Omnen dimittite
spem, o vos intrantes!
Staff, és tagok által keresett karakterek

 
• Leonard Fox •
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cassael


☩ Történetem :
☩ Reagok :
273
☩ Rang :
Szeráf
☩ Play by :
Misha Collins
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Márc. 23, 2020 8:53 pm
Következő oldal


Gratulálunk, elfogadva!
Üdvözlünk a Hell Or Heaven FRPG oldalán

Kedves Leonard! OMG

Pm-ben ugyan már megtettük, de hivatalosan is nagy szeretettel üdvözlünk téged az oldalunkon!
Jó látni, hogy az eddig egészen elhanyagolt nephilim faj egyre több példányt számlálhat nálunk, ráadásul mind érdekesebbnél érdekesebb képességekkel, életutakkal fanolos A félvérek részéről egészen megszokott, ha féldémonként inkább húznak a pokol szolgái felé és hozzájuk verődnek útmutatásért vagy egyáltalán, ám a nephilimek esetében logikusan az angyalok lennének ez a csoport, nagy részben pedig az emberek. Éppen ezért számomra egészen különleges Leo döntése a démonok mellett, igaz, ha az ember figyelmesen végigköveti az előtörténetét, minden komponens megtalálható benne ahhoz, hogy értelmet nyerjen a lépése.

Szerintem nem hazudok azzal, ha azt mondom, hogy összességében egy meglehetősen szomorú életutat kapott a főhősünk ebben a világban. A nyitó emlékkép igazán szívmelengetőre sikeredett, teljesen megelevenedett előttem a jelenet, ahogyan az ezt követő, ezzel éles kontrasztban lévő is. Nagyon érzékletesen és olvasmányosan írsz, ezt itt meg is jegyezném *-* És bár az imént említett részek is megnyertek maguknak, a legjobban a szárnyainak legelső felbukkanása fogott meg. Semmi grandiózus lebukás, vagy szégyen, hanem az ismeretlen magányos, ijesztő, szinte fojtogató pillanatai, amelyek végül valami egészen szép megértésbe torkollanak... Mondom, engem megfogtál teljesen Very Happy

Ezzel persze nem értek véget az érdekességek és nyalánkságok, muszáj kifejeznem, mennyire kíváncsi vagyok erre a különös félvérre, akivel oda-vissza felnyalábolták egymást Leoval. Remélem meg lesz hirdetve, mert egy ilyen páros tuti nyerő Wink Már csak azért is, mert tulajdonképpen általa tud kapcsolódni Leonard a démonok világához, Luciferhez, ami nem egy utolsó dolog, ha az ember fia a világ által megvetett nephilim. És akkor még nem tettem említést az utolsó jelenetről, ami bevallom, engem teljesen meglepett. Sokan a szülők elleni hajszára, vagy a felkutatásukra élezik ki a félvérű karakterüket, éppen ezért üdítő váltás, hogy ebben az esetben nem így történt, hanem Leot már a bosszúját megélt karakterként tudod a játéktérre vinni fanolos

Amiben nem is akadályozlak tovább, hiszen egy kerek, szépen összeszedett és megírt lappal örvendeztettél meg bennünket :3
Kérlek, a szükséges foglalókba egy-egy bejegyzést ejtsél meg (mint a Nephilim képesség nyilvántartó, Név és Pb foglaló, illetve a Beosztás összesítő, ha van bármi megnevezhető szerepe Leonak NO-ben), aztán spuri meghódítani a játékteret!
Még egyszer sok szeretettel köszöntünk téged az oldalunk tagjai között!


Jó szórakozást kívánunk! Smile


Hell Or Heaven FRPG
- CAELO VEL IN INFERNO -


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○




spiritual, celestial being

Never have I been a calm blue sea. I have always been a storm
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Leonard Fox


Leonard Fox 15c6fbe3ef6df5
☩ Történetem :
☩ Reagok :
118
☩ Play by :
Toni Mahfud
☩ Korom :
31
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Márc. 23, 2020 7:40 pm
Következő oldal


Minden vég egyben egy kezdet is...
Saját
32


Leonard Fox
Karakter információ
Család - Egyke és árva, legalább ebben megszánt a "JóIsten", ha már másban nem sikerült neki...

Mi a beosztásod -

Melyik oldalon állsz? - Főként a saját oldalamon állok, de ha muszáj lesz harcba szállni, Lucifert választom.

