Omnen dimittite
spem, o vos intrantes!
Staff, és tagok által keresett karakterek

 
• Lakónegyedi utcák •
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cara Pierce


Lakónegyedi utcák - Page 2 Tumblr_mb699in2Yw1r2368yo1_500
☩ Történetem :
☩ Reagok :
249
☩ Rang :
nincs
☩ Play by :
Olivia Wilde
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Jún. 20, 2020 5:03 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


☽ When the brain is dead

Nieven & Cara
zene: Run  szószám: 2008 • Credit:

 

Nieven határozottan érdekes csajnak tűnt. Ha csak a külsőségeket nézzük, azt hihetné az ember, hogy egy fiatal törékeny lánnyal van dolga. Aztán fegyvert adunk a kezébe, és hopp… már is itt van egy tökös nő, aki nem fél íjjal seggbe lőni az életére törőket. Ha ezen is túl vagyunk, és beszédbe elegyedünk vele, akkor pedig egyszerre árad naivitás és bölcsesség a szavaiból. Ritka kombináció azt meg kell hagyni. Tanulság: ne ítéld meg a könyvet a borítójáról. Már csak azért sem, mert lehet, hogy vaskos darab, és ha megdobnak vele akkor kellemetlen sérüléseket szenvedhetsz. Andrew is csúnyán mellé nyúlt a történetnek. És nem csak Nievennél, de nálam is elnézte. Mert teljesen komolyan gondoltam, azt a kijelentésemet, hogy belefogom verni Andrew fejébe a szerepeket. Nieven reakciója, hogy szívesen végig nézné, már nem is volt hatással erre a döntésre. Egy egyszerű elhatározás volt amiatt, hogy a meggyengült tekintélyemet helyre állítsam. Mert önmagában kevés, az, hogy jól megfizetem az embereimet. Ha oda a tekintélyem, akkor az embereim keresnek valaki mást, aki szintén jól fizet, de nem ugráltatja őket annyit, mint én. Biztos vagyok benne, hogy csak az irántam érzett tiszteletük miatt nem küldtek el még a picsába. Na jó talán a formás fenekem is nyom valamicskét a latban.
Szerencsére, már nem sokáig emlegettük Andrewt, így megtudtam őrizni a békés hangulatomat. Hiszen példának okáért a gyűjtögető spiné kibeszélése már sokkal jobb mókának bizonyult. Valamiért Nie is érdekesnek találta ezt a témát, és mindenképpen akart még hallani más emberek szenvedélyéről. Rajtam ne múljon.
– Van egy pasi, aki minden csajnak, aki meg volt neki, levágja egy hajtincsét, és elteszi emlékbe. Na az ő indokait sem szeretném megtudni. – azt nem tettem hozzá, hogy egy alkohollal megfűszerezett este után kishíján én hajkoronámból is szerzett egy darabot. Az volt a szerencsém, hogy még a ruhák elhajigálása közben valami csodának köszönhetően észbe kaptam, és egy diszkrét „nekem dolgoznom kell” után még időben leléptem. Tudom, hogy nem volt szép dolog részemről éppen a szaftosabb részek előtt lelépni, de eleve ott se lettem volna, ha nem iszom pár pohárral többet a kelleténél. Szóval tök ártatlan vagyok.
– Nos az egy dolog, hogy minden bizonnyal szellemek tanyáznak ott, és biztos vagyok benne, hogy akadt ott néhány elátkozott tárgy is. De mikor ott jártam egy démon csapdába csalt, és kis híján megölt minket. Csak a szerencsének, és a velem egyszerre bezárt kissé labilis lánynak köszönhetem, hogy végül túléltük. – na jó, azért volt haszna is a dolognak, mert sikerült szereznem egy igazi angyalpengét. De a halálközeli élményt, azért nem vállalnám újra. Ugyan szükségem van a profitra. Attól érzem magam sikeresnek. De mit sem ér a haszon, ha az út a halál ösvényén vezet végig.
– Nos, ha segítek egy üzlet lebonyolításában, akkor nekem abból jár egy kis jutalék. Ha pedig szívességet teszek valakinek, akkor cserébe ő is meg tesz nekem valamit. Példának okáért Andrew először úgy került hozzám, hogy szereztem neki egy lakást, ahol meghúzhatja magát. Fizetni viszont nem tudott, így cserébe elkezdett nekem dolgozni. Aztán mikor letudta a tartozását, fizetést kapott és maradt. Azt hiszem a mai történtek fényében, ez nem volt annyira sikeres üzlet a részemről. – szelíden felnevettem, de igazából sírni lett volna kedvem. Semmit sem utálok jobban, mint az elbaltázott alkukat. Pedig sajnos ilyen is van. Azért nekem sem jön össze minden vállalkozás, amibe belefogok. Többször kerültem már életveszélybe, és nem egyszer a vagyonom is erőteljesen megcsappant. De nem adtam fel. Elindultam újra, még akkor is, amikor kilátástalannak tűnt a helyzet. Nyilván az újrakezdéshez a kapcsolatok is kellettek, hiszen sok segítséget kaptam másoktól. De én mindig ’vissza fizettem’ valamilyen módon, ha valaki támogatott. Már csak azért is, mert sosem lehet tudni, hogy mikor szorul rá az ember mások segítségére.
– Tényleg nem szoktam unatkozni. Idegeskedni viszont igen. De nem sok jobb érzés van annál, amikor felmerül egy probléma, és sikerül megoldani azt. Már mint, amíg dolgozol a megoldáson, ugye elborít a stressz, és minden ideg száladat megfeszítve próbálsz előrébb jutni. Viszont, ha sikerül elsimítani az ügyet, akkor olyan, mintha egycsapásra kifújnád a stresszt, egy tisztes kilégzéssel. Ez pedig piszok jó érzés. Tapasztaltál már ilyet? – a korábbi szelíd mosolyom széles vigyorrá szélesedett. Tényleg fantasztikus érzés amúgy. Kár, hogy nem mindenki ért velem egyet. Sokan ragaszkodnak a felfokozott idegállapotukhoz még akkor is, ha mérséklődnek a gondjaik. Pedig, ha a negatív történések helyett a pozitívokra koncentrálnának, akkor sokkal jobb hangulat érhető el. Ez pedig nem csak rövid távon, de hosszú távon is egészségesebb. Viszont ugye, mint említettem, ezt nem mindenki látja be.
– Hát nem igazán mondhatnám. A többségüket csak a pénz motiválja. Mondjuk megértem ezt a nézőpontot is. A szegényeknek gyakran még megfelelő mennyiségű élelem sem jut, ezért kulcs fontosságú, hogy az ember némi jövedelmet halmozzon fel. – talán hozzá kellett volna tennem, hogy ez a túlélés egyik alapja, de végül nem tettem. Hiszen igazából erre nem volt bizonyítékom. Az én esetemben működött, és sok emberem is a jövedelmének köszönheti, hogy még mindig él. Azonban vannak olyanok is, akik kis közösségeket hoztak létre, ellátják magukat, és ebből teremtik meg azt, amire szükségük van. Szóval például az ő nézőpontjukból inkább az összetartás tűnik fontosnak. És különben is, a világ annyira bonyolult, hogy nem lehet egy túlélési stratégiát meghatározni, ami mindenkinél beválik. A sors, vagy balszerencse, vagy tök mindegy hogy hívjuk, igen gyakran szereti keresztbe húzni még a legpontosabb számításokat is. Nem is kell messzire menni példákért. Itt van a mai este esete. Néhány órával ezelőtt nem gondoltam volna, hogy egy Nieven kaliberű lánnyal fogok csevegni, és még egy későbbi italozós este lehetőségét is megfontolom.
