Omnen dimittite
spem, o vos intrantes!
Staff, és tagok által keresett karakterek

 
• Lev Swain •
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Online
Raiden


Lev Swain E6c9cd2a704c936808244237c4f0b264
☩ Történetem :
Lev Swain ImhyORe
Welcome to the wild no h e r o e s and
v i l l a i n s
we've only begun
so Pick up your weapon and f a c e it
There's B L O O D on the crown,
Lev Swain CqPr1KH
☩ Reagok :
150
☩ Rang :
₰ Michael's EX Iphraem
☩ Play by :
₰ Jason Momoa
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Feb. 20, 2020 6:23 pm
Következő oldal


Gratulálunk, elfogadva!
Üdvözlünk a Hell Or Heaven FRPG oldalán

Kedves Lev!

Nagyon örülünk, hogy köreinkben üdvözültünk. Kezdeném a karaktered arcával. Igazán egyedit hoztál sehol máshol nem láttam, nem találkoztam még ezzel a kis helyes pofival. Örülök, hiszen ezzel is csak színesíted az oldalunk, ahogyan remek írásoddal, karaktereddel. Maga a történet is lehetetlenség lenne már számomra más arccal elképzelnem a szereplőt, annyira remek választás volt számodra.  cheers  affraid
Igazán egyedi, különleges képesség birtokában vagy, és izgalmas dolgok sülhetnek ki még ebből. 3  s4h4h
Nagyon szeretem, hogy gyarapítod ezt a fajt, hiszen úgy érzem vannak lehetőségek benne.
Történeted csodás megfogalmazásba öltöztetted, amit igazán kellemes volt olvasnunk.  
Remélem nagyon sok izgalmakkal teli játékban lesz részed, hiszen igazán várom azt, hogy a karajtered kibotránkoztasd, s fejlődjön a szemünk előtt.  k76k  juuj

Nincs más dolog hátra kérlek ejtsd meg foglalót, valamint a nephilim képességbe se felesd beírni magad.  vvv


Hell Or Heaven FRPG
- CAELO VEL IN INFERNO -


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Oh, Death, Well I am Death, none can excel, I'll open the door to heaven or hell.
Oh Death

reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Lev Swain


Lev Swain 44y3AQF
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
96
☩ Play by :
Anton Lisin
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Feb. 18, 2020 6:48 pm
Következő oldal


I’m gonna need your body.
Saját
24


Lev Swain
Karakter információ
Család - Ha úgy vesszük, mind egy nagy család vagyunk, nem? Amúgy a család anyai fele (már ami időközben maradt belőle, kissé szelektálódtak) New Yorkban, de mostanában kevésszer keresem fel a nevezetes anyát. Ha kiderülne, hogy köze volt egy angyalhoz, csak tovább nehezítené az életét, meg így is eléggé leterhelt, akad mit tenni a kórházakban. A család tollasabb tagja (még ez a cím is abszolút formális) meg ki tudja merre repdes, vagy talán már rég nem megy sehová. Ő sem keres minket, mi sem őt. Ja, és ott van Walter. Ha kérdezik letagadná, de gyanítom, hogy kedvel az öreg, végül is még nem dobott ki.

Mi a beosztásod - Szabadúszó vadász / segéd, de ha megfizeted jóslást és hasonlókat is vállalok, vagy ha érdekel valami egy másik városból, azt is megoldhatjuk. Vagy kérj bármi mást, legrosszabb esetben kiröhöglek, de ha felkelted az érdeklődésem még meg is teszem. Az apokaliptikus világ is tud unalmas lenni, főleg miután megszoktad. És hogyan ne szoktad volna meg, ha benne nőttél fel?

Melyik oldalon állsz? - Változó, de többnyire egyik sem érdekel különösebben. Csak azt a pillanatot várom, amikor valaki előlép és közli, hogy az egész káosz csak egy vicc volt. Mert vicces, nem? Nem? Oké.

