Welcome to hell or heaven frpg
- Staff és tagok által keresett karakterek -

 
reveal your secrets

Athlan


☩ Reagok :
404
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Szept. 27, 2020 2:02 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Alessya & Athlan

"Mintha mély sír lettem volna,
S benne lelkem a halál,
Oly sötét volt álmaimban
A sors, mely fölöttem áll."
- “A legtöbbször csak akkor hagyjátok el a porhüvelyeket, ha veszélyben vagytok.” - ismétlem meg Alessya szavait egy vontatott sóhajjal, mely után némi hatásszünet következik, amiből sejtheti, hogy nem fog a világ legkellemesebb válasza érkezni. - Ez a legnagyobb faszság, amit valaha hallottam. Azokon a faszságokon kívül persze, amiket eddig beszéltél. - csóválom meg a fejem értetlenül. - Az egy dolog, hogy én ennyit pofázok a halandókról, hiszen egykor én is az voltam. De az, hogy az emberek szinte tényként közlik a démonok dolgait... Rettentően idegesítő. - jegyzem meg morogva, kissé összébb szorítva a számat a végén. - Mert az okoskodás az megy... - tudhatná, hogy meg kéne válogatnia a szavait, s nem tapasztalat nélkül kijelenteni dolgokat egy olyan fajról, amihez köze sincs. Én sem papolok a szeretetről és a törődésről, vagy arról, hogy mi a faszt csinálhattak odafent az angyalok a Mennyekben...  
- És szerinted nem lett volna különös, hogy hirtelen mindenféle történik az illetővel? Könnyebb a lebukás esélye, mintha megölnéd és elásnád valahol a testét. Ki gyanakodna egyáltalán rád? Maga vagy a megtestesült ártatlanság. - megadóan mosolygok felé, elfelejtve a nemrégi ostoba elszólását, amiből merem remélni, hogy egyre kevesebb lesz. Az ártatlanságáról ugyanakkor nem hazudtam, hiába vittem bele némi gúnyos élt. Hiába huszonhárom éves, a vonásai számtalan helyen kislányosak, épp úgy, ahogy sokszor a viselkedése is. Az öltözködése olyan, mint egy királylánynak, s őszintén ha elvonatkoztatok mindentől, s ránézek, akkor nehezen tudnám elképzelni, hogy Alessya bárkinek is képes lenne ártani. Talán ezért sikerült ilyen egyszerűen megszereznie azt a dobozt a vadászoktól, hiszen nem sok gyanú lengheti őt körbe.
- Félreérted. Egy mester csak utat mutat, de nem terel. Lehetőséged ad, de a körülményeket neked kell megteremtened. Ha eltévedsz, nem fog senki sem visszahúzni, a saját erődből kell merítened. Gyenge démonnak ezért hát könnyű lenni. Elvagy az alap képességeiddel, amit e lét ajándékoz neked, s ha szerencséd van, akkor még a felszínre is feljuthatsz. Ám ez sosem végződik hosszú és élvezetes élettel. Ha nem a többi, erősebb démon néz ki magának, akkor vagy megölnek a vadászok, angyalok, vagy egyszerűen saját hibádból halsz meg véglegesen. Ahhoz, hogy felemelkedj, nem elég egy mester. Akarnod kell erősebbnek lenni. Akkor is, ha századszor kezdesz bele valamibe és századszor nem sikerül. - enyhe sarkítás azért akad az egészben, ugyanis nem minden mester olyan, mint az enyém. Van, aki segít. Ugyanakkor bármennyire is kegyetlenek voltak Atyám módszerei, be kell látnom, hogy rangtalanként ezek nélkül nem lennék most az, aki. Így hát az én módszereim is hasonlóan kegyetlenek lennének egy tanítvánnyal.  
- Miért kellene vadállatnak vagy kannibálnak lenni ahhoz, hogy kitegyél magadhoz egy koponyát? Az emberek leginkább azért tartják ezt hülyeségnek, mert úgymond ezzel közelebbi a halál érzése. Hiszen a koponya ezt jelképezi, egy egykoron élő embert, ki már halott. Ha viszont átlépjük ezt a dolgot, akkor eléggé mély spirituális dolgok köthetőek hozzá, s a hiedelmekkel ellentétben megesik, hogy védelmező bűbájokat köthet hozzá. Az emberek félnek a haláltól... S jobb szeretik távol tartani magukat minden olyantól, ami erre emlékezteti őket. - akár egy gyermektől is. Mint például tőlem oly régen az egész falu, kik átkozottnak hittek, aki pusztulást fog hozni rájuk. Ebbe a tévhitbe pedig annyira beleélték magukat, hogy az egész halandó létem megkeseredett miattuk, de hát lényegében az alatt a tizenhét év alatt, amit leéltem, a saját sírjukat ásták meg...
- Veszítettél már el valakit, aki nagyon fontos volt a számodra? - teszem hozzá a kérdést még az előző témára reagálva. Ahhoz, hogy valaki elfogadja a vég létét, tapasztalatok kellenek. Közben a házban kissé előrébb jutunk a történetben, de egyelőre sok volt nekem ez a csekély információ is, kell némi szünet az agyamnak, amíg újratervez.
- Igen, nagyon hasonlítotok egymásra, csupán ő idősebb és meggyötörtebb volt, mikor én már láttam. Fiatalon azonban szinte biztos vagyok benne, hogy ugyanígy nézett ki. S ezt a ruhát elnézve a stílusa is hasonló lehetett... Nem csoda, hogy apád lelépett vagy meghalt. - ez talán kissé aljas kijelentés volt, de hát a gúnyolódás és az érzéketlen humor nálam remekül működik. Már csak az a kérdés, hogy az apjától mit örökölhetett. Talán a belső tulajdonságait, amiket homály fed, s amik talán nagyon mélyen leülepedtek ott Stamfordban, miközben vadászt faragtak belőle.
- Milyen növényekből áll az a fűszer? Van benne valami, ami egészen... Ínycsiklandó... - szívok bele az illatfelhőbe, ami a kagylóktól jön. - Ahogy mondtam, nincs szükségem ételre ahhoz, hogy életben maradjon a porhüvelyem. Ettől függetlenül telezabálhatom magam bármivel, ha akarom. Az ízeket még érzem ám... A tiéd még itt van a nyelvem alatt! - mosolygom sejtelmesen, mielőtt még eltűnnék a pincében. Akad jó pár palackkal odalent még, de sajna kevés esélyt látok rá, hogy olyan aromával rendelkezik, ami nekem tetszetős. Nem véletlenül nem vedelek folyamatosan, egyszerűen az emberek nagy része szar piát csinál.
- Ezt nem tudhatod. Az egy dolog, hogy akkor már egyedül volt anyád veled, amikor felbukkantam, de előtte minden bizonnyal itt élhetett apád is. Csak lásd a jeleket... - mutatok körbe. A nagy franciaágy az anyja szobájában, szerszámok a pincében, ősrégi borotva a fürdőben... Ha jobban körülnéznénk, szerintem férfi ruhákat is találnánk valahol, talán a padlás egy eldugott, penészrágta dobozában. - Akadnak itt azért férfire utaló jelek. - felelem határozottan. Mennyivel egyszerűbb lenne, ha egy csettintésre megtudnánk mindent a családjáról... A bort közben mindketten megkóstoljuk, én meg elképedve, szinte megfagyva nyelem le az első kortyot.
- Azt a kurva mindenit! - ehhez az élményhez le kell ülnöm, úgyhogy le is telepedek a tányér meg az evőeszközök elé. - Hát ez kibaszott jó. Lehetséges ez? - kiiszom egyből az üveg felét, majd lerakom azt a serpenyő mellé. Nem mostanság kóstoltam ilyen mocskosul ízletes bort, azt meg kell hagyni. A fűszeres kagylóból is kiveszek magamnak, majd bedobok egyet a számba, s megint csak elképedve pislogok magam elé Alessyára. Lassan rágom meg, lassan nyelem le, s szinte meghűlve szólalok fel.
- Finom. És ez fura. Nem szokott nekem semmi sem finom lenni. - ekkor megragadom a serpenyőt, s egy mozdulattal magam elé húzom. - Úgyhogy ezt most itt én lefoglalom, de cserébe készítek neked valamit, amit csak akarsz. Mármint mágiával, nem úgy, ahogy te... - röhögöm el magam. Ez alatt értem, hogy megint foghatok neki valami tartalmasabb dolgot, vagy akár egy közelben levő növényt, gyümölcsöt a fáról szerezni. Halat a tengerből, madarat az égből, vagy bármit, amit csak szeretne. Igazából tíz perces munka lenne a számomra, de azt hiszem, megér nekem ennyit ez az ízkavalkád.
- Azt hiszem, az utóbbi években kimaradtam pár jó dologból. Úgyhogy megegyezhetünk. Mostantól én szerzem az ételt, te pedig elkészíted. Áll az alku? - kérdem, miközben már a harmadik kagyló merül el a számban, aztán kúszik le a gyomromba. Kibaszottul ízlik, de ez esélyesen látszik is rajtam. A borral pedig különösen jól csúszik.
- Visszajöhetünk a kolostor után. Felesleges magunkkal cipelni minden szart. Eleve kétlem, hogy egyszerűen odajutnánk egy autóval, szóval annyi holmit hozz magaddal, ami elfér a hátadon egy táskában. Pakolhatsz az enyémbe. - lényegében túl fontos dolgok nincsenek benne, leginkább tekercsek és hasonló dolgok. A fontosabbakat úgyis magamnál fogom tartani. A királylánynak meg vannak igényei és szükségletei, szóval megkaphatja a táskám.
- Ja, sok szart kóstoltam. Az utóbbi években ezért sem ittam vagy ettem túl sokat. De ezek... Ez így most jó. - a hely hangulata, a bor, a kagyló, s az előrelépés jó hatással vannak rám, ez pedig érződik a hangulatomon is. Engedékenyebb vagyok, ami nagy szó.
- Táncot? - röhögöm el magam, s hátradőlök a széken. Egyik lábam felpakolom az asztalra, ujjaimat pedig összekulcsolom a tarkómnál.
- Egyet sem. Talán olyannak tűnök, mint aki annyit táncolt volna életében? - kérdem nevetve, majd meghúzom az üveget. - Te sem tűnsz épp olyannak, aki ezzel szórakoztatta volna magát, jól sejtem? - kérdem tőle, miközben végignézek rajta jó alaposan.
reveal your secrets

Alessya Blackwood


[img][/img]
☩ Reagok :
145
☩ Korom :
24
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Szept. 26, 2020 5:09 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Athlan & Alessya

Minden veszély, amely megvalósul, lehetőséget ad arra, hogy fejlődjünk és változzunk.

