Welcome to hell or heaven frpg
- Staff és tagok által keresett karakterek -

 
• N.O. Külkerület Port Sulphur •
reveal your secrets

Hell or Heaven


N.O. Külkerület Port Sulphur VQSi8OZ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
1137
☩ Rang :
Staff
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Ápr. 04, 2021 2:25 pm
Következő oldal


***
Szabad a játéktér
reveal your secrets

Leonard Fox


N.O. Külkerület Port Sulphur 15c6fbe3ef6df5
☩ Történetem :
☩ Reagok :
119
☩ Play by :
Toni Mahfud
☩ Korom :
32
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Jún. 05, 2020 11:16 pm
Következő oldal



...akinek van esze, az
alkalmazkodik korának bűneihez.



A hajók látványa egyszerre baljóslatú, és nyugalmas is. Már nincs az az őrült menetelés mint régen. Colt sokat mesélt nekem a régi életről, ő még emlékszik rá, nekem nincsenek róla emlékeim. A hajók egy helyben állnak, és már esélytelen, hogy valaha is újra a vízre kerüljenek. Olyan a mostani világ amit mindig is ismertem, és elképzelni sem tudom, hogy valaha másmilyen legyen. Mi lenne, ha a mai napig mindenki autókkal járkálnának, ha minden valaha létezett bolt nyitva lenne. Mit csinálnának az emberek akkor? Kitől kellene tartaniuk? Egy ismeretlen világ, ami túlontúl nyugodt lenne. Természetellenes.
Összerándulok, még a vérem is megálljt parancsol egy pillanatra, ahogy a mélázásomat és a süket csöndet megtöri egy férfi hang. Hirtelen fordulok meg, és egyből hátrálok is, hogy még messzebb kerüljek az esetleges veszélyforrástól. Senkiben nem lehet bízni.
Már megint ilyen faszom szituációba kerülök, az a múltkori eset is, amikor a nephilim lánnyal találkoztam, az sem végződött jól... bár nekem melyik találkozásom is végződik jól? Visszarántom a tudatomat a jelenbe, a mostba, hiszen egy problémával állok szembe. Még fel sem dolgoztam, hogy mit is mondott, mert az agyamat elöntötte az adrenalin.
Szemeim ide oda járnak az idegen és a mögötte levő ajtón. Az az egyetlen lehetőségem, hogy kikerüljek innen, tehát a közelébe kell kerülnöm, de még is távol kell maradnom az idegentől. Végig nézek rajta, nincs semmi különös, ami szembetűnő lenne, egyszerű ruhát hord, olyat amiben én is vagyok. Mi lehet? Ez a kérdés mindig fenn áll, mert már semmiben sem lehet biztos az ember fia.
- Ami egyiknek szemét, a másiknak kincs lehet. - Közlöm vele merőben egyszerűen, nem akarom mutatni, hogy ideges vagyok. Higgadtnak és logikusnak kell lennem, hogy gond nélkül kikeveredjek innen. Nem tűnik agresszívnak, csak furának, a testtartása is rejtegetni valót hagy maga után. Még mielőtt bármi mást is mondhatnék, ismét megszólal. Társaim? Hm... talán nem is olyan rossz ötlet. Ezek szerint nem látta, hogy egyedül érkeztem a városba, ez nekem jó is lehet, mivel akár el is hitethetném vele, hogy nem vagyok egyszál magam. Esély az alagút végén. Kihasználom az ötletet, amit ő maga mondott nekem.
