Omnen dimittite
spem, o vos intrantes!
Staff, és tagok által keresett karakterek

 
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Fenrir


Hampton - Page 7 DMkmpHL
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
97
☩ Rang :
Félvér Herceg
☩ Play by :
Henry Cavill
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Ápr. 16, 2020 2:00 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


Hopeless nights and hopeful dawns

Hálásan hajtja a fejét, és még köszönetet is mondd, pedig ha tudná, hogy semmi szükség rá… Olyannyira nem faragtak kíváncsi természetűnek, hogy mások életében vájkáljak mindenáron, azt az elfoglaltságot meghagyom a pletykára éheseknek, és akiknek nem lészen jobb dolguk. A történet körvonalait megértettem, és ugyan érdekel a nő, megtanultam nem túl mélyen elmerülni az emberek életében. Sohasem kifizetődő.
Nevetésére mindenek ellenére lapos mosollyal felelek, csengő hangja betölti a helyiség némaságát, ami kivételesen egyáltalán nem zavarja a csöndhöz szokott érzékeimet.
- Mindenki ilyen felvilágosul nézeteket vall a te otthonodban? A végén még kiderül, túloznak az elbeszélések a rémvárosról – hümmentek fel némi hitetlenséggel, ugyanis kötve hinném, bármelyikük ilyen nyugalommal és érdektelenséggel kezelné a jelenlétemet, tudatában annak, mi vagyok. Átlag, Natalie kedves, átlag… Ostoba billog, nem több.
Magamban a fejemet csóválva engedem el füleim mellett a gondolatait a szokatlannak titulált módszereimről, noha úgy hiszem, akinek a túlélés mellett van energiája és gondja értelmetlen szabályokhoz kötni magát, annak se ösztöne nincs az életre, vagy túlzottan belekényelmesedett egy illúzióba, ami idő kérdése, hogy megtörjön. Hajdanán sem volt ez ilyen bonyodalmas az embereknek, az úri népek persze már ráértek különbségtétellel lopni a napot, esténként tűnődve, a kisebbik vagy a nagyobbik dézsában fürödjenek. Értelmetlen gondolatpazarlás.
Következő eszmefuttatására már inkább felkapom a figyelmemet. Való igaz, mindenki azzal számolhat, amit kapott, de jó ideje nem hiszek már az eleve elrendeltetettség elvében. Vajon muszáj végezzem a rám kiszabott feladatot, hogy ne omoljon össze a világ rendje, és vajon Natalie-nak egy kalitkába kell zárnia magát ahhoz, hogy ne pusztuljon el a városa? Vagy áltatjuk magunkat, és pontosan annyit, mint egy marék tehénlepényt ér az életfonalunk ebben a káoszban. Én az utóbbira szavaznék.
- Én az önzőséget választom – jelentem ki szépítés nélkül. Mit áltassam magamat? Nekem és a világnak sem lesz jobb attól, ha egy marék halandóért vásárra viszem a bőrömet, aztán két nap múlva levágják őket is az angyalok, vagy amivel épp szembekerülnek. Nem hiszek a nemes tettekben. - Ha van bármi végzet, sors, akkor bárki bármit tesz, az be fog következni, hisz így van megírva. És ha te kereket oldasz, ki mondja meg, hogy megerőszakolod-e a világ törvényét vagy pontosan a keze alá játszol? Persze a lelkiismeret már más tészta, de hát egy élete van mindannyiunknak – osztom meg vele a nézeteimet, amelyekkel nem kívánok magasztos célokat elérni. Bolond sem vagyok, hogy azt higgyem, egy ember kifinomult érzéseit képes vagyok felülírni, szóval igazából halovány dunsztom sincs, mit locsogok itt kéretlenül.
Végezetül elegánsan megrándítom a vállaimat, átcsoportosítva az érdeklődésemet a fekete levre, meg a fehérnép újabb nevetésére. Arról természetesen megint vannak gondolataim, mennyi haszna van vajmi tejutánzatnak, ami még az állagában sem idézi az eredetit, de ennyi fecsegés után ezt a témát bölcsebbnek ítélem elengedni.
- Úgy beszélsz, mint ahogy a hősök szoktak. Magasztos célok, és a közjó érdekét szolgáló tettek. És a te érdekedet ki szolgálja? - billentem a vállam irányába a fejemet, aminek hála az arcomba hull néhány összetapadt, szürke tincs. Bosszúsan fújom őket odébb, de nem eléggé ahhoz, hogy megtörjem az imént teremtett hangulatot. Érdekelnek a nézetei, a véleménye, a tény, hogy mégis mennyire önfeláldozó és miért? - De rendben, megértem az indítékaidat. Ha komolyan veszed a kardforgatást, én is úgy kezelem a kérésedet – biccentek végül, mielőtt kissé eleveznének a gondolataink a csatározásról egy egészen másfélére.
Szemérmetlen méricskélését, ami tulajdonképpen nem az első a mai napon, nyugodt mosollyal állom, s hogy kettőn álljon a vásár, ezúttal én sem átallom végigvezetni pillantásomat a kerekded idomokon, finom vonalakon és görbületeken, amelyek inkább hoznak izgalmat a bensőmbe, mint zavart.
- Annak megfejtését, kedves Natalie – szólalok meg szándékkal mélyítve amúgy sem magas hangomon, és felemelve a szemeimet az ő átható szürkéire. - a fantáziádra bíznám, azonban állíthatom, hogy nem a hatékony takarító technikáimra céloztam – vigyorodok el kajánul, élvezve a helyzet adta kihívását. Vagy inkább a szemtelen fehérnépét. Ennél többet viszont egyelőre nem teszek a kedvtelésemért, visszazökkenek a harcászat rejtelmeibe, feltéve, ha ő sem ragaszkodik többhöz.
- Avass be, miféle fegyvernem az, ami nem alkalmas a gyilkolásra? - vonom meg a szemöldökeimet kendőzetlen furcsállással. Fahusángokkal harcolnak ezek, vagy mi? - Tehát összességében ami tudásod megvan, sem konkrétan a kardra specializálódott, vagy az is régi már – foglalom össze az elhangzottakat, bólogatva néhányat magamnak. - Nem lesz egyszerű, de nem is veszett ügy.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Nothing is black or white...
Day of judgement God is calling, on their knees the war pigs crawling, begging mercies for their sins.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Natalie Rossmyra


Hampton - Page 7 3e08e4eb076ed95d98f103cfa6300fa953efe2db

☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
471
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Ápr. 15, 2020 11:33 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


