Welcome to hell or heaven frpg
- Staff és tagok által keresett karakterek -

 
• Just a crazy little dream - Athlan & Cara •
reveal your secrets

Cara Pierce


Just a crazy little dream - Athlan & Cara - Page 2 Tumblr_mb699in2Yw1r2368yo1_500
☩ Történetem :
☩ Reagok :
262
☩ Rang :
nincs
☩ Play by :
Olivia Wilde
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Aug. 22, 2020 3:19 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Just in my dreams

Nem gondoltam volna, hogy végül majd az kell kijelentenem egyszer, hogy igencsak szórakoztató ennek a démonnak a társaságában lenni, de mégis csak illő lett volna ezt a bizonyos álláspontot kifejteni. Amikor megérkezett haraggal teli gyűlöletet éreztem, de egyre gyakrabban bukott ki belőlem az őszinte nevetés. Így történt ez akkor is, amikor arról beszéltünk, hogy mennyire aranyos is vagyok. Hangosan felröhögtem, miután vissza kérdezett, hogy komolyan gondoltam-e. Eddig bírtam póker arccal, éppen ezért nem is válaszoltam már neki. Mindketten tudtuk, hogy a kutyaszartól a kiskutyáig terjedő cukiság skálán, én inkább az állati végtermékhez állok közelebb. Aztán előkerült a rossz akaróim listája, és egy pillanatra ugyan elszomorodtam a számok láttán, de igazából nem érdekelt különösebben. Jobb vagyok náluk, pusztán ennyi a probléma. Meg szerényebb is ugyebár. Aztán hirtelen meg is jelentek azok a bizonyos személyek mögöttem, és csak egy apró sikkantás hagyta el az ajkaimat, de komolyan. Tehát nem tettem próbára a záróizmaimat egyáltalán. Azért egy ici-picit megnyugodtam, hogy a démon elhessegette őket, de tényleg csak azért, mert már voltunk itt elegen.
– Azért nincsenek olyan sokan, és van, akiről csak feltételezem, hogy nem kedvel. Ő ott viszont biztos, hogy minimum nádpálcával fenekelne el.   – felmutattam az égre, az egyik névre, de nem volt túl sok idő, hogy tovább tanakodjak, mert hamarosan egy ütést éreztem a seggemen. Hátra néztem, és ott is állt az a bizonyos személy nádpálcával a kezében. Már épp újra megakart ütni, amikor gyorsan azt ’kívántam’, hogy szarjon egy sünt. Azonnal összegörnyedt a fájdalomtól és kihullott a pálca a kezéből. Sajnálnom kellett volna, de ez csak egy álom, így az igazi személynek nem esett semmi baja. Az, hogy az én arcomra egy kaján vigyor ült ki, csak részletkérdés. Nem adatott meg túl sok idő kiélvezni a pillanatot, mert hamarosan kénytelenek voltunk menekülni. Muszáj voltam átvenni a ’vezető’ szerepet, mert nyilvánvalóan egy démonnak nem olyan erősek a túlélő ösztönei, mint egy embernek. Természetesen ez nem igazán tetszett neki, de végül csak egy vállrántással reagáltam, nekem mindegy alapon. Ha nem akarja elfogadni, hogy most én diktálok, az nem az én bajom. Én tudom, hogy mi a valódi helyzet, és ez elég. Higgye csak azt, hogy nála van a gyeplő. Az útirányt úgyis én mondom meg. Igazából én elég büszke voltam magamra, hogy előálltam a menekülő tervvel, de tényleg nem vettem figyelembe, hogy neki akadhatnak nehézségei a farúddal.
– Hát akkor bocsi. – azért viszonylag ironikusnak éreztem, amikor éppen egy démon fejtette ki, hogy lehetnék egy picit empatikusabb. Ha fizetnek érte, akkor igazi tündérkeresztanya tudok lenni, de profit híján… nehogy már másra pazaroljam a csekély mennyiségű empátiámat, saját magamra is kell valamennyit költeni belőle. Mindenesetre azt megfogadtam, hogy majd kap tőlem fagyasztott borsót, meg minden lószart, amire szüksége van. A zuhanást viszont nem terveztem bele a dologba, így kénytelen voltam átmenni szuper hős módba. Ez még az empátiánál is rosszabbul áll nekem, de a szükség törvényt bont. Nem akartam, hogy meghaljon. Csak később meg ne bánjam, hogy ’kedves’ voltam. Sikerült végül tompítani a zuhanást, nem épp ideális módon, de mindketten túl éltük. Kaptam érte hálát, mikor felébredt? Hát persze, hogy nem.
– A csomagod törését sajnálom, de legalább túléltük. – nem igazából nem sajnáltam. Nehogy már ne viseljen el egy kis ’kellemetlenséget’. Már épp szóvá is akartam tenni, hogy most már szedje össze magát, és ne nyavajogjon, amikor újabb fájdalomra panaszkodott, és meg is jelent egy orvos csapat a színen. Először csak tátott szájjal bámultam, hogy ez megint mi a bánat, de a démon apaságra vonatkozó mondata rávilágított, hogy itt most tényleg éles a helyzet. Azonban adott a kérdés. Mégis mit kell csinálni, ha egy hímnemű démonnál beindul a szülés?
– Oh, bassz ki. – hát nem ezt, de legalább jól esett. Szegény elég kétségbeesettnek tűnt. Jobb ötlet híján megfogtam az egyik kezét egy pár pillanatra. Nem akartam túl sokáig, mert a végén még a fájdalom következtében összeroppantja.
– Lehet, hogy tényleg kikéne nyomnod, mielőtt szétfeszíti ott belül a dolgokat. – abba már nem akartam belemenni, hogy ezt pontosan melyik testnyílásán keresztül kéne megtennie. Na jó, figyelem elterelés kell. Gondolom piszkosul fájt neki.
– Gondolj valami kellemesre… – mégis mi lehet egy démon kedvére való élmény? Játszadozó pokolkutya kölykök? Kár, hogy még sohasem láttam baba pokol kutyit. Mindegy is, abból kell dolgozni, amink van, így koncentráltam, egy apró szőr nélküli lángoló kiskutyára. Sajnos nem voltam elég alapos, mert hiába volt kopasz a blöki, vinnyogva emésztették a lángok még így is. Jó egy percbe is beletelt, mire szegény kutyus végleg átkelt a szivárványhídon. Másik élmény kell, viszont, ha nem tudom ő minek örülne, akkor legyen valami olyan, ami az én kedvemre való. Elképzeltem egy szép vitorlás hajót, ahogy hánykolódik a tengeren, és delfinek ugrálnak körülötte. Azonnal meg is jelent az általam megalkotott vízió, és mindannyian a hajóra kerültünk. Pont mellettem megjelent egy zacskó fagyasztott borsó is. Felkaptam és oda toltam a démonnak.
– Addig ezt nyomd rá arra…, amire szükséges. – miután kurva empatikusan lerendeztem a démont, a szülész csapat felé fordultam.
– Adjatok már neki valami fájdalomcsillapítót, vagy csináljatok már valamit. Nem kaptok prémiumot, ha megröffen. – fenyegetően felemeltem a kezemet és jelentőség teljesen az orvosra mutattam. Eközben a szél kellemesen fújt, és a tenger illata csapta meg az orromat. Már mondhatni kezdtem élvezni is kicsit a helyzetet, amikor a hajó megbillent, és hatalmas reccsenést is hallottam. Felpattantam, és odarohantam a hajó széléhez, ahol egy hatalmas hátuszonyt pillantottam meg. Erősen hajazott a dolog egy cápa uszonyára. újabb reccsenés volt hallható, majd a hajó oldalának egy darabja eltűnt.
– Oké srácok, pörögjünk fel, mert itt kezd harci helyzet lenni… – áh nem volt magasabb a hangom egy oktávval a pániktól. Minden rendben van. Elvégre csak egy férfi szül egy hajón. A cápa biztosan csak kötelező tartozék…
reveal your secrets

Athlan


☩ Reagok :
404
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Aug. 09, 2020 7:09 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Cara & Athlan

"S ha élet ez álom: miért oly zsibbatag?
Kimerült, kifáradt, egykedvű, sivatag?"
- Aranyos? Már hogy te? - egyik szemöldököm egyből a magasba kúszik nagyképűen, s inkább nem fejtem ki a véleményem, helyette meghagyom magam abban az idióta ábrándban, hogy ezt még ő maga sem gondolta komolyan. Bár az én szótáramban e szó eleve nem létezik, egy olyan kurva lény nem született még erre a retkes világra, amit e jelzővel tudtam volna illetni.
- Jöhetnek azok a nevek, elvégre egy ilyen elbaszott húzást nem fogok szó nélkül hagyni. Revans szag terjeng a levegőben... - s ahogy ezt kimondom, zöldellő füstként jelenik meg a szó betűkben kiírva, mely beáramlik az orromba, én meg majd belefulladok, s idegesen hessegetem el a gőzt. Nem pont így gondoltam... Sem úgy, hogy a fejünk felett jelenik meg Cara elbaszott listája, melynek láttán csak tanácstalanul megvakarom a fejem.
- Hogy teljesen őszinte legyek, eléggé jó az álcád. Már úgy értem, hogy ha rád néz az ember, nem éppen egy olyan romlott belsejű nőt lát, aki mögött ennyi ellenség áll tátott szájjal. - s ahogy ezt kimondom, hirtelen mögötte teremnek ezek az alakok, természetesen tátott szájjal. Én meg idegesen vetem magam közéjük, s csapok szét a testek között, amik szertefoszlanak.
- Elég már baszdmeg!!! - kezdem rohadtul unni, hogy az egész fostenger, ami kijön a számon, lassan alakot ölt. Ingerülten tűröm el a hajam a fejem tetejére, s egy haragos sóhajjal elhessegetem a mérgem, melynek nincs is ideje kibontakozni egyáltalán, hiszen az események olyan gyorsan követik egymást, hogy csak ide-oda kapkodom a fejemet.
- A férfiak itt senkit sem érdekelnek. Nyilvánosan is dughatnék halott kölyköket, az sem érdekelné őket, te viszont ha rosszul nézel valakire, már felkúrnak a máglyára. Ilyen ez. - hadarom, s tárom szét beletörődve a kezeim. Következő szavaira azonban egyből megrázom a fejem.
- Na meg a faszokat! Kurvára nem vagy te itt főnök! - akkor sem, ha az ő fejében vagyunk... Akkor sem, ha ő irányít itt elég sok mindent... Meg hogy bízni? Ezeket az átkozott szavakat komolyan nekem intézte?! Oké, hogy robogunk közben felfelé egy vasvillán, de bassza meg a kecske, ezek után nem lepődnék meg, hogy még ha akarnám se lehetne fattyam, s csak egy kibaszott szivarozgató keresztapa lennék egy hányásszagú bajusszal.
- Pedig egy kis empátia most jól esne... - nyögöm elvékonyodó hangon, hiszen a lábam köze szerintem már a torkomig csúszott. Hiába, még egy nyomorult démonnak sem épp kellemes érzés, ha egy a farkánál keményebb dolog nyomorgatja.
- De akkor borsóra gondolj, az jobban szét tud terülni. - felelem neki a seprű szúrós szálai közül, de a könnyed csevej nem tart sokáig, hiszen nem éppen olyan dologtól kezdek el fuldokolni, amitől épp jól esne... Ez a mozgó szar pedig egyre beljebb furakszik, s mikor elsötétül minden, akkor már zuhanni kezdek lefelé. Az utolsó reményemmel még arra gondolok, hogy bár szétloccsannék egy kövön, s ha meghalok, az talán mégsem halál, hanem a kijutás... Ám nincs ilyen szerencsém. Nem tudom pontosan, mennyi idő telhetett el, de mikor kinyitom a szemem, valami fura puha anyag terül el rajtam, ami úgy meggörbíti a gerincem, hogy kis híján belehalok a magzatpózba. Leginkább az egyre növekedő pattogás ébreszt fel végleg, s felnyögve pillantok Cara felé, aki egy szörnyen fura ruházatban közelít felém. Super Főnök? Komolyan?!
- Nem, nem vagyok jól. Széttörted a tökömet, és lenyeltem valami szart. - ahogy pedig ezt kimondom, nagyot mordul a hasam, s olyan görcsbe rándul, mintha szülési fájdalmaim lennének. - Mindjárt megszülök, baszki! - nem, ezt csak úgy mondtam. Nem, kurvára nem gondoltam komolyan. Mégis hirtelen megjelenik a lábaimnál egy maszkos orvos, aki egy mozdulattal szétfeszíti őket, míg mellettem két másik nővérke, akik erősen biztatnak arra, hogy nyomjak... Mi a fasz van???!!! Egyetlen mondatot tudok csupán Cara felé intézni, de az őszintén, a szívem legmélyéről jön.
- Nem állok még készen az apaságra...  
reveal your secrets

