Omnen dimittite
spem, o vos intrantes!
Staff, és tagok által keresett karakterek

 
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Online
Belphegor


Országút - Page 2 GadHg7Q
Országút - Page 2 Zy5ntJX
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
832
☩ Rang :
Viszály Tanácsadója
☩ Play by :
Jenna Coleman
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Júl. 12, 2020 1:48 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next



Cole & Belphegor


G
ondolta a fene, hogy ilyen kalandos lesz az utazás, meg hogy pont én, majd egy félvérrel az oldalamon fogom megtenni az utat, de hát mindenből tanul az ember, vagyis jelen esetben a démon. Mesélek egy kicsit Vergilről is, bár nagyon nem fűlik hozzá a fogam, ez pedig akkor válik nyilvánvalóvá, ahogy Cole visszakérdez.
-Így van... Én még soha nem voltam férfivel!-vonom meg a vállam. Mintha olyan nagy újság lenne. Ki így, ki úgy éli az életét, nincs ebben kivetni való, nem igaz? Mindenesetre a rúnás dolgot nem akarom, hogy fél vállról vegye, már csak azért sem, mert ezzel én jót akartam neki! Aztán amilyen választ ad rá, kikerekednek a szemeim és elhúzom a számat egy pillanatra.
-Átszúrt? De hát miért?-hüledezek és a fejemet rázom, ráadásul egy csaj volt...
-Tán összetörted a szívét?-puhatolózok csendesen, fel nem foghatom, hogy miért történne ilyen, pont Cole-al... Szerintem olyan kis szeretnivaló. Bele túrok a hajamba és mélyet sóhajtok. Valamiért nem tudom elképzelni, hogy ilyen megtörténik... Bár nem magamból kellene kiindulnom ugyebár.
-Trükkösnek gondolod? én praktikusnak mondanám.-vigyorgok rá ahogy megérdeklődi én hogyan utazom. Igazából elég zsivány dolog és ha olyan csinálja borsos árat is kér érte, de jobb, mint nekem fitogtatni az energiámat, amit amúgy sem szeretek használni. Mikor kiforgatja szavaimat ingatni kezdem a fejem és válla felé legyintek.
-Szemtelen vagy!-csillannak meg huncutul szemeim, de a kényes témát érintve elkomorodok, egyáltalán nem tetszik ez a borúlátás a részéről. Így még mindig tapogatózom egy kicsit, mert nem tudom megérteni ezt a részét, holott valahol nekem is ilyesmi bajom van. A "mi van ha", rohadtul rá tudja nyomni a béllyeget a dologra. Nem csoda, hogy olyan nyuszi vagyok a témával kapcsolatban. Azt a tipikus "amikor a barátod szerelmes, -menj és mondd el neki- ám amikor a helyzet veled kapcsolatos, -nem merem, nem merem-, tehát másnak könnyebb tanácsot adni, mint magunknak megfogadni.
-Nos, mint mondtam, nem az a lényeg, hogy mi vagy! Ez egy olyan dolog amivel együtt kell élni. És most ne haragudj meg rám kérlek!!! De, szerinted, a szüleid azt nézték, hogy a másik micsoda? Működik a kémia, bumm! A többi pedig csiszolható drágakő.-magyarázom csendesen, majd hozzá teszem;
-Ha te tudsz bízni, nyitsz felé, akkor ez visszafelé is működhet. Végezetül pedig... Te NEM tehetsz arról, hogy félig démon vagy!-pillantok szemeibe meggyőzően, aztán elmosolyodom.
-Bízom benned.-reagálok ígéretére, majd felsóhajtok és előkerül a kis bőr karkötő, amibe szintén egy védőrúna van elrejtve. Több okból adom a fiúnak, részben, mert karján úgyis el fog múlni amit bele égettem, aztán emlékként, hogy ha rá pillant eszébe juthassak, no meg azért is, hogy tudjam merre találhatom, ha esetleg nem jelentkezne, hiszen a védőrúnában ott van az én saját jelem is, ha arról van szó megtalálhatom Őt. Bár ezt nem árulom el neki. Nyilván ok nélkül sosem bosszantanám. Mivel nem tiltakozi, így csuklójára kötöm a karkötőt és ahogy megszorítja a kezem melegen mosolygok rá.
-Igazán nincs mit köszönnöd.-rázom meg a fejem finoman, aztán lassan tovább indulunk. Út közben nem sok dolgot lelünk, ám most már az éjszakákat inkább erdősebb helyen javaslom tölteni. Az út mellett bárki meglephet minket, az pedig nem szerencsés. Talán a következő démon nem lesz olyan cuki, mint én.

Napok múlva, az egyik reggel úgy döntök, hogy kicsit magára hagyom a fiút, körbe kémlelek a környéken, egy régi kamion pihenőt vélek felfedezni és mellette egy romos benzinkutat, talán némi élelmet gyűjthetünk ott. Igyekszem is vissza Cole-hoz és ahogy megébred vigyorogva fogadom.
-Jó reggelt. Van egy jó hírem. Pár száz méterre van egy benzinkút. És az egyik tábla már elég közel jelzi nekünk New York-ot. Tankoljunk fel, aztán lépjünk a tettek mezejére. Gyere csipkerózsika.-intek fejemmel, majd felállok és kiropogtatom a nyakam meg a gerincem. Mióta Cole-al vagyok nem alszom éjszaka, kicsit furcsa is, mert jól hozzá szoktam az évek alatt, de most azt lesem folyamatosan, nehogy valaki a közelünkbe férjen. Ki tudja, hogy Vergil is mikor kerül elő újra. Amint összeszedjük magunkat meg is indulok előre, hogy mutassam az utat, hamarabb odaérünk, mint várom, így az ajtóhoz érve nemes egyszerűséggel rúgom be az üveget, hogy aztán beléphessünk. Áporodott szag terjeng a levegőben, be is fogom az orrom elsőre, aztán körbe pillantok. A kasszánál rögtön a dohányárukat szúrom ki. Legyen, legyen, legyen... Tekintetemmel a Black Silvert keresem a dobozok között és ahogy meglátom villan a szemem, két hosszú lépéssel ott termek és átugrom a pultot, hogy a tartóból leemeljem a cigimet. Egy dobozzal Cole felé hajítok.
-Hé!-vonom magamra a figyelmét, s csak eztán indítom útjára a cigis dobozt. Én is bontom a sajátomat, majd lazán rágyújtok, eztán indulok csak el a sorok között, hogy kutassak valami ehető után. De végül ezzel a kereséssel felhagyok, mert az alkoholos polc vonja magára a figyelmem különböző üvegeivel.
-Nos Cole?! Szabad a vásár.-tárom szét karjaimat, majd ismét bele szívok a cigimbe. A hűtők amik nem működnek roskadásig vannak telve, de mintha hónapok teljtek volna el, hogy bárki is járt volna itt. Vagy talán már évek is... Emelek fel egy üveget és fújom le róla a finom porréteget.

Zene: Pyromania & Frozen
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cole Andrews


Országút - Page 2 CfJmUUkOrszágút - Page 2 TRjmahg
☩ Történetem :
☩ Reagok :
178
☩ Korom :
29
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Júl. 07, 2020 8:48 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next


