Welcome to hell or heaven frpg
- Staff és tagok által keresett karakterek -

 
• Nieven "lakhelye" •
reveal your secrets

Hell or Heaven


Nieven "lakhelye" VQSi8OZ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
1137
☩ Rang :
Staff
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Márc. 01, 2021 8:14 am
Következő oldal


***
Szabad a játéktér
reveal your secrets

Nieven


Nieven "lakhelye" Pikkelyke2
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
208
☩ Rang :
7. leviatán
☩ Play by :
India Eisley
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Okt. 18, 2020 1:54 am
Következő oldal


Tekercsek és titkok
───────────── ────────────
Idegességem nyilvánvaló, ahogy belép az elmémben. Nincs is lehetőségem edzeni gondolataim védelmébe, de ha lenne is, az se érne most semmit. Talán még egy profi démont is képes lennék kilökni a testemből, hogy ne szállhasson meg, de minimum nagyon megnehezíteni a dolgát, hogy képtelen legyen bármire is felhasználni a testem, de egy ark teljesen más tészta. Hiába védekezem, nyilvánvaló, hogy jobban járok, ha magam engedem be, ahelyett, hogy neki kellene utat törnie. Azért arról nem teszek le, hogy megkíséreljem szabotálni minden egyes lépését.
A Pokol képeit igyekszem gyorsan tovább pörgetni, mégis felkelti a kíváncsiságát. Bajos, bajos, aggodalomra ad okot, hiszen nincsenek pontos ismereteim róla, csupán az a pár kép, amit Athlantól kaptam. Anyám sosem mesélt túl részletesen a helyről, amit a Föld előtt az otthonának mondhatott. Ha tovább feszegeti a Pokol “emlékeit”. Avagy ha megkérdezi, melyik is az a hely. Inkább mellőzöm is a továbbiakban ezeket a képeket, márha hagy erre nekem lehetőséget.
Görögországot veszem célba, az ókorban. Imádtam ott lenni, annyira, hogy még a testvéreimről is elfelejtkeztem. Láthat számtalan embert, terméskőből, anyagtéglából, mészkőből lévő épületet, amelynek nagyrésze templom. Ekkoriban sajátítottam el az íj- és nyílkészítés mesterségét, s fejlesztettem tökélyre a fegyverrel való bánásmódot. Olyannyira megszállottja voltam az íjnak, hogy szinte elválaszthatatlan volt tőlem. A szimbólumommá is vált. Akkoriban, hála kevéske vajákos tudásomnak, na meg persze a mágiámnak, gyakran gyógyításért könyörögtek. Kegyetlen vagy sem, de csak akkor voltam hajlandó segíteni, ha biztos volt, hogy ki tudom gyógyítani a beteget. Egyébként azt mondogattam, hogy “Életének fonala a Párkák kezében van, nekem nincs jogom dönteni róla” kényelmes szöveg volt. S mit érdekelt engem mi lesz velük? De az tetszett, hogy imádnak.
Ezzel szemben Egyiptomban alig mozdultam ki a nemesek közül. Vonzott a pompa, a csillogás. A drágakövekről meg ne is beszéljünk… ott nem emelkedtem isteni rangra, megtette helyettem más testvérem. Akkoriban teljes mértékben lekötött az emberiség megismerése. Illetve csak a nemességé. Hatalmas különbségek voltak köztük és a “pórnép” között. Vonzott a tudásuk, a művészetük… álmomban sem gondoltam volna, hogy léteznek olyan csodálatos és sokrétű lények, mint az emberek. Aztán persze megtapasztaltam ennek árnyoldalát is, hogy milyen az, amikor nem alkotnak, de természetesen sosem vetekedhettek a hatalmammal és csúnyán megbűnhődtek azok, akik bármi olyasmivel próbálkoztak, amivel nem nyerték el a tetszésemet. De ha nem mondjuk rabszolgaságba taszítottam őket - márpedig élveztem az ilyen inkább pszichikaiként értelmezendő csapásokat -, hanem például megöltem őket, akkor a haláluk mindig gyors volt.
Hiába figyelek, az emlékek özönében nem csak egyszer bukkan fel testvéreim és anyám arca, noha az utóbbi egészen minimumon van, hiszen a vele kapcsolatos emlékek nagy része elmém legmélyén zárolva van még a saját tudatom elől is.
A “kínosabb” részeket igyekszem átugrani, de ezt leszámítva nagyjából végigveszem azon egyiptomi időszakot, amelyről a tekercs szól. A Görög és Római Birodalom történéseit is szívesen mutogatom, noha nem derül ki a tekercsben, hogy bármelyikünk is ott lett volna, csak annyi szerepel, hogy szét voltunk szóródva a világban. Pontosabbat fölöslegesnek éreztem írni, hiszen a krónikásunk a bátyám volt, nem én, ő biztosan kifejtette azt egy másik műben. Remélhetőleg az nem kerül majd a démonok kezébe.
Elég volt már? Gondolataim, amelyeket közvetítek felé némileg indulatosfélék, hogy jelezzék, nekem már bőven elég volt az elmémben való vendéglátásából.
reveal your secrets

Lucifer


Nieven "lakhelye" Ceba1b86c14c8a0495d50c0f88d90368
☩ Történetem :
☩ Reagok :
45
☩ Play by :
Tom Ellish
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Szept. 15, 2020 1:23 pm
Következő oldal


I am the
Devil -  the BOSS - the MASTER
of the hell
My Name is Lucifer
──────────────── ────────────────
« @Nieven  »
Képességem használata közben megszűnik a világ. Bár teljesen tisztában vagyok mind azzal, ami a külvilágban történik körülöttem, miközben más elméjében barangolok, még is olyan, mintha a tudatom ketté válna, mintha itt is lennék egy időben és egy másik üres helyen is.
Egy sötét helyre lépek, ahol mindössze egyetlen ajtó van, felé lépek. Lépéseim visszhangot vernek a nihilben, megállok az ajtó előtt, ujjaimat a gomb köré fonom. Mindenki elméje más, így minden ajtó is más. Nieven ajtaja sötét tölgyszerű anyagból készült, némi lilás keverékkel, az ajtó kilincse több színben is pompázik, s ezek már személyiségének egy apró szeletét megmutatják. Színes titokzatos egyéniség, még is egyszerű, letisztult.  Az ajtó gombját könnyedén elfordítom, s a csönd mint az megszűnik létezni, a nyugalom egy csapásra szertefoszlik. Az elméje zajos, szikrázó, csapongó, hirtelen rohamoznak meg az emlékei, noha még egy lépést sem tettem ezügyben, de legyen, megteszem azt a bizonyos egy lépést, s kutakodni kezdek az emlékeiben, gondolataiban.
Emberi alakok suhannak el mellettem, többen is, egy nő, akinek ádáz pillantásával szinte ölni lehet, s megannyi különböző arc, talán öt-hat egyén, kiknél nem időzök olyan hosszan. Elhagyom az emberi lények képeit, s tovább nézem a váltakozó képeket, helyekről, mikben felismerem egyes földrészek híresebb színtereit, Egyiptom, itt egy pillanatig elidőzök, talán, ha annyira... később, később ide még visszatérek. Görögország, s tán még Róma is előkerül... de hogy melyik korban, arra nem találok utaló jeleket, s nem is biztos, hogy kifizetődő lenne.
Csapong a leány tudata, s hagyom neki, had keveredjen minden a szemem elé, majd ha olyat tekintek meg, mit érdemes jobban átnézni a kezembe veszem az ügyet.
S előtérbe kerülnek a pokol otthonos helyei, szinte már mardos a honvágy, kedvem lenne itt megálljt parancsolni, s olybá tűnik, képességem előbb reagál mint én magam. A kép, az emlék, a benyomás megtorpan, olyan mintha egy gyorsított felvételt hirtelen megállítottam volna, a képek kitisztulnak, kiélesednek.
Lássuk csak melyik pokoli bugyor az, melyet emlékeibe vésett, s melyet elsőként kíván a tudtomra hozni.
Ismerős a terület.... bár nekem ne lenne az? Hiszen minden a pokolban olyan, mintha csak belőlem lenne egy részlet, mintha én magam lennék a pokol, ismerem az egészet, akár a tenyeremet, ahogy a halandó népség szokta mondani.
- Mutasd hát Nieven, mi az ami ilyen felszínesen s még is így ragadt meg az emlékeidben....- Ténylegesen is megszólalok, de ő úgy érzékelheti mind ezt, mintha csak az elméjében hallaná. Kíváncsian teszek még egy lépést az emlékben, itt-ott foszlányosnak, vagy csak életlennek tűnik, érdekes. Mi az, ami miatt ezt a helyet megmutatja, s megőrzi magának.
reveal your secrets

