Omnen dimittite
spem, o vos intrantes!
Staff, és tagok által keresett karakterek

 
• Tetők •
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Nieven


Tetők Pikkelyke2
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
190
☩ Rang :
7. leviatán
☩ Play by :
India Eisley
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Dec. 10, 2020 5:56 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


New York felett
───────────── ────────────
A nyelvi kitérő után szemeink villannak. Legszívesebben beszélnék még latinul, hiszen annak ókori változata majdnem olyan kedves a számomra, mint az ógörög. Mégse merülhetek el a gondolataimban, holott a nosztalgikus hangulat meglenne hozzá. Hiába mozdulok, ő nyugodt marad, testtartása ugyanolyan semmitmondó számomra, mint eddig volt. De legalább az nyilvánvalóan kiderül, hogy tényleg egy démonnal állok szemben. Legalább valamit sikerül megtudnom róla, noha egyre gyanakvóbban állok a kis találkánkhoz. Úgy érzem, valami nem stimmel, és bosszant, hogy fogalmam sincs mi az. Még nem jelezte felém, mit gondol, hol állok hozzáképest. Ha alábecsülne és magasabb rangúnak vélné magát, az már biztosan kibukott volna. Milyen démon az, aki egyenrangúnak tekinti a másikat, de a nevét nem hajlandó elárulni? Meglepő, és kétség kívül elgondolkoztat a kialakult helyzet.
Nem olyan botor, hogy akár egy pillanatra is a hátát mutassa nekem, noha ha megtenné se történne semmi. Jobban érdekel mostmár mit akar, semmint, hogy hátbaszúrásán elmélkedjek. Egyébként is, eme aljas húzás sajnálatos módon nem süthető el sokszor, elvégre akkor híre megy. Ráadásul, bár fegyvertelen, ha belépek a területre, amelyre elér, könnyen megjárhatom, hiszen fizikai ereje többszöröse az enyémnek. Ugyan ezt ő semmiképpen se tudhatja, azért kívül maradok a kartávolságon, a biztonság kedvéért. Nem hagyom, hogy megrezzenjen arcom bármely izma, amikor elneveti magát. Kinevet. Talán egy kicsit bosszant, de nincs még világvége.
- Nem kell érdekesnek lenniük, csupán erőt adjanak - igaz ez mindenre. Nem azért állunk Amara mellett, mert mindent elpusztítanánk, hanem mert ígéretet kaptunk tőle. Hajdanvolt erőnk vissza akarjuk kapni, ehhez pedig egy út vezet. A célunkhoz minden nappal egyre közelebb kerülünk, hiszen már kevesebb van hátra, mint előre. A háromból kettő már a miénk, s ha befejezzük a küldetést, amellyel meg lettünk bízva, visszakapjuk azt, amit a láda és Isten elorozott tőlünk. Ugyan túl mélyre nem merültem soha, a különböző lelkek értékességének meghatározásában, a Nisrockkal együtt töltött idő alatt úgy tűnt, két lélek között nincs különbség. Persze azt ki tudja, hogy milyen megszerezni őket… - Vannak lelkek, amelyekkel még egy Lovas sem bír el - mosolyodom el, egyértelműen Drake Wallenbergére célozva, amelyet Mammonnak nem sikerült teljesen uralma alá hajtania. Az első Halál segítségével majdnem sikerrel járt, noha alkut ígyse kötött vele, ámbár sosem említette nekem Mammon, hogy akart volna alkudozni New York vezetőjével. - Miért lennének jobbak azok, mint az eredendően romlottak? - a kérdés tényleg érdekel. Athlan is hatalmas démonná nőtte ki magát, holott leélt évei teljesen megmérgezték a lelkét.
Szemöldökeim válaszára könnyedén összeívelnek, elárulva ezzel az elmémbe maró káoszt. Lévén, hogy sosem voltam démon, nem szolgáltam egyet se. - Nem szokásom fejet hajtani senkinek. Csak és kizárólag szövetségeket kötök - az egyetlen, akiről bármely démon hiheti, hogy szolgáltam, az Beleth volt. Márpedig ő biztosan nem áll előttem. A volt Lovas gondolatára összeszorul - megint - a torkom, s fel se tűnik, mikor kezemmel finoman megérintem a kellemetlenség helyét kívülről. Nagyot nyelve próbálom leküzdeni a csomót, noha arcom teljesen érzéketlen marad. Kezdenem kell valamit ezzel... Nem értem, hogyan és miért van ez, de tagadhatatlanul kellemetlen.
- Mégis hogyan akarsz rá emlékeztetni? - terelem vissza hozzá a gondolataimat, még mielőtt teljesen elmerülnék a múltban. Valljuk be, nem tetszett a kérdés, így résen vagyok, ámbár nincs rá túl sok ötletem, hogyan akarja megvalósítani.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Terazod


☩ Történetem :
☩ Reagok :
6
☩ Rang :
Halál
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Dec. 08, 2020 6:45 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


won't pretend

@Nieven && Halál


Elraktározza magának, hogy latinul válaszolsz, elteszi útravalónak a dialektusodat is, és máris túllendül a nyelvkérdésen. Hagyja, hogy egészen közel kerülj hozzá. Nem mutatja jelét annak, hogy tartana tőled és fordítva sem. Kellően a tető szélén álltok ahhoz, hogy mindkettőtök álcája boruljon, ha bárkinek valami… vicces jutna az eszébe. Nem mozdul, úgy van vele, hogyha az előbb szúr és aztán kérdez típus lennél, akkor az álcád sem tartana túl sokáig egy ilyen helyen, legyen bármennyire is jó. Márpedig ő akár szimpatikus neked, akár nem, békével jött. Illetve ha a béke szó túlzás is, egyelőre nem áll szándékában ártani neked, semmilyen formában. Ez az elkövetkezőkben csak rajtad múlik.

Csalódik benned, de nincs meglepődve. Elvégre mi mást várt volna? Ő is tisztában van azzal, hogy nem fogsz sárgán villódzó szemekkel flangálni a városban. De hogy még az arabot is elutasítottad, hát ejnye. Viszonozza a szívességet és ő is a fekete, démoni szemekkel tekint le rád. A színek úgy akadnak köztetek egymásba, mintha két régi ismerős találkoznak a pokolból. Csakhogy ti nem ismeritek egymást, nem igaz? Mikor is tűntetek el a föld színéről? Terazod talán még meg sem fogant.

A tető szélére invitál, de természetesen nem fordít neked hátat. Nem ostoba, semennyire nem hagyja, hogy a holtterében legyél. A komorsága azonban eddig tart. Számára nevetséges tempóval bököd ki a válaszod, mire Terazod a fapofából konkrétan elneveti magát. Nem hisz a fülének. – Sosem találtam túl értékesnek a túl könnyen megszerezhető lelkeket. De ugyebár nem mindegyikünk szereti beletenni a munkát. – Utóbbi mondatával lenézően céloz a felszínes válaszodra, majd féloldal helyett teljese testtel feléd fordul. – Na ne mondd, hogy nem ismersz meg mikor, annyi ideig szolgáltál alattam. Vagy talán emlékeztesselek rá, hogy milyen volt a pokolban? - Ha így játszol, ő aztán társad lesz benne. Mivel Lucifer felfedte előtte a kilétedet, kíváncsi rá, hogy meddig fogod elvinni ezt a démoni színjátékot. Ami, ha a saját helyzetétől eltekintve nézné a helyzetet, kifejezetten tetszik is neki. Okos dolognak tartja a démonok és ugyanakkor az emberek közé való beépülésedet. De ettől még nem néz téged jó szemmel és azt sem áll szándékában felfedni, hogy tud rólad.


reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Nieven


Tetők Pikkelyke2
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
190
☩ Rang :
7. leviatán
☩ Play by :
India Eisley
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Nov. 30, 2020 8:00 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


