Welcome to hell or heaven frpg
- Staff és tagok által keresett karakterek -

 
• Silhouettes - Cole & Alex •
reveal your secrets

Alexander Payne


Silhouettes - Cole & Alex - Page 2 7e4anIQ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
349
☩ Rang :
Vadász
☩ Play by :
Matthew Daddario
☩ Korom :
21
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Ápr. 13, 2020 10:09 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Silhouettes
Cole & Alexander
────────────── ──────────────
« Szószám; 273 • Zene; Daydreamer »
« In some parallel universe
me and you are still "we" »
Megvonom a szemöldökeimet, mert nem teljesen értem a célozgatását. Ha arra apellál, hogy naplopó vagyok és megkockáztatom, még ki is sétálok a partra munkaidőben… Tulajdonképpen nem lőne mellé nagyon a tippjével, de szigorúan csak akkor tűnök el, ha egyébként nincsen rám szükség, és senki lába alá nem kerülök egy-egy kiszökésem alkalmával. Abby úgyis mindig tudja, hogy merre vagyok. Mindenesetre úgy döntök, hogy ezt a gondolatmenetet meghagyom magamnak, még egy vicc erejéig sem pedzegetem, mert nem bízok meg benne, és egyébként is ki tudja... talán ő is olyan, aki szerényen ismerkedik, majd a bizalmadba férkőzik, aztán az első adandó alkalommal kést döf a hátadba.
- Tudtommal lejárt a munkaidőnk, és a kikapcsolódás sem akkora ügy, hogy fizetni kelljen érte – mosolyodok el végül, mialatt útnak indulok vele. A logikus az lenne, ha a beomlott résznek mennénk egyenesen, átbucskáznánk valahogy a törmelékeken, aztán hopp, meg is érkeznénk, ám ő, aki pontosan az itt keletkező kár megjavításával foglalatoskodik, biztosan jól tudja, hogy akadnak a fal széltében rések és repedések. Szóval enyhe kerülőirányt veszek, szabad kezemet zsebre vágva, míg a másikkal a félig üres üvegemet himbálóztatva.
- Na és… - töröm meg a csendet újra, mintha – hogy Cole célozgatásaival éljek – fizetnének érte. - Itt szállsz meg te is a környéken a felújítás idejére, vagy a városközpontból jársz be? - érdeklődöm meg, mert lehet, az emberundoránál és magába fordulásnál egyszerűbb oka is van annak, amiért nem szokott esténként itt maradni dorbézolni.
Egyelőre többet nem kérdezek, megvárom, amíg válaszol, addig is hol őt figyelve, hol pedig a lábaim alatt elsuhanó, fűcsomókkal tűzdelt talajt. A zöldes kis szálak olykor-olykor megrezzennek a feltámadó szélben, ami egyre hűvösebbnek érződik a nap erejének „gyengülésével”.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



I am a hunter
Clearly I'm not afraid of the Dark
reveal your secrets

Cole Andrews


☩ Történetem :
☩ Reagok :
193
☩ Korom :
30
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Ápr. 07, 2020 12:30 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Silhouettes
Alex & Cole
────────────── ──────────────
« Szószám; 260 • Zene; Dancing in the Dark »
“Everything that is possible happens.”
Úgy tűnik, az itt dolgozók sokkal színesebb társasági életet élnek, mint amit magamtól valaha is el tudtam volna képzelni. Olyan, mintha lemaradtam volna valamiről, ami ugyan biztos, hogy nem tenne jót nekem, most mégis kíváncsivá tesz Alexander rövid beszámolója. De talán nem lehet belőle akkora probléma, ha egyetlen estére részese leszek ennek a különös összetételű közösségnek.
A nehéz döntés után ismét iszom a sörből; kezdek egészen hozzászokni az ízéhez. Azt veszem le a szavaiból, hogy italozni fognak, így előre megfogadom, hogy józan maradok majd a holnap kedvéért, és mert fogalmam sincs, mi történne, ha több hónapnyi kiadás után csak úgy fejest ugranék az alkohol tengerébe.
Majdhogynem elégedetten mosolyog, mikor ismét rá vezetem a pillantásom – mintha tényleg örülne neki, hogy vele tartok. Egy kicsit tartottam tőle, hogy csak megsajnált, amiért munkával vacsorázom emberek helyett, de most kifejezetten lelkesnek tűnik, és rövid gondolkozás után újabb érdekes ajánlatot tesz a programunkat illetően.
– A parton? – kérdezek vissza, mintha furcsállnám az ötletet. – Úgy tudtam, hogy nem fizetnek a sétálgatásért. – A szemem sarkából végignézek a felém tornyosuló alakján, aztán gyors, de precíz mozdulatokkal negyedébe hajtogatom az asztalon pihenő papírt. Ennek még sértetlenek a szélei és elhatároztam, hogy ha tudom, kivételesen megtartom jó állapotában. – De valószínűleg ezért sem, úgyhogy… – emelem aztán a magasba, mielőtt a nadrágom zsebébe csúsztatnám a ceruzával együtt.
– Felőlem akár indulhatunk is – vigyorgok rá újból, miután én is felálltam a saját székemből, s még mielőtt ellépnék tőle, kézbe veszem az üveget. Érdekelne, milyen hosszú ez a partszakasz, és hogy mit csinálunk majd a maradék idővel, ha a homok egyszer csak elfogy a lábaink alól.
reveal your secrets

