Welcome to hell or heaven frpg
- Staff és tagok által keresett karakterek -

 
reveal your secrets

Natalie Rossmyra


Hampton - Page 3 3e08e4eb076ed95d98f103cfa6300fa953efe2db

☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
481
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Szept. 07, 2020 7:30 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


You're the one who can give me some hope. Do you?
Fenrir & Natalie
──────────── ────────────
« Comment; • Szószám; 690 • Zene; Wild heart can't be broken»
«The night is darkest
just before the dawn.
And I promise you,
the dawn is coming.
Jókedvű nevetéssel jutalmazom pimasz megjegyzését. Jól van, Fenrirt sem kell félteni, ha replikáról van szó. Készségesen osztogatja ő is, semmitől nem riad vissza. Ez pedig végre egyfajta változatosság. Legalább is abban a tekintetbe, hogy nem úgy teszi, hogy közbe megharagszik, vagy annyira felém akarna kerekedni ebbe. Erről szó sincs. Nem kívánja.
Egyszerű élcelődés az egész, nem több. Ártatlan piszkálódás, mindkettőnk részéről, mely nem szól másról, mint hogy tudatában vagyok annak: ő egy férfi én pedig egy nő. Nincs itt semmi más látnivaló.
Lucifer kapcsán kapott morranásra azonban szemöldököm ráncolom össze. Nem igazán tudom hova tenni cselekedtét. Gyanakodva tekintek fel rá.
- Találkoztál már vele? – teszem fel a kézenfekvő kérdést. Meglehet, egyszerűen csak ő sincs túl jó véleménnyel a pokol uráról. Nos hát… Ezzel igazából nincs egyedül. De a szükség törvényt bont, szokták mondani. Nekünk meg szükségünk van a rohadt démonokra, ha ezt a nyavalyás banyát meg akarjuk dögleszteni.
Nem, nem… Ezzel sem foglalkozok most.
- Nézőpont kérdése. De igen – bólintok egyet a vadak kapcsán. – Na meg mert, egy vad nem jöhet rá, hogy hol vannak elrejtve a csapdák? Nem tudja egy farkas kikerülni az útvonalát!? Vagy épp más csapást választani? A medvékről már inkább nem is beszélek, sem a rókákról – emelem fel kezemet. Na persze, mintha ez annyira egyszerű lenne. Még hogy nincs miért aggódnom idekint. S ha már amúgy is itt járunk az egyik bokor is most találja ki, hogy megrezzen a közelünkbe. Vállaim rázom össze, ahogy arra tekintek.
- Azért utálom a természetet – morgom magamnak, a gyanús növényzetet figyelve. De nem ugrik elő belőle semmi. Még egy megátalkodott nyúl sem, csak hogy egy kicsit legyen közhelyese az egész szituáció… Marad a másik eshetőség: kígyó. – Brr – kiráz újra csak a hideg és inkább nem is gondolok erre.
Nem, nem, az én csodás bokámat biztos nem harapja meg. És nem csak azért, mert csizma védi bokámat.
- Ühm, ahhoz szükség lenne egy boldog, békés világra, ahol nem akar lépten-nyomon valami épp megölni. A nyugodt gyerekkor szerintem senkinek sem adatott meg igazán, nem igaz? – tekintek rá kacér mosollyal az ajkamon, hátha sikerül valamit megtudnom róla. Azon túl, hogy a vadonba nevelkedett és ahhoz képest igazán jól tud kommunikálni városi fajankókkal.
- Az valóban – nevetem el magamat. De sose használom ki őket jobban, mint kellene. Ritkán kérem el a házat és nem hiszem, hogy az utóbbi időbe bármi is változtatna majd ezen. Aztán kiderül, az élet mindig keresztül húzza a számításaimat. Szinte… mindig.
- Ó, Fenrir – nevetem el magamat jólesően, újra csak. – Nem akarnád hitt el. Szörnyen panaszkodok és szenvedek. Hidd el, nem szép látvány… - és hallani sem éppen a legjobb. A pokol nem a jókedvről a buja kalandokról fog szólni, ha egyszer oda lekerülünk. Bizony ott orrfacsarásig fogják kínozni a lelkem. Akaratlan ugrik be az álom, melyben Dylan összekoncolt…
Fejem rázom meg. Nem akarok erre gondolni.
Amúgy is érdekesebb téma kerülget minket. Félig fordulok vele szembe és hallgatom a magyarázatát. Szemöldököm ráncolom csak enyhén. Volt idő… Igen… úgy pár száz éve.
- Én úgy szoktam mondogatni, hogy minden ember a maga sorsának a kovácsa. Nem Istenen, angyalon, démonon múlik, hogy miként döntesz az életben, hanem, te magad teszed meg – vonom meg a vállamat. – Mindennek, ami történik veled, a választásaid okán történik meg. A sors amúgy is egy nagy maszlag – horkanok fel, hasonlóan, mint ő miközben előre fordulok újra.  
- A nevek jelentésébe nem sűrűn hiszek. Kivéve ha démon, angyal az illető. Náluk ezek beszédesek tudnak lenni… De hát látod, hiába neveznek el egy félvért egy farkasról, ha nem tudja megszelídíteni őket – sóhajtom el magam letargikusan. Igen! Ez bosszantó tény.
Szlalomozva kerülök ki egy jókora rönköt, az aljnövényzetre is figyelek. Nehogy ám, egy kígyó pushadjon ott. Vagy egy rókaverem.
- Semmi? – kérdezek vissza. Nem, valóban nincs jelentősége. – Csak az évek múlását jelzi. Ki akarja azt amúgy is ünnepelni? – prüszkölöm séta közbe, a térképet pedig újra magam elé veszem, amikor az egyik elhaladó fa törzsén két jelzés is megfigyelhető.
- Félúton járunk – tájékoztatom a félvért. A fák árnyékába nem érződik annyira a nyár dögmelege. Kellemes itt, még akkor is ha hatezer bogár zümmög a fülem mellett, én meg lassan úgy érzem magam, mint egy idegei végén járó öregasszony. Néha úgy is érzem.
reveal your secrets

Fenrir


Hampton - Page 3 DMkmpHL
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
113
☩ Rang :
Félvér Herceg
☩ Play by :
Henry Cavill
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Szept. 06, 2020 11:46 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