Nieven


Nieven "lakhelye" Pikkelyke2
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
208
☩ Rang :
7. leviatán
☩ Play by :
India Eisley
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Aug. 05, 2020 6:01 am
Következő oldal


Tekercsek és titkok
───────────── ────────────
A konkrét félelem számomra eléggé megfoghatatlan jelenség. Képes vagyok mutatni, úgy rendezni a vonásaimat, hogy rémültnek tűnhessek velük, mégis, az érzés maga ismeretlen. Nem félek, és nem rettegek, miért is tenném? Semmi nem árt nekem, legalábbis halálosan biztosan nem, még az angyalpenge sem. Talán Amara képes lehet véget vetni a létezésemnek, amiképp Isten is, ám az egyik éppen szabin van, a másiknak pedig a pártját fogom, legalábbis elvileg. Ergo egyik sem jelent éppen veszélyt rám. Mindezek mellett azonban ismerem azt a fogalmat, hogy ‘tartani valakitől’. Amikor az ember ösztönei azt súgják, jobb, ha óvatos, elővigyázatos egy másik lénnyel szemben. A hatodik érzékük súgja neki, ha úgy tetszik. Nos nekem is, noha én ténylegesen rendelkezem hatodik érzékkel a mágiaészlés képességemnek hála. Azért Lucifert nem feltétlen szeretném magamra haragítani, más szolgálja a céljaimat.
Hozzászoktam már az évezredek alatt, hogy mindenre úgy kell reagálnom, ahogy egy ember tenné, mégha belül értelmetlennek tartom a dolgot. Lucifer az eddigiek alapján kedvelte az emberi viselkedést, ezért is hagytam fel a hidegebb, démoni viselkedéssel, amihez pedig hirtelen, gyors és spontánnak látszó reakciók tartoztak - mint például a visszakozás -, akárha ténylegesen ember lennék. A megszokás.
Mammon, Mammon. Látom rajta, hogy megemlítésével sikerült sebes mozgásba hoznom elméjének fogaskerekeit. Hiba volt? Lehet. Amikor a vele megvitatott információkat említi, mégcsak meg sem szólalok. Nem tudom, mit mondott neki Mammon, bár azt sejtem, hogy mikor tette. Nevének felvetését is csak egy alapos gyanúra tettem fel. Ezúttal ő az, aki bizonytalannak tűnik. Kíváncsi lennék, mi lehet a fejében, de nekem sajnos nincs hatalmam elméje titkainak megszerzésére. Milyen kár! Ha úgy véltem volna jónak, akár csapdába is csalhattam volna, de nem szolgálta volna a céljaimat egy ilyen lépés. Jelen pillanatban még nem döntöttem, nem döntöttük el, mi lesz a jövőben. Amara vakfolt, akinek Sötétsége napról napra növekszik. Kimentett minket, ez valóban a számlájára írható, azt ígérte, újra miénk lehet a régi hatalmunk. Nagy dolgok, de én szkaptikus létforma vagyok. Hiszem, ha látom. Az pedig, hogy jelen pillanatban még képviselünk értéket Amara szemében megváltozhat. Lucifer kimondottan hasznos lehet a számunkra, főleg ha tényleg tervezi megállítani Amarát. Kár lenne most még érte.
- Semmilyen - felelem meg egyszerűen. Elvégre mit is mondhatnék rá? Nincs köztünk semmi. Nem vagyunk szövetségesek, társak, ahogy barátok sem. Meséltünk egymásnak ezt-azt a ládában, így ismerjük egymás múltjának bizonyos darabjait. Talán segítenék neki, ha rászorulna, de ennyi. Miért említettem meg Lucifernek? Kíváncsiságból. Bomlasztásból. A Pestis Lovasa érdekes, jelen pillanatban kétarcú figura a pályán. Pont ezért veszélyes is. Addig nem árul el minket, amíg nem fűzi hozzá érdeke. Ez a felállás pedig valahol roppant káros. Elvégre a rólunk szóló információk veszélyben vannak nála így. Persze, ezzel azt is kockáztatom, hogy az információk végül Lucifernél kötnek ki, de ez bizony benne van a pakliban. Ha most megjelenik Mammon előtt, és információt követel tőle, az biztos leáll vele alkudozni. Talán meg tudnak egyezni valami mindkettejük számára gyümölcsöző megoldásban, de ezt látom valószínűtlenebbnek. Elvégre Mammon eltitkolt dolgokat rólunk, amitől Lucifer biztosan nem fog repesni, ráadásul a Pokol Uraként kötve hiszem, hogy elnézné az ezekről való alkudozást. Sérti a renoméját. Talán erőszakot használna, azzal pedig szítaná Mammon ellenérzéseit. A ládában úgy tűnt, nem féltétlen ért egyet Lucifer dolgaival, talán egy kis ösztönzéssel végül a mi oldalunkra áll. Persze az is lehet, hogy Lucifer végül darabokra töri, s úgy már Lovasnak se lesz jó, de az nagy csalódás lenne. Azt jelentené, hogy Mammon nem is volt érdemes a figyelmemre igazán, hiába teremtetett ő a Pestis Lovasának.
- Héj-héj - tiltakoznék felemelt kézzel, fél lépést hátrálva. Már megint közeledik, s ezúttal nem éri be bőröm érintésével, az elmém kéne a szemtelenjének! Hajthatatlannak tűnik, de azt el is felejtheti, hogy megkönnyítsem a dolgát. Fölösleges lenne erőlködni a meneküléssel, inkább kihúzott háttal állom a “mentális rohamát”. Ha képeket, emlékeket akar, hát legyen, megkapja. Athlannak hála már nagyjából tudom, hogyan működik az ilyesmi. Egészen egyszerűen szabadjára engedem a gondolataimat, hagy örvényeljenek, ahogy jónak látják. A képek hihetetlen sebességgel, minden rendszer nélkül váltják egymást, hol a múlt, hol a jelen elevenedik meg. Nem félek neki képeket előkaparni anyámról, vagy a testvéreimről, hiszen egyiküket sem ismerheti, nem tudhatja róluk, kik is ők valójában. Nem időzök azonban náluk, inkább a történelmi időkben veszek el. Egyiptom, Görögország, Róma… élmény feleleveníteni azon emlékeket, amelyek újra oda repítenek. A változatosság kedvéért még a Pokolról is mutatok neki képeket, gondosan elkeverve a folyamban, hátha sikerül átvernem vele. Azért remélem azokat nem jut eszébe komolyabban megpiszkálni, mert akkor akár rá is jöhet a turpisságra, elvégre azok a képek nem az enyémek, hanem egy démon mutatta meg őket, amikor megszállt. Nem tudom merre próbál elindulni az árban.
reveal your secrets

