Omnen dimittite
spem, o vos intrantes!
Staff, és tagok által keresett karakterek

 
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Fenrir


Hampton - Page 5 DMkmpHL
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
97
☩ Rang :
Félvér Herceg
☩ Play by :
Henry Cavill
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Május 03, 2020 9:43 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


Hopeless nights and hopeful dawns

Felhorkantok a Merlint érő újabb rágalmak hallatán, ugyanis továbbra sem tudom merre helyezni magamban a lovakkal szembeni rettegését. Régóta élek, és azt, hogy régóta, nem holmi költői túlzásból mondom, hanem színtiszta tényként, s még egyszer sem láttam hátast, amint emberfejet rágcsálna. Legfeljebb a haján kérődzne el, vagy az arcát nyalogatná, ami az eddigi tapasztalataim alapján vélhetően felérne a fehérnépnél egy elevenen felzabálással.
- A lovak növényevőek, egyrészt – szólalok meg, hagyva némi időt magamnak kiélvezni a halk nevetésének lecsengését. Kevés nő van, akiről elmondható, hogy fülsimogató a hangja, azonban Natalie éppen ilyen. - Másrészt, ha az én poshadt lelkemet elviseli, kegyednek aztán nem kell mitől tartania – mosolyodok el egyszerre adózva a humornak, s a színtiszta igazságra való célzásnak. Merthogy kettőnk közül én vagyok az, aki java részben démon, és nem ő, a szépséges Natalie. Persze ismerem a fajtáját, mindig azok faragják magukról a legélesebb kritikát, akiknek erre a legkevésbé van szükségük, elvégre hogyan is lehetne valakinek poshadt a lelke, ha olyan nagy elánnal szolgálja a közjót, mint ő? Mégsem próbálom erről komolyabban meggyőzni; ezt a témakört már kiveséztük korábban, s amúgy sem fogalmazhatnék meg megalapozott nézeteket a személyiségének, történetének mélyebb ismerete, illetve önmagam lebuktatása nélkül.
- Mondd csak, Natalie, van bármi állat, amitől nem rettegsz? - mosolyodok el hitetlenül a szerszámok rendezgetése közben, mert nem fér a fejembe, hogyan félhet ennyi mindentől egy vadász. Talán nagyobb a szele New Yorknak, mint a vihara, amelyről kontinens szélte beszélnek az emberek. - Vagy pók helyett inkább attól tartasz, hogy a szabadnapjaidon mégis csak munkába ütközöl az út szélén? - nézek rá, tekintetemben jelezve a kérdés költői voltát. Habár valahol érdekel az igazság; tényleg ennyi rigolyája van, vagy a valódi aggodalmait, félelmeit vetíti ki ezekre a banális dolgokra?
Néhány másodpercnyi szemezést és várakozást követően aztán a hátsó ajtóhoz sétálok, bár utána egészen váratlanul, hirtelen már nem is tűnik olyan fontosnak rendbe rakni azt a berúgott bejáratot. Miért is pazarolnám erre az időt, hiszen ha valóban egymaga kerekedik majd cserépvadászatra, bőven lesz alkalmam a javításra, ellenben ha az esténket valami emberiség elleni merényletnek kívánja szentelni, úgy a prioritásaim jócskán megváltoznak. Mióta lett ez az egész olyan fontos?
Amennyiben léteznének boszorkányok, bizton állítanám, hogy alávaló bűbájnak estem áldozatul, a seprűforgatók hiányában azonban egyetlen magyarázatom lehet, méghozzá a túl rég és a túl ritkán. Szóval nem kerülgetem tovább a forró kását, közelebb, majd még egy lépéssel közelebb sétálok hozzá.
- Az attól függ – tekintek rá elmélázottan. Leképezve a mellkasának kitartott emelkedését, majd süllyedését, én is mély levegőt szippantok a tüdőmbe. Kíváncsi lennék, mivel illatosítja magát, vagy egyszerűen a bőrének lenne ilyen kellemes párlata? Az sem kizárt, hogy a kacér mosolya és hangulata ad különleges aromát a kisugárzásának, ami újfent roppant mód vonzani kezd egy ártalmatlan kóstolóra. Mégsem teszem, nem árulom el a bizalmát.
- Csakugyan jutalomnak számítana? Ha így van, egy kis előzmény igazán beleférne, nem gondolod? - duruzsolom mély hangon, kinyújtva felé a kezemet, és eljátszva néhány barna, hullámos tincsével az ujjaim között. Megint teszek egy lépést felé, a tenyerem pedig az orcájára siklik. - Miért csinálnál bármit ugyanúgy, ahogy eddig? - suttogom magunk közé a korábban megfogalmazott kérdést, felé hajolva az arcommal, ám a lehetőségét meghagyom bármelyik döntésének.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Nothing is black or white...
Day of judgement God is calling, on their knees the war pigs crawling, begging mercies for their sins.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Natalie Rossmyra


Hampton - Page 5 3e08e4eb076ed95d98f103cfa6300fa953efe2db

☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
471
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Május 03, 2020 1:14 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


