Omnen dimittite
spem, o vos intrantes!
Staff, és tagok által keresett karakterek

 
• Silhouettes - Cole & Alex •
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Hell or Heaven


Silhouettes - Cole & Alex VQSi8OZ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
1023
☩ Rang :
Staff
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Aug. 21, 2020 7:42 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


***
Lezárt játék
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cole Andrews


Silhouettes - Cole & Alex CfJmUUkSilhouettes - Cole & Alex TRjmahg
☩ Történetem :
☩ Reagok :
173
☩ Korom :
29
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Május 12, 2020 9:45 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Silhouettes
Alex & Cole
────────────── ──────────────
« Szószám; 404 • Zene; Dancing in the Dark »
“Everything that is possible happens.”
Sosem gondoltam volna, hogy egyszer jól fog jönni, ha értelmes megjegyzés helyett csak hülyeség hagyja el a számat, de a nevetése hallatán bármikor megismételném ezt az apró hibát. Fogalmam sincs, miért tetszik neki ennyire a kifejezés, de képtelen lennék most bármerre másfelé fordulni, mikor helyette az arcát is figyelhetem, mikor tökéletes fogakat és széles mosolyt villant felém.
Azt sem sejtettem volna, hogy még nehezebbé válik minden, amint meztelenül indul utánam a jéghideg vízbe, de ha őszinte akarok lenni magammal, most be kell vallanom, hogy ezt a döntésemet sem fogom megbánni – valahogy egyre jövedelmezőbbnek tűnik halálra fagyni a libabőrrel borított derekamig érő hullámok között. Ha ez számít valamit, legalább végre megvilágosodhattam róla, milyen jelentősége lehet a vég előtti utolsó szép pillanatoknak valaki életében.
Mire mellém ér, már teljes erőmből a naplementére koncentrálok; nyári időt képzelek magam elé és erősen reménykedem benne, hogy az majd csillapít a végtagjaim fázós remegésén.
– És még csak el sem kezdtem énekelni – vigyorgok rá vissza, amint sikerült feldolgoznom a mondatot, amit bárhogyan is elemezgetek a fejemben, nem tudok nem furcsa bókként értelmezni. És bár közvetlenül ezután a saját figyelmeztetésem is megszólal odabent, miszerint ne bízzak minden egyes különös érzékelésemben, nem tudok ellenállni a gondolatnak, hogy újabb szintre emeljem a kettőnk játékos versenyét.
Nem mozdul, helyette csak szóban tiltakozik, mielőtt felé lépve a mellkasára csúsztatnám a hideg tenyeremet. A bőre szinte forrónak érződik az áthűlt ujjaimhoz képest, alatta az immár vizesen csillogó, vékony szőrszálakkal és olyan izmokkal, amit biztosan egyelten konyhásnő sem birtokol a környéken rajta kívül.
Felpillantok rá. Ha akarnám, sem tudnám csak úgy elvenni róla a kezemet.
– Ez nem vicc. Vedd úgy, hogy… hogy ez a visszavágóm – a reszketés lassan és észrevétlenül, de csökkenni látszik, ahogy a következő másodpercben a távolság is teszi közöttünk: ezúttal ő lép felém. Megszűnik a hullámok jeges csapkodása, de csak mert Alexander kézfeje váltja őket a derekamon.
Aztán megcsókol, és most rajtam a sor nem ellenkezni.
Szinkronban mozognak az ajkaink, amint egymáshoz érnek; a tenyerem új helyet keres magának a nyakán, majd tovább siklik a sötét tincsek közé, egyre kevesebbet hagyva maga után a hűvös cseppekből. Lassan semmit sem érzékelek a tengerből meg a naplementéből; lassan semmi más nem érdekel, de egy levegővétel erejéig mégis elszakadok tőle.
– Azt hiszem, hogy ezt a kört megnyerted, Alexander Myers – húzódik vigyorra a szám, miközben a legkevésbé sem érzem magam vesztesnek. Újból felé hajolok, hogy még egyszer emlékeztethessen a saját bőréből áradó melegre, hacsak azóta meg nem gondolta magát.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Alexander Payne