Városod - New Orleans

Porhüvelyem neve -
Toni Mahfud
-
-
Nephilim
-
-

Képességem leírása
Képes vagyok mások titkos vágyainak kifürkészésére, erotikus víziók, illetve hallucinációk keltésére.
Már 12 hosszú éve próbálom tökéletesíteni a képességeimet. A vágyak és az erotikus dolgok csak úgy jönnek, nem kell hozzá különösebb erőfeszítés, olyan mint egy sugallat, egyszerűen megérzem, hogy az adott fél mit is akar, ám a hallucinációk az már komolyabb koncentrációt igényelnek.
Csak olyat tudok megalkotni más elméjében, amit már én magam is láttam, vagy átéltem, tehát, amit én is eltudok képzelni. Ezek a képzetek csak addig tartanak, amíg az adott személytől maximum 50 méterre vagyok. Próbáltam a távot növelni, de szó szerint egy lepkefingot sem tudok létrehozni, ha átlépem a 50 métert.
A hallucinációkat rajtam kívül csak azok látja akiknek szól, más ebből semmit nem érzékel. A maximum létszám akiket betudok vonni 5 fő. Nekik nem kell közvetlen közel lenniük egymáshoz. Ezt az öt embert kitudom választani akár egy 100 fős tömegből is, ha egyszer megfogtam az elméjüket, már nincs akadály. Olyan ez, mintha egy láthatatlan madzaggal kötném magamhoz őket.
A távolságtól eltekintve a képzeteket addig tudom fenttartani, amíg a tudatomnál vagyok, mivel a hallucinációkat energiába telik létrehozni, ezért én is kifáradok. Eleinte csak pár másodpercig-percig tudtam, de ma már 2 és fél 3 órán át bírom, után jelentkeznek az ájulás közeli állapot tünetei.
A képességemnek köszönhetem, hogy a tollak még a hátamon vannak...






Minden történet rejthet titkokat

Megmaradt tiszta emlékek... 91' reggele
-Édes Angyalkám, ébresztő... hasadra süt a nap.- Anyám bársonyos hangjára és meleg tenyerére ébredek, ahogy a lapockámra teszi. Gyermekszobám a reggeli fényekben pompázik. A szemeim homályosan próbálnak fókuszálni a csodás női arcra ami előttem mosolyog.
-Ébredj Kicsim, kész a reggeli. - Beszélni még ugyan nem tudtam, de ha tudtam volna, és azt is, ami ezek után következik, biztos elmondom neki, hogy ez lesz az utolsó szép ébredés, boldog reggel, az utolsó mosoly az arcán, amikor felébreszt. Apró gyermek tenyerem az arcához érintem, rámosolygok én is. És ennyi a boldogság, ennyi az életem utolsó boldog emléke, ami ezek után jön, már a rémálom kezdete...

XXX
Mire emlékszem még abból a reggelből? Arra, hogy anyám lélegzete akadozik, ahogy az oldalán földön fekszik a kint a porban az udvaron, hogy ott ülök mellette és sírok, hogy egy tagbaszakadt szörnyeteg leguggol mellé és kihúz valamit a hátából, amin megcsillan a már nem olyan boldog reggeli napsütés, csöpög róla... a vér, az anyám vére...
Anyám halála után árva lettem, nem volt aki felneveljen, így az állam kezeibe kerültem. Abban az időben nem én voltam az egyetlen, aki ilyen sorsra került. Mindenről Isten tehet, megőrültek a szárnyasai és mészároltak. Miért őket okolom... azért mert az ember azt gondolja, hogy ők a jók, erre kapnak egy nagy arcba csapást. Bezzeg Lucifer, meg a démonok, azt gondolnád, hogy tőlük aztán felfordul a világ, de ők nem okoztak akkor csalódást mint az angyalok, csak azt hozták, amit amúgy is elvárunk...
Senki sem tudja, hogyan úsztam meg akkor a támadást, hogy miért csak anyám halt meg, ahogy azt sem, hogy ki támadt akkor ránk...