Hopeless nights and hopeful dawns

A főnöke képességeit illetően kénytelen vagyok hátrahúzni a fejemet és önkéntelen hagyom az arcvonásaimat fintorba torzulni. Olyannyira nem ismerem a városukat, ám azzal tisztában vagyok, hogy a vezetőjük férfi, és ha csak minimálisan is osztozna Natalie sajátságos divatérzékében… Nem szeretném tudni. Persze nyilván nem ezen van a hangsúly, hanem egyéb ismérvein, melyek a sikeres túlélést szolgálják, de ahogyan az szokás, a fejemből nehezen verem ki a kéretlen fantomképet. Szerencsére a fehérnép újabb megjegyzése megteszi helyettem.
- Minden világos… - horkantok fel a feltörekvő, széles mosolyomat elismerőre görbítve, amint bólogatok is néhányat az egyértelmű magyarázatához. - Ezek szerint beért a számításaim gyümölcse – teszem hozzá, emelve kicsit a humor ívén, mielőtt megcsóválva a fejemet, haladnék vele tovább az ösvényen. Persze élcelődjünk bármiként, arra még magam sem tudok rájönni, mi vonzott és vonz hozzá ennyire állatiasan az egyszerű vágyon felül - merthogy valaminek bujdosnia kell a háttérben. És üssön meg a ménkű, megveszekedetten jól elrejtőzött… Nem tartom sem őt, sem magamat ösztönlénynek, hogy ne tudnánk parancsolni a kívánalmainknak, és mégis úgy viselkedtünk, mint két kiéhezett vad a tavaszi párzási időszakban. Ennek ellenére semmi sem érződött még ilyen természetesnek, letisztultnak és kontrolláltnak az életben…
Azt hiszem az a legbölcsebb, ha követem a saját tanácsomat, és nem komplikálom túl a megmagyarázhatatlant, hanem elfogadom és kiélvezem, ameddig tart.
Ami Lucifert illeti, komolyabb információkat nem tudok meg, mindösszesen hogy megint ott múlatta az idejét, ahol nem kellett volna. Bizonyára a fivére általi elrablás sanyarú emlékeit tüstént enyhítenie kellett némi kiváló New York-i serrel és a helyi egzotikus asszonyokkal. Szívem óhaja szerint egy mély sóhajjal karöltve megcsóválnám a fejemet, ám egy elégedetlen morranást leszámítva inkább a csapásra és a fára mázolt jelzésre koncentrálok.
- Kizárólag vadak ellen? - emelem meg a szemöldökeimet kétkedően, habár egyáltalán nem veszem komolyan az esetleges fenyegetést. - Ezek fényében a korábbi aggodalmad előtt értetlenül állok – pillantok rá, célozván itt a séta ellenzése mellett szóló legalapvetőbb érvelésére, avagy a fenevadakra. Különösebb feneket azért ennek sem kerítek, hanem mozdulok tovább, hallgatva a nő elbeszélését a családja és az örökbefogadása történetének számomra meglehetősen érthetetlen összefonódásáról. Nem ábrándoztam gyermekről sosem, az én életembe egyszerűen nem fér bele egy újabb, törékenyebb, amiért felelősséget kellene vállalnom, de valamiként mégis idegenkedek a Natalie szülei által elkövetettek gondolatától. A halandók általában nem így állnak az utódaikhoz, igaz, voltam ennél már rosszabbnak is szemtanúja.
- Hmm… Valaki egyszer azt mondta, hogy a békés, nyugodt gyerekkor unalmas felnőtteket szül – jegyzem meg összességében, nem találva magamban több empátiát, vagy inkább lehetőséget a bennem halovány nyomokban fellelhető együttérzés kifejezésére. Úgy érzékelem Natalie felől, hogy őt sem különösebben nyomasztják a régmúlt emlékei, megbékélt vele, ahogyan az erős jelleméhez illik, és ezt ennyiben is kívánom hagyni. - A ház azért megéri – teszem azért hozzá egy aprónyi mosolykezdeménnyel a szám sarkában, mielőtt derekát simítva magam elé terelgetném. Felelevenedő jókedvén magam is könnyedén osztozom.
- Nem ágálnék ellene, megvallom – jegyzem meg, majd kíváncsian, megemelt szemöldökök alól tekintek a megtorpanó és hátraforduló nőre. Elkérődzök néhány másodpercig a válaszomon, de valahogy mellette az én számat is az igazság megátalkodott gúzsa köti.
- Volt idő, amikor a nevek jelentésének még nagy hagyománya és fontossága volt. Az eljövendő sorsot igyekeztek megpecsételni vele, bár ha engem kérdezel, a sors sokszor elfelejt létezni, és helyette csak egy nagy rakás szar van – horkantok fel, felé bökve az állammal, hogy folytassa a sétát, és ne ácsorogjunk túl soká egy helyben. Azért érdekelne, a trónjából elszelelt nagyérdemű valóban értekezett-e a halandók útjáról előre, vagy tényleg nem többek ezek a hagyományok, gondolatok, mint romantikus fantazmagóriák, ábrándok?
Vannak kérdések, amelyekre több száz évnyi létezés sem adhat választ. - Nem mintha a születésnapoknak több jelentősége volna – vonom meg a vállaimat a téma lezárásaként, már, ha ő sem kívánja tovább szőni.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Nothing is black or white...
Day of judgement God is calling, on their knees the war pigs crawling, begging mercies for their sins.
reveal your secrets

Natalie Rossmyra


Hampton - Page 3 3e08e4eb076ed95d98f103cfa6300fa953efe2db

☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
481
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Szept. 06, 2020 8:31 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