Darkest roads of hope
Belphegor & Cole
────────────── ──────────────
« Szószám; 839 • Zene; Till I See You Again »
Kérdésére csak fejcsóválást kap válaszul, aztán úgyis folytatom – bevallok egy darabkát azokból a dolgokból, amikről talán soha nem beszéltem még eddig senkinek. Valamiért érzem, hogy Belphegor figyel, az pedig, hogy egyáltalán nem vár tőlem semmit, hogy nem kell tettetnem azért, hogy elfogadjon, bőven rásegít arra, hogy ténylegesen sikerüljön kimondanom a szavakat. Nem vagyok túl jól, már ami a mentális egészségemet illeti, New Orleans pedig menekülés volt igazi megoldás helyett. Utólag látom, hogy csak még mélyebbre löktem magam ebbe a végtelen hosszúra ásható gödörbe, és az elindulásom – még ha életem leghülyébb ötlete is hónapokon keresztül gyalogolni étlen-szomjan – annyit ér, mint elkezdeni kapaszkodni felfelé. Legrosszabb esetben visszaesem az aljára, és ha ez akkor történik meg, amikor már majdnem a csúcson vagyok, magasabban, mint előtte valaha is, egyszerűen nem próbálkozom újra többé. Küzdenem kell még egy kicsit ahhoz, hogy tiszta lelkiismerettel adhassam fel akkor, mikor eljön az idő.
Szerencsére a téma nem marad sokáig terítéken, és a démon által felvezetett történet egyébként is sokkal izgalmasabb, mint bármi, ami az elmúlt néhány hét, de akár hónap során megesett velem az úton vagy azelőtt. Az azelőttnek nem is emlékszem minden részletére, de ezt inkább fel sem hozom – hála az égnek nem az én pénzem volt az, amit elvertem a városban és ahogy érzem, maximum a kosztól viszkethetnek egyes testrészeim, így nem lehet komoly következménye ennek a szégyenteljes kicsapongásnak.
Belphegor arca pirulni kezd, és én ekkor értem meg igazán, hogy mire gondolt pontosan az asszonnyá tétel alatt – hát, nem feltétlen az alvilági házasságra.
– Úgy érted, te még soha…? – inkább be sem fejezem a mondatot, mert tudom, hogy az arcomra kiülő és erősen érdeklődő kifejezés helyettem beszél. Talán félreértettem az, ahogy fogalmazott, végtére is a démonok nem az önmegtartóztatásukról híresek, és mégis mi oka lenne arra, hogy kilencezer éven keresztül nemet mondjon a szórakozás legismertebb fajtájára? De az is lehet, hogy inkább az zavar helyette, amit én csináltam New Orleansban és amit aktívan űztem Alex előtt is, hogy aztán úgy feküdjek mellé a kabinban, mint aki használt és akit használtak – mintha semmit sem jelentene ő, egy a sok közül.
Következő kérdését bármennyire is igyekszem félvállról venni, a lány nem hagyja magát ilyen könnyen eltéríteni a védőrúnától.
– Érzem, hogy ott van, de volt már rosszabb is. Kibírom. – Főleg az itallal a kezemben; érzem, hogy minden korty sokat javít a helyzeten és a hangulatomon is. – Volt ez a csaj… Ha engem kérdezel, nem teljesen normális. Ő például átszúrt egy vasrúddal legutóbb – hozom fel a Kyarával való találkámat példaként. Mellette valahogy mindig úgy érzem magam, mintha jól lennék, de könnyen lehet, hogy csak azért, mert nincs nála labilisabb a környéken. – Mondjuk úgy, hogy megedzett ez az egész – vigyorgok tovább magam elé. Egy kis égésnyom szúnyogcsípés a tüdőmbe fúródó rozsdás rúd fájdalmához képest, és egyébként is túl jó kedvem van ahhoz, hogy a majdnem-sérülésemmel foglalkozzam.
Az utazás kerül szóba, mire kiderül, mire Belphegor felhozza a számára legegyszerűbb módot, ami bármilyen logikus is, eddig még soha nem jutott az eszembe – megidézteti magát, így időt és energiát megspórolva jut el oda, ahova menni szeretne.
– Trükkös – biccentek elismerően, bár kétlem, hogy ez az én esetemben is működne: pontosan annyira vagyok csak démon, amennyire ember is – semmi és minden egyszerre; szürke, ami nem elég világos ahhoz, hogy a fehérbe olvadjon, és kellő sötétség híján a feketében sem veszhet el soha.
Azért remélem, hogy ebben az egyben mégis igaza és nem lesz rá többé szükségem, hogy teleportáláshoz folyamodjak; bőven elég volt az az első találkozás a térkapuval, aminek a végén kénytelen voltam kettéválni a saját gyomortartalmammal.
– Nem tudom, ki preferálná a hányásomat – forgatom ki a szavait a szivatás kedvéért. Lehet, hogy nem kellene többet innom, vagy csak a Marcellből elnyert energia lenne az, ami így megdobta a kedvem…? A hazatérés gondolata visszavesz belőle ugyan valamennyit, de már nem érzem magam szomorúnak, ha arra gondolok, hogy mi vár majd rám New Yorkban – inkább csendes elfogadás tükröződik vissza az arcomról és a hangom is teljesen nyugodtan cseng, mikor megszólalok.
– Nem is tudom. Abban biztos vagyok, hogy vissza kell mennem. Visszamegyek és rá fogom bízni az életemet, de nem ez a lényeg. – A bizalom csak apró darabkája ennek a kiszámolhatatlan egyenletnek. – Még ha meg is bocsájt és ha hajlandó lenne túllépni, ha újra akarná kezdeni… Attól még azok lennénk, akik mindig is voltunk, Belphegor. Félvér vagyok. Nem várhatom el, hogy ez valaha is elfelejtse. Hogy bárki elfelejtse. – Kimondtam. Tessék.
Tovább sétálunk, hogy aztán ismét megtorpanhassunk egy pillanatra.
– Ha túlélem ezt az egészet, ígérem, hogy megkereslek – Alexszel az oldalamon vagy nélküle.
Fonott karkötőt húz elő a zsebéből, és bár nagyon kíváncsi vagyok rá, hogy végig ott volt-e vagy épp ebben a másodpercben varázsolta, egyelőre nem kérdezek. Fogalma sincs róla, hogy mennyire értékelem ezt a gesztust, ezt az emlékeztetőt arra, hogy a jelenléte valódi – nem mintha ilyen részletes és kalandos utazást tudnék kitalálni a fejemben, vagy egy olyan démont, aki valamilyen érthetetlen oknál fogva a tőle telhető legemberibb módon igyekszik támaszt nyújtani. Meg sem érdemlem, ha őszinte akarok lenni magammal, de képtelen lennék visszautasítani az ajándékát.
– Köszönöm, hogy igazi vagy – szorítom meg a kezét, amint a csuklómra köti a madzagot.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Online
Belphegor


Országút - Page 2 GadHg7Q
Országút - Page 2 Zy5ntJX
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
832
☩ Rang :
Viszály Tanácsadója
☩ Play by :
Jenna Coleman
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Jún. 30, 2020 9:46 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next



Cole & Belphegor


N
os, hát útra fel és irány a nagy város. Mondjuk azt nem gondoltam volna, hogy ennyire pörgős lesz az eleje, na meg nem számítottam arra sem, hogy Vergillel majd itt fogok ismét találkozni. Azért van baj a toronyban meg kell hogy mondjam.
-Bajban? Miért lennél bajban?-visszhangzom azt az egyetlen kis szót a mondatából, hiszen én nem is bántottam, még csupán a szándék sem motoszkál a fejemben. Épp ellenkezőleg, segíteni szeretnék neki. Na meg ha már útitársául szegődtem... Illene is viselkednem, ugyebár. Aztán csendben hallgatom a fiút és csak a fejem rázom. Valamiért tetszik, hogy ilyen. Végül eleget teszek kérésének, és elkezdek mesélni volt mesteremről, a fő ok amiért annyira utálom Cole szájából hangzik vissza, így csak bólintok egyet rá.
-Tudod... Nekem ez olyan... Ó, nagyon emberien fog hangzani, de én csak azzal szeretném aki azonos szinten érez velem.-pillantok a távolba, hogy még véletlenül se kelljen rá néznem, mert tuti megint fülig pirultam. El is fordulok egy pillanatra és inkább elcsenem az alkoholt, hogy magamhoz véve egy kortyot, már egy fokkal magamhoz térek a dologgal kapcsolatban.
-Hivatalosan nem ezért intéztem el. A legutóbb igazából nekem esett és, mint említettem Viszály meglepte egy kis ajándékkal. Mégse b@szakodjon egy bizalmassal. Na meg... Nagyon nem akartam, hogy bajod essen, hiszen utánad indult, mikor engem lefoglalt az a másik.-ráncolom a homlokom ahogy ismét felidéződik bennem a percekkel ez előtt megélt rövid kis küzdelem. Nem sokkal később rákérdezek a kezére is, hiszen érdekel, hogy esetleg fáj-e neki, vagy mi a helyzet. A srác mégis csak inkább elvicceli a dolgot. Ejj Cole!
-Komolyan kérdeztem. Nem fáj?-keresem a tekintetét és szívesen venném ki kezéből a piás üveget, de nem teszem meg. Nem vagyok senkije, hogy bíráljam. Bár lehet nem ártana mellé egy kissé keményebb kötésű akárki. De ez a gondolatmenetem kissé tovaszáll ahogy felajánlom, hogy szívesen magammal vinném világot látni. Jó lenne ha kicsit tudná élvezni az életet is. Mert így olyan savanyú, meg egyhangú... Nem élhet csak New York-ban!
-Általában ahogy esik úgy puffan. Általában megidéztetem magam oda ahová el akarok jutni. Csak a megfelelő kapcsolatok kellenek hozzá.-válaszolok vigyorogva, mindig a könnyebbik utat választom, na meg nem igazán mernek nekem nemet mondani, szóval amit akarok azt el is érem.
-Hányni nem szégyen! Majd megszokod, ha valaki ezt preferálja a közeledben és vele tartasz.-biztosítom, hiszen mi mást mondhatnék neki? Ne egyél mielőtt valaki teleportálni akar veled? Ó már, az a legváratlanabb helyzetekben is előforulhat! Jobban járunk, ha megpróbálunk felkészülni, de amúgy meg lehetetlen. Azt is megjegyzem, hogy szeretném ha ez az ismeretség majd nem tűnne el a süllyesztőben, de partnerem ismét meglep.
-Miért látod ilyen borúsan a helyzetet? Komolyan Cole! Magadban nem bízol, vagy Benne nem?-teszem fel a kérdést, ahogy újra megindulunk a pillanatnyi szünet után, míg megállítottam az előbb.
-Ne csak azért keress fel, ha balul sülne el a dolog. Ha gondolod, megígérem, rám mindg számíthatsz!-mosolyodok el, aztán előhalászok a zsebemből egy bőr, fonott karkötőt és felé nyújtom.
-Ha mégsem keresnél, legyen egy emléked rólam, hogy ez az út valóságos volt!-veszek mély levegőt és ha hagyja, elfogadja, akkor a csuklójára kötöm.