- Én ezt miért nem láttam? - lepődök meg, mert hát csak a nyomait követtem és bizony nem tudtam, hogy néz ki, csak leírást kaptam róla, de az nem tükrözte a valóságot annyira. A papír után kapok, hogy magamhoz vehessem, már ha nem rántja el és teszi el oda vissza, ahonnan elővette, mert gondolom éppen annyira ne nyúlkáljak a zsebébe, mint amennyire a táskájához sem érhetek. Utóbbi esetben azért kicsit durcásan néznék, mert jó lenne valami emlék róla, ha tényleg magamra hagy, ahogy kiderül, mi köze van hozzám.
- Nem szokásuk ilyenekre gondolni, igazából nekem sem jut feltétlen eszembe, mert a legtöbbször csak akkor hagyjátok el a porhüvelyeteket, ha veszélyben vagytok. Amúgy meg ha megtalálják a porhüvelyed, akkor úgyis kiderül, hogy rosszul hitték és keresik a démoni nyomokat. - Megvonom a vállam, nem okoskodni akarok, csak elmondom a véleményemet, odafigyelve, hogy semmi olyan él ne legyen benne, amivel felidegesíthetem.
- Nem mindenki érdemli meg, hogy megvédjem. - Elhúzom a számat is, mert én nem érzékelem, hogy ilyen ellentmondásos lennék, ezt nevezem női logikának, kiismerhetetlen és nehéz megérteni. Az, hogy én félvér lennék, persze, még mit nem, szerencsére nem vagyok az, száz százalékos ember vagyok, amit több teszt is igazol, mert természetesen kivizsgáltak és én is kivizsgáltattam magam. Kicsit reménykedtem, hogy nephilim leszek egy ideig, de aztán rájöttem, hogy az nem én lennék, nincs bennem semmi angyali és nem is lesz. Jobban vonzanak a sötétebb dolgok, amiket eléggé elnyomtam magamban, mert hát rendes lánynak neveltek és nem akart szégyent hozni a családom nevére. Nos, még jó, hogy nem látták miket tettem és nem tudják kivel töltöm az időm, amióta leléptem otthonról.
- A bók, akkor köszönöm, ha nem, akkor... mindegy. - mondanám, hogy menjen a pokolba, találó lenne és nem is ellenkezne, ha nyitva lenne, viszont nem akarom elküldeni, szeretek vele lenni, mellette valahogy magam lehetek, még ha össze is zavarodom, mert hát ez még számomra is mondhatni egy teljesen új oldalam. Eddig senkivel sem kívántam közösülni, most meg elég ha közelebb hajol és belül olvadok, de azért igyekszem ellenállni neki, mert még egy alkalmat nem vagyok biztos benne, hogy túlélnék, meghalni meg nincs kedvem, rémes érzés.
- Ha sikerült volna, akkor ő lett volna a kísérleti bárány, akin minden mást is kipróbálhatok és élete végéig mint valami átkozott úgy élt volna, a megölése túl egyszerű lett volna és egy olyan kis helyen, mint Stamford, nehéz eltűntetni a nyomokat sajnos egy gyilkosság után, főleg egy vadászgyilkosságnál, főleg olyan fiatalon. - Kétlem, hogy bárhova is elvonszoltam volna egy testet nyomok nélkül vagy azok eltüntetésével, nem vagyok vasgyúró, az erő nem az én oldalam, inkább igyekszem eszes lenni és gyorsan cselekedni, lehetőleg minél messzebbről az ellenféltől, mert távolsági fegyverekre szakosodtam. A bázison kellett járnom közelharci fegyverekkel gyakorolni, nem volt a kedvencem, de fejlődőképes vagyok állítólag. Jó, mondjuk ha végezhettem volna vele, az megfelelő elégtétel lett volna és elégedettséggel is töltött volna el, nem kis kihívás lett volna végezni az illetővel.
- De legalább valaki segíti, hogy ne tévedjen el és merüljön el valami másban, hanem maradjon az úton, még ha kisebb kitérőkbe is belefut, ami nyilván még nehezebbé teszi majd, hogy felemelkedjen az a semmi kis lélek, mert amíg nem válik démonná, addig csak annyi ugye? - érdeklődöm, én elhiszem, hogy ami ott van, arra semmi sem készít fel és persze senki sem fogja majd a kezem, hogy felemelkedhessek, ha méltó vagyok rá, akkor végigmegyek az úton és kiérdemlem, hogy démonná válhassak.
- Az állatokért még nem szóltak, de egy emberi koponyáért szóltak volna, elvégre nem vagyunk mi se vadállatok, se kanibálok és nem helyes ilyesmit tartani a házban, ki tudja kinek a teste volt és megérdemelnek ezek is egy temetést. Mindenbe beleszóltak. - Elhúzom a  számat és sóhajtok egyet, miközben elkönyöklöm az autó ablakánál, a tenyeremmel támasztva az államat. Eléggé csalódott vagyok, mert mennyire bekorlátoztak és én észre sem vettem, mert mindig is a helyes és jó dolgokra neveltek és az maradt meg, a jó példa. A fenébe már, tényleg szívás embernek lenni, de ezt azért nem fogom hangosan kimondani.
A házban kezdem magam úgy érezni, mintha a biosz órán tanultak hülyeségek lennének, mert hát nem egyszer volt olyan, hogy egy unoka, teljesen hasonlított a nagyszülőre, de inkább nem firtatom a  dolgot, nem akarok belemenni, hogy ez hogy lehetséges, mert félek hogy túlságosan elszállna a fantáziám és olyanokat találok ki, amiért már szó szerint leharapja majd a fejemet Athlan.
- Ha te mondod. - Annyiban hagyom a dolgot és inkább a kolostorra próbálok majd koncentrálni, mert ott lesznek a válaszok, érzem a zsigereimben, szóval oda kell mennünk, csak hol is van az az ott. Úgy tűnik, hogy el is fogunk menni oda, ami azt jelenti, hogy itt még nincs vége az utunknak, viszont én még maradnék egy kicsit, mindent meg szeretnék nézni és felfedezni.
- Jó-jó. -Legyintek hátrafelé, ahogy távozom a padlásról, nem vagyok profi táncos, szóval be kell érni a próbálkozásaimmal, hogy csak úgy ringatom a testem. Mondjuk olvastam pár érdekességet még a könyvekben, de kétlem, hogy azzal hergelném a démont, nem hiányzik annyira a fájdalom, meg a halál közeli élmény.
- Tényleg? - Fordulok félig hátra a felsőtestemmel, majd vissza a serpenyő felé, nem akarom, hogy odaégjen a kagyló, mert ezeket is nehezen találtam és ha ezt elégetem, akkor éhen fogok halni.
- Ezeket a fűszereket még otthon csináltam és raktam el, mert gondoltam jól jön majd, nem szeretem a sótlan húst, néha ennék valami rendeset is és mivel fogalmam sincs milyen íze van a kagylónak, így biztosan megeszem majd. - Jelentem ki és kicsit megugrok, mikor az asztalra csap, mert itt minden olyan csendes volt és ez a zaj pont nem hiányzott. Az meg, hogy azt mondja asszony, nem tudom, hogy mit is reagáljak rá, inkább elengedem.
- De nem úgy volt, hogy te nem eszel? - kérdezem, ahogy a serpenyőt leveszem a tűzről és azt eloltom. Mikor megfordulok és felpattan, megijedek, fogalmam sincs hova rohanhat, inkább leteszem az asztal közepére a kész sültet és keresek villát meg kést, mert ez még forró, szóval magamnak tuti csak felvágom és úgy eszem meg, Athlan felől meg fogalmam sincs, de készítek oda neki is evőeszközt, meg tányért is. Magamnak éppen kettő kész kagylócskát seprek a tányérra, mikor megjön egy üveg borral a kezében, amin szintén az a kolostor van, szóval ezeket ott csinálhatták és megvan a cím. A szemem megakad rajta, de a démon ujjai takarják a lényeget, így amíg le nem teszi az üveget, várok, hogy elvehessem és megnézzem, a címkén lévő címet meg kell jegyeznem.
- Akarod mondani anyámnak, mert egyedül volt itt velem - javítom ki és helyet foglalok az asztalnál, a kezembe veszem a poharat és beleszagolok. Nem mondhatnám, hogy sok alkoholosat ittam életemben, szóval azt hiszem ennek is eljött az ideje, csak ne legyek alkohol függő, mint anyám volt.
- Hogy hazajöttem és közelebb kerültünk a rejtélyhez. - Emelem felé a poharat és utána az ajkamhoz érintem és belekortyolok. Hű, van ám bukéja és nem tudom eldönteni, hogy ez most finom vagy sem, szóval inkább neki is látok enni. Nagyon finom lett, legalábbis az én ízlésemnek az, kicsit még csíp is, de nem vészesen, teljesen ehető. Végre eszek valami ehetőt is, az elmúlt napokban nem sokat és nem túl étvágygerjesztőeket ettem, ideje volt már ennek is. Remélem azért Athlan nem fog most férfiként felfalni mindent, mert eskü akkor elküldöm, hogy hozzon még valamit, mert én még kajás vagyok.
- Szerintem pár dolgot magammal viszek innen majd, de a kolostor után ide akár vissza is hozhatnál és akkor itt hagyok dolgokat. - Elrejtve, de talán senki sem fog ide jönni, ha már az a bizonyos sziklás eset óta nem járt itt senki sem.
- Hogy ízlik a kagyló meg milyen a bor? Én még nem ittam ezelőtt, nem tudom mihez viszonyítani, de te már biztos sokfélét kostoltál. - Próbálom inkább őt beszéltetni, mert én csak arról beszélnék, hogy mi lehetett a szüleimmel, de most talán kicsit hagyni kéne még ülepedni a dolgokat, mielőtt tovább nyomozok. Nem sietek sehová, itt vagyok és van időm, Athlan sem siette el a dolgot, egy láda után kidőlt pihenni, amit annyira nem értek, de szerencsére talán nem is kell, elég elfogadnom, hogy most ez van.
A második kagyló után hátradőlök a székben, szerintem összeszűkült a gyomrom, mert úgy érzem, hogy több nem megy le, de annyira ennék még, de így biztosan nem fogok. Kicsit gyorsabban ettem, mint szoktam, remélem nem fog fájni a hasam, az most nem hiányozna.
- Te milyen táncokat ismersz? - Dőlök előrekönyökölve az asztalra és nézek rá érdeklődve, mert hát ha táncot akar, akkor lehet csalódni fog bennem, bár az a tánctól függ. Kicsit nehéznek érzem a fejem is, nem tudom miért, a bor lenne az oka? 


reveal your secrets

Athlan


☩ Reagok :
404
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Szept. 25, 2020 3:10 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Alessya & Athlan

"Mintha mély sír lettem volna,
S benne lelkem a halál,
Oly sötét volt álmaimban
A sors, mely fölöttem áll."
- Igen, rám küldtek jó pár vadászt, hogy vigyenek vissza élve vagy halva. Amúgy ez is hülyeség. - váratlanul unott sóhajjal előkotrok a zsebemből egy öreg, megsárgult lapot, amin egy rajz látható rólam. Maga a “mű” nem rossz, látszik, hogy olyan készítette, akinek van egy kis érzéke a rajzoláshoz, de nem is ezzel van gondom.
- Arra nem gondoltak, hogy mondjuk kiszállok ebből a testből és beköltözök egy másikba? - nem, nem gondoltak, miért is tették volna? A “körözést” lehajítom a lábunkhoz, melyet még Stamfordban szedtem össze egy kirakat koszos üvegéről. Mert ezzel biztosan sokat érnek. Tényleg.
- Nahát, nahát... - emelem felé tekintetem egy félmosollyal. - Nehéz megérteni téged. Túl sok benned az ellentét... Egyik pillanatban mások vérében és szenvedésében akarsz fürdeni, a másikban pedig védelmezni akarod őket. Ha nem tudnám, hogy ember vagy, biztosan félvérnek gondolnálak. - röhögök fel hangosan az abszurd kijelentésemen. - Bolond egy nőszemély vagy, azt meg kell hagyni. - és fura. Nem jó vagy rossz értelemben fura, hanem... Olyan megmagyarázhatatlanul. Talán ez is kötődik ahhoz a láthatatlan kötelékhez, ami köztünk van, de tény, hogy sokszor elgondolkozok rajta, s próbálom elemezni őt.  
- Arra nem gondoltál, hogy ha megölnéd azt az illetőt, akire rontást akartál vinni, akkor sokkal könnyebb lenne a lelkednek? Mert ha véletlenül is sikerült volna a rontás, a szenvedése nem tartott volna örökké. Később ugyanolyan idegesítő lett volna, s ugyanúgy megbántott volna téged. - felelem sötéten, halkabban, különös szenvedéllyel. Úgy vélem, Alessyának kell egy kis útmutatás, hiszen mintha vakon bolyongana a homályban. Mintha keresné önmagát, de nem igazán lelné, vagy éppen nem merné megragadni azt, akinek valójában született. E világ megköveteli a jót, ha kicsit más az ember, más a felfogása, a vágyai, akkor már elítélik.  
- Attól, mert démonná válsz, még ugyanolyan senki vagy. Nem csak a mesteredtől függ, hogy képes vagy-e felemelkedni. Ő csupán utat mutat neked, amire neked kell rálépned, neked kell végig járnod. - felelem keményebben, hogy eloszlassam azokat az álomképeket, hogy egy mester mellett minden tökéletes lesz. Nem, nem lesz az. Senki sem fogja körbetáncolni a hátsó felét.
- Miért nem tehetted ki a koponyáját? Az egy szép dísztárgy, egészen feldobja a környezetet. Ilyenekbe is beleszólnak, vagy mi a picsa? - a szürkeség eme sötét oldala, melyhez különös vonzalom fűzi, nem is olyan rossz, mint eleinte gondoltam. Sőt, sokkal érdekesebb az egész lénye, mint annak a sok szánalmas ribancnak, akikkel eddig kommunikáltam kényszerből. Mert hogy élvezet nem sok volt bennük, az biztos. Az út vége közben hamar eltelik beszéddel, s bár nem mutatom túlságosan, hogy az emlékek hatása alá kerülök, de meg kell hagyni, furcsa megint ezen a helyen lenni. Életemben először mentettem meg valakit úgy a haláltól, hogy nem vártam érte semmit, nem volt mögötte hátsó szándék, önzőség, vagy hasonló célok. Egyszerűen követtem a sugallataim, s megragadtam azokat a bizonyos érzéseket.  
- Ez faszság. Nincs olyan, hogy pont azokat a géneket örökli, mivel ha lett is volna gyereke a porhüvelyemnek, akkor is több évszázad alatt annyira bemocskolódott volna már a génállomány, hogy egy mai utódnak köze sem lenne ehhez a külsőhöz. - bökök magamra, s csak megcsóválom a fejem a helyzet abszurditásán. Még hogy rám hasonlít az apja... Ez egyszerűen nevetséges.
- Igen, keress csak, a kolostor egy jó kiindulási pont lehet. A képek alapján biztosan ott járt, talán emlékszik is rá valaki. - ejtem el rejtetten, hogy esélyesen az utunk itt nem fog véget érni, tovább fogunk indulni hamarosan, hogy megtudjuk, ki volt az apja, az anyja, s hogy nekem mi a fasz közöm van ehhez a családhoz. Mert valami biztos.  
- Ahh, szünet, az jó lesz. - unottan nyögök fel, ahogy a kiterülök a halkan nyikorgó fapadlón. - Szavadon foglak ám... - sandítok oldalra, mielőtt elmegy, aztán ahogy kiteszi a lábát, én egyből hunyom is le szemeim. Már nem azért, mert szükségem lenne alvásra, egyszerűen elmémnek volt sok ez az egész így hirtelen. Kell neki egy kis csend, amíg leülepednek a dolgok, például az az átkozott tény, hogy Alessya apja ugyanúgy néz ki, mint én. S ez őszinte hányingert vált ki belőlem, s mielőtt még túlságosan belemélyednek az ezen való agyalásba, inkább lefoglalom magam azzal, hogy kikapcsolom a gondolataimat, s inkább belesüppedek az öreg, kísérteties aurába. Mintha csak együtt lélegeznék a házzal...
S ha már lélegzet, nem is tudom, mennyi idő múlva, de különös illatok csapják meg az orromat, melyek lentről a repedéseken át szöknek felém. Kíváncsian pattannak ki szemeim, s mintha ez ösztönzés lett volna, úgy nyargalok lefelé a konyhába. Mikor befordulok, hirtelen elképedek egy pillanatra, hiszen olyan hátulról Alessya, mint az anyja, egy kis árnyalatnyi különbséggel.
- Le sem tagadhatnád, hogy anyád lánya vagy. Emlékszek erre a ruhára. - biccentek a felsője felé, azzal egy sóhajjal letelepedek a poros, rozoga székre. Lábaimat felpakolom az asztalra, egyik kezem pedig kitámasztom a karfán.
- Honnan jönnek ezek az illatok? Túlélte volna valami fűszer a több évtizedet? - lesek kérdőn a serpenyő felé. - Tudod mit? Megkóstolom, mit boszorkánykodsz ott. - rácsapok az asztalra ekkor. - Szóval vacsorát, asszony! - röhögök fel. Fura, de ennek a fűszernek az illata mocskosul jó, még soha nem éreztem ehhez hasonlót. A fizikai testem is reagál, szinte összefut a nyál a számban még így is, hogy nem érzek éhséget. Mielőtt azonban még elém rakhatná az ételt, váratlanul felpattanok, aztán kinyargalok a folyosóra. Talán egy perc múlva térhetek vissza, immáron a kezemben egy üveg ősrégi vörösborral, amit a pince egyik régi polcán találtam, s minek a kopott, alig látható címkén levő képe pontosan egy kolostort ábrázol.
- Kíváncsi vagyok, milyen ízlése volt a családodnak... - keresek egy poharat az egyik romosabb szekrényben, melyet félig töltök, s Alessya felé tolom azt. Nem tűrök ellenkezést, ő is inni fog belőle.
- Igyunk arra, hogy... Hogy... - lófasz érzékem sincs a pohárköszöntőhöz, úgyhogy inkább hagyom, hogy a szürkeség fejezze be.  
reveal your secrets