New York felett
───────────── ────────────
Csapdának nincsen nyoma, ami ugyan gyamakvásomat nem csökkenti, de egy fokkal javít a tüskésségemen. Még mindig csak találgatok ki lehet ez, na meg, hogy mit akarhat, de amikor arabul szólal meg, akkor sutba dobom a lehetőséget, hogy Lucifer küldte volna. Így kiesik az összes démon, akihez ismeretség fűz, elvégre Belial is ismerős arcot küldött volna hozzám. Az felmerül bennem, hogy Mephisto szórakozik velem, de az ő mágiája nem ilyen mennyiségű, mint az előttem állóé. Az arab szavakra arcom akaratlanul is fintorra torzul, sosem kedveltem ezt a nyelvet, s a hozzátartozó népeket se. Hogy védelmezhetném sárkányként egykori dicsőségem maradék, romos pompáját, ha ilyen kóbor, fosztogató népek is fenik rá a fogukat?
- Igencsak kétlem, hogy leánykérőbe jöttél volna - hangomból gúny és némi türelmetlenség süt. Mivel az arabot erősen töröm, így a válasz latin. Kevésbé feltűnő, mint egy az itteniek számára teljesen ismeretlen nyelv. Ebből az álcából azonban beáldozok valamennyit, mivel az archaikus kiejtést használom. - De tudod mit? Megmutatom neked őket - pár villámgyors lépéssel előtte termedek, hogy közvetlen közelről pillanthassak fel a szemeibe. Közben persze nagyon figyelek a reakcióira. Egyrészt, hogy tart-e (azért) bármennyire is tőlem, illetve, nehogy ő támadjon meg. Ha nem akadályoz meg semmilyen módon a mozgásom, úgy apró vigyorral változtatom meg a tekintetem. Természetesen eszembe sincs leleplezni magam, lélekbe maró sárgáim helyett a démonok feketéit öltöm magamra, játszi könnyedséggel. Nem bízok semmit a véletlenre, hiába nem olyan feltűnő a fekete, mint a sárga lenne, azért biztos, amit biztos alapon behúzódtam a takarásába.
- Értem. Hogy jutottál be a városba? - hamár magáról semmit nem hajlandó elárulni, máshonnan közelítem meg a dolgot. Előbb-utóbb úgyis kiszedek belőle valami hasznos infót. Nem látok rajta sérülést, s a ruhája se tűnik megviseltnek, amivel könnyedén besétálhatott a tömegbe vegyülve, egyébként se tűnik valószínűnek, hogy akkor eljutott volna idáig.
Gyanakvóan meredek rá, ahogy megemlíti, hogy mutatna valamit. Arra számítok, hogy majd elővesz valamit, de ha ez nem is, hát minimum a testére koncentrálódik a dolog, így beletelik néhány pillanatba, amíg felzárkózom hozzá a tető szélére. Nem lépek teljesen mellé, inkább valamennyire átlósan, mögötte helyezkedek el. Még mindig érdekel, mennyire hagyja, hogy holttérben legyek. Számít rá, hogy hátba támadom? Vajon az egója, vagy valami velem kapcsolatos információ miatt viselkedik úgy, ahogy? Kellemetlen lenne, ha az terjengene rólam a démonok között, hogy az a kutya vagyok, aki csak ugat, de nem harap.
- A színésznőket és a színészeket - válaszom gondolkodás nélkül érkezik. Borzalmasan kíváncsi lennék ezekre a tüneményekre. Helytálló az elképzelésem, hogy olyanok voltak, mint a királyok, királynők? - Könnyű volt megszerezni a lelküket - rántom meg a vállam, mintha ez lenne az érdeklődés egyetlen oka. Valójában persze kiolthatatlan tudásvágyam az. Évezredeket töltöttem az emberek tanulmányozásával, s nem most tervezek felhagyni ezzel, pláne, hogy közelebb még sosem voltak.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Terazod


☩ Történetem :
☩ Reagok :
6
☩ Rang :
Halál
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Nov. 28, 2020 2:29 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


won't pretend

@Nieven && Halál


Nem állított csapdákat és nincs nála látható helyen fegyver, ellenben veled. Előbb az oldaladról lógó angyalpengére siklik a tekintete, majd fel rád. Érdekes.
- Az attól függ, hogy mennyire is szépek azok a szemek. – Klasszikus arab nyelven szól hozzád. A 14. század hajnala óta ez a nyelvjárás többé-kevésbé változatlan maradt, és minden valamire való démon beszéli. Csalódnia kellene, ha a leviatánokkal ez másként lenne. Leviatán, ugye? Így hívtad magad. A mondata végén ott hagy egy fél kérdőjelet, amivel érdekes tónust enged meg magának. Mintha csak finoman azt vetítené előre, hogy szeretné ő látni azokat a ’’szép’’ szemeket. Habár meggyőződése, hogy van valamiféle trükköd rá, amivel rejtve maradhat a valódi kiléted. De honnan is tudhatnád, hogy tudja, mikor még csak a bizonyos kását kerülgeti.

- Évek óta velem van. – A te reakciódhoz igazodik, hogy angolul vagy arabul folytatja-e. Személyes véleménye szerint, az arabot mindig is jobban kedvelte, már halandó korában is, azt pedig az ókasztíliai követte. Nyelvszinten sokkal műveltebb volt a kortársainál. A megnyilvánulásával pedig az általa viselt testre céloz, amikor feltűnik neki a vizslató tekinteted. Azt sosem verte nagydobra, hogy emberi élete alatt férfi volt-e vagy nő. Jelentéktelennek tartja. Démonként pedig? Még jelentéktelenebb. Bárki lehet a kisgyermektől az öregemberig. A felfordulások óta viszont különösen vigyáz a szépruhájára. Ez a fiatal és erős test megfelel az igényeinek. – Had mutassak valamit. – Ahelyett, hogy kielégítené – az egyébként teljesen jogos – kíváncsiságod, elkanyarítja a beszélgetést. Nem téríti el, tudod, csak kitérőt tesz, mielőtt a lényegre térne. Ha hajlandó vagy rá, akkor a tető szélére invitál és a város felé fordul veled, ha nem, akkor rövid várakozás után folytatja, bár előre sejti, hogy a válaszod mi lesz és milyen tónusban fog érkezni. – Kedveltem a köztes helyeket, mielőtt az angyaloknak elmentek otthonról. Buszmegállók, terminálok, vasútállomások, egymást súroló vállak, végtelen lehetőségek. Mondd csak, mit hiányolsz a nyolcvanas évekből?


reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Nieven


Tetők Pikkelyke2
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
190
☩ Rang :
7. leviatán
☩ Play by :
India Eisley
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Nov. 27, 2020 4:31 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