Zene: Pyromania & Frozen
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cole Andrews


Országút - Page 2 CfJmUUkOrszágút - Page 2 TRjmahg
☩ Történetem :
☩ Reagok :
178
☩ Korom :
29
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Jún. 29, 2020 10:12 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next


Darkest roads of hope
Belphegor & Cole
────────────── ──────────────
« Szószám; 680 • Zene; Till I See You Again »
Még ha ez is a valóság, az az egy biztos, hogy olyan a mi kettőnk találkozása, mint egy fura álom – talán az is, realitás a látomásban, ahol minden túlságosan igazinak tűnik. Ha így van, nem szeretnék még felébredni, mert Belphegor az első élő dolog, amivel az elmúlt hetekben találkoztam.
– Ha mindig ilyen könnyű lenne megállapítani a különbséget, nem lennék ekkora bajban… – válaszolom vállat vonva, vagyis inkább gondolkozom tovább hangosan a rövidke visszaemlékezésen. Nem áraszt el többé a kétségbeesés, ha eszembe jut, hogyan folyt össze a kinti világ a fejemben létezővel, mert egy darabig biztosan nem kell majd vele újra megküzdenem, és a látottak alapján a démon pontosan annyira valóságos mellettem, mint amilyen én vagyok. Ha eltűnünk, együtt tűnünk majd, mikor szertefoszlik az álom. – Azt hiszem, már azelőtt sem voltam teljesen jól, hogy szükségem lett volna arra az energiára – érintem meg egy ujjal a halántékomat szórakozottan, majd ismét az útra szegezem a pillantásom – Azért vagyok most itt, a semmi közepén. De dolgozom rajta. – Az Alex és köztem történtek után kezdődött minden: hosszú napokat töltöttem folyamatos kábultságban, részegen szédelegtem New York utcáin, míg apám át nem lökött azon a hányatós portálon, New Orleansban pedig épp csak egy hajszállal lettem jobban. Ugyanúgy ittam, csak más okból és más minőségben, hála Vlad démoni vagyonának.
Belém karol, így sétálunk tovább egymás mellett, és ahhoz képest, hogy az előbb a tisztáson majdnem elnyelt minket a föld, nyugodtabbnak és kiegyensúlyozottabbnak érzem magam, mint az utóbbi hónapban bármikor. Valószínűleg csak addig fog tartani, míg át nem jutunk a falakon, szóval igyekszem kiélvezni minden egyes másodpercét.
Majdnem elfelejtettem, hogy Belphegor jön még nekem egy történettel, de egyszer csak belekezd két korty között, amit egyáltalán nem bánok – a hangja mérföldekkel kellemesebb az út állandó csendjénél, a Vergilt és a társait övező történet pedig a kezdetektől érdekesnek ígérkezik. Fogadni mernék rá, hogy sokkal izgalmasabb kalandokon van túl, mint amit a New York felé sétálás jelent, az időnk pedig, ha nem is végtelen, de annak érződik – talán elmesél még néhányat a kilencezer év sztorijai közül.
– …Asszonyává tegyen? – emelem ki az utolsó szavakat fura vigyorral és enyhén grimaszolva. Úgy látszik, a démonok között is létezik olyan, hogy elmaradott gondolkozás. – Nem csoda, hogy így elintézted az előbb – teszem hozzá ezután a tisztáson történtekre utalva, a rövid beszámoló végére ugyanis kezdem úgy érezni, hogy megértem a lány bosszúvágyát.
A karomra irányuló kérdésére vállat rántok, majd egykedvűen pillantok le Belphegorra.
– Nem olyan vészes, mióta beütött ez a cucc – intek az üveg felé az előzőnél is szélesebb vigyorral. Fertőtlenítek, csak épp belülről, így viszont egyetlen cseppje sem veszhet kárba az ismerőseitől elkobzott italnak. – Hamar el fog tűnni. Azt hiszem. – Gyorsabban gyógyulok ugyan, mint az átlagos emberek, de nem vagyok benne teljesen biztos, milyen tempóban szívódik fel egy bőrbe égetett rúna, hála a számomra teljesen ismeretlennek mondható mágiának.
Időnként átveszem tőle az üveget; kortyolok párat és vissza is nyújtom. Emlékeztetnem kell magamat arra, hogy a tegnapi néhány falat óta semmit sem ettem, a vizem is fogytán, a beton pedig kilométerek százain keresztül kanyarog még előttünk – ha más észérvre nem is hallgatok, azzal igyekszem meggyőzni a tudatomat, hogy érdemesebb lenne beosztani az értékes kincsnek számító alkohol maradékát, mint egyszerre lehúzni az egészet.
Útitársam hirtelen lestoppol, hogy azzal a lendülettel szembe is fordíthasson magával egy pillanatra. Elgondolkozva figyelem az arckifejezését, mielőtt válaszra nyitnám a számat.
– Hát… ez igazából attól függ, te hogyan szoktál közlekedni, tudod, mert legutóbb mikor teleportálnom kellet, lehánytam valaki cipőjét – vallom be a múltkori eset gyalázatos végkifejletét. Jó, lehetséges, hogy előbb-utóbb akkor is kiadtam volna a gyomrom tartalmát, ha Vlad nem kényszerít figyelmeztetés nélkül és a téren keresztül az otthonába, de akkor egy másodpercre biztos voltam benne, hogy odabent rossz sorrendben érkeztek meg a belsőszerveim.
Tovább indul, mire gondolkodás nélkül lépek utána.
– Nem is tudom, hova mennék szívesen. – Néhány hónappal ezelőttig a város jelentette a világomat; börtön volt, ahonnan félig akartam csak kiszabadulni, most azonban mindennél jobban visszavágyom a falak által határolt ketrecbe, mert ez az otthonom. – Elég jó esély van rá, hogy nem úgy alakulnak majd a dolgok, ahogy szeretném, mikor visszaérünk – pillantok fel az égre, majd csendesen folytatom – Ha nincs miért maradnom többé, mindenképp felkereslek.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Online
Belphegor


Országút - Page 2 GadHg7Q
Országút - Page 2 Zy5ntJX
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
832
☩ Rang :
Viszály Tanácsadója
☩ Play by :
Jenna Coleman
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Jún. 24, 2020 6:22 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next



