Omnen dimittite
spem, o vos intrantes!
Staff, és tagok által keresett karakterek

 
• New Orleans tengerpartja •
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Nieven


New Orleans tengerpartja - Page 3 Pikkelyke2
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
190
☩ Rang :
7. leviatán
☩ Play by :
India Eisley
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Május 06, 2020 5:17 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3


longus Historia
───────────── ────────────
Piaci rést... nagyjából tudom mit jelent a fogalom. Őt figyelem. Nem nagyon tudom, hogyan megy ez a démonok között, de biztos nem a későbbi tudásukkal együtt születnek, ahogy mi se… ezért is lehetnek különbségek köztünk is, pedig mi mindössze nyolcan vagyunk. Na meg ez megmagyarázza a rengeteg gyenge, mihaszna démont. Vicces, hogy általában pont azok a legarogánsabbak, akikre elég ráfújnom, hogy legyőzzem őket. Sok démont nem is érdekelte a mágia, elég nekik a többi képességük, azokkal bohóckodnak kedvükre. Anyám nem tartozott ezek közé, s talán itt még hajlandó is vagyok kijelenteni, hogy szerencsére. Számtalan démoni rúnát tanított meg nekünk, egyiket-másikat ő fejlesztette ki, és végülis az okkult tudásából is sokat szívhattunk magunkban, főleg, amikor felfaltuk a szívét és a hatalmát. Mennyei lakoma volt!
Vicces, hogy ha nem próbálok meg egy démon fejével gondolkozni, most nem lennénk itt. Magamtól nem hiszem, hogy eszembe jutna, hogy egy démon segítségét kérjem a mágiám fejlesztéséhez. Elvégre a démonok mágiája több ponton is eltér a miénktől, amit ők biztos furcsának találnának, ezért sem feltétlen jó ötlet, ha belemegyek abba, hogy tanítson. Azonban a kis képzeletemet elkezdte birizgálni a dolog. Vajon tud olyasmit, ami az anyám előtt ismeretlen volt? Úgy érzem, még a veszélyessége mellett is érdemes tennem egy próbát.
- Szövetséges? Az mit is takar pontosan nálad? - ha valamit meg lehet tanulni az emberi történelemből, na akkor az az, hogy sose bízz a “szövetség” szóban, a szövetségesben, pedig még kevésbé. Ez ugyanis nemtől, kortól, évszázadtól, vallástól, gondolkodásmódtól, sőt, igazából mindentől függő, borzalmasan változó fogalom. Már az emberek is úgy szúrják egymást hátba, hogy abból sokat tanulhatnánk, mert nekünk a testvéreimmel eszünkbe se jutna ilyen sokféle lehetőség, ám ennek koronázatlan királyai mégis a démonok lehetnek, akiktől az emberek sok bűnös gondolatot kaphattak. Olyan lehetőségbe pedig még véletlenül sem szeretnék belefutni, ami esetleg mégis véresen komolyan vesz bizonyos dolgokat. Itt van például Amara esete, akit nem imádok, de éppen, félig kényszerből szolgálok. Sajnos ez szintén nem olyan szerződés, aminél gondolhatok egyet, aztán pedig gyorsan eltűnhetek a balfenéken. Jó, mondjuk Amara nem kérdezett meg személyesen pont engem, hogy szeretném-e őt szolgálni, vagy sem. De a céljaink megegyeztek, illetve, bizonyos feladatai a mi céljainkat szolgálták. - Hmm, és ez… visszafelé is így van? Te sem használod ellenem az erődet? - na igen, ez is egy fontos kérdés. Ha ő se, akkor félig már a hülyének is megéri, nemhogy nekem. Ráadásul annyira azért nem vagyok gyenge, hogy ne vehessem fel vele a harcot - helyesebben megfogalmazva ne tudjak védekezni ellene -, ha olyat támadna, aki kedves a számomra.
- Hány ilyen szövetségesed van? - függesztem kutató tekintetem az arcára, lehetőleg pontos számot várva a kérdésemre. Kíváncsi vagyok, hogy erre a posztra hány személyt gyűjtött már össze. Ha túl keveset, akkor miért vannak kevesen, ha meg túl sokat, akkor meg miért vannak annyian? Az ördög mindig a részletekben rejlik. Közben hirtelen áll meg, s lép elém, amire nekem is azonnali a reakcióm. Igazából már amikor a lábát emelte feltűnt, hogy nem az eddigi irányba lép, így én is oldal irányba lépek félig, nem pedig teljesen előre. Kimondottan fürge vagyok, a reflexeim is remekül működnek, így nem ütközöm belé, még előtte megtorpanok. Bizsergetően közel van hozzám, egy egészen lehelletnyit kellene mozdulnom, hogy a testünk összeérjen. - Mi az? - pillantok fel rá némileg zavartan, ha pedig megpróbálna megérinteni, igyekszem kitérni, elhajolni előle. Máskor minden bizonnyal nagyobb slunggal közlekednék, de most még van bennem egy adag finom óvatosság, s némi merevség, révén, hogy nem ismerem teljesen pontosan a szándékait, az óvatosság pedig sosem árt.
- Tényleg. Így a mesterem lehetsz. Holtan nem venném hasznodat - vigyorgok rá féloldalasan. Hangomba talán vegyül némi szemtelen él, egy hangyányit talán kóstolgatom. Azt nehéz lenne megmondani, hogy ez a démoni szerepem része, vagy egyébként is kiszaladna a számon, nem ezzel foglalkozom, hanem vele.
Azt kell mondjam a szigetünkre vivő rúna felért egy jolly jokerrel. Kevés démon tudott róla, és azok se nagyon ismerték az eredetét. Elvégre mi alkottattuk meg egy, a mágiát profi szinten űző démonnal. Egy pillanatra elmerengtem rajta, vajon őt is megölhette-e Beleth, de könnyedén vetettem el az ötletet. Az a démon olyan hatalmas volt, hogy talán magával Luciferrel is kiállhatott volna. Nem hiába, a tökéletesnél alább nem adjuk, ha szükségünk van valamire. Az üzlet, amit vele köttünk mindkét oldalnak előnyös volt. Eljátszottam a gondolattal, hogy felkereshetném, de fogalmam sincs, merre lehet - amennyire ismerem, biztos nem Amerikában, Lucifer közelében van -, ráadásul egyedül talán nem is lett volna tanácsos.
Hirtelenjében nem tudom mit mondjak, amikor elismeri, hogy gondolt angyali mivoltomra. Nos, ha nagyon akarnám, el tudnám vele hitetni, hogy angyal vagyok, Armaitának hála tökéletes a szárnyillúzióm. Mindig megfeledkezem róla, hogy minket egészen egyszerűen, s végérvényesen elfelejtettek minket. Ráadásul a nagy gyanakvásban folyton megkérdezik, mi vagyok, s nekem mindig bizonygatnom kell egy olyan fajba való tartozásom, aminek igazából nem vagyok a tagja. Fárasztó dolog állandóan majmolni másokat, koncentrálni az álcára, a történetre, és lényegében mindenre. Főleg nekem, hiszen egyébként sem erős oldalam a feszült figyelem, mivel a gondolataim csakúgy csapongnak, megállíthatatlanul, akár a tenger hatalmas hullámai a sziklás part mentén. - Pedig van! Majd egyszer elkísérlek, hátha meg tudom mutatni! - újfent nem tudom eldönteni, hogy eme felajánlást a magát démonnak előadó felem tette-e, vagy a leviatán, de mégis… hosszú ideje ő az első, akinél nem óckodom a gondolattól, hogy elvigyem a szent helyünkre.
- Az előbb mondtad - húzom el a szám. Jó, nem állította, hogy nem mondok igazat, de a hanglejtéséből pont erre lehetett következtetni. - És meg is fenyegettél, nem túlzottan burkoltan - szúrom még hozzá. Elvégre felháborodásomnak ez is fontos szempontja. Az anyámmal kapcsolatos kijelentésemre érkező reakcióra csak megforgatom a szemem. Csak információ-átadónak használtam fel a közlést, így sajnálatra nincs szükségem. Hiszen végül én nyertem. A nevetésére nem reagálok, inkább értékelem, hogy nem akar harcolni. Noha örülök ennek a fejleménynek, valamelyik felem a kihívást is értékelte volna, sőt. Az erőnk nem vált teljesen porrá és semmivé.
Felkapom a fejem, ahogy tovább fogy köztünk a távolság. Megint próbálok szökni az érintés elől, akár a falig is elhátrálok, de végül csak a vállaimra kerül a keze. A tekintetem szinte fogságba ejti, nem is vagyok képes elszakadni jegesen kék szemeitől. Szavai döbbenetet keltenek bennem, álmomban sem gondoltam volna, hogy hajlandó lesz ilyesmire.
- Rendben van. Nem török az életedre, nem használom ellened a mágiám, nem próbálom megszerezni a Lovasi rangodat, és nem szövetkezek ellened más démonokkal! Így megfelel? - pillantok rá kérdőn. Azért egy-két sarkalatos pont még kimaradt, de valahol reménykedem benne, hogy ő is elfeledkezik róla. Megvárom a válaszát, vagy éppen a korrigálását, hogy egyességre jussunk. Majd amikor ez meglesz:
- Meg kell pecsételnünk valamivel az alkut? - pillantok fel rá, elvégre ő a démon, ő ajánlotta a lehetőséget, biztos tudja mivel jár ez.
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Május 04, 2020 3:17 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3