You're the one who can give me some hope. Do you?
Fenrir & Natalie
──────────── ────────────
« Comment; • Szószám; 643 • Zene; The real you»
«The night is darkest
just before the dawn.
And I promise you,
the dawn is coming.
Hálásan hajtom meg fejem előtte, mindenféle gúny nélkül. Valóban nincs bennem semmi rossz szándék. Őszinte gesztus ez tőlem. Nem akarok beszélni róla, mert nem hiszem, hogy rá tartozna, ellenben hazudni sem kívánok erről. Nem lenne tisztességes Dylannel szembe. Ő nem érdemel meg hazugságot, mégha sokszor meg is teszem. Ha lehet, nem mocskolnám be emlékét, még akkor is ha rajtam kívül senkinek sem számít.
S ez épp elég nekem.
- Köszönöm - mondok még ennyit is hozzá, ám mosolyára én már szélesre húzom ajkaim, halk nevetés szökik ki belőle. - Emiatt nem kell aggódnod. Nem azért jöttem ki a városból, hogy másoknak ártsak - rázom meg a fejem. - Ha nem adsz rá okot, fejed a helyén marad - biztosítom erről. Vadász vagyok, de nem öldöklöm ok nélkül, nem vagyok aggresszív sem -csak ha a hév elkap, de azt kit nem szokott alkalomadtán? Békés vagyok a vadászok között, de abba ne legyen kétsége, hogy oda tudnék ütni, ha arról lenne szó.
Ezt a pár napot mégsem annak szánom.
- Bocsánat, csak a módszereid kicsit unortodoxok. De ha nem városi, falus, lakóházi közegbe éltél, amit kezdek nagyon is elhinni, talán nem is tudod - Számomra akkor is enyhén megdöbbentő, hogy ebben a világba, miként nem lehet tudni. Mármint ember. Bemész bármilyen elhagyatott faluba, városba, bárhova, ahol régi házak vannak, ott vannak az elhagyatott dolgok. Csak rájönnek, hogy mi, mire való, nem?
Nem?
Nem?
Nem.
- Gondoltam már rá, hogyha nem az apokalipszis hajnalán születek, akkor világutazó lettem volna - nevetem jókedvűen, szavaimba nincs szomorúság, vagy él. Bánkódás sem. - De hát mindenkinek azzal kell számolnia, amit kapott, nem igaz? - ez esetben pedig azt, hogy a maréknyi emberi életet megvédjük. Nem erre születtem, de ennek szántak az esküt meg oly sok évvel ezelőtt letettem. Ehhez pedig tartom is magam, amíg az utolsó lehelet el nem hagyja testem.
- Nem ilyen egyszerű. Ami neked börtön, az számunkra az utolsó esély az életben maradásért. Sokan vannak, akik képtelenek megvédeni magukat, ez az a helyzet, amibe nem lehetünk önzőek, vagy mind elveszünk - nem könnyű az életünk ezt aláírom. Nehézségekkel kell megbirkóznunk, de soha nem engedhetjük, hogy a természetfeletti lemészároljon minket. Túl nagy bennünk az életösztön, hogy ezt csak úgy megengedjük neki. Az életbemaradásért meg bizony áldozatokat kell hozni. Nekem. A vadászoknak. A város minden egyes lakójának.
- Hasznos dolgok, főleg hosszabb úton - nevetem fejem csóválva, nem neheztelek érte, mert így gondolja. Ehhez minden szíve joga megvan. Nem vagyunk egyformák, régóta tudom már. Különböző nézetekért pedig nem neheztelhetek. Szinte soha, csak néha, ha kivívják, de hát ember vagyok és esendő. Gyarló. Velem is megesik az ilyen.
Mégis újra tágra nyílt szemekkel figyelem, ahogy lenyeli az italt.
- Igazán nincs mit - hajtom oldalra a fejem az üres bögrét nézem. Majd a sajátomba pillantok, amiből talán, ha három milliliter fogyott. És ezzel sokat is mondok szerintem.
- Való igaz, nem kell mindenkinek mindenhez értenie. Elég ha pár ember megteszi és a többinek ennél kevesebb dolga van - mosolygok rá kedvesen, mégis sokatmondóan. - Tudod, kint a fronton nem igazán számít, hogy mihez értesz, ha épp az életed és mások életét nem tudod megvédeni - vonom fel végül a vállam egykedvűen. - Mint mondtam, új helyzet, új szükségeket vonz maga után - vadász vagyok, nem kényelmesedhetek el, hogy jaj én csak az iratokhoz és a távolságis fegyverekhez értek. Mert ha egy rakás zombi támad meg, akkor mégis mit csinálok?
Na, ugye, hogy ugye.
- Igazán? - vonom fel mindkét szemöldököm, majd szemérmetlenül mérem végig, fejem enyhén vállam irányába döntve. - Mégis mik? - állapodik meg íriszein végül tekintetem. Na nézzük mennyire jön zavarba, vagy sem. Most miért? A legtöbb férfi, bármennyire is úgy adja elő magát, mint a legtökösebb, egy hasonló mustrától úgy kipirulnak, hogy piroska is megirigyelhetné azt a színt.
- Alapok megvannak. Kiképeztek, csak nem mentem tovább. Vagyis van egy-két fegyvernem, amivel viszonylag ügyesebb vagyok a közelharcban, de egyik sem alkalmas gyilkolásra - lefegyverzésre annál inkább és távolságtartásra. De ennél nekünk most többre van szükségünk és hát én sem ülhetek tétlenül. Nem mintha valaha megtettem volna, egyébként.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Fenrir


Hampton - Page 7 DMkmpHL
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
97
☩ Rang :
Félvér Herceg
☩ Play by :
Henry Cavill
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Ápr. 15, 2020 10:54 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


Hopeless nights and hopeful dawns

Sejtettem, hogy nem lesz egyszerű a története, a félvérűeknek sohasem egyszerű a történetük. Szemeim nem kerülik el az óhatatlan mozdulatot, mellyel a gyűrűsujját illeti, és afelett sem könnyű elsiklani, miként változik meg a levegő körülötte. Ezek után nem különösebben lep meg, hogy engem sem félt, nem tartózkodott a társaságául fogadni, ami újabb következtetésre juttat; az a valaki, aki talán egyenest a társa volt, nem haragban vált el tőle. Sohasem egyszerű, és sohasem szép a történetük.
- Így a tisztességes. Nem faggatózok tovább a témáról – biccentek felé megértéssel, legfőképp, mert óhatatlanul már így is sok mindent elárult. - Azt már nem ígérhetem, hogy a „mi szokásunkkal” nem fogok élni, sosem árt tudni, mikor kívánják a fejemet venni – mosolyodok el hintésnyire, majd befejezvén a rögtönzött mosakodást, amit elsősorban a magam szórakozására és másodsorban az ő kedvéért tettem, végre megint biztos támasztékot találhatok a pult formájában.
- Én is ezt mondom – bólintok újfent, rezzenéstelen képpel fogadva a nem túl meggyőző felismerését az arcmosásommal kapcsolatban, habár kezdem furcsállni a bizonytalanságát. Csapnak ez is csap, mint a többi, víznek meg ugyanaz folyik, mint a többiből, a városban talán ennyire ráérnek a rögeszmés különbségtételre? Úgy fest.
- Érhető. Végtére is, akkor nem néznél olyan furcsa szemmel rám – állapítom meg, akárha megütné szürkült hajjal borított üstökömet a felismerés, de aztán hagyom is, hogy továbbgördüljön a téma – vagy éppen vissza – az északi mitológiához. Mosolyra fakaszt a leírása, mert az érzéssel azonosulni tudok. Pontosan ezért nem is lennék képes falak óvó biztonságába zárni magamat, és láthatóan ő sem, dacára annak, hogy valamilyen okból kifolyólag mindig és mindig visszatér. - Sosem gondoltál rá, szépséges Natalie, hogy talán megnézd magadnak őket? - tekintek rá érdeklődően. - Azt nem garantálhatom, hogy Freyja, az istennő, vagy Loki, a démon mosolyogna le rád a Kjolen molyhos nyírral és fenyvesekkel fedett hegycsúcsáról, de egy életet leélni börtönben? Nem túl csábító – csóválom meg a fejemet, noha nem vagyok vajmi messiás, aki új földre kívánná csalni a bezárkózott embereket. Szarok magasról az emberek zömére.
- Hmm… - sóhajtok egyet csukott szájjal, amiért nem motyogtam az imént elég halkan a tejporral szemben támasztott ellenérzéseimről. - Ti meg a szemfényvesztő vackaitok. Ezt akartam csak mondani – vallom meg az őszintét, mialatt átveszem tőle a bögrét a fülénél fogva. Biztosan markolok rá az ujjaimmal, nem vagyok holmi úrinő aki mutató- és hüvelykujja között egyensúlyozza a csuklójának már kelletlen súlyt, se nem olyan, aki órákig képes szürcsölni a keserű italt, ami anélkül is meghozza a kívánt hatást. Szóval legurítom, az égetést már megszoktam, ezért momentumokon belül ott találja magát a csöbrik, ahol az imént még csak várta, hogy teli legyen töltve.
- Köszönöm az italt – bököm ki félvállról, még a szám elé tartott kézzel, ha netán utolérne egy kellemetlen büfögés a szavaim között, ám efféle nem történik. Tény, a kényszerrel meg kell küzdenem, amíg a szemrevaló fehérnép beavat a kardforgatás iránti vágyának rejtelmeibe.
- Azokról a hörögve lődörgőkről beszélsz, amikkel már úton-útfélen összefutni? Az tény, a kardnál nincs hatékonyabb ellenük, de csak nem kell mindenkinek mindenhez érteni a te városodban – nézek rá enyhén összevont s egyben megemelt szemöldökökkel, megint csak behajlítva az egyik térdemet az ácsorgás közben. Csupán az szab gátat a mozdulatnak, azzal egyetemben a mögöttem húzódó szekrénysornak támasszam a csizmám talpát, hogy valószínűleg a hátramaradó koszt velem suvickoltatná le.
Tisztában vagyok vele, hogy ő nem az az asszony, aki megelégszik a rászabott feladattal, aki többet akar, mert azzal a hatékonyságát növeli és a határait feszegeti – nem hiába tartom az átlagnál érdekfeszítőbbnek -, de nem árt többet megtudni New Yorkról, mielőtt belovagolnék oda segget menteni.
- Volnának elképzeléseim, számos tehetségem van még a kardforgatáson kívül – osztom meg vele egészen nyugodt arccal, pusztán szám sarka, mi elárul egy apró mosolykezdeménnyel. - De egészen jogos az ár, amit megkérsz mindenek ellenére. Úgy mondd csak, gyakoroltál-e már bármit, vagy az alapoktól kell majd kezdenünk? - terelem vissza a témát a harcra, nem árulva olyan olcsón a „szórakoztatóbbik” felemet.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Nothing is black or white...
Day of judgement God is calling, on their knees the war pigs crawling, begging mercies for their sins.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Natalie Rossmyra