Alexander Payne


Silhouettes - Cole & Alex - Page 2 7e4anIQ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
349
☩ Rang :
Vadász
☩ Play by :
Matthew Daddario
☩ Korom :
21
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Ápr. 05, 2020 7:55 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Silhouettes
Cole & Alexander
────────────── ──────────────
« Szószám; 467 • Zene; Daydreamer »
« In some parallel universe
me and you are still "we" »
A hirtelen, ám halk nevetése mellett már csak az lep meg jobban, milyen könnyedséggel látja el a bontatlan üveg kupakjának a baját. Mindemellett a megjegyzése sem okoz kevesebb döbbenetet, félmosollyal és leheletnyire emelkedett szemöldökökkel figyelem, amint a tekintetemet állva beleiszik a sörébe. Minden egyes megszólalása után egy kicsit enyhül bennem a feszengés az irányába, egyre kevésbé tűnik unalmas vagy épp magának való alaknak. Talán csak… Túlzottan könnyen elmerül a munkájában, ami megfosztja az elvegyüléstől, netán hozzám hasonlóan mindenki más is úgy hiszi, hogy egy felkapaszkodott pojáca, akit jobb messzire elkerülni és lesajnálni, emiatt lehetősége sem adódik az ismerkedésre. Mondjuk kapásból én sem tudnám megnevezni, mi az, ami enyhülést hozott vele szemben; nevetni, mosolyogni, pimaszkodni akkor is lehet, ha valaki mintapéldánya a korábban felsorolt stigmáknak. Ennek dacára észrevétlen dől bennem a szimpátia mérlegének nyelve a pozitív irányba. Mégis csak ennyit jelentene a sármja?
- Nos, ha te mondod… - szólalok meg a magyarázkodását követően, már ami a plusz munka és az ő ténykedése között hivatott különbséget tenni - számomra sikertelenül. Valószínűleg mindösszesen arról van szó, hogy ő maga sem akarja belátni, bizony ingyen túlórázik. Valahol becsülendő, hogy ennyire a szívére veszi az itteni dolgokat, ugyanakkor szomorú, amiért nem látja másban a kikapcsolódást. Ezért is veszem a bátorságot, hogy meginvitáljam az esti mókára, amire rögvest nem kapok választ.
- A legtöbbször igen - bólintok, újabbat kortyolva az üvegemből. Ilyen tempóban hamar el fog fogyni… - Néha azok a bugris vadászok a szomszédos őrhelyről áthoznak valami sütnivalót is, cserébe mondjuk felisznak mindent, és eszméletlenül hangosak - sóhajtok fel a múlt éjszaka emlékére, bár az ajkaim szegletében ott kuporog egy mosolykezdemény. Maradjunk annyiban, hogy nem volt egyszerű velük… - De egyébként jó a hangulat - teszem hozzá, mielőtt elijeszteném, igaz, van egy olyan megérzésem, hogy ehhez nem kellek én. Pontosan emiatt sem lepődök meg annyira, amikor belekezd a lekoptatásomba, noha a félbehagyott mondata meghagy némi reménykedést.
Kíváncsian és türelmesen fürkészem az ábrázatát, és ha nem félnék, hogy a közbeszólásommal megtántorodásra bírom, egészen biztosan elnevetném magamat, mert az a vívódás, ami kiült az arcára, szenzációs. Végtére is nem a világ sorsáról kell döntenie, bár most már érdekelne, milyen fontos programot kellene feláldoznia a mai tivornya oltárán. Pontosabban fog feláldozni.
- Jól döntöttél - szélesedő mosollyal pillantok rá a beleegyezését követően, aztán el, a falon éktelenkedő rés irányába, ahol egyre kevesebb fény szűrődik át a horizonton elmerülő napból. Néhány pillanatig én is eltűnődök a hirtelen kélt ötletemen, ám Cole-nál lényegesen kevesebb töprengést körítek hozzá. - Gyerünk, rakd el valahova a papírodat. Sétáltál már a parton, mióta itt dolgozol? - kérdezem, indulásra készen felkelve a székemből. Van egy olyan sanda gyanúm, hogy a válasza nem lesz, ezért eltökéltem, hogy most bizony oda fogunk menni. - Az esti összejövetelig még van körülbelül egy óra, addig gondolom te sem szeretnél itt ücsörögni - nézek rá várakozóan.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