New York felett
───────────── ────────────
Nagyon le voltam maradva, nos úgy igazából mindennel. Beleth elvesztése után még nem találtam ki, hogyan építsem újra New Orleans-i terveimet. Ráadásul Lucifer már tudja mi is vagyok valójából, ami szintén nem kis fejfájást okozott. Kár volt leadnom neki azt a ládát, noha feltehetően nem az hozta el végül a lebukást. Maximum az utolsó rossz döntés volt a részemről. Több dilog is indokolná, hogy csatlakozzak Belialhoz, szót kellene vele váltanom arról a furcsa látomásról, amiben részem volt. Csakhogy rá akartam nézni Alastorra, hamár a múltkor elhanyagoltam, s sokkal nagyobb "kaland" kerekedett a dologból, mint arra számítottam. Noha Alastor talpra állításával még sok a meló, szerencsére nem egyedül az én nyakamba szakadt ez a feladat, s úgy tűnik, Ahriman érti mit csinál. Asterin meg… néha ugyan kétkedem nővérem józan eszében, de akkor is örülök, hogy megvan. Öten már a könyv utolsó darabját is gond nélkül megszerezzük, ebben biztos voltam. Athant is értesítettem a remek hírekről. Ő még nálam is elfoglaltabb vadászi mivoltával, s úgy látom egyre magasabbra kapaszkodik a ranglétrán. Ez rólam sajnálatosan nem mondható el.
A könyves - betervezetlen - kiruccanásnak hála elveszítettem az előnyt, amely azzal járt, hogy tudtam, hamarosan új Halál lesz. Sejtettem, hogy Lucifer nem késlekedett, avagy várta meg visszatértem, így minden bizonnyal megvan már a cím új tulajdonosa. Ugyan a könyv felkutatása mindennél lényegesebb és előrevalóbb, ám ígyis bosszantott, hogy annyi munkám kárba veszett. Már kimondottan nagy hibának láttam, hogy az igazi nevemet használtam a démonok között, s itt is. Beleth mellett ez védelmet jelentett, ami álcám megtartásánál jól jött, most azonban pont ez tett célponttá. Anyám mesélt ezt-azt, milyen alaposak a démonok, amikor elődeik elvarratlan kapcsolati szálainak végére kell pontot tenni, s pont ezért nem akartam visszatérni New Orleansba. Noha az új Halál sem tudna megölni, pont elég gondom van már ígyis, s nem csökkentené a számukat, ha kiderülne, hogy egy angyalpengés szívenszúrás után is vígan parádézok a városban. Belial holdudvarába kellett volna bemenekülnöm, csakhogy kételkedtem abban, hogy előbb találhatnám meg, mint a Halál démonai engem. Maradtam hát New York "védelmében", s az itteni álcám megtartására koncentráltam teljes mértékben. Mivel együtt lakom az öcsémmel, és még másik három testvérem is a városban van, egészen biztonságban érzem magam.
A munkába temetkeztem az egyéb problémák helyett, ami félelmetesen gyorsan el is nyelt. Halhatatlan létemnek hála kimondottan jó munkaerőnek bizonyultam, de egy-egy teljesen átmelózott nap után csodálkoztam, emberként hogyan lehet ezt bírni. Leviatánként persze meglehetősen jól, s jót is tett, hogy egész nap fel-le rohangáltam. Még mindig nem untam rá a dologra, ez sokkal jobban feküdt, mint a ládás tétlenkedés.
Cara mára szabadnapot vett ki, ami lényegében azt jelentette, hogy mindenki más kétszer annyi munkával lett gazdagabb. Legalábbis előtte és utána, de én sokkal jobban elosztottam, ami azt jelentette, hogy mára is egy halom feladatot tábláztam be. Kezdtem már belejönni a papírmunkába is, noha a testőrködés több izgalommal szolgált, itt a tanulásra akadt több lehetőség. Az értékeket ellenőrizve valami kaparászni kezdte az ajtót. Mágiája igen gyenge volt, de ígyis összevontam a szemöldököm. Mivel igen kitartónak bizonyult, felálltam és ajtót nyitottam neki. Egy imp ácsorgott a küszöbön. Mammon? Ő volt az első gondolatom, mivel megállapodtunk, hogy impet küld majd, ha valamiben a segítségemre van szüksége. Megtalálta volna Ménész ládáját? A legkevésbé se volt kedvem megint találkozni azzal az átokverte dobozzal, de… alaláírás sehol. Ráadásul New York tetőin akart találkozni a levél költője. Talán Mammon se dedikálta volna egyértelműen a levelet, de mindenképpen hagyta volna nyomát, hogy ő a levél szerzője. Ráadásul nem igazán szívesen látott személy itt New Yorkban, mint megtudtam, s a vízjáró képességemről is tud, eképpen inkább magához hívott volna. Egyre gyanakvóbban forgattam a levelet. Van egy démon valahol, aki tudja a nevemet, ismeri a tartózkodási helyemet, és ennek tetejében még akar is tőlem valamit. Bosszús gondolatmenetemet az imp mocorgása zavarta meg. Eddigre már elmémbe égtek a papírra jegyzet szavak, így az asztalról golyóstollat ragadva ráfirkantottam a levél hátuljára, hogy "Legyen", amit nem túl lelkes beleegyezésnek szántam a találkába. Még volt annyi időm, hogy nekiálljak átbogarászni Phil jelentését. Fogalmam sincs, hogy írhat valaki ilyen rondán mint ő, de lassan elteszem láb alól, ha így folytatja, mert rendszerint megfájdul a szemem, mire végzek a kisilabizálással, na meg a másolással.
Mivel fogalmam sem volt, kivel fogok találkozni, vittem magammal az ákombákomokkal gazdagon tarkított lapot - további tanulmányozásra -, valamint angyalpengém is az oldalamra szíjaztam elrettentésül.
Nem sietem el a megjelenést, gondosan ellenőrzöm az esetleges csapdákat. Az a gyanúm, valami okos démonnak megzsarolni jutott eszébe. Ezen a téren nem vagyok hálás természet, szóval nem csak dísznek van nálam az a penge… Csapda ahogy látom nincs, mire megint nekiáll kaparni elmém szegélyét az a gondolat, hogy mit akarhat tőlem ez a démon. Mivel eddig Phil papírját tanulmányoztam, még mindig a kezembe lóbálom.
"Érdekes" megjegyzésére csupán a szemöldököm rándul felfelé, jelezve nem tetszésem, de a kikívánkozó szavakat visszanyelem. Még nem döntöttem el, milyen stratégiához folyamodom, pedig ideje lenne már.
- Na igen… - reagálok a nevemre. Arcom érzelemmentes, ám belül még mindig nem dőlt el, hogy bosszús, vagy kíváncsi vagyok. - Mintha a leveledből kifelejtetted volna, hogy hívnak és mit akarsz tőlem. Gondolom nem a két szép szemem miatt akartál találkozni velem - vonom össze enyhén a szemöldököm, őt fürkészve. Nem maradok adós, alaposan végigmérem. Azon merengek, vajon ez a sajátja, vagy esetleg innen a városból frissen bitorolta el. Talán mindegy is, de határozottan idegesít a tudat, hogy bármelyik pillanatban tönkreteheti az álcámat. Jó, azt mondjuk tuti nem éli túl, nagyon harapós vagyok az utóbbi időben.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Terazod


☩ Történetem :
☩ Reagok :
6
☩ Rang :
Halál
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Nov. 27, 2020 11:59 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


won't pretend

@Nieven && Halál


Egy kutyát elásnak, és egy másik költözik a helyére. Így volt ez mindig. Halál ’’új baráti körében’’ a legtöbben elég idősek már ahhoz, hogy ez ne okozzon számukra problémát, hozzászokhattak a változáshoz. De te, te egy keményebb diónak tűnsz számára. És ha már a diókkal példázunk, Terazod jó esélyt lát arra is, hogy csak kívülről tűnsz finomnak és egészségesnek, belül viszont feketén rohadsz. Démonként nem foglalkoztatnád igazán. A forrásai szerint túl közel álltál az elődjéhez, akinek nem mellesleg - és az ő elődeinek sem - szándékozik a nyomdokaiba lépni. Elismeri a tradíciókat, de a reformok híve. Nem tart igényt más morzsáira. Csakhogy te különleges vagy, nem igaz?

Halál a városban eluralkodó zűrzavar kellős közepén vette fel veled a kapcsolatot. Parancsba adta az egyik légiójának, hogy óvják a halandók útját, de csak messziről és passzívan. Neki a kapuknál nincs dolga, nincs mit elragadnia. Ellenben itt, a tetőn van. Egy impet küldött érted, tudta, hogy hol keressen, így azt már tudhatod, hogy a Pokol szólít, nem pedig valamelyik kósza vadász. Egy kicsinyes része reméli, hogy a lény fejével jelensz majd meg. Mindig is mocskos népségnek tartotta őket.

Eddig hátul lazán összekulcsolt kezekkel a várost figyelte, amikor megérkezel, a tető széléről visszahátrál egy lépést, majd a következővel sarkon fordulva szembe kanyarodik veled. A fejét oldalra biccentve mér végig. - Érdekes. - Mindössze magának jegyzi meg, és úgy tűnik, hogy nem is áll szándékában megosztani a gondolatmenetét veled. Te bizonyára nem tudod, hogy ő tudja, hogy nem démon vagy. Eljön majd annak is az ideje, mindent szép sorjában. - Nieven, ha jól sejtem. - A szemeidbe nézve szólít meg. Azt egyelőre nem árulja el, hogy ő ki. Megtiszteli a feltételezett intelligenciád azzal, hogy idővel magadtól találd ki.


reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Hell or Heaven


Tetők VQSi8OZ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
1069
☩ Rang :
Staff
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Aug. 18, 2020 5:54 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


***
Szabad a játéktér
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Lev Swain


Tetők 44y3AQF
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
98
☩ Play by :
Anton Lisin
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Júl. 04, 2020 8:11 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next




