Welcome to hell or heaven frpg
- Staff és tagok által keresett karakterek -

 
reveal your secrets

Athlan


☩ Reagok :
404
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Jún. 08, 2020 3:41 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Alessya & Athlan

"Mintha mély sír lettem volna,
S benne lelkem a halál,
Oly sötét volt álmaimban
A sors, mely fölöttem áll."
- Ahhoz képest, hogy mennyire lenézed a korosztályod, te magad sem vagy éppen a komolyság mintapéldánya. Ugyanis valahogy kétlem, hogy minden veled egy idősnek az lenne a legnagyobb problémája, hogy hogy áll a kibaszott haja. Egyáltalán kinek akarsz tetszeni? Úgy nézel ki eleve, mint valami porcelán baba... – fejtem ki hosszasan, illedelmesen a véleményem. Ezt a tulajdonságot sosem fogom megérteni a nőkben, főleg így, hogy testközelből is élvezhetem az ötpercenkénti tollászkodás áldásos hatásait. Muszáj hát jó alaposan összekócolnom azt a tökéletesen összerakott hajkoronát, s még örülhet, hogy arra a bársonyos, ében ruhára nem kenek valami oda nem illő dolgot...
- Miattam. Talán. – vonom meg vállam. - Azt is számításba kell venni, hogy rosszul sül el ez az egész, s egyáltalán nem pozitív a köztünk keringő dolog. Elvégre még én magam sem tapasztaltam ilyet. Egyszóval, lehet hogy sokkal többet érsz, ám lehet, hogy mindenkinél kevesebb vagy. – sandítok oldalra, ám ezúttal már nem mosolygok, hiszen szavaimmal nem ferdítettem el a valóságot. Ha olyan derül ki róla, aminek még léteznie sem szabadna, akkor gondolkodás nélkül fogom megölni úgy, hogy esélye se legyen visszatérni. Egyelőre azonban tény, hogy valóban többet ér másnál, hiszen majdnem hétszáz évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy egy halandó két napot túléljen mellettem.
- Most akkor hiszel vagy nem? – egyik szemöldököm a magasba kúszik. - Annyi valóságalapja van, hogy valóban léteznek az angyalok, de a többi egy szánalmas mese, amiben etetni kellett azt a sok nyomorult embert, akik kialakítottak maguknak egy szánalmas vallást. Elvégre ezeknek is az kell, hogy féljenek tőlük a halandók, tiszteljék őket, s leboruljanak a lábaik előtt. Miért is vagyunk rosszabbak az angyaloknál? Nézd csak, mi lett a vége... – mutatok a távolba a romos város felé. - Egyszerű mindent Amarára fogni, s elbújni a háta mögé, hogy mindenki őt vonja felelősségre. Azt persze sokan elfelejtik, hogy az angyalok milyen pusztításra képesek, mégis egy démon láttán rezzennek össze. Ostoba, hitvány halandókkal van tele e világ, akikért nem kár, ha elpusztulnak. - megvetésem oly sok oldalról gyökeredzik, hogy már magam sem vagyok képes megszámolni. Érthető hát, ha alig száz embert tartanék érdemesnek az életre, vagy inkább arra, hogy nyálammal leköpjem.  
- És miért kellene hinnem egy ilyen kebelmarkolászós ígéretnek? Az ígéretek maximum csak az embereket nyugtatják meg, de amúgy semmi értelmük. Ha úgy tartja kedved, úgyis hozzányúlsz valamihez, én meg úgyis eltöröm a kezed. Ez ilyen egyszerű, kár ígérgetned. - hangomban most nincs méreg, inkább közömbösen cseng, hiszen tényeket közlök. Neki és a koszos halandó kezének semmi keresnivalója a pergamenek és írások között, csak akkor, ha én engedélyt adok rá. Ám azt lesheti!
- Túl kedves voltam veled eddig. Meg egy nagy faszt foglak a hátamon vinni, soha többet! - röhögöm el magam gúnyosan, mikor feltápászkodik a földről. Még mit nem... Egyetlen helyzetben vállalom a ló szerepét, és az bizony nem ez a helyzet.
- Akkor majd sok benzint felszívsz, lenyeled, én pedig megfoglak a kocsinál, mint egy rongyot, majd kicsavarom belőled a cuccot úgy, hogy a szád a tankhoz tolom, s hagyom, hogy kifolyjon belőled. - elégedetten vigyorgom felé remek ötletem, s még egy célzó mozdulattal is úgy teszek, mintha egy rongyot csavarnék éppen ki. - Inkább nyomorognál abban a szar dobozban, mint hogy itt húzzuk meg magunkat valahol? - nem teljesen látom ebben a logikát, ám mit várjak egy nőtől? Nem éppen a logikus gondolkodás az erényük.  
- Mi bajod lenne egy kis esőtől? - kérdem magam mögé, mikor a kisebb épület felé haladunk. - Nem leszek a kibaszott esernyőd. Felejtsd el! - csettintek ujjaimmal, mielőtt még lábaim hűségesen besétálnak a démoncsapdába, ahol egyből kiterülök, mint aki jól végezte dolgát. Várok a csodára, hiszen lustaságom az egeket veri, így ahelyett, hogy elkezdeném feloldani azonnal a kört, úgy döntök, hogy inkább hunyok egyet, ha már valaki sikeresen bekényszerített ebbe a csapdába. Miért van az, hogy amikor kikapcsolnám kicsit az elmém, egyből el kell basznia valami nyomorult senkiházinak?
Füleim már csak Alessya sietős lépteire lesznek figyelmesek, melyet egyből a villámoknak tulajdonítok, ám mikor mögötte meghallom az utánozhatatlan szárnysuhogást, a szemeim egyből kipattannak, s egészen nagyra kerekednek, mikor látom, hogy ott van a lány nyomában egy angyal. Próbálom elkapni a kezét, hogy behúzzam magamhoz a körbe, ám egyetlen ujját tudom csak súrolni, azt is alig. Aztán már húzza is távol tőlem az a szárnyas féreg, s számomra elég volt ennyi ahhoz a bizonyos kattanáshoz. Majd én azt megmondom, hogy ki érhet Alessyához és ki nem, márpedig ennek a tollas faszszopónak nem adtam engedélyt arra, hogy akár ránézzen... Tekintetem egyből gomolygó feketeségre vált át, miközben felállok a földről, s kezeimet széttárom. Ajkaim mögül túlvilági, hangos kántálás szól fel, melynek legvégén megharapom a saját csuklóm, hogy a kör öt pontja elé csepegtessem a vérem. Újabb kántálás következik, mire a föld enyhén megremeg, s egy apró repedés keletkezik a csapdában, melyen keresztül haloványan kezd visszaszivárogni az erőm. Ez pedig épp elegendő arra, hogy elementáris erővel nagyobb rengést keltsek, s megbontsam teljesen a kört. Kilépek azonnal a szabad ég alá, s tekintetemmel a villámok fényében próbálom keresni Alessyát, kit az egyik elcikázó, vastag ménkő alatt fedezek fel. Nem is kell több számomra, kezeimet a magasba emelem, s ebben a pillanatban megindul kifelé az épületből az egyik nagyobb jármű, mely embertelen sebességgel kell száguldani a távolodó páros felé. Ügyelek természetesen arra, hogy Alessyának ne essen baja, ezért is küldöm az angyalra hátulról a járművet, mely elől esélytelen elmenekülnie. Gyorsaságából ítélve vagy fiatalabb példány lehet, vagy már megsebezte valaki, s ezért indokolt a lassabb tempó. Bárhogy is legyen, a fém telibe találja hátulról eléggé erősen, mire ő egyből leejti Alessyát, ki szélsebesen kezd zuhanni a föld felé. Az én lábaim pedig megerednek. Emberfeletti erőt viszek végtagjaimba, így a mikor a vihar fényei megvilágítják alant a terepet, láthatja a lány, ahogy épp felé futok, s talán az utolsó pillanatban érek oda... A karjaimban landol, miközben ügyelek arra, hogy a szél segítségével tompítsam az esését, hiszen hiába kapom el, ekkora magasságból könnyedén kitörhet a gerince, ahogy a gravitáció húzza tovább a föld felé. Arcomon patakokban folyik az eső, s ha rám tekint, megint azzal a kifejezéstelen, ábrázatlan arccal találkozhat, melyhez már volt szerencséje. Ezzel egy időben érkezik meg az angyal is tőlünk pár méterre, zihálva mutatva Alessya felé.
- Engedd őt, démon! Hagyj megnyugvást e fiatal lány számára, hagyd meg békéjét! Jöjj, gyermekem, jöjj hozzám, én biztonságba helyezlek! - a biztonságról alkotott fogalmunk ezek szerint eléggé különbözik, hiszen az imént mosta fel Alessyával a földet. Ő azonban egyre csak nyújtja kezét a lánynak, abban reménykedve, hogy az ujjai közt szorongatott angyalpengétől majd megtántorodok. Pedig ha tudná, hogy csak erőt gyűjtök a végső csapásra...
reveal your secrets

Alessya Blackwood


[img][/img]
☩ Reagok :
145
☩ Korom :
24
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Jún. 07, 2020 11:12 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Athlan & Alessya

Minden veszély, amely megvalósul, lehetőséget ad arra, hogy fejlődjünk és változzunk.
Mikor visszakérdez, milyen különlegesség van bennem, ami másban nincs, akkor eszembe jut egy dolog, amit más nem élvez annyira, mint én, de mégsem hozom fel, mert elég hülyén hangozna, hogy imádom a fröccsenő vér látványát és ha lehet akkor ezért lennék magányos vadász, hogy ezt kiélvezhessem. A gond csak az, hogy nem vagyok jó harcos és ha nem muszáj, akkor kerülöm a harcot is, inkább csak a háttérben mozgok, mint egy segéd. Mondhatni élveztem, hogy rátaláltam Athlanra és a magam és az ő védelmében megölhettem pár embert, jó őt igazából meg sem kellett volna védeni, de mégis visszajött és megmentett kölcsönösen. Jó, meg is ölt, de utána megint segítségemre volt és öltem megint, szinte mást sem csinálok mellette, csak gyilkolok.
- A korombeliekhez képest igen. - Jegyzem meg és kicsit elhúzom a számat, amikor ő engem kezd el majmolni és utána még a hajam is összetúrja. Azért reflexből már nyúltam a hajam felé, hogy megütögessem a kezét, hogy elég már, összekócolt rendesen, hagyja abba. A kezemmel neki is állok igazgatni, de nem annyira alaposan, mint előtte, mert még a végén megint összekócol, nem tudom mit élvez ebben ennyire.
- Akkor szerinted többet érek? - Teljesen összezavart, a mosolyából ítélve ez is a szándéka, nem hinném, hogy válaszolni fog a kérdésemre rendesen, nehogy túlértékeljem már magamat, de szerintem akkor is fontosabb vagyok még neki, mint bármelyik más ember a világban. Csecsemőként még nem volt rúnám, ott állt felettem és betakart, majd elkapott, ez csak jelent valamit, csak hogy mit, arra kéne rájönni, valamiért megkaptam a rúnát is tőle. A pokolkutyák jól elrendezték, nem gondoltam volna, hogy hallom majd így sziszegni, de ha őt így elintézték, mi lett volna, ha rám támadnak? Ha később érkezünk meg és engem kapnak ki a kocsiból... inkább bele sem gondolok.
- Nem hiszek ezekben, de azt el kell ismerned, hogy lehet valami valóságalapja azoknak, amit írnak a bibliákban. - Még ha a fele halandzsa is, akkor is ott van az almamag, amiért képes volt alkut kötni New York városa a démonokkal, csak mert majd az emberré teszi Amarát és a sötétségnek, amit ránk borít és amivel elpusztít mindent, ami éppen az útjába kerül. Kicsit hülyének érzem magam, mert ez volt mindenki meggyőződése és én is elhittem, hogy úgy vannak a dolgok, ahogyan, ám nyilván jobban hiszek Athlannak ilyen téren, hiszen tőle jobban senki sem tudja, milyen a pokol, milyen odakerülni és mi vár ott az érkezőkre. Nem is okoskodok többet, elengedem a dolgot és próbálok nyitottabb lenni, legközelebb inkább kérdezek és majd ő felvilágosít, ha olyan kedve van.
Mikor száz embert említ, akkor remélem én ezekhez tartozom, akiket még méltat arra, hogy leköpjön, bár nem vágyom ilyesmire. Nyilván benne vagyok, ha velem tölti az idejét és megmutatja, hol is laktam és hol van a szikla, amiről annak idején olyan szépen zuhantam lefelé a karjaiba. Tényleg sok ember van, akik nélkül többnek érzem a világot, mint kevesebbnek.
- Nem markolászom, csak odatettem a kezem, ez olyan emberi szokás, ami azt jelenti, hogy ígérem nem nyúlok hozzá. - Azt inkább nem mondom, hogy azért a szívem felé tettem, mert az életünkre esküszünk ezzel a kis aprósággal, mert még komolyan venné és megölne, ha megint a cuccához érnék, mondjuk a medál miatt, hogy meggyógyítsam magam vagy őt, ha nincs eszméleténél. Az ölembe ejtem a kezeim és az ujjaim összeérintve elkezdem kipiszkálni a körmeim alól a koszt, de nem jutok egy ujjnál tovább, amikor megáll a kocsi és mehetünk egy kis esti sétára.
- Nem fognak tudni még autót vezetni, annyira nem komoly az a gokard. - Jegyzem meg, aztán hallom a röhögését és leesik min nevet ennyire, a lámpát lentebb tartom, hogy még véletlen se láthassa, ha kipirul az arcom. Nem csoda, hogy megbotlok és eltaknyolok, amire ő ismét rákezd a röhögésre, mert miért is ne tenné. A kezét el sem fogadom, felállok én egymagam is, csak muszáj megállnom, hogy kimossam a sebet, még ha csak nyállal is per pillanat, de az is több, mint a semmi.
- Ha ennyire sietünk, akkor vihetnél a hátadon is. - Morgom leginkább magamnak, amikor beszól, hogy keljek már fel, ne fetrengjek, pedig elég hamar felkeltem a földről, legalábbis feltérdeltem, hogy a tenyerem ellássam, de utána már talpalok is utána, nem akarok nagyon lemaradni, valahogy rossz érzésem van, de nem akarom az ördögöt a falra festeni, lehet csak ez a rémes hely miatt érzem így.
- Rendben. - A szám teljesen beszívom, egy kicsi piros sem látszódik ki belőle, próbálom visszafogni magam, mikor ismét találkozok csillámos Athlannal, el is fordulok tőle, hogy ne lássam tündökölve, valahogy nem illik hozzá és nehéz megállnom, hogy ne röhögjem ki, de amilyen mérgesnek látszik, jobb nem rátenni még egy lapáttal. Inkább elindulok arra, amerre a térkép jelezte a pályát
- Én is szívesebben ülnék a kocsiban, de a benzin nem repül csak úgy oda magától. - A mondatom végén jól érezhető, hogy eszembe jutott valami, kicsit lassabban is sétálok. A földből nyelik ki ugye az olajat vagy mit, szóval ha a levegőből tud vizet nyelni, akkor lehet a földből is tudna kinyelni olajat a kocsiba. Vagy azt még keverik valamivel? Fogalmam sincs, hogy működik ez, nem hiába közlekedtünk lovakkal, annak mindenhol van fű és víz, nem kell tankolni bele semmit pluszban.
- A kocsihoz menjünk vissza, abba kényelmesebb lesz aludni, aztán mehetünk gyalog tovább, ha nincs benzin. - Szeretem, mikor valami végre rajtam áll és úgy lesz, ahogyan én szeretném, ez most jól esik, lehet tényleg sétálni kéne, hogy több időt lehessek vele, mert ha odaérünk és kiderítem, amit akarok, lehet le is lép, amit nem szeretnék, legyen bármilyen aljas és gonosz, azért én élvezem a társaságát, mindig is vele akartam lenni, milyen kár, hogy egy démon.
- Fogalmam sincs. - Kicsit megugrok, ahogy villan egyet az ég, majd dörren is, olyan nagy csend volt, miért kell ennek is megtörnie. Már csak ez hiányzott, hogy meg is ázzak, nem szívesen megyek be egy ilyen elhagyatott épületbe sem, tele lehet bogarakkal és állatokkal, amikkel nem találkoznék. A hideg is végigfut rajtam és inkább sietősebben lépkedek a démon előtt a gokartpálya felé, ahol megállva nem tudom eldönteni melyik épülettel kezdjem a felfedezést.
- Jó lenne eső előtt visszaérni, bár ha csinálnál egy kis szelet körénk, akkor lehet nem áznánk el. - Milyen okos ötlet, meg is simogatnám érte a buksimat, ha én rendelkeznék hasonló erővel és nem kellene kérnem, hogy hagy ne ázzam már meg. Előre megy és én meg a lámpát elfojtott nevetésbe fortyogok, a fenekén lévő csillám miatt. El is indulok utána, amikor isteneset villámlik és Athlan elfekszik a földön, az épület ajtajában. Nem nagyon értem, miért hiszi, hogy le akarok lépni, akkor vissza sem jöttem volna érte a vadászbázisról.
- Nem értem, hogy miért rak ide bárki is démoncsapdát. - Elindulok felé, ám valami elkapja a kezemet és az ég megvillan, ahogy hátranézek. A szívem a torkomba köt ki, ez egy angyal és meg akar állítani engem vagy ki akar nyírni, ki tudja. A lámpást az arcába csapom és ahogy elenged, akkor már rohanok is az épületbe, mert nem sok esélyem van ellene. De sajnos hamarabb összeszedi magát, mint ahogy én kettőt léphetnék.
- Engedj el! - Szólok rá, már nem mintha ez bármit is számítana, már csapja is össze a szárnyait, hogy felrepüljön velem, miközben én szabadulni próbálok és még meg is harapom a kezét, de alig érek el valamit vele, csak annyit, hogy az egyik kezem kiszabadul és az angyalpengés tőrömért nyúlva sunyin megsebezzem. Olyan méternyit zuhanok is a föld felé, az eső is ideér közben persze, nehogy bármit is lássak, most hogy nincs lámpám és sötét is van. Talán az angyal sem lát olyan jól, négykézláb indulok el megint Athlan felé, a kezemben szorongatva az angyalpengémet, mert csak azzal élhetem túl, talán. Éppen csak karcolom a csapda szélét a kezemmel, amikor az angyal elkapja a lábam és a földön végighúzva magához ránt. Ahogy a sáros földön végigszánt velem az eléggé fájdalmas és nyöszörgök kicsit, meg próbálnék szabadulni, de nem tudok, ahogy Athlan ellen sem volt semmi esélyem ugye. Ember vagyok és most nem látom, mi menthetne meg tőle, már a démonon kívül, aki csapdában van vagy sikerül kijönnie és megment?
reveal your secrets