Cara Pierce


Just a crazy little dream - Athlan & Cara - Page 2 Tumblr_mb699in2Yw1r2368yo1_500
☩ Történetem :
☩ Reagok :
262
☩ Rang :
nincs
☩ Play by :
Olivia Wilde
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Júl. 29, 2020 8:05 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Just in my dreams

– Hát, ami azt illeti sajnos akadnak páran, akik nem igazán kedvelnek. Nem tudom miért, én tök aranyos vagyok.   – próbáltam mindezt szenvtelen arccal kimondani, de amikor ennyire nagyot hazudok, akkor minimum a számszéle megszokott egy picit rándulni. Na jó, talán érdemes lenne inkább komolyan kifejtenem ezt a témát, mert előbb vagy utóbb megoldást kell találnunk erre az álom problémára. Eszembe sincs itt ragadni a démonnal se rövidebb, se hosszabb időre.
– Szóval igen sokan vannak, akik, ha nem is akarnak eltenni láb alól, de szívesen megfingatnának egy kicsit. Viszont nem hiszem, hogy bármelyikük is képes lenne ilyesmire, egyszerű halandók csupán. De felírhatom a neveket. – az elmém már azonnal dolgozni is kezdett, és mivel a tisztes névsor egy papírra nem fért volna el, az égen jelentek meg a nevek, minden betű egy-egy felhővel jelent meg. Hát mi tagadás tele lett a ’plafon’. Kicsit talán kétségbeejtő, hogy úgy sikerült ilyen népes rajongó táborra szert tennem, hogy szánt szándékkal sohasem ártottam senkinek, és nem is gázoltam át senkin életem során, maximum, ha az életem múlt rajta. Na, most akkor el lehet képzelni, hogy mi lenne akkor, ha nagyobb geci lennék annál, mint, ami most vagyok. A biztonság kedvéért, azért felmutattam az égre, hogy a démon is szemügyre vehesse a ’fekete listát’, ha esetleg még nem vette volna észre. Azonban én már nem foglalkoztam tovább ezzel a témával. Nem igazán érdekelt, ha valaki nem kedvelt meg túlzottan. Magamat szeretem, és ez a lényeg, mindenki más le van szarva. Mindig a pozitív dolgokra kell koncentrálni, ezért is érdemes kihasználni az olyan pillanatokat, amikor van egy kis okunk egy nevetésre. A hálóinges pasik pedig határozottan ebbe a kategóriába tartoznak.
– Hát mi tagadás, ez a ruci tényleg kiemeli a formás vádlijaidat. Mini ruciban is gondolkodhatnál. – azért próbáltam nem nagyon röhögni, és még csak véletlenül se adni gondolatban mini ruhát a démonra. Azt már minden bizonnyal nem bírta volna a rekeszizmom. A menekülés a nyúl hordától viszont segített abban, hogy ne kalandozzanak el a gondolataim.
– Megígérem, hogy a következő nyúlhordát majd felgyújtom a kedvedért. – de ugye nem lesz több, mert mostantól kizárom a bolyhosokat a tudatomból.  Nem túl egyszerű művelet nem gondolni valamire, de vetkőző férfiakra se szoktam a nap 24 órájában gondolni, ez pedig bizonyíték arra, hogy mégis lehetséges. Figyelemelterelés kérdése a dolog. Erre remek eszköz egy ránk támadó szekta, aminek éppen én vagyok a célpontja. Legalábbis addig, amíg a démon fel nem hívja magára is a figyelmet.
– Azért szerintem te is elég feltűnő jelenség vagy. – végig mutattam a saját arcomon, azon a helyen, ahol neki tetoválása van, jelezvén, hogy nem biztos, hogy csak az öltözetem a ludas. Egy pillanatra elmerengtem, hogy vajon van-e pillangós derék tetkója is, de már repültek is felénk a szerszámok, és nem volt idő több romantikus csevejre.
– Én bizony sehol nem fogok megmurdelni.  Ha te sem akarsz, akkor most meg kell bíznod bennem. Vedd úgy, hogy mostantól én vagyok a főnök. – hálóingemen a nyuszi minta helyén azonnal megjelent egy csupa nagy betűs „FŐNÖK” felirat. Mi tagadás így már sokkal kedvemre valóbb volt a szerelésem. Nem is haboztam tovább, és használva azt, ami megadatott vasvillára pattantam, hogy menekülőre foghassuk végre. Ahogy távolodtam a földtől még lenéztem a démonra, hogy neki sikerült-e összerakni a képet, és bár bizonytalan volt először, végül ő is vasvillára pattant és robogott felfelé. Azonban neki akadt némi gondja, amivel én nem számoltam.
– Bocs, de rögtönözni kellett és seprű nem volt kéznél. Ez van, ha az anatómia lecke kimarad és az empátia is kevés. – abban a percben a vasvilla már át is változott, és a démon már nem csak a nemesebbik részeit fájlalta, hanem az arcába is kapott valamit. Nem így terveztem, de most már mindegy. Saját csomag híján nehezen tudom átélni, hogy a férfiaknak milyen lehet egy fa rúddal a lábuk között repülni. Viszont, ahogy így a levegőben szárnyalva elnéztem, nem túl kellemes.
– Per pillanat az-az asszony vagyok, aki megmentette mindkettőnk életét, majd később gondolok neked valami jegesre. – hirtelen változott ismét a kép, a ruházata megint átalakult, meg valami mozgó lószar is elment a fejem mellett és egyenesen a démon szájában landolt. Már éppen szétakartam tárni a karom, hogy ehhez nekem semmi közöm, de ahelyett, hogy a démon a szokásos ellenvetésével élt volna a cselekedetem ellen, eltorzult arccal fulladozni kezdett. Éreztem, hogy ez így nem lesz jó, de csak akkor tudatosult bennem, hogy csinálni is kéne valamit, amikor elájult és a föld felé kezdett zuhanni. Erős volt a kísértés, hogy premier plánból nézzem végig, ahogy a teste a már rendkívül távol lévő földbe csattan. De tényleg piszok erős volt. Viszont én nem vagyok ilyen, főleg nem azokkal, akik még nem ártottak nekem komolyabban. Vettem egy mély sóhajt, majd előrehajoltam a vasvillámon és irányba állítva a föld felé indultam én is. Azt hiszem én leszek a kibaszott szuperhős most. A ruházatom azonnal meg is változott, és hálóinget egy feszülős kezeslábas váltotta fel, meg még egy köpeny is lobogott a hátam mögött. A főnök felirat el is tűnt, és a „Super Főnök” váltotta fel, alatta pedig egy szintén köpönyeges nyuszi képe virított. Azonban nem volt túl sok idő a bámészkodásra, mert a démon teste engedve a gravitációnak nagyon közelített a föld felé. Biztos, ami biztos alapon egy hatalmas felfújt ugróló várat is a földre képzeltem, de nem a szokásos méretet, hanem egy giga nagyot, ami még a magasból való zuhanás esetén is épségben megőrzi a testet. Nem lesz rá szükség mert elkapom ugye. Legalábbis az volt a terv. Szél sebesen süvítettem felé, és már majdnem mellette voltam, de nem tudtam, hogy kapjam el úgy, hogy jómagam ne essek le a vasvilláról. Ez a tanakodás pedig azt eredményezte, hogy végül a démon belecsapódott az ugrálóvárba, és ahogy enyhén vissza pattant az élettelennek tűnő teste, visszafelé engem is eltrafált, és letaszított a közlekedési eszközömről. Következésképpen mindketten az ugrólóvárba csapódtunk vissza. Nem is volt olyan rossz amúgy. Gondolatban hátba veregettem magam, hogy a biztonság kedvéért ezt is megteremtettem, és nem csak az elfogó képességemre alapoztunk. Az elég csúnya véget ért volna. Számára legalábbis. Megpróbáltam felállni, hogy oda mehessek a démonhoz és megnézhessem, hogy mi van vele, elvégre egy szuper hős lennék vagy mi a fos. De amikor egy piszok puha gumi valami minden mozdulatodra ellenszegül alattad, akkor nem igazán mennek az ilyen műveletek. Így végül félig pattogva inkább oda kúsztam a démonhoz.
– Bassza meg, jól vagy? – csak remélni tudtam, hogy ettől a zuhanás, visszapattanás, engem háttal eltalálás és megint zuhanás kombótól felébredt, mert lélegeztetést nem vállalok az tuti. Akkor már inkább ideképzelek egy nővérkét.
reveal your secrets