– Nos, ha gondolod, egyszer sort keríthetünk rá. – huncut félmosoly jelent meg a szám szegletében, jelezve, hogy komolyan gondolom. Végül is miért ne. Szimpatikus volt Nieven. Végre valaki, akivel nem csak a bicepsz építés rejtelmeiről lehet beszélgetni. Kicsit Natalie-re emlékeztet. Törékenynek tűnik, de mégis vagánynak, aki nem félne beleállni még a nagyobbak arcába sem. Kevés ilyen nőt ismerek, ezért megbecsülöm ezt a ’fajtát’. Mondjuk, New Orleansról tényleg nem szívesen beszélnék, de ha ezen múlik egy új, gyümölcsöző baráti kapcsolat felépítése, akkor ennyi ’áldozatot’ igazán hozhatok. Nie a testvéreiről is mesélt kicsit, válaszolva az én kérdésemre, és bár szerettem volna kicsit több információt megtudni, de végül csak egy „ Aha, értem ” kíséretében elengedtem a témát. Már csak azért sem, mert én nem egy jól funkcionáló, szerető családban nőttem fel, így nem tudtam azonosulni azzal, amit ő érezhetett. Számomra ez csak egy érdekesség volt, de érzelmi reakciót nem váltott ki belőlem. És mivel tudtam, hogy normál esetben nem így kéne egy embernek működnie, így nem erőltettem tovább. Nem kell, hogy Nieven az összes mentális defektemmel tisztában legyen, az ismeretségünk első órájában. Bőven elég lesz, ha italozás közben megtapasztalja az igazi oldalamat. Feltéve, hogy tényleg sikerül egyszer összehozni azt az alkalmat.
– Hááát… – egy kicsit elgondolkoztam a New York biztonságára vonatkozó kérdésén. Hiszen nekem meg volt a véleményem, de azért ez viszonyítás kérdése is. Nekem meg ugye, nincs túl sok tapasztalatom más helyekkel kapcsolatban. Hiszen hiába voltam már New Orleansban, néhány nap ott tartózkodás, az nem mutat túl sokat meg a városbeli életről. Végül azért csak elmondtam a véleményemet, akkor is, ha csak a saját tapasztalataimon alapul. – Igazából attól függ, hogy te mit ítélsz meg biztonságosnak. A démonok például itt nem tudnak annyira garázdálkodni. Előfordul persze, de ha valaki túl nagy lármát csap, akkor azt előbb utóbb elkapják a vadászok. Viszont számos bűnöző, pszichopata és egyéb ember van, akik miatt viszont nem árt, ha folyamatos készültségben van az ember lánya. – mondjuk ha Nie túl élte Las Vegast, akkor igazából lehet, hogy nem kell tartania a New York-i ’rémségektől’. Hallomások alapján, ott azért egy embernek nem kifejezetten ’egészséges’ tartózkodnia. De hát Nie kemény csajnak tűnik, na. Élő példája annak, hogy nem minden nő, olyan puha fos, mint én. Talán éppen ezért is kedves mosollyal az arcomon hallgatom végig, ahogy a lehetséges fejlődésről beszél, és elgondolkozik azon, hogy milyen munka is lenne neki a megfelelő. Hangyányit felszökik a szemöldököm, ahogy éppen könyvtáros akar lenni, de nem ítélkezem. Persze én egy ilyen tökös lánynak mást képzelnék el, de újabb bizonyíték arra, hogy a külső nem minden, és egy embernek számos oldala lehet.
– Hmm, ez érdekesen hangzik. Bár akiben van bátorság, mint benned, én azt nem feltétlenül könyvek mellett képzelném el, még akkor sem, ha az intelligenciából adódóan, az is egy megfelelő hely lenne.   – egy pillanatra elgondolkodtam, hogy hol is tudnám őt elképzelni, ahol tudná kamatoztatni a harci képességeit, de nem kéne a vadászokhoz csapódnia. Pár pillanat múlva be is villant valami. – Tudod mit. Példának okáért eltudnálak téged képzelni, mint testőr. – egy kis hatásszünetet tartottam, majd tovább folytattam. – Gondolj csak bele. Nem félsz konfliktusba keveredni, ha úgy hozza a szükség. Tudsz bánni az íjjal, és feltételezem, hogy máshoz is értesz, vagy ha nem, megtanulhatod. De a legfőbb erősséged éppen az lenne, hogy ne haragudj meg ezért a kifejezésért, de fegyver nélkül nem nézel ki túl fenyegetőnek. És emiatt elsőre senki nem gondolná, hogy testőr vagy. Simán mehetsz a védenceddel bárhová, mert az hinnék, hogy csak egy szimpla kísérő vagy. Ugyanakkor, viszont ha baj van, akkor tudnál cselekedni. – így végig gondolva tényleg elég életképes ötletnek tűnt. Nekem is volt már számos találkozóm, ahova vittem magammal testőrt, de annyira fenyegetőnek néztek ki, hogy megrettentek az üzlet feleim, és vagy elálltak az alkutól, vagy hátrébb kellett küldenem az emberemet, amivel viszont meg a saját testi épségemet tettem kockára. Szóval, ha lenne egy Nievenhez hasonlatos védelmi vonalam… Ördögi mosoly terült szét az arcomon, ahogy a gondolat szépen lassan egy tervvé formálódott.
– Ó, ne aggódj, lehet, hogy végül nekem is szerencsésen alakul az estém. Mert ugyan Andrewt minden bizonnyal ki fogom rúgni, de könnyen meglehet, hogy felveszek valakit a helyére. – a mosolyom mit sem lankadt, és még egy kacsintást is megengedtem magamnak. Ugyan nem mondtam ki hangosan, de reméltem, hogy Nieven értette a célzást, és tisztában van vele, hogy kire is gondoltam. Mondjuk, ha nem, az sem baj. Talán mégis gazdagodni fogok a mai estén. Ha mással nem egy értékesnek tűnő emberrel. Persze nem szabad nagyon előre szaladni sem. Mert persze szépen hangzott elméletben, hogy lenne egy olyan testőröm, akit gond nélkül áttudok vinni a partnerek védelmi hálóján. De vajon megtenné mindig azt, amit kérek? Ha teszem azt egy ingerült pillanatomban nem túl kedves hangnemben szólnék hozzá, akkor is kitartana? Tisztelne eléggé, hogy szó nélkül teljesítse, amit kérek, még akkor is, ha az nem összeegyeztethető a saját erkölcseivel? És persze mi a helyzet a szerelmével? Ha éppen egy fülledt romantikával megfűszerezett estéről rángatnám el a haszon szerzés jegyében, akkor eljönne? Számtalan kérdés merült fel bennem, amire választ kell találnom, mielőtt bármilyen ajánlatot is tennék neki. Viszont mindezt persze valamilyen szép ’csomagoló papírba’ burkolva.
– Mondtad korábban, hogy sokáig egyedül vándoroltál. Volt már rá példa, hogy dolgoztál, és esetleg valami idióta főnökbe belefutottál? – ártatlannak tűnő kérdés, ami reményeim szerint egy panasz áradatot vonz majd magával egy múltbéli parasztnak köszönhetően. Nekem viszont sok információt hordozhat. Milyen ember típus akasztja ki, mit csinált korábban, ami kötöttséget jelentett neki, és satöbbi és satöbbi. Nos persze az is előfordulhat, hogy átlát a szitán, és rájön, hogy miért is kérdezek pont ilyet, de annyi baj legyen. Bármilyen információ morzsát is oszt meg velem azt elraktározom, és az alapján építem fel a többi kérdésem. Legrosszabb esetben, pedig elvetem az ötletet, ha esetleg azt szűröm le, hogy mégsem olyan jó a testőr elméletem. Bárhogy is lesz, az biztos, hogy egy szimpla beszélgetést meg ér az ötlet.
– Mesélj kérlek a szerelmedről. Nekem még nem igazán volt szerencsém ezen a téren, ezért érdekelne, hogy ti hogy ismerkedtetek meg. – nagyon nem fűlött a fogam ehhez a kérdéshez, de valahogyan indítanom kellett. És mivel korábban nagyon lelkesnek tűnt, amikor ez a téma került szóba, így úgy gondoltam, hogy biztonságos lesz erről is kérdeznem. Sosem értettem, hogy miként képesek az emberek gusztustalan módon belepistulni valakibe, de a hiba biztosan bennem van. Az arcomat mindenesetre próbáltam semlegessé varázsolni, és ügyeltem minden arcrezdülésemre, hogy még csak véletlenül se ejtsek meg egy gúnyos szemforgatást sem. Majd miközben a szerelméről mesél, a biztonság kedvért egy hatalmas pénzzel teli táskába fogok gondolni. Talán akkor átérzem majd az érzelmekkel átfűtött gondolatokat.


reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Nieven


Lakónegyedi utcák - Page 2 Pikkelyke2
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
190
☩ Rang :
7. leviatán
☩ Play by :
India Eisley
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Jún. 10, 2020 1:13 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


Sic trānsit glōria mundī!
───────────── ────────────
Az emberi lények nem értek túlzottan sokat a szememben, néhány értékesebbet leszámítva, szóval leginkább úgy néztem rájuk, mint feláldozható sakkfigurákra, akiknek csak a helyes mozgatására kell figyelni, nem az épségére. Ember embernek a farkasa, szerintem a démonok, az angyalok és mi sem öltünk meg együtt annyi halandót, amennyi egymás fegyvere által halt. Olyan örömmel gyilkolták egymást a különböző háborúkran, pedig nekik elvileg lelkük is volt, aminek tiltani kellett volna ezt, de semmi, csak vérontás hegyekben. A szabad akaratuk tehetett erről? Ki tudja? De akkor is érdekes volt ez az egész. A viselkedésük, a döntéseik, s esetleges bűntudatuk, márha akadt. Eddig sosem jutott az eszembe, hogy azon elmélkedjek, helyes-e ez a megismerési vágyam feléjük de Beleth óta… nem is tudom, néha felmerült bennem, s annak rendje, valamint módja szerint el is kezdtem rágódni rajta. Pedig igazán nem volt min, elvégre élveztem a dolgot, ráadásul igazából a démonokat is pont ezzel az érdeklődéssel figyeltem. Mintha egy halom neveletlen kölyök lenne, akik állandóan rossz fát tesznek a tűzre. Kegyetlenebbek voltak-e mint az emberek? Nem mondhatnám. Jó, a nagy többségénél igen, de akadtak az emberek közt is olyan arcok, akik egészen egyszerűen parák voltak.
Andrew persze nem ezt a kategóriát erősítette, eképpen fel sem merült bennem, hogy ki kellene térnem az útjából. Sőt, lazán, nyíltan vállaltam vele a konfliktust. Ez pedig még mindig nem tűnt botor döntésnek, főleg az eredményeket tekintve. Meg is üthettem volna akár a bokám, de ugye az emberek városa New York, nem a démonoké. Csak nem próbálnak meg kinyírni egy ilyen miatt. Elégedetten regisztráltam mosolyát az alfanőstény megnevezésre. Végre érthető, kiszámítható létformák! Te jó ég, de hiányoztak már az emberek! Sokkal egyszerűbb volt számomra itt boldogulni, mint New Orleansban.
- Szívesen végignézném, amikor megteszed - kacsintok rá vidáman, s egészen barátian, mintha csak a szárnyaló rossz lelkiismerete lennék. Az ördögi fele. Talán túl sokat voltam a démonok között? Végül úgy döntöttem, ennyi bátorítás még nem árthat meg. Ideje, hogy a következő lépcsőfokra lépjünk.
- Gondolom még nem találkozott olyannal, aki teáskanalakat gyűjtött. Egyéni akart lenni - rántom meg a vállam. Ez talán egy jó magyarázat. Hihetetlen, hogy az emberek mennyire ragaszkodnak ahhoz, hogy különlegesek, utánozhatatlanok, pótolhatatlanok legyenek. De minek? Hiszen annyi ember van… mondjuk még ígyis képesek új dolgokat kitalálni. Elvégre a kiesett hétszáz év alatt is rengeteg változás ment végbe. Viccesnek találtam, hogy mennyire befolyásoló hatással tudtak lenni ezek a gyűjtögetős “hobbik” az emberekre. Egyik-másik képes volt bele is őrülni. Kész rejtély!
- Ó, ne aggódj, nem vagyok ijedős. Ahhoz már túl sok minden történt velem eddigi életemben - még azt sem tudhatom, mi az a félelem, elvégre sohasem éltem át. - De, lécci, nagyon kíváncsi vagyok. Olyan… - keresem rá a megfelelő szót - megszokottnak hat. Las Vegasba az ilyen túlzottan gyűjtögető lelkek nem maradtak életben - rázom meg a fejem. A sajnálkozás messze kerül, de azért magamra húzok egy szomorúbb pofát. A gyenge elhullik, az erős túlél. Tudtommal ezt vallani az emberek közt sem bűn. - Köszönöm, mindenképpen elkerülöm! - természetesen az lesz az első hely, amit meglátogatok, miután elhagyjuk egymást. Nagyon kíváncsi vagyok, mi is lehet ott, amitől óva int. - Szabad azért megkérdeznem, hogy miért óvnál tőle? - igazából mindegy mit mond, ígyis-úgyis meg fogom látogatni azt a helyet, hogy a saját szememmel deríthessem fel.
Érdekes ez a gondolat. S most kivételesen nem a “mindent le lehet cserélni”-re gondolok. Hanem, hogy semmi sem állandó. Érzem, hogy ebbe hangosan hatalmas butaság lenne belemenni, de azért senki sem fedhet meg, ha pár gondolatot áldozok neki. Nem is tudok elsiklani felette. Elvégre az emberek létezését is elcserélhetőnek tartja? Biztosra veszem, hogy nem gondolja úgy, hogy egyszercsak jön egy másik faj - mondjuk a boszorkányok -, s örökre leszámolnak az emberiséggel. Vagy a félvérek esetleg. Mit gondolhat New Yorkról? Amara biztosan el tudná pusztítani egyetlen csettintéssel. Egyszerűbben, mint ahogy oly’ sok város pusztult el az ókortól napjainkig.
- Hmm, és neked ebben mi a hasznod? - kérdezem. Ez a része még kicsit homályos, de biztos, hogy nem ingyen csinálja. Csalódott lennék nagyon, ha úgy tenné. A szerzetesek, meg az apácák ritka savanyú és unalmas lelkek voltak, azok ragaszkodtak annyira az anyagiatlansághoz. - Én nagyon szívesen hallgatom a szavaidat - értelmesek, s nem is találom őket üres fecsegésnek. Egy ilyen barát mindig jól jön, ha valamit nem lehet képességgel, vagy esetleg suttogással megoldani. - Sőt, ez az egész is nagyon érdekel. Izgalmasnak hangzik. Gondolom sosem unatkozol - hangomban a mondat végén enyhe emelkedés tapasztalható, valamennyire kérdés is. Talán neki kellene dolgoznom? Egyáltalán nem elvetendő az ötlet, biztos, hogy számtalan új dolgot tanulhatnék mellette. Ritka gyöngyszemre bukkantam az emberek között! - A munkatársaid osztoznak a lelkesedésedben? - kérdezem. Az nyilvánvaló, hogy Andrewt nem vetette fel a munkakedv, de talán mások, hasznosabb emberek is folgoznak a keze alatt. Jó lenne felderíteni az erőviszonyokat a… szervezetén belül. Ó jaj, vagy ez olyan… szekta? Hallottam már olyat, hogy vannak furcsa szervezetek a városokban, olyanok, akik sehova sem illenek be, és ahelyett, hogy elrejtenék a másságukat, inkább nyíltan vállalják. Öngyilkosjelöltek! Mondjuk nekem csak jó a ténykedésük, elvégre elvonják rólam, na meg a többi természetfelettiről a figyelmet. De meredek lenne egy ilyenhez csatlakozni.
- Alig várom már azt az italban gazdag alkalmat! - biccentek rá. Persze lehet, hogy csak le akar rázni, de az se baj. Annyi a fontos, hogy se ő, se más ne ismerjen fel. Egyébként el tudok tekinteni a mesedélutántól. Furcsa érzésem van ezzel a történettel kapcsolatban, de ez nem az a gyanakvás féle, hogy tud valamit, amit nem kellene. De talán történt ott valami, amit… fenntartásokkal kezel. Na jó, mégis érdekel, azt hiszem ez nyilvánvaló.
- Nem, a szerelmemmel - ismételem magamat türelmesen. Talán a sztorimat teszteli, talán nem figyelt eléggé. Ki tudja? De nem akadok fent az ilyenen. - Ők még sajnos nem értek ide, legalábbis még nem találkoztunk - jöhet a már szinte ismerősként üdvözölt szomorú fej, elvégre annyira nagyon hiányoznak… egy kicsit azért igen. - Nyolcan vagyunk összesen. - felelek szorgosan. - Ugyan, ugyan, egyáltalán nem zavar. Most, hogy nincsenek itt, nagyon hiányoznak, de egyébként szerintem egy napot nem bírnánk ki együtt, veszekedés nélkül - a láda után meg pláne. Azért egyesével talán nem lenne rossz felkeresni mindenkit, elvégre Athannal is milyen jól elvagyunk.
- New York sem teljesen biztonságos? - kérdezem megereszkedett vállakkal, szinte csalódottan. Az arany középúton kell maradnom. Én egy erős lányka vagyok, aki jól bánik az íjjal, és a karddal, de azért, mint ember, tart a természetfelettitől. Elvégre azok sokkal erősebbek nála, most ugyan nem tud meghalni, de ígyis csúnya dolgokat tehetnek vele, ráadásul ki tudja meddig tart ez az állapot.
- Lehetséges, de sajnos nem mindenki véli így - ebben biztos voltam, ki így, ki úgy gondolja, az emberek gondolkodás módja sem egyforma, sőt. - Az utolsó mondattal viszont teljesen egyetértek. És azt hiszem eléggé fejlődőképes vagyok - két év alatt egészen felhoztam a hétszáz éves lemaradást. Mi ez, ha nem hihetetlen teljesítmény? Pár ezer év alatt pedig nagyjából sikerült megfejtenem az emberi viselkedést, a cselekedeteik közti összefüggéseket, a mozgatórugóikat. Úgy érzem, már egészen közel vagyok a lelkükhöz is.
- Hmm… - gondolkodom el nagyon. Ez tényleg nehéz kérdés, még sohasem boncolgattam. Eddig semmi szükségem nem volt emberi foglalkozásra. - Talán… - még mindig hevesen kutatok az elmémben, felhánytorgatva az összes foglalkozás nevét és célját, amivel csak találkoztam, vagy meséltek nekem róla. Tudom, hogy kell egy indok is, miért pont az. - ...könyvtáros - bököm ki végül. Azt hiszem ebben a helyzetben ez a legjobb döntés. - Imádom a könyveket és az olvasást, akkor pedig egy csomó könyv lenne a közelemben, amit mind átböngészhetnék, idővel - adom meg a kislányosan naiv választ. Pontosan nem tudnám körbe írni, mit is csinál, aki ezt a foglalkozást végzi, de ez most lényegtelen. Igaz, ha a kódexmásolók mindennapjaiból indulok ki, akkor ritka ótvar meló lehet. De az idealizált kép kell a korom hiteles alakításához. A könyvek szeretetével ráadásul műveltnek tűnök, ami későbbiekben jó magyarázatalap, ha olyasmit tudnék, amit nem kellene. - Los Angelesben minden bizonnyal halálos lett volna belépni a könyvtárba, pedig… - itt hagyok neki időt, hogy hozzátehesse, menniyre nagyon szerettem volna - de minden fellelhető könyvet, ami csak eljutott hozzám, azt elolvastam - lelkendezem neki. Haj, de nagyon művelt vagyok! - Mondjuk azt nem tudom, pontosan mivel is foglalkozik egy könyvtáros - vakarom a fejem tanácstalanul, remélhetőleg ezzel visszavetem a segítőkészségét a témában. Kötve hiszem, hogy jó lenne nekem az a könyvtárosi meló. - Esetleg vadász, ha nagyon nincs más, de kicsit sem fűlik hozzá a fogam - csóválom lemondóan a fejem. - Szerinted mivel kellene foglalkoznom? - teszem fel a kérdést, hátha éppen ő fogja bármilyen módon megoldani a problémámat. Nem értem pontosan, miért tette fel a kezét, de ráhagyom, ez most a leglényegtelenebb emberi szokás.
- Ez lenne? - utalok a “szerencsenapra”. - Mondjuk veled találkoztam, szóval ez a nap már jobb, mint a többi! - nekem is bőven kijutott az idióta emberekből, démonokból, félvérekből, stb. - És köszönöm a dicséretet, jól esik hallani! - mosolygok rá szélesen, kedvesen, ahogy azt emberileg kell. - Sajnálom, hogy a te napod szerencsétlenül alakult - mutatok Andrew eltűnésének irányába. - Kirúgod? - kíváncsiskodom, hátha megoszt még velem pár apróságot.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cara Pierce