Athlan


☩ Reagok :
404
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Jún. 06, 2020 7:10 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Alessya & Athlan

"Mintha mély sír lettem volna,
S benne lelkem a halál,
Oly sötét volt álmaimban
A sors, mely fölöttem áll."
- És mi az a különlegesség, ami benned megvan, de másban nincs? - kérdezek vissza még az autóban, miközben oldalra sandítok a kisasszony felé. Talán szokatlan lehet, hogy valaki a legapróbb megrezdülésére is visszakérdez, s olyanról akar bővebb kifejtést, melyről nem biztos, hogy szívesen mesélne. Ám ha már együtt fogjuk bejárni ezt a szokatlan utat – illetve hagyom neki, hogy velem tartson valami számomra érthetetlen, ostoba oknál fogva -, akkor már az a minimum, hogy ez a szürkeség szórakoztasson. Vagy én magamat. Általa!
- Komolyabb szoktál lenni másoknál... - ismétlem szavait, s ekkor egyik kezem elemelem a kormányról, majd pont olyan királylányos stílussal túrok bele a hajamba, s paskolom meg az arcom a szélső tükör látványában, mint ahogy ő szokta. Aztán csak hogy még tetőzzem a gúnyolódásom, ujjaimat váratlanul az ő tincseibe fúrom, s jó alaposan összekócolom az utolsó szálig is beállított hajkoronáját.  
- Igazam van abban, hogy nem érsz többet? Én nem emlékszek arra, hogy mondtam volna ilyet. - aljas mosollyal emelem vissza a tekintetem az út porára, közben halkan felszisszenve, ahogy emelkedik a vállam. Azok a kibaszott kutyák kis híján széttéptek, ebből is látszik, hogy ez a világ nem csak nekem nem való, hanem ezeknek is. A magukra maradt dögök mindenkire veszélyesek.
- Igen, vették valahonnan azokat a faszságokat a szent könyvekben. - mutatok a halántékomra. - Az embereknek azért van fantáziájuk, azt meg kell hagyni. - csóválom meg a fejem. - Inkább legyél hitetlen, mint egy ostoba hívő, aki vakon követi az írásokat. Ennél szánalmasabb nincs is, főleg ha valaki mások fantáziájából okoskodik. - s az ilyen felettébb idegesítő. Mikor engem próbálnak kioktatni a Pokol dolgairól s világáról olyanok, kik még csak a közelében sem jártak... Nos, az mindig egy kisebb dührohammal jár nálam, hiába vallom magam türelmesnek. Azért akadnak olyan dolgok, melyek igen csak hamar elpattintják bennem azt a bizonyos húrt.
- Megmondom én. Száz ember sincs ezen a kurva világon, aki érdemes lenne arra, hogy tovább éljen. Az angyalok “munkája” ezért szánalmas, mert elhitetik az emberekkel, hogy érnek valamit. Holott a nagy részük még arra sem lenne méltó, hogy leköpjem. - meglepő módon nem telepedik arcomra undor vagy gyűlölet, hiszen nem hirtelen fellángolásból mondom szavaim. Ezek tények, ám én nem vagyok sem megváltó, sem megtorló, hogy a vállamra vegyem e világ sorsát. Ha elpusztulna, s nem érkezne több lélek a kénköves bugyrokba, én akkor sem éreznék semmi negatívat odalent.
- Eddig is egyértelműnek kellett volna lennie, hogy nem nyúlsz semmihez, ami az enyém. - felelem némi rideg értetlenséggel, mely még inkább elhatalmasodik rajtam, mikor a kebléhez érinti a kezét. - Miért markolászod magad? - ez valami fura földi dolog lenne? Nem teljesen értem, s még egyik szemöldököm is a homlokomra kúszik. Számtalan olyan számomra érthetetlen dolog van a mai világban, amit első hallásra eléggé nehezen fogad be az agyam, ez pedig akkor is megmutatkozik, mikor lépkedünk a vidámpark nevezetű hely felé.
- Mi a faszért kell megtapasztalniuk a kölyköknek a vezetést? Ennyi erővel minden olyan dolgot meg kellene tapasztalniuk, amit a felnőttek szoktak csinálni... - értetlenségem alattomos röhögésbe fordul át, melyből már sejtheti Alessya, mire is gondolok pontosan. Ám mikor ez épp elhalna, akkor kénytelen vagyok még jobban elereszteni magam, hiszen a királykisasszony épp olyan isteneset esett, hogy erre bizony egy ideig még emlékezni fogok. Nevetve lépek hozzá közelebb, nyújtom felé a kezem, hogy segítsek, de ha arra vetemedne, hogy nyúl a segítő kézért, akkor én egyből elhúzom azt, s azzal a mozdulattal nagyképű ábrázattal simítok bele tincseimbe, s lépek el tőle.
- Mit fetrengsz ott? Kelj már fel... - jegyzem meg magam mögé aljas szórakozottsággal, mely hamarosan átfordul némi undorodott méregbe az ostoba démonfej láttán, mely bejáratként szolgál a számunkra. Ezt leszámítva van a helynek egy különleges, majdnem kellemesen elhagyatottnak mondható atmoszférája, de az ilyen erőltetett szarságok inkább dühöt váltanak ki, mint bármi mást. Bezzeg ha az emberek egy ilyen démon fejjel valósan összetalálkoznak... Akkor már nincs móka és kacagás!
- Akkor vezess. Nekem fogalmam sincs, mit merre kellene keresni ezen a lepratelepen. - fújom ki halkan haragom, ez azonban a következő percekben még inkább fokozódik, hiszen nem elég, hogy ez rohadt imp ellopta a holmim, tetejében még erősen csillogva lépek ki abból az átkozott barlangból. A ruhámat s a bőrömet fedő szarokon egyből visszacsillan a lámpa fénye, ám én egy mozdulattal s némi elementáris mágiával leszórom magamról ezeket a hülyeségeket. Mégis kinek volt ez egyáltalán valaha szórakoztató?!
- Helyes, mert már most kurvára elegem van ebből a kibaszott helyből, hogy nyelne karót, aki ezt kitalálta... - mikor megindul a leányzó, magam is követem őt olykor halkan felmorranva. Jó, felejtsük el az iménti szánalmas és gusztustalan jelenetet, mielőtt még ez is kihat az alap, amúgy is könnyen dühbe jövő állapotomra.
- Elindulunk gyalog tovább, vagy lecövekelünk valahol és stoppolunk, esetleg maradunk itt reggelig. Fasz tudja, nekem mindegy. Az én időm végtelen, így rajtad áll az egész. - vonom meg vállam, még mindig elhallgatva a tényt, hogy valójában nagyon hamar odaérhetnénk, ha kiereszteném az erőm. Sőt, én magam akár ebben a pillanatban ott teremhetnék, ha akarnék... Valójában magam sem értem, miért húzom ezt az egészet Alessyával. Kicsit talán élvezem, hogy összezavarhatom és nyomorgathatom, erről persze neki sosem kell tudnia, még a végén elbízná magát, hogy képes volt kiváltani belőlem valamit, s kiléptem a közömbösség szürke fátyla alól miatta. Kár lenne elbaszni még jobban a dolgokat... Közben elsétálunk egy felettébb kiábrándító motívumokkal díszített hely mellett, mely előtt muszáj megállnom egy röpke pillanatra, és elborzadva megcsóválnom a fejem.
- Miért jó ez? Ez egyáltalán nem vicces. Egyáltalán... - a hangom ebben a pillanatban elveszik egy hatalmas dörrenésben, mely előtt szinte közvetlenül egy pillanatra fénybe borul az egész hely. A sötét égbolton eddig fel sem tűnt, hogy viharfelhők gyülekeztek, még úgy sem, hogy olykor eléggé erős, hűvös szellő sodródott keresztül a lepusztult épületek és tákolmányok között. S mintha ez a jelenség amolyan lökést adna mindennek, úgy kezdenek felettünk tovább cikázni a villámok.
- Ebből hamarosan vihar lesz. - jelentem ki a nyilvánvalót, mikor megállunk azon a helyen, aminek már a nevére sem emlékszek. - Szóval akkor mi a faszt is keresünk? Valami játék autó féleséget? Vagy egyáltalán hogy néznek ki ezek a szarok, ahonnan benzint nyerhetnénk? - pillantok körbe tanácstalanul csípőre tett kézzel, s találomra megindulok egy kisebb épület felé. Nem gondolkozok sokat, bal lábam célzóan felemelem, s egy könnyed mozdulattal berúgom annak ajtaját, mely nagy robajjal csapódik odabent valami fém szerű dolognak. Ekkor teszek egy hozzám kicsit sem méltó dolgot, hiszen anélkül, hogy körbenéznék először, egyből belépek. Vesztemre.
- Hát ez kurva jó. - nyomott sóhajjal dörzsölöm meg az arcom, s szemforgatva döntöm felfelé a fejem. Egy démoncsapda fekszik el alattam, mi más lenne?
- Ez a hely nem vidám. Nem értem, miért ez a neve. - váratlanul unott nyögéssel telepedek le a száraz fűvel borított betonra, s teljes egészében elfekszek rajta, mint aki várja a csodát.
- Ha le akarsz lépni, most megteheted. - tenyereim a tarkóm alá csúsztatom, s egy szellővel elkotrom a szemetet a felrajzolt csapdáról, majd biccentek a vonalak felé, jelezve, hogy miért mondtam ezt most. Démoncsapda. Hát mi más?!
reveal your secrets

Alessya Blackwood


[img][/img]
☩ Reagok :
145
☩ Korom :
24
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Jún. 03, 2020 10:14 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Athlan & Alessya

