Welcome to hell or heaven frpg
- Staff és tagok által keresett karakterek -

 
• When the light disappears •
reveal your secrets

Athlan


☩ Reagok :
404
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Jún. 14, 2020 9:50 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Belphegor & Athlan

"Amitől nem félsz:
Megölhet; ám amitől
Félsz: el is pusztít."
A pince áporodott, rothadástól terhes levegője sokkal hűvösebb, mint a fenti fülledt légkör, ami talán a leánynak abból a szempontból kedvezhet, hogy a felszökő lázát némileg csillapítja. Ám a félhomály és a baljós hangok itt sem adnak okot a nyugalomra, hiszen mintha minden reagálna a jelenlétükre. Ahogy haladnak lejjebb a tartályban, Belina párszor kinyitja hatalmas szemeit, s miközben a nőre emeli tekintetét, halovány mosoly telepedik arcára, mely mintha hálát sugallna. Talán csak egy rossz álomnak képzelte az apró fiúcska jelenlétét, s már rég elfelejtette a fenti képeket? Egyelőre nem szólal meg, sérült keze bágyadtan lóg lefelé, másikkal viszont belekapaszkodik Belphegor ruhájának nyakába, s közelebb húzódik hozzá.
Ahogy haladnak lejjebb, úgy a mozgolódás is erősebb lesz odafentről, s mikor épp nyúlna a kilincshez a nő, váratlanul számtalan kíváncsi fej dugja ki fejét a perem mögül fent, s néz le rájuk. Az arcuk azonban nem látszik... Egytől egyig mindegyik előtt Belial arcának mása van papírból úgy, hogy a szeme ki van vágva, azon keresztül figyel a mögötte lakó, viszont mindegyiknél más és más mimika van. Egyiknél Belial szélesen mosolyog, másiknál haragos, harmadiknál búskomor s így tovább. Nem szól egyik sem, csak figyelik a párost, s meglepő módon nem mennek utánuk akkor sem, mikor az ajtó kilincse lenyomódik, s be tud lépni rajta Belphegor a gyermekkel. Odabent még visszhangban hallhatja, ahogy a “Kismalac” jelző üldözni akarja, ám mikor az ajtó becsukódik mögöttük, a kaparászás is és a hangok is elhalnak. Talán ha másik utat választott volna, kiderülhetett volna, hogy ki szólongatja így, s hogy honnan ered a kaparászás, ám könnyen megeshetett volna, hogy az bizony a végzetét jelentette volna...
Egyelőre azonban úgy tűnik, hogy senki sem akar rájuk támadni odabent. Sőt, mintha a tekintetek, akik őt néznék, sokkal több félelmet árasztanának, ezért is fagy megy hirtelen a levegő, s mindenki mozdulatlanná válik. Egy nagyobb bézs színű, csempézett terembe toppantak be, mely egykor valami furcsa fürdőként szolgálhatott, ám most úgy tűnik, hogy egy menedékként szolgál. Vagy tíz ember fekszik rongyokon a falaknál, véresen és sérülten, némelyiknek hiányzik egy testrésze, vagy ha meg is van, eléggé deformált, esetleg égett, vagy épp számtalan harapással tarkított. A legelső, aki megszólal, s félszegen lép feléjük, az egy magas, szőke hölgy, kinek nővérke ruhája csupa vér és kosz. Tengerkék szemeiből fájdalom sugárzik, s a szeme alatt levő sötét karikák arra utalhatnak, hogy bár nincs rajta sérülés, mégis nagyon megszenvedte ő maga is ezeket az állapotokat.
- Én tudok segíteni... - mondja halkan, s felemelt kézzel lép lassan közelebb a nőhöz s gyermekhez. Ezzel egy időben odasiet mögöttük a vastag ajtóhoz egy fiatal, tizenhét éves forma fiú, s bűnbánó ábrázattal zárja vissza azt, ajkaival pedig egy “bocsánat”-ot formáz a hölgy felé, ki pár pillanatig dorgálóan tekint rá, de végül bágyadtan elmosolyodik.
- Mi történt szegénnyel? - biccent Belina felé. - Az én nevem dr. Larissa Smith. Kérlek, hadd segítsek... - int Belphegor felé, aki ha követi, akkor elvezeti egy rongyokból kialakított fekhely felé, ahova leteheti a kislányt. A nővér egyből kötszerekért, fertőtlenítőért siet, s hamarosan még a nő felé is nyújt az ajtónál levő fiú egy pohár vizet.
- Sajnálom. - pillant bús mosollyal Belina felé, s mikor Larissa visszaér, akkor ő odébb is áll. Természetesen a nővér csak akkor fogja ellátni a gyermeket, ha Belphegor nem ellenkezik. Ha megteszi, akkor abban az esetben egyszerűen csak magára hagyja őket, s nem erőszakoskodik tovább. Ha viszont hagyja, úgy azonnal megkezdi a seb fertőtlenítését, ellátását s kötözését.
- Hogy hívják ezt a kis szépséget? A te gyermeked? - kérdezi úgy, hogy nem tekint a nő felé. - Hogy voltál képes eljutni vele egyedül idáig? - egy pillanatra csodálva tekint rá, aztán visszaemeli szemeit a sebre. - Tudod, még új voltam ezen a helyen, így egyáltalán nem emlékszek az arcodra. Miért zártak téged ide be? S ő egyáltalán mit keres itt? Tizennégy éven aluliaknak a látogatás is csak havonta egy alkalommal volt megengedett, s az sem ebben a szárnyban volt, hanem az intézettől egy kicsit távolabbi épületben. - ekkor egy injekciós tűt nyújt Belphegor felé, melynek végén ott van még egy védő műanyag borítás. - Segítenél, kérlek? Ettől jobban lesz a drága, ígérem neked. - mosolyogva pillant rá, s ha segít, akkor egyből beadja az orvosságot a kislánynak, ám ha nem, úgy a szájával szedi le a réteget. Láthatóan egyik keze nagyon nehezen mozog, ujjai épp hogy meg tudják fogni a kötszert.
- Sok vért veszített, de hamarosan szerintem jobban lesz. - a csempézett terem másik oldalán is van egy vastag ajtó, melyen át váratlanul hangos dörömbölés hallatszik. Larissa egyből felpattan, s odasiet hozzá.
- Dr. Smith, mi vagyunk! - szólal fel egy mély férfi hang kintről, mire a nővérke gyorsan kinyitja az ajtót, s beenged három fegyveres illetőt, kik tetőtől talpig be vannak burkolva védő ruhába.
- Találtunk egy kiutat. Indulnunk kell. Most. - Larissa arcára egyből kétségbeesett ábrázat ül ki.
- De mi lesz a betegekkel? - kérdi könnyes szemekkel, s végigmutat a fekvőkön.
- A katonaság úton van már, hölgyem, az első dolguk lesz ezt a helyet megkeresni. Azonban a kijárathoz vezető út eléggé veszélyes, szóval... Semmi esetre sem jöhetnek betegek. Csak saját felelősségre. Aki nem képes tartani a tempót, hátra hagyjuk. - a férfi komolyan és határozottan beszél, mégis valami szöget üthet a szemfülesek fejében. Ha jön a katonaság, nem lenne célszerűbb mindenkinek itt maradnia? Vagy azért mondja, hogy megnyugtassa az embereket, akikre a biztos pusztulás vár ezen a helyen? Bárhogy is legyen, Larissa kétségbeesetten pillant hátra Belphegor felé, várva a reakciójára, vajon megindul-e velük az ismeretlen veszélybe, vagy marad a gyermekkel a látszólagos biztonságban.
Vendég
reveal your secrets

Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Jún. 06, 2020 6:45 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next