I’m gonna bring a little Hell
I’m gonna bring a little heaven


Rég óta vártam a pillanatot, hogy szemben állhassunk egymással, a valóságban is, nem pedig csak egy illékony gondolatként jelenjen meg előttem. Pedig akkor még minden sokkal egyszerűbbnek tűnt. És gyorsabbnak. Felteszem a kérdést, amire, ha jó választ adna, gyorsan változtathatna a beszélgetés hangulatán. De húzza az időt, bár a beállt csend már aligha lehetett nyomasztóbb, a beszélgetésünk már eleve mélypontról indult. Már ha nevezhetjük beszélgetésnek a vádaskodásaim és a kerülő válaszait. Ha meghallgat majd - és így vagy úgy, de meg fog -, több esélye is lesz fordítani a beszélgetésen. De ennyiből már éreztem, hogy ez nem fog megtörténni. Nem, olyan irányba indultunk, ahonnan már aligha fogunk visszafordulni. Két ellentétes úton, ami talán a legjobb megoldás. Nem barátkozni jöttem. Téved, ha azt hiszi, hogy könnyen elengedem majd, de talán már sejtheti, hiszen a haragom nem csökken, csak mert elhallgattam, attól még minden kimondatlan szitok ott a tekintetemben, amit egy pillanatra sem veszek le róla. A dühöm hangtalan, de nem láthatatlan, a lábam nesztelenül dobol a padlón, belefeszülnek az izmaim a mozdulatlanságba. Nyugton maradni több erőt igényel, mintha nekiesnék. Bár eddig úgy tűnt, hogy a szavak sem érnek elég mélyre a tudatába, egyelőre nem voltam biztos abban, hogy mással jobban hathatnék rá. Akárcsak abban sem, hogy meddig menne el. Mennyire tart fontosnak? Mit tehetnék, hogy meghallgasson? Nem csak ilyen illékonyan… hanem egy maradandóbb formában. Ha démon lenne… velük egyszerűbb volt. Veszélyesebb, de egyszerűbb. Náluk könnyebben rájöttem, hogy mit akarnak… de az angyalokat mindig kevésbé értettem. Kevesebbet is foglalkoztam velük, hiszen a démonokkal jövedelmezőbb volt üzletelni. Még ha a pokol lényeit sem tudom teljesen megérteni, hozzájuk legalább több minden köt, mint a tollas testvéreikhez.
Várom a választ, ami sosem érkezik meg, a tényt egy kicsinylő mosollyal veszem tudomásul. Hát ehhez is gyáva vagy? Még hazudni sem tudsz valamit? Vagy kitérő választ adni? A hallgatást választod. Meg sem kellene lepődnöm. Még mindig túl sokakat várok el tőled. De legalább meg tudsz lepni, ha így folytatod sikerülni fog alulmúlni az elvárásaimat. Gyávább vagy, mint gondoltalak. Mit látott benned anya? Mert abban, ami a szemem előtt van, semmi vonzót nem találok, semmit, ami okot adna arra, hogy ragaszkodjak hozzá. Még a vért sem, ami hozzá köt. Bár szeretem a szárnyaim, köszönetet nem mondanék neki érte. Talán pont ezt akarod? Hogy ennyire jelentéktelennek lássalak? Hiszen lenni kellett benned valaminek, amiért létre jöhettem. Vagy kihasználtad egy ember kétségbeesését? Miért vannak meg még a szárnyaid? Vagy megvannak még egyáltalán? Talán jobban meglepődnék, ha a válasz igen lenne. De azzal csak egy újabb megerősítést kapnék arra, amit eddig is hittem: az angyalok egyáltalán nem a jó megtestesítői. Tőlük is tartani kell, akárcsak a démonoktól vagy az emberektől. Nincs olyan, hogy jó. Bármelyikük hatba szúr, ha úgy alakul.
Többet hallgat, mint beszél, de amikor megszólal, csak újabb okot ad arra, hogy dühös legyek rá, szinte mintha szándékosan tenné, mégis olyan természetesnek hangzik tőle, mintha ártatlan lenne. Ez az egyik képessége az angyaloknak, amit valamiért nem szoktak a többi mellé említeni. Ártatlannak tűnnek, sokszor még olyankor is, amikor bűnösek. Szentül hisznek a hitükben, ami valójában hazugság. Vakok minden egyes logikai buktatóra, talán szándékosan, talán azért, mert tényleg ilyen ostobának teremtették őket. Élnek egyáltalán, szabad akarat nélkül? Nos, most rákényszerültek. És eddig nem túl lenyűgöző, amivel előrukkoltak.
Vele ellentétben nekem nehezemre esik elmaszkolni amit érzek, de nem is próbálkozom vele, csak annyira, hogy civilizáltnak tűnjek még.
Semmi okom bízni belőle. Ha valamiben, ebben megerősített az elmúlt percek során. De mégis, pár pillanatnyi gondolkozás és néma fenyegetőzés után felé nyújtom a kezem, bár érezhetően feszültebbé válok. Olyan közelség ez, amit nem kerestem a találkozásunk során. Rég feladtam, hogy jó legyen a viszonyunk. Túl rég. Akkor mégis miért tettem? Talán kíváncsiság. Talán valahol mégis érdekel. Legyen a kíváncsiság. De azért elnyúlok a késemért, bár nem veszem elő. Nem mintha sokat ártana neki. Egyszerű fémdarab, ha lenne angyalpengém, akkor sem pazarolnám rá. A tekintete marasztalná az enyémet, de nem bízok benne annyira, hogy csak a szemeire figyeljek. Nem tudtam mire számítsak, de a szárnyak előtárása a nem létező lista hátuljára került volna. Egy pillanat az egész, amilyen gyorsan megjelentek, úgy el is tűntek… ahhoz mégis elég volt, hogy megrezdüljek, és mozduljak. Bár a kezem nem rántottam el, a lábaim már stabilabban álltak a földön, a testem alig érezhetően előre dőlve, már ténylegesen ugrásra készen. A kitépett tollal csak még értelmetlenebb lett a helyzet, bár érdekesebb is. Az angyalok képességeivel kevésbé voltam tisztában, mint a démoniakkal. Nem tudtam mire kellett neki az a toll, ezért továbbra is gyanakodva lestem, hogy mit fog tenni. De abban biztos voltam, hogy nem hátrálok. Még akkor sem, amikor figyelmeztetés nélkül elporladt a toll a kezei közt. Ha próbált nem fenyegetőnek tűnni… akkor elég rosszul ment neki. Mert így, szavak nélkül, ez eléggé fenyegetőnek tűnt, egészen addig a pontig, amíg a hamvak a kezemről a földre nem hullottak, látszólag magukkal seperve a sebet és a fájdalmat is. A látványra halkan felmorrantam, de csak a felismerés miatt, hogy tényleg nem ártani akart. Meggyógyított. Meg kellene köszönnöm? Nem fogom. Nem kértem, ahogyan eddig sem kértem a segítségét. Nem voltam rászorulva. Sőt, az életem során inkább hátráltatott, mint segített. Erősen hittem, hogy nélküle könnyebb lett volna. De még a lelépésben sem volt jó. Pedig sok embernek egészen egyszerű kimenni azon az ajtón és sosem térni vissza. De neki, neki nem. Neki vissza kellett térni, csak azért, hogy utána ugyanúgy távozzon, mint legelőször is tette. De valami mégis változott: minden egyes alkalommal magával vitt egy darabot anyából, és hátrahagyott valamit: reményt. Ezzel mérgezte. Ezért nem tudott sosem tovább lépni.
Mozdítok párat a korábban sérült kezemen, eddig úgy tűnt, hogy tényleg meggyógyította, de valamiért mégsem győzött meg ilyen gyorsan arról, hogy nem csak valami trükk. Mi oka lenne rá? Nem tudom. Nem tudom mi van a fejében, szóval jobb mindenre felkészülni. Még a kezemet tartja, amikor megszólal. Válaszul csak egy hitetlen pillantást kap. Mintha direkt csináltam volna. Mintha nem ő okozta volna. – Sok ehhez hasonló életbölcsességed van? – Úgy tűnik igazán “hasznosan” töltötte az idejét odafent.
- Most elmehettél volna. De örökké nem menekülhettél volna. – Olyat igen kevesen engedhetnek meg maguknak, az erényangyalok meg tipikusan nem esnek ebbe a szűk körbe. Csak az a kérdés, hogy mekkora áldozatot lennék képes hozni azért, hogy láthassam. Vagyis mennyire vagyok dühös rá. Jelen pillanatban eladtam volna a fél lelkem, hogy behúzzak neki. – Nem barátkozom. – És nem őt terveztem az első kivételnek. – Alig ismered az embereket, mégis úgy beszélsz, mintha mindent tudnál róluk. Tovább lépett volna, de nem hagytak neki. De miért is tennéd? Neked egy emberélet egészen rövid. A könnyebb utat választottad. De neki nem lesz tovább. Rád pazarolta az éveit, nem figyelt a valóságra, inkább élt abban az álomban amivel etetted. De ezt sosem fogod megérteni, igaz? – Újra lenézően mérem végig, a hangom remeg, valamiért még mindig arra pazarlom az energiámat, hogy ne ordítsak, mintha úgy elijeszthetném. Valahol még sajnálnám is, amiért csak létezni tud, de élni sosem. Csakhogy nem érdemli meg a sajnálatomat. Ezek után nem. – Biztonságban?! – Végre olyan hangerővel tőrnek fel a szavak, amilyennel a korábbiak is kikívánkoztak, de a kérdés után újra elfojtott ordítássá szelídülnek. Olyan, mintha szándékosan hergelne… eggyel több ok, hogy ne túl látványosan akadjak ki minden ostoba megjegyzésén. – Nélküled nagyobb biztonságban lenne! – Ha nem mosná ő is az agyát a hazugságaival… talán könnyebb lenne észhez térítenem.
Az arcomon megjelenő torz vigyort gyorsan feloszlatja egy rövid nevetés. – Tehát semmiről sem tudsz. - Minden elmondani, amiről lemaradt, amiért okolnom kellene… túl sok lenne. És már semmin sem változtatna.
Miért is vagyok még itt? Nem várok tőle segítséget. Már nem tud változtatni azon, amik megtörténtek. De minden vele kezdődött, nem? Az én szememben biztosan.
Ha még mindig tartja a kezem, erővel rántom el tőle, csak azért, hogy körbesétálhassam őt, látszólag különösebb ok nélkül. A mozdulatlanság, akárcsak a tétlenség, kezdett az őrületbe kergetni. Nem értettem semmit, a helyzeten pedig az sem segített, hogy még a lélegzetvétele is idegesítő volt. Úgy méregettem, mint egy ragadozó, aki bármelyik pillanatban a zsákmányára vetné magát... csakhogy, abban a helyzetben nem feltétlenül én voltam a ragadozó. Csak ez éppen kurvára nem érdekelt. Elhidegülve állok meg újra előtte, olyan elhatározással, amit csak az érkezésem pillanatában láthatott. - Nincs miről beszélnünk. - Úgy éreztem mindent hallottunk, amit hallanunk kellett. Vagy tényleg egy idióta, vagy csak meggyőzően játssza, de hivatalosan is meguntam a játszadozást.
Utolsó pillanat.
Mégis habozok.
...miért?
A lábammal újra dobolni kezdek, miközben oldalra pillantok, a szomszédos tetők üresnek tűnnek. Csak ő és én.
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Május 17, 2020 10:19 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


