Omnen dimittite
spem, o vos intrantes!
Staff, és tagok által keresett karakterek

 
• When the light disappears •
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Hell or Heaven


When the light disappears VQSi8OZ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
1059
☩ Rang :
Staff
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Szept. 19, 2020 7:24 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


***
Lezárt Alternatív
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Online
Belphegor


When the light disappears GadHg7Q
When the light disappears Zy5ntJX
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
850
☩ Rang :
Viszály Tanácsadója
☩ Play by :
Jenna Coleman
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Szept. 19, 2020 6:27 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next



Athlan & Belphegor


R
émülten tudatosul bennem, hogy Belina ismét velem van, az őrült orvos pedig a mutogatott képekkel csak még drasztikusabb hatást ér el. Nem akarom, hogy hozzánk érjen! A kagylóval vágom meg csuklómat, hogy tudásomból erőt meríthessek és védekezhessek, mintha démon lennék, ám láthatóan nem volt hatásos a rúna amivel próbálkoztam. Kiráz a hideg is ahogy látom mit művel a férfi. Tenyeréről nyalva le véremet teljes extázisba kerül. Kedvem lenne hányni! Ám míg ezzel foglalkozik sikerül ellépnem előle és asztalához rohanni, hogy a fecskendőt kivegyem belőle. Aztán az erkélyhez hívom a lányom is, arra készülve, hogy átlendülve a korláton megszabaduljunk tőle. Röhögését hallom és feláll karomon a szőr is, de tudom, hogy meg kell tennem. Ha másért nem, akkor Belina biztonsága érdekében. Így mászik a kicsi a hátamra én pedig át a korláton, hogy a falnak egyes repedéseibe, kitüremkedéseibe kapaszkodjak és ütemesen lefelé haladjak. Fejünk felett a férfi kiabál és figyeli amint egyre lejjebb jutunk, de nem sokkal később átbukva a korláton mellettünk lezuhanva csapódik a földbe. Egy pillanatra megállok a mászásban és figyelem, de már nem mozdul. Fújok egyet, de aztán tovább haladok lefelé, kicsikém szorítása határozott, így egy idő után feltűnik, hogy a színek kezdenek visszatérni. Hamarosan pedig lábam a fűre érkezik. Egy pillanatra előre hajolok ahogy Belina lemászik rólam, fújok egy nagyot és körbe nézek.
-Valóban Kincsem?-pillantok rá boldog, kacagó arcára és elfog valami furcsa melegség. Arcom mosolyra húzódik és figyelem könnyed mozdulatait.
-Hát persze, hogy csinálok kakaót.-biztosítom felőle, majd ölelését viszonozom. Aztán a következő pillanatban a kicsi futni kezd.
-Belina várj!-nyújtom utána a karom ahogy megindulnak lábaim is. Ekkor veszem észre, hogy egy házikó felé fut. A verandára lépcsőkön át vezet az út, középütt pedig egy piros ajtó díszeleg. Ám én az útnál tovább nem jutok.
-Belina!-szólok a kicsi után és rémülten próbálok átjutni hozzá, de sehogy sem sikerül. Kinyitja a piros ajtót de még nem lép át rajta. Kis fejét oldalra fordítja és valamit nézni kezd. Nem telik bele sok idő, én is oda pillantok. Egy tábla van ott, San Francisco felirattal. Ráncolni kezdem a homlokom, nem értem az egészet. Pillantásom visszavezetem Belina bájos, sejtelmesen mosolygós arcára.
-Ne hagyj itt!-suttogom ahogy aprót biccent, majd átlép az ajtón és többet nem látom... Lehunyom a szemem és egy könnycsepp gördül le arcomon.

Légzésem szaggatott és egy pillanat alatt pattannak fel szemeim, ülök fel az ágyon, ahol álomra hajtottam a fejemet, a vihar már nem rázza a fákat és mintha pirkadna. Mégsem tudom kiverni a fejemből a képeket... Végig tekintek a szobán, aztán az ablakra esik pillantásom... Megborzongok... Valóság vagy álom volt? Kezeim közé temetem arcomat, lehunyva szemem ismét az ajtót és a táblát látom. Kell lennie valaminek San Franciscoban!


//Nagyon szépen köszönöm a játékot Smile akkor a játéktéren valamikor folyt.köv. Smile //
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Athlan


☩ Reagok :
404
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Szept. 19, 2020 4:16 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Belphegor & Athlan

"Amitől nem félsz:
Megölhet; ám amitől
Félsz: el is pusztít."
Őrületes kacagás tör fel az orvosból, mikor Belphegor megvágja a csuklóját, mely ugyan nem éri el azt a hatást, amit akart, hiszen a rúna egyáltalán nem működik, mégis segít kissé lelassítani az elmebeteg doktort. Ő ugyanis teljes extázisban keni szét koszos köpenyén a friss vért, s úgy kezdi el nyalni azt tenyeréről, mint valami állat.
- Jókislány, én is véresen szeretem... - morogja élvezetesen orra alatt, s egészen beleremeg lehunyt szemmel a vörösség ízébe. Ezért is sikerül a nőnek kikerülnie őt, s az asztalához lépnie, ahonnan könnyedén megszerzi azt a bizonyos injekciós tűt. Hátrálása az erkély felé is sikeres, hiszen az orvos egy pillanatra sem gondolná, hogy képes lenne kimászni a korláton Belinával. Így nagyképűen, diadalittasan röhög, miközben egyre közelednek a korláthoz. Azt hiszi, hogy zsákutcába szorította őket... Így nem számít arra, hogy Belphegorban annyira lángolnak az anyai ösztönök, hogy akár még a lehetetlent is képes lenne megvalósítani azért, hogy megmentse az egyetlenjét. Sikerül átmásznia a korláton, s a lefelező vezető út ugyan eléggé veszélyes, de a romos épület falain számtalan törés, repedés, kitüremkedés van, amikre rá tud állni, s meg tud bennük kapaszkodni. A kislány közben erősen fogja anyját, kezével s lábával egyaránt szorítja, miközben egyáltalán nem mozog, nehogy kilendítse Belphegort egyensúlyából. Érezhetően Belina nagyon is erejének teljében van, így bár fárasztó a lefelé vezető út, de sikeresen veszik az akadályokat. Az orvos egy ideig ideges ordibál utánuk, azonban egy ponton annyira áthajol a korláton, hogy pont ő veszti el egyensúlyát, s mire egyáltalán feleszmélhetnének alant, a doktor már nagyot koppan a kövön. S onnantól nem mozdul. A környezet pedig megint változni látszik...
Minél lejjebb kerülnek, annál inkább tűnik el a szürkeség, a romlás, a fertő, s egyre több szín jelenik meg. Mintha a Nap is felbukkanna valahol... Mikor pedig Belphegor leteszi a lábát a földre, hirtelen befejeződik a változás, s úgy érezheti, hogy épp most mászott le egy fáról, hátán Belinával, aki eddigre már hangosan kacag.
- Anya, te olyan vagy, mint az a néni a képregényből! Csodanő! - feleli izgatottan, majd lemászik a hátáról, s mezítelen talpacskái elvesznek alant a fűtengerben. - Ugye csinálsz nekem kakaót? Annnnnnnyira imádom! - nevetve kezd el ugrándozni Belphegor körül, néha odaszalad hozzá, megöleli, vagy tesz egy bukfencet a fűben. Hamarosan váratlanul azonban elkezd szaladni egy irányba, át egy vékony úttesten, s ha követi tekintetével őt a nő, akkor megláthat egy egészen takaros kis házat. Széles verandáján karosszék, fentről madáretető lóg, oldalt egy kis bicikli pihen, s középen egy vörös ajtó tűnik ki a fehérségből. Ha Belphegor megindul utána, akkor azt tapasztalhatja hamarosan, hogy az út szélétől nem bír továbbmenni. Mintha egy láthatatlan fal gátolná meg a továbbhaladásban... Belina közben vígan ugrál fel egyesével a lépcsőn, kinyitja a különleges piros ajtót, de nem tűnik el mögötte. Lassan fordítja hátra fejét anyjára, s csak mosolyog. Aztán gyönyörű szemei oldalra tekintenek, s célzóan egy táblát kezd fürkészni, amit egészen addig figyel, míg Belphegor is odanéz. A táblán ez áll: ”San Francisco”. Sejtelmesen visszanéz a nőre, bólint egy aprót, s csak ezután tűnik el az ajtó mögött. Aztán megszűnik a világ oly hirtelenséggel, mint ahogy elkezdődött. Belphegor újra az ágyban találhatja magát, ott, ahol álomra szenderült még a borzalmak előtt. A lidérces képek azonban nem illannak tova. Úgy emlékszik rájuk, mintha csak tényleg megtörténtek volna... Mégis, ha egyetlen emléket akar visszaeleveníteni önmagában, akkor az a bizonyos tábla és az a furcsa piros ajtó különös bizsergést válthat ki a szívének mélyén. Talán ez valami üzenet volt, amit valaki az álmában akart átadni? Miért volt olyan sejtelmes a kislány mosolya? S miért mutatta meg a táblát? Talán sokkal több jelentése van ennek, mint egy egyszerű álomnak? Ez talán hamarosan kiderül...