Silhouettes - Cole & Alex 7e4anIQ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
341
☩ Rang :
Vadász
☩ Play by :
Matthew Daddario
☩ Korom :
21
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Május 09, 2020 4:45 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Silhouettes
Cole & Alexander
────────────── ──────────────
« Szószám; 485 • Zene; Summer Love »
« In some parallel universe
me and you are still "we" »
Ahhoz képest, hogy a pultomhoz keveredve telis-tele voltam undok érzésekkel vele kapcsolatban, és a hátam közepére sem kívántam a bájcsevejünket, ezúttal őszintén és váratlanul robban elő belőlem egy jóízű kacagás. Éneklő hölgyek… Azt hiszem, ezt a kifejezést örökre megőrzöm az emlékezetemben.
- Igen, olyan vízi-micsoda-szirénekre gondoltam – értek egyet vele a kézhátammal megtörölgetve a szemeimet, mialatt egy-egy hátramaradó nevetésfoszlány még előtörekszik belőlem. Ha valaki két órával ezelőtt azt mondja, hogy vele fogom könnyesre röhögni magamat, bokáig a tengerben ácsorogva, biztosan hülyének néztem volna az illetőt, pedig most itt vagyunk; fesztelenül, feltűrt nadrágokkal és jól érezve magunkat. Na meg néhány másodperccel később lefröcskölve és a visszavágót belebegtetve.
Bármennyire is okozzon bűnös élvezetet a látványa, valamivel nyugodtabban szusszanok egyet a naplementére, amely egyre szorosabban ölelkezik össze a fodrozódó tengerrel. Egykét másodpercre újfent elragad a part varázsa, a víz összetéveszthetetlen morajlása, a sirályok veszett rikácsolása, és a sós permetet felölelő szél hűvöse a bőrömön. Ha valaha választhatnék, hogy a falakon túl élem tovább az életemet, vagy valami furcsa lénnyé avanzsálva a hullámok között, gondolkozás nélkül bólintanék az utóbbira.
És ennek dacára is akkora izgatottság lesz úrrá rajtam, mikor pucéran követem Cole-t a habok közé, mintha odabent nem várna rám más, mint halál és pusztulat. Nos, mikor már a hasamat fagyasztja a tenger jegessége, megfordul a fejemben, hogy valóban itt a vég.
- Azok miatt nem… Ugyanis kezdi felülírni az agyam a sztereotípiákat és meggyőzni arról, hogy te is egy vagy közülük – vigyorodok el kényszeredetten, persze nem azért, mert annyira fájna vele beszélgetni és ugratni, hanem mert meglehetősen kezdenek lefagyni a golyóim.
- Te sem úgy nézel ki, mint ak-… Ó, meg ne próbáld – figyelmeztetem, mihelyst eljut az agyamig a sokat sejtető kijelentése, amelyhez szorosan kapcsolódik a közeledése, de valahogy mégsem fog el a pánik, sokkalta inkább a jóleső feszengéssel megfűszerezett várakozás.
Fröcskölés helyett a hihetetlenül hűvös és puha tenyere simul a mellkasomra, az érintése alatt pedig megfeszülnek az izmaim. Iszonyatosan kellemetlen érzés, ahogy a kövér cseppek kínzó lassúsággal csorognak lefelé a bőrömön, és ahogy a szél apránként – érzésre – jégkristályokká formálja őket, mégsem taszítom el a kezét vagy lépek hátrébb. Kínlódás helyett a derengő megvilágosodás lesz úrrá a tudatomon.
- Nagyon vicces, Cole, nagyon – horkantok fel dideregve, s igyekezve mellékesen intézni a felfedező mozdulatomat, az alkarjára helyezem a vizes tenyeremet. Tudnom kell, hogy tényleg jól értelmezem-e az egyre gyarapodó jeleket, vagy csupán káprázik a szemem, és nem csábítanak igazából azok az egyre kékülő ajkai, vagy a különös fénnyel csillanó szemei. Én is közelebb lépek hozzá, majd úgy döntök, megkockáztatok egy csattanós pofont és a munkálatokról való kiűzésemet; a felmelegedés iránti vágyamnak és a lassacskán leplezhetetlen vonzalmamnak eleget téve a derekára csúsztatom az ujjaimat, s lehajolok hozzá.
Megvárhatnám, hogy ő lépjen előbb, hogy eloszlassa minden kételyemet, ám a tenger vad ölelésében, szabadságában kigőzölög a józanság a tudatomból, és nem marad helyette más, mint meggondolatlan vakmerőség. Egyetlen, határozott mozdulattal küzdöm le a fennmaradó centiket magunk között, és simítom az övéinek az ajkaimat.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



I am a hunter
Clearly I'm not afraid of the Dark
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cole Andrews


Silhouettes - Cole & Alex CfJmUUkSilhouettes - Cole & Alex TRjmahg
☩ Történetem :
☩ Reagok :
173
☩ Korom :
29
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Május 06, 2020 12:17 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Silhouettes
Alex & Cole
────────────── ──────────────
« Szószám; 416 • Zene; Dancing in the Dark »
“Everything that is possible happens.”
Elsőre nem ugrik be, mire célozgat a vízben rejtőző nem teljesen szörnyek kapcsán, de aztán eszembe jut néhány a régi világ történetei közül.
– Úgy érted, olyan vízi micsodák? Éneklő hölgyek! – mutogatok lelkesen gondolkozás közben. Abban azonban nem vagyok biztos, hogy akár egyetlen tengeri nő képes lenne elcsábítani, mikor pont ő áll előttem, az egész horizonttal a háta mögött. – Szirének! – vigyorgok rá szélesen, amint megvan a megoldás. Reméljük, hogy ha léteznek is, nem jönnek ilyen közel a parthoz, és csak a polipok meg a medúzák leselkednek ránk. És a cápák, tengeri sünök, meg amit még ez a borzasztó sok víz elrejthet a szemeink elől. Életem legrosszabb döntésének tűnik bokánál tovább bemenni, míg le nem fröcsköl.
– Ó, vissza fogom – vágom rá félig lehajolva vetkőzés közben, Alexander viszont ekkor még nem is sejti, hogy tényleg komoly löketet adott a fröcskölése a jeges vízzel való küzdelmemben. Túlságosan el van foglalva a naplementével ahhoz, hogy észrevegye a fürdésre tett kíséretemet, amíg el nem sétálok mellette a ruháim nagy része nélkül és magamra öltve a legmagabiztosabb arckifejezésemet.
Céltudatosan haladok előre az engem egyre magasabban érő hullámok előtt, nem is törődve a ténnyel, hogy minden megtett méterrel jobban reszketek; most mindennél jobban azt érzem, hogy eljött a bizonyítás ideje. Nem félek a tengeri szörnyektől, a jeges víz pedig egyenesen megrendíthetetlenné tesz – vagy legalábbis ezt ismételgetem magamban, miközben a tenger sós vize a hasamat csapdossa.
Csak akkor fordulok hátra, mikor másodszorra kiált utánam. Az, hogy végül mégis követ befelé, sokkal kevésbé lep meg, minthogy ezt teljesen meztelenül teszi, így most rajtam a sor, hogy csodálkozva figyeljem minden mozdulatát. Ha még nem késő nem túl feltűnőnek lenni, félig oldalra fordulva várom meg, míg beér, és közben azon gondolkozom, látszólag nem csak én fagyok szét; Alexander még kevésbé igyekszik eltitkolni, mennyire fázik a hűvösben.
– Csak nem a szirének miatt izgulsz? – kérdezem a remegéstől szakadozott hangon. Bőven itt lenne az ideje feladni és visszavonulni, de jól tudom, hogy ha egyszer a fejembe vettem ezt az egészet, úgysem fognak meggyőzni az észérvek. És ott van az is, hogy megígértem neki, vissza fogok fröcskölni.
– Kár, hogy… hogy ennyire nem bírod a hideget – vigyorgok rá ismét, mialatt a libabőr újra visszatér a karjaimra. Közelebb lépek hozzá és hirtelen meggondolásból a mellkasára vezetem az egyik víztől csöpögő tenyeremet. Ha hagyja, már a bőrén gördülnek le a fagyos cseppek.
– Ugye, hogy nem vészes. Megszárad a szélben – idézem fel a szavait halkan nevetve, ugyanakkor egyre színtelenebb ajkakkal. Lehetséges, hogy nem ez volt életem ötlete, de most vele szemben állva valahogy mégsem bánok semmit.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Alexander Payne