Athlan


☩ Reagok :
404
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Júl. 24, 2020 6:41 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Cara & Athlan

"S ha élet ez álom: miért oly zsibbatag?
Kimerült, kifáradt, egykedvű, sivatag?"
Miközben felveszem az okító énem, s elkezdek magyarázni, ami nekem mindig is rettentően jól ment, egyből az fut végig rajtam, hogy egyrészt mi a faszt művelek ezzel a táblával, másrészt pedig hogy miért nem lehet minden tanítvány olyan nyugodt és figyelmes, mint Cara? Mikor Anzuba próbáltam Atyám nyomására beleverni némi tudást és ismeretet, akkor vele már az első percek nehezek és elviselhetetlenek voltak. Még jó, hogy ilyen dolgokra egy kibaszott álombörtönen jövök rá, mert mikor máskor?
- Nem akarja esetleg valaki a veszted? Már nem szórakozásból, hanem mondjuk valaki kárára ütöttél nyélbe egy fasza üzletet, az meg felbaszta magát, és megpróbált valamilyen módon elintézni. - ekkor egy pillanatra elgondolkodok azon, hogy talán az én oldalamról van a gebasz, hiszen mégis csak egy retkes démon vagyok, körbeleng minden mocsok, s lehet, hogy ebbe a fostengerbe egy olyan szardarab esett, ami nem a sajátom, s melyet észre sem veszek. Mindenesetre nem vagyok ostoba, s ez a nő sem tűnik annak kivételesen, így nem tartok attól, hogy előbb vagy utóbb, de ne jönnék rá, hogy mi a picsa van Cara fejében. Egyelőre azonban, mivel egyikőnk sem épp a fajtájának a legkomolyabb példánya, így egy néma nyulas hálóruhás csenddel tisztelgünk a világ előtt.
- Hé, mi volt olyan vicces benne? - teszem fel a kérdést teljes komolysággal, mikor saját magam nézek vissza magamra a füzet borítójáról. - Jól nézd meg azt a képet, és ámulj, hogy még abban a szarban is kurva jól nézek ki. - mert akinek jó a porhüvelye, az teljesen mindegy, milyen szövetet aggat magára, akkor is kiégeti a csodateste a szemeket. Hamarosan azonban éles váltás következik, hiszen talán a nyúltársadalom megelégelte, hogy a teremtőjük ilyen mocskos tréfát űz belőlük, így a nyomunkba erednek egyből, mikor megpörköljük a motorral a földet. Úgy látszik azonban, hogy az én képzeletem nem terjed ki mindenre, hiszen mikor erősen koncentrálok arra, hogy repüljenek ki a gecibe a világűrbe ezek szőrös kis patkányhányások, akkor bizony sajnálatomra nem történik semmi. Ellenben látom a visszapillantóból, hogy megnyílik alattuk a világ, azok meg szépen placcsanva az alján vesznek el mögöttünk.  
- Látványosabban is elintézhetted volna őket! Mondjuk szétrobbantani az összes kis nyomorultat? - kiáltom magam mögé, de inkább elengedem a témát, mielőtt még a nyúlcafatok egy baszott nagy döggé nem állnak össze, ami elkezd utánunk mászni...
A nyugalom azonban messze elkerül minket, hiszen hiába gondoltam először azt, hogy egy könnyed kis tábortűznél az indiánok pipázgatnak, akik minket is meghívnak pár szippantásra, s elmesélik az élettörténetüket, mi pedig elmerengve azt hisszük, hogy ez a valóság... Hát nem. Kurvára egy égetés közepébe cseppentünk.
- Éppenséggel... Származhat az én fejemből is, voltam régen szemtanúja szektás boszorkányégetésnek, szóval... - nem mintha az én álmom lenne, de ha már valahonnan származtatni kell mindent, akkor ilyesmi fellelhető bennem. Ha már én is képes vagyok valamennyire alakítani a környezetet.
- Épp ez az. Egy kibaszott nyulas hálóingben vagy az éjszaka közepén egy erdőben. Ami mire utalhat? Hogy tébolyult vagy. És mit gondoltak régen a tébolyult nőkről? Hogy boszorkányok. Lo-gi-ka. - mutatok halántékomra. Jó, mondjuk ez inkább férfi logika, mint női, de hát valamit kellett mondanom! Ebben a pillanatban jelenik meg Cara hátán az a bizonyos felirat, amit emlegetett, s ha nem fognám vissza magam, akkor minden bizonnyal a röhögésemtől zengene az erdő.
- Céltáblát esetleg nem akarsz csinálni belőlünk? - kérdem visszafojtott röhögéssel, s amint kimondom, a mellkasomon váratlanul egy kerek céltábla jelenik meg, egy “Ide lőjetek” felirattal. Szánakozva pillantok Cara felé, s mivel mindennek úgy kell történnie, ahogy történnie kell, így az összébb húzott szemeim egyből kitágulnak, mikor egy vaskos vasvilla landol a  közepén, melynek végei enyhén felhasítják a mellkasomat.
- Hogy rohadna le a húsotok a csontotokról! - köpöm oda az újabb szakadék peremén ácsorgók felé, hiszen bár nem szúrta keresztül a tüdőm a vas, mégis túlságosan emberien érzem, s pont úgy kezd vérezni.  
- Ez így kurvára nem vicces. - érintem oda ujjbegyem, miközben kitérek egy kalapács elől, s felemelem azt a nő felé. - Ugye megvan az a mendemonda, hogy ha meghalsz az álmaidban, akkor a valóságban is? - ám mielőtt még megint megjelenhetne rajtam a fehér köpeny, s mellettünk az oly szeretett tábla, felharsog valami kürt szinte mindenhonnan, ami nem sok jót sejtet. Most a hölgyeménynek ötlik a fejébe hamarabb egy terv, de én csak értetlenül, nagyokat pislogva nézek rá a vasvillára, miközben letépem magamról a céltáblát.
- Ezzel meg mi a faszt csináljak? Dugjam fel magamnak? - vonom fel egyik szemöldököm, de hamarosan megkapom a válasz. A kibaszottul fájdalmas választ... Ugyanis amilyen gyors tempóban száguld felfelé Cara, az én vasvillám is épp olyan gyorsasággal kúszik a lábaim közé, s indul meg velem kifelé a fák közül. Na de ugye az a kretén gravitáció lefelé húz... Nem csak engem, de a lábam közét is... Érthető hát, hogy vékonyabb hangon nyikkanok fel és hasalok le teljesen a szerszámra, hiszen bár lehet, hogy a nőnek rohadt jó érzés, hogy valami végre lehet a lábai közt, de hogy az én tököm pillanatokon belül porrá lesz törve, az is biztos.
- Ez kegyetlen volt tőled. - szólok felé fájdalmasan, s csak hogy ne legyen jó nekem, váratlanul a vas rész elkezdi bökni a pofám. S mire egyáltalán jobban odafordíthatnám a fejem, addigra már az egész arcom valami idétlen seprűbe van ágyazódva.
- Összemorzsolod a farkam és még a fejem sem kíméled? Milyen asszony vagy te? - pillantok felé haragosan, ám idő nincs a mérgem kibontakozására, hiszen hirtelen a fejemen valami csúcsos sapka terem, a testemen pedig egy feketés, zöldes színű, idétlen köntös vagy mi a picsa. Megszólalni azonban nem tudok, hiába akarok, hiszen ezekkel párhuzamosan még valami mozgó dolog is felénk repül, megkerüli Carát, s egyenesen a számban köt ki. Mit a számban! Szinte a torkomig fúrja le magát, hiszen a kemény dolog még mozog is tetejében. S mivel a vasvilla végét is tökéletesen éreztem, így hát azt is remekül érzékelem, ahogy a levegő kiszorul belőlem. Ami egy halandó testnél mit vált ki? Ájulást... Így hát amilyen gyorsan átváltozott a külsőm, olyan gyorsan vesztem el az eszméletem, s kezdek lefelé zúgni a seprűről. Már csak az a kérdés, hogy miért hallom az utolsó hangokat ovációnak...
reveal your secrets

Cara Pierce


Just a crazy little dream - Athlan & Cara - Page 2 Tumblr_mb699in2Yw1r2368yo1_500
☩ Történetem :
☩ Reagok :
262
☩ Rang :
nincs
☩ Play by :
Olivia Wilde
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Júl. 16, 2020 3:30 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Just in my dreams