// Köszönöm a játékot!  bbb //
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Online
Belphegor


When the light disappears GadHg7Q
When the light disappears Zy5ntJX
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
850
☩ Rang :
Viszály Tanácsadója
☩ Play by :
Jenna Coleman
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Szept. 05, 2020 12:23 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


+18





Athlan & Belphegor


N
em értem a doktor nőt, miért akar annyira meggyőzni arról, hogy ismerjem meg magam? Tudom ki vagyok, akkor is, ha ez az helyzet kicsit más... Kicsit nagyon, mert az őrültek háza túlságosan is valóságos ahhoz, hogy ne higgyem annak. Bár most a baba is csak egy rongy, nem szuszog, piheg a vállamon és elszakított kezéből kóc lóg ki, nem vér folydogál. Larissa szavai úsznak felém lágy hangján és már csupán csak bólintva felelek, önismeret, ezt mondja, de akkor most hogyan is tekintsek magamra? A nőre, aki démon, a nőre, aki most ezek szerint anya, feleség?! A nőre akinek nincs lelke, de érez... Ami a halandóknál teljesen normális, de a démonoknál... Most vajon akkor ki is vagyok én? Mivel a doktornőt elhívják, így engem is kitessékelnek a szobából, így önkéntes választásom a zeneszobára esik ahol újabb orvossal sodor össze ez a hely. A hegedű a kezemben valódinak tűnik, a hangok belőle lágyan szólnak ahogy csatlakozom a zongora dallamhoz, majd miután kettesben maradok a férfivel aki valami meglepetéssel szolgálna Ciprusi útjáról. Így esik meg, hogy ugyan kissé bizonytalanul, de követem őt a szobája felé. Mondhatnám, hogy bízom benne, de lövésem sincs, hogy ki lehet ő, pláne mikor meglátom a két hústornyot az ajtaja előtt. Kissé lemaradva, elnyújtom lépteimet és gyanakodva pillogok az "őrökre", de követem az orvost, akkor is, mikor maga előtt tessékel be az ajtón. Nem állok ellen, bár szívem szerint megtenném. Szorosan magamhoz ölelve a babát lépek be, miközben a férfi asztalához lép és kivesz onnan valamit, majd hozzám lépve egy gyöngyházfényű kagylóhéjat helyez a kezembe. Egyetlen pillanatra hűlök csak el. Az emlék úgy rohan meg, mint eddig semmi más. Cipruson azon a hegyi tisztáson ahol a patak csordogált... Ott találtam egy hasonlót. Belialt szinte nem is érdekelte. Szemem lecsukódik ahogy tovább pörög az emlék, mélyet sóhajtva hagyom elárasztani az elmémet a gondolattal, hogyan borítottam Démonomat a folyóba, csókoltam meg a víz mélyén és indítottam el a lavinát, hogy végül kimondjam rég őrizgetett titkomat arról; hogyan is érzek iránta. Órákig beszélgettünk, megszáradva a tűz mellett.... Ám valami megzavar... Ismerős hang ránt vissza a valóságba, az öv csatjának csörrenése. Riadtan kapom fel a fejem. Ez velem nem történhet meg! Sikolyra nyílik a szám, ám hang nem jön ki rajta, így csupán a fejem rázom ahogy követeli, hogy vetkőzzek. Én ugyan nem! Fülembe ismét ismerősként úszik Belina hangja. A helység változóban, minél többet pislogok annál nagyobb mértékben. A falak ismét piszkosak lesznek, a tárgyak ódivatúak, régiek... Aztán súly nehezedik a kezemre, a lányom, vagyis a baba, illetve a barna hajú kis szépség akinek arcvonásai tökéletes másai Belialénak és az enyémnek... Kissé meg is dőlök a hirtelen súly változástól, de karjaim szorosabban fonódnak a kicsi köré, ahogy pedig tekintetem feljebb emelem az orvos velünk szemben a bicebóca görény az emeletről.
-TAKAROOODJ!-sikoltom torkom szakadtából ahogy hátrálok tőle, Belina vállára esik pillantásom ahol már nincs a harapásnak nyoma sem... Hogy lehet ez? Őrült módjára pörög az agyam ahogy a szikét látom a férfi kezében. Aztán fotókat hajít felém én pedig automatikusan lépek egyet hátra, de pillantásom szörnyülködővé válik, a rettegés elhatalmasodik rajtam, karomban a kislánnyal és a kagylóhéjjal, elborzadva figyelem a fényképeken lévő dolgokat, amik java részt engem ábrázolnának.
-Maga bolond...-rázom meg a fejem és tovább hátrálok előle, miközben szemem végig a szikét követi már. A kicsi kiugrik karjaim közül és az egyik sarokba szalad, onnan kiabál, hogy vigyázzak. Nem merem a férfiről levenni a szemem, pedig szívesen pillantanék Belinara, hogy megnyugtassam. A szoba szinte teljesen használhatatlan, a a kagylót szorongatva, villámgyorsan körbe fordítom a fejem, a szökőkúton megakad a szemem, aztán két marokra fogom a kagylót és határozott mozdulattal töröm ketté, hogy megvágjam csuklómat vele és ahogy vérem spriccelni kezd a doktor felé tartom a csuklómat és villámgyorsan mozgatom a kezem, hogy a férfi koszos, véres köpenyére egy energia elnyomó rúnát írjak fel, annak reményében, hogy így lelassíthatom egy kissé. Szabadulnunk kell valahogy. Kezemet a szökőkút felé irányítom és imádkozom, hogy sikerüljön a művem, túl sok minden változott az elmúlt időben, démonból ember lettem, hülyének néztek, van egy lányom, a férjem aki a Főnököm és a pasim a valóságban, most a jelek szerint halott... Ha sikerül akkor egy adag víz landol a férfire, talán meg is tántorítva őt, ekkor ugrok az asztalhoz, feltépve a fiókokat, s találva meg az injekciós tűt, melyet szorosan marokra fogva tartok kissé a fejem felett, ha kell szúrhassak vele.
-Belina, gyere!.-üvöltöm ahogy megindulok az erkélyajtó felé, kitárom az ajtót, majd ahogy a kislány kilép, úgy követem én is.
-Le kellene másznunk. Gyere Kincsem!-guggolok le, hogy a hátamra mászhasson, aztán lepillantok, hogy milyen magasan lehetünk és ha nem túl magas az épület ezen része, akkor átlendülve a korláton lefelé veszem az irányt és ha mégis túl magasan lennénk, akkor bizony az orvos felé indulok meg aki határozottan tartja még mindig a kezében a szikét. Nyelek egyet és vagy mászok, vagy pedig villámgyorsan az ajtó felé lépek, hogy kicselezzem a férfit, abban a tudatban, hogy elérhetem a kilincset, de ha mégsem így áll a helyzet, akkor Belinat fél kezembe véve , lépek és meg próbálok úgy mozdulni, hogy kijuthassak a szobából, miközben vérem folydogál, szabad kezem mutató ujját beledugom és egy védelmi rúnát helyezek fel a kislányra, de magamra már nem jut idő, mert a doki szinte már karnyújtásnyira van. Viszont az ajtót őrzi, így kénytelen vagyok ismét hátrálni. Aztán mikor a férfi elég közel ér, akkor kezem lendül, hogy eltaláljam úgy istenigazából a tűvel, és belé fecskendezzem a tartalmát.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Athlan


☩ Reagok :
404
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Aug. 24, 2020 11:50 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Belphegor & Athlan

"Amitől nem félsz:
Megölhet; ám amitől
Félsz: el is pusztít."
18+
“Az anyák nem ilyenek.” E kijelentésre bús mosoly kúszik a doktornő arcára. Mondja el századszor is, hogy amíg nem épül fel Belphegor, addig nem láthatja a gyermekét? Hogy még mindig kómában fekszik, olyan súlyosak voltak a sérülései, és talán sosem fog már magához térni? Larissa az elejétől fogva szeretettel tekintett a nőre, s bár nem kellene elfogultnak lennie, vagy érzelmeket táplálnia a betegei iránt, de vele valamiért nagyon együtt érez. Talán mert a szőke, mindig vidám doktornő vállát is súlyos teher húzza? Vajon az iróasztalon ki lehet az a kislány a fotókeretben, akinek édesen mosolygós arca beragyogja az egész helyet? S kinek bársonyos orcájáról már nem készülhet több kép...
- Az önismeret fontos, kedvesem. Az, hogy hogyan tekintesz magadra, újabb és újabb gondolatokat indíthat be, melyek által még jobban megismerheted önmagad, s könnyebben visszatalálhatsz ahhoz a nőhöz, aki egykor voltál. Bár már sosem leszel ugyanaz, de... Tudod, a hamuból új élet születhet. - ő akkor is kitartott mellette, amikor már mindenki el akarta őt engedni. Ő akkor is küzdött Belphegorért, mikor inkább egy véglegesített sokkterápiára küldték volna... Hogy miért? Magára emlékezteti. Arra a Larissára, aki egykor egy autóbalesetben elvesztette az egy szem kislányát a férjével együtt.  
Nem kínozza tovább a kérdésekkel, hiszen úgy látja, hogy most rosszabb állapotban van, mint az utóbbi időkben. Nem is lenne ideje, hiszen távoznia kell, a nő pedig átlépked a zene szoba felé, ahol hamar összetalálkozik dr. Andersonnal, aki dr. Smith-hez hasonlóan nagy örömmel látja újra. Talán az emlékeit homály fedi, de ha összegzi a dolgokat, akkor rájöhet, hogy itt annak ellenére, hogy rossznak gondolja önmagát, eléggé sokan kedvelik. Harry kedvelése azonban talán kissé más... Mint a többieké. Hagy neki választási lehetőséget, s szerencsére a szavai ellenére követi őt a szoba felé, melyhez kissé bicegve lépked a doktor, s melynek ajtajánál két nagydarab ápoló áll, mintha valami őrök lennének. Szoborként merednek előre, s nem is néznek a két jövevény felé. Dr. Anderson belöki a szoba ajtaját, s előre tessékeli Belphegort. Ha esetleg a végén meggondolná magát, s mégse akarna a doktorral tartani, úgy az egyik ápoló szinte megtörve a pillanatot szúr egy tűt nyakába, melynek során nem ájul el ugyan a nő, de ellenkezni sem nagyon fog tudni. Egy a lényeg, valahogy mindenképp a szobában fog kikötni. Harry biccent egy utolsót az egyik fekete ápolónak, ki enyhén sandít vissza, s ő maga is bólint. Végül ha Belphegor a saját lábán, vagy esetleg a másik férfi rásegítésével nyugodtabb állapotban tér be, akkor az ajtó becsukódik mögöttük. Harry egyből az asztalához lép, s fiókjából előhúz egy mesés, lágyan csillogó kagylót, mellyel nagy mosollyal lép oda a nőhöz. Ha esetleg kiütötték egy kicsit, akkor a fotelba helyezték őt le, így az ölébe helyezi az ajándékot, ám ha áll, akkor úgy a kezébe tolja azt.  
- Amikor megláttam, egyből te jutottál az eszembe. - a mosolya még mindig lágy, pontosan olyan, melyen szinte minden szív képes elpuhulni s megadni magát. Ő lehetne az az orvos, akinek szívesen nyílnak meg az emberek, lehetne az, aki színt visz a betegek életébe, akire felnéznek, akit csodálnak... Azonban minden történetben van egy “de”.
- Akkor most jöhet az én jutalmam. - ellép egyet hátra, s egy mozdulattal szétbontja az övét, majd a cipzárját lejjebb húzza. Igen, dr. Anderson csak külsőleg tökéletes. Belülről azonban talán sokkal romlottabb, mint az itteni betegek, akiket előszeretettel használ ki, s kezel úgy, mint egy egyszerű tárgyat, hogy kielégítse a saját beteges vágyait, s hogy szolgálja a tudományt. Még akkor is, ha már rég a börtönben kellene rohadnia a tetteiért...
- Vetkőzz. Amíg szépen mondom. - vonásai még mindig lágyak és könnyedek, csupán a hangjába vegyül a fenyegetés. Talán már nem is tudni, hogy mi lehet a rosszabb. Egy olyan irreális álomvilág, ami ugyan szörnyen valóságos, mégis véget ért, vagy egy olyan valós világ, ami számtalan borzalmat rejthet magában? Például a tényt, hogy a doktor minden bizonnyal nem első alkalommal műveli ezt vele...
- Mami!!! - váratlanul erős visszhang kúszik Belphegor fejébe, egy olyan hang, amit már nagyon jól ismerhet. A környezet pedig minden egyes szempillantásával kezd megváltozni... Eleinte a falakról pereg le a festék s lesz mocskos, aztán a tárgyak lesznek romosabbak, míg végül már Belinát tartja újra a karjaiban, s előttük pontosan az az orvos áll, aki elragadta azt az édes fiúcskát a liftnél. Most nincs rajta maszk, de a bicegése, a gyilkos tekintete, a vérrel mocskolt ruhája, s ahogy tartja a szikét a kezében... Az bizony ismerős lehet a nő számára.
- Megmutassam, mit műveltem a fiaddal, akit hagytál pusztulni? - a hangja már egyáltalán nem olyan mézesmázos, mint a valóságban. Pontosan olyan rekedtes és ijesztő, mint abban a borzalmas álomban, ahonnan Larissa mentette meg a tartályból. Dr. Anderson rémes alakja egy kupac öreg, fekete fehér fényképet karol fel az asztalról, s odaszórja azokat Belphegor elé. Még ha nem is akarja őket a kezébe venni, már a felé repülőkből is kivehet pár dolgot. Például egy felvágott hasú anyát... Majd a kis szőkeséget úgy, hogy apró kis csontocskái deformáltan vannak a testéhez szorítva... Aztán újra őt, amint beleerőszakolják a felvágott hasba, amihez el kellett törni a csontjait... Majd a varrást a nő hasán... S akkor még alig látott képeket azokból, ahol az orvos a nő lábai közé furakodik. Miután belevarrták a gyermeket... Emberkísérletek. Vajon hány szerencsétlen gyermek, idős, férfi és asszony esett áldozatul ezeknek az őrült orvosoknak?
- És most ti jöttök. - Harry eltorzult alteregója bicegve indul meg feléjük, s itt bizony nincs már sok idő a gondolkodásra. Belina Belphegor karjaiban, de ha eszébe jut a sérülése, akkor láthatja, hogy a keze teljesen ép, s ennél jobban nem is lehetne már magánál. Olyan, mintha visszafelé haladnának az időben... A kislány kievickél a nő kezei közül, s hátra szalad az egyik sarokba, egy lámpa mögé, s oda kuporodik le hangosan üvöltve azt, hogy “Mami, vigyázz!”.
- Igen, Mami, vigyááázz... - kacag fel ördögien az orvos, készen arra, hogy ha eléri a nőt, akkor a hasa felé suhintson a szikéjével. A benti látkép ugyan kissé megváltozott, de hasonló maradt a berendezés, mint eddig, csak sokkal romosabb állapotban. Egyetlen dolog nem változott. Az a bizonyos kagyló... A polcokon ép s törött szobrok, díszek, könyvek, a sarokban egy kisebb álló szökőkút pihen egy apró házzal a tetején. Az egyik falnál kanapé van egy bársonyos, vörös terítővel letakarva. Az íróasztalnak egyetlen fiókja nyílik, abban egyetlen injekciós tű pihen valami furcsa, piros löttyel, amire nincs ráírva, mi lehet az. Az asztalon öreg fecnik, kiszakadt papírlapok, egy pislákoló lámpa. Illetve egy résnyire nyitva hagyott ajtó, ami az erkélyre vezet. A kijáratot az orvos elállja, így arra sokkal kockázatosabb lenne elindulni, hiszen bár lassan halad, de a kezei eléggé gyorsak, ha vágásról van szó. Nem lehetetlen eljutni oda, de ez könnyen végzetes lehet... Egyszóval, Belphegornak össze kell szednie magát, felélesztenie magában a védelmező ösztönt, hiszen ez a hirtelen világváltás megint csak pontosan olyan valóságos, mint a kezdetekkor. Ami azt jelenti, hogy ami fáj... Az bizony mocskosul fog fájni.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Online
Belphegor