and he needed someone to show him, who he could be
────────────── ──────────────
@Lev Swain - ∞ szószám -   fanolos  
Hogyan is magyarázhatnám meg neked, pont neked, hogy vagy ezt teszem amit teszek vagy te halsz meg és azt soha nem bocsájtja meg nekem az édesanyád? Talán ezt kellene mondanom, menteni magam előtted, mosni kezeimet ahogy Pilátus is tette, mintha valóban olyan ártatlan lennék. Jogos a kérdésed, hogy tényleg figyeltelek-e, hogy mégis honnan tudom, hogy te tényleg az vagy aki vagy. Mit szeretnél mit válaszoljak? Én sem készültem fel eléggé erre a látogatásodra. Soha sem éreztem magam elég késznek a látogatásodra, a veled való találkozásra. Mintha bárki eltilthatna tőled. Várjunk csak, én magam tiltottam el önmagam tőled. Mert azt gondoltam megvédhetlek téged is, ha nem vagyok a közeledben, ha a tudatomba se engedem, hogy beférkőzzön a te létezésed. Ha kijátszom az egyetlen kiskaput amit ismerek, amit tudok. Nehéz út állhat előtted, de én még nem is sejthetem, nem is tudhatom, hogy milyen volt neked, mert okkal nem figyeltelek sokáig. Épp csak rád pillantottam és elég volt látni, hogy naphosszat ücsörögsz az ágyban, alszol, elvagy, biztonságban van a törékeny tested s, nem bánthat senki. Elégnek bizonyult, megpillantani és én hordtam is el tőled magad, mert nem akartam, hogy észre vedd, hogy bárki más észre vegye, van egy kis porszemnyi gondom rád is.
Hogyan is mondhatnám el neked, hogy az édesanyád olyan sokat fohászkodik hozzám, ejti ki a nevem, hogy egyszerűen nem tudok szabadulni tőle? Hogy nem is akarok szabadulni tőle, ennyi idő után sem? Mert… Te ezt persze nem értheted. Nem szándékozom részletezni a megérthetetlent, mert én sem tudlak téged teljesen megérteni ezért azt se várom el, hogy te így tegyél. Hogy megérts bármit abból amit tettem és még tenni fogok. Mit szeretnél mit válaszoljak? Még hagyom ismétlődni legbelül a kérdésed. Ezt az emésztő kérdésed. Nem tudom mit válaszoljak. Nem akarom tudni, hogy mi a helyes válasz, amit neked adhatok. Hiszen csak mentegetőznék. Hiszen csak kifogásokat mondanék neked, amikre te most nem lehetsz, nem vagy kíváncsi. Talán ha elengedem a választ, ha néma maradok ezzel kapcsolatban?
Felesleges, úgyis sejtenéd, hogy találtam valami módot a megismerésedre a tudtodon kívül. Mit szeretnél mit említsek meg? Az édesanyád álmait amiben te is szerepeltél? A szempillantásnyi odafigyelést, amiről azt hittem, hogy esetleg békésen alszol és nem érhet téged akkor semmiféle vész? Hazugság lenne azt mondani neked, hogy örökké figyeltelek, mert nem figyeltelek mindig, nem akartalak figyelni. Inkább hagytam, hogy létezz, nélkülem.
Most már belátom, hogy meg kellett volna védenem téged, de képtelen voltam rá, mert… nem akartam az apád lenni. Nem tudok az apád lenni, még most sem. Míg te idősödhetsz, felnőhetsz úgy annyira amennyire szeretnél, én ilyen maradok. Ilyen. Ilyen gyerekesen fiatal és gondtalan. Felelőtlen. Lelkiismeretlen. Nemtörődöm.
Ez a helyes kifejezés rá. Igen. Sajnálom, hogy nem tudlak ettől az énemtől megmenteni téged, hogy nem tudtalak megkímélni téged és az édesanyádat. Gyűlölj hát emiatt, nem fog érdekelni. Nem fogok neked a bocsánatodért könyörögni. Nem fogom azt hazudni a kedvedért, hogy nem szeretem az édesanyádat. Hogy nem vagyok tisztában azzal, hogy egy ketyegő bombán csücsülök és azt várom, hogy felrobbanj dühödben. Hogy nem direkt beszélek rejtélyesen, hogy csak véletlen az egész. Nem véletlen. Nem véletlen, hogy most vagy itt. Sose hittem a véletlenekben. Mindig mindent igyekeztem megmagyarázni az Atyámtól kapott hittel és értelemmel is.
Egy percig sem foglalkoztat az, hogy miért most jöttél ide, nem is áll szándékomban kideríteni, kifürkészni az okot, pedig talán mindkettőnk helyzetét megkönnyebbíteném.
Meghallgatva a te verziódat arról amit tettem, teszek mai napig, csak egyre inkább értelmet nyert, hogy nem fogsz megérteni, ha előállok az én verziómmal, ezért nem is akartalak meggyőzni téged az ellenkezőjéről. De amikor végre befejezed. Végre úgy tűnik abba hagyod és kinyújtod felém a megsebzett kezed. Ennyire bízol bennem? Miért nem sejted, hogy esetleg ártani akarnék neked? Miért hiszed azt, hogy itt te vagy biztonságban, nem pedig én? Miért hiszed, hogy nem foglak bántani? Talán, mert tényleg nem is foglak. Talán, mert nem így indítottam a mai napot. Talán, mert sokkal de sokkal másnak képzeltem el ezt az egészet. Nem menekülök tőled. Belefáradtam. Egy pillanatra teszek mindenre amit mondasz, nem is rád összpontosítok, hanem a nekem idenyújtott kezedre. Kérdezhetnéd, hogy mégis mire várok, hogy mégis miért kértem ezt tőled. Nem áll szándékomban olvasni a tenyeredben, megtudni a sorsodat és egyéb csodálatos vagy kevésbé csodálatos dolgokat arról, hogy ki vagy, esetleg ki nem vagy. Azzal, hogy húzom az időt, nem csak a türelmeddel játszom, hanem igyekezlek felmérni is és elvonni a figyelmed. Miért kell elvonnom a figyelmed?
Minden okod megvan arra, hogy kételkedj bennem, hogy gyűlölj. De én akkor is kedves leszek hozzád. Megfogom a kezed, még mielőtt te megunnád a nyújtogatást és visszahúznád magadhoz. Nem bánton, nem erőszakosan markolom meg, hanem csak vigyázva, felém fordítva a tenyered. Fáj? Ha fáj, hát fájjon, úgysem én érzem. Farkas szemet nézek veled, mintha azt akarnám rád erőltetni, hogy te is az én szemeimbe nézz. Nem akarlak becsapni, de ki tudja mire vagy képes és milyen vagy valójában. Hirtelen tártam ki előtted a szárnyaimat és olyan hirtelen is zártam őket össze, hogy még véletlenül se jusson eszedbe megcsodálni őket, vagy fenyegetésnek venni, csak szükségem volt valamire, valamire amit csak ott tudok rejtegetni. Egy toll. Neked egyszerűen semmit mondó gondolom, hiszen a tiéddel nem tudod meggyógyítani saját magad. De ezzel. Ezzel talán. Odaadhatnám neked, de bizonyára eldobnád és nem tudnád mihez kezdj vele, helyette inkább magam gyújtom meg és a hamut hagyom a sebeden landolni, elkenem és ha minden jól megy volt seb nincs seb.
– Ne használd magad ellen a saját fegyvered. – persze képzelem, hogy nem volt szándékos meg miegymás, de akkor is. Elengedni csak akkor engedem el a kezed, ha azt látom, hogy visszahúzod magadhoz.
– Ne csináld. Te is tudod, hogy elmehettem volna. Hogy most is csak a hűlt helyemet találhattad volna. De itt vagyok. Ennyi év után. Nem akarok a barátod lenni, de jobb ha tudod, hogy nem én vagyok az ellenséged. Az édesanyád meg magához szólít, ha nem tenne így hidd el távol maradnék tőle. Csak azt szeretném ha biztonságban lenne. Nehezedre esik megérteni nem igaz? – persze, hogy így van. Hiszen nem tudhatod mi jár az én fejemben, ahogy én sem vagyok kíváncsi a te gondolataidra, mert van sejtésem róla, hogy most éppen mennyire nem szeretnéd ezt az egészet így lerendezni.
– Az utóbbi időben hagytalak élni téged, eszem ágában sem volt megzavarni tehát… – mert abban a hitben dédelgettem magam, hogy te is biztonságban vagy, tudsz magadra vigyázni és jól vagy úgy ahogy vagy, nem kell leellenőrizni téged. De most bánom, hogy nem tettem meg. Akkor legalább tudnám, hogy mi tüzelt téged ennyire fel.  
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Lev Swain


Tetők 44y3AQF
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
98
☩ Play by :
Anton Lisin
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Május 03, 2020 6:41 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next