I am a hunter
Clearly I'm not afraid of the Dark
reveal your secrets

Cole Andrews


☩ Történetem :
☩ Reagok :
193
☩ Korom :
30
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Ápr. 05, 2020 5:31 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Silhouettes
Alex & Cole
────────────── ──────────────
« Szószám; 456 • Zene; Dancing in the Dark »
“Everything that is possible happens.”
A megjegyzése hallatán halk nevetés hagyja el az ajkaimat, és még a fejem is megcsóválom, ahogy az oldalra tolt kanalakra pillantok. Felesleges lenne tovább magyaráznom, miért volt szükségem a másodikra, mert én magam sem értem teljesen az okát.
Az asztal szélére illesztem a sör kupakját, ami aztán puffanva válik le a nyakáról, mikor rácsapok a másik kezemmel.
– Nos, nagy szerencse, hogy nincs szükségem mindenre – emelem a számhoz az üveget, kihangsúlyozva azt az utolsó szót a mondat végén. Kortyolok egyet, a tekintetem azonban egy másodpercre sem nem szakad el az övétől.
Alexander Myers. A tenyere és az ujjai határozottan zárulnak az enyémre, a bőre pedig kellemesen forrónak érződik a sajátomhoz képest. Egy másodperc töredéke az egész, de mégis különös gondolat fut át az agyamon: a keze apró részletei olyan tökéletesen illeszkednek az enyémhez, mintha már megszoktam volna egyszer az érintését – mintha ismerném őt egy elfeledett álomból vagy egy másik életből.
Ismét az ő hangja az, ami visszaránt a valóságba, és most tényleg beletelik egy pillanatba, mire végiggondolom a feltett kérdést. Mit csináltam tegnap ilyenkor, és hol voltam egy nappal azelőtt? Valószínűleg otthon. Nem is emlékszem, mikor ültem be legutóbb egy italra valahová valakivel, vagy hogy miért marad el a szórakozás rutinszerűen, ha dolgozom. Talán csak azért, mert túlságosan belemerültem ebbe a projektbe; ez a munka most fontos és időigényes. És mert sohasem bízhatok magamban teljesen, ha van körülöttem valami, ami eltereli a figyelmemet.
– Ó, ez nem annyira plusz munka – kezdenék bele a magyarázkodásba, de aztán alaposan átgondolom a dolgot és rájövök, hogy az utolsó kör papírmunka valahogy tényleg mindig kívül esik a fizetett műszakomon – …Abban az értelemben, hogy igazából szorosan kapcsolódik az itteni feladathoz – halkulok el a végére, miközben zavart vigyorra húzódik a szám. Valószínűleg munkamániásnak tűnök, vagy nem teljesen normálisnak. Rosszabb esetben mindkettőnek.
Az egyik kezemben az üveget fogom, a szabadon maradt ujjaim azonban még mindig fáradhatatlanul játszanak a tollal az asztal felett. Az ajánlatát hallgatva egyre lassuló ütemben érnek csak a lapjához, míg végül teljesen elmarad a halk kopogás.
– Te mindig itt vagy? Esténként. – Egy részem azonnal igent mondana, de jól tudom, hogy már odaígérkeztem. És hogy nem jó ötlet eltérnem a rutintól, ami egyben tart. Egyáltalán.
– Kösz a meghívást, de most nem hiszem, hogy belefér. Van ma ez a programom, amit… – Nem tudok csak úgy elhalasztani, ugye? Vagy talán nem lenne akkora probléma, ha kihagynék egy látogatást? Anyám úgyis mindig azt mondja, hogy túl sokat aggódom érte; hogy köré szervezem az életemet.
Ide-oda kapkodom a tekintetem, miközben gondolatban végig futok a lehetőségeimen, elemezve a variációkkal járó százféle kockázatot; a rám váró, apró csapdákat az igen után.
– Tudod mit, felejtsd el. Várhat még egy napot – pillantok fel rá ismét, és remélem, hogy nem tűnök túlságosan izgatottnak. Azt hiszem, hogy itt az ideje élnem egy kicsit.
reveal your secrets

Alexander Payne


Silhouettes - Cole & Alex - Page 2 7e4anIQ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
349
☩ Rang :
Vadász
☩ Play by :
Matthew Daddario
☩ Korom :
21
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Ápr. 02, 2020 11:27 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Silhouettes
Cole & Alexander
────────────── ──────────────
« Szószám; 347 • Zene; Daydreamer »
« In some parallel universe
me and you are still "we" »
Elnézve az arckifejezését, nem tiporhattam túl mélyen a lelkébe, máskülönben a megilletődött mosolya helyett lapos, kiábrándult pillantásokkal találkozna össze a tekintetem. És ha már viszonylag tiszta lappal indulunk, én is megengedek a számnak egy halovány felfelé kunkorodást, mialatt átvetem az egyik lábamat a másikon. Az alsóval kitámasztok a fűcsomókkal tűzdelt, homokos földön, hogy biztonsággal dőlhessek hátra egy kicsit a székemmel, míg a másikat lazán pihentetem meg rajta boka magasságban. Újabbat kortyolok a közel sem hideg sörömből, hol a tervrajzot, hol a maszatos ujjai között forgatott tollat, hol pedig az arcát figyelve. Így egészen közelről megnézve a szemeit, már cseppet sem kelti egy felfuvalkodott pojáca látszatát, de messzemenő következtetésekbe azért nem bonyolódnék néhány másodperc megfigyelésére alapozva.
- Kezdem gyanítani, hogy telhetetlen vagy - állapítom meg komolyabb, de barátságos ábrázattal. - Előbb két kanál kell, most meg nem elégedsz meg a sörömmel. Nem kaphatsz meg mindent - mosolyodok el ismét az elmés megjegyzésemen, és csupán nehezen állom meg, hogy ne tegyem hozzá; ha a nevem érdekel, csak kérdezned kell. Nem vagyok biztos benne, hogy valóban arra pályázik az egyszerű ugratáson kívül.
Közben elkerülnek közülünk a köztes teret zavaró tényezők, mint a munkája és a kiürült tányérja a maga szigorú két kanalával, ezért én is bátrabban teszem le magam elé az üvegemet, amíg megpihentetem a gyomromban az előbbi kortyot. Az időzítés tökéletesnek ígérkezik, ugyanis a kezét nyújtja egy formálisabb bemutatkozásra.
- Tudom - vigyorodok el, majd egyenesbe lendülve a székemmel, a tenyerébe simítom a sajátomat. - Alexander Myers - az övé sokkal puhább, mint az enyém, érezni rajta, hogy nem kétkezi munkával kínozza nap nap után a kezeit.
- Szóval, így szoktad befejezni a napodat? - visszadőlök, és az alkarjaimat kényelmesen megtámasztom a combjaimon. - Plusz munkával? Csak mert az esti programnál soha nem láttalak még - jegyzem meg, nem különösebben erőlködve aziránt, hogy elszakítsam róla a szemeimet. Túl kellemes a látványa, és éppen emiatt emlékeznék, ha valaha mélyebben belebonyolódott volna az itteniek munka utáni életébe. - A mai este maradnod kéne, tudod, kikapcsolódni - rándítom meg a vállaimat, mielőtt visszaemelném magamhoz az üvegemet, és megint kortyolnék egyet az italomból.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