When the light disappears GadHg7Q
When the light disappears Zy5ntJX
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
850
☩ Rang :
Viszály Tanácsadója
☩ Play by :
Jenna Coleman
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Aug. 05, 2020 10:01 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next



Athlan & Belphegor


C
sendesen hallgatom a doktornőt ahogy felel a kérdésemre, negyvenhárom alkalom... Egyre sem emlékszem. A gyakoriságot is elmondja, tovább felhősödik homlokom. Mióta vagyok én itt? Mikor a másik orvost említi megrázom a fejem.
-Milyen másik orvos? Miért?-kérem a választ, mielőtt berekesztené a témát, zavarom kérdéseivel csak tovább fokozza, miért olyan érdekes, hogy hová sorolom magam? Minek kell most nekünk erről beszélni? Ujjaimmal combomon dobolok, szemeimet lehunyom egy röpke pillanatra. Látványosan rázom meg a fejemet, nem akarok erről beszélni.
-Doktornő, miért olyan fontos ez, hogy miként tekintek magamra? Én nem vagyok olyan... olyan rangon, hogy eldönthessem, jó vagyok, vagy rossz. Az ahogyan gondolok magamra, eléggé köztes állapot. Jelenleg jó is és rossz is vagyok. Nem kellene itt lennem, ha tényleg kórházban van a lányom, ott kellene legyek mellette, nem itt... Nem tudat hasadt állapotban... Az anyák nem ilyenek.-hangomban szomorúság csendül, nyelek egyet, lehunyom szemeimet és feldereng előttem Belina arca...
-Rossz vagyok!-remeg meg ajkam és kezem automatikusan indul szemeim felé, hogy pilláim alól kibukkanó könnyeppet azonnal száműzze. Ne lássa Larissa. További szavait kissé átértelmezem, ha mindenkit meg lehet menteni, akkor Belialt miért nem? A nő kezei térdemhez érnek, megdermedek és óvatosan elhúzom a lábam tőle, erre nincs szükségem, újabb monológ az enyémre, pimasz vigyorral szegem fel a fejem, ez nem így működik! A lélek.... Miért kell ezt hajtogatni folyamatosan? Jobbommal masszírozni kezdem a halántékom.
-Szerintem az egész lényünkben ott vannak az érzések... A lélek csak egy plusz.-vonom meg a vállam ráérősen, majd ahogy Kedvesemről kérdez először viszakoznék, nem akarok felelni, mesélni... Nem akarom elvesztésének a hiányát érezni.
-Nem mellette... Vele!-javítom ki a nőt egészen halkan, míg szavai ismét fülemet érik és kicsípek egy aprócska részletet belőle "Mit gondolsz, túl tudnál lépni a férjed elvesztésén? Vagy annyira a részeddé vált, hogy nélküle... Gyengének érzed magad?", nagyon sok mindent gondolok, tele vagyok kérdésekkel, még mindig. Mióta éltem én házas életet, hogyan lett gyerekem -kettő is- akik ennyire hasonlítanak Belialra? Segítség! Megrázom a fejem, vajon mi erre a helyes válasz?
-Larissa, nem tudom. Mi ketten egy egészet teszünk ki, amiben én gyengébb vagyok, ő abban erősebb és így fordítva.-felelek a legőszintébben a doktornőnek, fejemmel intve, hogy ne kínozzon ezzel tovább. Nem is szólok többet én sem. Larissa távozik, engem pedig kivezetnek a szobából, étkezni nem óhajtok, a zongora dallama hívja fel magára a figyelmem, így lépek a zene szoba felé a babával a kezemben. Az ajtónál fehérköpenyes orvost kerülök ki, aki szívélyes mosollyal üdvözöl. Oldalra döntöm a fejem és végig mérem.
-Üdvözlöm.-idegenül cseng a hangom ahogy viszonzom a köszönést, nem is szaporítom tovább a szót, inkább hegedűt ragadba kezembe, csatlakozom az idős hölgy játékához. A két hangszer még az én fülemnek is tökéletesen kiegészítik egymást, egészen bele élem magam abba, hogy megszólaltassam a kis négy húrost, annyira beleveszek a dallamokba, hogy szinte észre sem veszem, hogy a férfi is csatlakozik hozzánk, csak mikor mély tenor hangján elkezd hozzá énekelni. Egy villanásnyi időre emelem az orvosra a tekintetem, majd ismét hegedűmnek szentelem figyelmem. A zene végén a zongoránál ülő idős hölgy elsírja magát, felállva onnan pedig átöleli a zöld szemű férfit, aztán nem sokkal később engem is. Futólag ölelem csupán vissza, kényszeredett mosollyal.
-Kérem, igazán nincs mit köszönnie, részemről az öröm, hogy csatlakozhattam.-arcizmaim ellágyulnak és a mosoly igazivá válik, nekem is jól esett egy kicsit, kikapcsolt a hangszerek hangja. A nő még kissé könnyes szemekkel hagyja el a szobát, én pedig hosszan néznék utána, ha a doki nem lépne mellém egy sóhajtás közepette, elvonja a figyelmem, szemem sarkából figyelem ahogy hozzám ér, aztán arcomat felé fordítom. Ő szóra nyitja száját én pedig fa arccal hallgatom végig. Ezek szerint ez a fószer is tudja, hogy ki vagyok? Hiányoztak neki ezek a pillanatok? Mármint itt a zene teremben? Ráncolom szemöldököm és szám szélét rágcsálom, nem jön át a szituáció, de ahogy megemlíti Ciprust elnyílik ajkam és a levegő sípolva szalad be ajkaim között. Ciprus... a nyaralás... Belial! Elhomályosul a tekintetem egy pillanatra, miért hozna nekem ajándékot egy orvos? Már épp fellélegeznék ahogy megfordul, hogy elinduljon, de vissza pillant rám; "Most... Tudod épp, hogy ki vagyok?", hallatszik a kérdése, de érkezésem sincs megrázni a fejemet, mert a férfi kezem után kap és arrébb lép velem, tiltakozó hangocska tör elő belőlem, jó lenne ha nem ráncigálna, mert nem állok jót magamért. Kezem nem ereszti, hiába feszítem csuklómat, helyette mellkasára vonja tenyerem, zakatoló szíve fölé, újra kérdez, de most már a fejemet rázom válaszul. Lövésem sincs, hogy ki lehet. De eressze el a kezem! Szerencsére ez kis idő után megtörténik, a fickó az ajtó felé lép, majd int nekem, gyanakodva méregetem, még akkor is, amikor szóval kérdezi, hogy vele tartanék-e.
-Nem hiszem, hogy ez jó ötlet. Én inkább... én, majd itt megvárom.-ingatom a fejem ahogy mosolyát nézem, próbálom hasonlítani ahhoz amit Belialnál tapasztaltam már, mikor úgy istenigazából elengedte magát és jó ízűen felnevetett... Nem, ahhoz ez a fickó nem ér fel. Lábaim mégis elindulnak felé, de kartávolságra megállok tőle, ha pedig elindulna, akkor csendben követem őt, mielőtt a szobából kilépnék a babát még magamhoz veszem.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Athlan