Athlan & Belphegor


V
alamiért a vörös villogó a fejemben folyamatosan ott van, az ember aki velünk szemben áll orvos köpenyben, biztosra veszem, hogy semmi jót nem tartogat a számunkra, mindössze az alkalmat várom, hogy időben kilőhessek mellőle, eszem ágyában sincs rá bízni magunkat. Hallom a kiáltását, de nem fordulok vissza, esélyt sem adva rá, hogy figyelmem elterelődjön. Szinte lélekszakadva rohanok a lányommal és mikor döntenem kell azonnal fordulok. A zárt ajtók közül egy nyitott, ahonnan szintén sírás hallatszik, ugyan megállok egy pillanatra, de be nem lépek az ajtón. Kis idő múltán tovább indulok a folyosó végén lévő lift irányába. Belépek karomban Belina-val, és nyomom is meg a gombot. Szinte azonnal reagál a lift, az ajtó csukódni kezd, de valamiért mégsem ér össze a két szárny. Remegve próbálom tolni hol az egyiket hol a másikat, de nem mozdulnak, a gombokat nyomogatom folyamatosan és semmi nem történik. Lepillantok, hátha elakadt valamiben az ajtó, de a hibát nem lelem. Dühösen verek rá a fémre. Mozdulj már! Aztán a folyosón jól hallhatóan nyílik egy ajtó, ott álltam meg nem rég, onnan érkezett a sírós hang. Szemem a résre tapad és mikor meglátom, hogy egy kisfiú lép ki onnan arcomból kifut a vér. Pillantásom cikázik a két gyerek között, az arcuk formája, a vonásaik... Aztán karjaimban Belina mintha megmoccanna. Öccsének szólítja a fiúcskát. A lift hátoldalának tántorodok, ilyen nincs. A kislány karja hamar ismét ernyedt lesz, hiába nyúlt a testvére felé. A résen keresztül látom ahogy a kicsi megindul felénk. Sokkos állapotban nézem ahogy felénk indul, mindent látok és nem tudom elhinni... Két gyerek?! Két kicsi gyermek? Az ájulás kerülget, de a fiú neve véletlenül sem ugrik be, mégis, az az arc, a hajszín. Ő is maminak szólít.... A mai nap már kismilliomodjára erednek el könnyeim. Kérlek legyen ez egy rossz álom! A fiúcska megbotlik egy kőben, de nem sír, kacag magán és felpattanva tovább indul felénk. Őrült sikoly szakad ki belőlem mikor meglátom a minket üldöző orvost, ujjaimat próbálom a rés közé dugni, hogy szét tudjam feszíteni az ajtót.
-Ne! Neee!-üvöltöm kétségbe esetten ahogy a kicsihez ér. Ugyan nem sokat értek abból amit a férfi a fiúnak mond, de világosak a szándékai, a testjátéka...
-Ne bántsd őt!-őrjöngve verem a lift ajtaját, hátha enged, a kicsi elindul a férfivel arra amerről jöttünk. Zokogva ismétlem, hogy ne, de semmi hatása és kijutni sem tudok a liftből. A fiúcska még kétszer néz vissza, integet és puszit is dob, majd elnyeli a kanyar. Megsemmisülten állok a rés előtt, míg a férfi ki nem húzza a zsebéből a szikét. Tudom hogy semmit nem tehetek, de ahogy felsikolt a gyermek, vele együtt kiáltok fel én is. Zokogva rogyok a lift padlójára, Belina még egyszer felmotyog, öccsét keresi, de szemei csukva maradnak. A lift ajtaja hangosat koppanva zárul össze, hangtalanul sírok miközben lefelé megyünk. Egyszerűen képtelen vagyok elhinni ami történt. Fejemet hátra vetve üvöltök fel és ölelem meg a lányomat. Ringatom a kis testet, magamat is nyugtatva ezzel, aztán mikor megáll a lift, kinyílik az ajtó én feltápászkodok és kilépek a sötét pincébe. Alig látok valamit, sötét van, egyetlen kis olajlámpás világít, de fénye nagyon gyenge. Riadtan kapom a lift felé a fejem ahogy kialusznak a fények benne, megnyomok pár gombot, de semmi, egyszerűen nem reagál. Basszus! Körbe nézek, s mikor Belinak megszólal aggódón fürkészem őt, a kis teste egyre hidegebb, homlokon csókolom, ki kell találnom valamit. Lázas! Villan a felismerés, de most én mihez is kezdjek vajon? Fél kezembe veszem a kislányt, másikkal az olajlámpást fogom és elindulok felfedező útra. Lépéseim gyorsak, bár a talpam fáj ahol felsértettek a szilánkok, mégsem foglalkozom velük, azt nézem hogyan juthatnánk ki innen. Érzem, hogy minden perc számít. Megrázom a fejem, ki kell tisztítanom a gondolataimat. Mégis vissza kúszik a fejembe a kisfiú sikolya. Csak rázom a fejem hosszú pillanatokig, míg tekintetem ki nem vesz a falban egy csövet. Közelebb sétálok és bele világítok a lámpással, koszos, mérhetetlenül, de talán bele férek. Mégsem válaszom ezt az utat, tovább haladok, meglátok egy rongálódott ajtót is, de nem fűlik a fogam hozzá, még a közelébe sem érek, a pince közepén egy nagy rakás van, s mikor közelebb érek ijedten tántorodok hátra. Hullák... El kell tűnnöm innen. A rakás mellett egy tartály van, lépcső vezet a belsejébe és mintha egy ajtó is lenne odalenn. Míg tekintetem a létrát vizslatja, megmozdul mellettem a kupac. Riadtan kapom arra a fejem s mikor az ismerős hang is felszólal hátra ugrok. Ezt nem hiszem el! Ilyen nincs... És ott van még valami... Az a furcsa kaparászó hang.
-Mit akarsz?-hebegem a mozgó kupac irányába miközben egészen a falig hátrálok tőle. Lábamat hűs szellő éri, letekintek és ekkor látom meg a szellőző rendszert. Villám sebességgel pörög az agyam, van négy út, döntenem kell merre megyek. Lerakom magam mellé az olajlámpást, aztán pár gyors lépéssel a tartályt és a lépcsőt választom lefelé. Átlépek a peremen és fél kézzel kapaszkodva, fél kezemben Belina-t tartva lépdelek egyre lejjebb, míg el nem érem a tartály oldalában lévő ajtót. Kezem a kilincsre teszem, lenyomom azt és ha enged akkor remélhetőleg belépek rajta.
reveal your secrets

Athlan


☩ Reagok :
404
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Jún. 01, 2020 3:46 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Belphegor & Athlan

"Amitől nem félsz:
Megölhet; ám amitől
Félsz: el is pusztít."
Miközben az orvoshoz lassan közelít Belphegor az ájult gyermekkel, amannak mosolya egyre csak szélesedik, s egyre gonoszabb árnyalatot ölt. Ugyan ködösen beszélt, de hát mégis hogyan közölhetné vágyait, miszerint Belina halott testét szívesen visszavarrná anyjába valamilyen módon? Kezét remegve nyújtja hát, készen arra, hogy ha kellő távolságba érnek, akkor egész egyszerűen belevágja a nő nyakába a tűt, hogy elkábítsa a benne levő folyadékkal. Ám öröme nem tart sokáig. Épp, mikor nyúlna a keze után, Belphegor karjában a kislánnyal elszáguld mellette. Az orvos hangosan és ingerülten üvölt fel, majd bicegve megindul utánuk azonnal.
- Úgysem bújhatsz el, valamelyikünk úgyis rátok fog találni! - kiáltja utána hangosan, s mikor bekanyarodnak a folyosón, a férfi kissé lemarad mögöttük, így esélyük nyílik arra, hogy belépjenek a liftbe. Amaz egyből reagál, mikor megnyomja Belphegor a gombot, ám az utolsó pillanatban egy üvegnyi rés mégis marad az ajtóban, ami elkezd rezegni és akadni, mintha valami gátolná abban, hogy teljesen bezáródjon. Ha a démon kézzel próbálkozna beljebb tolni, vagy éppen szétfeszíteni, egyik sem sikerülne neki, sőt, ha a lift tetején levő ajtón próbálna kijutni, az sem mozdulna meg sehogy sem. Semmi sem reagál az ő erejére.
Ellenben a döntéseink, melyek nem csupán a saját életünkre hatnak ki, hanem másokéra, s bár könnyebb olyan személyekre hallgatni és követni őket, kik felettünk állnak, vagy legalábbis magasabb szintekre képzeljük őket, mégis jobb belátni, hogy a döntéseinket mi hozzuk, nem pedig mások. Sokszor képesek vagyunk jót cselekedni, s megváltást hozni másokra, ám megesik, hogy a nagy cél érdekében úgy seprünk félre valakit az útból, hogy azt észre sem vesszük.  
Az ajtó, mely mögül a halk zokogás hallatszott ki, lassan nyitódik, s mögüle kilép egy egészen apró fiúcska, talán még a harmadik évét sem taposta ki. Arca épp olyan koszos és könnyáztatta, mint Belinának, de valahogy... Az ő vonásai is ismerősek lehetnek Belphegornak.
- Öcsi?! - szólal meg hirtelen a kislány, kinek szeme csak épp hogy résnyire van nyitva, s csak arra képes, hogy a kisfiú felé emelje a kezét. Az azonban hamar újra leomlik, s a gyermek elveszti ismét az eszméletét.
- Belina! Mami! - a fiúcska bús arca olyan váratlansággal derül fel, mintha szomorúság egyáltalán nem létezett volna a számára. Hevesen integet kettejük felé, hiszen még a lift szűk résén át is láthatja őket. Kissé totyogva indul meg feléjük, de pár lépés után hasra esik egy kődarabban. Ám ő nem sír, nagyot kacag magán, s nevetve tápászkodik fel a földről. Egészen apró még, így nem is érzékeli a mögötte levő hangokat, melyek egyre csak hozzá közelítenek. Hiába biceg az orvos, a gyermeket hamar utoléri.
- Á, szervusz, fiacskám! - leguggol mellé, mire a fiúcska félénken megfordul. A férfi megborzolja a fekete hajkoronáját, s letöröl az arcáról egy kósza könnycseppet.
- Szeretnél eljutni a mamádhoz, igaz? Én segíthetek... - bólogat hevesen az apróság, de egyből kiszélesedik a mosolya. Az orvos nyújtja a kezét, mire ő megfogja, s kettesben megindulnak visszafelé. Belphegor kiabálhat, mondhat bármit, a fiúcska csak mosolyogva fordul vissza, s integet neki hevesen. A kanyarban még utoljára ő is visszafordul, dob egy nagy puszit az anyjának képzelt nő felé, ám az orvos is visszafordul. Ekkor húzza elő a szikét a zsebéből, s egy gonosz mosolyt villant a nő felé. Majd eltűnnek végleg. Belphegor már csak a kisfiú velőt rázó sikolyának visszhangját hallhatja, mikor az ajtó sikeresen becsapódik, s a lift megindul lefelé... A démon döntött. A fiúgyermek halott. Az, ki Belial vonásait hordozza magán, s az, kit lehetősége lett volna megmenteni. Ám az élet ilyen, kifürkészhetetlen és kegyetlen.
- Öcsi? - Belina újra megszólal, de szemei csukva vannak, talán nem is igazán van magánál, s valami lidérces álom beszélteti őt. A falon levő számok közben egyre csökkenve villannak fel, míg nem a mozgó doboz megáll a nulladikon. Az ajtó kitárul, s láthatóan a pincében kötnek ki, ahol sötétség honol a távolban, a közelt pedig egy öreg széken levő olajlámpás világítja meg. Beton helyett föld van mindenfelé, mintha odakint lennének, de az oldalra húzódó falak arról árulkodnak, hogy még nem jutottak ki az épületből. S egyelőre nem is tűnik úgy, hogy lenne itt kijárat, vagy bármi olyan, mellyel sikerülhetne bekötözni Belina karját. Sőt, ha ez nem lenne elég, akkor a lift is megadja magát, minden fény elhalványul, és semmilyen gomb nem reagál többet. Elromlott.
- Mami, nagyon fázom... - szólal fel a karjában levő gyermek, résnyire nyitott szemekkel. Egyre hűvösebb a bőre, míg a feje egyre forróbb. Az idő sürget... A pince rész eléggé nagy, s egyelőre üresnek is tűnik. Azonban mégis akad itt lehetőség, amerre lépni lehet. Az egyik ilyen például egy a falból nyíló koszos, vastagabb cső, melybe Belphegor még épp beférhet. Nem tudni, hogy hova vezet, de egy a biztos: innen kifelé. A másik lehetőség egy törött ajtó, melyet mintha belülről vertek volna szét egy fejszével. Ha ezen benézne a nő, akkor a közelben egy szekrénysort láthat könyvekkel, s egy íróasztalt számtalan orvosi kartonnal. Ennél tovább nem láthat a gyér fénytől egyelőre, de ha jobban szétbontja az ajtót, könnyeden bejuthat. A harmadik lehetőség egy szellőző rendszer, melynek alant levő kisebb méretű rácsos ajtaját némi erővel képes lehet berúgni a nő, ha erre akarna tovább menni. S egy negyedik lehetőség is felbukkan, ha eltávolodna a falaktól. Amellett, hogy egy nagyobb, feketés hullakupac pihen a pince közepén, amaz mellett egy szélesebb tartályba visz lefelé egy létra. A tartály maga fehéres, meglepően tisztának tűnik a körülményekhez képest, s egyik oldalán egy átjáró is pihen egy másik helyiségbe. Nem lehet tudni, hogy pontosan mi merre vezet, ha egyáltalán van itt kiút... Egy a biztos, hogy nem csak Belina miatt kell aggódni. A magasra felpakolt, rothadó halottakból álló kupac váratlanul megmozdul, akkor is, ha épp nincs mellette a nő.  
- Kismalaaac... - zendül fel a mélyéről az ismerős hang, s az a furcsa kaparászás, amit már odafent is hallhatott. Ha Belphegor nincs a közelben, akkor is hallhatja ezt, hiszen tompa visszhangként száguld a pince minden szeglete felé. Az idő ketyeg! A menekülési út itt van a közelben. Vagy épp most van talán a legtávolabb? Ki tudja...
Vendég
reveal your secrets

Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Május 22, 2020 6:55 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next



Athlan & Belphegor


B
orzalmas érzés hallani Belina hangját, az igazsáágot, hogy elhagytam... Jégpengeként hatolnak lelkem mélyére a betűkből formált mondatok, szeretnék összezuhanni, de tudom, hogy most nem tehetem meg. Csak ölelem és lágyan ringatom őt, míg meg nem zavar minket a tébolyult nő, aki végül kislányom vállába harap én pedigtehetetlenül nézem, míg össze nem szedem magam, hogy végül kirántsam a nő kezei közül. A kicsi vállán mély harapásnyom, csak úgy pereknek belőle a vércseppek, de addig nem tudom tüzetesebben megnézni, míg a veszély forrását ki nem iktatom. Nehezen sikerül, hiszen azért küzd, hogy újfent harapjon Belina-ból, de nem hagyom hogy újra elérje, nehezen bár, de sikerül kioltani az életét, hogy utána felkapva a lányom kirohanjak a szobából. Mikor megállunk akkor látom csak mekkora a sérülés, ugyan próbálom bekötni, de erősen vérzik, nehezen csillapodik, a ruhámból szakított darab csupán ideiglenes megoldás. A lányomnak már nem hallatszik a hangja, szeméből nem hullik a könny, ijesztő, megrémülök tőle, kérdezek és nem felel. Sokkot kapott! Hiába ölelem, egyre csak remeg. Fogalmam sincs mit kezdjek a helyzettel, kezdek pánikba esni, főleg akkor mikor újra hallani vélem a hangot "Sose bízz egy démonban... Gyenge vagy... Sose bízz egy démonban... Gyenge vagy...", körbe kell néznem egy pillanatra, annyira élesen hallom, hogy elhiszem a hang gazdája a közelben van. Milyen anya vagyok én? Villan át a fejemen a gondolat és egy pillanatra elengedem a kicsit, hogy tekintetét keressem. A távolba réved és nagyon gyorsan szedi a levegőt, szemei nem csillognak élettel teli, mint mikor meglátott az ajtón kezesztül. Üres. Elfog a rémület ahogy befordulnak szemei és teste ernyedten esik előre. Az utolsó pillanatban sikerül elkapnom mielőtt arccal a padlóra zuhanna. Karjaimba veszem ahogy felállok, feje oldalra billen, eszméletlen. Elerednek a könnyeim és tétován tekintek körbe, mit tegyek?
-Segítség! Valaki segítsen!-kiáltom el magam zokogva és egyre csak ringatom a lányom törékeny testét. Ahogy az ajtóra tekintek a piros fény zöldre vált és kinyílik. Bizalmatlanul indulok meg arra, de az onnan kifelé igyekvő alak megakaszt. Orvosi maszkja takarja arcát, kezeiben olyan dolgok vannak amitől iszolygok. Injekciós tű és orvosi szike... Szerintem egyik sem jelent semmi jót, na hát amikor pedig megszólal... A hideg futkos a hátamon, az összes nem létező szőrszálam az égnek mered. Nem akarom hogy akár csak egy ujjal is hozzánk érjen! Felszisszenek ahogy megindul felénk, kicsit szorosabban ölelem magamhoz Belinat.
-Ne!-rázom a fejem ahogy egyre közelebb biceg, hátrálok egy lépést, egyértelműen jelezve, hogy maradjon csak ott ahol van, ő mégis jön tovább. Kiráz a hideg, döntenem kell! Hiába teszi zsebébe a szikét, számomra ő is csak egy veszély forrás. Tisztes távolból nyújtja felém a kezét ám én ismét csak a fejem rázom. Biztosra veszem, hogy ő pont hogy nem segíteni akar nekünk. Lépek egyet, aztán még egyet felé s mikor már elhihetné, hogy majd vele megyek kiugrok mellette és a nyitott ajtó felé veszem sebes lépteimet.
-Belina kérlek! Térj magadhoz.-pillantok rá a lányomra és rohanok tovább, könnyeim ismét megindulnak és tekintetem vadul cikázik merre kellene mennem. Az elém kerülő folyosó ketté válik, megtorpanok egy pillanatra, de a hátam mögül érkező hangra felkapom a fejem. Csupán egy fél fordulatot veszek, az orvosi ruhás fazon mögöttünk van. Jobb vagy bal... De én mennyire utálok dönteni. Végül jobbra lépek ki és indulok is tovább a legtöbb ajtó zárva van ez pedig csak növeli a frusztrációmat, a kicsi a kezemben még mindig mozdulatlan, alél állapotban van. Egész testemben remegek, nem tudom mit tegyek. Az egyik ajtót nyitva látom, de a folyosó végén egy nyitott ajtajú rozoga lift várakozik. Mégis megakaszt az ajtó, ahonnan sírás szűrődik ki.
-Még egy gyermek?-suttogom magam elé miközben lecövekelek az ajtó előtt. Tudom hogy mennem kéne tovább és nyomunkban az ürge is... De... A sírás, mint Belina először... Mégsem lépek be, magamhoz szorítom a lányomat, megcsókolom hófehér homlokát és határozott léptekkel indulok a lift felé. Abban reménykedve ha belépek akkor majd egy gombnyomásra zárul az ajtó és vagy fel vagy le de elindul.
reveal your secrets

Athlan


☩ Reagok :
404
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Május 17, 2020 3:33 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Belphegor & Athlan