Lakónegyedi utcák - Page 2 Tumblr_mb699in2Yw1r2368yo1_500
☩ Történetem :
☩ Reagok :
249
☩ Rang :
nincs
☩ Play by :
Olivia Wilde
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Jún. 02, 2020 7:12 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


☽ When the brain is dead

Nieven & Cara
zene: Run  szószám: 1209 • Credit:

 

Nem akartam mást, csak lezárni az Andrew ügyet és tovább lépni. Utálom a rossz befektetéseket, és kétségkívül az Andrew utáni ’takarítás’ nem érte meg nekem. Tudom, hogy ő is egy emberi lény, és nem szabadna mindenkiben csak a haszonszerzés lehetőségét keresnem, na de ha ő tényleg csak annyit ért el, hogy felbaszta az agyamat, és egy erős késztetést élesztett bennem, hogy beleverjem a fejét egy határozott mozdulattal a falba? Ebben az esetben is foglalkoznom kéne az ’érzéseivel’ és a ’félelmeivel’? Szerintem rohadtul nem. Az én kedvesség adagom véges mennyiségű és sok alkalmazott osztozik rajta. Neki már nem jutott. A seggbe rúgás adagot viszont esküszöm, hogy jól beosztom, hogy jusson majd neki is. Mivel tényleg nem akartam már tovább vele foglalkozni, már figyelmen kívül is hagytam, hogy Nieven végül elárulta hányadik emeleten lakik. Az Andrew ’aktát’ hivatalosan is bezártam az estére, és csak a fizikai megtorlás alkalmával vagyok hajlandó újra megnyitni. Már nem tűnődtem tovább rajta, hogy mi lehetett a gond, már csak azért sem, mert Nieven rendkívül éleslátóan rávilágított, hogy mi okozhatta a galibát. Az alfanőstény szó, még egy huncut mosolyt is csalt az arcomra. Eddig ugyan még sosem gondoltam magamra ebben a szerepben, de mi tagadás igencsak tetszett a csengése. Hívhatnának mostantól akár Alfa Piercenek is. Zseniális.
– Hmm, azt hiszem igazad van. Ha legközelebb elkapom, talán tényleg a fejébe kéne vernem a szerepeket. – a huncut mosoly széles vigyorrá változott a gondolat hatására. Illetve rá kellett jönnöm, hogy ez a Nieven határozottan szimpatikus nekem. Egy nő esetében ilyet nagyon ritkán jelentek ki. Persze még korai lenen messze menő következtetéseket levonni, de már beszélgettünk egy ideje és még nem akartam kést rántani. A legszebb barátságok így szoktak kezdődni azt hiszem.
– Őszintén megmondom, hogy sosem kérdeztem tőle, hogy miért kellenek neki pont a teáskanalak, de talán jobb is, ha nem tudok róla. Elég perverz a nő, még az én mércémmel mérve is. – egy kicsit meg is ráztam magam, mert tényleg nem akartam belegondolni részletesebben az indokba. Mondjuk az is igaz, hogy ebben a városban senki sem teljesen normális, és talán nincs jogom éppen nekem ítélkezni. Elvégre én meg egy plüss unikornissal aludtam. És ha nem tudnám én magam is, hogy ez fura, akkor nem titkolnám olyan erőteljesen az embereim előtt.
– Talán jobb, ha nem is mesélek több furcsa hobbiról neked, mert még a végén még te is elmenekülsz, ahogy Andrew. – feltételeztem, hogy azért ennek a lánynak biztosan több kell, hogy megijedjen, mint pár beteg hobbi megemlítése, de inkább jobb óvatosnak lenni. És ha már az óvatosság. – Viszont, ha rám hallgatsz, akkor a kísértetkastélyt messziről elkerülöd. Fogadd ezt baráti tanácsként. – még mindig kiráz a hideg, ha belegondolok az ott lezajlott eseményekbe. Viszont legalább lett egy angyalpengém. Azért így az utólagos ’haszon’ fényében is inkább kihagytam volna azt a ’csodás’ élményt.
Amikor megemlítettem Nievennek a Nagy Pi. nevet álmomban sem gondoltam volna, hogy ő épp a matematikai fogalomra fog asszociálni. Nagyon érdekes. Nekem igazából eszembe se jutott. Viszont épp a végtelenséggel párosítani? Az nem nekem való.
– A végtelenségre semmiképp. Nem igazán szeretem az állandó dolgokat. Mindent ellehet cserélni, vagy éppen eladni, ha az több hasznot hoz. Semmihez sem kötődőm igazán. – hát itt ezen a ponton azért ferdítettem egy kicsit. Samu nélkül biztosan üres lenne az életem. Egy pasit simán lecserélnék, de az unikornisomat biztosan nem. Talán így belegondolva, egy kicsit szánalmas az életem. Áh, lófaszt. Király vagyok és Samu is az. Sőt mi több. Én vagyok az ’Alfanőstény’. Ezen állítást támasztotta alá, hogy a lány még a munkáról is érdeklődni kezdett. Lehet, hogy csak udvariasságnak szánta, de igazából nem érdekelt. Végre beszélhettem a kedvenc témámról.
– Nos, ebben a városban a legtöbb embernek van valamije, ami számára értéktelen, de másnak felbecsülhetetlen. A probléma az, hogy nem is tudnak egymásról, így maguktól nem jönnek létre az üzletek. Kénytelen vagyok így én besegíteni egy kicsit. Ez persze csak egy a sok dolog közül. Ha valakinek adódik egy problémája, én igyekszem elrendezni azt. Ez is a munkámhoz tartozik. Meg még sok egyéb dolog is, de nem akarnálak untatni. Hajlamos vagyok időnként azt gondolni, hogy más is annyira szereti a munkáját, mint én, és szívesen beszél róla, de tudom, hogy ez nem mindenkire igaz ugye. – na igen. Megtanultam már a jelentőségteljes szemforgatás jelentését. Azt jelenti, hogy Carának be kell fognia a száját, ha nem akarja, hogy orrba verjék. Néha tényleg nehéz megállni, hogy ne a munkáról beszéljek állandóan. Talán nekem is kéne találni valami új hobbit. Pff… kit akarok átverni. Hiszen én ezt imádom.
– Ne haragudj, de New Orleansról nem szívesen beszélnék. Illetve talán majd máskor. Tisztes mennyiségű alkohol mellett. - széles vigyorral próbáltam leplezni a zavaromat. Elismerem azért nem volt teljes csőd az utazás, végül is jó dolgok is történtek ott… De valamiért a kevésbé mesés emlékek mélyebb nyomot hagytak bennem. Fura az emberi természet. Pláne az enyém.
– Nocsak, vannak testvéreid? Ez érdekes. Velük laksz akkor itt? Hányan vagytok? Bocsáss meg ha túl kíváncsi vagyok, de egyedüli gyerek vagyok, és mindig is érdekelt, ez a testvér téma. – amúgy tényleg érdekelt, és nem csak az udvariasság íratlan szabályai miatt mutattam az izgalom jeleit. Nekem sosem voltak túl erősek a családi kötelékeim, így mindig ámulattal és persze egy hangyányi irigységgel figyeltem azokat, akiknek jutott igazi família. Még ha csak jelképesen is. Ott voltak például a vadászok. Ugyan a vér nem kötötte össze őket, de mégis volt köztük egy megfoghatatlan kötelék, ami megmutatta mindenki számára, hogy ők bizony egy csapat.
– Húha, nekem még az angyalokkal nem volt negatív tapasztalatom, viszont a démonokkal már összehozott pár alkalommal a sors. – Sőt. Ha jobban belegondolok, lehet, hogy már úgyis összehozott velük a sokak által ’Sorsnak’ nevezett ribanc, hogy én nem is tudtam róla. Néhány üzletfelem több, mint gyanús volt. Én inkább sosem kérdeztem rá, csak ha éreztem, hogy szorul a hurok meghúztam magam. Bármilyen hihetetlennek hangzik az én számból, de a túlélés, még a profitnál is fontosabb. MINDEN esetben.
– A szakképesítés szerintem túl van értékelve. Nem az számít, hogy az ember mit tanult, hanem hogy mire képes igazából. Fejlődni pedig sohasem késő. – oh hát igen. Annyi embert ismerek, akiknek még a régi időkből van egy csicsás diplomájuk, de még arra sem képesek, hogy wc papírt szerezzenek maguknak, amivel kitudják törölni, a diplomás valagukat. A papír nem minden ugye. Illetve ebben az esetben, talán mégis.
– Mond csak, ha most kéne választanod, hogy mivel akarod megkeresni a betevőre valót, mit csinálnál a legszívesebben? Bátran mond, ki az első és legkedvesebb gondolatot, nem foglak kinevetni. Sőt. Még talán segíteni is tudok neked. – még az egyik kezemet is feltettem, egy rögtönzött esküt imitálva. Nagyon reméltem, hogy tényleg megtudom tartani az ígéretemet. Csak nem fog valami bugyuta szarsággal előállni. Aki ilyen lazán menekülésre késztette Andrewt, az tuti valami tökös tevékenységet fog megnevezni. Mindenesetre nagyon kíváncsian vártam a válaszát.
– Amúgy már csak azért sem kell aggódnod, mert neked sikerült néhány perc alatt bebizonyítanod, hogy több értelem szorult beléd, mint néhány benga emberembe együtt véve. És aki logikusan tud gondolkodni, annak nem kell aggódnia a munka miatt. Csak egy kis mázlira van szükség. De lehet, hogy éppen ez a mai lesz a te szerencse napot. -aztán kitudja, lehet, hogy végül nekem is szerencsés estém lesz? Ha igen, akkor már épp ideje, hogy valami jó is történjen.


reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Nieven


Lakónegyedi utcák - Page 2 Pikkelyke2
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
190
☩ Rang :
7. leviatán
☩ Play by :
India Eisley
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Május 27, 2020 10:37 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


Sic trānsit glōria mundī!
───────────── ────────────
- Hát azt hiszem a másodikon - bizonytalanodom el egy picit. Nagyjából fogalmam sincs hogyan is számozzák ezeket, és mintha Athan lakásáig két lépcsősort kellene megmászni, ezért úgy kalkulálom, az lehet a második emelet. Vannak valami számok is a folyosók tetején, na de a franc se nézte azokat. Magasan is vannak, meghát minek… általában bentről jövök kifele, nem pedig fordítva. Ez egy kivételes alkalom volt.
Azt nem tettem hozzá, hogy nem csodálom a cím benézését, mert ezek annyira bonyolult dolgok, az biztosan sokat rontott volna az emberálcámon. Okosnak, vagy valami olyasminek kell látszanom, és itt már nem szabad a rúnákkal villogni - na nem mintha bárhol máshol tanácsos lenne -, mert ugye nem vadásznak akarom eladni magam, egyébként pedig sok kellemetlen kérdést vetne fel, ahogy azt már Alessyánál is megtapasztaltam.
- Jobban be kellene tanítanod, meg törnöd az embereidet - vetek egy pillantást abba az irányba, amerre eltűnt a férfi. - Szerintem nem nagyon tudatosult benne, hogy te vagy az alfanőstény - véleményezem az előbb látott sprintet. Szánalmas volt eléggé, no. Persze kijelentésemmel nem kritizálni akarom a nőt, azt még véletlenül se tenném, inkább csak biztatom, hogy az ilyen semmi kis férfiállatoknak érdemes belelépni a szájába. Na igen, nagy a pofám ha emberekről van szó. Beleth esetében én is inkább a sarokban lapítanék. Gyanús, hogy egy ilyenre nem simogatná meg a buksimat, hogy milyen jó ötleteim vannak. - Nem, szerencsére - és tényleg szerencsére, mert ha véletlen kiderült volna, hogy gyorsabban gyógyulok, mint egy ember, akkor tuti agyonverem azt a jóembert. Illetve elégetem, ha kell, akkor többször is, amíg teljes nem lesz a siker.
Az igazándiból fel sem merült bennem, hogy a nő esetében is támadólag kellene fellépnem. Mégha ő is küldte volna a nyakamba azt a barmot, ez akkor se - feltétlen - indok arra, hogy kijőve élből agyonüssem. Előbb jobb felmérni az esélyeket és azt, hogy tényleg kiérdemelte-e. Elvégre csak felesleges erőpazarlás és újabb rohangálás lehetne belőle, ahhoz meg semmi kedvem. Itt ráadásul ember vagyok, ha nem is feltétlen békeszerető, de akkor is… nem okos ötlet mindenkit kilyuggatnom néhány nyílvesszővel. Ráadásul meg se halnak. Duplán, ha nem triplán szopás. Hiába volt Amarától taktikailag okos ötlet bezárni a Mennyet és a Poklot - ahogy erre Mammon kedvesen rávilágított -, rendesen megszívjuk vele, a bú vinné el. Na jó, egy pokolfajzatot azért érdemes volt felengedni. Basszus, mi a francra gondolok már megint?! Na jó, kis komolyságot, talán az ember eljátszása jobban megy, mint a démoné, azért ez is szükségeltet némi figyelmet. Vagy sokkal inkább sokat. Márcsak azért is, mert a szerelmi életemet ismertető mondatra fura reakciót ad. A mosolyt értem, de nem vágom miért ad nekem pozitív életjelet, kétszer is. Hüvelykujját pont úgy állítja, ahogy anno a gladiátorjátékokon a császárok, elöljárók, vagy aki éppen szervezte az adott gladiátorjátékot. Vajon ez egy modern jel a hosszú életre mostanában? És mind a kettőnknek ezt kívánja? Figyelem kicsit tétován. Logikusnak tűnik eme következtetés, kérdezni pedig ezúttal nem akarok. Majd talán máskor sort kerítünk erre is. Bizakodom, hogy újabb friss, emberi szokásba nyerhetek betekintést, idővel.
Hát szó se róla, eme emberi lakhely élővilágára annyira nem vagyok kíváncsi, amíg nincs mágia, addig probléma sincs, legalábbis eddig ezt gondoltam, de lehet át kell gondolnom, most, hogy hallom, mifélék laknak itt. - De minek neki a teáskanalak? - kérdezem óvatos gyanakvással. Lehet, hogy egy emberi Athlan, aki azt élvezi, ha minden szemgolyót más kanállal fogyaszthat el? Hihetetlennek találom, hogy kurválkodásra adná a fejét érte. Az emberek tényleg buggyant lények! Jutok erre a megfellebbezhetetlen tényre, amit igazából eddig is tudnom kellett volna. Igazából tudtam is, csak azt hittem, kinőtték az elmúlt 700 év alatt. Nem sikerült nekik ezekszerint. - És milyen egyéb hobbik vannak? - nem vagyok biztos benne, hogy tudni akarom-e egyáltalán, de lehet jobb lenne… mert ezekkel a szörnyekkel találkozhatok nap mint nap. Mondjuk lehet sikítva menekülnének, ha megtudnák mi vagyok. Meg ez a nő is. Vagy pont leszarnák. Az se kizárt. Sokat veszített magából a leviatánok csodálatosan dicső hírneve. Konkrétan elfelejtődött hála a felhőkön valagát vakaró úriembernek. Nem mellékelem a véleményemet ide, mert nem tűrne nyomdafestéket.
- Rendben van - biccentek. Igazából egészen addig majdnem teljesen mindegy, hogyan szólít, amíg tudom, hozzám szól. - Sokaknak törik bele a nyelve - küldök felé egy megértő mosolyt. Nem véletlen választottam ilyen bonyolultat. Tetszett is a hangzása, meg szerintem illett is a keresztnevemhez, de ennél sokkal nagyobb előnye volt, hogy ha véletlen elfelejtettem bemondani, rá lehetett fogni a bonyolultságára, hogy azért nem tettem hozzá, pedig kötelező tagja ám! Vagy nem. De az emberek közt az, na! Amint kimondja a “Nagy Pi”-t, enyhén összehúzom a szemöldököm. Miért akarja valaki, hogy Nagy Picsának hívják? Talán bordélyházat üzemeltet? Mert akkor nem ő az emberem. Illetve nőm. Vagy asszonyom. Most vajon melyik? - Egyébként fasztasztikus név lenne, tényleg, bár nem tudom miért akarod magad a kör kiszámításához használt számról elnevezni. A végtelenségre kívánsz vele tán utalni? - hát a modern megfogalmazásnak lőttek eme mondatba, basszus. A hátsókról való emlékezés közben eszembe jutott Arkhimédészé, akit belelöktem a körébe, miután nem akarta velem megosztani a tudását és felfedezéseit. Jól mutatott fejjel beleállva a homokba, kalimpáló végtagokkal. Csak az volt a baj, hogy úgysem tudta volna megosztani a találmányait velem, így végül kihúztam. De esküszöm nem én öltem meg!
- Ez nagyon érdekesen hangzik! - bólogatok bőszen. Pedig fogalmam sincs, hogy mit is takarhat. - Mesélsz még róla? - vetek rá lelkes, kíváncsi pillantást. Hátha így közelebb jutok ahhoz, miről is beszélünk éppen. Vagy ez is egy újabb fura hobbi? Nem tudhatom, mi mindig elvettünk, sosem adtunk, vagy kértünk. Na jó, néha. Amikor valami cselesebb halandónak sikerült minket átbaszni a palánkon. De sokan ráfizettek erre a próbálkozásra is. Ott volt például Midász király…
- A démonok városában?! Nahát, te egy igazán bátor ember vagy! - kiáltom hihetetlenül lelkesen, s a nagy bátorságtól elaléltan, miközben hálát adok az égnek, hogy nem futottunk össze, pedig én aztán mindenhol jártam New Orleansban. - Mit csináltál ott? Na meg, hogyan jutottál oda? - kíváncsiskodom. Gyűjtenem kell az ötleteket a további hazugságokhoz. - Én Las Vegasból jöttem ide. A testvéreimmel indultam el, de… - széttárom a kezem tanácstalanul, mint akinek fogalma sincs merre lehetnek. Pedig pontosan tudom, érzem őket. A szívemmel. Ja, azért ennyire ne vegyük emberire a figurát! Mindenesetre a testvérek fontos szempont, mert csak az emberféléknek akad. Meg a leviatánoknak, ugye. - Kész csoda, hogy túléltem az angyalokat - de volt olyan, aki viszont nem élt túl engem. Haha! Mondjuk az utóbbi időben inkább a démonokat kísértem. Vagy ők kísértenek engem, ha például Belethet vesszük. Rejtély, hogyan csinálja!
Mintha lenne valami mellékzöngéje a hangjának, de fogalmam sincs, ezt minek a számlájára írjam, ennyire nem vagyok bennfentes emberi viselkedéstanból. - Mindenképpen neki akarok állni dolgozni, csak… nehéz az átszokás - sóhajtok egyet, igyekszem nem színpadiasra venni a figurát, csak olyan hihetően előadni a dolgot. - Nagyon hozzászoktam, hogy egyedül kell vándorolnom, nem nagyon tudok 2-3 óránál egyszerre többet aludni, ráadásul hiperaktív is vagyok - sorolom a problémákat, amiket az emberi lét hordozhat magában. - A szervezetem még mindig a menekülő és a támadó üzemmód között ingázik - apró nevetés hagyja el ajkaimat, majd lágyan az íjamra ütök. - Ahogy láthattad is - vetek rá egy szomorú, szánni való pillantást. - Meg egyébként is szeretem a pörgést, az egy helyben ücsörgés nem nekem való. De vadásznak nem akarok beállni, mert egy életre elég természetfelettit láttam, köszönöm szépen! - csóválom meg a fejem. - Viszont semmi szakképesítésem nincs, így nem túlzottan egyszerű a helyzetem - magyarázom neki, remélhetőleg jól. Vagy ha nem, hát legfeljebb buta libának néz, nekem az is megfelel, amíg emberi buta liba vagyok és nem természetfeletti.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cara Pierce