☩ Reagok :
404
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Júl. 28, 2020 1:21 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Belphegor & Athlan

"Amitől nem félsz:
Megölhet; ám amitől
Félsz: el is pusztít."
Larissa megértő pillantásokat ereszt meg Belphegor felé, hiszen az értetlensége számára nem először bukkan fel. Valójában többször végigpörgették ezeket a beszélgetéseket, számtalanszor sikerült mélyebbre hatolnia a nőben, ezért is beszél róla ennyire biztosan.
- Természetesen. - bólint a kérésre, majd egy percre bebújik a számítógép mögé, ahonnan hamarosan visszatelepedik a székébe. - Pontosan ez a negyvenharmadik alkalom, hogy beszélgetünk. Egy időben mindennaposak voltak az alkalmak, aztán megesett, hogy heti egy-két alkalomra csökkent, mert másik orvossal is beszélgettél rajtam kívül. A tartály pedig... Számtalanszor álmodsz róla, és számtalanszor volt már az az első találkozásunk. Megesik, hogy egy ideig nincsenek rossz álmaid, és emlékszel rám és a többiekre. Aztán jönnek az álmok... Majd mindent elfelejtesz a múltadból. - ennél több magyarázatot már nem tud adni, s hangjából is érződik, hogy a beszélgetésnek ezen részét inkább lezárná már. Az idejük véges, s vannak itt más dolgok is, amikről szót kell ejteni.
- Mit gondolsz a mostani tudatállapotod mellett? A jó vagy a rossz oldalt gyarapítod? - kicsit feljebb biccenti magán a szemüveget, s egy halk sóhaj után folytatja. - Mitől gondolod magad jónak vagy rossznak? Tulajdonságok, gondolatok, tettek? - a mostani tudatállapot alatt azt érti, hogy ha épp démonként tekint magára Belphegor, tehát a jelenlegi józan esze mit diktál neki. Fontos, hogy a páciensek hogy látják magukat, még akkor is, ha ezen esetleg már végigzongoráztak.
- Igen, Kedvesem. Mindenkit meg lehet menteni. Ezért vagy itt te is. - előrehajol, majd finoman, kedves mosollyal érinti meg Belphegor térdét. Érződik rajta, hogy semmi pénzért nem akarna neki rosszat, sőt, igyekszik mindent megtenni, hogy a jó útra terelje őt. Ez persze borzasztóan nehéz, az elme egy igazi talány.
- Egyetlen szó a válaszom erre. A lélek. - bólint határozottan. - A lélekben lapulnak ott az érzések, legyen az negatív, vagy pozitív. Te viszont azt mondtad, hogy nincs lelked. Lelketlen vagy... - hagy némi szünetet, de fejcsóválása jelzi, hogy ezzel nem ért egyet. - Te gondoskodónak tartod magad? A jelenlegi tudatállapotod mellett ez hogy nyilvánul meg az életedben? - kérdi őszinte érdeklődéssel. A szavaira szomorúan bólint csupán, nem szeretné újra kimondani ajkaival, hogy meghalt a férje. Inkább csendesen hallgatja végig mondandóját, melyre szélesen elmosolyodik.
- Mellette érezted magad először teljesnek? - mosolya apróra kúszik vissza, együttérző, tengerkék tekintete fátyolosan néz vissza. - Ha a jövőbe tekintesz... Hogy látod magadat, ha egyszer innen elmész? Mit gondolsz, túl tudnál lépni a férjed elvesztésén? Vagy annyira a részeddé vált, hogy nélküle... Gyengének érzed magad? Bárhogy is legyen, Belphegor, én egy erős nőt látok magam előtt. A tragédia kibillentette az elméd, de én nem csak tudom, de érzem is, hogy fel fogsz épülni, s a szomorúságodból erőt fogsz kovácsolni. - ezek az utolsó szavai a nőhöz, mielőtt végleg távozna. Sajnos nem beszélhettek órákon keresztül, de ha rajta múlik, hamarosan be fogják pótolni. Addig is a nőt tovább sodorja az intézet, s egy kellemes, békés színekkel itatott zeneszobánál köt ki.  
- Á, Belphegor, örülök, hogy látlak! - ha Larissa mosolya kellemesen melengető, akkor dr. Andersoné maga a mennyekből való. Már csak a közelében is szinte elfelejti az ember a gondját, hiszen átható zöldellő tekintete, különleges mosolya egyszerűen olyan, amit bárki, bármikor szívesen nézne. Ámulva figyeli végig, ahogy a nő rákezd a nótára, s csillogó szemekkel, olykor lehunyva hallgatja a bizsergető dallamokat, melybe ugyan először nem akart belerondítani, de Belphegor olyan tökéletesen kapcsolódott be, hogy Harry is kénytelen beszállni. Magához húzza a sarokban pihenő másik hegedűt, s egy alsóbb, búsabb szólamot kezd el játszani, mely remekül kiegészíti a másik két szólamot. S ha még ez nem lenne elég, váratlanul mélyen csilingelő hangjával is rázendít, s olyan bús, magányos szenvedélyt visz be a zenejátékba, hogy a zongoránál ülő idős hölgy a dal végére már zokogva üti le a billentyűket. Mikor pedig az utolsó hang is elhalkul, felkel a zongora mellől, s átöleli az doktort.
- Köszönöm. Ezzel mindig megmelengeti a szívünket. - ekkor Belphegor felé pillant, s ha hagyja, akkor őt is átöleli. - Köszönöm, gyermekem. Színt vittél két idős asszony szívébe. - ugyanis Margot bipoláris zavarban szenved, húga halálát követően megjelent benne, mint egy másik személyiség. Ő azon kevesek egyike, akik békésen eléldegélnek a két személyiséggel. Egyik sem erőszakos, egyik sem akaratos, egyszerűen csak Margot már... Nem kellett senkinek. Itt viszont mindenki befogadta. Könnyeit törölgetve hagyja el a szobát, mire dr. Harry Anderson egy halk, elégedett sóhajjal lép közelebb a nőhöz.
- Belphegor, örülök, hogy újra látlak. Megmondom őszintén, az egy hónapos távollétemben ezek a pillanatok hiányoztak a legjobban. Ó, van neked egy meglepetésem, amit Ciprusról hoztam neked! - épp akarna ellépni tőle, hogy meginduljon az irodája felé, de félve pillant vissza rá. - Most... Tudod épp, hogy ki vagyok? - váratlanul megragadja a kezét, s kicsit odébb lép vele, hogy takarásban legyenek, majd hirtelen a hevesen zakatoló szívére helyezi azt. - És most? - nincs benne bántó, tolakodó, leginkább úgy tűnik, hogy közte és Belphegor között kissé szorosabb lehet a kapcsolat. Bár jelenleg a Harryhez kapcsolódó emlékeit is éppen olyan homály fedi, mint a Larissához köthetőeket. Bárhogy is legyen, hamarosan megindul az ajtó felé, s int maga mögé.
- Velem jönnél, kérlek? Azóta várom, hogy odaadjam az ajándékod, amióta csak a kezembe fogtam. - mosolyog kedvesen, mely még inkább csak tetőzi a tényt, hogy Harry milyen jóképű orvos.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Online
Belphegor


When the light disappears GadHg7Q
When the light disappears Zy5ntJX
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
850
☩ Rang :
Viszály Tanácsadója
☩ Play by :
Jenna Coleman
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Júl. 20, 2020 3:38 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next