You're the one who can give me some hope. Do you?
Fenrir & Natalie
──────────── ────────────
« Comment; • Szószám; 719 • Zene; Wild heart can't be broken»
«The night is darkest
just before the dawn.
And I promise you,
the dawn is coming.
New York vezetőjével áll szembe… Na igen, annyira nem is téved, vagyis. Nem tartom magam vezetőnek, sose tartanám. Az emberek nem követnének, tudatába vagyok annak, hogy eléggé érzelmeim irányítanak olykor. És kiállhatatlan tudok lenni, ha a munkámról van szó. Wallenberg egykor mégis megbízott bennem annyira, hogy bevegyen a csapatába. Tudta, hogy történjék bármi közöttünk számíthat rám. A város jólétének érdekében számíthat rám. Nem történt ez máshogy, annak idején a félvérek ellen vívott háborúba. Hónapokig szívem szerint egy tőrrel szúrtam volna át bordakosarát, csak hogy érezze azt a fájdalmat, amit én. És még akkor sem lett volna a közelébe. A baj azonban ahogy elért minket, egy pillanat alatt tudtam mindent félretenni.
Az oldalán, vállt, vállnak vetve harcoltunk az ártatlan lényekért. Hosszú út áll mögöttünk én pedig onnantól kezdve egy pillanat erejéig sem hagytam cserbe.
- Gondold el, hogy akkor ő mire lehet képes – vonogatom meg szemöldökeimet, egy kicsit talán túlmisztifikálva drága főnökömet. Hozzá fűződő rajongásom egyébként igyekszem titokban tartani. Néhányan tudják, sejtik. Van, aki pedig ki is használja. A puszta gondolatától is keserűség gyűlik számba, mit nehezemre esik most lenyelni.
- Pedig nem sok hiányzott hozzá… Azt hiszem, hogy a kidolgozott felsőtested gyorsan meggyőzött, hogy nem járnék jól… Még a végén nyakam töröd – nevetem el magamat jólesően, persze erről szó sincs. Ami azt illeti fogalmam sincs, hogy mégis mi ütött belém, amikor képes voltam engedni csábításának. Tekintete tüze, vagy egyébként titokzatos, mégis nyílt viselkedése… Magam sem tudom igazán, hogy mi volt az, ami képes volt karjaiba ily könnyedén taszítani.
Mondhatnánk, hogy undorító, ezt mégsem érzem így. Valójában egy pillanatig sem bánom, hogy megtörtént. A vonzalom, amit kiváltott azonban egy pillanatig sem szunnyad, közelébe különös nyugalom leng körbe és… Nem tudom még igazán, hogy mi.
- Csodás jellemem, bájos mosolyom és észvesztő kinézetem. Persze az sem utolsó indok, hogy egy olyan eseményt rendeztünk meg, ahova boldog, boldogtalan szabadon jöhetett… Jobb kordában tartani a nagy farkasokat, mielőtt egymásnak esnek – arra ugyanis semmi szükségünk nem lett volna, hogy ott kezdjenek el marakodni egymással angyalok és démonok. A mi területünkön, a mi földünkön. Az, hogy kiejtette a száján, hogy Lucifer nem voltam rest nem hinni neki. – Én sem… - teszem még hozzá ennek ellenére. Én sem hittem volna, hogy képesek leszünk békét kötni. Nos… nem igazán tettük meg, és még így is vannak, akik nem hisznek benne. Valahol én is.
- Igen, birtok, ösvény, csapás – valójában sok mindent tud jelölni – általában a biztonságos irányokat, ahol nincsenek csapdák… vadállatok ellen – teszem hozzá, még mielőtt gyanakvóvá válna. Az ember, ha egyedül él idekint, gyakorta jobban odafigyel a környezetére. És mindenhova csapdákat tesz, amit ő tud, hogy merre teszi… Mások, mint én, nem annyira. Ezért a jelzések.
- Mh… - kérdése jogos és csak addig nem válaszolok neki, amíg egy nagyobb farönkön lépek át. – Örökbe adtak. Gyerekként eléggé… vadóc voltam és nem igazán volt idejük és módjuk kordában tartani. Okozott nekik épp elég fejfájást más is… Nem épp a legjobb évben születtem. Így a vadászok által fenntartott árvaháznak adtak, hogy neveljenek fel és képezzenek belőlem vadászt – hangom semleges, ahogy mindig, ahogy erről beszélek. Régen történt már, nem neheztelek rájuk. Nem lennék bentebb a saját életembe.
Na meg, egykor volt egy olyan személy az életembe, ki feloldotta problémáim ezzel kapcsolatban.
- Tiszteletben tartom, hogy ők a vérszerinti szüleim, ők hogy a lányuk vagyok, de ennél több nincs közöttünk. Kapcsolatunk csak akkor érhető tetten, ha elkérem tőlük a házat – a vagyonból nem zártak ki. Az már más kérdés, hogy nem kérek belőle, s csak olykor használom ki pofátlanul. Ők pedig egy szót sem szólnak érte. Talán rosszul érzik magukat a történtek miatt. Mégsem igyekeztek sem ők, sem pedig én, hogy valami érdemi kapcsolatot kialakítsunk.
Gyengéd simítására vállam felett tekintek csak hátra, halovány mosollyal ajkamon.
- Csak egy verembe kerüljünk mi? – nevetem jólesően. Abba nem kételkedem, hogy nem egy démon várja már, hogy lelkem kínzását vállalják magukra… kezdve a pestissel magával.
Megjegyzésére mégis hirtelen torpanok meg és fordulok meg félig.
- Ilyeneket honnan tudsz? – kérdezem őszinte meglepődéssel hangomba, mely arcomra is kiül… Saját nevem jelentésével, nem titok, nem voltam tisztába. Így viszont érthetővé válik, hogy mire kérdezett rá.
- Mh, nem akkor születtem – rázom meg a fejem, de ez az apróság nem is érdemel túl sok tényt. Nem tartom számon – miért is tenném? – az évek múlását jelző napot. Az utóbbi évekbe amúgy is megfeledkeztem már róla, ahogy sokan mások is.  
reveal your secrets

Fenrir


Hampton - Page 3 DMkmpHL
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
113
☩ Rang :
Félvér Herceg
☩ Play by :
Henry Cavill
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Szept. 06, 2020 7:52 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


Hopeless nights and hopeful dawns

Felhorkantok a költői kérdésére, ezzel együtt elengedve a térkép tematikáját már csak azért is, mert igazán kiábrándító lenne ráeszmélni, hogy a térképész valójában nem goblin, hanem egy jól megfizetett, mezei halandó, aki az ellátásért vagy mi egyébért cserébe rendben tartja Natalie és a családja birtokát. Család… Meg is feledkeztem róla, hogy vannak rokonai, pedig nem kellene attól függetlenül, számomra sosem jelentett semmit se a vér köteléke. Mastemah talán az anyám, de sosem viselkedett akként, és itt be is zárult a kör.
A figyelmemet tudatosan terelem el a jelentéktelen gondolataimról, melyek az évszázadok során megtanultak az átlagosság és közömbösség szürke, homályos köntösébe öltözni. Nem érzek vágyódást vagy nosztalgiát, netán szomorúságot, ha felbukkannak, azonban jobb szívlelek nélkülük létezni. A szentimentális ábrándokat meghagyom az embereknek, magamnak inkább tartogatom Natalie bő lére eresztett önfényezését, ami a vártnál is jobban szórakoztat.
Sokakat valószínűleg bosszanthat a fehérnép magabiztossága és öntudata, látom a lelki szemeim előtt, hány haragosa várhatja odahaza, hogy újabb pletykákat és irigykedő gondolatokat szőhessenek róla, ám ő… Szinte biztos vagyok benne, hogy egy ponton még élvezi is a polgárpukkasztást. Hamarost ráerősít a meglátásomra a divatot illető ízlésével, és a jelentőségteljes alkohol toleranciájával. Visszafogott prüsszögés szalad ki az orromon, mikor éppen ezt taglalja.
- Ha nem tudnám jobban, most megsaccolnám, hogy New York vezérével állok szemben – jegyzem meg felvont szemöldökökkel, szórakozott ábrázattal. Még egy kisebb vigyort is megengedek magamnak, miközben alaposan végignézem magamnak a nőt, elképzelve őt a korlátolt gondolatvilágomban felfedezhető, megbotránkoztató ruhakölteményeiben. A fejemet tenném rá, hogy a pukkadozó polgárok alatt a féltékeny nőket szükséges érteni, és nem az elégedett szemű férfiakat. - És egészen szerencsésnek érzem magamat, hogy nem a betörött orrúak táborába kerültem – teszem hozzá jól burkolt őszinteséggel, ugyanis lássuk be, a hozzá hasonló, tűzről pattant teremtéseket ágyba szédíteni csupán egyetlen módon lehetséges; sehogy, merthogy olyanok jellemükben, mint azok a megátalkodott macskák. Kizárólag akkor hajlandóak bármire, ha nekik ahhoz kedvük is van.
Valahol talán ezért sem döbbent meg annyira, hogy még Lucifer is terítékre került nála ilyen vagy olyan módon, habár a neve hallatán kelletlen fintorba torzul az ábrázatom. A legutolsó találkozó, mit démonnal ejtettem a jóvoltából, alaposan megpecsételte a hozzá fűződő viszonyomat.
- Pff… - fújtatok egyet hitetlenül. -  Mivel sikerült lekenyerezned a Pokol csorbult nevű urát? Nem gondoltam volna, hogy ilyen komoly mértékben közösködtök a démonokkal – érdeklődök tovább, egyszerre kíváncsiskodva az életéről, és a város viszonyait illető információkról. Hiába Natalie páratlan társasága, a célomról sem feledkezhetek meg, márpedig minden áldatlan morzsa hozzátehet a szálak kibogozásához.
Igaz, az informálódást egykönnyen háttérbe szorítja a megszokott élcelődésünk, amihez elégedett, önbizalomteljes mosolynál többet egyelőre nem teszek hozzá. Meglehet, tennék, ám idő közben ösvény nélküli útra fordulunk, és felhívja a figyelmemet a fákra pingált jelzésre. Okos gondolat volt ez a goblintól, már ha tőle származik az elképzelés.
- Minden birtok egyedi jelzéssel van ellátva? - szúrom közbe a kérdést, még mielőtt egészen más vizekre kanyarodna a beszélgetésünk. Nem éppen arra kapok választ, mint amit kérdeztem, de összességében többet megtudok, mint reméltem, s valahol csodálom a nő őszinteségét. Vajon máskor is ilyen szerfeletti könnyedséggel osztja meg másokkal az élete lépcsőfokait, vagy én találtam jó hangulatában?
Mégis, kénytelen vagyok összevonni a szemöldökeimet, mert valami nem egészen kerek a történetben.
- Ha árvaházban nevelkedtél, hogy van mégis családod? Örökbe fogadtak? - faggatózom nem éppen tapintatosan, de azt hiszem a modoromhoz volt ideje hozzászokni, s ha eddig élvezte, hát ne most nyújtsa be a panaszát. Rajta áll végső soron, hogy válaszol-e vagy sem. - Legalább a jó társaság garantálva lesz – jegyzem meg a pokolra jutásával kapcsolatban, finoman simítva a derekát, amint magam elé engedem a nem éppen terebélyes csapáson.
- A neved egyébként azt jelenti, hogy karácsonykor született – teszem hozzá mintegy mellékes információként.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Nothing is black or white...
Day of judgement God is calling, on their knees the war pigs crawling, begging mercies for their sins.
reveal your secrets