I am a hunter
Clearly I'm not afraid of the Dark
reveal your secrets

Cole Andrews


☩ Történetem :
☩ Reagok :
193
☩ Korom :
30
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Ápr. 02, 2020 9:46 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Silhouettes
Alex & Cole
────────────── ──────────────
« Szószám; 308 • Zene; Dancing in the Dark »
“Everything that is possible happens.”
Nincs is könnyebb, mint elmerülni a számokban, eggyé olvadni az ujjaim közt tartott ceruzával. Kiélvezni az utolsó napsugarakat. Sietek, de nem kapkodok, elvégre eleve időt takarítok meg azzal, hogy nem a vacsora után állok neki a mai munka papíron való lezárásának, és tíz perc pluszban talán amúgy sem számít már sokat, ha a délutáni programomról van szó…
– Hm? – kapom fel a fejem, amint feltűnik, hogy ismét társaságom akad; olyan messze sikerült sodródnom a valóságtól, hogy most kell egy pillanat, mire egyáltalán felfogom, ki állt meg mellettem és mit rakott le elém.
Kajaosztó srác. Szívesen folytattam volna vele azt, amit elkezdünk az előbb – bármit is legyen az oka az előbbi jelképes faszméregetésnek –, de ismerem a határaimat. Tudom, hol kell leállnom, ha túl sok veszteni valóm van, és ez a helyszín a legkevésbé sem ideális erre; nem érik meg a játékaim, ha a munkámról van szó, bármilyen szórakoztatóak is legyenek.
– Köszönöm – szólalok meg, mikor végre elhelyezkedik velem szemben, és félig meglepett mosolyra húzódik a szám. Mondjuk úgy, hogy nem számítottam a felbukkanására.
Lassan felegyenesedem a székben és arrébb tolom az azóta kiürült tányért, benne a két kanállal. Már csak a ceruzával játszom a tenyeremben, mintha nem mondtam volna még le végleg a munkáról, de igazság szerint csak megszokásból babrálok vele; a fogása biztos pontnak érződik a bizonytalanság tengerében.
– Nem tudtam, hogy egyéb területeken is ellenőrzöl – szélesedik vigyorba az arcomon ülő mosoly. Szóval megjegyezte a nevemet.
– Ha nem tévedek, azért jöttél, hogy mégis megmutasd a papírjaidat… – utalok félrebillentett fejjel a korábban félbemaradt beszélgetésünkre. Most, hogy megváltoztak a körülmények, visszatér belém a szokásos merészség. Érdeklődve megforgatom a sört a tengelye körül, aztán újra felpillantok, és ez alkalommal felé nyújtom a kezem – azt, amelyik kevésbé tintafoltos.
– Cole Andrews. – Hirtelen rájövök, hogy akár a végtelenségig képes lennék állni a tekintetét, és hogy talán már nem is emlékszem olyan tisztán, miért siettem egészen idáig.
reveal your secrets

Alexander Payne


Silhouettes - Cole & Alex - Page 2 7e4anIQ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
349
☩ Rang :
Vadász
☩ Play by :
Matthew Daddario
☩ Korom :
21
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Ápr. 01, 2020 11:46 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Silhouettes
Cole & Alexander
────────────── ──────────────
« Szószám; 351 • Zene; Daydreamer »
« In some parallel universe
me and you are still "we" »
Nehezen tudom visszafogni a büszkeséget - és egy komolytalan mosolyt - az ábrázatomról, látva, hogy nem éppen ilyen reakcióra számított. Legszívesebben legyintenék egyet, hogy megnyugtassam afelől, részemről nincsen igazán harag - de csak mert annyira megszeppent szemekkel pislog rám -, ám nem teszem, ugyanis van egy olyan sanda megérzésem, ennek még nincsen vége kettőnk között. Az előbb is a lehető legnagyobb nyugalommal dobta vissza a labdát, tehát lélekben felkészülök egy újabb, merész megnyilvánulásra vagy kihívásra, ehhez képest azonban… Beletörődően egyetért, majd megköszönve az adagját, továbbáll.
Hintésnyi értetlenség költözik a vonásaimra, amint hunyorogva követem a tekintetemmel az egyik üres asztalhoz telepedő alakját. Nem lepődnék meg, amennyiben ez lenne igazából a csel, amit válaszként bevetett ellenem, mindemellett viszont a bensőmben kucorog a lehetőség, hogy talán túlzottan nyers voltam vele, amit a hallomásaim és fenntartásaim alapján még ő sem feltétlen érdemelne meg.