Minden veszély, amely megvalósul, lehetőséget ad arra, hogy fejlődjünk és változzunk.
- Szerintem van bennem valami különleges, ami másban nincs meg és komolyabb is szoktam lenni másoknál, vannak mély gondolataim, de lehet igazad van és nem érek többet. - Hamar lehervad a mosolyom a kérdéseit hallva, igaza van, lehet csak én értékeltem túl magam, de hát ha én nem teszem, más nem fogja az is biztos. Szeretném magam többnek érezni másoknál, ha már bizonyos dolgok miatt, mint hogy nő vagyok és ősz hajam van, már kevesebbnek érzem magam és hátránnyal indulok mindenhol. Én mondjuk szeretem a hajam így már, mert megszoktam és inkább figyelemfelhívó, mint taszító dolog, főleg a hossza miatt.
- Sajnálom, de ezt nevelték belénk, valahonnan csak vették azokat a dolgokat, amik a szentkönyvekben meg vannak írva ezekről nem? Jó, nem kell válaszolni, érzem, hogy nem, de na... - Kicsit zavar, hogy így leolt, meg az, hogy idegesítő vagyok, nem akarok az lenni, mert tudom, hogy az nem jelent jót számomra, nem akarok meghalni, csak mert a saját hitem szerint válaszoltam neki. Tény, tőle jobban nem tudja senki, milyen a Pokol, ami után hőn áhítozik, de a Mennyről kétlem, hogy tudna nyilatkozni, ott még ő sem járt, bár... beszélhetett angyalokkal, ki tudja.
- Kellenek az ostoba katonák is, akiket első sorban küldhetnek a halálba, gondolom. - Megvonom a vállam, ezt kivételesen én tényleg így gondolom, de általában ép ésszel nem bírják ezt a vadász létet az emberek, valaki már az ölés gondolatára is rosszul van vagy a vértől elájul, ezeknek nem való ez az élet. Én meg... nem tudom mi van velem, de biztos, hogy Athlan a saját érdemének könyvelné el, hogy ennyire szeretem a vérengzést, mert neki hála van meg az a kellemes emlék, amikor anyukám rajtunk lottyan szét és fogalmam sincs, ez miért is kellemes? Az édesanyákat szeretni kéne, én meg ehelyett pont valami mást szeretek. A gondolatra görcsbe rándulok és inkább nem is nézek a démon felé. Tényleg csak a pecsét miatt vonzódom hozzá vagy ez anélkül is meglenne?
- Ez kicsit morbid elképzelés, de tény, hogy ráférne a világra egy teljes takarítás, de ki lenne az, akinek a mércéje számít, hogy ki selejtes és ki nem? - Isten visszatérne és rendet tenne? Vagy majd Amara dönti el, hogy kit tart érdemesnek és kit nem? Ki tudja, de biztos nem egy démon fogja elhozni a világvégét, ahhoz még ők is kevesek a teremtőkhöz képest. Mondjuk, elég sok természetfeletti tárgy van, ami nagy erővel bírhat, szóval ki tudja melyik élne vissza ilyesmivel, ha hozzá kerülne és hogyan szerezne hatalmat a többiek felett. Azonban most ebbe nem akarok belemenni, mert nem szeretnék pusztulni a férgesével, mert miért is érnék én többet bárkinél? Csak mert egy démon mellett utazok? Nem, ezzel inkább a legostobább címet érdemlem ki, mert bízom benne, hogy elvisz a gyökereimhez.
- Inkább odaképzelem. - Nem vagyok a tetoválások ellen, ez látszik a kezemen meg a derekamon lévő varrásokból, mégsem akartam soha a fenekemre semmit, az csupaszon úgy szép, ahogyan van. Sajnos kinézem belőle, hogy tényleg megtenné és nagyon ellenkezni sem tudnék. Remélem, hogy ezt most amolyan rossz viccnek szánta csak, annyira nem vagyok királylány, nem érzem magam annak. Tény, adok magamra és szeretek jól kinézni, de attól még nem leszek olyan, aki magasan fent hordja az orrát.
- Rendben, nem fogok semmihez csak úgy hozzányúlni! - Felé fordulok és még a mellkasomra is teszem a kezem, hogy becs szó, nem teszem, bár lehet neki ez nem ér semmit, számomra tényleg egy ígéret, amit betartok, nem fogok hozzáérni, csak ha kéri, hogy vegyek ki valamit, mint például a talizmán. Nem értem miért kell így felhúzni ezen a vizet, nem tettem kárt semmijében, sőt, a tekercset is megvédtem, mert amúgy elázott volna a többi másikkal együtt, amit lelökött a faházban az asztalról. Jó, én voltam a béna a vízzel, ha nem öntöm ki, nincs ez az egész, viszont akkor lehet rá sem kérdeznék és nem kapnék rá választ sem.
- Nem, nem ismerem, el sem tudom képzelni, hogyan működnek, csak logikus magyarázatot keresnék rá. Minden ismeretlent próbál az agyunk befogadni és megmagyarázni valamivel, tévedni emberi dolog, ezek szerint nem véletlen. - Kicsit rosszul esik, hogy folyton lekorhol, mert igyekszek mindent megérteni, de csak a tényt hallva, nem fog sikerülni, muszáj valamire gondolnom, sokadszorra is rosszul. Halk sóhajjal hajtom le a fejemet, nehéz nyitottnak lenni, amikor nem mond el mindent nekem, ha nem avat be a dolgaiba, ami engem is érinthet. Persze az autó most adja be a kulcsot, hogy kell üzemanyag vagy egy tapodtat sem megy tovább. elkezdem összeszedni ami kellhet az útra a vidámpark felé, amikor megkérdezi, mi az a gokart, hátra nézek felvont szemöldökkel. Hát én éltem akkor, amikor ezek még működtek vagy ő? Jó, ettől független tudom micsoda és hogy elég nagy eséllyel van ilyesmi helyen.
- Az egy egyszemélyes kis autó, amivel a gyerekek is megtapasztalhatják a vezetést és ugyanilyen üzemanyaggal működik remélhetőleg. - Nem tudom, hogy magyarázzam el ezt jobban, talán ennyi bőven elég neki. A magyarázás közben azért végignézem, ahogy a tincseit hátrasimítja, majd indulhatunk is. Zsebre tett kézzel követ, bár inkább mennék mellette, de már mindegy. A lámpás megvilágítja az utat, amin haladok, megkérdezem járt-e már ilyen helyen azért, mert gokard ide vagy oda, nem erről híres a vidámpark ugyebár. A válasza azonban más irányba megy el és hátrakapom a fejem. Nem hiszem el, hogy megint itt tartunk, hogy csak emberien meg akart dugni, na persze, tudja ki hiszi ezt el. A lebegő táskáján akad meg a szemem, a szemét, csak a sajátját hozza, az enyém meg ottmaradt. Most legszívesebb visszamennék, hogy hozzam én is magammal a sajátomat, de nem lenne jó ötlet szétválni, mellette amennyivel kevesebb, annyival több is a túlélési esélyem. Gondolom és abban a pillanatban meg is botlok valami gazban és borulok is a földre. A lámpát elengedem, szerencsére nem törik szét, a tenyerem viszont valami kavics felkaristolja, amint rátenyerelve támaszkodom meg. Felkelek a földről, leporolom a tenyerem és kicsit elhúzva a számat köpök a tenyerembe, hogy legalább a koszt kitöröljem a sebből és megtörölhessem a ruhám egy tisztább részébe. Ebbe még nem halok bele, csak egy kis karcolás. Szóval, azt hiszi, hiányzik belőlem az ösztön, hogy lefeküdjek vele, remek, jól játszottam akkor a szerepet, hogy nem érdekel. Azt az öt percet meg, amit megerőszakolásnak hisz, akkor élvezni fogom. Nem kommentárom a dolgot, amúgy is eltaknyoltam és az jobban lekötött. Elég hamar elérünk a bejárathoz, ami egy démon fej, aminek a szájában kell bemenni a helyre. Kicsit somolygok, egész addig, amíg meg nem jegyzi, hogy ez nem vicces, akkor elharapom a szám szélét inkább és igyekszem komoly képet vágni.
- Én sem, nem éltem, amikor még fénykorában létezett. - Jegyzem meg azért úgy mellékesen és halkan, fogalmam sincs milyen volt itt szórakozni, most inkább már félelmetesen néz ki és kicsit sem szórakoztató.
- Ha távozunk, utána megteheted, nem állít meg senki benne. - Szúrom oda neki, hogy ha meg akarja semmisíteni, hát tegye meg, remélem az elégedettséggel tölti el és elég kielégítő, hogy jobb kedve legyen, akkor sokkal elviselhetőbb.
- Nem tudom, sose jártam még itt, de a szélső körgyűrűnél lenne logikus, már emberi agyat nézve. - Követem a démon fejen túlra és válaszolok neki, nem akarok okoskodni, most odafigyelek, hogy a tipp érzés kihallható legyen, mert fogalmam sincs. Körülnézek, hogy mégis merre menjünk, majd visszanézve Athlan felé meglátok egy impet, amint a táskáját elvéve elrepül. A maradj itt, elég konkrét, mernék én ellenkezni vele? Maradok és leteszem a lámpát a földre, a kezem a fegyverem markolatára teszem, nem kicsit félek úgy amúgy. Sötét van és a közelharc nem az én asztalom. Mennyi ideig maradjak itt? Mégis miért nem mehettem utána? Nincs is rosszabb ettől, hogy most egyedül vagyok itt, de pár lépésre találok egy táblát, amit egy zsebkendővel nekilátok letörölni, jelzi, hogy hol állok és merre kell menni a gokartpálya felé. Kicsit tanulmányozom, miközben hallom, hogy valaki közelít, szerencsére az én démonom az, amitől megnyugszom.
- Tudom merre kell menni. - Jelentem ki neki, remélem örülni fog, hogy nem maradtam tétlen, amíg ő visszaszerezte a holmiját, amihez nem érhetek hozzá. Felveszem a lámpát és el is indulok az adott irány felé lassan.
- Szóval, ha találunk üzemanyagot, akkor azt a kocsihoz visszük, de ha nem találunk, akkor mi a terved? - Érdeklődöm, mert vele ellentétben nekem nincs itt semmim és szólhatott volna, hogy hozzam magammal, ha nem tervez visszamenni a kocsihoz. Nekem meg sem fordult egészen mostanáig a fejemben, hogy mi van, ha nem találok üzemanyagot. Valami gazzal benőtt mocsaras, csónakos hely mellett megyünk el először, majd valami szellemvasút mellett lehetünk, tele van dekorálva kívülről démonokkal, koponyákkal, pókokkal és hasonló dolgokkal, egyik sem túl ijesztő, inkább olyan kifigurázott vámpírszerű alakok. Nem nézegetem sokáig, inkább haladok előrefelé, a térképen látottak szerint, meg is érkezek a pályához, amit szintén benőtt a gaz, már csak keresni kell, van egy lezárt kisebb épület és egy nagyobb, aminek az ajtajából hiányzik már egy darab. Én most már azért várok, hogy ő mit akar, nem fogok előre menni magamtól egyik irányba sem.
reveal your secrets

Athlan


☩ Reagok :
404
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Jún. 01, 2020 9:56 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Alessya & Athlan

"Mintha mély sír lettem volna,
S benne lelkem a halál,
Oly sötét volt álmaimban
A sors, mely fölöttem áll."
- Miből gondolod, hogy a te lelked többet érne bárki másénál? Tettél olyat talán, ami messze kiemel téged a tömegből? Van esetleg különleges képességed? Az elméd tán sokkal mélyebb másénál? - felvont szemöldökkel felelek elégedett mosolyára, még fejem is enyhén megrázom szavaira. Hiba, ha úgy hiszi, hogy az ő lelke mindenkiénél többet ér, ugyanis ez nincs így, s rég rossz, ha ilyen ostobaságokat képzel. Ugyanis részemről ez volt az utolsó ilyen ajánlat, melyet ha nem fogad el, úgy nem lesz több lehetősége.  
- Tudod, Alessya, kurvára idegesítő, hogy úgy beszélsz, mintha bejártad volna a Pokol és a Menny minden zugát, mintha mindent a saját szemeddel tapasztaltál volna meg. Miért olyan kibaszott okoskodó az összes ember? - értetlenül és némi méreggel billentem oldalra a fejem a szavaira. Már nem ez az első eset, hogy ilyen konkrét hiszékenységgel beszél, sőt, ez a kioktató hangnem kezd az idegeimre menni. A következő ilyennél már egyáltalán nem biztos, hogy ilyen nyugalommal tűröm a stílusát, szóval remélhetőleg hamar visszanyeli magába ezt az okoskodó, elviselhetetlen énjét. Halk fújtatással űzöm hát el a mérgem, hiszen jelenleg nem vagyok olyan állapotban, hogy bárkinek is kedvezne egy dühroham.  
- Miért is lennének magasak az elvárások? Csak az emberek életéről van szó elvégre, semmi másról. - ironikus közlöm, majd megvonom a vállam, s most már teljesen biztos vagyok benne, hogy a halandók mindenhez ostobák. A támadáshoz, a védelemhez, a csapatszervezéshez, s igazából magához a létezéshez is. Szörnyű belegondolni, hogy egykor magam is ezek sorát gyarapítottam, hogy én is ilyen szánalmas senki voltam, mint ők.  
- Nincs sok ember, s ezzel a mentalitással az a maradék is ki fog pusztulni. Igazából tényleg egy kurva nagy pusztítás kellene erre a világra, hogy az összes selejtes ember kihulljon, s csak az arra érdemesek maradjanak életben, hogy újra benépesítsék ezt a világot anélkül, hogy hígulna a vérük. - ez nem is csupán a halandókra értendő, hanem a démonokra s angyalokra egyaránt. Hulljon a férgese!
- Inkább rávarrnám a hátsó feledre azt a trónt! - gonosz vigyort villantok felé immáron akkor, mikor a kopottas Stamford tábla elhalad mellettünk. Ott a városban elhúztam előtte egy kellemesen csalogató lehetőséget, mellyel éreztem, hogy élne ő maga is, de az a fránya ép esze visszatartotta. Mintha lett volna lehetősége az ellenkezésre... Ha a gomolygó kísértés hatalmába kerít, akkor valójában tehet bármit, úgysem menekülhet előlem. Ám az az Athlan most szunnyad és erőt gyűjt. Azonban nincs olyan távol, hogy ne bukkanna ki bármikor...
- Ez akkora egy kamu. Inkább semmilyen cuccomhoz se nyúlj hozzá, mert teljesen véletlenül eltöröm a gyönge kis kezed. - nagyot bólintok, hogy tudatosítsam benne a szavaim. Teljesen mindegy, hogy leestek a földre, vagy nem, azokhoz nem érhet hozzá, mert bemocskolja őket a koszos, halandó kezeivel. Én voltam az ostoba, hogy csak úgy hagytam őket eleve kallódni az asztalon.
- Ebben nem volt semmiféle logikus átgondolás. A pecsét démoni, s az enyém, én alkottam. Ha hiba csúszik bele, könnyedén álmodhatsz velem, s könnyedén emlékezhetsz rám. Mint mondtam, az emlékeidet tarthatja meg, az összeset, amit átéltél velem egész életedben. Ne okoskodj, Alessya, nem áll jól. Talán ismered az összes démoni pecsétet és rúnát, s annak a hatásait? - kérdem némi kekeckedő, aljas fémosollyal. Tévúton jár ez a kislány, ha azt hiszi, hogy minden, amiről véleményt alkot, az a valóságnak megfelel. Ám miért is hibáztatnám? Csak egy halandó, akinek úgy látszik, hogy az elméje nehezen veszi be a más világokkal kapcsolatos új dolgokat. Ideje jobban megnyitnia magát előttem, mert így bizony még fájdalmas is lehet számára, ha az újdonságaimat belé passzírozom...
Hamarosan a sors közbeszól, s cselekvésre ösztönöz minket. Nem, akkor sem fogom egy cseppet sem használni az erőm, még akkor sem, ha egy kibaszott hónapba telik eljutnunk ahhoz a régi házhoz s a sziklás parthoz.  
- Mi a faszom az a gokart? - vakarom meg a fejem értetlenül, s ezzel a mozdulattal hátra fésülöm fekete tincseimet. Hamar tanulok, de ez az új világ számomra még rengeteg újdonságot és ismeretlen kifejezést tartogat. Zsebre teszem hát kezeim, s Alessya mögött megindulok a száraz levelekkel benőtt úton, melynek repedései közül már számtalan helyen kibukott a természet. A holmim természetesen nem marad a kocsiban, hiszen mintha életre kelne, úgy indul meg mögöttünk a levegőben anélkül, hogy nekem cipelnem kellene.
- Csak messziről láttam ilyet, és nem, nem éppen erre a szórakozásra gondoltam. Valójában meg akartalak dugni kivételesen emberi módon. De látom, belőled hiányzik az efféle ösztön, szóval esélyesen ha rám jön az ötperc, mindig meg leszel erőszakolva, ha csak nem lesz más a közeledben. - két kezem tarkómnál kulcsolom össze, s szórakozottan rúgok el magam előtt egy követ, mely messzire repül az út melletti füves területen. Úgy beszélek, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Nekem az. Egy kezemen meg tudnám számolni, hány halandó egyezett eddig bele a velem való együttlétbe. Alessyát megerőszakolni már szinte mindennapi dolognak számítana. Az viszont nem, hogy lehetőséget hagytam számára a választásra, s elfogadtam a nemleges döntését... Nála kissé összetettebben működnek a dolgok, hiszen nem egyetlen cél lengi őt körbe. Többek közt élvezem, ha zavart okozhatok nála, s ez olykor felülírja a többi dolgot.  
- Ez egy faszság. Miért jó ez az embereknek? Ezt rohadtul nem értem. - újra csak a fejemet vakarom a jókora szarvas démonfej előtt, melynek a nyitott száján kell belépni ebbe az úgynevezett vidámparkba. - Ez egyáltalán nem vicces. - csóválom meg a fejem értetlenül. - Sőt, igazából eléggé dühítő. - vonom fel egyik szemöldököm. - Azt javaslom, hogy siessünk, mert őszintén nem tetszik ez a hely. Szánalmas és kiábrándító, s szívesen tenném inkább eggyé a földdel. Még hogy vidámpark... - morgok halkan orrom alatt, s ha Alessya még nem tette volna meg, akkor magam lépek először a lepukkant démonfejen, mely sajnos nem, nem vezet a Pokolba, hiába írják a megkopott táblák.  
- Szóval, merre van az a hely, amit említettél? - abban a pillanatban, ahogy ezt kimondom, hirtelen megakasztja valami hátul az erőm, s mikor a holmim felé emelem a tekintetem, akkor veszem észre, hogy egy imp épp azzal kezd el szaladni egy rózsaszín flamingóval díszített barlang felé.
- Maradj itt! - utasítom Alessyát, s én egyből a mocskos kis dög után vetem magam járatba. Nem túl fürge egy teremtmény, így számításaim szerint hamar utol fogom érni. Talán három kanyar után zsákutcába fordul a kis féreg, ám mikor megfordul, alattomos mosoly terül el az arcán. Rácsap egy nagyot a falra, minek következtében csillámló, furcsa, apró dolgok esnek rám a magasról, amik az egész testem beborítják. Semmi fájdalmas, ami még meg is lep, pedig aztán felkészülök arra, hogy elkezd rohadni a bőröm, vagy épp felgyulladok. Ám semmi ilyesmi nem történik meg, egész egyszerűen csillogni kezd mindenem. Az imp röhögni kezd, s a móka itt részemről véget is ér. Felemelem a kezem, mire alatta megsüllyed a föld, s bokáig beszippantja magába a dögöt, és nem ereszti onnan. A feje felett megrepesztem a falat, ahonnan egy nagyobb kődarabot emelek ki, azzal pedig egészen addig ütöm a nyomorult testét, míg apró cafatokban nem terül el a földön. Ezt követően magamhoz vonzom a holmim, s idegesen és undorodva indulok meg kifelé az idilli, hányingert keltő barlangból, remélve, hogy mikor kilépek, Alessya látótávolságban lesz.
reveal your secrets