Natalie Rossmyra


Hampton - Page 3 3e08e4eb076ed95d98f103cfa6300fa953efe2db

☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
481
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Szept. 06, 2020 5:30 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


You're the one who can give me some hope. Do you?
Fenrir & Natalie
──────────── ────────────
« Comment; • Szószám; 770 • Zene; Wild heart can't be broken»
«The night is darkest
just before the dawn.
And I promise you,
the dawn is coming.
Az útra tévedve hiába a térkép, egy ideig nem igazán tekintek fel rá. Legalább is komolyabban, mindaddig, amíg ki nem érünk a házunk határáig. Nagyobb házunk udvarát kavics ösvény szegélyezi, mellette gondosan nyírt és öntözött zöld övezet terül el. A ház és a kapu tövébe is hatalmasabb, ámde színes, gondozott virágok, bokrok, ösvények magasodnak. Illatoznak. A birtoknak van egyfajta megnyugtató jellege, melyet nem mindig szeretek. Túl zavaró a mindig pörgéshez szokott szervezetemnek. Máskor viszont gyógyír minden problémámra, mely a városba környékezett meg. Ahogy most is, Fenrir jelenléte pedig oly könnyen oldja eme feszültséget, hogy észre sem veszem. Eszembe sem jut, hogy mi elől menekülök igazán.
Ellenben hangos nevetéssel jutalmazom megjegyzését a térképet illetőleg.
- Akkor tökéletesen ellátja a feladatát. Mégis milyen térkép lenne, ami oly egyszerű lenne? – képedek, persze mindezt a vicc és a tréfa gyanánt. Egy jó térkép. Viszont nekem ez nem adatott meg, rengeteg időnkbe került, amíg olyan jelzéseket tudunk kitalálni, amelyek mindannyiunk számára érthető és örökérvényű lehet.
Beleegyező nyilatkozatát pofátlanol veszem bóknak, mit sem törődve, ha esetleg nem annak szánta. Saját képességeimmel, főként a legtöbb vadászhoz képest, teljes mértékben tisztába vagyok. Számomra ez többet jelent, mint gyilkolást, kínzó hajlamokat. Sőt… igazából rettentően idegenkedek ezektől.
- Oh, elég sokáig tudnám sorolni. Lássuk csak, remek kertész vagyok, egy konyhakerti növényem nem halt meg az elmúlt hét évben, rettentően édes vagyok – kezdem sorolni, mikhez értek, bár van egy olyan sejtésem, hogy nem éppen erre gondolt. De hát… legközelebb majd pontosít. – Különleges képességem, hogy egy kezembe tartott tálcán számos tányért és poharat képes vagyok utaztatni, mindezt görkorcsolyával a lábamon, vagy égbe kiáltó magassarkúba. Mert a stílusra adni kell. Oh, ezt majd el is felejtettem. New York divatját én határozom meg. Lázálmaimba megálmodott ruhakölteményeim az esetek nagy részében polgárpukkasztó, de szeretik lemásolni – nevetem hangosan. – És férfi nem született még, aki le tudna inni – nagyzolok ezzel. Nyilván született már, de ettől függetlenül képes vagyok nagyon, nagyon sokáig tartani a tempót velük szembe. Jó, tudom, ezek csak hétköznapi képességek, de hát a túléléshez ezek is hozzátartoznak.
- Ja igen, és profi rúnaolvasó és mitológia ismerő vagyok, a latinommal senki nem tudja felvenni a versenyt. Kéziratolvasásba nem akad társam, remekül lövök, olvasok és rajzolok térképet és töröm be az illetéktelen helyen nyúlkáló férfiak orrát – fejezem be, kevesebb átéléssel, mintha ezek a képességeim nem igazán számítanának. Holott épp ezek számítanak, ugye? Már… akinek. Már, amikor. Társaimmal az utóbbi időbe nem igazán jövök ki, de ez nem feltétlen az ő hibájuk. Én sem jövök ki magammal, mióta Drake visszatért. Mammon apró kis cselekedetét pedig nem is említeném.
Lelkemnek az sem tesz jót, hogy olyanért csapnak felettem össze a hullámok, amivel épp a város javát szolgálnám. Azt hiszik, hogy lefeküdtem az ördöggel egy alkuért cserébe. Tudom, hogy a munkánk több lett emiatt, de szolgálhat minket is… Majd rájönnek, vagy nem.
Most csak egyelőre nyugalomra lenne szükségem.
- Oh, még egy. A vadászok közül én vagyok aki a legjobban szót ért, bármilyen természetfelettivel. Még Lucifert is egyszer az ujjaim köré csavartam – vonogatom meg szemöldökeim. És lám, a lelkem is a birtokomba van… még.
De nem sok hiányzott hozzá, hogy Mammon elvegye. Túl közel járt hozzá. Tekintetem egy pillanatra sötétül el, az emlékek miatt. Fejem megrázom, a kapu után pedig az erdő felé veszem az irányt.
- Áh, szóval kételkedsz vallató képességeimbe. Nem tenném – rázom meg a fejemet. Nem csak fizikai fájdalommal lehet kínozni… Legalább is nem hagyományos értelembe vett fizikai fájdalmakkal… De ez most… részletkérdés is.
- Tényleg nem? – nyúlik meg arcom, miközben séta közbe rátekintek. Ajkaim elnyílnak, barna íriszeimbe, pedig őszinte csalódottság csillan már. – Hát ez igazán szomorú. Máris elvetted a kedvem a kirándulástól – biggyednek le ajkaim, mígnem el nem érünk egy jelzést. Melynél hirtelen fordulok balra, szemlátomást a sűrűbb erdő irányába, ahol nem vezet semmi út…
- A jelzés – szólok azért, amint az egyik fa mellé érek. Bakancsa bújtatott lábamat nem zavarja az aljnövényzet. A fán pedig fehér négyzet alakba egy levelet formáló sárga jelzés látható. – Ezt kell követni és biztonságosan a másik birtokra érünk – magyarázom, miközben előre haladok a növényzetbe. Kérdését persze hallottam, s bár a felhorkanás közel jár hozzám, mégsem adok ennek hangot… Teljesen.
- És egek, dehogy… Menten a Hudsonba dobtak volna, ha vadász létemre megkeresztelnek. Vadászok által fenntartott árvaházba nőttem fel. Ott szerintem üldözték azokat, akik szentségbe részesültek… Az angyalok nem éppen a kedvenc állatfajaink – magyarázom meg, hogy miért is olyan elképzelhetetlen, hogy ez így legyen. – Na meg nem is élek igazán egy Istennek tetsző életet. Tisztába vagyok vele, hogy a pokolra jutok majd – vonom meg a vállamat könnyedén, mint akinek az egész nem számít semmit. Valójában tényleg nem, nincs mit ezen mit szépíteni. Rothadt egy lelkem van, nem való ez a mennybe.
reveal your secrets