Lucifer


Nieven "lakhelye" Ceba1b86c14c8a0495d50c0f88d90368
☩ Történetem :
☩ Reagok :
45
☩ Play by :
Tom Ellish
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Júl. 30, 2020 2:38 pm
Következő oldal


I am the
Devil -  the BOSS - the MASTER
of the hell
My Name is Lucifer
──────────────── ────────────────
« @Nieven  »
Érintésem nyomán feszültség alakult ki a lányban, apró rezdülései elárulják, hogy tart tőlem. Nagyon helyes, akkor még is csak tudja, hogy miként kell életben maradni, nem árt megtanulni, hogy kinél mit szabad. Helyeslő válasza visszakozásra utal, hm... milyen emberi viselkedés, érdekes.
Találkoztam már több démonnal is, akikben előtörtek a halandók viselkedéseinek különböző formái, de nem gondoltam volna, hogy ez ilyen elterjedt. Bizonyára hatással van rájuk a földi élet, másfajta ingerek érik őket. Talán bele kellene néznem a kicsiny elméjébe, hogy mi zajlik ott, bizonyára érdekes tanulság lenne, de most másra kell összpontosítanom. Még egy pillantást szántam rá, majd visszafordultam a tekercshez.
Mire végrehajtom a visszaállítást, egész testemben felpezsdülök, olybá tűnik, hogy néha elfelejtem, hogy mennyire is jó hatással van rám, amikor a képességemet használom. A bizsergés szépen lassan alábbhagy, ahogy az utolsó szikra is kihuny a tekercs felületén.
Nieven elismerő szavai hallatán mosolyra húzódnak ajkaim.
- Valóban érdekes jelenség.
Olvasni kezdem a tekercset, s elmémet eltöltik a sorokban olvasott események. Valóban így lett volna, közelembe engedtem Andarielt? Mily meglepő, hogy egy női lény átvágott, talán mást nem is várhattam volna, ha ez mind igaz, akkor tanulságként szolgálhat számomra, hogy vigyázzak a jövőben. Jó pap is holtig tanul... szokták volt mondani.
Nieven csak egy szóval jellemzi Andarielt, démonasszony, igazán találó lenne minden nő lényre, még akkor is, ha valójában nem lenne démon.
Végig olvasom a tekercset, minden részletét az emlékezetembe vésem.
Várom a hatást a sorok olvasása közbe, de az elmarad. Megannyi emléknek kellene lennie tudatomban, de nincs semmi, még csak egy halovány foszlány sem. Tudnom kellene, hogy ki Andariel, mivel elég bensőséges kapcsolatra mutat rá maga a tekercs, tudnom kellene, hogy hogyan néz ki, hogy miért engedtem őt magát a közelembe. Miért nem emlékszem semmire? Miért nem térnek vissza az emlékek. Azt reméltem, hogy ez hasonlóan működik, mint a halandóknál, hogy egy benyomás, vagy maga a tény közlése elindít majd valami kis szikrát az elmémben, s a részletek is a helyükre kerülnek, de nem történt semmi, és ez borzasztóan felbosszant.
Talán kénytelen leszek beszélni a testvéreim egyikével... meg kell próbálni, mi van akkor, ha ezzel a képességgel, helyre lehetne hozni, mint a tekercset.
Gondolataimból Nieven szavai rángatnak vissza. Leteszem a tekercset és felé fordulok. Ha nem több ezer év óta léteznék, ha nem láttam volna megannyi furmányosságot, álnokságot, akkor most meglepődnék.
- Mammon? Ezek szerint többet tud, mint amit meg szeretne velem osztani. - Kíváncsian tekintek végig a lány vonásain. Miért hozta ezt most fel?
Érdekes a viselkedése, túl... közlékeny. Hol volt ezidáig? Miért csak most tűnt fel, máskor is átadhatta volna ezeket az információkat, miért most állt elém, hogy ilyen közlékeny legyen? Csepegteti az információkat, de miért, mit akar elérni ezzel? Talán balga voltam, hogy egyedül jöttem ide! Tőrbecsalás szaga van ennek az egésznek. Körbenézek, idefele jövet nem tűnt fel semmi szokatlan, de ez nem azt jelenti, hogy ne lenne így.
- Milyen a kapcsolatod Mammonnal? - Miért árulod el nekem, hogy vannak információi? Természetesen ezt a kérdést nem teszem fel neki, és úgy érzem, ahhoz, hogy ténylegesen is valós választ kapjak a legjobb módja, ha én magam megyek elébe a válasznak.
Elég volt a kicsinyes viselkedésekből, valóban sok időnk van, de miért is pazarolnánk el ezeket ilyen emberi tevékenységekkel, mint a beszélgetés.
Közelebb lépek Nievenhez, ha hátrál, követem őt, végig szemeibe nézve vizslatom. Addig megyek felé, míg valamiben meg nem torpan, s bár szavakra nincs szükség, még is így szólok.
- Tárd ki az elméd leány! - Memória manipuláció képességemet használva könnyedén és gyorsan ki fogom deríteni mind azt, amire szükségem van.
reveal your secrets

Nieven


Nieven "lakhelye" Pikkelyke2
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
208
☩ Rang :
7. leviatán
☩ Play by :
India Eisley
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Júl. 29, 2020 3:47 am
Következő oldal


Tekercsek és titkok
───────────── ────────────
Félelmetes. Információt oszt meg velem úgy, hogy voltaképpen semmit sem mond, legalábbis olyat, ami igazán lényeges és használható lenne. Újra emlékeztetem magam, hogy nem valami bolond ficsúrral, hanem a Pokol Urával beszélgetek, s noha kívülről ízig-vérig úriembernek látszik, belül határozottan nem ember. Érdekelne még a téma, ám firtatni a továbbiakban nem merem, még a végén túl nyilvánvaló lenne a célom. Kellemetlen lenne, ha kíváncsi természetem tenne tönkre mindent, amin eddig dolgoztam.
No igen, érzékeny pontra tapintottam, ez eléggé nyilvánvaló. Izomzatom megfeszül, abban a pillanatban, amint erélyesebb hangot üt meg. Ahogy felém indul, legszívesebben tartanám vele a távolságot, ám minden bizonnyal gyanús lenne, ha nekiállnék hátrálni, így inkább csak némán figyelem őt. Kívülről nyugodtnak tűnhetek, ez már szinte gyakorlott is, ám belül ténylegesen ugrásra kész vagyok. Emelkedő kezét még az eddigieknél is nagyobb gyanakvással figyelem. Túl lassúnak tűnik a támadáshoz, de sosem lehet tudni. Moccanatlanul tűröm, hogy az arcomhoz érjen, noha ez még az eddigieknél is nagyobb fegyelmet követel tőlem. Legszívesebben ellépnék az érintése elől, vagy egyszerűen csak elhúznám az arcom. Még mindig nem értem, miért ragaszkodnak ennyire az érintéshez mind az angyalok, mind pedig a démonok. Mire kell az nekik? - Valóban - préselem ki magamból jó tanácsára. Elengedni magam azonban csak akkor tudom, amikor bőre végre nem érinti az enyémet. Ugyan hangosan nem ejtem ki a számon, mennyire kellemetlen számomra a fizikai kontaktus, ha van olyan jó megfigyelő az emberinek mondható dolgok terén, akkor rájöhet, hogy viselkedésének melyik eleme feszélyezett a legjobban. Mindenesetre a figyelmeztetés hatott, a szárnyairól egészen biztosan nem kérdezem akkor, ha jó kedvében akarom látni.
Türelmem végtelen, főleg ha Luciferről van szó. Nem is zavarom hát az elmélkedésében és vizsgálódásában. Hálásan biccentek dicséretére. - Segíthetek valamit? - kérdem, ahogy a helyrehozó bűbájt emlegeti. Fogalmam sincs, milyen előkészületeket igényel egy angyaltól. Gondosan figyelem minden mozdulatát, hiszen olyasmit tár fel előttem, amit eddig még sosem láttam. Számára a tekercs, számomra annak helyrehozása hordoz újdonság értéket, eképpen mind a ketten nyerünk, noha nehéz lenne megmondani, melyikünk többet. Nekem az arcához és a lényéhez valami gyenge ismeret társul, amíg ő majdnem tisztának mondható információhoz jut a múltunkkal kapcsolatban. Persze a hatalmunk némileg el van túlozva, de az arkok és a Lovasok is hatalmas erőknek parancsolhatnak, melyek egy ember számára ugyanúgy felfoghatatlanok, akár a miénk.
- Ez hihetetlen volt! - adok hangot halk, elbűvölt suttogás formájában a csodálatomnak. Ki gondolta volna, hogy ez a folyamat így megy végbe?
- A démonasszony - fűzöm hozzá a Andariel nevéhez, amit kiejtett. Büszke lehetet magamra, hiszen a kiejtett szóhoz ezúttal nem társul masszív gyűlölet, amelyet pedig anyám oly’ nagyon megérdemel. - Örülök, hogy hasznos lehettem a Nagy Úr számára - hajtok finom biccentéssel fejet a férfinak. - Talán Mammon többet tudhat róluk - vetem fel a lehetőséget. Noha kedvelem a Pestis Lovasát, azért kíváncsi is vagyok, vajon hogyan állna egymáshoz ez a kettő. A ládában úgy tűnt, Mammon sem teljesen odaadó híve Lucifernek, ámbár az egyáltalán nem meglepő: minden démon a saját pecsenyéjét sütögeti, minden más csak azután jöhet. Az pedig nyilvánvaló, hogy Mammon egyenlőre nem adott át minden információt, hiszen akkor nem beszélgetnék ilyen kedélyesen az Ördöggel, vagy ha mégis, hát nem ilyen kellemes körülmények között.
reveal your secrets