Hampton - Page 7 3e08e4eb076ed95d98f103cfa6300fa953efe2db

☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
471
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Ápr. 15, 2020 9:10 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


You're the one who can give me some hope. Do you?
Fenrir & Natalie
──────────── ────────────
« Comment; • Szószám; 661 • Zene; The real you»
«The night is darkest
just before the dawn.
And I promise you,
the dawn is coming.
Azt nem tudom meg, hogy mennyi ideje is van úton, talán nem is figyelte. A napok talán idekint teljesen összefolynak egy idő után és képtelenség figyelembe venni. Ezt eltudom hinni neki, nagyon is. Ám ami a következő témát illeti. A vér is megfagy az ereimbe. Tekintetem mégis nyugodtan pihentetem rajta, nem engedem, hogy lássa rajtam a téma okozta enyhe feszültséget.
A francokat, így is érzi, mégis próbálom leplezni. Nem csak előtte, de magam előtt is. Ujjam önkétlen mozdulata már fel sem tűnik. Hüvelykujjammal forgatom el a gyűrűt úgy, hogy a köves része befelé nézzen.
Ki volt ő?
Könnyedén hazudhatnék, megtettem már nem egyszer. Mégsem akarok, nem ezért jöttem. De az igazat sem.
- Van amiről te sem beszélsz, van amiről én sem. Merüljön ez a kérdés a feledés homályába hát - mosolyodom el végül sejtelmesen. Nem akarok neki most hazudni - furcsa is. De most pihenni jöttem ide és nem azért, hogy minden szavarma odafigyeljek, mert ha egyszer belekezdesz egy hazugságba az csak gyűröződik tovább a végtelenségig. Ehhez a fajta játékhoz meg semmi kedvem nincs most jelen pillanatban.
Amúgy is teljesen leköt az, amit csinál utána a fejével. Némán hápogok még a magyarázatára is. Hogy, hogy, hogy jól esett.
- Akkor az úgy teljesen más - nyúlik meg újra az arcom, fejem is csak megingatom, nem lettem teljesen meggyőzve ezzel, de elfogadom.
Mert úgy jól esett.
Mi a bús bánat?
- Helyes döntés. Többet segít, mint a zuhany - főleg ha fele olyan melegvérű, mint én. Akkor a forró zuhany, vagy fürdő nincs jó hatással az ittas népre. Tudom, szoktam használni. Mivelhogy, úgy a legjobb elbóbiskolni a meleg kádba, elnyomni az érzéseket, az érzékeket.
Jah, tudom. Szomorú, hogy ezt így tudom.
- Bevallom őszintén nem. Nekem bőven elég szemmel tartanom a falainkon belül élőket - vallom meg, mely nagy hiányosságom is lehetne. Ha érdekelne. Viszont erre is van egy részleg, aki foglalkozik ezzel, nekem már nem kell. Ezzel is pluszba nem tudnék, nem is akarnék. Megroppannék súlya alatt, így is azt teszem.
- Fogalmazhatunk úgy is. Mindig is vonzott a történetek által leírt vadregényes táj, a fegyvesek, a hegyekkel, a hideg, csípős levegő - mosolygok rá kedvesen. Az északi regék tényleg a kedvenceim közé tartozik, magam sem tudom, hogy miért. Ezek miatt, részben. Tudom, hogy ha nem ütött volna be egykor a crach, ha még a normális időkben élnék, világutazó lettem volna.
Erre azonban nincs lehetőségem. Legalább is nem a szokványos értelemben.
- Igen? - vonom fel a bal szemöldököm. - Fejezd csak be nyugodtan - legyintek egyszerűen. - Mi meg a…? - hajtom enyhén oldalra a fejem, csak azért, hogy jobban hallhassam. Mintha ez segítene.
Végül felülről fogom meg a bögrét, azon a részén, ahol a kávé nem ér a kerámiához, a gőze pedig tenyerembe száll. Direkt nem a fülénél, hogy kényelmesen átvehesse tőlem.
Újra csak nagyokat pislogok rá, szólnék, hogy forró, de már a torkára önti… Az egészet.
Így újra csak néma, döbbent pislogásommal találhatja magát szembe. Szemréseim összehúzom, emiatt homlokom ráncolódik. Végül csak a fejem rázom meg.
Nem, lehet, nem akarom tudni. Van, amit jobb nem tudni.
Az arcát megtörli, de száját már nem tudja és…
Régi könyvekből előlépett vadember képe rajzolódik ki előttem. Fejem újra csak megrázom, amikor megszólal.
- Bár - sóhajtom el magam, egy pillanatig elmerengek - csupán csak direkt a dramaturgia végett - válla felett a konyha szekrényén. - De nem. Munkahelyi ártalom - vonom meg a vállam egykedvűen. Vadásznak lenni sose volt könnyű, pláne nem ebben az időben.
- Is. Új ellenségek, új módszerek. Na meg, talán nem titok, nem az erő embere vagyok - ehhez agytrösztnek sem kell lenni, elég rámnézni. - Jobban kedveltem a távolsági fegyvereket, azonban a szükség most mást is kíván - vallom meg, magamtól is szokatlanul, hogy megteszem. Hogy elmondom egy vadidegennek, pedig még az sincs meg bennem, hogy ne bízzak meg benne, vagy hogy tegyem meg. Egyszerűen ő most csak egy idegen, akivel ha letelik ez a pár nap, többé, jobb esetben nem látjuk majd egymást.
Nem fogunk egymásról tudomást venni. Emiatt talán könnyebb is a beszéd.
- Na meg akkor mégis hogy fizetnéd meg az eltört cserépedényt és a kegyességem, hogy itt maradhatsz? - vonom fel szemtelenül mindkét szemöldököm, miközben a bögrét az ajkaimhoz emelem. Pereme felett szemlélem a férfit.  
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Fenrir


