Welcome to hell or heaven frpg
- Staff és tagok által keresett karakterek -

 
reveal your secrets

Athlan


☩ Reagok :
404
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Júl. 02, 2020 5:16 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Alessya & Athlan

"Mintha mély sír lettem volna,
S benne lelkem a halál,
Oly sötét volt álmaimban
A sors, mely fölöttem áll."
- Új rúnákat? - kérdezek vissza egyből, s bár lehet, hogy csak nyelvbotlás volt részéről, mégis jobb ezt a dolgot tisztázni. - Úgy érted, hogy ismersz már eleve rúnákat? Mégis milyeneket? - ráncolom szemöldököm, hiszen nem volt előzetes tudásom arról, hogy a Blackwood család birtokában lenne pár rúna ismerete. Alessyából eleve nem nézném ki, hogy képes lenne felrajzolni egyet s még be is indítani, de azért nem árt tisztázni ezeket a dolgokat.
- Minden bizonnyal tőlünk erednek azok a mesék. A halandók szeretnek minden szarról fantáziálni, és belevinni a borzalmakba is a romantikát. - forgatom szemeim, hiszen volt szerencsém már ilyen kitalált könyvekhez. Szerencsére nem sok, de bőven elég volt ahhoz, hogy elborzadjak azon a gusztustalan érzelmességen, amit képesek a sorok közé rejteni az írók. Bár ahogy látom, nagyon is van közönsége az ilyesminek...
- Nem szokásom meséket olvasgatni. - vonom meg a vállam egykedvűen. Rám a tömény könyvek jellemzőek, amik tudást rejtenek magukban, nem pedig azok, melyek a fantáziát színesítik. Az ilyesmikre az embereknek van szükségük, hogy kicsit elfelejtsék a szar életüket.
- Nem is egymagam fogom megteremteni a földi poklot úgy, hogy a többi démon közben a felszínen van. Küzdeni pedig... Mi ellen is? - teszem fel némi szemrehányással a kérdést. - Úgy beszélsz, mintha ott lettél volna, mikor bezárultak a kapuk, és biztosan tudnál minden egyes mozzanatról. - húzom összébb szemeim pont olyan rosszallóan, mint mikor megered a nyelve és okoskodni próbál. Ám most szerencsére nem tört felszínre az a hatalmas, okoskodó énje, így én sem adok neki most túlzott fejmosást.
- És milyen érzés volt egymagad lenni? - mivel nem zavarná, hogy ha nem lesz független, így van egy tippem. Ám nem vagyunk egyformák, nem mindenkit arra teremtettek, hogy egymaga váltsa meg az egész világot.
- Létezhet olyan ember. Gondolj csak a régi királyokra és hatalmas vezetőkre. Manapság azért a vezetői készség eléggé kezd meghalni, szóval ha valakinek világuralmi tervei lennének, kétlem, hogy könnyű dolga lenne. - ha én nem leszek már e világon, akkor pedig részemről teljesen mindegy lesz, ki mit akar itt játszadozni. Minél több lelket küldenek a Pokolba, nekem csak annál jobb lesz.
- Ezeket a kifejezéseket még sosem hallottam, és eléggé nagy faszságnak tűnik, ugyanis az emberek nem tudnak varázsolni, nincs mágikus erejük. Honnan szedtél ekkora hülyeséget megint? - csóválom meg a fejem, s remélni merem, hogy nem megint valami ostoba tévképzet ez az egész, melyről tartani akar egy órás kioktatást, mert az ükapjának a kölykének a szomszédja azt mondta, hogy látott egy embert repülni...
- Tehát a keresztapád... - a másodperc töredékéig próbálom magamban tartani a röhögést, de hát aminek ki kell jönnie, annak ki kell! - Amellett, hogy kurva vicces, hogy megkereszteltek téged, annyira szörnyen hiszékeny vagy, Alessya. Veled szerintem mindent el lehetne hitetni. És ez rossz. Nagyon rossz. - mondandóm végére arcom komorabbá válik. - Komolyan, Alessya? Tényleg nincsenek már gyárak és üzemek? Nahááát... Pedig én azt hittem, hogy virágzik minden! - gúnyos éllel beszélek szarkasztikusan, s megint halovány harag sejlik fel bennem. Ez a lány túlságosan könnyen kiakaszt, ez már kiderült számomra, csak tudnám, hogy miért. Nem szoktam ennyi ideig elviselni magam mellett másokat, talán itt lehet a hiba.
- Inkább... Hagyjuk ezt a témát. Majd ha kinövöd a királykisasszonyságot, visszatérünk a túlélésre. Addig meg vagy meghalsz, vagy nem. - elengedem inkább a témát, mielőtt még szó szerinti fejmosást tartanék a leányzónak. Kell még némi tapasztalat neki, hogy tisztábban és reálisabban tudjon gondolkodni. Elvégre nem fogja őt megmenteni sem a baszott romantikus vámpírja, sem pedig a kikúrt tündérje.
Az éjjelen hamar keresztül repülünk, s Alessya megint csak hozza a formáját, mikor felébred. Épp úgy, ahogy magam is!
- Ha nem lenne ekkora segged, akkor talán elférne az arcom is! - válaszolom vissza röhögve, remélve, hogy egy kisebb gyenge pontot találok el ezzel nála.  
A tisztáshoz érve kissé változnak a körülmények, hiszen Melité a kezemre játszik, s Alessya szemei előtt egy hatalmas sárkánnyá varázsol át engem, önmagát pedig egy gyönyörű nővé. Érzékeli, mi a célom ezzel az egésszel, így olyan érzékien bújik pikkelyes orromhoz, mintha egy szerelmes halandó lenne. Tekintetét csak akkor emeli a szürke hajú felé, mikor amaz megszólítja és közelebb lép. Arcára kedves mosolyt varázsol, de megrázza a fejét.
- Téged nem vártalak. Csak Athlant. Hogy újra együtt lehessünk végre. Te ki vagy? - tengerkék szemei fürkészően vizslatják a lányt, ám mikor alakom újra zsugorodni kezd, tekintete egyből visszaszegeződik rám. Mikor pedig újra visszanyerem teljes alakom, szinte a karjaimba ugrik, mire én szorosan átölelem.
- Hát nem egyértelmű? - motyogom a szőke tincseken át Alessya felé. - Melité és köztem nagyon szoros a kapcsolat, s meg kellett látogatnom újra, mielőtt tovább mennénk. Hogy biztonságban tudjam. Az ő épségét nem kockáztatnám soha. Igaz, szépségem? - elhajolok tőle, majd egy kósza tincset eltűrök orcája elől.
- Ó, Athlan! Tegyél magadévá úgy, ahogy régen tetted! Olyan keményen és vadul, csak erre vágytam már mióta! - halkan nyögve és sóhajtva ejti ki szavait, miközben szorosan hozzám simul. Ez persze nem a valóság, egy külső szemlélő annyit láthat, hogy a ronda kis lény csupán előttem áll, s kezével mutogat a levegőben. Szörnyen nehéz visszafogni, hogy ne röhögjem el magam, de azért még tartom egy kicsit az aljas színjátékot.
- Ezt örömmel hallom, kedvesem, más úgysem vágyik erre a tökéletes testre. Megkapod hát... - kacsintok felé, mire ő ellép tőlem, s kacéran lengetve a csípőjét elsétál a fák közé, ujjával szenvedélyesen mutatva, hogy menjek utána, mire én kibontom övem a helyéről, jelezve, hogy menni készülök.
- Alessya, remélem egy dugás még belefér nekem. Gyors leszek, ígérem. Te addig játssz a bogarakkal, vagy szedj virágot, vagy fasz tudja, mit szoktak a királylányok csinálni. Addig a nagyok szórakoznak kicsit. - vigyorgok aljasan, de még nem indulok meg az erdő felé. Nem is terveztem valójában, megvárom a leányzó reakcióját erre az egész alattomos játékra, s utána megmutatom neki Melitét teljes valójában. Sokáig nem szeretem a játszadozást, ennyi épp elég lesz ahhoz, hogy kicsit felkavarjam az állóvizet.
reveal your secrets

Alessya Blackwood


[img][/img]
☩ Reagok :
145
☩ Korom :
24
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Jún. 30, 2020 11:40 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Athlan & Alessya