Igen kellemetlen érzés, amikor az ember lányának vissza kell tartania valamit, ami valójában nagyon is kikívánkozik. És most nem arra célzok, amikor megfeszített záróizmokkal próbáljuk azt a mítoszt életben tartani, hogy a nők nem szoktak szellenteni, hanem arra gondolok, amikor a kitörni készülő kacagást próbáljuk magunkba gyömöszölni, mert egy férfi olyat mutatott nekünk, amire nem voltunk felkészülve. Nos, éppen ez az érzés mardosott belülről, amikor az agyon tetovált, cseppet sem értelmiséginek tűnő démonon megjelent egy professzor szerelés, és már-már filozófiai magyarázattal írta körül azt a bizonyos homályt. Közbe szóltam volna, de nem mertem, mert tényleg nagyon nehéz volt, hogy csak egy mosolyban nyilvánuljon meg a hirtelen támadt jó hangulatom. Kedvem lett volna jegyzetelni inkább annyira szürreális volt ez a ’tanóra’, és ahogy az már korábban is előfordult, a gondolat megfogalmazása után azonnal megjelent egy ceruza és egy kis füzet a kezemben, természetesen mindkettő indokolatlan nyuszis mintázattal. Innen még nehezebb volt tartani magam, így inkább a füzet lapjai mögé rejtettem az arcomat, és úgy véstem fel egy hatalmas kérdőjelet a papírra, reprezentálva azt a bizonyos homályt. Nagy kár, hogy a mondandója végén eltűnt minden magyarázó ’felszerelés’, de legalább koncentrálhattunk a következő problémára, az ebben a világban ragadás kérdésére.
– Nem hiszem, de nem szoktam minden üzletfelemet szenteltvízzel arcon önteni, szóval nem zárható ki teljes mértékben, hogy rossz társaságba keveredtem. – eltűnődtem, hogy az utóbbi időben találkoztam-e valakivel, akinél esetleg felmerülhetne a gyanú, hogy szurokszemű, de nem rémlett semmi. Az elmúlt néhány hét teljesen átlagosan telt. Mondjuk lehet, hogy éppen ez volt a gyanús. Próbáltam azért elvenni a helyzet abszurditásának az élét, és felhívni a démon figyelmét, hogy azért akadnak ennek a helyzetnet előnyös oldalai is, és bár először láttam a szkepticizmust az arcán, de végül bebizonyosodott, hogy hozzám hasonlóan ő sem százas, így végül rajta is megjelent egy olyan hálóing, ami az én testemet takarta. Kénytelen voltam ismét a füzet lapjai mögé rejteni az arcomat, annyira rázott a nevetés. Mire vissza néztem, nagy bánatomra már ismét az eredeti felszerelésében feszített, és azt kívántam, hogy bárcsak lenne egy fényképem erről a jelenetről. Ahogy a gondolat megfogalmazódott, az eddig tapsi füles borítóval rendelkező füzeten, meg is jelent a démon hálóruhás képe, amint a kis bolyhos nyuszikát is a karjaiban fogja. Hát ez még annál is több volt, mint amit reméltem.
– Na, ez a kép kísérteni fog. – mutattam a démonnak széles mosollyal az arcomon, a füzet megújult borítóját. Ha el is venné tőlem, vagy elhagynám a füzetet, már az sem lenne gond. A kép beleégett a tudatomba, és majd ha jó kedvre lesz szükségem, nem leszek rest elővenni azt. Az idilli hangulat azonban nem tartott túl sokáig, mert ahogy az a filmekben is lenne szokott, a bolyhos kis teremtményeim a teremtőjük ellen fordultak. A mókás füzet és a ceruza a porba hullott, és miután felpattantam a motorra kétségbe esetten kapaszkodtam az ülés szélébe.  Én próbáltam nem gondolni arra, hogy az eddig békésnek tűnő állatok megesznek minket, de a démon nem volt ennyire elővigyázatos, és hamarosan a távozás már nem választás kérdése volt. A motor hangos dörrenés közepett robogott előre, de éreztem, hogy ennél lehet, hogy többre lesz szükség. A lángok a bőrömet nyaldosták, de valamiért nem égtem meg. Legalábbis nagyon reméltem, hogy majd nem később fog a fájdalom fellángolni, amikor alább hagy az adrenalin.
– Nyugi, elintézem őket, te csak vezess. – becsuktam egy pillanatra a szememet, és egy hatalmas szakadékot képzeltem el. Hátrafordultam, és közvetlenül mögöttünk meg is jelent a rés. Néhány bolyhos barát megkísérelt átugrani rajta, de éppen elég széles volt a képződmény ahhoz, hogy végül visítva zuhanjanak a mélybe a próbálkozók.
– Háhh… – kiáltottam fel diadalmas hangon, és tekintetemet vissza fordítottam előre. Végül meg sem álltunk egészen az erdős rész széléig, ahol egy tisztás tárult a szemem elé. A férfi vissza nyerte az eredeti alakját, és bár a hálóinges változatot még mindig hiányoltam egy kicsit, de még mindig jobb volt, mint a lángoló figura.
– Na jó, visszavonom. Ez már így egyáltalán nem volt vicces. – tény, hogy amikor megjelent a színen a démon abban a farkas alakjában, joggal merült fel bennem, hogy ő lesz a legnagyobb veszélyforrás a számomra és eszembe se jutott, hogy majd bolyhos kis nyuszik elől kell még menekülnöm. Bár nem kéne meglepődni, mert ha a való élet tele van meglepetésekkel, akkor miért pont az álomvilág lenne más? Így már szinte természetesnek hatott, hogy a füst forrása, amit a démon olyan lelkesen akart felkutatni valójában egy máglya volt, amit fanatikusok álltak körbe.
– Ez nem én voltam esküszöm, nekem ehhez már túl gyér a fantáziám. – összefontam magam előtt a karjaimat, mert tényleg nem tőlem származott, ez a kép, bármennyire is kutattam az elmémben, hogy milyen kósza gondolat kelthette életre ezt a jelenetet.
– Miért pont engem? Egy kibaszott hálóingben vagyok, nincs felirat a hátamon, hogy boszorkány vagyok. – már meg kellett volna tanulnom, hogy a kiejtett szavaimnak és átsuhanó gondolataimnak súlya van, mert azonnal megéreztem, hogy valami súlyos került a hátamra. Minden bizonnyal az az említett felirat ugye. Az eddig békésen kántáló tömeg, jelentőségteljesen megindult felénk. Hátrálni kezdtem, de szinte azonnal egy fa törzsének csattantam, így inkább valami kreatívabb megoldásra volt ismét szükség. Legalább a tábla lekerült a hátamról, és igen azt volt ráírva, hogy boszorkány, meg egy jelzésértékű céltábla is volt rajta. Viszont ha már az előbb olyan jól be vált, ismét egy szakadékra gondoltam, mely azonnal meg is jelent, áthatolhatatlan akadályt képezve a felénk rohamozó tömegnek. Önelégült vigyor terült el az arcomon.
– Erre nem számítottatok seggfejek mi? – nos erre tényleg nem, én viszont arra nem gondoltam, hogy vissza szaladnak a máglyához, és vasvillákkal felszerelkezve térnek vissza. Úgy tűnik ki tört a paraszt lázadás. Hangos ordítások közepette emelték az égbe az alapvetően mezőgazdasághoz kifejlesztett eszközöket, majd némelyik hátra lendítette, és úgy próbálta átdobni őket a szakadékon. Az egyik olyan határozottan repült felém, hogy kénytelen voltam ellépni az útjából. Szélesítettem a szakadékon, hogy ez még egyszer ne fordulhasson elő, így akik elől álltak, pániktól eltorzult arccal hullottak a mélybe. Ez azonban még mindig nem akasztotta meg túlságosan őket, és elszánt arckifejezéssel kaptak elő egy bika szarvára emlékeztető kürtöt, és egyszerre belefújtak, mintha éppen valami elcseszett koncercertet készülnének adni. A gond az volt, hogy néhány másodperccel később a hátunk mögül is falharsant ugyan az a hang.
– Jó, akkor most én választok közlekedési eszközt. – felkaptam az egyik vasvillát és a démon kezébe adtam, majd jómagam is szereztem egyet. Arra gondoltam, hogy bár csak tudnának ezek az eszközök repülni, és már éreztem is, hogy a fa rúd megremegett a kezemben. A lábaim közé kaptam, és elrugaszkodtam a földtől, majd kissé ijedten figyeltem, hogy tényleg elkezdtem távolodni a földtől. El kell innen húzni, ez nem is kérdés. Oda néztem, hogy vajon a démonnak is sikerült-e a mutatvány, de azt hiszem ezt csak udvariasság volt. Mert abban biztos voltam, hogy én nélküle is ott fogom hagyni ezt a szent imádó bagázst.
reveal your secrets

Athlan


☩ Reagok :
404
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Júl. 12, 2020 7:53 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Cara & Athlan