Városod - A saját testem New Yorkban, a lényem másik része pedig már egy ideje nem törődik ilyen apróságokkal.

Porhüvelyem neve - Változó, de többnyire újat adok nekik, úgy személyesebb. Meg amúgy sem jegyezném meg a nevüket. A kedvencem – csak az eredeti után, persze – Dimitri II. Igen, kettő. Dimitri I-ről nem beszélünk. De Luka és Dima nem tudhatja meg, hogy ennyire hátra csúsztak. Szeretem őket is <3
Anton Lisin
-
-
nephilim
Lev
-

Karakter képességeinek leírása
A testem és a lelkem nincs olyan erősen összekötve, mint a legtöbb lénynek. A lelkem az erőnlétemtől függően akár egy órára is képes elhagyni a testem, közben a lényem fokozatosan enyészik el, míg végül semmi sem marad belőle – hacsak nem költözök be ez idő alatt egy testbe. Ilyenkor a test nélkül töltött idő függvényében több-kevesebb pihenés után semmi bajom. A saját testemen kívül mások mellé is beköltözhetek, de többnyire nem látnak szívesen – nem értem miért, biztosan a démonok miatt, rossz hírnevet adtak a képességnek -, és harcolnom kell a maradásért, főleg az irányításért. A saját testem alkalmazkodott a vándorlásaimhoz, amíg nem vagyok benne, egy alváshoz vagy kómához hasonló állapotba kerül, viszont legalább etetni és itatni vissza kell térnem, különben szomjan vagy éhen hal. Irányítani távolról nem tudom, viszont gyengén, de megérzem, ha valami történik vele. Csak lélekkel rendelkező testbe tudok beköltözni. Amikor testen kívül vagyok, a lelkek érzelmeinek és vágyainak elegye vonz a testükhöz, így akár az is előfordulhat, hogy egy távoli ponton kötök ki pillanatokon belül. Az út hosszának növelésén még dolgozom. De nem mindig találok elsőre ideális célpontot, útközben célt téveszthetek, ha összekeverhetem a hosszútávú és rövidtávú vágyakat, gyakran túl erős akaratú emberhez sodródom. De ettől lesz izgalmas az egész, nem?

Az évek alatt összeszedtem minden okkult tudással kapcsolatos anyagot, amit találtam, és nem csak porfogónak, igyekszem minél többet tudni a témáról. Walternek hála megtanultam használni az ökleim vagy éppen bármi mást, ami a közelben van, később meg a szárnyaimat is. Attól sem jönnék zavarba, ha lőfegyvert kellene használni, de nem vagyok egy mesterlövész. Valamivel többször találok a cél közelébe, mint mellé… de ez a statisztika inkább felidegesíteni jó az esetleges természetfeletti ellenfelet, mint lelassítani. Kaphatnak szívrohamot? Abban is lassan megölhetem őket, csak időt kell adni nekem. Főleg mivel, legyen előny vagy hátrány, de tudok beszélni. Sokat és értelmeset, vagy még többet és értelmetlent. Azt is tudom, hogy mikor kell befogni... de tudni és megtenni valamit nem mindig ugyanaz.





