Omnen dimittite
spem, o vos intrantes!
Staff, és tagok által keresett karakterek

 
• Wilsonék háza •
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Hell or Heaven


Wilsonék háza VQSi8OZ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
1023
☩ Rang :
Staff
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Ápr. 06, 2020 5:20 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


***
Szabad a játéktér
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Athlan


Wilsonék háza Tenor
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
392
☩ Rang :
Rang nélküli
☩ Play by :
☣ Jord Liddell ☣
☩ Korom :
688
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Ápr. 06, 2020 3:21 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Alex & Athlan

"Halott az érzés,
Élő a fájdalom."
Ez igen! Ezt már szeretem! Kiáltását édes illatként szívom be, mely bódítóan járja át a tüdőm, hogy onnan szétáradjon mindenfelé a testemben. Kellemes melegséggel tölt el, hogy szinte harapni lehet a fájdalmát, ugyanakkor valami kellemetlen motoszkálás is megindul bennem, ami arra ösztönöz, hogy mégse tudjam kiélvezni ennek a nephilimnek a szenvedését úgy, ahogy akarom. Ez a világ olyan, mint egy gusztustalan fertő, mely ellen lehetetlenség védekezni. Azt hiszem, mostanság kissé elpuhultam... Nem tudom, miért, de erre ez a vadász ébreszt rá azzal a velőig hatoló kiáltásával, mely annyira őszinte és gyönyörű, hogy hirtelen elkezdett hiányozni az a temérdek gyötrelem, amit alant élvezhettem ki a Pokolban. Idefent pedig nincs semmi... Hiába ontotta ki magából két világ is a mocskait, be kell látnom, hogy ezt a világot sosem fogja a fajtám uralni. Ez mindig is az embereké lesz. Erősnek érzem magam, szinte kicsattanok, mégse voltam még gyengébb talán sosem...
Hagyok neki egy kis szusszanásnyi időt, míg az elméje vésztervet készít benne a fájdalmakra, de talán fél perc után a tőr hegyét a gerincének bököm enyhén, jelezve, hogy ketyeg az órája. Ezt persze az eddigiekhez képest szinte simogatásként élheti meg. Érzem, ahogy a feszültség pattanásig feszül a szobában, s a méregben ázott tekintetem egy pillanatra sem veszem le a hátáról. Pislogás nélkül figyelem, s mikor megpillantom az első kis rezdülést a bőrén, akaratlanul is egy ábrándos sóhaj szakad ki belőlem. Mikor pedig kibuknak belőle a szárnyak, egyszerűen tátva marad a szám.
- Gyönyörű... - súgom halkan keserves szavai után, de mégsem kezdem el a procedúrát. Kivételesen nem azért, hogy még inkább rontsak a helyzetén, hanem mert azok a tollak... Őszintén, nem értem magam. Nem értem, miért vannak rám ilyen hatással az angyalszárnyak, hogy képesek teljesen elvarázsolni, elvenni az eszem, s egy őrült, megszállott fanatikussá tenni, kinél még a szenvedés élvezete is a második helyre szorul, ha meglátja ezeket a gyönyörű testrészeket. Kissé groteszk lehet a kép, ahogy ő alant vergődve küzd a fájdalom ellen, én pedig különös gyengédséggel simítok végig az egyik tollán, mintha az egy érintetlen kincs lenne.
Erre azonban nincs most időnk. Pár pillanatnyi merengést hagyok magamnak csupán, s apró fejrázással rántom magam vissza a valóságba, ahol dolgom van. A penge hegye finoman kúszik a szárny tövéhez, s ekkor végre megteszem azt, amit annyira vártam. Hirtelen döföm mélyebbre, s mintha egy disznót vágnék apró darabokra, úgy kezdem el nyiszálni a bőrét, a húsát, az izmait. Valóban gyorsan csinálom, ahogy óhajtotta. Azonban nem a kérése lebeg a szemeim előtt, hanem hogy minél hamarabb megkaparinthassam egész testének és lényének az egyetlen és legértékesebb darabkáját. A csonthoz érve megállok egy pillanatra, a tőrt a fogaim közé veszem, s mint valami barbár, a talpam ráfeszítem a hátára, megkapaszkodok a tollak mélyén, s hogy rásegítsek az elválasztásra, megpróbálom eltörni azokat a csontokat, melyek még ott tartják rajta. Ha sikerül, akkor tovább hasítok rajta a pengével, mint hentes a húson, s mikor végre már csak egy apró szövet tartja a helyén, azt egy erős mozdulattal elszakítom. Gyönyörködnék még ugyan benne, de mielőtt még a vérveszteségtől elájulna, gyorsan kell cselekednem. A szétszabdalt helyre hát ráhelyezem a tenyerem, s az erőm segítségével lángokat gerjesztek, melyek beégethetik a sebet pillanatokon belül, így odabent tartva a további gyöngyöző, vöröslő nedűt. Ahogy pedig ezzel végzek, folytatom a másik oldalon épp olyan kegyetlen módon, mint az előzőnél. Bőr szakad, hús tépődik, csont reped, s lassan már az égett hús szaga járja be az egész szobát. Persze, csak ha nem akadályoz meg valamilyen módon közben, de ha így is történne, akkor mérek egy ütést a tarkójára, épp akkorát, hogy kissé elkábuljon tőle, de még ne sötétüljön el előtte a világ. Azt azonban nem garantálhatom, hogy a sokktól nem adja-e fel az elméje a szolgálatot, viszont igyekszek mindvégig azon maradni, hogy itt tartsam. Hogy minden pillanatát érezze annak, hogy eldobja önmagát...
Dolgom végeztével nyelvemmel letisztítom a tőrt, elrakom zsebem mélyére, s a közben földre hajított szárnyakat a karomba fogom, azokkal együtt lépek a vadász elé.
- Nézz rám. - szólalok fel ridegen, ha még magánál van egyáltalán, hiszen látni akarom, mi lapul a tekintetében. Enyhén meghajlítom a hátam, s közelebb hajolva hozzá ragadom meg a megvágott kezét a sajátommal. A vére átkúszik tenyerem mélyére, ahogy az enyém is az ő szervezetébe. Ezáltal létrejön az a képzeletbeli pecsét, mellyel lezárjuk az alkunkat, s melynek nyomán megtelepedik bennem az a láthatatlan fonál, mely hozzám köti a vadász lelkét. S azt hiszem, ezennel én itt végeztem. Szótlanul lépek el tőle, ám mielőtt még átmennék az ajtón, utoljára visszafordulok.
- Használd ki a hátralevő éveidet. Talán előbb találkozunk, mint gondolnád... - súgom halkan, végül eltűnök a kinti folyosó félhomályában. Ha egyáltalán tud beszélni még és akarna kérdezni, arra semmiféle válasz nem fog tőlem érkezni. Lépteim halk kopogása lekúszik a lépcsőn, s az ajtó csendes nyikorgása után síri csend telepedik a házra. Újra. Én pedig eltűnök az elhagyatott utcákon a szárnyakkal és egy titokkal az ölemben. Vajon mit tenne, ha tudná, hogy bármikor fel tudnám oldani a szívén pihenő pecsétet, s hogy az élete minden bizonnyal egy hatalmas hazugság lesz?
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Alexander Payne