Mélyet sóhajtva szedek magamnak is a vacsorából, amit még azelőtt belapátolok, hogy Abby férje megérkezne és átvenné tőlem a „konyhát”. Ma ő mosogatja el a kajálás után hátramaradó káoszt, emiatt egészen hamar utamra leszek engedve egy üveg sörrel. Ha a lelki békét ebben mérnék, most én lennék a legkiegyensúlyozottabb ember egész New Yorkban. Megközelítőleg, mert a mérnök srác esete azóta sem hagy nyugodni…
Gyanakvó pillantásokkal futtatom végig a szemeimet a nyüzsgölődő embereken, de igazán nem kell sokat leskelődnöm, hogy feltűnjön az asztal fölé görnyedő valója pontosan ott, ahova legalább már húsz perce lecövekelt. Ahogy innét elnézem, ráférne a lazítás, és esetleg egy békejobb a részemről, mert még mindig furcsán érzem magamat a korábbi összezörrenésünktől. Ezért hát ismételt szusszanással elcsenek egy második üveg folyékony kenyeret, aztán magabiztos léptekkel odasétálok hozzá.
- Hé… Úgy tűnik, rád férne egy ilyen - szólalok meg, miután kínos csendben lepergett jó néhány másodperc, és nem tűnt fel neki a jelenlétem. Az asztalra koppintom az ajándékomat, majd meghívás nélkül táborozok le vele szemközt. A saját italom már ki van nyitva, így a következő megnyikkanásom előtt mélyet kortyolok belőle. - Nem mondták még neked, hogy a túl sok munka árt az egészségnek, Cole? - fejemmel a telefirkált lapjára bökök, óvatosan ejtve ki a nevét az ajkaim közül a kérdésem végén.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



I am a hunter
Clearly I'm not afraid of the Dark
reveal your secrets

Cole Andrews


☩ Történetem :
☩ Reagok :
193
☩ Korom :
30
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Ápr. 01, 2020 2:19 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Silhouettes
Alex & Cole
────────────── ──────────────
« Szószám; 260 • Zene; Dancing in the Dark »
“Everything that is possible happens.”
Lassan, de biztosan változik az arckifejezésem merészből meglepetté, és egyszer csak azon kapom magam, hogy csendben, kerekre nyílt szemekkel bámulok rá vissza. Fogalmam sincs, hogy mire számítottam vele kapcsolatban, de egy pillanatra belém fojtja a szavakat a magabiztossága; látszólag elfogadta a kihívást, én pedig vesztettem. Ebben a körben legalábbis.
– Fair meglátás – biccentek felé, mielőtt ráérősen hátrébb lépnék a stand szélétől. Nem ragaszkodom az igazoltatásához, és egyébként is, ki tudja, mit hoz a holnap. – Köszönöm az adagot. – Még egy széles mosolyt villantok felé, mielőtt elhagynám a helyszínt, hogy ténylegesen keressek magamnak egy asztalt a közelben, mára ugyanis meguntam a saját munkaállomásom magányát.
Leülök és tényleg hozzáfogok az ételhez. A kanállal a második és teljesen haszontalan evőeszközt kerülgetem, miközben a gondolataimba mélyedve fogyasztom a vacsorát, aztán szórakozottan végignézek a többieken; kis csoportokban étkeznek együtt a napközben is egymással dolgozók.
Egy perc múlva megáll valaki mellettem, és tolja az aznapi mérések eredményét egy összehajtogatott papíron, az adatok elég érdekesnek tűnnek ahhoz, hogy azonnal firkálgatni kezdjek melléjük a saját zsebemből előkapott ceruzával. Valamikor úgyis meg kell csinálom, a két tevékenység pedig nem csak, hogy elfér egymás mellett, még le is köti az előbb történtek körül kalandozó gondolataimat.
Az egyik lábamat anélkül húzom fel a székre, hogy egyáltalán észrevenném és lassú billegésbe kezdek az asztal szélének támasztott térdemmel. Néha a kanál van a kezemben, aztán a grafit, majd egyszerre mindkettő, és a következő falatnál a kelleténél hosszabb ideig tartom a számban az evőeszközt. Alig néhány perc alatt sikerül teljesen belemerülnöm a folyamatba, így csak késve veszem észre, mikor valami ismét kitakarja előlem a napsugarak maradékát.
reveal your secrets