Silhouettes - Cole & Alex 7e4anIQ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
341
☩ Rang :
Vadász
☩ Play by :
Matthew Daddario
☩ Korom :
21
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Május 03, 2020 8:18 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Silhouettes
Cole & Alexander
────────────── ──────────────
« Szószám; 572 • Zene; Summer Love »
« In some parallel universe
me and you are still "we" »
A korábbi, diplomatikus válasza és a munkáját övező felvetések egyszerű elejtése alapján úgy érzem, hogy ezt a témakört jobb lesz mostantól szüneteltetni, habár változatlanul érdekel, kinek és milyen feltételek alapján szenteljük oda a biztonságunkat. Mindemellett határozottan érdekfeszítőbb erről csacsogni, mint Jackson tegnapi hányásáról a túl sok ivás miatt, vagy Jimmy gyomorfekélyéről, amin hiába ront az alkoholizálás, neki meggyőződése, hogy a pia mindenre gyógyír. De nem nyúzom tovább a kíváncsiskodásommal, legalábbis azzal, ami a szakmájára fókuszál, ellenben a lábával, amin cipő ugyan már nincs, viszont ő sem úgy néz ki, mint aki követni szeretné a példámat.
Kissé üres, elrévedő pillantására egy sokadik mosollyal felelek, immáron bokáig gázolva a jeges vízben, amitől eleinte végigrázott a hideg, ám minél többet ácsorgok benne egy helyben, mozdulatlanul, annál elviselhetőbbé válik.
- Bátor vagy – állapítom meg, vidáman figyelve a magabiztos kiállását, a büszkeségét, amely úgy fest, fő szerepet játszik a jellemében. Ha nem beszéltem volna vele pár szót, vélhetően bosszantana a viselkedése, mert még mindig meggyőződésem lenne a pökhendi, mindenkit lealacsonyító voltáról, így azonban aggodalmak nélkül élvezem ki a látványát. - De mi van akkor, ha nem egy szörny lenne? Hanem valami szebb, érdekesebb, aki magához csalogatna… - sejtelmeskedek tovább, annak a vadásznak a rémtörténetei alapján, akit az egész bagázsból a legmulattatóbbnak találok. Natalie a neve, és esküszöm, bárkit kenterbe ver az ivásban, na meg a mitológiai ismeretekben.
Közben azért nem cövekelek le kizárólag a csacsogásnál, hirtelen ötlettől vezérelve hajolok le, majd fröcskölöm le a friss, sós illatot árasztó vízzel, persze ügyelve, hogy ne legyen a feje búbjától kezdve a talpáig csurom víz, mert nem szeretném, ha az én lelkemen száradna a tüdőgyulladása.
- Sajnálom – vigyorodok el megint csak, látva az aljas tettemet követő arckifejezését. - Szerintem hamar megszáradsz a szélben, de nem fogok menekülni se, ha visszaadnád – pillantok rá jó kedélyűen, egy-egy nagyobb vízfoltnál a kelleténél tovább időztetve a tekintetemet.
Mire észbe kaphatnék, már azon töprengek, milyen lehet a bőre a rá simuló textília alatt, így hát sietősen a naplemente irányába fordulok, mert se magamat, sem őt nem akarom kényelmetlen helyzetbe hozni. Egy nagyobb szusszanással teszem csípőre a kezeimet, eltűnődve az elém táruló festményen, amit ezerszer láttam már, és még soha sem tudtam megunni.
- Ha engem kérdezel, nincs szebb a naplementéknél… - állapítom meg kis idő múltán, fordulva Cole felé, és az iménti kijelentésemet nagyon gyorsan visszaszívom. Biztos vagyok benne, hogy ostoba arcom lehet, mert egészen megdöbbenek egyrészt a szemeimnek mennyországot jelentő formák láttán, másrészt azért, mert képes lenne fürödni a tengerben. - Ugyan már, gyere vissza. Be fog fagyni a segged! - figyelmeztetem, de van egy olyan érzésem a büszke arckifejezése végett, hogy nem fogom tudni megváltoztatni az eltökélt szándékát.
- Basszus… - motyogom az orrom alatt, majd kisietve a sekélyebb részre, követem a példáját. Még csak az hiányzik nekem, hogy belefulladjon a vízbe, vagy még rosszabb, beszari hercegkisasszonynak nézzen.
- Várj meg! - kiáltok utána, és azzal a különbséggel, hogy rajtam még az alsó se maradt – hülye leszek tönkretenni, márpedig a sós víz biztosan kikezdené az anyagot, kimosni meg nem tudnám hol kéretlen megjegyzések nélkül –, begázolok a habzó hullámok közé.
Rendesen össze kell szorítani a fogaimat, hogy ne kezdjek el hangosan és láthatóan dideregni, viszont néhány méter után feladom a büszkeségemet, és takarva magamat, cidrizve küzdöm le a legkeményebb szakaszt, vagyis azt, ahol derékig süllyedek a vízben.
- Esküszöm befagy a seggem… Ugye nem akarunk beljebb menni? - kérdezem, bizonytalanul vizslatva az alakját, mert ezek után már semmiben nem vagyok biztos vele kapcsolatban.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



I am a hunter
Clearly I'm not afraid of the Dark
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cole Andrews