I’m gonna bring a little Hell
I’m gonna bring a little heaven


Összeszűkült szemekkel figyelem, olyan merev tartással, mint aki bármelyik pillanatban a torkának ugrana, hiszen valóban így is éreztem. Egy rossz szó, egy rossz mozdulat, egyetlen apró jel és én készen álltam ugrani. De nem hibázott. Irritáló higgadtság áradt belőle, nem rezdültek meg az arcizmai, nem mozdult meg, hiába lestem éhes szemekkel. Még az utolsó szikrát sem akarta megadni, hogy robbanásszerűen kitörhessen mindaz a düh, amit felhalmoztam.
Próbálok csendben fortyogni, koncentrálni mindazokra, amikről beszélni is akartam vele. Legszívesebben másképp intézném el az egészet, legszívesebben már rég nekiestem volna, hiszen az lenne a legrövidebb út a lenyugvásomig. De kihagyni az esélyt a szavakra… talán hiba lett volna, talán még akkor is, ha nem vagyok kíváncsi a szavaira. Mert talán valahol mégis kíváncsi vagyok rá? Ez az első alkalom, hogy szemben állunk egymással. Ez az első alkalom, hogy beszélünk egymáshoz. Ez az első… A felismerés pedig nem segít megtartani a távolságot tőle. Rándulnak az izmaim a szavak előtt, de sikerül a helyemen maradni, csak az egyik lábam csúszik egy kicsit előre, de szinte azonnal visszahúzom. Nem közelítek, de nem is hátrálok. – Tudod ki vagyok. Tudod hogyan nézek ki. Figyeltél? – A kérdés határozottan vádló. Miért? Miért tudja ezeket? Minek? Minek, ha mégsem érdekelte? Az tudtam, hogy anya után koslatott, mint egy kiéhezett kutya, de utánam miért tette volna? Tudta mit tesz. Pontosan tudta mit tesz és folytatta. Mintha csak könyörögne azért, hogy utáljam, hogy dühöngjek, hogy levezethessem rajta… Nem tudom. Nehéz tisztán gondolkodni, nehéz logikusan összetenni mindazt, ami történik mindazzal, ami megtörtént. Az ép kezemmel durván masszíroztam a homlokom, miközben lehunyt szemmel hallgattam ahogyan beszél tovább, ugyanazzal a hangszínnel, töretlen nyugalommal. De angyal. Mit vártam volna? A válasz egyszerű, tőle semmit. A példabeszéd szerű szavai is összefolynak, csak ritkítva fogom fel őket, de így is úgy érzem, túl sokat hallok belőle s túl hosszasan felel egy egyszerű kérdésre. Nem filozófiai problémaként dobtam felé a kérdést, mégis úgy felelt, mintha az élet értelme felől kérdeztem volna. Talán mindkettő egyformán nevetséges kérdés egy angyaltól, hiszen egyiknek sem részese igazán, főleg nem a fogalmak emberi értelmében. Csak külső szemlélők, de átélni… talán képtelenek. Talán sosem fogja megérteni, hogy miről beszélek, talán sosem fogja tudni miért is haragított fel ennyire. De én sosem fogom teljesen elfelejteni.
- Van bármi fogalmad arról, hogy milyen éveken át, fokozatos meggyűlölni valakit, akit nem láthatsz, nem is ismersz teljesen, csak annyit tudsz, hogy van okod rá, egyre több. És egyszer csak megtudod, hogy mégis ott volt a lakásodban. Amikor szinte senki sem volt otthon. Szinte senki, kivéve egyetlen személyt, aki valamiért mégis annyira ragaszkodott egy olyan alakhoz, aki egy ideje csak szenvedést vitt az életébe. Ráadásul az az alak képtelen elengedni őt. Tovább kínozza… mikor már elfelejtené… újra megjelenik. – Tudok róla. Észrevettem. Nem tudták annyira titkolni. Walter is tudná rég, ha nem próbáltam volna leplezni a jeleket. Mert féltem. Walter haragjától talán jobban, hiszen ő, az angyallal ellentétben ott volt és azonnal ki tudta adni a dühét. Persze, talán mégsem volt ennyire egyszerű. Talán anyának mégis szüksége volt és van rá. Talán így van. De abban a pillanatban ez a gondolat egészen eltörpült a többi mellett. Még azt sem tudja talán, hogy mi vett rá arra, hogy pont ma, pont most jöjjek ide.
A szavait egy gyanakvó tekintet fogadja, ami mögött egyetlen épeszű gondolat van: szükségem van a kezemre. Azt kéri, nyújtsam felé, pont az, amelyik nemrég még vérzett. Nem bízok benne, semmi okom nincs rá, ugyanakkor azt sem hittem, hogy ártana. Valamiért nem néztem ki belőle, hogy egyáltalán mersze lenne a harcra. A szememben az egész lénye eltörpült, valami megvetni való, szánalmas teremtménnyé deformálódott a többi társával együtt. Mégis közelebb lépek, de csak annyira, hogy elérhesse a kezem amit kinyújtva ajánlok neki. De a figyelmem nem lankad, sőt, amennyire a dühöm engedi, éberen lesem merre mozdul és mit tesz. Nem bízok benne és nem is próbálom elrejteni előle. Azt várom, hogy eláruljon, pont ahogyan anyával is megtette, többször is. Most miért lenne másképp? Nem hittem, hogy pont most növesztett volna gerincet magának.
- Sok mindennek képzeltelek. – Túl soknak, túl sokszor. – De egy ideje már nem volt szükségem arra, hogy testben láthassalak. – Gyerekként még előfordult, hogy szembe állva a tükörrel felidéztem magamban az anyám arcát és azon gondolkodtam, hogy mi lehet az, amit ettől a férfitól örököltem. Akkor még érdekelt is, de ahogyan tovább tápláltam és tovább táplálta - mert igen, ő is készségesen etette ezeket a démonokat, mintha szándékkal tenné - az iránta érzett gyűlöletem, a fizikai formája egyre jelentéktelenebbé vált. Bár mégis zavar ami előttem van, talán láthatja is, hiszen annyira figyel ő is. Mintha láthatna bármi ismerőset is az arcomban. Talán még én sem ismerném fel magam ebben a pillanatban, nemhogy egy közel idegen, aki elsőre néz ilyen közelségből. Undorítóan fiatal.
Az egész talán váratlanul történik, vagy talán számított rá, de hangosan és hosszasan nevetek fel a szavaira amiket talán komolyan is gondolt, de röhejesek voltak. – Tökéletes apa? Mégis miről beszélsz? Olyanom sosem volt. Mindketten messze voltatok a tökéletestől. De egyikőtök legalább tett is valamit, nem csak ábrándosan leskelődött a távolból, mint egy perverz kölyök. – Mert igen, még úgy is néz ki. – Hallgatsz. – Hiszen ehhez eddig is tökéletesen értett. Gúnyos, torz vigyorral mérem végig, kissé eldöntve a fejem, majd ismét felegyenesedek. – Micsoda megtisztelés. Maga Sabrael, a mértékletesség angyala meghallgatja a szavaim. – Nem voltam felkészülve erre a beszélgetésre. Hiába játszottam el ezerszer, amikor a szavakig jutottam, sokszor változott a terv és nem beszéd let a vége. Még ha nyugodtabb lettem volna, talán még akkor sem sikerült volna értelmesen elmondani mindazt amit el kellene mondanom neki. Talán ha tökéletes megfogalmaznám sem érnének el hozzá, talán úgy sem tudná felfogni, talán akkor is túl távoli lenne neki az a különös világ ami a sajátom. Ami egy leheletnyit az övé is lehetne, egy leheletnyit meg az embereké, de mégis merőben eltér mindtől. Az tényleg bosszantó volt, hogy kerüli a válaszokat, hogy látszólag tudja mit várok de mégsem azt adja. De… nehéz lett volna tovább csalódni benne, a neki szánt mérce annyira alacsony volt, hogy kihívás lett volna alul múlnia. – Tényleg nem értesz semmit? Tényleg nem fogtál fel semmit?? – Tudnom kellett, ez volt a legfontosabb. Elsőre. Valóban annyira vak lenne, mint amilyennek láttatja magát? Tényleg annyira idegen neki minden még ennyi földön ragadt év után is? Meg sem próbálta. De nem is akarta? Miért? Túl sok a miért. De nem akartam megérteni őt. Nem tartottam érdemlegesnek arra, hogy fejtegetni próbáljam a lényét, de mégis dühítettek annyira a hiányzó részletek, hogy a szemére hányjam őket. Tudja egyáltalán, hogy miért tombolok? Sejti legalább az igazság egy részét? Figyelt ahhoz eléggé, vagy elvakította a saját önzősége?
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Ápr. 26, 2020 10:37 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