Fenrir


Hampton - Page 3 DMkmpHL
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
113
☩ Rang :
Félvér Herceg
☩ Play by :
Henry Cavill
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Szept. 06, 2020 4:53 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


Hopeless nights and hopeful dawns

Higgadt ábrázattal vetek egy pillantást a felém lóbált térképre, majd elmélázottan emelem az egyelőre kavicsos, porzó útra a tekintetemet. Az amúgy is sáros, fekete színét legfeljebb régmúlt emlékekben idéző csizmám felszíne újabb rétegnyi szemcsével válik gazdagabbá. Mindeközben eltelik néhány gondolkodással, a megfogalmazni kívánt válaszon való rágódással teli momentum, mielőtt az orrom megszívását követően ismét megszólalnék.
- Úgy néz ki, mintha egy rángógörcsös majom pingálta volna pitymallatkor – jelentem ki a tény- és szakszerű megállapításomat, nem bocsátkozva az „elég jó” fogalmának megfejtésébe, ugyanis erre kevés a rálátásom. Nem ismerem olyan behatóan a terepet, mint vélhetően a goblinunk és Natalie, ezért bölcsen mellőzöm a pontosságát illető kritikát. Viszont a kinézete… Csodálom, ha nem fogunk eltévedni.
Aggodalom mégsem költözik a bensőmbe, továbbra sem hinném, hogy ketten ne volnánk képesek megütközni az erdő fenevadjaival, s egyetlen éjszakára túlélni a természet adta élelemmel. Sőt, hallgatva a szemtelen fehérnépet, bizton veszem, hogy egymagában is tökéletesen elboldogulna. Horkantok egyet a gondolatmenetét záró megjegyzésére.
- Veszem észre – bököm oda mosoly nélkül, ám egyértelmű jókedéllyel az ábrázatomon. - Mesélhetnél a te hozzáértéseidről, hogy ne unjuk ronggyá magunkat – süllyesztem rá a szemeimet egy pillanatra, nem leplezve az érdeklődésemet. Kíváncsi lennék, az egyértelműn kívül miben jeleskedik még a szerénységében fukarkodó nő, már csak azért is, mert ennyi tudást felhalmozni nem jellemző a fajtájuknál. Általában értenek ehhez meg amahhoz, viszont sokrétűnek lenni gyakran ellentétben áll az életük hosszával. Persze előfordulhat, hogy New Yorkban ez az elvárás, láttam már közösségeket, ahol a kevésbé ügyeset, okosat vagy tanultat kivetették a pokolkutyák és egyéb dögök közé, mert nem voltak eléggé hasznos tagjai a társadalomnak. Emberek…
Alig-szusszanással igazítok egyet ismételten a mellkasomat keresztező szíjakon, melyek Durendal súlya alatt alaposan megfeszülnek. Nemsokára kénytelen leszek lecserélni őket, a felfoszlott szélek és a töredezett bőr mind jelei annak, hogy idő kérdése, amikor az egész felszerelés megadja magát, az meg a vadon kellős közepén rendkívüli kellemetlenségekkel járna. Talán Natalie városában eszközölhetek néhány új pántot, noha elképzelésem sincs, miként kereskednek ott. Összevont szemöldökökkel vésem az eszembe, ne felejtsek el rákérdezni, azonban a nő csilingelő nevetése hamar eltereli a figyelmemet a kardinális problémáimról.
- Nehéz eldöntenem, melyik szórakoztatna jobban – mosolyodok el megátalkodottan, a tájról egyre gyakrabban vezetve rá át a tekintetemet. Tény és való, hogy a nap fényét szitaként átszűrő erdőség látványa is meglehetősen impozáns, ám a fehérnép inkább tesz a szemeim kedvére.
- Volt már dolgom a felsoroltakkal – állapítom meg némi tanakodást követően, ugyanis majd ezer év történését, főként jelentéktelen történését megjegyezni felvérűt próbáló feladat. A kérdésére azonban megemelem a szemöldökeimet. - Nem szoktam velük összedugni a fejemet, hogy megosszuk egymással a heti pletykát, és neked is ezt tanácsolom – felelem szórakozottan, enyhén oldalra billentett fejjel haladva tovább az ösvényen. - De ha már a név köztelez… Te osztozol a nagy Krisztusotok születésében? - pillantok rá újfent.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Nothing is black or white...
Day of judgement God is calling, on their knees the war pigs crawling, begging mercies for their sins.
reveal your secrets

Natalie Rossmyra


Hampton - Page 3 3e08e4eb076ed95d98f103cfa6300fa953efe2db

☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
481
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Aug. 30, 2020 12:22 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


You're the one who can give me some hope. Do you?
Fenrir & Natalie
──────────── ────────────
« Comment; • Szószám; 452 • Zene; Unstoppable»
«The night is darkest
just before the dawn.
And I promise you,
the dawn is coming.
Fejem félig hátrafordítva figyelem a vállam felett a lóval suttogó férfit. Ajkamra grimasz ül ki, valahol mégis lenyűgöz a látvány. A férfi és a ló, tökéletes összhangot képez és bármely ellenérzésem is van a hátas iránt rá kell jöjjek: szívesen nézném a párost együtt mozogni. Biztos, hogy magával ragadó látvány lehet.
A gondolatot mégis elengedem és ahogy hátranéztem úgy is nézek előre az út irányába, kezembe a térképpel.
- Hahh – tekintek fel rá, elképedve, mikor mellém ér. – Azt állítod, hogy nem elég jó? – lóbálom meg irányába a papírost, de ha esetleg ki akarná szedni a kezemből, akkor már vissza is húzom. Na kizárt dolog, hogy kiadjam belőle.
- Oh, ha csak ennyi számítana a kézügyességhez – nevetem el magam őszintén, mégis enyhe éllel a hangomba. Nincs benne semmi szándékosság, játékosság annál inkább. – Oh, egy vadász nem csak a gyilkolászáshoz ért – mosolygok rá kedélyesen. – Vagyis jó lenne, ha nem csak ahhoz, mert az vajmi kevés, ha túl akar élni. Nem árt ha egy-két dologba még kikupálta magát – az hogy én viszont több mindenhez is értek? Mh. Hát. Sok álmatlan éjszakám van. Sok aggodalmas órám, amit valahol le kell vezetni, Wallenberg visszaérkezése óta… pedig a szükséghelyzet kényszert hoz. – Elég sokszínű vagyok, mellettem ritkán lehet unatkozni – felelem pofátlansággal a hangomba. Ha valamiben sosem volt igazán kétségem az az, hogy mire is vagyok valójában képes. És, hogy mihez értek. A városba senki sem tudná felvenni velem a versenyt, ha a rúnákról van szó. A térképszettel hát van még hova fejlődnöm, de így is nagy hasznomat vették a részlegen és egyre jobb vagyok. A démonológiába is kevés vetélytársam van igazából. Azt, akit születésétől erre nevelnek a harcon kívül jó lesz számos dologban.
Főleg ha a harcot annyira azért nem kedveli, mint inkább csak muszájból műveli.
Szemem sarkából figyelem, hogy miként kémleli a környezetünket, s magam is így teszek. Mégsem nyúlok minden egyes gajreccsenéskor a fegyverem irányába. Viszonylag nyugodtan lépdelek mellette, nem először vagyok itt kint életembe.
Az allee adta árnyékot most jótékonynak veszem, a szellő itt nem tépázza már annyira hajamat, sokadszorra visszatűrt hajam végre nyugdton marad, noha a szél így is megborzolta már. Ennek ellenére élvezem a természet üde illatát. Mélyen szívom le a levegőt, mielőtt kérdezném, hogy mik a tapasztalatai.
- Nem dolgozom, ismerkedem. Merőben más. Nem vallatlak – vonom fel játékosan többször is szemöldököm, aljas vigyorral arcomon. – Oh, vagy úgy – nevetem halkan, hol az ösvényt, hol a tájat, hol pedig a térképet figyelve. Leginkább azon útjelzéseket, amelyeket bejelölt a papíroson a ház gondnoka és hogy a természetbe hol találhatom majd újra meg.
- Lássuk csak, erdei vadak? Vaddisznó, igen, fenevadnak minősül, medve, hiúz, farkas… Mondd Fenrir, nem vagy te véletlenül farkasokkal suttógó? Már csak a neved miatt is – fordulok csak egy pillanatra felé szórakozott mosollyal ajkamon.
reveal your secrets