- Itt vannak a környéken, próbálunk pár hasznos eszközt összegyűjteni, bár gondolom te magad is ezért vagy itt, ugye? - Kérdezem őt, bár nem igazán érdekel, mindössze az idő húzása miatt teszem. Mert amíg beszél, nekem addig van időm kidolgozni a tervet a fejemben. Járnak a fogaskereke a fejemben, most már biztos, hogy használnom kell az erőmet, csak kiket formázzak meg, hogy hiteles is legyen. Nem tudom, hogy kit ismerhet a környéken, én magam még nem láttam, de azt nem azt jelenti, hogy nem ide tartozik New Orleansba. Okosan kell megformáznom azokat akik majd képzeletében ugyan, de az én segítségemre lesznek.
Valahogy éreztem, hogy nem itt kellett volna kikötnöm, már amikor megjelent az a nyúl izé, már akkor hátat kellett volna fordítanom ennek a helynek, de persze én nem tettem meg, mert szükségem van pár nyamvadt kötszerre és sebtapaszra.
Talán egy kis pozitív gondolkodást is be kellene magamba építeni, mert mi van akkor, ha még sem olyan szándékkal ütött rajtam, mint ami átlagosan az agyamban él. Mi van akkor, ha pár mondat után tovább áll?
- Ebben a szobában már nem igazán van sok lehetőség. Bár úgy tűnik, hogy az egész épület ki van fosztva. - Talán érdekli, talán nem. Figyelem minden rezdülését, nem akarok neki hátat fordítani, de azt sem akarom, hogy azt gondolja, hogy én egy olyan fazon vagyok, akivel szórakozhat kedvére. - Azon gondolkodtam, hogy megnézem a hajókat, van értelme? Te onnan jöttél? - Csevegés, néha nagy segítség lehet, másoknak is bejött már, miért ne jöhetne be nekem is. Néha velem is történhetnek szerencsés dolgok.
Általában nem vagyok ilyen nem körültekintő, mindig figyelek arra, hogy ne tudjanak a hátam mögé somfordálni, most még is kezdőként viselkedtem.
Körbe nézek a szobába ismét, nem túl feltűnően, csak mintha ezzel is azt jelezném, hogy minden üres. És akkor meglátom az oldalsó ablakot, ahogy be van repedve, ha elég nagy erővel megyek neki, szétrobban, pont elég magasan vagyunk ahhoz, hogy szárnyaimat kinyissam és tompítsam a zuhanást.
Az első választottam Colt lesz, őt sokan ismerik, de még is egy eldugott részen dolgozik, nem mindenki jár be a bárba, hátha nem ismeri, a másik Bird, vagyis Agnes. Talán két kiépített képzeletbeli személy elég lesz arra, hogy ne forduljon meg bármi a fejében.
Már éppen előkészíteném a képzetet, amikor megjelenik ismét az a bolyhos kis furaság, beugrándozik szerencsétlen testével, csonkos szárnyaival, pont az idegen lába mellett állapodik meg.
-Oh, már megint itt van, úgy néz ki, hogy szeret itt tanyázni. Nem csak mi guberálunk itt, úgy tűnik, hogy más lények is érdeklődnek. - Amennyiben az idegen figyelmét elvonja a nyúl szerű lény, az ablak irányába iramodok, hogy végre hajtsam a tervemet, ha nem figyel fel a nyúlra olyan hosszan, akkor csak egy pár lépést teszek a menekülésem útjának közelébe, pont csak annyit, hogy ne legyen túl feltűnő, de még is haladjak.
Szégyen a futás, de hasznos, főleg, ha valakinek olyan pechszériája van mint nekem.
reveal your secrets