Alessya Blackwood


[img][/img]
☩ Reagok :
145
☩ Korom :
24
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Május 27, 2020 10:41 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Athlan & Alessya

Minden veszély, amely megvalósul, lehetőséget ad arra, hogy fejlődjünk és változzunk.
Ahogy hallgatom, sajnálatos módon igazat kell adjak neki, az emberek többsége, még az e-világi dolgokkal sincsenek tisztában, hát még a többivel. Nem tudom milyen lehet a Menny vagy a Pokol, bele sem gondoltam, hogy mennyien lehetnek már ott, de ha nem válik mindenkiből démon, mert nem adják el a lelküket vagy a démon nem kíván vele foglalkozni, akkor jól meg lehet szívni. Természetesen nem lep meg, hogy kap az alkalmon és ravasz mosollyal beközli, egy enyhe célzással, hogy ha ajánlatot tesz a lelkemért, az jobb, ha elfogadom. Azért azt nem adom olyan könnyen és még mindig ott van a másik lehetőség, hogy eladom a lelkem másik démonnak, nem csak neki vannak más lehetőségei, hanem nekem is. Bár... akkor nem kerülök hozzá, csak démon lehet szabad mozgástérrel, remélhetőleg szabaddal.
- Persze, de mások lelke közel sem ér annyit, mint az enyém! - Ha én nem értékelem fel magam, akkor más sem fog, ennyi önbizalom még szerintem belefér, főleg ha állandóan királylánynak hív, azoknak nagy az értéke! Szóval úgy érzem ennyi belefér és még elégedetten vissza is mosolygok felé, csak hogy egy kicsit odaszóljak. Tudom nem okos dolog, de néha egy ilyen talán belefér és nem fog megint farkas elé vetni miatta.
- Tény, de nem is leszek angyal, ha oda kerülök, a lélek meg még lekerülhet a pokolba, ha nem érdemli meg az Édent odafent. - Már ha az tényleg valahol fent van a felhők felett, amit kétlek, mert ott a világűr van, mint már beigazolódott, legalábbis a halandó világban úgy van. Amúgy is, ha az angyalok meg tudnak bukni, akkor a lelkek is biztosan. Nem tudom, hogy mi lesz, ha elválnak útjaink, akarom-e én azt vagy sem, elég kétes érzéseim vannak. hiányozni fog vagy annyira meggyötör, hogy már én fogom alig várni, hogy visszaküldjem a pokolba, ahová való. Ki tudja, nem akarok annyira belemenni ebbe a témába sem, mert a halálon túl számomra elég bizarr még. 
- Nem is értem miért nem, mert ez a leglogikusabb magyarázat, hogy miért lógok veled. - Megvonom a vállam, persze én akartam vele maradni, hogy utánajárhassak a létezésemnek, aminek meg is fizettem az árát, de kaptam is cserébe tapasztalatokat, amik erősebbé tehetnek. Jó azért hálát ne várjon tőlem, mert jó démonhoz méltón, kegyetlenek a módszerei.
- Van pszichológiai teszt, csak nem magasak az elvárások, gondolom, mert lássuk be nincs sok ember már a Földön és a kereslet kínálat is eszerint változik. - Még én is simán átmentem, jó, nem volt könnyű ugye, de sikerült. Arra, hogy ő jobbat vezetne csak félrepillantok és sóhajtok látványosan. Persze, más sem hiányzik nekünk, mint egy démon, aki megölhet bármelyik pillanatban, ha úgy tartja kedve. Ez a lehető legrosszabb felvetés, amit tőle hallok, bár tény, egy erősebb kezű vezető elférne a vadászbázisok élén. Eléggé lenéz minket, vadászokat, pedig mi is csak emberek vagyunk, annyi különbséggel, hogy mint a katonák, edzettebbek vagyunk és bátrabbak, mert szembeszállunk a démoni és angyali erőkkel. Én mondjuk nem érzem magam többnek egy embertől, de ha valahogyan erőt szerezhetnék, nem túl nagy árért cserébe, akkor biztos élnék a lehetőséggel, egy kicsit vonz a boszorkányság, ami ugye jól tudjuk nem létezik, de mégis jó eljátszani a gondolattal kicsit.
- Örülök, hogy ebben egyetértünk! - Jó, persze könnyű tőrbe csalni csapattal egy gyengébb démont, aki nem tud olyan trükköket, mint Athlan és messziről egy nyíl a fejébe és ennyi volt, elterül és az angyalpengével a közelharcosok már könnyedén végeznek vele. Ugyanez az angyaloknál is játszik, bár ők nehezebb eset, a szárnyuk miatt, de ők sem kijátszhatatlanok úgy vélem. Nekünk embereknek találékonyoknak kell lennünk.
Mikor kijelenti, hogy nem én döntöm el, hogy mikor öl meg ismét, kicsit összeszűkítem a szemeim és arra gondolok, hogy nem te mondod meg, hogy én azt hagyni fogom-e. Jó valójában nem sok esélyem van ellene, de azért nem fogom annyiban hagyni a dolgot, nem akarok meghalni és remélem nem is szolgálok rá. Annyira nem értem a vérszomját, nem gyilkolt kifelé New Yorkból és utána is meghagyta nekem eme élvezetet. Miért akar hát engem halállal szekálni? Mert ez már az, nem szeretném átélni ismét, főleg pár nap különbséggel, még az előzőn sem érzem úgy, hogy túl volnék.
- Hát persze. - Jobb, ha rá hagyok mindent és menekülőre fogom, legalábbis ami a közösülést érinti, jobb lesz a kocsiban az úton tovább haladni, végre olyan irányba haladva, ahol kideríthetem, mi ez a különleges kapocs köztünk.
- Igen, marha unalmasak vagyunk. - Sóhajtok fel unottan, persze, hogy azok vagyunk, mert nem érünk rá naphosszat szórakozni. Csak úgy magamban megjegyzem, hogy nincs szabad perce az embereknek, mert bármikor megtámadhatja őket valami, még elég sok ilyen ellenfél akad és ez az állandó készenlétben levés is elég könnyen elrontja a szórakozás dolgot. Régen még annyi dolgot lehetett csinálni, mára már kevés maradt meg és lefogadom, a legtöbb bárban megfordul egy démon vagy angyal is, mert miért is ne lennének egy ilyen helyen, ha ilyen alakot keresel, ott biztos találsz.
- Tudom, hinni keresztes épületben kell. - Jegyzem meg kicsit rekedten, mert amit csinál, az már kínzásnak számít. elfordítom a fejem, amitől csak jobban hozzáfér ahhoz és ahogy a nyelvével végigsiklik egy kisebb részen az arcélemnél, ah, még a csípőmet is jobban magához rántja, direkt kísért és azt kell mondjam, most már akár szó nélkül meg is fordulnék, hogy na jó gyerünk, de nem, nem lehet és el is lép tőlem, hogy a kocsi felé menjen. Ökölbe szorítom a kezem, amit lassan ki is engedek, az ajkam is beharapom közben, majd hagyom, hogy a fogam alól szépen kicsusszanjon vissza eredeti helyére. Mocskos ellenállhatatlan démon, ahogy megindulok utána, gyorsan lépek párat, hogy beérjem és közben lassan ki is fújom a levegőt, el kell engednem a kísértését, mert ha csak arra gondolok, mi volt, nem fogunk semerre sem haladni.
A kocsiban csak nézem a Stamford táblát áthúzva, kicsit elbúcsúzok a helytől, irány a nagyvilág, ami tele van veszéllyel, már nem csak rám nézve, de talán Athlan van elég erős, hogy meg tudjon védeni, bár érdeke nem sok van rá, azért reménykedek benne mégis, elvégre itt vagyunk, együtt, ami eleve fura és már két napot is túléltem mellette, vagyis ennyit töltöttem vele, azt hogy mennyire voltam halott, inkább nem hozom fel, nem akarok gondolni sem rá.
- Képes lennél rá? - Kérdezek vissza a kezeim is összecsapva magam előtt, kérlelő szemekkel. természetesen tudom, hogy nem és csak a véremet akarja szívni, de néha lehetek én is komolyan szemtelen vele, csak nem hagyhatom magam, ha már ilyen kedves velem, hogy még trónt is varázsolna a kényelmem miatt, még ha csak elméletileg is.
- Édes hármas? - Kérdezek vissza és felvonom az egyik szemöldökömet. A röhögése miatt úgy érzem, hogy ez semmi jót nem fog takarni és nem is lesz annyira édes. A pokolkutyája és a patkány után, el sem tudom képzelni mi lesz ez vagy kicsoda. Nincs kedvem még egy démonhoz.
- Hajnalban? Az jó. - Ásítok egyet miközben beszélek és a szám elé is teszem a kezemet, nem vagyok én olyan tapló, hogy a nagyvilágba mutogassam a manduláimat is egy ilyen álmosságra utaló cselekedettel.
- Nem kutattam, csak felvettem a földről, mert lelökted és szétnyílt én meg felismertem a jelet rajta. - Javítom ki, mert én tényleg nem szoktam mások holmija közt kutakodni csak úgy. Jó a talizmán keresése az más, lehet életet mentett volna, azért vittem magammal, de láthatóan Athlannak nincs efféle dolgokra szüksége, szóval tényleg igazán rám bízhatná. 
- Igazából mindig is tehetségem volt abba, hogy feltaláljam magam és megmeneküljek a lehetetlenebb helyzetekből. - Helyeselek, mert ez így van, de hogy a rúnához van köze, azt pont nem gondoltam volna. Talán már annyira hozzá is szoktam ehhez, hogy nem akarom, hogy megszabadítson tőle.
- Nem hinném, hogy ennek köze lenne az emlékekhez, mert amikor belevésted, azelőtti dolgokra emlékszem, pedig csak az utána lévőkre kéne, ha logikusan átgondoljuk. - Jegyzem meg, ez bizony más lesz, főleg mert előbb mentett meg a zuhanástól, mint ezt felvéste volna és előtte állt a bölcsőmnél is, hogy betakargasson. Nem akarom, hogy leszedje rólam a rúnát, de van egy olyan érzésem, hogy a kötelékünkhöz ennek semmi köze, ez korábban alakulhatott ki, amikor az még nem volt. Szépen be is sötétedik, egy dombra hajtunk felfelé, majd lefelé megadja magát a kocsi. Basszus, nemár, nem akarok gyalogolni sokat, kicsit nyűgös vagyok ahhoz, aludni akartam volna inkább a kocsiban kicsit.
- Ez az. - Morgom magam elé és követem kifelé a kocsiból, becsapom óvatosan az ajtót és nekidöntöm a fenekem, úgy támaszkodom meg és nézem, ahogy körbekémlel a sötétben. Ő legalább lát valamit, én meg örülök, hogy a kocsi körül még fel tudom mérni a terepet, elég veszélyes számomra így itt kint, lehet a kocsiban kellett volna maradni, de már mindegy.
- Ott? - Hunyorítva próbálok rájönni mit láthat, szerencsére valami fénylik és már tudom mi az. Vidámpark, ami elég elhagyatott és félelmetes, persze mi se lenne jobb hely így estére.
- A gokartpályán esélyes, minden vidámparkban van ilyesmi, kétlem, hogy oda mentek volna ellopni. - Ki is nyitom a kocsi hátsó ajtaját, hogy behajoljak a hátizsákomért, meg a táskámból is kiszedek pár fegyvert, az övemre és a combomra erősített szíjat kidíszítem velük, sose lehet tudni, hogy mi támad majd ránk ott vagy Athlan milyen őrültségre készül. A hátizsákot a hátamra csapom és tőlem mehetünk is, ezzel a tragaccsal senki sem fog elmenni és talán a holmink is megmarad benne, kár lenne azért a sok jó ruháért, amit bepakoltam az útra.
- Indulhatunk tőlem. - Még a lámpást kiveszem elölről és halvány fényre kapcsolom, hogy ne legyen túl erős, de nekem segítsen látni az utat, nem akarok belelépni semmi gödröcskébe és elvágódni a földre. Persze ha rám szól miatta megint Athlan, akkor leteszem és a kocsinál hagyom lekapcsolva és közel hozzá haladok a vidámpark felé. Remélem elhagyatott szó szerint, nem szívesen küzdenék meg semmivel így este. Séta közben még nyújtózkodok is egy kellemeset, a levegő így estére elég hideggé vált, szóval ez felfrissít mondhatni. Még jó, hogy van rajtam egy kis fekete pulóver, mert amúgy fáznék is talán. Most, mivel este van, leginkább közelharci fegyvert szorongatok a jobbomban, távolságiakkal most nem megyek sokra a látási viszonyok miatt.
- Jártál már a vidámparkban? Tudod, ez olyan szórakoztató dolog volt fénykorában, amit hiányoltál nemrég, csak azért. - Nem mintha meg kéne magyaráznom, miért kérdezek ilyesmit, bár sejtem, hogy a válasz nemleges lesz vagy valami igen démoni megnyilvánulás, de nem hagyhattam ki, meg ez még nem olyan pimasz kérdés, amiért haragudhatna. Ő már annyi évet megélt, talán ismerte az ilyen helyeket, amiket én csak jelen állapotukba láthattam csak.
reveal your secrets