Fenrir


Hampton - Page 3 DMkmpHL
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
113
☩ Rang :
Félvér Herceg
☩ Play by :
Henry Cavill
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Aug. 21, 2020 3:43 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


Hopeless nights and hopeful dawns

Merlin dacára annak, milyen felhőtlen élvezettel szaladgál a málha és a nyereg súlya nélkül, gondolkodás nélkül lódul meg felénk, mihelyst az út felé vesszük az irányt. Egy kicsit lemaradok a fifikás fehérnéptől, hogy bevárjam a hátast, majd néhány nyugtató szó és simítás végett a gesztenyebarna sörényén, útjára engedem a felszabadult szórakozásának folytatására. Elkél neki egykét másodperc a különös felállás megértésére és feldolgozására, de aztán zokszó nélkül nyargal tovább a birtok egészén. Elégedett hümmentéssel fogok rá az egyik kezemmel a mellkasomon átívelő keresztszíjra, majd szaporázva a lépteimet, beérem Nataliet a telekről kivezető úton. Akadt már olyan lovam, amelyik nyugodt beletörődés helyett egy hisztis cafkát megszégyenítő toporzékolásba kezdett volna a mellső patáival a földön dobolva, és őszintén, ezúttal nem szívesen álltam volna le vitatkozni egy négylábúval az egészségtelen kötődés veszélyeiről, na meg arról, hogy a privát szférára mindenkinek szüksége van. Lássuk be, röhejes volna.
- Biztos kevés lehet odalent a fény, ha ilyen térképeket gyárt – vonom meg az egyik szemöldökömet, alájátszva a kimondatlan humornak, bár a térképet illető megjegyzésem azon felül is megállja a helyét. Láttam már jobb állapotban, a középkorból fennmaradó földabroszt is. Talán meg is osztanám vele a tényt, ha nem folytatná a gondolatmenetét valami olyannal, amitől előre görcsbe ugranak a zsigereim annak megelőzése gyanánt, hogy ne törjön elő belőlem a szakadatlan röhögés.
- A goblinra céloztam, nem a térképre – tekintek rá vissza szórakozott ábrázattal. - Noha úgy gondolom, a kézügyességemről lehetnek elképzeléseid – bököm ki, ami a leginkább döfködi az oldalamat, és ráncigálja a nevetőizmaimat a magamra erőltetett komolyság ellenére. - A lényegre térve, nem nekem való a kartográfia. Valamiért viszont úgy érzem, te ebbe is beleástad már magadat, jól mondom? - billentem oldalra enyhén a fejemet, majd momentumokkal később átvezetem a tájra a szemeimet, mert igaz, hogy nem aggódok túlságosan a ránk leselkedő veszélyek miatt, sosem árt résen lenni. Akinek lankad a figyelme, az általában egy fejjel, testrésszel vagy szívvel kevesebbel szokott büszkélkedni.
Természetest a térképre vetek egy pillantást, mikor Natalie megmutatja az útirányunkat, már csak azért is, mert nem szeretek céltalanul lődörögni. Bólintva aztán egyet lefordulok vele a csapás felé, és tény, az erdősebb terület mélye még odébb fekszik, már itt is egészen hamar átformálódnak a természet hangjai. A sirályok vad rikácsolását csicsergő énekesmadarak szimfóniája váltja fel, míg a tenger hullámainak morajlását számtalan rovar neszezése helyettesíti. Az illatok is egészen megváltoznak, másként érződik a levegő tisztának és üdének, mint a parton, bár ennek mindenképpen köze van ahhoz, hogy a só idáig már nem ér el. Kurva egy világ lenne, ha mindenhol fuldokolni kéne.
- Azt hittem nem a munka miatt vagy itt – szólalok meg kisvártatva, rezzenéstelen ábrázatomon hagyva egy kicsit feljebb kunkorodni a szám sarkait. Íriszeim mindeközben nem szakadnak el a fákról és bokrokról, higgadtan, ámde odafigyelőn pásztázom a környezetünket. - Szórakoztatóbb a játék, ha te tippelsz.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Nothing is black or white...
Day of judgement God is calling, on their knees the war pigs crawling, begging mercies for their sins.
reveal your secrets

Natalie Rossmyra


Hampton - Page 3 3e08e4eb076ed95d98f103cfa6300fa953efe2db

☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
481
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Aug. 20, 2020 10:50 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