Hampton - Page 7 DMkmpHL
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
97
☩ Rang :
Félvér Herceg
☩ Play by :
Henry Cavill
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Ápr. 15, 2020 2:16 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


Hopeless nights and hopeful dawns

Tenyereimmel a bádogteknő széleire támaszkodok, egyik térdemmel enyhén berogyasztok, ahogy a fehérnépre emelem a tekintetemet. A számat lefele kanyarintva, a szemöldökeimet megemelve, míg a fejemet enyhén megrázva vonom meg a vállaimat, jelezve, hogy nem mondtam, és igazából nem is tudnám megmondani. Jó néhány megállót kellene levonnom a barangolásaimból, ehhez pedig még az én emlékezetem sem elég megbízható. Ennyiben is hagyom hát a témát, ellenben a következővel.
- Úgy hangzik, volt már komolyabb dolgod félvérűvel – pillantok rá a szappanozás alatt. - Amit a városodról hallani, nehéz elképzelni, hogy sok magamfajta díszelegne teljes mellszélességben, szóval... Ki volt ő? - nehéz elnyomnom az érdeklődésemet, ami valahol egészen röhejes, hiszen a magamfajtát igyekszem kerülni, mégis valahol kíváncsi vagyok rájuk. A seregben sohasem volt téma az előéletük, legfeljebb Kaminiel siratta a híres neves dorbézolásait, aztán meg hamar rájöttem, hogy előbb kerülnek a kardom élére a fajtársak, minthogy bármit megvitathassak velük.
- Sokan nem tudják – felelem végül a rövid önismereti összegzésére, sugallva, éppen ez emeli ki a többi közül, akiknek fingjuk sincs a határaikról. Ezt mindenesetre már nem fűzöm hozzá a gondolatmenethez, senki sem szereti, ha a belső mozgatórugóin csámcsog egy kívülálló, aki igazán soha sem értheti meg.
Ezért hát ezt az apró szünetet választom a mosakodásom rendezésére, ami, ahogy hallom, ismét meglepődésre sarkallja a nőt. A procedúra végén láthatom is, merthogy az elképedése változatlanul a finom vonású arcán ékeskedik. Tudnék nevetni a helyzet komédiáján, de ehelyett hunyorítva és homlok ráncolva hallgatom a hüledezését.
- Jól esett – jelentem ki egyszerűen, alaposan áttörölve a kezeimet a ronggyal. - Majd a kádat is megjárom, de előbb a kávét meginnám – fejezem be a kényszerű tollászkodást, habár én sem hinném, hogy az elmém felfrissítésén kívül túl sokkal előrébb jutottam a megtisztulás folyamatában. Persze mindennek nem is a komfortérzetem helyreállítása volt a lényege.
- Horik? Szóval nem tudsz sokat a falaitokon túl, vadon élő klánokról – állapítom meg mintegy magamnak. - De nem, nem az északi regékről beszélek, ami láthatóan a kedvenceid közé tartozik – apró somoly, mit megejtek felé, de hacsak nem faggat tovább, úgy nem beszélek többet a nyugati bugrisokról. Magyarázkodásnak is tetszeleghetne, ami pontosan az ellenkező hatást érné el, mint amit szeretnék, méghozzá, hogy elhiggye, engem is közülük szalajtottak. Vélhetően a városába is egyszerűbb lesz így bejutnom, semmint a gondolattal, a Pokol egyik leghatalmasabb démonjának a fattya vagyok, aki elátkozott mágiának köszönhetően évszázadok óta koptatja a földet.
- Ti, meg a… - bennem akad az orrom alatt halkan mormogott, elégedetlen szó, mikor a tejport emlegeti. Nem hiába olyan a palackozott lónyáluk is, amilyen... - Feketén kérem – helyesbítem magamat, közelebb lépve hozzá és figyelve, miként dolgoznak a kezei. Puháknak tűnnek, olyannak, ami alatt felsóhajt a bőr, azonban láthatóan megerőltette valamivel az utóbbi időben, mert egy-két friss keményedés felfedezhető rajta. Elraktározom a fejemben a gondolatot, míg átveszem a bögrét, és amíg beszél, ledöntöm a torkomon a forró, keserű italt.
Bő kortyokban engedem a nyelőcsövemre, majd a gyomromba, így mire befejezi a mondanivalóját – melyre mindennek dacára odafigyeltem –, ki is ürül a csöbrik. Elégedett sóhajjal teszem a konyhapultra, majd kézhátammal megtörlöm a számat. A többnapos borosta jószerivel serceg alatta, mégsem ennek szentelem a koncentrációmat.
- Egészen hétköznapi. Nem fér a fejembe, hogy kerülhet a képbe a torok szorongatás, hacsak nem az egyéb pajzán kategóriába – nézek rá jelentőségteljesen, aztán megint összefonva a karjaimat a mellkasom előtt, és ezúttal a hátsómat döntve a pultnak, szólalok meg ismét. - Vagy ezért akarsz megtanulni kardot forgatni? - emelem meg a szemöldökeimet, várva, hogy a korábban felvetődő elméletem konkrét kérdés nélkül is igazolást nyerjen.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Nothing is black or white...
Day of judgement God is calling, on their knees the war pigs crawling, begging mercies for their sins.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Natalie Rossmyra


Hampton - Page 7 3e08e4eb076ed95d98f103cfa6300fa953efe2db

☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
471
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Ápr. 14, 2020 11:40 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