Silhouettes - Cole & Alex CfJmUUkSilhouettes - Cole & Alex TRjmahg
☩ Történetem :
☩ Reagok :
173
☩ Korom :
29
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Május 02, 2020 10:49 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Silhouettes
Alex & Cole
────────────── ──────────────
« Szószám; 475 • Zene; Dancing in the Dark »
“Everything that is possible happens.”
Fogalmam sincs, milyen válaszra számít, de újból el kell gondolkoznom, mielőtt egyáltalán ki merném nyitni a számat. Nehéz lenne elaludnom esténként, ha állandóan az járna a fejemben, kire fog ráomlani a felújított falszakasz, és hogy milyen következményei lennének egy ilyen balesetnek; hogy mi lenne, ha hibát vétenék a számításaimban.
– Ez akkor fog kiderülni, ha egyszer tényleg elrontok valamit – vonok vállat egy halvány mosoly kíséretében. Tudom, hogy nem fogok, amíg meg nem zavar valami váratlan – valami, ami felett semmilyen kontrollom nincs. Talán pontosan emiatt értek egyet a következő szavaival is: ha elkészülünk, a rutinomnak is annyi, ezek a hosszú ideig tartó építkezések pedig képesek teljes erejükkel magukba szippantani.
– Ja. Én is – fordítom felé a fejem és arra gondolok, hogy akárhol is kötök majd ki ezután, a mai esténél lehet, hogy egyetlen műszakom vége sem lesz kellemesebb, és még el sem kezdődött az összejövetel, aminek a kedvéért itt maradtam. Persze ott van annak a lehetősége is, hogy nem a tábortűz és az italok gondolata az, aminek képtelenség lett volna ott az asztalnál ülve ellenállnom.
A parton sétál előttem, és egy idő után már akárhogy koncentrálok, egyre több energiába telik bármit is hozzáfűzni a válaszaihoz vagy egyáltalán a munkámra gondolni; teljesen belefeledkezem a felém küldött széles mosolyaiba. Szinte új életre kel az öböl sós vizének csillogásával és a naplementével a háta mögött, amikor pedig lehajol, hogy feljebb tűrje a nadrágszárait, még annyira sem tudom tőle elszakítani a tekintetemet. Azt hiszem, hogy egy pillanatra még levegőt venni is elfelejtek, így hatalmas, üres pislogással jutalmazom az ezt követő kérdését.
De tényleg, miért vettem le a cipőmet?
– Én? Bemegyek – nézegetem ezután kíváncsian a vadul hullámzó víztükröt. – Szerencsére nem félek a víziszörnyektől – vetem oda büszkén és talán még ki is húzom magam, mielőtt újra a példáját követve feljebb igazgatnám a saját nadrágom szárait. Mire felnézek, már bokáig a vízben van.
Elindulok felé, minden egyes lépést kiélvezve a még langyosnak érződő homokon, Alexander azonban megragadja a lehetőséget, hogy egy adag jeges vízzel ránt vissza a valóságba. Ismét pislogok néhányat meglepetésemben, mielőtt lepillantanék az immár sötét foltokkal tarkított ingemre.
– Valóban… nem vészes… – Összeszorított fogakkal állapítom meg magamban, hogy ilyen hideget talán a tél közepe óta nem éreztem, és hogy valószínűleg most jött el a megfelelő idő a kihívásból való kihátrálásra; ha ebbe belelépek, jó eséllyel hazáig sem fogok megszáradni.
Hosszú pillanatokig álldogálok mögötte, pontosan ott, ahol a hullámok a szárazföldre érve visszafordulnak az óceánba, aztán vetkőzni kezdek; minden logikát félretéve kapkodom le magamról a ruhákat egymás után, míg végül csak az alsónadrág marad rajtam. A műveletnek sokkal több köze van a bizonyítani akarásomhoz, mint az úszás iránti nemlétező vágyaimhoz, de őt nézve hirtelen összeszedem hozzá a kellő bátorságot. Vagy inkább vakmerőséget.
– Tökéletes hőfok egy kis fürdéshez, nem gondolod? – sétálok el mellette emelt fővel, egyre beljebb hatolva a jéghideg vízbe, és ahogy azt előre látni lehetett, alig néhány méter megtétele után libabőr borítja minden végtagomat.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Alexander Payne