You're the one who can give me some hope. Do you?
Fenrir & Natalie
──────────── ────────────
« Comment; • Szószám; 490 • Zene; Unstoppable»
«The night is darkest
just before the dawn.
And I promise you,
the dawn is coming.
Hitetlenkedő horkanás szakad fel torkomból. Még hogy elenyésző. Az élőholtakról nem is beszéltem még, ami nem is annyira kísértés manapság, mint valódi rémálom. Jó, belátom, hogy ezek mindegyikét le tudnánk győzni, ha arról lenne szó. Harci ösztöneim mindig a helyén vannak, ha veszélybe kerülnék.
- Megjegyezném, hogy pihenni jöttem, nem harcolni… őstulok – grimaszolok rá, játékosan, hisz ajkam szegletébe ott van jókedvem mosolya. A korábbi… gyakorlatunk érzete bőröm alá ivódott, finoman remegteti meg izmaimat, issza oda be magát és nem is ereszti el. – Jó, jó, feladom – emelem meg végül kezeimet, jelezve, hogy bizony velem soká nem kell vitatkoznia.
Képes vagyok csatát veszteni, még ha nem is nézik ki belőlem. Pedig tényleg képes vagyok rá és láss csodát, sokat nem is akadékoskodok.
- Üüüühm, nézőpont – emelem meg fejemet, hogy aztán fejem rázva, nevetve vonuljak tovább. Továbbra sem arról van szó, hogy nem tudnék ezekkel szembe szállni. Hogy ne tudnám megvédeni magam – álmomba nehezen, belátom – hanem, hogy egyszerűen nem akarom.
Ezt a hétvégémet nem erre szánom, ennyiről szól az egész. Pihenni jöttem, hogy egy egyszerű ember legyek és nem azért, hogy vadász. A kettő, túl sokáig mosódott össze, túl kevés teret engedett az emberi lényemnek, melynek súlyát kezdem megérezni.
Miután előkerítem az aktuális térképet – úgy érzem, hogy lassan újat is lehetne készíteni, ezek alapján. A feladatot, akaratlan vállalom magamra, a hétvége megfelelő lehet rá. Nem kell hozzá sok minden csak papír, festék, toll, ceruza. S pár óra – életnyi – szabadidő.
Fegyvereim magamra öltöm s figyelem a hatalmas monstrum miként közeledik felénk.
- Jó lesz a séta – biztosítom róla, drága járgányomtól mégis nehezen szakadok el. De hát, egy kis kirándulás senkinek sem árt. A városba is sétálok napi több kilómétert is, ha erről van szó. Miben lenne ez más a természetben.
A kellemes, tengeri szellőbe hajam fülem mögé igazgatom, noha tudom, hogy jobban járnék, ha felfognám. Talán, pár perc múlva megmerénylem ezt is.
Végül csak elindulunk északi irányba, kezembe a már kissé megnyúzott darabbal.
- Ühüm, ő bizony. A pincébe tartom amúgy, ott jobban tud dolgozni – magyarázom neki nevetve. Goblin, honnan szedi ezeket a… Na jó, ezek a képek nem állnak annyira messze tőlem, hiszen valahol én is sok hasonlatot kölcsönzök a mítoszokból.
- Hasznos – bólintok, egyetértően. – De a térképészet nem könnyű tudomány ám – tekintek fel rá nagy szemekkel. – Bár azt hiszem, sok kritériumnak megfelelsz. Mondd, milyen a kézügyességed? – kérdezem tőle. Ha már az elmúlt évem nagy részét a térképszobába, az asztal felett görnyedve töltöttem és eléggé beleástam magam korábban is a térképek tudományába, büszkén hívhatom magam térképésznek is. Vadász, térképész, rúnaismerő, mítosztudó… Elég változatos a munkaköröm – melynek szigorúan nincs leírása.
A birtokból kilépve az erdősebb terület felé veszem az irányt.
- Van itt egy csapás, biztonságos – mutatom, ha érdekelné a térképen, hogy mire is gondoltam. Kerülő kettővel arrébbi birtokra, az még annyira nincs kifosztva. – Amíg odaérünk, mesélhetnél, hogy milyen fenevadakat gyilkolásztál már le a vadonba… - csak hogy tudjam, hogy mire számítsak. Na meg, hogy beszélgessünk is egy kicsit, sokáig úgysem bírnék csendben maradni.
reveal your secrets

Fenrir


Hampton - Page 3 DMkmpHL
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
113
☩ Rang :
Félvér Herceg
☩ Play by :
Henry Cavill
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Aug. 19, 2020 2:22 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


Hopeless nights and hopeful dawns

Megemelt szemöldökökkel hallgatom a fehérnép nem várt mantráját mindazon veszedelemről, ami odakint leselkedik rá és a drága bőrére, és amelyek okán képtelen ötletté válik elsétálni egyik birtokról a másikig. Egy-egy pillanatra megakadok az öltözködésben is, de mikor a természetfelettin kívül eső kategória sorolásába kezd, felhagyok a próbálkozással és a nadrágom gombjának megszelídítésével, ugyanis előtör belőlem egy szórakozott prüsszögés.
- Mindezeknek a felét ki is húzhatod a listádról, mert egymagad, ketten pedig végkép elbánunk velük. A maradékot aztán elvetheted, mivel úgy fest egymagam lefedem őket. Őstulok, félvérű… Elenyésző százalék, ami veszélyeztetné a formás hátsódat – jegyzem meg leplezetlen, vicsorgásra valószínűleg jobban hasonlító vigyorral, majd folytatom a csupasz bőröm lefedését a kölcsön ruhadarabokkal. Ő is a dolgára megy, felnyalábolni vélhetően a túléléshez szükséges felszereléseit, bár el kell tűnődnöm, mitől retteg olyannyira kint a vadonban, ha ez a birtok sincs tulajdonképpen védve. Éppúgy téphetné fel a torkát egy wendigo az álmát békésen aludva, mint kint sétálgatva.
Megrázom a fejemet a lelki szemeim elé vetülő, meglepő módon iszonytató látványra, és jómagam is összecihelődök legalább annyira, hogy ne puszta kézzel kelljen felvennem a harcot bármivel, ami elénk keveredik. Igaz, erőm teljében bőséges előnnyel fogunk rendelkezni.
- Nyugodj meg, Natalie, semmi olyan nem leselkedik ránk odakint, amit ne láttam volna még. Vagy nem öltem meg, nézőpont kérdése – vonom meg a vállaimat hetykén, nem különösebben feszengve amiatt, hogy oda kelljen kitennem a lábamat, ahol lényegében az életem nagy részét töltöm. Éppen emiatt nem is húzom az időt további egy helyben állással övezett szócséplésre, hanem kisétálok a házból, és amíg a nő felfegyverkezik a guruló szekeréből, addig hagyom egy kicsit elidőzni a tekintetemet a hullámzó tenger mesés látványán. Ösztönből fakadó az utálatom a sós tengerillat iránt, azt valahogy azonban mindig is bántam, hogy nem mártózhattam meg a habok között, nem láthattam még sosem, mi rejtezik a felszín alatt…
Merlin felszabadultan ügető alakja ránt vissza a gondolataim közül, és késztet arra, hogy csatlakozzak Nataliehoz.
- Bármikor felnyergelhetem Merlint – felelem rezzenéstelen képpel évődve vele, ezúttal tartalékolva a mosolyomat. Helyette megindulok vele, és a kezében tartott térképre vetem a pillantásomat. - Csak nem ez is a házi goblinod műve? - bökök állammal a firkákra, amelyeket mozgás közben elég nehezen tudok kiolvasni. - Egyre inkább szeretnék egyet én is magamnak. Hasznosnak tűnik – vigyorodok el végül, visszaemelve a tekintetemet a virágokkal és bokrokkal szegélyezett útra, mely később válik csak sivár, gondozatlan gazhalmazzá a birtok határán.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Nothing is black or white...
Day of judgement God is calling, on their knees the war pigs crawling, begging mercies for their sins.
reveal your secrets

Natalie Rossmyra


Hampton - Page 3 3e08e4eb076ed95d98f103cfa6300fa953efe2db

☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
481
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Aug. 04, 2020 7:18 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