"Amitől nem félsz:
Megölhet; ám amitől
Félsz: el is pusztít."
- De mami... Amikor a papa elment, akkor is ezt mondtad. Pontosan így. Aztán... - nem folytatja vékony hangja a szomorú szavakat, hiszen beleveszik édesanyja ölelésébe. Megpróbál a pillanatnak élni, s elsüllyedni a gyermeki hiszékenységben, mely oly' töretlen, mint a gyönge porcelán. Arra utal, hogy egyszer már csalódnia kellett Belphegorban, s bármennyire is örül most neki, az egy végzetes törésre utalhat benne, hiszen bár meg lehet ragasztani a törött részecskéket, azok sosem lesznek már teljesek. S a jelenlegi pillanat sem épp annak kedvez, hogy a nő megpróbálja bölcsőként ringatni a gyermeket, s visszaereszteni rá a biztonságos fátylat, amit leszakított róla.
Üvölti a nevét, mikor a tébolyult fogai puha bőrébe marnak, melyek nem állnak meg a felszínen, hanem lassan fúródnak beljebb, átszakítva az ártatlan húst, halovány piros vért fakasztva a gyermekből. Fogai hamarosan összeérnek újra, ám ekkorra már nyelvének hegye nem marad üresen. A kislány darabkája ott pihen az ajkain túli mérgezett világban, melyet rágás nélkül gurít le torkán, készen arra, hogy teljesen befalja áldozatát. Ő egy ösztönlény most. Nem több, s nem kevesebb. A célja csupán annyi, hogy a gyermek a hasában végezze. Így mikor a penge átszeli kezét, nem támad vissza, nem reagál fájdalommal, hanem egyszerű reflex az, ami gyengít a szorításán, mely által el tudja rántani Belphegor a kis kezet a szorításból. Az őrült könnyedén hasal el, ám ugyanilyen könnyedséggel söpri oldalra a nőt, hiszen gátolja a céljában. Belina felé veti magát egyből, ám mikor a penge a nyakába fúródik, amaz egyből hörögve, fuldokolva terül el a földön, menekülési utat engedve ezáltal anyának és lányának. Ő már nem kel fel többé. Hiszen ember... Még ha oly' torz és ellenálló is volt, mint egy kísérleti patkány.
Odakint a gyermek már nem zokog. Nem kiabál. Nem sír. Fátyolos tekintetéből mintha kiveszett volna minden, erőtlenül és remegve bámul csak maga elé. Láthatja a démon(?), hogy vállából bizony hiányzik egy jókora darab. Ott vannak a fognyomok, mely átszelték húsát, s a vérpettyek csak úgy záporoznak belőle. Nehéz ugyan elszorítani ezt, de a kötés valamennyire enyhíti a vérzést. Ám ennyi. A sokkot nem képes elmulasztani, így válasz sem érkezik a kérdésére.
- Sose bízz egy démonban... Gyenge vagy... Sose bízz egy démonban... Gyenge vagy... - érkeznek a sötét suttogások újra a folyosón, melyek most más értelmet nyerhetnek Belina felbukkanása után. Sosem lehet bízni egy démonban, azaz benne, mint édesanyában, s gyenge ahhoz, hogy megvédje a lányát?
Remegve, halkan zihálva néz a távolba, ám egy ponton szemei befordulnak, teste enged a sokknak, s ha nem kapja el a nő, akkor teljesen biztosan a földre esik. Sok vért vesztett, s túl hirtelen jött számára ez az egész kegyetlenség és fájdalom. A kérdés már csak az, hogy Belphegor képes-e arra, hogy megmentse a gyermeket ebben a kilátástalan helyzetben, s ne hagyja el őt... örökre?
Ha mindez még nem lenne elég, akkor a pirosan villogó ajtó váratlanul zöldre vált, s lassan kinyitódik. Megjelenik mögötte egy magas, orvosi ruhába bújt alak, kinek zöldes maszkkal van takarva az arca. Egyik kezében egy vastag injekciós tűt lenget, a másikban pedig egy orvosi szikét.
- Belphegor, gyönyörűm! Már mindenhol kerestelek téged... - szemei ravaszul csillannak, ahogy Belina felé tekint. - A főorvos azt mondta, hogy gyűjtsünk be minden beteget, s helyezzünk biztonságba. Ám neki úgy látom, már mindegy, elérték a tébolyult kezek. Tudod, hol lenne a legnagyobb biztonságban? Méhednek finom és éltető bölcsőjében. Nem igaz, kedvesem? Ott, benned, távol minden rossztól, tested biztonságában. Igaz? - léptei megindulnak feléjük, lassan és kimérten, ám eléggé bicegve. - Újra biztonságba kellene helyeznünk a gyermeked, senki se bánthassa soha többé. Jöjj velem hát, kedvesem, segítek én rajtatok! - a szikét a zsebébe csúsztatja, s anélkül, hogy túlságosan közelebb menne, kezét a nő felé nyújtja. Ha elfogadja a segítséget, akkor minden ártó szándékot mellőzve lassan kezdi őket vezetni a hátsó szoba felé, ahonnan kijött. Ha nem, s esetleg a démon elfut Belinával... Úgy egyből utánuk ered, s idő előtt fogja megmutatni, mit is értett az alatt, hogy Belphegor méhében lenne a legnagyobb biztonságban a gyermeke...
Ha a menekülést választja a nő, akkor csak előre mehet, át azon az ajtón, ahonnan a tébolyult asszony érkezett. A vastagon ablakozott folyosó kettéválik. Balra számos, immáron bezárt ajtó van mindkét oldalon, ezek közül csak kettő mozdul. Az egyik egy olyan szobába vezet, ahol két kád van két oldalt, semmi más. A kádakban fehéres, nem áttetsző folyadék van. A másik egy lengőajtó, ami az étkezőbe vezet egy kisebb kanyar után. Innen beszédfoszlányok szűrődhetnek ki, melyek meglepő módon értelmesnek tűnnek. Elcsípheti a "kijutás", a "menekülés", az "alagút", s még hasonló szavakat is, ám amíg közvetlenül nem nyit be az étkezőbe, addig nem is láthatja, honnan erednek a szavak. Jobb oldalon szintén számtalan bezárt ajtó gátol, s ezek közül egy van csupán nyitva. E mögül halk sírás hallatszik, hasonló Belináéhoz... E folyosó végén pedig egy rozoga lift pihen, melynek tárva van az ajtaja. Ennyi, s nem több. Vajon merre húzzák Belphegort az érzékei? Vajon képes lesz megmenteni a gyermeket, ki csak és kizárólag rá van utalva? Az idő sürget, a vérveszteség pedig egyre rosszabb lesz...
Vendég
reveal your secrets

Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Május 03, 2020 10:41 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next