You're the one who can give me some hope. Do you?
Fenrir & Natalie
──────────── ────────────
« Comment; • Szószám; 510 • Zene; We are warriors»
«The night is darkest
just before the dawn.
And I promise you,
the dawn is coming.
Az egyetlen indok, amiért idejöttem, mert úgy tudom, hogy senki sem lakik erre, vagyis teljes mértékben egyedül lehetek és saját magam agyára mehetek. Aminek következtében egy fél nap múlva, már enne a kefe, hogy visszamehessek a városba, mégsem tenném meg, mert rettegek megtenni.
Női agy rejtelmei, tudom. Igazodjon ki rajtunk a fene.
Eme irányú érdeklődésemre azonban taktikusan nem válaszol. Rendben, őt sem ejtették nagyon a fejére, amikor gyerek volt. Semmi gond, a végtelenségig türelmes tudok lenni. Vélhetőleg ő is, és ez… Ha nem is akarom bevallani, de azért elég vonzó tud lenni, főleg az ilyenfajta játszadozásunk.
- Félek, ha túl közel megyek hozzá, még a végén támadásnak venné és leharapná a fejem, héé - tekintek rá nagy szemekkel, mielőtt újra megsértődne. - Az állatok megérzik az ember poshadt lelkét is - ráncolom össze a homlokom. Nézzük bárhonnan, azért tisztába vagyok saját magammal, a hibáimmal, azzal, amiket tettem az évek során és hogy azok valójában milyen hatással is vannak rám, még ha mélyre is próbálom rejteni őket. - Ha lehet, nem rohannék saját halálomba - nevetem el magam halkan, mégis jókedélyűen. Nem kicsinylem le magam, csak tisztában vagyok önmagammal.
Persze, vannak nálam rosszabb emberek, ezt mindig is tudtam, de ő sem vonhat le messzemenő következtetést  pár órányi találkzóból. Amíg nem lát életem minden aspektusában és remélem hogy nem kell.
Nem is annyira lopott pillantásokkal figyelem, ahogy összeszedi a szerszámokat, felajánlanék neki egy apró ládát, amibe betehetné őket, de nem teszem meg.
Helyette somolyogva hallgatom a prüszkölését és már látom, hogy nem tetszik neki a gondolat, nekem meg épp emiatt annyira. Továbbra is csak halványan somolygok az orrom alatt.
- Hah! - felelek ennyit. - Szóval azt mondod, hogy a séta még jót is tenne? - vonom fel a szemöldököm kérdőn. - És vállalod a végtelen panaszáradatot, ami belőlem származik és a félpercenkénti nyakadba ugrásomat, ha egy kósza pókot látok meg… bárhol? - jó, van gyenge pontom. Tegyenek össze egy démonnal, zokszó nélkül ellene megyek. Egy zombival és lefejezem. De egy pók?
Köszönöm, de azt nem.
Undorítóak a lábai!!!!!
Abban biztos vagyok, hogy szívesen őrizné a házat, fejem rázom csak meg kijelentésére, enyhe mosollyal ajkamon.
Viszont hamar a követésén kapom magam, no nem azért mert nem bíznék meg benne, de furcsa módon élvezem a társaságát és valamiért szeretném hallani a hangját, többet is. És mivel kicsit le van maradva az életről és úgy általánosságba mindenről, ami azért New Yorkban alapnak számít, elő is adom, hogy milyen felzárkóztatást tervezek neki.
S újra táncot járunk, ahogy közelebb lép hozzám és átható tekintettel néz rám én pedig állom pillantását, pimasz mosollyal az ajkamon.
- Szóval ha bármikor ki tudod vitelezni, akkor bőven belefér, hisz nagyon nem írok ezzel át semmit - vonom fel hetykén a jobb vállamat.
Újabb lépést tesz közelebb, a távolságot könnyen fogyasztja közöttünk, szinte érzem bőrének ezúttal üde, friss illatát. Mélyen szívom be a levegőt, ahogy továbbra is állom tekintetét. Kacér mosolyom sem halványul, legfeljebb néhány lélegzet kimarad az irányomba, ahogy elfelejtem éltető oxigénnel ellátni tüdőmet.
- Valóban, de nem lenne oly édes a jutalom, ha felcserélődnének a dolgok, nem igaz? - somolygom orrom alatt pimaszul, mustrálása különösképpen nem zavar. Ellenben, szinte érzem, ahogy tekintete perzseli a bőrömet.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Fenrir


Hampton - Page 5 DMkmpHL
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
97
☩ Rang :
Félvér Herceg
☩ Play by :
Henry Cavill
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Május 03, 2020 1:46 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


Hopeless nights and hopeful dawns

Nem tudom eldönteni, hogy a fehérnép ismét bravúros információszerzési kísérletének estem-e áldozatul, vagy mindösszesen a humorát szerette volna felvezetni a költői kérdésével, mindenesetre bölcsen hallgatok arról, mire számítottam a tolvajkodásom közepette, és mire nem. Illetőleg összességében sem kommentálom a dolgot, viccelődésére is hetykén, laza mosollyal csóválom meg a fejemet, mielőtt még a szekrényekhez sétálnánk. Nekem aztán mindegy, hogy új kaspóban vagy a szemétdombon végzi az egyelőre a padlón csúfolkodó növény.
- Megérti, hát. Ha olyankor alaposan megnézed, még a szemei is dicsőn csillannak meg a nap faleveleken megtörő fényében – válaszolom egészen komolyan a Merlinnel kapcsolatos döbbenetére, jól leplezve a mondandóm túlzását, már ami az arckifejezésemet és a hanghordozásomat illeti. Merthogy a szavaimból bárki megfejti a humorba ágyazott szarkazmust, kinek két agysejtnél több préselődött a koponyájába.
Közben elkezdem leszedegetni a polcokról az általam szükségesnek vélt szerszámokat az ajtó megjavításához, habár jobban belegondolva nem különösebben figyeltem a pusztítás mértékét, s hogy kell-e ennek végett bármiféle pótlásért kutatnom. Egyelőre az optimizmus jegyében válogatok, túl gyakran amúgy sem gyakorlom az érzést.
- Pff – hallható és kétségtelenül hitetlen prüsszögéssel fogadom a gyalogtúráról alkotott véleményét, megállapodva a gyűjtögetésben. Az emberek és az ő időszomjuk… Kapkodnak a másodperceik után észre sem véve közben, mennyi valóban fontos dologról maradnak le az értelmetlen spórolásuk oltárán. - Kikapcsolni vagy itt, nem? Miért csinálnál bármi ugyanúgy, mint ahogy a porfészekben tennéd? - pillantok rá nyugodt ábrázattal, dacára az elégedetlen gondolataimnak. - Noha a te kikapcsolásod, szívesen őrzöm a házadat is – húzom a számat közel sem bájos vigyorra, majd felnyalábolom a holmikat és a hátsó bejárathoz sétálok.
Egyelőre nemes egyszerűséggel a padlóra pakolom le a szerzeményeket, úgy, hogy a mozgás útjában ne legyenek, ám mégis kézügyben, ha nekiveselkednék a szerelésnek. Mindenekelőtt azonban jobban leköt Natalie terve az esténkről, amivel kapcsolatban én egészen más ábrándokat szövögettem.
S mielőtt még ellenkezésre nyithatnám a számat, a szabályaira hivatkozik, amelyeknek betartására a jó magaviselet által már a kezdetekben fejet hajtottam. Megadón engedem le a vállaimat, igaz, az utolsó kérdésével mégis hagy némi terepet a fantáziának.
- Túlzottan sok elfoglaltságom nem lenne – vallom meg az igazat, felé fordulva és egy lépéssel nem átallva közelebb kerülni hozzá. - Semmi olyasmi, amit a nap bármely szakában ne tudhatnék kivitelezni – folytatom egy áldott mosoly nélkül, szemeimmel üzenve pusztán a szavaim afféle, emelkedett értelméről. Újabb lépést teszek felé, s mindösszesen egy fél méterre állapodok meg tőle. - S a legkiválóbb az egészben, hogy ezek az elfoglaltságok mind felcserélhetőek. Cserép vadászat, ajtó szerelés… - a felsorolást nyitva hagyom, oldalra billentett fejjel mustrálva a nőt, s adva a tudtára mindazt, amit a legutóbbi vessző után még el tudnék képzelni "program" gyanánt.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Nothing is black or white...
Day of judgement God is calling, on their knees the war pigs crawling, begging mercies for their sins.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Natalie Rossmyra


Hampton - Page 5 3e08e4eb076ed95d98f103cfa6300fa953efe2db

☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
471
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Ápr. 29, 2020 9:01 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