XXX
2009 újév...
Az éjszaka közepén arra ébredek, hogy széttört a földön a pohár, amit az éjjeliszekrényemen hagytam, és mintha ráültek volna a hátamra és a súly nekiszegez az ágynak. Kisebb pánik kerít a hatalmában amikor meglátom a tollakat, majd a szárnyat az arcom mellett.
- Nem én voltam, semmit nem tettem... - Szakad ki belőlem az automatikus válasz, bár nem kérdezett senki, és ezzel egy időben már tolom is fel magamat az ágyról és gurulok oldalra le a földre. Hátra kapom a fejem, még pont időben hogy lássam ahogy a szárny rácsapódik a komódra, leverve mindent, ami rajta volt. Követem a szárnyak vonalát amik egyenesen az én testemben végződnek. És ez volt az a pillanat, amikor még kínosabb lett minden, mert megpróbáltam elmenekülni... saját magam elől.
Forogtam körbe-körbe a kis szobában tényleg szó szerint mindent le és kiborítva, mire végre eljutott a tudatomig, hogy nincs hova menni. Egyik pillanatban még éltem a szerencsétlen halandók életét ezen a kicseszett világon, a következőben meg én is olyan szárnyas lettem, mint akiket ki nem állhatok. Vagy legalábbis majdnem olyan, ha nem azzal lettem volna elfoglalva, hogy megtaláljam az egyensúlyomat,  akkor biztos szentségeltem volna. Karjaimmal próbáltam a testemhez szorítani a szárnyakat, és kiaraszolni a szobámból, lehetőleg csöndben, hogy ne keltsem fel még a szomszéd utcát is.
Kint a lakóépület tetőjén végre elengedhettem szárnyakat, vagyis az én szárnyaimat. A fekete tollak sorban egymás mellé sorakozva meg-megcsillantak az esti fényekben. Olyan volt akár a sötétség. Ujjaimat végig járattam a tollak tetején és elámultam mennyire selymes a tapintásuk. Az éjszakai szellő megrezegtette őket, szinte kényszert éreztem, hogy kinyújtsam őket, hogy teljes fesztávolságában kitárhassam és a szél átjárhassa és felfrissíthesse őket, mintha eddig elrejtve porosodva tartottam volna a szekrény mélyén, noha azt sem tudtam, hogy léteznek.
A kezdetleges ámulás után gyermeteg kíváncsiság kerített hatalmában. Hiszen ha van ilyenem, akkor itt az ideje, hogy ki is próbálja. Habár a súlyuk miatt még terpeszben állva is nehezen tartottam meg az egyensúlyomat, próbáltam egyet csapni a szárnyaimmal, egy pillanatra elemelkedtem a földtől, karjaimmal hadonászva próbáltam egyensúlyban tartani maga, persze teljesen reménytelenül, előre borultam és elvágódtam a tetőn. Térden állva tenyeremre támaszkodva szentségeltem. Szárnyaim mint egy nagy takaró úgy borult rám, és lógott le a tető poros burkolatára.
Egy dologban teljesen biztos voltam. Hogy kurva nagy szarban vagyok. Ebben a városban és világon nem tűrik meg a nephilimeket, és habár én nem tudtam, hogy az vagyok, az senkit nem fog érdekelni.
Térdeimre támaszkodva felállok.
- El kell tűnnöm innen! - A tető szélén állva végig nézek az alvó San Franciscoi lakónegyed  utcáin. Szárnyaim hanyagul lógnak, és fogalmam sincs, hogy miként fogom visszatuszkolni őket a hátamba.

XXX
2009... Egy újabb csodás év, na persze már akinek.
Egy év alatt sikeresen elsajátítottam a repülés fáradalmait, fájdalmait, és egyéb jó tulajdonságait. Persze nem tudok kirepülni a világból, de ami késik, az nem múlik. Nagy nehezen kikötöttünk New Orleansban, Magic-kel, akivel egyébként pont a szökésem estéjén találkoztam. Amolyan haverok vagy mifélék lettünk, miután kölcsönösen megmentettük egymás életét, én hallucinációkkal láttam el a támadóit, noha fogalmam sem volt arról hogy mit is csinálok, mindössze arra vágytam, hogy az a 2 férfi ugyan azt érezze, amit ők tesznek egy szerencsétlen nővel. Cserébe Magic megmutatta hol szökött be a városba azért, hogy táplálkozhasson az emberekből. Szerencsés voltam, hogy Magicet felém sodorta a sors. Ő egy félvér és tisztában volt nagyjából mindennel, neki volt valakije, aki felvilágosítsa a jövőjéről nem úgy mint nekem. Vele együtt derítettük fel a képességeimet, arról nem is beszélve, hogy ő volt a belépőm Lucifer városába is, hogy ne mészároljanak le már a határon, és legyen időm elmondani, hogy mire vagyok képes.

XXX
2013...
Ez az az év, amikor azt hittem, hogy már kezd egyenesbe jönni az életem... Addig a pillanatig, amíg egy nagy jobb horog le nem terített a földre. Félre értés ne essék, nem az utcán viaskodtam, simán csak hazafelé ballagtam hajnalok hajnalán, fárasztó estém volt, több faj vágyait fürkésztem ki órákon át kisebb-nagyobb megszakításokkal, és már csak arra vágytam, hogy lehajtsam a fejem a párnámra.
-Áhh... - csak a szenvedés hangjai jönnek ki belőlem.
A hátamon elterülve a homályos látásomat próbáltam újra fókuszba állítani, amikor megszólalt a támadóm.