Lakónegyedi utcák - Page 2 Tumblr_mb699in2Yw1r2368yo1_500
☩ Történetem :
☩ Reagok :
249
☩ Rang :
nincs
☩ Play by :
Olivia Wilde
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Május 26, 2020 7:59 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


☽ When the brain is dead

Nieven & Cara
zene: Run  szószám: 2027 • Credit:

 

Ismét egy olyan nap, amikor semmi sem úgy sikerült, mint ahogy kellene. Teljesen hétköznapi tevékenységeket szerveztem erre a napra, ezáltal pedig mindennek a papírforma szerint kellett volna történnie. De hát Cara tervez, Andrew pedig végez, illetve ebben az esetben éppen az volt a probléma, hogy Andrew nem végzett. És az még hagyján, hogy nem sikerült egy pofon egyszerű ’küldetést’ végrehajtania, még volt pofája engem magyarázat nélkül faképnél hagyni. Ilyet még Philnek sem engednék meg, nem hogy egy ilyen Andrew szintű ’gyalognak’. Félek tőle, hogy az utóbbi időben szárnyra kelt a kis csapatom körében, hogy elpuhultam, és ezért nyílt ki ennyire a csipája Andrewnak is. Tény, ami tény a New Orleansi kiruccanásom nem épp úgy alakult, ahogy terveztem, de ez még nem jelenti azt, hogy ne tudnám még mindig bármelyik kis parasztnak betöretni az arcát. Értem én, hogy megijedt attól, hogy a felfegyverkezett lány maradandó károsodást okozhat neki, de azt tudnia kéne, hogy a lány esetében ez csak egy lehetőség a sok közül, míg ha nekem okoz csalódást, akkor garantált, hogy bizonyos testrészei komoly sérülést fognak szenvedni. Hah, talán tényleg emlékeztetnem kell őket arra, hogy a kedvesség nálam csak egy állapot, és jobb, ha nem tesztelik le, hogy milyen, amikor tényleg elborul az agyam. Hiszen lehet, hogy a magas sarkú alapból csak egy mutatós lábbelinek tűnik, de amennyiben a cipő sarkát úgy közelítjük a föld felé, hogy a férfi combok között elhelyezkedő bőrtasak éppen a sarokpont és a padló szintje között helyezkedik el, akkor előfordulhatnak kellemetlen pillanatok. Szerencsére ezt még mindig nem tapasztalatból tudom, pusztán a férfi anatómia igen alapos ismerete vezetett efelé a következtetés felé. Mindenesetre Andrew most nagyon megerősített abban, hogy ideje lenne ezt a régóta érlelődő elméletemet a gyakorlatban is tesztelni.
A lánynak láthatóan nem volt szüksége arra, hogy egy lehetséges jövőkép felsejtetésével hajtsa igába Andrewt. Egy halvány figyelmeztetés a következő nyíl lehetséges célpontjáról, és persze a már korábban megvillantott fizikai fegyver képe sokkal nagyobb benyomást gyakorolt erre a csekély értelmű és alapvető ösztönök által vezérelt férfire, mint amit én azalatt a néhány hónap alatt felmutattam, amióta Andrew a kis csapatomat erősíti. Hát ez így belegondolva egy kicsit azért szánalmas. Már, mint rám nézve. Mindig, amikor már cél egyenesben érzem magam, és kezdem elhinni, hogy jól van most már tényleg letettem a névjegyem az asztalra, akkor jön egy ilyen malőr és kénytelen vagyok átértékelni az addigi módszereimet. Mostanság inkább hajlottam arra, hogy a pozitív megerősítés fogja előre lendíteni a kis ’birodalmamat’, de úgy néz ki ezt érdemes lesz újra gondolnom.
Miután Andrew ormótlan és főképp távolodó alakja végérvényesen kikerült a látóteremből, csak ketten maradtunk ezzel a rendkívül törékenynek tűnő, de a fegyvereinek köszönhetően mégis veszedelmesnek ható lánnyal. A történtek ellenére a lány elég nyugodtan tűnt, legalábbis velem szemben nem mutatott agressziót. Még szerencse. Mert ugyan nagy a pofám, ha azt emlegetem, hogy Andrew gyáva nyúl üzemmódban iszkolt el egy kis hölgy elől, de bármennyire és fáj bevallani, én is hasonlóképp cselekedtem volna, ha azzal fenyegetnek, hogy a legkerekebb testrészembe állítanak egy nyílvesszőt. Ugyan nálam volt az angyal pengém – azóta a bizonyos incidens óta kis túlzással még a mosdóba is magammal viszem – de penge dobó képességek híján, vajmi keveset értem volna egy lő fegyverrel szemben. Viszont amellett, hogy én is szaladtam volna, mint az üregi nyuszi az is tény, hogy az előző állításról egyedül én tudok. Ergo, igen beszari vagyok, de egy darabig egész jól adom a lazát. Pókerarc és megfelelő fehérnemű kérdése a dolog. A lány - bizonyítandó, hogy egyelőre tényleg nem vezeti rossz szándék, csak szimplán nem hagyja, hogy megfélemlítsék – feltett nekem egy egyszerű, de mégis iránymutató kérdést.
- Igen én küldtem, viszont ha te itt állsz, akkor nem nehéz kikövetkeztetni, hogy nagyon csúnyán benézte a címet. Hányadik emeleten is laksz? – volt egy mélyben gyökerező, sötét és kissé rosszindulatú gondolatom, hogy Andrew esetleg a földszintet már rögtön első emeletnek számolta és így eggyel lentebbi emeleten kötött ki. Nem akartam, hogy tényleg ez legyen az ok, elvégre az akkor már tényleg az-az intelligencia szint, amit én nem tudok feldolgozni, viszont muszáj volt megbizonyosodnom róla, ha mégis ez okozta a kis híján fatális tévedést. A lány a kérésemnek eleget téve kifejtette, hogy pontosan mi is történt odabent, és bár voltak kétségeim a történet valóságtartalmával kapcsolatban, de mivel ellen vélemény híján csak egy sztori változatot hallottam, így kénytelen voltam megelégedni azzal, amit kaptam. Plusz Andrew alaptermészetéből kiindulva azért elég reálisnak hangzott a mese, szóval tényleg csak a bennem lévő alapvető óvatosság, és a szinte alig mérhető mennyiségű rosszindulat késztetett arra, hogy ne vegyek minden egyes kiejtett szót szentírás szintű alapigazságnak. Ezen gondolatot persze eszembe se jutott megosztani a lánnyal, inkább továbbra is megmaradtam a békés csevegés szintjén.
– Sajnálom, hogy így alakult. A késnek még csak véletlenül sem szabadott volna előkerülnie. Csakis önvédelemre használhatják. Nem sérültél meg akkor ugye? – kedvem lett volna megosztani viszont vele, hogy az én táskám sem üres már egy ideje, és szigorúan biztonsági okokból ugye mindig nálam van a pengém, de még mielőtt kinyílt volna a lepcses szám, gyorsan benyomtam a stop gombot egy szelíd mosoly formájában. Hiszen jelenleg ugyan Andrew volt az ’este balfasza’ cím birtokosa, de ha önként és dalolva kifecsegném egy felfegyverzett csajnak, hogy hol találja az egyetlen védelmi eszközömet, akkor kétségkívül az én fejemre szállna a már említett rendkívül ’nemes’ titulus. Mindenesetre az én kis ’titkom’ ott maradt a helyén, és tovább folytattuk, az egyre barátságosabb hangulatú beszélgetést. Kiderült, hogy nem csak hogy új a városban, de még munkát sem sikerült találnia. Viszont legalább az érzelmi élete az rendben van. Kicsit ezen felszaladt a szemöldököm, főleg mivel láttam, hogy szinte kivirult az arca a saját kijelentésétől. Hát én a helyében biztos nem lennék ilyen vidám. Persze biztos tök jó lehet fülig szerelmesnek lenni, na de ha nincs munka? Bele sem mertem gondolni, hogyan tudnék én anélkül létezni. Szerelem nélkül teljesen el lehet lenni, itt vagyok én, mint élő példa. Munka nélkül viszont nagyon nehéz ebben a városban megteremteni a kenyérre valót. Meg munka nélkül mit csinál egész nap az ember? Körmöt reszel? Na persze az is lehet, hogy csak én vagyok ilyen. Nálam a munka kontra szerelem meccsen mindig is a gürizés állt nyerésre. Aztán lehet, hogy egyszer majd én is elpuhulok, gusztustalan módon belepistulok valakibe és dobom a munkát a francba. Na de ezért is jó, hogy mindig van nálam egy kés. Így ha megtörténik a legrosszabb, akkor gond nélkül beletudok dőlni az élesebbik felébe. Viszont láthatóan a lány nem osztotta az én pragmatikus nézeteimet ezért reagálnom kellett, hogy ne tűnjek teljesen érzéketlen ribancnak. Próbáltam a legérzékenyebb oldalamat elővenni, de az Andrew által okozott felfokozott idegállapot nem volt ebben a segítségemre. Végül egy széles mosolyt villantottam és mindkét hüvelykujjamat felfelé fordítva finoman jeleztem, hogy szuper, hogy legalább neki van szerelmi élete. Önmagamhoz képest még ez is elég érzelmes volt megnyilvánulás volt. Phil persze, ha itt lenne biztosan oldalba bökött volna, hogy viselkedjek már érző emberi lényként, de ő ugye nem volt itt, így csak magamra számíthattam.
– A tetkósnál még sokkal furább fazonok is vannak ezen a környéken. Abban a házban például… – kezemet felemeltem, és jelentőségteljesen mutattam a hárommal odébb elhelyezkedő nagy épületre, majd folytattam. – lakik egy nő, aki teás kanalakat gyűjt. Annyira rá van pörögve a dologra, hogy ha kell még a testét is felajánlja egy-egy megkíméltebb darabért. A vicc az, hogy ezzel a hobbijával is, még mindig inkább a normálisak táborába sorolnám őt. – apró kacaj hagyta el az ajkaimat. Kicsit olyan érzés volt, mintha épp most meséltem volna el egy pletykát. Nem volt túl etikus, de igazából nem érdekelt. Sok ember titkát őrzöm becsülettel, hogy éppen ezt az egyet fecsegem ki, talán még megbocsátható. Pláne, hogy a nő sosem mondta nekem, hogy a ’szenvedélyét’ tartsam titokban. A lány sem menekült el a hallottak miatt, így végül eljutottunk arra a pontra, hogy a nevét is megosztotta velem. Talán jobb lett volna, ha ez az információ még a szerelmi élete előtt megosztásra kerül, de hát nekem mindegy. Ha neki ez a fontossági sorrend én nem ítélkezem. Továbbra sem értem persze, de az már legyen az én problémám.
– Huh, rendben, maradok akkor a Niénél, ha már így felajánlottad. Meg sem próbálom kiejteni a teljes neved. – ismét egy apró nevetés, ami így az események tükrében, lehet, hogy kicsit indokolatlan volt, de legalább őszinte. – És persze te is nyugodtan maradj a Caránál, a Nagy Pi. úgyis félreérthető lenne. – pedig milyen vagány becenév lenne amúgy. Ha már van Füstös Joe, meg Kicsi R.J., akkor én is lehetnék a családnevem alapján Nagy Pi. Csak kár, hogy egyedül én asszociálnék a Pierce-re és mindenki más meg a kétes reklámértékű hölgyek alapjelzőjére.
– Ha már így rákérdeztél Nie, üzletek, cserék és egyéb szívességek lebonyolításában segédkezem. A szokásos adok valamit, cserébe kapok valamit téma. A bengák pedig arra kellenek, ha a kapok rész, nem működik zökkenőmentesen. – azt nem tettem hozzá, hogy bútor cipelésre, vagy egyéb nem túl masszív agymunkát igénylő feladatokra is tökéletesen alkalmasak. Néha úgy gondoltam az embereimre, mint a sakkbábukra. Vannak bástyák, akikre mindig lehet számítani, és vannak persze parasztok is, akiket bűntudat nélkül lehet beáldozni, ha úgy jobb meccsvégi eredményre számíthatunk. Na jó, azért vannak határok is. Például sohasem sodornám az embereimet szánt szándékkal életveszélyes helyzetbe, és a testi épségüket sem veszélyeztetném direktben soha, bármilyen jövedelmező tranzakcióról is van szó. Persze aki akkora marha, mint Andrew azért már én sem tudok felelősséget vállalni. Magamtól megtudom őket védeni, de a saját hülyeségük miatt keletkezett sérülések már kívül esnek a hatáskörömön. Nem vagyok én jótékonysági, vagy szeretet szolgálat, csak a Főnökük. Nagy F-fel. Plusz szerintem a mai világban teljesen elfogadható, ha a saját túlélésemet helyezem az előtérbe. Igen, lehet, hogy emiatt egy szar ember vagyok, de csak az vethet rám emiatt követ, akinek még egy pillanatra sem jutna eszébe a saját testi és lelki épsége egy rázós szituban. A tapasztalataim pedig azt mondatják velem, hogy ilyen szerzetből nem túl sok van.
Nie időközben félretette az íját. Még mindig elég gyorsan előtudta volna kapni, ha esetleg olyat mondtam volna neki, ami nem nyeri el a tetszését, de ennek ellenére is a szívdobogásom lassult egy kicsit. Tudni illik Andrewval ellentétben, nekem volt némi sütnivalóm, és eszembe se volt felbosszantani, egy állig felfegyverzett személyt, még akkor sem, ha nem tűnt kifejezetten agresszív típusnak. Amúgy is miért tettem volna? Ha ő nem cseverészne velem, minden bizonnyal a saját hajamat tépném, annyira ideges lennék az Andrew által okozott kalamajka miatt. Ehelyett Nie tökéletesen elterelte a figyelmemet az elmémben elszabadulni készülő szar viharról. Ami késik persze, az nem múlik, és Andrew még meg fogja kapni a magáét, de legalább addig is lehet egy kellemes csevegéssel eltöltött estém.
– Nem csak, hogy itt születtem, de máshol még nem is igazán jártam. Egyszer New Orleans, de ennyi egyelőre a teljes útinaplóm. Te honnan jöttél? – kérdeztem kíváncsian. Szívesen meghallgattam volna egy két jó sztorit, aminek nincs semmi köze az én unalomig végigjárt városomhoz. Hallottam róla, hogy már városokban az embereknek nincs olyan ’könnyű’ dolga, mint a New Yorkiaknak, de annyira csak nem lehetett rossz, ha sokan szinte minden vagyonukat felteszik, mondjuk egy San Franciscoi útra. Nie lehet, hogy már több városban is megfordult? Talán ez az oka, hogy láthatóan fiatal kora és barátságos természete ellenére meglepő bölcsességet tudtam kiolvasni a szemeiből. Már ez a néhány perces beszélgetés, és persze az Andrewval történtek lekezelése is megmutatta számomra, hogy Nieven nem az ostoba libák táborát erősíti. Még szerencse. A mai nap már nem tudnék több faszságot elviselni. Persze ha már a múlt szóba kerül, akkor néhány szót a jövőnek is kell szentelni. Nie határozottan felkeltette az érdeklődésemet. Natalien kívül nem sok nőt ismerek, akit tíz percnél tovább eltudnék viselni úgy, hogy végül ne fontoljam meg ténylegesen az öngyilkosság avagy a gyilkosság lehetőségét. Niével viszont már eltöltöttem pár percet, és eddig senkinek sem akartam felvágni az ereit. Ez pedig mint említetem, határozottan érdekes.
– Te a szerelmed társaságát szoktad élvezni, vagy vannak más terveid is? – igyekeztem a lehető legkevesebb gúnnyal a hangomban kifejezni magam, de biztos érződött egy kicsit, hogy igazából a kérdésem második fele volt a lényegesebb. Aztán lehet, hogy nem is a gunyorosságot próbáltam elnyomni, hanem egy leheletnyi féltékenységet? Oh, csak azt ne. Ha ez a helyzet, akkor sokkal korábban kell pengeélre hánynom magamat, mint azt terveztem. Nagy kár lenne a karosszériámért.


reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Nieven


Lakónegyedi utcák - Page 2 Pikkelyke2
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
190
☩ Rang :
7. leviatán
☩ Play by :
India Eisley
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Május 23, 2020 6:34 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


Sic trānsit glōria mundī!
───────────── ────────────
Azt hinné a leviatán, hogy az emberek józan esze nem ad öngyilkos ötleteket. Mégis kinek diktál olyasmit, hogy támadjon meg egy olyan személyt, akinek bal vállán íj, jobb oldalán kard van? Lehet, hogy gyenge bakfisnak látszom alapból, de talán itt a vadászok városában nem véletlen lóg kard az övemen, s tegez a hátamon. Azonban még egy leheletnyi kétely sem szalad át a fickó vonásain, mikor belém köt. Tanulmányozom őt, figyelem minden mozdulatát. Azt kell mondjam, hogy az emberiség tagjainak száma megnőtt, azonban az intelligencia összértéke nem változott sajnálatos módon. Bár eddig azt hittem, hogy Gabriel takarításának hála az ilyen gyászosan buta alakokat a természetes szelekció - na meg a szorgosan dolgozó angyalpengék - mind elvitte, de nem, itt New Yorkban látszólag túlélte néhány. Hát nem azt mondom, hogy az embereket könnyebb volt átbaszni, mint a démonokat - bár bizonyos makacs Lovasokkal ott is nehezen boldogultam -, de ez a példány határozottan messze volt a helyzet magaslatától. Még legbolondabb, legmorcosabb, vagy éppen sértődöttebb pillanataimban sem ugrom neki ész nélkül bárkinek, pláne ha felmerül bennem a lehetőség, hogy esetleg a rövidebbet fogom húzni. A sokkal rövidebbet. Derül ki pár percen belül, ahogy végigkergetem a házon. Valahol remekül szórakozom, ez már nagyon hiányzott az életemből! Régebben könnyű volt előidézni, egyetlen csettintésre kitört medréből a csendesen vonuló folyó, lángra kapott az erdő, a mező, máskor pedig szélvihar vitte el a viskót… de most? Még lebuknunk sem volt nagyon szabad, itt New Yorkban legalábbis semmiképpen sem. Eképpen csodás, mámorító örömöt okoz a hajsza heve, pedig nem is a vérét akarom, csak a sikolyait. A félelem édes hangjait, ahogy a prédám, az áldozatom végre rádöbben, hogy hatalmasabb, veszélyesebb, fortélyosabb vagyok nála. Sokkal. El sem tudjátok képzelni, milyen isteni gyönyörűség ez!
Hát a kint ácsorgó nő nem tudja. Mármint elképzelni. Őt ez a kis semmirekellő nyomorult jobban érdekli, mint csodás személyem. Kiábrándító. Unott, mégis, valahol enyhén érdeklődő pofával fordulok Andrew felé, hogy végre megmagyarázza a tetteit… a nőnek. Pedig nekem kellett volna, a lábaim elé hullva, megbocsátásomért könyörögve. Ahogyan régen. Akkoriban még nyugodtan gyújthattam fel embereket, mert mindannyian fixen elégtek, aztán távoztak a nekik kijelölt helyre. De mostanság? Ki tudja melyik jön vissza véletlen kísérteni. Házi szellemhez pedig nem fűlött a fogam.
- Kérsz egy nyílvesszőt a farpofáid közé is? - süvítem a gorilla után, amikor megvádol, hogy a legősibb mesterséget űzöm. Azt kell mondjam, ez a világ egyik legnagyobb sértése számomra. Én nem közösködöm senkivel, úgy meg végképp nem. Eredendően tiszta vagyok, s már a láda előtt sem merült fel bennem, hogy holmi emberekkel piszkítsam be magam. Egyébként se vágyom senkivel ilyen közvetlen, szoros kapcsolatra. Jobban szeretem a három lépés távolságot. Azt viszont eléggé rühellem, ha megérintenek. Tapasztalatból tudom, hogy ritka az óvatos, átgondolt érintés, mindenki inkább össze-vissza nyúlkál meg fogdos. Persze miért vagyok meglepve? Az emberek sosem érnek rá semmire. Elmondható hát, hogy a fizikai érintésekből eddig nem túl sok jó sült ki a számomra, minden egyes tapasztalat hűen igazolta a véleményemet.
- Te küldted ezt a vadbarom hímet? - kérdezem. Tetszik a gondolat, ahogy a nő maga is. Parancsol ennek a nyomorult féregnek, éppen úgy, mint illik. Szívesen néztem volna végig, ahogy megalázkodik előtte és a bocsánatáért esedezik, de nem volt a hímben ennyi tartás sajnos, inkább az elkolbászolást választotta. Milyen kár! Cara Pierce Vésem fel elmémbe az alfanőstény nevét, miközben kezet rázom vele. - Éppen be akartam menni a lakásba, amikor megállított, hogy valami fura nevű palit keres. Közöltem vele, hogy nem tudom ki az, hagyjon békén. De nem hitte el, elkezdte magyarázni, hogy rejtegetem, meg minden, pontosan tudom ki az… aztán pedig megfenyegetett - itt tartok egy másodperc szünetet, azon elmélkedve, mondott-e még valami fontosat, vagy bármit, amire emlékszem. - Én viszont gyűlölöm ha megfenyegetnek - beiktatok egy laza vigyort. - A többi pedig már történelem - illetve inkább kergetőzés. - Egyébként a dolog egy ritka lomha ütéssel indult, egy beteg tetűnek talán nem sikerült volna kikerülnie - osztom meg vele, hogy az embi lépett fel először támadólag, nem a levi. - De az íj csak akkor került elő, amikor kést is rántott - fűzöm hozzá a végére.
Ez a tejelés dolog tényleg szörnyűséges lehet, ugyanis egyenes választ továbbra sem kapok. Háhá, már tudom mivel török világuralomra! Reszkessetek, mert mindenkit letejeltetek! Azért fejemben még megfordul a kérdés, hogy vajon létezik-e ilyen ragozása a szónak, de ez igazán másodlagos pont. Mérhetetlen elégedettség kúszik a szívembe, ezt a csodálatos szót mindenképpen elsütöm Belethnek, biztos ő is nagyon fogja értékelni.
- Igen, igen, új vagyok - itt visszafogom magam, így nem lát napvilágot szomorú sztorim az angyalokról és a velem együtt nyolc tesóról, akik kimenekültek Las Vegasból és ritka nyomorúságos sorsuk van, elszakadnak egymásról, s még nem sikerült egyesülniük. Legalábbis egy két hónapja itt tartottam amikor Alessyának ecseteltem a dolgokat. - Még sajnos nem sikerült munkát találnom, de végre megleltem a szerelmemet! - a szemem fölragyog, elvégre ez egy csuda boldog és nagyon nyálas esemény. Azt a fantáziájára bízom, mit csináltam munkakeresés helyett… ágyat melegítettem, vagy Lara Croftosat játszottam… nekem aztán édes mindegy mit gondol. - Él itt ilyen ember? - meredek rá döbbenten. Persze az, hogy nem láttam még lehet az én hiányosságom, elvégre nem vagyok mindig itt, sőt.
- Ó jaj, milyen modortalan vagyok! Elfelejtettem bemutatkozni, pedig akartam! - csak már megint tévútra csalt az a lepcses szám. - Nieven Slervaron vagyok. Szólíts nyugodtan Niének, ha úgy kényelmesebb - most én nyújtom felé a kezem, hogyha akar, ezután is kezet rázhatunk. - Én hívhatlak Carának? - kérdezem tőle, hátha.
- Mondd csak, mivel foglalkozol, aminél ilyen nagy benga állatoknak parancsolsz? - sehogyan sem marad bent a kíváncsiságom, szavak formájában napvilágot lát. Tetszik ez a fajta hatalmi átszerveződés, végre annál van a gyeplő, akinél lennie kell. Mondjuk a város vezetője még ígyis pasi, de lassan, lépésről lépésre kell haladni. Bár sajnálatos módon a császárok és a királyok is inkább kihaltak, semmint, hogy végre nő kerüljön ezekbe a posztokba. Eközben feldobom a vállamra a kezemben lógatott íjat, de persze ígyis a kezem ügyében van, akárcsak a hüvelyében nyugvó penge. - Te születésed óta itt élsz? - hamár az én frissességem megvitattuk, jöhet az övé.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cara Pierce


Lakónegyedi utcák - Page 2 Tumblr_mb699in2Yw1r2368yo1_500
☩ Történetem :
☩ Reagok :
249
☩ Rang :
nincs
☩ Play by :
Olivia Wilde
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Május 21, 2020 8:25 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


☽ When the brain is dead

Nieven & Cara
zene: Run  szószám: 941 • Credit:

 

Már nagyon régen csináltam ilyet. A pénz behajtásnap a felügyelete mindig is Phil feladata volt. Esetleg, ha valami fontosabb teendője akadt, akkor lepasszolta Bryannek a témát. Most viszont sem Phil, sem Bryan nem volt elérhető, így kénytelen voltam személyesen felügyelni, hogy az egyik izmosabb emberem kisajtoljon egy jó emberből némi alkoholra valót. Bryan ugyanis éppen a város másik felén bonyolított le egy cserét, Phil pedig… Talán jobb is, ha nem megyek bele… Volt pofája azt mondani nekem, hogy így három év után már elszeretne menni szabadságra… Nem is értem… Hát ennek a munkának minden perce öröm és boldogság, minek kell még szabadság is? Eleve ez a fogalom… Ki az a marha, akinek eszébe jut, hogy ne dolgozzon, hanem helyette halakat hajkurásszon egy háló meg a felesége segítségével? Totális képzavar. Nekem, ha van egy ’szabad napom’ akkor is minimum terveket készítek az esedékes tranzakciók lebonyolítási körülményeiről. Hát kinek kell ennél nagyobb pihenés? Mindegy most már igent mondtam neki, és még egy kis empátiát is színleltem, amikor szóvá tette, hogy pihentetnie kell a fáradt csontjait. Magamban persze puffogtam, és megfogadtam, hogy ezért egyszer még számolni fogunk, de ilyen a business. Nem szabad túl sokági távol maradni a sodrástól, mert a végén még elfelejted, hogy hogyan is kell úszni benne. Erre a nagy igazságra majd emlékeztetni fogom Philt, ha visszajön az egy hónapos pihenőjéből. Addig meg én istápolom Andrew-t, aki itt volt velem, hogy a pénzt szép szóval, vagy épp nem túl bájossal, de visszakérje.
Igazából nem túl nagy összegről volt szó, nekem még zsebpénznek sem lenne elég, de itt nem is a mennyiség volt a lényeg, hanem az elv. Teljesen mindegy, hogy mennyivel, de Cara Piercenek senki sem tartozhat. A kölcsön az más persze, de ott a kamat miatt vannak lazább szabályok. Tény viszont, hogy nem szoktam azt sem túlzásba vinni. Persze jövedelmező az is a kamatoknak köszönhetően, de valahogy könnyebben hajtom álomra a fejem, ha tudom, hogy az én pénzem a maga kis rejtekében van, és nem egy sztpripper csaj bugyijában.
Az emberemnek kiadtam az instrukciókat, és míg ő a házban intézte, amit kellett, én kint várakoztam. A lábammal kissé türelmetlenül doboltam az utca kövön, de azért elszórakoztattam magamat. Egy apró kis dalocskát énekeltem magamban: „Ha lesz sok pénz az nagyon jó, Carának lesz vityilló…sá lá láá, sá lá láá, hét wc-s kis vityilló” Talán ez a hirtelen az elmémben megszületett dal többet is elárut az elme állapotomról, mint szükséges. Kicsit tényleg megborultam Phil nélkül. Hiszen mindig is számíthattam rá, most meg egy teljes hónapig nélkülöznöm kellett őt. Megtudok csinálni mindent, előtte is boldogultam, csak az idők folyamán rengeteg alkalmazott csapódott hozzám. Azonban az intelligencia hányadosuk… hát, hogy is fogalmazzak. Erősen lecsökkent az átlag. És akkor még nagyon finoman és nőiesen fejeztem ki magam. Itt volt például Andrew esete. A tankönyvi példája annak, aki nem az agyával, de még nem is a kakaskájával, hanem ténylegesen csak az izmaival gondolkozott. És mivel a széles mellizmok nem oldanak meg logikai problémákat, így akadtak nehézségek, amikor vele kommunikáltam. Nála persze vannak rosszabbak is, de azokkal tényleg nem voltam hajlandó bajlódni Phil nélkül. Talán majd kinevezem helyettesnek Bryant, és akkor nem lesz több probléma. Vagy keresek egy új embert. Hiszen ki ne akarna nekem dolgozni? Elvégre tök aranyos vagyok és a fenekem is feszes.
Kicsit tovább tartott a pénzbehajtás, így kezdtem némileg aggódni. Nem lett volna túl bonyolult a dolog, mert pontosan megmondtam, hogy mit kell csinálni. Fölmegy, bekopog, muszklit villant, emlékeztető, hogy Cara Pierce türelmetlen és voilá. Nekem maximum kettő percembe telne, ha pasi lennék. De nem voltam így kénytelen voltam kint várakozni. Teltek a súlyos percek, és a vidám dalolászós kedvem már rég a feledés homályába merült. Kedvem lett volna bekiabálni, hogy most már mozgassa meg a széles vállait, de nem tettem végül. Pedig nagyon nagy volt a kísértés.
Pár perc múlva a ’békés’ várakozást megtörte Andrew épületből szinte visítva kiszaladó alakja. Sebesen rohant elfelé, és engem még egy pillantásra sem méltatott. Pár pillanattal később, egy fiatal lány alakja is megjelent az ajtóban, és egy íjat tartott a kezében. Ez legalább megmagyarázta a futást. Azonban nekem ennél több információra volt szükségem, így mielőtt túlságosan távolra ért volna az emberem után kiáltottam a torkom szakadtából.
- Andrew… Megáll! Fordul! Magyaráááz. - az említett személy azonnal stopot nyomott és visszafordult az irányomba. Az arcán nem láttam mást csak pánikot. Kezével az íjász lány felé mutatott.
 - Az a kurva rám lőtt… én nem erre szerződtem – és már fordult is vissza és elszaladt. Hirtelen fejfájás tört rám, ezért megmasszíroztam a halántékomat. Nem segített. A lány időközben megszólított.
- Láttam sajnos éppen ez a problémám. Ha már ennek nem veszem többet a hasznát, azt elárulod nekem, hogy mi történt? Cara Pierce vagyok egyébként.  – kezet nyújtottam neki, elvégre érdemes jóban lenni azokkal, akik egy kicseszett íjat tartanak a kezükben. És ezt nem a tapasztalat mondatja velem szerencsére, hanem a józan ész.
- Nem tudod, hogy mi a tejelés? Aranyom…. – tartottam egy kis szünetet majd folytattam. - Új vagy a városban? Vagy ennek a tahónak a modortalansága zavart meg? Ha ez így történt elnézést kérek. Semmi keresni valója nem lett volna a te utadban. Egy körszakállas nyak tetkós férfit kellett volna jó modorra tanítania, szóval nem is értem, hogy tudta így benézni. - Tényleg nem találtam szavakat a történtekre. Mondanám, hogy teljesen kiborultam, de előbb utóbb várható volt, hogy Andrew bele szalad egy hasonló szituációba. Mint azt korábban kifejtettem nem túl nagy ész.
- Téged, hogy hívnak? Talán illene a neveden szólítanom téged, ha már így kellementenséget okoztunk neked. - Igyekeztem egy barátságos mosollyal is megtoldani a mondandómat. Már csak azért is mert még mindig ott volt nála egy kicseszett íj.


reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Nieven


Lakónegyedi utcák - Page 2 Pikkelyke2
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
190
☩ Rang :
7. leviatán
☩ Play by :
India Eisley
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Május 19, 2020 3:29 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


Sic trānsit glōria mundī!
───────────── ────────────
Mióta meglátogattam Athant, New Orleans majdnem másodlagossá vált a szememben. Persze, többet voltam a démonok városában, de… ide vágytam egy csomószor. Ki gondolta volna, hogy ehhez csak a tesókámhoz kell beesnem egyszer? Talán a többieket sem ártott volna meglátogatni, de arra már nem vett rá a lélek, kicsit aggódtam, hogy ők nem látnának olyan szívesen. Noha ennek akár az ellenkezője is igaz lehet, mégsem ugrottam még be hozzájuk. A leviatánok nem az a boldog népség…
Mondjuk az ottani otthonos lepusztultság tetszett, példás elégedettséget éreztem minden nyomorult vasdarabnál, amit megevett a rozsda. Így kell ezt csinálni! Na de, a kicsinyesség talajáról elevezve, jó kis város volt ez is, még a maga fémszarjaival. Meg áramos kerítéseivel. Hogy azokat is de utáltam! Semmi mágia, csak alattomos csipkedés… kis rohadékok! Elmondható hát, hogy New York bizonyos dolgait nem kedveltem. Dehát New Orleansban is akadtak olyan dolgok, amikre húztam a szám. Ez márcsak ilyen. Na de, New Orleansban még mindig ott volt a Lovasom, a mesterem… szeretek veszélyesen élni. Még mindig nem jöttem rá, hogyan volt képes belemászni a fejembe, hiába is elmélkedtem rajta hosszú órákat. Úgy tűnik a legkevésbé csavaros és ravasz utat leszek kénytelen választani: rá kell kérdeznem nála, hogyan csinálta, ha előrébb akarok jutni. Volt-e hozzá kedvem? Mintha a fogamat húzták volna. Dehát mégiscsak a tanítóm, vagy mi a búbánat. Lehet nevelési célzattal tette. Esetleg Athlannál is érdeklődhettem volna a dologról, dehát… erről jobb, ha minél kevesebben tudnak, s Athlan előtt főleg nem akartam gyengének tűnni. Még a végén engedély nélkül is megpróbál bekotorni a fejem… az kéne mégcsak nekem!
New Orleans helyett most öcsém lakásán loptam a napot. Igazából azt kellett volna fénysebességgel kitalálnom, hogyan kívánom itt is kiépíteni az álcám, dehát… ezúttal elhagytak a jó ötleteim. Meggondoltam magam, egyszerűbb volt démonnak eladni magam! Ott nem kérdeztek olyan hülyeségeket, hogy mivel foglalkozom, ha rávágtam, hogy nem vagyok vadász. Ez utóbbinak nem akartam állni, azt Athan találta magának, meg nem is akartam ennyire megkötni a napirendem, a kötelességeim New Orleansba szólítottak elsődlegesen. Mit csinálnak azok, akik kevés melóval és sok szabadidővel rendelkeznek? Ez volt a kérdés, ami engem kínzott már mióta. Jól nem kellett fizetnie, az tök fölösleges volt, úgyis fogtam és Athannál hagytam volna a pénzt, nagy előny, ha nem szükséges enned. A démonok városában meg majdnem minden ingyen volt, vagyhát ha az nem is, nos, pár gyilkosságba került. Itt is lehetett operálni a gyilkosságokkal, de itt sajnálatos módon nem szarta le mindenki. Igazán szomorú voltam emiatt.
Újabb kiadós sétát tettem a városban, hátha valahol sikeresen inspirálódok, de semmi. Az íj, ami a vállamon pihent ebből a városból származott. Egy nagyon csúnyán pórul járt vadásztól szereztem, akit valami szépen kiterített, s félig meg is evett. Szerencsére a tegezt, a nyilakkal tele volt előtte kedves leszedni a hátáról és odébb tenni, eképpen nem lett véres. Hálás voltam annak a… valaminek, ami gondoskodott az új íjamról. Nem úgy annak a furcsa, de határozottan gyilkos szerzetnek, aki mindenképpen ki akart nyírni. Volt valami mágiája, de… mintha egyik fajba se tartozott volna, a bőrének is furcsa színe volt. Eléggé megizzasztott, de végül a feje lecsapásával sikerült örökre megszabadulnom tőle. Azért az elkövetkezendőkben jobban szeretném, ha az, akire tüzet dobok, legalább siránkozna pár sort, és csak aztán próbálná újra kitépni a torkom a helyéről, nem pedig masszívan szarna a tényre, hogy a fél pofája ég. De lehet telhetetlen vagyok és túl sokat kérek...
Azt kell mondjam, az emberek tényleg nagyon fura lények. Már Athan ajtaja előtt állok, nyitnám ki, amikor is megszólít egy hapsi. Azt kérdezi, hogy itt lakom-e. Nem bólintok rá élből, elvégre nem itt lakok, de őt ez nem érdekli, elkezd követelőzni. Hatalmasra tágult szemekkel meredek rá, esküszöm, egy szavát nem értem, miről pampog ez itt? Zavarodottságomat rémületnek értelmezi, és én nem tudom, hogy honnan szalajtották, de ennél még a legbénább testvérem is jobban olvas az emberi érzelmekben, pedig ez a kis mitugrász ember. Na jó, kis mitugrásznak nem nevezném, azért nem egy rossz formában lévő pali, de akkor is… Tovább magyaráz nekem, hogy félhetek is, mert a szart is kiveri belőlem ha nem tejelek. Azt persze nem hajlandó elárulni a nyomorult, hogy mit jelent a “tejelni” szó, aztán csodálkozik, hogy lövésem sincs, miről magyaráz… Oda lyukadunk ki, hogy én tuti nem tejelek, nem vagyok én tehén, mire jól láthatóan megsértődik, és verné is ki belőlem a lelket. Azt nem fejtem ki neki, hogy az utóbbi folyamat finoman szólva is lehetetlen, elvégre nincs lelkem, azonban egy csinos jobb egyenest elhelyezek pici állán. Ő ütött ugyan először, de a beteg tetű is gyorsabban mozdul nála, hát kitértem, aztán viszonoztam a szívességet. Az ökölharc nem az erősségem, fájdalmasan tiltakozik is a kezem a helytelen bánásmód ellen, de nem érdekel túlzottan, összeszedi magát hamar. “Véletlen” rádől a polc is a jóemberre, amikor neki esik, erre rögtön azzal jön, hogy félvér vagyok… milyen tipikus, ez se tud veszíteni. Amikor azonban már azt hiszem, ennél nem süllyedhet mélyebbre, csak sikerül neki. Amíg haldoklott, mert megütötték a pofikáját, meg rádőlt az a csúnya-csúnya polc, én hátrébb táncoltam tőle a folyosón, hogy legyen köztünk jópár lépés távolság, s a kezembe vettem az íjam, a hátamon függő tegezből pedig egy vesszőt is szereztem hozzá, a biztonság kedvéért. Látszik rajtam, hogy várakozó állásponton vagyok, még el lehet csendben húzni a belet, ha leesett végre neki, hogy itt nem az lesz, amit ő eltervezett. De nem. Életösztön nulla. Kést ránt, hogy vele egyetlen kurva se szórakozhat. Nem sokat teketóriázok, ez már lassan vért kíván. A nyilam végigsérti az arcát, nem sokkal a szeme alatt. Úgy visong, mint egy malac, a vágóhídon. Istenkém… ez a teremtés koronája? Meg is fenyegetem, hogy tejeljen, de rögtön, különben a következőt a szemébe kapja. Nagy a szám, pedig még elő se vettem a következő vesszőt. Ez a tejelés azonban ritka ijesztő dolog lehet, mert kb sikítva menekül. Vigyorogva eredek a nyomába. Kitépem a falból a kilőtt nyilamat, jó lesz az még. Ő a lépcsőn rohan le, én a korláton csúszva követem - tök jó buli ez egyébként -, ahogy kiszalad az utcára megeresztek még egy vesszőt, ami felsérti a vállát, majd beleáll a szomszéd ház falába. Újabb vesszőt kerítek, s rongyolok utána az utcára. Nem eresztem azonban útjára, csak felajzom vele az íjat, majd sóhajtva egyet leengedem. Nem lenne okos dolog a hátába beleállítani, vagy kinyírom vele, vagy elveszik a vessző, azt meg nem akarom, egy ilyen nyomorékba igazán kár. A szembeni házfalra pillantok, ahol a másik pihen, és elvigyorodom. Valaki egy céltáblát rajzolt rá. Megfeszítem hát az íjhúrt, s telibetarafálom az egészen apró középső kört, ahogy az a nagykönyvben megvan írva. Nem véletlenül kapott Artemisz is íjat a görögöknél… hát mégiscsak igen jó vagyok célbalövésben. Odasétálok a falhoz, kihúzom a két vesszőt, oldalra pillantok, aztán… majdnem ugrok egyet. Hát ott, nem túl messze tőlem áll valaki, basszus! Utálom az embereket ilyenkor! De nem zavartatom magam, mindig kell ismerkedni.
- Helló! - üdvözlöm a nőt barátságosan. - Sic trānsit glōria mundī! - Mutatok a rohanó fazon után, aki persze már nincs sehol. - Mármint így múlik el a világ dicsősége! Láttad azt a teremtés koronáját, hogy szedte visítva a csülkeit? - érdeklődöm vigyorogva. - Kiborító ez a fazon, nulla harci tudással fenyegetőzik, meg azt akarja, hogy tejeljek… - nem akarnám azért, hogy őrjöngő amazonnak nézzen. - Egyébként, mit jelent a tejelés szó? Elfelejtette magyarázni, pedig ha a szája is olyan gyorsan járna, ahogy a tappancsait szedi, akkor biztos sokkal okosabb lennék most - türelmesen várok a nő válaszára, elvégre engem nem hajt a tatár. Remélem azért nem ijesztettem el teljesen a tejelés megemlítésével. Fontos lenne megtudnom mi is az, ahogy látom, remekül lehet vele fenyegetőzni, szóval tetszik nagyon!
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Nieven


Lakónegyedi utcák - Page 2 Pikkelyke2
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
190
☩ Rang :
7. leviatán
☩ Play by :
India Eisley
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Május 17, 2020 11:55 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


Lakónegyedi utcák - Page 2 Original
Ajánlott tartalom
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma



●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 21 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 20 vendég :: 2 Bots

• Fajaink száma •
Arkangyal
2/2
Leviatán
7/6
Angyal
1
Démon
14
Bukott Angyal
4
Ember
4
Félvér
4
Harcos Angyal
4
Vadász
5
Nephilim
7