Athlan & Belphegor


A
mennyire lehet igyekszem segíteni a kicsinek, hogy átjuthasson mielőtt az őrült nő elkaphatná. Épp az utolsó pillanatban ér át hozzám, csimpaszkodik a lábamba, finoman megkérem, hogy oldja ki a csattokat a ruhán és amint ez megtörténik első dolgom hogy magamhoz öleljem őt. Észre vételezem, hogy felrepedt fejemen a seb nem igazán akar gyógyulni, még mindig kicsit szivárog belőle a vér, csak mégjobban ráeszmélek, hogy tutira nem lehetek démon, vagy.... Nincs a közelemben Belial, kinek energiáiból merítem a sajátomét. De akkor a lányom? Egyszerűen nem férnek össze a dolgok a fejemben. Itt van ez a gyönyörű kislány aki szakasztott apja, a vonások, ahogy rándul a kis arca, az az ülőhelyzet pedig még a túl oldalon, mintha egy kicsi én lenne... Kitől mástól lehetne? Abszurd, de kézzel fogható mégis.... Nincs időm agyalni, a húsra áhítozó nő lassan átér az ajtón, felkapva Belina-t rohanok vele az ellenkező irányba, megszerzem a babát és tovább futok, míg egy orvosi szobához nem érünk, ide zárkózom be a gyermekkel. Mivel van egy másik ajtó is, így azt hiszem az remek menekülési útvonal lehet, ha gondban leszünk. Az ágyra ülök, ölelmben a lányommal és egy apró kérdést teszek fel neki. Percekig nem szól semmit, a haját simogatom miközben arcát vizslatom, annyira törékeny és szép, mennyi vonást ismerek fel rajta Belialból... A szívem elszorul egy röpke pillanatra és megtelnek könnycsatornáim, pont mint a kicsinek aki elhúzódik nyakamtól és szemeink ismét kapcsolódnak, én őt nézem, ő pedig engem. Kicsi arca piszkos, könny áztatta, gyomromba görcs áll, ahogy Belina ujjai arcomat érintik úgy érintem én is az Ő arcát egy pillanatra. Olyan puha bőre van, tele karcolásokkal, vágásokkal. Hol szerezhette őket? Pillanatokon belül elkezd mesélni én pedig tágra nyílt szemmel hallgatom. A történet amit elém tár... Képtelen vagyok felfogni. Egy könnycsepp gördül le ismét az arcán, kezem megadóan zuhan a mélybe "Mikor a papa elment...", közli velem Belina és legszívesebben magamhoz ölelném, de közli azt is amit én nem akarok hallani, utána mennék... Igen, ez ismerős, de régről, mikor azt mondtam Viszálynak ha kell én vele halok... A kicsi elkapja a csuklómat s ekkor látok meg rajta egy nagyobb vágást... Suicid hajlamaim is vannak? Arcával tenyembe simul én pedig csak nézem s ölelem fél kézzel. Záporozni kezdenek könnyeim és a fejem rázom. Belina könnye is kigördül újra, csuklómra peregve eltünteti a heget.
-Nem hagylak el!-csitítom és közelebb vonom magamhoz, óvón karjaim közé zárom, puszit nyomok feje búbjára és ringatni kezdem ahogy tovább mesél nekem, végig fut a hideg a gerincemen ahogy közli, hogy eltörtem egy üveget és elhagytam én is. A kék szempár ismét az enyémbe fúródik, megremeg ajkam és csak a fejem rázom.
-Nem teszek többé ilyet! Ne haragudj rám Angyalom!-simítok végig arcocskáján és eltörlök egy kósza könnycseppet mely még ott maradt neki. Utolsó mondatainál a távolba révedek, nem tudom megválaszolni a kérdését, nem emlékszem ezekre a dolgokra.
-Nem tudom.-hallatszik alig hallható válaszom, majd barna szemeim ismét arcára vándorolnak, miközben egy puszit kapok tőle. Megdobbantja szívemet és fáradtan elmosolyodom.
-De azt biztosan tudom, hogy már soha nem hagylak magadra! Vigyázni fogok rád! Sajnálom ezt az egészet!-sóhajtok fel és rövid időre újra magamhoz ölelem a lányom. Vissza kaptam aki soha nem volt az enyém?! Mintha nem létező lelkem kérelme lebegne így a szemem előtt, kézzel fogható formában. De ez a gyöngéd szeretet teljes pillanat nem tart sokáig, mert az ajtón iszonyatos dörömbölés hallatszik. Megugrok ijedtemben ahogy meghallom a nőnek a hangját. A barikádhoz használt kis szekrény hamarabb enged, mint szeretném. Lányomat továbbra is a karomban tartva pattanok fel az ágyról, hogy menekülőre fogjam a másik ajtón kereszül. Ám a kilincset lenyomva az ajtó nem enged. Dühösen rángatom egy pillanatig de hiába. Szitkozódnék de a kicsi miatt nem teszem, csak magamban röptetek megannyi csúnya szót ami kikívánkozva. Az isten verje meg-től a büdös p!csán át a b@ssza meg az életig mindent. A bejárat felől hatalmas csapódás jelzi, hogy az őrült nő bejutott. Belinat szorítva próbálok helyezkedni, ahogy a nő először egy fiókot dob felénk, aztán minden mást ami hol a falról, hogy az ajtó lapjáról csapódik vissza, míg végül hátam a falnak ütközik és egy nagyobb dolog istenesen fejbe nem talál. Egy pillanatra megszédülök és kiejtem karjaim közül a gyermekem, miközben a földre zuhanok. Belina is elesik az egyik fiókban és elterül a földön. Lassított felvétlen keresztül látom amint a nő megragadja kicsi karját és felhúzza magához, hogy vállába haraphasson. Belina fájdalmas sikolya keveredik az enyémmel ahogy a nevét kiáltom, szinte azonnal megpróbálok felállni és lányom segítségére sietni. Csak hamar kezeim közé kerül az orvosi kés amit belépésünk után magamhoz vettem. Borzalmasan zsong a fejem, de pár rogyadozó lépés után a nőhöz érek és vágásra emelem karomat, hogy kiszabadítsam ujjai közül a lányomat. Megvágom a csuklóját és ahogy enged kirántom belőle a kicsi kezét, magam mögé vonom Belina-t és minden erőmmel a nőnek feszülök, hogy kilökhessem a szobából. Tébolyult kiáltás tör fel torkom mélyéről ahogy vállainál fogva taszítok egyet a hús zabálón, egy pillanatra megfordul a fejemben, hogy akár Beelzebub is lehetne, lábammal mellé lépve gáncsolom el, hogy a küszöbön átbucskázva kizuhanjunk a folyosóra. Belina kiáltása a fülemben cseng hogy Mami ne! De én már a nő fölött magasodok, hogy az orvosi szikével mellkason szúrjam. Elsőre csontot érek és megcsúszik a kezem, bele szalad a penge élébe és a vágás nyomán kibuggyan vörös vérem. De nem állok meg, tudom hogy nem tehetem, ismét szúrok. Emlékszem, démonként elég volt egy erősebb nyomás és ujjaim már a szívét markolták áldozatomnak, de most ezt nem tudom megtenni. A szúrás következtében valószínűleg egy eret találhatok el, mert szinte azonnal lövel ki a nő vére bele a szemembe, ezzel egy pillanatra megvakítva engem. Talán ezt a helyzetet használja is ki, hogy felül kerekedjen rajtam. De még mindig nem én vagyok a célpontja újra a lányom felé indul miután fejemet a padlóba verte. Belina pedig sikít és hátrál előle. Nagyon kell koncentrálnom, hogy ismét két lábra álljak, nem nyúlhat újra a lányomhoz. Kényszerítem magam hogy utána lépjek, mindegy egyes porcikám fáj, de a lányom sikolya egyfajta mozgatórugóként hat agyamra, izmaimra. Valahogy sikerül újra közéjük kerülnöm és Belina-t testemmel takarva védeni. Az orvosi fémet egy határozott mozdulattal nyaki ütőerébe vágva végig hasítom.
-DÖGÖLJ MEG!-üvöltöm és lábam megemelve gyomron rúgom a nőt. Ahogy megtántorodik felkapom a kislányt és kirohanok vele a nő mellett a folyosóra, tovább arra amerre indultunk. Félúton megállva szakítok ruhámból egy darabot, hogy bekötözhessem a vállát.
-Kicsim jól vagy?-keresem tekintetét remegő hangon miközben magamhoz ölelem.
reveal your secrets

Athlan


☩ Reagok :
404
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Május 03, 2020 5:14 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Belphegor & Athlan

"Amitől nem félsz:
Megölhet; ám amitől
Félsz: el is pusztít."
A felkiáltásra a kegyetlen, elmét sanyargató visszhangok halkulni kezdenek, majd végül teljesen eltűnnek, s egy ideig nem is térnek vissza már. Mintha a tenni akarás mulasztaná el őket, úgy váltja fel a szavakat a sötét elmegyógyintézet kísérteties zaja. Ez a hely nem az, aminek látszik. Vagy épp ellenkezőleg? Belphegor már hozzászokhatott, hogy a sérülései hamar regenerálódnak. Most azonban mikor homlokán felszakad a bőr, azt pontosan olyan fájdalommal érzékelheti, mint egy halandó, s az is feltűnhet neki, hogy hiába telik el több perc, a seb nem akar gyógyulni. Ez pedig könnyen engedheti őt arra következtetni, hogy talán akkor ha nem képes gyógyulni... Akkor meg is halhat?
A kislány, ki egyértelműen a Belina névre hallgat, hiszen a szemeiben szeretett csillogás jelenik meg, mikor Belphegor a nevén szólítja, sikeresen átpréseli magát, s onnantól úgy bújik a nőhöz, mintha az élete múlna rajta. Sokat nem téved, hiszen e csepp kis test még ha furmányos is, akkor is nehezen tudna boldogulni a bolondok házának veszedelmei ellen. Hamarosan pedig már nem csupán a démon(?) nyakát öleli, hanem a babáját is hevesen szorongatja a felbolygatott vizsgálóban. Remegése akkor kezd engedni, mikor az ágyra ülnek, s bár eleinte nem válaszol még a kérdésre, hamarosan azonban elhúzza fejét Belphegor biztonságot nyújtó nyakától, s mélyen a szemeit kezdi fürkészni csodálattal. Az arca koszos, melyet apró könnycsíkok tesznek szomorúbbá, néhol pedig apró horzsolások és vágások mocskolják be puha bőrét. Ruhája épp olyan, mint a nőnek, csupán egy egészen kicsi változatban. Lágyan, finoman függeszti ujjbegyeit a nő arcára, s úgy simít végig rajta, mintha már nagyon régóta nem látta volna. Tengerkék íriszei kérdőn méregetik, mire végül megszólal egészen halkan, vékony hangon.
- Mami, hát nem emlékszel? - egy kósza tincset a füle mögé tűr, s egy egészen dundi könnycsepp gördül le az arcán. - Mikor a papa elment... Amikor a papa... - látszik rajta, mennyire nehezen fogja vissza, hogy ne törjön ki belőle a zokogás. - Azt mondtad, hogy te is utána mész. - ekkor váratlanul megragadja Belphegor csuklóját, melyen hosszában egy széles vágás éktelenkedik. Megemeli azt egy kicsit, arcához húzza, s belesimul a tenyerébe.
- Azt kiabáltad, hogy nem tudsz nélküle létezni. Aztán... - fájdalmának egy cseppje a nő bőrén landol, mely különös módon eltüntetni onnan a heget. - Eltörtél egy üveget, és... Te is elhagytál engem, mami. Elhagytál. - kék szemei újra anyja tekintetét kezdik keresni, de most már nem sír. Mintha a szomorúsága egy pillanatra megdermesztette volna.
- Aztán jöttek azok a fehér ruhás bácsik, és elhoztak minket ide. De mami... Te is elhagytál engem... Akkor hogy lehetsz mégis itt? - puha, sápadt ajkai az arcára nyomódnak, mintha nem akarná elhinni, hogy ez a valóság számára. Az idilli pillanat azonban nem tart sokáig. Az ajtón váratlanul hangosan kezdenek dörömbölni, s láthatóan a szekrény nem fogja sokáig tartani a betolakodót, ki egyre csak a "hús" szót ismételgeti. A reménysugár pedig ott van tőlük egy karnyújtásnyira, s ha menekülőre fogják, akkor a másik ajtó... Nem mozdul. Nem mozdul?! Tán Belphegor elfelejtette volna leellenőrizni, mielőtt bezárkóztak ide? Nagyon úgy tűnik, hiszen az az ajtó nem mozdul, bármennyire is feszegeti. Ellenben a másik enged, s a szekrény nagy robajjal csapódik a földre, hogy mögötte megjelenhessen a magas, tébolyult nő. Megtévesztő lehet a lassúsága, hiszen bár akadozottan mozog, az esze úgy tűnik, hogy valamennyire még működik, ugyanis megragad a szekrényből egy kihúzható, fém fiókot, s nagy erővel a démon felé hajítja. E mozdulat nem marad abba, hiszen gyorsan, egymás után hajít felé mindenféle tárgyat a távolból, egészen addig, míg végül az egyik fejbe nem találja Belphegort, aki abban a pillanatban földre esik, ellökve magától a kislányt, ki elbotlik az egyik fiókban, s egy az egyben kiterül az őrült nő előtt. Ő pedig nem húzza az időt, mint az ócska filmekben, nem hagy feszült perceket beszédre. Ő nem beszél. Abban a pillanatban lép közelebb a gyermekhez, megragadja a karját, felemeli, s erősen a kislány vállába harap, mire ő őrülten felsikolt a fájdalomtól. Ekkor a tépett hajúnak a figyelme csak a gyermekre korlátozódik, s arra, hogy csontostul, bőröstül felfalja őt... Belphegor erősen szédeleghet az ütéstől, de még nem ájult el, s bár nehezen, de esélye nyílik arra, hogy megmentse Belinát a szobában levő eszközök segítségével. Már csak az a kérdés, hogy... Hány kis darab fog legurulni a tébolyult torkán, mire végez vele a démon?
Vendég
reveal your secrets

Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Május 02, 2020 5:34 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next



Athlan & Belphegor


N
em fér a fejembe, látom a fotót és nem hiszem el, nem akarom elhinni! Könnyeim elerednek és egy olyan mélypontra zuhanok ahonnan tudom nincs vissza út. A tudattal, hogy Belial halott... Őrülteket megszégyenítő érzelem skálán zongorázok át pillanatok alatt, de könnyeimen át is hallani vélem; "Soha ne higgy egy démonnak... Gyenge vagy... Soha ne higgy egy démonnak... Gyenge vagy..." úgy visszhangzik a szobában, mintha valaki mellettem állna és ott suttogná a fülembe. Megrázom a fejem, el akarom űzni a hangot, nem akarom hallani!
-ELÉG VOLT!-keservesen kiáltok fel és döntöm el, hogy mennem kell innen, pláne mikor a fotó hátulján azt a szót el tudom olvasni. A folyosó jobb oldali nagy ajtajához indulok végül, ahol mégsem tudok bejutni, nem hiszem el, ez most pech sorozat? Mit vétettem én a világnak? A sokadik nekirugaszkodásra sem sikerül kinyitni. Fejemen a bőr megreped egy nagyobb ütődést követve, vérem kiserken én pedig felszisszenek. Ekkor hallom meg az ajtó túl oldaláról tompán áthallatszó gyermek sírást. Próbálom a koszos üvegen keresztül kivenni merre lehet, hosszú barna haj, csak gubbaszt a folyosón térdeit átkarolva... Olyan ismerős ez a helyzet. Hallom hogy a babáját keresi, az én szobámban volt egy baba... Ráncok szaladnak homlokomra és megrázom a fejem röviden. Mi ez már? Őrült nevetés hallatszik a túloldalról és a kicsi felkapja a fejét, szinte azonnal megtalál kék kis szemeivel, tüdőmbe fagy a levegő ahogy arcocskáját nézem, fogaim közül kiesik az addig szorongatott kép, Belial vonásait látom rajta, ő pedig felpattanva az ajtóhoz szalad úgy szólít Mami..., újult erővel tör rám a zokogás és megint nekifeszülök az ajtónak ahogy a kislány kezeit az ajtónak csapja. Ő is zokog.
-Kicsim!-tör fel belőlem, holott valahol tudatom mélyén tisztában vagyok azzal, hogy a született démonoknak nem lehet gyermekük, mármint egymástól... De most ez a gyenge halandó test teljesen felborítja a tudatom, a látvány, hogy Belial vonásaival van felruházva a kicsi és valahol az enyémekkel is... Nem látom az összefüggést, de annyira valóságos, kisírt szemei teljesen magával ragadnak, át kell jutnom hozzá! Az a kacagás amúgy sem hagyott nyugtot az előbb, és mikor a kislány felsikít, hogy segítsek, már látom is... Mögötte a folyosón egy meztelen idős nő jelenik meg. Felüvöltök kétségbeesésemben és még jobban neki feszülök az ajtónak.
-Belina! Ne üsd!-tébolyultan nézem ahogy a kis keze vérezni kezd, a kicsi felkapja fejét a névre én magam is elcsodálkozom egy pillanatra, újabb lendületet veszek és kattan az ajtó, combomat az ajtónak feszítve próbálok nagyobb rést csinálni, de kis drágám épp csak át tudja préselni magát rajta miközben pánikolva sikoltozik. Az utolsó pillanatban ér át hozzám, mert az idős csimbókos hajú nő, aki húsra áhítozik nekicsattan az ajtónak és ő is próbál átjutni a résen. Rémülten pillantok körbe, ki kellene szabadulnom a kényszerzubbonyból is, közben pedig Belina is a lábamba csimpaszkodva reszket.
-Kicsim! Angyalom figyelj anyára!-guggolok le hozzá és tengerkék szemeibe nézek.
-Segítened kell! Old ki a csatokat hogy rendesen tudjak mozogni!-kérem tőle és megfordulok, még mindig közte és az ajtó között állok. Kicsit ügyetlenkedik, de lassan érzem ahogy enged a szorítás, kezeim végre mozognak, leveszem a ruhát, alatta egyszerű fehér hálóing van, kissé fázom is így, felkapom a fotót, majd Belinat is karjaimba kapom. Végre megölelhetem, egyszerre sírok és nevetek. Érzem a kis testének melegét és agyam őrült iramban pörög, hogy kitaláljon valamit. Hátrálok, szememet folyamatosan az ajtón tartva, a nő lassan átpréseli magát a résen. Ijedten rezzenek össze és sarkon fordulva a másik irányba kezdek rohanni lányommal a karomban, út közben betérek a szobámba a babáért, de csak épp ennyi időt töltök bent már rohanok is tovább. Egy pillanatra nézek csak vissza, újra megüti fülemet a kaparászó hang. Belina minden erejével nyakamba csimpaszkodik. Szorítok kicsit az ölelésen, puszit nyomok arcára és tovább rohanok a másik irányba. Találnom kell valamit, valami éleset, bármit! Pár szobával arrébb meglátok valami fényeset. Nem hiszek a szememnek, egy orvosi kés. Hálát rebegek és felkapom a fémet, egyik ujjamon ki is próbálom, vérem hamar kibuggyan, helyes, elég éles! A szoba talán átmeneti biztonság lehet, körbenézve több tű és fecskendő is van. Egy ágy, fehérre meszelt fal... Azt hiszem ez egy vizsgáló lehetett fénykorában. Becsapom az ajtót és egy kisebb szekrényt tolok elé. Tudom hogy menekülnöm kellene tovább, de valami akkor sem kerek.
-Kicsim, mit keresünk mi itt?-keresem tekintetét a lánykának, olyan négy ötéves forma lehet. Csak szorongatja a babát és nyakam egy percre sem sengedné el másik kezével. A szobának van egy másik ajtaja, oldalt a falnál. Jó lesz ha menekülni kell, legalábbis nagyon remélem. Honnan tudtam hogy hívják a lányt? Miért hasonlít ennyire Belialra? Ezer meg egy kérdés dübörög a fejemben. Egy pillanatra leülök az ágyra, ölembe ültetem a kicsit és gondolataimba mélyedek. A fotó, az emberi testem, a kislány... Annyira szürreláis. Mi történt velem? Ki vagyok én? Mi ez az egész?!
reveal your secrets

Athlan


☩ Reagok :
404
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Május 02, 2020 12:34 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Belphegor & Athlan