Alessya Blackwood


[img][/img]
☩ Reagok :
145
☩ Korom :
24
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Szept. 24, 2020 3:02 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Athlan & Alessya

Minden veszély, amely megvalósul, lehetőséget ad arra, hogy fejlődjünk és változzunk.
Azt hiszem túl sok információ volt ez Athlan számára, mert már nem is kommentálja, hogy mennyire gázak a vadászok, hogy ilyesmi is megtörténhetett ott. Én sem értem ezt az egészet, elvégre jól működtek szerintem a nephilimekkel együtt, mire fel ez a nagy utálat irányukba? Biztos valakinek a vezetők közt keresztbe tett egy nephilim vagy angyal és azért, bár a démon és félvér sokkal hamarabb képbe jön, ha negatív érzelmek vezérelnek valakit. Pár perc néma csend ül ránk, inkább meg sem szólalok, jobb lesz, ha nem beszélek többet a vadászokról ennyire mélyen belemenve a történetükbe, nem akarom egy árokban végezni.
- Oh, akkor ezért voltak annyira mérgesek, hogy megszöktél - somolygok az orrom alatt, mert elég nagy szégyen, hogy még az erejét sem kellett használnia és elmenekült egy ilyen elég komolyan őrzött helyről, legalábbis annak tűnt, de vannak kétségeim ezek után. Így még az sem tűnik olyan nagy dolognak, hogy én elloptam onnan azt a valamit a szellőzőn át. Jó mondjuk feleannyira sem vagyok olyan eszes szerintem, mint Athlan, szóval nem kellene egy kicsit sem hozzá hasonlítani magam. Emellett kárörvendek kicsit, hogy a nagy New York vadászai sem sokkal jobbak tőlem, mert egy erő nélküli démont hagytak meglógni. Azt is hozzátenném, hogy én viszont megtaláltam őt, a többiekkel ellentétben és hamis nyomokkal másfelé tereltem a többieket, mert hát, véletlenül pont ő az a személy, akit kerestem. Nem gondoltam volna, hogy ennyi időt tölthetek vele valaha is, ez csak amolyan álom volt, ami megvalósult, még ha nem is olyan tündérmesébe illően, ahogyan egy könyvben történt volna, de nem bánom.
- Egyedül eredtem egy szökött démon után. - Azaz ő utána, aki az álmaimban volt minden éjjelen, mikor lehunytam a szemeim. Célzóan is tekintek felé, de persze nem ez az egyetlen őrültség, amit csináltam.
- Egyszer csináltam egy kis rituálét, amit megálmodtam és reméltem, hogy sikerül valami rontást küldenem valakire, akiből nagyon elegem volt, kellett hozzá pár állat vére, meg a belek és belsőségek és pár tisztított csont is. Éjfélkor, a telihold fényében csináltam egy elhagyatott pajtában, még rajzoltam is mintákat előtte a vérrel a testemre, de sajnos csak egy jó élmény volt, semmi több.  - Fel is sóhajtok, de szép is lett volna, ha használ és a kiszemelt személy szenved egy hétig mindenféle fájdalomtól.
- Értem, talán jobb is kimaradni a hatalmi harcokból, én is szeretem meghúzni magam és a nagyokra hagyni a komoly játszmát, én nem leszek senki feláldozható katonája. - Ha veszélyt szimatolok, akkor menekülök, ez ilyen egyszerű, mert én bizony szeretnék élve maradni, majd én eldöntöm, hogy mikor akarok meghalni meg hogyan, legalábbis így hittem, amíg Athlan a szívembe nem mártotta a kését. Az emlék rémes és a kezem oda is emelem a mellkasomhoz, az érintett részhez.
Kicsit félve gondolok bele, hogy milyen lehet a mestere, ha ő ilyen és még nem láttam mindent ugyebár. Tennék még fel kérdéseket, de ahogy meghallom a következő szavait, azok úgy szállnak el, mert ez számomra izgalmasabban hangzik. Jó, maga a tény, hogy a nulláról, kis semmiként kell kezdeni nem lep meg, ám az, hogy a felemelkedés nehezebb, az nem kecsegtet sok jóval, mert én mindig a könnyebb utat választom, kényelmes vagyok és hagyom, hogy mások intézzenek el mindent, mert ők jobban vágynak az elismerésre, mint én. Azt ne számoljuk ide, hogy Athlan figyelme ezt most fenekestül felforgatja, nekem ő valahogy többet jelent, mint bárki a világon és nem tudom hova tenni ezt a megmagyarázhatatlan vonzalmat.
- De, ha van egy segítőm vagy mesterem, akkor ő segíthet felemelkedni és abban is, hogy ne legyek kis senki sokáig? Meg a sok feláldozható démon van, akik fiatalon rohannak a vesztükbe, ha belőlük lehetett démon, szerintem belőlem is lehetne. - Csak nem olyan nehéz, csak a kínok kínját kell a szenvedéssel ötvözni s ezt felszorozni ki tudja mennyi idővel, de a végén megszülethet belőlem a démon és új életet kezdhetek, más életcélokkal.
- Igen, van az a kategória - kicsit oldalra hunyorítok, mert az élő példa itt ül mellettem, legalábbis azt hiszem, nem vagyok biztos benne, hogy a vidámparkban, a csapda, ami őt megfogta, abba sikerült nekem belenyúlni és megtörni azt vagy ő saját erejéből szabadult ki onnan, mikor az a hülye angyal elragadott magával. Erre inkább nem is kérdezek rá, a kijelentése is elég szinte, hogy úgy kezeljem, hogy magát is abba a kategóriába sorolja bele.
- Bár csapatmunka volt, de persze, örültem az első legyőzött démonnál, a vadászok is örülnek az első lelőtt szarvasnál, bár én nem tehettem ki a koponyáját trófeának. - Nem mintha akartam volna, bár gyűjtöttem állati koponyákat, amik a szobám díszei, van ami gyertyatartóként végezte, de emberi koponyára nem vágytam.
- Oh, érdekes. - Nem tudok mást mondani erre, mert ha tényleg olyan, mint egy jelmez és a mágia tartja egybe az egészet. Az viszont, hogy a külső nem érdekelne, azt nem tudom elképzelni, mindig is foglalkoztatott és hát jó külsővel sok dolgot el lehet intézni, elvégre a legjobb lenne beolvadni az emberek közé. Lehet nem érnének többet egy hangyánál, amit eltaposok akaratlan is. Elég kecsegtető ez a démoni lét, még ha nehéz út is vezet el hozzá, mégsem érzem, hogy most rögtön el akarom adni a lelkem, szeretek az lenni, aki vagyok és nem állok kész arra, hogy megváltozzak, csak mert jól hangzik az a démoni lét. Végre lenne erőm, hogy a természetet uraljam, olyan boszorkányos lehetnénk.
- Honnan tudtam volna mióta használod? De akkor lehet valami reinkarnáció vagy egy több generációs rokon, aki pont azokat a géneket örökölte. - Nem tudom miért húzta fel ennyire magát most, de a háta mögé ejtett képért én már hajolok is, hogy felvegyem, mert ez az egyetlen képem az apámról és nekem kell, még jó, hogy nem tépte szét mérgében, mert egyértelműen valami baja van, csak nem tudom, hogy micsoda. A szemét nézem, mert ha az átvált feketébe, akkor jobb lesz menekülni a közeléből.
- Biztos találok valami feljegyzést a kolostorról, ha tovább nézelődök - csak követem a szememmel, ahogy elfekszik a földön, nem értem, hogy ez most mit jelenthet nála, de egyelőre még nem érzem, hogy nagy baj lenne. Ha ő nem akar nyomozni tovább, hát nem kell, majd folytatom egyedül, nekem ez nem fáradtság. De mindenekelőtt, gondoskodnék valami vacsoráról, mert éhesen nem jó semmit sem csinálni, na meg le is fürödhetnék, hogy ne legyek büdös este, úgy nem tudnék jól aludni. Rákot még nem is ettem, lehet itt az ideje megkóstolni, már ha találok a parton. Közben az újságot Athlan elveszi tanulmányozni, majd unottan az oldalára fordul, nekem meg felszalad a szemöldököm, mert nem értem,
- Jó, akkor tartsunk szünetet, elmegyek ételért, mert nekem kell, te meg pihenj csak. - Lehajolok összeszedni a papírokat és fotókat, majd azokkal távozom is, anyám szobája felé, vagyis távoznék, mikor meghallom, hogy mit mond és kénytelen vagyok elnevetni magam.
- Nem vagyok jó szórakoztatásban, de ha ettem, utána táncolhatok majd. - Ott is hagyom, mert fogalmam sincs még, hogy gondolta ezt, de én nem vagyok a bábja, akit damilon rángathat. Jó megtehetné, de kezdek éhes lenni, szóval az étel fontosabb és ahogy elnézem, ő most semmit sem akar csinálni, kényelmesen elfeküdt a földön és valószínű úgy is marad még egy darabig. Nem gondolom, hogy fáradt lenne, de ha pihenni akar, jobb ha magára hagyom és nem zargatom a kérdéseimmel. Anyám szobájába érve lepakolok az ágyára, majd a szekrényéből kiveszek egy ruhát, keresek törülközőt és szappant, majd egy kosárral a karomon elindulok a partra, hogy szerezzek valamit. Nem voltam még tengerparton, olyan kellemes a levegő itt. Keresgélek és találok is kagylókat, azokat dobálom bele a kosárba, majd a vízbe is belegyalogolok és ledobom a ruháimat a homokba. Megfürdök, már előre látom a rosszallást majd ezért Athlan képén, de rosszul vagyok, ha bűzlik rajtam a ruha, meg alatta én is. Sietek, mert egyre sötétebb van és nem szeretnék egyedül maradni itt kint a vadonban, mert körülbelül úgy érzem magam, hogy bármikor bármi lecsaphat rám. Megtörülközöm és anyám ruháját húzom fel, úgy indulok vissza a házba, ahol a konyhát veszem célba. A kagylókat megmosom és keresek valami kést, amit nem evett meg az idő, hogy szétszedjem őket, majd a belsejét, a húsos részt egy tálba kezdem gyűjteni. Valahol a táskámba vannak fűszerek, nem sok, de vannak, szóval a kocsihoz kimegyek és behozom a bőröndömet, amiből kiveszem ezt az értéket, megfűszerezem a kagylót és egy serpenyőben nekiállok megsütni. kicsit hihetetlen, hogy pont jó rám anyám nadrágja, meg a felsője is, amin egy pentagram látható a kivágásnál. Ez volt a legszolidabb ruhája mondhatni, szóval ebben főzőcskézek, azaz próbálom nem odaégetni a húst és néha beleszúrok vagy félbe vágom, hogy lássam meddig kell még sütni. Talán ennek az illatára vagy szagára már Athlan is előkerül és megunja a padláson fekvést. Amúgy ez a konyhai tevékenység marha unalmas, szóval közben kicsit dúdolgatok és kicsit illegetem magam egyik lábamról a másikra lépkedés közben.
reveal your secrets