Athan


N.O. Külkerület Port Sulphur Jack's_Eyes_1301
☩ Történetem :
☩ Reagok :
291
☩ Rang :
☠ "vadászpalánta"
☩ Play by :
Alexander Calvert
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Jún. 01, 2020 6:18 pm
Következő oldal



Keresztezett utak

@Leonard Fox & the snake  


A repedéseket számolja a plafonon, egyelőre hatvankettőnél jár, de a fókusz egyszer már elcsúszott, így fogalma sincs, hogy a bal oldaliak számolva lettek, vagy sem. Ez a város, amely démonokkal van telve, nem is az, hogy nagyobb falat, csak jóval inkább türelmet próbáló, mintsem hitte. Az ő gondja, mióta szabadult, nemigen moccant hasonló helyre, az ő gondja, hogy nem szoktatta magát a környezethez és a tudathoz, hogy nem emberek figyelmében fürdik már csak, elvétve egy-egy szurkos tekintetű egyénnel. Nem az, hogy berezelt, hanem inkább besokallt? Fogalma sincs, mindent is művelt a napokban, pedig lenne sokkalta jobb dolga, fontosabb, mintsem folyamatos csavarog. Noha Williamként beteget jelentett, így ki tudott maradni a legutóbbi edzésről, az idő már ellene dolgozik és így is vészes, hogy ha valaki mégis benyit a lakásba, nem találja ott. Persze, lehet mondani egészségügyi sétát, de nem az államok egy másik felében, nemde? Lehet hülyeség ennyire lecövekelni valahol, mégis, a tudásvágy és a felszereltség, amely ott pihen, vonzó. A lakás is kényelmes, elférnek a kedvencei, a növények és ő maga is, egy jó pont a kiinduláshoz és érkezéshez, ha nem véti el, ugyebár. Most mégis ahelyett, hogy törné magát a visszaúttal, egy kórházi ágyon fetreng, amelynek bele lábrészénél már jócskán hiányos, mocskos, de neki nem számít, mert ledőlt és mondhatni, relaxál. Nem fogja ellátni senki, a ramaty berendezésről meg már nem tudja megállapítani, mi micsoda. Egy kórterem, azt tudja, a legtöbb dolgot elvitték már, a szemköztiben például még tüzet is gyújtottak, nyilván ez is egy pont volt, ahol megbújtak a végítélet elől, vagy az már utána történt. Néha lehunyja a szemeit, és mint valami illúzió, megpróbálja felöltöztetni a környezetet, amely körbeveszi, de hiányosak a darabkák, így igencsak furcsa végeredmények szoktak kijönni. Legalább időtöltés.
Nyikordul a rugó, amely talán mindjárt oldalába is áll. Felülve néz ki az ablakkereten, felállva pedig közelebb sétál. Csak fél füllel és aligha hallja a suhogást, amelyet azonban mégis megismer; szárnyak azok, de nem fenséges madáré, amelyben gyönyörködni kell. A hátsó bejáraton jött, az, amelyet tűz esetén kellett volna használni, a hosszú és sötét lépcsősoron menetelt felfelé, maga sem tudja már miért. Azt tudta, hogy csend, magány és sok kérdés vár rá ma még, a kórház pedig egészen messze feküdt mindentől és mégis közel a parthoz, ahol a roncsok pihenik örök álmukat. Az egyikre felmerészkedett, de rögtön le is rohant, az a sok rozsda ette vastól csak rosszabb lett minden, minden átkozott városban ez a kínja, még idebent is, a világ kínozza ezekkel csak, ő mégis újra és újra belerohan. Eltávolodik az ablaktól, hogy a legkisebb esélyét se adja meg annak, hogy ne az övé legyen a meglepetés „ereje”, amellyel vagy jól bánik, vagy sem. Visszaül az ágyra, óvatosan, hátha ahogy jött, úgy távozik is. A neszezés egy időre elhal, mintha valóban igaza is lett volna. Lábánál pihen egy kisebb batyu, amelybe a városban szerzett dolgokat rejtette bele, nem mindet épp kedvesen kérte, de ez a világ már csak ilyen, ezért is kell egy kicsit töltődnie. Hang üti meg a fülét, felcsattan, kiabál, nem érti, csak az üres világban visszhangozik kissé, semmi több. Szusszan egyet, felállva veszi magához a dolgait, hogy aztán amellett döntsön, hogy inkább visszamegy a városba, abba, ahol egyelőre több indoka van tartózkodni, mint egy kihalt kórházban. A folyosóra lépkedve indulna meg a tűzlépcső felé ismét, amikor immáron közelebbről hallja a motozást. Ezek szerint felért volna? Mit hisz vajon? Hogy meg kell küzdeni a helyért, netán bármi vacakért? Megállva fülel, a folyosó végéről érzi meg azt, amelyre elsőre is gondolt. Szisszen egy aprót, majd mégis, lába szinte automatikusan fordul abba az irányba. Valahol ott a kettősség, csendet akar és kihívást, magányt és társaságot. A láda az, amely megtörte kicsit és minden felé kapkod, eszetlenül. Ám legyen. Léptei puhák, mintha macska lenne, tény, ezen sokat segít, hogy a táskába száműzte a cipőket is, amelyeket viselt eddig, nem zavarja a por, a szilánkokat pedig ügyesen kerüli ki vagy lépi át. Végül megállva tekint az idegen hátára, aki épp kifelé bámulva keresi talán az élet értelmét. A fiók kihúzva nem olyan messze tőle, egy táska hever a földön. Tehát keres valamit.
- Nem tudtam manapság, hogy mindenki erre guberál szemét után – löki oda könnyedén neki, mintha tudná mi az, amely ennyire kell neki. Mielőtt bármit szólt volna, még menet közben halászta elő a pengét maga is, most hátratett kezeiben az pihen, mert ez a világ nem barátságos. Ő poros kissé, haja talán kócos, ruhái egyszerűek. Egy kopott farmer, egyszerű póló, az idő már kellemes ahhoz, hogy minden mást elhagyjon. A táska szíja kissé ki van rongyolódva, tartani tökéletesen tart, tekintete pedig kíváncsian csillant a másik felé. És emberi. Elrejti a kígyót, mindent, ami vele jár. Egyelőre. A kissé megsárgult falakról már sok helyen lepergett a festés, mégis, valahol mélyen még talán érezni a dohány illatát.
- Netán a társaid várod? Hányan vagytok és mit akartok itt? - tesz úgy, mintha ez az ő vára lenne. De a válaszok mindig jó képet alakítanak ki.