Minden veszély, amely megvalósul, lehetőséget ad arra, hogy fejlődjünk és változzunk.
- Új harcstílust, új rúnákat, valami hobbit, amivel leköthetem magam... - magyarázok és nem is nézem mit csinál, a lámpával is alig látom mi van előttem, nemhogy még oldalra is pillázzak, hogy mit csinál Athlan, szóval mikor hallom az ablaküveg csörömpölést megállok és felé fordulok. mivel nem tesz semmit, így gondolom van némi köze ehhez. A szellemkastélyban rejtőzködő állatok közül van, ami kirepül onnan, van aminek csak a neszét hallom, hogy odabent mozgolódik. Egy pillanatig csak állok, nem tudom ez mire volt jó, én kicsit lefagytam és a hideg is kirázott ettől. Biztosan untattam a kis életcéljaimmal, szóval nem is folytatom inkább, inkább terelődik tovább a téma arra, hogy mi lesz ha és mi lenne ha, de válasz helyett most már én is kérdezek, hogy ő mihez kezd majd, ha a pokol nem várja nyílt kapukkal mire végzünk a múltam felkutatásával.
- Ez olyan vámpírosan hangzik, de valahonnan azoknak is eredniük kell. - A koporsójára visszaemlékezve a kunyhójában csak mosolygok egy jót a dolgon magamban, ahogy véresen az állatok között feküdt az együtt töltött este másnap reggelén, az is annyira az volt, mintha egy könyvem elevenedett volna meg és én lennék a szerencsés halandó, aki felkeltette a több évszázaddal idősebb férfi figyelmét. Kicsit elkalandozok, álmos vagyok és hát erről lehetne álmodni valamit az is biztos, lehet valami regényírónak kellene mennem, ha megélem a nyugdíjas kort és lehet majd könyveket kiadni, mert lesz, akik olvassák és megvegyék majd.
- Tudod, a sok mese, ami számodra biztosan hülyeség, azért elég nagy képzelőerőt ad és így akadnak jó ötleteim is a nevetségesek mellett. - De én felvállalom azokat is, mert ilyen vagyok, egy lány nagy álommal és megannyi képzeletbeli dologgal, túlságosan is nyitott vagyok mindenre, lehet ezért is vagyok ilyen barátságos egy démonnal, akinek még azt sem kellene elhinnem, amit kérdez. De ő akkor is más, szeretném azt hinni és hát bizonyította is már, hogy van benne valami, ami kötődik hozzám és emiatt védelmez, már a maga beteg módján.
- Bizony, de erre biztosan gondol majd más démon is, szóval, ha a legjobb helyet akarod, akkor gyorsabbnak kell lenned tőlük majd, de kétlem, hogy bárki erre pazarolná az idejét, ahelyett, hogy az ellen küzdenek, ami vagy aki elpusztíthatja oly szeretett otthonod. - Amara, a sötétség nem pihen és ezt ők is megérzik, szinte biztos, nem hiába kötöttek békét vagy mit a New York városában lévő démonokkal. Én sem szeretek amúgy beleavatkozni a világi dolgokban, nekem jobb, ha mindennek a szélén maradok, nem a frontvonalban, biztonságosabb és ez az én kis túlélőszabályom: 'Úgy állj hozzá mindenhez, hogy más jobban hozzáférjen.'
- Már volt, hogy napokig egymagam voltam csak, még ha nem is veszélyesnek mondható zónában, de sose lehet tudni, mikor mi csap le rám. Szóval pár napig kihúznám, de amúgy keresem a társaságot, nem akarom leigázni a világot, beérem annyival, hogy túléljek és meghúzom magam valahol, ahol biztonságosabb, de azért küzdök az életemért. - Erre remek példa a farkasos eset, nem volt időn bepánikolni, cselekedni kellett és tudtam is, nem vagyok az a lefagyok és jaj most mi lesz típus, bár ennek némi köze lehet a rúnához, amit kaptam csecsemőként. Hálás vagyok érte, ha ennek köszönhető a hidegvérem, bár lehet apám nevelte belém és ez az ő érdeme. Nehéz megállapítani, főleg ilyen távlatból, mi miért volt és a rúna mégis mennyire erős és befolyásoló tényező volt régen és az még most is. Ha annyira jól működne, akkor elkerülném Athlant, de nem, az a titkos kötelék, ami körbeleng minket rejtélyes mód, még itt van és erősebb ettől is.
- Szerinted létezik olyan ember, aki leigázhatná a világot természetfeletti segítsége nélkül? - Szerintem nem, lehet bárki erős, cseles és sokat megélt harcos, azért érhetik kellemetlenségek, amire nem számít, egy olyan lány, mint én képes lehet meglepni az ilyeneket valami gyermeteg hülyeséggel, ami eltereli a figyelmét és jöhet valaki más vezetőnek, helyettem. Én nem akarom senkinek sem megmondani, mit hogyan tegyen, nem vagyok uralkodó típus, csak elkényeztetett királylány legfeljebb, legalábbis folyton ezt kapom meg Athlantól.
- Engem nem zavar, ha nem leszek független. - Megvonom a vállam is mellé, neki is mondhatni behódoltam, bár azért kicsit lázadozom is, mert nem vagyok játékbaba, amivel kedvére szórakozhat, ha kedve tartja. Vannak érzéseim, amit nem hagyok eltiporni, bár igyekszem megjátszani, hogy nem léteznek. Mennyire él a védelmező ösztön a démonomban? Hát valamennyire igen, de nem teljesen, már tudom, hogy ha útjába vagyok, akkor gondolkozás nélkül fog félrelökni, nem lesz időm annyit sem mondani, hogy várjon, hagy magyarázzam meg. Félek tőle, mikor olyan fekete a szeme és gomolyog benne az a füstszerű lénye.
- Mugli a varázsképtelen ember, a kvibli meg az, akinek a szülei mágiahasználók, de ő maga mégis képtelen ilyesmire, mintha blokkolnák az erejét. - Fejtem ki röviden, hogy mit jelentenek a szavak, milyen kár, hogy nem olvasta az ilyen ikonikus könyveket, amikor még lehetett és nem kellett megküzdeni minden részéért, hogy meglegyen, mert nem sok könyvesbolt maradt meg, még kevesebb olyan, ahol nem tüzelték el télen a könyveket és hát így keress meg egy könyvet, ami több kötetes ugyebár.
- Csak gyógynövényekből kotyvasztottam sebre való borogatást, de mágikus tárggyal már találkoztam, ott vannak a kristálygömbök például! Lény meg hát, nekem a pokolkutya is az, meg az impek is, amiből egyet nem is olyan rég láthattam is. - Lehet nem a legjobb ötlet felhozni, de hát na, akkor is itt volt egy, ami már bizonyára nem boldogít minket ezen a síkon, mert el merészelte lopni Athlan mázsáját.
- A keresztapám mesélt róla, hogy egyszer találkozott eggyel, azt hitte, milyen kis kedves teremtés, de nem az, csak túlságosan szeretik az embereket, már nem megenni, hanem tanulmányozni meg birtokolni. Nem volt könnyű megszöknie előle, de soha többé nem akar eggyel sem találkozni. Annyira nem emlékszem amúgy, mert még kicsi voltam és ez nem maradt meg, de tudom, hogy apu is emlegette, hogy léteznek és nem hazudott a bátyja. - Nyugodjon békében, nem is láttam utána már, ki tudja mi történhetett, de annyira nem is érdekelt, mert nekem megvolt a családom, már az a szűk része, mint anyu meg apu, más nem kellett, csak az álombéli férfi, akivel felnőttként terveztem találkozni ismét és nézzenek oda, össze is jött. Nem tudom miért morog ennyire, nem minden kitalálció, amiben hiszek, de ha még az is, akkor is abban mi rossz van? Kevesebb dolog tud meglepni legalább, ha tudom, mikre számíthatnék.
- Most sincsenek már gyárak meg üzemek csak megjegyezném és  a bolt is elég ritkaság, nem is lehet ott sok mindent kapni, mi kertészkedtünk és állatokat neveltünk. A tyúkot meg tudom kopasztani, meg a nyulat megnyúzni, a többi már nehéz volt, de szerintem elboldogulnék, ha valami nagyobb állatból kéne ennem, bár az pazarlás lenne a világnak, mert nem tudnám az egészet feldolgozni. - A finom részét besózom és elteszem, rétegesen becsomagolva a táskám mélyére, ez a lényeg, majd megsütöm és ennyi. Erre annyira nem volt szükségem még, de annyira elveszett nem lennék, mint kinézek. A konzerves kaja egyelőre jobb választásnak tűnik, amíg még van.
Ki gondolná, hogy ennyi témán átmegyünk egy séta keretein belül. Annyira nem élvezhetem ki ezt a kis nyugalmat, mert kalandos fordulat veszi kezdetét, megment az angyaltól, majd visszatérve a kocsihoz rám mászik Athlan, ami meglep és hát olyat teszek, amit meg is bánok, de annyira fáradt vagyok és álmos. Pedig felmelegíthetett volna, már ha nem vagdal szét közben, ki tudja ugyebár, hogy folytatódott volna, de az elsőből ítélve, hát nem feltétlen jól.
- Jól van - morgom, miközben elfekszem és már alszom is, mennyivel jobb az álombéli másával találkozni, hamar lenyugszom és olyan jól aludnék, hogy teljesen kipihenten ébrednék fel, ha kaptam volna még mondjuk egy vagy másfél órát, de nem. Neki muszáj volt a hepehupás útra felmenni, hogy felrázzon.
- Ahh, utálatos vagy! - Fújtatok és a kezemmel pár szálat elkotrok az arcomból, elég kócos vagyok, de most pont nem érdekel, sokkal égetőbb gondom támadt, méghozzá, hogy pisilnem kell és meg kellene állnunk, ami nem történik meg. A kezemmel a képzeletbeli torkát szorongatom magam előtt egy pár másodpercig, amiért se a kézifék, sem az ajtó kinyitásos ötletem kudarcot vall. Gyorsan kattog az agyam, hogy mi legyen, majd mikor hátramegyek turkálni, akkor képes beszólni még ezért is, amire ingerültebben válaszolok, mint akarnék, de hát most türelem, nos az nincs, minden koncentrációm arra megy el, hogy visszatartsam a vizeletem.
- Ha nem lenne akkora arcod, nem zavarná, hogy mellette van! - Nem hiszem el, hogy még ezért is szól és egy darabot kiharapna, na hát abból nem lenne köszönet, bár aligha tehetnék ellene bármit is. Inkább a gumicsizma felé térdelek és kieresztem, ami már ki akar jönni, hogy megkönnyebbülhessek. A kérdésére és nem túl kedves  röhögésére csúnyán nézek felé felhúzva az orrom.
- Menj a fenébe! - Ennyivel díjazom, hogy még a nagy dolgot is nézni akarja, nem mintha nem ugyanennyit látna akkor is, mint most, de lényegtelen, nem hagyom, hogy napokig körözzünk itt, feltalálnám magam és persze a benzin sem bírna ki annyit szerintem, szerencsére. Ahogy lehúzom az ablakot még jobban száguldunk, így a gumicsizma tartalma sem a kocsin landol, legalábbis elenyésző mennyiség találkozik csak a kasznival. Egy lejtőn száguldunk fel és hát, elejtem a csizmát, ami kipottyan az ablakon, de valahogy inkább kapaszkodok, amilyen őrülten megy most, csak éljem túl. Ugratunk és zuhanunk, farolunk, én szinte feltapadok a kocsi oldalára és a lábam megérzi a landolás, amire felszisszenek, a fenébe már! Ahogy megállunk, a gyomrom tartalma szinte kikívánkozna, de nem teszi, megtámaszkodok és kicsit előre dőlök, hogy összeszedjem magam.
- Annyira azért nem volt jó - jegyzem meg halkan, mert mit számít a véleményem, a kezemmel a hajam hátra fésülöm és összefogom a hajam újra. Az arcom még kicsit véres és kormos nyomokban, alváskor már az ülésbe és a ruhám ujjába kentem a nagyját. Hú, nem vagyok a legjobb állapotban, de kiszállok az átkozott autóból és megtámaszkodom a tetején.
- Pontosan hova jöttünk meg? - érdeklődöm és őt figyelem, az, hogy lehunyja a szemeit, valahogy nem tetszik, meg ami utána jön az sem annyira. Tényleg egy sárkánnyá alakul át, az állam meg csak úgy keresgélem, hogy visszaemeljem a helyére. Annyira gyönyörű és annyira hozzáérnék, de valahogy mégis jobban tisztelem, mint egy házi kedvencet, amit odasántikálva megsimogassak.
- Nagyon szép sárkány vagy! - Nem zavar a füst, inkább örömtől csillog a szemem, valahogy képtelen vagyok elhinni, hogy ez valós, de valahol meg el akarom hinni, mert így még jobban rajonghatok Athlanért. A gond csak az, hogy nem csak én vagyok itt vele, hanem csatlakozik hozzánk még valaki, aki ismeri és már nagyon várt rá. Tekintetem az érkező szőke nő felé emelem és nem tetszik, főleg, ahogy számomra idegen mód bújik a gyenge kezecskébe a sárkány-démon mindene. Biztos rá gondolt, hogy ha én nem, majd ő kielégíti, hát... szerintem én akkor is jobb lennék, bár nem vagyok annyira vékony, meg nincs kék szemem, meg szőke hajam, de én így vagyok szép és teltebb is vagyok, ami csak jelent valamit, elvégre van mibe markolni.
- Engem is vártál remélem - lépek közelebb összefont karokkal, kicsit durcásan, mert én is itt vagyok ám és ezt a kis meghitt pillanatot tönkre szándékozom tenni.
- Miért is fontos ez a kis kitérő és hogy találkozunk Melitével? - fordulok a kérdésemmel Athlan felé, ó, olyan fenséges teremtmény és szép sárga szemei vannak.
reveal your secrets

Athlan


☩ Reagok :
404
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Jún. 30, 2020 6:16 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Alessya & Athlan

"Mintha mély sír lettem volna,
S benne lelkem a halál,
Oly sötét volt álmaimban
A sors, mely fölöttem áll."
- Új dolgok alatt mit értesz? - kérdezek vissza egyből, mikor elhaladunk a “kísértetkastélynak” nevezett romos, és néhol hiányos falú épület mellett. A hatás kedvéért felkapok egy tenyérnyi követ, s az egyetlen épen maradt ablaküveg felé hajítom, mely aztán ripityára törik, ezzel felzargatva a mélyén menedékre lelő állatokat.
- Keresek egy mélyre nyúló, földalatti barlangot, s elteszem magam pár évtizedre a világ elől. Vagy legalábbis addig, amíg vége nem lesz ennek az egész ostoba játszadozásnak. Nem áll szándékomban jobban belevetni magam a halandók dolgaiba, így is bőven sok az, amit most teszek. - utalok kettőnkre. Ugyanakkor hiába tartom ezt őrültségnek, be kell látnom, hogy megér egy - fekete - misét az egész, hiszen nem tudhatom, hogy nem olyan dolog lappang a hátterünkben, ami gyökeresen megváltoztatna mindent. Elvégre nem szoktak halandók felé ilyen megmagyarázhatatlanul mélyre ható sugallataim lenni, ennek pedig érdemes lehet utána járni. Az pedig, hogy így játszadozok vele, s nem célirányosan haladunk dacolva az idővel, kedvez számomra, hiszen addig sem gyötrődök a jelenen, s peregnek azok az átkozott percek.
- Egy földi Pokol? - szemeim szokatlanul csillannak fel az ötlet hallatán. - Néha azért akadnak jó ötleteid is... - pillantok felé némi elismerő vonással. - Ezen még sosem gondolkoztam. Az biztos, hogy ez a hely sosem lesz olyan, mint az Alvilág, de ha nagyon nem akarnának megoldódni a dolgok, akkor alant, mélyen a föld alatt, közel a Föld belsejéhez... Nem is lenne rossz ötlet egy új birodalmat építeni. - egyik kezem ökölbe szorul, ám mielőtt még eluralkodnának rajtam a világmegváltó gondolataim, inkább gyorsan elhessegetem őket messzire. Azonban meg kell hagyni, a leányzónak ez az ötlete most felettébb a kedvemre volt, s megér még egy későbbi gondolatot.
- Képes lennél arra, hogy egyedül legyél akár egy ideig is? Úgy értem, nézz magadba... Valljuk be, eléggé elveszettnek tűnsz. Nem az a típusú nő vagy, akit a haragja vagy a dühe képes lenne éltetni, és aki egyedül képes lenne leigázni egy világot. - hangomból ugyan kiszűrődik a gúny, ez mégsem neki szól. Valójában pont, hogy nehezen viselhető az a női kategória, amit az előbb felvázoltam, s amitől felfordul a gyomrom.
- Inkább olyan vagy, mint akit szívesen tudnának maguk mellett az olyanok, akikben erősen tombol a védelmező ösztön. - felelem őszintén megállapításom. - Csak egyedül lehetsz független. Ha van melletted még valaki, akkor az már kompromisszumokkal, behódolással, plusz figyelemmel jár. Nem függetlenséggel. - teszem helyre a fogalmakat, vagy inkább visszaültetem a valóságba azt. Függetlennek lenni még egyedül is nehéz, ám mással az oldalunkon esélytelen.
- Mugli? Kvibli? Ez meg a mi a faszt jelent? - kérdem felvont szemöldökkel, hiszen elmémben nem léteznek ilyen szavak. - A “mindig is érdekeltek” azt jelenti, hogy csak a fejedben létezik ez mind, vagy kotyvasztottál is valamit, szereztél mágikus tárgyat, találkoztál mágikus lénnyel? - amikor arról beszéltem, hogy Alessya egy kibaszott álomvilágban él, pontosan erre gondoltam. Olyan, mintha ennek a másik síknak csak a misztikumát lenne képes befogadni, a hozzá tartozó borzalmakat nem. Van egy olyan sejtésem azonban, hogy hamarosan mindent meg fog kapni...
- Ha nem láttál egy tündért sem, honnan vagy ilyen biztos benne, hogy léteznek? - s már megint tapasztalat nélkül állít dolgokat. Ez a jellemvonása felettébb idegesítő, így kérdésem után egy halk, nemtetsző morgás lesz a jutalma.  
- Nem voltam szűcs, de abban az időben, mikor én voltam halandó, egészen más világ volt. Más módon hasznosítottuk az állatokat, s az alapoknak a folyamatát eléggé sok ember ismerte. Hogy kell tüzet csiholni, hogy kell megnyúzni az állatot, milyen bogyók és gombák ehetőek és mérgezőek, hogyan kell halászni, hogyan kell építeni... Abban az időben a túlélés a minden napokhoz tartozott. Nem voltak gyárak, üzemek, boltok, melyek kiszolgálták az embert. Ha valamire szükségünk volt, magunknak kellett megszerezni. - szinte minden keserves mozzanatára emlékszek a halandó létemnek, függetlenül attól, hogy sokunk már rég elfeledte azokat az időket. Atyámnak köszönhetően én magam mellett tartom a múltat, melyből már nem egyszer tanulhattam.
Egy kis közjáték után úgy döntök, hogy engedek az ösztönöknek, s rávetem magam Alessyára. Minél többet töltök ezen a helyen, sajnos annál inkább érzem, hogy a porhüvelyemnek szüksége van bizonyos dolgokra, melyeket ugyan alant a Pokolban teljesen elnyomtam, most azonban érzékelem a kísértést. Azonban az idióta lépésének köszönhetően hamar visszavonulót fújok.
- De én nem vagyok egy kibaszott ember. Szóval ne ölelgess többet. - felelem ridegen, mikor visszaülök a helyemre. - Neked az egész lényed egy nagy komplexus. - ennyivel zárom le a beszélgetést, s felszáll belőlem egy megkönnyebbült sóhaj, mikor végre elalszik mellettem. Lehet, hogy többször kéne hagynom, hogy elússzon az álmok tengerére...  Az út így innentől nyugalmasan telik számomra, megint van időm kissé magamba fordulni, agyalni s terveket szövögetni. Elhaladunk romos kisvárosok mellett, szántóföldek ölelésében, hegyeken és dombokon, mígnem végül rátérünk arra az erdei útra, mely elvezet minket a forráshoz. Eléggé göröngyös és rossz a terep, így ez egy remek lehetőség arra, hogy kicsit megeddzem ezt az autót. No meg persze felriasszam a királylányt örök álmából.
- Talán repülni akarsz, baszdmeg?! - kérdem hangosabban, hiszen a motor úgy berreg, mintha bármelyik pillanatban meg akarná adni magát, magáról a szerkezetről pedig ne is beszéljünk. Többször épp csak egy hajszál választ el attól, hogy ne menjünk neki egy fának, vagy hogy éppen ne boruljunk fel egy nagyobb vájatban.
- Dehogy állunk meg! Oldd meg úgy, ahogy akarod! - a haragos vonásaim ennyi óra után eltűnnek, helyettük pedig egy széles, aljas vigyor telepedik a képemre. Rávágok egy nagyot hát a kezére, mikor a kézifék után nyúlkál, sőt, mikor az ajtót próbálja kinyitni, úgy még inkább rátaposok a gázra, hogy ha esetleg azt venné a fejébe, hogy kiugrik, akkor az biztosan fájjon neki... A kisasszony azonban találékonynak bizonyul, s úgy tűnik, hogy támadt egy remek ötlete.
- Mi lenne, ha nem dugnád a segged az arcomba? Nehogy még a végén kiharapjak belőle egy darabot... - morgom magam elé, s elképedve sandítok párszor oldalra, mikor előkerül az a bizonyos gumicsizma. Nincs bennem undor egyértelműen, inkább az lep meg, hogy ezt meglépte itt mellettem.
- Ki a fasz vagy te és hova tüntetted Alessyát? - röhögök fel hangosan. - Lehet, hogy pár napig még kéne itt köröznünk, hogy a nagy dolgodat is láthassam! - jegyzem meg alattomosan, s újra csak rálépek a gázra. Most már túl gyorsan száguldunk fel egy dombtetőre, melynek tetején érezhetően tényleg repülni fogunk... Így is történik, amint felérünk, olyat ugratunk a másik oldal lejtőjére, hogy hosszú métereket a levegőben száguld az autó. A kis völgy alján végül erősen feszítem rá talpam a fékre, s olyat farolunk oldalasan, hogy ha Alessya nem kapaszkodik, akkor teljesen biztosan kizúg a kocsiból.
- Hát ez kurva jó volt. - jegyzem meg lelkesen, de szinte azonnal kiszállok az autóból. Egy látszólag érintetlen tisztásra érkeztünk, melynek egyik csücskében a sziklák között egy gőzölgő, meleg vizű forrás terül el. A fák lombkoronáján kellemesen zúgnak át a hajnal aranyló sugarai, varázslatosan megvilágítva a helyet.
- Megérkeztünk. - jelentem ki, majd lehunyom szemeimet, s nagyot sóhajtok a hűs levegőbe. Melité itt van. Ő érez engem, én érzem őt, s ennél többre nincs is szükség, hogy kitalálja az akaratom. Ennek következtében pedig váratlanul elkezd változni a külsőm... A bőrömön sötét pikkelyek keletkeznek, a méretem drasztikusan növekedni kezd, kinőnek a szárnyaim és karmaim, s talán egy perc múlva már az a hatalmas sárkány néz farkasszemet Alessyával, akit bizony ígértem neki nem is olyan rég. Közelebb hajolok hozzá, és sárga szemeimet ráfüggesztem.
- Nocsak, talán mégis léteznek sárkányok? - fújok ki egy sötét, meleg füstfelhőt orromból, mely körbetáncolja a lányt. Ezzel egy időben a fák menedéke mögül váratlanul egy magas, hosszú szőke hajkoronával rendelkező nő lép ki, kinek testének érzékeny pontjait levelek tarkítják. Bőre fehér és tökéletes, szemei tengerkéken csillognak, s félénken lép közelebb fedetlen talpával.
- Athlan... Már nagyon vártalak... - csillogó íriszeivel felém pillant, vékony kezét pedig felém nyújtja, mire pikkelyes orrom enyhén nekiérintem ujjainak.
- Melité... Hiányoztál. - tőlem egyáltalán nem megszokott őszinte gyengédséggel ejtem ki szavaim. Valóban hiányzott a tündér jelenléte, ki egyből ráérzett aljas tervemre. Igen, megint csak kész vagyok összezavarni Alessyát...
reveal your secrets