Athlan


☩ Reagok :
404
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Szept. 20, 2020 9:52 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Alessya & Athlan

"Mintha mély sír lettem volna,
S benne lelkem a halál,
Oly sötét volt álmaimban
A sors, mely fölöttem áll."
Kurvára nem értem, hogy mégis mi a fasz folyik azon a rohadt bázison, így kíváncsi tekintetem elveszik, helyette teljesen meghűlve bámulok ki a szélvédőn. Jobb lesz, ha most erre az információra inkább nem reagálok, mert még a végén képes leszek annyira felhúzni magam, hogy az idegeim elpattannak, s ez esetben nem biztos, hogy épen odaérünk a házhoz... Úgyhogy visszanyelem a mérgem, letuszkolom a torkomon a szavaim, s úgy teszek, mintha nem hallottam volna semmit azokról az átkozott vadászokról.
- Mielőtt bekerültem, azelőtt tudtam csak meg, hogy létezik. Azóta a kunyhómban voltam, hogy bezárultak a kapuk. Aztán tudomást szereztem a bázisról, s úgy voltam vele, hogy megnézem én azt magamnak... Kissé balul sültek el a dolgok, s nem pont úgy kerültem be, ahogy terveztem, de végül sikerült. Eleget is láttam. Aztán megszöktem. Mágikus erő nélkül. Ott volt az a bizonyos nő, aki nem bírt a vérével és bedőlt nekem. Ennyi a történet. - vonom meg a vállam. Néha a kíváncsiság olyan helyekre vezet egy magamfajtát, ami őrültségnek számítana... Belátom, ostoba ötlet volt épp a vadászok búvóhelyére bevitetni magam, de hát legalább a saját bőrömön megtapasztaltam, milyen szánalmas bagázs lapul a falak között.
- Te talán egy őrültséget sem csináltál még? - sandítok felé sejtelmesen, bár túl izgalmas történetet nem várok tőle, de azért hátha meg tud lepni. Párszor már sikerült neki, de ezt úgysem vallanám be.
- Lucifernek hatalmas az ereje, ez egyértelmű. De ahogy egy királynak nincs rálátása a birodalmának minden szegletére, úgy Lucifernek sem a Pokol összes bugyrára. A mai napig folynak mögötte a dolgok, s kétlem, hogy a parancsára visszavonulna mindenki. Elvégre az ócska, alávaló démonoknak ez itt fent szabadság, hiszen erősek lehetnek az emberekhez képes, miközben alant szolgák. Így nem éri meg nekik visszamenni. Biztosan lesz, aki fellázad ellene, ami talán egy újabb háborút eredményez. Én ezt azonban nem fogom megvárni. Nem érdekelnek a hatalmi harcok. Mindig is kimaradtam belőlük. - bólintok határozottan. - Nem vagyok az a típus, aki elismerésre vagy rangra vágyna. Ezáltal pedig sok fejfájást megspórolok magamnak. - hiszen rangtalanként kevés figyelmet kapok, ezért is űzhettem Atyámmal alant a mocskos kis dolgaimat távol a központtól. S ha már szóba került, kérdés is érkezik hozzá.
- Igen. Valahol. Amióta bezárultak a kapuk, azóta nem érzékelem. - s ezt ennyivel le is zárom, ennyit bőven elegendő tudnia róla. - Ahhoz, hogy teljes jogú démon legyél, nem vezet könnyű út. - utalok vissza egy előbbi kérdésére, hogy tereljem a szót. - Nem úgy kerülsz le a Pokolba, hogy képes vagy megemelni a tárgyakat, vagy megszállni valakit. Eleinte egy gyenge semmi vagy. Lényegében a nulláról kell felemelkedni, ami nem úgy működik, mint itt, hogy ha kifáradsz például, akkor izomlázad van. Ott sokkal nagyobb a szenvedés, s könnyen el lehet veszni. Mindenhol. Önmagadban, a tájban, vagy akár másban... - rejtélyesen vonom fel a szemöldököm, de érezhetően még mindig szépítek. Egyelőre nem is akarom feltárni előtte a Pokol minden egyes mocskát. Van, amit csak a saját bőrén tapasztalhat az odatévedt lélek.
- Ez így van. Nem nagy dolog megölni egy fiatal és tudatlan démont. Lényegében némi harci tudás és démoni ismeret elegendő ahhoz, hogy kinyírj egy ostobát a fajtámból. Értük nem is kár. Azonban van az a kategória, akit ha bezársz egy csapdába, onnan is ki tud szabadulni... - direkt nem jegyzem meg, hogy ez bizony az én kategóriám. Nem szeretem az erőm fitogtatni, jobb az ha a pillanat erejével mutatkozik meg.  
- Azért valld be, hogy az első démonnál, akit megöltél, te magad is rohadt büszke voltál... Már ha volt ilyen. - már nem is igazán emlékszek, hogy mit mondott, kiket ölt meg pontosan. A vadásztársait biztos...
- A megszállt testet a mágia tartja egyben, az élteti. Ugyanis a valódi alakunk csupán gomolygó füst, semmi más. A porhüvely olyan nálunk, mint nálatok egy jelmez. Azt sem eteted és itatod, csak viseled. - így tudnám a leginkább körbeírni. - Hidd el, egy idő után nem fog számítani a külső. - ez persze mind akkor, ha démon lenne. Eléggé alaposan körbejárjuk ezt a témát, mielőtt még megérkeznénk a házba, ahol azonban leülepítjük kissé a dolgot, hiszen vannak fontosabb megbeszélni valók is, mint egy lehetséges jövőkép.
A padlás rejteget pár érdekességet, épp úgy, ahogy az a szoba is, ahonnan Alessya érkezik. Ő is hoz magával pár érdekességet, melyek felé megejtek pár kíváncsi pillantást, mikor azok a földön landolnak. Az anyjáról veszek a kezembe először egy fiatalkori képet, amin egy az egyben hasonlít a szürkeségre. Mikor én láttam utoljára, akkor már idősebb volt, meggyötört, s a vonásai elrejtették már a valódi énjét. A kérdésére értetlenül, s némi haraggal a szememben fordulok felé, mire ki is tépem a kezéből a képet, amit annyira nézeget.
- Ne beszélj már faszságokat, hogy lenne ikertestvére a porhüvelyemnek, mikor több száz éve használom? Nincs ikertestvére, baszdmeg. - kihűlve ejtek meg egy utolsó pillantást a kép felé, melyen valóban... Valóban nagy a hasonlóság... Morogva hajítom hát magam mögé a képet, látni sem akarom azt az ostoba vigyort Alessya szánalomra méltó apján.  
- Fogalmam sincs, merre lehet a kolostor, de a dátum nem sokkal azelőtt van, mielőtt megszülettél. Talán ott volt utoljára... - sóhajtom lenyugvó méreggel, miközben kiterülök a földön, mint aki egész nap melózott s kifáradt. Kezd már most sok lenni nekem ez az egész, kell egy szusszanásnyi szünet, hogy bizonyos dolgokat helyrerakjak magamban.
- Biztos nem találsz itt semmi ehetőt. Huszonhárom éve nem járt itt senki, minden megromlott. Maximum lent a parton tudsz szerezni magadnak halat, kagylót vagy rákot. - morgom orrom alatt, s elveszem a kezéből az újságot, ami némi tanulmányozás után megfejtődni látszik a számomra. Nem bonyolult nyelv a görög, számtalan régi írás ezen a nyelven íródott idefent.
- Le tudom fordítani, csak nincs kedvem. - sóhajtom unottan, majd az oldalamra fordulok a földön. - Tartsunk egy kis szünetet, belefáradtam ebbe a sok szarba. - ásítom el magam, mintha csak szükségem lenne alvásra. Ugyanakkor ez az unalom jele nálam.  
- Mi lenne, ha te elmennél keresgélni, meg vadászni, meg mittudomén, én meg addig itt feküdnék? - pillantok magam mögé fáradt és kacér mosollyal. Gyűlölöm ezeket a képeket, bár meg se találtuk volna őket. Émelygek a hasonlóságtól, s inkább elrejtem magamban az élményt elmém mélyére, mielőtt még elkezdenék agyalni.
- Vagy inkább szórakoztass. Táncolj, vagy bánom is én. - legyintek lemondóan. Hogy mire fel ez a hirtelen jött szar kedv, azt még én sem tudom, de az ilyenek nálam mindig eléggé látványosak tudnak lenni.
reveal your secrets

Alessya Blackwood


[img][/img]
☩ Reagok :
145
☩ Korom :
24
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Szept. 20, 2020 8:07 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Athlan & Alessya