Silhouettes - Cole & Alex 7e4anIQ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
341
☩ Rang :
Vadász
☩ Play by :
Matthew Daddario
☩ Korom :
21
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Ápr. 26, 2020 4:13 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Silhouettes
Cole & Alexander
────────────── ──────────────
« Szószám; 585 • Zene; Summer Love »
« In some parallel universe
me and you are still "we" »
Megrándítom a vállaimat a megállapítására, mert én közel sem érzem úgy, hogy bármi fontosat tennék itt. Kaja alapanyagokat ide-oda hurcibálni, és néha napján az adagot kimérni a munkásoknak bárki képes, de „rajzolgatni” már annál kevesebben. Mégis van valami elragadó a szavaiban, valami ártatlan optimizmus, ami a gyerekkoromra emlékeztet és a tényre, hogy akkor még elhittem, bárki lehet belőlem. Félreértés ne essék, megvagyok az életemmel, több is, mint amire sokan számíthatnak ebben a világban, azonban ide sem elsősorban azért kevert a sors, mert nagy dolgokra lennék hivatott közvetetten a mosogatás által, hanem mert számítottam az előnyökre, amikhez hozzájuthatok a munka elfogadásával. És valamiért most kellemetlen érzés kucorodik a bensőmbe, hogy ilyen lehetetlenül egyszerű és alávaló gondolataim vannak.
Szerencsére nem tart sokáig, de ennek ellenére nem emelem a sörömet.
- Nem tagadom, kicsit meglassítaná a dolgokat, de hosszútávon ez semmit sem jelentene – vigyorodok el a megjegyzésére, majd érdeklődően hallgatom tovább az önmagáról alkotott képpel kapcsolatban. A végén kénytelen vagyok visszafogottan elnevetni magamat a gyomorrontás és mérgezés visszatérő motívumára. - És mondd csak, a büszkeséged fájna jobban, vagy az emberéletek? Mármint, ha mégis csak hibáznál – pillantok rá változatlan kíváncsisággal. Igyekszem jelezni felé a nyílt figyelmemmel, hogy semmi rosszindulat nincsen a kérdésemben, ám érdekelne, milyen ember is ez a Cole Andrews, aki fél-egy órája még a legfelfuvalkodottabb alaknak tűnt a világon a szemeimben. Őszintének tűnik, büszkeségről papolás mellett kevesen vallanák be, hogy a magánéletük tele van hibával – érdekelne az is, milyenekkel –, szóval úgy érzem, nem fog kímélni, bármi is legyen a válasza.
- Önző dolog ilyet mondani, de sajnálni fogom, ha végzünk majd – teszem hozzá halkabban, eltűnődötten. Talán, mert utána megint ritkán és nehezen tudom majd felkeresni a tengerpart nyugalmát, vagy mert abban a világban Ő és én már biztosan nem fogjuk keresztezni egymás útját. Noha elég szentimentális a gondolat, hiszen alig ismerem a srácot, de valahogy… valahogy közel érzem magamat hozzá.
Közben megérkezünk a partra, ahol úgy járok-kelek, mintha csak az enyém volna, de valahol úgy is érzem, hogy hozzám tartozik. Nem szoktam másokkal megosztani az itteni nyugalmat és békességet, ám Cole jelenléte a várttal ellentétben nem feszélyez. Sőt, változatlan érdeklődéssel hallgatom a munkájáról, az érzés pedig megint elfog; a legelső pillanattól kezdve leírtam őt, holott ki tudja, hány otthonhoz, kórházhoz, épülethez járult hozzá a szakértelmével. Mentségemre legyen mondva, ritkán jár kéz a kézben az ész és a szépség.
- Akkor mégis csak változatos. Úgy értem, egy híd meg egy épület eléggé különbözőek. Igaz, nem értek semmit a munkádhoz – mosolygok rá szélesen, a következő kérdésénél azonban megtorpanok, és hátranézek a vállam felett a vízre. Nem terveztem beljebb menni a sekély, bokáig sem érő szintnél, de végül is egyszer élünk. A gondolaton felbuzdulva lehúzom a maradék sörömet, az üveget a homokba ejtem, majd lehajolva térdig felgyűröm a nadrágomat mindkét oldalon.
- És te? - kérdezek vissza válasz helyett, állammal a csupasz lába irányába bökve, és közben visszaegyenesedve a görnyedésemből. - Ha hihetünk a mendemondáknak, a legkisebb bajuk napnyugta után a hideg víz lesz – jegyzem meg nyugodtan, ugyanis nem hiszek a vadászok rémtörténeteiben, viszont van valami szórakoztató a riogatásban, amiért valószínűleg ők is csinálják velünk. - Én mindenesetre bemegyek – rándítom meg a vállaimat, és meg sem várva, ő miként határoz, leküzdöm azt a pár métert, ami elválasztja a talpaimat a hideg, fodrozódó tengertől. Meg kell hagyni, nem fürödnék benne, ám nem is sokkal rosszabb, mint az esti zuhanyzások, már amikor eljutok oda.
- Nem vészes! - fordulok felé újabb mosollyal, és amennyiben elérhető távolságban van, megint lehajolok, hogy ezúttal a tenyereimmel egy jó adag vizet kimerhessek, majd rá locsolhassak.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



I am a hunter
Clearly I'm not afraid of the Dark
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cole Andrews


Silhouettes - Cole & Alex CfJmUUkSilhouettes - Cole & Alex TRjmahg
☩ Történetem :
☩ Reagok :
173
☩ Korom :
29
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Ápr. 25, 2020 2:17 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Silhouettes
Alex & Cole
────────────── ──────────────
« Szószám; 505 • Zene; Dancing in the Dark »
“Everything that is possible happens.”
Majd meglátjuk, mit tartogat az éjszaka – válaszolnám vissza, de a vadászokkal eltöltött estéinél sokkal jobban érdekel, ő maga honnan került elő és mit csinált azelőtt, hogy ma majdnem továbbmentem előtte a pult másik oldalán.
– Ha nem is váltjuk meg a világot, szerintem mégis csinálunk itt valami fontosat – emelem meg a sörömet menet közben, mintha csak koccintani akarnék vele az ünneplés előtt. Mondjuk úgy, hogy most mindannyiunk munkája számít, és még ha hülyeség is teljes mértékben rábíznom magam a rendszerre, ilyenkor hasznosabbnak érzem magam, mint bármikor máskor.
Fogalmam sincs, mi lesz a következő projekt, hogy hova fognak kirendelni, vagy hogy mikor érkezik az ezután következő ajánlat, de Alexandert nézve a repedés előtt hirtelen biztos leszek benne, hogy először szükségem lesz néhány hét pihenőre. Időnként túlságosan beletemetkezem a munkába és akkor előbb vagy utóbb, de elveszem abban a folyamatos monotonitásban, amire szükségem van a koncentráláshoz; most azonban találtam valamit, ami még időben kizökkenthet. Vagy inkább ő talált rám, mikor váratlanul megjelent az orrom előtt.
– Azt hiszem, hogy egy csoportos gyomorrontás is okozna egy kis késedelmet, nem gondolod? – vigyorgok rá, mikor a feladataink kockázata kerül szóba. Egy napra biztosan mindenki kivenné a maga szabadságát, ha nem tovább, és munkások nélkül nem mennénk sokra a helyszínen. – Szeretem azt hinni, hogy én nem hibázom. Jó, a mindennapokban mást sem csinálok, de ha dolgozom, sohasem – rázom meg a fejem. Bízom a számításaimban, amíg képes vagyok tiszta fejjel gondolkodni. – Nem engedhetem meg magamnak. Nem csak azért, mert életek múlhatnak rajta, hanem mert az lerombolná a büszkeségemet. – A vigyort természetesen a komolyabbra fordult téma sem törölheti le az arcomról. – Szóval hacsak nem mérgezel meg minket, egyszer garantáltan végezni fogunk – szívatom a saját aggodalmaival, mielőtt átkelnék a tengerpartra vezető hasadékon.
Megtorpanok, hála az elénk táruló látványnak, de Alexander pár pillanat alatt megelőz és egyenesen a víz felé sétál tovább, hátrahagyva a cipőit. Ez azt jelentené, hogy be akar sétálni? Zavarodottan méregetem őt és a homokban fekvő lábbeliket, aztán lerúgom magamról a sajátjaimat és utána indulok. Vegyük úgy, hogy a mai nap a spontaneitásé, nekem pedig gyakorolnom kell. Az üveget és az alján lötykölődő néhány kortyot az egyik cipőmbe állítom, mielőtt behoznám a köztünk húzódó, néhány méternyi lemaradásomat.
– Mondjuk úgy, hogy a helyszínen kívül nincs túl sok változatosság – adok választ eközben a következő kérdésére, és legalább olyan érdeklődve méregetem őt, mint amennyire kíváncsinak tűnik a munkám minden egyes részletére. – Mindig van felújításra váró falszakasz vagy épület, vagy… Hidak meg gátak. És kellenek új dolgok is, például új épületek a régiek helyén. Aztán ott vannak a teljes újítások a hatékonyság jegyében, meg amit a város kitalál… – Nem sietek, mert ő hátrafelé halad, az pedig, hogy már megint szemtől szembe kerültünk egymással, feléleszti az ide vezető úton elnyomott zavaromat. Lehetséges, hogy a naplementével szegélyezett, tökéletes körvonalai örökre beleégtek a memóriámba.
– Be akarsz menni? – teszem fel a kérdést a tőlem telhető leglazább hangsúllyal, de az az igazság, hogy nem bírnám ki, ha nem tudnám a következő lépését, és ezzel a sajátomat. – Biztos, hogy iszonyatosan hideg. De ezt valószínűleg már te is tudod – billentem oldalra a fejem, miközben gondolkozom.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Alexander Payne