Alessya Blackwood


[img][/img]
☩ Reagok :
145
☩ Korom :
24
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Jún. 29, 2020 8:34 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Athlan & Alessya

Minden veszély, amely megvalósul, lehetőséget ad arra, hogy fejlődjünk és változzunk.
- Ha-ha! - nevetek fel gúnyosan, mert az csak egy kisebb siker lenne, ha mellette nem kellene folyton átöltöznöm és ruhát cserélnem, de valahogy mindig piszkos leszek vagy véres, ami nem túl barátságos látvány, ha egy városba megyek, lehet fertőzöttnek nézve egyből a fejembe kapok egy nyilat, szóval ez puszta elővigyázatosság. Amennyire idegesítenie kellene, hogy ilyen kekeckedős, valahol élvezem ezt a fajta gonoszságot, rávilágít dolgokra azért. Talán majd igyekszem tovább koszos maradni, de büdös azért nem leszek, van parfümöm, majd azzal fürdök ez ellen, bár erre is lesz biztosan pár keresetlen szava majd.
- Mondjuk tanulni új dolgokat és abban a legjobbak egyike lenni, ilyesmi életcélok - válaszolok, csak úgy mellékesen, mert rengeteg dolog van, amit még megtanulhatok és most is tanulok mellette, elvégre szeret magyarázni és én meg szeretem hallgatni őt, a meglátásait és úgy mindent, ő többet élt, mint én, még ha sokat nem is volt a felszínen az évei nagy részét nézve, akkor is intelligensebb és ezt nem kellene elfelejtenem. Lehet embernek néz ki, de sokkalta okosabb, nem véletlen hát, hogy annyi természetfeletti túljár az eszünkön.
- Fogalmam sincs, nem szoktam ennyire előre tervezni, mert addig még túl is kellene élnem melletted nem? Attól függ mit tudok meg és ha nem tudsz hazamenni, te mihez kezdesz majd? - visszafordítom a kérdést, mert én biztosan nem fogom azt mondani, hogy úgy terveztem, még lógok egy kicsit a nyakadon, elvégre lehet addig még meg is kedveljük egymást, már ha nagy öribarik nem is leszünk, de talán nem akar majd kinyírni.
- Igen sok végkifejlete lehet csak ennek az egy dolognak, ha csak ezt vizsgáljuk, hogy a Pokol kapuja kinyílik vagy sem és ha igen, akkor véglegesen ottmarad mindenki vagy sem, ha meg nem nyílna ki, akkor vajon felépítenék itt újra a földön? Szerinted lehetséges lenne itt a földön megteremteni a Poklot? Olyan Hádészosan valahol a föld alatt, ahová csak hajóval lehet bejutni és ha élő beteszi oda a lábát, nem biztos, hogy visszatérhet onnan, a lelkét elragadja majd a hely és a pokoli mágia. - Kicsit nagyobb beleéléssel kezdem el ezt mesélni, milyen jó is lenne egy ilyen hely, de miért is lenne ez jó? Bárki elrabolhat és bevihet oda és ennyi volt, befellegzett nekünk, halandóknak. Hát amilyen lelkes voltam, úgy jövök rá, hogy talán ezt nem kéne erőltetni, mi van, ha ez lehetséges lenne, ha a saját poklát, amit már emlegettem mégis megcsinálná itt, mert megvan hozzá mondjuk az ereje vagy tudja hogyan lehetne kivitelezni. Mondjuk, mint mindennek, itt is lennének kiskapuk biztosan, de mi lenne az? Akaratunk ellenére nem lehetne bevinni minket oda. El kell adni a lelkünket vagy önként kell bemennünk. Aki van olyan hülye, hogy nem tanult a Herkulesből és lemerészkedne a halál démonjai birodalmába, az így járt.
- Hát, ez sem kizárt, mindig kell egy vezető az embereknek, mert olyanok mint a birkák, egy jó pásztor nélkül szétszélednek és mennek a fejük után és ráhozzák a bajt a többiekre is. Hatalmi harcok, nincs is attól rosszabb, talán a vadászok lesznek előnyben ilyen téren, mert képzettebbek és sok fegyver van a birtokukban. Én szerintem minél messzebb mennék eleinte és úgy próbálnám meghúzni magam, nem akarom mások csatáit megvívni, én szeretnék független maradni és biztos lesznek mások is, akik így gondolják, hozzájuk fogok csatlakozni, de addig is egyedül igyekszem mindent túlélni, ami nem lesz könnyű, de nem is lehetetlen, mindent meg lehet tanulni. - Én fogékony is vagyok rá, érdekel a túlélés és hát azt sem képzeltem volna, hogy valaha megölök egy farkast, puszta kézzel és egy késsel mindössze. Tényleg, még álmomban sem voltam ennyire menő soha, mégis megtettem, talán ha megerőltetném magam, többre lennék képes, eddig nem vittem túlzásba semmit és ezt is mutattam magamból biztosan.
- Lehet, de azért annyira nem vagyok puhány - jegyzem meg halkan, mert nem hányok és nem ájulok el a vértől, ami csak jelent valamit. Bűntudat nélkül ölök meg bárkit, akit úgy érzem, hogy jogosan ölök meg, márpedig okot találni erre, nos marha egyszerű, ebben is jó vagyok, bármit megmagyarázok, az, hogy mennyire hihető, kit érdekel, ha az én bűntudatom tiszta?
- Valahogy vonz a mágia, kviblinek érzem magam, aki a muglik között ragadt. Érdekeltek mindig is a bájitalok, meg a különféle mágikus tárgyak, a kristálygömbök is, amik megérzik a természetfelettieket, olyan mágikus! A mágikus lények és idomításuk is nagyon érdekes lehet, mert léteznek különleges lények tényleg, csak hát ritkák, de vannak és a tündérek sem olyan kis barátságos lények, mint a mesékben, de azok is léteznek, bár még nem láttam egyet sem és szerintem addig jó nekem. Szerinted is léteznek? - Sandítok fel Athlanra, mert hát szeretek ilyen fantasys dolgokról beszélgetni és vannak valóságalapok, lehet, hogy léteztek, lehet, hogy nem, de biztos vagyok benne, hogy vannak bájitalok, amikkel lehet hatni másokra és egyszer biztosan szerzek ilyesmit vagy csinálok, csak találjak rá a receptekre, meg a helyre, ahol ez lehetséges. Athlan kunyhója is mondjuk nagyon boszorkánykonyhás volt, meg ijesztő is hirtelen, de ott simán el lehetne kotyvasztani.
- Tényleg? - meglepődöm, mert ha ezt tudom, akkor bizony a farkas bundája, amit megöltem, ó, milyen jó trófea lett volna! De amilyen mérges volt rám, nem mertem volna tőle ilyesmit kérni, hogy ja, a farkas bundájából csinálj már nekem takarót! Na persze, már úgy is kihúztam a gyufát, de majd legközelebb nem hagyom annyiban az biztos.
- Levágod a bőrt az állatról gondolom. - Ha véres lesz, ki lehet mosni, oh, csak úgy látom a lelki szemeim előtt, ahogy spriccel olykor a vér, mikor olyan eret ér, az állat megkopasztása közben. Utána talán szárítani is kell? Fogalmam sincs, én csak a puha szőrme kellemes melegét élvezném leginkább már. Hogy is hívják azokat, akik ezzel foglalkoznak? 
- Te szűcs voltál, onnan értesz hozzá? - érdeklődöm, valahogy furdalja az oldalam a kíváncsiság, honnan ért ehhez és amúgy miért is lenne ilyen kedves, hogy készít nekem takarót? Ezt inkább elengedem, a szaván fogom majd, kell a meleg takaró, főleg egy puha állat bundájából, az olyan menő, nem tollpihéből és selyemből szőtt paplan vagy csak műszálas takaró, ami nagyobb divatnak örvend a mai világban. Ah, minden álmom most egy ilyen takaró és az, hogy Athlant nézzem, hogyan csinálja meg.
- Amúgy sem adtad volna. - jegyzem meg morogva magam mellett, mert már így is túl sokat használtam és talán érzem, hogy nem kéne csak arra hagyatkoznom, mert abból nem tanulok semmit, néha viselni kell a sebeket, hogy tanuljunk belőlük. Találok egy gyors visszaútra való gokardot magamnak és a démon segít életre kelteni, így száguldozok, ami jó buli, csak úgy száll a vizes hajam mögöttem, miközben ázik tovább az esőben. Érzem, hogy már szétfagytam és másra sem vágyom, minthogy átöltözzek és aludjak egy jót. Nos, az öltözködés után Athlan jelenik meg és rám mászik, szó szerint rajtam köt ki, a lábaim közé fészkelve magát. Megpróbálok valami mocskos viccet visszadobni, amire egy még mocskosabb válasz érkezik és ezek mellé még a keze is a bugyimban köt ki, hogy az ujjaival kísértsen. Az alsó ajkam beharapom és igyekszem lassan visszaszámolni, nem kapkodni a levegőt és nem is zihálva kifújni. Annyira izgató, de most nem lennék képes elviselni azt, ami a vele járó szeretkezés következménye, biztos nem úsznám meg sérülések nélkül. Fázom és aludni akarok, nem akarok a játékszere lenni, amit csak megkíván és kihasznál, bár túlságosan ellenkezni nem tudok, nem is akarok, mégis valamit meg kell próbálnom, lehet hatásos lesz, a gyengédség eléggé elriasztja a magafajtákat. Az ujja az alsóneműmből a szájában köt ki, én pedig megölelem, amivel pont azt a hatást érem el, amit akartam, vagyis, majdnem. Nem gondoltam volna, hogy ez ennyire lelohasztja a kedvét is, ami már elég izgatóan keményedett eddig és kísértett, hogy adjam át magam ennek, túl fogom élni. Nos, túléltem, az biztos.
- Megöleltelek? Tudod embereknél így szokás. - Mintha olyan nagy tapasztalatom lenne, úgy mondom, majd ahogy lelép és amit mond, hát úgy fog el valami belső rossz érzés. Másik nőt keres? Én is a számba venném őt megint, sőt nem vagyok ellene a sexnek sem, csak ne most akarja, az apakomplexustól meg egyenesen tágra nyílnak a szemeim, hogy most miről beszél? Az apám nem ölelgetem, miközben rajtam fekszik és meg akar dugni. Kiszállok és lehúzom a combom közepéig a ruhámat, majd beülök mellé előre, hátra tolom a székem és elkezdem letekerni kicsit, hogy félig fekve élvezhessem aludva az utat.
- Nincs apakomplexusom - morgom magam mellé még, majd az oldalamra fordulok és neki háttal kitolva a fenekem kicsit a fejem alá gyűrve a kezeim, szint egyből el is alszom, olyan fáradt voltam már, hogy nem kellett altatni, elég volt lehunyni a szemem és bumm, ismét Athlannal vagyok, de a fejemben lakó énjével, aki inkább a karjaiban tart és nem szól semmit. Ez az érzés pont elég most. Aztán rázkódásra ébredek fel, a fejem koppan az ajtónak, nem nagyon, de arra elég, hogy felkeltsen és morcosan tápászkodjak fel ülő helyzetbe. Fáj mindenem, a lábam is, a hátam is és a vállam is, a nyakam is, jól elaludtam mindenem. Valami erdős területen lehetünk, most kel fel a nap és a kocsi úgy rázkódik, tiszta göröngyös az út.
- Most komolyan nem volt más út? - kérdezem leginkább magamtól, amolyan költőien, miközben felmérem a terepet és Athlan felé fordulok.
- Pipilnem kell, álljunk meg kérlek. - természetesen nem áll meg, mire a kézifék felé nyúlnék, de esélyem sincs, ő gyorsabb és én meg lassú vagyok és kiszámítható. Kinyitom az ajtót, de az sem hatja meg, simán letörné, ha nem zárom be vissza gyorsan. Ettől az úttól csak egyre erősebb az inger, szóval jobban kell fókuszálnom, hogy ne csurogjon ki, nem akarom az ülést lepisilni, utána meg utazhatnék abba, elég, hogy Athlan vére ott van rajta, már nem kellene még mellé.
- Óh, de aljadék vagy! - morgok tovább és kikötöm a biztonsági övemet és négykézlábra fordulok, majd macskásan a két ülés között hátranyúlok és kutakodni kezdek a saját bőröndömben. Ajánlom, hogy ne akarjon piszkálni, bár egy gonosz démonról beszélünk! Amennyire tudom összeszorítom magam lent, ha piszkálna, akkor se csurogjon ki egy csepp sem, elég nagy baj, hogy itt kell a kocsiban megoldanom ezt. A kutakodásom sikerrel végződik és a fenekem ledobva az ölésre fordulok vissza a kezemben egy gumicsizmával. Szép fekete, nincs benne semmi különleges, valamiért elraktam, de nem azért, hogy abba vizeljek bele. Szóval előre térdelek, milyen jó, hogy hátra toltam a széket, van helyem erre és a lábam közé téve a gumicsizmát megkönnyebbülök és beleürítem a folyadékot, mi távozni kívánt a szervezetemből, még fel is sóhajtok, hogy végre túl vagyok rajta, majd lehúzva az ablakot kiöntöm a földre, hogy megszabaduljak tőle, nem akarom itt szagolgatni a kocsiban. Persze a kocsira is visszafröccsen egy kevés, de kit érdekel, majd lemossa az eső, meg a sár is elfedi majd.
reveal your secrets