Minden veszély, amely megvalósul, lehetőséget ad arra, hogy fejlődjünk és változzunk.
- Hát, ez igaz. - Inkább meg sem említem, hogy átöltöztem utána és megmostam az arcom és a kezem is alaposan, hogy még véletlenül se jelenjek meg koszosan utána a bázison, szeretek tiszta és ápolt lenni, mint minden normális ember. Az, hogy most senki sincs, aki elítélne sokat segít abban, hogy ne zavartassam magam a mókusról rám tapadt dolgok miatt, ami leginkább a vére, de biztos már is került rám. Ennek a ruhának is már mindegy, de ez legalább kényelmes és jól szellőzik. Elég jó idő van itt a kocsiban.
- Nem most, régebben volt, de igen voltak nephilimek és félvérek is, meg démonok, a főmuki is, Drake állítólag megszállott volt, a pestis démona szállta meg vagy mi, de már kiűzték belőle. Volt egy nagytakarítás és azóta van vérvétel meg minden mikor jelentkezel vadásznak oda. - Magyarázom és mesélek egy kis történelmet, meg ez már az. Én nem voltam jelen ennél az eseménynél, de tudom milyen a hozzáállásuk a nephilimekhez és félvérekhez, szóval talán jobb is, mert nem végeztem volna jól a dolgomat. Páran el is jöttek városi vadásznak, mert mi nem bántottuk őket, inkább örültünk nekik és az együttműködésüknek, cserében mi megvédtük őket a nagyvárosi vadászoktól, elvégre a kisebb városok már nem a hatáskörük.
- Hogy kerültél be a bázisra egyébként? - kérdezek vissza, mert onnan indult minden, hogy tudomásomra jutott, hogy megszökött egy démon, de hogy miért is vitték be, arról fogalmam sincs és nem is érdekelt egészen eddig a pontig, amíg újra témába nem kerül a szökése.
- Oh, az nem jó... - halkan elgondolkodva ejtem ki a szavakat, ez egyáltalán nem jó hír. Úgy tudom, hogy volt valami egyezség a démonok és az elit vadászok között, de az egész ezek szerint nem ér semmit, mert vannak démonok, akik ha maradni akarnak, meg fogják tudni oldani.
- Szóval, ha Lucifer rátok parancsol, akkor sem fog mindenki visszamenni a Pokolba? - kérdezem még meg gyorsan, mert lehet ő teremtette őket, de csak a legidősebbeket, utána már nem foglalkozott ezzel, mert gyarapodtak ők már maguktól is tovább megannyi eladott lélek útján, alkukkal. Én szerintem, ha démon lehetnék, akkor független szeretnék lenni, nem akarok egy arkangyal parancsai szerint ugrálni, ezzel mások is így lehetnek, nem véletlen mondja azt, amit Athlan és hát ő idősebb, több mindent megélt és jobban átlátja a világot, mint én azt el tudnám képzelni.
- Ha ennyire jó démonnak lenni, miért nem akar mindenki az lenni? Ha meghalsz és pedáns életet éltél, csak a Mennybe jutsz, de sose lehetsz angyal, de ha a Pokolba jutsz, ott lehet belőled valaki, a mérleg egyértelmű merre hajol, mégse van tele a város bűnözőkkel, hogy van ez? - Tuti van valami, amit nem mond el, de miért is tenné, hiszen számára az a jó, ha egy ember eladja neki a lelkét, nem az, hogy megtagadja. Mondjuk ott is van a ha, van mellettem egy erős démon, akkor lehet valaki csak, mert alapból nem válik senki démonná, aki oda lekerül.
- Az olyan gyenge démonok legyőzése után bízza el magát a legtöbb vadász, hogy elbír egy démonnal. - Én csak ezekkel találkoztam, ám számunkra ezek is erősek voltak, nehéz volt legyőzni őket még csapatban is, nem láttam még Athlanhoz hasonló erős démont és remélem nem is botlok bele másikba, csak nem olyan kicsi a világ, hogy pont szembe sodorjon egyet.
- A te mestered még létezik? Akitől tanultál? - érdeklődöm, mert már felmerült korábban is a kérdés, de talán pont most van az ideje feltenni a kérdést. Kíváncsi vagyok és ha már most ilyen beszédes a démon, akkor ki is szeretném használni, minél többet tudok meg róluk, annál jobb lesz nekem, mert felkészültebb lehetek más démonokkal szemben.
Meg is bánom, hogy megkérdeztem, milyen bundás állatot evett, végigfut rajtama  hideg és libabőrös leszek, ahogy ő jót röhög ezen, hogy embert evett, ami szőrős volt. Eszembe jut, amit megetetett velem és amint kikerült a képből ki is hánytam, nem vette be a gyomrom az emberi húst, a tudat, hogy egy másik személyt ettem valahogy taszított és taszít még mindig. Ez lehet egy olyan korlát, amiből nem tudok engedni emberként, de démonként nem okozna gondot. A lélek, amikor elhagyja a testet és lekerül, akkor változhat meg minden, szóval a test lehet tényleg csak visszafog minden téren. Emiatt kell ennem, innom, aludnom és edzenem, ha nem akarok átlagos lenni. Igaza van, de a porhüvelyének, hogy ne rohadjon szét, kell az étel meg a törődés, szóval itt fent korlátozva van ő is, hacsak nincs valami tartósító rúnája vagy valami csavar a dologban.
- A porhüvelyed hogy marad egybe és nem bomlik le, ha nem eszel és iszol meg ilyenek? - pislogok felé kérdőn, számomra érdekes kérdés, remélem kapok kielégítő választ, elvégre jobb körbejárni a témát, ha tényleg eladnám a lelkem, akkor démon akarok lenni és szeretném, ha mellettem lenne, hogy ne legyek azon társaság tagja, akikért nem kár, és hulljanak csak, mint ősszel a fákról a levelek.
- Én a találkozásunk óta ezt mondom, hogy emlékszem rád - mormolom felé halkan, mert ő nem akarta, hogy igaz legyen, de mégis az és most már elhiszi, hogy tényleg emlékszem erre, amire nem kellene, mert ez még a rúna előtt volt. Az orrom dörzsölgetem, mert még mindig csikizi a por, ami belement, de egy hapci keretein belül távozik, a többivel együtt. Szerencsére Athlan segítőkész és most nem tesz semmi megjegyzést a kérésemre, hogy miért nem vagy miért cserében teszi meg ezt a szívességet. Jó neki, hogy nem kell lélegeznie. A szomszédos szobában egy nőies szoba fogad, de a fal tele van firkálva, számomra idegen betűkkel. Elég bizarr, de nem foglalkozom vele, az ágyhoz sétálok és a mellette lévő kis szekrényt kezdem el feltúrni. Vannak képek, de egy férfi alak feje le van karcolva róla, de a neve még látszik, Atlas. Van egy kép egy sírról is, ami nem sokkal a születés előtt készülhetett, már a dátum alapján, ami a fotóra van égetve. Szóval ő lehetett az apám, aki meghalt és attól kattanhatott be az anyukám. Találok egy képet, amin ketten vannak, Narcissa és Atlas felirattal. Az anyukám lehet a képen, mert ugyanúgy néz ki mint én, csak nincs fehér haja. Ahogy tovább turkálok, találok még egy újságot, amin a pasas fején egy csikket nyomhatott el, mert ki van égetve, de ő jól látszódik rajta, fekete ruhában, elég sátánista öltözékben teszem még hozzá, amilyeneket én is szerettem volna hordani, de hát egy vadász ne öltözködjön úgy ugyebár. A szekrény felé pillantok mosolyogva, amikor a kezembe kerül a körözési papír, amin látom anyám vörös haját, apámnak meg az őrült mosolyát. Olyan ismerős, de ahogy meghallom Athlan hangját, ezekkel a kezemben futok fel hozzá, hogy mit talált, meg hát megosztom vele, amit én találtam.
- Jövök! - ahogy megérkezek elejtem a kezemben lévő képeket, ami szépen szállingózni kezd és Athlanon köt ki a félig kisatírozott képe Atlasnak. Lehajolok a képért és megrökönyödve nézem és félrepillantok Athlanra. A mosoly a papíron az övé és hát ez a kép olyan, mintha róla készült volna, csak tetoválások nélkül.
- Ez rólad készült vagy van a porhüvelyednek ikertestvére? - érdeklődöm, miközben felé fordítom a  képet, mert ez több, mint érdekes és olybá tűnne, mintha rokonok lennénk, én meg a porhüvelye. Végül is ki tudja milyen gyakran változtatta meg hát mivel benne van, érezhet valamit a test miatt is nem?
- Ez a kolostor tudod hol van? - Emelem fel a többi képet, aminek köze lehet Atlashoz és anyámhoz, mert ő is rajta van egy képen. Annyi minden van itt, jó lenne mindent megfejteni, de úgy fest, egy kis ládika kifogott a démonon.
- Én szerintem körülnézek lent, szerinted van itt valami konzerves kaja, ami jó lehet még? - Igen, ember vagyok, meg fogok éhezni és most időben nem ártana gondoskodni erről is. Az egész házat fel akarom fedezni és jó lenne tudni, miért körözték a szüleimet, meg az újságban, amit kaptam abban milyen nyelven írnak róluk és mit.
- Ezt le tudod majd fordítani? - Lépek Athlan felé, még mindig a kis ruhában, de valahogy most pont nem foglalkozom azzal mit láthat, az újságot egy méterre tartom kissé felé hajolva a szemei előtt, hogy lessen rá.
reveal your secrets

Athlan


☩ Reagok :
404
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Szept. 20, 2020 5:06 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Alessya & Athlan

"Mintha mély sír lettem volna,
S benne lelkem a halál,
Oly sötét volt álmaimban
A sors, mely fölöttem áll."
- Mert nem néztem volna ki belőled, hogy magadtól összekoszolod a ruhádat egy mocskos szellőzőben. - gúnyos mosollyal felelem, de hát bőven van alapja annak, hogy ezt feltételeztem róla, hiszen úgy viselkedik, mint egy királylány, aki a legapróbb kosztól is képes pánikrohamot kapni. Ezért meglepő, hogy most mit sem törődik azzal, hogy a mókus nedvei épp rajta száradnak. Helyes, ideje lesz elengednie az effajta igényeit, mert az én világom bizony nem éppen a tisztaságról híres...
- Voltak ott megszállt emberek és félvérek a bázison? - ekkor kapok csak észhez, hogy milyen faszságot is beszélek. - A megszállt ember ugye lényegében démon, ha már itt tartunk. Tehát démonok is voltak a bázison? Mondjuk egy biztos. - bökök magamra röhögve. Nem volt nehéz dolgom kiszökni onnan, s az, hogy bevittek, az is a saját szánalmas ostobaságom miatt volt, s hogy alábecsültem az embereket. Jó szokásom, de ennyi évszázad sem volt elég ahhoz, hogy ezen változtassak. Közben érkezik tőlem némi ismertető a démoni létről s annak sajátosságairól, melyeket egy halandónak nehéz lehet befogadni.
- Ideje akkor elkezdened agyalni, ugyanis a világ nem úgy tűnik, hogy jobbá akarna válni. Ha ki is nyílik a Pokol majd egyszer újra, a többségünk nem fog visszamenni. Egy egész kis birodalmat fognak itt építeni maguknak, s hamarosan esélytelen lesz az újrakezdés. Gondolkozni kell más opciókon is a jövőre nézve. - és még a túlélést is képes vagyok okítani. Én halandóként megragadtam régen az egyetlen lehetőséget, ami megadatott az életben, ami maga a halál volt. S tessék... Itt vagyok.
- Emberként gyenge vagy. Lassú. Tele van a tested olyan fontos szükségletekkel, amikből ha egyet is nem elégítesz ki, akkor meghalsz. Nem vagy képes használni a természet, az elemek erejét, lényegében semmire sem vagy képes. A halandók úgy vannak berendezve, hogy “éljenek”. Hogy ez a Föld lélegezzen és virágozzon. Démonként nem kell táplálnod a tested, lényegében nincsenek szükségleteid. Nem kell sietned semmivel, hiszen örök életre lettél kárhoztatva. Erős lehetsz, nagyon erős... Ha van melletted egy olyan démon, aki megtanít mindenre. Megismerheted a lelked legsötétebb bugyrait, s talán az lehetsz, akinek mindig is kellett volna lenned. - ennyivel zárom ezt le, az apró betűs részt nem említem, mint például azt, hogy a Pokolban töltött időm legalább a fele tele volt kínnal, szenvedéssel és gyötrelemmel. Ugyanis nem egyik napról a másikra válik a démon erőssé. Valójában annyira összetett ez az egész, hogy képtelen lennék mindent érinteni szóban. S nem is akarok. Alessya el tudja maga is dönteni, hogy merre menne, ha újra kinyílnának a kapuk. Utánam a Pokolba, vagy maradna itt elenyészni pár évtized múlva. Jobb esetben. Egyelőre pedig azt sem árulom el, hogy nincs nálam második esély. A végén egyetlen egyszer fogom megkérdezni, hogy eladja-e nekem a lelkét. Ha "nem" lesz a válasza, úgy soha többet nem fogunk találkozni.  
- Azok mögött a fiatal démonok mögött nem áll egy erős kéz, aki utat mutathatott volna nekik, s ott lett volna mellettük, amikor tomboltak a gyilkos ösztönök. Értük nem kár. Ők a selejt. Hadd hulljanak csak. - legyintek lemondóan. Annyian adják el a lelküket, hogy szinte megszámolni sem lehetne. S ezek közül igen kevesen vannak azok, akik hosszú életet tudhatnak maguknak a Pokolban.  
- Embert. - bólintok határozottan. - Az is bundás állat, nem? - röhögöm el magam. - Már nem igazán emlékszek, milyen az. Szóval nem hiányzik, de régen sem hiányzott. Valójában örültem neki, hogy nem kell az éhséggel vagy a szomjúsággal foglalkoznom. Ettől még képesek vagyunk arra, hogy együnk, az ízeket is érezzük... Csupán nem létszükséglet állandóan zabálni, mert nem halsz bele a hiányába. Szóval attól még meglehet a kellemes teltség érzet, csak a tested étel nélkül is tovább él. - nem mostanság beszéltem a fajtámról így senkinek, azt meg kell hagyni. Ugyanakkor nincs bajom azzal, ha épp jártatni kell a hülye nagy pofám, az úgyis remekül megy. A házhoz érve azonban csendesebb leszek, s már kevesebb szó szökik fel belőlem, különösen odabent. Még itt leng az a furcsa aura, ami régen is körbejárta az egész helyet.
- Az volt a szoba legsötétebb sarka. S tessék, mégis emlékszel rám. - halk sóhajjal támasztom ki magam az ajtónál, miközben a szürkeség körbenéz. Olyan távoli az egész, mégis mintha csak tegnap történtek volna a dolgok. Az ötletére bólintok, hiszen a por valóban ellep mindent, így bizonyos információk is rejtve maradhatnak előttünk. Ezért hát felemelem a kezem, elmormolok halkan egy igét, mire szinte az egész lakásból felszáll a por, s a nyílásokon és repedéseken távozik a házból a levegő áramlatainak segítségével. S míg ő átmegy egy másik szobába, én úgy döntök, hogy a kóborlás helyett kezdem a tetejéről. A padlásról. Emlékeim szerint a külső folyosóról nyílik, amit hamarosan meg is pillantok, mikor kilépek. Régebben sem igazán használhatták, hiszen úgy tűnik, hogy a legutóbbi festéskor a padláslejárót is lefestették, így aki nem szemfüles, annak könnyen beleolvad a környezetbe. Én azonban meglendítem a kezem, mire a levitáció lehúzza a lépcsőt, mely bár rozoga, de még épp elbírja a súlyomat. Odafent pedig üresség helyett számtalan doboz, bútor, játék, s minden más pihen. Szinte egy egész labirintus van odafent az egymásra rakott székekből, egymásnak borult bútorokból, s a sok kacatból. Na itt találjak valami használhatót... Pár percbe beletelik, mire átverekszem magam a túlsó oldalra, hiszen bár barbár módon is széttolhatnék mindent, de egyelőre jobbnak látom, ha nem rombolok. Odaát akad talán másfél méternyi hely a lomok között, ahol egy kisebb takaró pihen, mellette pedig egy apró ládikó. Egyből késztetést érzek, hogy kinyissam azt, s nem is lepődök meg, mikor számtalan régi képet fedezek fel a mélyén.
- Alessya, gyere fel! - kiáltok hangosan, s amíg meg nem érkezik, elkezdem nézegetni a képeket. A legtöbb természetkép, de van, amin szerzetesek láthatóak menetelés, vagy épp imádság közben. Egy hegyvidék bontakozik ki a megsárgult fotókból, s egy végtelenül öreg kolostor. A hely egyáltalán nem ismerős a számomra. Az utolsó képen pedig felbukkan egy alak, aki máshogy néz ki, mint a szerzetesek. Talán a harmincas éveiben járhat az illető, és...
- Mi a fasz?! - hőkölök vissza hirtelen, hiszen mintha egy pillanatra én néztem volna vissza a képről egy széles mosollyal. Megáll bennem rögtön minden létező, de természetesen csak rosszul láttam. A kép mindenesetre érdekes... Ahogy maga az alak is, s hogy ilyen hűen őrizgette valaki. Oldalra hajítom azt talán épp akkor, mikor Alessya is megérkezik.
- Kurva sok dolgunk lesz. - azzal mint aki jól végezte dolgát, váratlanul unott sóhajjal kiterülök a földön a kerek, koszos ablak árnyékában.
reveal your secrets