Lucifer


Nieven "lakhelye" Ceba1b86c14c8a0495d50c0f88d90368
☩ Történetem :
☩ Reagok :
45
☩ Play by :
Tom Ellish
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Júl. 08, 2020 11:57 pm
Következő oldal


I am the
Devil -  the BOSS - the MASTER
of the hell
My Name is Lucifer
──────────────── ────────────────
« @Nieven  »
Megannyi kérdés, amikre némileg tudom a választ, némileg meg nem. Miként érem el a démonaimat. - Attól függ, mi a célom. Feladatot kell neki adnom, vagy vétkezett, és büntetnem kell, esetleg csak a társaságára vágyom? Több esetben üzenettel értesítem, de van, hogy én magam megyek elébe és nem másra hárítom a feladatot. Azonban vannak esetek, amikor nem ismerem a kilétét, nem tudom, hogy merre tevékenykedik, vagy túl messze van ahhoz, hogy az üzenet vagy akár bárki más pillanatok alatt a közelébe kerüljön. Erre az esetekre is vannak megoldások.
Körbe járom ismét a tekercset, s megállapodok előtte, közelebb hajolok, ujjaimmal az államon dobolok. A tekercsekről a figyelmemet egy olyan kérdés vonja el, amit nem tudok reakció nélkül hagyni, felé rebben a szemem, és éles, szúrós szemmel nézek rá. Kiegyenesedek, és lassan lépkedek feléje, bárminemű kérdés a szárnyaimról tabu, ezt az egyet nem tűrőm, mondhatni érzékenyen érint.
- Vigyázz Nieven, azért, mert elcsevegek veled, nem azt jelenti, hogy bármit kérdezhetsz! - Megállok előtte, jobbomat felemelem, kézfejem külső élével simítok végig jobb orcáján. - Olykor jobb, ha a nyelvünkre harapunk, még mielőtt bajunk lehet. - Ez egy jótanács a részemről... az a szerencséje, hogy jó kedvemben vagyok, és eddig igazán jó társaságnak bizonyult, de ha tovább pedzegeti az ilyesfajta témákat, vagy húzgálja a macska bajszát... nem lesz más lehetőségem. Szemeimet résznyire húzom, majd egy halvány mosoly kíséretében leejtem kezemet, elfordulok és visszasétálok, hogy figyelmemet ismét a tekercseknek szentelhessem.
-Igazán gondos döntés volt, jól megóvni, hiszen bármi képes kárt tenni benne, jobb nem kitenni a természet hatásainak. - Oldalra tekintek a ládára, melyet említett, ügyesen bánthat az erőkkel, ha mind ezt sikeresen véghezvitte. Talán okosabb, és erősebb, mint számítottam rá, és ez arra sarkall, hogy megjegyezzem magamnak, hasznát vesszük majd az Amara elleni harcokban.
Valóban igazinak tűnik, s a tekercs felületén látszik, hogy nem mostanában készült, hanem sok- sok évezreddel ez előtt, ki a gondolatokat, szavakat levetette, igazán ügyes művész és írnok lehetett.
Mily üdítő, oly régi korokból bárminemű tárgyat a szemeim előtt tudni, nem is beszélve az illatról ,mely körbe lengi, mint ez, mintha visszarepítene az akkori időkbe, s noha valóban praktikusnak tartom a mai világ papírját, és a különböző írás technikáit, az teljesen bizonyos, hogy ennyi időt nem fognak kibírni.
Ilyen mértékű hamisításra aligha képes bárki is, a tinta itt-ott némileg meg van kopva, s az írásmód is különös cikornyás betűket tartalmaz, viszont kizárt dolog, hogy hamisítvány legyen.
Elkezdem olvasni, s kell pár pillanat, míg a nyelv ismerete, amelyet már oly régóta nem olvastam illetve nem is használtam, végre visszatér, s értelmes szavakká avanzsál át elmémben.
Valóban igazat mondott Nieven, eme tekercs ténylegesen a Leviatánokról, földi lények... tehát az Atyámnak köze van a teremtésükhöz. Mi célja volt velük? Mi volt az eredeti rendeltetésük, talán azért készítette őket, hogy mikor az emberi lények teljesen elkorcsosodnak legyen, ki eltiporja őket a földről? Illetve szót ejt egy Andariel nevű lényről, de az, hogy ki volt ő, vagy mit tett nem olvasható.
Át futom szemeimmel az egész tekercset, s úgy tűnik számomra, hogy ahhoz, hogy a szöveg érthető legyen szükséges az, hogy alkalmazzam a helyrehozó bűbájt. Így is át lehet olvasni, de olykor a részletekben lakik az ördög.
- Igazad volt, tényleg szükség van a helyrehozásra, részleteket meg lehetne ugyan tudni így is, de minket az egész érdekel. - Beszéd közben bólintok.
Régen kellett már használnom eme képességemet, és a mostani ínséges időkben, és itt az energiák és képességek hiányára értem, nem lehet tudni, mi lesz a végkimenetel. Mióta a földre került minden lény, s a jó Atyánk kedvében volt annak, hogy távozzon, érezhetően mások az erőviszonyok, ezért is említettem, hogy, nem látom a végkimenetelt ezen a téren.
Mutatóujjam hegyét a szemfogaim közé teszem, összecsippentem, hogy kiserkenjen a vérem. Elhúzom az ajkaimtól, s hüvelyk ujjam segítségével erőt kifejtve addig nyomom, míg egy nagyobb vércsepp púposodik ujjbegyemen. Ujjam a tekercs jobb sarkára nyomom, ujjamból pezsgés indul fel karomra, vállamba, majd egész testemre kiterjed. Elmémben felszikrázik a kép, ahogy a tekercsre nézek.
A szikrák arany színben cikáznak végig ujjamon, akár a villám, csak kevésbé hevesen. Beleolvad a tekercsbe, s ahol szükség van rá ki töltődnek a hiányos részek, behegesednek, kitöltődnek, a szakadások összeforrnak.
Alig pár perc, mire a tekercs majdnem régi valójában tündököl.
El emelem ujjamat, vérem helyett már csak egy apró arany szikra cirkál körbe körbe, majd egy apró pára füstként szál fel.
Immár magabiztosan veszem kezem ügyébe a tekercset, s olvasni kezdem.
-Andariel... - Gondolataimat megtartom magamnak. Valóban így lett volna, hogy Andariel a bolondját járatta velem? Tényleg ellopta a tudás almáját, ezek szerint igazán a közel állhatott hozzám, ha tudta, hogy merre leli? Ez megmagyarázna pár dolgot, hogy miként alakulhattak ki a leviatánok... mert ezek szerint még sem Atyám teremtette őket, csak az első ősi leviatánt.
- Ezek valóban értékes információk. - Nyolc leviatán, többen vannak, mint gondoltam, Andarielt meg elnyelték az ivadékai, ilyen a sors keze.