You're the one who can give me some hope. Do you?
Fenrir & Natalie
──────────── ────────────
« Comment; • Szószám; 495 • Zene; We are warriors»
«The night is darkest
just before the dawn.
And I promise you,
the dawn is coming.
Hitetlenkedve tekintek fel. Kikerekednek a szemeim. Neki ez egy közönséges gaz. Ez! Egy! Közönséges! Gaz! Hát behalok. Jóóó, persze, nem lehet mindenki olyan minimálisan növénymániás, mint én. Végülis én sem vagyok, csak hát a kertinövények. Azért, azért… Azért!
- Reméljük, hogy nem - bólintok hozzá határozottan és elengedem a témát. Méghogy közönséges gaz!
Gaz!
Nem és nem tudok ezen túllépni. Ez valami hihetetlen, de tényleg. Na jó, nekem vélhetőleg meg az lenne hasonló stílusba… Nem, még a stílusom sem, de semmi baj. Semmi baj, Natalie, megfogadtad, hogy ma nem fakadsz ki, nem akadsz ki, ma chill leszel. Szóval kérlek, tartsd magad ehhez. Hát rendben.
- Ki tudja? Hiszen te sem számítottál rá, hogy ide bejön valaki ma és megzavarja hevenyészett rablásodat - vonom meg a vállam. - Ki tudja, hogy kinek a kertjéből lopnánk el az életet is jelenthető cserepet - rázom meg a fejem, majd rögtön el is nevetem magam és legyintek is hozzá. - Csak viccelek, persze, hogy senki sem lakik erre. Azt hiszem - ráncolom össze a homlokom.
Legalább is én nem tudok róla, szerintem a város sem, habár ez sose az én felségterületem volt, legalább is a számontartása. Anyámék meg sose mondták, hogy mi van erre. Szóval. Marad az, hogy fogalmam sincs.
- Büszkeséget? Megérti? - ráncolom újra csak össze a szemöldököm. Hihetetlen egy állat. És milyen érzékeny lelkivilága van! Mintha számítana ez valamit. Hihetetlen, de tényleg! Feltűnik, hogy nem válaszol kérdésemre, mégsem forszírozom tovább ezt. Elengedem a témát, egyelőre, majd máshogy felhozom még. Tudom, hogy lesz rá még lehetőségem.
- Cserébe jól tudok táncolni! - vallom be vigyorogva, noha nem igazán értem a magam részéről sem, hogy miként függ össze. Ha már énekelni nem tudok, akkor táncolni igen. Fura egy megjegyzés volt, de ennek nem szentelek most nagyobb jelentőséget.
Vállaim megvonom, hogy ennyire kiszámítható vagyok és látszik, hogy egyedül élek. Legalább láthatja ő is, hogy nem ejtettek nagyon a fejemre egykoron.
S ha már itt tartunk…
Farkasszemet nézünk egymással. S csak nem adja be a derekát.
- Gyalog? Több mérföldet is akár? - teszem fel a kérdést, hitetlenkedve. - Ennek így semmi értelme. Felesleges időpocsékolás - mutatok rá a tényre. - Ha lenne lehetőségünk hamarabb odaérni, miért ne élnénk ezzel a lehetőséggel? - teszem fel a kérdést, ami egyébként igen logikus, ezt lássuk be. Mert valóban az.
Tekintettem mégis a mozdulatait figyelem, ahogy magához veszi a szerszámokat.
- Csodálkoznál - jegyzem meg nemes egyszerűséggel. Szerintem Wallenberg de még Alex sincs azzal tisztába valójában mennyi zárt törtem már fel életem során… kezdve a bázis összes ajtajával… Egen, volt egy érdekes korszaka az életemnek.
Egy kósza gondolat pedig kezd körvonalazódni az elmémbe.
- Nagyszerű, akkor este mozizunk! - kiáltom vissza hangosan nevetve. Na, olyan nincs, hogy nem ismeri őket és mindenidőnk legnagyobb műveit ne lássa. Na jó, kezdjük eggyel, de vajon melyikkel? Melyik tetszene neki? Mh….
- Én házam, én szabályaim - teszem még hozzá gyorsan, ha nagyon ellenkezni akarna és pár pillanat után követem is. Szemmel tartom azért, kíváncsi vagyok, hogy miként szereli össze azt az ajtót.
- Amúgy is, mi egyéb más programod lenne? - teszem karba a kezem. Ha nem tudja mi az, majd megtudja.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Fenrir


Hampton - Page 5 DMkmpHL
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
97
☩ Rang :
Félvér Herceg
☩ Play by :
Henry Cavill
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Ápr. 27, 2020 10:42 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


Hopeless nights and hopeful dawns

A mély sóhaját hallva egyből rá szegeződik a tekintetem, majd gyanakvón végigmérem a megadó testtartását. Ha nem is látható mód, de elbizonytalanodok, ugyanis fogalmam sincs, mit kezdjek a hirtelen a nyakamba zúduló őszinteségével, ami jócskán vesztett a humoros éléből. Sosem voltam senkinek vigasza vagy támasza, hiszen az élet mindannyiunk számára egy rakás szar. Egyesek megtanulnak barátságot kötni vele, mások beleroskadnak a súlyba, de éppen ő volna az? Alig hiszem, szóval nem most kezdek a lélekápolás alapfokú művészetének elsajátításába vagy gyakorlásába.
- Ez egy közönséges gaz, Natalie. De egészen biztos vagyok benne, hogy egy-két óra szabadság nem fogja felemészteni – jegyzem meg mélyen dörmögő hangon, ahogy egyik szemöldökömet megvonva még egyszer, utoljára végigmérem a földön árvátlankodó virágot. Az arckifejezésem ívén csupán emel a rá következő megjegyzése. - És kitől lopnánk? A szellemektől, vagy a tekintélyes szaporulatnak örvendő porcicáktól? - nézek rá fesztelenül, legalábbis addig, amíg ki nem ejti a száján a feltételét. Szóra nyitnám a számat, de belém fojtja az ösztönös ellenkezésemet egy újabb meghökkentő kijelentés formájában. Cézár… Ki hitte volna, hogy már a pöfögőiket is elnevezik.
- Engem nem sértesz meg, ha Fenevadnak hívod. Csupán neki adnál túl nagy büszkeséget – horkantok fel, számítóan felejtve megválaszolni a leendő kirándulásunk módját. Visszaöltve magamra a nyugalmat, sétálok utána a szekrényekhez, ahol vélhetően a szerszámokat tartja. Út közben vetek még egy pillantást Durendalra, majd hol a fehérnép alakját, hol pedig a falon csüngő jó esetben képeket, rossz esetben kipreparált állatokat figyelem.
- Ugye tudod, hogy nekem nem kell elmagyaráznod? Noha jó tudni, hogyha énekelni támadna kedved, inkább szúrjam magamat fülön – vigyorodok el, mielőtt mellé lépve felmérném a polcok tartalmát. Egy hadseregre való kacatot halmoztak fel, amihez képest én megelégszem egy csiszolóval, néhány erősebb szeggel, csavarral, na meg egy kalapáccsal. A további cicomát majd megejti a híres neves nem-kobold gondnok.
- Igen, ennyire – rándítom a szám sarkait leheletnyi mosolyra, közben rásandítva a szemeim sarkából, utána viszont elemelem tőle a kezemet, és szembe fordulok vele. Tehát a célzás ellenére nem enged a bádog-szekér ötletéből… Egykét momentumig pusztán a szürkéit vizslatom, de hamar elhatározásra jutok.
- Nem – jelentem ki határozottan, bár indulatoktól és érzelmektől mentesen. - Nem ülök be a te Cézárodba, még ha tudom, hogy ez szerfelett mulattatna téged. Sétálva vagy sehogy – tekintek rá nyugodtan, aztán visszafordulva a szekrényhez, elkezdem kipakolni belőle a szükséges eszközöket és szerszámokat. Amennyiben van hova tenni őket, úgy oda gyűjtögetem, máskülönben a tenyereim között lelnek ideiglenes nyugalmat. Ha elmegyünk, a visszatértünkkor legalább már kézügyben lesznek. - A tolvajlási technikáiddal természetest leköteleznél, kedves Natalie – teszem hozzá, somolyogva az orrom alatt, és bőven meghagyva magamnak nem egynéhány gondolatot a betörési praktikákat illetően.
Mindez idő alatt végzek a pakolással, így elindulok vissza a hátsó ajtóhoz, keresni valami helyet a holmiknak. Persze nem vagyok siket a füleimre, hogy ne hallanám a nő újabb, váratlan kérdését, ám a válaszomon kérődznöm szükséges még néhány pillanatot.
- Ismerősen csengenek a kifejezések – felelem, vélhetően még háttal neki, éppen ezért megengedek magamnak egy hitetlen mosolyt a mondatom végén. Sok minden maradt ki az életemből, azonban vannak dolgai a világnak, amelyek mellett lehetetlen elmenni, legfeljebb, ha a szemgödreid felett ernyedten lóg a szemhéjad és nincsen, mivel láss. De úgy döntöttem, ennyi szórakozást Natalie idegein megengedhetek magamnak.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Nothing is black or white...
Day of judgement God is calling, on their knees the war pigs crawling, begging mercies for their sins.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Natalie Rossmyra