Athlan & Belphegor


E
gyszerűen nem értem ezt az egészet. Szörnyű álom? Mi van? Egyszerűen összezavar... Hiszen én megéltem azt a dolgot, nem igaz? Szívesen üvöltenék fel elkeseredettségemben, egyre jobban nem tudom eldönteni, hogy most mi az igaz és mi a nem? Larissa jelenléte sem igazán segít ezt a dolgot helyre tenni. Na meg amikor megjelenik az a nő és kiderül hogy a kezemben tartott lányka jelen pillanatban egy elszakadt baba. Nem fogadom a bocsánat kérést, de nem is lépek fel támadólag a másik ellen, így hamar távozik az ápolókkal, mi pedig egy szoba felé vesszük az irányt, ahol a doktornő kérdésekkel bombáz, én pedig értetlenül állok a dolog mögött. Pláne akkor, mikor a szőke hajú elkezdi mesélni, hogy "mi is történt"... Naná, hogy nem emlékszem semmire, főleg így belegondolva, én dolgozni, égve hagyni a gázt? Eleve ott sánta a sztori, hogy dolgozni mentem. Mégis megrázom a fejem, se nem történt velem semmi rossz, se nem emlékszem semmire.
-Én ezt nem értem.-suttogom végül magam elé, a hallottakat próbálom összerakni és egyszerűen nem jutok egyről a kettőre. A kisfiam... a férjem... Nincs is férjem! Mármint... Nem, nincsen, az az eljegyzés játékból volt és a démonok sosem házasodnának össze... mikor a balettet emlegeti, már-már azon vagyok, hogy körbe röhögöm, erre Larissa egy videó felvételt mutat, ahol tényleg én táncikálok, ugyan nem mutatja végig a felvételt, de tényleg én vagyok ott, hogyan lehetséges ez?
-Persze, hogy látom, sajnos vak az nem lettem.-ráncolom a homlokom a kérdésére, de fejben még mindig ott járok, hogy "hogyan őrültem meg". Felvágtam az ereimet a lányom kórházi ágya mellett?! Mégis mikor? Aztán mikor a nő visszaül a székébe megrökönyödve pislogok rá ahogy szavait hallgatom, arról, hogy szerinte mi a helyzet, még hogy tévképzet, most ő amúgy én vagy mi van? Azt hittem, hogy ezt valójában nekem kellene tudni. Olyan hosszú monológot nyom le nekem, hogy tényleg megfordul a fejemben, hogy felállok és elkezdek helyette is sétálgatni.
-Larissa, tudná számokkal is demonstrálni, hogy hányszor beszélgettünk eddig? Mert nekem úgy rémlik, hogy nem rég találkoztunk először... Ott a tartályban!-ráncolom a szemöldököm és azt is megtudom, hogy miért van itt a páviánmaki, kényszeredetten sóhajtok fel, ahogy a nő pillantása összeszorított kezemre vetül.
-Bocsánat, megszokás...-ernyednek el izmaim, de aztán kitérünk arra a dologra, hogy mi is van amúgy az érzésekkel. A bölcs mosoly előtti mondandót inkább nem próbálom lereagálni, legalábbis szavakban nem, de mikor például az Alvilágot emlegeti, majdnem közbe kotyogom, hogy hívja nyugodtan Pokolnak, mert mások is így beszélnek róla. Ám következő szavait képtelen vagyok már csendben tűrni, annak ellenére is szándékozom megszólalni, hogy bekopogtatnak.
-Minden ember jónak születik Doktornő! Rosszá csak válnak, de hogy milyen úton, azt nehéz lenne elmagyarázni. Tudja, ok és okozat! Mi a biztosíték arra, hogy a gyermekeket erőszakolóval nem történt valamikor hasonló eset, ami végett ő is erre az útra lépett? Nem kapott valami sugallatot arra, hogy neki ezt kell tennie... Vele is megtörtént. Olyan esetet látott, amit nem tud máshogy feldolgozni.-veszek mély lélegzetet és megrázom a fejem, kigördül egy újabb könnycsepp a szememből.
-Azt mondta, hogy megbomlott az elmém... Vajon minek a hatására? Mert valami borzalmas dolog ért, ugye? Nos... Bárkit érhet akkora trauma, hogy drasztikusan megváltoztassa, hiába volt előtte jó.... Mert ha valaki időben kap segítséget, akkor meg lehet menteni, nem igaz?-remegnek meg orrcimpáim, a sírás előjele, ki nem állhatom, miért kell nekem ebbe belemenni? Lehajtom a fejem, ahogy Larissa végül tovább beszél és remegő kezekkel fogadom, hogy úgy kezel, mint egy valódi őrültet. Bár kezdem azt érezni, hogy van valami a szavai mögött... Mégis, valahol nagyon mélyen tudom, hogy nekem van igazam... A démonok éreznek és pont!
-Miért gondolja, hogy nem gondoskodnak érzelemből? Érzésből... És csak vegyük alapul a haragot... Maga szerint az csak úgy kialakul az emberben? Vagy a gyilkolási szándék? Úgyis az előbb emlegette, maga szerint hogyan működik az emberi agy? Mi vezethet rá egy embert arra, hogy olyan szemét dolgokat tegyen, mint az erőszak, a gyilkosság, a lopás... Csak úgy pukkan a fejükben valami és megteszik? Ön az agyturkász nem? Nyilván van valami jól betanult szöveg erre is, ami a könyvekben van leírva.-dünnyögöm magam elé a szavakat, míg a nő fel nem teszi újabb kérdéseit. Meséljek Belial-ról... Felizzik a kép a szemem előtt, a fotó ahogy vérben fagyva fekszik.
-Nem...-remeg meg ajkam és a fejemet is megrázom. Aztán fájdalmas sóhaj szakad fel belőlem.
-Tényleg meghalt?-teszem fel a kérdést, miközben Larissa-ra nézek.
-A szemtelensége... Az fogott meg benne... Mellette önmagam lehetek, nem akar megváltoztatni, elfogad olyannak, amilyen vagyok.-lehelem végül a választ s az sem biztos, hogy a nőhöz eljutnak a szavaim. Aztán megérkezik a kopogó, hogy elhívja a doktornőt, így csak biccentek, mikor az távozik a tárgyalásra, engem pedig kivezetnek a szobából. Különböző helységek felé indulunk, pillantásommal a folyosóról tekintgetek körbe, az étkező nem vonzz, sem az ételek, pedig az illat most meglehetősen mennyei, csupán egy pillanatra állok meg az étkező ajtóban, túl sokan vannak ott, megrázom a fejem és tovább haladok, mígnem megfog a zeneszobából kiszűrődő hangorgánum. Egy nő ül a zongoránál és csendesen játszik valami bájos dallamot. Az ajtóban ott áll egy fehér köpenyes orvos is, mikor a közelbe érek rám is köszön.
-Üdv.-motyogom ahogy beslisszolok mellette a helységbe, egy pillanatra megállok, leteszem a babát az ajtó mellé, majd ahogy felismerem a dallamot, a hegedűhöz lépek, hogy kezembe vehessem és csatlakozzak az idős nő játékához, szinte azonnal megtalálom a közös hangot, hogy lágyan követhessem a zongora játékot, barátságosan rá is mosolygok a hölgyre, aztán figyelmem a hangszerekre irányul és hagyom, hogy a játékunk magával ragadjon, minden fájdalmam kiadom ahogy megszólaltatom a hegedűt, még a könnyem is folyni kezd, de egy percre sem hagynám abba a játékot.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Athlan


☩ Reagok :
404
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Júl. 16, 2020 1:03 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Belphegor & Athlan

"Amitől nem félsz:
Megölhet; ám amitől
Félsz: el is pusztít."
- Ó, Kedvesem, megint az a szörnyű álmod volt? - őszinte részvéttel, csillogó szemekkel fordul Belphegor felé Larissa, s együttérzően a vállára helyezi szabad, nem papírokkal teletömött kezét. - Sikerült most túljutnod a tartályon? - melengető mosolya szinte az egész helyet beragyogja, de egyelőre komolyabban nem megy bele a kérdésbe, hiszen egyrészt ez nem a folyosó füleire tartozik, másrészt pedig épp érkezik a húsra vágyó, idős nő. Eléggé mogorva és heves a természete, így a szőke hajú pszichiáter kisasszony sem orrol meg a babát szorongatóra, amiért megrázza a fejét. Clara valójában nem vár viszonzást, ő tökéletesen megelégszik azzal, hogy az orvosa nem haragszik rá. Ő elvonul végül az ápolókkal, míg Larissával az élen letelepednek egy egészen kellemes, fényes, nyugodt és békés hangulatú szobába. Odakint a napsugarak bearanyozzák az égbolt alját, madarak nótáznak a fákon, s egy apró mókuscsalád szalad épp az egyik fatörzsről a másikra. Egészen idilli minden. Már-már túlságosan is... Dr. Smith figyelmesen, érdeklődve hallgatja végig Belphegor szavait, s neki megvan az a képessége, hogy úgy tud nézni akár századjára is, mintha először hallana egy történetet. Azonban mire a nő a mondandója végére ér, Larissa arcán egy bús mosoly száguld át, s halk sóhajjal tudatosítja magában, hogy amit eddig elértek, azzal most kicsit visszaestek. Leteszi hát a papírokat maga mellé, kicsit megdönti a szemüvegét, úgy kezd bele a mondandójába.
- Először is szeretném tudni, hogy történt-e veled bármi rossz, amíg távol voltam. - erre még megvárja a választ, s csak utána folytatja. - Belphegor, azért vagy itt velünk, mert szükséged volt a segítségre. Nem emlékszel semmire? - hagy némi szünetet. - Tűz ütött ki a házatokban, mert nyitva hagytad véletlenül a gázt, mielőtt elmentél dolgozni. A férjed és a kisfiad bent égett. Belina, a kislányod élte túl egyedül, viszont súlyos égési sérüléseket szenvedett. Te pedig annyira mély depresszióba estél, hogy a gyermeked szeme láttára vágtad fel az ereidet a kórházi ágya mellett. Így kerültél ide hozzánk. - vázolja fel nagyon röviden a történetet. - Az elméd megbomlott, Belphegor. Hallucinációk gyötörnek folyamatosan, amik még az álmaidban sem hagynak nyugodni. Érthető ez, hiszen olyan tragédia ért téged, amit egy emberi lélek nem képes könnyedén feldolgozni. Az utóbbi időben azonban javulást tapasztaltam nálad. - mosolyog felé biztatóan, majd feláll a helyéről, s egy pillanatra odalép a monitor mögé, pár kattintás után pedig a képernyőt Belphegor felé fordítja.
- Látod a mosolyt az arcodon? - mutat rá a felvételen, ahol boldogan balettozik a nagyközönség előtt. Nem mutatja végig a videót, a közepénél leállítja, majd visszaül a helyére.
- Olyan tévképzeteid keletkeztek, melyben démonként utalsz önmagadra. Ez pedig teljesen érthető, hiszen bűnösnek gondolod magad. Az elméd így dolgozza fel a történteket, önsanyargatással. Gyakori álmaid közé tartozik, hogy borzasztó világnak éled meg ezt a helyet. Szörnyekkel, kik bántani akarják a gyermeked, sötétséggel, fájdalommal, gyötrelemmel. Sokszor jelennek meg az álmaidban olyan momentumok, amiket a hétköznapokból ültetsz át. Mint a babád esete. Azt mondod, hogy Clara kiharapott a kislányodból egy darabot. Valójában ez úgy történt, hogy elszakította a babádat, akiben te Belinát látod. Ezt pedig nagyon a szívedre vetted. - érdeklődően néz végig rajta. - Te és én már számtalan beszélgetésen estünk túl. Emellett segítettem összehozni a koreográfiát, virágokat gyűjtöttünk, rajzoltunk együtt, énekeltünk, vagy csak nagyokat sétáltunk odakint a friss levegőn. Egészen bájos tudtál lenni, amikor jobb pillanataid voltak. Amikor azonban rosszak... Akkor jött elő, hogy te egy démon vagy. Az orvosodként pedig nem az a feladatom, hogy tápláljam a tévképzeteid, hanem hogy visszavezesselek önmagadhoz. - ismét tart egy kis szünetet, hátha közbe szeretne szólni. - Laurence mindig itt van, hátha baj történne. - szemei egy pillanatra célzóan Belphegor öklére szöknek, majd az ápolóra. - A démonok testesítik meg a rosszat, ezért is vannak az Alvilágban. Ha nem lennének azok, akkor minden bizonnyal nem oda kerülnének, nem oda teremtették volna őket. Való igaz, az egyensúlynak meg kell lennie, de nem feltétlenül bennünk. Hanem a világban. - mosolyog bölcsen. - Mit gondolsz, azokban az emberekben is épp úgy ott van a jó, akik érzelmek nélkül erőszakolnak gyermekeket, majd megölik őket? Úgy véled, hogy mindenkiben megvan az egyensúly? Az emberiség egy hatalmas lélek... Melynek vannak jó és rossz oldalai. Születnek velejéig romlott emberek, s megszületik az ellentétük, ki a legapróbb sejtjében is jó. Ez az egyensúly. Nem pedig az, ami benned van, hiszen mindegyikünk egy apró porszem ebben a világban, egy csekély kis mozgatórugó. Azt állítod, hogy démon vagy... Egy olyan démon, akinek nincs lelke... Ismerős a “lelketlen” jelző, igaz? - ekkor váratlanul kopognak az ajtón, de ő int Laurence felé, hogy még várjon. - Ahogy beszélsz a gyermekedről, ahogy mesélsz a férjedről s a kisfiadról, amekkora fájdalom és szeretet van benned... Nem vagy te rossz ember, Belphegor, ezáltal démonként sem kellene önmagadra gondolni. Hiszen a démonok nem olyanok, mint te. Ők nem szeretnek. Ők nem gondoskodnak érzelemből. Vétettél ugyan egy hibát, de a szíved mélyén nem lakozik sötétség. Szomorú látni, hogy egy ilyen jó lélek ilyen görbe tükrön keresztül látja önmagát. - saját combjára simítja kezét, s kicsit hátradől székében. - Miért nem mesélsz inkább a férjedhez kötődő szép emlékeidről? Az utazásaitokról, az élményeitekről? Mit szerettél meg benne? Mi volt az, amiért elköteleződtél mellette anno? - ezt a kérdést is már számtalanszor feltette, de még mindig ugyanolyan nagy érdeklődéssel figyeli, ahogy mindig. Hűségesen megvárja válaszát, s ha végzett, csak akkor int a sötét bőrű ápolónak, hogy beengedheti a kopogót. Az intézmény igazgatója jelenik meg az ajtóban, ki sürgős tárgyalásra invitálja Larissát negyed óra múlva, majd sietősen távozik.
- Sajnálom, Kedvesem, de meg kell szakítanunk a beszélgetést. Holnap folytatjuk. - ahogy pedig ő kiviharzik, a másik két ápoló benyargal, s Belphegort a közös helyiségek felé vezetik. Ez áll egy étkező részből, hiszen vacsora idő van jelenleg, így bármikor besétálhat oda, az ápolók egyből intézkedni fognak. Itt jelenleg tízen ülnek az asztaloknál. Egy fiatal, szőke lány, aki a könnyeit törölgeti; egy sápadt arcú, ötvenes férfi, aki ujjbegyére kotorja rá az ételt, úgy eszik; egy idős hölgy, ki az ablak előtt állva, búsan tekint ki az udvarra, úgy csipegeti az ételét; egy hatvanas, hosszú hajú nő a harmincas, erősen telt fiával, akit az ölébe ültetve etet, mint egy csecsemőt; egy hegekkel borított arcú férfi, ki úgy tűnik, hogy mindjárt felrobban a dühtől, miközben szemez a levesével; egy húszas éveit is alig taposó lány, aki úgy cseveg a brokkolijával, mintha a barátnője lenne; egy kopasz férfi, aki épp hirtelen rágás nélkül kezdi letolni a torkán az ételt, mire a gondozók egyből hozzárohannak; egy középkorú nő, aki alszik az asztalon; s végül egy vörös hajú lány, akinek egyből felderül a szeme, ha Belphegor ide akar belépni. A választék a mai napon apróra vágott csirkemell párolt zöldségekkel és húsleves, vagy apróra vágott disznóhús sült krumplival és zöldségleves. Ha nem az étkező felé venné az irányt, akkor még a közös helyiségek egyikébe mehet. Van egy olyan szoba, ami tele van játékokkal, egy, ahol hangszerek vannak, egy, ahol edzőgépek, egy, ahol rajzolni és festeni lehet, illetve még a mosdó érhető el számára egyelőre. Természetesen mindegyik hely tele van gondozóval, jól felügyelt minden cselekedet. Választhat a nő, merre akarja eltölteni a fenn maradó egy óráját, mielőtt visszazárják a szobájába. A betegen kívül mellesleg két fehér köpenyes orvos is jelen van. Az egyikőjük épp a zene szoba ajtajánál támaszkodik és hallgatja egy idős hölgy gyönyörű zongorajátékát. Ő egy látszólag negyven éves, felettébb jó képű, fekete hajú, zöldellő szemű férfi, ki ha elhalad mellette Belphegor a mosdó, a zene szoba vagy a rajzolós szoba felé, akkor egyből lelkesen köszön rá, s figyelmét teljesen neki szenteli. A másik orvos az étkezőre, az edzőteremre és a játszószobára lát rá, ő azonban ha meglátja a nőt, inkább mogorván elfordítja a fejét. Idős már, a betegek sem nagyon szeretik, de már csak egy hónapja van a nyugdíjig, úgyhogy mindenki elnézni a mogorvaságát... Az egész hely amúgy nagyon valóságos, s egyelőre semmi szokatlan vagy természetfelettit nem fedezhet fel Belphegor. Ha elképzelt egy normálisabb elmegyógyintézetet valaha, akkor az bizony pontosan ilyen lehetett.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Online
Belphegor