Silhouettes - Cole & Alex 7e4anIQ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
341
☩ Rang :
Vadász
☩ Play by :
Matthew Daddario
☩ Korom :
21
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Ápr. 22, 2020 4:04 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Silhouettes
Cole & Alexander
────────────── ──────────────
« Szószám; 470 • Zene; Daydreamer »
« In some parallel universe
me and you are still "we" »
Kissé furcsállón nézek rá, mert minden nap minimum másfél órát kutyagolni, ráadásul a kilences szektoron át, ami sohasem a biztonságáról és megbízhatóságáról volt híres… eléggé különös a számomra, de hát nem vagyunk egyformák, lehet, hogy ő ebben talál izgalmat, mint én a partra szökdöséseimmel. Elvégre, ha abból áll az élete, hogy még a munkaidő letelte után is dolgozik, akkor még a sakáltanyán átsétálás is élvezetes kikapcsolódásnak hangzik. Éppúgy, mint minden este lerészegedni az itteni munkások és a szomszédos vadászok impozáns társaságában… Tulajdonképpen nem tudom eldönteni, melyikünk jár „jobban”.
- Jah, kivéve, ha aludni is akarsz éjszaka néha napján. Esélytelen, szerintem egy mérföldre is tőlünk zeng a part – horkantok fel elmosolyodva, noha a helyzet nem olyan rémisztő, mint ahogy lefestem. Tény, olykor-olykor elszalad a ló a legstrapabíróbb tivornyázókkal, és akkor valóban képtelenség anélkül elaludni, hogy ne adna hozzá hátteret az ordítozás, de az esetek zömében nem olyan zavaró a hangoskodásuk, hogy virrasztani kelljen. Ennyiben is hagyom a témát, bár sajnos rólam még nem szakadunk le.
- Ilyen megközelítésben sokkal jobban hangzik a munkám – vigyorodok el, és ha tehetném, most rágyújtanék egy szálra. Nem vagyok láncdohányos, ám az ilyen helyzetekben határozottan jól esik, lenyugtatná a feszengő tudatomat és a zsigereimből fakadó aggodalmamat. - Nem mintha azért lennék itt, hogy megváltsam a világot – megrándítom a vállaimat, mert nem, tényleg nem erre születtem. Nem vagyok vadász, hogy hőstetteket vigyek véghez, és azt hiszem, nem is akarnék az lenni. Eldönteni, hogy ki a jó, ki a rossz, olyanokat öldösni, akik talán soha semmit nem tettek azon kívül, hogy ócska vérrel születtek az ereikben. Nem, jó ez így.
Közben megérkezünk a titkos réshez, én pedig újabbat kortyolok a rohamosan fogyatkozó italomból. Figyelmesen hallgatom persze Cole-t a munkájáról, amivel kapcsolatban úgy érzem, bőségesen leegyszerűsítette a magyarázatát, és csak remélem, hogy nem miattam.
- Nos, ahhoz képest, hogy csak rajzolgatsz, elég nagy felelősségnek hangzik nekem a munkád. Én ha rossz alapanyagot hozok, legfeljebb egész este hányni fog mindenki, és nem az alkoholtól, de ha te hibázol… - nyitva hagyom a mondatot, vetve egy pillantást a fő repedésre a falon, aminek a betömése biztosan nem lesz egyszerű feladat. - Nem irigyellek, viszont látva, mennyit dolgozol rajta… Örülök, hogy te csinálod – mosolygok rá, mielőtt megadnám neki az elsőbbséget a kisurranásra.
A saját magam adta titulusra elvigyorodok, aztán, ha átmászott, én is követem a példáját. Odakint pedig mintha egy teljesen más világ tárulna elénk; amerre a szem ellát, végeláthatatlan víztömeg fodrozódik, a tükrén még ott csillog a lemenő nap narancsos fénye, míg a part közelében népes sirály-rajok keringenek lehetséges zsákmány után kutatva. Néha eltalálnak a fal mögé is, ám ilyet odabent, bezárva sohasem lehet látni. Mégsem töltök sok időt a bámészkodással, hanem célirányosan indulok meg a víz felé, idő közben lerugdalva magamról a cipőimet, mert átázott lábbeliben azért nem lenne jó móka eltölteni az este maradékát.
- Na és ha nem a falon dolgozol, akkor milyen feladataid vannak? - kíváncsiskodok tovább, felé fordulva és lassú tempóban hátrafelé sétálva, csak hogy láthassam az arcát, s ne a hátamnak kelljen beszélnie.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



I am a hunter
Clearly I'm not afraid of the Dark
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cole Andrews