Hampton - Page 5 3e08e4eb076ed95d98f103cfa6300fa953efe2db

☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
471
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Ápr. 26, 2020 9:28 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


You're the one who can give me some hope. Do you?
Fenrir & Natalie
──────────── ────────────
« Comment; • Szószám; 458 • Zene; We are warriors»
«The night is darkest
just before the dawn.
And I promise you,
the dawn is coming.
Mélyről jövő sóhaj szakad fel torkomból.
- Megszoktam már - ereszkednek meg enyhén vállaim. Ebben valójában több az igazság, mint a megjátszottság. Az élet kegyetlen, saját bőrömön tapasztaltam, már többször is. Épp azért vagyok itt, hogy ezen egy kicsit enyhítsek. De mégsem tudok, amikor ilyenek, történnek.
Egy újabb kegyetlenség. Egy újabb mély sóhaj, lassan egész hátam meggörnyed az élet súlya alatt.
Mégis szemöldököm ráncolom össze, ahogy felsandítok a férfira.
- Az lopás - jegyzem meg könnyedén, mintha soha, de soha nem vetemedtem volna még hasonlóra. De soha. Eddigi életem során, sohasem. - Csak akkor - húzom ajkaimat aljas mosolyra és kihúzom magam. - Ha az én kocsimmal megyünk - aztán majd meglátjuk, hogy belemegy-e. Ha már neki az a masina szörnyűséges.
- Amúgy Cézárnak hívják, csak hogy maradjunk meg a neveknél, én sem fogom a lovadat Fenevadnak hívni, ígérem. azt hiszem - ráncolom össze újra homlokom. Vagyis, hát igyekszem. Legfeljebb magamba átkozódom és ha már amúgy is szóba jött, látom, hogy elhalad az ablak alatt. Akaratlan húzom hátra a fejem, láttára.
Megjegyzésére mégsem tudok rá nem úgy nézni, mint aki megbuggyant. Nem, nem nézem ki belőle, hogy képes lenne akár egy ajtó zárját is kicserélni - na jó, én meg ezt mégis honnan tudom? Inkbáb azt is hagyjuk. Mint mondottam, sose loptam még, és maradjunk is ennyiben, úgy hiszem.
De, attól még… Na jó lehet, hogy másodjára már teljesen más miatt tekintek rajta végig. Nagyon más miatt, de már fordulok is el tőle és kérem, hogy kövessenk.
- Az egy dolog, az meg egy másik, hogy ténylegesen is értesz hozzá. Elvileg az ember tud zongorázni és hangszeren játszani, ha leültetnél egy elé, legfeljebb macskazenét tudnék játszani rajta. Ugyanez az énekléssel és hasonlókkal. Szóval kérdésem, ami azt illeti, teljesen jogos is! - magyarázom meg, hogy miért is gondoltam, hogy amúgy megkérdőjelezem a tudását. De, ha azt mondja, hogy tud, akkor elhiszem neki. Nincs miért kételkedjek benne.
A szerszámos szekrényt kinyitom előtte, hogy nyugodtan válogathat, ha szeretne, igazából itt tényleg van minden, ami szemnek és szájnak is ingere. Ő pedig a vállamra teszi a kezét, csak egy kifordulok mellette, de igazából maradok egy helyben. Az arcát szemlélem.
- Yupp, ennyire látszik? - kérdezem tőle, kerekedő ajkakkal, mégsem nézek el a szekrény belseje felé. Inkább annak a nyitott ajtajának támaszkodom.
- Oh, mondtam, hogy csak akkor, ha kocsival jössz velem. Talán megtaníthatlak úgy betörni, hogy senkinek se tűnjön fel, hogy amúgy jártál bent - dobom fel a labdát, pimasz módjára. Hát lássuk be, elég pocsék munkát végzett. Én meg nem lennék ennyire amatőr. Sok zárat feltörtem már életem során és munkásságom miatt.
- Mondd, tudod, hogy mi az a film és a tévé? - teszem fel hirtelen a kérdést. Ha itt marad éjszakára és úgy hiszem hogy igen, akkor az én szabályaim szerint kell élnie. S bizony, ez esetben jobb ha készül, hogy filmmaraton várható, megspékelve egy kis ivós játékkal.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Fenrir


Hampton - Page 5 DMkmpHL
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
97
☩ Rang :
Félvér Herceg
☩ Play by :
Henry Cavill
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Ápr. 25, 2020 10:49 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