"S ha élet ez álom: miért oly zsibbatag?
Kimerült, kifáradt, egykedvű, sivatag?"
Elgondolkodva simítok végig államon, s számat olyan szinten húzom el, hogy kis híján leesik a képemről.
- Mondjuk ha lennének világmegváltó terveid, és épp azon dolgoznál, hogy az összes kurva démon velem együtt visszatakarodjon a Pokolba... Akkor most legalább előrébb lennénk egy hangyafasznyival. - csóválom meg a fejem értetlenül. Minden bizonnyal elsiklottam valami fontosabb részlet felett, ami lehet, hogy nyilvánvaló, de lehet, hogy ott lapul a véres pofájú nyúl egy bolhájának a mélyén. Ideje hát némi teszt alá vetni a kisasszonyt, ki a kérésemnek eleget téve odaképzel elénk egy cseppet sem hétköznapi dolgot.
- Ez különös. - szemöldököm hevesen ráncolva lépek közelebb a cápa testű, szőrős lábú döghöz, s leguggolva mellé több helyen megérintem. Elsőként szétfeszítem a száját, s alaposabban megnézem a fogait és a torkát. Aztán pár szőrszálat a lábán elkezdek tépkedni, s teljesen megrökönyödve pillantok Cara felé.
- Ez így nagyon nincs rendben. És de, nagyon is van az emberi fejekben homály. Csak hogy szemléltessem... - mikor felállok a lény mellől, váratlanul egy zöld tábla jelenik meg mellettem, kezemben egy pálcával, a képemen valami lencsével, s hirtelen egy hosszú, fehér köpeny takarja el a testem. A táblán krétával írt és rajzolt dolgok jelennek meg, mire én vállat vonva rábökök egy rajzra. Azért a szemléltetés ilyen körítés nélkül is megy, de legyen...
- Ez az emberi tudat. A képzelet. Mikor te elképzelsz magad elé teszem azt egy tevét, akkor az összképet látod. Nem képzelsz oda egyesével minden apró szőrszálat, minden kis csontkinövést, ahogy a belső szerveit sem képzeled oda. Csupán úgymond egy vázat, nagy vonalakban. A többi az a bizonyos “homály”. - ahogy lépek egyet odébb, hirtelen a tetem egy műtős asztalra kerül. - Mivel én az álmodban vagyok, ezért én mindent látok. Közelről. A homályos részeket pedig nem kellene, mert az emberi tudat nem képes ekkora kapacitásra. Senkié. Ezeknek az apró szőrszálaknak nem kellene létezniük, ahogy a görbe fogait sem kellene látnom ilyen távolságból. Számtalan álmot megjártam már, de ez bizony nem egy rendes álomvilág. - mondandóm végén eltűnik rólam a köpeny és a többi eszköz, majd tanácstalanul nézek körbe újra. Nehéz úgy megoldásra lelni, ha ez számomra még teljesen ismeretlen tapasztalat.
- Tehát akkor magadtól nem csináltál semmi faszságot, ami ezt eredményezhetné. Ha már ott a sztriptízbárban annyira üzletelni akartál... Nem volt dolgod mostanság démonnal, angyallal, esetleg kígyóval vagy fattyúval? - még ez az ötlet érhet talán valamit, hogy valaki megbabonázta őt, s most annak a nyomorultnak köszönhetően én szopok úgy, mint a torkos borz. Közben a kisasszonykácska öltözete megváltozik, s kijelentésére eleinte csak szemforgatva nézek végig rajta, aztán... Megadó, hosszas sóhajtással kísért bólintás következik.
- Ha nem akaratomon kívül kellene itt lennem, akkor... Talán vicces lenne. - oldalra emelem fejem, csettintek egyet ujjaimmal, mire rajtam is egy olyan hálóing lesz, mint Carán. Persze a tökéletes látványt talán három másodpercig élvezheti, hiszen a következő csettintéssel újra visszaáll a sötét öltözetem. Ez sem tart azonban sokáig, ugyanis most az én képzeletem ölt testet egy lángoló fejű csontváz képében. Épp annyira részletes és kidolgozott vagyok, akár csak a döglött félcápa, mely nagyon hamar lángra kap mellettünk, s iszapos szagot árasztva válik hamuvá.
- Gyere már, baszki, ne károgj annyit! - ha a tüzes pofámon lenne mimika, akkor most egy vigyort látna minden bizonnyal, ám így csak egymáson csattanó fogak közül száll ki értetlenül a hangom. Jó, egy egészen kicsikét talán élvezem a dolgot, hiszen annyira valósághű az egész, hogy még a szagokat is érzem, s az érintéseket is felfogom. Viszont ahogy a nyulak elkezdenek szétpattanni, s egész kis kibaszott sereg nyomorult szőrgombóc keletkezik... Na, az már annyira nem tűnik vicces dolognak.
- Nem tudod, mi fog most következni? Szopatsz?! Ne képzeld azt, hogy ezek a szardarabok fel akarnak zabálni! - ahogy pedig ezt kimondom, a mocskos kis dögök megindulnak felénk, de köszönöm, én inkább nem várnám meg, hogy ilyen puhaságok gyomrában kössek ki. Beindítom hát a motort, mely hosszas pörköléssel dörren be, s olyan gyorsan indulunk meg előre, hogy még a szélre is lángnyelveket korbácsolunk. Ugyan Cara körül is tombol a tűz, de őt nem égeti meg, ellenben a környezettel. Szóval kurvára remélem, hogy azok a fehér szörnyek jó közel futnak hozzánk...  
Én mindenesetre a távoli füstcsík felé irányítom a motort, s ha közben nem harapott nyakon egy vérnyúl, akkor keresztülszáguldva a fák között hamarosan odaérünk. Természetesen a tisztás, ahonnan felszáll a sötét füst, az sem éppen olyan, mint amire számítok. Hamar eltűnik rólam a tűz, a motor semmivé foszlik, s én visszanyerem újra az alakom. Egyelőre azonban csendben maradok a fák takarásából, hiszen a tisztás közepén egy hatalmas máglya terül el, melyet kántáló emberek állnak körbe.
- Csak szólok, hogy ezt nem én képzeltem. - súgom oda Carának. - Minek képzelsz boszorkányégetést? - ebben a pillanatban hirtelen mindegyik alak megfordul, s mereven minket kezdenek el bámulni, holott a sötétségtől aligha fedezhetnének fel minket a széles fatörzsek takarásában. - Emlékeztetnélek, hogy itt mindent érzünk... És ha téged felbasznak arra az oszlopra, akkor bizony érezni fogod, ahogy ég a húsod. Szóval... - tárom szét kezeimet, várva a csodára. Ugyanis én magam a környezetet nem tudom megváltoztatni ilyen mértékben. S jó lesz sietni, ugyanis a “boszorkány” szó kántálása egyre hangosabb lesz...
reveal your secrets

Cara Pierce


Just a crazy little dream - Athlan & Cara - Page 2 Tumblr_mb699in2Yw1r2368yo1_500
☩ Történetem :
☩ Reagok :
262
☩ Rang :
nincs
☩ Play by :
Olivia Wilde
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Júl. 02, 2020 8:00 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Just in my dreams

Azért volt egy fajta varázsa annak, hogy a gondolataim megelevenedtek. Igazából még egy kis bizsergést is éreztem az alhasam tájékán. Ilyen érzés lehet a hatalom? Ha igen, akkor nem csodálkozom, hogy sokan foggal körömmel ragaszkodnak hozzá. De hát nem lehet hibáztatni őket. Kibaszott szar érzés, amikor valami a tiéd, és utána elveszíted. Ebből kifolyólag pedig nem mertem volna megesküdni, hogy most azonnal felakarok ébredni. Elvégre egy ilyen erő, határozottan sok lehetőséget kínál. Az ilyen alkalmakat pedig illik kiaknázni. Csak ugye a társaság az nem volt éppen ideális ehhez a művelethez. Látszott, hogy a férfi sincs oda ezért az egész témáért. Még a feje is füstöt eregetett, annyira téphette már az ideg. Nem tudtam, hogy a démonok ilyet is tudnak, dehát az én álmomról volt szó, és mint ilyen bármi megtörténhet. Ha nem vigyázok a gondolataimra, akkor hamarosan egy csapat vetkőző fiú is meg fog jelenni a színen. Na nem mintha ellenemre lenne a dolog.
– Oh, hát akkor már ezen nem kell aggódnod. Se világmegváltó, sőt még világuralmi terveim sincsenek. – talán illendő lett volna megemlítenem, hogy olyan terveim viszont vannak, amiben korlátlan mennyiségű ingó és ingatlan javakhoz juttatom magam, de nem ismerkedni akartunk csak megoldani ezt az elbaszott szituációt. Vagyis hát ő meg akarta oldani. El is indult felém, de valami bődületesen lassú tempóban. Aztán mintha mi sem történt volna ismét normális tempóra váltott. Hát az biztos, hogy volt drámai érzéke a férfinak. És ennek jegyében javaslatot is tett, hogy teszteljem le az újonnan jött képességem.
– Megdöglött? Hát, ha erre buksz akkor… – nem fejeztem be a mondatot, hanem becsuktam a szememet és próbáltam magam elé képzelni egy olyan lényt, aminek hal felső teste van és emberi lábai. Viszont nem voltam elég precíz gondolatban, így mikor kinyitottam a szememet, egy cápa felső testtel, és szőrös lábakkal rendelkező lény jelent meg a földön. A döglött részt viszont legalább eltaláltam.
– Parancsolj. – mutattam büszkén a művemre. A látvány ugyan igen kiábrándító volt, de ennek ellenére is kedvem lett volna vállon veregetni saját magamat. Újra átjárta a testemet az a bizsergető érzés. Még a férfi elmélkedése sem tudta elvenni az örömömet.
– Az én fejemben nem szokott homály lenni oké? Ha sokat iszom, akkor történhetnek furcsa dolgok, de homály még akkor sincs. – csak filmszakadás ugye. De az is csak egyszer. Valamiért megérzem, amikor már nem szabad többet inni. Azt hiszem ez az én szuper képességem. Illetve ugye most ideiglenesen az is, hogy MINDEN megjelenik, amire rákoncentrálok. Széles mosollyal az arcomon figyeltem, a két tapsi fülest, ami szintén az én elmém szüleménye volt. Mondjuk ez kívülről biztosan furán nézhetett ki, elvégre úgy tűnhetett, mintha a nyúlpornóra gerjednék. Pedig csak büszke voltam na. Olyan volt ez a két nyuszika, mint a gyermekeim, akik éppen most próbálnak belőlem nagymamát csinálni. A mosolyom akkor sem lankadt amikor a helyzet kialakulásának okát kezdte el firtatni a férfi.
– Öhm, otthon vagyok, és ha minden igaz éppen az ágyikómban alszom a nyuszis hálóingemben. Konzerv babot ettem paradicsom szósszal. Nem kéne, hogy bármilyen csapda is legyen ott, mert rajtam kívül ma senki nem volt a lakásomban. Jah, és egy vadnyugatról szóló könyvet olvastam elalvás előtt. – ahogy kimondtam a szavakat el is tűnt a vagány szerelésem, és megjelent a testemen az említett nyuszis hálóing.  A mosolyom még szélesebb lett.
– Csak mosolygok bakker. Azért, ha jobban belegondolsz ez így elég vicces szituáció. – kezemmel jelentőség rámutattam a ’szuper szexi’ szerelésemre. Nem reklámoztam viszont túl sokáig magamat, mert először javaslatot tett, hogy induljunk meg az erdő felé, majd hirtelen lángra kapott a feje. Hatalmasat ugrottam hátra, és hirtelen nem tudtam mit kezdeni a fájdalomtól üvöltő férfival.  Őt viszont még ez sem hozta zavarba, és miután leégett a hús a testéről felpattant arra a motorra, ami a semmiből tűnt elő. Hát ez így viszont már tényleg nem stimmelt. Ebben most nem az én kezem volt. Nekem eszembe se jutott volna ilyen. Igazából még engem még nem is bántott ez a démon, szóval nem gondoltam még rá, hogy kárt tegyek benne. Na persze, ha valami olyat tenne, ami nem tetszik nekem… Egész más lenne a helyzet. Az elmélkedésem viszont nem tartott sokáig, mert amint felpattant a lángoló motorra félreérthetetlenül biccentett egyet a motor hátsó felének irányába.
– Ez most komoly? – ha már biccentéssel kommunikáltunk, jómagam is először a lángoló motor felé billentettem a fejem, majd végig mutattam a bokámig érő nyuszis hálóingen, jelezvén, hogy ha ebben a szerelésben fogok felpattanni mögé, akkor én is szó szerint befogok égni.
– És ha megpörkölőd a nyulaimat, nem tudom, hogy mi fog történni. – ahogy ezt kimondtam, egy hatalmas pukkanást hallottam, a még mindig serényen dolgozó nyulacskám felől, aki tényleg nem volt túl messze a lángoló motortól. Oda kaptam a tekintetemet, és már nem csak a két nyúl volt ott, hanem még egy. Újabb pukkanás, és megjelent még egy tapsi. Majd hirtelen annyi pukkanás következett be, és annyi nyúl jelent meg, hogy már megszámolni sem tudtam őket. Egymás hegyén hátán nyomorogtak, egy valami viszont mindegyikben közös volt. Mindannyian a démonnal alkotott párosunkat bámulták.
– Jó, ez így már tényleg gáz. – a nyúl sereg egy furcsa szörcsögő hangot kezdett hallatni. Nem akartam megtudni, hogy milyen sötét tervek fogalmazódtak meg a kis bolyhosok fejében, ezért lehajoltam, hogy a kezembe foghassam a hálóruhám szárát felhúztam az a combomon és felpattantam a motorra.
– Dörrentsél oda a motornak, mert tényleg nem tudom most mi fog következni. – a hangomban már nyoma sem volt a korábbi vidámságnak, vagy bármiféle magabiztosságnak. Hátra néztem a nyulak felé, éppen akkor, amikor a szőrös kupac jelentőségteljesen megindult a motor felé. A kurva életbe.
reveal your secrets