When the light disappears GadHg7Q
When the light disappears Zy5ntJX
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
850
☩ Rang :
Viszály Tanácsadója
☩ Play by :
Jenna Coleman
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Júl. 07, 2020 2:08 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next



Athlan & Belphegor


N
em igazán értem a történteket, sőt mi több, még mindig nem tudom hogy a manóba kerültem én ide? A nővel beszélgetni kezdek, de jobban leköti a figyelmem a lányom aki még mindig nincs magánál. Szemeimből patakzik a könny és megilletődve pislogok, mikor Larissa odanyúl, szavait ugyan hallom, de jelenleg reagálni még képtelen vagyok rá. Csak figyelem ahogy szakszerűen kötözi be a kislány karját és tovább beszél hozzám.
-Én... Én ezt nem értem!-rázom meg a fejem ahogy hallgatom a szőke orvost.
-Kikapcsolni...-ismétlem utolsó apró szavát mielőtt elveszi kezemből a kibontott tűt. Egy pillanatra összeszorítom a szemem mikor az injenkciós tű vége a kislány karjába bökődik, de aztán a nő szavaira ismét kipattannak.
-Úgy gondolja... Megőrültem?-nyelek egy nagyot, egyszerűen még mindig nem fér a fejembe, hogy mi és hogyan... Egyáltalán mi ez az egész? Na meg a kisfiú? Kezeim közé temetem arcomat és újfent megrázkódik a vállam. Veszélyeztetni a gyermekem életét... A fiú meghalt... Most meg, ez a nő azt mondja, hogy az elmém tiszta?! Na és Belial? A gondolataim ismét háromszázon pörögnek, az események annyira nyomasztóak, hogy ha nem a földön ülnék akkor bizony záros határidőn belül kötnék ki ott. Miért? Miért én, és miért így? Újra előkerül a gondolat, hogy valaki szórakozik az agyammal, vagy ennyire kimerültem, vagy a vihar miatti félelem szüleménye ez az egész. De akkor miért érzem a kislány bőrének a melegét? Hogyan érezhetem amikor Larissa hozzám ér? Megtudom mi van az injekciós tűben, hogy mit kapott Belina, erre csupán szintén egy fejbiccentéssel felelek. Ezek után megmutatja a karját, ha már rá kérdeztem, nagyon csúnya a harapás, kiráz tőle a hideg is. Lehet hogy mégsem kellett volna rákérdeznem. Nyelek egyet és félre kapom a tekintetem.
-Ki tette ezt?-kérdezek még rá, bár nem tudom, hogy kapok-e választ, mert ekkor kopogtatnak és három katona fazon jön, hogy közölje találtak kiutat. Én sem vagyok rest velük menni, bár megjegyzem, hogy a hátra maradottaktól jó volna elköszönni minden esetre. Hiszen ki tudja, hogy valóban jön a segítség, vagy ez csak elterelő beszéd volna? Larissa pedig tényleg elköszön, az ajtón átlépve sírása hallatszik vissza a helységbe, elfog a sajnálat iránta, aztán én is átlépek az ajtón. Egy pillanatra be kell hunynom a szemem az éles fénykontraszt váltásnak hála, hunyorogva nyitom ki a szemem, miközben megdöbbenve tapasztalom, hogy napsütés fogad, ablakokon keresztül?! Körbe hordozom a pillantásom, magamon is, nem hiszek a szememnek, mi van itt? Larissa már mellettem sétál, meg a három férfi körülöttünk. Ez az a tipikus "mi a f@szom van?" helyzet. Megrázom a fejem, mi ez a hirtelen váltás? Visszapillantok az ajtóra, magam mögé, egyáltalán ott van még? Kellemes illat árad a tiszta ruhámból, nem tudom vissza tartani s tüsszentek egyet.
-Elnézést.-motyogom, majd ahogy a kezemben tartott babára pillantok és meghallom a doktornő szavait elhűl bennem a vér. Na ne... ne, ne és ne! Mi ez? Értetlen fejjel fordulok a nő felé.
-Megvarrni? Hiszen az előbb... Az előbb kötözte be. Mi történt?-hangom rémült lesz és el nem tudom képzelni, hogy mi a fene van. Ráncolom a homlokom ahogy a bűnöst említve fordulok az irányba. A tébolyult nő jön velünk szembe. Felszisszenek és meg is torpanok, lábaimat keményen lefékezem és egy tapodtat sem mozdulok. Féloldalt fordulok, hogy a nő még véletlenül se érhessen újra Belina-hoz, akkor sem, ha most egy baba... kóccal töltve. A szőke nő szavaira elnyílnak szemeim. Ez a nő egyáltalán nem a társam! Villannak a szemeim ahogy megkérdezi, hogy megbocsátok-e. Tessék? Meg mi az isten nyilát keres itt ez az őrült, mikor én kinyírtam?! Minden Poklokra mondom, nem fair amit most az agyam velem művel! Én rázom meg a fejemet a kérdés hallatán, én biza nem mondom ki hogy semmi baj... Mégsem teszek semmi olyan mozdulatot ami azt sugallná, hogy rosszat akarok az ősz hajúnak. Magamhoz szorítom a babát és dacosan fordítom el a fejemet a másik irányba. Ebből a száj nyitogatásból ugyan nem esznek! Egyébként is jobban lefoglal, hogy mi vesz jelenleg körül, mi történt és hogy változott a kép ekkorát?! Percekkel később egy szobába érünk, Larissa egy székbe ül, engem meg ágyra fektetnek. Azok a papírok is minek vannak a nőnél?! Felkönyökölve méregetem őt, majd mély levegőt veszek ahogy megszólal. Az arckifejezésem egyre értetlenebb lesz szavait hallva. Nyárköszöntő? Balett? Miii?
-Bocsánat, de hogy mondta? Soha nem balettoztam! Összekever valakivel!-ülök fel az ágyon és lábaimat lelógatom róla. Szívesen üvöltenék rá, hogy ne azokat a k*rva papírokat nézze, hanem engem, de mégsem teszem, kezeim közül pedig még mindig nem teszem le a babát.
-Mi történt? A tartályban a betegek... Mi folyik itt?-kérdezek rá határozottan és érzem ahogy karomon végig fut valami hideg bizsergés. Olyan tipikusan rossz érzés fog el. Hát még mikor Larissa bele kezd a beszélgetés bonyolultabbik részébe. Nem akarok itt lenni, honnan tudja ezeket a nő? Hogy a francba kerültem ebbe a helyzetbe? Ráncolom a szemöldököm és furcsán pislogok, egyre erősebb a késztetés, hogy felpattanjak és elrohanjak.
-Mondtam, de mikor és kinek?-ismétlő nap? Annyira nem vág egybe ez az egész, kezem akaratlanul is ökölbe szorul miközben a nő tovább beszél, olyan dolgokat mond amikre egyszerűen csak a fejemet ráznám. Elfut a méreg egy pillanatra, majd inkább mély levegőt veszek.
-Miért gondolja mindenki, hogy a démonok rosszak? Akkor kik a jók? Az angyalok? Neeem! Kedves Larissa, itt valami oltári nagy félre értés lesz.-könyökölök fél kézzel a combomra, majd tekintetem a nőébe fúrom.
-Ön tudja, hogy démon vagyok és nem fél tőlem? Mégis itt van a fószer velünk...-bökök szemtelenül a pasasra mutatóujjammal, de pillantásom még mindig a szöszin van. Fúh, jut is eszembe, de utálom a szőkéket... Az ilyeneket egy könnyed nyaktekeréssel tettem el láb alól... Oldalra döntöm a fejem, majd pimasz mosoly húzódik meg szám sarkában.
-Nincs öt perce, hogy egy hús vér gyermeket fogtam a karjaim között, akiből az a r!banc harapott ki egy oltári nagy darabot... A főnököm jelen állás szerint halott, akitől a gyermek van, a démonok nem szaporodhatnak egymás között... Nem hiszem, hogy az érzelmi skálám most a legfontosabb Doktornő!-ahogy beszélek hangszínem egyre erősebb lesz, mégsem mozdulok el a helyemről, pedig legszívesebben...
-De hogy megválaszoljam a kérdését Larissa. Én mit gondolok?! A jó és a rossz nem létezhet egymás nélkül, ha én képviselem a rosszat, legyen az harag, irigység, gyűlölet... Akkor ezeknek a pontos ellentéte is ott kell legyen bennem! Mert nem élhet a gonosz ha nincs jó, mindenben ott van a fekete és a fehér, kell a kiegészítés, a harmónia! Érzünk, lélek nélkül, akkor is ha ez furcsa... De ezt aggyal még nekem is nehéz felfogni. Mióta a földön vagyok annyi inger ér... Mint a forgószél. Látta már milyen pusztításokra képes? Mint az érzelmek. Szerintem marha jó hasonlat.-fogom két ujjam közé az államat, de közben gondolataim tovább cikáznak. Lenézek a babára, a szakadt karjára... Hová tűnt a lányom? A hús-vér gyermek? És akkor most én mi is vagyok? Az én sérüléseimmel mi van? Az üveg ahogy felvágta a talpam... és ha most megnézem? Tudom, hogy melyik sérülésem hogy gyógyul, azt is tudom hogy mennyire lassan ha Ő nincs velem... Vajon melyik kép a valóság? A fenti, egészen a tartályig, vagy ez ami most fogadott ahogy átléptem az ajtón? Görcsbe áll a gyomrom, gerincemen végig cikázik a újabb jeges fuvallat.
-Mit keresek én itt?-teszem fel a kérdést hangosan, hátha a nő megfelelő válasszal tud szolgálni számomra.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Athlan