Hopeless nights and hopeful dawns

A számat leheletnyire elhúzva, és megvonva a vállaimat, illetve a szemöldökeimet, puha sóhajjal nyugtázom a lefestett sorsot, mit a virág temetése kapcsán álmodott meg nekem. Persze ennyi idő után könnyen ráérzek, mikor áldozza a fehérnép a humor oltárán a szavait, de én sem átallom kivenni a részemet a szórakozásából. Igaz, ezúttal nem megyek tovább a komoly és megértő ábrázat fenntartásánál.
Ami aztán hamar vértezi fel magát valós érzelmekkel, merthogy nem számítottam volna ilyen bő lére eresztett stratégiai összefoglalóra a gyom kiültetéséről.
- Kegyetlen az élet – jegyzem meg mély hümmentést követően és miután vetettem egy pillantást a tűzrakóhely irányába. Ezek a gyilkos növények bizony nem viccelnek… - Arra esetleg gondoltál, hogy új edénybe tedd? Egészen biztos vagyok benne, hogyha nem itt, a környező házakban azt is találunk – vetem fel az ötletet, mint mellékes, számomra kézenfekvő megoldást. Néha elképeszt, milyen nyakatekerten tudnak gondolkodni a nők, bár szavam se legyen, néha éppen emiatt sikeresebbek. Mindenesetre, ha tovább kívánja csűrni-csavarni az elméleteit az előtte álló növény helyzetről, úgy nem avatkozom bele, hanem foglalkozok az ajtó rendberakásával.
Ismét úgy néz rám, mint a megismerkedésünk legelső perceiben, óráiban, és leheletnyire muszáj elmosolyodnom az arckifejezésén. A hitetlen csillanáson a szemeiben, az agyában kattogó fogaskerekek visszhangjaként, enyhén ráncolódó szemöldökein, amelyek mögött a tudat valahogy nem tudja összerakni azt, amit lát. Nem hibáztathatom, valahol mélyen mindenkiben ott lappang az igazság derengése, ami ellent mond a józan észnek és a világ rendjének, legyen szó egy sírjából kikelt holtról, az országúton tévelygő, vérszomjas lelketlenekről, vagy egy tagbaszakadt alakról, aki látszólag századokkal ezelőtti élethez szokott.
- Tudok, végtére is emiatt lett több az emberiség bolhás, visítozó majmoknál. Már aki – állapítom meg, majd az ajtót ért csapásról szőtt feltételezésére óhatatlanul felhorkantok. - Ehhez elég határozottan értem hozzá – cáfolok rá a humorára a legtisztább lelkiismerettel, miközben követem a ház belsejébe.
A szekrényeknél megállapodva először hagyom, hogy végigmutogassa, melyik ajtó mögött mi rejlik, aztán a határozott érintésekről téve tanúbizonyságot, mellé lépek, és a vállára simítva a tenyeremet, gyengéden késztetem arra, hogy helyt adjon maga mellett.
- Egyedül élsz a városban, ugye, Natalie? - teszem fel a kérdést meglehet, váratlanul, ám annyiféle készséget tudhat magáénak a fehérnép, amennyivel csupán az bír, aki hosszú időre vagy ideje magára volt/van utalva. - Megbirkózok a szerszámokkal is. Feltéve, ha nem kerekedsz fel kaspót vadászni. Azt ki nem hagynám – mosolyodok el, ismét jól megnézve magamnak a szemeit és az arcának ívelt vonásait.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Nothing is black or white...
Day of judgement God is calling, on their knees the war pigs crawling, begging mercies for their sins.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Natalie Rossmyra


Hampton - Page 5 3e08e4eb076ed95d98f103cfa6300fa953efe2db

☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
471
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Ápr. 22, 2020 11:11 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


You're the one who can give me some hope. Do you?
Fenrir & Natalie
──────────── ────────────
« Comment; • Szószám; 655 • Zene; The real you»
«The night is darkest
just before the dawn.
And I promise you,
the dawn is coming.
Nem tulajdonít sok dolgot annak, amit hadováltam neki a kazettákról. Na szép. Pedig, ha tudná, hogy milyen kincsek ezek valójában. Ami felvet egy kérdést: tudja, hogy mi az a zene?
De ami még fontosabb: tudja, hogy mi az a film???? Nem hiszem és egy nagyon aljas gondolat kezd megfogalmazódni elmémbe, mely legfeljebb csak egy csalfa mosoly kíséretében ül ki arcomra, ám nem mondok még semmit. Majd. Idővel. Talán. Belső hangjaim egyike ördögien kacag fel, szinte látom, ahogy fejem kényszeríti az ég irányába…
Oké, hagyjuk abba.
Kelletlenül hümmögök csak, lelki szemeim előtt megjelenik az a bizonyos kacsa, de most nem igazán foglalkozok ezzel a képpel - pedig nagyon mókás ám! - hanem kezét elfogadva lépek közelebb hozzájuk.
Nope, nem lettem meggyőzve Fenevadat illetően. A különös érzésnek csak egy pillanatig engedek, az még csak fel sem merül bennem, hogy neki feltűnik, így ezzel nem is foglalkozok tovább. Nem úgy a hátassal.
- Legalább ennyi jóviszony legyen köztünk - vetem még oda, mosollyal az ajkamon, majd pedig már fordulok is tőlük el, hogy saját cuccaimat vigyem a házba. Megjegyzésére mégis hetykén vonom fel a vállamat.
- Nem féltem, erős fiúnak tűnik, biztos túléli - kacsintok rá, tudatában sem vagyok a mozdulatnak, minden csak úgy, magától értetődően történik meg, Cézár ajtaját már nyitom és el is merülök benne félig. Így azt sem látom, hogy engem szemlél, s amikor visszafordulok, már ő is a dolgát végzi.
Én pedig odabent. Igazából annyira nagy rumlit nem tett, csak keresett. Pár dolgot, noha a kamrába nem néztem még be, hogy agyrémet kapjak tőle. Ami viszont fontosabb, hogy mi a búbánatos eget kezdjek a virággal.
Cseréppel. A mindennel, miben ő is megszakít.
Könnyedén mutatok le lábam elé, ahol a tetem fekszik.
- Őt! Szertartásos temetést gondoltam neki, énekszóval, ceremóniával, megható beszédekkel. Az egyiket te mondanád, hiszen te voltál, ki örök nyugalomra kísérted - vigyorgok rá, majd legyintek is, ne vegyen most se komolyan.
- Viccen kívül, cserép nélkül megbolondul, mert nem tudok neki vizet adni, csakhogy… Egy talapalanyti hely sincs, ahova ki lehetne tenni, ezért volt cserépbe. Mert félig árnyékos, félig napos vidéket kedveli, de ez az egyetlen hely, az pont ott van - mutatok a szirtek irányába, hol egy tűzrakóhely is helyet foglal. - Ám az ott évelő növények, meg nem szeretnek meg maguk mellett mást és megölnék - igen, az élet nagy kérdései és döntései. Újra visszatekintek a törött kaspóra, kezeim továbbra is a csípőmön tartom.
Mit tegyek veled?
- Huh? - tekintek fel újra a férfira, majd szemöldököm ráncolva mérem végig. Újra. - Tudsz te a szerszámokkal bánni? - teszem fel a lehet, több értelmű kérdést. De senkinek se legyen mocskos a fantáziája, most tényleg érdekel. Nem, nem nézem ki belőle. Jó, belőlem sem lehetne kinézni. Kvittek is lehetnénk.
- Ugyan - legyintek amúgy arra, amit tett. - Tudjuk, hogy csak a szú rágta meg és hozzá sem értél igazán, azért tört el - rázom meg a fejem, majd elindulok a nappaliból nyíló folyosóra, a valódi bejárat irányába. Könnyedén intek, hogy kövessen. Az ott található beépített szekrények egyikét nyitom ki. Egyszerű fapolcokon több a ház karbantartásához használatos alkotóelem lakozik: kötél, festék, szögek, különböző dobozokba, méretek szerint szortírozva. A falon, a polcok között a különböző terszámok függnek, két szöggel közrefogva.
- Szolgáld ki magad. Ha nem tudod, hogy melyik hogy működik, szívesen megtanítom neked, semmiből sem tart - azt már nem teszem hozzá, hogy normálisan betörni is, anélkül, hogy ne törje össze az ajtókat, ezt a képességem megtartanám magamnak. És alkalmazom a Payne hajlékon, ha Alexet kívánom meglátogatni.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Fenrir