Athlan


☩ Reagok :
404
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Jún. 26, 2020 6:49 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Cara & Athlan

"S ha élet ez álom: miért oly zsibbatag?
Kimerült, kifáradt, egykedvű, sivatag?"
Gyűlölöm az ilyen elbaszott helyzeteket, amikor még a nyomorult, csekély kis szórakozásomat is elbassza valami, vagy éppen valaki. Mi olyan rossz van egy lidérces, ostoba álomban? Miért kell kibaszni velem állandóan ezen a terves világon? Nem elég, hogy a Pokol kapui zárva vannak, tele van minden szánalmas porhüvellyel, még egy álomban is bent ragadok. Lehetne ennél irritálóbb dolog? Aligha.
- Az anyajegyeidet magasról leszarom. - forgatom a szemeimet unottan, de elképedve figyelek fel arra a fura kis felhőre, ami a sóhajommal együtt száll ki ajkaim közül. - Jobb is, ha nem értesz hozzájuk, nem kell minden egyes halandónak azt hinnie, hogy ő szarta az összes kurva világot, s mindegyiket meg akarja váltani. - szemeim értetlenül követik a szabályos, fehér alakot, mely amilyen gyorsan jött ki belőlem, olyan gyorsan tűnik el. Megrázom a fejem, de figyelmem visszaterelem a Cara nevezetű nőre, s lassan lépkedni kezdek felé. A lassan az jelenleg tényleg lassút jelent, hiszen épp úgy haladok a cafatoktól terhes levegőben, mint mikor a filmekben megtörténik az a bizonyos hatásos, lassított felvétel. Rothadó darabkák röppennek mindenfele, egy még az arcom is eltalálja, melyet egy felettébb szenvedélyes mosollyal pöccintek le magamról, sőt, még egy széles vigyorral, ajkaimat beharapva túrok ében hajkoronámba. Aztán hirtelen minden felgyorsul, s mintha mi sem történt volna, úgy állok meg a hölgyemény előtt karba tett kezekkel.
- Egy álom a tudatalattidból táplálkozik, nem pedig a fantáziádból, szóval rohadtul semminek sem kellene megjelennie, amire te gondolsz. Várj csak... - simítok végig államon hümmögve. - Képzelj ide egy olyan sellőt, aminek ember lábai vannak, és hal a felső teste. És épp megdöglött. - csak egy teszt ez részemről, hiszen ezáltal meg tudom, mennyire van valóság szaga az egésznek, még akkor is, ha ez egy álom. Elvégre ehhez a döglött lényhez most nekem nem lesz közöm, s ha sikerül Carának megidéznie valahogy, akkor az azt jelenti, hogy ő maga sem egy álomkép, hanem nagyon is a kibaszott tudatával társalgok.
- Túlságosan élethű és túlságosan részletes. Nem ilyennek kellene lennie egy álomnak. Az olyan, mint egy díszlet. Amit nem mutat a kamera, az nem létezik. Itt is kellene lennie szakadásoknak, homálynak, sötét részeknek, de minden olyan, mint egy valós világ. Ez pedig... Egyikünknek sem jó. - adok némi felvilágosító órát, de közben nehezen veszem le a tekintetem a vérpettyes, szőrös görcsről, akinek odaképzel a nő egy társat. Félig felvont szemmel figyelem a jelenetet, s nem igazán tudom hova tenni, hogy ezt most miért... De végül megadóan vonom meg a vállam. Ám legyen, nézzünk nyúlpornót! Állatokra ugyan nem áll fel, de ha Carát kezdenék dugni, arra még lehet meg is mozdulna.
- Ez kibaszottul értelmetlen volt. De tetszett. - biccentem oldalra a fejem, majd végül elveszem a szemeim a nyulakról. - Még ilyen nem történt velem, szóval fogalmam sincs. Hol vagy épp a valóságban? Lehet ott bármiféle csapda, pecsét, vagy rúna? Nem ettél esetleg valami mágikus kutyaszart? Bármi említésre méltó, ahonnan kiindulhatunk? - tanácstalanul nézek körbe a vidéken, figyelmem mégis nagyon hamar visszaterelődik Cara arcára. - Most meg miért grimaszolsz? - vonom fel szemöldököm, de végül elengedem a dolgot. Megint csak körbe nézek, s kíváncsian kezdek pislogni egy erdős táj felé.
- Na, ott például véget kellene, hogy érjen az álmod határa, s ellátnunk sem kellene odáig. Mégis füstölög ott valami, szóval mivel kurvára nincs ötletem, így azt javaslom, induljunk meg arra. - ahogy pedig kiejtem az utolsó szót, váratlanul lángba kap az arcom, s miközben tehetetlenségemben felüvöltök, leég a bőröm, a húsom, s meglepő módon a ruha kivételével mindenem. A koponyám, a csontjaim maradnak meg csupán, de még mindig úgy izzok, mint egy begerjedt gyertya. S csak hogy teljes legyen a történet, hirtelen a semmiből terem mellettünk egy lángoló motor, mely ritmusos berregésével jelzi, hogy készen áll egy menetre. Jó, ez azért így... Annyira azért nem rossz... Úszok az árral, így felpattanok rá, s biccentek magam mögé, hogy jöhet, ha akar. Már ha nem delfinek hátán akar eljutni a füst forrásához...
reveal your secrets

Cara Pierce


Just a crazy little dream - Athlan & Cara - Page 2 Tumblr_mb699in2Yw1r2368yo1_500
☩ Történetem :
☩ Reagok :
262
☩ Rang :
nincs
☩ Play by :
Olivia Wilde
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Jún. 13, 2020 7:46 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Just in my dreams

Azt hiszem még a legvadabb gondolataim között sem merült fel az a lehetőség, hogy egyszer éppen a saját elmém fog csúnyán kibaszni velem. A legrosszabb, hogy ha már a saját intellektusomban sem bízhatok, akkor igazából esélyem sincsen a békés túlélés elvét megvalósítani. További problémákat vetett fel, hogy az elmém által megkreált világot bizony nem álmaim hercegével kellett megosztanom, hanem azzal a démonnal, akinek még akkor sem küldenék karácsonyi képes lapot, ha pisztolyt tartanának a homlok lebenyemhez. Na jó akkor talán igen. Bár igen rövid volt az ismeretségünk, de épp eleget láttam belőle a sztriptízbárban ahhoz, hogy ne lepődjek meg azon, hogy felhívta a figyelmemet a farkas anatómia stratégiai pontjaira.
– Szuper. Örülök, hogy ezt az égető dilemmát már rögtön a legelején feloldottuk. – kezeimet ökölbe szorítva, hüvelyk ujjaimat pedig felfelé irányítva jeleztem, hogy tényleg határtalan örömmel tölt el, hogy tisztáztuk legalább ezt a félreértést. Akadt azonban másik helyette. Reménykedtem benne, hogy a jelenléte csak a tudatalattim egy perverz játéka, de miután kitépte egy hajtincsemet - és kénytelen voltam a fájdalom hatására oda kapni a kezemet – kénytelen voltam tudomásul venni, hogy itt nem az én gondolataim kavarták meg a szálakat. Na jó. Azért elég gyanús volt, hogy a kapu megjelenéséhez volt némi közöm nekem is. És ha ahhoz nem is, a bikinis lányok jelenléte már egyértelműen nekem köszönhető. Kár, hogy a démon nem igazán értékelte őket. Miközben elhaladt mellettük, hogy a kapun átlépve kijátszhassa a hatásos kilépő kártyát, csinált valamit, aminek következtében a lányok halmazállapot változást szenvedtek el, és megindultak felém. Hátrálni kezdtem, de a csajok nem igazán akartak irányt változtatni és határozottan, és egyre kevésbé szexi formában közelítettek felém. Először arra gondoltam, hogy talán bölcs lenne elfutni, de mivel minden bizonnyal én teremtettem őket, ezért ennél akár kreatívabb módon is le lehetne rendezni az ügyet.
Becsuktam a szememet, és magam elé képzeltem, egy apró fehér nyulacskát. De nem azt amelyik a mesékben szokott lenni, hanem azt, amelyik a horror történetekben szokott előkelő szerepet kapni. Közben egy lány odaért hozzám, és megragadta a karomat. Kinyitottam a szemeimet és láttam, ahogy a lány ormótlan és fogatlan állkapcsával rácsimpaszkodik az ütőerem környékére. A lábam mellett pedig ott volt az apró bojtos farkú nyuszika, akit elképzeltem magamban.
– Tapsi. Ölj. – ahogy kiadtam a parancsot, a nyuszi hatalmasat ugrott, egyenesen a nyálkás testű lány torkának, aki a karomat akarta. A lány valószínűleg sikolyra nyitotta az ajkainak a maradékát, de hang már nem jött ki a torkán. Egy pillanat leforgása alatt a nyuszi cafatokra tépte. Dolga végeztével a kis füles vissza ugrált a lábamhoz, és csak az időközben vértől maszatos bundája emlékeztetett arra, hogy itt valami mégiscsak történt.
– A többi bigét is kérlek. – az új barátom nem habozott, és már meg is indult, hogy rendet tegyen a többi eltévelyedett leányzó sorai között. Azt hittem, hogy akkor innentől kezdve már rendben leszek, de meglepetésemre a démon időközben nem távozott, hanem a kapuból szólt vissza nekem, majd ismét megindult felém.
– Van egy anyajegy a jobb farpofámon, de azon kívül semmilyen pecsét vagy rúna nincs rajtam. Komolyan nem tudom, hogy miről van szó. Nem értek a természetfeletti dolgokhoz.   – válaszomat időnként rágás, és erőteljes szaggatás hangja törte meg, de ennek ellenére biztos voltam benne, hogy a démon értette, amit mondok.
– Fogalmam sincs mi történik itt, már azt sem értem, hogy miért jelenik meg szinte minden, amire gondolok. – apró mozdulattal a nyuszi felé intettem, ami épp az utolsó lány felé vette éppen az irányt.
– Szerinted ez élethű? Lehet, hogy te már éltél akkor, amikor még loval közlekedett az ember, de én csak egy könyvben olvastam arról, hogy valamikor volt ilyen is. Többnyire csak a napjaim folyamán bekövetkezett eseményekről szoktam álmodni. Ez nekem is új. – a bolyhos koma közben befejezte a feladatát, és vissza pattogott hozzám.
– Bocsáss meg kérlek egy pillanatra. - szóltam a démonhoz, majd becsuktam a szememet, és magam elé képzeltem, egy fekete színű nyuszi lányt. Ha már az első jóbarát kisegített a bajban, igazán megérdemelt tőlem, egy kis hálát cserébe. Mire kinyitottam a szememet, nem csak hogy a fekete szőrmók volt a lábaimnál, hanem a fehér már dolgozott is a hátán serényen. Ez aztán a tempó. Nem időztem sokat a nyúl pornó analízissel, hanem tekintetemet az immár általam is ismert alakjában feszítő démonra emeltem.
– Szóval, ha bármi javaslatod van, miként juttathatlak ki kérlek ne habozz velem megosztani. Én eléggé tanácstalan vagyok. De boldog vigyorral az arcomon segítek neked, ha arról van szó. – hogy megmutassam nem szarral gurigázok, csodálatos fültől fülig mosolyt villantottam. Nem volt könnyű, mert minden porcikám azt sugallta, hogy ’szaladj már te idióta’, de megzaboláztam a félelem által vezérelni kívánt arcizmokat, és a bájvigyor jól ismert mozdulataival tartottam őket a helyükön. A probléma csak az volt, hogy még úgyis, hogy ezt a démont csak felületesen ismertem, a megérzéseim azt sugallták, hogy a mosolyomat nem fogom tudni túl sokáig fent tartani. Legalább a nyuszinak viszont már jó dolga volt.
//köszönet Nievennek az inspirációért//
reveal your secrets