Wilsonék háza 7e4anIQ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
341
☩ Rang :
Vadász
☩ Play by :
Matthew Daddario
☩ Korom :
21
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Ápr. 05, 2020 5:10 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Let's make a deal
Athlan & Alexander
────────────── ──────────────
« Szószám; 701 • Zene; The Low »
« I'm gonna be released from behind these lines
And I don't care whether I live or die »
Egyszerűen csak nem értem. Nem értem, miért érdekli ez a lány, és hogy megölném-e, ha rátalálnék, ugyanis kötve hinném, bármilyen pozitív értelemben is foglalkozna vele. De hát ez a szurokszeműek legfőbb képessége, nemde? Nem a hókuszpókuszaik, a megszállás vagy az alkukötés, hanem az emberi elme összezavarásának magas fokú művészete. Noha lássuk be, a következő megjegyzésével segít némileg eligazodni a sejtelmes célozgatásaiban.
Megvont szemöldökökkel meredek rá, mert kissé humorosnak találnom, hogy épp az kér ingyen, aki egyébként soha nem ad semmit sem ellenszolgáltatás nélkül. Mégsem kötöm az orrára, egyrészt, mert nem hajlanék az alantas munkára, másrészt, mert hacsak nem ez a kívánsága az enyémért cserébe, úgy eszem ágában sincs további tippeket adni a számára. Igaz, szinte száz százalékig biztos vagyok benne, hogyha nagyon akarja, talál majd valakit, aki örömmel a kezére játszik.
Mindenesetre jól tettem, hogy hallgattam. Csupán a szárnyaim és ideiglenesen a méltóságom veszik oda, egyik sem afféle dolog, ami nélkül képtelen lennék tovább élni. Így hát viszonylagos csendben és a bosszúságomra anyaszült meztelenül várakozok, amíg elpiszmog a vérrel felkent pacáival. Úgy érzem, ő sem kapkodja el a dolgokat, s ha ezt szándékkal műveli, akkor be kell látnom, hogy elég hatásosan, hisz minden idegtépő másodperccel egyre és egyre feszültebbé válok. A látszólag dühös kijelentésére emiatt már nem is felelek, habár vitaalapot nem képezne a meglátása. Valóban keveset tudok, tudunk a démonok viselt dolgairól, megvannak a maga hátrányai a világ előli elzárkózásnak.
Ezt sem most fogom kivesézni gondolatban, merthogy végre valahára elkészül a számomra megfejthetetlen szimbólumrendszerrel.
- Oké… - szólalok meg halkan, majd az óhaja szerint cselekedve, a koszos, poros padlón mezítláb egyensúlyozva középre lépek, ügyelve, hogy sehol se maszatoljak bele a kitartó alkotásába. Örömmel megtenném, ha nem vágynék mindennél jobban szabadulni. Közben a kezemet is elkéri, amit egy mélyről felszakadó sóhaj kíséretében felé nyújtok, másikkal változatlan őrizve a csomagot.
Kis híján felszisszenek a tenyerem mélységén végigszántó penge érintésére, igaz, mindez semmi ahhoz képes, ami eztán következik. A testemből serkenő vér a gravitációnak ellent mondva állapodik meg, majd formálódik gömbbé a levegőben, és miként az előttem lebegő vörösséget figyelem, ráncokba szedődik a homlokom a démon kántálására. Egy mukkot sem értek a szavaiból, ami viszont őket követi, arra egy momentumig sem vagyok felkészülve.
A gömb hirtelen felém iramodik, a mellkasomnak csapódik, és hogy ott mi történik vele, igazán nem tudom megfigyelni, mert a fájdalom, ami a nyomán keletkezik, minden érzékemet és porcikámat megbénítja. Eleinte próbálok ellenállni a késztetésnek, hogy a világba kiáltsak, nyöszörögve, görnyedve és a tenyereimet a mellkasomnak tapasztva igyekszem túllendülni a csapáson, ám hiába várok megkönnyebbülésre, az nem érkezik el. Néhány másodpercnél nem kell több, hogy szélnek eresszem a hangomat, pedig a java csak eztán terjed szét a testem egészén.
A kínoktól üvöltve, összeszorított szemekkel és a méltóságommal már mit sem törődbe rogyok a földre. Ujjbegyeim a korhadt padlódeszkákat marják, érzem, ahogy egy-egy szálka a körmeim alá fúródik, felhasítva az érzékeny bőrt, de az a fájdalom harmatgyenge fuvallat a lényemen átsüvítő gyötrelemhez képest. Ilyen hát kettészakadni, megválni a valód egy jelentős részétől; felfordult gyomorral, ordítva vergődni, és azt kívánni, bárcsak inkább meghalnál, minthogy egy pillanattal is tovább kelljen érezned az izmaidat görcsbe rándító, az elevenedbe mélyen hasító kálváriát.
Észre sem veszem, amikor véget ér a mágia… A testemet felépítő molekulákon lenyomatát hagyta a szenvedés, a tudatom hosszúnak érzett momentumokig fel sem képes fogni, hogy már nincs többé, elmúlt. Utána is pusztán azért sikerül neki, mert az idő közben mögém kerülő démon hangja felránt az önkívületből.
- Vhárj… - szuszogom reszketegen, változatlanul behunyt szemekkel. A végtagjaim akár a kocsonya, alig vagyok képes megtartani magamat a sarkaimon ülő, tenyereimmel kitámasztó pozitúrában, pedig muszáj lesz. Kénytelen vagyok még egy kicsit túlélni, kibírni, és remélni, hogy a szárnyaim levágása, az agyammal felfogható fizikai fájdalom már csekélység lesz az iméntihez képest. De előbb ki kell őket engednem… Elfog az aggodalom, mert szándékkal még sohasem próbáltam azelőtt.
Egymásnak vont szemöldökökkel, és egy mély lélegzettel igyekszem a gondolataimat a lapockáimra koncentrálni, kihasználni a meggyengülésemet, hátha az eddig mindennél erősebbnek érzett elmebéli gátat ezúttal sikerül megugranom. Iszonyatos összpontosítást igényel a dolog, ám úgy egy percnyi kínlódást követően megérzem őket előbújni, szétterülni a helyiség szinte teljes szélességében.
- Csak csináld gyorsan… Kérlek - nem hittem volna, hogy egy démonnak valaha könyörögni fogok, de a jelen helyzetben? Egyáltalán nem tud érdekelni…


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



I am a hunter
Clearly I'm not afraid of the Dark
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Athlan


Wilsonék háza Tenor
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
392
☩ Rang :
Rang nélküli
☩ Play by :
☣ Jord Liddell ☣
☩ Korom :
688
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Ápr. 03, 2020 7:25 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Alex & Athlan