Alexander Payne


Silhouettes - Cole & Alex - Page 2 7e4anIQ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
349
☩ Rang :
Vadász
☩ Play by :
Matthew Daddario
☩ Korom :
21
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Márc. 31, 2020 1:53 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Silhouettes
Cole & Alexander
────────────── ──────────────
« Szószám; 416 • Zene; Daydreamer »
« In some parallel universe
me and you are still "we" »
Ezúttal is alábecsülöm az önmaga alatti favágás iránti szenvedélyét - aminek magas fokáról minden megszólalásával egyre biztosabbá válok -, ugyanis most sem engedi a levegőben csüngeni, majd szertefoszlani a kínos szituáció keltette érzetet, hanem újabb lapáttal pakol az imént megidézett halomra. A homlokom közepére emelt szemöldökökkel meredek a széles vigyorban úszó ábrázatára, de engem aztán nem fog megtéveszteni a sármja, amivel feltételezem, sokakat megvett már magának az életben. Nyilván, neki két kanálra van szüksége, hogy később feleslegesen mosogathassak utána… Gazdagok…
A gondolatbéli szemforgatásomat azért meghagyom a tudatom lankáin, feleslegesen nem szeretném szítani a feszültséget, és noha könnyedén hagyhatnám továbbállni a szétszórt srácot, megkímélve magamat a kínoktól, a kíváncsiságom csak felülkerekedik a józan eszem felett. Tényleg csupán egy elkényeztetett, jómódú alak, akinek nincs jobb dolga, mint kanalakat lejmolni, és ezzel bosszantani az aktuális ételosztót, vagy ennél egészen különbözőbb a természete a furcsa bámulásával egybekötött esetlenségének? Nos, a közel két méteremmel egy ideje megtanultam, hogy a szívroham nem engem fog elsőként magával ragadni, ezért a lehető legtermészetesebb hangszínnel és arckifejezéssel kérem el tőle a jegyét.
Nem ütközök akadályba, a tökéletes külleméből kirívóan maszatos keze az enyémbe simul a megviselt fecnivel együtt, szóval nagy valószínűséggel nem az agyamra akart menni az iménti közjátékával, és nem is máshoz lohol olyan lelkesen. Szakértő ábrázattal mérem végig a kutya szájából kirángatott példányoknál is viseletesebb papírt, ellenőrizve az érvényességét, majd fordítva egyet rajta, a hátoldalán itt-ott elmosódott, cirádás betűkkel felfirkantott nevet. Megvagy.
Az elégedettség érzetében fürdőzve, és egészen más perspektívában értékelve a viselkedését, már éppen nyitnám a számat, hogy megköszönjem a türelmét, amikor is belém akasztja a szót, és… és van bátorsága viszont számon kérni informálódni.
- Tudod, van egy mondás. Nem szerencsés annak a kezébe harapni, aki etet téged - vonom meg újfent a szemöldökeimet, kihívóan tartva a tekintetét, amely hasonló rezzenéstelenséggel szegeződik nekem. Képtelen vagyok eldönteni, revansot kíván-e venni, vagy más késztetések hajtják, mindenesetre nem fogok olyan egyszerűen a keze alá dolgozni. - Szóval szerintem addig foglalj helyet, amíg még van szabad hely - jelentem ki higgadtan, előbb a pultra simítva a jegyét, majd a tenyereimmel a kopott deszkákra támaszkodva, s egyúttal a közelébe hajolva. A szembe sütő napfény okán hunyorogva, és a számat felhúzva pillantok el az asztalok felé, amelyekből azért akad még egy-egy szabad példány.
Néhány kitartott másodperccel később visszanézek rá, leplezett kíváncsisággal lesve a reakcióját, és bár a fejem nem teljesen követi a mozdulatot, attól függetlenül tökéletes rálátásom nyílik a partmenti szélben össze-összekuszálódó, napkorong keretezte tincseire, vagy az árnyékba bújó arcára, amit belátom, egészen finom vonásokból faragtak.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



I am a hunter
Clearly I'm not afraid of the Dark
reveal your secrets

Cole Andrews


☩ Történetem :
☩ Reagok :
193
☩ Korom :
30
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Márc. 31, 2020 12:12 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Silhouettes
Alex & Cole
────────────── ──────────────
« Szószám; 382 • Zene; Dancing in the Dark »
“Everything that is possible happens.”
Honnan tudják mások, hogy ténylegesen szükségük van arra, amit a szemük megkívánt? Utóbbiról pillantok le a ragura a tányéromon, mikor megszólal, és természetesen a közepébe biggyesztett kanál sem kerüli el a figyelmemet. Épp most kértem belőle másikat.
– Tudom – Egyelőre fogalmam sincs, milyen magyarázattal fogok előállni, de előre sejtem, hogy bármit is nyögök ki végül, jobban jártam volna, ha itt abbahagyom a mondatot. A vigyor azonban visszakúszik az arcomra, amint visszatalál hozzá a tekintetem. – De az a biztos, ha kettő van – bólogatok aprókat, nem teljesen meggyőzően.
– Nagyszerű. – Eleinte büszkén és magabiztosan veszem el tőle a felém nyújtott második kanalat, a levegőben azonban megint megáll a kezem; kell néhány másodperc, mire kitalálom, hová helyezzem a felesleges evőeszközt. Beszúrom a másikkal ellentétes irányból és őszintén remélem, hogy nem fog leesni, amint elindulok – mert már épp indulnék, mikor ismét hozzám szól a srác a stand másik oldalán.
Valószínűleg nem hiszi el, hogy itt dolgozom. Vagy felidegesítettem, és ez lehet a bosszúja, bár a hangszíne inkább gyanakvó, mint barátságtalan, így igyekszem nem egyből a történet legkellemetlenebb verziójára gondolni.
A szabad kezemmel a tenyerébe csúsztatom az össze-vissza gyűrt cetlit, másik oldalán a vékony csíkokban elkenődött nevemmel. A tinta maradéka kéken csillog az ujjaimon; fénylő pöttyök és pacák díszítik a bal kézfejem külső oldalát.
– Tessék – adom át a papírt némi fáziskéséssel, és amíg szemrevételezi a rajta szereplő adatokat, oldalra kapom a tekintetem. Majdnem biztos vagyok benne, hogy az előttem soron következők egyikétől sem kérte el a kaja jegyét…
– Miután azt megnézted – intek hirtelen a papírdarab irányába szinte oda se figyelve – Te is megmutathatnád a megbízásodat… ha nem probléma. – Ha felém néz, szívesen állom a tekintetét. – Még nem láttalak errefelé, és fő az óvatosság – vonok vállat kihívóan. Nem hinném, hogy rutinnak számít errefelé a visszafelé ellenőrzés, főként, ha csak a beszedendő papírt kérte el – mert végtére is ez a dolga –, mégis kifejezetten jólesik próbára tenni a türelmét. Érdekel a reakciója. És talán a neve is. Ha ő kivételez velem, viszonoznom kell a megtiszteltetést, de egyébként is egyre jobban hajt a kíváncsiság az új ételosztó kiléte felől. Vagy láttalak már ezelőtt? A szemem sarkából rémlik csak a magas és sötét alakja, az arcát most látom először, ebben teljesen biztos vagyok. Ha máshogy lenne, biztosan emlékeznék a vonásaira, és innentől kezdve nehéz dolgom lesz, ha ki akarom verni őket a fejemből.
reveal your secrets