Cole & Belphegor


E
ddig is sok furcsa dolgot csináltam már életem során, de Cole miatt még egy-két dolog felébredt bennem ez alatt a rövid idő alatt, amit valójában nem tudok hová tenni. Miért akartam mindenáron segíteni neki? Vele lenni, pátyolgatni és megvédeni? Mitől jött ez a nagy és hirtelen "szeretet" a félvér iránt? Holott én kimondhatatlanul gyűlöltem őket, a faj keveredést egyszerűen eretnekségnek tartottam és lenéztem azokat a démonokat akik ilyen dologba keveredtek. Mondjuk jó magam még mindig ezt vallom, hogy földivel aztán még egy csókot se! Csendesen beszéljük át a nem rég történteket, aztán Cole közli, hogy lesz még időm kitérni a Vergiles részre is. Vigyorogva bólintok, lényegében igaza van, lesz még időm elmesélni. Az ipsét nem méltatom sokra, hiszen tudom, hogy a lelke az enyém, meghalni még nem fog, ez az állapot meg annyit nem sebez rajta. Legalább kicsit megnyugszik. Amúgy is olyan nyughatatlan volt. Kap az ember is alkoholt és a fiú is elvicceli mondandómat, csak vigyorogva rázom a fejem. Hihetetlen.
-Cole! Nyugalom, semmi baja nem lesz neki! Ne félj.-furcsa látni a bűntudatot rajta, nem is tudom hogyan sikáljam el ezt róla, de majd valamit biztosan kitalálok, először is arról kell meggyőzzem, hogy én egyáltalán nem ítélem el ezért. Aztán végül megindulunk ismét az országút felé és ahogy kerülgetjük a fákat, valami kicsúszik a számon. Mégpediglen az, hogy megkedveltem őt. Visszakérdez, mire bólintok, naná, hogy így van, ha nem lenne, akkor nyilván nem mondtam volna ki.
-Mondtam neked, hogy nem vagyok szellem, sem pedig látomás. De hát hiába csipkedtelek és pöcköltem meg a homlokod. Pedig aztán igazán igyekeztem, hogy elhidd.-nevetem el magam ahogy rálépünk az aszfaltra.
-Kalandra fel!-kapom ki kezéből végre az üveget és bele kortyolok, majd vissza adva neki elengedem a kezét és belé karolok.
-Szóval, Vergil a mesterem volt mikor még ifjú kis démon voltam. Sok mindenre megtanított, ő volt az aki pontosan megmutatta, hogyan kell a fegyvereket forgatni, sokat tanultam tőle, aztán kétezer évesen csatlakoztam Viszályhoz és megszakítottam vele minden kapcsolatot, bár később kiderült, hogy ő sokkal többet akart, mint mester és tanítvány kapcsolat, csak ugyebár én erre nem voltam vevő. Háromezer éve szolgáltam kedves Lordomat, mikor bele buktam egy küldetésbe, majd menesztésemet kértem...-kezdek bele a történetbe, út közben néha rá pillantok, aztán ismét az utat nézem mereven.
-Visszamentem Vergilhez, hogy még jobb lehessek, de itt már csak két évet voltam vele. Éjt nappallá téve gyakoroltam és fejlesztettem magam. Aztán egy napon megláttam az egyik légiót vonulni, tudtam, hogy mennem kell. Vergil próbált marasztalni és mindennek elhordta a kedves főnökömet, de hát ha én egyszer a fejembe veszek valamit, akkor hajthatatlan vagyok. Így kerültem vissza Viszály mellé, Vergil pedig szerintem megesküdött, hogy amíg él addig az lesz az életcélja, hogy visszacsábítson magához és asszonyává tegyen.-vonok vállat nem törődöm módon, majd szabad kezemmel beletúrok a hajamba.
-Hogy van a karod?-utalok a bőrébe égetett rúnámra és kissé elhúzom a számat. Aztán nem sokkal később nagyot rántva rajta megállítom. Szembe fordítom magammal és pillantását keresem.
-Cole! Mit szólnál hozzá, ha egyszer elvinnélek valahová? Hogy világot láss!-kérdezek rá és ajánlom fel egyszerre, hozom tudtára a hirtelen támadt ötletem. Aztán csendesen hozzá teszem.
-Örülnék, ha az ismeretségünk hosszú távú lehetne.-mosolyodom el félszegen, aztán lassan tovább indolok, remélve, hogy nem sokkoltam le nagyon és egy-két lépés után behozza a lemaradást.

Zene: Pyromania & Frozen
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cole Andrews


Országút - Page 2 CfJmUUkOrszágút - Page 2 TRjmahg
☩ Történetem :
☩ Reagok :
178
☩ Korom :
29
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Jún. 21, 2020 6:57 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next


Darkest roads of hope
Belphegor & Cole
────────────── ──────────────
« Szószám; 572 • Zene; Till I See You Again »
Soha nem értettem teljesen őket – az átkokat, rúnákat, bájitalokat, a démonokat és az apámtól örökölt mágiát, ami életem első pillanata óta a vérrel együtt csörgedezik az ereimben. Talán másképp látnám a világot, ha Vlad mellett növök fel anyám helyett, aki előbbi elmondása szerint szándékosan tartott tőle távol; ő nem hitt az emberi oldalamban és azt hiszem, rettegett a sötétebbik felemtől. Egészen eddig azt hittem, hogy én is ettől félek, de New Orleansban pillanatok alatt átengedtem neki az irányítást.
– Azt hiszem, elég hosszú az út ahhoz, hogy egyszer vagy kétszer elmeséld – kommentálom a Vergiles ügyet vigyorogva. Elhiszem, hogy a hármassal való találkozásunk a véletlen műve, de azért érdekel, milyen történet a nem túl barátságos kapcsolatuk előzménye. Talán beszámol majd róla, ha kifújtuk magunkat és tovább indulunk.
Cserébe én is elmondom neki az igazat, már ami Marcellt illeti, de úgy látszik, Belphegor nem sajnálja kifejezetten az azóta is a földön gubbasztó ismerősét. Az alkohol sokat segít, habár a sóvárgás – az igazi sóvárgás, ami sohasem múlt el csak úgy magától – már régen megszűnt, így egy fokkal készebben érzem magam erre a beszélgetésre. Miért is titkolóznék előtte, mikor a démon társasága az egyetlen ténylegesen maradandónak tűnő dolog a végtelenbe húzódó országút mentén? Fogalmam sincs, miért kedvel ennyire, vagy éppen miért tart ki a lassú tempóm mellett, de már el sem tudom képzelni egyedül a hazautat.
– Valószínűleg az ital teszi – viccelem el a megjegyzését, de mindketten jól tudjuk, hogy több szükségem volt a belőle nyert életenergiára, mint egy falat kenyérre vagy vízre. Lehet, hogy néhány nap és teljesen megőrültem volna; így legalább nem kell elvesznem az egyre kellemetlenebbé váló látomások és hallucinációk tengerében.
Marcell is iszik pár kortyot, bár egyetlen szót sem szól hozzám vagy démoni ismerőséhez – talán túlságosan lefoglalja az érzései helyén nyílt hatalmas, mély és üres gödör, amiből nekem éppen csak sikerült kikeverednem.
– Azt hiszem, rendben lesz. Előbb vagy utóbb… – teszem hozzá halkan, mert bár most sem cselekednék másként, a bűntudatom nem múlik el ilyen gyorsan. Főleg akkor nem, ha ilyen közelről szemlélem a munkám eredményét.
Visszaveszem tőle az üveget, mielőtt megfognám Belphegor felém nyújtott kezét. Nem akarom feleslegesen itt hagyni a nehezen megszerzett muníciónkat, mert így vagy úgy, de biztos hasznát vesszük majd a következő egy hét során. Legalábbis remélem, hogy ennél nem tart majd tovább visszaérni New Yorkba, s így a bejutáson kell majd alaposabban elgondolkodnunk.
– Ugyan már, ez tökéletes reggeli – vonok vállat, miközben megemelem az italt a levegőben. Felé nyújtom, bár őszintén szólva tippem sincs, egy démon alkoholtoleranciája mellett lesz-e rá bármi hatása a nagy adag tömény alkoholnak.
Biztos, hogy jobban vagyok, mint voltam, kifelé menet ugyanis már én is figyelmesebben teszek meg minden egyes lépést, kifejezetten vigyázva, útitársam nehogy megint felakadjon egy kiálló gyökérben. Az ezt követő szavai hallatán újra széles mosolyra húzódik a szám széle.
– Tényleg? – Sohasem gondoltam volna, hogy egyszer itt tartok majd; hogy két város között sétálok egy kihalt úton, kezemben egy üveg piával és egy démonnal az oldalamon. – Én is megkedveltetek téged. Szar helyzetben lennék, ha eltűntél volna az előbb, szóval… Szintén örülök annak, hogy mégis igazi vagy. – Ez az egész ennél már úgysem lehetne furcsább.
Arra számítok, hogy az aszfaltra érve újra fájni fog minden egyes hely, ahol a bakancs feltörte a lábaimat, de az apróbb sérüléseim többsége felszívódott, hála a Marcell nevezetű férfitól kapott ajándéknak. Körbenézek és szembesítem magam az elénk táruló, végtelenségbe kanyargó úttal, majd ismét meghúzom az italunkat.
– Kalandra fel? – pillantok le rá lelkesen, mintha nem tudnám, mekkora túra előtt állunk mi ketten.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Online
Belphegor