Athlan


☩ Reagok :
404
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Május 26, 2020 10:59 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Alessya & Athlan

"Mintha mély sír lettem volna,
S benne lelkem a halál,
Oly sötét volt álmaimban
A sors, mely fölöttem áll."
- Ez nem ilyen egyszerű. Az emberek többségének fogalma sincs arról, hogy mi megy pontosan ebben a világban, hát még a többiben. Ha eladod a lelked sem biztos, hogy teljes értékű démon lehetsz, hiszen az, kinek eladtad, ha úgy dönt, hogy a lenti léted szenvedéssel fog eltelni, akkor egy gyenge lélekként te semmit sem tudsz tenni ez ellen. Sőt, ha alkut akarsz, az sem biztos, hogy kapni fogsz. Egyszóval... - ravasz mosoly kerekedik arcomon. - Az ilyen remek lehetőségeket meg kell ragadni mindig. - megvonom a vállam végül, mintha mit sem számítana az egész valójában. - Végül is annyi lélek van itt még a földön, mástól is tudok szerezni. - amit persze akkor tudok hasznosítani majd, ha megnyílnak a kapuk újra. Alessya makacssága nem teljesen tiszta számomra, hiszen egy ilyen remek lehetőséget ki ne akarna megragadni? Ő maga úgyis lejut az én világomba, ha egyszer megérinti a halál keze, de így legalább ki lenne biztosítva általam. Nélkülem azonban esélyesen elveszne. Ám ez az ő döntése, én megadtam számára a kellő információt ahhoz, hogy saját belátása szerint döntsön.
- Mondjuk tény, sosem lehet tudni, hova kerülsz. Megeshet, hogy odafentre. Ám ekkor örök búcsút mondunk egymásnak. - ezt ugyan erősen kétlem, de azért szükséges volt egy kis felvezetés ahhoz, hogy tudatosítsam benne, hogy kettőnk személyes kapcsolata egyáltalán nem lesz örök. Ha újra kinyílik a hazám, akkor én megyek vissza, ő pedig vagy itt marad, vagy halála után akár odafentre száll, ahonnan nincs visszaút az ő számára.
- Ohh. Eszes. Ilyenre nem is gondoltam. - nevetek fel némi ironikus töltettel. Valójában tényleg ez a legegyszerűbb megoldás, rám kenni mindent. Amiből ő jön ki a legjobban.
- A vadászoknak kellene valami kőkemény pszichológiai teszt, ha már itt tartunk. Igazából... - nagyképűen simítok végig államon. - Szerintem én sokkal jobb és hatásosabb alakulatot tudnék nevelni és kiképezni. Túl sok a szánalmas csőcselék, akik vadásznak nevezik magukat, mert lerúgtak egy birkát a hegyről. - lenézően húzom el a szám, érezhetően nem vagyok túl jó véleménnyel a fajtájáról. Nem is kellett ehhez temérdek tapasztalat, hiszen sok esetben külső, láthatatlan szemlélő voltam csupán. Mindig meglepődök azon, hogy ezek magukat mennyire képesek felemelni egy apró porszem szintjéről, holott még annyinak sem mondhatóak el.
- A gyakorlás nem gyakorlás, ha túlságosan felkészületlenül ér. - bólintok bölcsen. Őszintén szólva még mindig nagyon nehéz elképzelni, hogy Alessya több démont képes volt megölni, de ha jobban belegondolok, a fajtám ívesen megy lefelé a lejtőn, s köztünk is épp olyan ostoba szájhősök vannak manapság, mint a halandók között. Ha ezt nézem, valamelyik szánalmas fattyú könnyedén ráharaphatott egy bombájára.
- Nem mondtam, hogy eldöntheted, mikor öllek meg. - jegyzem meg némi ridegséggel, hiszen úgy tűnik, hogy ez a leányzó hamis ábrándokba kergeti magát. Nem azért nem öltem meg azóta, mert nem akartam, hanem mert egyszerűen elmémet most más dolgok foglalják le. Ám abban a pillanatban, ahogy megérint újra a halál szele, neki vége.
- Hát akkor ma sokat fogsz szívni, úgy érzem. - alattomosan pislogok felé nagyokat még az ágy puha öleléséből. Pedig aztán milyen egyszerű dolgunk lenne, ha bevetném a mágikus erőm! Abban azonban nem lenne semmi kihívás, ha mindent így oldanánk meg, így meglapulok a sötétben, s Alessyára bízom az odajutást. Én ismerem az utat, s részemről itt ki is merül a dolog. A helyzetét természetesen nem könnyítem meg, próbálom sötét csábítgatásommal elcsavarni a fejét, kissé kizökkenteni nyugalmából, ami talán sikerül is ott a fejében, de makacsul tartja magát a kisasszony.
- Az emberek olyan unalmasak. Minden szórakozást megvonnak maguktól, s egyetlen cél lebeg a szemük előtt görcsösen. Az élet pedig hamar elsuhan... - ujjaimmal végigzongorázom a levegőt jelképesen, s enyhén megcsóválom a fejem az ellenkezésére. - Azt hitted? - fülétől nyakának finom ívéig siklok le, s mikor érzékelem, hogy közelebb húzódik, magam is erősebben fogok rá csípőjére, s halkan sóhajtok bőrére. - Most már úgysem derül ki, hogy élveztem-e... - nyelvem hegye végigkúszik rajta, arcélénél viszont leomlik róla, s ez volt részemről az aljas végszó, ezután lépek el tőle, hogy a kocsi felé vegyem az irányt. Mi lenne vele nélkülem és az ellenállhatatlan alattomosságom nélkül?! Egy unalmas, üres élet. Ez biztos.
Stamford számomra egy rettentően lapos hely, így mikor szép lassan magunk mögött hagyjuk, s az ócska épületeket újra felváltják a fák s a rétek, akkor kicsit fellélegzek. Bár a zöldellő környezet sincs ínyemre, mégis könnyebben viselem el, mint az emberalkotta kőhalmazokat.
- Egy trónt ne varázsoljak esetleg oda, nehogy véletlenül hiányt szenvedjen a királylány a kényelemben? - vonom fel egyik szemöldököm némi mosollyal és sóhajjal kísérve. - Hogy kit és miért fogunk meglátogatni, az egyelőre maradjon meglepetés. Egy ideig velünk fog tartani. Édes hármas lesz, meglásd! - röhögök fel, hiszen minden bizonnyal Melité lenne a legutolsó teremtmény, akire gondolna a leányzó. Ott hagytam őt pár hete annál a forrásnál, ahova most megyünk, hogy kicsit feltöltődjön a természet biztonságot nyújtó ölén.
- Még hajnalban odaérünk. - a napsugarak most buknak le csupán a távolban, bearanyozva az égboltot alját s a fátyolfelhőket. Sehol egy lélek a repedezett utakon rajtunk kívül, mintha ezen szakaszról teljesen kihalt volna minden.
- Te csak ne kutass a cuccaim között. - nem mintha túl sokat értene a tekercsekből. - Mikor rád találtam régen, úgy véltem, hogy ez a láthatatlan kötelék olyan, aminek kell adnom egy esélyt. Mellettem egyértelműen nem maradhattál, ez a rúna pedig némi segítséget nyújtott neked eddig abban, hogy kétes helyzetben a jó döntés felé sodródj. Mikor döntened kellett egy húzósabb helyzetben, nem érezted, hogy egy különös sugallat az egyik oldal felé húz téged? Ami aztán megmentette akár az életed, akár kihúzott egy rossz helyzetből? - valójában éreznie sem kellett konkrétan, hiszen ez a véset láthatatlan, segítő kezet adott a számára. - Fogalmam sincs, hogy ronthattam el. De emiatt láttál engem az álmaidban, nem másért. Eleve arra az időszakra nem emlékezhetsz egyáltalán, túlságosan gyermek voltál még ahhoz. Ezáltal a rúna által valahogy megmaradtak benned a hozzám köthető emlékek, amik valamilyen okból nem törlődtek ki belőled. - megvonom a vállam értetlenül. - Fogalmam sincs, hogy történhetett ez. Ám neked már nincs szükséged rá, szóval el fogom tüntetni. - bólintok határozottan. Felgurulunk közben egy magasabb dombra, ahonnan könnyedén száguldunk lefelé, s ezen az oldalon már szinte teljesen sötét van. Ez még nem is lenne akadály, de a kocsi lök rajtunk párat, akadozva berreg, majd váratlanul megáll. Ó, a benzin, tényleg...
- Hát, ez kellemetlen. - mégsem használom az erőm. Helyette inkább kiszállok az autóból, s összébb húzott szemekkel nézek körbe a vidéken. Körülöttünk egyetlen járművet sem látok, ám mintha a távolban a lemenő napsugarak utolsó fénye megcsillanna valamin. Ujjammal az irányba mutatok, mintha a fák lombkoronáján túl egy hatalmas kerék sziluettje bontakozna ki. Már nem autóé... Sokkal inkább olyan hatalmas tárgyé, amire az emberek fogalmam sincs mi okból, de már régen is szerettek ráülni s száguldozni rajta. Ez is egy olyan dolog, amit minden bizonnyal sosem fogok megérteni.
- Talán ott találhatunk benzint. - vidámpark! Ez az! Eszembe jutott a neve az ilyen helyeknek. Még a neve is szánalmasan alja...
reveal your secrets

Alessya Blackwood


[img][/img]
☩ Reagok :
145
☩ Korom :
24
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Május 24, 2020 3:07 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Athlan & Alessya