Alessya Blackwood


[img][/img]
☩ Reagok :
145
☩ Korom :
24
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Szept. 16, 2020 3:51 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Athlan & Alessya

Minden veszély, amely megvalósul, lehetőséget ad arra, hogy fejlődjünk és változzunk.
- Igen, miért? - kérdem kicsit szaggatottan és persze félve már a végét, mert közben kis híján kicsúszunk egy kanyarban, a kocsi kerekei csak úgy csikorognak, ami bántja a fülem és persze a szívem is a torkomba felugrik. Nem szeretem, ha így néz rám Athlan, szánalmasnak tarja az egészet és még a szemeit és megforgatja, amire én lesütöm a szemeim. Biztos valami sokkal jobb sztorira várt, de é nem vagyok olyan jó lopakodó, hogy egy jobban képzett vadászt kijátsszak és elslisszoljak mellette, ráadásul nappal. Nagyon nem ismerem a bázist sem, hogy kinek a parancsára vagy hogyan juthatnék be oda, amivel egy jó kamu szöveget lenyomhatnék az őrnek. Az is ott van benne, hogy tudom, könnyen rám terelődne a személyleírás is, nem sok szürke hajú lány van ott, szóval igen, a szellőzőt választottam, legyen az bármennyire elcsépelt és kalandregénybe illő, manapság nem sokan számolnak ilyen húzásokkal, pont ezért. Pedig egy pillanatig elhittem, hogy milyen jól feltaláltam magam és mennyire jól megoldottam ezt az egészet, erre megkapom, hogy szánalmas az egész, elég kiábrándító az egész, az sem segít ezen, hogy utána azért kevésbé szánakozóan kijelenti, hogy azért jó munkát végeztem. Nehéz egy démonnak megfelelni, mondjuk nem is értem, miért akarok ennyire a kedvében járni, miért szerettem belé egyáltalán, mert attól, hogy vigyázott rám baba koromban még nem kellene így éreznem iránta. A fejem kicsit lefelé döntöm és a hajam a fülem mögül előrehullik kitakarva az arcomat. Szinte érzem ahogy ég az arcom a gondolattól, hogy egy démon felé ilyen érzelmeim vannak.
- Igen, leginkább természetfelettiek ellen rendezkedtek be, nem rég volt egy "nagytakarítás", amikor a félvéreket és a démoni megszállás alatt lévőket kitették onnan, szóval nem túl gyanakvóak mostanában, mert azt hiszik jó munkát végeznek, hogy a gyanús alakokat kizárják. - Megvonom a vállam és hátrafésülöm a hajam, a téma segít átlendülni a szeretettel kapcsolatos gondolataimon., legalábbis addig, amíg beszélek talán, de mikor találkozik a tekintetünk, akkor bukik a dolog. Mosolyra húznám a szám, de mielőtt megtörténne, inkább beharapom az ajkaim és elfordulok a másik oldalra, hogy az autó üvegén bámuljak kifelé. Én szívesen dolgozom neki, jó csapat lehetnénk, ha nem akarna annyira visszamenni a pokolba innen. Még hogy a démonok nem szeretnek semmit, mégis ragaszkodnak az otthonukhoz, valamiért ott érzik jól magukat, bár tudnám mi olyan jó ott. A téma is terelődik a démoni lét felé, ami számomra teljesen új dolog, így természetesen érdekel és úgy is helyezkedek az autóülésen, hogy érzékeltessem ezt. Végre olyan információkat kapok, amik hitelesek és amiről nem beszél minden démon gondolom. Amúgy is az emberek mindent leegyszerűsítenek, nem adják át azt, amit nem értenek, lehet én sem fogom megérteni, amiről beszél, de talán az, hogy nyitott vagyok rá, az segít benne.
Több kérdés is felmerül bennem, mégis milyen élete lehetett, ami helyett inkább a halált várta, mint megváltást, mert történjen bármi, csak jobb lehet. A másik, hogy ki lehet ez az Atya figura, aki mellé szegődött és még mindig hozzá tartozik vagy mi a helyzet. Persze hiába keringenek a fejemben ezek a kérdések, amikor a combomra bök és kitérünk arra, hogy ez a test korlátoz, akkor meglepetten pislogok. Nem gondolkoztam soha olyasmin, hogy létezhetnék ezen kívül és mégis hogyan viselkednék, ha ugye nem lennék ember, ha nem lennének elvárások, amiknek meg kell felelni, akaratlan is belénk nevelték ezt.
- Én nem tudom, néha többnek érzem magam, mintha több lenne bennem, mint amit a tűrőképességem jelez, de nem gondolkoztam ilyeneken. - Szeretek álmodozni, megvan hozzá minden a fejemben, de van, amivel nem foglalkoztam, mert nem értek a lelkekhez. Biztos van lelkem, de mi választja el az eszemtől és mégis mi marad meg belőlem, miután eladom a lelkem? Lesz még saját személyiségem, mi van ha nem lehetek démon és csak örök kárhozatra kerülök? Kiráz a hideg is, nem akarok úgy járni, én több vagyok annál, éppen ezért nem adom el a lelkem senkinek, csak ha biztosítja, hogy visszatérhetek.
- Milyen korlátokat lehet átlépni? - Teszem fel kíváncsian a kérdést, mert olyan szívesen lennék mágiahasználó, mint Athlan is, aki vizet nyer a levegőből és szelet kelt, hogy ne zuhanjak a halálba, na meg ki tudja a többi elemmel mikre lenne képes.
- A legtöbb fiatal démon mindig az öldöklés miatt rohan a vesztébe, a vérszomj vezérli őket, mint az állatokat, én nem szeretnék olyan lenni. - Szerintem jogos a félelmem, elvégre szívtelenül ölök meg bárkit, ha úgy van, nekem nincs bűntudatom senki halála miatt, mindenki megérdemelte, hogy már nem létezik ezen a síkon. miért élvezem az emberek vérét ontani? Athlanéban is szívesen fürdenék ismét, csak hát azt hiszem az ilyesmi veszélyes dolog, túlságosan felhergeli és nem biztos, hogy túlélném, pláne így, hogy Melité nincs itt, hiányzik a tündérke.
- Köszönöm. - Pont tökéletes lesz a mókus, így már csipkedhetem is a húsát róla a számba, mert ennyi nőiesség még szorult belém, hogy nem fogok úgy enni, mint egy állat, nem esek neki arccal, hogy fogaimmal marcangoljam.
- Milyen bundás állatot ettél? - Érdeklődöm és nem is foglalkozom vele, hogy miközben ismét hátrafordulok a vízért, ő káromkodik egyet. Nem tudom mi baja van amúgy, de csak így tudom áttúrni a  hátsó ülést és meg is találom az utolsó flaska vizet. Visszaülök a helyemre és megbontva kortyolok párat belőle, majd elégedetten felsóhajtok.
- Nem hiányzik a jóllakott teltség érzés sem? - Érdeklődöm, miközben nagyot sóhajtok és kicsit lecsúszok az ülésben és elfekszem, a hajam a háttámlának döntve gyűröm fel, most egy szava sem lehet, mert nem a rendezettség uralja a kinézetem, a ruhám is jobban felcsúszott a combomon, de most pont nem érdekel, nem árulok zsákbamacskát azzal, mit rejt amúgy. Mikor megérkezünk kicsit feljebb tornázom magam és szinte csak úgy kipattanok a kocsiból. Most kezdek csak el tollászkodni, hogy bemegyek a házba, útközben akaratlan is lehúzom a ruhám alját és a hajam is hátratúrom a kezemmel végigfésülve kicsit. Az ajtó nyikordul és kicsit csalódottan sóhajtok fel a kezem az orrom elé téve. Minden pókhálós és poros, az idő nyoma meglátszik, szerintem itt minden érintetlen maradt az a bizonyos nap utántól. Hirtelen tüsszentek egyet és megfordulok kifelé. Magam körül felvertem kicsit a port ezzel, szóval várok egy kicsit, amíg leülepszik. Már várom a dorgálást, de nem tehetek róla, hogy ez a poros és poshadt levegő ezt váltotta ki belőlem. Lassan indulok el csak beljebb és a kezem végighúzom a kanapé gerincén, jó vastag por ragad rám, amit a ruhám szoknya részébe törlök. Nem emlékszem annyira erre a szobára, vagy csak nem törnek még fel az emlékek. Athlan felé fordulok, aki a hajába túrva néz szét és szólal meg, hogy talán apámra utaló dolgokat kellene keresni. Én igazából mindent szeretnék átkutatni, érdekel minden a múltammal kapcsolatban, szóval egy darabig még itt leszünk.
- Reméljük, hogy lesz valami nyom, amin elindulhatunk. - A démon el is indul felfelé a lépcsőn, én meg követem őt, érdekel hová indult el. Valószínűleg itt fent lesznek a hálószobák, amiket át kell nézni majd. Az, hogy anyám tébolyult, már mondta, talán ezért is örültem gyermekként, hogy szétloccsant egy kövön, amíg én az ő ölében landoltam és szemeztünk. Óvatosan nyit ki egy szobaajtót, ami lassan tárja fel belsejét, minden érintetlen, mondhatni. Látom az ismerős sarkat, ahonnan Ő figyelt engem , hogy minden rendben van-e.
- Igen, emlékszem, ott álltál a legtöbbet. - Mutatok a legsötétebb sarok felé a szobában és belépek, a bölcsőhöz sétálok, ahol egy kis plüss porosodik, felemelem. Emlékszem, hogy ezt szorongattam mindig, mert nem értem el az én sötét alakomat. Most már tudom, miért nem babusgatott, csak nézett és betakargatott, amikor fáztam. Az a démon, aki azóta megleckéztetésből megölt, fakas elé vetett és aki szétszabdalta a hátam. Jó, mondjuk meggyógyított utána, de akkor sem arról híres, hogy olyan nagylelkű lenne. Van valami köztünk, ami összeköt, ezért vagyunk itt, ezért tűri el a társaságomat. Odasétálok az ablakhoz, amit megpróbálok kinyitni, de eléggé beragadt, szóval elkezdem rángatni, a lábammal támasztom ki magam, mire hirtelen megadja magát végre. Muszáj beengednem friss levegőt, nekem még szükségem van levegőre, hogy lélegezzek. A portól meg ismét hapcizok egyet, amit felkavartam ezzel a mozzanattal. Azt hiszem, most sok hasonló lesz még.
- Nem tudnád a port kirepíteni a szobából? - Nézek felé érdeklődve, a kérdést kicsit félve teszem fel, mert túl kényelmes megoldás lenne és nem azért vannak démoni képességei, hogy az én kedvemben járjon, pláne nem ingyen.
- Én átmegyek másik szobába körülnézni. - A plüssel mutatok a szomszédos szoba irányába, amit még mindig nem tettem le, szerintem majd kimosom és elteszem, elvégre ez egy igen régi emlék és a kezdeteknél velem volt. Van, aki tárgyakból lát emlékeket, lehet még hasznunkra lesz.
reveal your secrets

Athlan


☩ Reagok :
404
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Szept. 15, 2020 9:26 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Alessya & Athlan