Hampton - Page 5 DMkmpHL
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
97
☩ Rang :
Félvér Herceg
☩ Play by :
Henry Cavill
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Ápr. 22, 2020 8:31 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


Hopeless nights and hopeful dawns

Igyekszem palástolni a bizonytalanságomat, ám mindenek ellenére is kiül az ábrázatomra a tanácstalanság, mert nem, halovány dunsztom sincs arról, hogy ki a fene az a Billie. Azon kívül, hogy ezek szerint népszerű énekes… volt. Lenyűgöző könnyedséggel ütközik ki, milyen az, amikor évszázadokig szarsz az emberekre, de legalábbis kevés az közülük, akinek a hírét, életét nyomon követed. Persze azt nem érzem, hogy kimaradtam volna bármiből, így leheletnyire oldalra billentve a fejemet, megvonom a vállaimat, jelezve, nekem aztán semmit nem jelent a neve. A kazettákról már van némi tudomásom, néha arról is megtudsz dolgokat, amiről sosem akartál, viszont nem törekedek a kétes szakértelmem bizonyítására. És néhány momentumig úgy fest, hogy ennyiben is marad a téma, de aztán csak kitör Nataliból a közlésvágy. Úgy találom bölcsnek, hogy aprókat bólogatva egyetértsek, majd továbblépjek. Szó szerint is.
- Ugyan már, Natalie. Egy jámbor jószágról beszélünk, nem egy két lábon járó, magasnövésű kacsáról, ami tüzet okádik. Amit máskülönben én sem szemlélnék közelebbről, mint öt méter – csóválom meg a fejemet leheletnyire szélesedő mosollyal, kitartott tenyérrel várva, hogy végre összeszedje magában a bátorságot, és odalépjen hozzánk.
Megteszi, és a pillanatnyi elbizonytalanodása nem kerüli el a figyelmemet. Nehéz megállapítani, hogy Merlin végett változik meg az őt körüllengő életfolyam, vagy az érintésem lobbantott benne afféle érzeteket, amelyek bennem is elkezdtek munkálkodni, mindenesetre nem teszem szóvá vagy jelzem egyéb módon az észrevételemet. Eleresztem helyette a keringő folytatásának adózva.
- Kegyes tőled, biztosan méltányolni fogja – prüsszögés tör fel az orrgaratomról, amiért ekkora hevességgel ellenkezik a fehérnép, és akkor még meg sem perdült, hogy olajra léphessen a lovaglás lehetősége elől. Megvont szemöldökkel, mosolyogva sandítok rá a vállam felett. - Szerintem te mélyebben beletiportál az önbecsülésébe, kedves Natalie – jegyzem meg. Még néhány szívdobbanás erejéig rajta tartom a szemeimet, figyelem, ahogy elkezd kipakolni a bádog-hátasából, aztán a sajátomhoz fordulok végre lenyergelni azt.
Elébb a hátramaradó felszereléseimet, táskáimat csatolom és emelem le róla, azután a hevedert, majd a nyerget. A súlyok alól felszabadulva látványosan élénkebbé válik Merlin, azonban még visszafogom, hogy leszedhessem a hátáról az izzasztót, és legvégül a kantárjától is megszabadíthassam. A legritkább esetekben szoktam teljesen lecsupaszítani, de ha lehet hinni a megérzéseknek, úgy ezúttal megteszem; hiszek benne, hogy az elkövetkezendő pár napban nem lesz szükségünk kutyafuttában tovább állni, amiért készültségben kellene tartsam a lovamat.
- Mehetsz, pajtás. A párkányok alá semmi lócitrom – okítom, mert bizony jól ismerem a sértődött trükkjeit. Még egyszer megpaskolom a nyakát, ezt követően pedig hagyom tovább bóklászni a birtokon. Valami eleséget és egy dézsát a vizének még kénytelen leszek szerezni, ám előbb felnyalábolom a holmijaimat, és elkezdem a tornácra hordani őket, jobb híján. A korlátra prímán fekszik a nyereg, csakúgy az izzasztó – s ezek közül egyiknek sem árt a szellőzés –, míg a táskáim megfelelő közelségbe kerülnek az ajtóhoz. A beszakadt ajtóhoz.
- Kit akarsz te elásni? - lépek be a házba, a kezeimet porolva és a nadrágomba törölve közben, majd némán a padlón csúfolkodó virágra tekintek. Elnézve a földszintet, úgy tűnik, hogy már mindenre volt gondja Natalie-nak a növényen kívül, mégsem jelentkezek a probléma orvoslására. Nem ezére.
- Szükségem volna szerszámokra az ajtó megjavításához. Tudva lévén, hogy jó társaság reményében házba betörni ritkán megy a bejárat épségének megtartásával – világosítom fel kéretlenül, a mellkasom előtt egymásba fonva a karjaimat, és vetve egy-két pillantást a falnak döntött kardomra. Megdöbbentő, milyen természetességgel hagytam hátra, megbízva a környék, a nő biztonságában.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Nothing is black or white...
Day of judgement God is calling, on their knees the war pigs crawling, begging mercies for their sins.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Natalie Rossmyra


Hampton - Page 5 3e08e4eb076ed95d98f103cfa6300fa953efe2db

☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
471
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Ápr. 22, 2020 7:16 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