and he needed someone to show him, who he could be
────────────── ──────────────
@Lev Swain - ∞ szószám -   fanolos  
Vajon hányszor mondhatták neked, hogy egy senki vagy, hogy nem érsz te semmit, hogy bűn létezned is? Vajon te magad hányszor kérted, hogy bár meg se születtél volna? És vajon mikor láttad be, hogy minden értelmetlennek tűnő dologban ott van egy nagyon kicsi rész belőlem? Hogy nem menekülhetsz előle, hogy én sem menekülhetek előled igazán el sohasem. Hogy utálkozásod lesz mindaz amit kaphatok tőled. Hidd el, egyéb nem is kell. Nem tudom hogyan kell az emberekkel bánni, pláne nem azokkal, akik csak félig emberek, félig olyanok meg mint én. Sosem foglak tudni megérteni és magamat se fogom tudni megértetni veled, de hidd el, nem is kell. Ha tudnám halvány mosolyra húznám a szám, de félő, hogy azt is zokon vennéd, fenyegetésnek, ezért inkább nem teszem. Helyette inkább méregetlek, az édesanyád kedves vonását keresem benned, de ne haragudj meg ha nem találok benned semmi említésre valót még.
– Igazad van, az én fegyverem valami egészen más. – most éppen csak a csodálkozás az ami leköt, ami nem enged tovább.
De ne akard, hogy megsajnáljalak. Én tudom a legjobban, hogy neked nem arra van szükséged. Nem mintha ismernélek, nem mintha ismerni akarnálak, nem mintha hagynál más választást, nem mintha lenne is más választásom. Bár lenyugodnál, hogy elmondhassam azt a mesét amit már régen meg kellett volna kapnod. Azt a leckét amit sose szántam volna neked, mert tudtam, hogy nem a te fülednek való, mert olyan helyzetben hagytalak ami nem a megértésről volt kegyes hozzád, hanem az elutasításról, a haragról, az egyedüllétről. Tényleg nem akartam, hogy olyan magányos életet élj, mint én, hogy kínozd magad feleslegesen, mert nem állt melletted az igazi apád. Így sokkal erősebb vagy, hidd el. De hiába mondanám el, a szíved mélyén úgyis csak egy hisztis kisgyerek lennél, aki bosszúra szomjazik és akinek nem adhatom meg a lehetőséget rá. Úgysem fogok harcolni veled. Ne kényszeríts, nem fog menni.
– Látom. – hogy van nálad fegyver, de inkább saját magad ellen használod, mint ellenem. Ennyire mardosna a méreg? Hogy csak így tudod lecsillapítani magad? Komolyan? De nem teszem szóvá, inkább csak nézlek.
Tudod egyre jobban mérlek végig, függetlenül a helyzettől, csak büszke tudok lenni rád, mert túlélted. Nélkülem. Nekem viszont hiányzik minden ami két és fél évtizede volt, sőt az is ami három évtizede, amíg úgy végezhettem a munkám, hogy előszeretettel köptem bele az ellenfelem „levesébe” és csak ő volt az egyetlen gondom. Most már te is itt vagy. Gondnak nem neveznélek. Inkább csak annak a normális jövőnek ami akkor történt volna ha nem angyalnak teremtenek meg, valószínűleg idősebbnek néznék ki és többször oktatnálak ki téged, mint kellene, aztán megharagudnál rám és elküldenél melegebb éghajlatra, mert biztos megérdemelném, ha ember lennék és te se lennél több, csak egy közülük.
Az én vétkem, hogy ez vagy te. Amiért nem néztem szembe veled, amikor kellett volna. Most sem érzek szégyent, valószínűleg akkor se éreztem volna, ha találkozom veled a születésnapjaidon, vagy legelőször amikor az édesanyád arra kér ismerjelek meg. De én makacs voltam, nem akartam az életed része lenni, nem akartam, hogy függj tőlem, hogy te is ugyanúgy követeld a jelenlétem, a figyelmem. Nem mintha nagy fáradtság lett volna. Viszont biztonságban akartalak tudni. Mellettem nem lehettél abban, sem te sem az édesanyád. Mikor fogod már fel végre? Kérdésedre mi tagadás csak szemet forgatok. Különös a saját mindenkivel dacoló hangnemet viszont hallani tőled. Mintha én tenném fel saját magamnak, de ez még sincs így, mert a te arcodat viseli, te vagy az aki úgy kérdez, mintha én lennék. Látom neked sem esik nehezedre csipkelődni. Már majdnem halvány mosolyra húznám a szám. De angyal vagyok, ne várj tőlem sok megértésre vagy sajnálatra.
– Nem vagyok semmihez sem közelebb. Az otthon ott van, ahol békében érzed magad, ahol szívesen látnak, ahol barátok vesznek körül, ahol nem kell senkinek sem megfelelned, mert önmagad lehetsz, ahol nem kell megjátszanod magad, ahol szeretnek és ahol a családod is ott van, tele szeretettel, megértéssel és egy nagy adagnyi titokkal. – erre ugye te sem számítottál? Nem gondoltad volna, hogy ezt a maszlagot mind rád zúdítom, hogy tudok jobb választ, mint az igen vagy a beismerés. Hogy nem adok neked igazat? Hogy nem engedem meg neked azt a békességet, hogy elhidd képes vagy engem kizökkenteni ebből a feneketlen nyugalomból és kimért viselkedésből. Hogy nem dörgölöm az arcodba, a visszafogottságot, hogy nem intelek mértékre, hogy nem mondom meg, hogy hol húzd meg azt a bizonyos határt. Talán neked az lesz a legjobb, ha kimondod a problémáidat. Ha nem hallgatod el. Ha nem hagyod, hogy belülről emésszen.
Állok elébe!
– Van bármi fogalmad arról, hogy feleslegesen tombolsz most éppen? Tudod mit jelent az a nyugalom egyáltalán? Itt nem fog rád támadni senki. Csak te magad sebzed meg önmagad. Nem fog itt bántani téged senki. Én sem foglak. – tudom, hogy ilyesmit kérni tőled lehetetlen küldetés, mert másmilyen a természeted, nem ehhez szoktál hozzá, ezért mindent fenyegetésnek veszel, apró mégis óriási méretű kioktatásnak.
– Megkérhetlek rá, hogy nyújtsd ide a sérült kezed? Adni szeretnék valamit, békém jelének gyanánt, aztán meg felőlem kitombolhatod magad, ha utána valamennyire lenyugszol. – de persze nem fogsz, mert eredetemből fakadóan irritáló a jelenlétem a számodra, nem is csodálkozom. Kitárhatnám a szárnyaim előtted, hogy magadtól is rá jöhess milyen ostoba ötlet jutott az eszembe, amit persze biztosan megint fenyegetésnek vennél, hogy esetleg el akarok innen „menekülni” bármi áron. Most nem vonz a menekvés. Csak nézlek téged és a reakcióidat figyelem, hogy bármikor készen álljak azok kivédésére esetleg. Mert lehet, hogy nem támadnálak meg, de védekezni attól még védekeznék. Hiszen rá kell ébredned, hogy esélyed csak akkor van ha nem téged figyelek, ha elvagyok a saját gondolataimban. De képzeld, most elevenebben figyelek rád, mint eddig valaha. Ezt akartad? Komolyan ezt akartad elérni? Hogy zavaró legyen a méregetésem? Hogy keresgélni kezdjek benned valamit, ami olyan mélyen el van rejtve benned, hogy nem lehet hozzá jutni egykönnyen? Nem akarok a szívedhez szólni, vagy a lelkedhez, mert tudom, hogy ellenem nevelted. Hogy azért létezel, hogy amiatt létezel, mert a haragod éltet.
– Nem ilyennek képzeltél el. – nem tettem hozzá, hogy ilyen fiatalos külsővel, hogy ezzel az istenverte külsővel gyötröm az édesanyád már évek óta, hogy erről nem tud lemondani, hogy én sem szívesen mondanék le róla, még ha ijesztő is az amit művelek. De nem miattad teszem, őt akarom megérteni, hogy mégis mi szeretni való lehet bennem. Miként jutottam erre a következtetésre? Figyellek. Én is ugyanúgy méregetlek téged, próbállak megfejteni. Rájönni, hogy mi lehet a gyengéd.
– Most gyűlölhetsz, amiért tönkre tettem a fejeben elképzelt tökéletes apa képét, amiért nem válaszoltam a kérdéseidre, mindenért amit meg kellett volna tennem, de nem tettem meg. Mindenért amiért gyűlölni lehet. Most ezért vagy itt, nem? Hogy hangot adj, hogy hallasd a hangod. Hallgatlak. – nem vártam csodára, tőled nem, tőled a legkevésbé sem. Már évek óta erre készülök, hogy meghallgassalak, de te vajon eléggé felkészültél arra, hogy elmond normálisan a „gondjaidat”.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Lev Swain


Tetők 44y3AQF
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
98
☩ Play by :
Anton Lisin
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Ápr. 21, 2020 9:11 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next