Walk on the beach

Beleth & Nieven


 - Azért annyira nincs tele, mint egy méhkas, nagyon szétszéledtünk, mivel mi megtudjuk magunkat védeni az angyaloktól is akár, nem úgy, mint a nyomorék emberek, akik a nagyobb városokba kényszerültek és ott próbálnak meg túlélni. - Itt is vannak páran, de szerintem a legtöbb már eladta a lelkét, hogy hagyjuk békében őket. Sőt, nálam is vannak a kis bunkeremben páran, nem nagy létszám, de talán majd tudom növelni a számukat, minél több lelket magamnak akarok.
- Van, akinek szomorú, van akinek nem, én láttam az úgynevezett piaci rést a dologban. - minél kevesebb mester én, annál többen keresnek fel majd nagy hatalmú démonokat, hogy tanítsák őket és cserébe azt kérünk, ami számunkra hasznos. Én is, mint egy csicska ugrottam egyik kérés után a másikba, hogy megtanítsanak nekem olyan dolgokat, amit mások nem tudnak. Mindennek ára van és a tudás hatalom, szokták mondani. Tényleg úgy érzem, hogy ezzel van valami olyan nálam, ami keveseknek adatik meg és hogy mihez kezdek vele, csak rajtam áll. Nem akarok uralkodni, annyira nem érdekel a trón, meghagyom másoknak ezt a kacsingatást. Kicsit, mintha elmélázna a hallottakon, nem zavarom meg, meg lépkedek a viskó felé, ahol meghúzódhatnánk majd.
- Igen. - Villantok egy szép fogsoros mosolyt felé, bár nem volt nehéz kitalálnia, hogy mégis melyik lovas lehetek, mert csak magamról beszéltem eddig, a többieket szóba sem hoztam. Ahhoz képest, hogy mennyire akart találkozni egy lovassal, nem tűnik túl lelkesnek. Előveszek a zsebemből egy cigarettát és egy csettintéssel rá is gyújtok, ez már úgy hiányzott. A füstöt magam elé fújom egy feltörő sóhajjal.
- Szövetségesem leszel és nem használod ellenem az erődet. - Nem kis kérés, de nem is olyan nagy, talán még valami vérszerződésben is benne lennék, hogy adjak neki valami komolyságot, sajnos erre még nem létezik rúna, pedig mennyivel egyszerűbb lenne úgy az élet.
- Nem kell azonnal válaszolnod, jól gondold meg. - Emelem meg a kezem és elé lépek, ha nem állna meg, lehet belém ütközik, engem nem zavar a dolog, nem fogunk felborulni, ha így lenne a vállára teszem a kezem és hátrébb lépek, vissza besorolok utána mellé. Kicsit tesztelem, mennyire nagy erővel közlekedik és milyenek a reflexei, ha gyorsan kapcsol van ideje megállni még időben. 
- Tényleg? - Felvonom az egyik szemöldökömet, meglep, hogy örül neki, hogy jól vagyok, általában annak örülnek a démonok, ha a másik szenved és szar passzban van, főleg ha erősebb démonról van szó, ami nyilván leesett neki abból, hogy lovas vagyok. Azt nem osztogatják csak úgy és az első Halállal végeztem, aki elsők között teremtetett, nem holmi kis bugrissal. Arra, hogy nem tűnök aggodalmasnak, csak féloldalasan mosolygok rá, ahogy megállunk és kinézelődheti magát, a tenger morajlása, a rajta megcsillanó napfény, mind annyira idilli, hogy én inkább csak elszívom az utolsó slukkot is és a csikket a tengerbe pöckölöm, legyen már valami nem odaillő is benne.
- Aha. - Valami hasonlóval, kétlem, hogy ennek párja lenne és ennek az eredetét sem tudja senki, valahonnan megmaradt pár démon emlékezetébe a helyszínre vezető rúna és onnan ismertem meg én is. Az, hogy mennyire különleges a mágia, fogalmam sincs, mert nekem a mágia, az mágia, nem teszek közte különbséget, hogyan is tehetném, ha nem érzékelem az ilyesmit, én csak használom. A házba érve azonban kicsit megváltozik a hangulat, elég gyanús nekem, hogy nem démon, még sincs túl sok lehetőség, hogy akkor mégis mi lehet. Ahogy beszél lehetetlen rájönni, hogy most mégis hová sorolja magát, néha olyan démoni, néha meg tényleg olyan, mint egy angyal, aki eltévedt és csak most talált ide, persze ha az lenne, a szárnyait használta volna és az égen száll ide, nem a vízben úszik eddig. Sóhajtok egyet és hátradöntve a tarkómon tartva a kezem kicsit kiropogtatom a nyakamat.
- Fogalmam sincs mi vagy, de megfordult a fejemben, hogy angyal is lehetsz. - Most vagy ennyire ügyes, hogy megjátssza magát, kissé undorodva mondta ki, hogy lehet a szárnyasokat képviseli. Lehet az is, hogy annyira utálja őket, hogy inkább a démonokhoz csatlakozzon, ezért is keresi Lucifert.
- Én nem érzem, hogy a mágia démoni vagy angyali eredetű-e, ahogy azt sem, hogy lenne bármi más, különleges erő, ami belengi azt a helyet. - Meg is vonom a vállamat, talán lehet egy nefilim, azoknak van különleges képessége, lehet neki az utánzás jutott, lemásolja mások mágiáját, ami nem megy túl fényesen neki. A kis világfájdalmán csak elmosolyodom, egyre több olyan információt árul el magáról, ami hatalmas kérdőjel számomra, ezzel válva érdekesebbé a szememben. Ahogy itt dühöng, ahogy a harag gyűlik benne, imádom. Most tapasztalom csak meg, hogy már nem vagyok Harag, nem áramlik belőle úgy az energia, mint régen, ám még nem álltam át teljesen Halál erejére sem, szóval sziporkázom kicsit belőle.
- Én teljesen őszinte vagyok veled, miből gondolod, hogy nem vagyok az? Talán te nem vagy az és azért feltételezed? - Fordítom felé kérdőn a fejem és gyanakvón fürkészem, a hallottakat kicsit emésztgetve magamban. Emberi lelke van, amit az anyja ki akart belőle verni, nocsak, lehet félig démon vagy angyal, ezért nem járt a pokolban. Próbálom megérezni a lelkét, de nem megy, lehet még nem bánok túl jól az erőmmel azért nem megy, inkább nem is erőltetem.
- Szegény, milyen anya az ilyen. - Teljesen komoly arccal jelentem ki, de sajnálat, az egy cseppnyi sincs bennem, élveztem volna nézni, ahogy kiverik belőle a lelket is, de miért is? Nem áll össze a kép, nem is tudom mit mondjak neki, a kérdésére csak elnevetem magam, harcolni vele? Ugyan, nem gondolnám, hogy az erőmet kellene most fitogtatni neki, most szereztem vissza és amúgy sem tudom mivel állok szemben, nem vagyok ostoba és türelmes sem. Kezd fogyni, de nem annyira, hogy nekiessek, inkább csak közelebb lépek és mélyen a szemébe nézek, a kezeimet a vállára helyezem és az ujjaimmal kicsit megnyomogatom, nem erősen, hogy fájjon, inkább kellemesen bizsergetem. Nem kényeztetni akarom, csak így vezetem le most a feszültséget, amit a vakon tapogatás jelent.
- Nieven, nem tudom miért akarsz démon lenni, de rajtam ne múljon, ha annak akarod magad érezni. Kössünk egyezséget, én nem hánytorgatom fel, mi lehetsz, ha úgy érzed majd elmondod, de minden másban őszinte leszel vagy maradsz. Ezen felül, ha tanulni akarsz, az az ára, hogy soha nem fogsz nekem ártani semmilyen módon sem. - Nem fogok benne megbízni akkor sem, ha leígéri a csillagokat az égről jelenleg, idővel talán, ha elmondja mi a faszom ő és miért kell ezt ennyire titkolni? Úgy is ki fog derülni. Megveregetem a vállát, majd oldalra felé leporolom a mellényem vállát, mintha valami kosz lett volna ott. A tekintetemből nem lehet sokat kiolvasni, ezek a kék szemek csak annyira jók, hogy elcsábuljanak tőle, néha eléggé utálom is magam érte, de ha Lucifer így teremtett. Belphinek jobban jött volna szerintem, ő az angyali kinézetű, nem én. Kicsit hátrébb is lépek és leülök a kandalló elé, a lábaim magam előtt keresztezve. Nem tudom, ezzel milyen üzletet kötöttem, de ha kiderül, hogy csak egy átlagos képességű félvér vagy nefilim, aki rabolja az értékes időmet, lehet könnyedén megszabadulok tőle. A sors iróniája, hogy úgy ébredtem, bár létezne olyan valaki, aki mellém szegődik és nem démon. Kétlem, hogy kívánságom teljesülne, de az ilyen alkalmakat jobb megragadni, ha már ide sodorta elém a tenger őt.

reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Nieven


New Orleans tengerpartja - Page 3 Pikkelyke2
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
190
☩ Rang :
7. leviatán
☩ Play by :
India Eisley
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Május 03, 2020 8:05 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3