reveal your secrets

Nieven


Nieven "lakhelye" Pikkelyke2
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
208
☩ Rang :
7. leviatán
☩ Play by :
India Eisley
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Jún. 12, 2020 5:26 am
Következő oldal


Ördögi találkozások
───────────── ────────────
Nagyon kíváncsi lennék, hogyan viszonyulnak a démonok Luciferhez. Mint mi az anyánkhoz? Beleth nem volt tőle elájulva, de azt hiszem tiszteli valahol, Seroth meg… nos, fogalmam sincs mit gondolhat róla. Talán nem is számít. Hallottam pletykákat, hogy a Pokol Ura egyetlen gondolattal az övéhez hajlíthatja alattvalói akaratát. Kíváncsi lennék igaz-e, vagy csak egy túlzó mese, minden alap nélkül. Bár szerintem enélkül is kellően félelmetes tud lenni, haragosan.
- Hogyan éred el a fontosabb démonaidat? - kérdezem kíváncsian, s itt a Lovasokra, Választottakra utalok. Elvégre ő maga nem képes impet idézni. Valamelyik démonát állítja rá a feladatra? Vagy esetleg angyali praktikákkal dolgozik? Sajnos nem hiszem, hogy fel tudnám használni az általa alkalmazott módszert, de él bennem a remény, hogy mégis, vagy legalább új tudással bővülök.
- Dehát titeket is ő teremtett - egy pillanatra értetlenkedés költözik a vonásaimra. Úgy tudom, ez így történt, még esküdni is mertem volna rá. - Meghát… hogyan lehetnének jobbak, amikor egy angyal jutalma a bukás, ha hibázik? - legalábbis Isten jelenlétében az volt, s mindenttudó tekintete elől kevesen menekülhettek. Mostanság ugyan fellazult a vasszigor, ám egyes önkéntes igazságosztók még mindig ténykedtek. Mondjuk az előbbieket figyelembe véve azt mondanám, hogy az angyalok “tökéletes” lények, már persze csak addig, amíg ki nem derül, hogy mégsem, akkor megfosztják őket a szárnyaiktól, s örökké az emberek között kell élniük. Szóval a “selejtes” példányok lényegében megfosztattak az angyalságtól, hogy aztán ítéletideig nézhessék, mi mindent lehet az embereknek, amit nekik angyalként tilos volt. Bukottként azonban már osztozhattak benne, de kötve hiszem, hogy valaha is elfelejtették volna azt a tortúrát, amiben előtte részük volt. Személyes tapasztalat hiányában maximum a lábam eltöréséhez tudnám hasonlítani a dolgot, az azonban idővel meggyógyult, ráadásul a mágiámra csak akkor volt hatással, ha vastól sérültem meg. Örökre elveszíteni egy szárnyat… az borzalmas trauma lehet. Tényleg… Tétován pillantottam rá. Vajon ildomos ilyet kérdezni a Pokol Urától? - Neked megvannak a szárnyaid? - a kíváncsiság megint győzedelmeskedett a józan ész felett. De legalább a pimaszság ösvényén nagyot léptem előre, kötve hiszem, hogy sok démon lett volna olyan merész, hogy a főnökénél a szárnyairól érdeklődjön. Úgy hallottam - anyámtól -, hogy Lucifer nem elbukott, hanem atyai parancsra kötött ki a Pokolban, szóval elvileg meg kellene még lennie nekik, azonban anyám sose ejtett szót róluk. Mondjuk azt se tudtam elképzelni, hogy bárki önként levágatná a szárnyait. Persze én nem vagyok a Pokol Ura, majdnem minden démon szülő - avagy alkotó - atyja.
- Hmm, de, valahol az - Vajon ezt a nagyszerűzést tényleg el kellene vetnem? Sok démonnak nem hangoztatnék ilyesmit, mert azzal nagyon kilógnék közülük, s nem akarnám, hogy ezt hallva téves következtetéseket vonjanak le rólam. Például azt, hogy nem vagyok démon. Eme szörnyű vád rengetegszer lebegett a fejem felett. Szerencsére némi mágiával könnyen meg tudtam változtatni a gyengébb démonok véleményét, azonban ez nem oldotta meg a gondot, elvégre az erősebbektől kellett óvakodnom. Bár a gyengébbektől is láttam egy-két meglepő, álnok húzást. Viszont úgy tűnt, az emberek iránti érdeklődéssel be lehet Lucifernél vágódni, eképpen meg is játszottam ezt a lapot. Eddig úgy tűnt, jól mértem fel a helyzetet. Gondoltam-e valójában, hogy nagyszerűek? Nem igazán. Érdekesek, és szerettem őket megfigyelni, de ennyi. A szabad választás meg… adta magát. Bár kicsit viccesnek találom, hogy Isten úgy alkotta meg ezt a világot, hogy az emberkék játszótere legyen. Mintha alig pár éves emberkölyköknek rendezett volna be egy játszóteret. Bármivel manipulálhattak, mindent, amit csak akartak, úgy alakíthattak, ahogy kedvük tartotta. Építkezhettek, élvezhették egymás társaságát, együttműködhettek, vagy akár el is vonulhattak, mindennel egyedül próbálkozva. Az angyalok és a démonok pedig a játék kiegészítő elemei voltak csupán. De ki tudja?
- Ez egy nehéz kérdés - tanulmányozom elmélyülten a vonásait. - Márcsak azért is, mert én rendkívül önző vagyok. Számomra az a jó, ami nekem jó, és ez a rosszra is pontosan igaz. - legalábbis eddig ez volt a jellemző. Természetesen megfigyeléseimnek hála körbe tudom írni mi “jó” és “rossz” az emberek általános normái szerint, de most minek fáradnék ezzel? - Viszont kíváncsi vagyok. Szerinted régebben jó voltál? Még mielőtt a Pokol Ura lettél volna? - Akkor még anyám sem élt, így nincsen olyan személy, akinek adhatnék a véleményére, rajta kívül. A többi pedig… - Ezekszerint nem te döntöttél úgy, hogy az lesz a Birodalmad - állapítom meg. - Nem ismerlek még eléggé ahhoz, hogy meg tudjam mondani, milyen vagy. Csak egy első benyomásom van rólad, és az alapján… - Mi a helyes szó ide? Jól kell fogalmaznom… - szimpatikus vagy a számomra - hát… na ennél ékesszólóbb is lehettem volna, de már mindegy. A lényeg végülis benne van, remélem elnézi nekem.