☩ Reagok :
404
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Jún. 28, 2020 3:58 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Belphegor & Athlan

"Amitől nem félsz:
Megölhet; ám amitől
Félsz: el is pusztít."
- A kislányod. - ismétli meg vékony, mégis határozott hangján Larissa. - Csodás gyermeked van, Belphegor. Ígérem neked, mindent meg fogok tenni azért, hogy minél hamarabb rendbe jöjjön. Erős kislány. Nem lesz semmi gond. - látván a nő könnyeit, váratlanul mutatóujjával végigsimít az arcán, s egy megnyugtató mosollyal emeli felé a fejét egy pillanatra. - Már megmentetted, kedvesem. Nem sokan lettek volna képesek arra, hogy teljesen magukra hagyva még egy gyermek életét is védelmezzék. A körülményekhez képest hidd el, te megtettél mindent. Ezért vagytok itt. - dr. Smith mozdulatai nyugodtak és finomak, az idegességnek semmi jelét nem mutatja. Anyai gondoskodással fertőtleníti a sebet, s óvatosan kötözi be a sebesült kart. Közben ugyan nem néz Belphegor felé, mégis minden egyes szavát remekül hallja.
- Tudod, az elme néha képes összeborulni egy nagy tragédia hatására. Amikor a gondolataid nem nyújtanak menedéket, a tudatalattid nem képes megoldást kreálni, s a pillanat hevében összeomlik. Kikapcsolsz. - a tűt elveszi, majd gyengéden szorítja össze a kislány karját, hogy beadhassa neki az orvosságot. - Bármilyen büszke is az ember, ilyenkor szüksége van segítségre. Mások segítségére. Minden bizonnyal te magad is ezért kerültél ide, mert nem voltál már ura a cselekedeteidnek, s ezzel nem csupán önmagad, de... Bármilyen fájdalmasan is fog ez hangozni, de e gyermeked életét is veszélyeztetted volna. Ám úgy látom, hogy az elméd most nem is lehetne tisztább. - mosolyogva érinti meg a nő vállát, utalva arra, hogy elhozta ide Belinát, tehát nagyon is tudatában van annak, hogy mit cselekszik. Szavai szakértelemről árulkodnak, s minden bizonnyal nem egy egyszerű nővér szerepét töltötte be akkor sem, mikor még épek voltak a falak.
- Fájdalomcsillapító, gyulladáscsökkentő, nyugtató, s még számtalan olyan dolog, mely elősegíti a gyógyulását. A karom pedig... - enyhe bús árnyalat fut rajta keresztül, mikor felhúzza koszos, fehér felsőjének az ujját, s megmutatja a felkarja belsején levő széles, nagyon ronda harapást. - Rossz helyen talált el. - minden bizonnyal egy ideg roncsolódhatott, azért mozgatja nagyon nehezen a kezét, ám mielőtt még hosszabb magyarázatba kezdene, megérkezik a három férfi egy reménysugárral. Larissa szomorúan pillant Belphegor felé, s letöröl pirosló arcáról egy könnycseppet, mikor az ajtóhoz közelebb lép, s visszafordul a betegekhez.
- Ígérem nektek, hamarosan jön a segítség. Addig fohászkodjatok istenhez, s ne hagyjátok kihunyni magatokban a reményt. Itt biztonságban lesztek, már csak idő kérdése, míg visszatérnek a katonák. Viszlát, kedveseim! - ő lép ki mindenki előtt, s zokogásának hangja hamar visszakúszik a tartály mélyére. Nem tudni, mi lehet a jobb, hamis reményekkel táplálni őket, vagy elmondani az igazságot, hogy senki sem fog értük jönni? Larissa nem lett volna képes az igazságra.
Belphegor még láthatja, ahogy előtte eltűnik a nő és a katonák, amikor azonban ő is átlépi a küszöböt... Minden megváltozik egy szempillantása alatt. Hirtelen egy hosszú, fehér folyosón találja magát, melynek ablakain kellemesen süt be a lemenő nap aranyló, meleg sugara. Két oldalt zöld növények pihennek az ablakok alatt, s pár melegséget sugárzó festmény lóg le a falakról. A ruhája ugyanaz, mint eddig, annyi különbséggel, hogy vérnek s kosznak nyoma sincs, sőt, patyolat tiszta, s enyhe magnólia illatot áraszt magából. Dr. Smith szemüvegén át egy aktát bújva lépked mellette, szőke hajkoronája fejére van fogva hetykén, s egy térdig érő, fehér ruhában, s enyhén magasított sarkú cipőben sétál. Az eddigi katonáknak tűnő férfiak is most fehér ruhában mennek körülöttük, mintha mindegyik ápoló lenne. Olyan, aki vigyáz a betegekre, vagy éppen az erőszakosabbakat csitítja le. Belphegor kezében valóban ott pihen Belina, de...
- Ó, kedvesem, olyan jó hírem van számodra! Az egyik ápolónőnk mondta, hogy egy varrodában dolgozott, mielőtt ide került volna. S képzeld, megjavítja neked Belinát! - bök a nő kezében levő kislány felé. Aki valóban kislány, ám vér, hús és csontok helyett vatta teszi ki belsőjét. Hiszen egy baba. Egy élettelen baba, kinek válla pontosan azon a ponton van kiszakadva, ahol nem olyan rég megharapta az a bizonyos idős tébolyult.
- Hát itt is van a bűnös! - a folyosón váratlanul bekanyarodik két nagyobb darab férfi, akik pontosan azt a nőt kísérik, ki annyira húsra vágyott. - Kedvesem, nem akarsz mondani valamit Belphegornak? - dr. Smith mosolyogva helyezi rá kezét a hiányos hajúra, ki morogva sandít oldalra, s megrázza a fejét. - Pedig megígérted nekem. Fájdalmat okoztál a társadnak, és ez nem szép dolog. Ő nagyon szereti a babáját, pont úgy, ahogy te szereted Mr. Húst. Ha Mr. Hússal történne valami, te is biztosan nagyon szomorú lennél. Nem gondolod? - ábrázatára váratlanul bűnbánó vánosok ülnek ki, s halkan sóhajtva, félszegen emeli tekintetét Belphegorra.
- Bocsánat, hogy megharaptam a babád. - Larissa arcára széles mosoly kúszik, s egy váratlan pillanatban megöleli a tébolyultat, aki szintén mosolyogva ölel vissza.
- Remek, kedvesem, ez remek! Belphegor, megbocsátasz Claranak, amiért elszakította Belinát? Őszintén megbánta a tettét. - másik kezét az ő vállára helyezi, s kíváncsian pislog tengerkék szemeivel. Közben ha a babát szorongató bármilyen erőszakos cselekedetre sarkallná magát, akkor az ápolók rögtön belevájnak egy tűt, melyben erős nyugtató van.  
Bárhogy is sikerüljön az iménti jelenet, hamarosan tovább haladnak egy szélesebb szoba felé. Belphegor vagy a lábán jön, vagy kissé kábán viszik őt az ápolók. Odabent dr. Smith leül egy karosszékbe, a nőt pedig egy vékonyabb, széles ágy felé kísérik, s lefektetik rá. Ezután egy bent marad az ajtó mellett, a másik kettő pedig kimegy.  
- Belphegor, örülök, hogy újra beszélhetünk. Hogy teltek az elmúlt napjaid? Élvezted a nyárköszöntő ünnepséget a többi lakóval? Sajnálom, hogy nem lehettem itt, de muszáj volt helyettesítenem egy másik intézményben. Viszont készült videó arról, hogyan balettoztál, s őszintén mondom... Mintha csak erre születtél volna! Annyira kecses voltál, annyira tökéletesek voltak a mozdulataid! Öröm volt nézni, hogy ilyen csodás lett a munkád gyümölcse. Látod, megérte belefektetni az időt abba a koreográfiába! - meséli Larissa lelkesen, majd hagy egy kis szünetet, s a dokumentumokat kezdi olvasni, majd hamarosan rátér a lényegre egy kis csevegés után.  
- Akkor vágjunk is a közepébe, kedvesem. Tartunk egy ismétlő napot. Azt mondtad, hogy egy pokolban született démon vagy, aki épp ebben a világban ragadt, mert bezáródtak a kapuk. Igaz? - hagy időt, hogy válaszoljon a nő, s csak ezután folytatja. - A pokolban született démonoknak az elmondásaid alapján nincs lelkük. Akkor mit gondolsz, a te érzéseid mégis honnan erednek? Hiszen lélek nélkül érezned sem kellene semmit. Te mégis olyan érzelmi világgal rendelkezel, amit mindenki megirigyelhetne, köztük én magam is! - elmosolyodik, s eltűr füle mögé egy kósza tincseit. Keresztkérdései egyből kitárulkoznak, de hát ezekkel lehet ráébreszteni igazán a betegeket bizonyos dolgokra, s a jó út felé terelni őket. Azonban hiába a kellemes és biztonságos környezet, a nemrégi események még ugyanúgy ott élnek Belphegor emlékezetében. Olyan, mintha visszafelé haladna az időben...
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Online
Belphegor