Alexander Payne


Silhouettes - Cole & Alex - Page 2 7e4anIQ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
349
☩ Rang :
Vadász
☩ Play by :
Matthew Daddario
☩ Korom :
21
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Márc. 29, 2020 11:38 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Silhouettes
Cole & Alexander
────────────── ──────────────
« Szószám; 520 • Zene; Daydreamer »
« In some parallel universe
me and you are still "we" »
A tenger és a part-menti természet hangját egyre inkább elnyomja az emberek duruzsolása, ami a műszak végének és az este közeledtének összetéveszthetetlen ismertetőjele. A standtól nem sokkal távolabb felállított ülőpados piknikasztalok percről percre telnek meg a megfáradt munkásokkal, akiknek valahogy minden alkalommal marad még erejük a vacsora végeztével tábortüzet verni, és a szomszédos őrhely vadászaival tivornyázni. Legalábbis azok, akik nem mennek haza, hanem a védelmi zóna üres házaiban húzzák meg magukat - a mi családunkhoz hasonlóan -, vagy a növényekkel jócskán benőtt partszakaszon vernek sátrat a fal innenső, belső oldalán. Szóval az estét jó néhányan a tábortűz körüli iszogatással, beszélgetéssel szoktuk eltölteni, és minden alkalommal el kell tűnődnöm azon, hogyan képesek a vadászok annyit vedelni és mindamellett hatékonyan dolgozni…
- Most komolyan ezzel akarod kiszúrni a szememet, Myers? - a gondolataim közül egy ismerős hang ránt fel, és felpillantva az illetőre bizony kiábrándulttá válik az ábrázatom.
- Lódulj Ed, és ne tartsd fel a sort. Huss-huss - sürgetem meg, amire ugyan megkapom, hogy miféle barát hagyja éhezni a cimboráját, viszont a körülményekhez mérten egészen hamar odébbáll, további akadékoskodás nélkül. A mai napig nem tudok rájönni, miért hisz a haverjának, de valahogy sosincs szívem összetörni az ábrándjait.
Apró mosollyal és a fejemet csóválva tekintek a soron következőre, s noha már a látvány is megakaszt, az még inkább elbizonytalanít, ahogyan teljes lelki nyugalommal sétál tovább a fejadagja nélkül. Készülnék nyitni a számat és szólni neki, ám addigra úgy fest, hogy hozzá is elért a felismerés, ezért némi zavarral fordul felém. Ha nem lennének fenntartásaim vele kapcsolatban, most biztosan széles vigyorra húznám a számat, és megnyugtatnám afelől, nem történt semmi baj, így azonban minden energiámat arra összpontosítom, hogy ne találjam elragadónak a kelekótyaságát és a széles mosolyát.
Arra számítok, hogy egyéb, különösebb reakció nélkül egyszerűen át fogja venni a tálat, majd mihamarabb elmenekül a kínos szituációból, mint azt bármelyik normális ember tenné, de nem, hogy sietne, egyszerűen még a kajáját sem veszi el tőlem, hanem fél úton megakadó kézzel néz rám. Másodpercek töredéke ugyan, mégis elég, hogy elbizonytalanodva s némi furcsállással vonjam egymáshoz a szemöldökeimet.
- Helló - viszonzom a köszöntését, mégse tűnjek teljesen bunkónak, aztán odébb engedem róla a szemeimet, felmérve, hányan várnak még a vacsorájukra. Sehányan, és valószínűleg a sürgetés hiánya tehet arról, hogy mikor visszapillantok, még mindig előttem ácsorog a hóbortos alak. Most meg még egy kanál kell neki…
- Adtam - bököm ki, a kezdetleges frusztrációmon pedig felülkerekedik az elbizonytalanodás, miként lopva azért lenézek magunk közé, hogy valóban ott van-e a tányérban az evőeszköz. Kétségbevonhatatlan a megléte, éppen ezért, amint sokadik alkalommal feltekintek rá, már biztosan az arcomra gravírozottan szembesülhet az értetlenséggel keveredett gyanakvásommal. Ami persze nem csupán a figyelmetlenségének, hanem a látványos bámészkodásának is szól. - Na mindegy, tessék - kapok fel, majd nyújtok felé egy újabb kanalat, hátha nem teljesen lökött, hanem csak meg akarja valakivel osztani a vacsoráját. Ami lássuk be, eléggé valószínűtlen, nem láttam még igazán másokkal közösködni.
Nos, egy próbát megér az igazság kiderítése.
- A jegyedet nem adtad ide - nyújtom a tenyeremet, türelmesen várva, hogy belecsúsztassa a fecnit, amit jó ideje már senkitől nem szoktak elkérni Abbyék, így ma én sem tettem.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