- Nem, nem igazán - bár azért káromkodást vártam azt hiszem. - Inkább lenézésre, felsőbbségességre. Elvégre minden démont te alkottál, mégha azok később újakat is hívtak életre. Uralkodsz felettük. Lehetnél egy elnyomó is például - aki nem hagyja, hogy a démonok kedvükre cselekedjenek. Persze ahhoz már túlságosan sokan vannak a teremtményei, hogy az összesen rajta tartsa a szemét. - Ilyenfokú udvariasságra és előzékenységre egészen biztosan nem. Főleg egy olyan egyszerű démon esetében, mint amilyen én vagyok - Merthát valljuk be, nem lenne muszáj jófejnek lennie velem, főleg ha elhiszi, hogy démon vagyok. Csak egy vagyok a sokból.
Mióta nekiálltam kapcsolatokat építeni, azóta egyre kevésbé furcsa nekem, hogy valakihez igazítom a lépteimet.
Vidáman figyelem, ahogy Lucifer a kutyáimmal ismerkedik. - Egy sintértelepről szereztem be őket, rémes állapotban voltak - ugyan messze nem én vagyok a legjobb gazda, de kapnak enni, figyelek rájuk, és néha-néha még a simogatásukhoz is egészen kedvet kapok.
- Mindössze pár hete - felelem. Sokáig kerestem az ideális “lakhelyet”, szóval ez eléggé a szívemhez nőtt. Talán harcolnék is érte, ha nem túl erős az ellenfelem. Persze nincs tényleges értéke a szememben, de kellően sokat dolgoztam vele, hogy valamilyen módon mégis értékessé váljon.
Azért magamban fellélegzem, hogy a lépcső nem adta meg magát, macerás lett volna kitalálni, mit alkossak a helyére. Bár magamat ismerve inkább a mágiámmal közlekedtem volna. Körbe tudja járni az asztalféleséget, nem akartam szorosan a falhoz tolni, inkább a helyiség közepe felé található. Türelmesen kivárom a vizsgálódását, most aztán tényleg sehová sem sietek.
- Igen, elolvastam - márcsak azért is, mert nem emlékszem minden, általam iratott tekercs tartalmára, ráadásul a megfelelő kiválasztása is nagy odafigyelést igényelt. Semmi olyasmi nem lehetett benne, ami ránk nézve kellemetlen információ. - Még ott, ahol találtam - fűzöm hozzá. - Aztán beletettem abba a ládába, hogy ne sérüljön - mutatok rá a fal mellett rostokoló fa dobozra. Az is megbűvölt, ugyanis tartottam tőle, hogy vizes lehet az utazás közben a “kincs”. Ha kéri, odaviszem neki a ládát. - Megbűvöltem egy kisebb hajót, áthajóztam a Földközi-tengeren, aztán pedig az Atlanti-óceánon, a Kanári-áramlás, meg valami Egyenlítői-áramlás mentén - szerencsére még San Franciscoban találtam egy Földrajzzal foglalkozó könyvet, így tisztában vagyok a nevekkel. De még mindig hihetetlennek tartom, hogy az emberek mindent elneveznek! Igazából dióhéjban ennyi a történet, ami természetesen meg se történt. Nos ami azt illeti, próbálkoztam hajóbűvöléssel is, és az eredmények tűrhetőek voltak, de nem kísérleteztem azzal, vajon tényleg megtehető-e az út.
- Ó, és a gyertyák! - állok neki kotorászni egy dobozban, majd előhalászok néhányat, és óvatosan felsorakoztatom az asztalon őket. - Rendben van - nem tudtam, hogy várja-e a beleegyezésem, de inkább rábólintottam a dologra, azért. Mondjuk meglepő volt, hogy nem biztos, hogy vissza tudja teljesen állítani az eredeti pompájába. Bár lehet ez elég bonyolult.
Magunkhoz reptetek két széket, majd hellyel kínálom az egyiken, én pedig a másikra huppanok. Ha igényli, akkor meggyújtom neki a gyertyát, bár bizonyára az öngyújtóját fogja felhasználni erre is. Ha nekiáll olvasni, vagy csak egyszerűen megnézni, érdeklődve figyelem az arcvonásait.
A tekercsből megtudhatja, hogy sem a Pokolhoz, sem a Mennyhez nincs közünk, a Földön születtünk, s éltünk mindig is. Andarielről rengeteg említés akad, szerepel benne, hogyan ejtette át őt, de kicsit homályosan van megfogalmazva, mivel erről én is csak anyám történeteiből értesültem. Szóba kerül az Éden-almája is, aminek hála anyám értesült az ősleviatánról, s a jóslat is, hogy az utolsót közülünk maga Isten fogja megölni. Nyolcan vagyunk, ez nyilvánvaló, de szerencsére senki se lett megnevezve benne közülünk. Nem emlékszem már pontosan, mi lehetett ennek az oka, talán valami akkori mániám lehetett, vagy… lehetséges, hogy az írnokom kiröhögte a nevemet. Ehh, azt hiszem ez volt a hunyó. Mindenestre, ha valahol fontos volt, hogy ki tette, akkor sorszámmal van jelölve: pl. az “Első” vagy az “Ötödik”. Részletesen le van írva, hogyan téptük ki Andariel szívét, majd pedig lakmároztuk be, s még ezen kívül néhány tettünk, amit érdekesebbnek véltem anno. Nagyjából Krisztus előtt 195-ig vannak történetek, bár pontos dátumozás nincs, egyébként se a ma használatos lenne. A megfogalmazásból érződik, hogy a könyv szerzője egyáltalán nem kedvelte Andarielt, valamint, hogy a sorok írója a “Hetedik”.
reveal your secrets

