van, képes így visszatartani? Azt pedig még nehezebb elhinni, hogy volt olyan démon, aki képes volt azokra a láncszemekre precízen vésni, amik bűvöléséhez majdhogynem egy angyalnak is nagyító kell. Igaz, nem hiába használtam ezt a fegyvert arra, hogy elfogjam szökésben lévő testvéreimet. A legjobb csapdából lesz a legjobb börtön? Talán így tudnám legkönnyebben leírni. Persze amit fogvatartóim alkottak körém sem elhanyagolható alkotás.
A falakat csapdák sokasága díszíti. Démonok, angyalok, s emberek alkották mindezt, ki-ki a saját eszközeivel. Azt hiszem, jobban tartottak attól, hogy megtalál valaki, mint attól, hogy magamtól kiszabadulok, ami valljuk be, teljesen jogos. Ez a tény csak akkorra változhatott, amikorra csupán emberek maradtak látogatóim között. A démonok elmaradtak, az angyalok még hamarabb. Testvéreim már akkor tovább állhattak, mikor sikeresen megbizonyosodtak bebörtönzésemről. Mostanra meglehet, már szárnyukat is vesztették, ahogy akkoriban kellett volna. Nem, nem én akartam, hogy ebben a sorsban osztozzanak. Egyszerűen ez volt nekik megírva. Sariel várt arra, hogy visszavigyem őket, nekem pedig az volt a dolgom, hogy ennek a feladatnak eleget tegyek. Semmi több. Tudom, elbuktam. Amint kijutok innen, alá is vetem magam az arkangyal büntetésének.
Sötét, nyirkos, penészszagú cellám rácsaira nézek, mik majdhogynem mindig zárva vannak. Fülemben továbbra is dübörög a vízcseppek zaja, de most már nem csupán egyetlen helyről. Fejem fölül épp úgy záporoznak a cseppek, mint az ajtó feletti kis résből. Talán víz alatt vagyok. Egy olyan helyen, ahová emberek mégis képesek szárazon lejönni, vagy képesek voltak akkor, amikor még jártak erre.
A víz arcomon folyik végig, lemosva onnan raboskodásom mocskát. Néha ajkaim is benedvesíti. Nem mondom, hogy rosszul esik. Meglepően frissítő érzés, holott nekünk, angyaloknak, nincs szükségünk folyadékra, vagy ételre. Meglehet, ezek az első cseppek, amik ajkaim közt átkúszva torkomat érintették, bár ez sem mondható szándékosnak.


reveal your secrets

Galatea


Bodiam-kastély, Sussex, Anglia - Page 2 Tumblr_mb699in2Yw1r2368yo1_500
☩ Reagok :
12
☩ Rang :
szeráf
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Május 29, 2020 9:11 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


Bodiam-kastély, Sussex, Anglia - Page 2 Bodiam_Castle1-600x400
Ajánlott tartalom
reveal your secrets



Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2
 Similar topics
-
» Magyarország misztikus helyei

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma

Nincs


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 11 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 11 vendég :: 2 Bots

• Fajaink száma •
Arkangyal
1/1
Leviatán
7/3
Angyal
1
Démon
6
Bukott Angyal
3
Ember
4
Félvér
2
Harcos Angyal
5
Vadász
5
Nephilim
2