You're the one who can give me some hope. Do you?
Fenrir & Natalie
──────────── ────────────
« Comment; • Szószám; 614 • Zene; The real you»
«The night is darkest
just before the dawn.
And I promise you,
the dawn is coming.
Sose az voltam igazán, akinek a nyelvét gúzsba kötötték volna. Sőt mi több, jobban fel volt vágva, mint az egészséges lenne, erre mégis ritkán jövök rá. A maga részéről szeretem saját nyíltságomat, még ha nem mindig hoz könnyű helyzetbe. Szinte soha.
Horkanása után elindul felém, állam pedig felszegve el nem szakadnék különös íriszű tekintetétől. Vajon mitől ilyen? Tuti, hogy kontaklencse. Lábamtól alig fél méterre mégis hirtelen fordul meg, tekintetem egy pillanatra vezetem le, ajkaim csak azért nyílnak el, hogy fújtató sóhajjal mosolyogjak el.
Fejem enyhén megrázom és kivételesen nem azért, hogy orrfacsaró bukéját kiűzzem.
- Oh, teljesen elérzékenyülök - kapok szívemhez, meghatódott vonásokkal tekintek rá, végül mégis csak nevetve rázom meg a fejem, még a vállaim is felvonom.
Azonban, amit művelni készül… A levegő is bennem reked.
- Mit mondtál, mióta is járod a vadont? - kérdezem fejem enyhén félrehajtva, figyelem őt. Keze lassan tisztul, a fekete lé lassan szürkül be és még lassabban kezd áttetszővé válni.
Mégis, ahogy az ostobákat emlegeti, először csak szemöldököm közötti ráncok jelennek meg, ahogy a vékony bőrt összevonom. Majd minden értelmet nyer.
- Oh, tényleg, már el is felejtettem - vonom fel a szemöldököm és ezúttal mély levegőt veszek. - A félvérek és a fene nagy érzéskiszagolásotok. Meg kell mondanom, hogy ez rettentő bosszantó szokásotok amúgy - bólogatok, halál komolyan, mintha amúgy tudnám, hogy miről beszélek.
Sajnos igen. Sose tudtam egykor szinte semmit eltitkolni, mindig tudta, hogy milyen hangulatban vagyok. Ezért volt gyógyír rájuk.
Végül mégis csak hetykén vonom meg a vállam.
- Nem vagyok különlegesebb bármely más embernél, hidd el. És nem, az egóm elég nagy, de pontosan tudom, hogy hol húzódnak a határaim - ezért is vagyok most épp itt. A határaimhoz értem, most kell ez a kis pihenés.
- Mi… - kezdek bele elemelkedve a pulttól, fél lépést téve hozzá közelebb, amikor a fejét a csap alá tartja. Ajkaim eltátom, és csak meredten pislogok rá, totálisan lefagyva. Jó, sok mindent vártam, de ezt nem.
Ezt nagyon nem.
Némán hápogok, amikor a kunyharuháért nyúl és döbbent pislogásommal kell találkoznia, amikor felnéz.
Fejem enyhén rázom meg.
- Mit csináltál!? - pislogok rá nagyokat, mert nem, nem tudom elhinni, hogy ezt tényleg megtette. Miért? De… Miért? - Van zuhanyzó, fürdőkád, de ezen kívül is… arcmosás… - ajkaim mégsem tudom összezárni, hitetlenkedésem az arcomra ül.
Megrázkódtatásámból újra a hangja zökkent ki, vállaim megrázódnak és a kotyogó felé fordulok.
- Öhm… Már ne haragudj, de ő messze évszázadokkal ezelőtt élt - vonom össze a szemöldököm. Jó, eddig még csak a hiedelemvilágommal kapcsolatos tudásom csillogtattam meg előtte, bár ez valahol azért együtt jár a kettő. Valahol. Azt hiszem.
Hátrafordulok a kávéfőzőhöz, majd csak arrébbpöccintem a tűzhelyről, azt pedig elzárom.
- Nem tud felrobbanni - rázom meg a fejem. - Ellenben élesen visítani - magyarázom neki, majd két bögrét veszek le az egyik polcról. Egyszerű, fehér kerámiából készültek, mégis öblösek, és hatalmasok.
- Kávét, tejet? Bár lehet tej nincs - emelem fel a fejem és a közeli tehenekre gondolok. Most tényleg nekem kell majd megfejnem őket? Bwaaah. - De van tejpor - tekintek Fenrirre. Közben azért tovább faggatom, mert nem tudok napirendre térni öltözéke láttán.
- Te sose beszélgetsz magaddal? - nyújtom át neki a bögrét, úgy, ahogy kérte, én üresen iszom, minden nélkül. Mindkét szemöldököm magasra vonom, hitetlenkedésem gyanánt, csípőm pedig most a vele szembe húzódó konyhaszigetnek döntöm.
- Lássuk csak. Aludni - hónapok óta nem tudtam normálisan. - lustálkodni, olvasni, fürdeni a tengerbe, mindezek mellett szeretem a békét, a csendet, a magányt nem, attól tényleg megőrülök - még ha amúgy szeretném is ezt az állapoto.
- Uh, és a kedvencem! - nyújtom ki felé a kezem, kézfejemmel pedig lelkesen illetgetem le és fel. - Kint ülni a tornácon egy kübli kávéval és nézni a napfelkeltét. Amúgy meg futni, táncolni, inni, egyéb pajzán dolgokat, elég széles a skála - vigyorgok rá pofátlanul, ajkamhoz emelem a bögrét és hagyom, hogy a forró és keserű nedű végigkarcolja a torkom.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Fenrir


Hampton - Page 7 DMkmpHL
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
97
☩ Rang :
Félvér Herceg
☩ Play by :
Henry Cavill
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Ápr. 14, 2020 10:14 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


Hopeless nights and hopeful dawns

Egyik szememet az ujjammal dörgölve, másikkal a fehérnépre sandítva követem nyomon, amint szürkés íriszeit újra és újra végigfuttatja rajtam. Hozzá vagyok szokva a mustrához, főként a hozzá hasonló városlakók részéről, mégis megmosolyogtat belülről a szemtelensége; a pilláinak szigorú tartása, ugráló tekintetének szégyentelensége. Ám ellenben a nyugatra élő, hozzám meglehetősen hasonló népekkel őt határozottan bosszantja a mocsok, s ehhez a hangját sem átallja adni.
Horkantva engedem le a kezemet, majd végig tartva a pillantását, elindulok felé, a lehető legközelebbi, érintkezés mentes kanyart írva le az orra előtt a bádogteknőig. Remélhetőleg némi pimaszság még nem lépi át a jó magaviselet határait.
- Ez esetben, hölgyem, itt és most megmosakszok a kedvedért – biccentek felé, aztán öblös kézzel rászorítok arra az alulméretezett nyitó karra, amit hasonló erővel csavarok ezt követően el. A mélyedésbe nyúló fejből vadul tör elő az enyhén elszíneződött, hideg víz, azonban nem zavartatom magamat a mostohának aligha nevezhető körülményektől, ellenben becsületesen elkezdem levakarni a kezeimről a piszkot. Oldalra sandítva felfedezek egy fehér porcelántálba foglalt szappant is, így szürke létől csöpögő ujjaimmal azt is elmarom, hogy minél inkább az igényeinek megfelelő végeredményt kaphasson. Szavait természetest nyomon követem mindemellett.
- Elég ostoba emberekkel dolgozol hát. Érezlek, Natalie, a hozzád hasonlók sosem átlagosak - nem tudom, mit hajbókolok itt az asszonynak a céljaim elérését követően, meglehet, túl rég voltam már bármilyen nő ágyában is. Ettől függetlenül nem tompítom a kiejtett szavakat holmi frászt kapó halandót meghazudtolva olcsó humorral, és valószínűleg ő sem vár enyhítést azok után, hogy a háza miatt sem aggódtam túl magamat. A magyarázatát viszont kibővíti, és egy momentumra rá emelem a szemeimet. Mindösszesen az egyik szemöldököm emelkedik feleletül, mielőtt az arcomat is a víz alá nyomnám.
Egy kéretlen szava sem lehet ezek után, főként, hogy a hűvös ébresztőnek is megérik a foganatja, én pedig ha nem is józanodok fel teljesen, jóval tisztábbnak érzem az agyamat. Végezetül, a szemhéjaimon csordogáló víztől hunyorogva keresek egy tetszőleges rongyot, majd végigdörgölöm vele a képemet, illetve a kezeimet, aztán dolgomat jól végezve átcsapom a vállamon a jócskán megszürkült textíliát. A csapot sem feledem elzárni.
Nem hisz nekem, de ezen egyáltalán nem lepődök meg. Szeretem az emberek orra alá tolni az igazságot, megfigyelve a reakcióikat. Volt már, aki tüzes vasvillával rontott nekem, míg olyan is, aki inkább újabbat töltött a borból, amihez az almát a családja büszkén termesztette. Natalie válasza sem újdonság, ennek megfelelően folytatom hát a „kitárulkozást”.
- Egészen érdekesekkel. A nagy Horik királlyal délről, igazi seggfej volt, vagy a vérszomjas Wanhedaval – csóválom meg a fejemet. - Az erdőjáró népekről csak hallottál, nem? - nézek rá várakozóan, keresve az elmémben a kifejezést, amit a városlakók aggattak a San Francisco környékén ténfergő emberekre. Ha megveszekedek, sem jut eszembe, de azt annál jobban tudom, hogy úgy kerülik egymást, mint a leprásokat volt szokás egykoron. Tökéletes alibi. Természetest abban van igazság, hogy megjártam a királyságaikat, Északról ki is űztek bizonyos okokból kifolyólag, minden más azonban gondosan megírt költemény.
- Nem fog az felrobbanni? - bökök az állammal a háta mögött egyre komolyabban füstölgő kotyogóra, mielőtt visszavezetném pillantásomat az elég furcsákat locsogó nőszemélyre. Összevont szemöldökök alól mérem végig, keresve azt, amit eddig nem láttam. Hibbant volna?
- Azt mondod, hangokat hallasz, és az sem ritka, hogy a torkodat szorongatják? - összegzem a hallottakat, ügyelve arra, ne tudja eldönteni; humorból vagy megveszekedett komolyságból fonódtak a szavaim. Persze nem sokkal később megkegyelmezek neki, és moderált vigyorra húzom a számat. - És mondd csak, mit kedvelsz, ha már a nyakad szorítását nem? - karbafont kezekkel dőlök neki a csípőmmel a pultnak.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Nothing is black or white...
Day of judgement God is calling, on their knees the war pigs crawling, begging mercies for their sins.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Natalie Rossmyra