"Halott az érzés,
Élő a fájdalom."
- Igen, a lányhoz van köze. - több morzsát azonban nem hintek el, még ha kérdez, akkor sem. Ha jól tudom, a vadászok nagy része legalább látásból ismeri a másikat, s mivel ez a gyáva alak anno azon a bálon is megjelent, mint valami kiskirály, így okkal feltételezem, hogy ismerheti Rubyt. Vajon egyáltalán eszébe jut bárkinek gyanakodni arra a naiv kislányra, aki még azt sem volt képes eldönteni, hogy melyik oldalon áll?
- Ha rálelsz még egy magadfajtára, küldd csak hozzám, szívesen látom. Még ha nem is épp alkuról lenne szó... - pokoli ábrázat telepedik rám, hiszen micsoda remek üzletet lehetne csinálni ezekből a szépséges szárnyakból! Olyan gyűjteményem lehetne, mint senki másnak...
A vérem nagyobb cseppekben toccsan a padlón, s míg a vadász megválik a ruháitól, addig ujjbegyemmel s tenyeremmel egyaránt kenem szét a vörösséget a padlón. Azért az, hogy elvegyem valakinek az öröklött képességét, s lényegében megfosszam önmagától, az azért ebben a formában nem éppen lehetséges, hiszen ha az lenne, akkor könnyűszerrel akár a démonokat is vissza lehetne tenni halandóvá. Ha pedig minden dologhoz elegendő lenne egy szempillantás és egy apró szó, akkor már ezt a világot rég eltörölte volna a fajtám. Mindig is jobb szerettem a vérhez nyúlni, akár egy kisebb, akár bonyolultabb folyamatról volt szó, hiszen ebben ott kering az élet és a halál, a matéria és a szellem, mindennek a tökéletes alapja. Nem sietek hát a formákkal s vonalakkal, lassan kanyarítom őket, gondosan csepegtetem a tócsát, s minden apró kis vonást nagy precizitással rajzolok meg. Emögött persze az is ott rejlik, hogy szítom kissé a feszültséget, hiszen érzékelem felőle, hogy azért nincs minden rendben nála. Ez pedig tetszik. Próbál ugyan keménynek látszani, mégsem olyan ostoba, hogy a kekeckedő szavaival ront a helyzetén.
- Nem tudsz te semmit... - fordítom hátra lassan a fejem a szavaira, s szemeim mintha szikrákat szórnának felé. Azt mondja, meri remélni... Nem sok kell ahhoz, hogy elröhögjem magam, hiszen amellett, hogy nem vagyok éppen a komolyság mintapéldánya, valójában teljesen igaza van. Felesleges minden ruhájától megválnia, hiszen számomra elegendő lett volna egyszerűen a felsőjét elhajítania, azonban így sokkal élvezetesebb, hogy még egy lapáttal rátehetek a dologra. Miért kellene komfortosan éreznie magát? Ez nem a kibaszott mennyország.
- Kezdhetjük. Lépj középre. - felegyenesedek, majd intek a vadász felé, hogy jöjjön közelebb hozzám. Ha megteszi, úgy előrenyújtom a tenyerem.
- A kezed. - ha odaadja, akkor egy egyszerű mozdulattal az ő tenyerén is ejtek egy mélyebb vágást, amiből ha megindul a vér, akkor amaz nem a padlóra csordogál, hanem megáll a levegőben, s úgy kering ott egy formátlan gömbként. Szemeim kissé elsötétednek, s ajkaim közül felszáll egy számára talán ismeretlennek tűnő kántálás. Öt percet is átölelhet az egész, mire befejezem, s minek végeztével a vérgömb lassan a szíve felé kezd szállni. Ha nem nyúl bele, akkor rátapad a bőrére, majd elveszik a szívénél. S ebben a pillanatban fejti ki a hatását. Eszméletlen nagy fájdalmat érezhet a mellkasában, hiszen a mágia, amit használtam, az egy erősebb pecsét, ami a vér által blokkolja benne a képességét. Ez persze oly' kegyetlen, hogy talán még élete végéig is emlékezni rá. A fájdalom eleinte a mellkasát sújthatja, aztán lassacskán zúg át testének minden apró szegletébe. Meg tudtam volna oldani úgy, hogy ne érezzen semmit, ám annak mi értelme lett volna? Szenvedjen csak és éljen abban a tudatban, hogy örökre elvesztette a nephilim részecskéjét, még ha ez valójában nincs is így. S ha ez még nem lenne elég...
- Akkor jöjjön az én részem. Bontsd ki a szárnyaid azonnal, ha nem akarod, hogy kivágjam őket a hátadból. - közlöm ridegen, s ha még áll, vagy akár összeesett, akkor is mögé lépek, s megvárom, amíg előhívja őket. Nem vagyok türelmetlen, így bő három percet várhatok, amíg sikerül neki a maró fájdalmak közepette még erre is koncentrálnia.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Alexander Payne


Wilsonék háza 7e4anIQ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
341
☩ Rang :
Vadász
☩ Play by :
Matthew Daddario
☩ Korom :
21
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Ápr. 02, 2020 6:16 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Let's make a deal
Athlan & Alexander
────────────── ──────────────
« Szószám; 681 • Zene; The Low »
« I'm gonna be released from behind these lines
And I don't care whether I live or die »
Szóval egy lány… Nem mintha ezzel sokkal előrébb volnék, New Yorkban, de úgy gondolom máshol sem ritka, hogy nők álljanak vadásznak. Persze ha elkezdeném törni a fejemet és belemélyednék egy kiterjesztett nyomozásba, előbb-utóbb valószínűleg sikerülne felderíteni a kilétét, ám egyrészt nem vagyok biztos benne, hogy mindenáron boszorkányüldözést szeretnék rendezni, másrészt jelenleg ez a legkevesebb, aminek érdekelnie kell. Egy leendő alku kellős közepén vagyok, nem hagyhatom, hogy ezerfelé széledjenek a gondolataim. Nyilván a démonnak erről más a véleménye, ugyanis számomra érthetetlen mód faggatózik olyan dolgokról, amelyeknek elég kevés a relevanciája ebben a szituációban. Sóhajtva felelek mégis, mert ki tudja, mikor szakad el nála a cérna az állandó hallgatásom okán.
- Talán. Nem tudom. Önszántamból valószínűleg nem, de kérdéses, hogy veszélyes-e a társadalmunkra az illető, tudja-e kontrollálni magát - ugyan mégis kit álltatsz, Alex? Amikor Domról kiderült, hogy félvér, akkor sem jutott eszedbe a bázisra futni és bemártani a legjobb barátodat, pedig az utóbbi kitételnek egyáltalán nem felelt meg. Nem felelhetett meg, mert ő sem tudta magáról, hogy micsoda. Ellenben ha muszáj lenne? Fogalmam sincs arról, hogy képes lennék-e bárkit megölni úgy, ahogyan Drake tette Natalie jegyesével. Kegyességből, de rendületlen kötelességből. - Nem értem, miért lényeges ez most. A lányhoz van köze? - vonom meg a szemöldökeimet, mielőtt végre áttérnénk a tényleges alkudozásra.
Őszintén szólva megkönnyebbül a lelkem, bár mindemellett a gyanakvás és az aggodalom sem hagyja hátra a lényemet. Mondjon akármit a pokolfajzat, a tiszta játékra való képességükben egyáltalán nem hiszek, így hát ameddig túl nem esünk ezen az egészen, addig egy másodpercre sem fogom magamat egy „könnyű menet” ábrándjába ringatni. Azt viszont megértem, hogy a jelenlegi helyzetben megengednek maguknak némi szabadságot az alkukat illetően, főleg, ha egyelőre semmire sem mennek a lelkekkel.
- Akkor ma jó napod van - kommentálom a sejtelmeit az ellenkezésemről, miközben feszengő koncentráltsággal követem nyomon a mozdulatait. Amennyiben nem egy démon kezében lenne a tőr, és nem velem szemben tervezné használni, talán egy elismerő biccentés is elhagyná a fejemet tartó izmokat, mert kétségtelenül különlegesnek tűnik.
- Remek, én sem terveztem másként - ezúttal határozottan bólintok, ugyanis ebben emberére talált. Egy perccel sem szeretném tovább húzni ezt az egészet, hát még egy következő találkozót kilátásba helyezni. Éppen eleget kockáztattam a mostani megidézésével is. Így hát csendben figyelem, miként szántja fel a saját csuklóját, amire óhatatlan egy távoli, halovány fantomfájdalom a sajátomban is jelentkezik, hisz úgy egy másfél évvel ezelőtt pontosan ekként nyársalt fel az a démon, aki megszállt…
- Mi? - kapom fel rá a szemeimet megrökönyödve és a számat húzva az újabb közlése hallatán. - A szárnyaim biztosíthatlak, hogy a hátamból nőnek - és nem a seggemből, teszem hozzá gondolatban, ám van egy olyan sanda gyanúm, hogy nem fog engedni az utasításából. Démonok, meg a bizarr szokásaik…
A szemeimet forgatva és egy mélyet sóhajtva kezdem el lehámozni magamról a ruháimat; előbb a dzsekimet, aztán a pólómat, ezt követik a nadrágszíjamra erősített fegyvereim, egyéb kisegítő eszközeim, és ezen a ponton nagyon remélem, hogy kezdi elunni magát a pokolfajzat, mert körültekintően járok el minden egyes darabnál. Nem azért, mert olyan szégyellős lennék - legalábbis azt hiszem -, a falaknál lévő őrhelyeken vagy a bázison nincsen túl sok privát szférája az embernek, hanem, hogy egy kicsit bosszanthassam. Meglehet az évszázad alkuját kínálta nekem, de sosem lesz több egy feketeszemű szörnyetegnél. - Nem vagyok ijedős - jegyzem meg, ami bizonyos helyzetekben igaz, megint másokban egyáltalán nem, azonban törjek ketté, ha adom a lovat az előttem ácsorgó alá…
Közben előbb-utóbb sikerül megszabadulni az utolsó ruhaneműktől is, és bár felvérteztem a lelkemet, amire eljutok idáig, már kevéssé fűlik a fogam ahhoz, hogy előadjam a nagyszájút. Bármilyen magabiztos is legyek, anyaszült meztelenül állni egy ismeretlen előtt valahol kiszolgáltatottá tesz, és ez cseppet sem tetszik. Bosszús ábrázattal, a testsúlyomat az egyik lábamról a másikra helyezve takarom el magamat a kezeimmel, mihelyst felegyenesedtem, majd türelmetlenül a démonra pillantok.
- Tudod, egyetlen könyvben sem olvastam, hogy ez része lenne az alkukötésnek, szóval merem remélni, hogy nem a kicsinyes szórakozásodat éled épp ki - szólalok meg elégedetlenül. Mások valószínűleg nem kísértenék a sorsot, ám kénytelen vagyok valamivel lefoglalni a gondolataimat és elterelni a figyelmemet a bőrömet csipkedő hűvösről.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