Országút - Page 2 GadHg7Q
Országút - Page 2 Zy5ntJX
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
832
☩ Rang :
Viszály Tanácsadója
☩ Play by :
Jenna Coleman
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Jún. 19, 2020 10:49 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next



Cole & Belphegor


É
rdekes, ahogy Cole arcába szinte visszatér a fény, mégsem értem amit látok. Csak figyelem vonásait és nem tudom hová tenni a tegnap este talált srác és a mostani közti különbséget. Válaszokat szeretnék, meg akarom tudni, hogy mi ez az egész. Ám nem akarom sürgetni, mi több, felajánlom, hogy az elorozott pia mellett beszélgessünk, kényelmesen. Felé nyújtott kezem elfogadja és bátorítón rámosolygok. Kérdésére magasba szökik a szemöldököm.
-Kicsit elfáradtam, de nem esett bajom, köszönöm a kérdést.-válaszolok végül. Elsétálunk a kidőlt fatörzsig, majd megkínálom a fiút cigivel és a kezébe nyomom az üveget is, had bontsa ki. Rágyújtunk és elmesélem Cole-nak, hogy mi történt a tisztáson. Mondandóm végén újabb kérdést kapok és egy apró megjegyzést. A fiú átveszi vigyoromat én pedig csak legyintek.
-Igen, szeretetcsomag. Egy édes kis átok, vagy rontás, nevezzük ahogy szeretnénk. A lényeg, hogy nem érhet hozzám...-vonok vállat aztán lágy mosoly bújik meg ajkam szegletében.
-Nos, igen. Viszály a főnököm.-hangom halk de szeretnék mielőbb túl lenni ezen a témán. Szerencsére Cole ismét segít ebben.
-Nem! Nem tudtam, hogy ők lesznek ott. De mikor megláttam Vergilt, tudtam, hogy nem fogunk csak beszélgetni. Mondjuk azt, hogy sajnos elég jól ismerem.-ingatom lemondóan a fejem. Miután én lekerülök a porondról visszatérünk a Marcell ügyre. Cole mintha nehezen kezdene bele, így lazán beleszívok a cigibe, nem sürgetem Őt, hagyjom, hogy összeszedje a gondolatait. Figyelmesen hallgatom szavait, majd bátorítóan rá mosolygok. Kezem a vállára teszem és kicsit megszorítom.
-Ne érezd rosszul magad. Ugyan nem tudom igazán, hogy hogyan is működtök, de el kell mondjam, sokkal jobban nézel ki, mint tegnap este!-kacsintok rá, aztán tekintetem az emberünkre vetül. Elengedem a vállát ahogy elnyomja a cigit és feláll, hogy Marcellhez sétáljon. Kapok egy kérdést is, mire felállok és oldalra bicentett fejjel pillogok magam elé.
-Nos, meghalni nem tud, szóval akár itt is hagyhatjuk, majd összekapja magát. Ideje van még.-vonok vállat, majd a cigim végét a földre pottyantom és bakancsom orrával nyomom el.
-Ha gondolod akkor visszatérhetünk az aszfaltra. Bocs, hogy a reggeli most elmarad.-húzom el a számat kelletlenül.
-Gyere, menjünk tovább, talán előbb haza érsz.-nyújtom most már sokadjára a kezem felé, ösztönből jön, valamiért jobban érzem magam, ha kezét a kezemben érzem. Miután elindulunk kicsit gondolataim közé mélyedek, aztán egyszer csak rá pillantok.
-Tudod, egészen megkedveltelek. Furcsa ez az egész.-keresem a tekintetét és szorítom meg a kezét kissé.
-Örülök, hogy az utamba sodort az élet.-teszem még hozzá, mielőtt egy nagyobb fát kerülnénk ki.

Zene: Pyromania & Frozen
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cole Andrews


Országút - Page 2 CfJmUUkOrszágút - Page 2 TRjmahg
☩ Történetem :
☩ Reagok :
178
☩ Korom :
29
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Jún. 15, 2020 4:01 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next


Darkest roads of hope
Belphegor & Cole
────────────── ──────────────
« Szószám; 534 • Zene; Till I See You Again »
Hagyom, hogy a gravitáció magával vigye az apró köveket – nem kellettek másra, csak hogy leteszteljem, újra a régi vagyok-e a Marcell nevű alaktól elszívott életenergiának köszönhetően, az egyetlen trükk pedig, amit ismerek, szerencsémre működik. Nem hiszem, hogy a telekinézissel megmenthettem volna a saját életemet, de a Kyarával való félresikerült gyakorlás sokat javított a technikámon; talán egy nap még hasznát veszem, ha nem lesz hová futnom.
Azt reméltem, nem kell majd magyarázkodnom Belphegornak, de őszintén tanácstalannak tűnik az arckifejezése, mikor felém intézi a kérdéseit – megemeli az államat és az enyémbe fúrja a tekintetét. Szótlanul nézek vissza rá, hála a fel-feléledező bűntudatnak, mert ugyan egy démontól várnám a legkevésbé, hogy elítéljen valami borzasztó miatt, egyre inkább elfeledkezem a tényről, hogy nem egy egyszerű emberlány áll előttem.
Már épp beszédre nyitnám a számat, mikor a látóterembe emeli a bontatlan üvegnyi alkoholt. Óvatos félmosolyra húzódnak az ajkaim.
– Reggeli? – Ha úgy vesszük, folyékony formában ugyan, de csak találtunk valami értékeset. – Megegyeztünk – bólintok, mert tudom, hogy úgysem kerülhetem el a kérdezősködését, engem pedig egyre jobban érdekelnek a tisztáson történtek. Ha nem akarnék egy darabban hazajutni és az ösztöneim sem hajtottak volna a menekülő után a fák közé, biztos vele maradtam volna, hogy végignézzem a műsort.
– Rendben vagy? – pillantok rajta végig, miközben elfogadom a felém nyújtott kezét. Úgy látszik, ez a kettőnk szokásává vált az eddig igen rövid és közösen megtett úton, egy teljes hónap egyedüllét után azonban egyáltalán nem bánom a közelségét.
Mellé ülök és vele együtt én is rágyújtok, és amint kifújom az első adag füstöt, az üveg kupakját is lecsavarom a szabad kezemmel. Meghúzom, miközben ő a szavakat keresi, majd elégedetten döntöm hátra a fejemet.
– Szeretetcsomagot? – ismétlem utána érdeklődve, majd a mondata további érdekes pontjaira is kitérek. – Viszálytól... Nem gondoltam volna, hogy ilyen befolyásos démon lennél – fordulok felé, félig-meddig viszonozva a vigyorát. Arra sem számítottam, hogy Belphegor ilyen harcias támadásba kezd majd az első rossz pillantás láttán, így továbbra is él a gyanúm, hogy nem csak a reggeliről szólt a tisztáson kibontakozó küzdelem.
– Előre tudtad, hogy ők lesznek ott? – kérdezem bármiféle indulat nélkül. Több mint gyanús, hogy védőrúnával felszerelkezve vitt magával a helyszínre. – Elmondhatod, ha ez egy kettő az egyben hadművelet volt. – Talán bosszút állt valamiért, talán a véletlen műve – utólag mindegy ugyan, de a kíváncsiságom nem hagy nyugodni.
Amint újra beáll köztünk a csend, a maga elé bámuló Marcellt kezdem figyelni. Hogyan lehetne szavakba foglalni ezt az egészet egyáltalán? Nincs kedvem szembesíteni magam az igazsággal, de a látványa folyton arra emlékeztet, hogy az én boldogságom ára valaki másé; az előbb kérdezés nélkül átadtam neki a hetek óta bennem növekvő ürességet.
Kortyolok még néhányat, mielőtt belekezdenék.
– Szükségem volt az energiájára, szóval elvettem tőle – vonok vállat, és a hangom teljesen érzelemmentesnek hallatszik. – Én csak… azt hiszem, én csak újra azt akartam érezni, hogy élek – csúszik ki végül a számon valami sokkal őszintébb is – Nem tudom, hogy működik ez az egész, de képtelen lettem volna nemet mondani neki, Belphegor. Nem ennyi idő után. – A városban sokkal könnyebb a helyzetem: a tömegbe sétálok és apró foszlányokat lopok azoktól, akik elhaladnak mellettem. Idekint valahogy minden sokkal bonyolultabb és veszélyesebb.
– Mit csináljunk most vele? – kérdezem halkan. Elnyomom a csikket és felállok, hogy a nem sokkal arrébb gubbasztót is megkínáljam a démon szerezte italból.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Online
Belphegor