Hampton - Page 7 3e08e4eb076ed95d98f103cfa6300fa953efe2db

☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
471
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Ápr. 14, 2020 2:51 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


You're the one who can give me some hope. Do you?
Fenrir & Natalie
──────────── ────────────
« Comment; • Szószám; 459 • Zene; The real you»
«The night is darkest just before the dawn.
And I promise you,
the dawn is coming.
Szemöldököm magasra vonva, tekintek hátra a vállaim felett, majd újra csak végigmérem a férfit. Igen, jól látjátok, azt hiszem, hogy ezt egy jó párszor még el fogom játszani a mai nap folyamán.
- Mh - jön a könnyed felelet felajánlására. - Ezzel a kézzel - akadnak meg barna lélektükreim a mancsán, mely portól piszkos, körme alatt is több napnyi - hétnyi? - koszréteg pihen. - Inkább ne nyúlj semmihez, kérlek - tekintek az ismeretlen félvér szemeibe. Ajkam szegletébe mosoly bújkál me, láthatja, hogy nincs bennem rossz szándék, ám szavaimat őszintének gondoltam.
Csak több piszkot csinálna nekem. Ismerem magam annyira, hogy tudjam, ne hagyjon nyugodni a tudat, amíg minden baktériamentes nem lesz.
Amíg a kávét teszem fel főni, teljesen megfeledkezem kérdéséről. Nincs mit titkolnom előtte, meglehet előbb, vagy utóbb - inkább utóbb - magamtól is elmondom neki. Most mégsem erre figyeltem, valóban fülem mellett engedtem el a kérdést, de ahogy újra rákérdez, könnyedén válaszolok neki.
- Megbecsült? - ráncolom össze a homlokom, ahogy újra felé fordulok, ezúttal már teljes alakommal. Csípőm a pultnak támasztom, ajkam szegletében továbbra is ott bújkál mosolyom, kiengedni azonban nem teszem még. Ezúttal nem teljesen lenne őszinte. - Hidd el, hogy csak egy átlagos vagyok a sok közül - vonom meg a vállam. Sok mindent mondanak rám, de azt nem, hogy megbecsült.
Egy-két ember számára, de a többségnek? Annak nagyon nem az vagyok, de ez nem is gond. Nem is ez a célom, sose.
- Egyébiránt, családomé a birtok, annyira nincs messze, hogyha hiányolnának ne találnának meg - az más kérdés, hogy megint senki sem tudja, hogy hova mentem. - Na meg rendszeresen látogatjuk - ami szemen szedett hazugság, neki csak a miheztartás végett mondom. Ne rendezkedjen be olyan hosszú időre.
Nem tudom, hogy ki előtt akarom mentegetni, hogy nincs káoszba, mert de. Ettől függetlenül kell néhány nap pihenő, hogy fejem kitisztítsam. Talán több is, még nem tudom. Pár nap biztos, mindent meg majd időközben meglátok. Ebben a pillanatban nem sietek nagyon vissza.
- És ha nem közhelyekkel kívánsz élni? - hajtom enyhén félre a fejem, ekként szemlélem újra a férfit. A kávé lassan fő mögöttem, keserű illata lassan betölti a teret, ám a főző nem jelez még arra, hogy kész lenne.
- WoW, nagyon beüthették a fejed gyerekként - csúszik ki elsőként ennyi a számon. - Mégis milyen királlyal találkoztál, te? - mesebélivel, elnézve nem lehet sokkal idősebb, mint én. Ha nem a város falain belül született és ahogy elnézem, nem, akkor még az is lehet, hogy egy egyszerű embert is királynak, démont pedig mágusnak hitt népe.
- Hm, amúgy se tudnék sokáig egyedül maradni magammal. Túl sokat vitatkozunk. Tudod én és a belső hangok - mosolyodok el szélesen, ezzel ütve el komolyságát, mely arcára telepedett.
- Társaságot szívesen veszek, mindaddig, amíg nem a torkom szorongatják - nevetem halkan, jelezve felé is, hogy általánosságban szándékaim békések, ám nálam is megvannak a határjaim. A torkom tabu, túl sokan szorongatták már meg az utóbbi időben.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Fenrir


Hampton - Page 7 DMkmpHL
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
97
☩ Rang :
Félvér Herceg
☩ Play by :
Henry Cavill
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Ápr. 13, 2020 9:10 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