"Amitől nem félsz:
Megölhet; ám amitől
Félsz: el is pusztít."
- Soha ne higgy egy démonnak... Gyenge vagy... Soha ne higgy egy démonnak... Gyenge vagy... - e szavak kezdenek visszhangozni a szobában, mikor Belphegor könnyei patakokban kezdenek hullani a kép láttán. Őrült suttogások ezek, melyekről alig lehet eldönteni, hogy csupán valamelyik bent lakó szórakozik vele, s annak hangja szűrődik át a repedések között, vagy éppen pont, hogy a nő elméje vetíti ki elé a hangokat. Elvégre egy őrültek házában van, valóságos és kézzelfogható minden, honnan tudja, hogy nem tébolyodott-e meg valójában?
A kinti légkör sem kellemesebb, érezhetően ez a részleg nem azokat a betegeket foglalja magába, akik szenvedélybetegségből macskákat simogatnak... Itt azok a bolondok vannak elzárva, akik nem csupán önmagukra, de a társadalomra is veszélyesek. Többségük rosszabb a démonoknál is akár...
A továbbjutást biztosító ajtó természetesen nem mozdul. Szabad kezek híján nehéz lehet minden, s bárhogyan is próbálja taszítani Belphegor, amaz nem mozdul. Azonban mikor már annyira üti fejével, hogy egy apró vércsepp is megjelenik a vastag, áttörhetetlennek tűnő koszos üvegen, váratlanul halk zokogás ütheti meg a fülét. Vajon eddig is ott kuporgott az ajtó túloldalán a folyosó egy szegletében az a kislány? Szomorúan pityereg, feje a térdére hajtva, melyet remegve ölel át.
- A babámat akarom... - egyre csak ezt ismételgeti, csupán akkor hagyja abba, mikor egy nagy csattanás üti meg a fülét, amit egy kiáltással kezdődő ördögi kacaj követ. Ekkor ijedten kapja fel a fejét, s ekkor láthatja meg Belphegor az arcát, mely ismerős lehet a számára. Hogy is ne lenne? A kislány egy az egyben Belial vonásait örökölte.
- Mami?! - amint pedig észreveszi a nőt, egyből zokogva fut az ajtóhoz, s ő is elkezd az üvegen dörömbölni. Hosszú, barna haja a derekáig ér, édes sápadtas arca és csillogó, tengerkék szemei vannak. Ilyen közelből még inkább láthatja a démon, hogy nem csupán Belial, de az ő vonásai is keverednek az arcán.
- Mami, segíts! - ekkor jelenik meg mögötte a folyosó végén a hang gazdája. Egy magas, vékony, idősebb meztelen nő, kinek őszes haja csimbókokban lóg a fejéről. Egyik szemére megvakult, testét pedig furcsa vágások tarkítják.
- Húúúst! Húúúst akarok... - hosszú nyelve ajkán szökik végén, s lassú, akadozott mozdulatokkal indul meg a kislány felé, aki ordítva, zokogva dübörög tovább.
- Mamiii! - kis kezei hamar elkezdenek vérezni, de ő csak egyre üti az üveget és a fémkeretet. Nyomasztó pillanatok következnek, hiszen az idős nő egyre csak közelebb és közelebb ér... Ekkor azonban kattan valami. Mintha az ajtó mechanikus zárja elengedne kicsit, amaz résnyire kinyílik, a kislány pedig sikítva kezdi átpréselni magát rajta. Épp hogy csak sikerül neki az utolsó pillanatban, akár valamilyen módon Belphegor segítségével, hiszen mikor pont átesik, akkor ér oda a tébolyult. A gyermek a nő mögé bújik, s görcsösen kapaszkodik meg a lábában. Természetesen a húsra vágyó nem hagyja ezt annyiban... Elkezdi magát nekifeszíteni a résnek, ami lassan ugyan, de engedni kezd, ezzel pedig rossz előjelét mutatva annak, hogy hamarosan ő is át fog jutni. Kellemetlen helyzet, mely megoldásra vár... Vajon mi lesz a helyes lépés? Kezek nélkül bizony nagyon nehéz lesz megoldani, talán először is meg kellene szabadulnia a kényszerzubbonytól valahogy? Vagy esetleg minél előbb elbújni valahova? Vagy talán keresni egy eszközt az ágyak, a tolókocsik, a hegyes szilánkok között, vagy éppen valamelyik szoba mélyén, amit használni lehet? Az idő sürget, a vérszomj pedig egyre csak közelít, s még a furcsa kaparászás is ott motoszkál a falakban...
Vendég
reveal your secrets

Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Ápr. 22, 2020 5:05 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next



Athlan & Belphegor


R
itkán alszom nyugtalanul, érzem is hogy ez az este most más mint a többi. Na nem azért, mert nem otthon vagyok, csak egyszerűen ezt érzem. Mikor elfekszem az ágyon hamar elér az álom. Olykor még talán a lában is megrándul, mintha futnék. Menekülök, azt hiszem! Rekedt hangja ébredek meg, egészen közel szól a fülemhez, mégis olyan nehezen nyitom ki a szemem. Nem akarok felkelni, én még nem aludtam eleget, fáradt vagyok, hagyjanak még, pihennem kell! Hagyjanak békén... Egyre élesebb, szúró fájdalom a fülemen, ezt nem hiszem el. Felpattannak szemeim, oda akarom kapni a kezem nem mozdul, mi a franc?! Kényszerzubbonyban vagyok? Ez most valami rossz vicc ugye? A hang forrása kacag egyet és távozik. Csak azt hallom, amint kimegy, mert nem nézek oda. Sokkal jobban érdekel hogy miért került rám ez a ruha. Odakinn még mindig tombol a vihar, az ablakon rácsok vannak, oldalamra fordulok az ágyon, lelógatom lábaimat és nagy nehezen felülök. Elfog a szédülés, élesen nyilal a fejem, legszívesebben vissza ájulnék az ágyba. Álmodom, álmodom, ez nem velem történik meg. Körbe vizslatom a szobát, keresem a hibát ami megakaszthat, hogy kerültem ide? Mi ez a hely? Ott vagyok még ahol nyugovóra tértem? Őrült pörgésbe kezd az agyam, olyannyira, hogy szinte alig hallom meg, de az ajtómon kívülről hangok szűrődnek be. Megborzongom, a sikolyok fülem mélyére úsznak, nagyon nem tetszik ez nekem! Fülelek, de nehéz kizárni a háttérzajt, de nehéz. Mégis eljutnak a beszédfoszlányok hozzám. Ráncolom a homlokom. Elektronikai hiba, kiszabadultak az őrültek... Kapcsolok, de nagyon lassan mozog az agyam. Őrültek háza! Kezdem összerakni a képet, értem a kényszerzubbonyt, de miért rajtam van? Tényleg a szoba... Felállok az ágyról és körbe fordulok. Fekhelyem végében egy koszos játékbaba pihen, ráncolom a szemöldököm ott a kabátomnak kellene lennie. Talpam alatt hideg a padló, megrázkódok, pillantásom a repedezett falakra esik, késztetést érzek rá, hogy végig húzzam ujjaimat rajta, de nem enged a fehér ruha. Lépek párat, a szoba ajtaja félig nyitva van, de mi az ott rajta?! Egy fénykép. Még közelebb sétálok, látnom kell rendesen.
-Belial!-sikoltok fel és megerednek könnyeim, a fotón vérbe fagyva érettelenül fekszik. Felüvöltök, a fájdalom rá telepszik mellkasomra és belülről szaggat.
-Nem, nem, nem!-szüntelenül mondom és zokogok, a fejemet rázom és próbálom kiszabadítani karjaimat de nem megy. Meg akarom fogni a képet, le kell onnan szednem... Elhagy az erőm és térdre zuhanok, könnyeim nem csillapodnak egy percre sem. Az én drága Viszályom HALOTT? Lehunyom szemem és csukott pilláim alól záporoznak tovább a könnyek. Valahogy erőt kell vennem magamon, ki kell innen jutnom. A kép amit látok magam előtt nem lehet igaz! Lábra kecmergek valahogy, fogaimmal tépem le a fotót az ajtóról, mintha érezném, valami még van rajta. Az ágyhoz lépek vele, hogy megfordíthassam. Apró szó csupán mely a kép hátuljára van írva, de alig olvasható. Hunyorítanom kell, hogy kivegyem a kacifántos betűket. Örökké. Ha lehet mégjobban rázni kezd a sírás. Artikulálatlanul üvöltöm a plafon felé; "Megígérted hogy soha nem hagysz el!" El kell innen mennem, utána kell járnom, tudnom kell az igazat. A képet ismét fogaim közé veszem, nem hagyom ebben a szobában. Találnom kell valakit aki magyarázattal szolgálhat. Mi történt? Mióta vagyok itt? Ez a valóság? Vállammal kitárom az ajtót és kilépek a folyosóra, végig nézve rajta felvonom szemöldököm, a felborított ágyak és tolókocsik látványa még csak-csak elfér a tudatomba, tudom kezelni, de a vérrel maszatolt fal és padló felforgatja a gyomromat, epe kúszik fel a torkomig, kiráz a hideg, eddigi éhségem és szomjúságom a pillanat tört része alatt elpárolog. Mennem kell! Az összes szoba ajtaja ugyan úgy nyitva van tőlem jobbra és balra is, mint az enyém aminek még ajtaja előtt ácsorgok. Nyelek egyet, a szám ki van száradva. Rettegek, minden vésztjósló hangra idegesen kapom fel a fejem, mint a kis nyulak akiket a róka rögtön elkaphat. Ismét körbe nézek, tervet kell kovácsolnom. Talán félek is már, egyedül vagyok, a tudattal, hogy Lordom halott. Jobb oldalon a folyosó végén egy nagy ajtó hívja fel magára a figyelmem felette pirosan pislákoló fény. Megrázom a fejem. A piros tiltó színként ébreszti fel a szirénát a fejemben. Balra kapom a fejem, a folyosó hosszabb, de egy ponton elkanyarodik, vajon hová vezethet? Új hangot hallok, eddig nem tűnt fel, mégis olyan közel van. Kaparászik... Karmok csusszannak a kövön?! Riadt őzike módjára kapkodom fejem, nem látom a hang forrását, frusztrál de érzem nincs idő terveket kovácsolni, MOST kell indulnom! Jobbra indulok meg, gyorsítok lépteimen, a lábam alá kerülő törmelék felhasítja a bőrömet, felszisszenek ebben a pillanatban eshet csak le, hogy ez nem az én testem, nekem ennyi nem kellene hogy ártson. Ember vagyok?! Nincs idő efféle gondolatokra, haladnom kell, akkor is ha fáj. Haladás közben mégis hátra pillantok vállam felett, már látszanak véres lábnyomaim, közben egy üvegszilánk roppan bal talpam alatt, beharapom ajkam hogy ne kiáltsak fel. Még pár lépés, hogy elérjem a nagy ajtót és az a hang... Miért nem látom honnan jön? Elérem az ajtót, gondolom amilyen lendülettel megyek rögtön kinyílik majd ha vállal meglököm. De szinte lepattanok az ajtóról, nem nyílik. Megrémülök, rossz utat választottam volna?
-Kérem! Nyissák ki! Hahó.-amennyire lehet kiabálok, de fogaimmal továbbra is erősen tartom a fényképet. Neki feszülök újra vállal az ajtónak hátha, de semmi jelén nem tapasztalom a változásnak. Kezeim használhatatlansága révén fejemmel kopogok rajta. Más esetben röhögnék magamon, de ez nem az a hely. Bizonytalanul tekintek a folyosó mögöttem lévő felébe. Legalább látnám a hangot okozó valamit.... Ég a talpam, teljesen elvágta az üveg amikor ráléptem, fel alá járkálok az ajtó előtt, idegesen pislogok. Miért csak én vagyok itt? Újra meglököm vállammal az ajtót.
-Van ott valaki? Engedjenek be!-egy oktávot feljebb csúszik a hangom, némi hisztéria is kihallatszik belőle, vagy már a rettegés előszele. Én magam sem tudom. Ha elindulok vissza jobb lesz? Pörög az agyam még egy percig, aztán úgy döntök hogy még egy próbát megér, ismét fejemmel kopogok az ajtón, immár erősebben. Ha már fáj szegény tökfödőm, ez már nem számít neki.
reveal your secrets