longus Historia
───────────── ────────────
Ami Lucifert illeti, még nincs rá kész tervem, de ötleteim már akadnak, hogyan férkőzöm a közelébe. Csendben hallgatom a kapcsolatokról szóló szavait. Hatalmasat segít az információkkal, igazából az a gyanúm, hogy tudna is segíteni a bejutásban, ha akarna, mégsem merül fel bennem, hogy ilyen irányba tereljem a beszélgetést. Bármilyen hihetetlen, csak a legvégső esetben adnám arra a fejem, hogy valaki bizalmát elnyerve szerezzek meg valamit, amivel elárulom őt. Az, hogy hátbaszúrok egy ismeretlent, az egy dolog, de elárulni egy ismerőst, az teljesen más. Biztos, hogy egyetlen Lovast sem használnék fel arra, hogy Lucifer közelébe jussak, mégha ez is lenne a legjobb megoldás. Egyszerűen nem akarnám, hogy ők üssék meg a bokájukat az én árulásom miatt.
Figyelem, ahogy nevet, s magam sem tudom eldönteni, hogy bosszant, vagy éppen vele nevetnék. Nos, azt gondoltam is, hogy nem úgy hemzsegnek, mint sáskák a mezőn, de azért. - New Orleans mégis tele van démonokkal… - szúrom közbe. Jó, lehet nem egy légió tagjai, lehet nem ugyanazt a lovast vagy választottat szolgálják, de akkor is ott vannak. Lucifernek nem csak füttyentenie kéne? Bár mondjuk meg tudom érteni, hogy a nagybetűs Sötétség ellen nem kívánnak hadba vonulni. - Ohh, ez szomorú - vetek rá egy oldalpillantást. - De mindenképpen elismerésre méltó, szép teljesítmény - biccentek felé. Nem tudhatom, igaz-e amit mond, viszont eszembe vésem, hogy jobb vele vigyázni. Emellett új kérdés is vetül a fejembe, amely újabb aggodalmas visszhangot is vet ott. Ha megölte majdnem az összes mestert, akkor miért állna neki a tanításomnak? Nyugodtan figyeli majd a fejlődésem, hogy aztán eltaposson? Ez egy nagyon nem tetsző kilátás.
Talán mert nem vagyok éppen óriás, bennem fel sem merül, hogy gyenge lenne. Sokkal magasabb nálam, férfi, és egyébként is: démon. Persze nem tudhatja, hogy ez tényleg hatalmas fizikai erő különbséget jelent a javára, még a láthatókon túl is, s talán pont ez a szerencsém. Az eddigiek után nem lep meg, hogy Lovas, viszont érzékelem, hogy innentől kezdve a kis játszmánk is sokkal kiélezettebb lesz. Veszélyt jelenthet a terveimre, vagy éppen segíthet elérni azokat. Idegessé tesz a tudat, hogy ez csak rajtam múlik, hogy bánok, hogyan formálom a szavakat. Kellemetlen lenne, ha végül kénytelen lennék megölni, ráadásul ki tudja, hogy egyedül képes lennék-e rá.
- A Halálé? - teszem fel a kérdést. Azon kívül, hogy az egyik lovast személyesen is ismerem, onnan a tipp, hogy eddig végig a Halálról beszélt, az ő tetteit méltatta. Eddig nem sok érzelmet mutattam, minden szavát hideg biccentéssel vettem tudomásul. Kívülről ugyan előadtam, hogy élek-halok a lovasokért, de belülről nem kimondottan érdekeltek, legalábbis ekkora lelkesedéssel tuti nem. Így nem maradt más, csak a testemet, s lelkem helyét átfogó kíváncsiság a démonok, szokásaik, és kultúrájuk irányába - márha rendelkeztek ilyennel egyáltalán. A megismerés minden tekintetben lelkesedéssel töltött el, s a démonok biztos legalább olyan érdekesek, mint az emberek, melyek megfigyelésére sem volt elég több ezer év.
- Mégis mit adhatnék neked? - kérdezem kíváncsian. Az érzés majdnem szívből jövő, lelkesen várom a választ, tudni szeretném, mégis mit kérnek egymástól a démonok, mi az, amit most tőlem is várna?
- Örülök, hogy már jól vagy - felelem neki a mondandója végére, direkt nem téve fel a kérdést, hogyan van, gyenge-e még, stb. Abból baj nem lehet, ha neki is úgy adom elő, hogy tökéletesen hiszem: minden sérülése begyógyult már, az ereje visszatért… arról persze nem rendelkezem tudással, hogy ez tényleg megtörtént-e. - Nem is tűnsz aggodalmas típusnak - fűzöm még hozzá.
- Meg is fogom - pillantok rá vissza lágy mosollyal az ajkaimon. Őszintén megmondom, ezek a vastömb épületek sem épp, sem pedig lerombolt állapotukban nem tudják felkelteni az érdeklődésem, maximum a benne lévő emberi használati tárgyak.
- Valami hasonlóval - biccentek a kérdésre. Valahol érzem, hogy nem igazán hisz nekem, de nem erőltetem a témát, hátha a feledés homályába vész.
- Az csak egy példa volt - szúrom közbe. Természetesen nem akarom magam embernek tetetni, nem nézem hülyének, csak egyszerűen nem mondhatom el neki, mi is vagyok. Nincs szükségem a nyomomban lihegő démonokra, akik a véremmel, vagy éppen a fejemmel kedveskednének Lucifernek, így amíg nem vagyok biztos benne, hogy neki nem lennének ilyen zseniális ötletei, addig nem árulom el mi vagyok. Mindamellett megnyugtat, hogy immár nem olyan kedves. Ha jobban ismernék egymást biztos értékelném, és megtisztelve érezném magam miatta, így azonban egyenlőre inkább gyanús.
- Nos lehet, hogy te majdnem minden démont ismersz, de megnyugtatlak, nem vagyok egyedül a görög építészet iránt érzett perverz vonzalmammal, még a démonok közt sem, hiába nem feltétlen a démonok a legnagyobb kedvelői az ilyesminek - anyám is totál bele volt esve Egyiptomba az építészet, meg ilyen dolgok miatt, templomot akart magának építtetni. Ez a gondolat, anyám emléke dühöt lobbantott bennem, mégha sikerült is palástolnom kifelé. Nem akartam elhinni, hogy akár egyetlen egyszer az anyámmal, azzal a szukával fogok egyetérteni, s majd nagyban rá hivatkozom… - Egyébként is, mégis mit hiszel mi vagyok? Angyal? - arcomon hitetlenkedés és undor egyvelege fut át, ahogy rápillantok, remélhetőleg maga ellen fordítva a szavait. Mondja meg ő, minek hisz, aztán majd onnan folytatom a fajhoz tartozó magyarázkodást.
- Te nem is figyeltél rám? - ül ki világfájdalom az arcomra, mintha csak most realizálódna bennem, hogy nem is érti, miről magyarázok neki. - Nem láttam az egész rúnát, csak egy darabját - a nem szócskát erőteljesen megnyomtam. - És igen, hasonlít Tindhólmur szigetére vivő rúnára, gondolom azért, mert köze van hozzá. Nem tudom jártál-e már a szigeten, de ott szerintem nem démoni mágia kering, s nem is angyali, na ahhoz hasonló lengte be azt az átkozott helyet is, Görögországban! - kicsit meglepve észlelem, hogy a mondanivalóm közben arcom valahol feldúlttá vált, magától hűen igazodott a bennem kavargó érzésekhez, ám most nincs időm ezen elmélkedni.
- Őszinte vagyok veled, és jobban örülnék, ha te is az lennél velem! Ha a mágiámra vagy kíváncsi, akkor azt mond, de ne provokálj feleslegesen, mert nem jutunk vele sehova! Tudom, ritka angyali tulajdonság, hogy nem megyek ész nélkül neki semminek, ha nem nagyon muszáj, de ez van, valahol még mindig őrzöm az emberi lelkemet, ezzel nem tudok mit kezdeni! - húzom el a számat. Némi fojtott agresszió leng körbe, s miközben várom erőteljesebb hangvételű szavaim hatását, azon gondolkozom, nem mentem-e túl messzire a provokálásában. Mégcsak az előbb mutatta meg az igazi arcát, lehet elsiettem a dolgot. - Talán azért, mert az anyám annyira nagyon ki akarta belőlem verni - teszem még hozzá csendesebben. Arcomra némileg bonyolult kifejezés ül, amely egyvelege a visszaemlékezés fájdalmának és dühének, valamint a lemondásnak, emellett pedig egy árnyalatnyi szomorúság is vegyül bele. Nem vagyok benne biztos, hogy démonként képes-e megfejteni, de arra tippelek, hogy nem is nagyon akarja. Persze a mondatba - a lényegi részbe - gondosan belecsempésztem az infót, hogy a titkaim egyébként se nagyon kiverhetők belőlem. Ha egy ember lenne előttem, biztos az érzelmeket, a mimikámat értékelné inkább, nem a szavaimat, ám egy démontól másra számítok.
- Nos… harcolni akarsz velem? - teszem fel a kérdést, egészen könnyedén. A felső testemmel felé fordulok, kihúzom magam, de egyébként semmi fenyegetőt nem teszek, csupán határozottnak akarok tűnni. Őt figyelem, de szemeimet alakja helyett szorosan az arcán tartom, ha van rá lehetőségem, akkor a szemébe nézek. Egyszerűen lerí rólam, hogy végtelenül nyugodt vagyok. Ha fizikailag támadna, úgy meg sem mozdulnék, egyszerűen csak hagynám, hogy maga alá döntsön, vagy amit akar. Inkább nem védekezem, csakhogy ne jöhessen rá a hiányosságra. Persze ha mágiát jutna eszébe használni, azzal már egészen más a helyzet, úgy mindent meg fogok tenni, hogy semlegesítsem azt.
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Május 01, 2020 11:57 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3