Országút - Page 2 GadHg7Q
Országút - Page 2 Zy5ntJX
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
832
☩ Rang :
Viszály Tanácsadója
☩ Play by :
Jenna Coleman
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Jún. 11, 2020 8:29 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next



Cole & Belphegor


H
ogy én mennyire utálom az ilyen helyzeteket... Úgy tudtam, hogy nem lesz könnyű, Vergil még hagyján, de a másik démon igazán vérmes volt. Kicsit megijedtem mikor megindult Cole felé, tudtam, hogy meg kell állítanom. Szerencsére sikerül is és a félvér is menekülőre fogja miután megerősítem benne, hogy én is ezt szeretném. Vergil kapna is az alkalmon, hogy a fiú és az ember után eredjen, de tőröm a bokájában megállítja. Egyszerre egyre tudok figyelni. A másik démont, akinek a nevét sem volt érdemes megtudnom nemes egyszerűséggel felgyújtom. Ahogy a halál sikolyok elhalnak és Vergilből kihúzom a tőrömet felkapok egy bontatlan üveg alkoholt még és úgy indulok Cole és Marcell keresésére. Nem telik bele sok időbe, hogy beérjem őket. Örülök, hogy a fiú rendben van, az ember közöttünk ül és maga elé bámul, olyan üres tekintettel, nem is értem, de jobban érdekel, hogy jelenlegi partnerem hogy van. Cole feje körül apró kavicsok vannak a levegőben, nekem olybá tűnik, hogy lebegnek, de jobban megfigyelve egyik sem mozog, egy kicsit sem. A fiú biztosít róla, hogy remekül van, mintha az arca is kapott volna egy kis színt, aztán pillantása Marcellre vándorol és kapok egy fél mondatot.
-Mi történt?-kérdezek rá komoly arccal és Cole pillantását keresem, aki a talajt bámulja csupán.
-Cole?!-lököm el magam a fától és közelebb lépek hozzá óvatosan.
-Te csináltál valamit?-kérdezek ismét és ha elé érek finoman megemelem az állát.
-Elmondhatod, nyugodtan!-lágyul el az arcom, majd szeme elé emelem az italos üveget.
-Esetleg ez mellett? Aztán én is mesélek, hogy mi történt a két démonnal. Megegyeztünk?-mosolygok rá bátorítóan, aztán körbe pillantok és meglátok egy kidőlt fatörzset, így oda mutatok.
-Gyere üljünk le, pihenünk egy kicsit. Sajnos nem igazán vagyok a toppon.-nyújtom felé a kezem és ha megfogja akkor megindulok vele az ülőalkalmatosságnak kinézett fa felé. Csak hamar le is teszem ülőgumóimat és ha Ő is így tesz, kezébe nyomom az üveget, nyugodtan kezdje csak fel. Én közben előhalászom a cigimet és kínálásra nyújtom. Ha vesz ki belőle, akkor én is így teszek, rágyújtok, aztán hogy megtörjem a köztünk ülő csendet halkan bele kezdek.
-Nos, Vergil életben maradt, de valószínűleg most eltelik pár nap, míg esetleg a nyomunkra bukkanhat. Mint láthattad nem nyúlhat hozzám. Múltkor kapott egy szeretetcsomagot Viszálytól.-vonok vállat egyszerűen, de pofimon ördögi vigyor terül szét. Tudom jól, hogy egyszer még pontot kell tegyek az ügyem végére, de még nem jött el az ideje.
-Utánad akart indulni, de én is megajándékoztam és valószínűleg most egy darabig nem fog lábra állni. Az achiles csúnyán tud fájni. A másik démon... Nos, őt felgyújtottam miután fegyver nélkül maradtam. Vele elvileg már nem lesz gondunk.-fejezem be a történetet, majd várakozva pislogok rá, hogy most bizony ő következik. Mesélhet.

Zene: Pyromania & Frozen
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cole Andrews


Országút - Page 2 CfJmUUkOrszágút - Page 2 TRjmahg
☩ Történetem :
☩ Reagok :
178
☩ Korom :
29
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Jún. 10, 2020 4:53 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next


Darkest roads of hope
Belphegor & Cole
────────────── ──────────────
« Szószám; 586 • Zene; Till I See You Again »
Koncentrálok, már amennyire tőlem telik; egyenletesen veszem és fújom ki a levegőt, miközben végignézek az előttünk álló társaságon. Igyekszem a lehető legtöbb információt gyűjteni róluk és összerakni a képet a fejemben, hátha ezzel is elterelhetem a figyelmemet a felém áradó energia csábításáról. Sohasem álltam még így ellen semminek – nem is tudtam, hogy képes lennék nemet mondani neki ennyi idő után.
Lassan telnek a másodpercek, de legalább van időm megfigyelni a Belphegort üdvözlő, félkarú démon arcát. Egyáltalán nem látom rajta a viszontlátás örömét, ami alapesetben nem jelent sok jót, de most túlságosan lefoglal a saját magam ellen vívott harc ahhoz, hogy a menekülésen gondolkodjak, és még ha nem is látom át teljesen a saját démoni útitársam terveit, a belé fektetett bizalmam továbbra is él.
A Vergil nevezetű alak szemei dühösből szénfeketévé változnak, és szinte azonnal támadásba lendül, útitásram azonban teljesen felkészülten hárítja el az első csapást, engem pedig ugyanazzal a lendülettel arrébb tol a kardja elől. A jelenetet figyelve két dolog jut eszembe: az egyik, hogy bármilyen kedvesnek is tűnik Belphegor, nem érdemes vele szarakodni, a másik meg, hogy a kitérőnk pontosan ugyanannyira szólhat az ingyen kajáról, mint amennyire a bosszúállásról. Bármiért is jöttünk ide, az hamar világos lesz, hogy a lábaink előtt megnyíló föld nem szerepelt kifejezetten a tervei között, és ha már itt tartunk, én sem így képzeltem el a reggelemet.
Idegesen kapkodom a fejem hármuk között, aztán teszek néhány lépést hátrafelé. Nem szívesen tartanám tovább a kettőnk megállapodását, miszerint ne menjek tőle túlságosan messzire, de hála az égnek Belphegor sem ragaszkodik tovább az íratlan szabályhoz.
– Marcellt?! – kérdezek vissza hatalmasra tágult szemekkel, aztán az odébb álló emberre siklik a pillantásom. Menekül ő nélkülem is, az ösztöneim pedig támogatják az előbb elhangzott javaslatot, így abba az irányba indulok el, amelyet ő is kinézett, és a háta mögött szintén bevetem magam a fák közé. Ordítás hallatszik a tisztásról, de nem nézek vissza – az ember után rohanok és amint újra elég közel érek ahhoz, hogy a hatóterébe kerüljek a belőle áradó energiának, az utolsó cseppig elszívok tőle mindent.
Becsukom a szemeimet és hatalmas levegőt veszek, s mikor újra kinyitom őket, más színekben pompázik előttem az egész világ. Élénkebben ragyog a nap és zöldebbnek tűnnek a falevelek, és a hetek óta húzódó fáradtságomnak sincs nyoma többé; ilyen érzésnek képzelem el az újjászületést.
Pontosan olyan hirtelen lassulnak le az előttem futó léptei, mint ahogy megtorpanok, az arcáról kísérteties üresség tükröződik vissza, mikor megfordul. Nem mondom neki, hogy sajnálom, mert ez egyáltalán nem fedné az igazságot – sokkal jobban érzem magam, mint az elmúlt egy hónap bármelyik napján, miután átadtam neki a szenvedésemből egy hatalmas darabot.
Mire Belphegor beér minket, mindketten kifújtuk magunkat: ő a földön ülve bámul maga elé, én pedig mellette állok és kavicsokat dobálok a levegőbe, hogy az arcommal egy magasságban megfagyaszthassam őket röptükben. Fogalmam sincs, meddig és mire elég a tőle elnyert energia, de az erőm visszatérni látszik a karomba égetett rúna fájó lüktetésével együtt. Megérte, ha ezzel végre eltűnnek az engem kínzó látomások.
– Jobban, mint rendben – vigyorgok rá a semmiben levegő, apró kövek mögül, aztán mégis elhalványodik a mosolyom, mikor a kettőnk közül a rövidebbet húzó férfire vezetem a tekintetem. – Ami őt illeti… – Nem fejezem be a mondatot, úgysem tudnám magam kimagyarázni; helyette bűnbánóan pislogok a talaj irányába.
Megköszörülöm a torkomat és abba az irányba biccentek, amerre a tábortűz melletti összecsapás is kibontakozott.
– Mi történt velük? – teszem fel aztán a kérdést óvatosan. Nem úgy látszik, mintha a bárhol is megsérült volna, így egyelőre biztosnak érzem a kettőnk győzelmét, még ha nem is volt hozzá túlzottan sok közöm.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Online
Belphegor