Athlan


☩ Reagok :
404
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Jún. 29, 2020 3:25 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Alessya & Athlan

"Mintha mély sír lettem volna,
S benne lelkem a halál,
Oly sötét volt álmaimban
A sors, mely fölöttem áll."
- És mik lehetnek az életcéljai egy olyan lánynak, mint te? Megpróbálni két napig nem fürdeni és nem ruhát cserélni? - kekeckedve, nagyképűen forgatom felé a fejem, nehogy véletlenül túlságosan komollyá váljon a beszélgetésünk. Azért motoszkáljon mindig ott a háttérben, hogy egy rohadt démon vagyok, nem pedig egy pap.
- S ha megvan az információ, hogy honnan származol, kik az őseid, s mi van kettőnk között, s teszem azt, a Pokol még kurvára nem hajlandó kinyílni, utána mik a terveid? Változtat egyáltalán valamin majd az információ, vagy megelégszel a tudással? - Alessya nem tűnik túlságosan mély gondolkodású lánynak, de ezt inkább annak tudom be, hogy még szörnyen fiatal. Az élet karma nem érintette meg még túlságosan, s talán én leszek az, aki bevezeti őt egy vérrel borított vörös szőnyegen a nagyvilágba. Eleve az az érzésem, mintha egy burokban nőtt volna fel, egy olyanban, amit meglepő módon még nekem sem könnyű szétrombolni. Ezért is érzem, hogy sokkal több lapul benne annál, mint amit mutat, s ezt vagy nem képes előhozni... Vagy nem is akarja?
- Azt se felejtsük el, hogy attól, mert megnyílhatnak újra a kapuk, még nem biztos, hogy mindenki visszatér oda, ahol a helye lenne. Az egy dolog, hogy én utálom ezt a világot, de akadnak olyanok is minden bizonnyal, akik ez idő alatt megszerették. Vagy éppenséggel... Azt sem lehetett előre sejteni, hogy mind itt ragadunk. Nincs kizárva, hogy egyszer úgy kerül vissza mindenki a helyére, hogy nem lesz már többé átjárás a világok között. - ezek csupán feltételezések, de ezek után bármi megtörténhet már. Az a gomolygó örvény talán egyszer mindent el fog pusztítani, beleértve ezt a helyet, a Poklot, vagy épp Mennyeket.
- Ha helyreáll a rend, kétlem, hogy hamar visszakerülne itt minden a normális menetébe, még ha mi eltakarodunk is innen. A hataloméhes férgeknek kedvezni fog, ha a fajtám és az angyalok visszamennek, s nem lennék meglepődve, ha a maradék embereket az uralmuk alá akarnák dönteni. Ezért is fontos megtanulni, hogy kell túlélni. Talán egyszer nem lesz már otthonod. Hazád. Nem lesznek szüleid. Nem lesz senki melletted, akire számíthatnál, akire egy kicsit rábízhatnád magad, aki megvédene. Csak te egyedül. - egyelőre nem tudnám elképzelni Alessyáról, hogy pár hétnél tovább húzná a lerombolt városokban vagy éppen a vadonban. A túlélés nem csupán abból áll, hogy az ellenség nyakába kést tol, annál sokkal összetettebb. Természeti csapások, betegségek, állatok... Annyi minden tényező van, amin el lehet bukni, így ha ez a lány meg akar még érni még pár évet, ideje lenne elkezdenie gondolkodásmódot váltani. Persze, én nem vagyok senki, hogy erre kényszerítsem. Mégis ott motoszkál bennem valami különös érzés, amit minden bizonnyal egykoron Atyám is meg akart ragadni, s ezért akarta, hogy magam is mesterré váljak. Ám hogy túlélésre tanítsak egy embert... Ilyen még nem fogant meg a gondolataimban.
- Lehet, hogy hiba volt hozzájuk raknom téged, nem gondoltam volna, hogy egy puhány királylányt csinálnak belőled. - húzom összébb szemeim, úgy sandítok felé. Egy nővel sokkal nehezebb kezdeni bármit is, ez a szürke hajú pedig egy igazi, hisztérikus, akaratos nő, akibe nehéz lesz beleverni bármit is. Illetve... Majdnem...
- Miért érdekelnek téged a boszorkányok? Az összes egy szép tündérmese ahhoz az állapothoz képest, ami régen volt valójában. - sok démont hittek akkor boszorkánynak, akiknek ugyan a teste elégett a máglyán, de a lelkük tovább szállt máshova. Nem olyan szép és izgalmas ez, mint amilyennek tűnik az ilyen kislányoknak.
- Tudok én neked takarót készíteni, ha szerzel egy nagyobb testű állatot, amit lenyúzhatok neked. Egyáltalán tudod, hogy működik az ilyesmi? - nem az idegeit akarom megtáncoltatni egy számára undorítóan felvázolt dologgal, hanem nagyon is a tényeket közlöm. Annak a farkasnak például értékes lehetett volna a bundája, de hát úgy tűnik, hogy még nem vagyunk olyan körülmények között, hogy ilyeneken gondolkodjon a kisasszony.
- Ha így kijelentetted, hogy nem fogom odaadni, akkor nem is fogom! - öntelten emelem meg az állam, s csóválom meg ujjam a levegőben. Ahhoz képest, hogy saját magam számára akartam némi biztosítékot azzal a mágikus tárggyal, Alessya többször használta, mint én. Ez pedig így nem helyes, hiszen azt az érzetet kelti, mintha miatta vettem volna...
Szerencsére nem időzünk sokat a vidámpark felettébb kellemetlen légkörében, amilyen gyorsan jöttünk, olyan gyorsan távozunk mindketten, csak más utakon. Az autónál már várakozok rá egy ideje, de ha rákérdezne, hogy mégis hogy a bánatba sikerült ilyen sebességgel ott teremjek, hát arra bizony nem kapna semmi magyarázatot. Nem kell mindenről tudnia még neki sem, attól, mert elviselem a jelenlétét. Helyette inkább elüthetnénk egy kicsit izgalmasabb dolgokkal az időt, szóval megint próbára teszem a leányzót, hogy vajon mennyire tudja visszafogni az emberi ösztöneit, hogy vajon meddig lesz még képes magán hordani ezt a szánalmas, visszafogott álcát. Aranyszabály, hogy az élet apró örömeit élvezni kellene, hiszen az emberek úgysem húzzák sokáig... Lábai közé tolom hát magam, s csípőm szorosan hozzásimítom pár kellemetlen szó kíséretében.
- Még anyád széttört testére is majdnem felállt a farkam, bár te már csecsemőként is jobban izgattál. Biztosan jó szűk lehettél... Nem mintha most nem lennél az. - ezzel egy időben balom kettőnk közé csúszik, s egy vadabb mozdulattal nyúlok be nadrágjába, hogy ott lent kissé erősebben simítsak végig rajta, s elveszejtsem benne egy ujjam. Túlságosan nem tud ellenkezni, hiszen most nem hagyom magam ellökni, a középső ujjam is beljebb fog vándorolni Alessyában, ha akarja, ha nem.
- Kéne egy kis tágítás neked... - lehelem fülébe, majd visszahúzom kezem, s azt a bizonyos ujjamat betolom ajkaim mélyére. Ezzel egy időben jobbom már kúszna is lejjebb, hogy szétbontsam a nadrágot s a hátsó ülésen meghágjam Alessyát, azonban... A mozdulat nagyon hamar megakad.
- Te meg mit művelsz? - kérdem teljesen elképedve, mikor rám fonja karjait, s megölel. Hirtelen nem tudom értelmezni ezt az egészet, ám annyi biztos, hogy ezzel remekül megakasztott, s ami eddig miatta keményedett a lábaim között, az most nyugalmi állapotba vágja magát. Értetlenül hajolok el tőle, megrázom a fejem, majd lefejtem őt magamról, s kissé ellököm.
- Majd akkor keresek magamnak egy olyan nőt, aki a szájába venné a farkam, és aki dugni akar, nem pedig az apakomplexusát kiélni rajtam. - morogva lépek el tőle, hogy visszaszálljak a vezető ülésre, s innentől inkább befogom a szám egy ideig. Miattam maradhat hátul is, jöhet előre is, nem érdekel. Az az ölelés most a lehető legrosszabbkor jött...
reveal your secrets

Alessya Blackwood


[img][/img]
☩ Reagok :
145
☩ Korom :
24
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Jún. 25, 2020 7:45 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Athlan & Alessya