Silhouettes - Cole & Alex CfJmUUkSilhouettes - Cole & Alex TRjmahg
☩ Történetem :
☩ Reagok :
173
☩ Korom :
29
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Ápr. 18, 2020 11:04 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Silhouettes
Alex & Cole
────────────── ──────────────
« Szószám; 553 • Zene; Dancing in the Dark »
“Everything that is possible happens.”
Nem lenne nehéz dolgom, ha a műszak végén fuvarral akarnék hazajutni: az építkezés vezetői közül többen is autóval járnak és kaptam már néhány felajánlást az első napokban, mikor a saját lábaimon indultam el a városon keresztül, ők pedig lehúzott ablakkal lelassítottak, majd elhúztak mellettem.
– Csak másfél óra. Vagy talán… talán kettő. Nem olyan vészes – igyekszem menteni a helyzetet, mikor észreveszem Alexander arckifejezését. – Én csak egészségügyi sétának hívom. – A részletekben azonban nem megyek bele; túlságosan komplikált lenne megmagyaráznom ezt az egészet. Napközben majdhogynem végig egy helyben ülök, és pontosan tudom, hogy ha nem vezetem le a maradék energiát a szokásos testmozgással, a következő reggel biztosan nem tudnék a feladataimra koncentrálni, az alvástól pedig hosszú időre mondhatnék búcsút.
– Úgy tűnik, hogy már csak a közösségi életért is megérte ideköltözni – vigyorgok rá, mikor az ideiglenes szállását emlegeti. Kilences szektor ide vagy oda, a part menti csend olyasvalami, amit a központ forgalma után különösen szépnek érez az ember. Vagy talán csak én értékelem fel ezt a furán nyugalmas terepet, ahol a legtöbbször nem kerül túl nagy erőfeszítésbe félrevonulni.
Tovább sétálunk, és én izgatottan várom, hogy kiderüljön, miért kerültük ki egymást egészen idáig. Igaz, hogy az asztalom tisztes távolságban fekszik a hatalmas lyuktól a falon, de az sem tűnt fel, hogy valaha együtt tért volna vissza a munkásokkal a pihenőidőben. De könnyen bele tudok feledkezni a firkákba és a gyűrött szélű papírokba, szóval nem bízom teljesen a saját figyelmemben és emlékeimben.
– Szóval a háttérben dolgozol – foglalom össze magamnak a hallottakat halványan mosolyogva. A sör a kezemben talán már annál is langyosabb, mint mikor odaadta, mellette ugyanis elég nehéz a folyamatos kortyolgatásra figyelni; most azonban követem a példáját és ismét beleiszom. – Ha eggyel kevesebben hordják a téglát, azt senki nem veszi észre, de ha holnap nem kapnának enni, azt hiszem, hogy háborús helyzet alakulna ki odafent – teszem hozzá elgondolkozva, mielőtt félreértené a korábbi megállapításomat. A legtöbben tisztában vagyunk vele, hogy a jelenlegi helyzetben mindenki szerepe egyformán fontos.
A fal tövénél megtorpan, és ekkor végre nekem is feltűnik a nagyjából emberméretű nyílás. Hány ilyen lehet ezen a szakaszon, hány tátong még felfedezetlenül ezekből a titkos résekből? A nagy részükről tudunk, de lehetetlen küldetés mindet felderíteni, hacsak nem küldünk végig rendszeresen csapatokat a város teljes határvonalán.
Ezen gondolkozva sikerült egy pillanattal később válaszolnom a kérdésére, mint ahogy illendő lenne, szóval megerőltetem magam, miközben a szavakat keresem.
– Igazából csak rajzolgatok – köszörülöm meg a torkom halkan. – Egy kicsit a tervrajzot is felügyelem, mert nem lehet mindig az előzetes mérésekre hagyatkozni, egyszerűen túl sok minden közbejöhet... És újratervezek, ha észreveszek valamilyen pontatlanságot. – Valószínűleg bárki más hivatalosabb leírással szolgálna arról, mit is kéne itt csinálnom, de ennél jobb magyarázat nem jut eszembe, így most oldalra döntött fejjel fürkészem az arckifejezését. Azt hiszem, nem vagyok olyan spontán a való életben, mint amennyire munka közben – erre azonban már ő is rég rájöhetett.
Mielőtt átpréselném magam a repedésen, a megszólítása hallatán megint csak megajándékozom őt egy vigyorral.
– Hálásan köszönöm, konyhásnő – tisztelgek sörrel a másik kezemben, és csak ezután fordulok be a tengerre néző vezető nyílásba. A másik oldalon mintha világosabb lenne, de tudom, hogy csak a víz az, amely visszaveri az utolsó, narancsos napsugarakat. Végtelennek érződik és békésnek, és egy percre talán el is feledkezem róla, hogy a kísérőm hamarosan meg fog jelenni a hátam mögött, így teljes csendben figyelem a sós hullámokat közeledni és eltűnni a távolban.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Alexander Payne