I am a hunter
Clearly I'm not afraid of the Dark
reveal your secrets

Cole Andrews


☩ Történetem :
☩ Reagok :
193
☩ Korom :
30
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Márc. 23, 2020 10:35 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Silhouettes
Alex & Cole
────────────── ──────────────
« Szószám; 518 • Zene; Dancing in the Dark »
“Everything that is possible happens.”
Felébredek, és a konyhába vezet az első utam. Kávét főzök és közben az elejére tekerem a magnóban pihenő kazettát, ahogy minden egyes reggel teszem: versenyeznem kell az egymást követő számokkal, ha időben el akarok készülni. Ablakot nyitok. A dallamra és az ismerős versszakokra hagyatkozom az időérzékem helyett, és így sosem térek el a biztonságos rutinomtól, sosem kavarodnak túlságosan messze a gondolataim a feladatok sorozatától – talán évek óta nem tértek veszélyes útra a gondolataim.
Levegőzöm; mezítláb figyelem a városközpont utcáin sétálókat a párkányon ülve, aztán reggelizem, majd magamra kapom a szekrényben soron következő fekete inget. Felhajtom és begombolom az ujjakat. A tegnapi nap utolsó számát dúdolgatom, miközben rendbe szedem magam a fürdőben, és végül majdnem tíz másodpercet ráverek az előző eredményre, mikor kifelé menet felkapom a táskám és lenyomom a stop gombot a készülék tetején.
Bal, jobb, bal, jobb. Gyorsan szedem a lépcsőket lefelé és nem is nézek igazán előre, minden koncentrációmat lefoglalja a kezemben szorongatott, összetekert tervrajz, ami valahogy sohasem fér be a dolgaim közé, és amit az utolsó fordulóban most ismét megajándékozok egy apró szakadással. Tudom, hogy időben vagyok, de így is sietek, és egy idő után már nem is érdekelnek a szamárfülek és a gyűrődések; ha előbb odaérek, talán hamarabb végzünk és akkor a délután sem jön el olyan sokára. Hétfő van, és hétfőnként mindig meglátogatom anyámat.

Szétnyitom a vékony papírt a munkaállomás mellé állított régi, szürke műanyagasztal tetején és átbeszéljük a mai feladatokat. Hogy meddig haladhatunk a javítással, hogy bírni fogja-e a struktúra ezen a partszakaszon, és én újra átnézem, hogy pontosak-e a számításaim az alapanyagokat és az embereket illetően. Nem tévedhetek és nem is fogok; most mindennél jobban figyelek az időre, a percekre és órákra, amik máskor olyan könnyen elpazarolhatónak érződnek.

Beállok a sorba. Majdnem vége a műszaknak és a kaja jegyet szorongatom az ujjaim között; kicsit gyűrött, kicsit nedves és egyébként sem szokták elkérni, hiszen ugyanaz a csoport dolgozik a falnak ezen a részén már több mint egy hete. A legtöbben megismernek és köszönnek is, és minden nappal egyre sikeresebbnek érzem ezt a projektet – az utóbbi idő egyik leghosszabbja lesz, de fontos, amit itt csinálunk. Hasznosabb vagyok, mint valaha.
Előrébb halad a sor – én vagyok az utolsó. Talán még nem lesz teljesen sötét, mire odaérek. Anyám sokkal szívesebben sétál velem egyet a blokkok körül, minthogy a konyhaasztalnál üljünk, mialatt elmeséli az elmúlt néhány napot…. És észre sem veszem, hogy én következem, ahogy magam elé bámulva, automatikusan lépegetek, szinte túlmenve a felém nyújtott tányéron.
– Ó, – pislogok néhányat, visszatérve a valóságba, és azonnal bocsánatkérő vigyorra húzódik a szám. – Itt vagyok. Hosszú nap… – adok gyors magyarázatot, épp mielőtt egybefonódna a tekintetünk. Nem erre a konyhásnőre számítottam, mikor elindult felé a kezem, így az most lassul és megáll a levegőben, félig nyújtott ujjakkal. Tovább nézem őt és különös izgatottság lesz rajtam úrrá.
– Üdvözlet – Végül mégis átveszem, és a vigyor óvatos mosollyá alakul az arcomon, majd anélkül, hogy egyáltalán az adagomra pillantanék, még egy kicsit közelebb lépek a stand széléhez. – Kérhetek egy kanalat? – Adja az ég, hogy ne legyen benne már egy így is, és hogy ne küldjön el a francba, miközben le- és felsiklik rajta a pillantásom.
Ajánlott tartalom
reveal your secrets



Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma

Nincs


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 9 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 9 vendég :: 2 Bots

• Fajaink száma •
Arkangyal
1/1
Leviatán
7/3
Angyal
1
Démon
6
Bukott Angyal
3
Ember
4
Félvér
2
Harcos Angyal
5
Vadász
5
Nephilim
2