Walk on the beach

Beleth & Nieven


- Annyira nem macerás bejutni, csak kellenek a kapcsolatok, hogy mikor érdemes elmenni a bárjába és találkozhatsz vele. - Sejtelmesen mosolygok rá, természetesen nekem megvannak az ilyen kapcsolataim, segíthetnék is neki, csak legyen rá okom, mert szívességeket nem teszek csak a két szép szeméért senkinek, démon vagyok, nem a kedvesebbik fajtából. Most annak tűnök, jó kedvem van és érdekel, hogy ki úszott ki a vízből ide New Orleans partjára.
- Engem nem érdekel a tanácsadói pozíció és az előző a lovasával együtt eltűnt, történt egy kis csere a Halál lovasát illetően. - Megvonom a vállamat is, mert nem kell mindent az orrára kötni, de sejtheti,  hogy ez nagy dolog, meg legalább tudja, hogy ne Gressilt keresse, mert immáron nem ő tölti be ezt a posztot. Figyelem, hogy reagál a hírre, elvégre nagyon érdeklik a lovasok és tanácsadók is Lucifer mellett, nem tudom elképzelni, hogy miért. Lehet valami rosszban sántikál a kis angyali külső mögött? Végül is a legfontosabb démonokat keresné fel, nem lehet véletlen, kétlem, hogy csak lepacsizna velük.
- Nem tudom, hogy hol voltál eddig... - Felnevetek a légióknál, nem tudom magamban tartani, de hol van már mindez? Fogalmam sincs, hogy hol volt eddig, nem tűnik a pokol teremtményének, mindenki tudja, még a rangtalanok is, akik szarnak az egészbe, hogy nincs légió, nincs túl sok mester sem, aki tanítana bárkit is, erről részben én tehetek, mert nem akarom, hogy mások is elérjék azt a szintet, ahol én állok.
- Szóval, a légiók már szétszéledtek és talán csak egy seregnyi démont sikerült összegyűjtenie maga köré a Halál lovasának és ennyi. Kevés mester van, aki taníthatna, a legtöbbet megöltem. - Kiszélesedik a vigyorom, ahogy ezt mondom, ártatlannak tűnhetek és nyikhajnak, de valójában elég erős démon vagyok és nem szoktam finomkodni.
- Hacsak... - A hajamba túrok és sóhajtok egyet és fürkészve nézem őt. Eláruljam neki vagy se? Nem szeretek senkit a közelembe engedni, meglátjuk hogyan reagál, ha túl sokat kérdezne, lehet nem leszek sokáig kedves vele.
- Igen, az egyik lovas vagyok, akiről már oly sokat meséltem. - Megvonom a szemöldököm egyszer és igyekszem komoly maradni, nem hencegve közlöm vele a dolgot, mert többre tartom ezt annál, mint dicsekedjek vele. Mint egy tényt közlöm vele inkább, ezzel megalapozva azt, hogy van mit tanulnia tőlem és talán meg is osztom vele a tudást, legalábbis egy részét talán, mindent nem, amíg nem tiszták a céljai és hogy mi is ő, mert démonnak elég csapnivaló egyelőre úgy fest, de sose becsüljük le az ellenséget, bárki lehet az, még ő is.
- Értem, szóval hosszabb ideig szegődnél mellém? Tudod az már nincs ingyen, ahogy a mai világban semmi sincs. - Engem nem zavar, ha úgy dönt, hogy kitart mellettem, csak tudnom kell, hogy nem akar hátba támadni, mint én is tettem a legtöbb esetben. Volt olyan tanárom, akit képtelen voltam megölni, de hogy miért azt még magam sem tudom.
Nézem, ahogy a tengerpart felé fordul és gyönyörködik a látképben, tetszik neki, pedig ez nem a pokol, nem folyik az emberek vére patakokban a testrészeikkel, nem éget a tűz szinte és nincs kénköves szag sem. Sokan elpuhultak, ez köztudott, de lehet ő még nem is járt a pokolban sem, csak egy angyal, aki eltévedt és próbál beilleszkedni közénk, mert beütötte a fejét és ilyenje van.
- Igen, úgy néz ki. - Hagyom, hogy megérintse a piercingemet, kicsit furcsán nézek rá azért, mert több, mint furcsa, ahogy viselkedik, még az is lehet, hogy valami félvér féleség, de azok nem hiszem, hogy ilyen jó úszók lennének és itt nem sok érzelemből tudnak sziporkázni.
- Mint említettem, végeztem egy lovassal és megfosztottam az erejétől, de nem volt egy fair meccs, mert más is besegített neki, szóval végeztem mindenkivel, aki az utamban állt és ezzel megszereztem pár másik démon tiszteletét és szövetségét is, így sikerült úgy eljönnöm, hogy amíg felépülök, addig nem szivárognak ki nagyon hírek erről, de most már nem kell annyira aggódnom, legalábbis remélem. - Sejtelmesen pillantok rá, hogy ha veszélyt jelent számomra és aggódnom kellene, akkor nem leszek már sokáig kedves vele, ilyen az élet itt démonföldén.
Ahogy Görögországról beszél és az építészetről, a fehér-márvány szín épületekről és formákról, kicsit megemelkedik a szemöldököm és csak lenézek rá, nem hajtom a fejem felé. Ez annyira gusztustalan, a legjobb ezekben az volt, amikor vérrel festették be őket egy-két balhésabb jelenet után, túl világos, túlontúl szentséges.
- Stabilabb a szélsőséges időjárás ellen gondolom az, engem nem érdekel az építészet, de a városban minden beton és vas lesz, szóval a helyedben megjegyezném ezt a helyet. - Elvigyorodom, mert sokkal szebb nem lesz semmi, inkább lerombolt épületeket fog látni vagy elhanyagoltakat, nem szokásunk semmit sem életben tartani, nem lesznek élő fák vagy növények semerre, a démonok lakta területeken.
- Ezzel tartottak fogva? - Félrebillentett fejjel nézem, amit rajzol és tudom, hogy átver, mert ez nem furcsa mágiát használó rúna, legalábbis nem úgy, hogy évekig ott tartsa és mivel nem fejezi be, így gondolom nem várt a szigeten éveket, hogy most kiússzon onnan ide. Találkoznia is kellett volna már másokkal, sőt engem is láthatott ott, ám mikor arra jártam egy lélek sem volt ott. Az állam és a szám kicsit befeszítem és bólintok, hogy ha ez volt, akkor ez volt. Meddig akar még nekem hazudozni? Csendesen lépkedünk egymás mellett és próbálok rájönni, hogy mi lehet a szándéka, amiért ide jött. A házban tartok egy kisebb bemutatót, hogy én mennyire jól használom az erőmet és csak akkor fordulok felé, amikor kérdez.
- Nem szeretem az embereket és kétlem, hogy ők le tudtak volna úszni New Yorkból idáig, azért az nem kis távolság, még ha többször is meg is állsz, nem ilyen fitten lépnél ki a tengerből. - Kezdek bele inkább abba, hogy mit szólnék, ha ember lenne és a kezemmel a nyakam vakargatom hátul, ez még csak egy dolog a sokból, ami nem stimmel vele, de hogy ember, azt biztos nem fogja beadni nekem.
- Már Görögországos áradozásodnál sejtettem, hogy nem vagy démon, nem is jártál még a pokolban és a rúna is, az nem fog le téged sehová, sőt, inkább elvisz egy különleges szigetre. Nem tudom, honnan veszed vagy érzed, hogy hatalmas erőm van, de tény, így van, szóval ha szeretnéd, hogy kedves maradjak, akkor mondd el szépen mi vagy és miért jöttél ide, miért tanítsalak? - Gonoszan villan a fogam széles vigyoromban, itt van a közelemben, nagyon meg sem kellene mozdulnom és elkaphatom, széttéphetem és eljátszadozhatok vele. Jó is lenne egy kis vérfürdő, de nem most, egy nyugodt napot akartam és remélem nem túl nagy kérés ez senkitől, hogy így is legyen.
- Csak akkor tudok segíteni, ha őszinte vagy velem, ez nem túl nagy ár nemde? - Enyhítek a vigyoromon is, ne érezze túlságosan feszélyezve magát. A látszat ellenére azonban eléggé ki vagyok élezve arra, hogy ha kell, akkor erőszakkal szedjem ki belőle a válaszokat, amit nem fog annyira élvezni és kénytelen lesz megmutatni, mit is tud kezdeni az erejével.

reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Nieven


New Orleans tengerpartja - Page 3 Pikkelyke2
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
190
☩ Rang :
7. leviatán
☩ Play by :
India Eisley
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Május 01, 2020 3:06 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3


longus Historia
───────────── ────────────
Igyekszem érzelemmentes fejet vágni a nevetésére. Valahol zavar a dolog, hiszen én nagyon is kíváncsi vagyok rá. Persze, ahogy hallgatom a szavait, kénytelen vagyok rádöbbenni, hogy feltehetőleg az összes többi démon is így vélekedik. Már lassan kezd érdekelni a Pokol, amelyet ezek a teremtmények ily’ nagyon imádnak. Emlékeim szerint anyám nem sokat beszélt róla, talán még örült is neki, hogy végleg távozhatott, bár amilyen szinten bele volt esve a saját hatalmába, igazából semmin sem csodálkoznék. Ha volt valami, amit sajnáltam a történtek kapcsán, hát az az volt, hogy a szívével és a hatalmával együtt nem sikerült az emlékeit is felfalnunk. Sokkal beljebb lennénk most.
- Ó, értem, ez macerásan hangzik - valójában már most gyártom a tervet, hogyan fogok bejutni oda, és nem is egy ötletem akad rá, ám ez most nem olyan lényeges.
- Igen? - pislogok rá meglepetten. Eléggé sokat tud a városról, és mostmár úgy tűnik, hogy a lovasokról is. Ezek, na meg az ereje alapján kötve hiszem, hogy rangtalan démon lenne. - Te hogyhogy nem jelentkeztél? - kérdezem, kicsit terelve a témát, mielőtt az elmém valami kozmikus összeesküvés elméletet hozna létre. - És mi lett az előzőjével? - érdeklődöm, elvégre jó eséllyel volt neki, aztán… Hát nem állítom, hogy szeretem, ha ugráltatnak, és időnként eléggé fel van vágva a nyelvem. Rendesen nem szeretek harcolni, de a szájkarate egészen más tészta. Ráadásul büszkeség is szorult belém, szóval akadnak kisebb személyiségbeli hibáim. Igazából pont ezért nem vonz annyira a tanácsadóság valami ismeretlen démon mellett, persze elő kellett adnom, hogy teljesen átlagos hatalomvágyó démon vagyok, meg minden… de lehet az elkövetkezendőkben jobban kell majd figyelnem, mit mondok, nem tetszik, hogy ennyire figyel a szavaimra, veszélyes lehet ez még a számomra.
- Gondolj bele, egy egyszerű, nem túl erős démon vagyok - magyarázom neki mély átéléssel - ők pedig hatalmas mágikus erőkkel rendelkeznek, meg démoni légiókkal - vázolom neki a helyzetet, amit biztosra veszek, hogy ő még nálam jobban is ismer - jó eséllyel van azokban a légiókban nálam sokkal erősebb és tapasztaltabb démon is, nem csak egy… Ráadásul személyesen egyikőjüket sem ismerem. Ahhoz, hogy érdekeljem őket meg legalább az arcomat ismerniük kellene, ez pedig nincs így, a legjobb tudomásom szerint. Hacsak… - döntöm fürkészőn félre a fejem a magyarázat közben, még a szemem is finoman, gyanakvóan összeszűkítem - nem áll előttem az egyikük - az ereje alapján alkalmasnak tűnik, de persze simán lehet, hogy rangtalan.
- Ó, az szuper lenne! - határozottan lelkes vagyok, azonban van bennem némi aggódás is. Nagyon felgyorsultak a dolgok, jobban át kellene gondolnom, mit, hogyan ejtek ki. Ijesztő, hogy minden karakterhűnek ítélt megszólalásom után egyre közelebb lökődöm a lelepleződés felé. Nyilvánvalóan hasznos lenne egy démontól tanulni, elvégre az anyám pocsék tanár volt, mégis tele van veszélyekkel, elvégre fizikailag az erőm meg se közelíti az övét, s a képességeink el is térnek néhány helyen. Mondjuk ha elemi mágiáról van szó, akkor tapasztalt, ravasz róka vagyok, de sajnos nem ismerem pontosan a korlátaimat, eddig csak félőrülten sikerült megtalálni őket, annak meg ugye sem jó, sem kielemezhető vége nem lett. Híja, lesznek még ezzel gondok! Tekintetem ráemelem. - Sajnos nem hiszem, hogy egyetlen nap alatt végeznénk… ahol hiányosságaim vannak, ott azok hatalmasak - osztom meg vele, hátha az idő hossza megrémíti, és visszalépésre készteti.
- Ja, hogy ja - pingvinkedem át a testem apró lépésekkel a part irányába - és tényleg - nézem gyönyörködve a látképet. Engem vonz ami szép, nem pedig taszít, mint ahogy jópár démont. Többek közt ezért sem laknék a Pokolban. Na meg ezért sem szimpatizálok Amara világrombolásával. Bár ezeket a nyomorult vasvárosokat lebonthatja a francba, nem haragszom meg. Vissza akarom kapni az ókori városokat!
- Miiiii? Az nem is fém? Pedig pont úgy néz ki! - nyúlok meglepve az arca felé, hogy a saját bőrömön is tapasztaljam az állításának igazát. Ilyen könnyedén bedőltem már megint a szememnek, hogy nem is néztem meg alaposan? Zavar, hiszen nem az első, és ezek alapján nem is az utolsó ilyen eset. Miért leszek egyre emberibb? Foglalkoztat a kérdés, nagyon is, de hiába rágódom rajta, megválaszolni nem tudom. Közben rádöbbenek, hogy mit is csinálok, miért nyúlok az arca felé, amikor én is utálom, ha megérintenek? Döbbenten ejtem magam mellé a kezem és zavartan bámulom őt. Mostmár, hogy tudom, nincs vas a piercingjében, már értékelni is tudom. Még mindig furcsának találom, de el kell ismernem, hogy vadabb külsőt ad neki, és valahol illik is a vonásaihoz.
- Lécci, léééééécci, meséld el mi volt az! - hatalmas, könyörgő szemekkel nézek rá, és igyekszem olyan aranyos fejet vágni, amennyire telik tőlem. A kíváncsiságomat megvette kilóra, az biztos. Mondjuk azért ebbe a botorkálva dologba bele tudtam volna kötve, elvégre éreztem a hatalmát, de a sztorira nagyon kíváncsi lettem volna. A hangyás részre nem mondtam inkább semmit. Ha túl akarom itt élni, akkor bíznom kell saját magamban! Nem ártott volna végre nekem és a mágiámnak is elhinnie, hogy erősek vagyunk ha együtt dolgozunk, és nem él az utóbbi önálló életet…
- Ez szuper! - vigyorgok rá őszinte lelkesedéssel. Na ennek tényleg nagyon örülök, noha a vele kapcsolatos aggályaimat nem feledem. Apró mosollyal biccentek nevem dicséretére. Szeretem a csengését, és a semlegességét. Nem hangzik sem démoninak, sem igazán angyalinak, bár a lágy dallamossága után talán ahhoz állna közelebb.
- Az ókorban mondjuk sokkal szebb volt. Az a rengeteg gyönyörű fehér homokkő vagy márvány épület! - áradozok neki hatalmas, csillogó szemekkel. - Egyébként a rómaikat is bírtam nagyon. Sok mindent vettek át a görögöktől - többek közt miattam - mindig is imádtam az építészetük szín- és formavilágát! Sokkal jobb mint a mostani rusnya, szürke! De most komolyan, mi a jó abban, hogy mindent beborít a vas és a beton? - címezem neki a háborgó kérdést. Igazából azt akartam mondani, hogy Amara tevékenykedése, de nem akartam nevén nevezni a legnagyobb ellenségüket. Lehet, hogy gyanússá tenne.
- Hát nem láttam tökéletesen az egészet, eléggé félhomályos volt a helyiség… de valami ilyesmi minta volt - rajzolom az orra elé a Tindhólmur szigetére - illetve Drangarnir átjárójához vivő rúna egy darabját. Úgy vagyok vele, hogy ezzel nem lőhetek mellé, elvégre ha nem ismeri a rúnát akkor mindegy, ha pedig mégis, akkor a szigetet is ismernie kell. Ahol a mi mágiánk lakozik. Ugyan érzek némi késztetést, hogy újfent hangsúlyozzam a furcsa mágiát, ám nem teszem, attól csak gyanúsabbá válnék a számításaim szerint.
- Rendben van - biccentek. Érzem, hogy az enyémekhez igazítja az ő lépteit, békésen sétálunk hát egymás mellett. Nem is sajnálom a pillanatnyilag beállt csendet. A gondolatai körülötte csaponganak, amit nem tudok mire vélni, így végül aggodalomként és izgalomként azonosítok. A házikóba én lépek be előbb, nem torpanok meg, de még mielőtt megemelném a küszöbnél a lábam, már lecsekkoltam mágia szempontjából a helyet. Üres. Nem csapda hát, a szívem mégis gyorsabban ver, mint szokott. Nem értem mit izgatja magát, azért az embereket még el tudom intézni, szóval csak Beleth miatt kell aggódnom.
Ellépek az ajtótól, hogy ő is be tudjon jönni, de még nem sétálok be középre, inkább a hátamat a falnak támasztva figyelem a tevékenykedését. Tényleg jól használja a mágiáját, noha erre a részére még én is képes vagyok. Na jó, a falat nem tudtam volna így lebontani, maximum telekinézissel. Finoman megköszörülöm a torkom. Hangot kell adnom a gyanakvásomnak.
- Nos félre ne értsd, nagyon bejön, hogy ilyen jófej vagy velem meg minden, értékelem, és a többi… De pontosan miért is? Hatalmas erőd van, szóval biztos találnál jobb elfoglaltságot az én pátyolgatásomnál - fújom ki az eddig tüdőmben rekedt levegőt. A mágiájára vonatkozó részt bölcsebb lett volna kihagyni, mostmár persze mindegy, késő bánat, ahogy az emberek szokták mondani. - Érdekelne, hogy vajon akkor is ilyen jófej lennél-e velem, ha mondjuk, nem is tudom, kiderülne rólam, hogy ember vagyok? - figyelem őt félre döntött fejjel. Végül ellököm magam a faltól, odasétálok hozzá, s helyet foglalok előtte. Úgy érzem már minden lehetőséget számba vettem. Ha támadni akarnék, akkor én inkább a viskót dönteném a fejére, nem pedig ráugranék. A tető pedig mindenhol a fejünk felett van.
- Hát mert… ez az igazság? - teszem fel a kérdést zavart értetlenséggel. Sok mindenben hazudtam már az életem folyamán, úgy tűnik azonban ez a démon azon akad fenn elsősorban, amikor kivételesen igazat mondok. Kényelmesen elhelyezkedem előtte, tekintetemmel pedig a vonásait fürkészem.
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Ápr. 27, 2020 7:23 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3