Hopeless nights and hopeful dawns

Néhány pillanatig, ahogy ő, én is megakadok a befelé menetben, és bár a szemeim nem látnak többet, mint az egész világot körbeölelő romhalmazt, elhagyatottságot, illetőleg a jó ízlés becsületére tett törekvés nyomait, kezdek rádöbbenni, hogy a fehérnépet másféle óhajok és vágyak hajtják. Igaz, nincs ebben semmi különösebben meglepő, mióta világ a világ, mindig is az asszonyok posztja és gondviselése volt a háztájék rendben tartása, s úgy fest, egyes ösztönök az idő múlásával sem fakulnak az emberekben.
A felismerés dacára közel sem hajt a lelkiismeret arra, nemes lovagot játszva felajánljam segítségemet a rend visszaállítására, azonban jó magaviseletet ígértem oda neki a vendéglátásáért cserébe, az pedig megkívánja az okozott kár törlesztését. Gondolataim között mélyet sóhajtva, a valóságban hümmentve veselkedek az ajánlattételre.
- A növények gondozásához keveset, mit értek, de a rendtételben bizonyára segítségedre lehetek. Még a minap – pontosítok, ám látva, hogy minden feszengése ellenére nem kívánja a tökömet venni, közelebb merészkedek hozzá, kényelmes pozitúrába vágva magamat a pult mellett.
Csendben figyelem, amint tesz-vesz a konyhában, addig is a táskámat szem elől helyezem a kardom szomszédságába, majd egy ásítás mellett megdörgölöm a bütykeimmel a szemhéjamat. A rémes egészen barátias, enyhe kifejezés arra, milyen éjszakát tudok magam mögött, és ez a húgylé se sokat segített megébrednem az elvárásaimmal szemben. Talán, ha már egyébként is pedzegette, egy jeges fürdő meghozza majd a kedvemet a létezéshez.
Mindeközben hátrasandít rám, én meg fél szemmel, hunyorítva pislantok vissza, nem igazán törlekedve annak a megfejtésére, hogy vajon játssza-e a tudatlant, vagy mindösszesen elkalandozott a figyelme a házát uraló háborús állapotokon, míg én az itt létéről faggattam.
- Szavaidból úgy veszem ki, káoszban fürdő város lehet ez a New York. Ha egy megbecsült vadászának idáig kell menekülnie előle – állapítom meg tényként, semmint kérdésként, persze állok a korrigálása elébe, amennyiben megfigyeléseim pontatlannak bizonyultak. Noha efelől megvannak a magam kétségei, Kaminiel jajveszékelése, illetve a démonok jelenléte alapján rend és nyugalom a falaikon belül bizonyosan nem lehet. Erről tovább szőni a gondolataimat mindenesetre nem tudom, Natalie újfent szóra nyitja formás ajkait, és bár néhány szaván kénytelen vagyok megakadni, homlok ráncolva tanakodni, vajon mit beszél, de aztán az összességét nézem a mondanivalójának, semmint a részleteit.
- Biztonság, ha közhelyekkel akarok élni – közel sem akarok. Könnyen megtehetném, hogy valamelyik megürült házat kipakolva elvegyülök közöttük a csiricsáré és felettébb kényelmetlen gúnyáikban, lenyírom a hajamat, mímelve a kor halandóját, azonban se ehhez a világhoz nem tartozom, és halandónak se titulálnám magamat. A ruháim arra emlékeztetnek, aki voltam, és akinek azóta sem szűntem meg lenni. Biztonság.
Végignézek magamon, lepöccintek egy eddig fel nem fedezett katicabogarat a gatyámról, majd visszaemelem a szemeimet a fehérnépre.
- De úgy sejtem, nem a nosztalgiám érdekel téged. A királyok és a mágia idejébe születtem, egyelőre maradjunk ennyiben – döntöm a fülemet a vállamnak, elnézve olykor a gőzölgő edényre a tűzhelyen. - Nem űzöd egyedül a magányt, bájos Natalie – teszem hozzá elcsöndesedve, tekintetemet ezúttal megtartva a kotyogón.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Nothing is black or white...
Day of judgement God is calling, on their knees the war pigs crawling, begging mercies for their sins.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Natalie Rossmyra


Hampton - Page 7 3e08e4eb076ed95d98f103cfa6300fa953efe2db

☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
471
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Ápr. 13, 2020 6:24 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


You're the one who can give me some hope. Do you?
Fenrir & Natalie
──────────── ────────────
« Comment; • Szószám; 464 • Zene; The real you»
«The night is darkest just before the dawn.
And I promise you,
the dawn is coming.
Enyhén félrehajtott fejjel figyelem, ahogy mosolyog ő is, talán csak a közeg teszi, a kietlenség, a magány, a csend. Hogy csak ketten vagyunk, hogy nincs itt más, akinek meg kellene felelnünk, így lehetünk önmagunk - vagy legalább is részben az.
Szemöldököm mégis felvonom, ahogy meglátom, miként nevet. Prüsszög. Mint egy ló. Rásandítok a Fenevadra, ám az nem követi a példáját, pedig komolyan várom, hogy mint valami rossz rajzfilmbe, ahol a karakterek össze vannak hangolva, adják ki ezt a hangot.
- Nem félek, csak nem kívánok közel menni hozzá a végén véletlenül eltaposna, ha épp rossz kedvében találom - lássuk be, ember kontra ló versenybe, nem feltétlen az ember jön ki belőle győztesen.
Most mi van? Nem vagyok gyakorlott lovász, semmilyen szinten! Nekem ez egy Fenevad. Persze egy pokolkutya rosszabb lenne, de attól még ez sem egy egyszerű. Így reagálnék ha egy oroszlán, vagy egy teve hátán érkezett volna.
Városi fattyú vagyok, a mi köreinkbe ritkán fordul meg deréknál magasabb élőállat, amit ne levágásra tartanánk.
Könnyedén, fesztelenül sétálok el mellette, a belőle áradó buké, még így is megcsap, de két levegővétel után már nem is érzem, de nem is érdekel. Mert a lakás romokba. Kóros takarító vagyok, így nehezen állom meg, mégha csak egyik szék van elcsúsztatva öt centivel, hogy ne tegyem vissza a helyére. Így ez az apró felfordulás is totális káosz az elmémnek.
Tekintetem lehunyom és kizárom ezt az érzést. Nem ezért jöttem ide.
- Nem épp a cserépedény érdekel - vonom meg a vállam. - Valóban rusnya egy jószág volt - látom be magam is. Ami a helyére került, vagy épp nem került. De aztán csak legyintek. - Majd holnap kiültetem a benne raboskodó virágot - amúgy is jobb neki a természetes talaj, mint a fogság. Nem is értem a cserepeket, amikor van itt… Jah igen, a téli időszak. Valahova be kell vinni őket, de hát, üsse kavics.
A táskám végül hamar végzi a konyhaszigeten, azt megkerülve, pedig igen otthonosan mozgok a konyhába, pedig jó ideje nem jártam már lent. Szerencsére semmit sem pakoltak át, így hamar megtalálom a kerámia edényt, amibe a fekete, őrölt kávé lapul. Mélyen szívom be az illatát, majd a pultra teszem. A kotyogós kávéfőzőt teszem bel.
- Hogy? - tekintek rá vállaim felett, szemöldököm ráncolom. - Jah, hogy az - esik le, hogy mire is utal. És, hogy mennyire lebuktam előtte.
Miután felteszem a kávét lefőzni két nagyobb kublit veszek elő.
- Csend, nyugalom, békesség, természet lágy öle. Magány - teszem hozzá még, bár eme utolsót nem sikerült elérnem, lássuk be. - A választék ezernyi. Néha lejövök, feltöltődöm, az emberektől távol, kell a szervezetnek, mielőtt teljesen összeomlana. S te - bökök állammal irányába, majd tekintetem újra elidőzik a ruháján.
- Bocsánat meg kell kérdeznem. Pár száz éve hibernáltak téged, most felkeltél magadtól és járod a világot, vagy mi ez a hacuka? - mutatóujjammal ruháján járok körbe, mutatom, hogy mire is gondolok. Fel-le és körbe, minden irányba.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Fenrir


Hampton - Page 7 DMkmpHL
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
97
☩ Rang :
Félvér Herceg
☩ Play by :
Henry Cavill
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Ápr. 13, 2020 5:06 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