I am a hunter
Clearly I'm not afraid of the Dark
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Athlan


Wilsonék háza Tenor
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
392
☩ Rang :
Rang nélküli
☩ Play by :
☣ Jord Liddell ☣
☩ Korom :
688
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Ápr. 02, 2020 12:03 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Alex & Athlan

"Halott az érzés,
Élő a fájdalom."
- Tudod jól, hogy nem fogom elmondani, hogy ki az a lány. - emelem rá sejtelmesen a tekintetem egy apró mosoly kíséretében, mintha csak tudtomon kívül szóltam volna el magam. Valójában nincs érdekem abból, ha beszélek Rubyról, sem abból, ha nem. Egyszerűen táplálja a lelkem, ha tudom, hogy a mérgezett morzsáim, amiket elszórtam, szép lassan hozzák meg a fertőt, még ha nem is feltétlenül világméretűt. Zagarral is eljátszottam ugyanezt, s azt hiszem, ott is megvolt a hatása.
- Nem te vagy az egyetlen, aki súlyos titkot rejteget. - vadászként pedig sokkal nagyobb álcát nyerhetnek a szárnyasok, mintha maguk lennének. Elvégre ki gyanakodna egy olyanra, aki felesküdött a világ védelmére, s hogy elpusztítja azokat, akik nem evilágiak? Ennyi felesleges beszéd azonban elég is lesz, többet nem kívánok szólni a témához. Amit el akartam hinteni, azt elhintettem, most azonban akad fontosabb dolgunk is.
- Te képes lennél megölni akár egy vadásztársad, akár a családod egy tagját akkor, ha kiderülne róla ugyanaz, ami rólad? Függetlenül attól, hogy az illető egész életedben melletted állt, s már régóta bizonyította, hogy hova is akar tartozni. - ha azt hiszi, hogy két mondatot elejtünk, s már meg is köttetett az alku, akkor nagyon rosszul gondolja. Természetesen sok olyan démon van, akiket nem érdekel semmiféle részlet, s pár röpke perc elegendő ahhoz, hogy megkössék, én azonban nem ezt a kategóriát gyarapítom. Ha már enyém lesz egy lélek, jobb szeretem tudni, hogy milyen mélységei vannak.
Áldom magam, hogy felgyúlt bennem ez a tökéletes ötlet. Ha már ilyen világot élünk, ahol még egy magamfajtának sem mennek úgy a dolgai, ahogy akarja, akkor ki kell használni minden lehetőséget. Határozottan bólintok hát a kérdésére, tekintetemből csak úgy szivárog az elhivatottság.
- Igen. Jól értetted. Ennyi az egész. - vonom meg a vállaim. - Nem minden démon működik ugyanúgy, akadnak olyanok, akiknek egy kissé más vágyak jutottak. - ennyi magyarázatot adok csupán az ajánlatomra, hiszen látom az arcán a meglepettséget. Nem mindig az éltet, hogy hogy vehetem el mások életét, s milyen szenvedésnek tehetem ki őket. Ennyi évszázaddal és lélekkel mögöttem már olyan vagyok, mint egy selymes kavics, ki egykor egy robusztus kő volt csupán, ám az évek átformálták szép lassan.
- Sejtettem, hogy nem fogsz ellenkezni. - mosolyodok el, s kérdésére váratlanul előhúzok köpenyem egyik szegletéből egy tőrt. Egy szépen megmunkált, koromfekete darabról van szó, melyet különleges alkalmakkor szoktam csak használni. Ez pedig épp annak ígérkezik.
- Itt és most. - jelentem ki szigorúan, s érezheti rajtam, hogy nem viccelek. Nem kell ide felkészülési idő, nem kell ide semmi sem. Csak ő és én, hogy megpecsételjük ezt a nagyszerű alkut.
- Megszabadítalak a szárnyaidtól, majd megfosztalak örökre a képességedtől. - a tőrrel egy vastagabb sebet ejtek a csuklómon hosszában, melyből pillanatokon belül megindul egy vöröslő patak a tenyerem felé.
- Vetkőzz. Teljesen. - lefolyatom a földre a vérem, s elkezdek belőle formálni egy számára minden bizonnyal nem érthető jelet. - Már ha nem ijedtél meg. - jegyzem meg magam mögé némi gúnnyal.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Alexander Payne