Walk on the beach

Beleth & Nieven


A kérdését hallva felnevetek, erre egyik démon sem volt kíváncsi, senki sem akart a felszínre jönni, csak miután kidobott a Pokol, akkor jöttünk. Mikor Lucifer hátrahagyta a Poklot, hogy itt lébecoljon, akkor vesztette el a legtöbb démont, bár ennek okát nem tudom és nem is firtattam, engem egyszerűen nem érdekelt, leszartam mi történik körülöttem.
- Engem nem érdekelt, mit hozott össze, nem vagyok nagy rajongója, de persze tisztelem, elvégre csak ő alkotott meg minket, démonokat. - Válaszomból jól érezhető, hogy a neve jelent valamit, de amúgy magasról teszek rá, hogy mit csinál, annyira nem nagy érdem, hogy itt lakik és talán ezért gyűltek köré itt a démonok is, de nem épített ő semmit, csak elfoglaltuk a várost, nem kellett hozzá sem engedély, sem segítség, sem egy rossz szó Lucifertől, úgy gondolom mindenki tudta, hogy az ő közelében van a helye. Vannak démonok, akik a világot járják, de a legtöbb itt lakik, többek közt én is.
- Van egy hotel, a legpuccosabb, na annak a tetején lakik, de csak úgy nem engednek be senkit Luciferhez, elvégre nem lenne nyugta tőlünk, leginkább a bárban lehet összefutni vele, de nem javallott elrontani a szórakozását. - Láttam és hallottam ezt-azt, lehet nem egy démon, mégis arkangyalként ő maga az Ördög, nem mernék kekeckedni vele, még így sem, hogy a Halál lovasa lettem és nagyobb erőre tettem szert, mint azt valaha elképzeltem volna. Ehhez mondjuk nem jár annyi agy és szépség, mint amit ikrem kapott, mi ketten lennénk alkotunk egy elég nagy csapást, ami még az alkotónkat is legyőzné. Én személy szerint örvendek annak, hogy van egy másik felem is, de nem függünk egymástól, megvan a magunk élete külön.
- Az egyik lovas pont tanácsadót keres - vigyorgok rá féloldalasan, magamra célzok természetesen, bár ez aligha fog lejönni ennyiből neki. Nem terveztem dicsekedni a helyzetemmel, eléggé friss még, de tartós is lesz, megalapoztam mindent ennek érdekében, már csak tenni is kell a dolgom, hogy még véletlenül se jusson senkinek az eszébe, hogy a példám követve trónfosztásra adja a nemlétező lelkét.
- Honnan veszed, hogy nem érdekelnéd egyiket sem? Ezzel a hozzáállással mondjuk lehet tényleg így is lesz. - Megvonom a vállam nemtörődöm mód, utána ismét a szemkontaktust keresem vele, a mágiahasználatra felvonom a szemöldökömet, nem sok mester maradt, akik tanítanak is, hála nekem, így magam is ajánlhatnám, miért is ne?
- Szívesen segítek a mágiahasználatban, kivételesen elég jó vagyok benne és nem is terveztem mára semmit. - Igazából még úgy számoltam, legalább két napba beletelik, amíg összeszedem magam, ahhoz képest gyorsabban regenerálódtam és az erőm teljét is hamarabb elértem ismét, talán még többet is kicsit, most, hogy lovas lettem. Megérint a halál energiája, mi idegen számomra, de megtanultam befogadni.
- Ne a viskók felé nézz, hanem a tengerre és az érintetlen partra. - Mutatok kezemmel az említett irányba, majd közelebb lépve felsegítem a mellényemet rá, az érintésemtől megborzong, én meg oldalt rántom vigyorba a szám szegletét. Mikor hátrébb lépek a piercingem kerül szóba, ami nem tetszik neki. Ez kicsit szíven üt, de nem veszem fel, ezerből egy, aki így van vele.
- Dehogy fáj! Ez nem is igazi fém amúgy, szóval könnyű is és már megszoktam, de bármikor ki tudom venni és visszatenni. - Kicsit bugyuta kérdés volt, annyira ártatlan és fogalmam sincs, hogy mihez akar itt kezdeni a mágiájával, talán ha mutatok neki valamit és belemegy, hogy tanítsam, többet megtudok róla.
- Ó, nagyon izgalmas dolgot csináltam és felemésztette minden erőmet, azért jöttem ide botorkálva, hogy senki se zavarjon meg, amíg visszaszerzem az erőmet, a gyengéket eltapossák, mint a hangyákat. - Egy kissé gonosz vigyorba rendeződik át az arcom és a tekintetem, látom mennyire csillognak a szemei, mennyire kíváncsi a lelkem, hát legyen is, igyekszem még jobban felcsigázni.
- Jelentkezek, ha már ilyen szépen kérsz. - Barátságosabbra váltok ismét és még a szemöldököm is megemelem neki kétszer, elég jól haladok a ismerkedéssel, pedig nem kenyerem az ilyesmi.
- Nieven... szép név. - Állapítom meg egy kis ízlelgetés után, még sose hallottam ezt, pedig pár ezer éve már létezem. Nem tűnik angyalinak sem így elsőre. Mégis mi lehetsz kislány? Nem tűnik se démonnak, se angyalnak, mégis van mágiája állítása szerint, ha lenne harmadik opció, ha létezne, akkor oda sorolnám, de mivel tudtommal nincs, így marad a kétely egyelőre, hogy angyal vagy démon.
- Görögország. - Meglepődöm, az inkább tűnik angyalokkal teli városnak, mégis milyen démon szereti jobban a földet, mint a poklot? Mekkora hülyeség és a kis elszólása is, mintha azt mondta volna, hogy nem sújtja annyira, mint A Menny bezárása, csak gyorsan pokolra javítja. Kicsit kétkedve fordulok felé ezek után, mégis mit nem akar elmondani?
- Aha, egy különleges démoncsapda. Ha már annyi időt töltöttél benne, le is rajzolhatnád nekem, hasznos lehet a későbbiekben. - Nem is tagadhatja le, hogy sok év kimaradhatott, már a piercinges rácsodálkozása erre következtet és mivel nem áll össze a történet és nem hiszek neki, így inkább feladat elé állítom, továbbra is a legkedvesebb démon szerepét eljátszva.
- Nem fázok, de elviselném, ha melegebb lenne, gyere. - Intek a fejemmel az egyik viskó felé, fából és kőből készültek, van bennük tűzhely kiépítve, én szeretem az ilyeneket, mert könnyen begyújthatóak és csak egy kicsit kell megbontani a házat, hogy legyen tüzelő is. Mellette sétálok, nem hagyom, hogy lemaradjon, elém meg nagyon szednie kell a lábait, ha meg akar előzni.
- Az jó lesz ott. - Mutatok egy viskóra és az ajtót a telekinézises képességemmel nyitom ki előtte, kezemmel befelé mutatva. Mögötte én is belépek, kicsit le kell hajtanom a fejem, hogy ne fejeljem le az ajtófélfát. Beérve a kandallóba egy tűzgolyót repítek és egy elválasztó falba beleütve szedek fát is, amit rádobhatok a tűzre, ki ne aludjon. Ez semmit sem vesz ki belőlem, annyira apróság, mégis látványos és ha tanulni akar, nos tőlem megteheti, ura vagyok az erőmnek. Egy cigarettát is előbányászok a zsebemből és a számba véve rágyújtok egy csettintéssel, úgy sétálok a tűz elé, hogy leüljek és magam elé mutatva őt is hellyel kínálom. A füstöt nem fújom rá, a tűzhely felé fordulok vele.
- Miért mondtad, hogy nem vagy ura a mágiádnak? - Teszem fel a kérdést, hátha többet megtudok róla.


reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Nieven


New Orleans tengerpartja - Page 3 Pikkelyke2
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
190
☩ Rang :
7. leviatán
☩ Play by :
India Eisley
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Ápr. 25, 2020 11:16 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3


longus Historia
───────────── ────────────
- Téged nem érdekelne, hogy Lucifer Nagyúr milyen várost hozott össze magának, és az övéinek? - felelek kérdéssel. Noha a szemezés általában nem zavar, most mégis zavarba jövök attól egy cseppet, hogy engem figyel. Smaragdzöld szemeim elmerülnek az ő pillantásának kékjében, azt hiszem bármeddig képes lennék bámulni. Végül pislogok, és megrázom a fejem. Néha én sem értem mi jár a fejemben. - Sőt, amúgy szeretnék is vele találkozni, meg a Lovasokkal, és egyéb arkokkal, fantasztikus dolog lehet a tanácsadójuknak lenni… - sorolom bőszen, és nagy lelkesen - mondjuk úgysem érdeklem egyikőjüket sem - rántom meg csalódottan a vállam, s az arckifejezésem is ezt az érzelmet sugallja. - Na meg, akadnak gondjaim a mágiahasználatban, azt reméltem, hogy itt találok egy mestert - osztom meg vele itt tartózkodásom reális indokát. Egy pillanatra azért felmerül bennem, hogy miért kérdi, hiszen egy démon szabadon járhat, kelhet a környéken, ebben biztos vagyok. Meghát ő is itt van inkább, ahelyett, hogy a világ egy más pontján mulassa az időt. Talán mondanom kellett volna valamit, hogy valakihez jöttem, vagy ilyesmi, ám most ezen a téren képzeletszegénynek bizonyulok, ekképpen inkább hagyom a hazudozást. Azon elmélkedem, vajon elárulhatnám-e neki, hogy nem vagyok démon. Persze nem avatnám be abba, hogy leviatán vagyok, de… igazából akkor mit is mondhatnék? Hogy ember vagyok? Számtalan kérdés üldözi még egymást a fejemben, ám én inkább a mostra koncentrálok. - Egyébként is, ha a Sötétség beborítja a világot, minden bizonnyal itt leszek a legnagyobb biztonságban démonként - rántom meg a vállam, mintha ez egy teljesen lényegtelen dolog lenne. Számomra voltaképp az is, leszámítva ha Amara minket is elpusztít. Avagy mégsem? Régebben nem számítottak nekem az emberek, max egy két különlegesebb, de maga az emberiség nem. Sosem érdekelt mit művelnek velük a démonok, vagy éppen a testvéreim, azonban a teljes pusztulással nem járnánk jól. A mostani, vassal átszőtt épületeket nem kedveltem különösebben, de azért az ókori márványtemplomok… na az azért nem volt rossz. Ha még mindig képes lennék átadni az erőm, pár boszorkánnyal simán kipofozhatnék egyet és beleköltözhetnék. Azt már volt alkalmam tapasztalni, hogy nem vagyok valami nagy építész.
- Idilli? - fordulok körbe, a romos viskókat alaposan szemügyre véve. A görögöknek és a rómaiaknak is homlokegyenest más volt az erről a fogalomról alkotott látképe, de sejtem, hogy mostanság ez a látvány már tényleg idillinek mondható, főleg itt, démonföldön.
Kicsit kitérőnek érzem az ittlakásra adott válaszát, de nem kötök bele, vagy kukacoskodok. Furcsa számomra ahogy segít, alapjáraton nem szeretek másokat a közelembe engedni. Megborzongok, ahogy a nyakamhoz ér véletlen, majdnem pikkelyt talált… azok ugyanis felkapaszkodnak a tarkóm aljáig, annak a furcsa, kiálló tövisnyúlványnak a két oldalára.
- Nem, nem igazán, bocsi - rázom meg a fejem, meghallgatva a magyarázatát. Tuti nem tetetnék vasat a számba a világ összes kincséért sem! Tétován szemezek az ajkán lévő piercinggel. - Nem fáj, hogy ott van? - kérdezem végül, bár sejtem, hogy a kérdés butaság, hiszen ha fájna, akkor biztos nem viselné.
- Feltöltődni? Nagy a városban a nyüzsi? Vagy csináltál valami izgalmas dolgot, amihez mágia kellett? - csillan fel a szemem lelkesen. Talán nem kellene ennyire lelkesednem, meg vájkálnom a dolgaiban, mégis kíváncsivá tett, és eddig elég barátságosnak tűnt, hogy meg merjem kérdezni. - Hát igen, az jól jönne - pillantok a város felé. - Esetleeeeeeg, nem szeretnél önként jelentkezni? - pislogok rá ártatlanul, némileg kérlelően, hátha ő hajlandó lenne ilyesmire.
- Örülök a találkozásnak Beleth - mosolyodok el. - Nieven lennék - hajolok meg enyhén felé, bár igazából fölösleges, elvégre sokkal magasabb nálam. - Hát New Yorkból… - pislogok értetlenül, amikor újra rákérdez arra, amit nem olyan sokkal előbb mondtam el.
- Ó, hogy így értetted! - értem meg, mit szeretett volna hallani. - Igazából Görögországban. A Poklot nem nagyon szeretem, inkább a Földön tartózkodom ha lehet, szóval engem nem sújt annyira Am… a Pokol bezárása - helyesbítek gyorsan, emlékeztetve magam, hogy ez az eddig roppant barátságos férfi egyébként egy rohadtul erős démon, akinek talán nem kellene jeleznem, hogy tudok néhány érdekes és minden bizonnyal fontos infót. - De nem nagyon tudom mennyi időt tölthettem Görögországban.. elkapott ott valami démoncsapda, ami furcsa mágiával volt átitatva… - igazából találtam ki még további részeket is a sztorikámhoz, de azt egyenlőre nem mesélem el neki. Igyekszem még azelőtt magyarázatot, vagy legalábbis rejtett magyarázatot adni az engem körbelengő furcsaságokra, még mielőtt megtapasztalja őket. Már a piercing nem ismeretére is csodálkozott, hát még amikor megkérdezem, hogy ő miért festi a bőrét… Az igazat megvallva eszembe se jut megemlíteni neki, hogy leviatán vagyok. Az a gyanúm, hogy amint megtudná, nekem ugrana és széttépné. Nagyon nincs kedvem egy ekkora erejű démonnal dacolni, sokkal jobban bejön ez a barátságos beszélgetés. Mondjuk a széttépési törekvéssel tuti nem lenne egyedül, szerintem majdnem minden démon megkísérelné, ráadásul még mielőtt kérdezne… Na jó, a terveim után lehet ez jogos is lenne. Egy lovast már ismerek, róla tudom, hogy nem árulná el, de valahogy a maradék hármat, plusz ugye a főnöküket Lucifert is meg kell közelítenem, s előttük nem kellene fennen hirdetnem, ki is vagyok. Az nem annyira érdekel mit is terveznek, hogy akarják Amarát megállítani, elvégre ha a Sötétség Úrnője nem képes legyőzni őket, az csak a leviatánoknak kedvez, ám ez nem történhet túl korán - mielőtt visszanyernénk a teljes erőnket -, és jó lenne, ha egyik testvérem se kerülne szembe a Pokol teljes haderejével.
- Igazából nem fázom, melegít a felsőd. De ha szeretnéd bemehetünk valahova. Ugye nem fázol? - kérdezem aggódva, elvégre odaadta a mellényét, ami egyébként lehet, hogy neki is kellett volna. Egyáltalán nem volt ellenemre a környék felfedezése, szóval ha elindult, én is azt tettem. Igyekeztem mellette lépkedni, noha az elég furcsa volt nekem még mindig, kicsit emberi szokásnak találtam, a barátság egyfajta kifejeződésének. Elvégre aki előtted sétál az nálad magasabb rangon áll, aki pedig mögötted, az az alárendelted.
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Ápr. 22, 2020 11:50 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3