reveal your secrets

Leonard Fox


N.O. Külkerület Port Sulphur 15c6fbe3ef6df5
☩ Történetem :
☩ Reagok :
119
☩ Play by :
Toni Mahfud
☩ Korom :
32
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Május 18, 2020 11:14 pm
Következő oldal



...akinek van esze, az
alkalmazkodik korának bűneihez.



Eljött az a pillanat, amikor szükséges, hogy ismételten feltöltsem a készleteimet. A szerencsétlenségem lévén, folyamatosan használatban van otthon az elsősegély doboz, persze ez a doboz nincs annyira tele, mint számítana rá bárki is a neve alapján, hanem ez egy olyan doboz, amiben örülsz, hogyha találsz egy sebtapaszt és azt is megpróbálod beosztani a hét több napjára, hogy ne egyszerre kotványkodd el. Na most, jelenleg ott tartok, hogy felhasználtam az utolsó utáni tapaszt is, és a szükség nagy úr, így hát szárnyra keltem jobb ötlet nem lévén.
Tehát eljött a pillanat, hogy kiránduljak egyet, amit kizárólag nap közben teszek meg, így elkerülve az éj leple alatt mozgolódó lényeket, akik egész éjszaka aktívak voltak, most némiképp nyugalomban vannak.
Nekivágok a környező városok felderítésének, egyre nagyobb távolságokat teszek, mert lassan kiürülnek a helyek. Persze tudom, hogy az esélytelen nyugalmával indulok, mivel az elmúlt években minden használható dolgot, vagy elvittek, vagy felhasználtak az emberek és más lények. Ma már nem úgy működik mint régen, Colt szokta magyarázni a bárban, hogy régen azt vettél meg amit nem szégyelltél, és amire volt pénzed. Ma már, akkor van jó dolgod, ha megtalálod azt amit akarsz, vagy ha van még lelked amit eladj azért, amit akarsz. Na, elvileg az én lelkem még megvan, és még meg is szándékozom tartani, addig a pillanatig, amíg nagy hasznát nem veszem, de ha lehet ilyet mondani, vagyok még annyira szerencsés, hogy ennyire szar helyzetbe nem kerültem.
Általában nem megyek messzire, és most sincs ez másként. Megvan annak a pozitívuma, hogy egy démonokkal teli városban élek, az, hogy az emberek jóval messzebb kerülnek el innen, mint más városokat, így a szomszédos kisvárosokban, vagy kerületekben, van esély arra, hogy aki keres, az talál.
A külkerület határán szálltam, le és egy ház mellett várakoztam egy ideig. Nem lehet tudni a múltkori után, hogy ki van még a környéken. A nephilim faluban is azt hittem, hogy én vagyok egyedül, de ugye van az a mondás, hogy hinni a templomba kell, és én jó messzire elkerülöm a templomokat, szóval meg is szívtam, majdnem gerincbe törtem a saját testem abban a kötsög viharban.
Amikor megbizonyosodtam arról, hogy egyedül vagyok beosonok az egykori kórházba, most már csak árnyéka önmagának, minden ablaka be van törve, az ajtók lógnak a zsanérokon, vagy a földön hevernek.
A porban nincs friss lábnyom, ami nekem jót jelent abból a szempontból, hogy nem feltétlen kell számítanom vendégre, míg keresgélek.
A földszinti szobák mellett elsétálok és úgy nézegetek be, hátha van olyan szekrény, ami nincs felborogatva, feleslegesnek érzem, hogy benézzek bármelyikbe is, hiszen mindenki itt kezdni a keresést.