Athlan


☩ Reagok :
404
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Jún. 10, 2020 4:16 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Cara & Athlan

"S ha élet ez álom: miért oly zsibbatag?
Kimerült, kifáradt, egykedvű, sivatag?"
- Ez egy fasz. Egy farkasfasz. - mutatok hosszú karmos, emberi mancsaimmal a lábaim közé, mikor újra visszaváltozok, ha már ennyire nagy őszinteséggel kérdezte. Ilyet azért nem mindennap láthat az ember lánya, főleg nem ennyire testközelből, főleg nem úgy, hogy épp nem akarják vele kettészakítani a gyomrát. Ennyi móka azonban elég részemről, túlságosan sokáig nem szokott lekötni egy-egy álom, már ha egyáltalán találok számomra megfelelő gazdatestet. Ezzel a nőcskével azonban úgy tűnik, hogy meggyűlik a bajom, hiszen nem tudok olyan hatásosan távozni, mint ahogy megérkeztem. Meglepő lenne hát a haragom? Ugyan. A démonok gyűlölik, ha valami nem az ő akaratuk szerint működik, én pedig különösen “érzékeny” vagyok az ilyesmire.
- Nem, én kurvára nem a tudatalattid vagyok. - s hogy ezt be is bizonyítsam, közelebb lépek hozzá, majd egy hirtelen mozdulattal megragadom egy tincsét, s úgy ahogy van, kitépem azt a fejéből. Mindent tökéletesen érezhet, csak ez épp egy olyan kellemes kis álom, amiből bizony a fájdalom hatására nem fog felébredni.
- Hát ezt rohadt nagy örömmel hallom. Viszont... - épp folytatnám szavaim, mikor váratlanul megjelenik tőlünk nem is olyan messze egy... Kapu. Egy kibebaszott, kurva kapu. Én kihűlt értetlenséggel nézek vissza Cara felé, s szőrös mancsom egy pillanatra homlokom és szemeim elé helyezem egy sóhaj kíséretében.
- Miért... Mégis miért... Nem, nem erre gondoltam... Jó ég, baszki... - csóválom meg a fejem elkerekedett szemekkel, de lévén, hogy én kurvára nem tudok innen kimászni a saját erőmből, így bár vontatottan, unottan és szánalmasan, de végül megindulok a kovácsoltvas kapu felé.
- Ajánlom, hogy működjön. - szólok magam mögé, s mikor visszaemelem hosszúkás pofám szabadulásom kulcsa felé, váratlanul nekimegyek valaminek. Illetve valakinek.
- Te figyelj, Cara, nincs szükség ilyen faszságokra. - eléggé mókás kedvében van a kisasszony, úgyhogy mielőtt még távoznék, hagyok itt neki egy kis búcsúajándékot. Miközben ellépek a falat ruhás lányok mellett, mindegyiket finoman végigsimítom, s ennek hatására váratlanul egyesével rándulnak össze, szájuk nagyra nyílik, állkapcsuk kiakad, szemeik befordulnak, s akadozottan kezdenek lépkedni a nő felé azzal a céllal, hogy az időközben nyálkássá váló testükkel tapogathassák, s a lépésenként kihulló fogak alatt levő ínyükkel harapdálhassák. Semmi fájdalom, csupán egy kis feszélyezés. Én pedig mint aki jól végezte dolgát, megállok a nyitott kapu előtt, s mint valami elbaszott megváltó, úgy lépek át rajta. Nem sok reményt fűztem a dologhoz, s természetesen semmi sem történik, hiszen nem a leánygyermek rózsaszín szobájában levő puha és szőrös paplanba esek vissza, hanem egész egyszerűen kilépek a túloldalon a földre. Semmi érzés, semmi rezdülés, mintha csapdába estem volna.
- Van a testeden valami rúna? Pecsét? Ugyanis ez kurvára nem működik. Miért akarná bárki, hogy egy démon benne ragadjon? - szólok vissza értetlenül, s magam is megindulok Cara felé akár lassú léptekben, akár futva, függően attól, hogy épp merre eszi a rosseb. Farkas alakom közben teljesen levetem újra, így emberibb formámban, egy szakadt, fekete nadrágban, egy rövid ujjú felsőben, s egy bakancsban kezdek el újra pofázni.
- Mivel magyarázod mégis ezt? - állok meg tőle nem messze, s ha még cuppognak rajta a leányzók, akkor áhítattal figyelem a jelenetet. Feltűnt már az elején, hogy a környezet, a hangok, az illatok nagyon is valóságosak idebent, talán már túlságosan is élethűnek volt mondható minden. Ez pedig eléggé elgondolkodtató.
- Milyen gyakran vannak ilyen élethű álmaid? - átok lenne tán? Bűbáj? Vagy mi a faszom okozza azt, hogy egy szájba kúrt profi szinten levő démon képtelen kimászni egy retkes halandó baszott álmából? Finoman és nőiesen fogalmazva.
reveal your secrets

Cara Pierce


Just a crazy little dream - Athlan & Cara - Page 2 Tumblr_mb699in2Yw1r2368yo1_500
☩ Történetem :
☩ Reagok :
262
☩ Rang :
nincs
☩ Play by :
Olivia Wilde
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Jún. 05, 2020 11:09 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Just in my dreams


Békésen ballagtunk a pusztaságban, abszolút romantikus hangulatban. A hátas patái ütemesen merültek el a porban, hogy utána egy újabb mozdulatnak hála ismét a magasban kössenek ki. Piszok hangulatos volt az egész, nem is tudom, hogyan sikerült ilyen fasza kis álmot összehoznia a tudatalattimnak. Na jó, a farkas rész az nem értem honnan jött, de hát sosem lehet tudni mi jár valójában a fejünkben. Simán lehet, hogy valami rejtett defekt kivetülése az egész, csak kapott egy ilyen bundás formát. Ha teszem azt a farkas hirtelen kétlábra áll volna és emberi nyelven akciós árukat kínált volna akkor persze pontosan tudnám, hogy mi is a történet, de így kénytelen voltam a homályban tapogatózni. Mindegy is. Azt hiszem jobb, ha nem kutakodok a saját fejemben. Még a végén olyat találnék, amitől magam is megijedek. Szeretetet teszem azt. Fúj. Nem ilyen biztosan nincsen. Az én agyam érzelmi része is száz dolláros címletekkel van megtöltve. Ott már nincs helye érzelmes szarságoknak. Legalábbis szerettem mindig így gondolni magamra.
A békémet közeledő léptek zaja törte meg. Sőt. Igazából egyre hangosabb dübögés hallatszódott a hátam mögül. Valami egyértelműen közeledett felénk. Hirtelen fordultam hátra, és ahogy a súlypontom elmozdult a hátasom is fordulni kezdett. Azonban még így is túl lassúak voltunk. Hatalmas puffanással landoltam a homokban. Sokkal, de sokkal hamarabb kellett volna leellenőrizni a zaj forrását. De hát én voltam az ostoba. Tényleg elhittem, hogy ez egy szép álom. A tudatalattim szépen csőbe húzott. Fel sem fogtam igazán, hogy mi történt, biztosan nem tett túl jót a fejemnek, hogy tarkóval csattantam a talajba. Egy pár pillanatra még a látásomat is sűrű homály fedte. Mire kitisztult a kép egy hatalmas emberszerű farkas vagy farkasszerű ember vagy tököm tudja mi tornyosult fölöttem. Orrfacsaró bűz csapta meg az orromat, ahogy a száját szélesre tárta és a nyála egyenesen az arcomra csöppent. Erős késztetést éreztem, hogy sikítsak egyet, de még a pánik közepette is valahogy sikerült emlékeztetni magamat, hogy ez csak egy álom, így nincs más dolgom, minthogy felébresszem magamat. Megpróbáltam koncentrálni, hogy gyorsan felébredjek, még a szemöldökömet is bizonyára összeráncoltam annyira próbáltam. De semmi. A farkas valami már éppen közelített az arcom felé, hogy leharapja a csinos pofimat. Az arcom biztosan fura fintorba torzult. Nem tudhattam. Sosem láttam még a saját arcomat a halál pillanata előtt. Becsuktam azért a szememet. Ahelyett viszont, hogy az éles fogakat éreztem volna, ahogy a húsomba marnak egy nevetést hallottam. Férfi nevetést. Kinyitottam a szememet, és a farkas valami még mindig fölém tornyosult, de hangosan nevetett, majd meg is szólított.
– Mi a fasz? – kérdeztem teljes döbbenettel. Ám a meglepetés akkor volt teljes, amikor lekászálódott rólam, majd átváltozott azzá a tetovált férfivá, akivel még a sztriptíz bárban találkoztam. Rögtön eszembe jutott, hogy talán tényleg vissza kéne egyszer mennem ahhoz a pszichológushoz, ha éppen ez a férfi jelenik meg az álmomban. Ha mondjuk az a fokhagyma fenekű barna lenne itt, akivel egy hónapja üzleteltem, akkor mindent értenék. Na de pont ő? Valami súlyosan elbaszódott a tudat alattimban. Felemelte a kezeit, én pedig ezzel egy időben feltápászkodtam. Bölcs lett volna talán a lovat is megkeresni a tekintetemmel, de nem tudtam levenni a szememet a férfiról. Láthatóan nagyon elégedett volt magával. Aztán hirtelen valami megint megváltozott, és ismét fenyegetően közelített felém.
– Nyissam meg az elmémet? Miről beszélsz? Ez valami burkolt üzenet, a tudatalattimtól, hogy engedjek a Garrison üzlet jutalékának az árából? – mire kimondtam a szavakat igazából el is engedtem azt a gondolatot, hogy ez áll a háttérben, mert a férfi ismét azt a farkasszerű formát vette fel.
– Nem tudom mit kell kinyitni, de itt nincsenek ajtók vagy kapuk. A puszta kellős közepén vagyunk. De esküszöm, ha lenne itt egy kapu, kinyitnám neked. – ahogy ezt kimondtam, megjelent egy díszes kovácsoltvas kapu a semmi közepén. Pislogtam egyet, hogy nem-e csak a képzeletem játszik velem, de az újbóli vizuális vizsgálat is azt az eredményt hozta, hogy igen, megjelent egy éppen olyan kapu a semmi közepén, ami átfutott a fejemben, amikor kimondtam a kapu szót. Sőt, hogy még zavarba ejtőbb legyen ez az esemény, a kapu tárva nyitva is volt.
– Parancsolj, nyitva van. – adtam a totális lazát, mintha pontosan tudtam volna mi történt, és legfőképpen miért. És ha már a lazaságot próbáltam professzionális szinten űzni, egy további beszólással is megtoldottam a dolgot. Elvégre, ha tele a naci, legalább pörögjön a száj. Nem tudom, honnan tanultam ezt, talán ösztönösen jött.
– Sajnos nem fognak csinos bikinis lányok kísérni az úton, de gondolom oda találsz. – talán bekellett volna fognom. Mindig azt hiszem, hogy tudom, hol a határ, de sokszor rá kell döbbennem, hogy mégsem. Ez az eset például tökéletesen példázta, hogy azért mégsem vagyok akkora túlélő király, mint amilyennek hiszem magam. Azonban ennek ellenére, megint történt valami. A kapu mellett megjelent hat bikinis lány és elindultak a férfi-farkas irányába. Azt a büdös kurva istenit, hát tényleg mi van itt. Értem én, hogy ez az én álmom, na de ilyen még sosem fordult elő velem, hogy megjelenjen az amire éppen gondolok. Valami tényleg súlyosan elbaszódott odabent.
reveal your secrets