Minden veszély, amely megvalósul, lehetőséget ad arra, hogy fejlődjünk és változzunk.
- Az egyik életcélom, van több is, de ez élvez prioritást. - Nézem a kezét, ahogy kettőnkre mutat, de nem azért, mert annyira alakulna közöttünk bármi romantikus, hanem az útra céloz, hogy segít kideríteni kinek a fia borja vagyok és miért is jelentek neki bármit is, mert valamiért segít és biztosan nem a két szép szememért, ha az tetszene neki, csak kiszedné a koponyámból és egy üvegből csodálná tovább. Kinézem belőle, talán jobb is, ha nem amiatt segít, hanem a különös kötelék miatt, mi szerinte a rúna műve, de szerintem más van a dologban.
- Nos, akkor már okosabb leszek és tudom ki vagyok, meg azt is, hogy te hogy kerültél a képbe, tisztázódik minden és hazamehetek más életcélt kergetni gondolom. Nem tudom mit hoz nekünk, embereknek, ha mondjuk minden démon a pokolba visszalép és minden angyal felhúzza a csíkot a mennybe, de gondolom, nem maradunk munka nélkül. Lehet újra kell népesíteni a Földet, amit meghagyok másoknak, én inkább az újjáépítésében vennék részt, de az is lehet, hogy teljesen más állapotok lesznek és az életkörülmények olyanok, hogy küzdeni kell a túlélésért és egymást fogjuk gyilkolászni. - Megvonom a vállam, ez az utolsó is jól hangzik, de a többi sem olyan rossz, csak unalmas és dolgos, ami én nem vagyok, szeretem a munka rövidebb végét megfogni, mondjuk elég csak rám nézni és nem is erőltetik a dolgot szerencsére. Azért megvan a maga előnye, ha valaki ad magára, nem csak a harcnak él és nem érdekli, hogy is néz ki amúgy. 
- Nem tudom, hogy képzelem el magam a jövőben amúgy, majd alkalmazkodom ahhoz, ami lesz. - Halkan sóhajtok is, mert el sem tudom képzelni, hogy mi lesz pár nap múlva, élni fogok-e még vagy Athlan bekattan és végez velem mikor olyanja van, teljesen kiszámíthatatlan.
- Igen, de ők is csak emberek, akikre vadásznak a szárnyasok és ördögi lények, szóval nem kockázatmentes az ő útjuk sem, bár lehet jobban egységben van az erő, mint a vadászoknál. - Meg lehet erősebbek is, nem válogatnak az eszközökben és mindent bevetnek egy-egy nehezebb ellenféllel szemben, majd pótolják a következő helyszínen, amit kifosztanak. Sajnos miattuk kell félni a város mentén található áruházaknál, mert nagyon tudják ám védeni azokat, amíg mindent fel nem élnek ott, majd mennek tovább. Hallottam már róluk és persze lopnak, mindent, amit találnak elvesznek és sajátjuknak érzik. Én átérzem, hogy jó dolog, a kis faluban én is elvettem az ételt meg ami kellett, nem éreztem egy pillanatig sem, hogy ez nem helyes és nem az enyém. Sőt, a medált is mondhatjuk úgy elloptam Athlantól és csak a szerencsémen múlt és az ő sérüléseinek, hogy nem vette észre ezt, hallva mennyire kényes a holmijára ugye, a kezem törtné, ha megint hozzáérnék az engedélye nélkül.
- Nem tehetek más nyomoráról, te raktál le olyan helyre, ahol mindent megkaptam. - Tudom nem szép dolog hárítani, de igazából ez rajta múlt, miatta lettem ilyen, amilyen, mert ő egy olyan vadászcsaládhoz tett le, amit elkerült a gyermekáldás és hát, ahogy ő mondja, királylányként neveltek fel, nem szenvedtem semmiben hiányt, jó kiképzést kaptam, bár van még mit tanulnom, de ez nincs ellenemre, sem fizikailag, sem szellemileg, jó kicsit beszélgetni olyan dolgokról, amiről más nem beszél.
- Akkorra időzítenek minden fantasy könyvet, a boszorkányosakat meg főleg és a vámpírosakat is, de az előbbi mindig is jobban érdekelt.- Kár, hogy nem tud mesélni róla, pedig érdekelt volna milyen volt, mert ezek a regények csak szépítenek és nem a valóságot adják vissza.
- Általában olyanról álmodozom, ami nem valós és úgy vélem nem fog megtörténni, mert lehetetlenségek vannak benne, ezzel kizárom, hogy hamis reményekkel legyek teli, de mégis néha elég egy meleg takaróra gondolni és máris jobb. - Az álmaim elég érdekesek szoktak lenni, nem is mesélek róla senkinek, mert hülyének néznének, mert nem az a megszokott rózsaszín édes álom, hanem egy küzdelmes bonyodalmakkal teli dolog, ahol mindenkinek küzdenie kell valamiért, amit lehet meg sem kap az álom végéig sem, de mégis teli van izgalmakkal, vannak mélypontok, meg csúcspontok, vidámság és szomorúság, ezek kéz a kézben járnak ugyebár.
A sárkányok is olyan agyszülemények, amit szívesen látnék, amíg nem akar engem bántani, mert nem szeretnék nyárson sült lenni, amit fogpiszkálónak használ. Talán el sem hinném, ha átváltozna, ilyet nem tudhat, az annyira ellent mond mindennek, ha lenne ilyen képessége, akkor csak tudnék róla, csak tudnának az emberek ilyenről! Gyakorlatilag akkor bármilyen állat lehetne és tarthatnánk mindentől, egy egértől is, ami a padláson szaladgál.
- Kivéve, ha használhatnám a talizmánt, amit nem fogsz ideadni. - Megforgatom a szemeim és sóhajtok is, mert ha annyira segíteni akarna, akkor már ideadta volna, de ő jobb szereti, ha szenvedek egy darabig még, szóval legyen így. Közben elhelyezkedem a kis járműben, szerencsére elég alacsony vagyok hozzá, szóval pont nem érdekel, hogy kölyköknek való, amint beindul, már száguldozok is vele és élvezem, ahogy a hajamba kap a szél. Athlant nem féltem, jönni fog majd úgyis. Azonban a nagy francokat jön utánam, ugyanúgy ahogy utoljára láttam támaszkodni a falnak, úgy vár az autónál unottan. Nem lehetett öt percnél több, hogy ideszáguldottam, hogy lehet ő ennyire gyors? Nem is láttam magam mellett elmenni és miért is kellett sétálni, ha ő így tud közlekedni? Mehetett volna egyedül is én meg itt megvártam volna... Na jó nem, jobb a közelében maradni, biztonságosabb. Megérkezek és nem mondok inkább semmit, csak leteszem a kannákat, és a hátsó ülésen gyorsan átöltözöm valami olyanba, amiben könnyű mozogni és ami meleg is, meg hát könnyű a lábammal létezni, esélytelen, hogy nadrágot húzzak fel erre a faágakkal sínbe tett bokára.
Amint felhúzom a felsőt és letolom a combomig egy pillanat alatt, hogy megemelem a hátsóm, Athlan velem szembe lép és nem marad ennyiben a mozdulat, behajol vagyis fekszik rám, a lábaim ketté nyitva. Nagyot nyelek, mert hát erre most egyáltalán nem gondoltam, arra meg végképp nem, hogy még izgatni is fog, azt hittem ezt ott az elhagyatott bevásárlóépületben lezártuk már. Az ajkaim inkább összeszorítom, hogy ne sóhajtsak fel a közelsége miatt, meg a csípőmozgás miatt sem, ami annyira kellemes, mégsem tartom helyénvalónak a dolgot. Amint beszélni kezd, tudom, hogy gonosz lesz, de hogy ennyire rossz és csúnya dolgot fog mondani, arra nem számítottam és ez valahol azért fáj. Csak egy hajszál volt tényleg? Vagy csak kínozni akar, hogy ne élvezzem ennyire a társaságát? Szórakozik velem, szinte biztos vagyok benne és talán tudom, mivel üldözhetem el.
- El tudom képzelni, mint ahogy anyám is az volt a szikláknál. - Elmosolyodom és megölelem, ez a nagy tervem, ha szeretet kap, talán menekülni fog, hogy mit képzelek, amúgy meg a testének a melegje jól jönne, mert szétfagyok, hiába a melegebb ruha, teljesen átfagytam alatta. Az arcom az övé mellé teszem és hozzábújok kicsit, csak hogy érezze a törődést. Ah, olyan jó hozzábújni, bár szomorú, hogy ezzel pont elüldözni akarom, de hát ő egy erős és gonosz démon, aki kötődik hozzám még, ennyi szerencsém van csak, egy hajszálnyi.
reveal your secrets

Athlan


☩ Reagok :
404
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Jún. 24, 2020 5:21 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Alessya & Athlan

"Mintha mély sír lettem volna,
S benne lelkem a halál,
Oly sötét volt álmaimban
A sors, mely fölöttem áll."
Hogy meg fogja-e bánni Alessya az elmúlt napok eseményeit és kijelentéseit? A nagy részüket biztosan, hiszen még mindig úgy érzem, hogy ott ül rajta a rózsaszín köd, amit bármennyire is próbálok elfújni tőle, az nem hogy nem sikerül, de talán még nagyobbá gerjesztem minden mozzanatommal, legyen az pozitív vagy negatív. Ezt a görcsös kapaszkodást sosem értettem az emberekben, kik annyira tudnak kapaszkodni valamibe, ami a fejükben létezik, hogy még erővel sem lehet őket lerúgni. S ahogy ez a leányzó megbánhat dolgokat, úgy minden bizonnyal magamat is szidalmazni fogom hamarosan, hiszen már most tudom, hogy nem kellett volna belemennem ebbe az egészbe. Régen még tudtam megálljt parancsolni magamnak, hiszen pár hónapos gyermekként alig volt hatása Alessyának. Ám így több évtized után már kissé más a helyzet... Sokkal, sokkal bonyolultabb.
- Neked ez az egész az életcélod? - mutatok kettőnkre, utalva arra a célra, amit épp kergetünk, s ami lassan araszolgat hozzánk egyre közelebb. Gyorsabban is mehetne, de úgy érzem, hogy kellenek ezek a mellékes pillanatok ahhoz, hogy igazán közelebb kerülhessek lélekben a kapocshoz. Hiszen még ha meg is fejtjük a titkot, mit sem ér az, ha közbe képtelen vagyok átadni magam neki.  
- Mi lesz, ha vége lesz mindennek? Ha megoldódik a rejtély és kinyílnak a kapuk? Ha minden, ami eddig kitöltötte a gondolataidat, egyszer csak megoldódik, megszűnik? Hogy képzeled el magad a jövőben? - zúdítok rá egy kérdésvihart, hiszen ha a beszéd értelmes, akkor nincs ellenemre. Az pedig dögunalmas lenne, ha csendben sétálnánk végig egymás mellett, hiszen bár a Pokolban épp ezt igényeltem, ezen a kurva világon sehol sincs csend. Csipognak a tetves madarak, zúg a szél, minden zajos, mindenki beszél... Esélyem sincs arra a tudatállapotra, mint alant a fülledt bugyrokban, így abból kell gazdálkodnom és kihoznom a legjobbat, ami épp most van.
- Az ép eszű emberek valóban inkább a falak között maradnak. Ám a fosztogatóknál más a helyzet. Ne feledd, épp a világ végének a kapujában vagyunk, és nem mindenhol olyan jók az életkörülmények, mint például nálad. - némi szemrehányó sandítással emelem felé félig a szemem, célozva például a ruhatárára, melyet magával hurcolt. - Van a lopásban valami gyönyör, ami egyes embereket éltethet. Ezek meg csak nyerészkednek a mostani helyzetből, szóval ne legyél benne olyan biztos, hogy amit egyszer leraksz, az ott is marad. - néha úgy érzem, mintha én lennék a világ atyja, s bevezetem Alessyát az élet rejtelmeibe. Pedig ha valaki keveset tud a halandó létről... Az bizony én vagyok. A démoni síkról ezerszer többet tudnék beszélni, hiszen oda sokkal több tapasztalat húz. Mégis úgy vélem, ennek a szürke hajúnak szüksége van némi - sok - fejtágításra, s mivel én szeretek kioktatni másokat... Így egy főnyeremény vagyok neki!
- Miért az a kedvenc időszakod? - ráncolom össze szemöldökeim. - A sötét középkort nem véletlenül nevezik sötétnek... A könyvek pedig lófaszt sem adnak vissza az akkori körülményekből. Leginkább olyan tudna mesélni, aki átélte mindazt, ami akkor történt... - halk sóhajt engedek el az egyik körhinta mellett lépkedve, mely apró szellővé válva felkap egy kósza levelet, s a széles, fémből készül medve felé fújja azt. - Sok mindent nem tudok mesélni. Miután a Pokolba kerültem, egy jó ideig nem jöttem vissza a halandók közé. Mikor azonban először feljöttem, akkor épp a hódítások időszaka volt. Európa haladt Amerika felé, kezdett az emberiség felvirágozni, megkezdődtek a boszorkányüldözések... - sejtelmesen sandítok lefelé a leányzóra, hiszen ha egy pillanatra őt a középkori rétegbe képzelem, egyből ott látom a máglyán, miközben ég le a csontjairól a hús. Valójában benne minden megvan, amit az akkori ember elítélt volna. A hisztérikus jelleme és a különleges külseje... Amilyen elvakultak voltak akkor, Alessya azt az időszakot nehezen élte volna túl. Nem mintha a mostanival olyan könnyű dolga lenne...
- Álmodozni mindenről lehet. Csak nem érdemes. Hamis reményeket gerjesztesz magadban, és tele leszel elvárással. - aztán azokat keresztülhúzzák ilyen kibaszott szárnyas dögök, s már annyi is volt a szép álomnak. Nem szeretem, ha ilyen férgek keresztezik a terveimet, s aki megpróbálkozik vele, arra bizony a pusztulás vár. Ilyen esetben nem szórakozok, nem játszadozok az áldozattal, egyszerűen csak megszüntetem a létét. Úgy hullik össze, mint egy porszem, s mikor ellépek teste mellől, onnantól olyan számomra, mintha sosem létezett volna.
- Ki tudja, egyszer lehet, hogy átváltozok sárkánnyá. - vonom fel vigyorogva a szemöldököm, hiszen ha Melitének küldök némi jelet, akkor egyből cselekszik, s olyanná varázsol engem Alessya számára, amit még talán a saját szemei sem hinnének el. Ám ez még egy kicsit odébb van, egyelőre benzint kell szerezni abba a cseszett autóba.
- A fertőtlenítő és az alkohol nem garantál semmit, maximum csökkenti annak az esélyét, hogy elfertőződjön. Teljes védelmet azonban semmi sem adhat. Kivéve... - a gondolatot már nem fejezem be hangosan, csak egy cinkos mosolyt ültetek arcomra. E mondatot annyiféleképpen lehetne folytatni, hogy meghagyom ezt már a királylány fantáziájára.
- Mintha azt mondtad volna, hogy ezek a szarok a kölyköknek lettek volna kitalálva... - forgatom a szemeim pár pillanat erejéig, majd nekidőlök az épület ép falának, s unott csettintésem következtében megkapja a leányzó azt a bizonyos szikrát, mely beindítja ezt az ostoba szerkezetet. S mire egyáltalán ki tudnám röhögni, mennyire szörnyen bénán fest benne, addigra már lobogó hajjal száguld el mellettem, mint valami őrült versenyző... Utána eredni biztosan nem fogok, így egész egyszerűen használatba veszem újfent az arkangyaltollat, mellyel mire kettőt pislogok, már ott is támasztom magam a távolban hagyott autónál. Alessya pedig csak jön és jön, és csak úgy száguld! Én unottan sóhajtva pislogok vissza rá, mikor megérkezik, épp olyan ábrázatot vágva, mint aki órák óta várja már őt... Igen, valójában egyszerűbb lenne minden, ha ő is rendelkezne egy hasonló ereklyével, de hát az enyémet nem tudja használni. Ennek egyetlen tulajdonosa van, s csak annak engedelmeskedik. Illetve, hülye lennék neki odaadni! Egy ideig még magam is támaszkodok háttal a kocsinak, aztán mikor figyelmem oldalra szökik, akkor látom meg, amint épp magára húzza az újdonsült királylány ruháját. S ekkor a spontaneitásom kilép medréből, így egy határozott mozdulattal lépek hozzá a hátsó üléshez, behajolok, majd lábait szétfeszítve közéjük furakodok, s közelebb hajolok hozzá egy enyhe csípőhullámzással.
- Kezdem azt hinni lassan, hogy direkt öltözködsz állandóan. Amúgy meg... - tekintetem végiglegeltetem rajta, majd szürke tincsein átfúrom az arcom, s közelebb úszok füléhez. - Tudod, egy hajszál választott el attól, hogy ne kapjalak el, hanem hagyjalak széttörni a betonon. Micsoda kellemes látvány lettél volna... - sóhajtom halkan, őszintén kimondva csodálatom.
reveal your secrets

Alessya Blackwood


[img][/img]
☩ Reagok :
145
☩ Korom :
24
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Jún. 19, 2020 12:59 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Athlan & Alessya