Országút - Page 2 GadHg7Q
Országút - Page 2 Zy5ntJX
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
832
☩ Rang :
Viszály Tanácsadója
☩ Play by :
Jenna Coleman
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Jún. 10, 2020 9:13 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next



Cole & Belphegor


A
fa mögött, még takarásban előállok egy kissé bizarr tervvel. Cole kérdése jogos a hasonlóságról. Megrázom a fejem vigyorogva és legyintek egyet.
-Igazad van, de egy próbát megért. Ötletnek legalábbis.-vonok vállat és még mindig vigyorgok. Igyekszem elmagyarázni a fiúnak, hogy kik ülhetnek a tűz körül, hogy a három delikvensből kettőt ismerek is személyesen, hiszen egyik a volt mesterem, a másik pedig az én lélekdonorom akivel alkuban állok. A harmadik személyről érkezésem sincs, de majd kiderül, bár valószínűleg inkább előbb, mint utóbb. A védelmi rúnára mikor a fiú rábólint, el is kezdem a karjába égetni. Biztosra veszem, hogy fáj neki, még én sem bírnám könnyen. Emlékszem mikor Belialt megkértem, hogy égesse a bőrömbe szövetségünk szimbólumát. Pillantásom oda is vetül egy pillanatra. Az én kérésem volt, hogy csupán előlem ne rejtse el. Én mindig látni szeretném. Ez adott erőt nekem, míg abban a két évben nem voltam mellette, mikor menesztésem kértem a rangomból. Mikor végzek Cole karjával, megölelem és puszit nyomok arcára. De látom, hogy nem itt jár fejben. Furcsán más lett, mióta a fa mögé behúztam magam után. Csettintek szemei előtt, hogy rám figyeljen.
-Hé! Mi van veled? Nem a vágóhídra megyünk!-sziszegem neki, majd mikor kitágult puppilláit veszem szemügyre kissé megilletődötten pillogok. Megfogom egyik kezét, de a szabadon maradt folyamatosan jár, hogy a levegőben, hol pedig a comján dobolnak az ujjai. Megrázom a fejem. Mi van vele? Jó lenne ha kicsit koncentrálna, mert itt is hagyhatjuk a fogunkat és egyenlőre azt nem akarom! Megszorítom kezét ahogy kimondja, hogy induljunk. Legszívesebben bokán rúgnám. Mintha nem is itt lenne velem. A tisztás előtt megtorpanok, Cole-t is erre késztetem, de érzem, hogy ő menne tovább. Valami nagyon nincs rendjén. Nagyon keveset tudok a félvérekről és ez hátrányt jelent most. Vergil felpattan a tűztől, Marcell a lélekdonorom csak pislog nagy szemekkel, míg a harmadik Vergil váll kocogtatására fordul felénk. Kihúzom magam és ördögi vigyor kúszik pofimra ahogy Vergillel találkozik a tekintetünk. Látom rajta a dühöt, haragot, mindent amit a múlkori találkozónk hagyott benne. Oldalra döntöm a fejem és ahogy Cole megfogja a derekam és közelebb húz magával kuncogni kezdek. Aprót bólintok hogy én fogok beszélni, de volt mesterem megelőz.
-Belphegor! Hát ismét találkozunk?-keményen biccentek, de még nem szólalok meg. A harmadik fazon is feláll, közvetlenül Vergil mögé húzódik. Pillantásom még egyszer végig fut a placcon, aztán elindulok beljebb. Minden erőmmel Cole-ba kapaszkodva.
-Igen, erre jártunk és gondoltam megnézzük ki lehetne az az ökör aki fényes nappal fázik.-válaszolok egy váll vonás kíséretében.
-Akár meg is hívhatnátok minket reggelire.-pofátlankodok tovább és kellő távolságban közelítem meg emberünket. Vergil szeme elfeketedik és már indul is felém, tőrömet kikapom a bakancs szárából és elengedem Colet. A p!cs@ba, tudtam, hogy nem úszom ezt meg... Még lökök is egyet szegény fiún, hogy kikerüljön Vergil kardjának sugarából és még véletlenül se érje találat. De még mielőtt elérne a kardja ki is esik a kezéből és torkához kap. Vad kiáltás száll fel a torkából miközben oda kap. Megpörgetem a kezemben a tőrt, dobok egy csajos beállást lábaimmal és megemelkedik a szemöldököm.
-Viszály üdvözletét küldi!-sötétedik el szemem, de már látom mozdulni a másik pasast. Egy egyszerű vadász késsel indul Cole felé, így figyelmen kívül hagyom a szenvedő démont és a másik felé perdülök. Lendülő karját kapom el szabad kezemmel. Az erő amivel indult érezhetően nem emberi. Ahogy lefékezem egyik lábával a földre dobbant, ami ezáltal megremeg, majd talpunk alatt repedni kezd. A jó büdös k*rva életbe!
-Húzz innen! Vidd Marcellt is...-rivallok Cole-ra és intek az ember felé. Remélve hogy elindulnak ugrok félre az útból, hogy ne szakadjon be talpam alatt a talaj. Cseszki, ez is démon... Az új fószer nem igen hagyja magát, kinézetre fiatalos, olyan harmincnak saccolnám ha ember lenne, de démonidőkben ki tudja milyen idős. Már indul is utánam, miközben Vergil feltápászkodik és ha Cole-ék elindulnak akkor utánuk indul, mert hamar rájött hogy hozzám nem érhet. Nem hülye egy démon...
-Na neeem!-ingatom a fejem ahogy védem a felém induló vadászkés szúrását.
-Cole, ne nézz hátra! Rohanj!-kiáltok a fiú után és ahogy ellököm az engem támadót tőrömet Vergil után hajítom. A penge achilesébe fúródva szegezi a földhöz.
-Ott maradj!-sziszegem a méterekkel arrébb kerülő mesteremnek. Pompás fegyver nélkül maradtam. Ujjaim végén felizzanak a kis tűzgömbök... Nagyon le fogom szedálni magam előre érzem. Ismét nekem támad, szúr és vág, hátrálásra késztet, de én sem vagyok rest helyezkedni. A következő percben befeszítem comb izmaimat, emelem a kezem és elkapva fegyvert fogó kezét mellkason rúgom, az erőtől megtántorodik, de ahogy tartom a karját válla kifordulva hangosat reccsen felüvölt fájdalmában, a közelben tanyázó madarak felreppennek a fák fölé.
-Ki a f@szom vagy te?-nézek rá dühtől eltorzult arccal, de a választ már nem várom meg. Mind az öt tűzgolyót felé küldöm ujjaimról és bele tántorítom a kis tábortűzbe, had égjen a férgese. Egészen addig állok ott, míg halálsikolyai elhalnak, vele már nem fogok találkozni ha kinyílnak a kapuk, legalábbis nagyon remélem. Határozottan lépek Vergil mellé és rántom ki belőle a tőrt, de közben még csavarok egyet rajta. Szitokáradat hagyja el száját, mire jól esőn felröhögök.
-Jó, jó, legközelebb kedvesem! Szedd össze magad. Jut eszembe, a másik karod? Úgy látom vissza varratni nem skerült. Milyen kár!-ingatom a fejem lemondóan, majd faképnél hagyom, had nyalogassa a sebeit. Mi még találkozni fogunk mesterem! De akkor csak te és én. Megölhettem volna, de egy gyilkolás egy napra elég. Megszaporázom lépteimet, hogy utol érhessem Cole-t meg Marcellt, nyomkövető rúna pedig nagy segítségemre szolgál, ami a Marcell karjába vésett alkuba van beleszőve. Körülbelül tíz perc múlva érem be őket.
-Rendben vagy?-kérdezek is rögtön Cole-tól, aztán az egyik fának támasztom a hátamat, hogy kicsit kifújjam magam.