Minden veszély, amely megvalósul, lehetőséget ad arra, hogy fejlődjünk és változzunk.
Oldalra pillantok felé, a világomat nem tudtam még, amikor bezáródtak azok a kapuk, én ebben a világban nőttem fel, az, hogy minden démon és angyal visszakotorjon az otthonába, szinte csak hiú ábránd, ami még évekig eltarthat. Mocskos világban élünk, így természetes, hogy mindenki gyilkosabb szándékkal közelíti meg az idegeneket, így vélem én legalábbis, ha a veszély elmúlik, majd lankad ez, akinél meg nem, azt levadászom, a jó ügy érdekében. Inkább nem is mondok semmit, nem is hiszem, hogy elvárna valami kommentárt tőlem.
- Szóval, aki úgy érzi lekerül, jobb ha eladja a lelkét, különben csak kínozni fogják? - Ez nem hangzik túl jól, de ettől még nem fogom egyből eladni a lelkem neki, még hiszem, hogy nem oda jutok, ahhoz bűntudat kellene, de én szentül hiszem, hogy akik meghaltak, azoknak ez a sors rendeltetett és amúgy is, ők támadtak rám, meg rá is, de az mellékes. Szóval én nem öltem ártatlan lelkeket, szóval nem vagyok pokolra való, nekem nem ott van a helyem, vagyis, minden bizonnyal de. Mondanám, hogy majd halálom előtt eladom a lelkem, de őt ismerve nem telne semmibe neki, hogy csak ezért megöljön.
- Ugyan, sokkal fontosabb dolgokkal vannak elfoglalva és majd azt mondom, hogy kényszerítettél és ártatlan vagyok, de csak így élhettem túl. - Ravasz mosollyal fordulok felé a vállam megvonva, inkább nézzenek gyáva féregnek, mint árulónak, aki egy démont védelmez, főleg egy olyan, akit igazából meg sem kellene védenem, mert erősebb tőlem. Miért is én öltem meg mégis azt a rengeteg embert, aki az utunkba akart állni? Nos, lehet azért, mert kicsit élveztem és ha úgy vesszük, ő segített a maga módján, mert fegyver nélkül nem mentem volna sokra, ám ő megszerezte nekem. Sőt, még a füstbombát is kihajította az ablakon a füstjével együtt, ami elég nagy segítség volt akkor és ott.
- De, le is vadásztam már pár ellenfelet, bár a legtöbb félvér és démon volt, angyalt még nem öltem, de megtenném, ha nem a békésebb fajtából való és igen, akik örökbe fogadtak, tőlük kaptam a pengét, hogy megvédhessem magam. - Válaszolok szépen sorjában, bár elég kötekedőnek hat, nem akarok semmit sem megmagyarázni, ha hülyeséget gondolom rólam, nem fogok belehalni, legalább nem ismer ki olyan könnyedén. Csapatjátékos vagyok, nem vagyok túl jó egyedül a csatában, de azért igyekszem jól és élve kikerülni mindenhonnan. Miután ezt tisztázom, ő megfogja a mellem és utána még van képe felhozni, hogy ő vette el a szüzességem és még aljasan ki is nevet, ami nem tetszik, kicsit sérti a lelkem, de mi mást is vártam tőle. Folyton bánt testileg meg lelkileg is, gonosz démon, és sajnos igaza van. Elég rémes, hogy egy démon vette el az ártatlanságom, de a legrosszabb, hogy én is akartam és még azt sem mondhatom, hogy erőszakosan vette el. Jó, voltak sérülések közben, de megérte, azért cserébe, amit kaptam. Nem is fordulok vissza hozzá, a durcáskodás előtte kapóra jött, hogy ne lássa az arcom, szinte érzem, hogy kicsit belepirulok, az emlék gondolatára is, kicsit befeszülök és feljebb ülök az ülésbe. Még jó, hogy tereljük a témát, a harc és gyakorlás felé.
- Szeretnék gyakorolni, de egyezzünk meg abban, hogy én szólok, ha bármikor jöhet egy éles meccs, még ha nem is egyből. - Tőlem érhet váratlanul, hogy meg kell védenem magam tőle, de ha egy mód van rá, ne fürdés közben támadjon már meg vagy amikor nincs nálam semmi fegyver vagy amit annak használhatnék. Jó, az életben is bármikor beüthet egy támadás, ezért viszem mindenhová magammal a dolgaim, de nem szeretnék mindig akcióra készen állni, néha pihenni is kell és vagyok annyira fontos neki remélem, hogy megvéd, ha valami van.
- Egyedül vagy vele. - Jegyzem meg elhúzva a számat, nekem annyira nem tetszett, beteg démoni elme, hogy élvezi a gondolatot is, kiráz tőle a hideg. Nem szeretnék meghalni, nem akarom, hogy ezt élvezze, én élni akarok. Jó, hogy nem feszegeti a témát jobban, mert lehet rosszul is lennék. Nem szeretnék arra gondolni, hogy amíg kihűlt a testem mit is csinálhatott volna velem és a halálra sem szívesen gondolok vissza, a torkomban érzem is, ahogy az idegességtől feljön valami kesernyés íz.
- Kihagynám, köszönöm, előbb dolgozzam fel az előző kettőt, mielőtt jön a harmadik. - Amit addig húzok el, ameddig csak lehet, nem hagyhatom magam megölni, meg kell tanulnom, hogy ejthetek rajta sebet, ami meggátolja ebben. Egyetlen dolgot tudnék csak, ami megakadályozná, ha eladnám a lelkem neki, ha cserébe nem öl meg soha többé és megvéd, hogy más se tegye. Amilyen rafinált tuti felkérne valakit, hogy végezzen velem és kiélvezze az élettelem testemet. A ruhámról való csevej aligha köti le a figyelmét, de azért is végigmondom és nem érdekel, hogyha bealszik rajta az sem.
- Vagy az, de azért nem sok autó van, ami még üzemképes, gyalogolni meg sok lenne, szóval ha van valahol benzin, akkor tankolhatnánk. - Miközben beszélek igyekszem nem oldalra nézni, még a perifériás látással sem, hogy hová szökik a keze a nadrágban, amit széttárt magán. A lámpát is kicsit erősebben markolom fel és hátat fordítok neki. Nyelek egy nagyot, mielőtt válaszolnék és a torkom is meg kell köszörülnöm, mert hirtelen hang sem akar kijönni.
- Nem vagyok szórakozós kedvemben, inkább haladnék. - Hazudok neki szemrebbenés nélkül, mert ez nem igaz, de ha eddig is eljátszottam, hogy nem váltott ki belőlem erősebb érzelmeket az együttlétünk, akkor nem árt ahhoz tartanom magamat. Amúgy is, hazai terepen vagyok, nem akarom, hogy meglássanak vele, pláne nem úgy, ami neki a szórakozást jelenti, vérben fürödve, tele sebesülésekkel. Alig lépek egyet, már mögém is lép, a vállamra teszi a kezét, én meg kicsit megugrok, azt hittem, lassan komótosan kel majd fel az ágyról, de ezek szerint, már sokkalta jobban van. A kétes szavai hallatán kicsit elnyílnak az ajkaim, majd összeszorítom és úgy fordulok kicsit felé, amerről a fülembe súgott.
- Azt hittem, hogy te sem élvezted annyira, hogy megismételjük... - felelem kicsit elharapva a végét, mert a derekamra csúszik a keze és érzem, ahogy a fenekemhez simul, a testem válaszol helyettem, van amit nem uralok elég jól, csípőből hozzábújok, bár ne tettem volna. Még, hogy elszalasztottam a lehetőséget, mert most békés és jó lett volna. Szerintem pont békés volt akkor is, közben támadt fel a démoni sötétség benne, nem lenne ez másként most sem. Ahogy ellép kicsit fellélegzek, nem is mertem levegőt venni, sőt kicsit talán bennem is akadt a közeledése miatt. A fenébe, jobban oda kell figyelnem magamra, hogy ne bújjak úgy hozzá. Követem őt a kocsihoz és igyekszem lehűteni magam, a fene a hülye démoni vágykeltésbe, hogy mindig megbabonáz, ha közelebb jön hozzám, mint az természetes lenne.
- Kit és miért kell meglátogatnunk? - Kérdezek vissza és örülök, hogy nem én fogok vezetni, a lámpást a lábamhoz teszem és leülök az anyósülésre, bekötöm magam. Leterítettem az ülést, egy pokróccal, így nem Athlan vérében helyezkedem el legalább, amit még nem ivott be magába rendesen az üléshuzat. Már szinte várom, hogy a ruhám védelme miatt megjegyzést tesz erre is, de benne az is a pakliba, hogy nem akarom még bepiszkolni magam, így amúgy sem szeretem. A fröcskölő vér sokkalta szórakoztatóbb. Érdekel, kihez és miért akarunk beugrani, meg engem is vinni akar biztosan? Akarok én találkozni azzal a valakivel? Megtámaszkodom az ablaküvegbe és az utat nézem, amerre távozóra fogjuk. Viszlát drága kis otthonom, a szülőhazámba megyek. Remélem végre megtudom ki vagyok valójában és mi ez a különös kötelék köztem és a démon között, ez nem valami megszokott jelenség az is biztos.
- Amúgy, mi ez a rúna rajtam és miért vésted belém mielőtt lepasszoltál annak a vadászcsaládnak? Láttam, hogy az egyik tekercsen az a rúna van, amit magaddal hoztál, valami fura szöveggel, amit nem értettem. Még a faházba láttam, mikor felvettem a földről. - Az, hogy miért is tettem, jobb ha nem tudja, hogy a véres vizet kiborítottam és majdnem eláztattam mindenét. Amilyen régi papíros, lehet még a betűk is leáztak vagy elmosódtak volna, annak meg nem örült volna. Miért hozta magával egyáltalán? Mit akarhatott vele?
reveal your secrets

Athlan


☩ Reagok :
404
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Május 24, 2020 11:16 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Alessya & Athlan

"Mintha mély sír lettem volna,
S benne lelkem a halál,
Oly sötét volt álmaimban
A sors, mely fölöttem áll."
- Ez a világ remek lehetőséget nyújt arra, hogy lényegében büntetlenül hozd elő az elméd mélyén ülő mocskos vágyakat, amiket a kapuk bezárásával és előtte talán nem élhettél meg. Kellenek az ilyen szakaszok ahhoz, hogy egy halandó jobban ki tudjon teljesedni. - hiszen semmi sem romlandó, akit megérint a rothadás édes szele, az könnyedén elcsábulhat. Mellékesen jegyzem még meg szavaim, halk utalást téve magamban Alessya csillogó szemeire, mikor a vér buggyant, a csont törött, a bőr szakadt. Természetfeletti erő nélkül nehéz lenne büntetlenül művelni az efféle késztetéseket.
- Milyen naiv vagy. - ajkaim gonoszan, sejtelmesen rezdülnek mosolyra. - Úgy gondolod, hogy a Pokolban te kedvedre kóvályoghatsz arra, amerre csak akarsz? Ha lekerül a lelked alku nélkül, akkor el fogsz veszni. - kissé komolyabbá válik arcom. - Akkor nem válhatsz démonná, csak egy kínozni való lélek leszel. Semmi több. - komorabban beszélek, hogy érezze az egésznek a súlyát. Az Alvilág nem úgy működik, mint ahogy azt sokan gondolják e helyen. Alessya is nagy tévedésben van, ha azt hiszi, hogy szabadon bolyonghat évszázadokat is akár. Ha én nem kötöttem volna alkut, s nem adtam volna oda a lelkem Atyámnak, akkor minden bizonnyal én is csak egy szerencsétlen, szenvedő lélek lennék a Holtak tengerének tajtékzó vizében.
- És szerinted nem lepleződnél le egy idő után náluk? Ha megtudják teljesen véletlenül, hogy velem vagy, árulónak fognak titulálni, és te is a nyakadba kapsz majd vadászokat. - akkor lennénk igazán a legelbaszottabb páros a világon, akik valaha egymás társaságát élvezhették. Hiába, egy magasabb, ismeretlen, mélyen ülő cél sok mindent képes felülírni.
- A "vadász" nem akkor lesz vadász, ha levadászik valamit? - már megint egy kekeckedő, fasz kérdés, személyesen tőlem. - Vagy talán szárnyas patkányokat öltél? Azért arra is kíváncsi lennék, hogy hogyan sikerült. Ja, és hogy honnan szerezted pontosan az angyalpengéd. Azoktól kaptad, akiknél hagytalak? - kérdés és kételkedés mindenhol. Érthető, hiszen eddig nem másztam bele túlságosan egy vadász életébe sem, s mivel Alessyához egyre közelebb férkőzök, így egyre több értetlenség bukik ki belőlem, aminek szeretek hangot adni. Ahogy ő is, s érzékelem a pillanatnyi sértődést, amit nem is értem, hogy mi válthatott ki. Talán az, hogy megfogtam egyik keblét?
- Tehát az első démon, akivel összeakadtál... Az a szüzességed is elvette. - felröhögök aljasan, ismét csak felhozva a tegnap esti kegyetlen kalandot. Remélem, marja belülről a tény, hogy könyörgött nekem azért, hogy belé hatoljak. Mintha egy egészen más Alessya bukkant volna ki belőle. Hogy tetszett-e? Mocskosul...
- És akkor mi van, ha erősebb vagyok és mágiát is használok? Nem az a cél, hogy legyőzz. Evidens, hogy egy csettintéssel szétrobbantanám a tested bármikor. - csak hogy tisztázzuk. - Nem az a célja az egésznek, hogy legyőzz. Első és utolsó ajánlat, ami el fog évülni, szóval vagy élsz vele, vagy nem. Nekem aztán mindegy. - vonom meg a vállam egykedvűen. Ha nem él a lehetőséggel, hát az az ő baja.
- Nekem tetszett, amikor halott voltál. Végig fogtalak és éreztem, ahogy kiszáll a testedből az élet, ahogy meghűl a bőröd... - alsó ajkam beharapva lehunyt szemmel, halkan sóhajtok. Csak egy pillanatra emelem felé különösen csillanó szemeimet, melyek minden bizonnyal eléggé sokat beszélhetnének, ám a témát egyelőre nem feszegetem tovább. Egyelőre...
- Ezernyi esélyt is kaphatsz, hogy feldolgozd a halált. Tőlem biztosan. Szívesen megöllek újra és újra... - szenvedéllyel suttogom már szavaim felé, de végül egy remegő sóhajjal visszaszívok magamba mindent. Ha azt tenném, amit jelen pillanatban akarok vele, akkor minden bizonnyal sosem derülne ki, hogy mi a köztünk levő kapocs titka. Kár lenne érte. A hajáról meg a ruhájáról való fejtegetést csak unottan hallgatom, de esélyesen sosem fogom megérteni. A halandó nők gondolkodása annyira... Érthetetlen.
Az üzletbe Alessya meglepő módon idő előtt érkezik, így teljes mértékben még nem sikerült begyógyítani a sebeimet, de lesz még alkalmam az utunk során kissé magamba ásni, hogy felgyorsítsam a folyamatot.
- Vagy majd keresünk valami mást, amivel tovább mehetünk. - egyelőre még nem lövöm le a poént, hogy akár erővel is be tudnám indítani az autót. Az csak elvenné az izgalmat! A nadrágom két fele közben szétsimul rajtam, kezem pedig enyhén alá szökik, miközben a leányzót figyelem.
- Hova ilyen sietősen? Nem hogy szórakoznánk egy kicsit és kiengednénk a gőzt... - figyelem minden apró mozdulatát egy halk sóhajjal, s mikor megindul kifelé, magam is fellököm magam az ágyról, s az egyik szélső polcról leszedek egy fekete, kissé megkopott inget, melyet úgy aggatok magamra, hogy nem gombolom azt be. Ahhoz tartozik egy fekete, szakadt farmer, ami hasonlít a mostanihoz, de ez legalább közelebb áll a halandók elfogadott öltözködési formájához. Azt is magamra húzom, s miután egy bakancsot is kerestem magamnak, utána indulok meg Alessya után. Egy percet ölelhet át talán az öltözködésem, semmivel többet. Utána lépek, megállok mögötte, egyik kezem a vállára helyezem, s közelebb hajolok füléhez.
- Én is el akartam menni, de én inkább veled... - mindkét kezem derekára csusszan, s közelebb húzom magamhoz. - Kár, hogy elszalasztottad a lehetőséget. Lehet, hogy már soha többet nem leszek ilyen békés, mint most voltam. - hátsó feléhez erősebben simulva halkan sóhajtok fülébe. - De hát... Most már mindegy. - nem látja ugyan a rajtam végigszáguldó vigyort, de azért ott van az! Elengedem hát, ellépek tőle, majd az autó felé veszem az irányt, mintha meg sem történt volna az iménti kis közjáték.
- Valakit még meg kell látogatnunk út közben. - kérdés nélkül pattanok a vezető ülésre, hiszen már sokkal jobban vagyok, s még kedvem is támadt vezetni ezt a szart. Legalább ezt irányítsam, ha már egyesek nem kérnek belőlem... Ha Alessya is beszállt, s nem akar még tollászkodni egy évet, akkor beindítom a kocsit, s már gurulhatunk is a főút felé. Messze még a vége, nagyon messze!
reveal your secrets

Alessya Blackwood


[img][/img]
☩ Reagok :
145
☩ Korom :
24
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Május 20, 2020 10:09 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Athlan & Alessya