Walk on the beach

Beleth & Nieven


 New Orleans, egy város mindössze, ahol a legtöbb démon tobzódik, nem sok embert lehet itt találni, a legtöbb eladta a lelkét már, csak azért tűrjük meg itt őket magunk között. Vannak bátrabbak is, akik semlegesek, ám számukra nem ez a város a legbiztonságosabb, egyszerűen itt ragadtak és nem tudnak biztonságosan átutazni másik városba, bárhol lecsaphatnak rájuk angyalok vagy démonok, mi nem alszunk, nem eszünk, szinte nem is fáradunk és az erőnket is könnyedén feltölthetjük. Mocskos egy város ez, nem való mindenkinek, főleg az olyan ártatlannak tűnő lányoknak, mint aki a vízből sétál ki. Szinte az összes démont legalább látásból ismerem, akik nagyobb hatalommal bírnak, ám ő nincs közöttük, sőt ha a ranglistán lentebb nézek, ott sem láttam még, márpedig én sokáig voltam rangtalan és fő bűn is. Egyetlen elvetemült démont sem ismerek, aki átúszta volna magát ide magát. Nem látok lábnyomokat a vízbe, onnan gondolom, hogy nem csak megmártózni ment oda be és jött ki később. Az apró részletekben rejlik minden, ezt egy mestertől tanultam, akit felülmúltam és hogy ne adhassa át másnak is a tudást megöltem. Sose gondoltam, hogy egyszer lovas leszek és ekkora erőre teszek szert, amivel elérem a célomat, amit pár éve dédelgetek. Most, hogy elértem újabb célokat kell felállítanom és ahhoz jól jönne valaki, aki ostoba tanácsokkal lát el vagy csak meghallgat és véleményez. Talán utóbbinak venném nagyobb hasznát, többször megfordul a társ ötlete ilyen értelembe véve, mégsem érzem, hogy bárki megérdemelné ezt a pozíciót mellettem.
Amikor felfedem magam és elindulok felé visszainteget, ami jó jel, nem annyira ellenséges, hogy egyből a torkomnak essen, nem szívesen használnám az erőm, most, hogy teljesen feltöltődtem egy kis pihenés után. Túl sokat nem láthat a kék szemeken túl, érzelmeket nem táplálok, többnyire közömbösnek tűnhetek, ezért igyekszem mosolyommal és kedvesebbik énem mutatásával jelezni felé, hogy nem áll ok nélkül szándékomban bántani őt.
Szélesebben elmosolyodom, hogy milyen mosolygós, milyen ártatlannak tűnik, mint egy eltévedt kíváncsi angyal, aki most jött először ide, hogy megnézze magának a romlottság városát. Nem tudom, hogy jut eszébe bárkinek is, hogy ez remek látványosság és hogy nem fogja a városban lakó seregnyi beteg démon szétszaggatni őt és a húsát rágcsálni, csak úgy szórakozásból.
- Miért érdekel ennyire, hogy milyen a démonok lakta New Orleans? - A szemeim az övéibe fúrom, sose zavart, ha néznek, ez inkább fordítva szokott megtörténni, sokan zavarba jönnek tőlem, nem értem miért, az ikertestvérem kapta a szépséget, ennek ellenére elégedett vagyok magammal így, nem vágytam izmos testre, ez sokkal megtévesztőbb.
- Ez nagyon a város széle, nem szoktak kijárni ide a démonok, túl... idilli. - Találom meg a szót egy kicsit elgondolkozva és féloldalas vigyorra vonom meg a szám szélét egy időre. Nem gondoltam volna, hogy ez a szó ilyen értelemben valaha is elhagyja majd a pofámat. A kérdése után meglep a kacsintással, nem tudom mit kellene rá reagálnom, nem élem az emberek szokásait ennyire.
- Elég régóta, többnyire a városban, nem pont itt, de megfordultam már mindenfelé életem során. - Megvonom a szemöldököm egyszer felfelé és mikor a mellényre pillant, én akkor a felsőtestére sandítok, hiába a melltartó, valahol csak még sejtelmesebb tőle és ami látszódik, abból csak többet kívánna a szem, letéphetném róla a ruháját, de annyira nem vonz az efféle állatias ösztön, hogy mindenre lecsapjak, az én étvágyamhoz ettől azért több kell.
- Szívesen. - Mivel engedi, így segítek neki belebújni a mellénybe, és mellé lépek addig, majd vissza elé. A gallérját megigazítom kissé közelebb lépve a felsőnek és a vizes haját is kiveszem alóla a nyakát éppen csak érintve a kezemmel. Kissé hűvös a teste, csodálom, hogy nem didereg, hátrébb lépek és a cipzár alját akasztom össze, hogy felhúzzam rajta a mellkasáig azt. A saját kezemre figyelek, egészen a kérdéséig, akkor ismét felveszem a szemkontaktust vele, meglep a kérdése, a szemöldököm is kérdőn emelkedik meg. Nem látott még piercinget? Mégis honnan szalajtották őt? Lehet egy lázadó angyal lenne? Nem lepne meg mondjuk.
- Mert tetszik nekem és piercingnek hívják. - Felelem neki türelmesen és elengedem a cipzár húzóját, zsebre dugom a kezeim. Az orromban is van egy kis karika, bár az nem olyan szemet szúró, mint az ajkamnál lévő.
- A városban sokaknak van, a szemöldökben, mellbimbón, nyelvben, köldökben, meg bárhol lehet a testen igazából, tetszik? - Megvonogatom a szemöldököm egy halovány mosollyal, rajtam nem múlna, hogy elvigyem az első olyan helyre, ahol kaphat, ha vadulni jött ide,  beleférhet neki.
- Én feltöltődni jöttem ide, azon túl nem terveztem semmit, amíg meg nem láttalak, most viszont úgy érzem, jól jönne valaki, aki megmutatja neked a várost. - Bökök a város tényleges helyzete felé a fejemmel, merre is kellene elindulni, ha velem tart. Ha egy kibaszott angyal, akkor darabokra fogják szedni, talán útközben kiderül, hogy mi vagy ki ő. Apropó kik is vagyunk.
- Beleth vagyok, benned kit tisztelhetek? Egyáltalán honnan jöttél? - Nem nyújtom a kezem, hogy kezet rántsunk, annyira nem vagyok oda az ilyen tettekért, az utóbbi kérdés viszont toppant mód érdekel. New Yorkból idáig leúszni, az nem kis távolság, honnan volt ereje ehhez, tiszta rejtély egyelőre, mily szerencse, hogy van időm és türelmem, hogy ennek megpróbáljak utána járni.
- Hol éltél azelőtt, hogy beütött ez a krach, hogy a földre száműztek bennünket démonokat és angyalokat, az érdekelne, nem New York meg a többi földi városrész. - Pontosítok kicsit, hátha megtudok valamivel többet róla. Nem olyannak tűnik, aki magában tartaná a saját kérdéseit, szóval most az egyszer talán még válaszolni is fogok őszintén valakinek, már ha nem olyanba kérdez bele, amiről nem szívesen mesélek.
- Nem fázol? Bemehetünk egy közeli házba, ahol felszáradhatsz és felmelegedhetsz. - A kis rozoga viskó felé mutatok, a nadrágom zsebéből kivéve a kezemet, nem szívesen mennék még vissza a városba, talán ha elég borzalmasat mesélek róla, nem akar majd oda menni, legalábbis egyedül nem. Mi a faszért szenvedek így valakivel? Nem tudom, talán van egy olyan megérzésem, hogy valamit titkol és meg akarom tudni, mi lehet az. Annyira ártatlannak tűnik, pont, mint Belphi, az ikertestvérem, akit nem kell félteni, de a testvériség, hogy egyből teremtettünk összetart mégis.

reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Nieven


New Orleans tengerpartja - Page 3 Pikkelyke2
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
190
☩ Rang :
7. leviatán
☩ Play by :
India Eisley
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Ápr. 22, 2020 5:17 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3


Longus Historia
───────────── ────────────
Valahogy sosem mozgatott meg az, hogy a testvéreim szó szerint elismerjék a hatalmamat. Ennek persze oka volt az is, hogy hát az erőm feletti kontroll nem igazán jellemzett, ráadásul például az átokszórás terén is kb nulla volt a képességeim tárháza. Mondjuk az elementáris mágiám minden bizonnyal erőteljesebb volt, mint az övéké, főleg ha levegőről volt szó, ez azonban önmagában nem lett volna elég. Meghát… nem is volt miért szembeszállnom velük. Még mindig ők voltak a legértékesebbek számomra a világon. Emellett pedig teljes mértékben elfogadtak olyannak, amilyen vagyok, maximum néha morogtak rám, de sose ötlött fel bennük, hogy úgy bánjanak velem, ahogy anyám tette.
A városokat járva azonban új felfedezést tettem: megváltozott egy hangyányit az emberekhez való viszonyom. Na nem túl drasztikusan, mégis, már nemcsak kísérleti alanyoknak, és morzsányi tanároknak láttam őket, hanem… egyéb kapcsolatra is érdemes személynek. Óvatosan puhatolózva elkezdtem barátkozni. Először furcsa volt, hogy egy ilyen hosszabb távú dologba vágtam a fejszém, s, hogy az emberekre nagyjából egyenlő félként tekintek, de eddig nem bántam meg. Már úgyse volt meg a hajdani hatalmam a maga teljes pompájában, ráadásul mivel az emberek egyáltalán nem tudtak meghalni, és eltakarodni a föld színéről, értelmesebb volt barátságosan viszonyulni hozzájuk, mint vérszomjas szándékkal. Egyébként is, a különleges hajú vadászt nagyon megkedveltem - Alessyát, tudatosítom magamban.
New Orleans márcsak azért is nagyon érdekel, mivel itt bőven akadnak démonok, s közéjük vegyülnek be az emberek. Hogy bírhatják, hogy minden második lény a lelkük után sóvárog? Nagyon érdekel milyen érzés lehet úgy élni, hogy minden nap veszélyben vagy. Még régebben beszéltem egy Los Angelesben élő emberrel, az azt mondta, hogy borzongató. Kíváncsi lennék az milyen lehet. Ahogy leírta nagyon izgalmas lehet. Na az is kéne nekem, eddigi életem folyamán nem sok mindent találtam annak. Ezen kevesek egyike pont anyám megölésének megtervezése volt. Mondjuk nem lep meg, hogy ritkán talál meg ez az érzés - egyszrészt a lélek hiánya miatt, másrészt pedig, mert semmivel sem lehet minket megölni. Legalábbis az eddigi tudásunk szerint. Az egyik testvérem kapott egy angyalkardot a mellkasába, meg is voltunk rettenve, de egy nap se telt bele, hogy megint viruljon. Abban mondjuk erősen kételkedtem, hogy sehogy sem lehetne minket elpusztítani, mert az… nagyon kivételezetté tett volna minket. Talán ezért lettünk elzárva? Viszont a prófécia szerint az utolsó leviatánt Isten öli majd meg. Erre rögtön felmerült bennem a kérdés, hogy létezhetett-e több is az apánkból? Meg ha az utolsót, akkor előtte valaki, vagy valakik megölnek közülünk hetet. Persze a prófécia szerint az első hetet is simán megölheti Isten... Sok időm volt gondolkozni, na!
Ám amint kimászom a vízből, a borús gondolatokat száműzöm a fejemből, nem akarok most ezen elmélkedni. Elsőre azt hittem, egyedül vagyok, de aztán megérzem a hatalmas erőt, ami mintha a sziklák felől jönne. Némileg elbizonytalanodom, elvégre ő lehet a környék egyetlen élőlénye, aki útmutatással tudna nekem szolgálni, ám ekkora hatalom mellett talán nem lenne tanácsos megzavarni. Biztosra veszem, hogy akkor is képes lenne felvenni velünk a versenyt, ha az eredeti erőnkkel rendelkeznénk. Persze megölni ő sem tudhat, de mivel nem nagyon lelkesedem a fájdalomért, és a szerencsémet se akarom kísérteni, meg kell ezt gondolnom. Kaptam már sajnálkozó pillantásokat a fájdalomtűrésemért a testvéreimtől, meg, hogy erősebbé kellene válnom ezen a téren is, mégis… a fájdalom agresszívvá tesz, a legtöbb esetben azonnal ki akarom nyírni, aki árt a testemnek, ez minden bizonnyal anyámnak köszönhető… hogy utáltam azt a kurvát!
Mielőtt azonban döntésre juthatnék, az erő tulajdonosa feláll, s némi rendezkedés után felém sétál. Innentől márcsak reménykedem benne, hogy szándékai barátságosak. Az integetése meglep, ez a gesztus számomra eléggé emberi, s a válasz is automatikus rá: én is integetésre emelem a mancsom. Úgy fordulok, hogy inkább velem szemben legyen, úgy szemmel tartani is könnyebb. Amennyire végig tudom mérni jövetele közben nincs nála fegyver, de ekkora mágia mellett nem is azért aggódnék. Kinézetét nagyon démonosnak találom, a fekete ruhák, fekete haj elég erős kombó. A szemei mégis hihetetlenül kékek.
- Szia - mosolygok rá, s igyekszem vele tartani a szemkontaktust. Vagy talán nem kellene? Mintha valahol azt hallottam volna, hogy az a kihívás jele… hátha ő ezt nem hallotta, döntöm el végül magamban. - Köszönöm - derül fel az arcom. - Eddig New Yorkban loptam a napot, most vagyok itt először. Már nagyon érdekelt, hogy milyen  a démonok földi városa! - felelem. - Akkor eltaláltam New Orleanst, tiszta szerencse! Csak annyira néptelen itt a környék… ez mégcsak a külvárosa, ugye?  - fecsegek neki vidáman. Meglep milyen barátságos velem, kicsit furcsának találom, hogy az erő nem párosul arroganciával, s ezt egy kicsit aggodalomra okot adónak találom. Talán csapdába akar csalni? Fut át a fejemen, hiszen a démonok közt is él a mondás, hogy “ember, embernek farkasa”, s lehet, hogy csak megjátssza magát, hogy megbízzak benne. Persze a bizalom nem olyasmi, aminek magaslatán állnék, de valahogy mégis kíváncsiságot ébreszt bennem. Vajon mit akarhat? Teszem fel magamnak a kérdést. - És te? Régóta rontod itt a levegőt? - kacsintok rá cinkosan, úgy döntve, hogy egyenlőre úgy kezelem, mintha haverok lennénk, aztán majd meglátom.
Meglepve pislogok a mellényre, hirtelen nem is értem mit akar, elmélyülten tanulmányozom a vonásait, majd magamra lepollantva végre leesik. Az emberek kultúrája általi, íratlan szabályok egyikét kifogásolja rajtam. Pedig direkt vettem még melltartót is, mert azért is élnek-halnak az emberfajzatok. - Köszönöm szépen - veszem át a felsőt, majd belebújok - elfogadva a segítségét -, hogy elfedje, amit el kell. Az emberek ezt a gesztust… lovagiasnak mondanák? Ezt se tudom igazán hova tenni, helyette inkább tovább vizsgálgatom és…
- Neked… miért van vas a szádon? - mutatok döbbenten oda a sajátomon, ahol neki helyet foglal az az átok holmi. Az is feltűnt, hogy rajta is vannak minták, mostanában egyre több mindenkin látom, lassan tényleg rá kell kérdeznem miért jó ez. - Amúgy te is véletlen jártál erre, vagy volt valami útiterved? - kérdezem, mivel ha tervezett valahova még menni, szívesen elkísérném, hamár így ráakadtam, nem szeretném feltartani.
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Ápr. 21, 2020 6:44 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3