Athlan


☩ Reagok :
404
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Jún. 01, 2020 7:09 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Cara & Athlan

"S ha élet ez álom: miért oly zsibbatag?
Kimerült, kifáradt, egykedvű, sivatag?"
Azt gondolnák az emberek, hogy nekünk démonoknak mindegy, kiket kísértünk meg az álmaikban, hiszen maga a rémséges élvezet számít egyedül. Nos, az ifjonc démonoknak talán, ám az én éveimmel és tapasztalataimmal egyáltalán nem szökök minden hitvány halandó rejtett fantáziájába, hiszen csekély az olyan földi, ki képes értelmes álmokra. Értelmes alatt azokat értem, melyek nem szörnyen unalmas szarok, s amikkel tényleg lehet valamit kezdeni. Számtalan álomban nincs túl sok részlet, felszínes és elfojtott érzelmek tömkelegét próbálja feldolgozni a tudat alatti, ami engem személy szerint mocskosul nem érdekel. A gyomrom automatikusan kiürítené a tartalmát attól a temérdek szennytől, amivel találkoztam már, s a mostani sem volt másmilyen, amiből épp az előbb másztam ki.  
- Pónik. Faszom pónik! Mi a geci ez a sok rózsaszín szar?! - mikor megjelenek a tízéves, szőke fürtös leánygyerek mellett, megragadom a pizsamáját, s olyan taslit keverek le neki, hogy még orrának vére is elered. Összerökönyödve hasalok el a rózsaszín szőrmés szőnyegen, s ahogy könyököm neki lökődik az egyik szekrénynek, onnan valami puha hülyeség esik a fejemre. Plüssnek hívják az itteniek.
- Hé, te meg ki vagy, és ezt miért kaptam?! Megmondalak! - üvölti hisztérikusan, mire hozzám vág egy rózsaszín, selymes párnát, s valami műanyag lószerű valamit.  
- Kussolj már, te kis hülye kis szar! Kurva idegesítő vagy, csak csendet akarok! Úgyhogy pofa be! - ám ő csak vinnyog, mint valami kibaszott újszülött macska, s rikácsol, mint egy degenerált varjú, s hisztizik, mint egy régen baszott királylány. Jó, tízévesen azért ez erős kijelentés, hiszen minden bizonnyal nem hogy régen, de még sosem értek ehhez az ostoba gyerekhez. S ha rajtam múlik, nem is fognak. A világ nem bír már el ilyen hangos kölyköket,  akik még rózsaszín minilovakról is álmodoznak, s én megadom a kegyet, hogy minél hamarabb kiirtsam az ilyen selejtes kis görcsöket. Unottan és kiábrándultan tápászkodok hát fel a földről, megragadom a leánygyermek haját, s az ablakhoz húzom. Kitárom azt szélesen, majd felállítom az ablakba akarata ellenére, s hosszasan sóhajtva helyezem tenyerem a hátára.  
- Szóval szeretnél lovagolni? Ám legyen... - az ijedtségből hirtelen felderül a kölyök, ám mire egyáltalán izgatott mosolyt húzhatna arcára, én meglököm, egyenesen rá a kovácsoltvas kerítés egy hegyes, kiálló részére. Sikítása végigrázza az utcákat, de hamar elhal. Én pedig unottan mászok vissza az ágyába, ahonnan ugyan térdtől lefelé lelóg a lábam, s bassza a hátam a selymes takaró, de most már nem megyek el innen anélkül, hogy ne találnék valami szerencsétlent, akinek legalább egy kicsit is érdekesebb az álma a megszokott ócska, hányedék képzelgésektől. Magamra húzom hát a rózsaszín takarót, lerúgom a cipőmet, aztán olyan tudatállapotba rakom magam, melyből könnyedén ki tudok lépni, s meg tudom kísérteni a halandókat.
Elsuhanok elcsesződött esküvő mellett, háziállat halála mellett, tengerpartos sütkérezés mellett, sötét erdős-kísértetes-temetős maszlag mellett... Egyik sem kelti fel az érdeklődésem. Egyet kivéve!
Épp akkor tekintek le egy jelenetre, mikor egy farkas környékez meg egy nőt, s annak lovát. Talán nem is maga a konkrét jelenet az, mely ott tart, hanem maga az arc, ki a kalap alól néz vissza rám. A kurva életbe... Hiszen ez az az alkudozós nőcske onnan a bárból! Képzeletbeli államon végig simítok, s halk hümmögéssel vetem be magam az erdő sűrűjébe egyelőre füst alakban, mely nem sokáig marad gomolygó feketeség. Illetve...
- Öhm... Wau? Wuf? Mi a faszomat mondanak a farkasok? - egy hatalmas, fekete szűrű négylábú mereszti sárga szemeit az erdő sötétjéből, s az avart halkan tapodva indul meg a szag után. Ilyen alakot még nem igazán öltöttem, legtöbbször a saját eltorzult valómban jelentem meg, de hát kell egy kis változatosság, nem igaz? A helyzet persze nem ennyire egyszerű, hiszen a farkasnak nem éppen a megszokott formáját öltöm magamra, hanem némi emberi maradékot is magamba viszek. Hogy is hívják ezeket a nyomorultakat a könyvekből... Áhh, megvan, vérfarkas! Ahogy pedig ez átzúg a fejemen, lábaim futólépésbe váltanak, a föld hangosan dübörög karmos lépteim alatt, s mikor több méternyire vagyok Caratól, elrugaszkodok a földtől, s egyenesen a nő hátának vetem magam, ki ha nem hajol el mocskosul gyorsan, akkor bizony magammal rántom a földre. Ha sikerül elhajolnia, az sem gond, hiszen akkor üldözőbe veszem, s ha kell, magát a lovat is földre viszem. Bárhogy legyen, ha sikerül magammal húznom a földre Carát, akkor vicsorogva magasodok fölé úgy, hogy a pofámból csöpögő nyál egyenesen az arcára csepegjen. Szélesre tárom hegyes fogakkal borítom számat, mintha arra készülnék, hogy egy az egyben leharapom azt az okos kis fejét. Ám ez elmarad... Helyette hangos röhögés száll ki a fogak közül, méghozzá az én hangomon!
- Baszki, látnod kellett volna az arcod! - ellépek tőle, majd a fekete szőrtenger lehullik rólam pár csonttal együtt, s alatta maradok én magam, az a tetovált patkány, akit már láthatott a bárban. S ennyi nekem elég is volt. Minek húznám tovább? Temérdek álom vár még rám, ahova belenyúlhatok egy kicsit, kár lenne ennél leragadni. Így hát diadalittasan emelem fel a kezem, hogy eltűnjek, de... Semmi. Újra felemelem, újra koncentrálok, de semmi.
- Hé, baszdmeg, nyisd ki a kibaszott elméd, vagy esküszöm mindenre, ami szentségtelen, hogy az utolsó ép részed is szarrá fogom itt bent törni. Vagy megduglak farkasként, hogy még a torkod is szétrepedjen... Szóval. Nyisd. Ki. - húzom összébb szemeim fenyegetően, s közelebb lépek hozzá újra vérfarkas alakot öltve, csak hogy jelezzem, hogy nem kellene szórakoznia, ha én nem egyeztem bele. S csak hogy lássa, hogy a lábaim közt levő szörnyeteg van akkora, hogy hátulról behatolva tényleg a torkát repesszem szét...
Ajánlott tartalom
reveal your secrets



Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma



●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 18 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 17 vendég :: 2 Bots

• Fajaink száma •
Arkangyal
1/1
Leviatán
7/3
Angyal
1
Démon
6
Bukott Angyal
3
Ember
4
Félvér
2
Harcos Angyal
5
Vadász
5
Nephilim
2