Minden történet rejthet titkokat
- Ébredj, kölyök! – A felszólítás a kemény hangszín alapján nem az első volt, de az első, amiről még emlékeim is voltak. A következőt pedig már a padlón huppanva kaptam, egy pár igencsak elegáns jelzővel megtoldva, mintha attól varázslatos módon azonnal megébrednék és friss arccal és még véletlenül sem előbuggyanó szárnyakkal rohannék utána – de komolyan, ki tervezte ezeket az izéket, hatalmasak és egy lakásban rémálom végigtangózni velük, hacsak éppenséggel nem akarsz mindent gyorsan a padlóra seperni. Vagy felseperni azt, mert akkor igenis hatékonyak tudnak lenni. Beépített tollseprű. -  De ehelyett egy elnyújtott, nyüszítés szerű kérdéssel köszöntöm, ami már  szinte szemrehányás is egyben, amiért nem hagy aludni amikor még mindenki más kényelmesen átfordul a másik oldalára, hiszen messze még a reggel. - …hajnal van? – Az előbbi reakció nyilván értékelendőbb lett volna nála, még ha túlzásnak is érezte volna. Ez a férfi egy szörnyeteg. Nehéz eldönteni, hogy a mostani landolásom fáj vagy csak a tegnapi zuhanásaim emlékfoltjai kívánnak jó reggelt Walter helyett is. Egy vagy két új színes folt szinte már fel sem tűnne, lassan egy kész szivárvány festődik az oldalamra, hátamra, meg úgy igazából majdnem mindenhová csak sokkal kaotikusabb sorrendben. Ha beledobnánk pár háromszöget, Picasso is elsírná magát örömében. De szükségem volt rá. Vagyis Walterre, a foltok nélkül túlélném, Picassora pedig kinek van ideje manapság? Úgy lenne szép kerek a történet, ha neki is szüksége lenne rám, csakhogy éppen nem sok hasznom van számára így, és ezt éppenséggel kedveli is éreztetni. A normál emberi bioritmusoknak megfelelő életmódra próbáltam rászoktatni őt az elmúlt években, de, mint a helyzet mutatja, kevés sikerrel. De majd egyszer…! Addig is, félig csukott szemmel állok talpra, kihasználva minden pillanatnyi alvást, amit az ajtóig elérve kaphatok. Walter, amint látta, hogy mozgásra képes állapotba kerültem, már el is indult, ki tudja merre. Arra vár, hogy kövessem és ha lemaradok, akkor örökre lemaradtam, ezt már az elején a tudtomra adta. Persze, azért gondolom nem lenne szíve csak úgy kidobni a szárnyai alól annyi év után… nem? Haha, ezt még egy idegen is naiv ábrándnak nevezné. Szemrebbenés nélkül kidobná a tollas seggem az utcára, majd volt nephilim nincs nephilim, ha valaki rájön, hogy van nephilim. Pontosan ezért kocogok utána, miután elnézést kérve kikerültem az ajtókeretet, aminek két másodperce rohantam neki.
Hosszas séta – pontosabban ütemes futólépések - után váratlanul térek magamhoz, amikor észlelem, hogy a város széléhez tartunk. Csak szétnyitom az ajkaim, még hangot sincs időm kiadni, amikor rám szól, hogy töröljem le azt az idióta vigyort a képemről, és igen, ma kimegyünk a városon kívülre, szóval viselkedjek. Kaptam már tőle olyan fenyegetést, miszerint pórázra köt, hogy ne mászkáljak annyira távol tőle… Szerintem jól állna a póráz. És szerintem Walter valahol kedvel, különben nem lenne ennyire figyelmes és már rég magamra hagyott volna, hogy nephilimkedjek egyedül. De ehelyett édeskettesben hagyjuk el a sokak által biztonságosnak remélt falakat, valami kétes eredetű megbízás miatt, amiért Waltert fizetik, az én fizetségem pedig egy hely ahol alhatok, Walter életbölcsességeinek egy-egy morzsája, na meg nem utolsó sorban a lehengerlő modora és társasága. Akármilyen morcos öreg is volt – oké, nem annyira öreg, de ezt nem fogom bevallani neki – többször nem szólt rám, hogy nyugodjak le. Tudta, hogy felesleges, hiszen először vitt magával odakintre. Igaz, várható volt, miután megjelentek a szárnyaim végre elkezdhetett megtanítani megfelelően használni őket, és hol máshol lehet ezt jobban, mint odakint?