Zene: Forog a Föld
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cole Andrews


Országút - Page 2 CfJmUUkOrszágút - Page 2 TRjmahg
☩ Történetem :
☩ Reagok :
178
☩ Korom :
29
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Jún. 09, 2020 4:31 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next


Darkest roads of hope
Belphegor & Cole
────────────── ──────────────
« Szószám; 784 • Zene; Till I See You Again »
Továbbra sem vagyok benne biztos, hogy megéri-e kockára tennem mindent egy szeletnyi akármiért, végtére is tegnap ettem pár falatot, annak pedig ki kéne tartania a következő biztonságosan megszerezhető kajáig a gyomromban.
– Oké – bólintok rá mégis a tervére rövid gondolkozás után. Semmivel sem érzem magam bátrabbnak vagy használhatóbbnak, mint egy perccel ezelőtt, de van egy olyan sejtésem, hogy az út mentén kóborolva még mindig nagyobb veszélynek vagyok kitéve, mintha önként és dalolva sétálnék most egy csapdába Belphegor oldalán. Akármilyen emberinek is tűnik, mikor az arcára nézek, tudom, hogy egy kilencezer éves démonnak nem jelenthet túl sok minden igazi akadályt – hacsak nem kiálló gyökerek halmai keresztezik az utunkat.
– Így nehéz lenne messzire mennem – emelem fel az egymásba kulcsolt ujjainkat vigyorogva. Fogalmam sincs, miért félti ennyire az életemet, mikor alig néhány órája ismerjük csak egymást, de belemegyek a játékba; az elmúlt hónap után minden egyes másodperc, amit valakinek a társaságában tölthetek az egyedüllét helyett, dupla olyan értékesnek tűnik.
Tovább sétálunk, útitársam pedig olyan könnyedén hatástalanítja az elénk kerülő csapdát, hogy a kételyeim egy része azonnal szerte is foszlik. A maradék egy teljesen más témakört érint és szorosan kapcsolódik a szájából elhangzó szavakhoz: ember van a közelben, és most teljes képtelenség lenne ellenállnom a belőle elnyerhető energia csábításának. Nem jó ötlet közel mennem, ezt nagyon jól tudom, de a saját szükségleteim túlságosan erősnek bizonyulnak ahhoz, hogy felajánljam, itt maradok, míg ő végez. Mennem kell, és többé nem az étel gondolata az, ami előre vinne, ha hagynám – kaja nélkül kibírom még egy kicsit, az elszívható életerő lehetőségének azonban nem tudok és nem is akarok többé ellenállni.
– Hát… Mennyire hasonlítunk egy tízes skálán? – teszem fel a kérdést a fa takarásában, amint megállunk egy pillanatra. Végigfuttatom rajta a tekintetemet, de a tábortűz körül ülők látványa sokkal jobban lefoglal, minthogy azon gondolkozzam, miféle párosként fogjuk őket megközelíteni. Ide érzem a hullámok szélét; sürgetve hívogatnak az ismeretlen felé, akiből az energia árad, így zavartan pislogok vissza Belphegorra, akinek csak a mondanivalója felét sikerült felfognom és megemésztenem.
– Egy démon, egy ember, egy pedig… hamarosan kiderül. Vágom. – Csak néhány lépést kéne megtennünk az irányukba ahhoz, hogy megtudjam, képes vagyok-e a harmadikat lecsapolni, de ha nem, a megszerzett energiával már érezni fogom, ha további démonok vannak a közelünkben. Végre elmúlnak majd a hangok. Végre egy fokkal erősebb leszek.
A védelmi rúna ötletét legszívesebben azonnal elutasítanám, de most túl sok forog kockán és nincs sok kedvem néhány mérfölddel New York előtt meghalni. A helyzet iróniáját azért még ebben az állapotban is felismerem: egy démonnak megengedem, hogy a bőrömbe karcoljon valamit, amiről fogalmam sincs, igazából mire szolgál, míg Alex sokkal kellemesebb, felfesthető verzióját élből elvetettem, mikor felajánlotta a segítségét.
– Gyerünk – egyezek bele gyorsan és sürgetem meg egyben, és már semmit sem érzek az előbb még rám telepedő álmosságból. Ezerféle értelmetlen gondolat pörög egyszerre a fejemben, de pontosan tudom, hogy miről szólnak – a legsötétebb ösztöneim hajtanak előre és szabad utat engednek egy kis fájdalomnak, ha ez jelenti a sikerem kulcsát.
Belphegor érintése vörös és fájdalmas sebet éget a karomba, de az érzékeim abban a másodpercben a nullához közeli értékre tompultak, hogy az életenergia első sugarai elértek hozzám. Meg kell szereznem, bármi áron. A józan eszemmel felfogom ugyan a seb maró lüktetését, az agyam viszont eldobozolja az érzést egy olyan helyre, ahová a kevésbé fontos dolgok kerülnek. Szívem szerint már mennék is tovább, szarva a szinte még füstölgő sérülésre, a lány azonban megölel, és még egy puszit is nyom az arcomra.
– Semmi gáz. Mintha… mintha nem is történt volna semmi – rázom meg a fejem, amint elenged, és már vissza is fordulok a célpontjaink irányába, hogy ide-oda kapkodhassam közöttük a tekintetem. Ha látnám magam, tudnám, hogy valami egyáltalán nem stimmel, így viszont csak Belphegor számára jelenthetnek vészjelzést a hatalmasra tágult pupilláim.
Ugyan ismét megfogja az egyik kezemet, a szabadon maradt ujjaim izgatottan dobolnak a saját combomon és a levegőben. Semmit sem tudok a tervéről, de lassan előttem is teljesen világossá válik, hogy esélytelen lenne egyben tartanom az általa elképzelt színjátékot.
– Induljunk – helyeslek azonnal, és már el is hagytuk a fa menedékét.
Még egy méter és máris elég közel leszünk ahhoz, hogy… Belphegor megtorpan a tisztás szélén, és szerencséje, hogy sokkal erősebb nálam, mert szívem szerint magammal húznám, hogy kiszáguldjak a nyílt terepre, ellentmondva mindennek, amit a túlélés szabályai diktálnak.
Megköszörülöm a torkomat, aztán a talajra pillantok, majd vissza az előttünk álló démonra és a tűz körül ülő társaira. A fülemben dobog a felgyorsult szívverésem, de most addig koncentrálok, míg újra közelíteni kezd a normális tempójához. Kibírom még egy kicsit, erősebb vagyok ennél – vagy legalábbis szeretnék lenni, így összeszedem magam, mielőtt veszélybe sodornám mindkettőnket. A rúna nyoma végre tényleg fájni kezd a pulóverem takarásában.
Magamra erőltetek egy barátságos mosolyt.
– Te beszélsz – súgom mögüle Belphegornak, miközben közelebb húzom őt magamhoz a derekánál fogva.
Ajánlott tartalom
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 5 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next
 Similar topics
-
» vicces 2

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma



●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 21 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 19 vendég :: 2 Bots

• Fajaink száma •
Arkangyal
2/2
Leviatán
8/6
Angyal
1
Démon
13
Bukott Angyal
3
Ember
2
Félvér
3
Harcos Angyal
5
Vadász
6
Nephilim
6