Wilsonék háza 7e4anIQ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
341
☩ Rang :
Vadász
☩ Play by :
Matthew Daddario
☩ Korom :
21
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Márc. 31, 2020 11:15 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Let's make a deal
Athlan & Alexander
────────────── ──────────────
« Szószám; 538 • Zene; The Low »
« I'm gonna be released from behind these lines
And I don't care whether I live or die »
Felemás szemöldökvonását leképezve meredek rá, mert még ha tudnám is hova ragozni a képességemet, részleteiben boncolgatva az eseteket, amelyek alapján a múltba látásra következtettem, nem azért jöttem, hogy traccspartizzak egy démonnal. A felesleges szócséplésben sosem voltam igazán jó, legalábbis olyanokkal, akiket nem ismerek, akik mellett a lényem egészének feszengenie kell. A koromat sem kötöm az orrára, úgy gondolom, nagyon is tisztában van a hozzávetőleges számmal. Egyébként sem tetszik a megvetése, éppúgy a képességemmel járó előnyök méltatását sem igazán tudom hova tenni. Álmomban sem gondoltam volna, hogy egy pokolfajzat fog nekem papolni az élet adta ajándékok szépségeiről…
A gyávasággal vádolásom viszont már inkább illik a profiljukba. Türelmes arckifejezéssel hallgatom végig, de nem kezdek önigazolásba vagy kapkodó magyarázatokba arról, miért is nem értek egyet a megállapításaival. Elégszer láttam már, mi történik a titkolózó félszerzetekkel, egyéb lényekkel. Lehet húzni az elkerülhetetlent, de előbb-utóbb mindenkit utolér az igazság, és mindaddig? Az a hosszabb-rövidebb élet sem lesz több mint rettegéssel, feszengéssel, hazugságokkal átszőtt rémálom.
- Kiről beszélsz? - csak sikerül felkeltenie az érdeklődésemet. Leheletnyi hunyorral, gyanakvón fürkészem az ábrázatát, habár nem hiszem, hogy felvilágosítana a soraink között bujdosó félangyalokról, ingyen semmiképpen, vagy a garantált káosz ígérete nélkül.
- Elő, a kordában tartás más kérdés. Eddig egyáltalán nem használtam vagy próbáltam előhívni - nehezen gördülnek le a szavak a torkomról, ugyanis felér egy kínzással erről az idegen, megvetendő részemről beszélni. Mintha valami kínos betegséget kellene a világnak kiáltanom, noha számomra a valóságtól ez nem sokban tér el.
Idő közben a felém igyekvő patkányra siklik a tekintetem, és mivel nem úgy fest, mint aki tisztes távolságból szeretne velem szemezni, a tőrömért nyúlok, hogy a padlóra szegezhessem a démon házikedvencét. A mozdulatomban végül a gazdája akaszt meg, amint végre visszahívja magához a rágcsálót. Igyekszem nem tanúsítani látványos megkönnyebbedést, mialatt újfent csendben adózok a szavainak. Nagyjából.
- Szóval…? - teszem fel a kérdést karba font kezekkel, mert nem teljesen értem, mire akar kilyukadni a lélek témakörének boncolgatásával. Ha nem arra van szüksége, úgy várom, hogy előhozakodjon a saját szája ízére formált ajánlatával, ami néhány másodpercen belül be is következik. Szigorú vonásaim némiképp felengednek, valamivel lazábbá válnak, de csak mert a figyelmemet jóval inkább leköti a mondandója iránti érdeklődésem, mint a vele s a fajtájával szemben érzett ellenszenvem.
Túl szép ez, hogy igaz legyen… Eleget tesz a kérésemnek, nem köti időhöz az életemet, nem rántja Pokolra a lelkemet, és mindezért cserébe azt kívánja, amitől nem különbül én is meg akarok szabadulni? Újra és újra végigzongorázom magamban a mondatait, próbálva valamiféle kiskapura, csapdára lelni bennük, ám bárhonnét is nézem, a szavai tiszták és érthetőek… Hacsak nem képes később a szárnyak által kontrollálni, de előfordulhat egyáltalán ilyesmi?
- Csak hogy tisztán lássam… A kérésemért cserébe kizárólag a szárnyaim kellenek? - muszáj hallanom a szájából egy igent, mielőtt én is rábólinthatnék az alkujára, mert ebben az egyben tökéletesen igaza van. Ennél jobb ajánlatot senkitől nem fogok kapni. - Mert ez esetben rendben van, elfogadom a feltételeidet - nyögöm ki némi tartózkodással a hangomban, mialatt leeresztem a karjaimat magam mellé. Nem a szárnyaim és a képességem elvesztése felett érzett bizonytalanságom ütközik ki a beleegyezésemben, hanem a visszakozás az ismeretlentől. Legalábbis most még így gondolom.
- És most hogyan tovább? - kénytelen vagyok végignyalni a kicserepesedett ajkaimon, miközben éber tekintettel tartom a lényét.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



I am a hunter
Clearly I'm not afraid of the Dark
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Athlan


Wilsonék háza Tenor
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
392
☩ Rang :
Rang nélküli
☩ Play by :
☣ Jord Liddell ☣
☩ Korom :
688
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Márc. 31, 2020 7:27 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Alex & Athlan