When the light disappears GadHg7Q
When the light disappears Zy5ntJX
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
850
☩ Rang :
Viszály Tanácsadója
☩ Play by :
Jenna Coleman
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Jún. 21, 2020 4:19 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next



Athlan & Belphegor


K
icsit nehezen választok a négy lehetőség közül, valójában egyikhez sem fűlik a fogam igazán, de sürget az idő, Belina miatt is. A tartályt választom, annak ellenére, hogy amúgy gyanúsnak kellene lennie, hogy ide lent van és annyira tiszta... Mégis döntök, a kicsivel a kezemben lefelé indulok a létrán. Annyira szívbe markoló a kép ahogy olykor fel-felpillant, sérült keze csak lóg mellette... Újra elfátyolosodik a szemem, szeretnék mondani valamit neki, de egy kósza hang sem jön ki a számon. Nem is tudom, hogy hirtelen mit mondanék, csak édes gyermeki hangját szeretném hallani újra. Mégsem szólalok meg és tartom vissza a könny záport ami elő kíván készülni. Mikor kis kezével a ruhám nyakába csimpaszkodik csak közelebb vonom magamhoz.
-Ó Belina!-sóhajtok fel s csókot hintek forró homlokára, úgy áhítom, hogy segíthessek neki, mint eddig soha semmit. Már épp elérném az ajtót, mire a mozgolódás odafent a fejünk felett annyira hangosnak tűnik, hogy oda kell kapnom a fejem, utánunk indultak? Vagy mi lehet? Néma sikolyra nyílik a szám, kezem ajkaim elé kapom és hevesen rázni kezdem a fejemet is.
-Nem!-suttogom teljesen elfehéredve, ahogy az a sok mimika Démonom arcmásából rám vetül fentről. Ilyen nincs, nem lehet! Kétszer kapok a kilincs után, mire sikerül tényleg kinyitni az ajtót, szemem erőltetem, hogy koncentráljak végre másra és ahogy belépünk, még hallom a hangot, mely visszhangot ver a tartályban. Olyan gyorsan csukom be magunk mögött az ajtót, hogy élvezet hallgatni a csendet ami végre körül vesz bennünket. Ám betérve a bézs színű csempékkel kirakott helységbe, ahogy az lenni szokott, minden szempár ránk szegeződik. Félszegen tántorodok neki az ajtónak, kezemben a gyermekemmel, ugyan nincs cselekmény ellenünk, de ki tudja, hogy ki esik először nekünk. Riadt pillantásokkal hordozom végig a tekintetem a sebesülteken, mindre ráférne egy normális ellátás, pláne a csonkított egyénekre. Mire tekintetem körbe hordozom, szemem sarkából mozgást veszek észre. Egy szőke hajú magas nő lép felénk s szólít meg. Végig pillantva rajta, koszos, véres ruháját látva és szeme alatt a karikákat... Biztosra veszem, hogy erején felül próbál segíten itt mindenkinek. De vajon van ideje pihenni? Viszont nekem ez miért olyan fontos kérdés, hogy gondolatot engedjek neki? Biccentek felé mikor közli, hogy segítene, kérdez, majd bemutatkozik.
-Odafent... az osztályon, kiharapott belőle egy darabot az az őrült nő...-rezzenek össze ahogy válaszolok, hiszen szemeim előtt ismét megjelenik a kép, ahogy kiesik kezemből a kicsi és az a nő megragadja és élvezettel harap lágy húsába.
-Oh, elnézést... Belphegor vagyok!-rázom meg idegesen a fejem, hogy elűzzem a rémképeket a fejemből, a kicsit a rongyokból készített fekhelyre teszem, majd mellé térdelek, míg a nő elsétál dolgokért, amivel elláthatja a lányomat. Sokkal kedvesebbnek tűnik, mint az a fickó fent az épületben... Őszintébbnek és segítőkésznek. Az ajtónál látott fiú egy pohár vizet nyújt felém, melyet hálás mosollyal fogadok el. Larissa vissza érkezik és a fiú odébb áll. A nő kezében kötszer, fertőtlenítő és egy injekciós tű is díszeleg, odébb húzódok, hogy a kislányhoz férjen, révetegen figyelem mozdulatait és először nem is veszem fel, hogy beszél hozzám közben. Újfent meg kell ráznom a fejem, szabad kezem ujjaival a szemöldökeim közti területet dörzsölöm végig, mire meg tudok szólalni újra.
-Belina, a kislányom, Belina-nak hívják.-remeg meg a hangom egy pillantra, miközben a hölgy szakszerűen fertőtleníti a sebet és kezdi bekötözni.
-Nem tudom hogyan jutottunk idáig, egyszerűen csak vittek a lábaim, meg akarom menteni Őt! Már csak Belina maradt nekem.-nézek a nő kék szemeibe és az enyéimet ismét elfutják a könnyek, ahogy lehunyom őket ki is gördülnek csukott pilláim alól, végig gurulnak arcomon és a ruhámra csepegnek. Újabb kérdéseket hallok, mire könnyeim nem hogy elapadnának csak gyorsabban zubognak szemeimből.
-A párom... Belina édesapja... Meghalt?! Én pedig valószínűleg összetörtem, annyira, hogy utána haltam volna. De én erre nem emlékszem, a kislány mondta el mindezt... Semmit nem értek ami most itt történik.-teszem le magam mellé az érintetlen poharat és kézfejemmel törlöm meg szemeimet s arcomat.
-Állítólag Belinat velem együtt hozták ide.-teszem még hozzá elhaló hangon és sarkaimra ülök ahogy a nő felém nyújtja a tűt, melyen rajta még a védő kupak. Egy ideig csak bámulom ahogy kezembe veszem, majd egy határozott mozdulattal rántom le róla a műanyag kupakot.
-Szabad tudnom, hogy mi van benne?-kérdezek rá, miközben visszanyújtom a tűt, hogy az orvosságot beadhassa a nő a kicsinek. Igyekszem bízni benne, hogy tényleg használni fog, akarom, hogy hasson és a lányom újra önmaga lehessen.
-Mi történt a kezével? Magát is bántották?-kérdezek rá lágyan, mielőtt hangos dörömbölés nem zavarná meg a hely csöndességét. Arra kapom a fejem miközben Larissa felpattan és az eddig nem észrevett másik ajtó felé lép. Kintről férfi hang szólítja a nőt, mire az nyitja az ajtót és három férfi lép be, fegyverrel, védőruhával felszerelve. Elkerekedik a szemem, kiutat találtak... Egy pillanatra a lányomra nézek, aztán a dokrotnő felé, aki kétségbe esetten a betegek miatt tesz fel egy kérdést. A válasz egyértelmű, lenne ha nem lenne ott az a bizonyos "de mi van ha..."! Larissa rám pillant s egy perc alatt átfut fejemen a gondolat... Ide nem jön semmiféle katonaság! Keményen bólintok és megacélozom arcizmaimat. A lányomat ismét karjaimba veszem, szorosan magamhoz ölelem és a doktornő oldalára lépek.
-Kérem, mi is magukkal mennénk!-pillantok a katona szemeibe és kihúzom magam, nem fognak itt tartani, az egyszer fix.
-Minden rendben lesz!-suttogom reménykedve a nőnek és lélekben felkészülök az indulásra. Vajon tényleg a kiutat találták meg ezek a férfiak? Jó lenne ebben bízni!
-Talán illene elköszönni a betegektől...-jegyzem még meg az orrom alatt motyogva s lehajtom a fejem. Valamiért azt érzem, hogy innen már egy arcot sem fog viszont látni Dr. Larissa Smith!
Ajánlott tartalom
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma



●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 23 felhasználó van itt :: 3 regisztrált, 0 rejtett és 20 vendég :: 1 Bot

• Fajaink száma •
Arkangyal
2/2
Leviatán
8/6
Angyal
1
Démon
13
Bukott Angyal
3
Ember
3
Félvér
3
Harcos Angyal
5
Vadász
6
Nephilim
6