Minden veszély, amely megvalósul, lehetőséget ad arra, hogy fejlődjünk és változzunk.
Kicsit megrebegtetem a szempilláim és felsóhajtok, sőt még a szemem is forgatom a  kijelentésére, miért olyan nehéz elhinni, hogy tényleg ilyen dolgokat csinálnék, elvégre vadász vagyok, maradnék is ennél és az állatokat altatni kell, lőni meg nagyon jól tudok, miért is ne? Nem minden a gyilkolásról szól, de azért a lövöldözés kicsit kárpótol érte. Az, hogy milyen lesz nem elvenni az emberek életét, arra nem is gondolok, rossz emberek lesznek, csak már el kell tüntetni a hullákat, ha véletlen megölném őket. Rossz belegondolni, hogy milyen kis gyilkos vagyok, de a mai világban túlélni kell mindent és mindenkit, ez van.
- Igaz, de örök kárhozat az ottani lét, kit érdekel, ha pár száz évbe telik, hogy megtaláljalak, időm, mint a végtelen tenger és ha megvagy nem szabadulsz. - Kissé gonosz mosolyra húzom az ajkaim, mert szerintem nagyobb gondom is lesz ott, minthogy őt keressem. Viszont, van köztünk valami kötelék, valami, ami felettünk áll és mi van, ha a túlvilágon erősebb lesz? Mi van, ha arra teremtettem, hogy elbukjak és alant, a kénköves démoni világban találkozzunk és legyen ott valami célja a létezésemnek. Nem tudom, ő mire gondol, mi lesz, ha visszamegy oda, de elég nagy az esély, hogy én követni fogom, bármennyire is érzem a cselekedeteimet jónak, az igazság, tudom, valahol legbelül, jól elnyomva magamban, hogy nem vagyok ártatlan és nem mindig csak önvédelem volt, amikor elsült a fegyverem. 
- Talán nem kellene mégsem annyira a lelkemre áhítoznod. - Arról nem is beszélve, ha ő érzi, hogy megérkezem, tudja merre vagyok, akkor azt ellenem is fordíthatja, hogy elmeneküljön tőlem. Ki tudja mennyi igaz abból, amit mond, meg ha igaz is, akkor miért is köti az orromra ezt. Minden okkal történik, kétlem, hogy annyira jót akarna nekem.
- Meglehet, de engem nem érdekelnek, csak azért mentem oda, hogy a szüleim és te utánad nyomozzak, nem azért, mert annyira ott akarok szolgálni New Yorkban vagy annyira érdekel, hogy mi a nagy világmegváltó ötletük. - Az, hogy egy almamaggal akarják legyőzni a sötétség istenét, hagy ne mondjak rá semmit, ha összejön, akkor megtapsolom őket. Csak nézzük azt, hogy itt vagyok én, meg Athlan, ha valamit le kéne nyomnom a torkán, úgy, hogy tudja, hogy neki az halálos, kétlem, hogy hagyná, hogy csak odasétáljak és mint a templomban mise után a gyóntatókenyeret, hagyja a szájába tenni. Szóval most a tudtára adom, hogy valójában nem érdekelnek az ottani vadászok, nem is feltétlen terveztem visszamenni, azért is hoztam el a cuccaimat onnan.
A lélegzetem is eláll, amikor azt mondja, hogy minden démonnak előkaptam a kebleim, hogy a pecsétet megmutassam nekik. Hát az eszem megáll, mintha neki is annyira mutogattam volna! Ó, most nagyon betalált ezzel és magam előtt sértetten fűzöm keresztbe a karjaimat és kicsit durcásan csücsörítek is, a hangomból is érezheti, hogy ez nagyon nem tetszik nekem. Türelmes tudok lenni, de most nem megy.
- Nem, te voltál az első démon, akivel kettesben maradtam és lett volna lehetőségem, talán megmutatni, de neked sem kaptam elő semmit ott és akkor. - Az, hogy később meg mondhatni úgy alakult, hogy szükségesnek éreztem, az egy másik dolog, mert túl akartam esni ezek az egészen és mindig arra vágytam, hogy majd ő fogja ezt megtenni, ami meg is történt, csak nem úgy, ahogy arról bárki álmodozna egy ponyvaregény olvasása után.
- Ha annyira élnéd, hogy mindenkit megölsz egyből és nem játszadozol el velük a haláluk előtt, akkor sokkal több hulla lett volna az utadban miközben megszöktél New Yorkból és akik elkaptak emberek utána a faluban is rég holtak lettek volna, mire odaérek, de igazából mindegy nem? Erősebb vagy és nem sok kihívást jelentek valószínűleg, vagy harmincszor több a tapasztalatod, mint nekem és még mágiád is van. - Nekem meg csak egy angyalpengém, amit nem használnék ellene, bár igazán megérdemelne pár komolyabb sérülést, ami emberi tempóval gyógyul be, mert nem lehet gyógyítani, csak a talizmánnal. Meg kell szereznem tőle valahogy, úgy, hogy ne vehesse el tőlem, nekem nagyobb szükségem van rá.
- Igyekszem nem végzetes faszságot csinálni, de nem csak azért, hogy ne haljak meg, hanem mert komolyan veszem a gyakorlást. De, ha lehet, akkor ne hagyj többszörösen meghalni, ha úgy alakul... - Kicsit aggódva ráncolom a homlokomat, ahogy megemelkednek a szemöldökeim, tényleg nem szeretném átélni a halál minden módját, nem akarok a véremben fuldokolni, sem egyéb módon meghalni. Kiráz a hideg is, ahogy eszembe jut az emléke, hogy a szívembe szúrja a pengét, az ölében tartva engem nézek rá, ő mosolyog és hagyja, hogy elveszítsem az eszméletem és ismét levegőért kapkodva térjek magamhoz. A kezem akaratlan is a szívem felé kúszik és belemarkolok kicsit a felsőmbe, lesütöm a szemeim és oldalra fordítom a fejem, kinézve az autó ablakán.
- Végül is ja, ha így nézzük tök hasznos, de kétlem, hogy ezt ennyire egyszerűen dolgoznánk fel, hogy újabb esélyt kaptunk, hogy ne szúrjuk el ismét. - Megkérdezném, hogy neki milyenek voltak az első ismételt beállt halálélményei, mert démonként is hosszabb-rövidebb időre azért ki lehet őket ütni és meghalnak vagy mi. Szerintem meghalnak, csak nem úgy mint mi, hogy a lélek visszatérjen. Vagy nem halnak meg, csak kiüti magát, mintha fejbe vágták volna és felébred. Nem szeretném most ezt fejtegetni, főleg nem vele, aki nemrég még egy farkas elé lökött le a magasból. Jó, az érkezésemen segített, hogy ne loccsanjak szét és törjem ki a lábaimat, akkor feltételezem esélyem sem lett volna, hogy ne tépjen szét az a vadállat. De élek, ennek kell örülnöm, igazi túlélő vagyok már, csak ez maradjon is így.
- A hajamat hagyd békén, amúgy is jobb, ha van mibe markolnod nem? Szóval hagyd csak meg, most még össze is fogtam, szóval nem fogom fésülgetni. - Raktam el elég sok hajgumit is, ami nálam fogyóeszköz, nem véletlen nem fáradtam ilyesmivel mindvégig, amíg vele voltam. Most felkészültebb vagyok, főleg, hogy tudom mennyire utálja, ha szépítkezem, de na, nőből vagyok és nem fogom elhagyni magam.
- Tudod ez puha, meleg és simogatja a bőrömet, szóval kényelmes és nem báli ruha, nadrágban vagyok, ha nem látnád, az meg, hogy szűk, csak segít a mozgásban, mert ha nem ilyen lenne, akkor beleakadnék mindenbe. - Jó, nem vagyok annyira szerencsétlen, de a szűk ruhákat szeretem és nem tud érdekelni, ha ez neki nem tetszik, mert magamnak öltözködöm, nem neki. Szerencsére el is hallgat a morgós démon mindene, amíg meg nem állít, hogy kiakar szállni és tegyem ki itt a kissé elhagyatott üzleteknél. Csak a talizmán miatt nem ellenkezek, hogy visszatehessem a helyére feltűnés nélkül, el sem hiszem, hogy ezt megúsztam. Mondjuk lenyúlhatnám, de biztos megtalálná nálam és csak rosszabb lenne minden. Nem akarok ilyen hülyeség miatt bűnhődni, szóval hazamegyek, összecuccolok és megyek is vissza hozzá. Elég félelmetes a hely, minden olyan elhagyatott, pókhálós, dohos és még dögszag is van kicsit, fogalmam sincs ki vagy mi rohad valahol, de nem is akarom megtudni. A polcok mellett sétálok, amikor végre meglátom őt, egy ágyon elterülve, láthatóan nem örül, mert egyből a lámpa fénye zavarja. Sóhajtok és letekerem a fényt és leteszem az egyik polc tetejére. A szemem lassan szokik csak hozzá ehhez a félhomályhoz, én nem látok olyan jól, mint ő, ami kicsit azért aggaszt, de elég jól felszerelkeztem fegyverekkel, olyan övem van, amiben pengék sokasága elfér, mert kisebb szenteltvizes fiolák is, amikből kettő van nálam. Nem Athlan ellen, hanem bármi más démoni ellen készültem, muszáj, nem hiszem, hogy itt olyan nagy biztonságban lennénk. Azt hittem ruha miatt jön be, nem azért, hogy itt heverésszen, ezt a kocsiban is csinálhatta volna akár. Most már sokkal jobban néz ki, elképesztő, hogy milyen tempóban regenerálódik a teste, a porhüvelye.
- Az jó sok kocsikázást jelent, kell majd tankolnunk is lehet, mert amit leszívtam a többi autóból, azt már beletöltöttem az előbb a tankjába. - Pirosan villogott az átkozott üzemanyagmérő vagy mi, sose tankoltam autót, de szerencsére jó helyen vagyok és kaptam segítséget egy ismerőstől, aki arra járt, amerre én. Most igyekeztem olyan helyen leparkolni, hogy ne tűnjön fel senkinek az autó, ha ellopnák, azt nem bocsájtanám meg magamnak és szerintem Athlan sem nekem.
- Miért akarnék? - Kérdezek vissza meglepődve és elfordulok tőle, hogy ne kísértsen a látványa. Az a mozdulat, ahogy végigsiklott a keze magán és kinyitotta a nadrágját, hű. Nagyon akarom, de nem lehet, mert tudom mivel jár, ha meg valaki itt meglát vele, hát azt le nem mosom magamról, ismerősöket meg nem szívesen ölök meg, hogy apu meg ne tudja. Annyira szemét! Direkt csinálja, szinte biztos vagyok benne, mindig húzni akarja az agyam ezzel, de már csak azért sem fogom beadni neki a derekam, mert tudom, hogy szórakozik.
- Én menni szeretnék. - A lámpa felé is nyúlok, már ha nem akaszt meg a mozdulatba, mert ez a kacérkodás, nem olyan kérdés volt, amire elfogad nemleges választ. Feltett szándékom, hogy kimegyek, ha nem tesz semmit és átkozom magam, hogy kihagyok egy ilyen alkalmat, de még túl friss az előző emléke is, tudom mennyire fájdalmas lenne a közösülés vele, bármennyire is igyekszem elfelejteni és bármennyire is csak a jó marad meg inkább. Miért ilyen nehéz ez az egész? Bár lenne mód, hogy megátkozzam a szerelemmel, hogy szeressen engem, hogy tudjam, képes-e erre egyáltalán ez a démon.
reveal your secrets

Athlan


☩ Reagok :
404
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Május 20, 2020 5:55 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Alessya & Athlan

"Mintha mély sír lettem volna,
S benne lelkem a halál,
Oly sötét volt álmaimban
A sors, mely fölöttem áll."
Miközben beszél, szemöldököm a másodperc törtrésze alatt kezd ráncolódni, s még ajkaim is majdnem megrezdülnek.
- Ezek közül a vége volt egyedül hihető. Amúgy meg... - elmerengve sóhajtok kifelé a koszos ablaküvegen át, mintha annyira nyomna valami belülről. - Ha le is kerülsz a Pokolba alku nélkül, csekély az esély rá, hogy újra fogunk találkozni. Gondolj csak bele. - ujjammal leírok egy apró kört a levegőben. - A Pokol magában hordozza az összes eddigi elhullott, elkárhozott lelket, mely ezen a világon volt. Az Alvilág hatalmasabb, mint ez a hely, s ahogy itt sem, úgy alant sem lehet kifürkészni, ki merre ér földet. Egyszóval... - beletörődve, kissé színpadiasan bólogatok. - Alku nélkül könnyedén elveszik alant a lélek. - ugyan túlzott drámaiságot beleviszek, ám egyáltalán nem hazudok semmiben. Ha megköttetett egy alku, úgy létrejön köztünk egy láthatatlan fonál, így mikor meghal az egyén, én pontosan tudni fogom, merre sodorja a kénköves, fullasztó szellő, s én már tárt karokkal fogadhatom. Enélkül azonban halvány sejtésem sincs, hogy a lenti világ merre készül elnyelni a lelket.
- Ha nem vették észre a pecsétet, az arra utal, hogy kurvára nem alaposak, és könnyedén be lehet csusszanni hozzájuk, elvégre pár vésettel bármelyik faj képes elrejteni magát a szemek és az érzékek elől. - már ha elég erős, s alapos ismeretei vannak. Egy fiatalabb démonnak nehéz dolga van, ám egy tapasztaltabb előtt ezek szerint kicsit sem lenne akadály beszivárogni hozzájuk. Nem mintha annyira vissza akarnék oda menni... Elég volt egyszer megtapasztalni, hogy amennyire ugatnak, annyira nem képesek harapni.
- Amíg nem húztad le rólam a zsákot, addig nem tudhattad, hogy ki vagyok. Ezek szerint egészen eddig minden démont így zaklattál, hogy előkaptad a kebleid, hogy nézegessék? - csak egy egyszerű kérdés. Némi gúnnyal. És iróniával. Megfűszerezve egy kis aljassággal.
- Miből gondolod, hogy ennyire ki tudtál ismerni ilyen rövid idő alatt? - emelem oldalra a fejem egy sejtelmes mosollyal. - Amúgy meg ha komolyan gyakorolnánk, és megölnélek, az azért lenne, mert végzetes faszságot követtél el, és egy éles helyzetben sem fog senki sem kímélni. Ebben a mostani helyzetben meg mindenki csak a rosszat látja. Köztük én is... - egy pillanatra keserűség fut végig az arcomon, de hamar elsöpröm onnan. - A halandók ha úgy vesszük, pozitívan is megélhetik ezt, hiszen képtelenek arra, hogy meghaljanak. Ahogy te is, úgy mindenki visszatér, s bár lehet, hogy kegyetlen a módszer, de ilyen helyzetben lehet igazán fejlődni. Hiszen a tetteidnek meg lesz a következménye, ha elrontasz valamit, de azt ki tudod még javítani. - pár percre kibukik belőlem a tanító, ám mielőtt még túlzásokba esnék, inkább elhallgatok. Bölcselkedő, okító szavaim nem biztos, hogy a jelenlegi helyzetben értő fülekre találnának, hiszen Alessya s az én kapcsolatom kissé...Más.
A nap nem éppen úgy alakul, ahogy terveztem, s most nagyon nincs kedvemre, hogy ezek a kurva dögök pont engem találtak meg. Túlságosan váratlanul ért a falka támadása, így nem tudtam kellően gyorsan reagálni rájuk, szerencsétlenségemre pedig most úgy festek, mint egy szakadt húsdarab. Az ülés hamar átnedvesedik a vértől, ami szerencsére a regenerációnak köszönhetően hamar abbamarad.
- A hajadat is felgyújtom, meglásd. - morgok halkan magamban. - Amúgy meg most is úgy nézel ki, mint egy királylány, aki bálba készül. Kinek akarsz mégis tetszeni ezekkel a bársonyos göncökkel? Egyáltalán neked ez így kényelmes, hogy simul meg feszül mindenedre? - halkan fújtatva emelem le róla a tekintetem, még ha valójában az én szememnek nem is olyan rossz ez a feketeség, mint amilyennek beállítom. Erről persze nem kell tudnia a kisasszonynak, mert még önelégülten elbízná magát. És ezzel én is elhallgatok egy időre, csak akkor hallhatja újra a hangom, mikor megérkezünk a rég elhagyatott üzlethez.
- Ajánlom is, hogy siess. - ennyit jegyzek meg még a leányzó után, aztán némi szerencsétlenkedés után feltöröm az ajtót, becsapom azt magam mögött, majd eltűnök odabent a félhomályban. Eléggé poros minden, számtalan helyet pókháló kerített hatalmába, de meglepő módon kellemesnek mondanám a légkört. Csend van, áporodott és dohos szag terjeng a levegőben, no meg némi rothadó aroma is orromba száll. Lassan sétálok el a polcok között, melyeknek többsége ugyan üres, azonban több helyen lehet rábukkanni ott hagyott papírtörlőkre, törött porcelánokra, elbújt konzervekre, vagy épp játékokra. Unottan simítok végig egy poros felületen, s mikor kiérek a polcok sokaságából, megpillantok pár kényelmesnek tűnő felületet, ahol esélyem nyílik némi mágikus rásegítéssel helyrehozni magam. Felnyögve terülök el egy egykor még fehéres árnyalatú, mára koszos szürke paplanon, mely összegyűrve tátong egy széles ágyon. Lábaim a földön, térdhajlatomnál hasalok feljebb a puha felületre, s vagy negyed órát arra áldozok, hogy lecsitítsam az elmém háborgó tengerét. Nem egyszerű, hiszen az elmúlt napok túl sok eseményt öleltek át, s túl sok minden van, aminek ülepednie kellene bennem. Köztük Alessya...
Elmormolok egy halk igét, minek hatására a regenerálódás felgyorsul, így egyelőre még mindig felsőruházat nélkül, szakadt nadrággal fekszek ott akkor is, mikor a királylány visszatalál. Eddigre még nagyobb félhomály uralkodik már odabent, hiszen az ablaküvegek egyik részén szakadt plakátok lógnak lefelé, másikon pedig annyira megtelepedett már a kosz, hogy nehezen szűrődik be rajta alkonyi fény. Mondjuk kissé meglepődök, hogy ilyen hamar végzett, hiszen valahogy úgy terveztem, hogy még a hajnal közeledtével sem tér vissza.
- Kapcsold le azt a szart. - hunyorítok, s a lámpa felé bökök, mikor közelebb ér hozzám. Fejem megemelem a paplanról, alkaromon kitámasztom magam, úgy pillantok a leányzó felé.
- Két nap múlva megtudod. Vagy több. Messze vagyunk a helytől, szóval még odébb az izgalom. - már emberibb - vagy démonibb - formával vigyorgok felé, s ő is láthatja, hogy a sérüléseim nagy része már visszahúzódott. Még nem tökéletes, de már legalább nem vagyok szétszabdalva. Első kérdésére pedig hamarosan a válaszomat is megkapja, hiszen váratlanul egyik kezem végigsiklik a hasamon, s egy könnyed mozdulattal kipattintom a nadrágom gombját, s kissé félretolom két cipzáros szélét.
- És te akarsz itt még valamit? - kérdezek vissza, miközben szemöldököm lassan emelkedik kacéran, épp úgy, ahogy ajkaim is sejtelmesen szélesednek mosollyá. Talán szórakozok vele, talán az agyát akarom húzni... Talán nem. Nálam nehezen lehet rájönni, hogy épp mi vezérel.
reveal your secrets