"Halott az érzés,
Élő a fájdalom."
A válaszára csupán hitetlenül ingatom a fejem, s egy szánakozó sóhajjal kezdem őt fürkészni.
- Folytasd. - bólintok. - Vagy ennyi lenne? - vonom fel egyik szemöldököm értetlenül. - Hány éves vagy mégis, hogy "azt hiszed"? - megvetően teszem fel a kérdést, hiszen az olyanokat, akik eldobnák önmagukat, a leggyávább alakoknak tartom. Az élet egy hatalmas küzdés, teljesen mindegy, ki hova születik, vagy épp a halála után hova kerül. Soha semmi nem fog úgy alakulni, ahogy azt pontosan eltervezzük, de az, hogy valaki csak így elengedné önmagát, attól felfordul a gyomrom. Ám nem az én tisztem bírálatot mondani felette, azt megteszi majd helyettem úgyis az idő.
- Igen, áldásként, jól hallottad. Ez olyan képesség, amit vadászként a saját oldaladra állíthatsz, és ha ügyesen használod, még a magamfajták ellen is képes lennél használni, ezáltal újabb strigulákat húzhatnál a démoni listádon. Persze, vannak, akik gyávának születnek, s vannak, akik nem. - átsuhan rajtam egy aljas mosoly, ám amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan megy el. Elképesztő, hogy az ilyen emberek, illetve nephilimek képesek megválni attól az ajándéktól, amivel kitörhetnének abból a köztes helyzetből, amibe kényszerültek. Valóban nem tartoznak egyik oldalra sem, ám ha megválnak a saját valójuktól, akkor aztán el is áshatják magukat.
- Nekem nem úgy tűnik, hogy kivégeznék a nephilimeket. - az újabb mosolyom inkább titokzatos, semmint gúnyolódó, hiszen ha csak Ruby esetét nézzük, ő is úgy járt-kelt a vadászok között, ahogy csak akart. Flavia üzletel velük, s a mai napig él és virul, így ennek az idegennek a kijelentése számomra fabatkát sem ér. Közben a háta felé tekintek párszor kíváncsian, majd végül felteszem az újabb kérdésem.
- Mi a helyzet a szárnyaiddal? Előbukkantak már? Képes vagy őket kordában tartani? - ekkor villan be valami az elmémbe, ami hirtelen annyira hatással lesz rám, hogy a szívem halk zöreje is gyors, sámándobszerű dübörgésbe fordul át. Eddig túlságosan nem keltette fel az érdeklődésem ez az újabb kétségbeesett nephilim, ám hamar fordul a kocka, egyelőre azonban a remek ötletem elrakom még későbbre.
- A te lelked semmiben sem különbözik másokétól. - jegyzem meg hidegen, bár ez azért így nem teljesen igaz. - Maximum külön helyed lesz a Pokolban, ha egyszer újra megnyílik. - ott pedig Flaviával is találkozhat reményeim szerint, hiszen azon vagyok, hogy az ő lelkét is megkaparintsam. - Nincs szükség semmiféle kreativitásra. - hiszen ez nem arról szól. Közben érzem, hogy a patkány is teszt alá akarná vetni ezt a vadászt, ami azt eredményezné, hogy a pestissel itatott léptei utáni kárt nekem kellene megoldanom, s jelenleg ennél van fontosabb dolgunk is. Így egy "Vissza!" felkiáltással utasítom vissza a helyére, a köpenyem egyik zsebének mélyére.
- Ha abban reménykedsz, hogy más kegyesebb lenne nálam, akkor azt nagyon rosszul hiszed. - húzom összébb a szemeim, még mindig erősen őt fürkészve. Van bizony nála valami, ami jelenleg számomra még a lelkénél is többet érhet...
- Az ajánlatom a következő. S jól figyelj, mert ennél nagylelkűbbet senkitől sem fogsz kapni. - hagyok némi hatásszünetet, s megállok végül előtte egy karnyújtásnyira. - Elveszem a képességed, örökre eltüntetem a testedből és a lelkedből, mintha sosem létezett volna. Élheted tovább a nyomorúságos életed úgy, ahogy akarod, addig, amíg az öregség romba nem dönti a tested, vagy éppen másféle halál nem lesz a jussod. - újra csak elhallgatok, hagyom, hogy egy kicsit emésztgesse az ajánlatom, ami bizony nagyon engedékenynek tűnik. Nem kell többé a nephilim énjével versengenie, s még konkrét évet sem szabok ki rá. Tökéletes ajánlat! Viszont...
- Ám egy valami mégis mindig emlékeztetni fog arra, hogy ki vagy valójában. Ezt a valamit kérem tőled cserébe a teljes és talán boldog életért. - bökök a háta felé, utalva azokra a szépséges szárnyakra, amik minden bizonnyal benne is ott lapulnak. A lelke jelenleg másodlagos, hiszen nem tudhatom, mit fog hozni a jövő. Ugyan célszerű begyűjteni párat, de a mostani helyzetet nézve vannak ennél érdekesebb dolgok is. Az angyalszárny pedig épp ide tartozik!
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Alexander Payne


Wilsonék háza 7e4anIQ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
341
☩ Rang :
Vadász
☩ Play by :
Matthew Daddario
☩ Korom :
21
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Márc. 29, 2020 11:19 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Let's make a deal
Athlan & Alexander
────────────── ──────────────
« Szószám; 613 • Zene; The Low »
« I'm gonna be released from behind these lines
And I don't care whether I live or die »
Az arrogáns visszabüfögésére legszívesebben felhorkantanék, mert az érzés bizony kölcsönös. De nem bánom, hogy felvilágosított az álláspontjáról, mert ez azt jelenti, egyelőre az égvilágon semmi sem köt minket egymáshoz, nem tartozunk senkinek elszámolással, vagyis ez az egész bizarr találkozás idővel elmerülhet a feledés jótékony homályában.
A kérdését illetően azonban már kevéssé kerülget a hitetlen egyetértés gerjesztette nevetés… Bár határozottan és kendőzetlenül felelek a kívánságomat illetően, a lelkemet szoros ölelésbe vonja az elbizonytalanodás dermesztő érzete, hiszen ki kell tárulkoznom egy olyan lény előtt, akiben a legkevésbé sem tudnék megbízni.
Úgy képzeltem a démonidézésről szőtt álmaimban ezt a mozzanatot, mint az egész alkudozás legnehezebb részét, ami után az adott pokolfajzat kárörvendőn elvigyorodva, talán némi megvetést is tanúsítva, a lehető legnagyobb örömmel kötné gúzsba a valómat, hogy mikor ütött az órám, megkaparinthassa a lelkemet. Ehhez képest az előttem ácsorgó furcsa érdeklődéssel méreget, és nem átall tovább faggatni. Első ösztönös reakcióként rámordulnék, hogy elégedjen meg azzal, amit kapott, ám rá kell döbbenjek, bármilyen trükköt is vetnek be az alkujuk során, minden részletre szükségük lehet a kivitelezéshez.
- Nem vagyok biztos benne. De azt hiszem belelátok mások múltjába. Távolság - figyelmeztetem a mondanivalóm végén újfent, mert úgy fest, nem különösebben zavarja a korábbi intelmem. És ha ez nem lenne elég, még a rágcsáló is kikászálódik a zsebéből, hogy aztán elkezdhessen felém totyogni. Igyekszem a bizonytalanságot visszatartani az ábrázatomról, de a gyomrom óhatatlanul görcsbe rándul, ugyanis a fejemet tenném rá, hogy ez a patkány sem az az átlagos fajta, amilyenekkel régebben a bázison riogattuk a lányokat. - Áldásként…? - ezúttal nem tudom visszafojtani a garatom faláról legördülő horkantásomat. - Vadász vagyok, szóval ez inkább időzített bomba. A magunkfajtát kivégzik - felelem tömören, nem térve ki a döntésem egyéb árnyalataira, minthogy hányni tudnék a gondolattól, bármi közöm legyen a gyilkos apámhoz, meg a tollas cimboráihoz, vagy, hogy veszélybe sodornám a szeretteimet azzal, ha ragaszkodnék ahhoz, ami vagyok. Nem, ez már egyáltalán nem tartozik rá.
Közben leheletnyi hunyorral figyelem a nevenincs démont, a közömbös, majd kicsit lestrapált ábrázatát, miként a Pokol talán végérvényes bezárásáról morfondírozik közvetetten. Azt gondolná az ember, hogy a világunkba kerülni nekik felér egy édességbolttal, ehhez képest a velem szembenálló nem tűnik kifejezetten lelkesnek. Nem mintha lényeges lenne, koncentrálj, Payne…
- Azt akarod mondani, hogy nem kell a lelkem? - vonom meg a szemöldökeimet, nem tudva eldönteni, hogy megrökönyödött vagy egyenesen megsértett legyek. Habár mélyen belül érzem, hogy egy harmadik lehetőség tükrözi a valóságot, a rémület az ismeretlentől, a kiszámíthatatlantól. Így már nem én fogom irányítani ezt az alkut, és ez cseppet sem tetszik. - Azt hittem ennél kreatívabbak vagytok a lélek begyűjtést illetően - jelentem ki változatlan homlokráncolással, de a következő szavait hallva az árkok nem, hogy simulnának, csupán egyre mélyülnek a bőrömön. Hirtelen fellángolás…?
Ugyan, számos opció megfordult a fejemben a helyzetem orvoslására. Miután rájöttem, hogy nem vagyok ember, a halál tűnt a legvágyottabb lehetőségnek, míg aztán a menekülésen morfondíroztam. Azonban nem arra lettem nevelve, hogy eldobjak magamtól mindent és megfutamodjak, ha az alapoktól kell helyrehoznom az életemet, akkor bizony onnét kezdem el az építkezést - de nem úgy, ahogyan Natalie várná tőlem. Büszkén vállalva magamat és remélve, a magabiztosságom erősebbnek bizonyul a törvényeinknél.
- Ha arra vársz, hogy azt mondjam, bármit, akkor inkább keresek egy kétségbeesettebb démont… - bököm ki, mert nem vagyok ostoba. Meg akarok szabadulni az angyal felemtől, ám nem bármi áron és nem akárki feltételeivel, elvégre ha nem vele együtt oldom meg a helyzetemet, akkor majd valaki mással vagy másként. Vadász vagyok, arra lettem kiképezve, hogy mindig újabb és újabb megoldások után kutassak, ha az egyik nem válik be. - Én már elmondtam, mit akarok tőled, szóval rajtad a sor - pillantok rá várakozóan, mialatt keresztbe fonom a karjaimat a mellkasom előtt.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