You're the one who can give me some hope. Do you?
Fenrir & Natalie
──────────── ────────────
« Comment; • Szószám; 450 • Zene; Unstoppable»
«The night is darkest
just before the dawn.
And I promise you,
the dawn is coming.
- És ehhez tartom is magam! – nevetem el magam, de közbe csak rámutatok, nehogy még véletlenségből képmutatással legyek vádolva. Azt messze elkerülném, mert nem jó érzés. Meg amúgy is, ha már valamit egyszer állítottam, akkor kiállok mellette. Még akkor is, ha általában pofátlanul hazudok, ha arról van szó. De most korán sincs erről szó. Oh, nem. Most nem dolgozom, most nem adom ki magam másnak, itt, Hamptonba egy idegennek az oldalán lehetek az, aki vagyok. – Hosszú távokra veszedelmes a séta, a túra. Bármi is felfalhat, nem beszélve, hogy mikor ugrik a nyakadba egy angyal, démon, és a démonkutyákról és impekről nem is beszélve. Jah és ott vannak a wendigok, pixiek, csavargók által hagyott csapdák – sorolom csak ami eszembe jut, hogy manapság miért is nem olyan jó kirándulgatni és sétálgatni.
- Jah és ha ez nem lenne elég, egyébként épp elég veszedelmes vadállat él a világban, a természetfeletti nélkül. Mint a vaddisznő, őstulok, bár az hozzád képest eltörpül, őz, varjú – sorolom, igazából szünetet sem hagyva akkor, amikor a vérét csak egy icurka picurkát szívom, újra csak. Legfeljebb az elemi valóm nem fog neki sokáig tetszeni és idő előtt tovább áll. Ám addig is, legalább is a magam részéről, jól érzem magam.
A látszat ellenére mégsem esik nehezemre válaszolni neki. Aljas mosolyát látva, elvigyorodok, fejem enyhén rázom csak meg. Furcsa, nem kellene ilyen könnyedén, főként nem egy félvér, karjaiba omolnom. És még az sem lehetne kifogás, hogy igen régen voltam férfival. Régen voltam, de ez most engedjük el.
Ritkán adom magam ennyire hamar oda, és nem holmi női önérzetesség miatt. Ez egyszerűen csak nincs rendjén.
De rá se rántok, nem látok ebbe többet bele, mint ami: egyszerű fizikai vonzalom. Nem több és nem kevesebb.
A dolgozóba hamar megtalálom a térképet, mely nem is oly régen, pár napja lett egy kicsit átrajzolva. Régebbi ceruzavonások ki lettek satírozva, helyette pedig újak keletkeztek. Ajkaim húzom el, miközben kisétálok, vissza a konyhába. A közelbe bizony nem fogunk találni kaspót.
- Eh – felelem csak kérdésére, ösztönösen, majd feltekintek rá. – Mióta vagy a környéken? – teszem kezem csípőre és figyelem a kardot a hátán. Erről saját fegyvereim jutnak eszembe. A kocsiba. Kezemben az amúgy is viseltes térkép enyhén gyűrődik, meg, de csak legyintek. Kisétálok utána a házból, de saját járgányom után megyek.
- Nem kell aggódni – morgom orrom alatt, a sluszkulcs amúgy is bent maradt… Ahha, mintha amúgy ez elriasztana, ha ajtó beindításáról van szó. Az anyósülésről veszem le a combtokot. Melynek jobb oldali részében az angyalpengéből készült vadászkésem van, a másikba pedig alig pár lövedékes pisztolyom fészkeli be magát.
Combomra és derekamra erősítem a durva anyagból készült anyagot.
- Mehetünk – tekintek újra a térképre, mégis hol lenne érdemes kezdeni a keresgélést. – Komolyan gyalogolni akarsz? – nézek rá elnyűtt ábrázattal.
reveal your secrets

Fenrir


Hampton - Page 3 DMkmpHL
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
113
☩ Rang :
Félvér Herceg
☩ Play by :
Henry Cavill
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Júl. 08, 2020 10:21 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


Hopeless nights and hopeful dawns

A szám sarka pimasz mosolyra rándul, amint megemelt szemöldökeim alól figyelem a fehérnép gondos öltözködését, illetőleg kihívó pillantását. Túl régóta élek már ahhoz, hogy csak úgy, pihe könnyedséggel ingathasson meg az önbizalmamban, mindenesetre értékelem a csípős nyelvének kitartását még azután is, hogy ilyen… hirtelen, hevesen és meggondolatlanul estünk egymásnak. Változatlanul látom magam előtt a nő előnyeit, érzem az egészséges, puha vágyakozást iránta, de ha forró vasba mártanának, sem tudnám felidézni, miféle köd vett erőt a tudatomon nemrég és miért olyan homályos az idáig vezető, meglehetősen élvezetes utunk nagy része. Ez nem így szokott működni.
- Nemrég egyesek egy nagyobb séta gondolatában is kis híján szörnyet haltak… - dobom vissza a labdát szemrebbenés nélkül, ám van abban igazság; ha ő képes volt sebtében indulásra készbe verekedni magát, ez nekem sem kellene, hogy gondot okozzon.
Mély hümmentéssel rugaszkodok el végül a kanapéról, felhagyva a hasam vakarásával és a medalionnal való játszadozással, s egy elégedett nyújtózást követően elkezdek a kölcsön ruháim után kutatni, melyek ha nem is logikus sorrendben követik egymást rajtam, előbb-utóbb csak a helyükre kerülnek a vállalható kinézet biztosítása mellett. Közben persze nem átallom hegyezni a füleimet is a válaszára, mellyel kapcsolatban félreértés ne essék, nem üldözök csalfa, gyermeteg vagy ha úgy tetszik, kisleányos ábrándokat. Nem vágyok az előbbit túlnövő közelségre, nem remélek boldog végkifejletet vagy én-idegen érzetek fellobbanását… Egyszerűen érdekel, miféle rangsorokat állít magában, és hogyan értékeli a világhoz fűződő viszonyát, hisz lássuk be, az eddigiek alapján szórakoztató válaszra van kilátás.
- Furcsa… Lássuk be – bólintok egy aljas mosolykezdeménnyel az ábrázatomon, kiemelve a többször is felemlegetett szavakat. De természetesen én se látok többet a különös történésbe, mint amennyivel ő billogozta, s nem is szükséges tovább forszírozni, megfosztva az élményt az egyszerű, kellemes voltától, és a kínosság fogalmáig emelni azt.
Kijelentésére bólintok, és amíg ő holmi térképet vadászik, elsétálok a konyháig egy pohár vízért, illetve ha már úgy adódik, hogy a bádogteknő közelébe keveredtem, ismét lemosom az arcomat is, visszaidézve magamra a józanság egyelőre jámbor fogalmát. A hűvös cseppek éltetőn gördülnek alá az államról, amint hamar változtatva a helyzetemen, ezúttal a kardomért nyúlok. Éppen a keresztszíjat igazítom a mellkasomon, mikor kisvártatva visszatér Natalie.
- Most már túlélünk a vadonban? - teszem fel a kérdést rezzenéstelen ábrázattal, noha leplezetlen évődési célzattal. Amennyiben nem kíván mást magához venni, kisétálok a házból, a visszaérkezésünkre datálva, halasztva az ajtó megszerelését. Súlyos lépteim alatt változatlan nyikorognak, jajveszékelnek a tornác elnyűtt deszkái, de szerencsére itt legfeljebb Merlin, aki felkapja rá a fejét.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Nothing is black or white...
Day of judgement God is calling, on their knees the war pigs crawling, begging mercies for their sins.
Ajánlott tartalom
reveal your secrets



Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
3 / 8 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma

Nincs


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 11 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 11 vendég :: 2 Bots

• Fajaink száma •
Arkangyal
1/1
Leviatán
7/3
Angyal
1
Démon
6
Bukott Angyal
3
Ember
4
Félvér
2
Harcos Angyal
5
Vadász
5
Nephilim
2