- Üdvözlégy Fiam, el sem tudod képzelni milyen régóta kereslek. De, most megtaláltalak, és végre visszaszerzem azt, ami engem illet.
- Az oldalam mellé lépett bakancsos lábaival, és akkor jöttem rá, hogy már láttam valahol. A tudatom hátuljában hallom a gyermeki sírásom, és látom őt, ahogy közeledik felém és anyám felé. Harag és félelem ami kavarog bennem adott egy kis erőt, hogy az alkaromra támaszkodva próbáljak arrébb mászni tőle, de ő elkapta a lábamat, és vissza rántott, mintha semmi súlyom nem lenne. Hasra fordultam, miközben  a másik lábammal gyomron rúgtam, és kapálózva, kótyagos fejjel próbálok elmenekülni.  
- Elég volt ebből! - Kiált rám mély öblös hangján.

- Bazd meg magad... - ordítok vissza. A szárnyaim kitörnek a hátamból, és csapok vele kettőt. Talán a meglepetés ereje az, amitől az ismeretlen hátraborul, és ez pont elegendő nekem arra, hogy feltápászkodjak lendületet vegyek az elrugaszkodáshoz. Azonban az idegen elkapja a jobb szárnyam tövét, maga felé rántja és éles fájdalommal belém szúrja a pengét. Térdre rogyok fájdalmamban és csak ordítani vagyok képes.

- Reméltem is, hogy nem kell kifeszegetnem a szárnyaidat.
-A mondat végén megforgatja lapockám mentén a pengét. - Amikor megszülettél az én szárnyaimat levágták, minden a te hibád, ha te nem vagy, anyád még mindig élne, és én sem lennék bukott... De.... de ha, ha levágom a szárnyadat, én vissza kapom az enyémet. Igen, igen, így lesz. Tudod ez olyan fogat-fogért, szárnyat-szárnyért eset. - A mondat végére mintegy pontként kihúzza a pengét a hátamból majd egy másik ponton újra beszúrja. A fájdalom szinte az agyamat égeti, anyám alakja kezd kirajzolódni előttem.
- Angyalom, gyere ide...
- leguggol elém, és ujjaival hívogat. A kés a hátamban mintha kevésbé fájna. Az idegen elengedi a szárnyamat és mellém lép.
- Linda... te vagy az?
- Értetlenség csendül a hangjában, és akkor jövök rá, hogy nem csak én látom anyámat, hanem ő is, hogy az idegen mégsem olyan idegen. A késztetés nagy, hogy anyám alakját elrejtsem a bukott elől, de muszáj vagyok felhasználni. Anyám alakja feláll, leemeli rólam a tekintetét és a bukott felé lép, felé nyújtja a kezét. A bukott megigézve közelít anyám alakja felé.
Hátra nyúlok a vállam felett, hogy kiszedjem a kést a hátamból, és egy mély levegő kíséretében kirántom. Látásom elhomályosul.

- Mi... mi ez... Linda...?!
- az idegen felkiált, ahogy anyám alakja eltűnik akár a füst. Össze szedem a maradék erőmet, felállok és mögé lépve belevágom a nyakába a pengét.
- Te ölted meg, és nem érdemled, meg, hogy halld és lásd Őt! - Térdhajlaton rúgom, amitől megbicsaklik, és összerogy. Végig nézem a haláltusáját, ahogy gurgulázva kitör a száján a vér... a nyakát markolászva próbál életben maradni, rángatózik a földön, majd abba marad. Megöltem egy angyalt, aki bukott volt, és az apám, aki megölte az anyámat, és nyomot hagyott rajtam, ugyan ott ahol anyámat is leszúrta. A penge az egyetlen olyan dolog, amit apám hagyott rám és nem utálom, mert ezzel megvédhetem magam és megölhetek más angyalokat.
A hátamon azóta is ott a heg, a szárnyamon egy tenyérnyi helyen nem nőtt vissza a tollam, de nem bánom, mert emlékeztet arra, hogy miért is utálom igazán Istent és a szolgáit.






Hell Or Heaven FRPG
- CAELO VEL IN INFERNO -
 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma



●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 28 felhasználó van itt :: 7 regisztrált, 0 rejtett és 21 vendég :: 1 Bot

• Fajaink száma •
Arkangyal
2/2
Leviatán
8/4
Angyal
2
Démon
15
Bukott Angyal
3
Ember
3
Félvér
2
Harcos Angyal
5
Vadász
7
Nephilim
6