I am a hunter
Clearly I'm not afraid of the Dark
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Athlan


Wilsonék háza Tenor
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
392
☩ Rang :
Rang nélküli
☩ Play by :
☣ Jord Liddell ☣
☩ Korom :
688
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Feb. 29, 2020 5:46 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Alex & Athlan

"Halott az érzés,
Élő a fájdalom."
- Velem te biztosan nem. - vágom rá egyből arrogánsan, mikor a szövetségről kezd el beszélni. Arról, amiről valójában nekem fogalmam sincs. Valaki az én nevemben dönt úgy, hogy közben azon vagyok, hogy kivonjam magam a világ dolgaiból, s inkább meglapuljak? Ez igazából annyira abszurd, hogy pazarolni sem érdemes rá több szót. Ellenben a kérdésemre végre megkapom a választ. Különösebb reakció nem figyelhető meg ugyan az arcomon, csupán halkan hümmögök fel, ahogy kérdőn végignézek rajta.
- Nahát... - az "angyal" szócskán mégis megakadok egy pillanatra. Azok közé a démonok közé tartozok, már ha egyáltalán akad ilyen elvetemült rajtam kívül, aki nem utálattal pillant az angyalokra, hanem fura, beteges, megszállott csodálattal. Illetve a szárnyukra, pontosítanék. Azok a mesés tollak valamiért túl nagy hatással vannak rám, s a büszkeségemet félrehajítva be kell látnom, hogy azokkal el lehet érni nálam sok mindent. Ezt persze nem hangoztatom, bár az én jó boszorkányom esélyesen ráérzett már erre a gyengémre.
- Mi a képességed? - biccentem oldalra a fejem, s már csak azért is lépek felé egyet az intelem ellenére. Nem olyan világot élünk, ahol bármit is számítana a privát szféra, s azért tegyük helyére a szerepeket; ha valaki parancsolgat itt, az én leszek, nem pedig ő.
- Miért akarsz megválni tőle? - vonom fel egyik szemöldököm. Igen, itt a kérdések ideje, hiszen ha már alkut akar kötni, akkor bizony jogom van tudni, hogy honnan ered minden.
- Nem áldásként kellene felfogod? - mármint a képességét. A félvérűségről inkább egyelőre nem ejtek szót, hiszen tisztában vagyok vele, hogy sem az emberek közé nem való, sem pedig az angyalok közé. Két világ peremén táncol, s ha leesik, akkor bizony nem szép helyre fog kerülni, hanem a tüzes katlanba.
- Sokba fog ez neked kerülni. Nagyon sokba. - jelentem ki közömbösen. Közben a patkány óvatosan kimászik a zsebemből, s az idegent vizsgálgatva kezd felé lassan araszolni.
- Nincs se le, sem pedig fel. - értem a Pokolra és a Mennyre. - Ki tudja, mikor tudnám begyűjteni a lelked? Talán soha. - apró, ám annál sokatmondóbb sóhaj hagyja el ajkaim. Nekem nem is kellene több lélek, ha újra otthon lehetnék. Mit számít az egész, ha közben olyan helyen vagyok, ahol sosem akartam létezni? Sem halandókét, sem pedig démonként. A sorsnak azonban nagyon más tervei vannak...
- Kérdés, hogy mit lennél képes feláldozni ezért az alkuért? Hiszen nem mindegy, hogy ez az egész ostoba ötlet egy hirtelen fellángolásból jött, egy érzelmi manipuláció maradéka, vagy pedig mélyen ott gyökerezik a szívedben, amit gyökerestül akarsz onnan kitépni. - több nephilimmel volt már dolgom, de valahogy egyik sem állt a helyzet magaslatán. Flavia az egyetlen, aki felül tudott kerekedni önmagán, s inkább megpróbálja kihasználni az adottságait, ha már választása sem volt, hova szülessen. Ám ő már idősebb. Sem Ruby, sem Sophia, sem pedig ez az alak nem tűnik korosnak, így kevesebb tapasztalat is állhat mögöttük, főleg hogy egy bizonyos kor után gabalyodhattak össze náluk a dolgok. Mindenesetre kíváncsi vagyok, miért akarná eldobni önmagát egy ilyen határozottnak tűnő valaki.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Alexander Payne