Minden veszély, amely megvalósul, lehetőséget ad arra, hogy fejlődjünk és változzunk.
Én valahol azért hiszem, hogy volt egy réteg, akik nem a hit mögé akartak bújni, akik a vadászok nemzedékét erősítették, akik miatt fejlődött a technika és talán feltaláltunk volna valamit, amivel könnyebben legyőzhetjük őket, nem lehet véletlen, hogy ez a világvége hangulat megölt mindent, mint a mobiltelefonok, ami jól hangzik, mindenhol elérhető hordozható beszélgetésre alkalmas eszköz, ami nagyobb távra van, mint a walkie talkie. Jó, mindig könnyebb gyáván visszafordulót fújni és elengedni a dolgokat, ha már rossz és javítani nem tudunk rajta. Az autós hasonlatot nem értem teljesen, mert tény gurul magától az autó, mégis vezetni kell, hogy merre menjen és hát kell a vezető, hogy beinduljon, csak úgy magától nem fog menni semerre.
- Lehet. - Biztos, hogy nem! Nekem most lett teljes az életem, hogy tudom, hogy létezik, hogy itt van és teljes valójában megnézhettem, sőt még érezhettem is. Jó, a fájdalmas részét legszívesebben elfelejteném, csak a jóra gondolok, ami igaz lehet erre az elméletre, hogy a hazugságot könnyebben befogadjuk, mi emberek. Én szeretném azt hinni, hogy minden normális, még én is, nincs abban semmi beteges, ha vörös vérrel szeretem bemocskolni magam olykor, a saját erőmből elvéve más életét, akit szerintem jogosan ölök meg. Ez persze nézőpont kérdése.
- Én azért örülök, hogy nem adtam fel, bár még megbánhatom ezt a kijelentést később. - Félmosolyra húzom az ajkaim, van egy kis bizonytalanság a mondandóban, lehet az örömöm is hazugság, mert azért vannak dolgok, amiknek nagyon nem örültem, mint a farkas elé vetésnek, meg annak sem, hogy megölt és hát az együttlétünk sem volt annyira felhőtlen, kapásból csak három dolog, mégis hogy örülhetek ezek után is, hogy mellette lehetek? Rejtély számomra is, de visszaszívni nem fogom, pillanatnyilag tényleg így érzem, most egész normális és még mesél is olyan dolgokról, amik a világ nagy dolgaival kapcsolatosak, szeretek ilyeneken elgondolkodni, csak ritkán akadok olyan egyénre, akivel lehetne beszélgetni és nem akarja rám erőltetni az igazát.
- Nem gondlom, hogy bárki kimerészkedik a biztonságos városokból, pláne nem este sötétedés után, de ha tévednék, akkor... akkor örülhetsz, mert nem kell több hercegnős ruhát megnézned rajtam. - Kicsit elakadok közben, mit is mondjak, de csak összejön valami válasz, kicsit felhúzom az orromat, mert mikor elindultam, utána láttam csak, hogy ő lebegteti a holmiját, én meg hát nem akartam cipelni a táskáimat, mert nem könnyűek, jól megtömtem, a lámpa mellett meg csak akadályozna, még lassabban haladnánk és dupla ennyi időbe telne megérkezni a démon fejen átsétálós vidámparkba, ami közel sem néz ki annak, az idő vasfoga nyomot hagyott rajta.
- A középkorban éltél? Az a kedvenc időszakom, már a könyvekből, de akkor nem ezen a földrészen éltél gondolom. - Jó, mondjuk a pestis, az elég csúnya járvány volt, nem szívesen éltem volna át, hogy lerohadnak a testrészeim, nem lehetett sem szép látvány, sem jó érzés.
- Mesélsz milyen volt akkor élni, nem a pestis időszakban? - Lehet ezért is használja ennyire a királylányt, mert azok voltak ennyire kifinomultak és kényelmesek, mint én, de nem tehetek róla, hozzászoktam a jóhoz és csapnivaló vadász vagyok, főleg egyedül. Szeretek hencegni és amíg messziről kell elintézni pár embert, nincs is gond, de amúgy mindig is csapatjátékos voltam, az útszéli kávézónál meg remek csapatot alkottunk szerintem. Eszembe jut, hogy azért ott sem volt minden felhőtlen, mert emberi húst kellett ennem, az emlékére is kiráz a hideg és oldalra fordítom a fejem kinyújtva a nyelvem, rendes hányinger kerülget egy pár másodpercig, de nem bukik ki semmi belőlem.
- Lassan elengedem, de azért álmodozni lehet róla. - Elképzelem, ahogy a meleg puha takaró körbeölel és máris kellemesebben érzem magam, még ha közben pont szétfagyok, mert hideg van. Talán, ha nincs nagyon az ellenére, akkor hozzábújhatok majd, hogy felmelegítsen, bár az elég kockázatos, nem éli az érzelmeket annyira, bár lenne módom arra, hogy ezen változtassak, ha csak pár napra is. Hallottam bájitalról, ami képes erre, de vajon tényleg létezik ilyesmi? Meg tudnám vele itatni, ha igen? Hasonló gondolatok közepette kap el az angyal és fordul a világ körülöttem egyet. Már valahogy nem ezek a kérdések foglalkoztatnak, hanem, hogy miért mentett meg és a gomolygó füstös szem miért nem bántott. Örülök neki egyénként, hogy megúsztam, csak az angyal okozta sebeimmel kell együtt élnem. Közben ismét kapok egy kis okítást, ami bár nem esik jól az egómnak, de igaza van. A menekülés sokszor nem old meg semmit és ha nem foglalkozom a felsőtestem ért horzsolásokkal, tényleg kivághattam volna magam, bár a zuhanást akkor sem tudom, hogyan éltem volna túl. A sötét nem a barátom, lehet be kellene szerezni valami éjjellátó szemüveget, ilyen kies helyeken jól jöhet, mert nincs lámpa, aminek a fénye bekavarjon, talán majd a következő városban vagy kifosztható üzletben körülnézek ez ügyben.
- Igyekszem előnyt kovácsolni belőle. - A kacsintást nem tudom hová tenni hirtelen, de örülök, hogy sötét van, mert tuti biztos, hogy elpirultam, ahogy végigmért közben mosolyogva. Nem értem ezt a reakciót, de remélem azt jelenti, hogy tetszem neki, bár ki tudja, lehet csak ezt akarja elhitetni velem, átkozott démonok! Az elmém tudja, hogy a legrosszabbat kellene róla feltételeznem, a szívem mégis meglágyul és nem megy, valahogy reménykedem benne, hogy több vagyok, mint egy átlag ember számára és nem véletlen, hogy megmentett, valamit éreznie kell, az ágyról mikor leestem is odajött hozzám.
- Képes vagy rá? - Érdeklődöm, nem ismerem az összes démoni képességet, csak amit láttam is, arra tudok hagyatkozni, kár, hogy erősebb démonokról nincs sok információnk, lehet az angyalok is meglepnének pár képességgel még engem. Csak nézek utána, ahogy elhalad mellettem és megy a semlegesített démoncsapdán át a kis épületbe, amint összekaparom magam, akkor követem is oda, ahol egy újabb bénázás és beszakad a fél tető, ahogy felé fordulok, megúszta ő is, könnyedén hárította a veszélyt és nem is akadt fent rajta.
- Létezik sebfertőtlenítő meg alkohol is, ami megoldja az elfertőződést. - Jegyzem meg morogva az orrom alatt. Jó, a pihentetés is sokat segítene, hogy ne gyulladjon be, szóval ezért egy jó gokardra támaszkodva kihúzom a törmelék alól az elejét és az öngyújtóm fényében megnézem, majd mellé cipelve a kannákat és beletöltve a félig lévőt beszállok és az ölembe veszem a két teli kannát.
- Athlan, kellene egy kis szikra a kicsi autóba, tudsz segíteni? Gyorsabban visszaérünk akkor. - Meg persze én kényelmesebben is, de most nem ez a lényeg, hanem a gyorsaság, ő sem akar itt éjszakázni, olybá tűnik a kérdéséből legalábbis. Én nem szeretnék itt maradni, a cuccaimhoz vissza akarok menni és ha már így eláztam és összesározódtam, akkor át is öltöznék. Tudom, hogy lesz valami koronás megjegyzése hozzá, de nem tudok átázott ruhába aludni meg létezni, a bársony meg jól meg is szívja magát ráadásul.
Ahogy az autóhoz visszaérünk, én remélhetőleg kicsit száguldozva a gokardban, ami elég remek érzés, akkor a kocsi kerekének ütközve kicsit állok meg, ennek a vacaknak a féke nem a legjobb, de szerencsére a keret miatt nem történik kár sem bennem, sem a kocsiban. Kiteszem a kannákat és kikászálódok, a kocsinak támaszkodva állok meg, szerencsére érintetlen minden, nagy könnyebbség ez nekem. A nadrágomba markolok a combom mellett és egy kisebb patak víz csordul le a nadrágon. Hát tényleg át kell öltözni, kinyitom a hátsó ajtó és letolva a nadrágot beülök a kocsiba és elvágom a nadrág szárát, nem akarok ezzel szenvedni, hogy a kis sín kötésemen átszenvedjem. Ahogy lekerül repül is az út mellé, csak úgy placcsan a földön. A táskámba turkálok és előveszek egy ruhát. Ledobom a felsőmet is és felveszem a meleg pulcsis ruhámat, fekete szintén, a combom közepéig ér, de legalább amíg be van kötözve a lábam, nem kell szenvednem nadrággal. A cipőmet sem kell így levennem, tökéletes lesz, egyelőre. A ruha a comboknál és mellrésznél igaz kicsit ritkásabban van kialakítva, de este van és kétlem, hogy Athlan a ruha tanulmányozásával lenne elfoglalva. A hajam csak összefogom és az arcom a kezembe gyűjtött esőben megmosom és megtörlöm egy kendőben. Annyira nem viszem túlzásba, biztos van még szénfolt is, meg vér is rajtam, de kivételesen nem akarok annyira tisztálkodni, csak a szemem környéke legyen tiszta, ne kenjek bele semmit. Nem tudom, hogy beleönti-e a benzin a kocsiba esetleg a démon addig vagy mit csinál, nem is nézem, csak szöszmötölök magamnak ott hátul.
- Vezetni fogsz vagy állunk, amíg én alszom? - Érdeklődöm, mikor egy kapucnis felsőrészt a fejemre veszek és kiszállok a kocsiból, ha nem tankolta volna meg a járgányt, megteszem én, majd beülök előre az anyósülésre és nyomok egy hatalmas ásítást, a kezem alig ér a szám elé közben, kicsit belassultam már, elfáradtam, muszáj aludnom, legalább egy kicsit majd, de tartom magam, amíg Athlan nem ad rá engedélyt vagyis, nem bólint rá, hogy kidőlhetek.
reveal your secrets

Athlan


☩ Reagok :
404
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Jún. 15, 2020 9:50 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Alessya & Athlan

"Mintha mély sír lettem volna,
S benne lelkem a halál,
Oly sötét volt álmaimban
A sors, mely fölöttem áll."
- Minden bizonnyal ráébredtek az emberek arra, hogy minden mindig szar volt, ahogy arra is, hogy ez ellen nem tudnak mit tenni. Illetve de... Ezért alakultak ki bizonyos vallások, melyek magukba fogadták az arra fogékonyakat, s kissé megkönnyítették az életüket azzal a temérdek hazugsággal, ami mind csupán egy szép illúzió volt. Ez persze nem oldott meg semmit, de könnyebbé tehette az életet a hit. Például... - én magam is kissé jobban Alessya felé fordulok - hiába vezetem épp az autót, ami gurul magától is, ha nagyon akarom -, s úgy biccentek felé célzóan. - Gondolj csak bele. Ha te is fogékony lennél az ilyen hazugságokra, a te életed is sokkal könnyebb lenne, ha elhitetted volna magaddal, hogy az a bizonyos álombeli alak valójában egyáltalán nem létezik, hanem valamiféle gyerekkori trauma kreálja az ugyanolyan álmaidat. Lehet, hogy sokkal boldogabb és teljesebb életet tudtál volna élni úgy, ha bemesélted volna magadnak, hogy valójában minden normális. Nem kerestél volna engem, nem kutattál volna utánam, egyszerűen csak elengedted volna a dolgot, s minden rejtélyt hagytál volna a múltban. - bökök a szürke hajzuhatag s a pecsét felé, majd visszafordulok a kormányhoz, s némi szünettel lezárom a mesedélutánt. Sok mindent tudnék mesélni a múltról, az emberekről, a történelem nagy eseményeiről még úgy is, hogy nem sokszor dugtam ide fel a fejem. Egy korszak változása azonban jobban kitűnik úgy, ha nagyobb szünet van a két látogatás között.
- Miért nem hoztad eleve magaddal a cuccaid? A helyedben én tartanék attól, hogy kifosztják az autót, mire visszaérünk... Bár mondjuk fogalmam sincs, kinek kellenének a te hercegnős ruháid, meg az a sok szar, amit magadra kenhetsz. - jegyzem meg már a vidámparkban szórakozottan. - Emberként sem voltam cukorból. Főleg nem a középkorban, a pestisjárvány idején... - arról már neki sem kell tudnia konkrétan, hogy pontosan miken kellett keresztülmennem átkozott halandóként, de hát a világ azóta nagyot változott. Kényelmesebb lett minden, még maguk az emberek is.
- Figyelj, kislány, szerintem lassan kezdd el fejben elengedni a meleg takaródat meg ezeket a faszságokat, ugyanis ha még több olyan tornádó lesz, mint ott a faluban, akkor örülhetsz egyáltalán annak, hogy még képes leszel lélegezni... Ha végigmegy a pusztítás a városokon, amik eggyé válnak majd szinte a földdel, örülni fogsz, ha egyáltalán az erdőben, a fák között menedékre és egy nem véráztatta földre lelhetsz. - ezt már komolyabban közlöm felé, de hát végül is nem vagyok az apja, hogy ilyen tanácsokat adjak neki. Egyszerűen egy idegesítő királylány, aki még a helyzet ellenére is egy rózsaszín, puha felhőre képzeli magát.
Ez pedig ahogy haladunk az idővel, egyre inkább szűkebb lesz alatta, hiszen láthatóan nem csak én vagyok képes arra, hogy az életére törjek, hanem az angyalok is. Hiába tudtam most megvédeni, a szárnyast meg megölni, valójában mellettem sem lehet sosem biztonságban.
- Nem, a többségük a látszat ellenére nem erős. Csak tudnak repülni. Ezt a nyomorultat te is könnyen el tudtad volna intézni egy jól irányzott szúrással, ugyanis nem figyelt túlságosan arra, hogy te épp mit csinálsz, miközben lógsz... Mindig ébernek kell lenned, még akkor is, ha sötét van és vihar. Van, aki lesből szeret támadni. - hívom fel rá a figyelmét erre az apró kis tényre. - Van még mit tanulnod az ilyen esetekről. Nem feltétlenül célszerű azonnal menekülni, ugyanis lehet, hogy ezzel csak magaddal baszol ki. Ezeknek nem az első gondolatuk az, hogy egy ilyen kaliberű embernél, mint te, lehet angyalpenge. Eléggé ártatlan a külsőd... Ezt meg az előnyödre fordíthatnád. - apró kacsintással mérem végig, s egy sejtelmes mosoly kúszik arcomra. Egyre több hiányossága bukik fel Alessyának, s ezeket összeadva tényleg nem ártana neki több edzés. Nem csak egyetlen... Minden egyes átkozott napon szüksége lenne arra, hogy gyakoroljon, ahelyett, hogy a haját igazgatná és letakarítaná magáról a koszt. Eddig még szerencsénk volt, hiszen olyan hatalmas ellenséggel nem találtuk magunkat szembe, ám én sem lehetek állandóan mellette, s nem tarthatom rajta a szemem minden percben. Ha lankad a figyelme, az végzetes lehet számára.
- Némi illúzióval még át is tudnék változni sárkánnyá. - jegyzem meg halkan, mikor ellépek mellette. Melité még élvezné is, ha ilyen hamis képeket kellene szórnia a világra. Vajon sikerült visszanyernie az erejét ott a forrásnál teljesen? Hamarosan úgyis megtudom majd, hiszen a következő célállomás bizony Ő lesz.
Nem nézek hátra, nem fejezem ki sajnálatom, ami amúgy nincs, hanem hagyom, hogy egymaga oldja meg a sérülését. Úgy teszek, mintha mi sem történt volna, így bicegésére sem figyelek továbbra sem, hanem elindulok az épületben az ellentétes irányban körülnézni. Rengeteg ócska kacat van itt, meg játékoknak nevezett hülyeségek, alkatrészek, amiknek semmi haszna nincs, s szebben néznének ki, ha eggyé válnának az anyatermészettel, hogy az visszavehesse azt, ami az övé. Azon azonban nincs sok időm elmélkedni, hogy mégis hogyan fogom lerombolni ezt a kurva vidám parkot, hiszen egy robaj kíséretében elkezd leszakadni a fél tetőrész, s ha nem lennének kiélezve a reflexeim, akkor minden bizonnyal keresztülfúrná a koponyám az a magasból lehulló vasdarab, mely így mellettem koppan hangosan a földön. S így a kövér, viharból hulló esőcseppek újra hullani kezdenek, de én magam betudom ezt a kis közjátékot a tomboló szélnek, nem pedig egy bizonyos királykisasszony bénázásának...
- Akkor talán esélyed van rá, hogy pihentesd a lábad, s hogy nem fog elfertőződni, hogy aztán le kelljen vágni. - jegyzem meg közömbösen, miközben megindulok vissza felé. Én el tudtam volna lépkedni a cikázó villámok alatt s a hűs esőcseppek ölelésében is, de ha már sikerült találnia a leányzónak benzint, hagyom őt érvényesülni.  
- Ha már nagy nehezen rászántam magam arra, hogy legalább a régi házig velem gyere, akkor nem tűröm el egyik patkánytól sem, hogy felülírja az akaratom. - a kannák felé tekintek, s egy halk sóhaj hagyja el ajkaim. - Indulhatunk? Vagy maradni akarsz itt reggelig? - hagyok neki választási lehetőséget, hiszen számomra lényegtelen, hogy egy nappal előbb vagy később érünk oda. Az ő állapotától függ most lényegében minden, szóval hagyom, hogy ő döntse el a továbbiakat.
reveal your secrets