You're the one who can give me some hope. Do you?
Fenrir & Natalie
──────────── ────────────
« Comment; • Szószám; 655 • Zene; The real you»
«The night is darkest
just before the dawn.
And I promise you,
the dawn is coming.
Kinek a pap, kinek a paplan. Ő az élő hátast preferálja, én a holtat. Legalább is, ami a kocsikat illeti. Azon is sokat gondolkoztam, hogyha nem világutazó lettem volna, akkor biztos valami autóbolond. Esetleg autóversenyző, taxis, bármi. Nem tehetek róla, imádom a járgányokat, hát még amikor szerelni kell. James nagyszerű ötleteivel pedig hamar ki tudjuk építeni, hogy ne feltétlen kőolaj alapú benzint használjon. Szeretek elmismósolni vele, ezért, ahogy ő a Fenevadat, én úgy Cézárt veszem védelmem alá.
Igen, a járgányomat Cézárnak hívják, meg ne kérdezzétek, hogy miért. Egyszerűen csak ránéztem és így: ez Cézár.
Kérdésére mégis megütközök.
- Nem tudod, hogy ki Billie Joe Armstrong?  - pislogok rá nagyokat. - Korunk legnagyobb punk rock énekese? - mennyi sikeres év állhatott volna előtte, ha nem jön…
De várjunk. - Hangkazetta. Tudod, az autók le tudják játszani - ráncolom egyre jobban a homlokomat. Nem ismeri?
Ez tuti valami erdőlakó! Na jó, nem kellene meghökkennem ezen, hiszen már megtettem ma egyszer. Szóval, egyszerűen csak engedjük el. Jó lesz az, ha elengedjük, jó, jó.
De hát… Hogy… Hogy nem…
Nem, nem.
- És így újra és újra le tudod játszani az általad kedvelt zenéket. Főleg ha az egész káosz előtt még válogatott kazit is csináltál, rádióból felvéve, egész szép gyűjteményed lehet. Legalább is ha tudod, hogy kitől kell megvenni - teszem hozzá, azt pedig elhallgatom, hogy nem csak megvenni lehet, hanem elhagyatott boltokból elhozni, melyek egykor New Yorkhoz tartoztak, most viszont már nem.
A tornác alján pedig megállok, ő pedig jót szórakozik rajtam.
- Oh, ezzel az állításoddal nagyon hevesen tudnék vitatkozni, és ezernyi esettanulmányt fel tudnék sorakoztatni, hogy miért lehet - bólogatok aprókat, az már más kérdés, hogy lehet, hogy ahhoz csapdába csalt démon, vagy épp angyal kell. Vagy egymásra fegyvert fogó népség. A lényeg, hogy meg lehet oldani, hogy bizony messziről is tudjon az ember ismerkedni.
De ez egy fenevad!!!!!!
Azonban - magam sem tudom, hogy miért - de megindulok, kezem adom neki, enyhén szorítok rá, ő pedig finoman simít végig kézfejemen. Nyugtatólag. A gesztus valami régi érzést hoz vissza elmém rejtekébe, akaratlan, ahogy szívem dobban félre. Szempilláim megremegnek, félig lehunyt pilláim alól tekintek Fenrirre. Legalább is lábai irányába.
A dög mégsem harapja le a kezem. Szagolja, érzem, ahogy kezem megremeg, de leginkább cask azért, mert a forró lehelet csiklandozza kézfejem. A simogatásnak sem csúfolható tett után mégis visszahúzom a kezem.
- Ezelőtt, de ezután sem szándékozom hozzányúlni. Formás fenekét nem kell féltenie - lépek egy tartozódó lépést hátra, fejem mégis enyhén hajtom félre, továbbra is a hatalmas monstrumot figyelve. Jó, talán. De csak talán! Tényleg nem annyira vészes.
- Ohohohoh!!!! - nevetem el magam fejem rázva. - Semmivel sem tudsz rávenni - pördülök meg hirtelen tengelyem körül, hajam sután követi mozdulatom Egyenesen az állatnak háttal és határozott léptekkel indulok meg a saját járgányom irányába. - Nyugodtan leszerelheted, még a végén jobban megsértődik - vetek vállam fölött csak egy galád vigyort a férfira. Csak mert nem szólalok, még figyelek, nem mintha titok lett volna az, amit mondott neki.
Én mégis Cézárhoz lépek, kinyitom a hátsó ajtaját és lassan pakolok ki onnan. Valójában csak egy nagyobb, szögletes alakú fonottkosarat, amibe némi alapanyagot hoztam, a pár napra, amíg itt vagyok. Meg még egy sporttáska szerűt, ebbe már a ruháim vannak. Ezt a vállamra kapom. A másikra egy hátitáskát, abba is található néhány vaskosabb kötet, mert kizárt, hogy ne akarjak dolgozni, amíg itt vagyok. Kezembe pedig a kosárral indulok vissza a házba, a korláton felejtett üveget is felveszem, majd bent kidobom.
Először is mindent a konyhapultra pakolok és mielőtt belekezdenék a takarításba csak mély levegőt veszek.
Tekintetem csak félig vezetem vissza a kint lévő férfira. S az érzés újra megkörnyékez. Van ennek bármi értelme? Biztonságérzet. Melytől ideges leszek, mégis pár mély lélegzetvétellel fojtom is el és inkább, amíg ő kint matat a Fenevaddal én gyorsan összerámolok. Nem vészes. A törött cserepet hagyom utoljára, azt egyszerűen csak felveszem és a tornác mellett dobom le.
- El kellene ássalak, mi? - tekintek a kókadó virágra benne, majd mély levegőt veszek, kezeim csípőre teszem és körbenézek, hogy a kert melyik részében érezné igazán jól magát.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Fenrir


Hampton - Page 5 DMkmpHL
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
97
☩ Rang :
Félvér Herceg
☩ Play by :
Henry Cavill
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Ápr. 22, 2020 5:24 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


Hopeless nights and hopeful dawns

Figyelmeztetését elengedem a füleim mellett, egyelőre ugyanis nem látom azt a jövőt, amiben ez a ház egyfajta bázisommá, de legalábbis gyakran látogatott hajlékká válna, ami végett aggódnom kéne a legközelebbi fogadtatásomon. Élvezem a nő társaságát, bár igazán nem ismerem, azonban mindez semmit sem változtat a tényen, hogy hosszú időre sehol sem telepedek le. Meglehet, a város visszatartaná Mastemaht, viszont nagyobb kockázat megállni, kizökkenni, leengedni, mint állandóan mozgásban lenni. Az egy helyben toporgás túl sok veszedelmet rejt magában, kötöttségeket, dolgokat, amelyek elkezdenének számítani, talán még a normalitás utáni hajszát is. Csakhogy én nem ez vagyok.
Megrázva magamban a fejemet, visszaösszpontosítom a figyelmemet a mosolygó, halkan nevetgélő Natalie-ra, a feladványokkal kapcsolatos megjegyzését pedig egy hasonló somollyal viszonozom, ami egészen addig kitart, míg Merlin és a belezőkés nem kerülnek egy mondatba. Ám ellenben a ténnyel, hogy én a lovam becsületét komolysággal kezelem, ő nem sokat enged a jó kedvéből, és kezdem gyanítani, megint áldozatul estem a néha még az enyémen is túltevő, sarkalatos humorának.
Kizárólag akkor kerül szigor az ábrázatára, amikor hasonló léhasággal beszélek a kint parkoló tragacsáról. Laza, nyugodt mosollyal figyelem hol őt, hol pedig a számoló ujjait, amelyek valahol elveszítik a fonalat és a kelleténél nagyobb lelkesedéssel támasztják alá a felsorolását. Az utolsó kijelentésénél azonban én is megakadok.
- Saját énekesed van? - ráncolom hirtelen a homlokomat, nem teljesen értve, mire céloz azzal az Armstronggal. Közben azért követem kifele, a tornácra, amelyen nem is olyan rég jót álltam magamért. Vetek egy pillantást a kiürült üvegre, ami a korlátnál érintetlenül sütkérezik az éledező nap erejében, majd lesétálok a lépcsőkön, amik a legutóbbi koncertjükhöz hűen ezúttal sem átallnak feljajdulni a súlyom alatt. Natalie megtorpan, én viszont folytatom az utamat, egészen, míg össze nem találkozunk a hátasommal.
A rövid szóváltásunkat követően a nőhöz fordulok, aki úgy ácsorog ott, a tornác aljában, mint egy becsületében megsértett hiúz, akit most szembesítenek a nálánál jóvalta nagyobb oroszlánnal. Nehéz távol tartanom az ábrázatomtól a mosolyomat, és nem is sikerül.
- Megismerkedni. Méterek távlatából olyat nem lehet csinálni – tekintek rá jó kedéllyel, várva, hogy meginduljon, és néhány másodperc vívódását követően végre belesimul puha kacsója a saját érdes tenyerembe. Érzem a szorítását, és noha elképzelni sem tudom a félelme alapját, azért nem ítélkezem felette. Hüvelykujjammal finoman simítom meg a kézfejét megnyugtatás gyanánt, majd csendben figyelem a feszült pillanatot. Merlin előbb, hatalmas orrát ide-oda mozgatva megszimatolja a nő kezét, a békesség jegyében óvatosan meg is böki a szájával, aztán érdektelenséget mímelve és a fogai között hátramaradt, utolsó fűszálakon kérődzve hagyja magát megsimogatni. Amennyiben annak lehet nevezni a tartózkodó kapirgálást. - Láthatod, hogy nincs ok az aggodalomra. Ha lecsapná a fülét, az más volna, és a hátsójukra is érzékenyek, de ki nem? - vigyorodok el, egészen közelről nézve meg magamnak Natalie profilját. A viszonylag kicsi, nyílegyenes orrát, a szemöldökét, ami határozott ívben keretezi a szürkés, olykor zöldesnek tetsző íriszeit, és a sűrű, fekete szempilláit, amelyek még hangsúlyosabbá teszik a tekintetét. Talán rég nem bújtam ágyba senkivel, ám a gyönyörűséget tőle sem lehet elvitatni.
- Innét már csak egy lépés felülni a nyeregbe – zökkentem ki magamat a kekeckedéssel, eleresztve a kezét, ami kényelmesen belemelegedett az enyémbe, mivelhogy mögötte átlépve a hátas oldalához helyezkedek. - Vagy találtál magadban elég bátorságot? - fordítom felé az arcomat, nyugodt ábrázattal várva a feleletét. - Addig nem nyergelem le - teszem hozzá, megpaskolva a ló nyakát.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Nothing is black or white...
Day of judgement God is calling, on their knees the war pigs crawling, begging mercies for their sins.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Natalie Rossmyra