Athlan


☩ Reagok :
404
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Ápr. 21, 2020 4:17 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Belphegor & Athlan

"Amitől nem félsz:
Megölhet; ám amitől
Félsz: el is pusztít."
- Ébresztőőő, kismalaaac...Ui! Ui! - rekedt hang zavarja meg az éjjel kísérteties némaságát, mely egyből elfeledteti a szél fütyülését, s az ágak halk koppanását az esőáztatta ablakon. A hang addig ismételgeti Belphegornak szavait, míg ő végre fel nem ébred. Amint kinyitja szemeit, erős fájdalmat érezhet a fülén, hiszen a suttogó hang gazdája erősen fogja közre fogaival, de még épp annyira, hogy ne harapja le fülcimpáját, de már egy kicsiny vérpatakot serkentsen belőle. Aztán halk kacajt hallat, majd négykézláb kimászik a nyitott ajtón, mintha ott sem lett volna. A lány erős fejfájással ébredhet, tompának, fáradtnak, s leharcoltnak érezheti magát. Szeme könnyen hozzászokhat a fényviszonyokhoz, hiszen bús félhomály uralkodik odabent. Az égen egy fényforrás sem látszik, hiszen tombol odakint a vihar, egyedül a kinti folyosóról szökik be pislákoló fény. A kinti hangok pedig lassú fertőként kúsznak be a szoba mélyére. Visszhangba nyúló kiáltások, vérfagyasztó sikolyok, csörömpölés, rombolás hangja. Ha fülel egy kicsit, akkor pár szófoszlányt is elcsíphet a távolból, melyből rájöhet, hogy valami elektronikai hiba folytán kinyílt az összes kapu, s az őrültek kiszabadultak.
Minél inkább magához tér Belphegor, annál inkább realizálhatja magában, hogy egy őrültek házában van. Kezei nem mozdulnak a kényszerzubbony miatt, s olyan érzése lehet, mintha napok óta nem evett volna. Mikor érezhetett utoljára éhséget és szomjúságot? Nincs ereje, a gondolatai még ködösek, hideg van, és teljesen egyedül van... Egy emberi, sebezhető testben, mely gyönyörűen hasadna ketté egy hatalmas bárdtól.
Ha felkel, s körbenéz, semmi mást nem láthat maga körül, mint a saját ágyát, a rácsozott ablakot, a repedezett, öreg falakat, s egy felettébb koszos játékbabát az ágyának végében. Illetve... Felfedezhet egy fényképet a félig nyitott ajtó szélére ragasztva. S hogy ki van azon? Még ha ködös is a tekintete a lánynak, azt az arcot felismerheti. Hiszen vele van már oly' sok évszázada, az ő oldalán harcol, neki segít, s lényegében... Függ tőle? Vajon mit érezhet akkor, mikor vérbefagyva látja Viszály holttestét? Szemei szürkék, vére sötétes és alvadt. Ha sikerül valahogy megfordítani kezek nélkül, akkor a fénykép hátuljára pedig egyetlen szó van felvésve alig olvasható betűkkel: "Örökké". Örökké együtt, vagy talán... Már örökké külön?
A helyzet nem úgy tűnik, mintha megoldódni látszana. Dönthet Belphegor, hogy inkább marad a szobájában, s vállalja a kockázatot, hogy az őt ébresztgető alak visszatér, vagy inkább megpróbál saját maga valahogy kijutni, esetleg biztonságba keveredni az ápolók által. Ha így dönt, s kilép a folyosóra, akkor hasonló kietlen környezet fogadja. Feldőlt tolókocsik és ágyak, vérnyomok a falakon és a földön. Ha eltekint jobbra, akkor két oldalt hasonlóan nyitott szobákat láthat, a folyosó végén pedig egy nagyobb ajtót, mely felett piros fény pislog. Ha balra tekint, szintén még több szobát láthat, illetve azt, hogy a folyosó elkanyarodik egy irányba. Sehonnan sem érkeznek biztató hangok, így csupán saját magára, s a saját megérzéseire hagyatkozhat. Vajon mit súgnak az ösztönei? Vajon milyen irányba húzzák őt? Meglelheti a kiutat, vagy olyan döntéseket hoz, amik csak még mélyebbre fogják őt taszítani? Talán érezheti, hogy ez az egész egy álom... Illetve, bízhat benne... Mégis hogy lehet ennyire valóságos? Mindent érezhet, ami történik vele, érzi a szagokat, karjának zsibbadását a kényszerzubbonyban, s mezítelen talpai alatt a törmelékeket, ahogyan finoman hasítanak bőrébe. Ideje lenne cselekedni, ugyanis ha ez nem lenne elég, még egy fura kaparászás is egyre közelebb ér hozzá valahonnan...
Vendég
reveal your secrets

Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Ápr. 19, 2020 6:53 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next



Athlan & Belphegor


S
ötétség borult fölém nem olyan régen, este van a viharfelhők gyülekeznek, megborzongok. Hajamba bele-bele kap az egyre erősödő szél. Össze kell húzzam magamon a kabátot. Cigarettám a végét járja én pedig egyre fáradtabb vagyok. Egész nap gyakoroltam és szentségeltem felváltva. Egy kihalt helyen sétálok, olyan helyet keresek ahol nyugovóra térhetek. Fel kell töltődnöm, hogy holnap újra megpróbálhassam. Még mindig nem a legjobb a mágiám, sőt, mondhatni az én életkoromhoz képes ultra pocsék szinten állok. Így jár az, aki a magasabb rangúak alatt dolgozik. Mivel fontos a munkám bevédik a seggem. Idegesen szívok nagyobb slukkot a cigiből, kifújva a füstöt lepottyantom lábam elé a csikket és eltaposom. Sosem leszek olyan jó amilyen szeretnék. Túlságosan függök Viszálytól... Ez most már kezd zavarni is. Aludnom kell. Egy kihalt épület kerül utamba, tető van rajta, az ablakai ugyan rozogák, de kibírjom itt az estét, már nincs erőm haza menni. Benyitok az épületbe, az ajtóról por hullik orromra, megcsiklandoz, tüsszentenem kell. Felmorranok, nyírkos kissé dohos szag áramlik be tüdőmbe, kibírom kibírom, csak egy éjszaka! Ekkor koppannak az első cseppek a tetőn. Ideje volt, különben tovább kutattam volna. Percek alatt, mintha dézsából öntenék úgy kezd zuhogni, villámlik és dörög is. Csodálatos! Újabb cigit varázsolok elő kabát zsebemből, miközben egyre beljebb sétálok. Kissé ijesztő a hely, még talán nekem is, de ez csupán azért van, mert mostanában megannyi emberi érzés kerít hatalmába. Unom a földi létet, ki akarom kapcsolni... Mély levegőt veszek, benyitok a soron következő helységbe. Bizalmatlanul pislogok a régi ágy felé. Az egerek már az ágy ruhát is szét rágták. Ahh, ebből nem kérek! Finnyás vagyok, a saját ágyamra vágyok, de itt semmi luxus nincsen. A padlóba taposom a cigit, közelebb lépek az ágyhoz és leülök rá. Nyikorog, nem is gyengén. Újabb morranás szakad fel torkomból, beletúrok a hajamba. Nekivágódik egy nagyobb ág az ablaknak, épp csak be nem töri, megugrok, nem számítottam erre, de hát vihar van. Leveszem a kabátom és az ágy végébe terítem, óvatosan, mintha hímes tojások lennének a régi paplan alatt úgy nyúlok el az ágyon, súlyom alatt kissé besüpped. Csak bírja ki az éjszakát. Utolsó gondolatom még az, hogy holnap újra Belial mellett lehetek, így ér el az álom.
Ajánlott tartalom
reveal your secrets



Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma



●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 14 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 13 vendég :: 2 Bots

• Fajaink száma •
Arkangyal
1/1
Leviatán
7/3
Angyal
1
Démon
6
Bukott Angyal
3
Ember
4
Félvér
2
Harcos Angyal
5
Vadász
5
Nephilim
2