X

- Szóval… üljek ide? Vagy… álljak? – Pislogás nélkül figyelem az arc feszült rezdüléseit, már amit a félhomály láttatni enged. Egy idő által gyűrt, harcok folytán barázdássá szántott arcot. Biztosan sokat mesélhetne az útról, ami még évekkel korábban New Yorkba vezette. De arra vár, hogy én meséljek neki. Ismerem azt a nézést. Azt a kétségbeesést, félve reménykedést, fájdalmat, ami kimondatlanul is körbelengi. Keres valakit. Valaki fontosat, mint sokan előtte. Számomra idegen ez az erős ragaszkodás, ami akár közel két évtized után is hozzám űzi őket, ilyen időben is, amikor sokaknak az élelem is hiánycikk. Családok folyamatosan szakadnak szét, úgy New Yorkban, mint San Franciscoban, vagy bárhol máshol, de nem mindegyik hajlandó elfogadni ezt. Ilyenkor pedig nálam kötnek ki, hogy feltegyék ugyanazokat az ismétlődő kérdéseket, ugyanazon az ismétlődő, kétségbeesett hangon. Merre van? Hogy van? Életben van? Ugyanaz a könnybe csukló hang, félelemmel vegyes izgalom, a bizonytalanság – van, amikor jobb nem tudni a választ. A tudatlanság legalább élteti a reményt. Máskor pedig dühtől remegő hangon ordítják ugyanezeket a kérdéseket, néha a gyásztól, máskor pedig, nos, dühtől. Nem csak szeretetből akarhatják megtudni, hogy éppen merre jár egy kedves vagy kedvetlen ismerős vagy idegen. Az ilyenek mindig szórakoztatóbbak, egészen sokszínűek tudnak lenni. A gyászoló családtagok túl lehangolóak, de a fizetség az fizetség, nem válogathatok.
Olyan magabiztosan keverem és terítem szét a kártyákat, hibátlan sorokba és oszlopokba, mintha valóban azok mondanák meg a választ, holott az igazság az, hogy nem sokkal hatékonyabbak egy kockadobásnál. De az embereknek kell a műsor. Vagy talán csak a látszat, hogy ők is tesznek valamit, azzal, hogy kiválasztják a lapokat, megérintik a köveket. A legfontosabb része az érzések, amik a keresett személyhez kötik őket, és az, hogy mennyire tudják körbeírni a személyt. De ha közel két évtizede látták talán már túl sokat változtak ahhoz, hogy megtaláljam nekik őket.
Miközben mesél, színes köveket pakolok az asztalra. A gesztus szinte többnek látszik, mint ami: így jegyzem meg az érzéseket és tulajdonságokat, amiket felsorol. Látványosabb tud lenni, mintha papírra írnám minden szavukat. Mint mindig, most is arra kérem, hogy jöjjön vissza később, hiszen nem ronthatom el az illúziót azzal, hogy itt hagyom ezt a testet amíg körbenézek odakint. Néha nem is elég egy nap. Néha nem egyértelmű a válasz, máskor meg sem találom. Néha igazam van, néha tévedek. Néha elmondom, amit megtudtam, máskor meg hagyom élni bennük a reményt. Néha csak azt mondom, amit hallani akarnak. Néha pont erre van szükségük. Ha már nem láthatják többé a szeretteiket, legalább elhiszik, hogy biztonságban vannak és tovább léphetnek. És néha, ha a kedvenc klienseim egyike jön, kiélvezem a dühüket. A szórakozási lehetőségeim eléggé korlátozottak tudnak lenni, de igyekszem kreatív maradni.





Hell Or Heaven FRPG
- CAELO VEL IN INFERNO -
 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma



●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 42 felhasználó van itt :: 9 regisztrált, 0 rejtett és 33 vendég :: 1 Bot

• Fajaink száma •
Arkangyal
2/2
Leviatán
8/6
Angyal
1
Démon
13
Bukott Angyal
3
Ember
2
Félvér
3
Harcos Angyal
5
Vadász
6
Nephilim
6