Walk on the beach

Beleth & Nieven


Évek teltek el, hogy csak küzdöttem egy célért magányosan, másokat kihasználva és hátba szúrva, mikor a legkevésbé sem számít rá. Aljas és veszélyes vagyok, mindenkit eltaszítottam magam mellől, még azt is, aki miatt mindezt úgy éreztem, hogy teszem. Minden csak az ikertestvéremről szólna? Ó, nem, önzőbb vagyok én attól és büszkébb is, meg akarom mutatni, hogy én többre vittem és ezt az orra alá kell dörgölnöm, azt akarom, hogy felnézzen rám, hogy tiszteljen, féljen és szeressen. Mindent meg tudok adni neki, amit Belial is, érzem, megvan hozzá minden erő bennem, mégis elvetem az ötletet. Legyen boldog Viszállyal, mindig is csak második voltam számára, most ő lesz második nekem, kell valaki, akit a bizalmamba fogadhatok, de nem úgy, mint a Halál tanácsadója. Démonok... nem bízom meg a saját fajtámban, emberek... a gyomrom is felfordul tőlük, elég csak egy kis dühroham és kettétörtem, megnyomorítom egy életre és dobhatom ki a kukába, mert úgy már csak nyűg. A szárnyasokkal nem lehet úgy szórakozni, a félvérek meg a maguk módján talál szórakoztatóak. Ez egy ördögi kör, nincs olyan lény a világon, amit elviselhetnék magam mellett, a gondolatra elhúzom a szám és felkelek a földről. Körülöttem vagy egy tucat cigarettacsikk van, vagy három doboz tartalmát elfüstöltem, ha nem többet, amíg itt elmélkedtem és vártam, hogy visszatérjen az erőm. Most, hogy Halál lettem, ami nem kevés energiát kivett belőlem biztonságos helyre jöttem, ahol egy lélek sem fordul meg. Kisétálok a verandára, csoda, hogy nem dőlt rám ez az elhagyatott viskó, annyira ramaty állapotban van. Megigazítom a hajam és mély levegőt veszek, miközben kinyújtóztatom elgémberedett tagjaim és leugrok a homokba. Elég szép napunk van és ekkor megpillantok valakit kijönni a vízből. Elég érdekes látvány, egy nagyobb szikla mögé bújok, hogy onnan lessem meg, ahogyan kifacsarja a ruhájából a vizet, úgy nagyjából, majd csak áll és körül néz, merre is induljon. Honnan jöhetett és mennyit úszhatott? Még nem láttam a városban, pedig ha járt már erre, akkor biztos megjegyeztem volna, annyira fiatal, nem sok ilyen démont látni. Amint felém érne a tekintete, akkor már el is tűnök a szikla takarásában. Belemarkolok a homokba és felemelve a kezem nézem, ahogy a porszemek az ujjam közt folynak szét lefelé a föld felé. Nem értem, miért is bújtam el? Felkelek és leporolom magam, nem zavartatva magam, nem fordulok felé, de azért a szemem sarkából figyelem, csodálkoznék, ha nem szúrna ki, elég fekete jelenség vagyok ebben az aranyló napsütésben. Kisétálok a takarásból is és a nadrágom szárát porolgatom, majd felemelem a fejem és rá nézek egyenesen, mintha csak most szúrtam volna ki. Integetek neki, láthatja, hogy nincs nálam fegyver, nem mintha rászorulnék, elindulok felé, hogy előtte vagy mellette nem sokkal álljak meg, attól függ, hogy ő hogyan szeretne helyezkedni.
- Üdvözöllek New Orleans partján, még nem láttalak errefelé, új vagy? - A lehető legbarátságosabban szólalok meg, ahogyan a testvéremmel is beszélgetek és a mosolyom is töretlen, már csak a felsője miatt is, ami úgy tapad a testére, mint egy pióca. Azért az úriember énem végett a szemébe nézek és leveszem a mellényemet is, hogy átnyújtsam neki.
- Azt hiszem ezt felvehetnéd, mert khm... - Megvonom a szemöldököm felfelé párszor, célozva, hogy többen már rávetették volna magukat, milyen szerencse, hogy nem egy olyan kéjenc fasszal találkozott össze. Ha engedi, akkor segítek neki, hogy belebújjon. 


reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Nieven


New Orleans tengerpartja - Page 3 Pikkelyke2
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
190
☩ Rang :
7. leviatán
☩ Play by :
India Eisley
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Ápr. 21, 2020 6:13 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3


Longus Historia
───────────── ────────────
Még mindig nem oszlott el afeletti elégedettségem, hogy bejutottam New Yorkba. Ezelőtt csak kintről csodáltam meg a várost, felfedeztem a környékét, és a lehetséges, biztonságos utazási pontokat, szóval állandó vízfelszíneket, ahol nem tűnik fel senkinek, ha egyszercsak kiemelkedem a habok közül. Aztán tovább álltam, hogy a többi város környékét is feltérképezhessem. Nagyjából egy hete tértem vissza, s nagyobb terveket dédelgettem, mint eddig valaha. Ártani ugyan nem akartam senkinek, azonban az öcsémet mindenképpen fel akartam keresni, és a városról, amit csak lehetett, azt a fejembe akartam vésni. Az utóbbi időben egyre többet és gyakrabban használtam a mágiámat - persze csak sunyiban -, hogy fejlődjek, erősödjek. Erre sosem a város határain belül esett sor, hanem a falain kívül, ahol nem látott a kutya se.
Kb két napja reggel tűztem ki magamnak azt a célt, hogy New Yorkból átússzak New Orleansba. Többször is terveztem megismételni ezt a távot, hogy minél gyorsabb lehessek, de elsőre bőven akartam magamnak hagyni időt a pihenésre, illetve fogalmam sem volt mi fog ott rám várni, mégiscsak a démonok földi városáról volt szó. A mágiámmal az uralmam alá hajtottam az áramlatokat, s ez meglepően kellemes és gyors utazási módszernek minősült, a célbaérés pedig sokkal pontosabb volt a számomra, mint a vízjárásnál.
Mindkét éjjelt alvással töltöttem, hogy feltöltődjek, napközben pedig itt-ott bóklásztam egy kicsit, hamár nagyon untam a monotonságot. A cápákkal és egyéb halakkal nem volt gondom, ugyanis még indulás előtt megbűvöltem egy nyakláncot, hogy tartsa távol magától a hívatlan vendégeket.
New Orleans tengerpartjához érve lettem csak igazán óvatos, nagyjából az első, határozottan lakatlan házaknál kiúsztam a partra. A belváros jó messze lehetett, igazából fogalmam sem volt, pontosan merre lehetek, de úgy voltam vele, hogy a többit majd sétálva felfedezem. A hajamból kicsavartam a vizet, meg nagyjából a ruhámból is, ám a továbbiakban nem érdekelt a szárítkozás. A nap egyre melegebben sütött, s nem volt kedvem azzal pepecselni, hogy a mágiámmal szedjem ki a vizet a ruháimból. A felsőm szorosan a testemre tapadt, ez valahol egy kicsit zavart, viszont a szűkszárú farmer eddig is pont ilyen volt, mint így, vizesen. A hajamat hátradobtam, és ezzel részemről le is volt tudva a toalettigazítás. Kíváncsian pillantottam végig a parton, azon elmélkedve, merre induljak.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Nieven


New Orleans tengerpartja - Page 3 Pikkelyke2
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
190
☩ Rang :
7. leviatán
☩ Play by :
India Eisley
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Ápr. 21, 2020 6:05 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3


New Orleans tengerpartja - Page 3 Image
Ajánlott tartalom
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
3 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma



●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 22 felhasználó van itt :: 9 regisztrált, 0 rejtett és 13 vendég :: 1 Bot

• Fajaink száma •
Arkangyal
2/2
Leviatán
7/6
Angyal
1
Démon
14
Bukott Angyal
4
Ember
4
Félvér
4
Harcos Angyal
4
Vadász
5
Nephilim
7