Silhouettes - Cole & Alex 7e4anIQ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
341
☩ Rang :
Vadász
☩ Play by :
Matthew Daddario
☩ Korom :
21
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Ápr. 17, 2020 12:33 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Silhouettes
Cole & Alexander
────────────── ──────────────
« Szószám; 457 • Zene; Daydreamer »
« In some parallel universe
me and you are still "we" »
Valahol nem lep meg a válasza. Furcsa is lenne, ha a kifogástalan küllemű, a hajára láthatóan ügyelő, precíznek tűnő srác pont itt szállna meg közöttünk, a mondjuk ki, koszban és a mocsokban. A fal menti övezetben egyébként tilos lakni éppen az ehhez hasonló balesetek végett, szóval az ideiglenes szállások egyáltalán nem mondhatóak szépnek vagy tisztának. Pont annyira vannak jó állapotban, hogy még rossz érzések nélkül elaludjon bennük az ember… De elnézve őt, valahogy szürreális lenne az összkép. A tény viszont, hogy gyalogolni szokott haza, leplezetlen megilletődésre sarkall.
- Gyalog? Mennyi idő odáig elsétálni? - kíváncsiskodok megrökönyödött ábrázattal, mert lássuk be, a táv egyáltalán nem kicsi. - Én amúgy is a kilencesben élek, de még odáig se sétálnék el munka után – mosolyodok el hitetlenkedve. Nem lepődnék meg, ha valami egészségmegőrző célzata lenne az mazochizmusának. - Szóval igen, mi az egyik üres lakásban szálltunk meg az elhagyatott épületekben, amíg tartanak a munkálatok – válaszolom meg rendesen a kérdését, miközben hol őt figyelem, hol pedig a talajt.
Egy ideig érdekesebben bizonyul a lábaim alatt elsuhanó flóra, de aztán többször kapom magamat Cole vizslatásán, mint a gazok szemrevételezésén. Hiába fúj egyre hevesebben a szél a falhoz közeledve, mintha még annak is ellenállna a tökéletessége; alig-alig borzolódik a haja, vagy zilálódik a ruházata. Magamban elmosolyodok, mielőtt azonban további érdekesebb felfedezéseket tehetnék róla, ismét megszólal.
Kissé meglep, hogy feltűnt neki a kondér mellőli általában vett hiányom, az meg végkép, hogy… megjegyzett volna. Némi gyanakodással sandítok rá, próbálva leolvasni az arcáról, vagy kibűvölni abból a távolinak ható tekintetéből a megjegyzés célját, de nem tudom eldönteni, hogy szimpla ténymegállapítást végzett, vagy komolyan próbál bevágódni.
- Ezt jól látod, eddig nem én osztottam – bólintok egyet, kortyolva egyet a sörömből, arra viszont nem számítok, hogy a téma nem marad annyiban. Többnyire nem szégyellem, mivel ütöm el itt az időmet ahhoz, hogy megnyerjem magamnak a tenger közelségét, de mellette valahogy… egyik pillanatról a másikra egészen kínosnak hat ennyire egyszerűvé válni.
Azért minden belső nyűgöm ellenére elröhögöm magamat az utóbbi megszólalásán. Azt hiszem, őt, meg a kanalait sosem fogom elfelejteni.
- Semmi különöset. A konyha körül segítek, alapanyagokat hozni-vinni, és mosogatni – sóhajtok fel, nem leplezve a tényt, hogy ez utóbbi nem tartozik a kedvenc elfoglaltságaim közé. - Ennyi áldozatot mindenesetre megér a tengerpart közelsége. És még fizetnek is érte – vigyorodok el, mialatt vészesen közeledünk a bozóttal rejtett titkos átjárómhoz. Két-három méteren belül még mindig nehéz kivenni az alakját, ám, ha valaki tudja, hogy mit nézzen, azért felfedezhető a falon éktelenkedő tökéletlenség.
- És te? Mivel foglalkozol, amikor nem két kanalat lejmolsz a furcsa konyhásnőtől? - horkantok fel, megállapodva végül a résnél. Nem túl nagy, se nem széles, össze kell hozzá gömbölyödni, hogy átférjen az ember, de még mindig jobb, mint kőhalmokat mászni a fő repedésnél.
- A kanalasoké az elsőbbség...


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



I am a hunter
Clearly I'm not afraid of the Dark
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cole Andrews


Silhouettes - Cole & Alex CfJmUUkSilhouettes - Cole & Alex TRjmahg
☩ Történetem :
☩ Reagok :
173
☩ Korom :
29
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Ápr. 16, 2020 8:05 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Silhouettes
Alex & Cole
────────────── ──────────────
« Szószám; 353 • Zene; Dancing in the Dark »
“Everything that is possible happens.”
Valószínűleg igaza van, és egyébként is rám fér már egy kis lazítás, úgyhogy nem gondolkozom túlzottan sokáig, mielőtt elindulnék utána, bárhová is tartson. Az utóbbi időben a saját magam által kreált, biztonságos határok között éltem az életemet, most pedig itt az ideje szabadnak lennem egy estére; óvatosan kidugnom egy lábamat ebből a ragasztószalaggal kijelölt, jól ismert körből. És hát ott van az is, hogy a különös idegen minden egyes mozdulata izgalmas felfedezésnek hat, mióta magára vonta a figyelmemet a papírra vetett számoktól: percről percre jobban érdekel, ki rejtőzik a tökéletesen szabályos mosoly és a feketén csillogó tincsek mögött.
Az elsődlegesen javítandó területhez képest irányt váltunk, és bár fogalmam sincs, milyen útvonalat talált ki pontosan, kérdések nélkül követem, kezemben a tőle kapott sörrel. Megbízom benne, talán sokkal jobban, mint amennyire indokolt lenne, hiszen alig öt perce ismerjük egymást. Remélem, hogy nem bánom meg ezt az apró erőfeszítést, nem bánom meg, hogy megszakítom a rutint, ami az egész életemet egyben tartja.
– A központból – felelek a kérdésére, aztán pontosítok valamennyit a rövid válaszon, – A negyedik szektor széle. Hazafelé gyalogolni szoktam, de reggelente van fuvarom – vonom meg a vállam alig láthatóan. Messzebb van, mintha közvetlenül az építkezés mellett szállnék meg, de szerencsés vagyok; talán szerencsésebb, mint az itt dolgozó emberek nagy része, így nem panaszkodhatok a séta miatt, főleg, hogy most anyám lakása is útba esik.
– Ezek szerint te errefelé laksz – adom le a saját tippemet, mert ez tűnik a legkézenfekvőbb magyarázatnak arra, miért tölti a parton az estéit. Egy darabig fél lépéssel hátrébb sétálok mellette, mert én is a talajt bámulom, aztán a falat azzal a hatalmas lyukkal a közepén, amit lehetőleg nem sokáig nézhetünk már befoltozatlan állapotában. Magamban felkészülök rá, hogy hamarosan meghallhatom a hullámok régről ismerős hangját.
– Eddig nem te osztottad a vacsorát – fordítom felé a fejem hirtelen, érdeklődve csillogó szemekkel, mintha valami izgalmas igazság rejtőzne a megállapításom mögött. – Megjegyeztelek volna. – Az előbbi beszámolója alapján a munkálatok elejétől fogva tölti itt a napjait, így azt is kizárom, hogy friss tagja lenne a csapatnak. – Mit csinálsz itt? Mikor nem kanalakat osztogatsz azoknak, akik kettővel szeretik enni a ragujukat… – vigyorodok el a saját, borzasztó improvizációmra emlékeztetve.
Ajánlott tartalom
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma

Nincs


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 8 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 8 vendég :: 1 Bot

• Fajaink száma •
Arkangyal
2/2
Leviatán
8/6
Angyal
2
Démon
15
Bukott Angyal
3
Ember
3
Félvér
2
Harcos Angyal
5
Vadász
6
Nephilim
5