Alessya Blackwood


[img][/img]
☩ Reagok :
145
☩ Korom :
24
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Jún. 12, 2020 8:53 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Athlan & Alessya

Minden veszély, amely megvalósul, lehetőséget ad arra, hogy fejlődjünk és változzunk.
Furcsa mód úgy érzem magam, hogy erről még szívesen hallgatnék többet is, kicsit Athlan felé is fordulok a testemmel, a térdem szinte a sebváltót éri, a fenekem meg a kocsi ajtaja felé tolom, a kezeimmel meg a hajam alját kezdem el babrálni az ölemben.
- De ha már a múltban sem volt jobb a helyzet, miért nem ébredtek rá erre az emberek? - Mindenki azt mondja, azok voltak a szép idők, viszont ha úgy nézzük, hogy már régóta mesékkel próbálják hülyíteni a népet és erre építkeznek, akkor bizony ez a mai felvilágosultabb világ jobbnak számít. Felkészültebbek lehettünk volna az angyalok elleni támadásra, ha korábban észrevesszük aljas tevékenységüket és nem rohannak csak le úgy minket nem kis pusztítást hozva magukkal. Sőt, talán a démonok ellen is lehetett volna valamit kezdeni, elvégre találékonyak vagyunk mi emberek. Igaz, most sem tesznek sokat az emberek, csak megragadtunk ebben a 'szegény mi' állapotban és beletörődünk mindenbe. Én mondjuk nem akarom megváltani a világot, csak a saját múltam érdekel és Athlan, mert van valami kötelék köztünk és szerintem erről a nem a pecsét tehet. A szemeimben azért látszódik némi érdeklődés,jó hallgatóság vagyok, szeretem ezeket a lehúzzuk a fátylat a múltról dolgokat hallgatni, hogy mégsem minden az, aminek hisszük. Jó, mondjuk megérteni, lehet még nem fogok mindent, de legalább van min rágódnom és van mit emésztgetnem.
- Tanítottak, de nem vittek templomba és nem várták el, hogy fohászkodjak bárkihez is, mert az életem csak rajtam múlik, hogyan élem és védem meg. - Megvonom a vállaim is, egy valakiben hittem egész életemben és az ő volt, aki itt ül mellettem a kocsiban, azonban jobbnak látom ezt nem felhozni, mert félek csak felidegesítem, ha sokszor felhozom, hogy kötődik hozzám, mert csak itt van velem, ez csak jelent valamit az ő démoni utálatos szívében is, valahol nagyon mélyen egy parányit.
- A kocsihoz mindenképpen vissza kell mennünk, mert a cuccaim magamhoz akarom venni még és csak azért nem vagy cukorból, mert démon vagy. - Azok meg nem olyan kifinomultak, mint mondjuk én, aki még kicsiny emberi mivoltjában is szokott adni magára, odafigyel mikor mennyit eszik, mennyit alszik és ilyen apróságok, amiket az élő szervezet megkövetel a helyes működés érdekében. Nem tehetem magam tönkre, mert akkor lankad a figyelmem és nem leszek erőm telében sem.
- Az te vagy, én meg nem leszek olyan, mint te és elalszom a földön is, ha fedett helyen vagyunk és van meleg takaró. - Keresztbe teszem a kezeimet, mert fogalmam sincs mire gondol, de biztos valami olyan dologra, ami nekem nem tetszene, csak neki. Neki nem kell aludnia, velem ellentétben, mégis az első találkozásunknál alig bírtam felkelteni, ezért egy tőrt vágtam a kezébe, amiért még ideje sem volt haragudni, mert felkapott és rohantunk is a vihar közeléből is jó messzire.
Időm sincs ezen agyalni, meg még besértődni sem igazából, mert egy angyal úgy dönt, hogy magával akar ragadni és vinne s magával, de én azért ellenkezek, amiért szorosabban ragadja meg a lábam és fejjel lefelé lógatva repül velem tova, de én nem akarok vele tartani, csak hát ilyen magaslatból nem szívesen esnék le. Mégis zuhanok, de látom Athlant lent, ahogy rohan felém és elkap és magához szorít kicsit, ahogy közelebb bújok hozzá. Megint megmentett, vagyis remélem, hogy az angyal nem erősebb tőle és kinyírja vagy kinyírjuk valahogyan, én biztos nem fogok vele menni, amit kikecmeregve a démon karjaiból szavaimmal erősítek meg. Mit képzel magáról, még hogy védelem meg hogy megment attól, akinek az életem köszönhetem már gyermek korom óta. Ahogy közeledik az angyal, én úgy hátrálok a démon felé inkább, nem érdekel, hogy mit akar Isten nevében csinálni, de én nem leszek azon birka emberek egyike, aki vele fog tartani, csak mert angyal. Athlan elveszi a tőrt, majd eltűnik mögülem, amitől kicsit megijedek miközben hátra nézek és hűlt helyét látom, csak nem a pengémre fájt a foga, rég elvehette volna. Mire visszafordulok, az angyal felhörög, vér lepi be a képem az első szúrás adta következményként, majd nézem, ahogy felvágja a koponyáját a pengémmel. Én erre nem lennék képes, túl gyenge vagyok, pedig a penge bírja ezek szerint, jó erős anyagból van. A pengét a földre dobja, én meg odacsoszogok érte a térdemen, hogy magamhoz vegyem, miközben ő kézzel tépi szét a fejét az angyalnak és kapok bőven a véréből a rajtam megtelepedett sár mellé. Kezdem úgy érezni, a világ összes ruhája sem elég, ha én Athlan mellett maradok, mert mindig ez van. Kicsit hátrébb csúszkálok, amikor ő elégeti az angyalt, a rám zúduló esőben megtörlöm az arcom a szememnél és nézem a felém közeledő démont. A kezében hamu van és nem ázik el, mire felém ér, már sejtem, hogy terve van vele, így gyorsan behunyom a szemem, mikor felém fújja azt, de így is sikerül belélegeznem és köhécselni kezdek, mekkora szemét már. Az esőtől rám tapad ez is, már lassan nem is lehet belőlem semmit sem látni, annyira koszos vagyok, de nem kezdek hozzá szépítkezni, mert van ettől nagyobb bajom is.
- Még megvan. - Felmutatom a véres tőrömet, majd a nadrágomba törlöm, annak már úgy is mindegy, ahogy nekem is. Lehuppanok a fenekemre és kicsit örülök, hogy némi elismerést kapok, bár nála nem lehet tudni, mennyire gondolja komolyan ezt, de a lényeg, hogy megmentett.
- Nem tehetek róla, hogy mocskosul erősek a szárnyasok. - Morgok magam elé, nem így terveztem, na meg este a sötétben, eső közben lesből támadni, na hát az megint egy nagyon aljas dolog, főleg, ha álmos is vagyok, amit ha felhoznék akkor is csak egy szánalmas pillantást kapnék vagy még azt sem.
- A természeted meg a gonoszságod megvan hozzá. - Válaszolok, nem mintha kérdezett volna, de érezze is magát nagyon gonosz sárkánynak, mert az. Négykézláb indulok meg keresgélni, de csak a sötétben tapogatózom, mivel a lámpásom széttörtem az angyal képén, így jelenleg csak a villámlások fénye maradt csak, amikor jobban körülnézhetek. Ágakat keresek, majd jobb híján, nincs más ötletem, mint egy másik pengével felhasítom a nadrágom szárától felfelé a nadrágom és levágok belőle pár csíkot. Azzal kötöm a bokámhoz a talált faágakat, talán az majd megtartja annyira, hogy tudok bicegni rajta. Csak az egyiket nyomorgatta meg annyira, hogy képtelen vagyok megállni rajta, a másiknál is húzni fogom a számat, de kit érdekel, legalább a saját lábamon megyek utána a kisebb épület felé. A felálláshoz keresek valami kerítést vagy fogózkodót, mert amúgy nem nem menne, szóval felhúzom magam és bicegek. Talán négykézláb gyorsabb lenne, de az annyira megalázó, mintha a kutyája lennék, azt meg már nem. A hogy beérek leülök valami magasabb dobozra és matatni kezdek a felsőm zsebébe, valahol kell lennie egy öngyújtónak, amit esőben és szélben felesleges lett volna odakint használni, de most jól jön, hogy körülnézzek. Látom a kannákat, csak adja ég, ne legyenek üresek. Eszembe jut, hogy egy ilyen kis gokarddal is kiszáguldhatnék vissza a kocsihoz, nem kell bele sok, de legalább nem szenvedek a lábam miatt annyira. Van bent pár kis jobb állapotban lévő autó is. Elindulok a zsebembe csúsztatva az öngyújtót a kannák felé, de valamiben elbotlok, oldalt megkapaszkodok valami csőben, amit leszakítok és úgy jön vele a fél épület teteje is, basszus. Gyorsan a másik irányba ugrok egyet, az oldalamra vágódva, de legalább megúszom, hogy nem esik a törmelék. Athlant nem féltem, hogyha betemetné is kimászik alóla biztosan. Én inkább négykézláb megyek a kannák felé, amiből kettő tele van, egy meg félig. Ez jó, sokáig elleszünk vele még, amíg találunk benzinkutat biztosan elég lesz. A félig teli meg egy kis járműbe talán. Csak a szikrát, hogy beindítsuk, na azt nem tudom honnan kapja meg a gokard.
- Találtam benzint! - Szólok vidáman, mintha nem romboltam volna le a bénaságommal a fél épületet, aminek nyomát az oldalamon még érezni fogom, mert nem estem túl szerencsésen, de kit érdekel ez, a lényeg, hogy nem lapultam ki. Ja, elfelejtettem neki megköszönni, hogy megmentett, mert jött itt a sárkánnyal, nem akarok hálátlannak tűnni, de magammal voltam elfoglalva, mivel nem szán meg a talizmán gyógyító erejével.
- Amúgy, köszönöm, hogy megölted az angyalt és nem hagytad, hogy elvigyen. - Az nagyon nem lett volna jó nekem, gondolom. Én vele akarok lenni, nem bármi más faj képviselőjével, kétlem, hogy ők segíthetnének rájönni arra, hogy mi a múltam és miért ilyen erős köztünk a kapcsolat, csak megvédett és hát nem semmi erővel tette, ami miatt félnem kéne tőle, mégis kicsit nyugtat a tudat, hogy talán legközelebb is megvéd majd. Jó, nem fogom hagyni magam azért másoknak, hogy megvédjen, nem csinálok ebből divatot.
reveal your secrets

Athlan


☩ Reagok :
404
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Jún. 10, 2020 4:19 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Alessya & Athlan