"Mintha mély sír lettem volna,
S benne lelkem a halál,
Oly sötét volt álmaimban
A sors, mely fölöttem áll."
- Te a szellőzőben másztál be? - felvont szemöldökkel fordítom felé a fejem, így kis híján kicsúszunk az autóval az egyik élesebb kanyarban. A kerekek csak úgy csikorognak, de én halálos nyugalommal, némi meglepettséggel bámulom tovább a szürkeséget.
- Ez egyrészt kurvára szánalmas. Mármint... Szellőző? Ne már... Mint valami elbaszott kalandregény, komolyan. - forgatom szemeim, mikor visszahelyezem őket az útra. Még mindig hihetetlen, hogy ennyire amatőrök azok a szerencsétlen vadászok. Nem csak egy tökéletes csapatot tudnék kiképezni magam ellen, de még a védelmüket is sokkal jobban meg tudnám szervezni, ahova még én magam is csak nagy nehézségek árán tudnék bejutni.
- Másrészt viszont... Szép munka. - bólintok határozottan, eltüntetve a szánakozó ábrázatom. Lassan kezd sok lenni az elismerés, nehogy még a végén elbízza magát Alessya! Jó, ettől mondjuk nem félek. Könnyen romba döntöm a gondosan felépített kis kártyavárát.
- Ha jól érzékelem, ezek leginkább a természetfeletti erők ellen rendezkedtek be, nem pedig az olyan vadászok ellen, akik önszántukból dolgoznak démonoknak. - sandítok felé sejtelmesen, mintha azt üzenném méregben ázott tekintetemmel, hogy jó csapat vagyunk. Alessya ugyan csak egy egyszerű ember, de akadnak azért olyan képességei, amit még a legnagyobb vadászok is megirigyelnének. Például az, hogy képes nyíltan önmagát előtérbe helyezni, s nem kockáztatja az életét másokért. Lehet, hogy ez mások szemében szánalmas, vagy éppen gyáva dolog, de én egyáltalán nem ennek látom. Sőt. Tisztában van vele, hogy értékes, hogy egy élete van, miért dobná el azt magától a többi halandó nyomorult életéért?
- A démoni lét rettentően összetett. Ne szűkítsd le ennyire az egészet. - emelem fel intően a kezem. - Nem minden lélek arra hivatott, hogy élvezze az életet. Van, akinek az a sors jutott, hogy halandóként lesüllyedjen a mélybe, ahonnan nincs kiút. Egyetlen kivétellel. - felveszem megint a bölcselkedő, oktató énem, bár nem tudom, mennyire találok megértő fülekre. Alessya gondolkodása enyhén szólva más síkon mozog, mint az enyém.
- Nem véletlenül mondják a halált sokszor megváltásnak. Számomra az volt. A halál volt az egyetlen kiút az akkori életemből, amit úgy vállaltam, hogy fogalmam sem volt a sorsomról. Nem tudtam, mi lesz azután, hogy távozok erről a helyről. Nem fűztem reményeket semmihez, egyszerűen csak elengedtem az itteni életem. S egy pillanatra sem bántam meg, hogy Atyám mellé szegődtem. Nem mindenki tud halandóként kiteljesedni. Ez a test... - bökök ujjammal a szürkeség combjára. - Rengeteg korlátot tartalmaz, amit halandóként nem tudsz átlépni, pedig a lélek annyi titkot rejt! Néha ki kell törni, hogy megismerd a teljes valód. Sosem érezted magad többnek annál, mint ami valójában vagy? Nem érzed, hogy le vagy láncolva ebben a testeben? - kérdezem kíváncsian. Engem halandóként állandóan ez az érzés gyötört, de abban a szánalmas testben képtelen voltam érvényesülni, főleg hogy már a születésem pillanatában eldöntetett a sorsom.
- Miből gondolod, hogy csak az öldöklés létezik a démonoknak? Nem csak ez az ösztön vezérel minket. Természetes benne van, de annyira összetett egy lélek, hogy teljesen más érzések törhetnek elő, amik az uralmuk alá vesznek egy démont. Az meg, hogy mit kezdesz magaddal... Új céljaid lesznek. Azokat meg nem tudhatod előre. - a kocsi nyugodtan zötyög az úton, s a királylánynak újabb szükségletét kell kielégíteni. Biccentek némán, majd kezem az állatra teszem, s a benne levő víz, levegő segítségével pontosan olyanra pirítom meg nyomorult mókust, ahogy a kisasszony szeretné.
- Ettem már bundásat és etettem is. Víz pedig ott van, ahova tetted, mert ha emlékszel, nekem nincs szükségem rá. - s már mozdul is érte, én meg egy “baszdmeg” szócskát elejtek a levegőbe. Komolyan, mintha direkt tolná az arcomba állandóan a hátsó felét... Arra megy ki a játék, hogy kiharapjak belőle egy darabot. Én tudom. A következőnél pedig meg is fogom tenni.
Végre valahára elérjük azt a helyet, ahol minden elkezdődött, s ahol egyszer minden véget ért. Furcsa megint ezt a földet taposni, furcsa látni a rozzant házat, mely mintha azóta üresen és érintetlenül állna, hogy annyi évtizede elhagytam ezt a helyet Alessyával. Válaszára bólintok, majd némán követem őt a ház felé. Nem érzek mocskos aurát, s nincsenek arra utaló jelek, hogy bárki kifosztotta volna a házat. Mikor a szürkeség benyit, akkor hatalmas por és pókháló réteggel találja szembe magát. Bal oldalra nyílik a konyha, ahol az asztalon még ott van pár tányér, kisebb és nagyobb. Jobbra amolyan nappali van kanapéval, tévével, pár szekrénnyel és polccal. Szemben van egy lejáró a pincébe, illetve egy lépcső az emeletre. Én tanácstalanul túrok bele fekete hajkoronámba, hiszen fogalmam sincs, mit kéne keressünk.
- Talán próbálkozzunk meg apáddal. Anno semmi rá utaló jel nem volt. Sosem láttam anyád mellett, s itt a házban sem volt semmi, ami arra utalt volna, hogy valaha itt volt veletek. De talán nincs veszve a dolog... Talán anyád őrizgetett valamit róla, amiből elindulhatunk. Mondjuk az ő kiléte sem teljesen tiszta számomra. Nem ismertem. Nem ő vonzott ide. Ő csak egy tébolyult nő volt, semmi több. - jegyzem meg, miközben bakancsom a felfelé vezető lépcsőn koppan. Az emeleten egyből Alessya egykori szobája felé veszem az irányt, ahol óvatosan lököm be az ajtót. Aztán elképedve figyelem, hogy minden a régi, csupán az idő rágta meg kissé a dolgokat.
- Sok időt voltam itt veled. - jegyzem meg váratlan őszinteséggel, miközben a bölcsője felé biccentek. Igen, arról az Athlanról van szó, aki már megölte őt, állandóan becsmérli, s még egy farkas elé is odalökte. Igen, ez az Athlan egykor egy pár hónapos gyermek bölcsője mellett éjszakázott... Érthetetlen. Még számomra is.
reveal your secrets

Alessya Blackwood


[img][/img]
☩ Reagok :
145
☩ Korom :
24
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Aug. 25, 2020 1:25 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Athlan & Alessya

Minden veszély, amely megvalósul, lehetőséget ad arra, hogy fejlődjünk és változzunk.
Elmosolyodom a kérdésre, hogy miként is jutottam be egy ilyen helyre, ami amúgy elég komoly őrizettel van ellátva, de leginkább természetfelettiek ellen és nem emberekre szabva.
- De, őrizték a bejáratot és nem is a földszinten van, hogy bárki beslisszanjon az ablakon csak úgy - kezdek bele, ha már ennyire érdekli az amúgy nem túl bonyolult bejutásom a mágikus talált tárgyak elzárt helyére.
- Szóval, a szellőzőrendszerben másztam be, meg ott is jöttem ki, ezért is hoztam el olyat, ami nem túl nagy, mert alapból szűkös ott. Nap közben mentem, amikor zajosabbak a folyosók, ha véletlen zajt csapnék, ne legyen annyira észrevehető, valami jó is van abban, hogy alacsony vagyok, könnyebben elfértem ott. - Szinte már várom, hogy kiröhögjön és tegyen pár epés megjegyzést, hogy mennyire nem őrzik ezeket az emberek, de a bázison azért java részt olyanok tartózkodnak, akiktől nem kell tartani, meg miért is akarna bárki ilyesmiket ellopni? Kinek adná oda és miért? É azért mondjuk eléggé paráztam, hogy kicsit túl könnyű dolgom van, de ráérek azon agyalni mi lesz, ha visszatérek oda, már ha egyáltalán visszamegyek.
- Igazából gondolkoztam, tényleg jó lenne, de ha eladom a lelkem és meghalok, anélkül, hogy élveztem volna az életet, hogy tudnám ki vagyok és mi akarok lenni, akkor mi értelme ennek? Te mondtad, hogy amúgy nem lesz mindenkiből démon, de még ha az is lennék, mihez kezdenék? Elragadnának az ösztöneim és csak öldökölnék, amíg levadásznak vagy mi? Amúgy meg szeretem ezt a testet és nem akarok máséban élni évtizedeket vagy ha megélem századokat. Ez az egész amúgy is nehezen emészthető nekem, az emberek jó ha megélik a negyvenet maximum, nem hogy még tovább éljenek. - Nekem ez a téma olyan szuperhősös, mintha azzá változnék át,  bár kétlem, hogy démonként a jó felé kacsintanék, a lényem gonosszá válik és ha most élvezem az öldöklést, hát akkor ezt hatványozottan tenném szerintem, az meg nem jó, rövid pályafutás lenne számomra a démoni lét.
Kétlem, hogy van más választásom, mint az ő módszereit megszokni minden téren, hiszen a kocsiból nem tudok vadászni és még ha meg is állnánk, az sokáig tartana, mert kisebb csapdákat helyezek el várom, hogy egy szerencsétlen állat belemenjen, tőlem ennyi telik, na meg, hogy ha látok valami vadat, akkor távolból lelövöm.
- Igen, nem is egyszer mondtad... - sóhajtok fel, miközben a tenyerét mutatja nekem, ami szinte csak véres, mert gyorsan gyógyul, szerencsére. Azt, hogy talán nem vette észre, csak hiú ábránd volt, ami gyorsan tovaszáll. Ez az én szerencsém, a megjegyzésére, hogy ha ember lenne, már megöltem volna, csak felvonom a szemöldököm, nem érzem magam ilyennek.
- Kösz... - nem tudom mit mondhatnék, csak nézem, ahogy a fekete ruhámba törli a kezét, szerencsére ezen nem látszik meg a vér, szóval annyira nem zavar, talán még hasznát vehetem később, hogy megvan a vére és így önként törölte belém. Nem is szólok semmit, csak pislogok párat és felveszem a két ülés közé zuhant mókust, aminek a vére a térdemre csepeg és onnan folyik lefelé tovább.
- Tapasztalat? Ettél már bundás állatot vagy mással etettél? - Érdeklődöm, miközben próbálok rájönni, hogy kellene megnyúzni szerencsétlent, nem csináltam ilyet még, de láttam, hogy a nyulat, hogyan kell, talán ugyanúgy lehet mókust is. A műszerfalhoz szorítom a hátsó lábait és a bokájánál, vagyis ami neki az a rész, ott a tőrömmel alávágok és a farka alatt is metszek egyet, utána a lábam közé veszem a fejét és kifeszítem a bal kezemben fogva a lábait és jobbal elkezdem lehúzni róla a bőrét, néha megállok és a műszerfalhoz szorítom, hogy az irha alá vágjak és tovább nyúzzam a kis nyomorultat. A mellső lábainál ismét kicsit kell pár bemetszés, majd a fejét a nyaktövéről levágom az irhával és ledobom a lábam közé, majd a farkát levágom mellé, mert ahhoz már nincs türelmem és kétlem, hogy lenne ott sok hús. Utána elfektetem az ölemben a csupasz mókust és a hasánál óvatosan megbontom, a beleit kiveszem és még óvatosabban kiveszem a kis húgyhólyagját is, ami már undorítóbb, a kis szívét azt meghagyom meg a máját, minden mást kivágok az ablakon, mert nem akarom, hogy büdös legyen és azt kelljen szagolnom. Felsóhajtok és felemelem a végeredményt, már csak egy nyárs kellene, amire felhúzzam. A belsőségének folyadékában és még a vérétől tocsogó kezemmel megtörlöm a homlokom is.
- Kész! - Athlan felé fordulok elégedetten, életembe először nyúztam meg valamit, igaz voltak emlékeim, miként kellene, ami nagy előny lehet, de a munka maga saját érdem akkor is, kicsit büszke lehetek magamra.
- Szóval olyan ropogósra, de nem égettre megsütöd nekem? - Biztos nem lesz olyan finom, mint körettel és fűszerrel ellátva, de már korog a gyomrom is, szóval ami van, azt eszem, nincs választásom. Amúgy így sem gondolom, hogy rémes íze lenne, a csontocskáiról csak lecuppantom a húst és a csontokat dobálhatom a lábunkhoz, azért túl sok nyomot csak nem kellene magunk után hagyni, mint a morzsaszemeket, hogy erre jöttünk tovább, gyertek csak vadállatok és emberek vagy bármi más.
- Szomjas lettem, van még vizünk? - A kérdés után már a két ülés között hajolok is a hátsó ülésre, hogy feltúrjam a holmim, hátha akad még ott víz vagy valami, mert csak le kell öblítenem a mókust valamivel, a folyadék is fontos, sőt, talán még fontosabb, mint az élelem. Utána meg megint használhatom a gumicsizmám, mikor pisilnem kell, mert őnagysága, a démon nem hajlandó megállni, mintha azon a pár percen múlna bármi is, az ő leélt évei után, azt hinném ráérősebb lesz. Kicsit leragadnak a szemeim az út során, akkor ébredek meg, amikor a hegyi útra érünk, végre valami változás. Itt valaha laktak valakik, van játszótér meg házak is, nem a legjobb állapotban, de van valami civilizációra utaló nyom, biztos van ágy is, az úgy hiányzik, nem túl kényelmes a kocsiban. Mikor sóhajt, akkor fordulok Athlan felé, sajnos semmit sem lehet leolvasni róla, egy ideje meg nem is beszéltünk semmiről, fogalmam sincs mi járhat a fejében. Az enyémben semmi sincs, izgatott vagyok és tele kérdésekkel, amikre a választ remélem megtalálom majd. A sziklás perem és a ház is ismerősnek tűnik, de nem ugranak be az emlékeim, csak hogy ezt már láttam valahol. Gondolom, még csecsemőként és kicsiként láthattam. Ahogy megállunk, nagy levegőt veszek és lassan fújom ki, kiszállok a kocsiból és a tenyerem is izzadni kezd, amit a ruhám aljába a combomnál.
- Igen, biztos tudni akarom, nem azért jöttünk el eddig, hogy megfutamodjak a múltamtól. - Mondjuk felettünk a fekete fellegek annyira nem túl biztatóak, meg az utolsó mondata sem, hogy talán túl sem élem, de legalább úgy halok meg, hogy tudom ki vagyok. El is indulok a ház felé, nem gondolnám, hogy csapdákkal lenne tele. Az ajtóhoz sétálok, már ha Athlan nem tart vissza és nem akadályoz meg, akkor be is nyitok és két lépés után megállok, hogy körbenézzek, várom, hogy elárasszanak az emlékeim vagy meglássak valamit, amihez közelebb sétálok majd egyből, mert tudat alatt érzem, hogy segíthet megoldani ezt az egészet.
reveal your secrets