Lucifer


Nieven "lakhelye" Ceba1b86c14c8a0495d50c0f88d90368
☩ Történetem :
☩ Reagok :
45
☩ Play by :
Tom Ellish
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Jún. 05, 2020 4:30 pm
Következő oldal


I am the Devil
I am the BOSS... I am the MASTER of hell  
TO: @Nieven

Elszoktam attól, hogy érdemleges beszélgetéseket folytassak a démonaimmal, ám Nieven, szinte meghozta a kedvemet arra, hogy eszmecseréket folytassak velük.
Mostanság általában büntetnem kell a szemtelen démonsereget, és az a probléma, hogy azzal sem megyek sokra. Azt hiszik, hogy végtelen a türelmem, arról nem beszélve, hogy azért, mert a földön vagyunk bármit megtehetnek. Balga egy népség, nem fogják fel, hogy én bárhol megtalálom őket, ha már megunom a kisded játékaikat. Az az egyetlen dolog ami visszatart attól, hogy minden démont aki az idegszálaimat tépázza, ne öljem meg, egyedül annyi, hogy egy plusz katona veszne kárba.
Nem tudjuk, hogy milyen erőkkel állunk szemben mind Amara, mind pedig a leviatánok szerepében, ködösek az emlékeim, így azzal sem vagyok tisztában, hogy mire kellene számítani. Annyit tudok csupán, hogy amikor Amarát a többi arkkal és a jó édes apánkkal bezártuk, az összes erőnkre szükség volt... most azonban még itt vannak a leviatánok is, arról nem beszélve, hogy Isten kegyeskedett szabadságra menni.
- Isten mindig is azt akarta, hogy az ő lényei jobbak legyenek mint mi arkok... de azzal nem számolt, hogy érzelmeket is adott nekik, amik nem csak a jóságot tükrözik. Haraggal és dühvel teli lények, irigység, képmutatás, ez mind mind ott lakozik minden egyes lényében. - Végig nézek Nieven törékeny alakján, nagy kerek kíváncsi tekintetén. A mondatai, a kérdései mind arról árulkodik, hogy logikus a gondolkodás módja, ilyennek akartam a démonokat, de olybá tűnik, hogy ugyan azt a hibát vétettem mint az apám. Azt akartam, hogy ravaszak, állhatatosak, és ésszerűek legyen, meg persze aljasak, és lehet, hogy ez volt a hiba. Túlnőtt bennük az aljasság, és szépen lassan átváltozik irigységgé, szemtelenséggé, és az ezekhez hasonló tulajdonságokká.
Oldalra billentem a fejem, ahogy az emberek nagyszerűségéről beszél... különös, nem mindennapi, az, hogy egy démon ilyen gondolatokkal éljen az emberi lényekről. Hm, ez különös.
-Érdekes a gondolatmeneted, de úgy vélem, hogy téves. Nézz magadra, démon vagy, még is nagyszerűnek tartod az embereket, szerinted ez nem abszurd? Itt vagyok én Lucifer a pokol ura, a démonok teremtője és vezetője. Tán eredendően jó vagyok, csak azért mert ark vagyok? Akkor hogy lehetek a pokol ura? Mindenki gonosznak és rossznak tart, csak azért mert én vagyok Lucifer, hozzám kötik a poklot, pedig nem én voltam a megalkotója, én magam is csak oda lettem száműzve, akkor milyen is vagyok én? - Temérdek ehhez hasonló kérdéssorozattal tudnám még elárasztani Nievent, de ezek mind relatív kérdések, hiszen nincs rájuk válasz, nincs rá őszinte igaz válasz, csak teóriák mindenkinek más és más.
Válasza mosolyra késztet. -Bűnbak? - Haloványan elnevetem magam. - Ez igaz.
Előttem sétál, amikor végre megfogalmazom a válaszomat.
- Mit jelent az, hogy megválogatni? Mire számítottál, mikor betértél hozzám? Káromkodásra, esztelen viták szítására? Az nem az én viselkedési formám, inkább meghagyom a testvéreimnek. - Követem őt ki az utcára, s egymás mellett sétálva indulunk el, a végcélunk irányába, mely még nem tudom, hogy merre van.
Olyan emberi most ez a viselkedés, sétálok kint az utcán, normális körülmények között, egy valóban kedélyes beszélgetés közben. Abszurd.
Az út a házig kellemesen telik, amolyan semmit mondó szóváltások, könnyed beszélgetések, már már émelyítően emberi, nem vagyok ehhez hozzászokva, de amikor már sok lenne, megérkezünk.
Belépünk a kapun és ebek jönnek a közelünkbe, hozzám lépnek, feléjük nyújtom bal kézfejem, megszaglásznak. Hm, olyanok mint a pokolbéliek, csak kevésbé acsarkodnak. Végig simítom az egyik fején az ujjbegyeimet, Nieven közben ügyködik, földrengést okoz, mire a kutyák arrébb mennek, mintha nem tudnák mire vélni, megijednek, de még sem iszkolnak el.
- Hűséges jószágok.
Azt ajtóban állva nézek körbe a házban. - Régóta használod az épületet?- A vendégszeretetére csak intek egyet, nekem is csak azért van annyi mindenem, mert begyűjtettem, ha már itt kell tanyáznunk némi élvezet is legyen benne. - Én is csak az íze miatt veszem magamhoz, nem azért, mert szükségem van rá. - A lépcsőnél óva int, így körültekintően lépek. A cipőm talpa alatt megreccsennek a lépcső lapjai, de úgy tűnik, hogy kibírja a súlyom.
Lent a pincében a tipikus doh szaga üdvözöl, por, pára, és hideg keveréke. A tekercshez lépek, felé hajolok, még nem nyúlok hozzá, csak megfigyelem. Körbejárom, ha nem akadályoz meg benne semmi. Oldalra billentett fejjel nézem, régi, látszik rajta, valóban távoli időben készült.
- Eszem ágában sincs ki vinni innen egyenlőre. Jobb, ebben a környezetben, nehogy bármi kár érje, viszont valami fény valóban jól jönne, de csak halovány. - Így széttekerés nélkül is látszik, hogy valami írás van rajta, de nem tudom elolvasni.-Érdekelne az egész történet, hogy miként hoztad ide, illetve, hogy elolvastad?
Megvárom válaszát, és gondolataimba merülök, hogy miként is kellene kivitelezni a helyrehozást.
- Ha képes is vagyok helyrehozni, lehet, hogy nem teljesen olyan lesz, mint a régi, lehetnek majd benne hiányosságok, akár nagyobb kár is érheti. Lehet, hogy előtte át kellene olvasni, ez is kockázatos, de lehet, hogy jobb döntés. - Felnézek Nievenre, nem a tanácsát, vagy a beleegyezését várom, mindössze hangosan gondolkodtam.
reveal your secrets

Nieven


Nieven "lakhelye" Pikkelyke2
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
208
☩ Rang :
7. leviatán
☩ Play by :
India Eisley
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Május 30, 2020 5:05 am
Következő oldal