"Mintha mély sír lettem volna,
S benne lelkem a halál,
Oly sötét volt álmaimban
A sors, mely fölöttem áll."
Kérdésére újra csak a fejem csóválom, hiszen ez a világ sem olyan, mint amilyennek a régi öregek leírták. Sokkal mocskosabb, s a métely számtalan helyen rágja, egyre kevesebb jóságot hagyva benne, már ha nem illúzió az egész.
- A mesék arra jók, hogy elferdítsék a kegyetlen valóságot, s kissé szebbé tegyék a földi létet. Hiszen jól hangzik, hogy régen volt egy ember, ki meghalt a többi bűnéért, nem igaz? Ezek a történetek mind érzéseket váltanak ki másokból, s így alakul ki a hit. A mesékből, a fantáziákból, melyek képes összefogni az emberiséget, ám képesek elpusztítani azt. Többet öltek már Úr nevében, mint bárki máséban... – szánalom csillan szemeimben, de inkább visszanyelem a következő szavaim, mielőtt túlzottan beleélném magam egy tanító személyébe. Alessya még túlságosan tapasztalatlan és tudatlan ahhoz, hogy a világ dolgait képes legyen befogadni. Nem is várom el tőle, hiszen csak egy ember, kinek a tudata oly szűk, mint egy koraérett szűzleány bölcsője.
- Neked tanítottak valamit? Vittek templomba, hogy fohászkodj Istenhez, s tőle várd a csodát ahelyett, hogy kézbe vennéd az életed? – gyomorforgató belegondolni, hogy mennyi minden bukott ez alatt a temérdek évezred alatt egy hamis valláson. Még a halandó énem faluja is úgy tartotta, hogy Isten mentette meg őket a pestistől, s Isten mosolygott le rájuk, mikor öt év után végre megfogantam első gyermekként. Ugyanakkor itt nem volt semmiféle isteni közbeavatkozás. A falum a saját szigorú védelmének köszönhette, hogy elkerülte a pusztulás, s a tény, hogy öt évig nem született gyermek, az egy átok miatt volt, mely öt év után feloldódott. Ennyi, s nem több. Az már mellékes, hogy én viszont átkozott fekete bárányként mindenkire elhoztam a halált...
- Igazából magasról leszarom, honnan szerzel benzint. Engem az sem izgatna, ha gyalog indulnánk el a viharban, mert egyesekkel ellentétben én nem vagyok cukorból. – ja, és ételre, vízre s alvásra sincs szükségem ahhoz, hogy létezzem. De ez már mellékes...
- Ha kell, én az út közepén is kiterülök, nem kell magam bezsúfolnom ilyen szar fémdobozokba. A te kis tested meg biztos hozzá van szokva a kényelemhez, szóval ideje lenne kirángatni téged a pihe-puha ágyadból... – ravasz mosoly telepedik ekkor arcomra. - Nem is kellene ma az autóban aludnod... – jól láthatja a szememben azt a sanyargató csillogást, mely ugyan az én kedvemre tehet, de ő minden bizonnyal nem fog túlságosan örülni, ha teljesítem is a szavaim. Amellett, hogy élvezem őt felkavarni testileg és lelkileg egyaránt, valójában ennek is lehet tanító jellege, hiszen lehet, hogy hamarosan a helyzet sokkal rosszabbá fordul, s akkor bizony a körülmények minősége is meg fog csappanni. Lehet, hogy ideje lenne kicsit komolyabban kezelnie a mostani apokaliptikus helyzetet, főleg úgy, hogy egy démon a társasága, amit ha van egy kis esze, akkor bizony kihasznál.
Ennek pedig lényegében eléggé hamar elérkezik az ideje, hiszen egy szárnyas patkány önhatalmúlag akarja elragadni tőlem Alessyát, számomra egyelőre ismeretlen okokból. Talán felfedezte jelenlétem, s így pánikszerűen akarja kimenekíteni a lányt – bár ehhez túlságosan is durvának tűnik akkor, mikor a lábánál fogva húzza vissza -, vagy pedig valamilyen átkozott angyali küldetést teljesít, melynek az emberek a célpontjai. Valójában magasról leszarom, hogy ki írt ki kicsodát, egy azonban biztos. Ameddig hajlandó vagyok elviselni Alessyát magam mellett, ami kurva nagy szó, addig egy kibaszott teremtmény sem nyúlhat hozzá egyetlen rohadt ujjával sem. Őt csak én bánthatom, senki más. Csak Én!
Az égből lefelé száguldva karjaim közt landol, s mikor közelebb húzódik, magam is jobban megszorítom őt. Nem érzésből ugyan, inkább ösztönszerűen, kimutatva birtoklási szerepem, s jelezve az angyal felé, hogy a dolgok nem úgy fognak történni, ahogy azt ő kitalálta. Magam nem válaszolok szavaira, s míg Alessya kikecmereg a kezeim közül, hagyok a szárnyasnak némi időt arra, hogy helyes döntést hozzon a saját érdekében. Ám ő egyre közelebb araszol a lányhoz, s az ő mozdulataival szinte párhuzamosan én is közelebb lépkedek. Azt mondja, meg akarja védeni... Ez vagy a világ legnagyobb hazugsága, vagy még én is jobban ismerem a „védelem” szó fogalmát. Egy a biztos, hogy ez a fekete, szépséges szárnyú dög nem úgy tűnik, mintha tágítani akarna, s hiába lengeti tollait a viharos szellő, hiába érzem zsigereim mélyén a megszállottságom bizsergését, ebben a helyzetben a furcsa imádatom képtelen arra, hogy kibontakozzon, hiszen a helyzet túlságosan feszített ahhoz, hogy gyengeségem elhatalmasodjon rajtam. Nem tudom, mi lenne akkor, ha egész egyszerűen az arcomba tolná szárnyait... Ám erre még lehetőséget sem hagyok.  
Nem kérdezek, nem fenyegetőzök, egyetlen szó sem hagyja el ajkaim, mikor karnyújtásnyira kerülök Alessyától, s lehajolva megérintem a felém nyújtott penge markolatát. Ügyes lány... Saját erőmből ugyan nem lennék képes olyan gyorsaságra, mellyel egy szempillantás alatt változtatom meg a helyzetem, azonban mivel a zsebemben ott lapul egy arkangyaltoll, mellyel hosszabb távokat is egy pillanat alatt képes vagyok átugrani, így bizony a jelenlegi helyzetben is ki tudom használni ennek a tollnak az előnyeit, ha már olyan sokat fizettem érte. Így hát egyik pillanatban még a lány mögött vagyok, ám a következő lélegzettel már ott állok a szárnyas mögött, s gondolkodás nélkül tolom a tarkójába a tőrt, mely egyenesen ajkainak ocsmány ívén száguld kifelé. Megragadom erősen a pengét, majd egy mozdulattal feljebb tolom azt benne, átszelve orrát, homlokát, keresztülvágja az egész koponyáját, s csak hogy teljesen biztos legyek a sikeremben – illetve hogy kiélvezzem győzelmem -, leejtem a fegyvert a földre, ujjaimat fejének két felébe fúrom, s egy jól irányzott mozdulattal szétszakítom a koponyáját, mely hangos recsegéssel adja meg magát. A vér heves szökőkútként spriccel belőle, mikor lábai megadják magukat, s úgy hullik a földre, mint egy szánalmas rongybaba. S ha ez még nem lenne elég, úgy kezem a magasba emelem, a levegő segítségével egy burkot képzek köré, majd egy apró legyintéssel lángra lobbantom. Na, ebbe a testbe próbáljon visszatérni a nyomorult férgese... A lángnyelvek mágikus segítséggel hamar felemésztik átkozott, mennyei testét, melyhez lehajolva tenyerembe veszek egy jó adag hamut, mely körül szintén elűzöm az esőcseppeket, így miközben lépkedek vissza lassan Alessyához, az ég mindenhonnan szakad, kivéve a kezem fölött. Odaérve hozzá pár pillanatnyi mozdulatlanság után váratlanul tenyerembe fújok, mire a hamvak a lány arca felé száguldanak, melyből könnyen juthat pillanatokon belül a tüdejébe is. Tekintetembe ekkor kúszik vissza a méregzöld szín, s csípőre tett kezekkel nézek körbe.
- Már el is felejtettem, hogy van angyalpengéd. - biccentek felé aprót, ábrázatomra amolyan “szép munka”-féle vonás ül ki, amit ugyan nem mondok ki, de elég csak a szemeimbe néznie, hogy tudja, most épp mit gondolok.
- És már megint fetreng... - hamarosan vigyor terül szét az arcomon a földön levő lány miatt. - Most annak a kurva gonosz sárkánynak érzem magam, akitől meg kell menteni a bajba jutott királylányt. - röhögök fel, azzal mint aki jól végezte dolgát, megindulok vissza a kisebb épület felé egy szó nélkül. A talizmán egyelőre marad a helyén. Nem kell minden sérülést természetfeletti úton gyógyítani azzal a szarral... Hogy lesz így tétje bárminek is?
reveal your secrets

Alessya Blackwood


[img][/img]
☩ Reagok :
145
☩ Korom :
24
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Jún. 08, 2020 8:13 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Athlan & Alessya

Minden veszély, amely megvalósul, lehetőséget ad arra, hogy fejlődjünk és változzunk.
Megint igaza van, hogy én sem vagyok a komolyság mintapéldánya, mert ha nincs akció, akkor én is csak egy fiatal lány vagyok, akinek jelenleg más dolgok kötik le a figyelmét, mint a mellette ülő démon mondjuk, aki veszélyes, a kinézete sem elhanyagolható és már azt is tudom mit hogy csinál, mielőtt komolyabb fájdalmat okozna, mert ez sajnos a velejárója, ha vele időzik az ember lánya. A kérdésére, hogy kinek akarok tetszeni, csak megforgatom a szemeimet, mintha mindenáron valakinek kellene. Világ életemben az ismeretlen férfinak akartam tetszeni, aki elkapott csecsemőként, szinte berögződött, hogy folyton tollászkodom, pedig szükségtelen, mert neki nincsenek érzései, csak ösztönből csinál mindent, nagyon kiszámíthatatlan és az okoskodó énemmel könnyen ki is tudom hozni a sodrából, ami rám nézve halálos is lehet, a farkasos kalandból kiindulva, bár elhoztam volna a fogát, de kétlem, hogy arra lett volna idő ott és akkor. A hajam minimálisan igazgatom csak meg, miután összeborzolja és kellően jelzem is a szám húzogatásával, hogy mennyire nem tetszett a dolog.
- Hűha. - Ez a kis okfejtés, hogy miért vagyok értékes és miért nem vagyok, egy kicsit lehangoló, remélem inkább az érek valami felé fog hajolni a mérleg és nem sül el rosszul a dolog, elvégre csak élek még. Az csak jelent valamit. Nem tudom hova tegyem ezt az információt most, de azért megjegyzem, lehet hasznos lesz, hogy mikor kellene menekülnöm a közeléből is, de nagyon.
- Elhiszem, hogy léteznek angyalok és démonok, mert láttam is, de amúgy a többit csak tudom és fogalmam sincs, miért várják el, hogy ismerjük ezeket, főleg ha csak mesék, de mint minden ilyennek, van valóság alapja is nem? - Kérdezek vissza, amúgy meg igen, az angyalok álszentebbek a démonoknál, mindenki arra gondol, ő de jó, láttam egy angyalt és mire a végére ér meg is hal, mert hitt valami olyanba, amit jónak hitt. Engem nem érdekel, micsoda jön a közelembe, de ha nem bánt elfér, amúgy meg igyekszem megvédeni magamat, ahogy csak tudom. A kis gyakorlás talán ebből a szempontból jó lesz majd Athlannal.
- Nem markolásztam magam... - morgom magam elé ismételten, mikor kebelmarkolászós ígéretnek nevezi ezt az emberi gesztus. Ha így van vele, akkor nem mondok semmit, de tényleg nem nyúlkálok a holmijához, mert úgy tartja kedvem, mert ez nem így működik, ha mindig csak azt csinálnám, amihez kedvem van... Beharapom a számat és oldalra fordulok, mert eszembe jut egy-két dolog, de ahogy jött, úgy verem is ki őket onnan, nem szabad olyanokra gondolnom sem.
- Akkor ne siettess. - 'És soha nem mondd azt, hogy soha!' Persze csak gondolatban fejezem be, nem merem kimondani, attól jobban szeretem az életemet. Kicsit sem zavar, hogy kiröhög kivételesen, mert ez az esés minden volt, de se nem kecses, se nem szerencsés, még sose botlottam el ennyire sehol. A térdemnél piszkos a nadrágom, de nem foglalkozom vele, sötét van és nem azt nézem, hanem az utat.
- Inkább kihagynám ezt a remek ötletet, kannában is bőven jó lesz odacipelni, mert valószínű abban lesz üzemanyag és nem a gokardból kell kinyerni. - A szemöldököm összeráncolom az orrom felett, mert a beteg ötlete, meg a demonstrálása is beteges és ne akarjon megölni még azelőtt, hogy hazaérnék, nem mindent lehet meggyógyítani a talizmánnal sem, főleg ha az nincs nálam és még meg sem tudom szerezni, mert eltörné a kezem érte az átkozott démon.
- Én kényelmesen elférnék abban, nem vagyok olyan nagydarab, mint egyesek. - A kocsi még mindig biztonságosabb számomra, nem beszélve róla, hogy mielőbb a holmijaim közelében szeretnék lenni, amit nem cipeltem magammal, azt hittem ő sem fárad ilyesmivel. Mondjuk így legalább csak ő lett csillámporos és csak neki kellett megküzdenie az imppel is, ami el akarta csórni a málháját.
- Megfázhatok tőle mondjuk, ami nem kelle-mes. - Az utolsó szónál rendítem a lámpát az angyal képébe és indulok meg rohanva Athlan felé. Nem vagyok az a segítségért kiáltozós típus, nem is várom el, hogy majd most megint meg fog menteni, de értékelem, mikor a kezemért kap, amit csak éppen érinthet, mert az angyal felszántja a földet, az egyik kezemmel markolom az angyalpengét, a másikkal meg próbálok megkapaszkodni, de nem sok sikerrel és már fejjel lefelé lógva ismét a földet kezdem elhagyni. Kalimpálok, bár egy magasság után, már nem szívesen zuhannék le, mert tuti nyakamat törném. Fogalmam sincs, mit akar tőlem az angyal, de a bokám olyan erősen szorítja, hogy talán már el is törte. Könnyek szöknek a szemembe, amikor hirtelen zuhanni kezdek, fogalmam sincs, hogy álmodom-e vagy sem, de a villámlásnál látom, hogy Athlan a démoncsapdán kívül rohan felém és az utolsó pillanatban elkap én meg egyből megölelem a nyakánál és a vállára hajtom a fejemet. Az ijesztő fekete szemeket nem is akarom látni inkább, mert elég ijesztő tud lenni és miért is mentett meg engem így, az megint érdekes, azt hittem, hogy ez az énje akar holtan látni leginkább vagy mégsem? Az angyal szavai valahogy nem hatnak meg, hogy majd ő biztonságba helyez. Na persze, azért szántotta fel velem a földet és azért rabolt el az én engedélyem nélkül, mert az nekem mennyire jó már. Kétlem, hogy Athlan az ölében akarna még tartogatni, szóval kikecmergek a tartásából, csak a lábamon nem sikerül megállnom, mert mocskosul fáj a bokám és így térdre borulok a démon előtt és mérgesen nézek az angyalra. Most már hajlandó beszélgetni, kezdhette volna ezzel is.
- Persze, annyira biztonságba helyezel, hogy szinte eltöröd a bokámat és felszántod velem a földet! Miért is mennék veled, még bukott angyalnak sem lennél jó! - A felém nyújtott kezétől elhúzódom, arra aztán várhat, hogy majd én. A kezeim is a hátam mögé teszem, a penge markolatát elengedem és a tenyeremen elfektetve kínálom Athlannak, hogy akárhogy is, de nyírja ki ezt a szárnyast. Én nem merek az angyal közelébe sem menni, biztos számít arra, hogy bántanám és az erőviszonyok nem nekem kedveznek. Jól vagyok itt a földön, köszönöm szépen. Azért még körülnézek, hogy mit tudnék használni, ha úgy van, de mivel nem látok semmit, így térden csúszva hátrálok a démonom lába mellé, azt hiszem olyan sokszor ment meg, hogy lassan már glória is járna mellé.
Ajánlott tartalom
reveal your secrets



Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
4 / 6 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma



●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 24 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 0 rejtett és 20 vendég :: 2 Bots

• Fajaink száma •
Arkangyal
1/1
Leviatán
7/3
Angyal
1
Démon
6
Bukott Angyal
3
Ember
4
Félvér
2
Harcos Angyal
5
Vadász
5
Nephilim
2