A lépcsőkhöz közeledve neszezést hallok az emeletről, lépés közben állok meg, még a levegőt is visszatartom. Az idegeim égnek állnak, és már izzítom is a tudatomat, hogy amint megpillantom azt, aki fent van, már küldjem is rá a képzetet, hogy nem láthat itt senkit. A falhoz lapulok a lépcső mellett, a neszezés folyamatos, és egyre közelebb, és közelebb hallom. Halkan leguggolok, kihúzom az angyalpengét a csizmám szárából, biztos ami biztos alapon. Megforgatom a kezemben, és marokra fogom. Az adrenalin dobol a fülemben, és érzem, hogy pattanásig feszülnek az idegeim, már lassan megszokom ezt az érzést, nincs nap, hogy ne érezném, hogy milyen is az üldözött vad léte.
A neszezés tőlem max egy méterre lehet, és nem bírom tovább tartani magam, kiugrok a takarásból harcra készen, hogy szembe nézzek az újabb szarsággal ami rám vár.
A döbbenet, szinte lesöpör a saját lábamról, ezáltal hátratántorodok a nővérpultnak.
-Aztafaszt, mi a picsa?! - Végig nézem a hófehér nyúlszerű lényt ami lefelé döcög a lépcsőn, mintha most toppan volna be a kibaszott mezőről, de a hátából két csonkszerű nyúlvány áll ki. Két dolog fordult meg a fejemben, vagy halucinogán dolog került a szervezetembe, vagy valaki babrál az agyamba. Körbe nézek, és hallgatózok, de a nyúlizé neszezésén és közeledésén kívül semmit nem látok.
A nyúlizé leér a lépcső aljára és közeledik felém, majd a csizmámnál megáll és apró orrával szaglászni kezd.
Leguggolok a lény mellé, nézem a szerencsétlent és magamat látom benne, én is ilyen elcseszett voltam, amikor le akarták vágni a szárnyamat, bár ez a kis izéke szarabbul járt mint én.
Felé nyújtom a kezem, nem tudom miért, de ösztönösen a bundájához akarok nyúlni, tudni akarom, hogy olyan puha mint aminek látszik mocskos kis szőre, vagy sem. Ujjaim a legselymesebb dologhoz érnek amit valaha tapasztaltam, a kis lény nem szeppen meg, tűri az érintést, csak rezgő orra jelzi, hogy sok szart látott már. Egy utolsót simítok rajta és felállok, az meg elugrál abba az irányba, ahol a bejárat van.
Felmegyek az emeletre, átnézem a többi szobát is, egy-egy géz göngyöleget találok, majd a második emeleten lesz szerencsém, a dohányzó szobában. Az egyik szekrény alján találok egy női táskát, amiben csecsebecsék, kulcsok, valami régi cukorkás doboz, amin tic-tac felirat van és találok benne sebtapaszt, meg különböző tablettákat. Elpakolom szerzeményeimet a hátizsákba ami a jobb vállamon lóg.
Felállok és az ablakon át kitekintek a közelben levő csatornára, a partján hatalmas konténerhajók állnak megrakodva arra várva, hogy valaki megszabadítsa őket terhüktől. Ezek a hajók nagy valószínűséggel már nem mennek innen sehova, itt fognak elenyészni és szétrohadni, majd idővel a természet ezt is benövi, mint majdnem minden mást is.

*A nyúlizé egy Peryton.
reveal your secrets

Leonard Fox


N.O. Külkerület Port Sulphur 15c6fbe3ef6df5
☩ Történetem :
☩ Reagok :
119
☩ Play by :
Toni Mahfud
☩ Korom :
32
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Május 18, 2020 9:42 am
Következő oldal


N.O. Külkerület Port Sulphur F3a16158d9ae3c865d8352829ca5d952N.O. Külkerület Port Sulphur Plaquemines+Medical+Facility+2
Port Sulphur, Plaquemines Medical Center
***
Ajánlott tartalom
reveal your secrets



Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma

Nincs


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 14 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 14 vendég :: 2 Bots

• Fajaink száma •
Arkangyal
1/1
Leviatán
7/3
Angyal
2
Démon
6
Bukott Angyal
3
Ember
4
Félvér
1
Harcos Angyal
5
Vadász
5
Nephilim
2