Alessya Blackwood


[img][/img]
☩ Reagok :
145
☩ Korom :
24
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Május 18, 2020 6:25 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Athlan & Alessya

Minden veszély, amely megvalósul, lehetőséget ad arra, hogy fejlődjünk és változzunk.
2a9ad2d198e73faa301d7a2f28b39ca7.jpg
Én például, hogy is érezném, ha nem lennének angyalok és démonok a létsíkunkon. Kicsit összehúzom a szemöldököm, mert nem tetszik ez az aljas vigyora, miközben ezt csak így beközli nekem. A legrosszabb, hogy őt nem látnám soha többé, legalábbis az első gondolatom az, hogy akkor utána szivárognék a pokolba, de ez csak első hirtelen felindulás. A kezem az államhoz teszem, mert valójában, én ebbe születtem bele, fogalmam sincs, milyen, ha nem létezik ez a veszély, de megpróbálom elképzelni magam, miközben ő fújtat mellettem halkan, milyen türelmetlen.
- Szerintem segítenék újjáépíteni a városokat és feltakarítanám a sok mocskot, ami még itt maradt, elmennék vadásznak, befognék vadállatokat és állatkerteket töltenénk meg velük, keresnék valami hobbit és ha eljön az időm, akkor felszívódnék és téged kísértelek majd. - A végén elnevetem magam, mert elég hihetetlen elképzelés, de miért is ne lehetne így? Szerinte a pokolra jutok, szóval még találkozhatunk és nem szabadul meg tőlem olyan könnyedén, mint most ezzel gondolattal tette.
- Nem látták, nagyon jól elmaszkíroztam és lesminkeltem, valamire jók a női praktikák is. - Elmosolyodom, mert tényleg elfedtem és nem vették észre, hogy ott valami nem stimmel, nem tapogattak végig, nem kellett meztelen mutogatnom magamat, még jó, hogy nem olyan hatalmas nagy ez a rúna. A táskámban most is van ehhez megfelelő eszköz, sose lehet tudni, mikor kell elfedni. Arra azonban nem számítok, hogy közben a mellemre fog markolni, már teljesen máshogy élem meg ezt is. A kezére csapok és lelököm onnan, nem mintha nem élvezném, de nem akarom, hogy hozzászokjon. Még jó, hogy van rajtam melltartó, mert az nem engedi, hogy nyomot hagyjon izgalmam a felsőmön. Ha ember lenne, most biztos megkérném, hogy álljon félre és folytassuk, de nem, ő egy démon, nem érez semmit, csak direkt szívózik velem, kísért, hogy égjek a vágytól, hogy szeressem őt, de már csak azért sem kapja meg, legalábbis igyekszem palástolni az érzéseimet.
- Én csak beszélgetni akartam, megkérdezni, hogy mi ez a pecsét, hátha tudod, utána távoztam volna, ezt másik vadász előtt nem merném mutogatni, főleg, hogy nem is tudnak róla. - Nem akartam én senki sikerén nyerészkedni, csak a magam feje után mentem és nyomozni akartam, hogy megtaláljam a titokzatos nagy Ő-met, aki nem más volt, mint Athlan. Piszok mázlista vagyok, mintha meg lett volna írva valahol, hogy New Yorkba kell mennem, onnan meg a szökött démon után szaglászni, majd jutok valamerre. Nem gondoltam volna, hogy ő lesz az, hogy ilyen hamar megtalálom és ilyen könnyen, mondhatni túl könnyen. Ha nem lepődött volna meg ő is, akkor gyanús lenne, de őszintének tűnt ott, ahogy menekülni akart, ahogy aggódott értem, mikor leestem az ágyról és ahogy cipelt a hátán. Bárcsak mindig olyan lenne.
- Kivel? - Érdeklődöm és elfordulok, mikor már megint kacéran vonogatja a szemöldökét. Meg is kapaszkodok, mert a kocsival úgy veszi be a kanyart, hogy a kerekek nyikorognak, csoda, hogy nem csúsztunk le az útról, miért kell ilyen őrült mód vezetnie. A válasza, hogy vele, kicsit meglep és felvont szemöldökkel, meglepetten fordulok felé. Hogy én őellene? Na persze, mert még mit nem, öngyilkos küldetés, ostobaság. Nem győzhetem le, nem vagyok hozzá sem elég okos, sem elég ügyes. A távolsági fegyverem kivédi könnyedén a képességével.
- Hah! Legfeljebb gyakorolhatnánk, ha nem ölsz meg, de abban neked nincs semmi móka, szóval... - Megforgatom a szemeimet és lemondóan sóhajtok is. Az, hogy ezzel most csak heccelni akarom-e, hogy belemenjen velem a gyakorlásba vagy sem, ki tudja, a nőkön nehéz kiigazodni. Amúgy hasznos lenne, egy démonon és démonnal gyakorolni, mert attól erősebb lehetek és ha nem öl meg, még tanulhatok a hibáimból is, hogy legközelebb mire figyeljek. Éles helyzetben nem mennék sokra ellene, viszont ez nem olyan, hogy most kiszállunk a kocsiból és egymásnak esünk, erre én felkészülnék, tervezgetnék meg minden. Kétlem amúgy, hogy belemegy csak úgy ingyen.
- Fúj. - Elhúzom a számat és elfordulok, azt mondja, hogy megtart pár testrészt és nem mindet küldi el dobozokban, jó mondjuk eleve nem kellett volna ezzel viccelődnöm, sejthettem volna, hogy lecsap rá, bár azt, hogy így, azt nem. Még jó, hogy egy időre magára hagyom őt és magam vagyok, van időm feldolgozni, mi minden történt velem.
Visszafelé meg nem gondoltam volna, hogy nekem kell őt összeszednem, már nem a szó szoros értelmébe véve, mert megy ő a saját lábán szerencsére. Furcsa ilyen gyengének látni és megtépázottnak, ha nem tudnám, hogy démon, már rég beleeresztettem volna a tárat. A kocsiba beülve próbálom nem elvigyorogni magam, beharapom a számat is, élvezem, hogy most ő szenved és nem én. A beszólása sem érdekel, de ha már leboszorkányoz, akkor miért is ne félhetne tőlem, ha én uralnám a karmát, akkor jön még elég szerencsétlenség a fejére, amiből én jövök ki jól természetesen. Annak, hogy nem nyúl a talizmánért, meg roppant mód örülök, mert ha keresné és kiderülne, hogy lenyúltam és nálam van, el se tudom képzelni mit kapnék, de eskü, csak ezért vettem magamhoz, hogyha komolyabb a baj, akkor használjam rajta.
- Nem elég, hogy szétszaggatod, még gyújtogatni is akarod, remek! - Morgok kicsit, mert ezek egyedi ruhák, nem olyan áruházból lopott jó lesz ez nekem holmik, amiket lehet pótolni, ezeket anyu varrta nekem és a színes pólókra még én rajzoltam a mintát is, amit akartam. Most meg valami puhaságra vágytam, szóval bársonyos ruhát vettem fel ennek örömére. Otthon meg a fegyvereim akarom leginkább összeszedni, mert a vadászbázisról nem akartam elcsórni hosszú távon semmit, amit a családomtól behajthatnak esetleg később.
- Csak hogy tudd, nem ruhákért megyek haza és nem fog sokáig tartani, csak beköszönök és ennyi. - Igazából őt is bemutatnám, biztos örülnének neki félig, elvégre neki köszönhetnek engem, meg félig utálnák is, amiért démon ugyebár. Lehet jobb is, ha nem viszem magammal, mert akkor meg túl aggódóak lennének és nem engednének el. Ezen rágódom, fejben ott van már a miért vigyem a miért ne vigyem listával átellenben. Egyáltalán hogy is mondhatnám meg neki, hogy nem viszem haza? Ha jönni akar jönni fog, ha nem akar, akkor meg nem tudom odavinni, még így sem, hogy elkezdett regenerálódni valamelyest. Nem túl szép látvány, de nem is őt nézem, hanem az utat, nincs visszapillantó sem, hogy abba leskelődjek. Elég morcosnak tűnik, szóval nem zaklatom kérdésekkel, ha nagyon beszélgetni akar, úgyis szólni fog, nem az a típus, aki magában tartana bármit is, amivel engem sanyargathat kicsit. Nem figyelem, hogy integet vagy csak helyezkedik, szóval mikor a fék hirtelen benyomódik, akkor oldalra kapom a fejem, hogy mi a fenét akar. Kicsit megijedek, még a kormányt is elengedem egy pillanatra. Le is fullad az autó, szóval újra beindítom és megállok ott, ahová ő akar menni. Nem tudom mennyire jó ötlet ez, elvégre hemzseg a vadászokkal a város, talán nem jön ide senki, amíg én elvagyok otthon, sietnem kell vissza hozzá. Kiszáll és megoldódik a dilemmám kérdése is. Csak ő és a cucca marad szerencsére.
- Rendben, sietek vissza. - Intek neki és el is hajtok hazafelé, ahol gyorsan parkolok le és a talizmánt visszateszem a helyére, a málhába, majd a bőröndömmel elindulok a ház felé. Gyors letudom a szüleimmel a találkozást, közlöm, hogy nyomra akadtam és utazni fogok, átpakolok egy sporttáskába, bedobálok pár hasznos fegyvert és egyéb dolgot, ami jól jön. Ami olyan, azt a csomagtartóba teszem inkább, csak a kis táskám hagyom hátul az ülésen és a fegyveremet. A többit ráérek elrendezni később is, most beletaposok és mire visszaérek már javában elkezd sötétedni. Leparkolok és az épület felé egy lámpással és a fegyveremmel a kezemben indulok el, hogy megkeressem Athlant. Ki tudja mi vagy ki lehet még itt, nem szeretem a meglepetéseket. Besétálok és észre is veszem egy ágyon heverészve a démonomat. Biztos azt hitte, hogy órákig elleszek, meg szépítkezek, de most kivételesen nem, mivel nem lettem koszos és a hajam is összefogtam, így kevésbé lesz koszos. Meg amúgy sem fogunk emberek közé menni, csak ha muszáj.
- Megjöttem! Mehetünk vagy akarsz még itt valamit? - Körülnézek, elég kísérteties a hely, eléggé kifosztott, csoda, ha talált itt valamit, nem ő az első, aki ide jött, hogy magához vegyen valamit. A legtöbb üzlet így járt, kivéve azokat, amik veszélyes területen vannak. Egy olyanba úgy bemennék magamhoz venni ezt azt, ott még lehet válogatni is a holmik között.
- Elárulod, hogy hová fogunk menni? - Kérdezem és kicsit közelebb lépek, hogy megnézzem milyen állapotban van már, mennyire sikerült regenerálódnia azóta, hogy a kocsiba szállt az erdő után. Mikor kiszállt annyira nem őt néztem, inkább örültem, hogy a talizmánt majd vissza tudom tenni a helyére.
Ajánlott tartalom
reveal your secrets



Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
5 / 6 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma



●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 28 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 0 rejtett és 24 vendég :: 2 Bots

• Fajaink száma •
Arkangyal
1/1
Leviatán
7/3
Angyal
1
Démon
6
Bukott Angyal
3
Ember
4
Félvér
2
Harcos Angyal
5
Vadász
5
Nephilim
2