Wilsonék háza 7e4anIQ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
341
☩ Rang :
Vadász
☩ Play by :
Matthew Daddario
☩ Korom :
21
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Feb. 23, 2020 1:01 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Let's make a deal
Athlan & Alexander
────────────── ──────────────
« Szószám; 538 • Zene; The Low »
« I'm gonna be released from behind these lines
And I don't care whether I live or die »
A kérdését hallva kiábrándult pillantással méltatom, mert bár én akarom alkuba bocsájtani a lelkemet, nincsen szükségem egy démon kioktatására. Akkor sem, ha igaza van, és rögvest az elmémbe hasít Dom figyelmeztetése a pokollények idézgetéséről, a veszélyekről, aminek a töredékét sem ismertük akkoriban, kezdő vadászként. Mondjuk nem tudom, mi sikerülhetett félre, mindent pontosan úgy csináltam, ahogy a felmázolt körtől távolabb heverő könyvben lejegyezték, ám nem értetlenkedek tovább az eset felett, a lényeget végtére is elértem. Megjelent egy démon, akivel alkudozni lehet.
Mindettől függetlenül a gyanakvásomból mit sem veszítek, sosem voltam könnyen bizakodó típus, s elnézve a kitartott, elnyújtott mozdulatait, valahogy nem lobban szimpátia sem a lelkemben. Körüllengi valami megmagyarázhatatlan melankólia, ez tény, akárha a világ súlya nehezedne a vállain, de inkább venném ezt egy démon aljas színjátékának tapsot érdemlő mozzanatának, semmint nyugalmat keltő jelenségnek, bizonyítandó a gyámoltalanságát. Ujjaim változatlan a tőröm markolatán pihennek, s mindössze azért nem mozdulnak az előhúzáshoz, mert idő közben felismerem benne a vadászavató bál egyik kósza, különös vendégét. A mellékelt fenyegetését szinte észrevétlen engedem szélnek a füleim mellett, hiszen a halálnak nincs súlya sem jelentősége a számomra. Meglehet, szigorúbban értékelném a szavait, amennyiben képesek volnánk végérvényesen elmúlni, így azonban puhán omló pernyék egy szélviharban…
- Így volt - biccentek a halovány találgatására arról, engem hol és milyen körülmények között láthatott a bálon, viszont vele ellentétben én nem eresztem bővebb lére a témát. Egyrészt, mert ennek semmi köze ahhoz, amiért megidéztem őt vagy akármelyik démont, másrészt olyan emlékhez kapcsolódnak azok a bizonyos lépcsőfokok, amelyekre a legkevésbé szeretnék gondolni és mégis túl sokszor törekednek elő a tudatomból.
A nevetésére kényelmetlenül helyezem a súlyomat az eddig pihenő lábamról a másikra, frissen tartva az izmaimat, pezsgőn az őket átszövő érhálózatot, ellenben az ujjaimat leeresztem a pengém markolatáról, mert nem látom értelmét tovább készültségben állnom vele szemben. Valóban nem úgy tűnik, mint aki bármelyik pillanatban gondolhatna egyet s apró darabjaimra cincálhatna, de persze ez nem jelenti, hogy elfeledném, démonnal van dolgom. A pokol aljas szolgáinak, az átverés mestereinek egy példányával.
- Frissítem az információidat, kényszer szövetségben állunk veletek. Meg kellene kérdeznem a nevedet, de őszintén szólva nem érdekel különösebben - jelentem ki fásult hangon, akárha egy könyvből olvasnék fel. Egy ideje tényleg olyan, mintha olvasója, semmint megélője volnék az életemről íródott ponyvaregénynek.
Mindeközben ismét közelebb lép, a kényszert pedig nehezen gyűröm le, riadt zsákmány módjára ne mozduljak hátrébb, főként, mikor a zsebében kezd kotorászni. Akkor sem leszek nyugodtabb, amint abból egy látszólag ártalmatlan patkány bújik elő, ugyanis semmi sem lehet ártalmatlan, ami egy démontól származik. Ezért hát nem is sújtom kedvesebb pillantásokkal, mint a gazdáját eddig; összevont szemöldökökkel méregetem az orrát hevesen, érdeklődőn mozgató rágcsálót.
- Meg akarok szabadulni a képességeimtől - felelem kendőzetlenül az érdeklődésére, felemelve a szemeimet a patkányról a különös tetoválásokkal tarkított lényre. Pontosabban az íriszeire, amelyek olyan sötétnek és feneketlennek hatnak, mint egy borzalmas rémálom, ami egyre csak mélyebbre és mélyebbre húz anélkül, hogy valaha is engedne felébredni. - Én… - kezdenék bele a magyarázatba, valahogy mégis nehezemre esik nevén nevezni azt, ami vagyok. Kénytelen vagyok nyelni egyet, mielőtt folytatnám. - Félig angyal vagyok - félig, és ezen van a hangsúly. - És meg kellene tartanod a távolságot - teszem hozzá visszatalálva a szúrósabbik nézésemhez, mert cseppet sem tetszik a folyamatos közeledése. Üzletelni jöttem, nem ismerkedni.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



I am a hunter
Clearly I'm not afraid of the Dark
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Athlan


Wilsonék háza Tenor
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
392
☩ Rang :
Rang nélküli
☩ Play by :
☣ Jord Liddell ☣
☩ Korom :
688
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Feb. 17, 2020 6:14 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Alex & Athlan

"Halott az érzés,
Élő a fájdalom."
Az értetlen pillantások engem is gyanakvással töltenek el, így mikor ellépek az idegentől, összébb húzott szemekkel kezdem méregetni. Nem úgy tűnik, mint aki a helyzet magaslatán lenne, s ennek bizony hamarosan hangot is ad. Várok pár pillanatig, míg megszólalok, hátha érkezik valami jópofa csattanó, amin röhöghetünk egyet, ám ez elmarad. Szemforgatva biccentek a lerajzolt pecsét felé, s csak ezután eresztem ki mélyen zengő hangom.
- Az vagyok, akit megidéztél. Ám úgy látom, ezt még gyakorolnod kell. Hát nem tanították meg, hogy csak akkor rajzolgass démonidézőket, ha teljesen biztos vagy abban, hogy az jelenik meg, akit te idefestesz? - csóválom meg a fejem halkan ciccegve. Amióta bezárult a Pokol, azóta nem ez az első alkalom, hogy félresikerül egy pecsét, s a kívánt démon helyett én vagyok kénytelen megjelenni.
- Egy ilyen hibáért az életeddel is fizethetnél... - hangsúlyozom ki a feltételes módot. Ám az ezt követő sóhajból némileg lehet arra következtetni, hogy jelenleg nincsenek ilyen késztetéseim. Nem tűnök vadnak, sokkal inkább melankolikusnak. A mozdulataim sem történnek hirtelen, inkább lassúak és kimértek, mint akit éppen nyomaszt a világ súlya. Ezen pedig az sem segít, hogy emlékeztet arra a baklövésre, amit nem is olyan régen elkövettem.
- Akkor épp teljesítettem egy szánalomra méltó alku rám eső részét. - vágom rá egyből, mire alaposabban szemügyre veszem az idegent. Talán valahol ott él az emlékeimben az arca, ám volt jobb dolgom is annál, mint hogy a jelenlévőket lessem, hiszen Anzu ostobaságától próbáltam menteni magam, no meg a népet, hogy egy hirtelen jött dührohamtól vezérelve ne törjek ki pár nyakat, s ezzel pontot tegyek a pályafutásom végére. Borzalmas idegállapotban voltam a kölyök mellett, s mikor elváltak útjaink, egyenesen felemelő érzés volt tőle távol lenni. Nem nekem valóak az ilyen mitugrászok, az már biztos.
- Talán láttalak egyszer... Felfelé mentél a lépcsőn, aztán eltűntél... Ám nem tenném rá a nyakam, az az ostoba kölyök, akivel érkeztem, túlságosan elterelte a figyelmem a vadászokról. - ebből pedig igen nagy bonyodalom is alakulhatott volna, ha nem távoztunk volna még azelőtt, hogy lekevertem Anzunak egy akkora taslit, hogy eltörött a nyaka. Aztán persze én voltam a hibás...
- Ennyi elég is a nosztalgiából. Jobban kellene vigyáznotok, kiket engedtek be magatokhoz. Nem mindenki olyan békés, mint én. - ezen a ponton egy pillanatra felnevetek, aztán gyorsan újra komoly ábrázatot varázsolok magamra. Nem vagyok egy őrült gyilkos, ahhoz már túl öreg vagyok, rég kinőttem az ész nélküli öldöklést.
- Ha már balul sült el az idézgetésed, üres kézzel nem fogok távozni. Egy hosszú meditációból ébresztettél fel... - lépek közelebb az idegenhez, mire váratlanul előbújik a zsebemből egy tépázott fülű, vörös szemű patkány, s nagyokat pislogva kezdi fürkészni a velünk szemben állót. Túlvilági kis dög, magában hordozva a pestis áldásos hatását.
- Mi dolgod egy magadfajtának egy démonnal? - teszem fel végül a kérdést, s újra lecsökkentem a köztünk levő távolságot. Szeretem látni a tekintetekben az elhivatottságot, nem pedig a félelmet. Az olyan... Lehangoló.
Ajánlott tartalom
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma



●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 9 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 8 vendég :: 1 Bot

• Fajaink száma •
Arkangyal
2/2
Leviatán
8/6
Angyal
2
Démon
15
Bukott Angyal
3
Ember
3
Félvér
2
Harcos Angyal
5
Vadász
6
Nephilim
5