I’m gonna bring a little Hell
I’m gonna bring a little heaven


Az egyetlen hang amit még tisztán hallok az a saját szívverésem, minden más összemosódik, csak az van, csak én vagyok… meg ő. Az első pillantás után megjelenő fintort még takarja a kapucni, s mire megmutatnám az arcomat már el is tűnik, messzire nyomja az a rengeteg utálat és düh, kimondatlan kérdések, szitokszavak és vádak örvénye amik végre feltörhetnének, talán először úgy, hogy te is hallhasd őket. Vagy hallottad már? Mert szidtalak szavak formájában is, már egészen fiatalon is, amikor még a nevedet sem tudtam, csak azt, hogy létezel valahol, valahol távol, és látni sem akarsz minket, helyetted csak Walter van, akit akkor szintén gyűlöltem. Mára… mára már összetettebb az egész. Hála neked. Csodálatos, nem? Biztosan jól kitervelted. Vagy jól szórakoztál? Elszórakoztatott az anyám?
Annyira összeszorul az állkapcsom, amennyire csak tud, igazából meglepő, hogy még nem érzek fájdalmat ott, bár máshol már igen. Például a fejem is fáj már, annyi gondolat futott át rajta egyszerre, annyi emlék, amiből kimaradtál… de ez most nem rólam szól. Nem csak rólam. Nem elsősorban rólam…
A saját tekintetemmel mérlek fel, abban a rövid pillanatban, amíg lendületet veszek. Megfordult a fejemben, hogy más arccal kereslek fel… mert megtehetném… talán meg sem érdemelnéd, hogy személyesen álljak előtted. De nem akartam, hogy gyávának higgy, hiszen úgy bármikor megfutamodhatnék. De nem akarok. Előled nem. Előled sosem. Te elrohantál előlelem, én pedig feléd lendülök, lendülnék, de nem akarok azonnal rádugrani, hát erőt veszek magamon. Fogalmam sincs honnan jött ez a hatalmas önfegyelem, amivel visszatartom magam. Nem érdemelnéd meg. Nem érdemelnéd meg, hogy elsőnek hagyjalak szólni, hogy esélyt adjak neked, hogy elkezd azt a mesét, amit kitaláltál… már ha gondolkodtál ilyeneken. Már ha gondoltál rám is. Már ha valaha eszedbe jutott a létezésem is, mondjuk… két látogatás közt, amikor könnyek közt hagytad anyát? Vagy abba a hangulatba már nem illet bele a gyerek? A gyerek, aki később hazaért, a gyerek, akinek össze kellett raknia azt a szívet, amit te folyton megtépásztál, mert nem tudtad elengedni, amint gyógyulni látszott volna, te újra megjelentél. Vagy te, vagy Walter. Őt is utálhatnám. Ő is ártott neki, akárcsak nekem is… most mégis téged gyűlöllek jobban. Miért? Mert Walter, hiába akkora rohadék, amekkora, mégis ott volt. Ott volt amikor te sehol sem voltál. Egymásnak őrlöm a fogaim, elnyelem a szavakat, még visszatartom minden, csak a szemeim gyilkolnak minden lépésnél. A közelséged tovább hergel, mérgező az aurád, kivételesen taszít az az üresség ami belőled árad. Nincs lelked. Tudom. Érzem. Valóban te vagy az?
Amint megszólalsz, én megállok. Vagy előbb megállok, s csak utána beszélsz? Nehéz koncentrálni. De beszélsz. Nem sokat, de formálod a szavakat, miközben nekem valami őrült mosolyt formálnak az ajkaim, s a fejem lassan oldalra billen. - …nincs nálad fegyver? – Remeg a hangom, kissé rekedtes az erőlködéstől, hogy ne ordítsak. Helyette suttogok. Suttogok, de úgy artikulálva, mintha ordítanék. Már megint, már megint neked kedvezek, pedig még mindig nem érdemelnéd ki, szét kellene ordítanom az egész városnak, hogy mekkora egy rohadék vagy. De nem, nem akartam, hogy máris felfigyeljenek ránk, s megzavarjanak. Nem. Nem fogsz ilyen könnyen szabadulni tőlem… Már itt vagyok. Már nem menekülhetsz. Nem fogom hagyni. Olyan határozottsággal néztem rád, mintha a világ végére is üldöznélek, amíg be nem fejezzük ezt a beszélgetést, amit tulajdonképpen még el sem kezdtünk. De komolyan gondoltam. Vagy ez, vagy le kell ugornom a tetőről, másképp lehetetlennek tűnt lenyugtatnom magam.
- …mintha egy magadfajtának – Meglepő, mennyi gyűlölet fér el egyetlen szóban is akár. Nem csak iránta, az egész fajtája iránt. – szüksége lenne fegyverre. – Ne nevettessen. Nem neki kellenek fegyverek, hogy ártani tudjon. Igaz, angyal, elviekben ő képviselné a jó oldalt… de rég kinőttem az effajta tündérmesékből. Nincs olyan, hogy jó oldal. Nincs megmentő. Senki sem segít. Ha szarban vagy, vagy kimászol magadtól, vagy ott fulladsz meg benne.
Elhallgatok egy újabb pillanatra, de ezek már tétlenül töltött másodpercek, felmérem őt, éltemben először, tetőtől talpig, feldolgozva, emésztgetve a látványt. Nem látok hasonlóságot. Nem is akarok. Nem hasonlítunk semmiben sem. Közel semmi köze sincs ahhoz, ami lettem. Undorítóan fiatal. Kívülről a testvérem lenne inkább, mintsem az apám. De ő az. Érzem. Vagy csak annyira le akarom végre tudni ezt az egészet, hogy bármilyen lélektelen porhüvelyben őt hiszem. Nem mondom ki amit gondolok, bár a grimasz, ami leplezetlenül megjelenik az arcomon, az azért sejteti. Nem szándékoztam túlzottan visszafogni magam előtte. Miért tenném? Semmi okom finomkodni vele. Nem kell félnem attól, hogy megbántom. Egyrészt, nem akarom, hogy bármi közöm is legyen hozzá… másrészt, hogyan bánthatsz meg valaki akinek még érzései sincsenek?
Megnyugodhatok. Azt mondja, megnyugodhatok. A vállaim aprókat rándulnak, mintha nevetnék, de a hang, ami kijön belőlem, aligha hasonlítható nevetésnek, boldognak meg kicsit sem nevezhető. Nyugodtabbnak kellene maradnom. Még egy kicsit. Csak még egy kicsit... de nem könnyíti meg a dolgomat. De miért is tenné? Sosem tette. A kezem ökölbe szorul, hiányolja a kés nyelét, de nem váltak el örökre. Találkozni fognak... nemsokára. Ahogyan a kedvenc angyalomat is megismerheti. De még korai. Hiába égek a vágytól, hogy rávessem magam, s odaadjam mindazt amit ennyi év után érdemelne... nem csak szétverni akarom. Bár azt is nagyon, nagyon szeretném.
Hirtelen mozdulattal emelem fel a kezem, de egyelőre nem lendül közel hozzá, még ha a mozdulat kétértelműnek is indul. Szándékosan. Ütés helyett viszont csak a vágást mutatta neki. – Nos, nálam van. – Fenyegetés vagy nem, döntse el ő. Egyelőre csak egy kijelentés volt, bár száraznak aligha nevezhető, még mindig gyilkos hangulatban voltam, s nem úgy tűnt, hogy gyorsan változna a dolog. – De ne érezd magad megtisztelve, mindig van. – Mindig kell. Mert sosem vagyok biztonságban. Születési áldás, de pont neki nem szükséges erről magyarázkodnom. Bár kellemetlen, hogy pont most vágtam meg magam a saját fegyveremmel, ez csak most, csak miatta volt, hiszen egyre jobban elveszi az eszem.
Azt a kijelentést, hogy nem fog elfutni… szándékosan figyelmen kívül hagytam. Miért? Nem hittem. Miért hinném? Eddig mást sem tett, csak elfutott. Pont most váltana? Gerincet növesztett hirtelen, vagy mi? Elméletileg ő az idősebb, mégis, mintha néha gyerekesebb lenne. Mintha kettőnk közül én lennék az, aki néha még felelősséget is vállal azért, amit tett. – Szóval, bezárt a felhőpalota, szóval most így próbálsz közelebb kerülni az… otthonodhoz? – Kicsit sem tagadta a hangom, hogy mennyire undorodok tőle, az otthonától, meg a fajtájától, bár abban a pillanatban minden mást is gyűlöltem, ezeket különösképpen. Az otthon szónál megálltam egy pillanatra. Van neki olyanja? Hisz ő abban? Fontos neki bármi is? Valahogyan nehéz lett volna elhinni, hogy magán kívül bármivel is foglalkozik ezen a földön, s azon túl is. – Vagy van olyanod egyáltalán? Jelent neked bármit is a szó? Tudod, hogy mi az? – Az utolsó kérdést szinte már úgy ejtem, mintha egy gyerekkel beszélnék. Végül is, valahol olyan, mintha egy gyereknek akarnám magyarázni a dolgokat. Vajon felfogja egyáltalán, hogy mit tett? Még mindig, még mindig sokkal, sokkal finomabb vagyok vele, mint amit érdemelne… de muszáj visszafognom magam. Különben a felét sem fogom tudni a fejéhez vágni a mondandómnak. Mert van miről beszélnünk. Rengeteg minden van amiről beszélhetünk…
Ajánlott tartalom
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma



●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 24 felhasználó van itt :: 9 regisztrált, 0 rejtett és 15 vendég :: 2 Bots

• Fajaink száma •
Arkangyal
2/2
Leviatán
7/6
Angyal
1
Démon
14
Bukott Angyal
4
Ember
4
Félvér
4
Harcos Angyal
4
Vadász
5
Nephilim
7