Hopeless nights and hopeful dawns

Kedvességtől sugárzó arca ragadósnak bizonyul, igaz, magamat a kifejezéssel nem illetném, de egy halovány mosoly azért rátelepszik a borostás, piszoktól viszkető képemre. Egészen, míg sorolgatni nem kezdi, harci tudásomon kívül mi minden javakban tudhatnám megfizetni a szolgálatait, ugyanis a végére határozottan feltör a torkom mélyéről valamiféle nevetésnek alig csúfolható prüsszögés - a lónyál utolsó cseppjeiben fuldoklás talán jobban leírná a hangot. Kiélvezni persze nem tudom a szemtelen fehérnép nem feltétlen alaptalan vádjait, mivelhogy figyelmességéről bizonyságot téve Merlint sem hagyja ki a felsorolásából.
- Fenevad? Csak azzal ne szédíts, hogy félsz a lovaktól. Garantálhatom, Merlin igazi úrihátas. Ha arra szottyan kedve, még csak nem is piszkít mások párkánya alá - teszem hozzá, jobban élvezve ezt az évődést kettőnk között, mint kellene.
Elégedett arckifejezéssel követem nyomon a lépteit, s minél közelebb ér hozzám, annál jobban vonzz a belőle áradó életerő. Az első száz évemben, de talán a rá következő néhányban sem voltam képes ilyen kifinomultan érzékelni az eleséget, ami a halandókból árad és ami a túlélésünk egyik legfőbb kulcsa, mostanra viszont esküdni mernék, még illatokat is képes vagyok társítani egy-egy ember hangulatához, kisugárzásához. Noha meglehet, a mellettem ellépő nőből nem árad több mint jó ízlésre valló testpermet és a közeli tengerből felcsapó, veszedelmes, sós párlat különleges elegye.
Ő már egészen másként vélekedik rólam... Homlok ráncolva emelem meg a karomat, és szagolok alá, miután hátat fordít nekem, aztán egy léha vállvonással követem a házba. Volt már rosszabb is a helyzet.
- Néhány órája - felelek az igazságot megkurtítva, merthogy nem telt olyan sok időbe felhánytorgatni az otthonát. Márpedig ha korábbi szavaimon akar fogni, miszerint elképzelésem sem volt arról, bárki lakik itt, azt könnyedén megtehetné. Miért is loholna az ember hiszen egy ház kirámolásával, ha nem fenyegeti az itt élők visszatérése… - Elnézést a cserépedényért, bár ha engem kérdezel, javára volt a világnak a pusztulása – ilyen ocsmány díszt még nem láttam, de ezt már nem osztom meg a gazdasszonnyal, a végén még kiderül, ükanyja reszketeg kezei közül került ki végóráinak árnyékában. Sosem lehet tudni.
- Kínálj meg a fekete levvel, azt elfogadom – felelek a kérdésére, miközben az étkezőhöz közeli, egyik falrészletnek döntöm a kardomat. Sosem hagyom néhány mozdulatnál nagyobb távolságra. Én magam a nőhöz közelebb állapodok meg, a teret átszelő, márványozott pultnál, ám a láthatóan törpöknek készített ülőgarnitúrát nem vetem próba alá. Tenyeremmel megtámaszkodok tehát a pult szélén, másik kezemet a nadrágom egyik csatjába akasztva, melyen egyéb esetben különféle felszereléseim nyugszanak. És amíg nem rám figyel, lábammal diszkréten odébb söpröm a haránt fekvő táskámat, amibe már belépakoltam ezt azt.
- Nem válaszoltál a kérdésemre - ezzel tulajdonképpen egyenesben vagyunk, korábban a hiedelmeket illető kíváncsiságára én sem feleltem többel egy jelentőségteljes mosolynál és egy távoli ígéretnél az esetleges beavatására.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Nothing is black or white...
Day of judgement God is calling, on their knees the war pigs crawling, begging mercies for their sins.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Natalie Rossmyra


Hampton - Page 7 3e08e4eb076ed95d98f103cfa6300fa953efe2db

☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
471
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Ápr. 13, 2020 1:22 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


You're the one who can give me some hope. Do you?
Fenrir & Natalie
──────────── ────────────
« Comment; • Szószám; 627 • Zene; The real you»
«The night is darkest just before the dawn.
And I promise you,
the dawn is coming.
Halkan hümmögök csak és határozottan bólintok arra, hogy mi is történt Arthurral valójában. Vagy nem valójában. Ajkam szegletében ott vibrál jókedvem mosolya, egyelőre mégsem tolakodok vele túlontúl.
Viszont vette a lapot, amiért máris piros pont jár a fickónak, bárhogy is nézzen ki. De tényleg! Mitől szürke a haja? Ennyi stressz nem érhette - vagy de? - meg amúgy is, mi ez a ruházat? Igen, ez érdekel vele kapcsolatban a legjobban!
- Óóó, úgy látom, nem csak én tudok túlontúl sokat a témáról. Szívesen meghallgatnám, hogy te mit tudsz - szavai legalább is arra engednek következtetni, hogy tudja, hogy a regéknek mi a valóság alapjai. Vagyis tud valamit Lokiról.
- Szeretek tisztába lenni idegen népek hiedelmeivel. Mint megbeszéltük, sok rege valóságon alapul, én pedig szeretem feltárni, hogy mi a valóság és mi a mese - ehhez pedig, ha be nem vallom, akkor is remek érzékem van. Sokan őrültnek mondanak, addig a pontig, amíg nem bizonyosodik be igazam. Ezért lehet helyem Wallenberg csapatába, ahol még így sem vagyok elfogadva. De sebaj, ezt már rég megszoktam és amúgy sem zavar.
Amíg tudunk az embereken segíteni. Ezt a gondolatot mégis gyorsan száműzöm gondolataimból. Nem ezért vagyok itt.
Medálomról több szó nem esik, úgy tűnik, ennyivel megelégszik vele. Én pedig akaratlan nyúlok a lánchoz, annak szálját ujjamra tekerem, majd engedem le. Majd újra. Mióta megvan, ez vált pótcselekvésemmé, rettentően idegesítő, főleg, amikor észbe is kapok, hogy ezt csinálom.
Figyelem, ahogy lehúzza a sört, nem állítom, hogy lelkembe nem költözik aggodalom személyét illetően, de se megfelelő fegyver, sem igazán kedvem nincs vele perlekedni. S a szavaiból kitetszik, hogy neki sem.
Így pedig kap tőlem egy esélyt.
Kérésem hallva, mégis látom a kíváncsiságát tekintetében.
- Ezúttal abban mérem - mosolygok rá, ezúttal is kedvesen, szinte már hálásan. - Egyéb esetben nem tudom, hogy mit adhatnál cserébe. Rumlit, piszkot, sárt, talán tetanuszt, de ebbe nem vagyok biztos. Fenevadat - mutatok felfelé forduló tenyérrel a lova irányába. - Szóval maradok a praktikus választásnál - felelem meg könnyedén, hogy miért esett erre a választásom.
- Rendben, legyen hát - indulok meg a ház irányába, dobok egyet a vállpánton, de elhaladva mellette, nem tud, nem megcsapni a bűz, mely belőle árad. S ez nem csak a sokadik sör keltette párlat.
- Gondolom napok óta nem is fürödtél - jegyzem meg, leginkább magamnak, a korlátlra letett üveget csak egy darabig figyelem, most elmém hátuljába száműzöm a kaparó érzést, mely tette vált ki. Nem engedek a késztetésnek és nem fogom felvenni és kidobni.
S ezen elhatározásom tartom is magam addig, amíg be nem lépek…
Mégis megállok egy pillanatra. Mély sóhaj hagyja el ajkaim.
- Mióta is vagy itt? - kérdezem tőle, miközben a hatalmas étkező-konyha-nappaliba sétálok és a konyhaszigetre dobom le a tásám. Vállam felett tekintek rá vissza, szemréseim összehúzom.
- Kávét, vagy whiskyt? - tudakolom meg tőle, hogy mivel kínálhatom meg, magam részéről a kávésbödönök felé igyekszem. Kérdésem leginkább az célzott felmérni, hogy kijózanodni, vagy tovább süppedni kíván állapotába. Addig több szabályról úgyis értelmetlen vele beszélgetni, amíg nem teljesen józan.
Ajánlott tartalom
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
7 / 8 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma



●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 18 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 17 vendég :: 2 Bots

• Fajaink száma •
Arkangyal
2/2
Leviatán
7/6
Angyal
1
Démon
14
Bukott Angyal
4
Ember
4
Félvér
4
Harcos Angyal
4
Vadász
5
Nephilim
7