Athlan


☩ Reagok :
404
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Aug. 15, 2020 8:19 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Alessya & Athlan

"Mintha mély sír lettem volna,
S benne lelkem a halál,
Oly sötét volt álmaimban
A sors, mely fölöttem áll."
- Hogy sikerült egyáltalán bejutnod olyan helyre, ahol ezeket a tárgyakat tartják? Senki sem őrizte a bejáratot? - kivételesen nincs irónia a hangomban, hiszen ott motoszkál annak a ténye, hogy valójában magam is könnyedén jutottam ki a bázisról úgy, hogy alig kellett erőt alkalmaznom. Elég volt pár csel, s az, hogy kiismertem az emberek egy nagy részét. Innentől gyerekjáték volt a dolog, így most se lepődnék meg, ha Alessyának nem okozott volna túl nagy gondot a doboz ellopása. Amilyen szánalmas senkik vigyázzák ott a rendet...
- Nem gondolkoztál még azon, hogy milyen életed lenne szükségletek nélkül? - kontrázok rá, mikor megint az éhséggel jön. - Nem kellene attól tartanod, hogy éhen halsz, szomjan halsz, vagy hogy elsöpör valami betegség. - legyintek okítóan, miközben halkan kifarol a kocsi az út porán. - Miért ragaszkodsz egyáltalán egy gyenge testhez, ha lenne választásod? - s most nem megint arra akarok rátérni, hogy adja el a lelkét, hanem egyszerűen érdekel, miért ragaszkodnak az emberek ennyire az életükhöz. Félnek tán az ismeretlentől? Saját tapasztalatot sem tudok ebbe belevinni, hiszen magam önként adtam a lelkem, s az utolsó perceimben szinte táncolva, boldogan engedtem el a halandó múltamat, hogy átlépjek egy teljesen másik világba, melyről akkor még nem tudtam, hogy az otthonomat jelenti egykor. Abban az időben még az örökké tartó szenvedést is el tudtam volna viselni, csak hogy eltűnjek innen... Örökre.
- Szeretem a módszereimet. Jobb lesz, ha megszokod őket. - kacsintok a leányzó felé, mielőtt még berepítenék az ablakon egy halálra ítélt mókust. Várok ugyan egy kis nyáladzást Alessyától, hogy jaj, mennyire aranyos, meg minden ilyen szarság, mert a lányok imádják az állatokat... De szerencsére ilyen nem érkezik, ellenben a tőrével, ami szerencsésen a tenyeremben landol. Szép munka! Szememet forgatva sóhajtok nagyot, s fejcsóválva engedem el a dögöt, majd húzom vissza a kezem.
- Emlékszel, amikor azt mondtam, hogy szar vadász vagy? - lóbálom meg előtte a tenyerem. - Szerintem ha ember lennék, már kinyírtál volna. Nem akaratból, hanem mert ilyen... vagy. - beletörlöm a ruhájába a kezem, s szavakat nem is találok rá hirtelen, így értetlenül legyintek felé. Van még mit tanulnia bőven, főleg hogy milyen erővel kell keresztülszűrni egy állat koponyáját.
- Úgy eszed, ahogy akarod. Én sem ajánlanám a bundát, eléggé fájdalmas lesz, ha kijön belőled. Már ha kijön. Valahol. - röhögök fel. - Ha megnyúzod magadnak, úgy elintézem, hogy meg tudd enni. - mert hát mindent nem fogok én csinálni, ha enni akar, tegyen is valamit érte. Így is már többet segítettem, mint kellett volna...
Az út hátralevő részében nem szándékozok megállni, így ha Alessyára megint rájön a szükséglet, vagy bármi más, úgy bizony a kocsiban kell megoldania. Jó pár óra még vissza van, s így a végén nem kellene már húzni az eseményeket.  
Nem is igazán tudom, mennyi idő telhet el, mikor ráhajtunk egy repedezettebb, leélt, hegyi betonútra. A kereszteződéstől kicsit messzebb ott van az a bizonyos játszótér, ahonnan még Alessyát figyeltem anno... Az öreg, búsan lengedező hintán talán kicsit többet időzik a tekintetem, s egy elnyújtott sóhajjal emelem vissza szemeim az útra. Meredek lejtőn haladunk, az út mellett pár elhagyatott, romos ház terül el, majd egy pár száz méteres erdős szakasz után végül felérünk a domb tetejére, ahol rátérünk egy földes útra, ami elvisz minket egyenesen ahhoz a bizonyos házig a sziklák pereménél, ami annyi emléket hordoz magában. Kívülről eléggé lepukkantnak tűnik, de nem olyannak, mint amit kifosztottak, hanem inkább olyannak, mint amit megrágott az idő vasfoga. Borús fellegek gyűlnek fölénk, s az egész hely atmoszférája hordoz magában valami szokatlan sötétséget.
- Megjöttünk. - a kocsi elhalkul nem messze a háztól a füves részen, s kissé hezitálva szállok ki a kocsiból. - Biztosan tudni akarod, mi ez az egész? Talán nem lesz már visszaút, talán megváltozik az egész életed innentől, és semmi sem lesz ugyanolyan. Talán túl sem éled. - lépek közelebb Alessyához, s arra várok, hogy inkább megtántorodik, s azzal az én helyzetemet is megkönnyíti. Holott a lelkem mélyén tudom, hogy joga van megtudni magáról az igazságot, épp úgy, ahogy nekem is, hogy miért érzékelek valami különöset felőle. Jobb lenne talán nem bolygatni a múltat, de a kíváncsiság mindig hatalmas úr. Ebben eléggé hasonlítunk mi ketten...
reveal your secrets

Alessya Blackwood


[img][/img]
☩ Reagok :
145
☩ Korom :
24
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Aug. 12, 2020 12:36 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Athlan & Alessya

Minden veszély, amely megvalósul, lehetőséget ad arra, hogy fejlődjünk és változzunk.
Ahhoz képest, hogy a tündérek nem valami kedves teremtményként szerepel a könyvekben, azt kell mondjam, hogy Melité mégis megmentette az életem és fogalmam sincs, hogy mi van közte és Athlan között, de az biztos, hogy fontosak egymásnak valamilyen szinten. Nem értem, mi a baja azzal, hogy barátkozom a tündérrel, aki felé szomorú mosollyal fordulok és integetek neki, mert ha a démon azt mondja, hogy nem mostanság, akkor az biztos úgy is lesz, pedig milyen jól jött volna az út további részén. Jó, mondjuk elég bajos lett volna a szállítása, mert kell neki a víz, nem véletlen van kopoltyúja.
Ismét úton vagyunk valamerre, nekem minden új, ahogy egyre messzebb kerülünk Stamfordtól, kicsit hiányzik, hogy már nem mozgok otthonosan és persze bármikor jöhet valami veszélyes lény vagy ne adja vadállat, akik kiélvezik, hogy mindenki az embereket írtja inkább, mint őket. Jó, akadnak állatok, amiket levadászunk, de a legtöbb már kerüli az emberek által lakott területeket. Amíg még eszemben van, addig át is adom a ládát Athlannak, aki tanulmányozni kezdi azt.
- Fogalmam sincs, gondolom elvették valakitől, ott volt a megfejtetlenek között egy papírral rajta, hogy csak kesztyűben érjünk hozzá, mert éget, gondolom, ha van ilyen védelem rajta, akkor értékes lehet, ami benne van. - Követem a szememmel, ahogy hátradobja a hátsó ülésre a dobozt és még az ajkaim is elnyílnak egy kicsit. Hát ezért fáradoztam, hogy csak így hátravágja, mint valami jelentéktelen dolgot? Kicsit meglepetten fordulok felé, amikor megdicsér, hogy szép munka.
- Köszi - hangzik el kicsit bátortalan hangon, mint aki attól fél, hogy csak egy rossz tréfa lesz az egészből a végén, valami fájdalmas, mert nem elégedett, csak úgy tesz. Beindul a kocsi és elindulunk, szóval kezdem úgy érezni, talán tényleg valamit jól csináltam és jó lesz az ajándék, amit a bázisról loptam el.
- Ühüm - suttogom magam elé, inkább nem is nézek rá, mert az előbb amennyire kezdtem megnyugodni, most annyira lett megint a helyzet aggasztó, mégis bátorkodom megjegyezni, hogy éhes vagyok, miután egy vállvonással és egy 'hát jó'-val lezárjuk a mit mondott nekem a tündér témát. Úgy sem hinné el, hogy ilyesmit mondott, hogy én neki fontos leszek, csak tartsak ki mellette, mert hát számára ez az ábrándjaim része csak. Melité viszont nem tud semmit ezekről elvileg, miért is mondott volna ilyet?
- Nyilván marad a te módszered - bár ez egyértelmű, nem jártam még távol az otthonomtól. Ahogy kinyúl az ablakon kicsit előre dőlök, hogy megnézzem mire készül és látom, ahogy egy mókus száll az ujjai közé, a nyakánál fogva felém nyújtja én meg hátrálok, de csak hogy ne karmolja ki a kis nyomorult a szemeimet. Még nem sok állatot hallottam visítani, pláne nem így, rémes és egyik kezemmel a fülemhez is nyúlok, hogy befogjam, mielőtt káros halláskárosodást kapok. Nem szeretem, ha szenvednek az állatok, így mielőbb a tőrömet a mókus fejébe állítom, hogy befogja vége. A lendületem viszont kicsit nagyobb lett, így Athlan kezébe is sikerül a tőröm hegyét beleállítani. Amikor mondta, hogy nekem kell megölni, akkor szúrtam pont le, ez nem volt kérdés, nem hat meg semmilyen állat, a nagy szemeivel, ezek csak arra jók, hogy megegyük őket, különben kárt tesznek a termésben, ami nem jó ugye, egy kertet gondozó embernek, mint az én is. Jó, már csak voltam, amióta eljöttem a mostoha szüleimtől, fogalmam sincs ki vagyok, most nem kell visszafogni magam, ha valamit meg akarok ölni.
- Upsz, bocsi. - kirántom a tőrt és a mókus bundás farkába törlöm meg a pengéjét. Tényleg nem akartam a démonba is beleállítani a tőrt, bár amint kihúzom, már be is gyógyul a helye, olyan kis semmi sérülés, de ki tesz ilyet azzal, aki éppen ételt szerez neki. mondhatnánk, hogy a kézzel együtt harapom le, ami etet engem. A gondolatra talán mosolyognék is, talán észre sem vette a sebet, mert a kis mókus ezerrel karmolászta a halála pillanatáig.
- De azért ugye nem bundástól kell megennem? - Az rendben van, hogy megsüti itt helyben, az átkozott képességeivel még erre is képes, annyi mindenben jobbak az embereknél, már ilyen képességek terén. Nem véletlen, hogy annyian akarnak maguknak egy démont, hogy szolgálják őket, a legjobb testőrök és persze elég nagy luxust tudnának teremteni, amire ők nem vágynak, erősebbek tőlünk, miért is hajtanának fejet a nyomorék embereknek? Nem ér annyit egy lélek sem szerintem.
Ajánlott tartalom
reveal your secrets



Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 6 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma



●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 23 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 21 vendég :: 2 Bots

• Fajaink száma •
Arkangyal
1/1
Leviatán
7/3
Angyal
1
Démon
6
Bukott Angyal
3
Ember
4
Félvér
2
Harcos Angyal
5
Vadász
5
Nephilim
2