Tekercsek és titkok
───────────── ────────────
Lehetséges, hogy szemtelenebben kellene viselkednem vele, hiszen egy démontól ez a megszokottabb, mégis… bennem azért általában működik a normális életösztön - már amikor persze nem magam kocogok be a Pokol Urának ajtaján -, s mint olyan nem szeretném magamra haragítani. Az biztosan semmi pozitívat nem hozna magával. Inkább azt szeretném, ha úgy gondolna rám, mint egy hű szövetségesre, valami közepesen ugráltatható csatlósra, akinek hasznát lehet venni, de nem lát benne fenyegetést. Persze ha lehet hinni a pletykáknak, akkor nem is kell komolyabban tartania a démonjaitól, de ki tudja mennyi igaz ezekből a mende-mondákból.
Igazából a beszélgetés egésze alatt vissza-vissza tértek a gondolataim ahhoz, hogy vajon hiteles lehet-e az alakításom. Mivel nem ismerjük egymást, egyébként is botorság lenne szemtelenkednem vele, hiszen nem a türelmének határait kívánom feszegetni. Talán a viselkedésemre elég magyarázatot ad az emberi előszármazás. Persze az is könnyedén megeshet, hogy igazából pontosan tudja ki, vagy mi ül vele szemben, hogy már réges régen rájött a turpisságra, belátott az álcám mögé. Talán csak játszik velem, s arra vár, hogy leessen, rég belesétáltam a csapdájába. Kibírom, hogy ne borzongjak meg erre a gondolatra, pedig testem szinte vágyakozik utána.
- Ez érdekes, különleges ember lehetett! - biccentek. Számtalan kérdésem lenne ehhez a történethez, mégis, ha mindet feltenném, hát biztosan lelepleződnék. Valahol sajnáltam, hogy nem árulhatom el neki, mi vagyok, pedig az is biztosan egy, talán még a mostaninál is érdekfeszítőbb beszélgetést eredményezett volna.
- És miért vagy benne biztos, hogy olyannak akarta megteremteni őket, amilyen az az ember volt, akitől az öngyújtód kaptad? - teszem fel óvatosan a kérdést. - Számomra az emberek nagyszerűsége mindig is inkább a szabad akaratukból adódott. Szabadon dönthetnek arról, mit és hogyan tegyenek, számukra létezik átjárás a jó és a rossz között. Még mi, démonok eredendően rossznak teremtettünk, addig az angyalok eredendően jók, legalábbis számtalan évezreden keresztül így gondolhatták az emberek - az már más kérdés, hogy most mi a helyzet. Biztosra veszem, hogy Gabriel is világosan meg tudná indokolni a tetteit, de egyáltalán nem biztos, hogy Isten nem fosztaná meg a szárnyaitól ezért. Természetesen az ő állítása ugyanolyan helyes lehet, mint az egyém, vagy akár ugyanolyan helytelen. Nem véletlenül mondják, hogy Isten útjai kifürkészhetetlenek.
Na persze ez messze nem jelenti azt, hogy kedvelném azt a felfuvalkodott hólyagot, aki hétszáz év rabságra ítélt, mind engem, mind a testvéreimet.
- Nos az embereknek mindig kell bűnbak - csak nagyon kevesen képesek feldolgozni, hogy van amiről ők tehetnek. Igaz, ezzel nincsenek egyedül, vannak érzéseink, vagy nincsenek, a természetfelettiek is előszeretettel kenik másra a hibáikat. Ebben nem különböznek egymástól a fajok. Azt hiszem értem a magyarázatának lényegét, bár ez maga után vonja a következő kérdést is. Ha nem ő volt az, aki megkísértette Ádámot és Évát, hogy egyenek az almából, akkor ki tette?
Érdekes kérdés, hogy én vajon miért nem emlékszem rá. Mi történhetett? Igaz az én emlékeimet nem törölte Isten, de ígyis vannak vakfoltok, amelyekről csak sejtésem van, mit is takarhat. De a Luciferrel való találkozóm bőven anyám halála után esett meg, így nincs minek magyaráznia a könnyedén felidézhető emlékek hiányát. De felejtés is könnyedén állhat az egész hátterében, elvégre 4500+ év történéseit még a legjobb elme sem képes tökéletesen elraktározni.
Zavartan fogadom el a felém nyújtott segítő kezet. Miért ilyen udvarias? Még Mammon előtt, hogy találkoztam, és szóba elegyedtem volna démonokkal, Luciferről is megvolt a magam, lesújtó véleménye, amelynek nagy részét anyámra alapoztam. Elvégre Lucifer teremtette, s mindig úgy gondoltam, ő tehet róla, hogy olyan lett amilyen, részben őt okoltam a szenvedéseimért. Nem gondolom úgy, hogy a “nagyapám” lenne, számomra a család fogalma kimerül a testvéreimben, meg esetleg az apámban. Anyám… na igen, őt ne említsük inkább, a gyűlölet elborítja az elmémet, ha rágondolok. Szóval, anyám után a Pokol Urát is gondosan beskatulyáztam. Aztán  a ládában Mammon teljesen felforgatta a démonokról alkotott elképzeléseimet. Aztán pedig… az elmúlt két évben rádöbbenhettem, hogy nincs két egyforma démon. Eme felismeréssel pedig az Ördög iránt is feléledt a kíváncsiságom. Az eddigiek alapján pozitívat csalódtam, s nem hiszem, hogy ezen komolyan változtatni tudna.
- Mindig ilyen alaposan megválogatod a szavaidat? - kérdezem kíváncsian, miközben elfogadom intését, s előtte indulok meg a helyiségből kifelé. Azért az utcán már inkább mellette sétálnék, ha nincs ellene kifogása. Nagyjából negyven perc sétára vagyunk a háztól, amit “otthonomnak” mondhatok. A séta ideje alatt szívesen beszélgetek vele, de ha úgy érzékelem, hogy a csöndet jobban értékelné, akkor nem jártatom a csőrömet.
Belépve a ház kapuján intek a kutyáknak, akik kíváncsian szaglásszák az új jövevényt. Sima, egyszerű ebek, lévén, hogy a pokoli bestiákat csak érzem, látni nem látom, eképpen igen nehéz lenne betanítani őket. - Várj egy percet - guggolok le, kezemet pedig a földre helyezem. Apró földrengést idézve roncsolom meg az a két angyalt fogságba ejtő rúnát, ami láthatatlanul húzódik meg a ház felé vezető kövek alatt. Természetesen démoniból is akad kettő, de azt fölösleges lenne hatástalanítanom. Direkt úgy rajzoltam fel, hogy a kis sziklák alatt csak az találhassa meg őket, aki kereső szándékkal mozgatja el a járólaphoz hasonlatos köveket.
Bevezetem a házhoz, s a bejárati ajtót átlépve rögtön a pincelejáróhoz vezetem. - Óvatosan a lépcsőn, nem egy mai darab - az én súlyomat még elbírja, remélem a nálam megtermettebb férfiét is, de azért nem árt az óvatosság. A lakásban egyébként láthatja, hogy nem nagyon vagyok házias, bár a porcicákat mindig kiparancsolom, s törött ablaküvegek sincsenek a földön, mégis használatlannak és lepusztultnak tűnik a földszint. - Sajnálom, de én nem tudok olyan jó vendéglátód lenni, mint amilyen te voltál, ugyanis ritkán veszek magamhoz emberi táplálékot és folyadékot -bár a pincében akad pár üveg bor, azonban a minőségéről fogalmam sincsen. Miután mindketten megugrottuk a lépcső jelentette akadályt, már ő is láthatja, a helyiség közepén álló asztalon a pergamentekercs két henger alakú fára van feltekerve, elmenetelem előtt feltekertem a végét, így most az elején van kevesebb “lap”. Egyébként a pince meg van bűvölve egy kicsit, az asztal pedig nagyon, hogy a tekercs a létező legideálisabb körülmények közt lehessen. - Parancsolj - intek a feltekert pergamenre, hogy nyugodtan vegye el, ha szeretné. - Tudok adni gyertyát, de fel is mehetünk, ahogy neked kényelmesebb - itt lent is akad pár szék, fent pedig a kanapé még tűrhető állapotban van, a teraszon akad egy szinte újnak tűnő hintaszék ha természetes fény mellett kívánja elolvasni a… művet.
reveal your secrets

Nieven


Nieven "lakhelye" Pikkelyke2
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
208
☩ Rang :
7. leviatán
☩ Play by :
India Eisley
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Május 28, 2020 2:21 am
Következő oldal


***


A hatalmas kert közepén emeletes, nem éppen kis méretekkel rendelkező ház áll. Alsó szintjének majdnem minden ablaka betört, s eme károk nem is lettek kijavítva. A vakolat málik, de a tartógerendák meg vannak bűvölve, így nem fog könnyen összedőlni. A felső szintet zárható csapóajtó választja el az alsótól bár annak lakatát nem lenne nehéz átvágni bármi erre alkalmas célszerszámmal. A felső szint rendezett, egészen jó állapotú, s bár a leviatán lakó nem tölt itt sok időt, teljesen alkalmas állandó itt tartózkodásra is. A házhoz pince tartozik, amely bentről és kintről is megközelíthető lenne, de a külső lépcső fája teljesen elkorhadt, életveszélyes lenne rálépni.
A kert gyepjét nagyrészt kiégett fű borítja, amelyek egyhangúságát egyre több helyen gaz töri meg. Szabálytalanul, szinte összedobálva vízgyűjtésre alkalmas edények, hordók vannak kipakolva a haldokló gyepre. A ház mögött, félig annak takarásában ponyvákkal elfedett medence található. Elsőre és minden bizonnyal másodjára is nagyon furcsa látványt nyújt, de vízlepergetős anyag megbűvölt, így teljesen jól szolgálja feladatát, ami nem más, mint a medence egészének, s környékéne elrejtése a kíváncsi tekintetet elől, hogy vízjárásra alkalmas legyen. A medence körülbelül két méter mély, töredezett a csempe, amivel borítva van, de némi mágia után sehol sem szivárog. Vize mindig tiszta, hála a szorgos gazdájának.
A kerítés mellett elvadult bozót gátolja a bepillantó tekinteteket. Az udvart magát, de még a házat is itt ott angyal és démocsapdák borítják. Ha ember akarna látogatást tenni, nos úgy négy megtermett keverékeb fogadja. A kerítés egyértelmű éke egy kizsigerelt, kitépett szívű hulla, akinek szájából mérgezett hús áll ki.
Ajánlott tartalom
reveal your secrets



Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma

Nincs


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 17 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 17 vendég :: 2 Bots

• Fajaink száma •
Arkangyal
1/1
Leviatán
7/3
Angyal
2
Démon
6
Bukott Angyal
3
Ember
4
Félvér
1
Harcos Angyal
5
Vadász
5
Nephilim
2