Hampton - Page 5 3e08e4eb076ed95d98f103cfa6300fa953efe2db

☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
471
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Ápr. 22, 2020 3:43 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


You're the one who can give me some hope. Do you?
Fenrir & Natalie
──────────── ────────────
« Comment; • Szószám; 571 • Zene; The real you»
«The night is darkest
just before the dawn.
And I promise you,
the dawn is coming.
És még pimasz is hozzá. Hallatlanság is lehetne, mégis jót szórakozok rajta. Ezúttal szelídebben nevetek, fejem kissé lejjebb hajtom, vállaim mégis enyhén emelkednek meg. Szélfútta tincseimet fülem mögé helyezem, ne zavarjanak most a látásba, ahogy a férfira tekintek. Ritkán zavar egyébként, az arcom keretező tincsek, az itteni szellő mégis teljesen összeborzolja, folyamatosan arcomba sepri őket.
- Csak nehogy legközelebb mással fuss össze. Ő nem feltétlen lesz ennyire elnéző - figyelmeztetem azért, hiszen neki is jobb, ha biztosra megy majd. Még csak azzal sem tudnám megnyugtatni, hogy időben szólok, amikor idejövök. Mégis mikor és hogyan? Olykor még magam sem tudom, hogy mikor kívánok le ide jönni. Évek óta nem voltam itt, hogy őszinte legyek. Fogaim szorítom enyhén egymáshoz, ez az elmúlt időszak…
Maga a rémálom volt, valahol mégis lelkiismeretfurdalás vesz elő, amiért itt vagyok és nem a városba. Ezt az érzést mégis hamar hessentem el.
- Wooow - meresztem rá mindkét íriszeimet. - Meg tudnád tenni? - ezúttal valóban érdekel a válasz. - Tudod mit? Ezúttal csak így fogadom el a feladványaidat - somolygok rá vidáman. A hely varázsa lehet. Csakis az, ami miatt ennyire könnyen megy a nevetés - ami amúgy túl régen hagyta el ajkaimat - amiért ennyire könnyedén el tudok cseverészni valakivel, anélkül, hogy minden szavam gúny itatná át. És most ismertem meg.
Hasonló bensőséges beszélgetésbe tényleg csak a barátaimat illetem, így csak ráfogom, hogy az út alatt lelkem megnyugodott, ennek a helynek a varázsa, pedig gyógyír minden sebének.
Morgó megjegyzésén mégis jót szórakozok, halkan nevetem csak el magam.
- Azt mondja, hogy medúzák! - nevetem továbbra is, fejem rázva, ahogy haladok lefelé a lépcsőn, persze azért ennyitől még nem hiszek neki, hogy nem ártanának nekem, de belemegyek a játékba.
Nem viszem a késem.
- Oh, pedig még igazán bele sem lendültem - sétálok le kényelmesen a lépcsőn és indulok el a kijárat irányába, miközben hallgatom. Viszont szavai. Sértés!
- Hah! - fordulok felé hirtelen, megtorpanva a nyitott ajtóba, ezúttal őszinte a döbbenetem. - Az én masinám biztonságos - veszem el a mutatóujjam. - Kényelmes - jön a középső és így tovább minden egyes felsorolásnál. - Tekintettel van személyes igényeimnek, mint a télen fűt, nyáron hűt - legalább is az ablakot le tudom húzni a klíma már régóta nem működik úgy, ahogy kellene. - És remek társaságot biztosít, főként ha Billie Joe Armstrong énekel benne - fejezem be kisujjamnál, lehet tovább is mentem volna? Áh, mindegy.
- De, vannak, de mindig távol tartottam magam tőlük - fintorodok el, miközben ezúttal, ténylegesen kilépek a tornácra, onnan is lesétálok, ám a lépcsők alján megállok. Eszem ágába sincs közelebb menni, mint ahogy kellene, ahhoz a döghöz.
Nem, nem, továbbra sem bizalom gerjesztőek.
Fenséges állat, ahogy könnyedén szedi a lábait, ahogy farkát csapja fel, fejét pedig emeli, ezt elismerem. De mindemellett félelmetes is.
Fejem enyhén félrehajtva figyelem a megszokott párost, ahogy Fenrir szól hozzá és ahogy látszólag hallgat is rá a monstrum.
Az imádatra mégis szélesen vigyorodok el, rögtön rávágnám, hogy persze. Kolbászként. Mégsem teszem, szemeim villannak csak meg.
- Mi, mi, mi, miért? - fordítom szempárom a férfira, és miért érzem, hogy nem akar ebből engedni. Hol az előretartott kezére, hol a szemeibe nézek. Agyrém!
Mégis elfogadom a kezét, sőt mit több, bele is kapaszkodom - még ha a gesztus nem is ennek szólt. Erősebben szorítom meg, mint ahogy gondolataimba akartam, és még mélyen is szívom be a levegőt. Egy dolgot tudok azonban: nem kell ennek a fenevadnak mutogatnom, hogy mennyire tartok tőle, így mindennemű megjegyzés nélkül tartom orra alá kézfejem. Minden támadó mozdulatra azonnal elhúzom, ám ha nem akar megharapni a galádja, akkor is csak mutatóujjam körmével kaparom meg orrát.
Ajánlott tartalom
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
5 / 8 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma



●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 26 felhasználó van itt :: 5 regisztrált, 0 rejtett és 21 vendég :: 1 Bot

• Fajaink száma •
Arkangyal
2/2
Leviatán
7/6
Angyal
1
Démon
14
Bukott Angyal
4
Ember
4
Félvér
4
Harcos Angyal
4
Vadász
5
Nephilim
7